|
Kilencven éve történt volna?
Igen, azt mondják, a trianoni békeszerződést 1920, június negyedikén írták alá. Elhisszük, tudjuk, érezzük: igen, valamikor valamit aláírtak a győztes nagyhatalmak – és aláíratták azokkal, akiket legyőztek. Vae victis: jaj a legyőzötteknek, ezt már kétezer éve ismerjük.(...)
És ez most mégsem a kesergés pillanata. Mert ahol kilencven év megszállás után is ennyire elevenen él a haza, ott nagy baj nem lehet. Nem lett nagy baj a nemzet lelkében a százötven éves török uralom, az ötvenéves szovjet uralom után sem.Nem lett nagy baj a kétfejű labanc sasok és a madéfalvi veszedelmek után sem. Még mindig „él nemzet e hazán", s aligha van a világnak olyan sarka, ahol majd' évszázados idegen uralom után is töretlen hittel és változatlanul önmagaként marad meg a nép.Hát erre büszkék lehetünk. Szokás azt mondani rólunk: ünnepeink vesztes csaták emlékei, hogy a magyarság önmaga siratásának emlékműve.
Egy fenét.
Mutassanak még egy népet nekünk Európában, amely ezer éve is ugyanazon szavakkal imádkozott, és amelynek a haza ugyanaz maradt, a térkép változásaitól függetlenül. Egyformán magyarok maradtunk, a pozsonyi, a gyimesi, az ungvári és a zentai: sok esetben sokkal magyarabbak, mint a megcsonkított országon belüliek. Ez önmagában véve egy csoda: Magyarország nem volt, és nem lesz: Magyarország van.(...)
Trianon? Majd egyszer elfoglalja a maga szégyenteljes helyét mohi, mohács, világos mellett. Része lesz történelmünknek: de semmiképpen nem végzetes. Nem is lehet. Hiszen mindig születni fognak új magyar lelkek, akik számára Trianon mindig friss lesz, mindig begyógyítani való.Amíg majd egyszer begyógyul. Mert efelől semmi kétségem.
Egyszer majd, talán éppen ezen a helyen, valaki elmondja:Trianon? Rossz álom volt csupán.
http://tarkun.blogspot.com/2010/06/kilencven-ev.html
|
