baranta– Mi nem hagyományőrzők vagyunk, mert a hagyomány nem rab, akit őrizni kellene, nem hagyományápolók vagyunk, mert a mi hagyományunk nem beteg, hogy ápolásra lenne szüksége. Mi hagyományélők vagyunk, akik egészséges tudattal, lélekkel és testtel akarnak élni abban a világban, ami Isten által rájuk bízatott – mondta a baranta tábor utolsó estéjén tartott előadásán Kincses Kálmán lelkész, baranta-oktató.

A baranta a IX. század és a XX. század között élt magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres és pusztakezes harcművészeti irányzat, amelynek legfontosabb belső tartalma a közösségek magyar modell szerinti megalkotása. Barantázni /barantálni csak közösségben lehet. Az alkalmazott felkészítési rendszer, az állandó megmérettetés elve az ún. egymásért küzdés filozófiájának érvényre juttatását célozza meg. Nem a másik legyőzése a legfőbb cél. Az ellenfelek a lehető legnagyobb tudásukkal küzdve, az ellenfelet és önmagukat minden küzdelem után egy magasabb tudásszintre emelik. A legfontosabb, hogy az aktuális képességeink legjavát adjuk. Egy barantázó magyarul él, gondolkodik, harcol, táncol, énekel. A legfontosabb feladata, hogy a lehető legalaposabban megismerje, és magáévá tegye azt a kultúrát, amely az általa megtanult harci értékeket kifejlesztette. Egy barantázó nem valami ellen, hanem valamiért harcol. A magyar észjárás megismerése biztosítja az értékek mentén történő haladást és a megfelelő önvizsgálatot.

A vicei református egyházközség, az EMNT Beszterce-Naszód megyei szervezete és a Bástya Egyesület szervezésében (a Communitas Alapítvány támogatásával) Vicében tartott baranta tábor több mint 25 vidéki és városi gyereket, valamint kísérőiket gyűjtötte egybe. Az oktatók, a székelyszenterzsébeti Rózsahordozó Szent Erzsébet Baranta csapat tagjai szeretettel, önzetlenül és türelemmel adták át tudásukat. Segítségük és támogatásuk nélkül nem jöhetett volna létre ez a tábor, hiszen csupán utazási költségüket kellett téríteni. Volt íjászat, botforgatás, szablyavívás, birkózás, ostorcsattogtatás, hajítófegyverrel célbadobás, és izmot meg kitartást próbáló erőgyakorlatok. A hat óra előtti ébresztő után a falu határán túli szaladás kiűzte az álmot a szemekből, és farkaséhesen ültek le reggelizni a táborozók. Utána csoportokban különböző harci eszközök használatával ismerkedtek, amit csak a kiadós, finom ebéd és az utána következő pihenő szakított meg, majd vacsoráig folytatódott a program. Este tábortűzzel zárult a nap. Utolsó nap az érdeklődők, szülők előtt a lelkes csapat bemutatót tartott, ami bizonyította azt, hogy négy nap alatt hihetetlenül sokat lehet tanulni és fejlődni. Fegyelmezett sorokban vonultak fel, majd ízelítőt nyújtottak botforgatásos gyakorlatokból, ostorforgatásból, szabadvívásból. A bemutatót csatajelenet zárta, amelynek végén az összetűzésbe került „székely" és „magyar" testvérek kezet fogtak, mert csak összefogva győzhetnek. A messzire elhangzó baranta himnuszt visszakiáltották a környező dombok: „Isten áldja meg a magyart, /Tartson neve, míg a föld tart,/ Isten áldjon meg bennünket,/ Minden igaz magyar embert,/ Minden igaz magyar embert....."

Reméljük, hogy ez a tábor valaminek a kezdete, és a vicei és környékbeli fiatalok kedvet kapnak ennek a lélekerősítő, jellemformáló harcművészeti ágnak a gyakorlásához és eszmeisége megéléséhez. Akik folytatni szeretnék az itt megalapozottakat, részt vehetnek az augusztus első hetében szervezett oroszhegyi Erdélyi Barantatáborban.

Gáspár Erika - Szabadság, 2011. július 2.

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek