|
Szereti a hazáját?
Igen.
Melyik az Ön hazája?
Erdély, Románia, Magyarország, Európai Unió.
Szereti Romániát? Miért?
Gazdag ország. Kolozsváron nőttem fel, magyarok, románok és zsidók között, Brassóban szolgáltam (szászok), majd Désen, később Temesváron, a Bánság szívében. A Partium fővárosában, Nagyváradon voltam püspök közel két évtizedig, Székelyföld, ahonnan a családom származik, a szívem csücske – és ez csak Erdély. Bukarest külön világ, izgalmasnak tűnik, Moldvában élő, mély hitet találunk, Havasalföld pedig nem steril, van valami elementáris erő benne, szóval Caragiale elégedetten bólintana ma, ha élne.
Szereti Magyarországot? Miért?
Gazdag ország. Amikor Szent István több mint ezer esztendeje felvette a nyugati kereszténységet, aligha gondolta, hogy még évszázadokig a védőbástya szerepét kell felvállalnunk. Tatár, török, osztrák – mindent kibírtunk, mindenből megőriztük a jót. Gazdag az anyanyelvünk, gazdag a kultúránk, gazdag a hitünk. De visszatérve a kérdésre: ha csupán Magyarországról beszélünk, a jelenkora számomra 1956-ban sűrűsödik, amikor fiatalok fegyvertelenül szembeszegültek a megszálló szovjet tankokkal. Ez Magyarország. Képesek vagyunk a szabadságszeretetre, és képesek vagyunk a hitből, tudásból építkezni.
Mi idegesíti Romániában?
Az önálló gondolkodástól való irtózás. És hogy képtelenek vagyunk őszintén szembenézni a múltunkkal. Hogy az 1989 előtti időszak történelmi vakfoltnak számít – pedig jelen bajainknak jó része abban az időszakban gyökerezik.
Mi idegesíti Magyarországban?
Az, hogy sokszor nem lehetek büszke arra, hogy magyar vagyok. Hogy az elmúlt időszakban nem nézhettünk fel Magyarországra. És hogy elfeledkeztek rólunk, határon túli magyarokról, mi több, a szocialista-liberális konjunktúra épp a „román mivoltunkkal" való aljas kampányolással („23 millió román munkavállaló lepi el Magyarországot", hazudták) több nemzettársunkat meg tudták győzni 2004. december 5-én, hogy ellenünk szavazzanak az akkori kettős állampolgárság megadása tárgyában.
Ön még az az ember, aki kirobbantotta a forradalmat?
Akkor is, és most is csak azt mondom ki, amit igaznak hiszek. Az igazság kényelmetlen, mert nem lehet pillanatnyi érdekekhez hajlítani. Tehát lélekben én az maradtam, aki mindig is voltam, egyszerű lelkipásztor, akit Isten feladattal látott el, az Ő szolgálatára szegődtem. Hogy a Forradalom emlékezete az maradt-e, aminek akkor hittük, más kérdés.
Manapság olyan elméletek keringenek, amelyek szerint Ön, hogy is mondják, azon szolgálatok által irányított személy, amelyek a forradalmat kirobbantották. Honnan erednek ezek az elméletek?
Milyen szerzetek azok, akik az Ön szerepét minimalizálják?
Erre utaltam az előbb. Akkor támadnak fel ezek az összeesküvés-elméletek, amikor már nem hiszünk a rendszerváltozásban. Tudja, 1989 decemberében, amikor Temesvárról Menyőbe szállítottak, és ott egész napos kihallgatásoknak vetettek alá a terhes feleségemmel, mi minden nap a halálra készültünk. Mások életüket adták Románia szabadságáért, gyilkosaikat mai napig nem állították bíróság elé (apropó: többen haltak meg december 22-e után, mint 17 és 22-e között!). Ezeknek az áldozatoknak az emlékét gyalázzák azok, akik mindféle összeesküvés-elméletet gyártanak. Ők hittek a szabadságban, mi hittünk az igazunkban – a forradalom gyúanyaga ilyen egyszerűen áll össze. De azt hiszem, hogy akkor tört meg a forradalmi lendület, amikor a néptől elvették az önrendelkezés jogát. A visszarendeződés nem csak annyit jelentett, hogy a volt kommunista nómenklatúra újból elfoglalta a vezető pozíciókat (a gazdasági életben is, nem csak a politikában), hanem azt is, hogy a demokratikus jogállam álcája alatt újra a „túlgondoskodó államot" építették ki, amelynek polgárai minden bajukra a „hatóságtól" várják a megoldást. Ennek a levét isszuk ma, lásd állami ellátórendszerek, a nyugdíj, az egészségügy, az oktatás, a közigazgatás stb. anomáliáit. Elhittük, hogy nélkülünk is, mintegy kintről/fentől megoldhatóak azok az óriási problémák, amelyek egy, a diktatúrából épp hogy felocsudó, az összes gyermekbetegségben szenvedő fiatal demokrácia velejárói. A kényelmesebbik utat választottuk, lemondtunk az önmagunk és a gyermekeink jövője iránti felelősségről, áttoltuk azt egy szedett-vedett politikai osztályra, és az erőnk lassan elszivárgott. És most persze mindenki más a hibás. Húsz évig hagytuk, hogy a bukaresti politikum felelőtlenül elsumákolja a jövőnket, sőt, a társadalmi számonkérés elmaradásával mintegy cinkosságot is vállaltunk velük. Mint ahogyan annak idején a kommunista diktatúra fenntartását is segítettük hallgatásunkkal, vagy épp tevőlegesen, az ötéves terv hazugságaival, besúgásainkkal, kisebb-nagyobb paktumainkkal. 1989 végén Románia lakossága megmutatta, hogy van ereje változtatni – ezt az utat kellene folytatnunk, be kellene fejeznünk végre a rendszerváltozást. Be kellene fejeznünk 1989-et, az igazi Forradalmat.
Ön tudja, hogy mi az igazság?
Egyedül Isten a teljes igazság birtokosa.
Szeretné Erdélyt visszacsatolni Magyarországhoz? Ez az egész? Miért?
Erdély önálló entitással és identitástudattal bíró nagyrégió – volt. Többnyelvű, több kultúrájú, a vallásszabadság és tolerancia szülőföldje. Nem kell csatolni sehová, hogy nagyszerűségét felismerjük, önmagában is szerethető. Képzeljük el, ha az Erdélyben – egyelőre a centralizált állam fojtótüze által hamu alatt tartott – lokális román és magyar energiák összeadódnának. (Fel sem tudjuk mérni, mekkora veszteség érte Romániát, amikor a zsidókat deportálták, a németeket pedig eladták.) Erdély Európa gyöngyszemévé válhatna, és Románia is büszke lehetne rá. A kevés empátiával rendelkező Nyugatot Erdélyen keresztül lehetne rádöbbenteni, milyen értékekkel járulnak hozzá volt kommunista országok az egyesülő Európához, ehhez minden adott. Mellesleg Erdély elcsatolásának semmi realitása nincsen, a száz évvel ezelőtti nemzetiségi arány a kommunista betelepítések eredményeképpen végeletesen felborult, ma körülbelül húsz százaléknyi magyar, és majdnem nyolcvan százaléknyi román lakja. Képzeljék el, mi történne, ha Magyarország hirtelen hatmillió románt „örökölne". Éppen ezért az elcsatolással való riogatás merő képtelenség, nem más, mint a szélsőséges nacionalizmus propaganda-eszköze.
Nem gondolja, hogy nem túl hazafias gondolat a román ország kellős közepén székely autonóm térséget csinálni?
Kérdés, hogy mit értünk patriotizmus alatt. A homogenizált román nemzetállam konstrukciója épp a hazaszeretet ellen hat. Hogyan szerethetné Romániát az a dobrudzsai, moldvai, oltyán, bánsági vagy erdélyi román, akitől épp a lokális-regionális identitását vitatja el Bukarest? Az erőszakos homogenizáció (Ceauşescu rossz emlékű áttelepítési politikájának következménye) megöli a hazaszeretet, hiszen egy történész-ideológusi hamis konstrukció szeretetét követeli meg, adja parancsba. Ez nem működik, hiszen minden áldott nap felülírja a valóság. A valóság pedig az, hogy ha az áttelepített családok nem tudják megélni az adott régió sajátosságait, akkor a folyamatos otthontalanság állapotában leledzenek, ez pedig a szélsőségesség táptalaja (példa erre Funar Kolozsvárja). Fogadjuk el végre, hogy Romániát nem lehet mesterségesen megkonstruálni, bukaresti ukázra nem fog bővebb termést hozni a moldvai kukorica – csakis akkor, ha a moldvai paraszt szeretettel gondozza. Erre a belátásra jutott egyébként a Traian Băsescu által létrehozott elnöki bizottság is, amely Románia leendő államigazgatási rendszerének lehetőségeit vizsgálta. Az általuk ajánlott négy lehetőség nem tartalmazza a központosított államkoncepciót. Székelyföld területi autonómiája ennek a Románia-szerte tapasztalható sajátosságnak a megfogalmazása, való igaz, székelymagyar szempontból. De ha elmennek Székelyföldre, és bemennek a hegyek közé, akkor ugyanazt érezhetik, mint a moldvai kis falvakban: valakik évszázadok óta szeretik és óvják azt a földet, kölcsönös meghatározottságban élnek. Romániában majd akkor lehet patriotizmusról beszélni, ha elérjük, hogy minden román állampolgár otthon érezi magát.
Miért van szükség román-magyar megbékélésre? Ki hibázott? Ki akar megbékélni?
Nem lehet gyűlölködésre jövőt alapozni. És nem lehet ezt a kérdést azzal letudni, hogy mindannyian hibáztunk (miközben titokban azt valljuk, hogy mi nem), de haladjuk meg a történelmi sérelmeket, „szeressük egymást, gyerekek". Ezzel épp a lényeget fedjük el: hogy szükségünk van egymásra. Egymás kárára és róvására egyikünk sem fog tudni boldogulni. Romániának és Magyarországnak, románoknak és magyaroknak közösek az érdekeik – már ha komolyan gondoljuk az európai integrációt. Ez utóbbi fogalom is tisztázatlan, többnyire arra szolgál, hogy kritikátlanul átvegyük a brüsszeli mintákat, és jól-rosszul alkalmazva egydimenziós Európát teremtsünk magunknak. (Caragiale mind a tíz ujját megnyalná, ha hallaná, amikor Vadim Tudor Európára hivatkozik.) Tehát egyfelől Brüsszel nem Moszkva, másfelől pedig abba kellene hagynunk a külön világok építését. A „mentális Vasfüggönyt" csak közös erővel tudjuk lebontani. Minden ország, amelyik a szovjet tömbhöz tartozott, hirtelen külön premisszákat fedezett fel magának, és külön történetet mesél a múltjáról, különutasként igyekszik valamiféle virtuális Európába, ahol majd elnyeri a méltó jutalmát. Ez így nem fog menni. Közép- és Kelet-Európának fel kell ismernie a saját érdekeit, és ezek érvényre juttatása közös munkát és felelősséget igényel. Mindent egybevetve a „hallgatás fala" (1989) után a hazugság és a gyűlölködés „falát" is le kellene bontanunk, közös értékeink és kölcsönös érdekeink elismerése alapján.
Milyen titkos terveket szőnek a román hatóságok a székelyföldi megyék elrománosítására?
Erőltetett militarizálás: kis túlzással lassan minden székely mellé lehetne állítani egy hegyivadászt vagy csendőrt. Agresszív ortodox expanzió a katolikusok és protestánsok lakta Székelyföldön: például Nyárádszeredában annak a néhány helyi román lakosnak már a harmadik ortodox templomot akarják felépíteni, persze a központi költségvetés terhére, vagyis a mi pénzünkön (itt jegyezném meg: az elmúlt húsz évben közel 2000 ortodox templomot és 40 kolostort építtettek csak Erdélyben!). A román kormány intézményein keresztül átláthatatlan módon támogatott ingatlan- és földvásárlás. Igaz, az utóbbiért mi is vétkesek vagyunk valamennyire, mert valakinek azt a földet, lakást el is kell adni. Emlékeznek még, amikor a Moldovai Köztársaságból érdeklődtek Kovászna Megye Tanácsánál, hogy mit lehet tudni a betelepítésüket segítő kormányprogramról? Milyen vehemenciával tagadott akkor a kormány, márpedig a nemzetállami logikának ez természetes folyománya. Félreértés ne essék: nem a moldovaiak román állampolgársága ellen beszélek, csak nem szeretnénk, ha ez az etnikai arányok megváltozásához vezetne Székelyföldön – ezt egyébként a Reginális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartája is tiltja, amit Románia parlamentje is ratifikált. A Tismăneanu-jelentés által is napvilágra hozott nacionálkommunista elrománosítási gyakorlat a nagyobb székelyföldi települések esetében, kisebb intenzitással ugyan, de napjainkban is folytatódik. Érdemes lesz majd a 2011-es népszámlálási adatoknál erre odafigyelni, főként Kovászna megyére, illetve Sepsiszentgyörgye.
A magyarságnak tényleg át kellene vennie a koszovói és a katalán modellt, esetleg az utcára kell vonulniuk jogaikat követelve?
Megismétlem az akkor mondottakat: ha Koszovó elnyerte függetlenségét, akkor mi miért ne vívhatnánk ki az autonómiát? Emlékeznek még arra, amikor Băsescu elnök autonómiát javasolt Chirac francia elnökkel való tárgyalásán 2005-ben Koszovó kapcsán? Ha akkor különbséget tudott tenni a román közvélemény a „függetlenség" és az „autonómia" között, most miért nem? Értelmezési zavart okoz az, hogy az ENSZ hágai Nemzetközi Bíróságának nem kötelező érvényű állásfoglalása szerint Koszovó 2008-as egyoldalúan kikiáltott függetlensége nem ellentétes a nemzetközi joggal? Nem hiszem. Koszovó azért nyerhette el a függetlenségét, mert hitt benne – egyébként ebben az összefüggésben említettem Tusványoson, csak erről keveset beszélnek. A katalán tüntetés Barcelonában pedig a politikai eszköztár kiszélesítését példázta. Hinni kell a céljainkban, és minden békés eszközt használni kell azok elérése érdekében, ez a lényeg. Egyébként nem hiszem, hogy bármely, már működő európai autonómia-modell egy az egyben átültehető lenne Romániára nézvést. Az autonómia belőlünk fakad, vagyis a sajátosságaink figyelembevételével alakítható tényleges életgyakorlattá. Térjünk vissza egy kicsit Erdélyhez: a magyar szélsőségesek Erdély-képéből hiányoznak a románok, a román szélsőségesek pedig el akarják tüntetni a magyarokat. Ez abszurdum. Tényeket tagadunk, szelektív logikákkal érvelünk – ezt máshol őrületnek nevezik. Viszont ha egyre többen elszakadnak a realitástól, és egyre többen kezdik el beszélni az egyfajta kollektív őrület narratíváját, akkor az veszélyessé válhat – erre extrém példa az árja faj mítosza. Higgadtan meg kell vizsgálnunk a tényeket, közös jövőképet kell kialakítanunk, például a „Románia minden állampolgárának igazi európai otthona" jó célképzet lehet.
Miért a Szociáldemokrata Párt [PSD] tett bűnvádi feljelentést a bíróságon? Vagyis megvádolták Önt „árulással", „az ellenség segítsége érdekében elkövetett árulással" és „összeesküvéssel". Mind a három vádat 15–25 év közötti börtönnel, vagy életfogytiglannal büntetik. Még támogatja az autonómiát?
A PSD ellenzékben van, és ez szokatlan a számára. Csakúgy, mint a magyaroszági utódpárt, a Magyar Szocialista Párt, ők is abból a tévképzetből táplálják a politikai identitásukat, hogy hatalomra születtek, pontosabban: kizárólag ők a jó kormányzás letéteményesei. Hiába cáfolja mindezt az elmúlt több mint két évtized, az utódkommunisták a régi reflexeik foglyai. Ami pedig a büntetőjogi feljelentést illeti: munkatársaim a nyomozóhatóságok rendelkezésére bocsátják az általam elmondottakról készült hang- és videófelvételt, készül a szószerinti leirat, illetve annak román és angol fordítása. Egyébként felhívnám a szocialisták figyelmét arra, hogy Európában mint harcos antikommunistát ismernek engem – képzeljék el, mi történne, ha épp a volt kommunista nómenklatúra záratna börtönbe a 21. századi Romániában csak azért, mert éltem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és Románia Alkotmánya által szavatolt szólásszabadsággal és véleménynyilvánítási jogommal. Az utolsó kérdésre a válasz: ne vicceljenek. 1989-ben egy egész államterror nem tudott eltántorítani, elhallgattatni, hát most sem fogok megijedni néhány nacionálkommunista-zárvány demokráciaellenes fellépésétől.
A nacionalisták önnél jobban szeretik Romániát. Óvják a román gondolkodást, identitást biztosítanak nekik?
Ha a sovinizmusba hajló nacionalistákra gondol, akkor jelezném, hogy az ő Románia-szeretetük kirekesztő jellegű. És nem hiszem, hogy az idegengyűlölet jót tenne a románok gondolkodásmódjának. Ráadásul mai napig nem találkoztam részükről – értelemszerűen nem is találkozhattam – a román identitás pozitív megfogalmazásával, mindig van valami ellenségkép. Márpedig ha önmagában nem áll meg az identitás, akkor csak addig tart, ugye, amíg a másik „kéznél van", most éppen a magyarok. Történelmi léptékkel mérve viszont a kényszeres ellenség-keresés a nemzet halála. A végén már csak önmagukat fogják/tudják gyűlölni.
Hogyan kellene kinézzen a székelyek számára kívánatos területi autonómia?
Kissé hosszú lenne itt részletesen kifejteni, néhány törvénytervezet ott fekszik Románia Parlamentjében, tessenek utánanézni. Ami viszont fontos: a rendtartó székely falvak valós önigazgatásban éltek, a székek önálló közigazgatási egységekként működtek, és ezt a valamikori Erdélyi Fejedelemség, illetve az egykori Magyar Állam is minden körülmények között tiszteletben tartotta. Van tehát hagyomány, amire a sajátos székelyföldi autonómiát felépíthetjük. Nem követelünk többet, minthogy a saját dolgainkban mi magunk dönthessünk. „Nihil de nobis, sine nobis" – „Semmit rólunk, nélkülünk".
Miért kedveli a paroxista kijelentéseket? Ilyenkor gondolkodás nélkül beszél?
Inkább bizonyos fülek hallanak engem „ész nélkül". Több mint két évtizede következetesen ugyanazt az álláspontot képviselem, időről időre mégis célkeresztbe kerülök. És nem hiszem, hogy ennyi újszülött hivatásos „visszhallgató" létezne (akiknek minden vicc új), inkább a különböző érdekek szolgálatába álló rövid távú amnézia okozza a félrehallást. Ez is mutatja demokráciánk törékenységét: minden nap újrakezdjük, emlékezet nélkül, és csodálkozunk, hogy mindig ugyanabba a zsákutcába jutunk. Szokás mondani: Románia egy következmények nélküli ország. Ám ha nincs következmény, akkor nincs felelősség, ha nincs felelősség, akkor megalapozott jövőnk sincsen. Én minden cselekedetemért és kijelentésemért vállalom a felelősséget, hiszen elsősorban Istennek tartozom elszámolással, és mint tudjuk, ez alól nem lehet kibújni.
Azt állítják, hogy bolond. Ön bolond?
Lehet, hogy manapság bolondnak számít az, aki egyéni érdekeit félretéve a közösség érdekében cselekszik. A mi kultúránk, az európai kultúra tele van ilyen személyekkel. Pál apostol mondja a Korinthusiakhoz írt első levelében: „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot" (1Kor 1:23). Az európai történelem erről szól. Örökségünk és jövőnk köteleznek.
Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.
|
