A közelmúltban a romániai magyar sajtó felröppentette a hírt: új párt bejegyzésére készülődik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az Erdélyi Napló újraindulásával fontosnak tartottuk már az első lapszámban körüljárni a témát, hiszen az EMNT kezdeményezése több szempontból is fontos: a szavazóit durva gazdasági megszorításokkal kiábrándító RMDSZ, illetve a semmittevés béklyójában vergődő Magyar Polgári Párt mellett egyre nagyobb azoknak a romániai magyar szavazóknak a tábora, akiket a meglévő két pártnál egy sokkal hitelesebb politikai erő tudna toro_tibor_mlvisszacsalogatni a szavazófülkékbe. Az is fontos szempont lehet az új párt bejegyzése körüli döntésben, hogy az Orbán-kormány számára Tőkés László személye széles körű megbecsülésnek örvend. A témát egy interjú erejéig Toró T. Tiborral, az EMNT ügyvezető elnökével jártuk körül. Magától adódik a beszélgetést indító kérdés:

Milyen elvárásaik vannak az új magyar kormánytól?

— Nagy elvárásokkal tekintettünk a magyarországi változások elé. Amint az elmúlt években Tőkés László többször is megfogalmazta: a rendszerváltozás kiteljesedése mellett valódi rendszerváltásra van szükség a magyar nemzetpolitikában is. Elvárásunk az volt, hogy mind a szimbolikus gesztusok, mind a mindennapi életet érintő konkrét cselekvések terén változás történjen. Az új kormány, és a kétharmados országgyűlési többség eddigi tevékenységében nem is csalatkoztunk. Jó érzés volt látni, hogy az Országgyűlés megalakulása után szinte azonnal napirendre kerültek a határokon átívelő nemzetegyesítésre vonatkozó törvénytervezetek. A trianoni békediktátum 90. évfordulójára időzített, a nemzeti összetartozásról szóló tanúságtétel törvénye volt az első ilyen. A második már túlmutatott a szimbolikus gesztuson, hiszen a magyar állampolgársági törvény módosítása nyomán, gyorsított eljárással adható meg a magyar állampolgárság a határon túli magyarok számára. A két jogszabály elfogadása új nemzetpolitika kezdetét jelenti. Nyilván azt szeretnénk, ha a határokon átívelő nemzetegyesítési program minden szinten megmutatkozna. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács készen áll arra, hogy minden jó kezdeményezésnek partnere legyen, illetve olyan kérdésekben, ahol közvetlenül érintettek vagyunk, akár kezdeményezők is lehessünk.

Milyen nemzetpolitikai témában kezdeményezne az EMNT?

— A magyarországi politika régi adóssága az alkotmányozási folyamat kiteljesítése , hiszen az az alaptörvény, amely alapján az utóbbi húsz évben Magyarország működött, 1989-ben kapta jelenlegi formáját, az akkori demokratikus ellenzék erői és a meggyengült állampárt közötti kompromisszum alapján. Ez az alkotmány a rendszerváltozás elindítására elégségesnek, kiteljesítésére és befejezésére azonban kevésnek, a nemzetegyesítésre pedig alkalmatlannak bizonyult. A nemzetpolitikai rendszerváltáshoz biztos, hogy új, az egész nemzethez szóló alkotmány kell! Ennek megalkotása közös feladat, amiből mi is ki szeretnénk venni a részünket. Fontosnak tartanánk, ha az új alkotmánytervezet preambulumába a Szent István-i örökségre és a keresztény értékek fontosságára való utalás mellé az egységes magyar nemzetre vonatkozó passzus is bekerülne. A jelenlegi alkotmánynak az a mondata, amely Magyarország felelősségét érinti a határon túli magyar nemzetrészek iránt, konkrétabb megfogalmazást kell kapjon. A magyar nemzetegyesítési program megfelelő alkotmányos garanciákat igényel, amelyekre később újabb törvényeket, jogszabályokat lehet építeni.

A magyar kormány nemzeti párbeszédet hirdetett meg Magyarországon: a magyar nemzetpolitika szerves részeként ennek a párbeszédnek szerte a Kárpát-medencében működnie kell ahhoz, hogy nemzetpolitikailag fontos kérdésekben előre tudjunk lépni. Milyen esélyt lát arra, hogy Erdélyben a különböző politikai csoportosulások között valóban jövőbe mutató párbeszéd jöjjön létre?

— Elsődlegesen az a magyarországi folyamat a fontos, amely megteremti a nemzetpolitikai műhelyeket, és az ehhez kapcsolódó intézményeket. Nagy jelentősége van a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által koordinált nemzetpolitikai államtitkárságnak, és igen fontos az a tárcaközi koordinációs bizottság, amely összehangolja a nemzetpolitikai szempontból jelentőséggel bíró kormánystruktúrák erre vonatkozó döntéseit. Az újjászülető MÁÉRT-ban szintén a nemzetpolitikában gondolkodó magyarországi és határon túli politikusokat kell közös asztalhoz ültetni. A párbeszéd erdélyi részét természetesen nekünk, idehaza kell megoldanunk. Az erdélyi magyar politika sokszínű. A Magyar Polgári Párt megjelenésével bipolárissá váló erdélyi magyar politika lassan-lassan multipolárissá bonyolódik, amelynek igazi oka az, hogy ez a két pártpolitikai szereplő közül egyik sem képes az autonómia-program hiteles és eredményes képviseletére. Ezen a helyzeten az sem segített, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak folyamatosan párbeszédre és az autonómia érdekében történő közös cselekvésre ösztökélte őket. Erre alakult 2009-ben az EP-választási együttműködés fontos melléktermékeként az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, amely azonban kevés igazi eredményt hozott: a párbeszéd is csonkára sikeredett – az MPP képviselőit nem sikerült érdemben bevonni a tárgyalásokba, a közös cselekvés pedig főleg az RMDSZ ellenérdekeltségén akadt el. Ennek ellenére úgy érezzük, van még tartalék ebben a testületben, ha sikerül a virtuális kerekasztalhoz odaültetni azokat is, akiknek széke eddig üres maradt. Konkrétan a Magyar Polgári Pártról (MPP) és a Székely Nemzeti Tanácsról (SZNT) van szó. A két szervezetet érdemes külön tárgyalni. Az SZNT, amely önmagát székelyföldi közképviseletként határozza meg – bár szerintem ettől még távol áll – elvi okokból tartotta magát távol a tárgyalásoktól, de a maga konok-kitartó módján a Székelyföld területi autonómiájának kérdését sikeresen tartja a közbeszéd napirendjén. Bár pártpolitikai célokat nem fogalmaz meg – egyféle székelyföldi autonómia-lelkiismeretként próbál viselkedni a közéletben – szerintem ott a helye, ahol az autonómia-program érvényesítésének módozatairól próbáljuk az annyira szükséges konszenzust kialakítani. A másik hiányzó szereplő, a Magyar Polgári Párt az RMDSZ pártpolitikai alternatívájaként határozta meg önmagát. Az EMNT az elején úgy vélte, hogy saját civil-politikai eszközeivel katalizálni tudja a politikai szereplőket abban, hogy határozottan vállalják föl az autonómia ügyét. Be kell látnunk, hogy ez ritkán sikerült. Az RMDSZ az autonómiát inkább csak retorikai szinten vállalja föl, amikor azonban konkrét politikai cselekvésre van szükség, megtorpan: a bukaresti politikai szerepvállalás – a kormányzati ellenérdek – felülírja az autonómia ügyét. A Magyar Polgári Párt – hogy finoman fogalmazzak –, a jóra való restség bűnébe esve, tétlenségével tesz az autonómia ellen. Csak a Székelyföldön több száz önkormányzati képviselője és tucatnál több polgármestere van, de pártként képtelen ezeknek az amúgy elkötelezett és rátermett embereknek szakmai segítséget és politikai hátországot biztosítani, hogy sikeresen képviseljék saját településük és az autonómia ügyét. Be kell látnunk, hogy civil-politikai szervezetként eszközeink igen korlátozottak: az autonómia ügye iránt elkötelezett és azért hatékonyan cselekedni hajlandó pártpolitikai szereplő nélkül nincs áttörés. Ez a felismerés vezetett oda, hogy kimondjuk: ha a létező pártok ezt a szerepet nem tudják, vagy nem akarják felvállalni, akkor létre kell hozni egy igazi autonomista pártot.

Legalább tizenöt éve az erdélyi magyar polgári oldal igen sok kritikát fogalmaz meg az RMDSZ-szel szemben. Az MPP-nek nem sikerült hatékony alternatívát nyújtania. Vajon sikeresebb lesz-e téren az EMNT párttá alakulása?

— Az EMNT nem pártosodik, nem is szeretném, hogy párttá váljon. Az EMNT legfeljebb a maga mozgalmi eszközeivel segíthet azoknak, aki elszánták magukat a pártalapításra, közben pedig megmarad annak, aminek született: széles merítésű, pártok feletti civil-politikai mozgalomnak, amely eddig kivívott súlyával és tekintélyével az integrált – területi és kulturális — autonómia koncepcióját emberközelbe hozza. Ez a tekintély jelentős részben elnökének, Tőkés Lászlónak köszönhető, aki immár harmadik éve az Európai Parlament pulpitusáról képviseli az autonómiatörekvéseket, és néhány hónapja az EP alelnökeként még nagyobb súllyal tudja megjeleníteni követeléseinket. Az EMNT feladata, hogy az autonómia-ügyben meghatározza azt a zsinórmértéket, amelynek segítségével az ettől eltérők lepleződnek. Verbálisan az erdélyi magyar politika nagy része autonomista, de általában megrekednek ezen a szinten, és amikor konkrétan dönteni kell, megtorpannak vagy sumákolni kezdenek. Az RMDSZ ezt hosszú évek óta művészi szinten műveli, az MPP pedig most tanulgatja. Sajnos, a választás szabadságának biztosítása – bár fontos a demokrácia-deficit kiküszöbölése szempontjából – nem elegendő egy valós alternatíva kiépítéséhez, ehhez ennél több kell. Egy autonomista pártnak a dolga, hogy elkötelezett és rátermett embereket hozzon döntéshozói helyzetbe, és aztán segítse őket munkájuk végzésében. A Mozgalomnak pedig továbbra is az a dolga, hogy az autonómia ügyét közelebb vigye az emberekhez és megértesse velük, hogy mindennapi életüket fogja pozitívan befolyásolni, ha sikerül megvalósítani. Ha elegendően sok embert sikerül erről meggyőzni, az autonómia ki fogja vájni a maga medrét. Egy olyan megduzzadt folyammá válik, amelynek az egységes nemzetállam bűvkörébe zárt többségi politika nem tudja útját állni.

Az elmúlt húsz évben sokat beszéltünk az autonómiáról, de semmi nem valósult meg belőle. Kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a romániai magyarság két évtizede nyomtalanul telt el. Hogyan foglalná össze e sikertelenség okait?

– A sikertelenség fő oka az, hogy politikai elitünk fősodra igazából soha nem hitt az autonómia-programban, vagy ha az elején igen, ez hamar elmúlt. A bukaresti politikát lassan kitanuló, annak sajátosságaihoz jól igazodó magyar politikusok érdeke az évek folyamán folyamatosan átalakult. Rájöttek, ha az autonómia-programot sikerre vinnék, a bukaresti érdekkijárás veszít fontosságából, mert az igazán fontos döntések a hatáskörök és a források „hazatelepítése" következtében már otthon, Erdélyben születnének, az autonómia által megteremtett közigazgatási struktúrákban. Ezért az autonómiaprogramot ügyes retorikai fogással úgy odázzák el, hogy megteremtésének esélyét mindig a bizonytalan távolba tolják ki. Az RMDSZ vezetői számára mindig van valami, ami miatt a nagy stratégiai célok nem időszerűek, ennek hátterében azonban az rejtőzik, hogy valójában nem is akarják az autonómiát, hiszen annak sikere a kijárásos politika végét jelentené. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács történelmi érdeme, hogy létrejöttével és kiállásával nem engedte azt, hogy ez az elbukarestiesedett (egyes román elemzők szerint teljesen „elmitikásodott") magyar politikai gárda eltüntesse az autonómia-programot a történelem süllyesztőjében. Ezért az autonómia-ellenes politikusok továbbra is kénytelenek autonomista retorikába csomagolni a semmittevést vagy az elodázást, esetenként a nemzetárulás határait súroló lépéseket. Ez azonban egyre nehezebb, egyre hiteltelenebb a tartalom nélküli autonomista frázis. Az RMDSZ-nek mindeddig sikerült az egyre magasabbnak látszó parlamenti küszöböt átlépni, de tartok tőle, hogy a hitel-készlet a végét járja: jelenleg olyan kormánykoalíció tagjaként járatja le magát, amely minden eddiginél brutálisabban nyúl bele az emberek zsebébe, ellehetetlenítve mindennapi életüket. Ezért is szükség van a hitelét vesztett képviselet leváltására és a politika rehabilitálására.

Az új magyar kormány bevallott szándéka, hogy a kárpát-medencei magyar autonómia-formák megvalósítását segítse. Elképzelhetőnek tartja, hogy a jelenlegi politikai alakulatok ezt a törekvést Erdélyben érdemben képviselni tudják?

—Nem hiszem, hogy az RMDSZ képes lenne egy új, radikális nemzetpolitikai megújulásra. A belső hatalmi játszmákban jelenleg egymással szembenálló csoportok nem abban különböznek egymástól, hogy valamelyikük a Bukarest-centrikus politikát fel akarná váltani Erdély-centrikus, az autonómiát célzó politikával, vagy ha akad ilyen, az teljesen esélytelen.. A Szövetség tisztújító kongresszusa előtt néhány hónappal nem látom annak jelét, hogy Markó Béla bármelyik lehetséges kihívója elutasítaná a bukaresti kijárásos politikát, tehát nem számítok érdemi változásra. A MPP-ben pedig éppen a semmittevés az akadálya annak, hogy az RMDSZ reális alternatívája legyen. Az MPP-s önkormányzatok nem azért nem dolgoznak autonómia-ügyben, mert nem lennének rátermett embereik, hanem mert semmiféle segítséget nem kapnak a központi pártvezetéstől. Mindezek után megalapozottan állítható: ma nem úri passzió az autonomista párt létrehozása, hanem erkölcsi és politikai kötelessége azoknak, akik hisznek az autonómiában. Meggyőződésem, hogy Erdélyben ezek alkotják a többséget, még akkor is, ha ideig-óráig megtéveszti őket a hamis retorika.

Mikorra jegyeznék be az új pártot?

— Ha azt akarjuk, hogy már a következő választásokon tényezővé válhasson, jövő év első felében létre kell hozni. Én azt szeretném, ha a pártalapításról az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács testületeiben konszenzus közeli álláspont alakulna ki. Az EMNT november végén tartja esedékes évi küldöttgyűlését. Itt világos döntést kell szülessen: a küldöttek egyetértenek-e egy igazi autonomista párt létrehozásával, és a mozgalom támogatja-e a kezdeményező személyeket ezen törekvésükben? Ha a döntés megszületik, egy fél év alatt össze lehet hozni az új pártot. Én hiszem azt, hogy erre létezik igény és értelemszerűen megfelelő támogatottság. Fontos kimondani, és a kétkedőket megnyugtatni: nem egy harmadik pártra van szükség, hanem az első valódi AUTONOMISTA pártra. Másként fogalmazva: végre egy igazi Tőkés Pártra. Nem Tőkés László személyes pártjára – bár nem tagadom, azt szeretném, ha a párt és Tőkés László, az EMNT elnöke és a Kárpát-medencei magyar nemzetegyesítés szimbolikus alakja között olyan szoros viszony alakulna, hogy kölcsönösen segíthessék egymást a nemzetpolitikai szolgálatban – hanem egy olyan pártra, amely hűséggel, alázattal és konok következetességgel képviseli az erdélyi politikában azt az értékrendet, amelyet Tőkés László neve fémjelzett az elmúlt húsz évben. Azt a programot, amelyet Tőkés László jelenített meg egyházi vezetőként, politikusként, közéleti emberként, az egyik legismertebb magyarként szerte a nagyvilágban.

Ismerve a politikai realitásokat, és azt, hogy ön a párbeszéd híve, meg kell kérdeznem: az új párt a meglévő erdélyi magyar pártok valamelyikének koalíciós partnere lesz-e a választásokon?

— Az új párt megjelenésével nem veszíti értelmét az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Az EMEF-nek igazából ezt követően lesz tétje. Ma azért nem tud eredményt felmutatni, mert az RMDSZ lebecsüli tárgyalópartnerét. Az RMDSZ a parlamenti és a kormányképviselet monopóliumával rendelkezik, és úgy gondolja, hogy mindez elegendő eszköz ahhoz, hogy ne kelljen érdemben egyeztessen döntéseiben, a párbeszédet pedig csak tessék-lássék, propaganda-célzattal folytatja, nem azért, mert számolni akar partnere álláspontjával.. Amennyiben az EMEF keretében az EMNT, és párt-szövetségese potenciálisan rendelkezik az RMDSZ-éhez hasonló eszközökkel, a tárgyalások új tétet kapak. Innentől kezdve nem tartom kizártnak, hogy a politikai racionalitás talaján maradva, új impulzust kap az együttműködés és ez magyar választási koalíció vagy akár választási párt formáját öltse. Tehát az autonomista párt újabb tétet és újabb esélyt adhat a párbeszédnek, az együttműködésnek és az összefogásnak Az viszont előre borítékolható, hogy olyan programban nem leszünk partnerek, amelynek középpontjában nem a mi integrált autonómia-koncepciónk van.

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek

Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.