|
Kedves Csanád!
Levelemet abban a reményben írom, hogy mindkettőnket ugyanaz irányít az életben: a minél hatékonyabb nemzetszolgálat igyekezete. Ehhez nemcsak bátor kiállásra, hanem olykor önmérsékletre is szükség van.
Olvasom legutóbbi kiállásodat a román oldalról keményen támadott Tőkés László mellett, ami alapvetően dicséretes és helyénvaló dolog.
Ugyanakkor az olyan kitételek, miszerint „a Jobbik számos tekintetben elégedetlen Tőkés Lászlónak az erdélyi és általában az elcsatolt területeken élő magyarság érdekében az utóbbi 1-2 évben kifejtett, vargabetűkkel tarkított tevékenységével" továbbá az, hogy "kár, hogy püspök úr csak most jutott el eddig, de a lényeg, hogy eljutott" nem szolgálják a nemzet érdekét. Nemcsak azért, mert hiányos ismereteken alapulnak és egyszerűen hamisak, hanem azért is, mert nemkívánatos folyamatokat indíthatnak el.
A magam részéről sajnálom, hogy Tőkés László több hiteles és elhivatott magyar emberhez hasonlóan (pl. Makovecz Imre, Dörner György stb.) nem vélekedik pozitívan a Jobbikról. (Ártott is a választási kampányban eléggé, hogy a Heti Válasz ezeket az embereket sorban megszólította és egymás mellé állította, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a Jobbik szerves szavazórétege, azok akiknek a nemzet érdeke mindenekelőtt való a Fideszre szavazzon.) Jómagam tanácsadóként és tisztségviselő társként azon vagyok, hogy árnyaljam Tőkés Lászlónak a Jobbikról, a számomra leghitelesebb magyarországi politikai erőről alkotott véleményét. Elhiszem, hogy kellemetlen lehetett a sajtót megjárt incidensetek a székely autonómia képviseletével kapcsolatban. Mindazonáltal csak arra tudlak kérni, hogy Te Magad maradj meg a tárgyszerűség és az önmérséklet talaján.
Egyrészt azért, mert ezzel tartozunk önmagunknak. Nem lehetünk igazságtalanok ellenségeinkhez sem, hát még potenciális szövetségeseinkhez.
Tőkés Lászlónak nem voltak „vargabetűi" a nemzeti érdekképviseletben, ő amióta közszereplő – vagyis több mint két évtizede - ugyanazt hirdeti. Ezt kevesen mondhatják el magukról a magyar nemzeti közképviselet élvonalában. Hogy a meghirdetett és soha meg nem tagadott célok szolgálatában az ember milyen partnereket keres, ez számos tényező függvénye, érdemes ehhez az Erdélyi fejedelemség történelmét tanulmányozni.
Jómagam azok közé tartozom, akik nem helyeselték az RMDSZ-szel való 2009-es összefogást, viszont kénytelen voltam megszívlelni és akceptálni a szövetségkötés melletti érvek létjogosultságát. Ami nem azt jelenti, hogy meggyőztek, de azt igen, hogy nem tekintek úgy a szövetségkötés mellett érvelőkre, mint az Ügy elárulóira. Az EMNT – RMDSZ szövetségnek volt nemzetpolitikai haszna és kára, nehéz mérleget vonni. Tényként könyvelem el, hogy ha ez a sokunk számára szomorú szövetség nem köttetik meg, akkor ma Tőkés László körül sem lenne botrány, mivel nem töltene be olyan magas pozíciót, hogy a szava vihart kavarhasson. Nem lenne sem EP képviselő, sem EP alelnök, annál az egyszerű oknál fogva, hogy 2009-ben nem nekünk állt zászló az MPP-nek a 2008-as parlamenti választásokon való leszerepelése után. Kérdés, hogy mi jobb: a dicsőséges elbukás függetlenként vagy az EP-képviselet RMDSZ-színekben. Én az előbbit támogattam a döntésig, de azokat sem kárhoztatom, akik az utóbbi mellett állnak mindmáig.
Erdélyben van egy alapvetően román érdekeket szolgáló komprádor-szervezet, az RMDSZ, van egy párt, mely saját diktatorikus elnökének foglya, az MPP. (Lásd még ehhez: Csurka István, Giczy György, Torgyán József.) Ha Isten megsegít, akkor életre tudjuk hívni azok politikai érdekképviseletét is, akik elfogadhatatlannak tartják az RMDSZ két évtizedes önfeladó politikáját és a Szász Jenő-féle pártdiktatúrát egyaránt. De ez már egy másik történet, s pusztán a pártpolitikai felszín. A lényeg az egyes közszereplők mindenkori kiállása.
Súlyos hiba az állítani, hogy Tőkés László most jutott volna el „ide", a székely autonómia hangsúlyos képviseletéig. Arra utal, hogy a nyilatkozó nem ismeri az elmúlt két évtized erdélyi magyar politikatörténetét. Tőkés László harcolta ki többedmagával, vezérszónokként 1992. október 25-én az RMDSZ első egyértelmű nyilatkozatát az autonómia és az önrendelkezés mellett továbbá oroszlánrésze volt abban, hogy a szervezet parlamenti képviselői és szenátorai esküt tettek még aznap a Szent Mihály templomban az autonómia kivívására. (Hogy ki mennyire vette komolyan a későbbiekben az esküjét, az más kérdés. Tőkés László és követői komolyan vették.)
Tőkés László volt az, aki midőn az RMDSZ sutba dobta az autonómia-programot és kormányra igyekezett, komoly feltételrendszert dolgozott ki és ajánlott elfogadásra 1996 november 28-án a Szövetségi Képviselők Tanácsának, amellett érvelve, hogy csak abban az esetben szabad koalíciót kötni és ilyen magas szinten legitimálni a román kormánypolitikát, ha a legfontosabb követeléseink – beleértve a három szintű autonómiát – teljesülnek.
Tőkés László állt ki többedmagával 1998 őszén a Bolyai egyetem mellett midőn az RMDSZ önmagát nevetségessé téve visszavonta vonatkozó ultimátumait és visszasomfordált a hatalomba. Ő hirdette meg Alsócsernáton - Érmihályfalva - Nyárádszereda vonalon az RMDSZ-en belül a Fórum-mozgalmat, melynek célja az volt, hogy nagygyűléseken keresztül ráirányítsa a külföld és a belföld figyelmét az erdélyi magyarság autonómia-igényére.
Végül Tőkés László hívta életre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, mely mindmáig az erdélyi autonómia-törekvések élharcosa, a belőle kivált Székely Nemzeti Tanáccsal együtt.
Szó sincs tehát arról, hogy Tőkés László „most jutott volna el ide".
Ő lassan két évtizede ezen az eszmei platformon áll.
Arról már nem is beszélek, hogy Tőkés Lászlónak megadatott az, ami Magyarországon a hatvanas évek óta felnövekedett generációknak nem: ő életét kockáztathatta a nemzetéért, és meg is tette, áldott állapotban levő feleségével és kisfiával együtt. Valószínűleg soha nem tudjuk meg, hogy mi hogy álltuk volna a sarat 1988/1989-ben Temesváron a szobafogságban, a Ceasescu-pribékek lelki terrorja alatt vagy a szekusok rugdosása közepette. Tőkés László állta és azóta is ugyanazt képviseli: a magyar szabadság ügyét.
Ez egy szempont.
Van egy másik, pragmatikus szempont is. Azért sem helyes igazságtalanul bírálnod Tőkés Lászlót, mert ez a hangnem rossz vért szül. Közös érdek pacifikálni a viszonyt a nemzeti erők között A Jobbik-EMNT egymásnak-feszülés ahogy egyébként a Jobbik-Fidesz egymásnak-feszülés is, a nemzet ellenségeinek az érdeke. Nekünk, akik ezt átlátjuk, egy feladatunk van: saját méltóságunkat megőrizve megtenni mindent a békés egymás mellett élés, sőt jó esetben a racionális együttmunkálkodás érdekében. A Fidesz vonatkozásában ez kemény dió, s elsősorban a nagyobbik félen múlik, itt és most nincs tér ezen kérdés exponálására. Az EMNT – Jobbik súrlódások viszont nem szükségszerűek és könnyűszerrel elkerülhetőek.
Harczostársi üdvözlettel
válaszodat várva
Borbély Zsolt Attila
Szegedi Csanád közleménye itt olvasható.
Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.
|
