cosmeanu

A posztforradalmi Romániának egész sereg meteorszerűen feltűnő hőse van: ilyen Toader Stetca, a korábbi szaploncai polgármester, akit rögtön a forradalom utáni években ellehetetlenítettek, mert radikálisan bírálta Ion Iliescu rendszerének kommunistaszagú tehetetlenségét; Marian Munteanu, az 1990 tavaszán zajlott nagyszabású Egyetem téri tüntetések vezéralakja; Sabin Gherman, a Torkig vagyok Romániával című cikk szerzője, aki nem éppen nyakkendősen és hazaffyasan fogalmazta meg a Románia régiói közötti különbségeket; Miron Cozma, a Románia fővárosát a rendrakás szándékával többször is meghódító bányászok fővezére; Isaia Faur, aki tintával spriccelte le Románia elnökét, Emil Constantinescut, amikor az 2000 novemberében egy bukaresti gimnáziumból lépett ki, ahol a szavazatát adta le. És még lehetne sorolni.

Idén március 15-én Csíkszeredán Csibi Barna adóellenőr, a Székely Gárda egyik alapítója is belépett a kortárs román történelemnek ebbe az elit klubjába, megszervezte ugyanis az Avram Iancut, az 1848-49-es forradalom ellentmondásos megítélésű alakját jelképező báb felakasztását, mindezt pedig videóra vette. A romániai sajtó hű maradt önnön hagyományaihoz, és a szúnyogból elefántot csinált. Annak ellenére, hogy a gesztust irrelevánsként értékelik még az erdélyi magyarok is: Csibi akcióját húsz-harminc járókelő tekintette meg.

A történelem ismétli magát, mint a nyolcvanas évek népszerű viccében, amely szerint Ion, aki egy életen át a szomszédja volt Jánosnak, meg akarja ölni, mert most, négyszáz évvel később tudta meg, hogy a magyarok a felelősek Vitéz Mihály fejedelem meggyilkolásáért. Hasonlót érezhettünk Csibi Barna esetében is. A román sajtó tudja, hogy provokációról van szó, ismeri az ilyen típusú kirohanásokat. A hír azonban "eladja magát". Ha Csibi még egy kicsit le is taperolja a bábot, a nézettség még nagyobb lett volna, a hisztéria a csúcsára hág. Mit számít, hogy mindez növeli a két közösség közti távolságot?

Csibi Barna egyszerre Románia első számú közellensége lett. Végső soron pedig egy bolond százat csinál. A sajtó felfújta a dolgot, a közönség maga is egyre felfújtabbá vált, és lám, a román-magyar barátság máris a megszokott koordináták között mozog. Távol kerültünk azoknak a magyaroknak a látványától, akik Marian Cozmát siratják. Csibit, az államkincstár alkalmazottját példamutató módon megbüntették, maga a hivatal igazgatója helyezte Abrudbányára, vagyis az oroszlán barlangjába, egy olyan helységbe, amelynek történelmi rezonanciája van Iancu utódai számára. Az abrudbányaiak az utcára tódultak, hogy tüntessenek a határozat ellen, Csibi szabadságot vett ki, a román nacionalista hackerek meg feltörték a Magyar Hírlap és a Transindex site-ját, és készítettek Csibinek egy blogot, amelyben átírják a forgatókönyvet: Iancu a pozitív szereplő, s akit "akasztanak", az a blog írója.

Néhány éve arra kértem blogom olvasóit, javasoljanak olyan címeket, amilyenekkel képtelenség könyvet írni. Két beérkező javaslatra emlékszem: "Olasz hősök" és "Skót konyha". Készíthetnénk listát a lefordíthatatlan könyvekről is. Olyan román vagy magyar szerzők írta művekről beszélek, amelyeknek a megjelenése a másik nyelvén minden bizonnyal megnövelné a vérnyomást. A háromkötetes Erdély története (1986) vagy Horthy Miklós emlékiratai csupán két példa. Megfelelőket a román kötetek között is találunk. Olyan történelmi művek ezek, amelyek elsősorban kulturális szempontból nem fordíthatók le. Még nem készültünk fel a földönkívüliek fogadására.

Minden nemzetnek megvannak a maga "szent tehenei". És földi ökrei. Az utóbbiak elnagyolják az előbbiek képét. Ha valaki akasztóst játszik egy központi történelmi személyiséggel, az infantilis és felelőtlen. Ebből a hírből országos vitát kavarni, ahogy a romániai sajtó tette a legutóbbi napokban, tendenciózus.

Ha az Avram Iancuról szóló magyar, illetve román irodalmat végiglapozzuk, egyik oldalon démont, a másikon angyalt fedezünk föl. Ha ugyanezt Kossuthtal játsszuk el, ugyanaz a skizoid érzés kerít hatalmába, már ha kívülről tekintjük a dolgokat, kikapcsolva személyes érintettségünket. A történelem nagy hibája, hogy többnyelvű. Che Guevara, akinek az arcmását az egész világon viselik az ifjak a pólójukon, a kubai forradalom napjaiban fiatalembereket és gyermekeket egyaránt gyilkolt. Mégis fontos történelmi személyiség maradt. A történelem a politika nővére. Már csak árnyalnunk kell.

http://www.origo.hu/tartalom/20110329-velemeny-avram-iancu-babjanak-akasztasat-a-sajto-kihasznalta.html

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   

Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.