Az amatőr szót a tolvajnyelv használja becsmérlésként is, ha valaki munkájában vagy egyéb területen az elvárhatóhoz képest rosszabbul teljesít.canal
Rokon kifejezése az olasz eredetű dilettáns, amelyet nálunk szintén gyakran pejoratíve használnak.

Bár a magam részéről nem vagyok híve az idegen szavak használatának, most pár sor erejéig mégis meggyőződésem ellen cselekszem. Teszem ezt a nyomaték kedvéért, s azért, mert e szavak magyar megfelelőjét, a „műkedvelőt" ritkábban használjuk elmarasztaló töltettel.

Nos, a nyelvleckén túl és a Balkánon innen lassan kezd elhatalmasodni mindannyiunkon az az érzés, mintha amatőrök és kétbalkezes dilettánsok országában élnénk. Mintha a profizmust, a szakszerűséget valamiért kitoloncolták volna környezetünkből.
Mi mindent amatőr módon, ideiglenesen próbálunk megoldani, aztán meg rácsodálkozunk, mint ama bizonyos borjú az új kapura, ha minden ízében recseg-ropog alkotásunk, és semmi sem működik.
Persze, ilyenkor előkaparjuk a „nincs rá pénz" bármikor bevethető kifogást is, pedig már sokszor bebizonyosodott, hogy a hevenyészett, slendrián munka sokkal többe kerül, meg nem is időtálló és nagy valószínűséggel legalább még egyszer el kell/kellene majd végezni becsületesen.
Amatőr világban élünk, s a dilettánsok mutogatják nekünk merre is a haladás útja. Tánclépésben: egy lépést előre és legalább kettőt hátra.

De bármerre is lejtjük e táncot, helyben városunkban, községeinkben, a megyénkben, Erdélyben, Romániában - mindenütt az amatőrségbe botlunk. Már-már tökélyre fejlesztetten amatőrködünk, ha utat vagy utcát aszfaltozunk, ha csatornát vagy vízhálózatot fektetünk, ha villanyt vezetünk, és akkor is, ha közösségek, jámbor polgárok vezetését bízták ránk.
Mintha nem lenne elég mindenkinek a maga baja, dilettánsainknak mindig sikerül ezt kellő körültekintéssel alaposan még megtetézni.
Mintha egy lakhatatlan világ, és egy élhetetlen lét megteremtésén fáradoznánk szakadatlanul.
Maradandót alkotni, valami időtállót felépíteni mára már csupán nyárspolgári luxus lett.
Luxus, mert por és szmog nélküli várost még elképzelni is nagyravágyás. Ahogyan a gyalogosok és az autósok békés egymásmellet-élése is már csak a tündérmesék világába létező fordulat.
De ugyanúgy luxus az is, ha hivatalnoktól elvárjuk, hogy közalkalmazottként viselkedjen, az orvostól, hogy orvosként, a kereskedőtől, hogy esetleg kereskedőként, a szolgáltatótól, hogy szolgáltasson, és ne álljon be a többi népnyúzó mellé a tetemes haszon reményében. Ezek az elvárások ma már mind-mind a felesleges dolgok kategóriájába tartoznak.
Persze kivételek azért mindig vannak, a baj csak az, hogy túlságosan is kevesen. Alig elegek még ahhoz is, hogy közmondásszerűen szabályt erősítsenek, ahogyan „egy fecske" módjára a tavaszhozásra is képtelenek.

Mondják, hogy a gyenge és korrupt állam párban jár a rabló piaccal. Mennyire igaz, hisz ez az egyetlen sarkalatos igazság, melynek napirenden tartásában, kiteljesítésében profizmusunk felülmúlhatatlan.

Beksy Ida

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek