Anyaországi szomszédaink még jóformán ki sem találták, hogyan is kellene egy kis Kárpát-medencében gondolkodást becsempészni az éppen oskolás nebulók fejébe, minket máris a szilagysamsonvéleménykülönbségünk foglalkoztat.
Jöjjenek Erdélybe az iskolabuszok, vagy ne. Szabad-e egy magyarországi gyereket rácsodálkoztatni a székely kapura, avagy mégse?
Természetesen mindenkinek joga van a szabad véleményhez, de a kétkedőknek megszívlelésre ajánlom mindazt, amit az elmúlt hétvégén Szilágysámsonban tapasztaltam.

Szombat délután vendégeket várt a mi Szilágyi Feri bácsink sámsoni szőlőjébe pincelátogatásra. A vendégek pedig – úgy negyven-ötven diák és tanár – Székesfehérvárról érkeztek, a Hermann László Zeneiskolából, hogy találkozzanak egy igazi hagyományőrzővel, a mi szilágysági nótafánkkal. Talán mondani sem kell, hogy az ötletgazda, Gáspár Attila, zenetanár és helybéli segítői nagy lelkesedéssel sürögtek-forogtak a bogrács körül, hogy a diákok érkezésére elkészüljön a vendégváró étel, és tökéletesre sikerüljön e rendkívüli találkozás.
Feri bácsi korát meghazudtolva, állt a diáksereg közepén és bizony könnyfakasztó gondolatokat ébresztett mindannyiunkban az, az őszinte gyermeki csodálat, ifjonti komolyság, ahogy ezek a tinédzserek szívták magukba az elhangzott énekek dallamát, szövegét, a tolmácsolt népdalok minden rezdülését.
Nagyon is szívszorongató esemény volt e találkozás, az elmaradhatatlan újonnan tanult szilágysági népdallal melyet magukkal vihettek, a házigazdáknak hálából elénekelt köszöntővel melyet cserébe adtak ezért a felejthetetlen élményért, s az életkedvet, fiatalos derűt, melyet maguk után hagytak, mely talán még most is ott dudorászik valahol a sámsoni pincesoron.

Nos a történet csupán ennyi, kár lenne többet belemagyarázni, mint ami volt, annál is inkább mert az értéke és értelme más és felbecsülhetetlenül több, minthogy méricskélni lehessen.
Csak egy – ma még rendhagyónak számító – esemény volt, amikor egy kicsit büszkébbek lehettünk a mi Szilágyi Feri bácsinkra, az általa őrzött kincseinkre, amelyek a mieink szilágyságiaké, s melyeket készséggel megoszthattunk más vidékek magyarjaival.

Beksy Ida

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek