A történelemben kevésbé járatos emberben felmerülhet a kérdés, hogyan kerül egy Csanádi Egyházmegyéről szóló előadás Aradra? A magyarázat egyszerű: az 1848-as forradalom és szabadságharc idején és azután is, Trianonig, az akkori nagy katolikus egyházmegyék közé tartozó csanádi püspökség a mai Arad, Csongrád és Temes megyéket, a Bánságot is összefogta.

Dr. habil Zakar Péter történész, szegedi egyetemi tanár, aki az elmúlt tíz évben már sokszor járt Aradon, minden alkalommal jól dokumentált és érdekes előadásokkal, ezúttal a Csanádi Egyházmegye papságának a forradalomhoz való viszonyáról beszélt. Mégpedig úgy, hogy jócskán befolyásolta a témáról az átlagemberben eddig élő képet. Bebizonyította ugyanis, hogy az egyházmegye papságának jelentős része egyetértéssel fogadta a forradalmat, egy részük pedig fegyverrel a kezében szolgálta, ami pedig akkoriban igen súlyos kihágásnak számított.

A márciusi ifjakról (leginkább a költőnek nagy, de katonának nem éppen fegyelmezett Petőfiről) tartott rövid, de annál érdekesebb bevezető után megtudhattuk: a 19. század közepén a Csanádi Egyházmegye területén élt 1 617 732 lakosból 448 308 volt katolikus, a püspökség 21 esperesi kerületből, 158 plébániából állott, amelyeket 322 pap szolgált ki, közülük 173 foglalkozott a hívek lelki gondozásával. A forradalom egyházi körökben is nagy hullámokat vetett: hatására alakult ki Temes megyében a cölibátus (papi nőtlenség) elleni mozgalom „a erény és erkölcsösség előmozdítása” szándékával, a márciusi ifjak 12 pontjának mintájára született meg 1848. június 15-én a Csanádi pontok, amely az egyház életének átalakítását célozta. A követelmények között szerepeltek, például, a püspök, a fő- és alesperesek szabad választása, a szerzetesrendek feloszlatása, a papság állami fizetése és az agg papok nyugdíja, a válóperes ügyek világi bíróságokhoz utalása stb. A mozgalom élén a temesvári papnevelde tanárai álltak. Beszélt az előadó a tehetséges papról, egyházmegyéjét különös gonddal igazgató Lonovics József püspökről, aki azonban a reformtörekvéseket nem fogadta megértéssel. Az egyházmegyében belső megosztottság jelentkezett, egy adott pillanatban élesen elkülönült a két vikaritátus a temesvári császárpártira és a makói forradalompártira (Makóra szállíttatta Róka vikárius a levéltárat). A papság többsége a forradalommal szimpatizál – tízen tábori lelkészként a hadseregben szolgálnak, tízen fegyverrel harcoltak, sokan beszédeikkel, magatartásukkal bátorították híveiket. Az előadó számos példát hozott a szabadságharc mellett különbözőmódon kiálló papokra, felvillantva életútjuk különböző állomásait.

A forradalom leverése után a megtorlás következett, ami elől egyesek külföldre menekültek, több papot bebörtönöztek, 1851-ben négyen még várbörtönben sínylődtek. Az alaposabb tájékozódást gátolja, hogy a temesvári hadbíróság iratai máig nem kerültek elő, így a kutató e témában csak másodlagos forrásokra támaszkodhat.

Zakar Péter adatokban gazdag, élvezetes, a lényeget vetített képekben összefoglaló előadása teljesen más megvilágításba helyezte a kommunista történetírásnak az egyház reakciósságára vonatkozó egyoldalú megállapítását.

Az előadót az est háziasszonya, Nagy Etelka köszöntötte a Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejött rendezvényen, amely előtt Murvai Miklós (a szokásosan színvonalas, a Csanádi Egyházmegye történetét is tartalmazó meghívó összeállítója) egyházi jellegű, templomkülsőket és -belsőket, szobrokat stb. bemutató vetítése hangolta a témára a Jelen Ház nagytermét majdnem teljesen megtöltőközönségét.

Jámbor Gyula

Forrás: Nyugati Jelen

 

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google