TORO

Toró T. Tibor lett Bakk Miklós utóda az autonómia-bizottság élén, ő még ad egy esélyt a feleknek.

Te váltod Bakk Miklóst az autonómia-bizottság társelnöki posztján. Nehéz ez a szerepcsere?

Sajnálom, hogy Bakk Miklós lemondott, bár már régóta téma volt közöttünk a lemondása, többször beszélt arról, hogy hiányolja a stratégiai tervezést. Én amúgy értem, hogy a parlamenti képviselőknek az aktuálpolitikai kérdések mindig fontosabbak, és az is igaz, hogy ilyen téren az EMEF nyomása is érezhető volt. Eddig mindig az aktuálpolitika győzött, nem a hosszú távú tervezés.

Ez a kettő, a napi politikai munka és a perspektivikus építkezés kizárja egymást?

Nem, nem zárja ki. A helyes arányt kellene megtalálni. Ismétlem, én megértem a döntéshozók álláspontját. Ha azt akarjuk, hogy érvényt szerezzenek a törvényhozásban a közösségi érdeknek, kell tudni, hogy mi az. És az is igaz, hogy az ilyen kérdésekben egyetértésre van szükség. A tapasztalat azt mutatja, hogy az olyan politikai célok, amelyek mögött nincs egészséges konszenzus, azok nem valósulnak meg.

Nem lehet a lényegi dolgokat Bukarestben lemutyizni, titkos vagy félig titkos, nem nyilvános tárgyalásokon. Jó példa erre, hogy az RMDSZ abban reménykedett 2005-ben, hogy háttértárgyalások révén átviszi a kisebbségek jogállásáról szóló törvényt. De az a verzió olyan kitételeket tartalmazott, amelyek monopóliumot biztosítottak az egyik oldalnak. Nem is volt mögötte általános támogatás. És a román politikum megérzi, ha nincs konszenzus, és természetesen kijátssza a két tábor közötti feszültségeket, és végül megtorpedózza ezeket a kezdeményezéseket.

Éppen ezért, tanulva az eddigi kudarcokból nagyon gyorsan meg kellene fogalmazni egy olyan verziót, amely legalább két dolgot lerendez. Az egyik fontos dolog, ami nincs benne a tervezetben: az esélyegyenlőség elve.

A politikai esélyegyenlőségre gondolsz?

Igen, arra az esélyegyenlőségre, amely biztosítja a politikai pluralizmus lehetőségét. Lehet, hogy ez a többi hazai kisebbségi közösség számára nem jelent problémát, de a több mint másfél milliós magyarság számára létkérdés. És egy olyan kisebbségi törvény, amely ezt nem biztosítja, nem elfogadható. Olyan törvényes keret, amely „bűnben fogant", nem teremt legitimitást. Meg kéne oldani azt, amit 2005-ben nem oldottak meg. Jelzem, amit nyilván szándékosan nem oldottak meg.

Akkor az RMDSZ a többi 18 kisebbségre mutogatott, arra hivatkozott, hogy miattuk alakulnak úgy a dolgok, de valójában a Szövetség monopolhelyzete volt a tét. A következőkben mindennél fontosabb a kulturális autonómia pontos meghatározása, jogköreinek, működési feltételeinek tisztázása, mert az eddigi verzió elnagyolt. Pont a közjogi státusz kérdése van elmaszatolva. Persze be kell látni, hogy nincs garancia arra, hogy amit az autonómia-bizottság és az EMEF magáévá tesz, azt a parlament is elfogadja.

A külső szemlélőnek úgy tűnhet, hogy itt nem is az autonómiáról van szó, hanem az RMDSZ, az EMNT, az SZNT és az MPP konfliktusáról. A mozaikszavak összecsapásáról. Hogy ez nem autonómia-kérdés, hanem hatalmi harc.

Ezt hogy érted? Hogy itt most az RMDSZ monopóliuma az egyetlen kérdés?

Az RMDSZ monopóliuma nem kérdés, mert az tény. Az RMDSZ-nek monopóliuma van a törvényhozásban, igaz, hogy az önkormányzatokban már más a helyzet. Igaz, ez a pluralizmus nagyon sajátos pluralizmus. A Székelyföldön megvalósuló sokféleség konfrontációs pluralizmus, amely képtelen meghaladni a kampánykonfliktusokat.

És akkor az a kérdés, az a megoldás, hogy ki marad fölül a politikai egzisztenciaharcban?

Ténykérdés, hogy a közpénzek fölött monopóliuma van az RMDSZ-nek.

Akkor most a pénzről van szó?

Itt nem csak a pénzről van szó, mert megegyezhetnénk szépen csendben, egymás között, hogy elosztjuk a pénzt. De nem ezt céloztuk meg. Például megegyeztünk abban, hogy egyeztetünk a támogatáspolitika kérdéseiről, hogy konszenzust keresünk. Hamarosan Bodó Barna és Takács Csaba letesznek egy problématérképet, és akkor az alapján lehet tárgyalni.

Jó, de még mindig nem értem: mindez hogy kötődik az autonómiához?

Három nagyon akut problémát jelöltünk meg, amelyet érintően közös álláspontot kéne megállapítani. Az egyik a kisebbségi törvénytervezet sorsa, mert erről parlamenti vita fog folyni. Konszenzusra van szükség a közoktatás válságával kapcsolatban, ez most reform címszó alatt zajlik. Erre a válságra lehetne orvosság a kulturális autonómia, erre kéne egy közös stratégiát kidolgozni.

A harmadik nagyon kényes és nagyon fontos kérdés a fejlesztési régiók kérdése. Az RMDSZ benyújtott egy törvénytervezetet a régiók felosztásról. Nyílt titok, hogy nincs még egyezség a fejlesztési régiók újrafelosztásáról. Ez a kérdés nagyon fontos, mert ez az előszobája a közigazgatási reformnak, és ezt se lehet bukaresti mutyizással megváltoztatni. Van esély arra, hogy ezekben a kérdésekben megállapodás szülessen.

És mi lesz a Bakk által hiányolt stratégiai kérdésekkel?

Ami a stratégiai részt illeti: itt egy sokkal intenzívebb munkára van szükség. Eddig az EMEF-en az történt, amit az EMNT kezdeményezett, az RMDSZ nem mutatott különösebb érdeklődést, kötelező gyakorlatnak tekintette az együttműködést.

Akkor egyáltalán miért vesz részt ebben?

Őket kell megkérdezni, nem örülök, hogy nem veszik komolyan. Az biztos, hogy ők is látják a konszenzus fontosságát. A különbség az, hogy az RMDSZ csak úgy „dialogizál". Sikeresen erodáltuk a párbeszédet az utóbbi években. Akkor lesz magyar összefogás, ha lesz közös álláspont, és ez közös cselekvésben is megvalósul. A párbeszéd beindult, ez működik, de ha a magyar összefogás a szlogen szintjén marad, becsapjuk a közösséget.

Én ebben nem veszek részt. A cél, az, hogy tegyük nyilvánvalóvá, kinek az igazi érdeke a cselekvés. Mi például annyira fontosnak tartjuk a közös cselekvést, hogy felvállalunk a saját táborunkban igen népszerűtlen döntéseket.

Mit?

Azzal vádolnak, hogy legitimizáljuk az RMDSZ politikáját. Azt várják sokan tőlünk, hogy borítsunk asztalt, és hagyjuk ott az egészet. De én hiszek abban, hogy most, ha lassú léptekkel de az autonómia felé haladunk.

Kéz a kézben az EMEF tagjai?

Az RMDSZ levetette mozgalmi gönceit, amit ez a szervezet követ, az vegytiszta hatalmi logika. A Szövetség román versenypárt, elfelejtette, mit jelent a mozgalmi eszközökhöz folyamodni. Ezeket azoknak kell használni, akik tudnak is élni vele, a politikum és civil mozgalom összefogásából lehet egy olyan társadalmi nyomást gyakorolni a román politikai életre, amely eredményes.

Ezt már tucatszor hallom, de kutya legyek, ha értem, mire kell gondolni.

Csodálkozom, hogy pont neked kell magyarázzam, mik azok a mozgalmi eszközök.

Tüntetés, sztrájk?

Akár arra is. De az SZNT egy sor mozgalmi eszközhöz folyamodott.

És milyen sikerrel?

Több-kevesebb sikerrel, mert ezeket a politika hiteltelenítette. Ott volt például az autonómiával kapcsolatban a népszavazási mozgalom. Ha kétszázezer ember mondd valamit, akkor azt meg kell hallgatni.

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy az EMNT, az SZNT azért beszél mozgalmi eszközökről, mert politikai eszközöket nem tud használni, mert nem tudott legitim, hatékony politikai erővé válni. És ha ló – parlamenti részvétel – nincs, akkor jó lesz a mozgalmi szamár is.

Nem erről van szó. Ezek a szervezetek nem ezeket a politikai célokat határozták meg maguknak. Ha úgy ítélik meg, hogy a politikai pártok nem tudják teljesíteni a vállalt feladataikat, akkor nincs kizárva, hogy politikai szerepet is vállalnak. Jelenleg van két politikai párt: az RMDSZ és az MPP. Az EMNT ezek fölött határozta meg magát, és a cél az, hogy mindkét párttal együttműködjön. Jelenleg elégtelen a teljesítményük, de megérdemelnek még egy esélyt.

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek

Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.