|
Árus Zsoltot mindig érdeklődéssel olvasom. Van, amiben egyet szoktunk érteni, és olyan is, amiben nem. Ez az RMDSZ Reform Tömörülését  megszüntető kongresszusa óta van így. Tetszik racionalitása, és vitatom részrehajlását. Látásmódja természetesen Székelyföld-centrikus, amit azonban a számomra megmagyarázhatatlan, sokszor általa sem támogatott Szász Jenő iránti hűsége homályosít el.
A Krónika 2010. június 25-ei Kinél van című eszmefuttatásának indító bekezdését „a mi kis erdélyi magyar belpolitikánk" és „az 1989-es nagy összefogás" feszíti. A kis jelzővel nem tudok mit kezdeni, míg a szerintem ironikusan használt nagy összefogás értelmezhetetlen. '89 decemberében ugyanis szerintem nem volt összefogás, hanem összeborulás részesei voltunk, ami akkor, több évtizedes megtaposottság után ösztönösen uralkodott el rajtunk, míg az összefogás mozgatója a tudatosság.
Tetszik-e vagy sem, az átlagember mérsékelt, a tömeg arctalan, viszi az ár, és ő hagyja, sőt kívánja azt. Mert a csendet és nyugalmat, a mindennapi apró örömök egymásutánját szereti. És a tömegdemokrácia politikusa erre rá is játszik, sőt, olykor vissza is él vele. Választások előtt ígér. Székfogás után annak elfoglalására összpontosít, és igen sokan itt le is ragadnak. A szék fogsága magas felhőkbe röpíti a politizálók többségét. És ennek a folyamatnak természetes következménye volt a romániai magyarok magyar szavazatai 3/5-ének húsz év alatti fölszívódása. Ennek nem tudott gátat szabni a pluralizálódás sem. Ami nem ment az RMDSZ-ben – a platformok szervezetkondicionáló hatása –, arra az MPP megjelenése sem tudta rákényszeríteni a napjainkra igen beágyazódott főpolitikusokat. Markó Béláék járják a maguk útját. És azok, akiktől senki sem azt várta, Szász Jenőék – kamatoztatva a Markói pártvezetési-, és a Szászi tanácstalan polgármesteri tapasztalatokat – átlépve a politikacsinálás gyermek- és ifjúkorát azonnal az RMDSZ Szatmár-Németi mámorfellegébe szálltak.
2010-ben van tehát két romániai magyar lufi, az egyik a tulipánformájú színjátszó bukaresti demokrata-liberális narancs reggel, fideszes budapesti délben, este pedig a fővárosokra váltva pislogó rózsás-szegfűs vörös szocialista, hogy éjjeli álmát magyar zöldbe ringathassa, a másik pedig a medvebarna kérgű, tűlevelű, zöld lombú zsugorodó fenyő hegyén imbolygó, szabályszegő.
Ebbe a kilátástalan kiábrándultságba kell hihető kiutat mutatnia valakinek.
Nem mérsékeltnek vagy radikálisnak, hanem realistának kell lenni. Alföldi hasonlattal élve ott állunk ősszel az aratás utáni, ugarolatlan, ezért gaztenger borította tarló szélén, nehezebb lesz a szántás, és a gyommagvak a jövő évi termést máris kétségessé teszik.
A kiútkeresést megalapozhatja a múlt elemzése, de a felhánytorgatás ehhez kevés.
Szerintem a Szatmár-Németi RMDSZ-kongresszus döntései nem függtek össze a 2002-es magyarországi hatalomváltással, hanem ez 1993-as neptunjárás kezdődött RMDSZ-út első érett gyümölcsei voltak.
A tulipánra nyomott pecsétek számának apadása szerintem az RMDSZ társadalomszervezési semmittevésének következménye.
Tőkés László 2007-es EP-választási sikere elsősorban a szavazók belé vetett hitének volt az eredménye, amihez persze jótékonyan járult hozzá az indulását lehetővé tevő hat szervezet aláírásgyűjtő majd kampánymunkája is.
A Magyar Polgári Párt 2008-ban bejegyzése másnapján indulhatott a helyhatósági választásokon, ahol az RMDSZ baklövéseinek sokaságával és Tőkés László támogatásával lehetett sikeres.
A Székely Nemzeti Tanács próbálkozó szervezet, amely eszközeihez mérten túlvállalta magát, de a mostani magyar kormány támogatását élvezve talán Székelyföldön elvégezheti azt a társadalomépítési munkát, amire sem az RMDSZ, de az MPP sem vállalkozik. Úgy tűnik, hogy a Székelyföldön kívüli romániai magyar szállásterületen ugyanez vár az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsra.
Szász Jenő a 2008-as helyhatósági választási eredmények és az MPP parlamenti választási kudarca birtokában vérragadozó politikusként verte az asztalt, de az RMDSZ, birtokon belül lévén, hiszen az MPP 500 tanácsosával 2000-et tudott szembeállítani, nem hagyta magát megfélemlíteni.
Tőkés László 2009. telén lépéskényszerben volt, és dönthetett:
a. nem indul az EP-választásokon, mert a szükséges aláírásokat az MPP fölkérése nélkül nincs, hogy kivel összeszedje;
b. fölkéri a 2007-es támogatóit, az MPSZ helyett az MPP-t, hogy vágjanak ismét bele a 2007-esnél reménytelenebbnek ígérkező versenybe, úgy, hogy azzal együtt szinte biztos az RMDSZ 5% alatt maradása, vagyis a romániai magyarság EP jelenlétének a megszűnése;
c. elfogadja az RMDSZ felajánlását, és vezeti a romániai magyar választási lajstromot.
A választások Tőkés Lászlót igazolták. Ő ma is az EP-ben dolgozhat, és mára a szervezet FIDESZ-jelölt alelnökeként az kárpátmedencei magyarságot jelenítheti meg.
Tőkés Lászlót, és az EMNT-t az utóbbi két év eredményei igazolják. Amint az MPP 2008. júniusi helyhatósági választások utáni sikertelensége is egyértelmű.
Szerintem az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum mai gyengélkedéséhez kellett az MPP 2008 júniusa óta tartó magánélete is. Ha ugyanis az MPP nem egy Trianonra koccintó, egyre gyengébb, hanem erősödő alakulat képét mutatná, akkor ma az RMDSZ sem lehetne ennyire gőgös.
Lehet, hogy az MPP és az SZNT nem értett egyet ennek vagy annak a romániai magyar társadalmi kérdésnek az EMNT-s kezelésével, de mit tettek helyette? Nyilatkozatokat adtak ki. Az MPP-s Szász újjal mutogatósakat.
Úgy látom, hogy az EMNT nem ignorálja, hogy Árus szóhasználatával éljek, az SZNT-t, hanem hagyja, hogy haladjon a maga választotta útján, és az MPP-t sem támadja jobban, mint teszi azt – mindig elsőként – Szász Jenő az EMNT-vel.
Az MPP már nem politikai erő, és nem ellenfél az RMDSZ-nek. Az MPP ugyanis az önfelszámolás útján halad. Saját alapszabályának és a párttörvénynek a megszegését külföldi jogsegéllyel, az elnök által válogatott kongresszusi küldöttek szavazataival intézik. A két éves MPP minden rosszban lekörözte a húsz éves RMDSZ-t.
Az EMNT azt remélte, hogy az autonómiáért az MPP-vel vállvetve küzdhet. Ez azért történhetett, mert figyelmen kívül hagyta, hogy Szász Jenő mindig, és mindenkit hajlandó hátba szúrni, ha saját politikai horoszkópja azt súgja.
A tavaszi magyarországi választások változást igen, de fordulatot aligha hoznak. Az ország a nemzetközi pókháló szerves része. Politikai és gazdasági értelemben egyaránt. Kitörési lehetősége gyakorlatilag nincs, és ez az itt-ott talán meglévő ilyen szándékokat letöri.
A könnyített állampolgársági törvény hatásáról 2011 végén már lehet mérleget készíteni. Úgy gondolom, hogy pillanatnyilag optimistábbak a jósok, mint, amilyen a valóság lesz.
Nagyon jó, hogy van a nemzeti összetartozási törvény, de az 1920. óta eltelt 90 év nagy pusztításokat végzett, és mélyen bevésődött a leszakított területeken élő magyarok testébe-lelkébe.
A határon túli autonómiatörekvések vérszegények. A politikai szervezetek csak választási kampányokban beszélnek autonómiáról. Az egyének meg akkor sem. Kivéve talán a szavazóbázis 5-10%-át. De közülük is csupán 2-3% lenne hajlandó áldozni is azért.
Az elvek gyakorlati megvalósítói közül ott van rémképnek Markó Béla és Szász Jenő. Némi optimizmus jelenik meg az arcokon, ha Tőkés Lászlóra gondolok, de Ő is a csak nagypolitika hálójában fogottan próbálkozhat.
Árus Zsolt bizonyára elfelejtette föltenni szemüvegét, amikor azt írta, hogy „nehezen érthető, hogy az RMDSZ hibáit, bűneit régebb kristálytisztán látó, s joggal kárhoztató EMNT-elnök most ezekről hallgat".
Alapvető tévedés azt állítani, hogy Tőkés László „azt a látszatot kelti, hogy immár ő is hiszi, hogy az összefogás önmagában érték, s ráadásul a legnagyobb, amiért érdemes minden mást félretenni." Politikusként Árus is megtapasztalhatta, hogy tömegdemokráciában a lehető legnagyobb erőt kell fölmutatni. Az pedig mandátumokban ölt testet. Ahol nincs összefogás, ott nem lesznek mandátumok. És lehetnek szép, és üdvös álmok, és remények, ha az azokat rebesgetők hangja és tette vérszegény.
Igaza volt Árusnak, amikor azt írta, hogy „az RMDSZ-nek soha nem volt, ma sincs semmiféle autonómiakoncepciója".
Rosszindulatúnak tartom Árus felvetését: „ha ... az EMNT elnöke által legitimált politikusok nem tárják eléjük azokat a reális igényeket, mint a Székelyföld autonómiája ..., akkor joggal tárják szét a karjukat (Orbán Viktorék) azzal, hogy néma gyermeknek az anyja sem érti a szavát."
Sajnálattal állapítom meg, hogy Árus záró bekezdéséből nem sugárzik a keresztényi szeretet: „keresztyén embernek tudnia kell, hogy a bűnbocsánat csak Istennél van, illetve nem utolsósorban azt is, hogy bűnbánat nélkül nincs, nem lehet megbocsátás." A kioktatás, a megleckéztetés sem jó tanácsadó.
A szerző az Arad megyei Pécska volt alpolgármestere.
Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.
|
