|
Régóta próbál egy újfajta szemlélet meghonosodni Magyarországon, amely egy újfajta vidékpolitikát kísérel meg a közpolitika homlokterébe állítani, s amely véleményem szerint az erdélyi magyar kulturális autonómia szinonimájaként is értelmezhető. Ez az újfajta vidékpolitika jóval több, mint agrárpolitika, de alapját mindenképp a mezőgazdaság képezi. Sőt, az európai uniós közös agárpolitikához (KAP) hasonló kárpát-medencei közös magyar agrárpolitika - egyfajta magyar KAP - nyújthatna jó alapot számára. Tusványoson gazdasági
szakemberek szájából elhangzott egyfajta közös gazdaságpolitika igénye, de a mezőgazdaságon belüli együttműködési lehetőségekről nem esett szó. S amint a híradásokból kitűnik, az Új Széchenyi Tervben sem fedezhetők fel a nyomai.
Látszólag nem egy érdekfeszítő, közérdeklődésre számot tartó téma. Ezért sem várta előadósátor Tusványoson a vidékfejlesztési szakembereket. A politika is unja. Poros, közönséges. Ráadásul roppant bonyolult. Ahogy az RMDSZ egyik országos vezetője fogalmazott évekkel ezelőtt: bonyolult és nincs semmi hozadéka. A többletszavazatokra utalt. Ezért sem működik vidékfejlesztési főosztály a Szövetségben, s emlékezetem szerint mezőgazdasági főosztály is csak egy elnöki ciklus erejéig működött. Hogy még egy példát említsek, a mindenkori budapesti és az utód államokbeli kormányok az elmúlt húsz év során szintén mostohagyerekként kezelték. Sajnos, még csak szükséges rosszként sem.
Mert nincs "hozadéka". Egy röpke reménysugár jelentkezett ugyan az első Orbán kormány idején, de hamar hamvába halt.
***
Hogy mennyire bonyolult a téma, jól mutatja, hogy olyan, hogy vidékfejlesztési szakember nem is létezik. Mint ahogy vidékpolitika is csak az agrárpolitika részeként jelenik meg a gazdaságpolitikán belül. A tusványosi szervezők így legfeljebb agrárszakembereket hívhattak volna meg. Holott a mezőgazdaság csak egy része a vidékpolitikának, ráadásul nem is ezzel kerül egy politikai "csomagba", hanem a gazdasággal. A vidékpolitika a kistérségek gazdaságpolitikáját, foglalkoztatáspolitikáját, oktatás- és művelődéspolitikáját, egészség- és vízügyi politikáját ötvöző politika, amely a gazdaság, az oktatás, a művelődés, az egészségügy centrumát a városokból a kistérségek közösségeibe, a vidékre, ha úgy tetszik, a társadalom bázisszintjeire helyezi át.
***
Hogy a politika mennyire tehetetlen ezt a kérdést megragadni a maga komplexitásában, jól jellemzi az a tény, hogy Magyarországon a civil szféra felől érkeznek a vidékfejlesztés-politika irányába ható, sokszor kétségbeesett próbálkozások, lásd a MAG- kezdeményezéseket, a "termeld meg magad" mozgalmat, de az máris belátható, hogy a magyar állam beavatkozása nélkül, csupán polgári kezdeményezéssel nem oldható meg ez a kérdés.
Márpedig sürgősen megoldásra szorul, különösen itt, Erdélyben, ahol a magyar lakosságnak több mint a fele vidéken él, s köztudott, hogy az erdélyi magyarságnak ez a rétege a legkiszolgáltatottabb, különösen a szórványban. Itt a legmagasabb a munkanélküliség, ami a dominó-elv alapján az elvándorlás legfőbb kiváltó oka, de itt a legmagasabb az etnikai asszimiláció is, a helyi magyar közösségeken belüli összetartó erő gyengülése miatt. Ha tehetek egy szubjektív megjegyzést, én a kulturális autonómiát az önálló erdélyi magyar vidékpolitika szinonimájaként használom. Hiszen a helyi magyar nyelvű általános iskolai
oktatás középtávon részben magánoktatási formában helyben, vagy főként kistérségi oktatási centrumokban képzelhető el, amely a vidékpolitika révén valósítható meg, de csak az önálló magyar oktatási rendszeren belül. Nem tartozik ugyan a tárgyhoz, de ki kell térjek rá, hogy felbecsülhetetlen az a kár, ami azzal éri közösségünket immár húsz év óta, hogy szórványtelepüléseinken a magyar tannyelvű elemi iskolát követően a gyerekek a felső tagozatot román tannyelvű iskolákban kénytelenek folytatni. Ezáltal nemcsak felkészületlenebbül kerülnek be a középiskolai rendszerbe, félig már asszimiláltan, hanem ráadásul román tagozaton folytatják tovább tanulmányaikat, ami egyéb bajok mellett középiskoláink utánpótlását is veszélyezteti.
***
Ahhoz, hogy az új vidékpolitika fontosságához mérhető súlyt kapjon a társadalomban, óriási szemléletváltásra van szükség, mégpedig a politika, az agrárium és a nevelés terén. Mindenek előtt a politikai elitben kellene tudatosuljon a vidékfejlesztés fontossága. Ez Magyarországon elsősorban amiatt nem sikerülhetett, mert az agrárpolitikát az a szűk réteg irányítja, amelyik a
földprivatizáció fő haszonélvezője volt a rendszerváltást követően, amelyik érdekelt a jelenlegi, a téesz- és háztáji rendszert idéző mezőgazdasági viszonyok fenntartásában, többek között a latifundiumszerű, több ezer hektáros birtokgazdálkodásban. Ezáltal a magyar vidéken nem alakulhatott ki egy széles mezőgazdasági kis-és középvállalkozói réteg, amely az új vidékpolitika központi célkitűzése, hacsak a háztáji rendszerben termelő, TÉSZ-tagokat, nagyon nagy jóindulat mellett nem soroljuk ide.
Erdélyben a mezőgazdasági társulások rendszere az uralkodó, s bár a jelenlegi agrártámogatási rendszer, az SZDP-kormányok agrárpolitikájától eltérően, ma már nem kivételez a nagybirtok javára, de pozitív diszkriminációt sem alkalmaz a kezdő agrárvállalkozókkal szemben. A politikumnak Erdélyben azt kellene felismernie, hogy a vidékfejlesztést nem a mezőgazdaság oldaláról kell megközelíteni, s annak alárendelni, hanem épp fordítva, a vidékfejlesztés oldaláról az agráriumot, s mindkettőt a gyakorlat felől. A mezőgazdaság csupán eszköze a vidékpolitikának, s ez az eszköz csak egy széles vállalkozói réteg kialakításával töltheti be a szerepét. Olyan támogatási rendszerre van szükség, amely a mezőgazdasági tevékenységgel kacérkodókat és kisvállalkozókat támogatja
elsősorban, s nem csak kedvezményes hitelkonstrukciókkal, hanem érdemi szaktanácsadással, gépkörök létrehozásával, piackutatással stb. De mindenek előtt egy korszerű birtokrendszer létrehozásával. Ez utóbbi kialakításánál a külföldi - dán, holland, német - példa jól hasznosítható.
***
Szemléletváltásra van szükség a nevelés terén is, olyan szemléletmeghonosítására, amely a magánvállalkozást a bérmunka elé helyezi. Ne az legyen a végzős diáknak szegezett kérdés, hogy mi szeretnél lenni, hanem milyen vállalkozást képzelsz el magadnak. Le kell épülnie annak a téves felfogásnak is, amely szerint a mezőgazdaság - s ebbe az azt kiszolgáló kisipari tevékenységek is beleértendők - a reggeltől estig való robotolás terrénuma, s azt kell tudatosítani, hogy ez a tevékenység egy szabadabb, s sok kreativitást igénylő életformát kínál. Itt kell megemlítenem a középiskolai szakoktatás kérdését, mert pl. mezőgépészeti, agrárközgazdászi, állattenyésztési, állategészségügyi stb. szakközépiskolák szinte teljes mértékben eltűntek Erdélyből.
***
Örömmel hallgattam a híradásokban Tusványosról a gazdasági szakemberek előadásait, amelyek a közös kárpát-medencei gazdaságpolitika fontosságáról szóltak. Ehhez hasonlóan egy közös agrárpolitikára - egyfajta kárpát-medencei magyar KAP-ra szintén nagy szükség van. Ez a közös magyar agrárpolitika jó alapot kínál az utódállamok magyar közösségeinek saját vidékfejlesztés-politikájuk megvalósításához. Mindehhez azonban vízió szükségeltetik, s azoknak a szakembereknek a helyzetbe hozatala, Ángyán József, például, hogy egy kiváló magyarországi vidékfejlesztés politikus nevét is említsem, akiknek vannak vízióik a vidékfejlesztés terén, s akik élharcosai ennek a politikának, ennek az újfajta szemléletnek.
***
Meggyőződésem, s egyre többek meggyőződése, hogy az újfajta vidékpolitika hatalmas szolgálatot tehet a kisebbségi sorsban élő magyar közösségeknek, ugyanakkor sikeres választ fog tudni adni azokra a várható világgazdasági folyamatokra is, amelyekről egyelőre csak sejtéseink vannak, de amely sejtések egyáltalán nem adnak okot az optimizmusra.
Figyelem! Hozzászólása csak moderálás után jelenik meg.
|
