Nicoară kirohant Tőkésék ellen
Krónika, 2010. augusztus 25. – Gyergyai Csaba
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) betiltása érdekében kíván lépéseket tenni Marius Nicoară, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kolozs megyei szenátora. A politikus szerint a Tőkés László vezette szervezet nem tartja tiszteletben a nemzeti szuverenitás, a területi egység, a jogrend és a demokrácia alapelveit.
Nicoară közölte: javasolni fogja egy parlamenti bizottság felállítását, amely az EMNT és Tőkés László elnök tevékenységének az elemzésével foglalkozna. „Az EMNT-elnök etnikai alapú autonómiával kapcsolatos kijelentései támadások a nemzetállam és az Alkotmány ellen: arra uszítja a székelyföldi lakosságot, hogy vonuljanak az utcára és tegyenek meg »bármit« annak érdekében, hogy kivívják az úgynevezett Székelyföld önrendelkezését. Nézeteit minden bizonnyal az EP-elnök által vezetett szervezet tagjai is osztják, ezért az EMNT betiltását fogom követelni Bukarestben" – jelentette ki a politikus.
Marius Nicoară nem első alkalommal rohan ki Tőkés László ellen: két héttel korábban bejelentette, levélben fordult Traian Băsescuhoz, melyben önmaga és az erdélyi románok nevében arra kérte az elnököt, hogy sürgősen hívja össze a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), a testület pedig szenteljen kiemelt figyelmet a magas rangú magyar hivatalosságok etnikai alapú autonómiával kapcsolatos kijelentéseinek. A PNL-szenátor meggyőződése szerint az autonómia kérdése nem csupán Erdélyben, hanem egész Romániában ugyanazt az elutasító reakciót váltja ki, ezt pedig a Cotroceni-palotától is elvárja.
Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a Krónika megkeresésére elmondta, úgy tűnik, Marius Nicoară is a liberális párton belül megerősödni látszó nacionalista vonalat erősíti, és véleménye szerint hamis pályára terelődik majd a szervezetet, s ezáltal elveszíthetik támogatóik jelentős részét. „Nevetséges, hogy egy személyt vagy egy szervezetet olyan nyilatkozatok miatt zaklatnak, melyek tiszteletben tartják a törvényeket és az európai normatívákat. Sok sikert Marius Nicoarának az EMNT betiltására irányuló törekvéseihez, azt kívánom, tegye magát nevetségessé ilyen jellegű kezdeményezésekkel a bukaresti fórumok előtt."
ROMÁNIA
Románia rendszeres tájékoztatást ígér a verespataki beruházásról
Duna Televízió 2010. augusztus 24.
Románia rendszeres tájékoztatást ígér Magyarországnak a verespataki aranybánya beruházásról – jelentette be Fazekas Sándor magyar vidékfejlesztési miniszter és Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter kedden Bukarestben közös sajtótájékoztatón.
A magyar miniszter egynapos bukaresti látogatása során megbeszélést folytatott a romániai környezetvédelmi miniszterrel. A tárgyalások napirendjén szerepelt a Duna-stratégia keretében tervezett román-magyar együttműködés, valamint az őszi román-magyar együttes kormányülés előkészítése.
A felek megállapodtak abban, hogy Románia és Magyarország az árvízvédelem területén közös koordinátori feladat vállalását kérvényezi a Duna-stratégia keretében. Borbély László közölte, hogy Románia elfogadta a magyar fél erre vonatkozó kérését.
A részletekről Barsiné Pataky Etelka, a Duna-stratégiáért felelős magyar kormánybiztos elmondta: azért indokolt, hogy a két ország kezdeményezze a közös koordinátori feladatot, mert Magyarországnak összességében több gátja van, mint Hollandiának, és meggyőződése, hogy Romániában is hasonló a helyzet. A két ország emellett közös vízgyűjtő medencékkel rendelkezik.
Emlékeztetett: óriási pénzeket költenek a kormányok az árvízvédelemre, ennek ellenére a természeti csapás emberéleteket követel. A kormánybiztos rámutatott: bízik a román féllel való jó együttműködésben.
Fazekas Sándor elmondta, hogy a román-magyar együttes kormányülésen minél több konkrét projektet akarnak napirendre tűzni. A két szaktárca eldöntötte, hogy előkészítik egy román-magyar közös Duna-Tisza intézet létrehozását, amiről érdemben az együttes kormányülésen születhet határozat.
A tárgyalásokon szó volt a verespataki aranybánya beruházásról is, amiről Borbély László elmondta, hogy Románia folyamatosan tájékoztatja a magyar felet. Bejelentette, hogy a román kormány szakértői bizottsága várhatóan szeptemberben ül össze, és megvizsgálja a beruházó által benyújtott új környezeti hatástanulmányt. A román kormány 2007-ben függesztette fel a projekt környezetvédelmi engedélyezését, ez a folyamat most újraindul.
Borbély László újságírói kérdésre válaszolva emlékeztetett arra, hogy a szakértői bizottság elölről, vagyis az első fejezettől vizsgálja meg a hatástanulmányt, viszont nem lesznek már közmeghallgatások, amelyeket a vállalat korábban lebonyolított Romániában és Magyarországon egyaránt. Hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a nyilvánosságot kizárják az engedélyezési folyamatból, és továbbra is nyitott arra, hogy meghallgassa a feleket, vagy ellátogasson Verespatakra, ha ez szükséges.
A magyar vidékfejlesztési miniszter megköszönte Borbély Lászlónak a projektről adott részletes tájékoztatást, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy Magyarország rendszeres és naprakész tájékoztatással rendelkezzen a beruházás engedélyezési folyamatáról.
A külhoni románokat is belefoglalta nemzeti védelmi stratégiájába Románia
Erdely.ma, 2010. augusztus 24.
A képviselőház által hétfőn elfogadott nemzeti védelmi stratégiához a keddi ülésen Korodi Attila parlamenti képviselő, a külügyi bizottság elnöke tett egy kiegészítő javaslatot, amelyet a plénum meg is szavazott. A cikkely a Románia határain kívül élő románok identitásának megőrzését nemzetvédelmi szempontból stabilitás-befolyásoló tényezőnek minősíti.
A képviselő javaslatának értelmében a Romániában élő kisebbségek, valamint a határon túli román kisebbségek identitásának megőrzésének érdekében meg kell erősíteni az együttműködést a szomszédos országokkal. Ez stabilitást és biztonságot teremt.
Korodi Attila javaslata az alábbi formában került be a stratégiába: „a kisebbségek európai színvonalon való védelme biztonságot és stabilitást jelent a régió számára, és ennek érdekében Románia megerősíti a szomszédos országokkal való együttműködést".
Vétkes luxuskirándulók
Új Magyar Szó, 2010. augusztus 25. – F. I.
Elítéli a szakma azokat az újságírókat, akik elfogadták a Roşia Montană Gold Corporation által felajánlott új-zélandi „luxuskirándulást". Az itthon maradottak egyöntetű véleménye: „a kirándulás a lefizetés egyik formája".
„Semmiképp nem tudok pozitívan viszonyulni ehhez az ügyhöz" – kommentálta lapunknak Cristian Tudor Popescu azt a hírt, hogy a verespataki aranykitermelésért lobbizó Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) meghívására a nagyobb romániai televíziók, online és nyomtatott lapok, életmód-magazinok újságírói „luxuskirándulásra" utaztak Új-Zélandra.
A Gândul című napilap publicistája úgy véli a legnagyobb baj az, hogy az RMGC túl jól kiválasztotta a meghívottakat. „A társaság olyan, különböző tisztségekben lévő tapasztalt újságírókat választott, akiknek hatalmas befolyásuk van az adott médiumon belül és ezáltal a közvéleményre. Nem egyszerű újságírókat választottak, akik egy egyszerű riportot készítenek" – érvelt C. T. Popescu, aki szerint nem etikus az ilyesmi, hisz nagy az esélye annak, hogy az újságíró nem tud vagy nem fog pártatlanul viszonyulni a helyzethez.
„A tanulmányút mögött nevetségesen sok pénz van (az Adevărul című napilap értesülései szerint személyenként tízezer euróba kerül az út – szerk. megj.), ami jól jelzi, hogy nem csupán egy ember, hanem egy egész médium Verespatakkal kapcsolatos alapállásának a megváltoztatása a cél" – összegzett az Új Magyar Szónak a publicista.
A paginademedia.ro médiablog értesülései szerint az RMGC új-zélandi tanulmányútjának – melyen olyan neves újságírók vesznek részt, mint Robert Turcescu, Emil Hurezeanu, Ioan T. Morar vagy Doru Buşcu – az a célja, hogy egy ottani, ciántechnológiát alkalmazó aranybányájának a megtekintése nyomán „objektív és dokumentált tájékoztatást nyújthassanak a Verespatakon tervezett bánya gazdasági, társadalmi és a kulturális örökséget érintő hatásairól".
Karácsonyi Zsigmond a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) az elnöke szerint azonban megkérdőjelezhető ez az objektív tájékoztatás. „Az érdekelt fél pénzén való utazás (az RMGC közel másfél évtizede próbálkozik ciántechnológiás aranybányát nyitni Verespatakon, ami a román (de nem csak) társadalom egy részében heves tiltakozást váltott ki – szerk. megj.) megkérdőjelezi a hitelességet" – véli Karácsonyi, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a fejlettebb demokráciákban az újságírók minden dokumentálódási útját az adott médiavállalkozás fizeti.
„Az újságírói etikával összeférhetetlen, hogy anyagi előnyökhöz jussanak a sajtó munkatársai. Ez a tanulmányút, akárcsak a kisebb-nagyobb ajándékok, nem más, mint a lefizetés egyik formája" – fogalmaz.
A MÚRE-elnök szerint az ilyen típusú tanulmányiutak vezettek oda, hogy a romániai sajtóból szinte teljes egészében hiányzik a tényfeltáró újságírás, és a médiamunkások egyre inkább elveszítik hitelüket az olvasók előtt. „Ez és az ehhez hasonló esetek nem csupán az újságírónak, hanem az egész szakmának ártanak" – summáz szomorúan Karácsonyi.
ERDÉLY
Nem kérünk a Szász Jenő féle demokráciából
A sajtóiroda közleményét teljes terjedelemben az alábbiakban tesszük közzé.
Szász Jenő kóros emlékezetkiesésben szenvedve az Udvarhelyi Híradó augusztus 20.-i számában nyilatkozott a székelyudvarhelyi politikai aktualitásokról. Pontosítani szeretnénk a Magyar Polgári Párt elnöke által szinte szándékosnak is tűnő félretájékoztatást.
Elsőként javasolnánk az MPP elnökének egy néhány matematika órát, mivel a 2010/63-as sürgősségi kormányrendelet által meghatározott számokat folyamatosan elnézi, nyilatkozataiban mindig különböző adatokról beszél. A Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalban Szász Jenő állításával (51-gyel kevesebben dolgoznak, mint amennyit a 2010/63-as sürgősségi kormányrendelet előír) ellentétben a kormányrendelet által kötelező módon meghatározott szám szerint majdnem 20-al több alkalmazott dolgozik, és egy olyan elosztás szerint, hogy csak 2-2 ember dolgozik a város fejlődésében nagyon fontos szerepet játszó fejlesztési- és beruházási osztályokon.
Egy olyan demokráciát akar megtanítani nekünk, ahol a pártvezető, ha úgy gondol egyet, akkor a meghívott vendégeket is szavaztatja, csak hogy megőrizze elnöki tisztségét? Köszönjük, nem kérünk ebből a fajta demokráciából. Mi az ésszerű döntések és a fejlődés demokráciáját akarjuk. Valószínűleg el sem tudja képzelni, hogy létezik tisztségviselő, aki nem tisztségfüggő és egy nemesebb cél érdekébe, kényszerítő hatás nélkül képes lemondani egyes tisztségeiről.
Városunk számára szerencsésebb lett volna, hogy a fejlesztések terén az előző időszak 12 évét nem veszti el a város, de sajnos nem így történt. Egy olyan városvezetést kellett átvenni, amelynek még mindig 700 ezer lejes tartózása van a kampányban elkészített gyors aszfaltozások miatt. Nem értjük milyen általuk elindított lendületről beszél, amikor a kéziféket menet közben állandóan próbálják felhúzni, minden szinten akadályozni a városvezetés munkáját. Az MPP elnöke szerint a munkák nagyrészt még az ő városvezetése alatt indultak el – akkor 12 év munkája hol maradt, miért nem látszik, ez elég furcsának tűnik nemde elnök úr? Az Ön 12 éve alatt nem volt előrelépés Rózsa és a Szent János utcák rehabilitációját tekintve, csak kampányígéretek és most mikor elindultak a folyamatok, akkor az az Önök érdeme?
Szász Jenő ismét félretájékoztatat, mikor azt mondja, hogy általa letett Borvizek útja pályázatot ő nyerte meg. Csak emlékeztetnénk arra, hogy a pályázatot a Megyei Tanács tette le és nyerte meg, még Bunta Levente elnöksége idején, majd a mostani városvezetés kibővítette a moffetával, fedett színpaddal, bicikliúttal. A Városi Park rehabilitációs pályázata egy visszautasított pályázat volt, melyet a jelenlegi polgármester kapcsolatai és hozzájárulása révén sikerült megnyerni.
Az Ön idejében a Megyei Tanács sikerre juttatott SAMTID pályázatát az akkori frakciójuk meggátolta. Ez az oka többek között annak is, hogy 12 év alatt Székelyudvarhelynek nem volt egyetlen 100 ezer euró fölötti pályázata sem. Most mikor fejlesztések vannak városunkban (körforgalom, park rehabilitáció, távfűtési rendszer modernizálása, öregotthon pályázata stb.), akkor az MPP elnöke valószínűleg csak nagyobb emlékezetkiesésben szenved és remélhetőleg nem szándékosan félre akarja tájékoztatni a közvéleményt, amikor a mostani városvezetés által elindított fejlesztéseket a sajátjaként próbálja beállítani.
Nagyon reméljük, hogy a Bányai János sporttermének építését nem fogja szintén a magáénak tartani, miután 5 évig nem történt semmi és most végre elindult az építkezés. A közalkalmazottakat szintén félretájékoztatva hitegetni próbálja, törvénytelen megoldásokat javasolva. Beruházási és fejlesztési pénzeket akar átcsoportosítani törvénytelenül, javaslata szerint a távfűtést igénybe vevő 3000 család érdeke nem számít.
A Tábor negyediek még emlékezhetnek, hogy milyen volt fűtés nélkül 2007 decemberében. Fűtéstámogatás megvonásával riogat indoktalanul. Felmerül a kérdés, hogy kinek a kezére szeretné átjátszani a távfűtési rendszert, mi lesz azzal a 3000 családdal?
Ha tényleg segíteni szeretne, akkor elvégezhetné alpolgármesteri munkáját, de napi átlag 16 perces hivatali jelenléttel milyen sikereket lehet elérni? Ennyi idő csak arra jó, hogy gátolja a munkát. A munkát el kell végezni és ilyen hozzáállással nem hisszük, hogy ön elvégezné.
Bízzuk az emberekre a döntést, ők majd eldöntik, hogy az elmúlt két év munkája mennyire látszik és hogy ki végezte el azt, ki volt az, aki a városunk fejlődését mozdította előre, hogy ki volt a hátráltatás és a feljelentések embere.
Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala - Sajtóiroda
MAGYARORSZÁG
Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság alakul
MTI, 2010. augusztus 25.
A kormány pénteki hatállyal létrehozza a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottságot (NPTB) "a kölcsönös felelősség és figyelem elvén nyugvó nemzetpolitikai tevékenység összehangolása érdekében" - rendelkezik a Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat. A bizottság elnöke Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese, alelnöke pedig Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. A testület felállításának szándékáról először július 6-án számolt be az MTI, a bizottság július 13-án előkészítő ülést is tartott.
Az NPTB feladata - a kormányhatározat szerint - egy, a kormány nemzetpolitikai tevékenységét segítő kölcsönös tájékoztatáson alapuló egységes információs rendszer létrehozása, a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtásának koordinálása és értékelése, az egyes minisztériumok külhoni magyarokat érintő tervezési tevékenységének összehangolása, a központi államigazgatási szervek külhoni magyarokat érintő tevékenységének folyamatos figyelemmel kísérése, és javaslattétel a kormány számára a nemzetpolitikai vonatkozású feladatok végrehajtása során a forrásigény összehangolt tervezésére és a pénzfelhasználás ellenőrzésére.
A bizottságban képviselteti magát a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Külügyminisztérium, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkári, illetve parlamenti államtitkári szinten. A bizottságban helyet foglal a KSH elnöke is.
A kormány friss határozatában felkéri a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökét, valamint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetőjét, hogy személyesen vagy delegáltja útján állandó meghívottként vegyen részt az NPTB munkájában. A testület legalább negyedévente teljes ülést tart.
ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
FORRADALOM ÉS/VAGY PUCCS – Mi történt 1989 decemberétől 1990 májusáig?
Transindex, 2010. augusztus 25. – Bakk-Dávid Tímea
Ismeretlenek tüntették el az iratanyag egy részét, egyesek máig ódzkodnak mesélni az egyes településeken történtekről: a Kisebbségkutató Intézet 89-kutatásának résztvevőivel beszélgettünk.
A hiányos dokumentumok és a máig az emberekben élő félelem is akadályozza az 1989 végén és 1990 elején több erdélyi városban történtek rekonstruálását, az egyesek által forradalomnak, mások szerint puccsnak nevezett eseménysor kapcsán. A Kisebbségkutató Intézet idén indult 89-es eseményekkel kapcsolatos kutatása többek közt azt célozza, hogy a még meglévő dokumentumokat – újságokat, plakátokat, fényképeket, videó- és hangfelvételeket, iratokat, jegyzőkönyveket stb. – összegyűjtse, és ezek alapján rekonstruálja az 1989 végétől 1990 májusáig történt események kronológiáját, elsősorban a romániai nemzeti kisebbségek szemszögéből.
A különböző városok a temesvári események visszhangjára reagálva mind-mind megélték a maguk „kis forradalmait"; több helyen is halálos áldozatokat követeltek az események, lincselések is voltak. Ebben az öt hónapos intenzív periódusban alapították meg a Nemzeti Megmentési Front helyi szervezeteit, az RMDSZ-t, a MADISZ-t, illetve számos kisebbségi szervezetet is.
A marosvásárhelyi etnikai konfliktus, a fekete március kihatott más településekre, az ottani magyar-román viszonyokra. Ennek visszhangjára, illetve a máig tisztázatlan, háttérben folyó események, szerepek felderítésére is fókuszál a kutatás; a vizsgált periódus záróeseménye az első szabad választás 1990 májusában.
A kutatás során a fontosabb erdélyi városokban, municípiumokban, ahol jelentős számú kisebbség él, egy-egy helyi kutató igyekszik összegyűjteni a fellelhető dokumentumokat. Gondot jelent, hogy több erdélyi városból is a kilencvenes évek elején ismeretlenek elvitték felsőbb utasításra a Nemzeti Megmentési Front irattárát.
„Elsősorban magyar szempontú kronológiák készülnek,
de igyekszünk a jelentősebb kisebbségekre is odafigyelni, elsősorban Temesváron, Aradon, Szatmáron, Nagyváradon, Nagybányán, ahol több nemzetiség is együtt él. Elsősorban megyeközpontokat választottunk, illetve van néhány olyan kisebb város, amely bár nem megyeközpont, de fontos, hogy megjelenjen.
Remélhetőleg sikerül a 89-es események magyar értelmezését is bevinni a román történeti diskurzusba" – vázolta az elképzelést Gidó Attila, aki Novák Csaba Zoltánnal együtt kutatásvezetőként koordinálja a helyi kutatók munkáját.
A kutatás kiemelten figyel arra, hogyan vesznek részt már a kezdetektől vagy lépnek be utólag a kisebbségek képviselői a hatalmi struktúrákba. A dokumentumokból összeállt településspecifikus kronológiákat ezért interjúkkal is kiegészítik, amelyeket a helyi kutatók olyan személyekkel készítenek, akik cselekvő részesei voltak az eseményeknek a szóban forgó időszakban.
Azokban a városokban – eddig összesen 13 településen –, ahol már tavasztól dolgoznak a helyi kutatók a témán, már elkészült az eseménykronológia. „A kutatás első fázisából néhány érdekességet már megállapíthatunk, bár természetesen ezt nem tekinthetjük végeredménynek, hiszen a történelemről való vélekedés szubjektív dolog. Kísérleteztünk az események szakaszolásával, és úgy gondolom, nemcsak az általam kutatott Marosvásárhely esetében érvényes ez, hanem a többi városnál is" – magyarázta kérdésünkre Novák Csaba Zoltán.
„Négy szakaszt azonosíthatunk be: a temesvári eseményektől a Ceaușescu-házaspár meneküléséig tartana az első, december 16-22. között. Van egy nagyon rövid időszak, az új hatalmi szerkezet kiépülése december 22-től körülbelül január elejéig. A december 29-től február elejéig tartó időszakot a Nemzeti Megmentési Front határozza meg, majd február elején alakulnak meg a nemzeti egység ideiglenes tanácsai, amelybe már a Fronton kívüli szervezetek is beépülnek: újjászervezett politikai pártok vagy frissen alakult szervezetek. A Nemzeti Ideiglenes Tanács tevékenysége egészen a májusi választásokig alkotja a negyedik időszakot" – mondta.
Forradalom volt-e vagy puccs 1989-ben?
„Én úgy látom, kettős folyamat találkozik valahol térben és időben. Semmiképp sem hanyagolható el a népmozgalmi része, nagyobb erdélyi városokban – Temesvárhoz hasonlóan Kolozsváron, Szebenben, Brassóban, Marosvásárhelyen – még a diktátor bukása előtt is van nagyobb tömegmegmozdulás, illetve több esetben számos halálos áldozatot követelő beavatkozás a hadsereg részéről. Mindenképp van tehát forradalmi tömegjellege az eseményeknek" – tette hozzá.
Ebben az időszakban nagy a kádermozgás; január végére, február elejére olyan struktúra alakul ki, amely gyakorlatilag alárendelt Bukarestnek. Ám azelőtt viszont napokra megszűnik a központi hatalom befolyása, a Securitate visszahúzódik, a régi pártstruktúrák szétesnek, gyakorlatilag az egyedüli erő a hadsereg. „Egyre többen látják úgy bukaresti szemszögből is kutatók, hogy
a hadseregnek nagyon fontos szerepe volt,
sokkal fontosabb, mint gondolnánk. Merem állítani, gyakorlatilag a hadsereg döntötte el, melyik legyen az az új politikai struktúra, amely Romániát a változás útján viszi. Ők fogadják el az Iliescu által vezetett új hatalmi struktúra működését, éspedig azért, mert ennek a csoportosulásnak van olyan praxisa, amely lehetővé teszi, hogy az állam működése gyakorlatilag folytatódjon. Nagyon sokan a nomenklatúra tagjai voltak a 60-as, 70-es években, majd valamilyen ok miatt a Ceaușescu-féle pártvezetésből kikerültek" – magyarázta Novák.
A székelyföldi városokban egyértelműen magyar szervezésben alakulnak ki az új hatalmi struktúrák. Marosvásárhely érdekessége, hogy ellentétben a többi nagyobb erdélyi várossal, ahol a magyarság viszonylag későn, december 22. után épül be a hatalmi szerkezetbe, itt párhuzamos struktúrák alakulnak ki. A hadsereg minden más nagyobb városban uralja a helyzetet, Marosvásárhelyen azonban az első napoktól kezdve Király Károly révén egy erős magyar mag alakul ki. Novák Csaba Zoltán szerint ez a kettős hatalmi megosztás a fő oka annak, hogy később az indulatok elszabadulnak, nem sikerül stabilizálni a helyzetet.
Néhány kronológiakészítővel az általuk kutatott városokban tapasztalt helyi specifikumok kapcsán a szelterszi társadalomtudományi táborban beszélgettünk, miután a kutatásvezetők bemutatták a projektet a tábor résztvevőinek.
Kolozsváron rengeteg halálos áldozatot és sebesültet szedett a forradalom. A magyarság szinte az első percektől képviseltette magát a hatalmi struktúrákban, a politikai, egyházi és diákszervezetek révén is – mondta el kérdésünkre Fodor János történész. A fekete március után, főleg mivel időközben itt is megalakult a Vatra Românească, érezhető volt egy etnikai konfliktus kiéleződése, amelyet azonban sikeresen csillapítottak a városban – tette hozzá a kolozsvári kronológia készítője. A kutatónak szerencsére rendelkezésére álltak a Kolozsvári Rádió korabeli hangfelvételei, az írott sajtó archívuma is megvan. Hátravan még az egyházi, RMDSZ-iratok átvizsgálása.
Bár a kutatók nagy része fiatal, és mondhatni gyerek vagy kamasz volt a szóban forgó események idején, Fodor János nem tapasztalt emiatt akadályokat nem akarták „megmondani neki a tutit" azok, akik felnőtt fejjel érték meg 1989-et. „Mindenhol segítőkész emberekre találtam, különösebb magyarázkodás nélkül sikerült megszereznem a kívánt dokumentumokat, remélhetőleg ez nem változik az adatgyűjtés további fázisaiban sem" – mondta a Transindexnek.
Szatmárnémetiben teljesen békésen zajlott le a forradalom, egy tüntetés volt december 23-án. Megyei és városi szinten is a hadsereg volt az, amely minden fontos tisztséget és pozíciót betöltött, a magyarság képviselőinek csak december végén sikerült bekapcsolódniuk a Nemzeti Megmentési Frontba – mondta el a Transindexnek a szatmári kronológia készítője, Sárándi Tamás. 1990 februárjában a magyarság helyi vezetői megelégedetten nyilatkoznak az elért eredményekről, teljesen békés átmenetként zajlik a magyar nyelvű oktatás visszaállítása, a Kölcsey Ferenc Gimnázium már januárban megkezdi működését.
Március elején azonban helyi szinten is megalakul a Vatra Românească, nekik „köszönhetően" zajlik le Erdélyben a Marosvásárhely után a második legnagyobb összetűzés március 15. kapcsán, és a békés folyamat megtorpan – tette hozzá. Szatmárnémetiben igen nehéz összegyűjteni a dokumentumokat, nemhogy a Front irattára, de még a helyi újság korabeli lapszámai sem voltak fellelhetőek. Ami maradt, az az RMDSZ-nél fellelhető csekély anyag – sorolta a buktatókat a kutató, felhívva a közvélemény figyelmét, hogy akinek birtokában van bármilyen kordokumentum, bocsássa rendelkezésre, ezzel is segítve az események megértését.
Hargita megyében ebben az időszakban elég sok lincselés történt, így Székelykeresztúron is – itt egy rendőrt öltek meg a tüntetők. Itt is megalakultak a Front, az RMDSZ helyi szervezetei, érdekességként pedig a Székely Ifjak Fóruma, amelynek képviselője később be is jutott a parlamentbe – mesélte Vass Réka. A kisvárosban megoszlanak a vélemények, hogy népfelkelés történt-e, vagy – mint ahogy sok vezető beosztású ember gondolja – megrendezték a „forradalmat".
„Azt tapasztaltam, hogy az emberek készségesek egy bizonyos pontig, érdeklődéssel fogadnak, hiszen ez a témát senki nem kutatta eddig Keresztúron. Ám van egy pont, ahol egyszer csak bezárulnak a kapuk, nem hajlandók se nyilatkozni, sem pedig forrásokat vagy anyagokat a rendelkezésemre bocsátani. Arra szoktak hivatkozni, hogy ha nem is ők, de a családjuk veszélybe kerülhet.
Én próbálom mindenkivel tisztázni, hogy nem igazságot tenni jöttem, és nem értékítéleteket megfogalmazni, a kutatásnak ugyanis nem ez a célja. Minden alkalommal hangsúlyozom a Kisebbségkutató Intézet diszkrécióját, azt, hogy ezek az anyagok kutatók számára lesznek hozzáférhetőek" – mondta a helyi kronológia készítője.
Kézdivásárhelyen Miklós Katalin készíti a kronológiát. Itt is egy lincselés áll az események középpontjában: Aurel Agache őrnagyot megölik, és a milícia épületét is felgyújtják 1989-ben. Mivel egy román nemzetiségű személy hal meg, a későbbiekben a román hatalom, illetve egyes politikai pártok támogatásával sikeresen kreálnak belőle etnikai ügyet. Miközben máshol az országban a hasonló lincseléseket vagy nem vizsgálják ki, vagy a tettesek általános amnesztiát kapnak, Kézdivásárhelyen öt embert vádolnak.
„Az ügynek máig ható következményei vannak, a népharag áldozatául esett őrnagy halála után fotók és tanúvallomások alapján összeállítanak egy vádiratot, amit 1997-ben véglegesítenek, 1999-ben pedig ítélet születik a feltételezett elkövetők ellen. Akik nem menekülnek el, 4-7 évi börtönbüntetést kapnak, illetve pénzbeli kártérítés kifizetésére kötelezik őket.
Ám 2002-ben is perek sorozata indul. Végül Strasbourgban mindkét félnek – a vádlottaknak és az ifjabb Agache-nek is – kártérítést ítélnek meg, előbbieknek azért, mert diszkriminatív módon volt összeállítva a perirat, a családnak pedig az ítélet miatti késedelemért" – foglalta össze röviden Miklós Katalin.
Nagybányán a hatalomátvétel aránylag békés zajlott. December 23-án nagy tömeg gyűlt össze a város központjában, melynek tetemes részét a környék vállalatainak munkásai adják, és bár az indulatok elszabadultak a megyeháza „bevételénél", az eseményeknek nem volt súlyosabb sebesültje. A közigazgatási szervekben a katonaság hangsúlyos jelenléte tapasztalható – vázolta kérdésünkre az eseményeket a nagybányai és zilahi kronológia készítője, Kiss Ágnes.
A nagybányai fejlemények különlegessége a bányaipari alkalmazottak részvétele, akik tüntetéseket és sztrájkokat szerveznek; követeléseiket Bukarest fokozatosan teljesíti (például béremelés, különböző juttatások). Hálájukat a Nemzeti Megmentési Front és Iliescu-párti tüntetéseken való részvétellel fejezik ki több alkalommal is. További érdekesség, hogy
korán megalakul a környezetvédő mozgalom,
tüntetéseket és aláírásgyűjtést szerveznek a környezetszennyező anyagokat kibocsátó gyárak ellen. Még december folyamán megalakulnak Máramaros megyében a magyar és német kisebbségi szervezetek, februárban pedig az ukrán (RUSz). Jelentős többségi-kisebbségi konfliktusra nem kerül sor.
Zilahon a hatalomátvétel teljesen békésen zajlott. A rendőrség, katonaság, Securitate villámgyorsan átállt. Jelentős többség-kisebbség konfliktusra nem került sor, bár provokációnak minősíthető események akadtak. Például március 15-re virradó éjszaka ismeretlenek festéket öntenek a zilahi Wesselényi-szoborra – foglalta össze Kiss Ágnes. A zilahi kutatást akadályozza, hogy nyoma veszett a megyei Ideiglenes Nemzeti Megmentési Front iratanyagának; elkallódott az a pár múzeumhoz beküldött élménybeszámoló is, amelyek Cornel Grad történész, Gheorghe Şişeşteanu szociológus és Bajusz István muzeológus felhívására érkeztek.
A tervek szerint a kronológiákat önálló kötetben jelentetik meg jövőre, illetve egy konferenciát is szerveznek ebben a témában. A kutatás anyaga várhatóan az interneten is elérhető lesz majd az Adatbankban.
ERSZÉNYCSŐSZÖK – Elfogadták a Feddhetetlenségi Ügynökséget szabályozó törvényt
Transindex, 2010. augusztus 25. – K. M.
A jogszabállyal szinte fél éve pingpongozik Băsescu, a parlament és az Alkotmánybíróság. Kattints ha már nem bírod követni az eseményeket.
78 támogató szavazattal fogadta el a szenátus az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) működési szabályzatát. Amennyiben ezt senki sem nem támadja meg az Alkotmánybíróságon, akkor a szenátus Traian Băsescu államfőhöz küldi kihirdetésre.
A mai szavazáson a szenátus nem egyezett bele abba az UNPR által beterjesztett, és a jogi bizottság által elfogadott módosító indítványba, amely felmentette volna a szakszervezeti vezetőket az érdek- és vagyonnyilatkozat-tétel kötelezettsége alól.
Az ANI-törvényt egyébként már háromszor módosította a parlament, és kétszer alaptörvény-ellenesnek ítélte meg az Alkotmánybíróság. Frunda György szenátor és Traian Băsescu államfő között parázs vitát szított, és még a nemzetközi monitorizáló szervek is megdorgálták miatta Romániát: az ANI működését szabályzó törvény ma ismét a döntő ház szerepét betöltő szenátus napirendjén szerepel.
A 2008 eleje óta működő ANI több száz magas rangú tisztségviselő, többek között miniszterek vagyoni helyzetét is javában vizsgálta, amikor idén, április közepén Şerban Brădişteanu bukaresti sebész jogi képviselője az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel az ANI el akart koboztatni az orvostól 3,5 millió eurót.
A taláros testület ítélete a sebésznek kedvezett, ugyanis alkotmányellenesnek ítélte az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség több fontos hatáskörét: többek között helytelenítette a szabályzat 13. cikkelyét, amely felhatalmazta az ANI-t a közméltóságok és tisztségviselők vagyon- és érdeknyilatkozatainak ellenőrzésére, a dokumentumok határidőre történő leadásának követésére, az eltérések megállapítására, az összeférhetetlenség megállapítására, a bűnvádi eljárással fogalakozó hatóságok értesítésére, és különböző szankciók kirovására.
A döntés értelmében az ANI-nek már többé nem állt jogában a köztisztviselők vagyonát ellenőrizni, és nem fordulhatott az ügyészséghez sem, ha eltéréseket észlel a vagyonnyilatkozat és a birtokolt javak között, és így bírói végzést sem kérhetett már az illetéktelenül birtokolt javak esetleges elkobzásáról.
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapította, és alkotmányellenesnek találta azt is, hogy a magasrangú köztisztviselők magánélethez való joga sérül akkor, amikor a nyilvános vagyonnyilatkozatban az ingatlanjuk címét és azoknak a bankok nevét is fel kell tüntetniük, amelynek ügyfelei.
Az Alkotmánybíróság ítéletét követően Emil Boc miniszterelnök kabinetje egy új ANI-törvénytervezeten kezdett dolgozni, amely révén az ANI továbbra is kivizsgálhatja a közméltóságok vagyonát.
A Boc-kabinet tervezete a tisztségviselőket négy, egy nyilvános és egy titkosított vagyon-, illetve érdeknyilatkozat benyújtására kötelezte volna. A kétfajta dokumentum közötti eltérés abban állt volna, hogy a nyilvános dokumentumokban a tisztségviselőknek nem kellett volna nevesíteniük a bankokat, ahol bankszámlájuk található. Ugyanakkor az ingatlanjaik címét sem kellett volna kötelező módon feltüntetniük. A tervezet az ANI-nek hozzáférési jogot biztosított volna a titkosított okiratokhoz.
Traian Băsescu államfő április 26-án konzultációra hívta a parlamenti pártokat. Az egyeztetés során felszólította a parlamentet, legfennebb tíz napon belül fogadják el a Boc-kormány által kidolgozott tervezetet.
Április 28-án, – miután az alsóház jogi bizottsága kedvezően véleményezte – a képviselők elfogadták a kétharmados parlamenti többség támogatását igénylő ANI-törvénytervezetet.
Május 12-én a szenátus napirendjére került az ANI működését szabályozó törvény – a felsőház el is fogadta azt, azonban a szavazás előtt alaposan átszabta a képviselőházban elfogadott szöveget, így juttatta a szenátusi plénum elé. A szenátorok szentesítették a jogi bizottság verzióját. A szenátusból kikerült verzió szerint már nem számított bűncselekménynek az, hogy a tisztségviselők pontatlanul töltik ki vagyonnyilatkozatukat. A vagyonellenőrök pedig már nem kérhették a bíróságtól, hogy ez koboztassa el a vagyonnyilatkozattal összhangban nem lévő, úgymond igazolatlan vagyonrészt a kivizsgált személytől. Az ANI hatásköre már csak a vagyonnyilatkozatban feltüntetett javak és a tisztségviselő jövedelme közötti megfelelés kivizsgálására szorítkozott.
A szavazást követően a nemzetközi visszhang nem maradt el: Mark Gitenstein amerikai nagykövet kijelentette, nagy csalódás az ANI-törvény elfogadott verziója. A Reuters szerint Románia az EU egyik legkorruptabb állama, ennek ellenére "felhígította" a feddhetetlenségi ügynöksége hatáskörét. Az AP azt emelte ki a szavazás kapcsán, hogy az ANI-t már korábban is kritizálták amiatt, hogy nem hatékony, továbbá hogy pusztán mímeli a korrupcióellenes harcot.
Június 22-én ismét a képviselőházban kötött ki az ANI-törvény, ugyanis Traian Băsescu államfő megtagadta ennek kihirdetését és kifogásolásaival együtt visszaküldte a képviselőházba, ahol az elfogadási folyamat kezdődhetett elölről.
A képviselőház jogi bizottsága helyeselte az államfő észrevételeit és ismét a plénumba küldte a szöveget.
Az államelnök megjegyzései szerint a magas tisztségviselőknek összesen két nyilatkozatot kellene leadniuk: a vagyonnyilatkozatban a személyes információkat – például a lakcímet, vagy a bank nevét, amelynek ügyfelei – nem kell közölniük. Az érdeknyilatkozatban fel kell tüntetniük, hogy van-e nekik, avagy első fokú rokonaiknak szerződésük az állammal.
Az államelnök ugyanakkor kérte a képviselőháztól, vezessék vissza a törvénybe azt a rendelkezést, amely egy, az ANI mellett működő, vagyonvizsgálattal foglalkozó bírákból álló bizottság létrehozását teszi lehetővé.
Június 29-én a szenátus jogi bizottságában Frunda György RMDSZ-szenátor vezetésével a PSD és a PNL honatyái ismét egy gyengített verzióját fogadták el az ANI működését szabályozó törvénynek. Miután a korább elfogadott szövegverzióban sem szerepelt, a szenátorok újból kiiktatták a vagyonok vizsgálatával foglalkozó testület létrehozásáról szóló rendelkezést arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes egy, a bíróságokkal párhuzamosan működő testület létrehozása.
A szenátorok ezen kívül 1 évet adtak az ANI-nak arra, hogy a közszereplők mandátumának lejárta után a vagyoni helyzetüket megvizsgálja. Băsescu ezzel szemben 3 éves periódust javasolt.
Az államfő nem hirdette ki az ANI törvény szenátus által elfogadott verzióját. Ehelyett július 13-án az Alkotmánybírósághoz fordult. Rá hat napra a taláros testület ismertette döntését: ismét alkotmányellenesnek ítélte az ANI törvényt.
Július 19-én ugyanis úgy döntött, hogy nem áll összhangban az alaptörvénnyel a feddhetetlenségi törvényt kiegészítő, magas állami tisztségek betöltését, és a magasrangú tisztségviselők magatartását szabályzó törvénymódosítási tervezet.
Július 20-án jelent meg az Európai Bizottság Románia igazságszolgáltatásáról szóló éves jelentése. A testület megállapította, hogy az új ANI-törvény súlyosan aláaknázza a vagyoni helyzet kivizsgálásának hatékony ellenőrzését, ellehetetleníti a büntetést és azoknak a javaknak az elkobzását, amelyek származását képtelen megindokolni a tulajdonos.
Traian Băsescu államfő a jelentés kapcsán tartott sajtótájékoztatóján elmarasztalta Frunda Györgyöt. Szerinte az RMDSZ-es szenátor Románia érdekei ellen cselekedett, amikor ellenezte a közméltóságok vagyoni helyzetének kivizsgálását engedélyező cikkely bevezetését az ANI működési szabályzatába.
Frunda hevesen elutasította az államfő vádjait, és válaszként elmondta, továbbra is kiáll azon álláspontja mellett, hogy a bíróságok, ügyészségek, pénzügyőrség és egyéb szakhatóságok mellett Romániának nincs szüksége egy rendkívüli igazságszolgáltatási testületre, amely a magas rangú tisztségviselők kihágásaival foglalkozik. Ezt egyébként sem az ország alkotmánya, sem a nemzetközi törvények nem engedélyezik – közölte a szenátor. A kiutat egyébként szerinte egy teljesen új törvény elfogadása jelentené, amely a jelenleg létező három törvényen – érdek- illetve vagyonnyilatkozatokra vonatkozó jogszabályon, ANI-törvényen – alapulna, azonban feloldaná az ezek közötti ellentmondásokat.
Az Alkotmánybírósági döntést követően az ANI működését szabályzó törvény ismét a képviselőház jogi bizottságának asztalán landolt. Augusztus 11-én a jogi bizottság vissza is helyezte a kivett paragrafusokat.
A törvényt augusztus 16-án, a PSD képviselőinek hiányában fogadta el a plénum. A törvényt a PSD-s csoporton kívül az összes képviselőházi csoport támogatta voksával. A képviselőházból a már jól kitaposott útvonalon a szenátus jogi bizottságához passzolták át a törvényt. Másnap a jogi bizottság kedvezően véleményezte a képviselőház által elfogadott verziót, és számottevő módosítások nélkül küldte tovább plénumi szavazásra.
Frunda nem vesz részt a szenátus munkálatain
Frunda György szenátor tegnap este a sajtónak kiküldött közleményében közölte, nem szándékozik részt venni a szenátus mai plenáris ülésén, ahol az ANI működését szabályzó törvényről szavaznak a felsőház tagjai. Döntését azzal indokolta, hogy a képviselőház nem tartotta tiszteletben az Alkotmánybíróság döntését, amikor a legutóbb az ANI-törvényről szavazott.
A szenátor szerint a képviselőház csak azokat a cikkelyeket kellett volna módosítania, amelyeket az Alkotmánybíróság a július 19-i döntésében Románia alaptörvényével ellentétesnek nyilvánított. „Ebben a legutóbbi formában elfogadott változatnak azonnali következményeként rengetegen fordulnak majd országos és nemzetközi igazságszolgáltatási fórumokhoz a jogaik megsértése következményeként, Romániát elítélik és súlyos pénzbírságra számíthat, valamint elkerülhetetlen lesz a törvénymódosítás" - állítja a szenátor.
Frunda magyarázata szerint a Táblabíróságok mellett felállított vagyonvizsgáló bizottságok létrehozása különleges, speciális jogi hatóságnak számít, két bíró és egy ügyész felállásban, vitathatatlanul igazságszolgáltatási jogkörrel felruházva. A szenátor szerint ez pontosan az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség definíciójának mond ellent. Az Feddhetetlenségi Ügynökség létrehozásáról, szervezéséről és működéséről szóló 144/2007 sz. törvény értelmében egy autonóm közigazgatási hatóság, kizárólag adminisztratív tevékenységet folytathat, semmiképpen nem rendelkezik joghatósági vagy igazságszolgáltatási jogkörrel.
Frunda megjegyzi, az ANI-törvénynek a képviselőház által elfogadott változatának egy másik aspektusa, hogy lehetővé teszi a vizsgált személy nem igazoltan szerzett vagyonának az elkobzását. „Ez ellentmond az Alkotmány 44 cikkely 8. bekezdésének, miszerint a vagyonszerzés törvényes jellege vélelmezett és csak bűncselekmény elkövetése esetén kobozható el. A vagyon a személy javainak összessége. Amíg az alaptörvény garantálja a tulajdonhoz való jogot és mintegy kivételként fogadja el a törvénytelenül szerzett vagyon elkobzásának lehetőségét, levonhatjuk azt a jogi következtetést, hogy adott személy vagyonát képező javakat nem lehet elkobozni, kizárólag ha ugyanaz a törvénytelenül megszerzett javak esete áll fenn.
Ezen érvek alapján és figyelembe véve a Traian Băsescu államelnök és a Kormány egyes tagjai által a szenátorokra és a szenátusi parlamenti csoportokra gyakorolt túlzott politikai nyomást, elhatároztam, hogy politikai tiltakozásként nem veszek részt sem a szakbizottság szintjén zajló, sem pedig a plenáris vitán. Azt gondolom, hogy a korrupció megfékezésére nem egy alkotmányellenes, működésképtelen és diszkriminatív törvény elfogadása a megoldás, csak azért, hogy jelenthessük Brüsszel irányába, hogy elkészítettük a házi feladatot" - áll Frunda közleményében.
Miért nem élünk nyelvi jogainkkal?
3szek.ro, 2010. augusztus 25. – Beder Tibor
Ez év júniusának egyik napján a következő értesítést találtam autóm szélvédőjén:
„În ziua de 15 iunie vom executa lucrări de amenajare în locul de parcare. Sunteţi rugat să parcaţi în alte locuri. Vă mulţumim. Primăria oraşului Miercurea Ciuc"
Első olvasatra egy udvarias felszólítás, melyben arra kérnek, hogy amíg a munkálatok folynak, máshol keressek parkolóhelyet. Ez rendben is volna, hiszen amióta kitavaszodtunk, a kigödrösödött hely vízzel telt medencéi sártengerré változtatták a parkolót. Ráfér egy kis tatarozás. Nem is ez a baj.
Mintegy hatvan kocsi fér el itt. Népességi megoszlás szerint az itt parkoló 60 kocsiból 55-nek székely, 5-nek pedig román ember a tulajdonosa. Ez 92 százalék a 8-hoz. A 42 000-es városnak 34 000 székely és 7400 román lakója van. Ez százalékban 81 százalék székelynek és 17 százalék románnak felel meg.
Az arányok ismeretében elvártam volna, hogy magyarul is megszólítsanak. Annál is inkább, mivel a Székelyföldön, amelynek Hargita megye és ennélfogva Csíkszereda is része, a regionális nyelv a magyar. Több száz kilométeres körzetben, Kököstől Mezőbándig és Borszéktől Újszékelyig ez a nyelv járja.
A másik ok, amiért e látszólag jelentéktelen ügyet szóvá teszem: minden ember, köztük a székelyek, és minden erdélyi magyar ember arra vágyik, hogy valahol jól érezze magát. Ez lehet az otthona, a családja, a baráti köre, a templom meg minden olyan hely, ahol magyarul beszélnek és szólnak hozzá. Vagy ahol tisztelik másságát.
Kell lennie hát egy olyan helynek, ahol jól érzi magát az ember. Ez a hely, ahol a magyar nyelv is otthonra talál a jelen Romániájában, a Székelyföld. Az állam hivatalosan nem korlátozza, de nem is szorgalmazza a magyar nyelv használatát. A megoldást az időre bízza, az pedig a román nyelvnek kedvez. Románia, mely az alkotmány szerint egységes és oszthatatlan nemzetállam, ezek szerint egynyelvű ország, ahol csak a román nyelv létezik. Ennek ismerete minden állampolgár számára kötelező. A székely embernek meg kell tanulnia románul, de az újonnan betelepült románságnak nem kell ismernie a magyart. Miért is ismerné, amikor mindenki érti, és jól vagy rosszul, de beszéli is a románt?
Talán ez az oka annak, hogy Csíkszereda Polgármesteri Hivatala — amely különben országos viszonylatban példásan jár el a magyar nyelv védelmében — csak román nyelven kérte a parkoló autók tulajdonosait, hogy a megjelölt napon máshová vigyék kocsiikat. Egyetlenegy autó sem vesztegelt ott aznap, ami azt igazolja, hogy mindenki megértette a kérést. Egy nagyobb méretű lapra viszont a hivatal magyarul is felírhatta volna bizonyságképpen, hogy mi is vagyunk, hisz a városháza dolgozóinak több mint kilencven százaléka székely ember.
Talán sietnie kellett az üzenet megfogalmazójának, vagy nehezére esett magyarul is megírnia a felhívást, az is lehet, hogy idősebb lévén, annak idején megszokta, a hivatal nyelve csak a román lehet még a színtiszta székely településeken is.
Elvártam volna, hogy a román szöveg mellett a magyar is ott legyen. Azonban így is probléma adódott volna. A felhívás szövegezője negyedívnyi papírra először a román szöveget gépelte volna, és csak másodiknak a magyart.
Hargita Megye Tanácsa — amely szintén példásan védi a magyar nyelvet és szokásrendet — telefontközpontja viszont először románul köszönti az érdeklődőt. Ilyenformán: „Bună ziua. Aţi sunat la Consiliul Judeţean Harghita. Pentru limba română vă rugăm apăsaţi tasta nr. 1. Jó napot kívánok. Ön Hargita Megye Tanácsát hívta. A magyar nyelv kiválasztásához kérjük, nyomja meg a kettes gombot." Ez a kedves női hang akaratlanul is arra figyelmeztet, hogy mi a 82 százalékban székelyek lakta Hargita megyében is csak másodiknak számítunk a románok mögött.
Nem így Brüsszelben, az Európai Unió fővárosában, a francia és a flamand nyelv találkozásánál. Ott mindkettő első akar lenni. A franciák természetesnek tartják a nyelvi elsőbbséget, a több száz éves francia nyelvi terrort megelégelő flamandok viszont nem akarnak második helyre szorulni. Jól érzékelteti ennek lényegét egy különös történet. Brüsszelben két évig tartó nyelvi vita miatt nem lehetett megnyitni a nagyközönség előtt a Zenemúzeumot, ugyanis nem tudtak megállapodni, hogy melyik nyelv kerüljön felül a magyarázó szövegeken. Végül is törölték a szöveges magyarázatokat, s helyette képben és zenében mutatják be a kiállított tárgyakat. A látogató megáll egy olyan vitrin előtt, ahol a havasi legelőn menetelő juhnyájat ábrázoló képet lát, mellette pedig egy furulyát. A fotocella beindítja a furulyaszót, és a román dallam hallatára valahol a Fogarasi-havasokban érzi magát. Egy másik helyen egy mulatóban zenélő cigányzenekar képe és a mellette kiállított hegedű látványa magyar cigányzenével társulva a magyar zenére irányítja a figyelmet.
De akad erre más példa is. A 32 millió lakosú Kanadának 70 százaléka angol, 23 százaléka pedig francia nyelvű. Tíz szövetségi tartományából az egyik, Québec francia többségű (ötmillió), ahol — bár egész Kanada területén mindkét nyelv hivatalos — a franciák csak franciául hajlandóak beszélni, és elvárják, hogy az ország egész területén hivatalosan használhassák a francia nyelvet. A kétnyelvű parlamentben az ügyiratokat úgy fogalmazzák meg, hogy a lap egyik felén angolul, a másikon franciául írják le ugyanazt. Teszik ezt abból a megfontolásból, hogy ezáltal a rangsorolásban mindkét nyelv az első helyen szerepel.
Hargita Megye Tanácsában mindkét nyelv hivatalos: 31 tanácstagból 29 magyar és 2 román anyanyelvű. A gyűlés nyelve a magyar, és szimultán fordításban a román is. Viszont a havi meghívó szövegén kívül minden irat román nyelvű. Ez a helyzet Kovászna megyében is, de a harmadik, székelyek által is lakott Maros megyében — ahol megközelítőleg annyi magyar él, mint román — a magyar nyelv használata már sokkal korlátozottabb. A tanácsülések román nyelven folynak, a telefonközpont is csak románul üdvözli a telefonáló székelyt.
Ezek ismeretében elérhetetlen álomnak tűnik, hogy Kolozsváron, abban a városban, ahol 60 000 magyar él, akiknek ősei a régi várost felépítették, a tanácsüléseken szimultán fordításban a magyar nyelvet is használhassák. A kincses városban, ahol ötven évvel ezelőtt is sokkal több magyar élt, mint román, száz évvel ezelőtt meg a lakosság több mint kilencven százaléka volt magyar.
Ezért érthetetlen számomra, hogy ahol még lehet — pusztán annak köszönhetően, hogy a túlnyomó többséget még mi alkotjuk —, ott nem tartjuk fontosnak a mi nyelvünk elsőbbségét, és megelégszünk a második hellyel, vagy még azt sem igényeljük. Hogy van az, hogy még egy olyan mindennapi fogyasztási cikkre sem kerül fel a magyar szó, mint a tejes tasak, amelyet Hargita megyében állítanak elő, és az itteniek vásárolják? Mivel magyarázható, hogy az udvarhelyszéki Homoród mentén, ahol csak a rendőr román, a Homoródszentpálon termelt tej tasakjára csak románul írják fel: Lapte consum semidegresat pasteurizat, RO, jud. Harghita, 5371175 Sat. Sântpaul nr. 28, Com. Mărtiniş. Kétszer is ott áll, a tasak alsó és felső részén egyaránt. Pedig ott fent jól megférne magyarul is a szöveg. Talán a tej is jobban esne. Az is lehetséges, hogy Homoródszentpál román nevének visszamagyarosításával (Sânpaul helyett tévesen Sântpault írtak) próbálták magyarosítani a román szöveget. Különben láttam már olyan comăneşti-i (Kománfalva a moldvai Bákó megyében) tejterméket, amelyre magyarul is felírták a nevét. A román állam nem tiltja. Akkor hát miért nem élünk jogainkkal? Vagy azt várjuk, hogy az állam kötelezzen jogaink érvényesítésére?
Fórum: Gondolatok Bartha Csaba esetének kapcsán
Krónika, 2010. augusztus 20. – Sebők Mihály
A múltban politikai üldözött voltam. Ezzel a manapság igencsak jól hangzó és divatos kijelentéssel nem akarok senkinek imponálni, anyagi hasznot kovácsolni, netán hírnévre szert tenni.
Amit tettem, azt meggyőződésem és lelkiismeretem diktálta, majd jutalmazta. Azért tartom szükségesnek ezt a megjegyzést, hogy az olvasó fogalmat alkosson arról, rendelkezem a szekuritátés módszerek tág ismeretével.
Erről már abban a korai korban cikkeztem, amikor a szekuritátés irattárakat még hétpecsétes titok födte, és rávilágítottam a szervezet jól kitervelt, gonosz és aljas praktikáira. Mindet felsorolni természetesen nem lehet, csupán néhányat, amit Bartha Csaba temesvári újságíró, a budapesti Román Kulturális Intézet lemondott igazgatóhelyettesének esete megkíván.
Az egyik alapmódszer bizonyos fokig hasonlított a piramisjátékra. Az áldozatot becserkészték, beidézték, megdolgozták, megpuhították. Hadd ne térjünk ki ezekre az eljárásokra részletesen, mert akkor nem volna elég egy egész lap terjedelme. Puhítás után az áldozat vagy jelentett másokat, vagy megígérte, hogy jelent, de a garast mindenképpen le kellett tennie. A feljelentés után újraindult az ördögi kör. Nevezetesen: becserkészés, beidézés, megdolgozás, megpuhítás. Tíz feljelentett áldozatból ha csak hét lett feljelentő, akkor a továbbiakban a Szekuritáténak már hétszer hét informátora volt.
Azokról se feledkezzünk meg, akik ígéreteket tettek, de utóbb nem mutattak hajlandóságot a kollaboráláshoz. Mindenre megvoltak az eszközök, nyers erőszakot csak a legvégső esetben használtak. Nem voltak buta emberek, és ez tette veszélyessé őket, a kegyetlenség párosult az intelligenciával. Pszichológusként dolgoztak, tudták, ha szétzúzzák a lelket, összeomlik a test is. Ezért buldogkitartással használták a zaklatást, a zsarolást, a megfélemlítést. Akár együttműködött, akár nem, az áldozat (és ezt nagyon meg kell jegyezni) bekerült a rendszer nyilvántartásába mint kollaboráns. Ebből lett aztán a kétélű kard, mert az osztályellenségre a kommunizmus és a Szekuritáté halála után is lehetett és lehet a mai nap is ezzel csapást mérni.
„Tartozom neked egy vallomással" – fordult hozzám évekkel később egyik régi barátom és munkatársam, félig ittasan, könnyeivel küszködve gyónva meg a történteket. „Vétettem ellened, bocsásd meg nekem. Feljelentést írtam, pedig tudtam, hogy ártok neked. Megfélemlítettek, azt mondták, elrendezik, hogy ne sikerüljön a sofőrvizsgám. Azt is tudták, hogy a lányom egyetemre készült, azt mondták, a pártból is kidobnak, a munkahelyem is veszélybe kerül. Azt se bánom, ha szembeköpsz, csak bocsáss meg nekem" – hangzott a vallomás. „Nem volt más választásod, barátom" – nyugtattam meg, és kezet nyújtottam neki. Majd hozzátettem: erről több szó ne essék!
A tíz közül neki legalább volt lelkiismerete, ezért nagyot nőtt a szememben.
Bartha Csabát ne furdalja a lelkiismeret azért, mert nem mert szembeszegülni a Szekuritátéval annak idején. Én sem mertem, pedig érett férfi voltam, nem egyetemista gyerek. Sok ezren vagy százezren nem mertek még, hiszen nem születtünk Rambónak, és ez nem szégyen, de talán jobb is így, mert ha mindenki az volna, kiirtanánk egymást. Nem az erőszakra és emberölésre voltunk kiképezve, mint ők. Jó keresztény módon „szerettük felebarátunkat, mint önmagunkat", békét és örömet kerestünk a világban. Még rettenetesebb volt, hogy a terroristabrigád háta mögött egy egész államapparátus állt, minden támogatást megadva nekik. Azt gondolja Bartha Csaba, hogy nagyszájú kollégái nyíltan szembehelyezkedtek volna a pribékekkel? Ugyan már, meg se forduljon ilyen a fejében. Tehénlepény típusú emberek sajnos sokan vannak, amikor veszély van, lapulnak a fűben, de ha jön az ár, pökhendi terebélyességgel fitogtatják magukat a víz felszínén. Honnan veszik azt az erkölcsi jogot, hogy ön fölött ítélkezzenek, ha nem kóstoltak bele az ön által elszenvedett tortúrába?
Az említett kétélű fegyverhez sajnos nem mindenki önzetlenségből, közösségi érdekből nyúl. Sokan kihasználják saját rosszindulatú céljaikra. Jó példát szolgáltatnak erre az '56-os magyarországi történések. Előfordult olyan is, hogy gátlástalan emberek nyilvános helyen rákiáltottak haragosukra: „te piszkos ávós!", és mire a szerencsétlen tisztázhatta volna magát, a tömeg meglincselte. Sajnálatos módon létezik a hamarább támadó előnye. Ha valaki rosszindulatúan felröppent egy álhírt, miszerint X. Y. a Szekuritáté besúgója volt, az nagyon megmarad az egyszerű ember emlékezetében. Hiába tisztázza magát a nagyvilág előtt, mert a becsületén esett foltot már lemosni nem tudja. A halott szervezet vezetői – akikről mellesleg információt fellelni nem lehet – már el is érték céljukat. A métely, mit közénk dobtak, él és virágzik.
Mi pedig gyöngeségünknek köszönhetően ebek módjára egymást mardossuk.
"Romii sunt cei care trebuie să se schimbe. Existenţa lor actuală e absolut disfuncţională"
Evenimentul Zilei, 2010. augusztus 24. – Vlad Stoicescu
Într-un interviu exclusiv pentru "Evenimentul zilei", George Schopflin, una din cele mai importante figuri ale spaţiului public occidental, vorbeşte despre eşecul strategiilor actuale de integrare a etnicilor romi, avertizând că "discriminarea pozitivă" şi "corectitudinea politică" vor înşuruba definitiv minoritarii la periferia societăţii construite de majoritari.
"Din păcate, foarte mulţi romi nu vor mai mult decât existenţa actuală, una absolut disfuncţională din punctul de vedere al majoritarilor. Romii trebuie să se schimbe dacă vor integrare", susţine George Schopflin în discuţia avută cu EVZ.
Una în care clasează eşecul "corectitudinii politice" ca strategie de integrare şi lansează o întrebare cu bătaie lungă – cum asimilezi 12 milioane de oameni cu norme sociale şi culturale aflate în totală contradicţie cu cele ale majorităţii?
Europarlamentar din partea formaţiunii maghiare Fidesz, profesorul George Schopflin descurcă pentru EVZ iţele jocului politic pus în scenă de administraţia de la Paris – «Francezii încearcă să le transmită romilor din România şi poate chiar celor din lumea întreagă un semnal: "Nu veniţi aici"» -, fără a ambala însă problemele etniei în retorica neutră a birocraţiei comunitare.
Soluția lui Schopflin se scrie așa: dacă romii vor accepta o existență complet diferită de cea actuală, renunțând la nomadism și la " sistemul familial extensiv", atunci, într-o generație, integrarea lor ar putea fi deja o realitate.
EVZ: Cum interpretaţi decizia autorităţilor franceze de a repatria câteva sute de etnici romi, majoritatea cetăţeni români sau bulgari?
George Schopflin: Din punct de vedere legal, acţiunile francezilor afectează câţiva indivizi. Din punct de vedere politic, este destul de clar faptul că decizia guvernului francez vizează o colectivitate. Comisia Europeană a lansat deja o avertizare cu privire la aceste repatrieri. Cred că Sarkozy încearcă, de fapt, să trimită un semnal clar electoratului sau, că este un tip dur şi vrea să rezolve această problemă. A mai făcut asta în trecut. Numărul celor expulzaţi este însă foarte mic, aşa că e un gest mai degrabă simbolic.
Insinuaţi că repatrierile sunt, mai degrabă, un joc politic coordonat de Uniunea pentru o Mişcare Populară, partidul lui Sarkozy?
Cred că e o variantă plauzibilă. Deşi am auzit voci din interiorul UMP care spuneau că nu e mare diferenţă între ceea ce se întâmplă acum şi felul în care evreii erau vânaţi în Franţa, în perioada celui de-al Doilea Război Mondial. Dar, ştiţi cum e, oamenii au tendinţa să exagereze.
Nu sunteţi de acord cu această comparaţie...
Cred că există o dificultate reală la nivel european în ceea ce priveşte etnia romă. Pentru că romii sunt extrem de greu de integrat, în principal din cauza faptului că au o cultură total diferită de cea a majorităţii. Mă gândesc la două lucruri. Romii, în general, nu au simţul teritoriului, nu-i deranjează unde se află atâta timp cât pot să-şi urmărească îndeletnicirile. În al doilea rând, romii au un sistem familial extensiv, care e în totală contradicţie cu tradiţia individualistă pe care Europa este fondată. Aceşti doi factori fac ca integrarea lor să fie extrem de dificilă.
Şi transformă repatrierile operate de francezi în acţiuni inutile, aş completa. Pentru că romii primesc acum o sumă de bani pentru a reveni în România, de exemplu, dar nimeni nu poate garanta că în două sau trei luni nu se vor întoarce în suburbiile Parisului.
Îmi amintesc un caz de acum 12 ani. Mai mulți romi din Slovacia s-au dus în Marea Britanie şi, invocând discriminarea teribilă la care erau supuşi acasă, au cerut azil politic. Englezii au spus că nu e nicio problemă şi au fost de acord. Ăsta a fost primul val. Câteva luni mai târziu, aceşti oameni au apărut pe aeroport şi au spus: "Ne-am întors". Autorităţile au întrebat mirate: "Unde aţi fost? De unde vă întoarceţi?". Iar ei au răspuns : "Păi, am fost acasă de Crăciun". Vedeţi, cam aici e problema, între logicile concurente care operează: fie sunt discriminaţi, fie nu.
Pe de altă parte, cred că aveţi perfectă dreptate. Francezii încearcă să le transmită romilor din România şi poate chiar celor din lumea întreagă un semnal: "Nu veniţi aici". Probabil că se aşteaptă totuşi ca unii dintre ei să se întoarcă în taberele ilegale, să-i ridice iar, să-i repatrieze, iar aceştia să revină într-un alt val. E ca un fel de joc de ping-pong perpetuu. Singura problemă e că vorbim de fiinţe umane.
Din punct de vedere economic, cum interpretaţi acţiunile de repatriere? Practic, într-o perioadă de recesiune, francezii plătesc la bucată plecarea romilor stabiliţi ilegal.
E foarte posibil ca romii să se întoarcă, iar banii să fi fost investiţi prost. Dar vă reamintesc că avem de-a face mai degrabă cu o decizie politică, nu cu una economică. Dacă vreţi, e un exemplu de gândire pe termen scurt: rezolvăm această problemă, mediatizăm succesul şi după aia renunţăm la subiect. Nu cred că autorităţile franceze sunt îngrijorate de faptul că romii se vor întoarce înapoi. Până atunci, altceva va ţine capul de afiş al agendei publice.
Ar trebui Nicolas Sarkozy să se îngrijoreze pentru imaginea sa europeană?
Nu cred că dimensiunea europeană îl interesează prea tare pe Sarkozy. Până la urmă, francezii au trişat întotdeauna în relaţia cu Europa. Când le convine, Uniunea e un lucru bun. Când nu se mai pliază pe interesele lor, e un lucru rău.
Credeţi totuşi că decizia Parisului de a-i deporta pe romii din taberele ilegale este compatibilă cu valorile europene?
Este compatibilă în măsura în care vizează, cu instrumente legale, indivizi care au încălcat legea. Pentru moment, francezii iau măsuri împotriva unor persoane. Într-un sens mai larg însă, politic şi cultural, am dubiile mele că e corect ceea ce fac.
E un semnal negativ această linie de demarcaţie trasată clar între cetăţenii buni şi cetăţenii răi?
Înclin să vă dau un răspuns pozitiv. De aceea am spus că trebuie să facem o distincţie între argumentul legal şi cel politic. Pentru că, juridic vorbind, autorităţile franceze acţionează exact la limita legală permisă. Politic însă, şi aici sunt de acord, e o decizie îndreptată împotriva unei colectivităţi anume, cea a romilor. Iar asta e, într-adevăr, inacceptabil.
Pentru că, fiind cetăţeni europeni, dispun de toate drepturile comunitare.
Da, au dreptul să călătorească şi să se stabilească în orice ţară europeană. Pe de altă parte, din punctul meu de vedere, francezii nu pot acţiona împotriva unor romi care au o locuinţă în Paris. Iau măsuri doar împotriva celor care trăiesc în tabere ilegale.
Vă reamintesc totuşi că francezii nu i-au expulzat în baza unor argumente legale precise, ci i-au convins, cu bani, să "revină voluntar" în ţara de origine.
Nu am urmărit în detaliu dezbaterea juridică, dar înţeleg că francezii invocă ilegalitatea construcţiilor improvizate de etnicii romi. Taberele sunt ilegale şi cred că din acest punct de vedere autoritățile au dreptate. Ajungem însă din nou la aspectul politic.
PROCESUL
"Există o sub-clasă de etnici romi care trăiesc la periferia societăţii"
Cine ar trebui să se ocupe de rezolvarea problemei romilor? Guvernele naţionale? UE?
Există o strategie dedicată integrării etnicilor romi la nivelul UE. Probabil că principalele puncte ale aceste strategii vor fi prezentate începând cu luna ianuarie a anului viitor, atunci când Ungaria va prelua preşedinţia comunitară. E nevoie, sigur, de un efort comun.
Dedicat integrării romilor, prin politici eficiente, sau marginalizării lor, prin aplicarea unor măsuri dure precum cele adoptate de Franţa?
Permiteţi-mi să vă întorc întrebarea. Ce vreţi să spuneţi prin "integrare"? Cum îi integrezi pe romi? Care sunt instrumentele? Care sunt urmările? Ceea ce fac francezii acum este, evident, exact contrariul. Nici nu se gândesc să-i integreze, îi trimit acasă. Dar chiar făcând din asta un obiectiv, ce faci ca să îi integrezi? Asta e marea problemă a Europei, până la urmă, pentru că sunt 12 milioane pe continent.
Țările de origine, România de exemplu, acuză politica autorităţilor franceze, dar n-au niciun plan pentru integrarea romilor repatriaţi. Ungaria, al cărei caz îl cunoaşteţi în detaliu, stă şi mai prost.
Cred că peisajul pe care îl avem în faţă la momentul actual arată eşecul strategic al politicilor de integrare a romilor. Pur şi simplu, nu ştim cum să facem asta. Şi cred că nu s-a oferit suficient de multă atenţie planurilor pe termen lung. Pentru că nu ştim ce se află la capătul procesului de integrare. Putem să acceptăm, iar aici vorbesc de cazul Ungariei, că există o sub-clasă de etnici romi care trăiesc la periferia societăţii, în sărăcie şi ignoranță, şi care nu se integrează?
Insinuaţi că nu au voinţă de a fi mai mult decât o sub-clasă?
Ştiu că Ungaria a încercat în repetate rânduri să-i integreze, dar niciuna dintre strategii n-a funcţionat cu adevărat. Chiar guvernele de stânga au avut propriile politici, greşite din punctul meu de vedere. Ştiu că Viktor Orban lucrează intens la o nouă strategie. Iniţiative există, dar o strategie de succes trebuie să plece de la câteva elemente fundamentale: cine sunt etnicii romi, cum funcţionează ca grup, care sunt aspiraţiile lor.
Din păcate, foarte mulţi romi nu vor mai mult decât existenţa actuală, una absolut disfuncţională din punctul de vedere al majoritarilor. Romii trebuie să se schimbe dacă vor integrare. În Ungaria, există cazuri de indivizi, şi vreau să subliniez acest aspect individual, care se mută la oraş şi trăiesc după regulile majoritarilor, punct în care se integrează. Poate funcţiona însă acest model şi dacă vorbim de grupuri întregi?
Ultima întrebare, domnule Schopflin. Regulile civilizaţiei occidentale ne impun un anumit limbaj ale cărui limite, odată depăşite, aduc imediat acuzaţia de rasism. Cât ne ajută însă "corectitudinea politică" când vorbim de probleme etniei rome?
Modelul discriminării pozitive, preluat în mare măsură din experienţa americană a integrării negrilor, nu funcţionează în cazul etniei rome. A fost o strategie proastă. Din păcate, nimeni nu prea ştie care e strategia corectă. Putem accepta, de exemplu, existența semi-nomadă a romilor?
Romii pot accepta că normele lor sociologice şi culturale specifice trebuie să se schimbe? Cred că este un proces pe termen lung care va lua cel puţin o generaţie. Un proces extrem de dureros, pentru romi şi pentru majoritari în egală măsură.
G.M. Tamás: "Mă miră că ţiganii, umiliţi peste tot, n-au dat încă foc frumoasei noastre Europe albe ca zăpada"
Evenimentul Zilei, 2010. augusztus 24. – Vlad Stoicescu
Într-un interviu exploziv acordat EVZ, gânditorul maghiar Gáspár Miklós Tamás atacă virulent decizia recentă a autorităţilor franceze de a repatria etnici romi, susţine că e datoria statului român să-i apere, indiferent de reacţia "poporului vulgar, otrăvit de propaganda şovină", şi avertizează asupra efectelor sângeroase pe care le poate avea discriminarea.
După ce europarlamentarul George Schopflin a vorbit publicului EVZ despre eşecul strategiilor de integrare a romilor, susţinând că etnicii sunt cei care trebuie să se schimbe, pentru că "existenţa lor actuală este absolut disfuncţională, în totală contradicţie cu tradiţia majorităţii", cotidianul vă oferă un punct de vedere aflat la antipozi.
Cel care îl susţine este filosoful maghiar G.M. Tamás, unul din marii dizidenţi est-europeni în perioada dictaturilor comuniste, astăzi repliat la stânga gândirii politice, acolo unde drepturile minorităţilor şi extinderea beneficiilor asociate cetăţeniei se câştigă cu idei şi, la limită, cu sânge.
Poate cel mai important "creier" al reflecţiei politice şi sociale europene de tip marxist, Tamás susţine în dialogul cu EVZ că "şoferul de camion care-i înjură pe ţigani la birt este doar o victimă", crede că este datoria României să-i apere pe cetăţenii săi, „independent de etnia lor şi independent de prejudecăţile unui popor otrăvit de propagandă şovină", şi lansează un avertisment: "Mă mir că asupriţii n-au apelat încă la arme pentru a da foc frumoasei noastre Europe creştine, libere, egalitare şi albe-ca-zăpada".
EVZ: Domnule Tamás, cum interpretaţi decizia recentă a guvernului francez de a repatria câteva sute de etnici romi?
G.M. Tamás: Cred că această decizie este josnică şi trebuie să fie respinsă hotărât de toţi oamenii cinstiţi. Nu este în acelaşi timp un lucru neaşteptat. Guvernarea Sarkozy se bazează în mod deschis pe o ideologie etnicistă îndreptată, mai ales, împotriva populaţiilor imigrante de culoare şi a minorităţilor de cetăţenie franceză de etnie arabă sau africană.
Criminalizarea neliniştilor şi rezistenţelor sociale, dispreţul făţiş pentru şomeri sau locuitorii cartierelor de blocuri, ura contra cadrelor medii şi a pensionarilor, islamofobia oficială, rasismul neruşinat încearcă, cu destul de mare succes, dezbinarea forţelor populare care sunt sau par primejdioase pentru elitele dominante şi politica lor de austeritate. Politica de securitate şi isteria „antiteroristă" produc o cultură a pedepsei în locul unui discurs de integrare, cu rădăcini totuşi adânci în tradiţia republicană franceză, astăzi muribundă.
Am putea spune acelaşi lucru şi despre standardele şi valorile europene...
Da. Valorile europene care-şi au originea în consensul antifascist de după război – antanta franco-germană, refuzul naţionalismului belicist – sunt astăzi văduvite de orice conţinut.
Poziţia dumneavoastră e departe de orice subtilităţi. Susţineţi fără echivoc că guvernul francez a acţionat discriminatoriu şi că întreaga politică a Parisului e construită pe diferenţa etnică. Cum le răspundeţi celor care susţin că repatrierile s-au făcut în interesul majoritarilor?
Guvernul francez, la fel şi cel italian, acţionează discriminatoriu, şi nu numai în privinţa romilor din Europa răsăriteană. Aceasta este, desigur, meseria lor. Dacă luăm în serios pentru o clipă „ideea europeană", noţiunea de „propriul popor" se extinde la toţi europenii, inclusiv minorităţile etnice sau naţionale şi minorităţile transnaţionale, cum sunt romii, evreii, islamicii. Guvernul francez a acţionat împotriva Franţei şi Europei. Franţa trebuie apărată nu de romii din România şi Bulgaria, ci de domnul Sarkozy.
Pledaţi pentru instituirea unui set de reguli clare care să stipuleze condiţiile în care un cetăţean român – şi e doar un exemplu, el ar putea fi foarte bine maghiar sau italian – poate să trăiască în altă ţară europeană? Sau mai degrabă pentru libertatea totală de mişcare?
Regulile trebuie să fie identice pentru toată lumea. Toată lumea trebuie să aibă dreptul să lucreze unde vrea. Aceasta a fost situaţia înainte de Primul Război Mondial, de atunci tot regresăm. Opinia publică şi presa, dacă se mai pretinde umanistă şi democratică, trebuie să înţeleagă disperarea şi răzvrătirea oarbă a ţiganilor marginalizaţi, condamnaţi la sărăcie eternă, asupriţi, pedepsiţi, umiliţi peste tot. Ceea ce mă miră este că ei n-au făcut, încă, recurs la arme şi n-au dat, încă, foc frumoasei noastre Europe creştine, libere, egalitare şi albe-ca-zăpada.
O Europă care le oferă acum bani, pentru a se "întoarce voluntar" în România. Nimeni nu poate însă garanta faptul că romii nu vor reveni în suburbiile Parisului peste câteva luni. Cine ar trebui să-şi asume rezolvarea problemelor etniei?
Este datoria guvernului şi a statului român să-şi apere cetăţenii independent de etnia lor şi independent de prejudecăţile unui popor otrăvit de secole de propagandă şovină. E dreptul european al romilor expulzaţi să se întoarcă în suburbiile Parisului dacă vor. Dacă unii dintre ei au comis delicte, ei vor răspunde în faţa unui tribunal constituit pe fundamentul legii.
Chiar cei care nu sunt total inocenţi, în sensul conservator mic-burghez, şi nu sunt pe placul funcţionarului şi poliţistului îmbolnăvit de resentimentul şovin şi rasist trebuie sprijiniţi în încercarea lor normală şi omenească de a supravieţui.
"TURNUL DE FILDEŞ"
"Există o foaie de hârtie. Ea se cheamă constituţie"
În lumina repatrierilor din Franţa, pe continent pare să se fi trasat o linie clară între cetăţenii-buni şi cetăţenii-rai. Puteţi să-mi spuneţi care sunt limitele cetăţeniei comunitare?
Cetăţenia europeană este, din punct de vedere legal, nelimitată. În realitate, ea este subordonată nevoilor economice ale ţărilor bogate din Apus şi parvine „firesc" numai persoanelor cu pielea albă, cu formaţie profesională şi bani de buzunar. Circulaţia bunurilor, a mărfurilor şi a instrumentelor financiare este liberă, circulaţia persoanelor este îngrădită de guvernele statelor-naţiune.
Migraţia urmăreşte salariile şi serviciile sociale mai avantajoase, capitalul se mişcă în direcţia salariilor mai mici. Cetăţenii europeni care fug de mizerie şi de discriminare rasială sunt forţaţi să renunţe la o asistenţă socială care este dreptul altor cetăţeni europeni de etnie diferită. Cetăţenii răi sunt guvernanţii care contrazic principiile cărora îşi datorează puterea. Precum cei francezi sau italieni.
Domnule Tamás, totuşi, reacţia tipică a majoritarilor în faţa problemelor etnicilor romi e următoarea: "trăieşte tu alături de ei, ca să vezi cum e". E posibil ca, din turnul de fildeş al valorilor, realitatea să apară distorsionat?
Turnul de fildeş al libertăţilor publice nu este nici turn, nici nu e de fildeş. Este o foaie de hârtie. Ea se cheamă constituţie, iar conceptul fundamental al constituţionalismului european provine de la Immanuel Kant. Acest concept, universalist şi egalitar, devine mai mult decât o bucată de hârtie dacă există oameni care să lupte pentru el.
A combate discriminarea rasială, etnică, de gen, de vârstă sau de clasă este o cauză inerentă oricărei variante a democraţiei, chiar a democraţiei burgheze care se dărâmă peste tot, din cauza pasiunii etnice discriminatorii răspândite pretutindeni.
Cine poartă vina pentru şubrezirea de care vorbiţi?
Poporul vulgar nu e de vină, ci elitele politice şi mediatice care nădăjduiesc să-şi salveze stabilitatea şi coerenţa statului capitalist prin scindarea forţei adversarilor. Şoferul de camion care-i înjură pe ţigani la birt este şi el o victimă, făcut să peroreze împotriva propriilor sale interese sociale şi economice.
Credeţi rezolvarea problemei ţine de politici publice, adică de integrarea romilor, sau de măsuri dure, adică de marginalizarea lor?
Un articol de fond al marelui cotidian al dreptei ungare, Magyar Nemzet, salută cu entuziasm şi plăcere orgasmică măsurile domnului Sarkozy – şi el fiu de imigrant, semi-ungur, semi-evreu albanez – şi sfârşitul corectitudinii politice. Acest ziar, portavoce a dreptei victorioase din Ungaria, în afara bucuriei de a-i trage un picior României, se crede justificat acum să dea un nou elan etnicismului antiţigănesc, foarte popular oricum. Pentru el, egalitatea de drept, nu mai vorbim de egalitatea socială şi economică, este „corectitudine politică" sau „turn de fildeş".
Pentru cunoscătorii, chiar superficiali, ai istoriei europene, această opinie este surprinzătoare. Noi ne mai amintim de două revoluţii, nu de fildeş, ci de sânge, din 1789-1793 şi din 1848, inspirate de ideea egalităţii în drepturi. Dacă aceşti domni – de la Paris, de la Roma, de la Bruxelles, de la Sofia, de la Budapesta – vor explozii şi conflicte sângeroase pricinuite de marginalizări, expulzări, lagăre de concentrare, foamete, umilire şi ură, bine. Dar aceste conflicte se pot termina altfel decât cu triumful jandarmeriei internaţionale. Pentru moment, desigur, ea învinge.
CINE SUNTEŢI, DOMNULE TAMÁS?
O impecabilă educaţie anticomunistă şi câteva perechi de pantaloni în plus
Filosoful G.M. Tamás s-a născut la Cluj în 1948 şi a trăit în România vreme de trei decenii. În 1972 a absolvit Universitatea Babes-Bolyai, iar şase ani mai târziu, după câteva conflicte cu Securitatea determinate de opiniile sale politice, a emigrat în Ungaria. Nici Budapesta nu s-a arătat însă mai prietenoasă în faţa anticomunismului vocal profesat de Tamás, aşa că, după o perioadă în care a predat la cea mai mare universitate din capitala maghiară, filosoful a fost concediat din motive politice.
Acest eveniment i-a oferit lui Tamás şansa de a deveni unul dintre cei mai vizibili disidenţi din Ungaria, o legendă vie a samizdatului şi una din figurile cele mai apreciate în cercurile occidentale. După prăbuşirea socialismului de stat, Tamás a devenit membru al legislativului de la Budapesta, dar a părăsit arena politică în 1994, dedicându-se reflecţiei şi scrisului.
• G.M. Tamás a predat la Columbia University, St. Anthony's College, Exeter College (Oxford University), Ecole des Hautes Etudes en Sciences Sociales, Wissenschaftskolleg zu Berlin, Dickinson College şi Georgetown University.
Tamás despre Tamás
"Sunt un maghiar pe jumătate evreu, crescut în România într-o familie de ilegalişti comunişti care mi-a oferit o impecabilă educaţie anticomunistă. Pe 15 martie 1988, când mişcarea civilă din Ungaria s-a pornit cu adevărat, am fost prima persoană care a cerut alegeri libere, o nouă constituţie, un sistem multipartid şi plecarea trupelor sovietice.
Eram, pe vremea aceea, un conservator anarhist de tip britanic, aşa că am devenit unul dintre liderii dreptei maghiare. Astăzi, când m-am reîntors la stânga, toate acestea par extrem de curioase. De ce la stânga? Pentru că sunt un teoretician. Ceea ce fac este să scriu despre „informaţie". Aşa că mi-am reevaluat toate teoriile despre statalitate şi egalitate.
În final, mi-am dat seama că sunt ruşinat de unele lucruri pe care le-am făcut sau gândit în trecut. Într-un fel, viaţa mea nu s-a schimbat aproape deloc. Am doar mai multe perechi de pantaloni decât înainte. Doar cu puţin mai multe, totuşi", se descria pe sine G.M. Tamás, într-un articol din 2001 publicat pe www.opendemocracy.net.
|
