|
EP-ALELNÖK
Tőkés László privát „nyomora"
Új Magyar Szó, 2011. június 7. – Salamon Márton László
„Az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok" nevében követelte nemrégiben Tőkés László egyik, a tőle megszokottnál is harsányabb hangvételű sajtóközleményében azt, hogy az RMDSZ „a román költségvetésből a magyar nemzeti közösségnek járó adólejekkel (...) ne csupán a Román Állami Számvevőszék felé, hanem az erdélyi magyar közösség, saját választóik, vagyis a romániai adófizetők felé is számoljon el".
Már akkor sejteni lehetett, hogy az RMDSZ által európai parlamenti képviselői székbe, majd a Fidesz által egyenesen az EP alelnöki tisztségébe röpített volt püspök ezzel a néhány hónappal ezelőtti kirohanásával elejét akarja venni a neki és klikkjének a magyar államkasszából juttatott, a mai körülmények között csillagászatinak nevezhető összegek firtatásának. A „Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel" krisztusi tanítás helyett.
„A legjobb védekezés a támadás" nem éppen bibliai bölcsességét követő egykori egyházi ember úgy vélhette: ha túlharsogja a demokrácia-központok pénzügyei felől érdeklődő újságírók egyre kellemetlenebbé váló kérdezősködéseit, ha eltereli a figyelmet arról, hogy pártépítés folyik közpénzből – és pártlegitimálás a magyar állampolgársággal kapcsolatos tájékoztatás révén –, akkor megúszhatja a számonkérést.
Nos, akár önkritikának is tekinthető az, amit most mondani fogok. Nem az erdélyi magyar sajtó volt az, amelyik kiderítette, hogy Tőkés László nem mondott igazat, amikor azt állította – egy másik, hasonlóan agresszív hangvételű közleményében –, hogy az úgynevezett demokrácia-központokat nem közpénzből, hanem „jószándékú támogatók" pénzéből gründolták össze. Nem a „Tőkés László tönkretételén munkálkodó" romániai magyar „pártsajtó", ahogyan előszeretettel nevezi a volt püspök a neki nem tetsző, neki nem hódoló újságokat, köztük lapunkat is, hanem egy – történetesen a román kormánypárthoz közel állónak tartott – központi lap.
Amely arra is fényt derít, hogy a magyar adófizetők pénzét határon túli klienseinek nagyvonalúan osztogató budapesti kormány juttatásaiból a demokrácia-központok egyszerű munkatársainak nagy része minimálbért alig meghaladó összegű béreket kap, miközben a „nagymenők" – Tőkés, Toró és családtagjaik – miniszteri fizetésnél alább nemigen adják.
A cikkünk elején idézett Tőkés-közlemény szavaival élve: gondjuk volt arra, hogy ők maguk ne osztozzanak „az elmúlt években nyomorba taszított erdélyi magyarok" sorsában.
EMNT
EVZ: 2,25 millió lejt kapott a magyar kormánytól az EMNT
Transindex, ezv/hírszerk.. – 2011. június 7.
Toró T. Tibor megkeresésünkre kijelentette, több helyen pontatlan az EVZ által közzétett információ, mely szerint az EMNT 2,25 millió lejt kapott a magyar kormánytól. A pontatlanságok tisztázására vonatkozó kérdésünkre Toró elmondta, nem szeretne egyelőre erről nyilatkozni, hiszen éppen most állítanak össze egy, a témába vágó közleményt.
15:36: 2,25 millió lejes támogatást kapott a budapesti kormánytól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a magyar állampolgárságot igénylő romániai magyarok tájékoztatása kapcsán felmerülő költségek fedezésére - állítja az Evenimentul Zilei napilap online kiadása. A cikk szerint a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi minisztériumának egyik alapítványán keresztül juttatta el a pénzt az EMNT-nek.
A hír kapcsán sem Toró T. Tibort, sem pedig az állampolgárság igénylése kapcsán tájékoztatást nyújtó Demokrácia Központok korábbi vezetőjét, Gergely Balázst nem sikerült ezidáig telefonon elérni.
A magyar hatóságok pénzügyi segítségnyújtására a román hatóságok ellenőrzései nyomán derült fény - írja a bukaresti lap. Eszerint az első 50 millió forintot - kb. 775 ezer lejt - kitevő részlet tavaly októberében érkezett meg az EMNT-hez. Idén májusban további összegek érkeztek: egy 95 millió forintot, vagyis 1,5 millió lejt kitevő támogatás folyt be az EMNT számlájára.
Az EMNT Demokrácia Központjai több mint száz alkalmazottal rendelkeznek. Az EVZ szerint az alkalmazottak listáján mind Tőkés László EMNT-elnök, mind Toró T. Tibor ügyvezető elnök rokonai, illetve az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségi tagjainak neve is szerepel.
A legnagyobb - havi 4100 lejes fizetésben Gergely Balázs, az EMNT Közép-Erdélyi régiójának elnöke részesül. Papp Előd, az EMNT alelnöke, az EMNP ideiglenes vezetőségének tagja havi 4000 lejt keres. Az ideiglenes vezetőség egy másik tagja, Zatykó Gyula, illetve Kovács Csaba újságíró ugyancsak 4000 lejt kap. Juhász Péter területi EMNT-vezető 3400 lejt keres. A Demokrácia Központok alkalmazottai ehhez képest 921 lej és 1500 lej közötti fizetésben részesülnek.
Toró T. Tibor az EVZ-nek beismerte, hogy az összegek egy része - pályázatok révén - Magyarországról érkezik, azonban nem tudja, hogy melyik minisztériumtól. Elmondta, nem tudja, ki küldte ki az ellenőröket, vagy hogy ezek pontosan mit keresnek, de azt biztosan tudja, hogy mindent rendben fognak találni.
DEMOKRÁCIA KÖZPONTOK
Asociaţia lui Laszlo Tokes, finanţată de Budapesta
Evenimentul Zilei, 2011. június 6. – Mihai Șoica
O asociaţie patronată de Laszlo Tokes a primit, în ultimele luni, suma de 2,25 milioane de lei de la o fundaţie a Ministerului Administraţiei şi Justiţiei de la Budapesta, Kozigazgatasi es Igazsagugyi Miniszterium (KIM). Scopul asociaţiei lui Tokes e acela de ajutorare a cetăţenilor români de naţionalitate maghiară interesaţi să obţină cetăţenia maghiară.
Potrivit documentelor depuse la Judecătoria Cluj-Napoca, unde Mişcarea Naţională a Maghiarilor din Transilvania a fost înfiinţată, se arată că cetăţenii români de naţionalitate maghiară sunt ajutaţi, informaţi şi îndrumaţi în întocmirea dosarelor pentru obţinerea cetăţeniei maghiare.
Asociaţia lui Tokes a fost înfiinţată anul trecut, iar anul acesta, pe 13 mai, numele acesteia a fost modificat din Mişcarea Naţională a Maghiarilor din Transilvania în EMNT. Preşedintele asociaţiei este Laszlo Tokes, iar funcţia de preşedinte executiv este ocupată de fostul deputat UDMR de Timiş, Toro Tiberiu. Niciunul dintre ei nu primeşte salariu pentru funcţia deţinută, însă printre angajaţii fundaţiei se numără atât rudele lui Laszlo Tokes, cât şi fiul lui Toro Tiberiu.
Fonduri de 2,2 milioane de lei
Implicarea autorităţilor de la Budapesta a fost dovedită în urma unui control efectuat de mai multe instituţii din România care au urmărit traseul banilor care au intrat în conturile EMNT.
Prima tranşă de bani de la KIM Iranyito Servezet a fost virată în luna octombrie 2010 şi a fost în valoare de 50 de milioane de forinţi, aproximativ 775.000 de lei. În luna mai 2011, autorităţile maghiare au mai eliberat o altă tranşă în valoare de 95 milioane de forinţi, adică 1,5 milioane de lei.
Destinaţia fondurilor: ajutorarea etnicilor maghiari din Româia să obţină cetăţenia maghiară. Legea dublei cetăţenii care permite maghiarilor din afara graniţelor Ungariei să primească cetăţenia maghiară a intrat în vigoare în data de 1 ianuarie 2011 dar aşa cum o dovedesc documentele, pregătirile autorităţilor ungare de a ajuta etnicii maghiari au început cu câteva luni înainte de această dată.
Nepotul şi fiul, angajați la fundație
Asociaţia EMNT, prezidată de Laszlo Tokes, are în prezent peste 100 de angajaţi şi sedii în fiecare capitală de judeţ din Transilvania. Reporterii EVZ au descoperit faptul că pe listele cu angajaţi se regăsesc atât rudele lui Laszlo Tokes şi Toro Tiberiu, cât şi membri din conducerea Partidului Popular Maghiar din Transilvania, condus tot de Laszlo Tokes, formaţiune politică care se doreşte o altenativă la UDMR.
Astfel, cel mai mare salariu, de 4.100 de lei, este încasat de Gergely Balasz, nepotul lui Laszlo Tokes. De profesie arheolog, Gergely Balasz a fondat, în 2007, filiala Cluj a Partidului Civic Maghiar, iar în 2009 a candidat pentru postul de primar al municipiului Cluj-Napoca. În prezent, Gergely ocupă funcţia de preşedinte regional al Consiliului Naţional al Maghiarilor. Un alt salariat al fundaţiei ENMT este Toro Tamas (26 de ani), fiul lui Toro Tiberiu, care încasează lunar un salariu de 2.600 de lei.
Pe listele de salariaţi se află şi Papp Elod, fost viceprimar al oraşului Miercurea Ciuc şi în prezent vicepreşedinte al Consiliului Naţional al Maghiarilor, salariul său fiind de 4.000 de lei. Un alt membru marcant al partidului lui Tokes este Zatiko Gyula, vicepreşedintele filialei Oradea a Consiliului Naţional al Maghiarilor, tot cu un salariu de 4.000 de lei.
Şi jurnalistul maghiar, Kovacs Csaba, figurează cu salariu de 4.000 de lei, iar Juhasz Peter, lider de filială teritorială a ENMT, primeşte 3.400 de lei. Asta în condiţiile în care angajaţii "de rând" esc au salarii între 921 şi 1.500 de lei.
"La ENMT, totul este în regulă"
În ultimele luni, Laszlo Tokes şi-a radicalizat declaraţiile politice cu privire la obţinerea de către maghiarii din Ţinutul Secuiesc a autonomiei teritoriale. De altfel, nici partidul pe care Tokes vrea să îl înfiinţeze nu are alt scop decât "militarea pentru obţinerea autonomiei maghiare". Pe 5 mai 2011, Toro Tiberiu a depus la Tribunalul Bucureşti o cerere cu privire la înfiinţarea noului Partid Popular Maghiar din Transilvania.
Toro Tiberiu a declarat pentru EVZ că Tribunalul Bucureşti a amânat din nou judecarea cererii de constituire a noului partid pentru data de 16 iunie. "Au existat trei contestaţii, două de la două partide şi una de la o persoană fizică. Au amânat din nou dosarul pentru data de 16 iunie", a spus Toro Tiberiu.
Acesta a explicat şi faptul că între asociaţia ENMT şi Partidul Popular al Maghiarilor din Transilvania există doar legătură la nivelul liderilor. "Legătură există pentru că partidul s-a născut la momentul adunarii generale a Consiliul Naţional Maghiar din Transilvania (CNM). Iniţiatorii partidului sunt persoane din conducere CNM. Când se înfiinţează partidul, partidul va milita cu scopuri politice pentru ţelurile pe care şi le-a impus", a mai spus Toro Tiberiu.
Cât despre finanţarea ENMT acesta a recunoscut că banii vin şi de la Budapesta, dar nu ştie care dintre ministerele maghiare se ocupă de acest lucru. "Banii vin din mai multe surse, de la Budapesta, dar şi de la Uniunea Europeană. Totul este pe programe de finanţare şi nu ştiu foarte multe lucruri despre acesta. Ştiu că este un control la mai multe filiale ale ENMT din Ardeal, dar nu pot să ştiu ce anume caută, motivul sau cine i-a trimis pe inspectori. Ştiu însă că totul este în regulă", conchide Toro Tiberiu.
Tőkés nem mond igazat – EVZ: magyar közpénzekből finanszírozzák az EMNT demokráciaközpontjait
Új Magyar Szó, 2011. június 7.
„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok nem az egész erdélyi magyar közösségnek szánt közpénzekből működnek, következésképpen elszámolással csak és kizárólag jószándékú támogatóinknak tartozunk" – írta április 6-án keltezett közleményében Tőkés László. Az Evenimentul zilei azonban tegnap kiderítette, az EMNT elnöke valótlanságokat hozott a közvélemény tudomására.
Tényfeltáró anyagában a lap arról írt, hogy Tőkés Lászlóék az elmúlt hónapokban összesen 2,2 milló lejt, azaz félmillió eurót kaptak magyarországi közpénzekből a demokrácia-központok működtetésére.
A cikk szerint a pénzek a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó egyik alapítványtól (vélhetően az egyik magyarországi közalapítványtól – szerk. megj.) érkeztek, több részletben az Erdélyi Magyar Nemzeti Mozgalom nevű civil szervezet számlájára. Mint ismert, Tőkés Lászlóék tavaly júliusban ezen a néven jegyezték be a bíróságon az EMNT. A támogatást a magyar állampolgárságot igénylő romániai magyarok tájékoztatása kapcsán felmerülő költségek fedezésére kapták a demokrácia-központok.
Az Evenimentul zilei kolozsvári tudósítója, Mihai Şoica szerint az összegekre „több romániai intézmény" ellenőrzési akciói során derült fény. A szerző nem nevezte meg ezeket az intézményeket, ám vélhetően közéjük tartozik a pénzügyőrség is, amelynek ellenőrei néhány hete vizsgálódtak a demokrácia-központoknál.
A lap szerint az EMNT eddig két részletben kapott pénzt a magyar államtól. Az első, 50 millió forintos – 775 ezer lejes – részlet tavaly októberben érkezett meg az EMNT-hez. Idén májusban további összegek érkeztek: egy 95 millió forintot, vagyis 1,5 millió lejt kitevő támogatás folyt be az EMNT számlájára.
Ezereurós fizetések?
A demokrácia-központoknak több mint száz alkalmazottja van. Az Evenimentul zilei szerint az alkalmazottak listáján mind Tőkés László EMNT-elnök, mind Toró T. Tibor ügyvezető elnök rokonai, illetve a bejegyzés alatt álló Erdélyi Magyar Néppárt vezetőségi tagjainak neve is szerepel.
A legnagyobb – havi 4100 lejes – fizetésben Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnöke részesül. Papp Előd, az EMNT alelnöke, az EMNP ideiglenes vezetőségének tagja havi 4000 lejt keres. Az ideiglenes vezetőség egy másik tagja, Zatykó Gyula, illetve Kovács Csaba újságíró ugyancsak 4000 lejt kap. Juhász Péter területi EMNT-vezető 3400 lejt keres. A demokrácia-központok alkalmazottai 921 lej és 1500 lej közötti fizetésben részesülnek.
Gergely: megdolgoztunk a pénzért
Tegnapi megkeresésünkkor Gergely Balázs a tárgyban írt Facebook-bejegyzését ajánlotta figyelmünkbe. Ebben az EMNT régióelnöke emlékeztetett arra, hogy már korábban lemondott a demokráciaközpont-hálózat koordinátori tisztségéről. Gergely ugyanakkor elismerte, hogy a cikkben felsorolt személyek munkájukért javadalmazást kaptak, ám szerinte korántsem akkorát, mint amekkora összegről a román lap beszámol.
Ironikus hangnemben megírt bejegyzésében a politikus arra hívja fel a figyelmet, hogy pénzükért a javadalmazottak megdolgoztak. „Kedves bukaresti jóakaróink, tény, hogy ennek a »szörnyű« rendszernek a mintegy százfős csapata húszezer-háromszáztizenhat honosítási dossziét állított össze öt hónap leforgása alatt. 20.316 dosszié, ami több mint negyvenezer embert érint, és igencsak sok munkával jár!" – reagált a cikkre Gergely Balázs.
Toró: pontatlanok az információk
A Transindexnek tegnap sikerült elérnie Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét is. A portálnak a politikus kijelentette, több helyen pontatlan az EVZ által közzétett információ, mely szerint az EMNT 2,25 millió lejt kapott a magyar kormánytól. Toró azonban nem részletezte, hogy milyen pontatlanságokra utalt, hanem közölte, hogy „hamarosan" közleményben reagálnak a lapban megjelentekre.
Toró egyébként az EVZ-nek beismerte, hogy az összegek egy része – pályázatok révén – Magyarországról érkezik, azonban azt nyilatkozta, nem tudja, hogy melyik minisztériumtól. Elmondta, nem tudja, ki küldte ki az ellenőröket, vagy hogy ezek pontosan mit keresnek, de azt biztosan tudja, hogy mindent rendben fognak találni.
A magyar kormány tavaly novemberben írt alá együttműködési megállapodást az EMNT-vel a demokrácia-központok működtetéséről. A szerződésben nem szerepel az, hogy a magyar állam anyagi segítséget nyújt az irodák tevékenységéhez.
ROMÁNIA
Tizenhat régió kellene
Nyugati Jelen, Mediafax, 2011. június 7.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke szerint – az európai standardokat figyelembe véve – nem lehetséges a 8 megyére vagy régióra történő közigazgatási újraosztás, az optimális 16 közigazgatási egység lenne.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn elmondta: szerinte nem megvalósítható az a közigazgatási átszervezésről szóló javaslat, hogy csak 8 megye legyen, úgy véli, az ideális 16 közigazgatási egység lenne.
Tamás Sándor emlékeztetett, az RMDSZ kidolgozott már egy törvénytervezetet a fejlesztési régiók átszervezéséről, oly módon, hogy 16 fejlesztési régió legyen, az egyik tömörítené Kovászna, Hargita és Maros megyéket.
A Kovászna megyei tanács elnöke hangsúlyozta: függetlenül attól, hogy fejlesztési régiókról vagy megyékről van szó, az RMDSZ Kovászna, Hargita és Maros megyék csoportosítását támogatja.
Tamás Sándor hozzáfűzte: nem lenne gond számára, ha a közigazgatási újraosztás nyomán felszámolnák a jelenlegi prefektúrákat és megyei tanácsokat.
„Ha arról beszélünk, hogy Kovászna, Hargita és Maros megye egy régióba kerül, illetve ugyanabba a régióba, akkor semmi kifogásom egy-egy intézmény felszámolása ellen", mondta a tanácselnök, aki a háromszéki RMDSZ elnöke is.
Hétfőn reggel a Demokrata Liberális Párt (PDL) országos állandó tanácsa felhatalmazta a párt vezetőségét, hogy tárgyaljon a koalíciós partnerekkel egy olyan jogszabály kidolgozásáról, amely az ország területi-közigazgatási átszervezéséről szól – jelentette be Gheorghe Flutur alelnök.
Pártbeli források szerint a PDL vezetőségének a szándéka az, hogy a kormány még a héten véglegesítse az ország közigazgatási átszervezéséről szóló tervezetet. Ha a törvényt a Traian Băsescu és a PDL által támogatott formában fogadják el, Romániában 8 régió lesz majd, amelyeket továbbra is megyéknek neveznek. Ugyanakkor felszámolják a megyei tanácsokat és a prefektúrákat, mert megyénként csak egy közigazgatási struktúra lesz.
ERDÉLY
Magyar Polgári Párt közleménye a kolozsvári ügy kapcsán
Erdély.ma, 2011. június 7.
A Magyar Polgári Párt kolozsvári szervezete fokozott figyelemmel követi az erdélyi etnikumközi kapcsolatok jelenlegi alakulását.
Kolozsvárott – de Erdély több más vidékein is – újra aggodalmat keltő szélsőséges magyarellenes megnyilvánulások nyernek teret, melyeknek okait javarészt egy intoleráns és agresszív többségi magatartásban, az utóbbi évtizedek elfojtott és megoldatlan kisebbségi problémáiban, valamint egy merev és számtalanszor ellenséges magatartású államszervezeti megnyilvánulásokban lehet fellelni.
Figyelembe véve az elmúlt hosszú évtizedek állami szintre is felemelt kisebbségellenes magatartás igen negatív tapasztalatait, valamint az elmúlt több mint két évtizednyi kirakatpolitizálás minden következményét, a Magyar Polgári Párt kolozsvári szervezete megállapítja a következőket:
- a román állam közigazgatási szervei nem biztosítják a megfelelő etnikumközi kapcsolatok kiépítését és fenntartását;
- a többségi politikai szervezetek javarésze nem hajlandó figyelembe venni az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség jogos igényeit és követelményeit, sőt a leggyakrabban igen ellenségesen és elutasító módon viszonyulnak a közösségünket megillető jogos követelmények iránt;
- az állami szervek szintjén nem biztosítottak az építő jellegű etnikumközi párbeszéd kialakításának a feltételei;
- a tapasztalatok azt mutatják, hogy számtalan esetben (de különösképpen gazdasági és szociális válsághelyzetben) a román politikum a magyarellenesség doktrínájára építve próbál a saját maga számára előnyöket kovácsolni.
Az előbbiekben megfogalmazottakból kiindulva, a Magyar Polgári Párt kolozsvári szervezete alapvető változást javasol nemzeti közösségünk politikai érdekképviseletének megjelenítésében, újragondolva ennek hatékonyságát és célkitűzéseit. Ennek az elgondolásnak a középpontjában az a stratégia áll, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség jelenlegi helyzetét, mindmáig megoldatlan közösségi és politikai követeléseit ezen túl igen hatékonyan és céltudatosan nemzetközi keretek között kell megjeleníteni, ugyanakkor közösségünk helyzetének a változtatási igényét a nemzetközi köztudat és közakarat szintjére kell emelni. E célkitűzés alapvető irányvonalai a következőek:
- bemutatni azt, hogy a jelenlegi román közigazgatási rendszer és ennek politikai szervezetei képtelenek (és sok esetben nem is akarják) hosszú távon biztosítani Erdély különböző népcsoportjai között a harmonikus együttélés feltételeit;
- a nemzetközi szervezetek tudomására hozni azt, hogy a hazai politikai berendezkedés nem veszi megfelelően figyelembe Erdély több évszázados etnikumközi együttélési modelljét;
- dokumentálni azt, hogy az államhatalmi szervek a legtöbb esetben nem viszonyulnak pozitívan az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség jogos követelési iránt, nem támogatják ezeknek megfelelő törvényekkel való biztosítását és betartatását;
- bemutatni azt, hogy közösségünk jogainak az érvényesítését gátlástalan történelemhamisítással, félretájékoztatással, a kérdések megoldásának az elkerülésével és elodázásával, valamint sok esetben közösségünk tagjainak a megfélemlítésével próbálják ellehetetleníteni;
- megjeleníteni azt az igényt, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Közösség jogainak a biztosítását a csak a nemzetközi szervek nyomására és ezek felügyeletével lehet biztosítani.
Mindazok, akik egyetértenek a fentiekben javasolt új keretek közé helyezett politikai célkitűzésekkel, jelezhetik jobbító javaslataikat, valamint támogató szándékukat és aktív közreműködésüket a
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
elektronikus
Táblaügy: visszaadnák a magyar pénzt
Krónika, 2011. június 7.
A kolozsvári önkormányzat fizesse vissza azt a 400 ezer eurót, amivel Magyarország hozzájárult a Mátyás-szobor restaurálásához, így a magyar hivatalosságoknak nem lenne okuk a kolozsvári helyi vezetés zaklatására – javasolja Horea Uioreanu liberális párti (PNL) parlamenti képviselő.
Uioreanu tegnap sajtótájékoztatón elmondta: javasolni fogja a kolozsvári önkormányzat liberális frakciójának, hogy nyújtsanak be határozattervezetet annak a közel 400 ezer eurónak a visszafizetésére, amellyel a magyar állam hozzájárult a Mátyás-szoborcsoport restaurálásához. A parlamenti képviselő szerint ily módon megszüntethető lenne az emlékmű elé helyezett Iorga-tábla kiváltotta helyi konfliktus, Budapestnek pedig többé nem lenne oka „fülön fogni a város vezetését". A liberális párti politikus úgy véli, az összeget egy költségvetési korrekcióval a városi büdzséből kellene visszafizetni. A Mátyás-szoborcsoport mintegy 800 ezer eurós restaurálási költségeit ugyanis a magyar és a román kormány fele-fele arányban állta, a restaurálás a tavalyi év végén fejeződött be. Uioreanu a Krónikának korábban adott interjúban sérelmezte, hogy „magyarországi hivatalos személyek beleütik az orrukat Románia belügyeibe".
Máté András, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke szerint Uioreanu javaslata jogilag kivitelezhetetlen. „Ez egy politikai akció, amit számba se veszek" – jelentette ki képviselőtársa véleménye kapcsán a jogászvégzettségű honatya. A megyei RMDSZ-elnök arról is beszámolt, hogy még nincs konkrét eredménye a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei vezetésével folytatott tárgyalásoknak a Mátyás-szoborcsoport elé helyezett, a Iorga-idézetet is tartalmazó bronztábla eltávolításáról, így folytatják ez egyeztetéseket. Elmondta, az RMDSZ-es fél a tárgyaláson arra figyelmeztette a PDL-t képviselő politikusokat, úgy járhatnak, mint Bihar megyében, ahol a szövetség megyei vezetése más román párttal kötött koalíciót. Máté András továbbá kilátásba helyezte, hogy a három Kolozs megyei RMDSZ-es képviselő nem szavaz meg sarkalatos törvényeket, ha nem történik érdemi előrelépés táblaügyben.
Mint ismeretes, a Iorga-idézetet is tartalmazó tábla két hete jelent meg a Mátyás-szoborcsoport talapzata előtt, a fűben.
„Megoldásjavaslat" a Iorga-idézetes tábla-ügyére
MTI, 2011. június 6.
A kolozsvári önkormányzat fizesse vissza Magyarországnak azt a mintegy 400 ezer eurót, amellyel Budapest hozzájárult a helyi Mátyás-szoborcsoport restaurálásához – javasolta Horea Uioreanu liberális képviselő. Uioreanu így akarná megoldani az emlékmű elé helyezett, vitatott feliratú tábla miatt kialakult konfliktust.
A kolozsvári Mátyás-szoborcsoport tavaly év végén befejeződött felújítása körülbelül 800 ezer euróba került, az összeget fele-fele arányban állta a magyar és a román kormány. Horea Uioreanu, az ellenzékben lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti képviselője most azt indítványozza a kincses város liberális frakciójának: nyújtson be határozattervezetet, amelynek értelmében a városi tanács gyakorlatilag „kivásárolná a magyar részesedést" a szoborcsoport restaurálásából.
A Mediafax hírügynökség beszámolója szerint a honatya egy sajtóértekezletén kifejtette: szerinte így megszűnne a Nicolae Iorga történésztől származó idézet miatti konfliktus, nem lenne többé ok arra, hogy egyes magyar tisztségviselők úgymond megdorgálják a helyi hatóságokat.
Uioreanu szerint a városi költségvetési keretből kellene az összeget kifizetni, mégpedig pótköltségvetés elfogadása révén. A liberális képviselő úgy véli, hogy ez megérné a városnak, mert ennek eredményeként – mint fogalmazott – a továbbiakban a Kolozsvárt érintő valós problémákkal foglalkozhatna a testület.
A román-magyar ellentét néhány héttel ezelőtt éleződött ki Kolozsváron, miután a városi polgármesteri hivatal tudtával elhelyeztek egy táblát a szobor elé, amely a Nicolae Iorgától származó, Mátyás román származására utaló idézetet tartalmazza: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult".
Először 1932-ben került fel a szoborra az idézet, amelyet 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszakerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar (volt) kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben.
A szoborcsoport felújítása során eltávolították a táblát. Utóbb azonban román részről a Mátyás-szoborcsoport elé helyeztek egy másikat, amely nem azonos ugyan a Funar-táblával, de ugyanezt a Iorga-idézetet tartalmazza.
Mindezt Sorin Apostu kolozsvári polgármester szabályosnak tartja, miközben a kolozsvári magyarság és a Kelemen Hunor által vezetett kulturális minisztérium törvénytelennek minősíti a cselekedetet.
Funar viszont éppen az általa elhelyeztetett táblának az eltávolítását tekinti „bűnténynek". Ezért a napokban bejelentette: feljelenti a felújítási munkálatokban közreműködőket. „Kényük-kedvük szerint restaurálták a műemléket, fittyet hányva a történelmi valóságra, arra törekedve, hogy megalázzák a román lakosokat" – mondta Funar egy sajtóértekezleten. Szerinte „ez bűncselekmény, mivel egy történelmi emlékmű részleges megrongálásáról és meggyalázásáról van szó".
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
Egységes szabályozás a kisebbségi jogoknak
Népújság, 2011. június 6.
Az RMDSZ javaslatára az európai nemzetiségek legnagyobb szervezete, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) fogja kezdeményezni, összehangolni és kivitelezni az európai uniós kisebbségi keretszabályozás megteremtésére irányuló állampolgári kezdeményezést. Erről a szervezet Kismartonban június 2–4. között tartott kongresszusa döntött egyhangúlag.
– A kisebbségi jogok területén egységes európai szabályozási kereteket kell alkotni, hogy a kisebbségi közösségek jogai ne függjenek a tagállamok változó politikai légkörétől. A mi elképzelésünk szerint az európai kisebbségi keretszabályozás legfontosabb kulcskifejezései: önrendelkezés; a kisebbségeknek kedvező tagállami megoldások alkalmazhatósága más tagállamokban is, beleértve az autonómiaformákat; anyanyelvhasználat; teljes körű anyanyelvű oktatás és oktatáshoz való hozzáférés – mondta el a FUEN kongresszusán Vincze Lóránt, az RMDSZ európai külügyi titkára. – Álláspontunk szerint ezeknek a garanciáknak már az állampolgári kezdeményezés szövegében meg kell jelenniük, ami nem lesz könnyű feladat, hiszen a javaslatok egy előzetes normakontrollon esnek át a bizottságban, mielőtt az aláírásgyűjtés zöld utat kapna – tette hozzá felszólalásában Vincze Lóránt.
Az EU-s eszköz értelmében hét tagállamból összesen egymillió állampolgár szabályozás megalkotását kérheti az Európai Bizottságtól annak hatáskörébe tartozó európai témában. A kezdeményezés előkészítésébe a FUEN – szoros partnerségben az RMDSZ-szel – bevonja az európai kisebbségi szervezeteket, szakértőkkel és jogászokkal konzultálva fogalmazzák majd meg a kezdeményezés pontos szövegét, hogy az illeszkedjen az EU-s jogrendbe. Az eszköz 2012 áprilisától lép érvénybe.
Az RMDSZ áprilisi SZKT-ja döntött úgy, hogy konzultációt kezdeményez és cselekvési tervet dolgoz ki az európai kisebbségi keretszabályozás megteremtésére, és ennek érdekében felhasználja az állampolgári kezdeményezés nevű új politikai eszközt. Az egy héttel ezelőtt megalakult Külügyi Tanács döntött arról, hogy az RMDSZ Európa legnagyobb kisebbségi szervezeteként a kérdésben határozatot javasol a FUEN kongresszusára, a szervezet szerepvállalását kérve a kezdeményezés elindításában.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
ASZFALTPOLITIKA – A Iorga tábla esete a kolozsvári politikummal
Transindex, 2011. június 6.
A gesztuspolitizáláson túl persze létezik az „aszfaltpolitizálás" is. Csak valahol az autonómia szlogenjén túl kellene látni a tartalmat, a programot, a „többet".
Kiszabadítottuk – mondta büszkén az RMDSZ vezérkar néhány éve, majd választási jelmondattá vált az aradi szoborcsoport körüli látványos, szimbolikus siker. Aztán újabb szimbolikus siker következett Kolozsváron: hisz a Mátyás szoborcsoport felújítása igazi sikertörténet is lehetne.
Mondom, lehetne, de sajnos ez az ügy egy nagyon botrányos közbeszerzéssel kezdődött, ahol az alpolgármester nagyokat hallgatott, védte a közbeszerzési törvényt és a folyamatot, mintha Apostu vagy a munkálatokat végző Concefa előretolt helyőrsége lett volna. Aztán a felújítás alatt a művészek, restaurátorok kellett megvívják a harcaikat a szobor technikai felújításának minőségéért, hisz a politikum csak szalagot akar vágni, avatni és ünnepelni.
Mindezek után néhány „pártos vagy pártatlan" szoboravatás következett, születésnap vagy más apropóján csak kapkodtuk a fejünket, hogy épp miért nem akar a Magyar Kormány szobrot avatni, majd épp miért nem akarnak az egyházi méltóságok, és ez az időpont pont miért nem jó valakinek. Egy dolog működött profin: a szimbolikus gesztuspolitizálás mesterfokon folyt a szoborcsoport körül.
Végül egy verőfényes szombati szoboravatás Fradi-Honvéd meccshangulatot teremtett az RMDSZ-es zöld-fehér meg a jobbikos-vármegyés piros-fekete lobogók között. Örüljünk: megtörtént, lejárt, és vettünk egy mély levegőt: román politikusok kényszerszövegeivel, hazai és magyarországi politikusok felvonulásával, de magyarba borult a Főtér. Szép volt – kár az azelőtti huzavonáért...
Amikor elterjedtek a kósza hírek, hogy az ominózus Iorga-Funar táblát egyes román körök vissza akarják helyezni, akkor a magyar politikum még felsőbbrendű megjegyzéseket is megengedett magának, olyan értelemben, hogy ennek semmilyen reális esélye nincs, nem fogja a minisztérium engedélyezni, sem a polgármesteri hivatal, stb.
És láss csodát: a Iorga-tábla mégis megjelent, csendben, halkan, és diadalittasan ünnepel a románság nacionalistább fele. A kolozsvári alpolgármester ismét semmi érdemit nem mond, súlyos, cinkos csendben ül, hogy az már fáj. Tolja a surmó Apostu és a PDL-s csapat szekerét, mint ahogyan az elmúlt három évben tette. Szégyenteljes választási eredménye után 2008-ban ismét alpolgármester lett, ugyanolyan többségbeolvadó, megalkuvó politikát folytat, mint az RMDSZ legsötétebb korszakainak felső-vezetésétől láthattuk néha. Úgy tűnik, hogy mindezt politikai értelemben büntetlenül teszi (na, sikerült leváltani, és már nem ő a Kolozs megyei RMDSZ-elnök), és igazából ez senkinek nem is fáj a polgári Kolozsváron.
A „jobboldal" is viszonylag csendes, és későn reagál ezekre a helyzetekre. Nem tudni, miért, nem tudni, mit veszthet, vagy netán forral valamit? Nem tudni, miért nem lép fel erélyesen. Hisz hatalmas labda, le kellene csapni, okosan fel kellene venni a kesztyűt. De sajnos nem teszi ezt meg a kolozsvári EMNT sem, nem formált igazi, nagy politikai ügyet ebből a szégyenteljes eseményből.
Ez a csapat dúlt-fúlt, de lényegében elhallgatta a „Kolozsvár Napok logójának" penibilis ellopását, nem vette fel a kesztyűt, és most sem látok erőtől duzzadó harcos akciókat a tábla ellen. Mintha itt is a megállapodottság, a politikai status quo megőrzése, a magyar napok megvédése kivenné a töltényeket az EMNT kezéből... Ha már most van egy ilyen óvatoskodás, akkor mi a garancia, hogy érdekvédőbb-érdekérvényesítőbb ez az oldal, mint a másik?
A gesztuspolitizáláson túl persze létezik az „aszfaltpolitizálás" is. Csak valahol az autonómia szlogenjén túl kellene látni a tartalmat, a programot, a „többet". Jó lenne, ha ezt felfedezhetnénk az új RMDSZ vezetésnél, és jó lenne, ha felfedezhetnénk az alakuló új magyar politikai erőnél is. Ha ezt észrevehetnénk, akkor következhetne majd a férfias harc, akkor lenne értelme szavazni.
Reméljük, felfedezzük mindezt, mert ha így halad minden tovább, akkor még halványabb lesz az erdélyi magyar politikai paletta. Legfeljebb a gesztuspolitizálás részeredményeinek réseit majd egy kis aszfalttal eltömhetjük – csak meglesz valahogyan az a fránya 5%... és talán ismét lesz egy kolozsvári diák, vagy valaki, aki kiláncozza magát a szoborhoz.
Hölgyeim! Uraim, ha kérhetünk valamit: erőteljesebben, elvszerűbben!
A huszonévesek és Trianon
Élet és Irodalom, 2011. június 3. – Vásárhelyi Mária
Trianon a XX. századi magyar történelem egyik legsúlyosabb, mindmáig feldolgozatlan traumája. A Trianonnal összefüggő kérdések megítélését a békeszerződés megkötésének pillanatától fogva aktuálpolitikai megfontolások determinálták.
Az egymást követő történelmi korszakokban a kérdés folyamatos napirenden tartása mögött ugyanúgy napi politikai érdekek húzódtak meg, mint más korszakokban agyonhallgatásának hátterében. A harmincas évek irredenta, bosszúvágytól átitatott politikáját a Kádár-rendszer idején negyven év hallgatás követte. A Horthy-rendszer agresszív, mindent átható, radikális irredentizmusa éppen úgy akadálya volt a Trianonról szóló racionális párbeszédnek és az eseményekkel való szembenézésnek, mint a Kádár-rendszer bűntudatot sugalló hallgatása. Trianon kérdésének az államszocializmus idején való tabusítását mi sem jellemzi jobban, mint hogy a korabeli, a történelmi tudat sajátosságait feltárni kívánó kutatásokban alig esik szó a kérdéskörről, miközben egy 1976-ban végzett kutatás tanúsága szerint a lakosság hetven százaléka állította saját magáról, hogy „mély keserűséggel tölti el a trianoni békekötés". Hogy Trianon kérdése milyen elevenen jelen volt a mélyrétegekben a kádárizmus évei alatt is, azt illusztrálja az a tény is, hogy az emberek többsége 1975-ben - a diktatúra idején - is vállalta azt a véleményét, hogy helyeseli az erdélyi és felvidéki területek 1938-as visszacsatolását, miközben a történelemoktatás és a hivatalos propaganda megérdemelt büntetésként interpretálta a békeszerződés igazságtalanságait.
A napirenden tartás és agyonhallgatás kettőssége a rendszerváltozást követően is folytatódott, ekkortól azonban nem egymást váltogatva, hanem egyszerre volt jelen a közéletben e két tendencia. A jobboldal a harmincas évek hagyományait folytatva, „nemzeti nagylétünk nagy temetője"-ként tekintve Trianonra a hajdanvolt nemzeti nagyság és az „egyedül vagyunk" egyvelegét felmelegítve a magyar felsőbbrendűség és a nacionalizmus bővizű forrását találta meg a trianoni trauma napirenden tartásában, a baloldal pedig a Kádár-rendszer hagyományait folytatva a kérdés folyamatos szőnyeg alá söprését, a probléma nem létezővé degradálását választotta. S bár e két stratégia látszólag élesen szemben áll egymással, a végeredményt tekintve mégis egymást erősítve járultak hozzá a szembenézés és józan értékelés elmaradásához, a történelmi mítoszok és hazugságok életben tartásához. A magyar társadalom a Trianonhoz vezető út egyes stációival éppen úgy nem nézett mind a mai napig szembe, mint a XX. század egyetlen más traumájának okaival sem. Ezért válhat a történelem a napi politikai küzdelmek martalékává. S minthogy a jobboldali, egyre agresszívebb sérelmi attitűddel, populista nacionalista retorikával szemben a baloldalon húsz éve semmiféle érdemi értelmezési alternatíva nem fogalmazódott meg, így az elmúlt évtizedben látványosan megváltozó, a jobboldal által alkotott értelmezési kerethez igazodott nemcsak a felnőtt lakosság, de a rendszerváltást követő generációk Trianon-képe is. (Magyarországon 1920. június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának időpontja „nemzeti összetartozás napja" néven nemzeti emléknap, ezt 2010. május 31-én 302 igen, 55 nem és 12 tartózkodó szavazat mellett iktatta törvénybe az Országgyűlés - a szerk.)
2009-ben egy hétszáz fős, a 18 és 30 év közötti generációt reprezentáló minta tagjait kérdeztük meg egyebek között arról is, mit tudnak és hogyan vélekednek Trianon előzményeiről, okairól és következményeiről.
Miközben a mai huszonévesek átlagos iskolázottsági szintje jelentősen meghaladja a magyar lakosság átlagát, és a kutatás tapasztalatai szerint Trianon problematikája általában erőteljesebben foglalkoztatja őket, mint az idősebb generációk tagjait, a békeszerződéssel kapcsolatos konkrét ismereteik szüleik és nagyszüleik - egyébként ugyancsak meglehetősen hézagos - tudásszintjét is alulmúlja. Alig több mint egyharmaduk tudja, hogy a békeszerződést 1920-ban írták alá, tíz százalékuk egy évet tévedve 1919-et vagy 1921-et nevezte meg a szerződés megkötése éveként. Közel egyharmaduknak - 31 százalék - fogalma sem volt az időpontról. A többiek pedig vagy lényegesen korábbi (az 1910-es évek eleje-közepe), vagy későbbi időpontokat (harmincas-negyvenes évek) neveztek meg a szerződés aláírása időpontjaként. A békeszerződést megelőzően a Magyar Királysághoz tartozó területeken mára kialakult etnikai viszonyokról ugyancsak meglehetősen zavaros kép él a fiatalok többségének fejében. Jelentős részük gondolkodásában az 1920 után elcsatolt régiók etnikai szempontból a valóságosnál sokkal homogénebb világként jelennek meg. Erre utal, hogy minél alacsonyabb egy-egy korábban a Magyar Királysághoz tartozó régióban vagy városban a magyar lakosság aránya, annál inkább felülbecslik ezt az arányszámot, miközben arról nagyobbrészt fogalmuk sincs, hogy Erdélyben ma is vannak magyar többségű nagyvárosok. E jelenség hátterében az húzódhat meg, hogy a hétköznapi beszédben és a politikai retorikában hasonlóan differenciálatlanul, összefüggő egységként jelennek meg a határon túli magyarlakta területek és az ott élő magyarok is. A jelenség természetesen egyáltalán nem nevezhető rétegspecifikusnak; korábbi kutatásaink során hasonló ismerethiányt regisztrálhattunk az idősebb generációk esetében is.
Már a 2002-ben és 2007-ben a teljes lakosságot reprezentáló minta tagjainak körében végzett kutatások is - amint erről az Élet és Irodalom 2007. június 15-i, 24. számában beszámoltunk (Trianon az ismeretek és vélemények tükrében) - jelezték, hogy a békeszerződéssel összefüggő alapvető tényekről a harminc év alatti korosztály tagjai lényegesen kevésbé tájékozottak, mint idősebb kortársaik. Míg a felnőtt lakosság 44, addig a huszonéveseknek mindössze 14 százaléka adott megközelítően helyes becslést arról, hogy korábbi területének mekkora részét veszítette el az ország. A területi veszteség adatainál többen becsülték helyesen a népességszámban bekövetkezett veszteség arányát. A huszonévesek több mint egyharmada említett a valóságot jól közelítő, ötven és hatvan százalék közötti arányt. Érdekes adalék az eddig elmondottakhoz, hogy a fiatalok többsége meg van győződve arról, hogy az elcsatolt részek 1920 előtt többségi magyar területek voltak.
Ami Trianon okait, az ország számára a méltánytalan békeszerződés hátterében meghúzódó magyarázatokat illeti, igen erősen keverednek a racionális és irracionális elemek a huszonévesek gondolkodásában. A fiatalok történelemhez való viszonyát is - hasonlóképpen a teljes magyar lakossághoz - a felelősséghárítás és a bűnbakkeresés jellemzi: Trianon legfontosabb okának az ország világháborús szerepvállalását és ennek következményeit, a magyar tárgyalódelegáció alkalmatlanságát, valamint a győztes nagyhatalmak felelőtlen - etnikai szempontokat figyelmen kívül hagyó - magatartását tartják. Minden harmadik fiatal azt gondolja, hogy a döntés hátterének fontos motivációja az volt, hogy a győztesek érdekeit egy gyenge Magyarország, illetve a környező országok területi és a népességszámbeli megerősítése szolgálta. Szintén harminc százalékuk a környező országok kormányainak telhetetlenségét és mohóságát nevezi meg a döntés okaként. A franciáknak a románok iránt táplált „hagyományos" rokon-, illetve a magyarok iránti ellenszenvével szintén a megkérdezettek egyharmada magyarázza a békeszerződést, a kommunisták árulását pedig a huszonévesek 13 százaléka látja meghatározó motívumnak. Trianon okai között - szüleikhez és nagyszüleikhez hasonlóan a mai fiatalok is - legkevésbé a Magyar Királyság nemzetiségi politikáját, az itt élő nemzetiségek jogfosztottságát és a helyzetükkel való általános elégedetlenségét említették. Azt, hogy a magyarok rosszul bántak a területükön élő nemzeti kisebbségekkel, a megkérdezettek öt százaléka, azt pedig, hogy a nemzetiségek nagyon elégedetlenek voltak helyzetükkel, minden tizedik megkérdezett sorolta Trianon okai közé.
A Trianonnal kapcsolatos felelősséghárítást jelzi, hogy a huszonévesek több mint kétharmada meg van győződve arról, hogy a békeszerződésért mindent egybevetve kizárólag az országon kívül álló tényezők tehetők felelőssé. Negyedrészük úgy véli, hogy nagyjából azonos arányban osztoznak a felelősségben a háború nyertesei és a Magyar Királyság, és mindössze négy százalék azok aránya, akik szerint elsősorban az ország a felelős azért, hogy ilyen kedvezőtlenül alakultak a békeszerződés feltételei. Azok körében, akik alapvetően rajtunk kívülálló, külső tényezőkkel magyarázzák a történteket, a legtöbben a győztes nagyhatalmakat, a környező országokat, vagy konkrétan a franciákat teszik felelőssé az igazságtalan békeszerződésért. Bár a jobboldali, önmagukat a keresztény-nemzeti gondolat iránt elkötelezett fiatalok Trianonnal kapcsolatos vélekedését inkább jellemzi a felelősséghárító, bűnbakkereső attitűd, ez a mentalitás nem kötődik szorosan ideológiai vagy politikai orientációkhoz: sokkal általánosabb, átfogóbb jellemzője a fiatal generáció gondolkodásának.
Paradox módon Trianonnal összefüggésben a jelen sokkal inkább megosztja a fiatalokat, mint a múlt; a jobboldalon sokkal fontosabb kohéziós erő Trianon „jelenéről", mint a tényleges történelmi eseményről való hasonló gondolkodás. Azok a kérdések ugyanis, hogy napjainkban „mi a teendő" Trianonnal kapcsolatban, hogyan viszonyuljunk hozzá a XXI. század elején, sokkal inkább megosztják a mai fiatalokat, mint azok, hogy valójában mi és miért is történt 1920-ban. A törésvonalakat pedig egyértelműen ideológiai és pártpreferenciák jelölik ki. A huszonévesek több mint fele, 53 százaléka úgy gondolja, hogy Magyarország soha nem törődhet bele a trianoni békeszerződés következményeibe, és az ekképpen vélekedők közül minden harmadik szerint semmilyen eszköztől nem riadhatunk vissza annak érdekében, hogy visszaszerezzük az 1920-ban elveszített területeket. A fiatal felnőttek 43 százaléka vallja, hogy bele kell törődnünk a kialakult helyzetbe - mivel már úgysem tudunk változtatni rajta. A Trianon jelenével kapcsolatos vélemények - a szülők és nagyszülők esetében tapasztaltakhoz hasonlóan - a fiatalok körében is erőteljes politikai-ideológiai meghatározottságot mutatnak. Az elcsatolt területek bármi áron való visszaszerzését elsősorban a keresztény-nemzeti-radikális ideológiák iránt elkötelezett, a baloldallal és a liberálisokkal szemben szélsőségesen indulatos, a KDNP-vel és a Jobbikkal az átlagosnál inkább rokonszenvező huszonévesek támogatják. A politikai-ideológiai preferenciákon túl a történelem és saját családjuk története iránti fokozott érdeklődés (ám az átlagosnál semmivel sem magasabb történelmi ismeretszint), vagyis korosztályuk általános ismerethiánya jellemzi azokat, akik a trianoni határok erőszakos megváltoztatásától sem riadnának vissza a kilencven évvel ezelőtti igazságtalanság orvoslása érdekében. A békés eszközökkel végrehajtandó revízió ideáját a nemzeti-nacionalista eszmék iránt elkötelezett, ám a radikalizmussal nem rokonszenvező fiatalok támogatják: ebben a körben éppúgy megtalálhatóak a baloldallal, mint a jobboldallal rokonszenvezők, egyedül a liberális-kozmopolita értékek iránt elkötelezettek körében alacsonyabb ennek az elképzelésnek a támogatottsága. Az eddig elmondottakból már értelemszerűen következik, hogy a kialakult helyzetbe való beletörődést elsősorban a nagyvárosokban élő, önmagukat a liberalizmus és a nyugatias értékek iránt elkötelezett fiatalok választják.
A családok döntő többségében egyáltalán nem vagy csak ritkán esik szó a történelemről, és a családok saját története is ritkán vagy soha nem kerül szóba az otthoni beszélgetések során. A kutatás tapasztalatai szerint a mai huszonévesek nemcsak általában a történelemről, hanem családjuk történetéről is meglehetősen keveset tudnak. Adatainkból az is jól látható, hogy a fiatalok többsége a közoktatás keretein belül sem szerzi meg azt a tudást, ami segítségére lehetne abban, hogy eligazodjon a múlt kérdéseiben, így a történelemhez való viszonyukra legmarkánsabban a politika nyomja rá bélyegét. Miközben a jobboldalon a politikai identitásképzés sarkköve a trianoni sérelmek folyamatos napirenden tartása, a területi revízió lehetőségének ki nem mondott lebegtetése - ám ezen agresszív és terméketlen retorika hangját a baloldal üres csendje erősíti fel. Trianon feldolgozatlan traumáját, az ezzel kapcsolatos téveszméket és hazugságokat idestova egy évszázada hagyományozza az újabb és újabb generációkra a társadalom. Lassan ebben a kérdésben fordulóponthoz jutunk; az elkövetkező években csak az a politikai erő válhat a jelenlegi autokratikus hatalommal szemben esélyes alternatívává, amelynek kiérlelt és a megváltozott európai viszonyokra adekvátan reflektáló mondanivalója van arról, hogy mit kezdhet a XXI. századi Magyarország az Európai Unió tagjaként Trianon és a határon túl élő magyarok problémáival.
* A kutatásokat az MTA-ELTE Kommunikációelméleti Kutatócsoportja végezte az NKA, a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Antirasszista Alapítvány támogatásával.
Irreális a határrevízió kérdése
Szatmári Friss Újság, 2011. június 7. – ELEK GYÖRGY
Szidropolusz Archimédesz görög származású, Budapesten élő történész szerint fontos az, hogy megismerjük a trianoni diktatúra történetét.
- Egy ideje sokat beszélünk Trianonról, de nem látunk megoldásokat. Ön szerint mi ennek az oka?
- A két világháború között a revízió volt a legfőbb külpolitikai iránya a magyar politikának — nyilatkozta lapunknak a történész, akit a hétvégén megszervezett Fiatalság, Kultúra és Hagyományok Fesztiválon kérdeztünk. A háború után viszont a nagy csend, a nagy tiltás volt a jellemző. 1989 után megjelent néhány írás, amit hivatalosan rendeltek meg, hogy ne mondhassa senki, hogy Trianon tabu téma, de valójában az volt. Talán amiatt nem változott a helyzet, mert az emberek még mindig féltek erről beszélni. A kilencvenes évek végén, amikor én elkezdtem foglalkozni a Trianon–kutatással, és megpróbáltam magam köré gyűjteni a történészeket, hogy együtt végezzünk kutatásokat, nagyon sokan, amikor megtudták, hogy Trianonról van szó, határozottan kijelentették, hogy nem csatlakoznak. Az utóbbi években mintha elkezdett volna felocsúdni a magyar társadalom, de a nagy lökést a kettős állampolgárságot szabályzó törvény adta, és az, hogy kötelező módon meg kell ünnepelni a Nemzeti Összetartozás Napját.
- Miben tapasztaljuk a Nemzeti Összetartozás Napja megünneplésének az előnyeit?
- Például abban, hogy a diákok is hallhatnak Trianonról. Eddig szinte semmit sem tudtak róla, hiszen az oktatásnak nem volt része ez a téma, ha csak egy–egy tanár nem beszélt róla. Ezért hoztuk létre a Trianoni Szemlét, hogy abban tudományos szándékkal foglalkozzunk Trianonnal. Én úgy érzem, hogy a trianoni döntéshez
vezető út az, ami homályos az emberekben.
- Változik–e a helyzet azzal, hogy beszélünk Trianonról?
- Legelőbb azt kell eldönteni, hogy mi az, amin változtatni akarunk. Mi, a Trianoni Szemlében nem azt hirdetjük, hogy vissza kell állítani a határokat, normális
ember erről nem igen beszél, mert sok szempontból irreális. Erről csak akkor beszélhetnénk, ha többségben élnének a magyarok az elszakított részeken.
Nagy igazságot mondott ki nemrég a szatmári származású Gellért Gyula diószegi lelkipásztor Nagyszalontán, amikor felavatták gróf Tisza István emléktábláját,
aki így fejezte be, egyébként nagyszerű beszédét: „Szüljétek tele a Kárpát–medencét!" Miért akarnánk visszaszerezni azokat a területeket, amelyeken egyre
kevesebb a magyar? A reális cél, amit mindenképpen el kell érni, hogy hozzuk létre a teljes területi autonómiát. Erről beszélni kell, ettől nem kell félni. Előbb–utóbb
az Európai Unió is belátja, hogy nem hagyhatja támogatás nélkül ezt az igényt, amikor más országokban ez már rég jól működik. A békeszerződés utóiratának
még egyetlen pontja sem valósult meg, de vannak olyan történészek, akik szemrebbenés nélkül kimondják, hogy nem kell foglalkozni Trianonnal, mert az már
megoldódott. Egyesek ezt akkor hangoztatták, amikor a Felvidéken, a Vajdaságban és Erdélyben magyarokat vertek. Vannak még megoldásra váró feladatok, de
azok csak a magyarság csökkenésének a megakadályozásával és a családok megerősödésével oldhatóak meg.
HALMOS SÁNDOR-ÜGY
KÖZLEMÉNY
Halmos Sándor kizárása
2011. június 5.
Tájékoztatjuk a közvéleményt: hittestvéreinket, barátainkat, keresztényeket, keresztyéneket és minden jó érzésű embert, aki a KDNP Barankovics Izraelita Műhely tagságát, lelkiségét, s a konzervatív műhely nemzeti megbékélést értéknek valló, a keresztény, keresztyén, izraelita közös konferenciákat is szervező műhelyünket ismeri, hogy HALMOS SÁNDOR a mai naptól már nem tagja egyesületünknek.
Megkaptuk ugyanis a 2011. május 31-i (Nagyvárad/Budapest) keltezésű nyílt levelet (Nyílt levél a nagyváradi plágiumügyben), melyet:
Boka László, irodalomtörténész, Dérer Ferenc, újságíró, Dukrét Géza, helytörténész, Emődi András, levéltáros, Emődi János, régész-helytörténész, Emődi Tamás, műépítész, Fazakas Gábor, történész, János-Szatmári Szabolcs, irodalomtörténész, Kordics Imre, helytörténész, Kormányos Enikő, történész, Kormányos László, történész, Lakatos-Balla Tünde, újságíró, Lakatos-Balla Attila, régész, Mihálka Nándor, történész, Pap István, újságíró, Péter I. Zoltán, irodalom- és helytörténész, Porsztner Kitti, régész, Rencz Csaba, újságíró, Szeghalmi Örs, újságíró, Tököli Magdolna, újságíró, Zsirka-Klein Katalin, pedagógus-helytörténész írtak alá, s az abban foglaltak a Barankovics Izraelita Műhely valamennyi tagját megrendítették.
Mélyen átérezve Kupán Árpád Úr, Nagyvárad ma élő egyik legjelesebb helytörténészét ért nyilvános sérelmét: Halmos Sándor tagságának megszüntetése mellett kellett döntenünk.
A Barankovics Izraelita Műhely tagsága nevében: az Elnökség
Debrecen/Budapest, 2011-06-05
Nyílt levél a nagyváradi plágiumügyben
Alulírott nagyváradi magyar történészek, tudományos kutatók, valamint Bihar történelmi múltjának és kulturális hagyatékának ápolását szívükön viselő értelmiségiek ezúton kívánunk tiltakozni és mély felháborodásunknak hangot adni a közmegbecsülésnek örvendő kutatótársunkat, Kupán Árpádot, Nagyvárad ma élő egyik legjelesebb helytörténészét ért nyilvános sérelem miatt.
Amint az a sajtó útján is nemrég köztudomásúvá vált, Halmos Sándor debreceni illetőségű egyetemi oktató tollából, két önkormányzat és városunk egyik tekintélyes közművelődési alapítványának hathatós anyagi támogatása mellett, nemrég egy olyan könyv látott napvilágot, amelynek egy terjedelmes fejezete, néhány stilisztikai változtatást leszámítva, szóról szóra át- és névre veszi Kupán Árpád egy nemrég megjelent életrajzi könyvének majd egyharmadát.
A pontosság és közérthetőség kedvéért a tények röviden. Halmos Sándor az idei Festum Varadinum rendezvénysorozat keretében május 21-én mutatta be a nagyváradi Városházán Bihar vármegye zsidósága a letelepedéstől napjainkig címet viselő könyvét. A bemutatón jóhiszeműen részt vett az ügy másik érintettje, Kupán Árpád is, aki néhány évvel korábban egy életrajzi írásokat tartalmazó kéziratot adott át publikálás végett a könyv szerzőjének. Miután azonban a Halmos Sándor által beígért közlés elmaradt, Kupán Árpád a szóban forgó írást belefoglalta Párhuzamos életrajzok (Europrint, Nagyvárad, 2010) című, tavaly megjelent kötetébe. Halmos Sándor – erről feltehetően mit sem tudva – Kupán Árpád írását, nemcsak a szerző megjelölése nélkül, de a bevezetőben a szöveg szerzőségét többször is egyértelműen önmagának tulajdonítva, belefoglalta saját könyvébe (225–271. lapok), kimerítve ezzel a plágium és a szellemi tulajdon lopásának jogi és erkölcsi fogalmát. A helyzet egyszerű és világos, a mai világban nem is egészen ismeretlen, bár tudomásunk szerint Halmos úrnak egy mindeddig előzmények nélkül álló „hagyományt" sikerült teremtenie Bihar megye korántsem terjedelmes, de eddig legalább becsületesen művelt helytörténeti irodalmában. Bárcsak ez a hagyomány volna oly rövid életű, mint sok, jobb sorsa érdemes közművelődési vállalkozásunk. Van azonban ennek az esetnek néhány olyan vonatkozása, mely szükségessé teheti a közös, határozott fellépést.
1. Halmos Sándor szakmaiatlan és etikátlan magatartása nemcsak a nagyváradi magyarság egyik legjelentősebb kulturális rendezvénysorozatát árnyékolja be, hanem számos jóhiszemű intézmény és közéleti személyiség (a könyvet kiadó alapítványt, az előszót jegyző önkormányzati vezetők, a kötet méltatását vállaló egyházfő) jószándékával is visszaél, akik anyagi és erkölcsi támogatást biztosítottak a könyv szerzőjének.
2. Ami ennél is súlyosabb: e sajnálatos eset elsősorban a könyv témája számára dehonesztáló. Tolvaj kezek nem lehetnek méltóak annak a felbecsülhetetlen szellemi és kulturális hagyatéknak az ápolására, amelyet a zsidó közösség képvisel Nagyvárad és Bihar megye történelmében.
3. E levél írói őszintén hisznek a Halmos Sándor könyvének megjelentetésében közreműködő intézmények és közéleti személyiségek jóhiszeműségében. Éppen ezért tisztelettel arra kérik őket, hogy Kupán Árpád és a Bihar megyei magyar helytörténész közösség becsületének védelmében határolódjanak el nyilvánosan Halmos Sándortól és az itt tárgyalt, dicstelen történetírói vállakozásától. Ugyanakkor ezúton is jószándékkal szeretnénk felhívni a nagyváradi magyar közművelődési élet szervezőit és támogatóit, hogy a tudományos igényű publikálás módszertana – példának okáért a szaklektorálás intézménye – nem fölösleges, a könyvtermelés költségeit szükségtelenül növelő tényező, hanem olyan munkafázis, amely elkerülhetővé teszi az ehhez hasonló, sajnálatos, ugyanakkor jelentős erkölcsi és anyagi kárt okozó eseményeket. A bejegyzett könyvkiadó, felelős szerkesztő, szakmai és nyelvi lektor, nem utolsósorban pedig az ISBN szám a nyomtatott könyv értékét és megbízhatóságát biztosító, évszázados hagyománnyal rendelkező tényezők. Ideje felhagyni Nagyváradon is az ezeket nagyvonalúan elhanyagoló, kétes értékű könyvkiadói hagyománnyal.
4. Végezetül azért is láttuk szükségesnek a közös és nyilvános fellépést, mert Halmos Sándor esete egy nagyon szomorú kulturális divatjelenség elharapózására világít rá, amely, úgy tűnik, Nagyváradot sem kerüli el. Egyre gyakrabban kell látnunk, hogy a magyarországi tudományos és közművelődési élet pályaszélre sodródott szerencselovagjai és kétes egzisztenciái a határon túli magyarság, gyengébb szűrőkkel rendelkező, mégis némi anyagi hasznot és karrierlehetőséget igérő kulturális intézményrendszerében próbálnak érvényesülési lehetőséget szerezni maguknak. Úgy gondoljuk, hogy arra a fajta „kultúrimportra", amelyet Halmos Sándor itt tárgyalt könyve képvisel, Nagyvárad, Bihar megye és Erdély történetírása nem szorul rá. Halmos úr könyve – enyhén szólva is – több sebből vérzik. Ennek alátámasztásaként álljon itt néhány, helytörténetben járatlanok számára is könnyen megérthető példa. A könyv bevezető fejezetéből megtudhatjuk, hogy Bihar megye „az őskorban nagyobb volt" (hogy minél nagyobb, az nem derül ki), amit a szerző egy 1552. évi összeírásból olvas ki (az őskor nálunk a Kr. u. 1. századig tart). Rögtön ezután kiderül, hogy Magyarország vármegyéit – köztük Bihart – Béla király névtelen jegyzője „nevezte el", itt talált vagy később épített várak után (eszerint az ezt megelőző két évszázadban neveik nem voltak, esetleg számozták őket). A szerző ugyancsak a névtelen jegyzőnek tulajdonítja azt az általunk először itt olvasott információt, miszerint Marót bihari földvára a Fekete-Körös menti „Fencs nevű helység" (sic!) határában található. Persze a középkor nem nagy ügy, hiszen a szerző szerint az erre vonatkozó „...okmányok megsemmisültek. A legidősebb 1688-ból való" (Bihar megye közép- és fejedelemség kori okleveles emlékei több kötetet tesznek ki és évszázadok óta közismertek a történeti irodalomban). Ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a bihari hajdúkat – Halmos Sándor szerint – a boldog emlékű Bocskai István fejedelem a 18. században, vagyis alig egy évszázaddal a halála után telepítette, a Pusztakovácsiban élő Bessenyei György pedig leginkább arról volt híres, hogy a Vasárnapi Újság szerint lovakat emelgetett lovasukkal együtt a királyi udvarban.
A példák szinte vég nélkül sorolhatóak. Talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy Halmos Sándor 319 oldalra rúgó könyvének egyetlen eredeti és tudományos szempontból értékelhető része éppen a Kupán Árpádtól ellopott fejezet. Nem csoda hát, ha úgy gondoljuk, hogy az e „mű" megjelentetésére fordított szellemi és anyagi erőforrások jobb, hasznosabb célt is szolgálhattak volna.
A levél bármilyen színezetű politikai értelmezése ellentétben áll az aláírók nyílt és őszinte szándékával. Egyetlen célunk, hogy elszigeteljük és kirekesszük az ehhez hasonló vállalkozásokat szűkebb hazánk művelődési életéből, valamint, hogy elégtételt szerezzünk méltóságában megsértett érdemes helytörténészünknek, Kupán Árpádnak. És mi sem lehetne elegánsabb elégtétel a nyilvános bocsánatkérésen túl, mint az, ha a gazdag munkásságú Kupán Árpád számára is biztosítanák a most elvesztegetetthez hasonló terjedelmű, példányszámú és nyomdai minőségű könyvkiadási lehetőséget.
Kelt. 2011. május 31-én, Nagyvárad/Budapest
Boka László, irodalomtörténész
Dérer Ferenc, újságíró
Dukrét Géza, helytörténész
Emődi András, levéltáros
Emődi János, régész-helytörténész
Emődi Tamás, műépítész
Fazakas Gábor, történész
János-Szatmári Szabolcs, irodalomtörténész
Kordics Imre, helytörténész
Kormányos Enikő, történész
Kormányos László, történész
Lakatos-Balla Tünde, újságíró
Lakatos-Balla Attila, régész
Mihálka Nándor, történész
Pap István, újságíró
Péter I. Zoltán, irodalom- és helytörténész
Porsztner Kitti, régész
Rencz Csaba, újságíró
Szeghalmi Örs, újságíró
Tököli Magdolna, újságíró
Zsirka-Klein Katalin, pedagógus-helytörténész
Plágiummal vádolják Halmos Sándort
Krónika, 2011. június 7. – Nagy Orsolya
Halmos Sándor Bihar vármegye zsidósága a letelepedéstől napjainkig című tanulmánykötetében állítólag több olyan részlet is megjelent, amelyeket Halmos szó szerint vett át Kupán Árpád nagyváradi történész egyik kéziratából a szerző megjelölése nélkül.
Nagyváradi értelmiségiek egy csoportja nyílt levelet juttatott el a Barankovics-műhelyhez, amelyben a plagizálás tényére hívják fel a figyelmet, s amelynek alapján az egyesület hétfői közleményében tudatta Halmos kizárását.
Kizárták a Kereszténydemokrata Néppárt Barankovics Izraelita Műhelyének tagjai közül Halmos Sándort, miután tudomásukra jutott, hogy a történész plágiumügybe keveredett. Halmos Sándor Bihar vármegye zsidósága a letelepedéstől napjainkig című tanulmánykötetében, amelyet a Festum Varadinum keretében mutattak be Nagyváradon, állítólag több olyan részlet is megjelent, amelyeket Halmos szó szerint vett át Kupán Árpád nagyváradi történész egyik kéziratából a szerző megjelölése nélkül. Nagyváradi értelmiségiek egy csoportja nyílt levelet juttatott el a Barankovics-műhelyhez, amelyben a plagizálás tényére hívják fel a figyelmet, s amelynek alapján az egyesület hétfői közleményében tudatta Halmos kizárását.
A Debreceni Zsidó Hitközség korábbi ügyvezető igazgatója, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem docense néhány évvel ezelőtt kapott egy kéziratot gondozás és egy folyóiratban való publikálás céljából a nagyváradi történésztől, ám soha meg nem jelentette azt, Kupán Árpád viszont végül kötet formájában hozta napvilágra az anyagot Párhuzamos életrajzok címmel, derül ki a nyílt levélből, amelyet az aláírók – történészek, újságírók – számos fórumra eljuttattak. „Halmos Sándor – erről feltehetően mit sem tudva (a Párhuzamos életrajzok című kötet megjelenéséről van szó – szerk. megj.) – Kupán Árpád írását nemcsak a szerző megjelölése nélkül, de a bevezetőben a szöveg szerzőségét többször is egyértelműen önmagának tulajdonítva, belefoglalta saját könyvébe (225–271. oldal), kimerítve ezzel a plágium és a szellemi tulajdon lopásának jogi és erkölcsi fogalmát" – áll a levélben.
Mivel Halmos kifogásolt könyve „két önkormányzat és városunk egyik tekintélyes közművelődési alapítványának hathatós anyagi támogatása mellett" jelent meg, az aláírók a kiadásban segédkezőktől azt kérik, határolódjanak el az ügytől, amely nemcsak példa nélküli, hanem „a könyv témája számára dehonesztáló. Tolvaj kezek nem lehetnek méltóak annak a felbecsülhetetlen szellemi és kulturális hagyatéknak az ápolására, amelyet a zsidó közösség képvisel Nagyvárad és Bihar megye történelmében."
|
