Sajtószemle 2010. október 7. | Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács

Hírek �›� Médiafigyelő �›� Sajtószemle 2010. október 7.

Sajtószemle 2010. október 7.

Médiafigyelő | 2010. október 07., csütörtök

( 0 szavazat )

Tartalomjegyzék

Markót aggasztja az új romániai magyar párt létrehozása

Székelyhon, 2010. október 7. – Szőcs Lóránt

Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke szerdán azt nyilatkozta, hogy nem örvend Tőkés László pártalapítási szándékának, értékelése szerint „ez egy nagyon nagy hiba" és emlékeztetett, hogy Tőkést az RMDSZ listáján választották EP képviselőnek.

Markó aradi sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Tőkés László néhány évvel ezelőtt is próbált pártot alapítani, a Magyar Polgári Pártot támogatta, de rájött, hogy nem sikerült elérnie célját, és mégis most új párttal próbálkozik.

„Azt hiszem nagyon nagy hiba Tőkés és kollégái részéről egy új párt alapítása. Alternatívát akarnak, de csak az RMDSZ-en kívüli csoport további megosztását érik el. Láthatják, hogy nem örvendek, mi együttműködést ajánlottunk Tőkés Lászlónak, az RMDSZ listáján jutott be az EP-be, s most arra ébredünk, hogy elégedetlen" – emelte ki Markó.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke Tőkés László EP-képviselő és Toró T. Tibor ügyvezető elnöke vasárnap jelentette be: az EMNT új, „autonomista" magyar pártot szeretne létrehozni.
Tőkés László EMNT-elnök az EMNT Nagyváradon lezajlott, kétnapos választmányi ülésének végén leszögezte: az EMNT vezetői arra a következtetésre jutottak, hogy szükséges egy új magyar párt létrehozása, hiszen szerinte „sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem képviseli az erdélyi magyarság nemzeti érdekeit".

ROMÁNIA

Markó: az RMDSZ bármilyen kormányban ugyanazt teszi

Új Magyar Szó, 2010. október 7.

Bár elégedetlen a kormány működésével, amely „sok habozással és halogatással" hozza meg döntéseit az RMDSZ-nek nem áll szándékában kilépni a koalícióból – szögezte le tegnap Aradon Markó Béla kormányfőhelyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke. Hozzátette: ebből a szempontból még szívesen is látja az ellenzéki kritikákat, ugyanis azok segítenek abban, hogy a koalíció hatékonyabban működjön.
Arra az újságírói kérdésre, hogy az RMDSZ hajlandó lenne-e más felállásban is koalícióra lépni, Markó leszögezte, hogy a szövetség bármilyen összetételű kormányban ugyanazt tenné.
„Nagyon sokat és sokan spekulálnak a mi szándékainkról. Frunda György kivételével senki nem vetette fel ezt szövetségen belül, aki – bár fontos hangja az RMDSZ-nek – egyedül van véleményével. Felteszem a kérdést: miért hagyjuk ott ezt a kormányt egy másik javára, ha mindkét kabinetben ugyanazokat az értékeket és ugyanúgy képviseljük?" – kérdezett vissza Markó.
Az RMDSZ-elnök megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint 2011. január elsejétől nőni fognak a bérek, de egyelőre még egyeztetés tárgyát képezi az emelés mértéke. „Elképzelhető, hogy első fázisban nem fogják elérni a 25 százalékos csökkentés előtti mértéket és csak a kisebb bérek nőnek majd nagyobb százalékkal, ahogy mi javasoltuk" –fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Mint ismert, a hétfői koalíciós ülésen az RMDSZ számításokon alapuló tervet mutatott be a jövő évi béremelésekről. Akkor Emil Boc kormányfő azt kérte a többi koalíciós alakulattól, hogy a kabinetülésre maguk is készítsék el javaslatukat. Lapzártánkkor még tartott a kormányülés.

ERDÉLY

Markó aktuálpolitikáról

Nyugati Jelen, 2010. október 7. – Irházi János

Tegnap Markó Béla miniszterelnök-helyettes, szövetségi elnök sajtótájékoztatón beszélt aktuálpolitikai kérdésekről.

Elmondta, várhatóan 2011-ben emelik a közalkalmazottak bérét, de nem tudja, hány százalékkal. Továbbá beszélt a PD-L-vel való koalíciós kapcsolatról, s kiemelte, nem érdekük semmiféle konfliktus, de léteznek prioritások, amelyekhez ragaszkodnak, mint például a gazdaság élénkítése. Ezzel kapcsolatban megszületett az első lépés, a minimáladó eltörlése, a fiatalok cégalapítási támogatása.
A bérekkel kapcsolatban még elhangzott, hogy szeretné, hogy a kisebb fizetések, az ezer lej alattiak nagyobb mértékben emelkednének, mint a nagyobb jövedelmek.
A Tőkés László által bejelentett pártalapítási szándékkal kapcsolatban Markó Béla kijelentette, ez nem tesz jót az erdélyi magyarságnak, megosztáshoz vezet.

Megújul a Székely Nemzeti Tanács

Háromszék, 2010. október 7. – Farkas Réka

A helyi, települési székely tanácsok működését szeretné újjáéleszteni a Székely Nemzeti Tanács, jó alkalomnak találják e célra a november 19-re Budapesten a magyar parlamentben összehívott ülés előkészítését. Izsák Balázs, az SZNT elnöke levélben fordult a székely falvak és városok közösségeihez: alakítsák meg a települési tanácsot ott is, ahol eddig nem működött, ahol létezett, tartsanak új küldöttválasztást, hogy megfelelően felkészülve, hiteles felhatalmazással vehessenek részt az eseményen.

Izsák Balázs szerint a Magyar Országgyűlés épületébe, a főrendiház gyűléstermébe összehívott SZNT-ülés rendkívüli jelentőségű: „Fontos leszögezni: előzmény nélküli, hogy az elszakított területek magyar közösségeinek valamelyik közképviselete Magyarország Országházában ülésezzék. Meg¬győződésünk, hogy a székely autonómiatörekvés beilleszthető a magyar nemzeti együttműködés rendszerébe, és ennek szellemében le tudjuk tenni az Országházban egy hosszú távú együttműködés alapjait a magyar állam intézményeivel" — írja felhívásában.

Izsák Balázs felhívja a helyi közösségek figyelmét, hogy „a küldöttek megválasztásának nyilvánosan és idejében meghirdetett állampolgári közgyűléseken kell megtörténnie, amelyen az adott település minden polgára részt vehet, választhat és megválasztható". Az SZNT szabályzata szerint minden székely falu vagy város állíthat legalább egy küldöttet, a nagyobb települések minden újabb 3000 magyar nemzetiségű lakos után egy-egy küldöttet jelölhetnek. Az alakuló, illetve tisztújító gyűléseket tíz nappal korábban meg kell hirdetni, ezeken ismertetni kell a Székely Nemzeti Tanács alapításának dokumentumait.

Megemlékezés Aradon

Nyugati Jelen, 2010. október 7.

Hála, többek között a Budapestről érkezett több, mint ötszáz diáknak, idén körülbelül ezren voltak kint ma délben a Vesztőhelyen a koszorúzásnál.

S habár a résztvevők száma a tavalyihoz képest sokkal nagyobb volt, magyar zászlót mindössze hármat számoltunk, de idén a gárdaegyenruhások sem jöttek el, a radikális közösségi főérdeket mindössze egy férfi képviselte: Nagy-Magyarország térképet tartott maga előtt, vastagon berajzolva rajta a Székelyföldet, utalva annak autonómiájára. Így aztán a román médiának volt csámcsognivalója, hosszú perceken át filmezték, fényképezték a férfit.

A koszorúzás menetrendje megegyezett a korábbi években megszokottal, vagyis nem voltak beszédek, csupán ökumenikus istentisztelet. Ennek bevezetőjeként Ft. Sándor Tivadar plébános lélekbe maró, remek összegzést mondott a 13 vértanú szerepéről, fontosságáról, az üzenetről az utókor számára.

„A nép, amely nem tud emlékezni, nem érdemel jövőt" – mondta, majd hozzátette, hogy a vértanúknak eszményei, hite, és nagy reményei voltak, hitvallásuk volt vérüket áldozni a nemzetért, a hazáért. „Nem voltak mindannyian a magyar nemzet tagjai, de a magyar szabadságért adták életüket" – emelte fel hangját, hogy mindenki megértse, miért fontos a tettük, végül minden magyar nevében megköszönte életáldozatukat.
Ezt követően koszorút helyeztek el, többek között a Damjanich és Knézich család képviselői-leszármazottjai, Markó Béla az országos, Király András megyei elnök, államtitkár, valamint Faragó Péter képviselő a helyi RMDSZ nevében, de elhelyezte a megemlékezés koszorúját Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Horváth Levente alprefektus, Geanina Pistru és Bognár Levente alpolgármesterek, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul, a képviselőházi RMDSZ-frakció, a Magyar Országgyűlés, az EMNT nevében Toró Tibor és Borbély Zsolt Attila, a Szabadság-szobor Egyesület, több RMDSZ-szervezet, a PD-L aradi szervezete, a szomszédos megyék önkormányzatai, civilszervezetek, aradiak és más megyékből érkezettek stb.

Eskü művelődésünk, szülőföldünk szolgálatára

Háromszék, 2010. október 7. – Kovács András

A napokban évnyitóra került sor a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudo¬mányegyetemen is, új tanévének azzal a reménnyel vág neki felsőoktatási intézményünk, hogy az akkreditációs bizottság kedvező döntését a törvényhozás is szentesíti, és ezzel a Partium Egyetem után elfoglalhatja helyét a teljes jogú egyetemek között.
A saját diplomák, bárhol érvényesíthető oklevelek kibocsátásának jogával felruházott univerzitás aulájában az évnyitón megtörtént eskütétel e remény fényében különös hitelességgel hangzik. Szól pedig a gólyák által letett fogadalom szövege emigyen: „Én, ... a Sapientia — Erdélyi Magyar Tudomány¬egyetem csíkszeredai/kolozsvári/marosvásárhelyi karainak hallgatójaként fogadom, hogy az egyetem törvényeit tiszteletben tartom. Nemzeti hagyományainkat, szellemi értékeinket megőrzöm és továbbviszem. Minden tehetségemmel és szorgalmammal arra törekszem, hogy az egyetem jó hírnevét, szakmám becsületét gyarapítsam. Az egyetem értékrendjét magaménak vallom, tanáraimat, diáktársaimat tisztelem és becsülöm. Tudásomat és munkámat a szülőföldemnek szentelem. Isten engem úgy segéljen!"
Az értelmiségi, polgári hivatástudat kap hangot az esküben. Bizonyára nemcsak én éreztem úgy, nem utolsósorban ezért van szükség magyar egyetemre, emiatt nélkülözhetetlen számunkra.
A Sapientia — EMTE eddigi történetében, tíz évében és státusában sűrítve benne van erdélyi magyarságunk egész mai helyzetének lényege, emancipációnk féloldalas, felemás volta, kudarcaink és sikereink egyaránt. A Bolyai Egyetem helyreállításának egész kálváriája, a '90 óta sorra elgáncsolt próbálkozások egymásutánja is ott található a kérdés előtörténetének 1919-ig visszanyúló viszontagságaiban, amikor is az erdélyi magyarságtól katonai erőszakkal elkobozták felsőoktatási intézményét, lefokozva ezzel egy népközösség kultúráját, méltatlanul elbotlasztva, szétszervezve iskolarendszerét, lefejezve oktatási hálózatát. Ezt követően közel egy évszázad azzal telt, hogy e bajt orvosoljuk, s az ideig-óráig sikerült is, de az igény végig vörös posztó volt a többségi elfogultság és asszimilációs törekvések szemében. Különös erővel lángolt fel a bénító sovinizmus a 90-es évek elején, amikor a polgári demokrácia restaurálásának vágya természetszerűen tűzte napirendre az állami magyar egyetem visszaállításának célkitűzését is, s amikor a vesztüket érző retrográd erők a polgárháború veszélyének felidézéséig menően mindent elkövettek, hogy a kisebbség egyenjogúsítását megakadályozzák.
Azóta húsz év telt el, a kedélyek némileg lehiggadtak, ma az ország a világpiaci integráció nagy, számára bajosan megoldható gondjaival küzd, a múlt számos csökevénye azonban szívósan tovább él. Ha akarom, az a bizonyos közmondásos üveg félig tele van, ha akarom, félig még üres. A végül magyar állami segédlettel létrejött két magyar magánegyetem okvetlenül javított ifjúságunk továbbtanulási esélyein, bár mint köztudott, egyetemistáink jó kétharmada még mindig nem anyanyelvén tanul. Ők biztosan nem tehettek le a nemzeti művelődés szolgálatára esküt, bár gondolatban remélhetőleg sokan megtették e fogadalmat, követve sapientiás társaik nyílt állásfoglalását. Saját társadalom, benne önigazgató, jól tagolt oktatási hálózat nélkül nem leszünk képesek arra sem, hogy a többségi társadalomhoz a méltányosság talaján mint egyenrangú közösség illeszkedjünk.

A csángók félelme

Krónika, 2010. október 7. – Páva Adorján

Már a 90-es évek közepe óta állandó vitatéma a csángók helyzetén javítani akarók, illetve a kérdéskört egyre újabb és átfogóbb megközelítésben ábrázoló kutatók körében, hogy a csángómentés valójában kinek a célját szolgálja.

Egyesek szerint a tudós megközelítések már olyannyira elrugaszkodottak a valóságtól, hogy a vizsgált közösségnek gyakorlatilag semmilyen haszna nem származik belőle, a több ezer oldalas, egyre csak gyarapodó könyvészet nem tükröz mást, mint a kutatók öncélú magamutogatását. Mások azt tartják visszásnak, hogy olyan közösséget akarnak minduntalan visszarántani a nemzet keblére, amely akarva-akaratlanul, de magyarságtudatát régen feladta, s nyelvében is csak olyan hagyományokat őriz, amelyek nagyrészt a katolicizmus archaikus alapigéire vezethetők vissza.
Mindez tíz évvel ezelőtt nem rettentett el néhány elhivatott pedagógust attól, hogy ismét beindítsa Moldvában a magyar nyelv oktatását. Erős ellenszélben, de Klézsén és Pusztinán is elkezdődött a tanítás, 2002-ben pedig itt-ott már az állami iskolákban is lehetett magyar szót hallani a katedra mögül. Idén már 24 településen tanulhatnak a kisdiákok magyarul, de az asszimilációt ez sem állíthatja meg. Politikai akaratról pedig továbbra is csak akkor lehet hallani, ha a csángómentés kérdéséből hasznot lehet húzni. A nyilatkozatok szintjén kifulladt ígéretek pedig semmilyen formában nem szolgálják a csángó közösség érdekeit, inkább a kétkedők, de még inkább az ellenzők malmára hajtja a vizet. Miközben egy olyan védtelen népcsoportról van szó, amely eleve egy szociálisan és gazdaságilag visszamaradt régióban él, ahol a vasárnapi misét még mindig románul celebrálják, és ahol nincs hely képviselői számára a politikai életben és a közintézményekben sem.
Ezeket a problémákat biztosan nem lehet megoldani csupán egy oktatási program segítségével. Az állandó nyomásgyakorlás feladata azoké, akik a konferenciákon, tánctalálkozókon és jótékonysági rendezvényeken protokollbeszédük után nagy tapsot kapnak, miközben eddig sorsdöntő kérdésekben nem értek el jelentős előrelépéseket. És ezt most azok a lujzikalagori és diószegi családok sínylik meg, akiket még mindig meg lehet félemlíteni, függetlenül attól, hogy csángómentőink éppen hatalmon vannak.

Csángóföldi oktatás: van még tennivaló

Krónika, 2010. október 7. – Pap Melinda

A hatósági fenyegetőzések elleneére idén ősztől újabb csángóföldi településeken tanulhatják a magyar nyelvet a csángó gyerekek. Bogdánfalván és Ferdinándújfaluban iskolán kívüli tevékenységként oktatják őseik nyelvét, míg Nagypatakon és Gajdáron fakultatív tantárgyként az állami oktatás részévé vált annak tanítása, így jelenleg 24 helység része a moldvai oktatási programnak – közölte a Krónikával Ferencz Éva. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse azonban hosszú távon nem derűlátó.

Újabb moldvai falvakban sikerült beindítani a magyar nyelv oktatását a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ), így tovább nő a magyarul tanuló csángó gyerekek száma. Ősztől Bogdánfalván és Ferdinándújfaluban oktatják majd iskolán kívüli tevékenységként a magyar nyelvet, míg Nagypatakon és Gajdáron fakultatív tantárgyként az állami oktatás részévé vált annak tanítása – tudtuk meg Ferencz Éva oktatási felelőstől. Mint mondta, másik két településen, Diószegen és Lujzikalagorban is hivatalossá szerették volna tenni a magyarórákat, de a szülők nagy része hatósági megfélemlítés hatására visszavonta a korábban benyújtott kérvényt, melyben a fakultatív magyar órát kérték.

A polgármester és az iskolaigazgató többek között azzal fenyegetőzött, hogy elveszítik a gyereknevelési pótlékot, s ezután semmilyen segítségre nem számíthatnak az önkormányzattól. „Volt olyan szülő, aki azt mondta, inkább tartsuk nála otthon a magyarórát, csak ne legyen cirkusz" – magyarázta Ferencz Éva.
Szerencsére vannak sikertörténetek is, Nagypatakon például – ahol idén nyolc gyerek tanul fakultatív módon magyarul – a polgármester támogatta a magyaróra bevezetését, sőt megígérte: az iskolán kívüli magyaroktatáshoz is biztosítja a fát.
Ugyanis a tanfelügyelőség által engedélyezett heti 3 magyaróra nem elegendő, a pedagógusok délutánonként is foglalkoznak a gyerekekkel a szövetség által bérelt házakban. „Ahol már évek óta működik a program, és a hatóságok, lakosok látják, hogy a magyaróra a gyerekek javára válik, ott nem szokott probléma lenni" – vázolta a helyzetet Ferencz Éva. Tavaly 1680 csángóföldi gyerek tanulta ősei nyelvét az állami oktatás részeként vagy iskolán kívüli tevékenységként, és idén tovább nő ezek száma – mivel a csoportok sok helyen még most szerveződnek, nem tudni pontosan, mennyivel. Jelenleg 24 moldvai településen biztosított a magyar nyelv oktatása.

Egyre több az erdélyi tanerő

A jövőben további 25–30 helységre kellene kiterjeszteni a programot, azonban az oktatási felelős szerint erre egyelőre nincsenek meg az anyagi feltételeik. Mint mondta, a gazdasági válság érezhetően rányomja a bélyegét a keresztszülőprogramra – melynek keretében erdélyi és magyarországi magánszemélyek, intézmények felvállalták, hogy fedezik egy-egy csángó gyerek taníttatásának költségeit –, az utóbbi időben egyre többen lépnek vissza, csökkennek a befizetések. Ezért a szövetség vezetői örülnek, ha a jelenlegi 57 oktató bérét és a program egyéb költségeit állni tudják, bővítésre egyelőre nem gondolhatnak, holott számos településen a magas gyereklétszám miatt további pedagógusokra lenne szükség.
Jó jel viszont, mesélte az illetékes, hogy a tanárok között egyre több az erdélyi, illetve a csángó. Mint mondta, az idén alkalmazott 9 tanerőből csupán egy jött az anyaországból, s ketten csángóföldiek, ami jó aránynak számít. A teljes tanári karban egyébként 11 a moldvai és 5-en magyarországiak, a többi pedagógus főleg a Székelyföldről érkezett a Csángóföldre. Ferencz Éva szerint ez annak köszönhető, hogy idén sokkal jobban népszerűsítették a programot a romániai egyetemeken, tanfelügyelőségeken. De a nehéz életkörülmények miatt továbbra sem egyszerű Moldvába vonzani a fiatal pedagógusokat. Idén is sokkal több volt a jelentkező, azonban egy részük, amint meglátta, hogy a kútról kell vizet hozni, maguknak kell fát vágni, egyből visszakozott. „Ez nem is munka, ez életforma" – foglalta össze a csángóföldi oktatói tevékenység lényegét Ferencz Éva.

Felgyorsult az asszimiláció

Azonban az oktatási felelős biztatónak tartja, hogy jelenleg 9 diákjuk tanul romániai egyetemeken, és a csíkszeredai kollégiumukban is sok az olyan végzős, aki folytatni szeretné tanulmányait. Abban reménykednek, hogy ők majd szülőföldjükön akarnak boldogulni. Ferencz Éva szerint örvendetes, hogy Magyarország helyett inkább a hazai felsőoktatási intézményeket választják a diákok, így nagyobb a hazatérés esélye. Ez a szövetség munkáját is könnyítené, hiszen akkor nem kellene lakást bérelniük az oktatók számára. „Arra kell törekednünk, hogy ne importáljuk a Székelyföldről vagy Magyarországról a szakembereket, hanem mi magunk termeljük ki őket" – foglalta össze az egyik célkitűzésüket Ferencz Éva.
Ez amiatt is fontos lenne, mert az elmúlt tíz évben – amióta a csángóföldi oktatási program működik – a magyarórák bevezetése ellenére is egyre nagyobb a nyelvromlás, felgyorsult az asszimiláció, és félő, hogy sok településen elkésnek a program beindításával. „Attól félünk, hogy ha a következő két-három évben nem lépünk, már nem lesz, akit tanítani" – vetítette elő a szomorú jövőt az illetékes, aki szerint a következő tíz évben a bővítés lesz a fő feladat.
Hozzátette, akárcsak országszerte, Moldvában is csökkenőben a gyermeklétszám, ráadásul „divattá vált", hogy a Székelyföldre és a belső-erdélyi szórványba visznek tanulni csángó gyerekeket, hogy ezáltal megmentsék az ottani magyar iskolákat a bezárástól. „Nem örülünk, hogy kiszakítják őket a családból" – mondta a pedagógus, aki szerint ez csak abban az esetben elfogadható, ha árva vagy nehéz sorú gyerekekről van szó. „Azt, hogy csak azért vigyenek el egy gyereket, hogy valakinek ne szűnjön meg az állása, ne szűnjön meg az iskola, nem támogatjuk" – jelentette ki a pedagógus, aki szerint ez az eljárás hosszú távon az illető tanintézeteket sem menti meg a bezárástól.

Sikerek és kudarcok

Hegyeli Attila, a szövetség ügyvezetője, aki maga is évekig vezette a moldvai magyar oktatási programot, a Krónika kérdésére úgy értékelte, hogy az elmúlt tíz év számos pozitívumot hozott. Nulláról kezdték, míg ma 24 településen van magyaróra, és 16 helységben ez az iskolában zajlik – mutatott rá a pedagógus. Csíkszeredában kollégiumuk van, ahol 70 diák tanul, míg hét fontos csángóföldi településen közösségi házat működtetnek – sorolta a megvalósításokat Hegyeli. A kudarcok között említette, hogy minden erőfeszítésük ellenére továbbra sincs magyar nemzetiségű tanfelügyelő a Bákó megyei tanfelügyelőségen, így nehézkes a program irányítása.
Ráadásul a bákói oktatási-művelődési központ terve sem valósult meg, nincs magyar könyvtár, magyar rendezvények, holott a városban több mint 20 ezer, vonzáskörzetében 60 ezer magyarul beszélő ember él, mutatott rá. „Az oktatás terén hatalmasat léptünk, de Csángóföldön csak akkor lesz jövője a magyarságnak, ha legalább ilyen mértékben tudunk előrehaladni a vallási ügyek (továbbra sincs magyar mise, és a iaşi-i püspökség nem is hajlik erre), a gazdaság (nagy a szegénység, óriási a munkanélküliség, az elvándorlás), az ifjúsági ügyek és szociális téren. Ez lesz a következő tíz évnek a nagy feladata" – foglalta össze Hegyeli Attila.

Minden magyarnak legalább egyszer el kell jönnie Aradra

Nyugati Jelen, 2010. október 6. – Pataky Lehel Zsolt

A délutáni megemlékezésekre megtelt a tér, amit egyébként csak néhány hete neveznek hivatalosan is a Román–magyar megbékélés parkjának; eddig tulajdonképpen még mindig a Tűzoltók tere volt a neve, illetve az idősebb aradiak Attila térként ismerték.

Az ünnepség alatt megjelent az Új Jobboldal nevű román szélsőjobboldali mozgalom néhány temesvári tagja, de csendben álldogáltak a Szabadság-szoborral átellenben lévő román diadalívnél.
Kétezer, vagy valamivel több lehetett a megemlékezők száma, de a többségüket a Magyarországról érkezők – magánszemélyek, iskolások, civil s egyházi szervezetek képviselői – tették ki. A Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma sokadszor szervezett kerékpáros túrát Aradra október 6. alkalmából, de rajtuk kívül több hódmezővásárhelyi és szegedi diákot is láttunk, a budapesti Puskás Tivadar Távközlési Technikum pedig teljes létszámban, tizenegy autóbuszra való diákkal és tanárral vett részt az aradi rendezvényeken. „A portásokon kívül csak az maradt otthon, aki beteg, mert még a rendszergazda, a titkárnő, és a gazdasági személyzet is eljött a közel ötszáz diákkal együtt – mondta Horváth László igazgató. – Azért tartom fontosnak, hogy részt vegyünk a rendezvényeken, mert Arad valóban a magyar Golgota, és minden magyarnak legalább egyszer el kell jönnie ide. A diákok megértették, hogy ők itt most Magyarországot képviselik. Sehol nem képviseli a Magyar Köztársaságot jelenleg ötszáz fős csoport a határokon kívül, mert az afganisztáni, vagy a koszovói kontingens is csak két-háromszáz fős."
Az ünnepségen felszólalók mind kiemelték, hogy a szabadságharcosok – köztük a Habsburg császári haditörvényszék által megtorlásként halálraítélt 13 vértanútábornok – áldozata nem volt hiábavaló, és hogy általában zsarnokság ellen felkelők életének kioltásával nem sikerül elpusztítani a szabadságeszmét. Gheorgeh Falcă aradi polgármester a békés egymás mellett élés feltételének a kölcsönös tiszteletet, a személyi és közösségi szabadság biztosítását nevezte. Markó Béla RMDSZ-elnök, a román kormány miniszterelnök-helyettese szerint a mai fogyasztói társadalmunkban is vannak olyan dolgok, amelyek nem értéktelenednek el, „vannak a múltnak olyan csillagai, amelyek ma is ugyanúgy ragyognak (...) és vannak olyan üzenetei a történelemnek, amelyeknek sohasem jár le a szavatossági idejük". A magyarokat nemcsak a közös nyelv köti össze – fogalmazott –, hanem az is, hogy egyszerre dobban a szívük Szent István, Mátyás király, Petőfi vagy Damjanich neve hallatán. Attól, hogy a 13 aradi vértanú közül többen nem is tudtak magyarul – tette hozzá –, büszkébbek lehetünk magyarságunkra. „A magyar szabadságért élni és harcolni nagyszerű dolog ugyan, de meghalni érte, esetleg úgy, hogy valaki nem is magyar, ezerszeresen tragikusabb és ezerszeresen fontosabb üzenetet jelent – mondta. – Évről évre összegyűlünk itt, Aradon október 6-án, és elmondjuk, hogy mit gondolunk a nemzetről, a szabadságról, az együttélésről. De vajon mi magunk megszívleljük-e, amit mondunk? Azt gondolom, hogy igen. Egy olyan monumentális műalkotás fényében és árnyékában mondom ezt, mint a Szabadság-szobor. Mert a Szabadság-szobornak nem járt le a szavatossági ideje, hiába akarták egyesek kilencven esztendeje szemétre hajítani, mint egy kopott ócskaságot – mert feltámadt. Hol vannak azok, akik egykor halálra ítélték a Szabadság-szobrot? Már rég nem élnek ők, de a Szabadság-szobor élőbb, mint valaha. Nem magától támadt fel, mi vettük vissza az enyészettől, mi együtt, és azért tehettük meg ezt, mert igenis, az aradiak lelkében ott élt múlhatatlanul az a szabadságvágy és szabadságakarat. Isten éltesse az aradiak szabadságszeretetét!"

Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter szerint Arad csak egy állomás volt azon az úton, amely a jobbágyfelszabadításhoz, a népképviseleti országgyűléshez, a nemzeti őrsereghez vagy a nemzeti bankhoz, egyszóval a magyar szabadsághoz vezetett. A tárcavezető emlékeztette a hallgatóságot, hogy a magyar kormány az egész Kárpát-medencei magyarságért felelősséget érez. „Román barátaink tapasztalataiból tanulva vezettük be a kettős állampolgárság intézményét, támogatjuk a határon túli magyarság decentralizációs és autonómia-törekvéseit, kormányunk kiemelt figyelmet fordít a szórványban élő magyarságra, figyelünk mindazokra, akik magyarként élnek és dolgoznak, és a mindennapokban küzdenek meg nemzetünk jövőjéért, megmaradásáért" – mondta, nem mulasztva el megemlíteni, hogy milyen példátlanul súlyos ipari katasztrófa (átszakadt az ajkai vegytározó) sújtott egyes dunántúli településeket. „Ezen a magyar nemzet számára oly szent helyen álljunk meg egy pillanatra, és fohászkodjunk mindazokért, akik ebben a borzalmas szerencsétlenségben meghaltak, akiknek az egészségéért az orvosok küzdenek, és akik egyik pillanatról a másikra veszítették el azt, amiért egész életükben dolgoztak. De bízom benne, hogy a nemzeti összefogás ezen is átsegít" – mondta. Király András tanügyi államtitkár, az Arad megyei RMDSZ elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy „a közösségi akarat megnyilvánulásaként, érdekvédelmi szervezetünk, az RMDSZ előbb parlamenti, majd kormányzati tényező lett, és ez tette lehetővé, hogy a Szabadság-szobor 1999-ben kiszabaduljon a várfogságából, és 2004. április 25-től újból köztéren álljon". Ez az egység megbomlik új pártok alapításával – utalt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pártalapítási szándékára –, és Király szerint tanulni kellene más Kárpát-medencei magyar közösségek esetéből, amelyeknek az érdekvédelmi képviselete meggyengült azáltal, hogy többfelé szakadtak.
Az ünnepi beszédek elhangzása után a megemlékezők elhelyezték koszorúikat a Szabadság-szobor talapzatán.

Arad: közös sors, közös válaszok

Új Magyar Szó, 2010. október 7. –

„A románoknak és a magyaroknak közös a sorsa az új Európában, a két népet számos területen kötik össze az érdekek, együtt kell keresniük a választ korunk kérdéseire" – ezeket a gondolatokat fejtette ki tegnap Aradon Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter és Markó Béla, az RMDSZ elnöke.
Az aradi Szabadság-szobornál délután rendezett ünnepségen mindkét politikus a mai kor követelményeinek a tükrében emlékezett meg a 161 évvel ezelőtt kivégzett tábornokokról.
Beszédüket több mint ezer, többségében magyarországi megemlékező hallgatta végig. Az ünnepi hangulatot nem zavarta sem magyar gárdás egyenruha, sem pedig a szélsőséges Új Jobboldal nevű román párt jelenlévő két tucat képviselője.

Hende Csaba beszédében megállapította: a Magyar Köztársaság tudja, hogy mivel tartozik a nemzetnek. „Együtt kell összekötnünk azokat a szálakat, amelyeket a történelem vagy a közelmúlt felelőtlensége elszaggatatott. Román barátaink tapasztalataiból tanulva vezettük be a kettős állampolgárság intézményét a határon túli magyarság számára. Erőteljesen támogatjuk a magyar közösség decentralizációs és autonómia törekvéseit.
A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a szórványban élő magyarság sorsára, közösségeinek, intézményeinek megőrzésére és gyarapítására. Figyelünk mindazokra, akik magyarként élnek és dolgoznak, s ha kell, a mindennapokban küzdenek meg nemzetünk jövőjéért, közös megmaradásunkért" – fejtette ki a honvédelmi tárca vezetője.
A román és a magyar népnek közös a sorsa – hangsúlyozta a miniszter. „Most Dunának, Oltnak valóban egy a hangja. De ez a hang most se nem morajos, se nem halotti hang, hanem egy kis jóindulattal és képzelőerővel a jövő zenéjét is meghalljuk benne" – tette hozzá. Kifejtette: most nem csak törekszünk a stratégiai partnerségre, hanem kapcsolataink mindkét fél gondosan mérlegelt és tiszteletben tartott érdekein alapulnak. Ezek számtalan létfontosságú területen kapcsolják össze a két országot – állapította meg.
Mindkét nemzet sorsa attól függ, hogy itt, Közép-Európában hosszú távon tudunk-e olyan együttműködést kialakítani, amely választ ad a kor nagy kérdéseire, a globalizáció kihívásaira, az energiagazdálkodás, vagy éppen a Duna stratégia által felvetett kérdésekre – mondta a szónok. „Mindkét nemzet sorsa attól függ, hogy együtt keressük-e, s vajon megtaláljuk-e a béke és a boldogulás közös ösvényeit. Én azt hiszem, hogy van okunk bizakodni!" – hangsúlyozta Hende Csaba.
Markó Béla úgy fogalmazott: a Szabadság-szobor nemcsak a magyarok, hanem minden itt élő nemzet szabadságát hirdeti. Emlékeztetett az aradi vértanúk halála óta eltelt százhatvanegy esztendő krónikájára, amelyből úgy tűnhet: a népek, nemzetek soha semmit nem tanulnak a borzalmakból, vagy legalábbis mintha nagyon gyorsan elfelejtenék azokat, újból és újból kezdik elölről a gyűlölködést.
„Én nem hiszek abban, hogy nekünk saját kárunkon kellene megtanulnunk mindezt" – szögezte le az RMDSZ elnöke, aki szerint nem szabad ismét a múlt csapdáiba esni, hiszen az idegengyűlölet, a kizárólagosság, az intolerancia ma ugyanolyan veszélyes, mint bármikor a múltban volt.
„A közös Európa új megkötöttségekkel és kötelezettségekkel jár, de mégiscsak együtt vagyunk már, minden magyar ember és minden nép Európának ebben a részében. Ezeket a népeket együttműködésre ítélte a történelem" – állapította meg Markó Béla.
Az aradi megemlékezéseken részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is, jelen volt Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke és Mesterházy Szilvia, az MSZP elnökének felesége, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul és több más magyarországi és romániai magyar tisztségviselő.

Markó Magyarország honvédelmi miniszterével emlékezett Aradon

Impulzus.ro, 2010. október 6.

A Nemzeti Gyásznap alkalmából az aradi Szabadság-szobornál délután rendezett ünnepségen mindkét politikus a mai kor követelményeinek a tükrében emlékezett meg a 161 évvel ezelőtt kivégzett tábornokokról.

Erőteljesen támogatjuk a magyar közösség decentralizációs és autonómia törekvéseit. A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a szórványban élő magyarság sorsára, közösségeinek, intézményeinek megőrzésére és gyarapítására. Figyelünk mindazokra, akik magyarként élnek és dolgoznak, s ha kell, a mindennapokban küzdenek meg nemzetünk jövőjéért, közös megmaradásunkért" - fejtette ki a honvédelmi tárca vezetője.

A román és a magyar népnek közös a sorsa - hangsúlyozta a miniszter. "Most Dunának, Oltnak valóban egy a hangja. De ez a hang most sem nem morajos, sem nem halotti hang, hanem egy kis jóindulattal és képzelőerővel a jövő zenéjét is meghalljuk benne" - tette hozzá. Kifejtette: most nem csak törekszünk a stratégiai partnerségre, hanem kapcsolataink mindkét fél gondosan mérlegelt és tiszteletben tartott érdekein alapulnak. Ezek számtalan létfontosságú területen kapcsolják össze a két országot - állapította meg.

Mindkét nemzet sorsa attól függ, hogy itt, Közép-Európában hosszú távon tudunk-e olyan együttműködést kialakítani, amely választ ad a kor nagy kérdéseire, a globalizáció kihívásaira, az energiagazdálkodás, vagy éppen a Duna stratégia által felvetett kérdésekre - mondta a szónok. "Mindkét nemzet sorsa attól függ, hogy együtt keressük-e, s vajon megtaláljuk-e a béke és a boldogulás közös ösvényeit. Én azt hiszem, hogy van okunk bizakodni!" - hangsúlyozta Hende Csaba.

A közös Európa új megkötöttségekkel és kötelezettségekkel jár, de mégiscsak együtt vagyunk már, minden magyar ember és minden nép Európának ebben a részében. Ezeket a népeket együttműködésre ítélte a történelem - állapította meg Markó Béla.

Az aradi megemlékezéseken részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is, jelen volt Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke és Mesterházy Szilvia, az MSZP elnökének felesége, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul és több más magyarországi és romániai magyar tisztségviselő.
„Nem szabad ismét a múlt csapdáiba esni"

Aradon is megemlékeztek a vértanúkról

Szabadság, 2010. október 7.

Kegyeletadó rendezvényekkel emlékeztek a tizenhárom vértanúra az október 6-i Nemzeti Gyásznap alkalmával Aradon: Potyó Ferenc pápai káplán, az Erdélyi Római Katolikus Püspökség általános helynöke ünnepi szentmisét mutatott be a belvárosi római katolikus templomban, a Vesztőhelyen kegyeletnyilvánítással, a Szabadság-szobornál koszorúzással egybekötött ünnepi beszédekkel idézték fel a nemzet mártírhalált szenvedett tábornokainak emlékét.

– Áldozatvállalásuk a mai embernek is erőt ad ahhoz, hogy az elsekélyesedett életszemléletű világban képes legyen felvenni a harcot a félelemmel és az elbizonytalanodással – fogalmazott a szentmise főcelebránsa, Potyó Ferenc pápai káplán. Bár fogyóban a magyar nemzet, ereje mégsem a tömegekben, hanem az egyénben, annak bátorságában és felelősségében rejlik – állapította meg az egyházi elöljáró.
A Szabadság-szobornál rendezett ünnepségen Hende Csaba magyarországi honvédelmi miniszter és Markó Béla, az RMDSZ elnöke a magyar és a román nép közös sorsára hívták fel a figyelmet. – Román barátaink tapasztalataiból tanulva vezettük be a kettős állampolgárság intézményét a határon túli magyarság számára. Erőteljesen támogatjuk a magyar közösség decentralizációs és autonómia törekvéseit – fejtette ki Hende Csaba. – Most Dunának, Oltnak valóban egy a hangja. De ez a hang most nem morajos, sem halotti hang, egy kis képzelőerővel a jövő zenéjét is meghalljuk benne. Mindkét nemzet sorsa attól függ, hogy itt, Közép-Európában hosszú távon tudunk-e olyan együttműködést kialakítani, amely választ ad a kor nagy kérdéseire, a globalizáció kihívásaira – tette hozzá.
Markó Béla úgy fogalmazott: a Szabadság-szobor nemcsak a magyarok, hanem minden itt élő nemzet szabadságát hirdeti. Emlékeztetett az aradi vértanúk halála óta eltelt 161 esztendő krónikájára, amelyből úgy tűnhet: a népek, nemzetek soha semmit nem tanulnak a borzalmakból, vagy legalábbis mintha nagyon gyorsan elfelejtenék azokat. – Nem szabad ismét a múlt csapdáiba esni, hiszen az idegengyűlölet, a kizárólagosság, az intolerancia ma ugyanolyan veszélyes, mint bármikor a múltban volt. Európának ebben a részében élő népeket együttműködésre ítélte a történelem – állapította meg Markó.
A megemlékezéseken részt vett Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár, Ujhelyi István, a magyar országgyűlés MSZP-s alelnöke, Mesterházy Szilvia, az MSZP elnökének felesége, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul és több más magyarországi és romániai magyar tisztségviselő.

A román és magyar nép közös sorsáról szólt Hende Csaba és Markó Béla Aradon

MTI 2010. október 6.

A térség népeinek, így a románoknak és a magyaroknak közös a sorsa az új Európában, a két népet számos területen kötik össze az érdekek, együtt kell keresniük a választ korunk kérdéseire - ezeket a gondolatokat fejtette ki szerdán Aradon Hende Csaba honvédelmi miniszter és Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A Nemzeti Gyásznap alkalmából az aradi Szabadság-szobornál délután rendezett ünnepségen mindkét politikus a mai kor követelményeinek a tükrében emlékezett meg a 161 évvel ezelőtt kivégzett tábornokokról.

Hende Csaba beszédében megállapította: a Magyar Köztársaság tudja, hogy mivel tartozik a nemzetnek. Együtt kell összekötnünk azokat a szálakat, amelyeket a történelem vagy a közelmúlt felelőtlensége elszaggatatott - mondta. "Román barátaink tapasztalataiból tanulva vezettük be a kettős állampolgárság intézményét a határon túli magyarság számára. Erőteljesen támogatjuk a magyar közösség decentralizációs és autonómia törekvéseit. A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít a szórványban élő magyarság sorsára, közösségeinek, intézményeinek megőrzésére és gyarapítására. Figyelünk mindazokra, akik magyarként élnek és dolgoznak, s ha kell, a mindennapokban küzdenek meg nemzetünk jövőjéért, közös megmaradásunkért" - fejtette ki a honvédelmi tárca vezetője.

Markó Béla úgy fogalmazott: a Szabadság-szobor nemcsak a magyarok, hanem minden itt élő nemzet szabadságát hirdeti. Emlékeztetett az aradi vértanúk halála óta eltelt százhatvanegy esztendő krónikájára, amelyből úgy tűnhet: a népek, nemzetek soha semmit nem tanulnak a borzalmakból, vagy legalábbis mintha nagyon gyorsan elfelejtenék azokat, újból és újból kezdik elölről a gyűlölködést. "Én nem hiszek abban, hogy nekünk saját kárunkon kellene megtanulnunk mindezt" - szögezte le az RMDSZ elnöke, aki szerint nem szabad ismét a múlt csapdáiba esni, hiszen az idegengyűlölet, a kizárólagosság, az intolerancia ma ugyanolyan veszélyes, mint bármikor a múltban volt.
A közös Európa új megkötöttségekkel és kötelezettségekkel jár, de mégiscsak együtt vagyunk már, minden magyar ember és minden nép Európának ebben a részében. Ezeket a népeket együttműködésre ítélte a történelem - állapította meg Markó Béla.
Az aradi megemlékezéseken részt vett Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár is, jelen volt Ujhelyi István, az Országgyűlés MSZP-s alelnöke és Mesterházy Szilvia, az MSZP elnökének felesége, Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet, Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul és több más magyarországi és romániai magyar tisztségviselő.

A mesebeli harmadik

Szabadság, 2010. október 7. – ROSTÁS-PÉTER ISTVÁN

Azokhoz szól ez a cikk, akik a Kiáltó Szót nem tévesztik össze a kiváló szósszal, az EMKE szerintük nem az Emese becéző változata, és nem keverik az autonómiát az anatómiával. Bár e kettő félig latens módon mégis összefügg.

Csak egészséges, kiegyensúlyozott corpus tud önjáró módon megnyilvánulni, környezetétől aránylag függetlenül létezni. Az erdélyi társadalom, minden transzszilván jeremiádos köldöknézést mellőzve, csonka berendezkedés. Tökéletlenségének történetét lehetne Trianontól datálni, a Monarchia 1867-es újbóli kitalálásától számlázni, vagy még arrébbról, a téma szempontjából ez másodlagos. Tény, hogy folyamat eredménye, s ekként a hiátusok listája is változó. Alrendszerei eltérő mértékben és ritmusban erodálódtak, elég, ha a sajtóra, a gazdasági háttérre, a demográfiai összetevőkre (korfa, szórványosodás, belső migráció, elvándorlás), a civilség intézményeire figyelünk, de elitképzése is más szelekciós kritériumokat érvényesít, mintha...
Ezen belül a politikai képviselet mérvadó szereplői is sajátos körülmények szülöttei, egyben foglyai. Augusztusban ugyanezen az oldalon Cinkelt pakli címmel már közöltem e kérdéskörről: akkor a belső versengés feltétlenül jótékony erjesztő jellegét vontam kétségbe, a rommagyar többpártiság továbbfejlesztésének mozgósító hatását. A kedvezőtlen dél- vagy felvidéki példákat mellőző érvelés kimondottan a helyi állapotokra összpontosított. Transzszilvanikumról beszélünk, másutt fel nem lelhető összefüggések és erővonalak szabta képletről. Ezért sántít bármely európai autonómia-receptre való hivatkozás, a működőképes és sikergyanús modellek kritikátlan átvétele. Ugyanakkor a precedensek adalékként szolgálhatnak ahhoz az önrendelkezés-vízióhoz, amely az erdélyi terepviszonyokra alkalmazható programot és stratégiát kínál.
A harmadik, magát nyíltan autonomista alakulatként bejelentő politikai erő megjelenése ebben a kontextusban lehet valós kihívás. Felgyorsíthatja az RMDSZ-berkekben derengő paradigmaváltást, miközben lezárja a Szász Jenő-projekt egyre nyilvánvalóbb kudarcának történetét. S minthogy az időzítés a politikacsinálás egyik legfontosabb kelléke, nincs szükség importadagú képzelőtehetségre, hogy megjósoljam: 2011 koratavaszán Nagyváradon egyszerre zajlik majd a Szövetség tiszt- (és stílus-)újító kongresszusa, illetve a Tőkés László által patronált új alakulat toborzógyűlése. Ismerős párhuzam: 2003-ban szintén télutó volt, amikor a Partium egy másik centrumában, Szatmárnémetiben a Szakszervezetek Háza és a Láncos Templom között ingajáratra kényszerült a sajtómunkás, hogy átfogó tudósítást küldhessen a történtekről.
A szcenárió ismét – már nem is tartom számon hányadszor – kényszerű beismerésre sarkall; mindenek felett és dacára továbbra is érvényes, amit Nemes Nagy Ágnes több mint negyedszázada jegyzett le Amerikai naplójában: „Politikával (és politikai karrierizmussal) agyonfertőzött világban élünk; az emberek csakugyan azt hiszik, hogy a politika minden, ahogy a 16. században azt hitték, hogy a vallás minden és a freudizmus azt hiszi, hogy a szexus minden. Bedőlnek a saját konstrukcióiknak, amelyeket a világról készítenek."

MAGYARORSZÁG

A miniszteri biztos a megnövekedett feladatokhoz igazítaná a határon túli magyarság költségvetési támogatását

MTI Budapest, 2010. október 7.

- A szakterületért felelős miniszteri biztos azt javasolja, hogy a jövő évi költségvetésben, a gazdaság teljesítőképességéhez és a megnövekedett határon túli feladatokhoz igazítva növekedjen a külhoni magyarság támogatására fordítandó teljes keretösszeg. Ulicsák Szilárd az MTI-nek elmondta: a jövő évtől szeretnék kiszámíthatóvá tenni a határon túli intézmények normatív támogatását.
Ulicsák Szilárd, aki szeptember közepétől felel miniszteri biztosként a határon túli magyar előirányzatokért, kifejtette: most - minden tárca vonatkozó forrásait beleértve - nagyjából a központi költségvetés kiadási főösszegének 1 ezreléke az a teljes összeg, amit a határon túli magyarok támogatására fordítanak. Az eddigi konzultációk és megbeszélések alapján úgy ítéli meg, hogy ennek emelése lenne kívánatos a jövő évi költségvetésben. Kérdésre válaszolva azt közölte: konkrét számokat a büdzsé benyújtása után szeretne csak mondani.
Hozzátette: a jelenlegi forrásból már most is nagyon sokrétű feladatokat kell ellátni. Példaként említette a közoktatás támogatását a státusztörvény alapján, a felsőoktatás területén az Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a kárpátaljai főiskola, Felvidéken a Selye János Egyetem segítését, s Délvidéken is elindult a tanárképzés. Emellett támogatást kell biztosítani a háttérintézmények számára is, a tudományos tevékenységhez, a könyv- és jegyzetkiadáshoz, kulturális és nyelvápoló programokhoz, a magyar-magyar kapcsolattartás erősítéséhez - sorolta a miniszteri biztos.
Ulicsák Szilárd elképzeléseit kifejtve elmondta: szeretne egy meghatározott, pontos kritériumrendszert kialakítani, amelynek alapja az lenne, hogy a határon túli intézmények milyen feladatokat látnak el. Tervei szerint ehhez biztosítanának célzott és kiszámítható normatív támogatást.
Kitért arra is, hogy szeretnék megakadályozni, hogy a nagyobb intézmények kiszorítsák a kisebb civil szervezeteket, iskolákat, kisebb egyházi intézményeket a Szülőföld Alap pályázatain.
Így a pályázati alapnál továbbra is lehetne forrást kérni nyári programokra, vagy részképzések támogatására. Ez a lehetőség azonban elsősorban a civil szervezetek számára fog rendelkezésre állni, s várhatóan nagyobb forráshoz juthatnának mint eddig. A nagyobb intézmények normatívája pedig úgy változna, hogy a pályázati forrástól semmiképpen ne essenek el.
Ulicsák Szilárd szerint jobban ki kellene használni az uniós tagságból fakadó előnyöket is, azt, hogy a teljes magyarság mintegy 90 százaléka uniós állampolgár is. Ennek egyik lehetséges területeként a határ menti együttműködéseket említette. Ehhez szintén szükséges forrásokat biztosítani, önrészt, kamattámogatást, attól függően, hogy civil szervezet vagy gazdasági társaság pályázik. Ebben is szeretnének segítséget nyújtani.
A miniszteri biztos elmondta: konzultálni fog a tárcák érintett szakembereivel és felelőseivel is annak érdekében, hogy egy minél átláthatóbb, mindenki számára kiszámíthatóbb és a nemzetstratégia irányvonala mentén haladó, egységes támogatáspolitikai rendszert alakítsanak ki. Eddig az egyházügyi és az oktatási államtitkársággal folytatott megbeszéléseket, de napirenden van a többi tárcával való egyeztetés is.

Hétvégéig lehet pályázatokat benyújtani a Szülőföld Alaphoz

MTI Budapest, 2010. október 7.

- Vasárnapig lehet kérelmeket benyújtani a Szülőföld Alap pályázataira; október 10-ig összesen 1,315 milliárd forint összegben igényelhető segítség oktatási, kulturális, egyházi és informatikai célra, valamint média- és önkormányzati együttműködésre. A támogatások közül kiemelt szerepet kapnak a határon túli magyar felsőoktatás és a szórványmagyarság oktatási programjai.

A mostani pályázati fordulóban néhány ponton változtattak a pályázati feltételeken, annak érdekében, hogy azok a magyarországi és uniós gyakorlathoz jobban közelítsenek.
A második félévben odaítélhető támogatások túlnyomó részét, több mint 750 millió forintot az oktatási és szakképzési kollégium osztja szét a szomszédos országok és Magyarország pályázói között 33 pályázati kiírás alapján. Kiemelt szerepet kap a határon túli felsőoktatás fejlesztése, illetve a szórványban élő magyarság oktatási programjai, a szakképzés és felnőttképzés támogatása, továbbá az ösztöndíjakkal, a diáksegélyezéssel foglalkozó szervezetek tevékenységéhez való hozzájárulás.
A kulturális, egyházi és média kollégium 388 millió forint összegben hirdetett meg 32 pályázati felhívást, amelyekben hangsúlyosan jelenik meg a kulturális szervezetek tevékenységének megalapozása, az épített örökség védelme, a határon túli magyar nyelvű színházak, a könyv- és lapkiadás, a magyar nyelvű média és az egyházi programok támogatása.
Az önkormányzati együttműködési és informatikai kollégium a rendelkezésére álló 176 millió forint terhére 24 pályázatot hirdetett meg, a többi között az önkormányzatok együttműködésében megvalósuló rendezvények támogatására, a civil kapcsolatok bővítésére, az internetes ellátottság fejlesztésére, informatikai képzések megvalósítására, valamint az európai uniós és önkormányzati források igénybevételének elősegítésére.
A pályázati felhívások feltételeinek meghatározása során a szakmai kollégiumok kiemelt figyelmet fordítottak az első félévében megvalósult programok támogatására, ezért minden olyan pályázat támogatásban részesülhet, amelynek megvalósítása 2010. március 15-e után történt. Az első félévben elutasított kérelmek ugyanakkor nem vesznek részt automatikusan az őszi pályázati fordulóban, a Szülőföld Alap második féléves felhívásain való részvételhez új pályázat benyújtása szükséges. A pályázatok minél gyorsabb elbírálása és a támogatások mielőbbi kiutalása érdekében a pályázatok postai feladásának vagy elektronikus benyújtásának határideje 2010. október 10-e.
A meghirdetett pályázatok és a pályázati adatlapok a www.szulofold.hu honlapon érhetők el.

Semjén: Már nemcsak szabad, hanem egységes is a nemzet

Magyar Nemzet, 2010. október 7.

Magyarország elindult a nemzeti érdekek érvényesítése felé, Arad után 161 évvel már nem csak szabad, hanem egységes is a nemzet – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az aradi vértanúkra emlékezve a Fiumei úti sírkertben szerdán a fővárosban.

A kereszténydemokrata politikus a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen úgy értékelte, Magyarország maga mögött hagyta a nemzeti érdekek elárulásának és feladásának éveit. Semjén Zsolt úgy fogalmazott: a nemzeti gyásznapon tisztelettel emlékeznek a vértanúkra, és nemcsak az aradi tizenhármakra, hanem százakra, akik között a magyarokon kívül találni lengyelt, horvátot, szerbet, németet, osztrákot. Ami közös bennük, az a hősiesség, amivel nemzeti függetlenségünkért és szabadságunkért harcoltak, mert szabad és egységes nemzetet akartak – mondta.

A kormányfő helyettese szerint a mostani emlékezés azért is felemelő, mert végre nagy adósságot törlesztve kimondták, „a határok felett összetartozik a magyar nemzet". A mi szellemi koszorúnk, amit szimbolikusan elhelyezünk, a nemzeti összetartozás ünnepélyes kimondása és törvénybe iktatása – fogalmazott.

A KDNP elnöke szerint október 6-a csak március 15-vel és 1867-tel, a kiegyezéssel együtt érthető meg. Kifejtette: a szabadság kivívásában folytatott küzdelmeink rányomták a bélyegüket történelmünk utóbbi fél évezredére. Emlékeznünk kell a tragikus szembenállásokra, örök példájukra, és tanulnunk kell a korabeli eseményekből. Helytállásból és árulásból egyaránt le kell vonni a tanulságot – tette hozzá Semjén.
A történelem szereplőinek megítélése koronként, szereplőnként változhat, de léteznek olyan erkölcsi hősök, akiknek a megítélésében a történések idején és történelmi távlatból visszatekintve is egységes a nemzet. Ilyen biztos pont, erkölcsi fundamentum az október 6-án kivégzett aradi vértanúk emlékezete – emelte ki.
Nekünk, magyaroknak van egy különleges erőnk, van felettünk egy szellemi védőpajzs, az örök magyarság védőpajzsa, a Rákóczi-szabadságharc, az 1848-as, az 1956-os szabadságharc hőseinek az örök magyarsága. Szent István és Szent László, Mátyás és Rákóczi, Széchenyi, Kossuth, Deák, Batthyány Lajos és az aradi tizenhármak örök magyarsága, és ha a magyar nemzet útkereszteződéshez ér, akkor ők azok a csillagok, akik utat mutatnak – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Az ünnepségen a kormány nevében koszorút helyezett el Semjén Zsolt, az Országgyűlés nevében Lezsák Sándor alelnök, valamint a köztársasági elnök nevében Kiss Norbert, a társadalmi és kommunikációs hivatal vezetője. Koszorúzott a honvédelmi tárca képviseletében Fodor Lajos államtitkár és Benkő Tibor vezérkari főnök. A Fidesz-frakció nevében Mátrai Márta és Balla György frakcióvezető-helyettesek, Harrach Péter, a KDNP-képviselőcsoport vezetője, Schiffer András és Mile Lajos pedig az LMP képviseletében helyezett el koszorút.
Az ünnepségen részt vett és koszorút helyezett el Boross Péter volt miniszterelnök is. Jelen volt Szőcs Géza kulturális államtitkár és Warvasovszky Tihamér, az ÁSZ alelnöke.

Autonómia-konferencia a Magyar Televízió Átjáró műsorában

2010. október 6.

A műsor csütörtöki adása egy közelmúltban megrendezett konferencián elhangzottak alapján foglalkozik az autonómia kérdésével. Ezzel folytatja az elmúlt héten az Antal Árpád András, sepsiszentgyörgyi polgármesterrel és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnökével megkezdett témát.

A németországi Hunnia Baráti Kör szeptember 18-án az autonómiáról rendezett tanácskozást Budapesten. A Polgárok Házában megtartott rendezvény jelmondatában a szervezők Wass Albertet idézték: „Az irány: ráébreszteni a világot arra, hogy mi történt velünk, és ráébreszteni a magyarokat arra, hogy nekünk kötelességünk van."

Az autonómia egyre inkább része a közbeszédnek, a konferencia is három kérdésre kereste a választ: az elszakított országrészeknek miért van szükségük autonómiára, milyen autonómiát akarnak, s hogyan kívánják céljaikat elérni.

A Magyar Televízió stábja is figyelemmel kísérte az értekezést, Bereki Anikó mikrofonja előtt számos kárpát-medencei politikus fejtette ki véleményét.
„Az autonómia kiteljesedése egy nagyon hosszú folyamat, amelyen csak kis lépésekkel lehet előre jutni – összegezte tapasztalatait Pásztor István a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, majd szarkasztikusan hozzátette. – A célok elérésében a közösségnek kell összefognia, sorsunk a szülőföldünkön dől el. Ne nézzünk messianisztikus várakozással Brüsszelre, ott előbb foglalkoznak a melegek és a kutyák jogaival, mint a nemzetek sorsával."

Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató, egyetemi tanár az anyaország felelősségére hívta fel a figyelmet: „Egy összetartó ország lehet csupán vonzó a külhoni magyarság számára. A szolidaritás erőt adhat az identitás megőrzéséhez."

A nézők a csütörtöki műsorban az idézetteken kívül Duray Miklós, Szász Jenő, Brenzovics László gondolatait is megismerhetik.

Szerkesztő: Orsós Mária

Adás: 2010. október 7., (m2, 18.04)
2010. október 8., (m1, 14.30)

KÁRPÁT-MEDENCE

Ukrán félelem a magyar állampolgárságtól

Krónika, 2010. október 7.

A nacionalista Ukrán Néppárt (UNP) arra figyelmezteti Kijevet, hogy a kettős állampolgárság esetleges törvényesítése ellentmond az ukrán alkotmánynak, és azzal fenyeget, hogy Ukrajna elveszíti Kárpátalját, Bukovinát, Besszarábiát és a Krímet.

A kettős állampolgárság ukrajnai bevezetésének veszélyeiről Andrij Romancsuk, az UNP jogi igazgatóságának vezetője annak kapcsán beszélt, hogy a napokban Borisz Kolesznikov ukrán miniszterelnök-helyettes azt mondta: nem lát semmi antidemokratikusat abban, hogy Ukrajnában bevezessék a kettős állampolgárságot.

Romancsuk szerint az Ukrajnával szomszédos országok számára útleveleik kiosztása az ukrán régiókban nem más, „mint befolyásuk kiterjesztése azokra a területekre, amelyek egykor hozzájuk tartoztak". Az UNP arra szólítja fel az ukrán kormányt, hogy fokozza a küzdelmet más államok útleveleinek Ukrajnában való törvénytelen terjesztése ellen.

EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ

Vajdaság Brüsszelben

Pannon RTV, 2010. október 6.

Európában lobbiznunk kell Szerbia Uniós csatlakozásáért, Vajdaság fejlődéséért és a vajdasági magyarság életkörülményeinek javításáért – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Egeresi Sándor. A tartományi parlament elnökének két napos brüsszeli látogatása is ezt a célt szolgálta. A politikus a 3. Duna Konferencia alkalmával beszélt Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével és Jelko Kacinnal az EP szerbiai jelentéstevőjével is. A tárgyalófelek megállapították: Vajdaságnak komoly szerepet kell betöltenie Szerbia integrációs folyamatában. Nem elég csak szavakkal Európáért síkra szállni, hanem konkrét tettekkel kell az elkötelezettséget bizonyítani – mondta Egeresi Sándor. Hozzátette: Vajdaság brüsszeli irodája akár már holnap megnyílhatna, ha konszenzus lenne a hatalmi koalíción belül ez ügyben Szerbiában.

INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA

JELENTŐS JELENTÉS – Miért késett két évet a Nyelvi Karta alkalmazásáról szóló országjelentés?

Transindex, 2010. október 7.

Markó Attila szerint nem volt, aki noszogassa a minisztert, és valószínű, hogy titkosszolgálati úton is ellenőrizték az információkat.

Egy hete, szeptember 29-én hagyta jóvá a kormány az Európa Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájához való csatlakozással vállalt kötelezettségek végrehajtásáról szóló első, időszaki jelentést. A 2008-as évre vonatkozó országjelentést az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) állította össze. Az intézmény vezetőjét, Markó Attila államtitkárt kérdeztük a késés okairól.

Mikor lett kész a jelentés első verziója?

– 2008 őszén lett kész az első verzió, amit mi állítottunk össze a különböző minisztériumok adataiból. Ezt még átfésülte a külügyminisztérium egy rövid ideig, 2009 elején került vissza hozzánk, kvázi-végleges formában. Aztán mi lefordítottuk, visszaküldtük a külügynek, és ott "ült" egészen mostanig.

Mivel magyarázható, hogy ilyen sokáig tartott ez a külügyminisztériumi rábólintás?

– Ennek végső soron két oka volt. Az egyik az, hogy nem voltunk kormányon, és nem volt aki „piszkálgassa" a külügyminisztériumot, hogy tegyük már a kormányülés napirendjére a kérdést. A másik ok, amit szintén legalább ilyen súllyal valószínűsítek, az az, hogy a külügy megpróbált a jelentésből minden egyes információt újraellenőrizni, akár titkosszolgálati tevékenység útján is.

Mit ért azalatt, hogy titkosszolgálati jellegű tevékenység?

– Dilemmában vagyok, hogy mely kifejezést használjam: valószínűleg, vagy minden bizonnyal megpróbálták a SRI-n keresztül is leellenőrizni az információk hitelességét. Ez egyébként nem egy rendkívüli dolog, ezt szokták művelni a külügyminisztériumban, különösen olyan esetekben, amelyek külkapcsolati szempontból fontosak. Illetve a SIE, a külügyi hírszerzés is látta ezt a dokumentumot. Nyílt titok hogy ők ezt le szokták ellenőrizni, de ez nem szokott olyan sokáig tartani. Az elhúzódás egyik technikai oka az volt, hogy nem voltunk ott, hogy nyomást gyakoroljunk.

Eszközölt-e a külügyminisztérium lényegi változtatásokat ebben a dokumentumban?

– Nem, nem láttam benne semmi olyan elemet, ami utólag került volna bele. Ők elkezdtek velünk párhuzamosan információkat gyűjtögetni, de a szálakat már az előkészítési fázisban összekapcsoltuk, és utána már közösen ment a gyűjtés. Nem volt igazán érdemi hozzáfűznivalójuk.

Van egy érdekes kettősség ebben a helyzetben: az, hogy a külügyminisztérium ilyen sokáig foglalkozott ezzel a jelentéssel, egyrészt azt mutatja, hogy fontos volt számukra a tartalma. Másrészt azonban úgy tűnik, nem volt fontos, hogy időben be legyen mutatva, el legyen fogadva. Mivel magyarázható ez a kettős hozzáállás?

– Nem tudok erre válaszolni. Még a tavaly rákérdeztem osztályvezetőkre, helyettes osztályvezetőkre, hogy miért késik ez a véleményezés, rábólintás a részükről. Mindig azt válaszolták, hogy a miniszter mappájában van. Tehát az ő szintjüket már túlhaladta ez az ügy, részükről minden rendben lett volna, de a "miniszter mappájában van" kifejezéssel hárították a felelősséget, amiben egy kicsit benne van az, amit már az előbb mondtam: a titkosszolgálatoknak is le kellett ellenőrizni az információkat.

Igazából hivatalnoki szinten is egyfajta nyűgösséget tapasztaltam, mert a ratifikáló országok közül nagyon kevesen késtek ilyen sokat az első jelentéssel. Ha jól emlékszem, a ratifikálás után hat hónapunk lett volna, hogy a jelentést benyújtsuk. Ehhez képest késtünk két esztendőt.

Ennek a késésnek lehet valamilyen következménye?

– Nincs semmiféle jogi következménye. Persze nem mutat jól, hogy Románia két évig húzza az időt egy ilyen jelentéssel, bármennyire is komplex. Azt nem lehet elvitatni, hogy ez az egyik legterjedelmesebb jelentés az összes közül, talán még a német jelentés volt hasonló volumenű. De ettől függetlenül nem lehet erre hárítani a késést.

Jogi következménye ugyan nem lesz a késésnek, de minden megcsúszik a monitoring szempontjából. Az első jelentés után körülbelül fél évvel egy bizottság jön Romániába, amely megvizsgálja, hogy az írásban közölt információk a valóságban, a mindennapi életben hogyan érvényesülnek, és annak alapján készül egy ajánlás. Ez ugyanúgy történik, mint a keretegyezmény esetében – bár az más jellegű, de a módszertan ugyanaz. Utána három évre kell a következő jelentést benyújtani.

Ezt a három évet az első jelentés tárgyát képező évtől, 2008-tól, vagy a benyújtás évétől, 2010-től számolják?

– A benyújtás évétől. Mi eleve megcsúsztunk két évet. Úgy illett volna, hogy jövőre már a második jelentést nyújtsuk be. Amit most benyújtottunk, az már elavult: közben eltelt másfél naptári, illetve két tanév. A beiskolázási számok, az iskolák száma már nem ugyanaz, mint ami a jelentésben szerepel. Amikor a bizottság megérkezik Romániába, ezeket az adatokat minden bizonnyal aktualizálnunk kell, és aktualizálni is fogjuk. Az már szinte egy új jelentés lesz, duplán dolgozunk. Ilyen szempontból ez nem egy kellemes dolog.

Ez valószínűleg az ellenőrzési folyamatot is meg fogja nehezíteni. Lehetett egy ilyen hátsó szándék a külügy részéről, hogy azért csúsztassák a jelentést, hogy avuljanak el a leellenőrizendő adatok?

– Nem hiszem. Ez nekünk rossz, és nem a bizottságnak. Annyira azért nem lesz más az aktualizált verzió, a tartalmi része nem különbözik jelentősen egyik évről a másikra. Az, hogy nem 3594 diák van, nem 3592, nem fogja számottevően befolyásolni a bizottság véleményét a jelentésünkről.

Számunkra azonban ez probléma, mert nekünk újra be kell gyűjtenünk az információkat a monitoring idejére, ahelyett, hogy lenne egy kész információhalmazunk, amit leküldünk Strasbourgba, és amit ellenőrizhetnek. Így nekünk nem lenne három évig többet dolgunk ezzel, amíg el nem kezdjük az új adatgyűjtést. Ehhez képest most következik az aktualizálás, amikorra jön a bizottság, és egy további jelentést is be kell nyújtanunk három év múlva.

Tartalmazott a jelentés olyan elemeket, amelyek kellemetlenek, kényesek lehettek volna a minisztérium számára?

– Nem volt ilyen probléma. Sokkal inkább a keretegyezmény kapcsán van ilyen problémája a külügynek. Ebben a jelentésben, amit most leküldtünk, egyszerűen egy adattömeg van: táblák száma, nyelvhasználati kérdések az oktatásban, közigazgatásban, tolmácsok a bíróságon – ezek számok, ebben nem volt semmi olyan, amiből a külügynek kényelmetlenségei származhattak volna.

A keretegyezménynél ezzel szemben vannak és lesznek ilyen esetek. Még többet fog késni, mint amennyire számítottunk, mert a keretegyezménynél ott van az Európa Tanács ajánlása, hogy az arománokkal történjen valami Romániában.

Az arománok kapcsán Románia hivatalos álláspontja az, hogy az arománok a román nemzet része, és nem egy külön etnikum. Emiatt van egy kis diplomáciai huzavona a keretegyezmény jelentésével. Mi abba beírtuk, hogy a hivatalos álláspont ez, de a külügyben még bevárták, hogy az államelnök nemrégen tett kijelentését hogyan értelmezi a külvilág. (Szerbiában Băsescu azt mondta az ottani vlahoknak, hogy "ti a mieink vagytok", és ezáltal az aromán nemzetágat egyértelműen a román nemzet részévé tette.) Tehát van egy kis dilemmája a külügynek, hogy mit kezdjen ezzel a témával,

De a Nyelvi Karta alkalmazása kapcsán nem volt semmi, ami kényelmetlen lett volna. Ráadásul ez nem egy olyan típusú jelentés, ami ítéletet mondana valami fölött. Nem azt mondja, hogy ez jó, rossz, kevés, még kéne, nem elég – nem értékel, hanem egyszerűen tényeket közöl, például hogy a közigazgatási, oktatási törvénynek, az igazságszolgáltatás szabályozásának, az új alkotmánynak megfelelően itt-ott-amott ennek a nyelvnek ennyi van, annak meg amannyi van – ez inkább egy száraz, kevés értékítéletet tartalmazó adatmennyiség.

Mennyire vannak ezek az adatok napi szinten aktualizálva? Mennyire ment könnyen az adatgyűjtés, mennyiben tudtok kész adatokból dolgozni, és mennyiben kell nektek feltérképeznetek bizonyos helyzeteket?

– Bizonyos helyzetekben nehéz dolgunk van. Például az igazságügyi minisztériumnak halvány fogalma sincs arról, hogy hány helyen használják a magyar nyelvet a bíróságokon. Semmilyen ilyen információja nincs, mert ez a minisztérium csak adminisztrálja az igazságügyet, nem felettes szerv. Az igazságügyi cikkely alkalmazása kapcsán szinte semmilyen adatunk sincs, és csak konkrét példákkal tudtunk élni a jelentésben is: tudjuk például, hogy a sepsiszentgyörgyi bíróságon van tolmács, vagy az udvarhelyi bíróságon mindhárom fél – tehát a felperes, az alperes és a bíró – egyaránt beszél magyarul. De ezek empirikus tapasztalatok, a helyszínen látjuk, hogy így van. Nem egy adathalmazból gyűjtjük össze.

Ugyanilyen nehéz a dolgunk a gazdasági szférát érintő cikkely alkalmazása kapcsán, mert nem tudjuk például azt, hogy hány olyan cég működik Romániában, amelyik a munkavédelmi szabályokat lefordítja magyarra vagy németre. Ez a piaci szabályozás része valamelyest.

Mi a jelentésben elmondjuk, hogy van példa rá, hogy a gyógyszerre ráírják magyarul is a használati utasítást, vagy van példa rá, hogy magyarul is kiírják: Vigyázat, tűzveszély! vagy Használja a biztonsági felszerelést! Különböző iparterületeken és különböző cégeknél vannak ilyen táblák és figyelmeztető jelzések, de ez sajnos nincs kvantifikált állapotban.