|
ROMÁNIA
HA NEM MARKÓ, AKKOR... – Ki indul az RMDSZ elnöki tisztségéért?
Transindex, 2010. október 30. – kérdezett:Kertész Melinda
Az RMDSZ politikusait kérdeztük, hogy szándékoznak-e indulni a szövetségi elnökválasztáson. Volt, aki igen frappánsan fogalmazott. [körkérdés]
Indul - nem indul - találgatják. De mi van akkor ha nem indul, ki veheti át az RMDSZ vezetését? Mostanában ez a kérdés gyakran elhangzik az RMDSZ kulisszáiban, hiszen a szövetség 2011-es februári tisztújító Kongresszusán elnököt választ. Mivel meguntuk a krizantémok szirmait morzsolgatni, eldöntöttük, szóra bírjuk a legesélyesebbnek mondott politikusi csokrot. Volt, aki frappánsan fogalmazott. És most következzen az, amit az Indul-e ön az RMDSZ-elnökválasztáson? kérdésre válaszoltak. Esélyességi-fontossági sorrend nincs, ábécé-sorrendben következzenek hát a megszólalók.
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter: Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel.
- Megkérdezhetem, hogy miért nem?
- Mert nem aktuális.
Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök: Nem gondolkodtam azon, hogy induljak. Markó újbóli indulását tartom a mostani helyzetben a legmegfelelőbbnek. A szervezet megújításában szeretnék szerepet vállalni, ahogy azt meg is megírtam.
Eckstein-Kovács Péter, államelnöki tanácsos: Meglátjuk.
Kelemen Hunor, művelődési és műemlékvédelmi miniszter: Jelenleg a területi szervezetekkel konzultálok. Amikor Markó meghozza döntését, akkorra meglesz a válaszom. Sokan támogatják az indulásomat.
Olosz Gergely, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője: Nem nyilatkozom, nem időszerű. Nem az a fontos, hogy ki lesz az elnök, hanem az, hogy a szervezeten belül bekövetkezzen a stratégiai váltás, újrafogalmazzuk a célkitűzéseinket. Ehhez vissza kell térnünk a választókhoz.
U.i.: Cseke Attila egészségügyi minisztert többszöri próbálkozás után sem tudtuk elérni.
Felelősséget vállalt a román kormány a magyar nyelvért
Kitekintő.hu., 2010. október 31. – Pap Szilárd István
A kilencvenes éveket idéző retorikával mutatta be a román sajtó az új román oktatási törvényt, mely értelmében a nemzeti kisebbségek anyanyelvükön tanulhatják a Románia történelmével és földrajzával foglalkozó tantárgyakat, a román nyelvet és irodalmat speciális tanterv szerint sajátíthatják el. A román nemzetépítő nacionalizmus egy újabb tabuja omlott össze?
Egy nappal azután, hogy megmenekült az ellenzéki bizalmatlansági indítvány fenyegetésétől, az Emil Boc által vezetett román kormány újabb „bátor" cselekedetre adta fejét. Csütörtökön a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) koalíciójára épülő kabinet felelősséget vállalt az oktatási törvénytervezetért. A felelősségvállalási eljárás lényege, hogy látványosan felgyorsítsa egy jogszabály elfogadásának a sebességét, hiszen a tervezet automatikusan elfogadottnak tekinthető, amennyiben az ellenzék 3 napon belül nem nyújt be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen. Ha mégis megteszi, a bizalmi szavazás a kormány bukását vagy a törvény automatikus érvénybelépését hozhatja.
Az Adevărul napilap szerint a gyorsított eljárást az RMDSZ kapja cserébe, amiért támogatta a kormányt a szerdai megmérettetésen, annak ellenére, hogy az ellenzék igen csábító ajánlatokat tett a szövetségnek. Az ország történelmének és földrajzának kisebbségi nyelven tanulása, valamint az alternatív román nyelv és irodalomolvasás tanterv régóta szerepel a magyar érdekképviselet célkitűzései között, a politikai körülmények azonban eddig az útjába álltak.
Esélyegyenlőség vagy szegregáció?
Az ellenzék rövid hezitálás után úgy döntött él a felkínált lehetőséggel, és újra megpróbálja megbuktatni a kormányt. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) vállvetve harcolnak majd a „magyar veszély" ellen. Az Új Magyar Szó idézi Victor Ponta szocdem pártelnököt, aki szerint az erdélyi megyékből származó képviselők és szenátorok nem állhatnának választóik elé, ha nem tennének meg mindent „a magyar szegregációs törekvések ellen".
E nemes céltól vezérelve valószínűleg a legnagyobb kormánypárton belül is lesznek elégedetlenkedők, erre enged következtetni Olosz Gergely, RMDSZ-es frakcióvezető nyilatkozata is. „El sem tudjuk képzelni, hogy a tanügyi törvény ellen benyújtandó ellenzéki bizalmatlansági indítvány sikeres legyen. Ebben az esetben is működnie kell a frakciófegyelemnek, ahogy mi eleget tettünk kötelezettségeinknek, ugyanúgy ezt elvárjuk koalíciós társainktól is" – fogalmazott az Új Magyar Szónak Olosz, utalva a nemzetféltő kormánypárti politikusok esetleges dezertálására.
A hírtelevíziók szenzációhajhász megközelítésétől eltekintve az esemény távolról sem kavart olyan vihart, mint mondjuk egy évtizeddel ezelőtt. Mind a román, mind pedig a magyar értelmiségi élet reprezentatív alakjai helyeselték a változást. Zoe Petre történészprofesszor, Emil Constantinescu köztársasági elnök egykori nagyhatalmú tanácsosa az Adevărulnak úgy nyilatkozott, a gyerekeknek több esélyük van anyanyelvükön megtanulni az említett tantárgyakat, és ez számít igazán. Az aggodalmakat eltúlzottnak titulálta.
Mit tartalmaz még az új oktatási törvény?
- A kötelező oktatás már az óvodában kezdődik, az általános iskola tíz évből, a középiskola pedig három évből fog állni.
- A kormány újra létrehozza a szakiskolai hálózatot.
- Decentralizáció: minden iskolát egy vezetőtanács irányít, amely a tanárok, a szülők és az önkormányzatok képviselőiből áll majd.
- Az egyetemi klánok szétverése érdekében változnak a felsőoktatási intézmények vezetőségének választási szabályai.
A törvény kidolgozóját, Daniel Funeriu oktatási minisztert is hasonló megfontolások hajtották. A Hotnews román hírportál számol be a tárcavezető véleményéről, amely szerint az oktatási rendszer célja, hogy a diákok megtanulják a történelmet és a földrajzot, és ha ezt anyanyelvükön teszik hatékonyabban, akkor miért tiltaná azt az állam. A román nyelv idegen nyelvként való tanulása szintén kiverte a biztosítékot a közvélemény egy részénél. Ezzel kapcsolatban Funeriu elmondta, a nemzeti kisebbségek speciális tankönyvek szerint tanulhatják majd a román nyelvet.
„A legjobb módszer, hogy megakadályozzunk egy románul nem beszélő hat évest abban, hogy megtanulja ezt a nyelvet az, hogy elébe rakunk egy román anyanyelvűek számára készült tankönyvet, amelyből nem ért semmit" – nyilatkozta ugyanekkor a miniszter, cáfolva azok véleményét, akik szerint a magyarok ezentúl még annyira sem fognak megtanulni románul, mint eddig.
A rendesen tanuló diákok megtanulják a románt és egy másik idegen nyelvet is
A változás ellenzői úgy vélik ez pedig súlyos problémákat okozhat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. Kelemen Hunor oktatási miniszter a Hotnews-nak nyilatkozva szórakoztatónak nevezte ezt az aggodalmat. „Azt mondom, ne aggódjanak értük" – mondta a politikus kiegészítve azzal, hogy a rendesen tanuló diákok megtanulják a románt is és egy másik idegen nyelvet is, így majd nem lesz gond az elhelyezkedéssel. „Mint tudjuk, csak az érvényesül gondtalanul, aki jól tanul" – magyarázata Kelemen.
Nemzeti tabuk itthon...
Az elmúlt húsz évben Romániában fokozatosan omlottak össze az etnikai-nyelvi tabuk, a társadalom pedig egyre kevésbé lett fogékony a különböző nacionalista rigmusokra. Az persze kérdéses, hogy ez tényleg a társadalom szisztematikus evolúciójának vagy történelmi-politikai konjunktúráknak köszönhető-e. Legvalószínűbb következtetés talán, hogy állandó jelleggel él egyfajta nacionalista életérzés a román társadalom berkeiben, ám ezek politikai kifejeződéséhez nincs már szükség szakosodott szélsőjobbra, hiszen a főáramlatú politikai pártok alkalomadtán ellátják a szerepet. RMDSZ-szel közös kormányzás esetén az illető párt érzékeny a kisebbségi szükségletekkel kapcsolatban, a politikai felállítás változása pedig automatikusan hozza a szerepcserét.
...és külföldön
Az oktatási nyelv illetve az államnyelv kérdése nem idegen más kelet-európai országoktól sem. 2008 őszén robban ki például Szlovákiában egy botrány a földrajzi nevekkel kapcsolatban. Ján Mikolaj akkori oktatási miniszter új tankönyveket akart bevezetni, melyekben a korábban magyarul is szereplő helységnevek csak az államnyelven szerepeltek volna.
Az Adevărul azonban pozitív példákról is beszámol. Bulgária, amely jelentős török, román tatár és görög kisebbségnek ad otthont, bár a politikai képviseletet igen, az anyanyelvű oktatást nem tagadja meg a kisebbségektől. A románok például Szófiában a Mihai Eminescu nevét viselő líceumban is tanulhatnak. Magyarországon egyetlen középiskola és több általános iskola áll ugyanezen etnikum rendelkezésére a lap értesülése szerint. Arról is tudomást szerezhetünk, hogy a Spanyolországban és Olaszországban élő vendégmunkások gyerekei számára egyetemi szintig biztosított a román oktatás. Ez utóbbi kategóriával való összehasonlítás azonban nem szerencsés, hiszen nem valódi nemzeti kisebbségről, hanem csak bevándorló-csoportokról van szó.
Az új helyzet, bár igen örvendetes, mégis hordozhat hátulütőket. A földrajz- és történelemkönyvek lefordítása még várat magára, ám van még idő, ugyanis a törvény csak a jövő tanévtől lép életbe. Az alternatív román tanterv kidolgozása szintén figyelmet igényel. Király András oktatási államtitkár – a Hargita Népe tolmácsolásában – elmondta, hogy a minisztérium már dolgozik a tanterv kidolgozásán, remélve, hogy a jövő tanév kezdetére már az új tankönyvek is elkészülnek. Kérdéses még az is, hogy egy esetleges kormányváltás, amely Romániában általában a tanügyi rendszerváltást is jelent, hogyan befolyásolja majd ezt a magyar kisebbség számára lényeges aspektust.
MAGYARORSZÁG
Tőkés Szili segítségét kéri
MTI, 2010. október 29.
Tőkés László arra kérte Szili Katalint, segítsen abban, hogy a romániai magyar politikai szervezetek közös nevezőre jussanak, és ott is megvalósulhasson a nemzeti együttműködés, összefogás.
Az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament alelnöke erről a Szociális Unió elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt, miután egyeztetést folytattak pénteken a Parlamentben.
Szili Katalin elmondta, a megbeszélésen ismertette Tőkés Lászlóval a nemrég megalakult Szociális Unió törekvéseit, beszéltek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) jövőjéről, illetve a felkészülésről a 2012-es romániai parlamenti választásokra.
Az Országgyűlés volt elnöke szerint a KMKF várhatóan még az idén összeülhet, és a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívása után is folytatja munkáját.
Tőkés László a sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a KMKF eddigi tevékenységéről, amely álláspontja szerint az együttműködés kiváló példája és komoly "nemzetpolitikai fegyvertény". A romániai magyar politikus bátornak tartja Szili Katalin lépését, amellyel megalakította az új baloldali pártot.
A határon túliak szavazati jogával kapcsolatos kérdésre a volt házelnök közölte, ezt nem szabad leegyszerűsíteni. Mint mondta: előbb más, az államberendezkedésre vonatkozó kérdéseket kell a helyére tenni. Példaként említette a parlamenti kamarák számát, a
kisebbségek országgyűlési képviseletét, a kötelezettségek, illetve a jogok arányait, valamint azt, meddig tartozik felelősséggel az állam a polgáraiért.
Tőkés László ezt annyival egészítette ki, nem tudják egyelőre azt sem, hogy a határon túl élők magyarországi, vagy magyar pártokra szavazhatnak majd. Úgy fogalmazott, nem kell félni a határon túliak szavazati jogának lehetőségétől, mert egyik párt sem tud "évtizedekre bebetonozott szavazatokat vásárolni, mivel a határon túli magyarok nem birkák".
Szili Katalin szintén kérdésre válaszolva jelezte, a Szociális Unió részt kíván venni az alkotmány-előkészítési folyamatban, és lesz erre vonatkozóan saját javaslatuk is.
Szili Katalinnal tárgyalt Tőkés László
Háromszék.ro 2010. október 31.
Tőkés László arra kérte Szili Katalint, segítsen abban, hogy a romániai magyar politikai szervezetek közös nevezőre jussanak, és ott is megvalósulhasson a nemzeti együttműködés, összefogás.
Az Erdélyi Nemzeti Tanács elnöke, az Európai Parlament alelnöke erről a Szociális Unió elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt, miután egyeztetést folytattak tegnap a Parlamentben.
Szili Katalin elmondta, a megbeszélésen ismertette Tő¬kés Lászlóval a nemrég megalakult Szociális Unió törekvéseit, beszéltek a Kárpát-medencei Ma¬gyar Képviselők Fórumának (KMKF) jövőjéről, illetve a felkészülésről a 2012-es romániai parlamenti választásokra. Az Ország¬gyű¬lés volt elnöke szerint a KMKF várhatóan még idén összeülhet, és a Magyar Állan¬dó Értekezlet újbóli összehívása után is folytatja munkáját.
Tőkés László a sajtótájékoztatón elismeréssel szólt a KMKF eddigi tevékenységéről, amely álláspontja szerint az együttműködés kiváló példája és komoly ,,nemzetpolitikai fegyvertény". A romániai magyar politikus bátornak tartja Szili Katalin lépését, amellyel megalakította az új baloldali pártot.
A határon túliak szavazati jogával kapcsolatos kérdésre Szili Katalin közölte, ezt nem szabad leegyszerűsíteni. Mint mondta: előbb más, az államberendezkedésre vonatkozó kérdéseket kell a helyükre tenni. Példaként említette a parlamenti kamarák számát, a kisebbségek országgyűlési képviseletét, a kötelezettségek, illetve a jogok arányait, valamint azt, meddig tartozik felelősséggel az állam a polgáraiért.
Tőkés László ezt annyival egészítette ki, nem tudják egyelőre azt sem, hogy a határon túl élők magyarországi vagy magyar pártokra szavazhatnak majd. Úgy fogalmazott, nem kell félni a határon túliak szavazati jogának lehetőségétől, mert egyik párt sem tud ,,évtizedekre bebetonozott szavazatokat vásárolni, mivel a határon túli magyarok nem birkák".
KÁRPÁT-MEDENCE
A határon átívelő gazdasági együttműködésről és a pályázati rendszer átalakításáról
Felvidék.ma, 2010. október 30.
A Magyar Koalíció Pártja a fenti címmel tartott szakmai fórumot Komáromban neves magyarországi és itthoni vendégek és előadók részvételével. A házigazda szerepét Stubendek László, Komárom MKP-s polgármesterjelöltje vállalta el, a megnyitó beszédet Berényi József MKP-elnök mondta.
Berényi József üdvözölte a jelenlévőket, az előadókat (), és a vendégeket (köztük Czimbalmosné Molnár Évát, a magyar kormány nemzetpolitikával foglalkozó államtitkárságának szlovákiai ügyekkel megbízott szakelőadóját). Hangsúlyozta, az, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetség az MKP-t tartja felvidéki stratégiai partnerének, a megtiszteltetés mellett feladatokat is jelent. Többek között ennek az eredménye a mostani szakmai fórum is, a második egy három részből álló sorozatból (az első múlt héten volt Királyhelmecen, a harmadik Dunaszerdahelyen lesz, november 19-án). Mint mondta, fontos, hogy megismerjük Magyarország határon túli prioritásait. Ha Észak-Magyarország gazdaságilag erős, annak nagy hatása van a Felvidéken élők életkörülményeire is. "Számunkra egy erős Magyarország lehetőséget ad minden téren. Erre állandóan figyelni fogunk, és amit lehet, azt kamatoztatnunk kell" - mondta.
Első előadóként Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős államtitkára lépett a mikrofonhoz.Előadásának témája a nemzetpolitikai támogatási rendszer átalakítása volt. "Korszakváltás történt Magyarországon, szinte minden megváltozott. Magyarországon a határon túli magyarokra soha többé nem tekinthetnek idegenként. A nemzetpolitika most ugyanolyan jelentőséggel bír, mint például a kultúra, az oktatás vagy az igazságügy. A nemzetpolitika az élet egész területét lefedi, mi az egész kárpát-medencei térségben gondolkodunk. Úgy gondoljuk, egyenrangú felek párbeszédére van szükség. És ehhez megteremtjük a kiszámítható, áttekinthető támogatási rendszert" - mondta.
Szakáli István Lorand, a Nemzetgazdasági Minisztérium Kárpát-medencei Térség Gazdaságfejlesztési Főosztályának vezetője bizakodó: "Jövőre bár csekély mértékű, de gazdasági növekedéssel számolunk. Magyarország tekintélye és súlya növekedni fog, és ez jótékony hatással lesz a határon túli magyarok számára. Tudatosítjuk, hogy az identitástudat megerősödéséhez szükség van a gazdaság felemelkedéséhez.Le kell raknunk megmaradásunk gazdasági alapjait. Mi nem támogatást nyújtunk, hanem üzleti lehetőségeket akarunk teremteni, amelyekkel mindenki jól járhat" - hangsúlyozta felszólalásában a főosztályvezető.
Ocskay Gyula főtitkár az EGTC, azaz az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásokról szólt. Ezek határokon átnyúló csoportosulások, melyek különböző gazdasági-fejlesztési feladatokra összpontosítanak. Európa-szerte kedvező példák vannak a
működésükre, önálló jogi személyként, önálló költségvetéssel (csupán hatóság, rendőrségi jogköröket nem gyakorolhatnak). A csoportosulások célja megteremteni a jogi feltételeket ahhoz, hogy a hátárok mentén élőnek ugyanolyan gazdasági lehetőségek álljanak a rendelkezésükre, mint azok, akik az ország belterületén élnek. Egy új jogi intézményformáról van szó, amely lehetővé teszi tartós közös intézmények kialakítását - határon átnyúló jelleggel.
Itthoni előadóként Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártja gazdasági és régiófejlesztési alelnöke tartotta a záróelőadást Szlovákia gazdaságáról, a magyar-szlovák gazdasági együttműködés lehetőségeiről. Felhívta a figyelmet a helyi önkormányzatok áldatlan anyagi helyzetére, valamint arra is, hogy Szlovákia egyedüliként sérti meg az Európai Unió egyik legfontosabb elvét, a szolidaritás elvét (ennek egyik legkirívóbb példája a görög kölcsönnel kapcsolatos szlovák hozzáállás volt).
A zárszót Stubendek László tartotta. hangsúlyozta, Komáromnak határmenti városként különösen nagy lehetőséget kínál a határon átnyúló gazdasági együttműködési formák. Dél-Komáromban már szemléletváltozás történt, új polgármestere van a városnak. "Felvettük velük a kapcsolatot, Most rajtunk, Észak-Komáromban élőkön a sor" - mondta.
Ukrajna választ - magyarok egymás ellen
Kitekintő.hu, 2010. október 29. – Medgyesi Ádám
A napokban leginkább az európai integrációhoz és Oroszországhoz való viszonyának kérdései kapcsán figyelt Ukrajnára a közvélemény. Október 31-én azonban önkormányzati választásokat tartanak északkeleti szomszédunknál is. Országosan a régiók pártja várható befutónak, Kárpátalján az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt (UMDP) és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) egymás ellen küzd majd a helyi érdekek képviseletéért.
A kampány
Országos szinten nem beszélhetünk felfokozott indulatoktól fűtött kampányról. Feltehető, hogy ez a megrövidített kampányidőszaknak köszönhető. Természetesen a negatív kampány, a másik lejáratásának szándéka ezúttal sem maradt el pártok eszköztárából. Julija Timosenko ki is jelentette, hogy már érvénytelennek tekinti a választások eredményét, köszönhetően a feltehető visszaéléseknek, melyek többnyire a volt kormányfő asszony pártját érintették. Timosenko szavaival élve a lembergi és kijevi területen, valamint Ternopilban Janukovics utasítására a Batykivscsina álpártjait jegyezték be. Valamint az is tény, hogy a legtöbb visszautasított jelöltet is ez a párt jegyzi.
Természetesen Janukovics tisztességes választásokat ígért: "Kiváltképp érdekeltek vagyunk abban, hogy a választások átláthatóak és demokratikusak legyenek. Mindent megteszek azért, hogy ez így is legyen". Ennek biztosítására pedig a külügyminisztérium EBESZ és Európa Tanács képviselőket hívott. Bár a cél az volt, hogy a megbízottak megfelelő hatáskörrel rendelkezzenek a kampány, illetve a választások alatt, ennek ellenére úgy látszik a fenti esetek kikerültek a figyelem középpontjából. Az is előfordulhat azonban, hogy Timosenko ellenkampányáról beszélhetünk, amikor a politikai ellenfelet igyekszik korrupció gyanújába keverni. Ukrajnában sem a korrupció, sem az ilyen jellegű politika nem ritka.
Kárpátalján a nacionalisták folyamodtak agresszivitáshoz, és indítottak támadást a választás előtt egy héttel szavaztok reményében az „ukrán nyelv védelmében". A Szvoboda kárpátaljai megyei szervezete a KMKSZ és az UMDSZ kizárását követelik a választásokból, ugyanis szerintük a két magyar párt magyar nyelvű választási plakátjaival megsértette Ukrajna nyelvekről és reklámról szóló törvényeit. Követelésüket azzal indokolják, hogy plakátjaikat vagy kizárólag magyar nyelven vagy magyar és alig olvasható ukrán szöveggel nyomtatták. Ez a „botrány" feltehetően csak az ukrán nacionalisták mozgósításának eszközét szolgálja, összességében pedig saját maguk lejáratását segíti elő.
Az említett esetek azonban egy választási kampány szükségszerű elemei, s összességében (különösen korábbi választásokkal - mondjuk a 2004-essel - összehasonlítva) a kampány intenzitása nem volt túlzottan felfokozott. Ezen az állásponton van Fegyir Sándor politológus, aki a Kárpáti Igaz Szónak adott interjút. „A pártok többségét a határozatlanság, az önbizalom hiánya jellemezte. Az agitációs munka csapnivaló volt, inkább rontották és nem növelték a népszerűségüket." – nyilatkozta Fegyir.
Erőviszonyok
Országos szinten a Régiók Pártja és a Batykivscsina küzdelmére lehet számítani. Előzetes ismereteink, valamint a hatalmi hátszélnek köszönhetően inkább előbbi javára. A Régiók Pártja mellett jól kiépített szervezeti bázisa, hatalmi pozíciói, valamint relatív támogatottsági fölénye szól. Ezt a lépéshátrányt az ellentábor is érzékeli, ennek köszönhetően a Batykivscsina, a Nemzeti Önvédelem és a Választások Frontja részvételével formálódott választási szövetség. Oleg Tyahnibok, a Szabadság – összukrajnai egyesülés vezetője is kijelentette, hogy Janukovicsot leszámítva mindenkivel hajlandó együttműködni – adta hírül a Kárpátinfo.net. Kérdéses, hogy október 31-én kinek sikerül felülkerekednie.
A helyhatósági választásokat értékelni, s országos szintű következtetést levonni, azok jellegéből fakadóan meglehetősen nehéz. Minden település, minden járás és megye különböző választási küzdelmet jelent. Ukrajna túl nagy ahhoz, hogy itt minden területre kiterjedő bemutatás készüljön. Kárpátalján azonban még el lehet igazodni, s a magyar kisebbség helyzetének és érdekképviseletének kérdése kiemelt fontossággal bír az ukrán önkormányzati választások kapcsán.
Mi a helyzet Kárpátalján?
Nem várható magas részvétel Viktor Pascsenko véleménye szerint: „Kárpátalján immár hagyományosan kevesen keresik fel a szavazóhelyiségeket, ami érzésem szerint most sem lesz másképp. Előfordulhat, hogy egyes településeken maximális lesz a voksolók aktivitása, de az átlagot nézve a városokban 50 százalék körüli, vidéken ennél valamivel nagyobb részvételre számíthatunk." A erőviszonyokról pedig Fegyir Sándor nyilatkozott a Kárpáti Igaz Szónak: „nagy valószínűséggel listán öt pártnak van reális esélye bejutni a megyei tanácsba. Ezek a Régiók Pártja, a Batykivscsina, az Erős Ukrajna, az Egyedüli Centrum és az egyik magyar párt." Pascsenko vele szemben a KMKSZ-t és az UMDP-t is bejutónak tartja.
A magyar pártok közti ellentétekről korábbi cikkünkben már szóltunk. Ezúttal sem valósult meg köztük egyetértés. Az UMDP tett erre egy gyámoltalan kísérletet, és a sikertelenség ellenére is az „összefogás" volt a párt kampányának kulcseleme. Azzal, hogy nem sikerült közös listát felállítani, így a magyarok szavazatai megoszlanak, amivel csökkenhet a magyar érdekképviselet hatékonysága – ez a megyei listára vonatkozik leginkább, ahol a két párt közösen nagyobb arányban juthatna mandátumokhoz. Itt is fennáll és állandó vitatéma az egység-pluralizmus dilemmája. Jó dolog a pluralizmus, azonban a probléma, hogy ugyanazt a szekeret nem lehet két irányba hajtani.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Nemzetegyesítés és választójog
Erdélyi Napló, 2010. október 29. – Borbély Zsolt Attila
A kilencvenes évek közepén, 1994 és 1996 között az Interconfessio Társaság, a Magyarok Világszövetsége, a székesfehérvári Vörösmarty Társaság, a Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör, valamint a Vajdasági Magyar Művelődési Egyesület szervezésében egy nemzetstratégiai konferenciasorozat került megrendezésre négy állomással és nem kevés előadóval, Lovas Istvántól, Tőkés Lászlón, Patrubány Miklóson, Markó Bélán, Gál Kingán, Tőkéczki Lászlón, Németh Zsolton, Duray Miklóson, Hegedüs Lóránton, Szőcs Gézán, Pokol Bélán és Vass Csabán keresztül Borbély Imréig, akinek a „Gyarapodó magyarság" című tanulmánya képezte a rendezvénysorozat kiindulópontját. (Elnézést a nem említett előadóktól, akik nagyjából ugyanennyien vannak).
A tanácskozás-sorozatnak mintegy tanulsága volt az, hogy a trianoni szétszakítottság, valamint Magyarország geopolitikai és katonai adottságai következtében az egyetlen reális nemzetstratégiai cél az lehet, ha a nemzetállam által egybefogott „alma-modellű" nemzet helyett a „szőlő-modellt" követjük. Vagyis: minden egyes nemzetrész érje el a lehető legnagyobb önállósági fokot, autonómiát abban az államban, ahová a sors vaskeze utalta, viszont a szétfejlődést akadályozzuk ún. szervesítő algoritmusokkal, melyek az anyaország és az elszakított közösségek között ezer intézményes szálat jelentenének gazdasági, kulturális, intézményi síkon. Akkor fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a nemzetszervesítés legerősebb és legreprezentatívabb eszköze az lenne, ha a majdan létrehozandó magyar felsőházba delegálhatnának a külhoni magyarok képviselőket. E gondolattal meg is keresték a szervezők az akkor alkotmányozásra készülő MSZP illetékesét, Bihari Mihályt, aki nem zárkózott el eleve e gondolatok elől. Viszont az MSZP végül nem vágott bele az új alkotmány megalkotásába (szerencsére), az előbb vázolt elképzelés pedig kissé módosulva az orbáni 1998-as nemzetegyesítési programban jelent meg újra. Felsőház és magyar állampolgárság helyett lett végül Magyar Állandó Értekezlet és Státustörvény. Orbán Viktor, amint azt a tusnádi táborok krónikája is őrzi, időközben felismerte, hogy szerencsésebb lett volna eleve a magyar állampolgárság kiterjesztésének eszmei nyomvonalán elindulni, de ahhoz, hogy a felismerést tett kövesse szükséges volt a nemzeti oldal 2010-es gátszakadásszerű választási győzelmére.
A magyar állampolgárság megszerzésének elvi lehetősége 2011 januárjától alanyi jogon jár minden Kárpát medencei magyarnak. Felsőházról egyelőre szó sincs, vélhető, hogy nem is lesz, annál is inkább, hogy Orbánék – aligha kifogásolható módon – az állam karcsúsításának, ésszerűsítésének és egyszerűsítésének útján indultak el, a parlamentnek is csökken majd a létszáma a következő ciklustól. Ott van viszont a másik lehetőség: tételesen az, hogy az alsóházba delegáljanak a külhoni magyarok képviselőket. Hogy hányat és milyen módon, az egyelőre eldöntetlen. A Jobbik, valamint a Fidesz (egyik) illetékese, Gulyás Gergely pártolja a gondolatot, az LMP és az MSZP ellenzi. Az LMP kissé dogmatikus érvelését a politikai szerveződés vezetője, Schiffer András így fogalmazta meg: „én elvből ellenzem azt, hogy rendszerszerűen a választójog olyanoknak is járjon, akik egyébként ennek az állam által közösséggé szervezett embereknek a sorsában nem osztoznak." Ezt a liberális elvet vélhetőleg felül fogja írni a trianoni szétszakítottságból fakadó nemzeti létparancs.
Az is nyitott kérdés egyelőre, hogy a meglevő, határokon átnyúló intézményekből mi marad meg, illetve hogyan hangolják össze ezek működését. Mert ugye ott van a Magyar Állandó Értekezlet, amit a Fidesz hozott létre az első Orbán-kormány ideje alatt, létrehozták Gyurcsányék a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát, s ha minden jól megy, akkor parlament szintjén is integrálni fogják a Kárpát medencei magyarságot.
A fő kérdés azonban nem is az, hogy miképpen fogják keretbe foglalni a Kárpát medencei magyar közösségek érdekképviseleti szervezeteit, hanem, hogy miként oldják majd meg a komprádorság problémáját. Orbánéknak biztosítani kell azt – függetlenül a konkrét szervezeti megoldásoktól – hogy ne pont a külhoni magyarság irányából érje őket hátbatámadás. Ehhez pedig egy elfogadható viszonyt kell ápolni azokkal a szervezetekkel, elsősorban az RMDSZ-szel, a VMSZ-szel és az UMDSZ-szel (a felvidéki Híd – Most vonatkozásában elég világosan leszögezték, hogy azt nem tekintik magyar szervezetnek, mint ahogy egyébként nem is az), melyek nagymértékben az elnyomó idegen hatalom mozgatottjai, miközben elsősorban azokat kellene támogatniuk, melyek az adott trianoni utódállamokban mindenkoron a magyar szabadságprogramot, az önrendelkezést és az autonómiát képviselték. Az első lépések a döccenők dacára biztatóak ezen a téren is. Orbán Viktor azt mondta minap a Kossuth téren, hogy egy év alatt kell alapjaiban megváltoztatni Magyarországot, egy év alatt kell lerakni az új rendszernek sarokköveit.
Annyi bizonyos: egy év múlva okosabbak leszünk.
Előnyös-e az új tanügyi törvény?
honline.ro, 2010. október 29.
Ha az ellenzéknek nem sikerül benyújtania a beígért újabb bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, jövő héten elfogadottnak tekinthető az az oktatási törvénytervezet, amelyért tegnap vállalt felelősséget a Boc-kabinet. Ugyan a jogszabálycsomag számos kedvező pontot tartalmaz a kisebbségek számára, a pedagógusok közül sokan szkeptikusan fogadják a tervezetet.
Vegyes érzelmekkel fogadta csütörtökön a pedagógustársadalom a romániai közoktatás és felsőoktatás mélyreható reformját célul kitűző jogszabályokat. A román kormány gyorsított eljárással, úgynevezett felelősségvállalással terjesztette a parlament elé az oktatási törvénycsomagot, ami miatt különben az ellenzék újabb bizalmatlansági indítvány benyújtását ígérte a kabinet ellen.
A Demokrata Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ alkotta kormánykoalíció – amely a független és a nemzeti kisebbségeket képviselő honatyák támogatását is élvezi a parlamentben – főként az RMDSZ nyomására határozott úgy, hogy felelősséget vállal a törvénytervezetért. A gyorsított eljárás ugyanis azt jelenti, hogy a jogszabályról nem tartanak parlamenti vitát. Automatikusan elfogadottnak tekinthető a tervezet, ha az ellenzék a háromnapos határidőn belül nem nyújt be bizalmatlansági indítványt. Amennyiben megteszi, a parlament bizalmi szavazást tart. Így a törvény elfogadását az ellenzék csak a kormány leváltásával akadályozhatja meg.
A lapunk által megkérdezett tanárok jelentős része azonban nem emiatt aggódik. Mint többen fogalmaztak, félő, hogy ez a reform is ugyanolyan holtvágányra fut, mint a korábbiak – eddig ugyanis valahányszor miniszterváltás történt a tanügyi tárca élén, az új vezető mindig reformot akart. Ráadásul, vélik sokan a tanárok közül, a szerkezeti és működési újítások csak rontani fogják majd az oktatás színvonalát.
Optimistábban tekint viszont a törvénycsomagra Ferencz Salamon Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője, aki lapunknak úgy fogalmazott, a tanügyi rendszernek mindenképpen reformra van szüksége, ezért is támogatja ebben a formában. „Szerintem az utóbbi tíz év törvénytervezetei közül ez a legjobb, és valószínűleg emiatt meg a kisebbségek számára kedvező kérdések miatt is próbálják olyan sokan megakadályozni az elfogadását" – mondta a főtanfelügyelő, hozzátéve, ha mi ellene sztrájkolunk, kisebbségi szempontból egy jó ellen, egy húszéves óhajunk ellen foglalunk állást.
A törvénycsomag ugyanis többek között tartalmazza, hogy a kisebbségek végig anyanyelvükön tanulhassák ezentúl a földrajzot és a történelmet, valamint hogy a román nyelvet és irodalmat ne a román anyanyelvű diákok számára készült tanterv alapján kelljen elsajátítaniuk. Király András oktatási államtitkár szerint a minisztériumban már dolgozik egy bizottság a kisebbségeknek oktatandó új román tanterven, és reméli, a következő tanévben már eszerint megírt tankönyvet kapnak azok, akik akkor lépnek be egy-egy oktatási szakaszba – vagyis az elsősök, az ötödikesek és a tizedik osztályosok. A következő tanévtől alkalmazandó oktatási törvénycsomag várhatóan gyökeresen megreformálja a felsőoktatást, de főként a közoktatást, amelynek szervezésében az új törvény szerint nagyobb szerepet kaphatnak az önkormányzatok, a szülők és az iskolák.
A kormány visszaállítja a szakiskolákat, pontosabban újra létrehozza a szakiskolai hálózatot, amelyet a korábbi, Andronescu-féle törvényben megszüntettek. Az általános iskola, ahogy az már ismert, elsőtől kilencedik osztályig tart majd, utána szakiskola, szaklíceum és líceum között lehet választani. A középiskola hároméves lesz, a szaklíceum pedig négyéves.
Kötő József képviselő szerint a törvény a román oktatás reformját garantálja részben azzal, hogy decentralizálja az iskolákat. Így várhatóan a következő tanévtől az iskolák működését a vezetőtanácsok irányítják. „A versenyvizsgákat például, mind az igazgató, mind a tanári tisztségre, a vezetőtanácsok fogják meghirdetni és megtartani. Ezenkívül a vezetőtanács határozza meg az iskola költségvetését, és a vezetőtanács alakítja ki az iskola profilját is" – nyilatkozta tegnap Kötő, aki szerint az új tanügyi törvény alapján majd az iskoláknak évenként értékelniük kell a tevékenységüket, és az értékelés is beleszámít majd a fejkvóta-mértékbe. Az RMDSZ-es politikus úgy véli, az új oktatási rendszer miatt az iskolák kénytelenek lesznek egymással versengeni, és ezáltal javulhat majd az oktatás színvonala.
MEGTORLÁS FORRADALOM NÉLKÜL? – 1956 és következményei Romániában
Transindex, 2010. oktüber 30. – Stefano Bottoni
Volt-e forradalom Romániában 1956-ban? Ha nem, miként jellemezhetjük az akkori eseményeket, és mivel lehet magyarázni az 1957-64 közötti súlyos megtorlásokat?
Az 1956-os lengyel és magyar események romániai recepcióját erősen befolyásolta a Sztálin halálát követően indult politikai és gazdasági önállósodási folyamat. Politikai téren a Gheorghe Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt ugyanakkor nem törekedett a belső pluralizmus kialakítására. Nem létezett, és nem is jöhetett volna létre egy, a Nagy Imréhez és köréhez mérhető mérsékelt „reformer" irányzat, sőt, Gheorghiu-Dej attól tartott, hogy az 1953-1954-es magyar reformkísérlet nyomán Moszkva Romániában is reformokat és személyi változásokat fog követelni.
Az SZKP XX. Kongresszusát követően pedig egyértelművé vált, hogy a bukaresti hatalom mozdulatlanságának és a reformok hiányának hátterében nem pillanatnyi zavar áll, hanem ez strukturális eleme a Vladimir Tismăneanu politológus által „szovjetellenes sztálinizmus"-nak nevezett konstrukciónak. Az egyetlen politikai reformkísérlet is csúfos kudarccal végződött: az 1956. április 3-12. között tartott négy Politikai Bizottsági ülésen a korábban „sztálinista" Miron Constantinescu és Iosif Chişinevschi élesen bírálta az állambiztonsági szervek túlkapásait és a XX. Kongresszus gyenge recepcióját, kiváltva ezzel a pártvezetés önvédelmi reflexeit.
A magyar forradalom kitörése 1956. október 23-án „felkészülten" érte a román kommunista rendszert. Az 1956. október 24. és november 5. közötti diáktüntetéseket vagy rendvédelmi eszközökkel oszlatták fel (október 30-31-én Temesváron, november 5-én Bukarestben), vagy az etnikai kártyát kijátszva lehetetlenné tették megszervezésüket, (október 24-25-én Kolozsváron, ahol a Securitate feszültséget szított a magyar és a román diákság között). A román lakosság körében sikeresnek bizonyult az etnikai feszültség gerjesztése és a budapesti forradalom nacionalistaként/revansisztaként való megbélyegzése.
A romániai '56-os események így csak Temesváron „hasonlítottak" a magyarországi folyamathoz. A különböző nemzetiségek feszültségmentes együttélése Kolozsvártól eltérően kooperációs felületet teremtett a román, magyar, sváb vagy szerb diákok között, és ez nem korlátozódott a diáktársadalom kérdéseire (kollégiumok építése, ösztöndíjak emelése, orosz nyelvtanítás megszüntetése), hanem politikai követeléseikre is kihatott: a Temesváron közzétett „pontok" szinte megegyeznek a szegedi, majd a budapesti diákok eredeti követeléseivel. Október 30-án a temesvári megmozdulás akár forradalommá is válhatott volna, de ezt megakadályozta az állambiztonság rajtaütésszerű intézkedése, és a kétezer résztvevő diák ideiglenes internálása egy üresen lévő szovjet laktanyába.
A forradalom napjaiban és a magyar események hatására elsősorban, de nem kizárólag, Erdélyben többezer ellenzéki jellegű, állam- és rendszerellenesnek minősített cselekményre került sor. Ezek között megtalálhatóak nagyszabású összeesküvési kísérletek (Szoboszlay-, Faliboga-, Mărgineanu- és Sass-féle), illegális diákszervezet-alakítás és -működtetés (a székelyföldi Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége – EMISZ, a Székely Ifjak Társasága – SZIT, a partiumi Szabadságra Vágyó Ifjak Szövetsége – SZVISZ, a felső Maros-völgyi Fekete kéz), valamint lokális vagy egyéni akciók: hivatalos személyek, főleg pártaktivisták vagy néptanácsi vezetők bántalmazása vagy fenyegetése, mezőgazdasági szövetkezetek és üzemek szándékos megrongálása, szórólapok szerkesztése és terjesztése.
Noha az említett akciókban a résztvevők egymástól függetlenül, elszigetelten cselekedtek, az elindított nyomozások nem a fennálló rendszerrel szembeni „spontán" elégedetlenséget tárták fel a pártvezetésnek, hanem arra irányultak, hogy bebizonyíthassák: átfogó „ellenforradalmi" tevékenység zajlik, amely bizonyos társadalmi csoportok (a volt fasiszta és polgári pártok tagjai, a volt „kizsákmányoló elemek", a tiltott vallási szekták és a legálisan működő egyházak) irányítása alatt áll.
Külön vizsgálat tárgya lehetne a romániai (és ezen belül az erdélyi magyar) értelmiség hozzáállása 1956-hoz. Nem könnyű, de el kell ismerni, hogy a rendszerben sikeresen integrálódott rétegei – nem csak a középgeneráció, hanem a fiatalok nagyrésze is – politikai veszélynek tekintette a forradalmat, és nem tudott vele azonosulni.
Kisebbségi emberként az erdélyi magyar nyilvánosság működtetői (élükön Fazekas János Központi Bizottsági titkár, aki Gheorghiu-Dej különmegbízottjaként végigjárta a Székelyföldet, hogy lecsillapítsa a kedélyeket) nemcsak saját pozíciójukat féltették, hanem az egész közösség által elért politikai integrációt is. A forradalom napjaiban több, fájdalmasan rendszerhű, a forradalmat súlyosan dehonesztáló szöveg látott napvilágot (pl. a Lelkiismeretünk parancsszava, amit november 4-én közölt a Vörös Zászló marosvásárhelyi napilap). Az 1957-es magyarországi „írósztrájk" idején pedig Romániából szállították Magyarországra a megfelelő politikai irodalmat. A romániai 1956 tehát perifériára szorult csoportok, személyek és nem egy közösség – kiváltképp annak vezetőinek – érdeme volt.
A magyarországi és a romániai megtorlásban ugyanakkor közös a folyamat kezdetének időzítése. Mindkét országban az 1957. január 1-4. között Budapesten megtartott tanácskozás jelentette a fordulópontot. 1957. január 17-én a román Belügyminisztérium operatív parancsot adott ki a volt politikai pártok és társadalmi szervezetek tagjainak azonosítására és vezetőinek letartóztatására, majd vizsgálat indult a közintézmények dolgozói által tanúsított politikai magatartásról.
A megtorlás intenzitása 1958-ban és 1959 első felében tetőződött: egy 1967-es összegző jelentése szerint 1958-ban és 1959-ben az állambiztonság összesen 15.272 személyt tartóztatott le. Egy 1968-as kimutatás szerint 1956 októbere és 1963 decembere között összesen 24.472 személyt tartóztattak le politikainak minősített kihágás címén (ilyen volt például a tiltott határátlépés vagy a nemzetgazdaság megkárosítása); 3.663 személyt az 1950-ben bevezetett „adminisztratív büntetéssel" sújtottak, majd kényszerlakhelyre és/vagy kötelező munkára irányítottak. Összesen tehát közel 30.000 embert tartóztattak le és helyeztek vizsgálat alá. A kihallgatottak, a közvetett módon érintettek (családtagok, munkatársak, barátok) száma ennek a többszöröse lehet.
Az ítéletek száma 1957. január 1. és 1959. július 31. közötti időszakban megközelítette a tízezret. Az 1956 utáni években a katonai törvényszékek több tucat halálos ítéletet is hirdettek: 1957-1958 között 45 végrehajtott ítéletről van tudomásunk, de valódi számuk ennél lényegesen magasabb lehet. A börtönben, munkatáborokban vagy a kihallgatások során több százan vesztették életüket. Ehhez az adathoz hozzá kell adni a szamosújvári börtönben 1958. július 14-én kitört lázadás több tucat halálos áldozatát.
Az 1956 utáni romániai „forradalom nélküli" megtorlás tehát a magyarországihoz volt mérhető. Eltérőek voltak azonban az 1956 utáni „rendcsinálás" középtávú céljai: Romániában a hatvanas évek elején fel sem merült a konszolidált rendszer fokozatos liberalizációja, sőt, a magyar forradalmat követően új államépítési folyamat indult, amellyel a totalitárius állam egyszerre válaszolt a „lentről" és „kívülről" érkező kihívásokra.
Jól érzékelhető ez, ha a megtorlások etnikai megoszlását vizsgáljuk: a kezdeti szakaszban, 1957-ben a letartóztatottak nagy része román nemzetiségű, szélsőjobboldali meggyőződésű személy volt (a magyarok aránya a 10%-ot sem érte el). 1958-ban a magyarok aránya 15%-ra emelkedett, az 1960-as évek elején pedig elérte a 18-20%-ot, ami azt jelenti, hogy Erdélyben akkor már inkább a magyar kisebbségre „vadászott" az állambiztonság.
A legsúlyosabb ítéleteket is az 1958-1959-ben megtartott „magyar" perek során hozták meg (Szoboszlay-per, 10 halálos ítélet, Sass Kálmán-per, 2 halálos ítélet, EMISZ-per, 77 súlyos ítélet) A bírósági megtorlásnak kétszeres funkciót tulajdonítottak: az egyéni felelősségre vonás mellett egyre nagyobb szerep hárult az (nemzeti, vallási, vagy falusi közösség) elrettentésre.
Az 1956 utáni években alaposan átrendeződtek a román kommunista párton belüli viszonyok is: Gheorghiu-Dej pozíciója az 1958. nyári szovjet katonai kivonulás után annyira megszilárdult, hogy minden potenciális reformtörekvéssel vagy potenciális hatalmi kihívással (pl. az 1958-ban kizárt, nagyrészt nem román nemzetiségű „illegalistákkal") szemben bírta a teljes pártapparátus támogatását.
A párt és az államapparátus megszilárdításához nagymértékben hozzájárultak a zsidókkal szemben foganatosított intézkedések is. Közel hat év tiltás után 1958 januárjában újból engedélyezték a zsidók kivándorlását, és néhány hét alatt több mint 120 ezer személy iratkozott fel a kivándorlási listákra. Őket azonnal eltávolították a korábban betöltött állásukból és „hűtlen" elemekként megfosztották román állampolgárságuktól is.
A közéletre jellemző alig leleplezett antiszemitizmus 1959-tól összekapcsolódott a szintén „idegen" magyarok elleni politikai támadással (Babeş és Bolyai egyetem erőszakos egyesítése Kolozsváron, majd ősztől az önálló magyar iskolák megszüntetése vagy „tagosítása"). Az 1956 utáni kisebbségpolitikai fordulat a két világháború közötti államépítési technikák újbóli bevezetéséhez és egyre szisztematikusabb alkalmazásához vezetett: felgyorsult az észak-erdélyi városok románosítása (Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagybánya, Nagyvárad, később Marosvásárhely), a nem román kulturális/oktatási intézmények elsorvasztása, a kisebbségek gazdasági/társadalmi érvényesülésének megakadályozása (pl. a gyárakban és közüzemekben alkalmazott „numerus clausus").
Az állampolgárok életébe való beavatkozásában az 1956 utáni perek és az elítéltek családjai ellen meghozott intézkedések csak a jéghegy csúcsát képezték. 1956-tól ugrásszerűen megnőtt a Securitate által többnyire zsarolással beszervezett, majd vele akár évtizedekig együttműködő személyek száma; Magyarországhoz hasonlóan, Romániában is számos volt politikai üldözött, börtönviselt ellenállót sikerült megtörnie az állambiztonságnak. Későbbi együttműködésükkel a volt ellenzékiek saját társaik előtt is hitelüket vesztették. A politikailag integrált rétegek, a diktatúra előnyeit élvező vagy a diktatúrát túlélni akaró tömegek önigazolásként azzal érvelhettek, hogy 1956 után már nincsenek „tiszta" emberek.
Még mindig az a mondás tartja, hogy 1956 az első szöget ütötte a szocializmus koporsójába. Kerek, de hamis mondat, különösen Romániában, ahol a következő időszakban vált igazán elfogadottá az egyre erősebb nemzeti beütéseket viselő kommunista rendszer.
Az '56-os forradalom hatása Háromszéken a Magyar Autonóm Tartományban
Háromszék, 2010. október 30. – Tófalvi Zoltán
Már-már székely karakterológiai jegyeket is felfedezhettünk abban, ahogyan a Székelyföld egyes régiói reagáltak a magyar forradalom és szabadságharc különböző eseményeire. Három¬széken, ahol az 1848—1849-es forradalomnak, önvédelmi harcnak kitörülhetetlen emlékei vannak, az elsők között indul el a szervezkedés.
Ugyanúgy a Csíki-medencében is, ahol a „forrófejű" székelyek az első híradásokra azonnal reagálnak. Nem véletlen, hogy Szoboszlay Aladár az 1956. október 26-a és november 2-a közötti fantasztikus útja során elsősorban Háromszéken és Csíkszeredában építi ki a bázisát, és a „főhadiszállása" — ha szabad ezt a kifejezést használnom — a háromszéki Torján van.
Marosvásárhely, Szováta, a Sóvidék, a Gyer¬gyói-medence, de Szászrégen környéke is a különböző szervezkedési kísérletek színtere. A min¬dig óvatosan és megfontoltan építkező Székely¬udvarhelyen viszont nincs — legalábbis a Sze¬kuritáté nem tudott róla — szervezkedés. Azok az ötvenhatos politikai elítéltek, akik a gyergyószárhegyi Páll László vezetésével a Volt Politikai Foglyok Szövetségének egyik erős szervezetét működtetik, a börtönből való szabadulás után telepedtek le a székely Athénban.
E sorok írója tudatában van annak, hogy már-már a lehetetlenre vállalkozik, amikor egy rövid sorozatban próbálja összegezni mindazt, ami 1956. október 23-a és november 4-e között az akkori Magyar Autonóm Tartományban, illetve a ma Háromszék megyeként ismert kisrégióban történt. Éppen ezért csupán a legfontosabb, az olvasók által talán kevésbé ismert történésekre szorítkozom.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc — a hat év börtönbüntetésre ítélt, később Kossuth-díjjal kitüntetett Páskándi Géza író szerint: nemzeti szabadságharc — jelentőségét hatalmas, szinte áttekinthetetlen irodalom méltatta és méltatja. „Az 1956-os magyar forradalom — írja Békés Csaba történész — nemzeti történelmünknek az az eseménye, amely Magyarorszá¬got egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ."
„Imponáló volt akkor — mondotta e sorok írójának az életfogytiglani kényszermunkára ítélt dr. Dobai István kolozsvári nemzetközi jogász, az 1956 erdélyi mártírjai című, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában megjelent sorozatom harmadik kötetében bemutatott ENSZ-memorandum szerzője —, ahogy a világ a magyarokról beszélt. Számomra legemlékezetesebb a francia kommunisták viselkedése volt: a nemzetközi kommunista mozgalomból ismert nevű emberek egymás után léptek ki a pártból, mert nem tartották a párt politikáját a magyar ügyhöz méltónak. Hát nekünk ide kell csatlakoznunk! Mi is juttassuk el kérésünket, javaslatunkat, beadványunkat az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűléséhez vagy a Biztonsági Tanácshoz. Hogy megoldást találjanak az erdélyi kérdésre is, párhuzamosan a magyarországival."
Az 1956-os magyar forradalom valóban a határokon átívelő nemzeti összefogás legfelemelőbb példája volt, hiszen minden magyar — függetlenül attól, hogy éppen a világ mely részében és társadalmában élt — a másik helyett is hajlandó volt cselekedni, tenni. Ez volt az a világtörténelmi jelentőségű nóvum, amelyre addig alig volt példa az emberiség históriájában. A pragmatikus Nyugat, amikor határtalan lelkesedéssel fogadta a kétszázezer magyarországi menekültet — többnyire fiatalokat — nem csak a saját lelkiismeretét nyugtatgatta, amiért magára hagyta a magyar forradalmat, hanem egyben a csodálatát is így akarta kifejezni: egy kis nép szembe mert szállni a legyőzhetetlennek hitt Góliáttal, és halálos sebet ütött rajta! A mereven dogmatikus Nagy István író büszkén mesélte, hogy Olaszországban még a cipőpucoló is ingyen fényesítette ki a cipőjét, amikor megtudta, hogy magyar, még akkor is, ha erdélyi magyar. Olaszország számos városában utcákat neveztek el Magyarországról, a magyar forradalomról.
Szükségesnek tartottam mindezt hangsúlyozni, hogy a háromszéki magyar olvasóban is tudatosodjék: csak egyetemes magyar forradalomról beszélhetünk, és joggal lehetünk büszkék mindarra, ami Magyarországon, az akkori Ma¬gyar Autonóm Tartományban, Sepsiszent¬györ¬gyön, Kézdivásárhelyen, illetve vonzáskörében történt! Az erdélyi magyarság nagy-nagy odafigyeléssel és érzékenyen követte azt az erjedési folyamatot, amely Magyarországon 1953-tól az első Nagy Imre-kormány intézkedéseivel elindult, és törvényszerű volt, hogy a szovjet csapatok beavatkozásának hírére azonnal meghallották — az Illyés Gyulának tulajdonított találó metaforával szólva — „a tigris karmaiba esett énekesmadár sikolyát".
Szülőfalumban, Korondon tizenkét éves gyerekként életem egyik legnagyobb élményeként éltem meg a magyarországi forradalmi események váltakozó alakulását. A nagyközség lakói éjjel-nappal azon a néhány rádiókészüléken csüng¬tek, amely recsegve közvetítette a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Európa Rádió adásait. Az esti fonókban a frontot, szovjet hadifogságot megjárt férfiak arról beszélgettek: hogyan lehetne átszökni a román—magyar határon, hogy akár fegyverrel a kezükben részt vegyenek a forradalom védelmében. Az 1989. decemberi rendszerváltás után a maga teljességében mutathattam be — dokumentumfilmben, tanulmányban —, hogy négy, 15—16 éves baróti középiskolás diák, Moyses Márton, Bíró Benjámin, Józsa Csaba, Kovács János 1956. november elején valóban megpróbált átszökni a román—magyar határon. Közülük Józsa Csaba és Bíró Benjámin sikeresen át is jutott, elvergődtek Debrecenig. A szovjet tankokkal és fegyverekkel hatalomra juttatott Kádár-rezsim első döntéseinek egyikeként 1957. március 15-én — hogy örökre emlékezetükbe véssék az időpontot — visszaadták a román hatóságoknak. Gyorsított eljárással Bíró Benjámint három és fél, Józsa Csabát három év börtönbüntetésre ítélték. Moyses Mártont és Kovács Jánost kizárták az iskolából. Akkor még működött az erdélyi magyar értelmiség szolidaritása, dr. Kozma Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium egykori legendás igazgatója és Szilágyi Margit tanfelügyelő a humán tárgyakból és reáliákból egyaránt kiváló Moyses Mártont valósággal átszöktette a 400 éves Református Kollégiumba. Itt érettségizett, I. éves kolozsvári egyetemi hallgatóként 1960. november 22-én előadás közben tartóztatták le. A rendszerellenes versei miatt 144/1960. szám alatt összeállított bűnügyi dosszié alapján a Kolozsvári Katonai Tör¬vényszék 1961. július 14-i tárgyalásán hét év börtönbüntetésre ítélte. Moyses Márton az egyetlen politikai elítélt talán az egész világon, aki — azért, hogy a smasszerek ne tudjanak vallomást kicsikarni belőle — a rabruhájából kitépett erősebb szálakkal levágta a nyelvét. A periratban három cellatársa is saját kézzel írt vallomásában összegezte mindezt. Moyses Márton 1970. február 13-án Brassó főterén, a tartományi pártbizottság székháza előtt benzinnel leöntötte, majd felgyújtotta önmagát, így tiltakozott az erdélyi magyarságot és őt ért jogsértések ellen. Három hónapig tartó iszonyatos szenvedés után hunyt el.
Az erdélyi magyarság a magyarországi erjedési folyamat fontos mozzanataként értékelte, hogy a budapesti központi pártlapban, a Szabad Nép 1956. szeptember 9-i számában megjelent Pándi Pál Közös dolgaink című beszámolója a romániai útjáról. Bár egyfajta idilli állapotról írt, a gondok egy részét sem hallgatta el: „A problémák jelentős része a Magyar Autonóm Tartomány státusával kapcsolatos. Ez ideig még nem jelent meg az autonóm terület alkotmánya, érezhetően nem alakult ki még ennek a politikai egységnek a végleges profilja. (...) Egy helyen például arról panaszkodtak, hogy a szabad nyelvhasználat szempontjából egyik legfontosabb helyen, a bíróságon több felelős beosztású hivatalnok nem ért magyarul, ami erősen akadályozza a tárgyalások zavartalan menetét. (...) Méltányos lenne a feliratok, hirdetmények, cégtáblák kétnyelvűségét biztosítani Kolozs¬várott s mindenütt, ahol jelentős tömbben élnek magyarok. (Ma már ott tartunk: Kolozsváron a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az erdélyi magyarság szellemi központjának ki- és bejáratainál — arra hivatkozva, hogy a magyarság részaránya nem éri el a lakosság húsz százalékát, csak 19 valamennyi százalék! — még szemszúrásból sincs magyar névtábla! — T. Z.) Itt tárták fel a kolozsvári Bolyai Egyetem különféle ne¬hézségeit s azt a nem egészséges jelenséget, hogy falvakban és kisvárosokban gyakran mutatkozik aggodalom a magyar szülőkben, hogy vajon gyermekeiket magyar iskolába adják-e."
„Sokfelé panaszkodtak arról, hogy igen kevés magyar újságot, folyóiratot, könyvet küldünk a Román Népköztársaságba" — írja Pándi Pál. Akár ma is beutazhatná Erdélyt, s bizony számos területen nemhogy előrelépést, hanem súlyos gondokat tapasztalna. A Bolyai Tudomány¬egyetemet felszámolták, Kolozsváron csak magyar intézményeken, lelkészi hivatalokon láthatunk magyar feliratot.
Keleti Ferenc bukaresti magyar nagykövet összefoglalója szerint a Pándi Pál-cikk nagy visszhangot keltett a román politikai körökben. Le¬fordították román nyelvre, eljuttatták a szá¬mottevő politikai személyiségekhez, a Román Munkáspárt központi vezetőségében ankétszerűen is megtárgyalták az írást. „A román elvtársak — írja Ke¬leti Ferenc nagykövet — a nemzeti kérdést álta¬lában megoldott problémának tekintik a Román Népköztársaságban. Azt elismerik, hogy helyi problémák adódhatnak az alsóbb szervek hely¬telen intézkedése következtében, de a Magyar Autonóm Tartomány s általában a romániai magyarság problémái elvileg helyes megoldást nyertek. E kérdések feszegetését a magyar sajtóban nem tartják helyesnek. A cikkel kapcsolatban már történtek konkrét intézkedések is..."
Ugyancsak Keleti Ferenc nagykövet számolt be arról, hogy a Pándi-cikk nyomán az RMP központi vezetősége bizottságot küldött Kolozs¬várra, hogy kivizsgálja a Bolyai Tudományegyetem három fiatal tanárának, Tóth Sándor filozófusnak, Papp Sára irodalmárnak és Weiszmann Endre fizikusnak a nagy vihart kavart jelentését, amely ugyan a címében a korszak kliséit idézte — A magyar értelmiségi körökben jelentkező burzsoá-naci¬onalista befolyások elleni harc néhány problémája —, valójában tételesen megfogalmazták: Ko¬¬lozsváron felütötte a fejét a régi/új nacionalizmus, amelyet a Román Munkáspárt nemcsak nem mérsékel, hanem hallgatólagosan támogat is. A három fiatal tanár azt is megfogalmazta: a Ma¬gyar Autonóm Tartomány 1952-ben történt megalakítása nem vezetett a magyar nemzeti kisebbség jogainak kiszélesítéséhez, ezzel szemben „bizonyos körök a Magyar Autonóm Tartomány létrehozását megkísérlik olyan törekvések takarójául felhasználni, amelyek például Kolozsvár kétnyelvű jellegének, Kolozsvár történelmileg kialakult magyar kultúrcentrum jellegének felszámolására irányulnak". A jelentés szerint az 1951—52-es ideológiai tisztogatások a Bolyai Egyetemet nagyobb mértékben sújtották, mint a Babeşt, ez jelentős mértékben gyengítette a magyar oktatás színvonalát. Az aránytalanságok még a fizetésekben is jelentkeztek: egy magyar könyvtáros fizetése egyharmadával maradt el a román kollégájáétól. 1956 szeptemberének utolsó napjaiban az RMP központi vezetősége Miron Constantinescut, Fa¬zekas Jánost, Pavel Ţuguit és Tiberiu Ardeleanu főcenzort küldte Kolozsvárra, hogy kivizsgálja a jelentésben foglalt állítások valódiságát. Kiszáll¬tak a Bolyai Egyetemre, a magyar középiskolákba, a Magyar Színházba és más magyar intézményekbe. A három magyar oktató nem volt hajlandó ön¬kritikát gyakorolni, fenntartották, hogy a párt hibá¬kat követett el. Az állítás nyomán Miron Constan¬tinescu nagyon indulatosan jelentette ki: a párt nem követ el hibákat, legfeljebb erélytelen. A letolásnak nem voltak súlyosabb következményei.
|
