Tartalomjegyzék

ERDÉLY

Magyar nyelvű feliratokat helyeztek el az egyetemistáktuntetes_oktatas

Marosvásárhelyi Rádió, 2011. április 26. – Kovács Zsolt

Magyar nyelvű feliratokat helyeztek el a Babes-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi tanszékén harmadéves egyetemisták. Az akcióról Nemes Előd tanár értesítette híradónkat, és beszámolt arról, hogy az egyetem sepsiszentgyörgyi épületében hiányos volt a magyar nyelvű feliratozás, annak ellenére, hogy az 1000 diák 80 százaléka magyar, illetve a tanárok javarésze is az.

Nemes Előd szerint az egyetemi titkárság hirdetőtábláján például román nyelven közölték az órarendet, a magyar tannyelvű osztályok diákjaival, emiatt sok fiatal nem is tudta, hogyan nevezik az adott tantárgyat anyanyelvén. Nemes Előd hozzátette: a Babes-Bolyai Tudományegyetemen három tanszék működik, a Fazakas József főigazgató által vezetett vállalatgazdaság tanszék honlapja is kizárólag román nyelvű, miközben a közigazgatási tanszék internetes oldala három nyelven olvasható.

A sepsiszentgyörgyi egyetemi tanár szerint a magát multikulturálisként meghatározó Babeş–Bolyai Tudományegyetem egyik székelyföldi tagozatán megengedhetetlen, hogy ne létezzen többnyelvűség. A sepsiszentgyörgyi egyetemisták ugyanakkor felszólítják az egyetem vezetőségét, hogy teremtse meg a magyar nyelvi környezetet és biztosítsa a magyar ügyfélszolgálatot is, mert enélkül mit sem ér a magyar nyelvű oktatás.

ROMÁNIA

Basescu régiókat akar

Kitekintő, 2011. április 23. – Pap Szilárd István

Újabb lökést adott az évek óta húzódó romániai régióvitának Traian Băsescu köztársasági elnök. Az államfő alkotmányban szentesítené a régiók fogalmát, amelyek a megyék helyét is átvehetnék az ország közigazgatási rendszerében. A korán örvendő magyaroknak megüzente: az etnikai elvet egyáltalán nem fogják figyelembe venni a régiók megrajzolásánál. Csak hasznossági szempontokat engednek érvényesülni. A kérdés csak az, vajon a Székelyföld esetében a hasznossági szempontok – véletlenül – nem esnek-e egybe az etnikai princípiummal.

A háromszéki városkába, Kovásznára vonult vissza múlt hétvégén Traian Băsescu román államelnök, hogy áttanulmányozza a kormány által elkészített alkotmánytervezetet, amelyet húsvét után tesznek közzé, illetve terjesztenek a parlament elé. A Médiafax hírügynökség tudósítása szerint a köztársasági elnök vasárnap elmondta, a régiók gondolatát is bevinné az új alaptörvénybe. Szavaiból az is kiderült, hogy az ötlet az ő számára az ország közigazgatási rendszerének teljes régióalapú átszervezését jelentené, hiszen véleménye szerint a jelenlegi 41 megye (plusz a főváros, Bukarest) túlzott bürokráciával jár.

Régióvita Romániában

Băsescu tehát részben átrendezte a régiók körül kialakult vita paramétereit, hiszen eddig igen ritkán volt szó ilyen mélyreható adminisztratív reformról. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az eddig létező EU-s fejlesztési régiók átszervezésére nyújtott be törvénytervezetet, amely azonban kimondja, hogy a fejlesztési régiók nem területi közigazgatási egységek, és nem rendelkeznek jogi személyiséggel. Ezeket a gazdasági egységeket (szám szerint nyolcat) pusztán statisztikai célból, az Európai Unió kérésére hozták létre, és azóta is gyakori kritika éri őket. Az RMDSZ javaslata tizenhat kisebb régiót, valamint öt makrorégiót hozna létre, a tizenhat közül az egyik Maros, Hargita és Kovászna megyékből állna össze, azaz egybeesne Székelyfölddel.

Múlt vasárnap a román köztársasági elnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az általa elképzelt régiók hasznossági szempontokat követnének, semmiképp sem etnikai elvet. A kijelentés beilleszthető a Băsescu sokszor hangoztatott autonómia-koncepciójába, amely nem ismer el semmiféle nemzeti-etnikai alapon vett különbségtételt. Az „egyenlő autonómiát Caracalnak és Székelyudvarhelynek!" szlogen alatt futó elképzelés főként közigazgatási decentralizációt jelent. Az új regionális ötlet is ehhez a gondolatmenethez kapcsolódik.

Az államfő felvetéseire reagálva Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke úgy nyilatkozott: „Mindig szorgalmaztuk a regionális felosztás felülvizsgálatát, ezzel kapcsolatban törvénytervezetet terjesztettünk elő a parlamentben, és várjuk, hogy a többi párt is foglaljon állást ezzel kapcsolatban. Ráadásul a nemrég aláírt koalíciós megállapodásban is szerepel, hogy újra kell gondolnunk a gazdasági régiókat." Azt is elmondta, hogy sürgősen vitát kell arról folytatni, milyen jogkörökkel kellene felruházni az újonnan létrehozandó egységeket. A Szövetség és a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezetei közösen reflektáltak a fejleményekre, és hangsúlyozták, a történelmi és kulturális szempontokat nem szabad figyelmen kívül hagyni az átszervezéskor. Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki szervezetének és Kovászna megye tanácsának elnöke – a Háromszék tudósítása szerint – kijelentette, a három székelyföldi megye „egy testet" alkot, egységes történelmi, kulturális szempontból, ezért ezt hivatalosan is el kell ismerni.

A román politikum már korábban is igen hevesen reagált az RMDSZ regionális koncepcióira. A székelyföldi fejlesztési régió gondolata ellen felemelték szavukat mind az ellenzék, mind pedig a nagyobbik kormánypárt képviselői is. Băsescu múlt hétvégi kijelentéseivel kapcsolatban a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csak annyit mondott: porhintés az egész. Victor Ponta szerint az ellenzék már elkészült egy alternatív javaslattal, és egyeztetésbe is kezdett az RMDSZ-szel és a többi nemzeti kisebbség képviselőivel.

Nem félünk a régiótól, a régiótól...

Románia már évek óta játszik az alaptörvény megváltoztatásának gondolatával, a hétköznapi politika azonban igen jó kerékkötőnek számít e tekintetben. Ugyan nem lehetünk biztosak, ám minden jel arra utal, hogy a jelenlegi politikum nem képes olyan konszenzusra, amely egy új alkotmány megalkotásához szükséges lenne. A jelen politikai konjunktúrában a módosítás startból halálra van ítélve.

Mindazonáltal Traian Băsescu kijelentései jelentősen bonyolítják a regionalizmus körüli vitát. A fejlesztési régiók kapcsán mindenki elismerte, hogy főként gazdasági szempontokról van szó, úgy kell átrendezni a régiókat, hogy azok serkentsék a gazdasági tevékenységet. Ebben a tekintetben a Székelyföld különállását támogatók érvei igen gyengék, hiszen nem valószínű, hogy a terület egyedül hatékonyabb gazdasági fejlődést érne el, mint, mondjuk, egy erős, gazdasági motornak számító központhoz való csatolása esetén.

A regionális közgazdaságtan érvrendszerére rakodott rá egy második, amely épp a kulturális és történelmi szempontok figyelembe vételét szorgalmazza. Ez az argumentáció a mai Románia történelmi régióira való támaszkodást hirdeti, és elismeri, hogy a Bánát, Máramaros, Olténia stb. régiók különböző sajátosságokkal rendelkeznek. Ismerve a román politikum „etnikai elv" elleni érzelmeit, a romániai magyar vezetők ezen érvrendszerbe próbálták beépíteni a Székelyföld és Partium státuszának elismertetését is. Bár Bukarest így is egyből etnikai diszkriminációt kiáltott, a székelyföldi románok pedig az elnyomást emlegetnek, a fejlesztési régiók RMDSZ által kívánt átszervezése nem tűnik lehetetlen feladatnak főként, ha figyelembe vesszük, hogy a Szövetség igen jó alkupozícióban van.

Egy átfogó közigazgatási reform és regionalizáció á lá Băsescu azonban ennél sokkal nagyobb falat. Ahogy a Deutsche Welle román tudósítója is kijelenti az ország összes helyi bürokratája és kiskirálya teljes vállszélességgel állna szembe egy ilyen fajta átrendezéssel. Az újságírók által csak „báróknak" nevezett helyi politikai vezetők igen nagy hatalommal és befolyással rendelkeznek a központi politikában is, és sokszor magánbirtokként rendelkeznek egy-egy megye fölött. Az államfő terve ezek hatalmának megnyirbálását jelentené, a helyi bárók azonban sokkal nagyobb ellenállást képesek kifejteni, mint amilyenről román szélsőséges nacionalisták valaha is álmodtak.

A Deutsche Welle tudósítója arra is felhívja a figyelmet, hogy a közigazgatás területi átszervezése nem jelent automatikusan nagyobb hatékonyságot. Ezeket az új régiókat tényleges jogkörökkel felruházni, csökkenteni kell a Bukaresttől való függőséget. Tartalommal kell tehát feltölteni a régió fogalmát, és csak azután lehet térképrajzolásba kezdeni. A romániai magyarságnak pedig ebben a vitában kell aktív részt vállalnia, hiszen megeshet, hogy például a Székelyföld esetében a „hasznossági" szempont összeegyeztethető az etnikai elvvel is. Ez pedig egy újabb valódi lépés lenne az autonómia felé.

Winkler: nem időszerű az alkotmánymódosítás tematizálása

Winkler Gyula honlapja, http://www.winklergyula.ro/, 2011. április 26.

Az Alkotmány felülvizsgálatának folyamata bukásra van ítélve, hiszen a törvényhozásban nem létezik párbeszéd a hatalom és az ellenzék között – vélte keddi, dévai sajtótájékoztatóján Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke.

„Az RMDSZ álláspontja és a saját véleményem is az, hogy az alaptörvény módosításának tematizálása nem időszerű, ráadásul most hamis célzatú is, hiszen nincsenek meg a feltételek, hogy elindulhasson az Alkotmány felülvizsgálata. A parlamenti pártok nagyon eltávolodtak egymástól, holott a párbeszédre szükség van ahhoz, hogy a módosítás megtörténhessen, ráadásul a parlamenti többség is nagyon törékeny" – fejtette ki Winkler Gyula, aki szerint a jövő évi választások után megalakulandó parlamentnek lehet esélye sikerre vinni az alkotmánymódosítást.

Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke ugyanakkor úgy értékelte, szükség van az alkotmánymódosítással kapcsolatos javaslatok elemzésére, megvitatására. „Egy komoly, megalapozott közvita jól jöhet, ha azt nem kampányeszközként használják" – mutatott rá Winkler Gyula, megjegyezve, hogy a 2003-as módosításhoz képest az alaptörvény újabb felülvizsgálatát nem kellene egy adott elnök, kormányfő vagy politikai párt elvárásai szerint elvégezni. Az EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy egy országos szintű vita új alaptörvényhez kellene hogy vezessen, ellenkező esetben a társadalom apátiája csak tovább mélyülne.

Már most megfigyelhető, hogy téves úton indultak el a lehetséges módosításokról szóló diskurzusok, amelyek az egész folyamatot veszélyeztetik – figyelmeztetett Winkler Gyula, utalva arra, hogy felmerült a régiók átszervezése kapcsán, hogy ez tulajdonképpen a megyék felszámolását jelentené. Az ehhez hasonló ötletek a jelenlegi helyi kiskirályok ellenkezését váltják ki, akik majd mindent megtesznek, hogy erre ne kerülhessen sor. Egy ilyen jellegű vita teljes mértékben steril és semmi jóra nem vezet – hangsúlyozta az EP-képviselő, kiemelve, hogy a régiók és a megyék a közigazgatás más-más szintjét jelentik, egy decentralizált államban mindkettőre szükség van.

Winkler Gyula ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az RMDSZ egy alkotmánymódosítás során a parlamentáris köztársaság és a kétkamarás parlament mellett teszi le voksát, ez utóbbi összetételét egy arányos képviseletet eredményező, vegyes választási rendszer biztosítaná. Az EP-képviselő szerint a jelenlegi hatalom a félprezidenciális köztársaság gyengeségét igazolta, hiszen egy „téves egyensúlyt" eredményezett az államfő, a miniszterelnök és a törvényhozás között, kibékíthetetlen ellentéteket szítva a társadalomban, egymás ellen ugrasztva a különböző korosztályokat, szakmai és társadalmi kategóriákat, és nem volt ereje szolidaritást és egységet szorgalmazni.

Az egyéni szavazókerületes választási rendszer kapcsán Winkler Gyula elmondta, hogy ez az elmúlt 21 év leggyengébb és legszétesettebb parlamentjét eredményezte. „A parlament lobbiszervezetté vált, amelynek az a célja, hogy anyagi forrásokat szerezzen a polgármestereknek. A parlamentarizmusnak nem ez a lényege, a törvényhozásnak jogszabályokat kell kidolgoznia és megszavaznia" – jelentette ki Winkler Gyula.

Az EP-képviselő ugyanakkor azt is ellenzi, hogy az alkotmánymódosításról szóló népszavazást összekapcsolják bármilyen más szavazással. Szerinte egy erről szóló döntés a népszavazás hitelét csorbítaná, holott ez egy nagyon fontos eszköze a demokráciának. (a képviselő sajtóirodája)

Winkler: az EMNP célja a magyar parlamenti képviselet megszüntetése

Erdély.ma, 2011. április 26.

Az új párt alapítói veszélyeztetik az erdélyi magyar közösség egységét és parlamenti képviseletét – jelentette ki Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke kedden, Déván megtartott sajtótájékoztatóján. Az alakulófélben levő Erdélyi Magyar Néppártról az újságírók kérdezték az EP-képviselőt.

„Aki Hunyad megyében egy új párt létrehozását kezdeményezi, az tulajdonképpen azon dolgozik, hogy az RMDSZ-t eltávolítsa a megyei politikai palettáról. Ugyanígy Erdély szintjén tulajdonképpen az erdélyi magyar nemzeti közösség parlamenti képviseletének felszámolásán dolgoznak" – nyilatkozta Winkler Gyula, aki szerint ezt a veszélyt egyetlen módon lehet elkerülni, ha az erdélyi magyar közösség megtartja egységét.

Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy nem igaz, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt kiegészíti majd az RMDSZ-t, ahogy azt az új párt kezdeményezői állítják. Szerinte az EMNP tulajdonképpen egy eszköz, amelynek célja az RMDSZ gyengítése, megosztása, amelyet Bukarest és Budapest egyaránt szeretne elérni. „Az RMDSZ egy etnikai alapon szerveződő szövetség, és az elmúlt 21 évben bebizonyítottuk, hogy a teljes romániai magyar közösséget képviseljük, azokat is, akik támogattak szavazatukkal és azokat is, akik nem" – hangsúlyozta Winkler Gyula.

Az EP-képviselő felidézte az RMDSZ szerepét a romániai demokrácia kialakulásában, a román-magyar párbeszéd elindításában a '90 márciusi eseményeket követően, ugyanakkor arra is rámutatott, hogy az RMDSZ arra kapott mandátumot a romániai magyar közösségtől, hogy parlamentáris eszközökkel valósítsa meg célkitűzéseit. Winkler Gyula szerint négyévente, a választási kampány előtti időszakban az RMDSZ mindig támadások célpontja lesz, mert nem enged a független politizálásból, amelynek legalább öt évszázados hagyománya van az erdélyi magyarok politikájában.

Újságírói kérdésre válaszolva, az EP-képviselő elmondta: információi szerint a Demokrácia Központok tulajdonképpen az alakuló párt székhelyeiként működnek.

Azzal kapcsolatosan, hogy az RMDSZ etnikai volta anakronisztikus és, hogy az erdélyi magyaroknak ideológiák mentén kellene román pártokban politizálniuk, Winkler Gyula úgy vélte: ez csak akkor történhet meg, ha a román pártoknak a programjukban tartalmas, a nemzeti kisebbségeket megszólító fejezetek is lesznek, és ezekben a multikulturalizmus és a transzilván eszmeiség is szerepel. Az RMDSZ Hunyad megyei elnöke ugyanakkor hangsúlyozta, nem nézheti tétlenül, hogy a magyar közösséget veszélyeztető új pártot akarnak létrehozni Hunyad megyében.

Winkler Gyula EP-képviselő sajtóirodája
Déva, 2011. április 26.

MAGYARORSZÁG

Aláírta az államfő az új alaptörvényt

MTI, 2011. április 25.

Aláírta Magyarország új, 2012. január 1-jén hatályba lépő alaptörvényét a köztársasági elnök hétfőn, a déli harangszót követően.

Schmitt Pál szerint egy mindenki számára érthető, egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvény született, amelyre a magyarok nemzedékek múlva is büszkék lesznek. Az államfő a Sándor-palotában látta el kézjegyével az új alkotmányt húsvéthétfőn. Az aláírás után - amelyet a közszolgálati médiumok és több kereskedelmi tévécsatorna is élőben közvetítettek - Cserhalmi György színművész szavalta el felvételről a Szózatot, majd Schmitt Pál ünnepi beszédet mondott.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott: az új alaptörvény "mostantól, mint a földbe vetett mag, várja, hogy rendelt idejében szárba szökkenhessen, egyben régi önmagát, a benne lakozó letűnt korok szellemével, átadhassa a múltnak". "A nagy ünnepek az élet körforgásaihoz kapcsolódnak, különösen igaz ez a tavaszi újjászületésben ünnepelt húsvétra, a feltámadásra. Akár Istenben hiszünk, akár a sorsban, ilyenkor körülöttünk minden az új életről, a megújulásról szól" - mondta, hangsúlyozva, hogy 2011 tavasza az egész nemzet számára fontos eseménnyel lett teljesebbé: idén nemcsak a természet újult meg, hanem legfontosabb törvényünk is.

Kiemelte, fontos, értékteremtő munkán vagyunk túl, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vállalt ebben. Úgy vélekedett, húsz évvel a rendszerváltás után végre nemcsak elértünk egy történelmi lehetőség kapujáig, ahogy az már számtalanszor megtörtént, most át is léptünk rajta, élni tudtunk a lehetőséggel. Schmitt Pál szerint az alaptörvény születése megmutatta, hogy egy ilyen nagy horderejű vállalkozás nem lehet néhány szakértő, jogalkotó magánügye, ahogy az a múltban történt, hiszen e törvényben "a társadalmi együttélés fő szabályai, jogaink és kötelességeink, nemzetünk hitvallása összegeződik, ezért ez mindannyiunk közös ügye, nemzetként való létezésünk alapja".

Kijelentette, egy mindenki számára érthető, egyszerre magyar, nemzeti, korszerű és európai alaptörvény született, amelyre a magyarok nemzedékek múlva is büszkék lesznek, amely megőrzi alkotmányos hagyományaink minden eddigi erényét, és hozzáteszi azt, amit "mi, XXI. századi magyarok fontosnak tartunk".

"Erőt adhat mindannyiunknak, hogy az alaptörvényben a szabadságjogok összegezése az európai alapjogi chartára épül, megmutatva elkötelezettségünket saját nemzeti önazonosságunk mellett az európai demokratikus értékek irányában is" - mondta, hozzátéve, hogy az alaptörvénnyel "a jövőnek csak az alapjait raktuk le, rajtunk áll, hogy milyen sorsot építünk magunknak ezen fundamentumra".

Schmitt Pál kitért arra is, hogy az embereket elsősorban az érdekli, számon kérhetően védi-e az alaptörvény a rendet, az ember méltóságát, a jogok gyakorlását, lesz-e ezen elvekből következően munkája, biztonságban tudhatja-e családját, bizakodással tervezheti-e gyermekei jövőjét, erkölcsös közéletben és hivatalokban tudja-e intézni dolgait. "Hogy a válasz kivétel nélkül igen legyen, ahhoz minden egyes ember munkájára szükség lesz. A magyarok nemcsak a törvény előtt egyenlők, hanem a törvény szellemének meghatározásában és végrehajtatásában is" - jegyezte meg.

Szólt arról is, hogy nem választható el egymástól a magyarság és a velünk élő nemzeti közösségek sorsa, "mindenki számít, együtt vagyunk erősek".

"Bízzunk benne, hogy amikor a sarkalatos törvények révén a mostani keret megtelik majd tartalommal, minden szempont
elhangzik az arra rendelt helyen, az Országgyűlésben, minden érv betölti a maga hivatását, és a többség illő bölcsességgel fogadja a kisebbség véleményét is, felelősséget vállalva az egészért" - hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzáfűzve, hogy a törvényhozásban a képviselőknek nem a saját, rövid távú, hanem az egész közösség hosszú távú érdekeit kell érvényesíteniük, "ha nem így tesznek, saját választóik felé kell majd elszámolniuk".

"Bizakodjunk kellő alázattal, hogy ez a lelket felemelő ünnep most az új kezdet esélyét hozza el kivétel nélkül minden magyar ember számára. Legyen béke, szabadság és egyetértés. Adja Isten, hogy így legyen" - zárta szavait Schmitt Pál.

A televíziós közvetítés a Himnusz hangjaival ért véget.

Lázár: a határon túli magyaroknak megadjuk a szavazati jogot

MTI, 2011. április 26.

A sarkalatos törvények döntő része ősszel kerül az Országgyűlés elé – erősítette meg Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője kedden a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Mint mondta, először a Széll Kálmán Tervhez és az Új Széchenyi Tervhez kapcsolódó jogszabálytervezetek érkeznek a parlamenthez; a sarkalatosak közül lesznek, amelyek "talán még beleférnek" a nyári ülésszakba, de döntő részük – így az önkormányzati, az Országgyűlésről, vagy az igazságszolgáltatás reformjáról szóló előterjesztések – a szeptemberi, októberi hónapokban kerülhetnek sorra.

Két dolgot tudunk már az új választási szisztémáról, az egyik, hogy 200 fős lesz a parlament, a másik, hogy a határon túli magyaroknak megadjuk a szavazati jogot – jelentette ki az előrehozott választások lehetőségét kizáró Lázár János, aki szerint a többség ma a Fidesz-KDNP-frakcióban a vegyes választási rendszer mellett teszi le a voksát, az pedig, hogy a határon túli magyarok milyen formában kapnak szavazati jogot, még nyitott kérdés.

Azt nem gondolom, hogy mondjuk az én választókörzetem vagy városom életébe közvetlenül a határon túli magyaroknak egy választás alkalmával bele kellene szólniuk – fogalmazott a vezető kormánypárt frakcióvezetője. (mti)

„Világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást"

Ókovács Szilveszter, a Duna TV új vezérigazgatója nem enged az igényességből
Szabadság, 2011. április 26.

Ókovács Szilveszter 2010. november 18. óta a Duna Televízió Zrt. új vezérigazgatója. A korábban operaénekesként, közíróként, rádiósként és tévésként tevékenykedő Ókovács Szilveszter tavaly Cselényi Lászlót váltotta a Duna TV élén. Az új vezérigazgató és helyettese, Amin Zoltán nemrég erdélyi körúton tartózkodott, amelynek célja az itt élő magyarságnak a Duna TV jövőbeni műsorpolitikájával kapcsolatos elvárásainak és igényeinek a felmérése volt. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szervezésében Kolozsváron is zártkörű megbeszélésre került sor, amelyen a Duna TV vezetői egyetemi oktatókkal, politológusokkal, szociológusokkal, a szakma és a civil szféra képviselőivel folytattak eszmecserét. Ókovács Szilveszter és kollégája beszámoltak a magyar közszolgálati médiában bekövetkezett változásokról, hangsúlyozva: a jövőben az anyaország határain kívül élő magyarság, és az itt működő tévés műhelyek fontos szerepet fognak kapni a nemzet televíziójában, amely a Kárpát-medence meghatározó csatornájává kíván válni. A jelenlévők az erdélyi magyar közösségnek a kisebbségi sorsból adódó sajátos helyzetére, problémáik, gondjaik kibeszélésének és megjelenítésének fontosságára hívták fel a Duna Tv vezetőinek a figyelmét.

-Milyen átszervezések zajlottak a közelmúltban a magyar közszolgálati médiában, s ez milyen mértékben érintette a Duna TV-t? – kérdeztük a Duna TV új vezérigazgatóját, Ókovács Szilvesztert.

-Az új médiatörvény 2011. január elsejei életbe lépésével alapvetően változott meg a közmédia szerkezete. Szemponttá vált az erők koncentrálása, a párhuzamosságok felszámolása és a források hatékonyabb felhasználása. Ha ez nagyon politikusan hangzik, akkor néhány példa: a „sok stáb ugyanoda megy" pénzpazarló metodikáját a „sok stáb sokfelé megy" gyakorlata váltotta fel, így több hírt kapunk több felől. Azután lehetségessé vált az átdolgozás, és a „több stúdió dolgozik keveset" elve helyébe a „kevesebb stúdió dolgozik többet" elvárását tettük. Ami pedig a szerkezeti vázat illeti: négy úgynevezett megrendelő Zrt. jött létre (MTV, MR, MTI és Duna), amelyek az ötödiktől, a szinte a teljes dolgozói állományt és közvagyont átvett MTVA-tól kapják a kívánság szerint elkészített műsorokat. És valamennyi híradásért, honlapért és flash-ért az MTI Hírcentruma felel.

-Várhatóak-e lényegi változások az eddigiekhez képest a Duna TV műsorpolitikájában, és ha igen, akkor melyek lennének ezek? Milyen elképzelésekkel és tervekkel vágott neki az új feladatnak?

-A Duna Televízió 1992 karácsonyán II. János Pál áldásával lépett a minőségi televíziózás útjára. Büszke vagyok rá, pedig tizennyolc éven át csak nézője lehettem, hogy sosem tért le erről a csapásról, az időnként vargabetűk dacára sem. Pedig sokszor kellett utat taposni a médiadzsungelben: Csíksomlyóról búcsút például senki sem közvetített a Duna előtt. Magam most is azon vagyok, hogy se az igényességből, se az áldás erejéből ne veszítsünk: a Duna a politikai határok nélkül kezelt magyar nemzet orgánuma marad, míg második, tematikus csatornája dunART néven a magyar kultúra prémiumszintű gyűjtőhelye lesz. Ősztől ez lép az Autonómia nevű ismétlőprogram helyébe.

-Hogyan képzelik el megjeleníteni a televízióban az anyaország határain túl – az utódállamokban – élő magyarság sajátos gondjait? Miként kívánják bekapcsolni az összmagyar vérkeringésbe Erdélyt, létezik-e erre vonatkozóan valamilyen stratégia?

-Igen, hogyne. Nem célunk, hogy szellemi skanzenbe zárjuk a kárpáti karéjban élő, de az anyaországtól csaknem száz éve elcsatolt magyarságot. Minden műsorunk úgy gondolkozik majd, hogy a határon túli tematika szerves része legyen, határon túli vendég oda behívható legyen. Nem kipipálni szeretnénk Erdélyt sem, mondjuk, egy napi tizenöt perces híradócskával, hanem organikusan kötni az óhazához. Ez Önöknek is múlhatatlanul fontos, de – és engedje meg, hogy tízmillió potenciális célszemély miatt ezt is hozzátegyem – Kis-Magyarországnak is lételeme, ha megmaradni akar.

-Erdélyi körúton tájékozódtak arról, hogy milyen elvárásai vannak az itteni magyarságnak a nemzet televíziójával szemben. Többnyire milyen kérések fogalmazódtak meg, illetve figyelembe fogják-e venni az elhangzott szempontokat?

-Azért jöttünk, hogy beszélgessünk. Tizennyolc kisebb-nagyobb találkozás nettó másfél nap alatt nagyon sűrű program, de az otthoni átszervezések, az intézményépítés és az őszre tervezett vadonatúj műsorszerkezetek miatt most többre nem volt idő. Hamarosan visszatérünk, például egy műsorvezetői casting miatt is. De a feszített menetrend ellenére világos már most is, mit kér Erdély: figyelmet és beleszólást. Mindkettőt szívből ígértük meg, annyit hozzátéve a rendszeresen ide kilyukadó disputához, hogy Erdély belső, intim ügyei viszont nem egy öt kontinensre szóró összmagyar adóra tartoznak. Véleményem szerint nem kerülhető meg egy potens és nézett erdélyi televízió felépítése. Ha viszont egy Kolozs megyei problémának van kitekintése, nagy a hatósugara, és megoldása valamennyi magyar ember számára hordoz megszívlelendőt Canberrától akár Csángóföldig, akkor annak természetesen a Dunán lesz a helye ezután is. Konkrét vitaműsort tervezünk – hadd ne improvizáljak, hisz szeretnénk komolyan venni a dolgot, a többiről majd később.

-Friss közvélemény-kutatás szerint tájainkon a Duna TV háttérbe szorult. Az emberek többsége az RTL-t és a TV 2 kereskedelmi adókat nézik inkább. Mit kívánnak tenni annak érdekében, hogy a nézőket ismét visszacsábítsák a Duna csatornákra és növeljék a tévé nézettségét?

– Egész őszintén: még rosszabb helyzetre készültünk. Odahaza annyira nyomasztó a kereskedelmi fölény, és annyira lepusztult a közmédia televíziós szegmense, hogy ugyanazokat az arányokat vártam Erdélyben is. Meglepett, hogy még mindig mekkora nimbusza van a Dunának, és ezt Budapestről jőve most nagy pozitívumként élem meg. De világos, hogy a túldolgoztatott, válságoktól sújtott, nehezen élő magyar ember szemzsibbasztónak vagy háttérnek használja a televíziót a határ mindkét oldalán, és ezt a fura telekommunikációs ópiumot a kereskedelmi média nagy eredményességgel gyártja. Nekünk át kell mennünk a tű fokán: olyan csomagolásba tenni az igazi, nem évülő értékeket, mint hazaszeretet, család, istenhit, műveltség, hagyomány, művészet, sport és mások, hogy azok a toronymagasra felküldött ingerküszöböt valahogy átüssék. A Duna nem lehet lassú, áporodott, színtelen és halk. Mint az élet valamennyi területén, itt is az arányok helyes megtalálása lesz a mesterség lényege. Úgy érezzük, Erdélyben még megvan a bizalom, és mi nem szeretnénk eljátszani.

Ókovács Szilveszter 1969. december 31-én született Veszprémben. Operaénekes (lírai bariton), zenekritikus, publicista, rádiós és televíziós műsorvezető, szerkesztő. Tanult trombitán, harsonán, zongorán, több fúvószenekarral bejárta a fél Európát.

A Kincskereső című országos gyermeklap sci-fi pályázatán nyertes. Középiskolásként a Caranten és Tabu funky együttesek tagja (basszusgitár, szövegíró, énekes). A Győri Zeneművészeti Főiskolán 1992-től magán-énektanár és kamaraművész, majd 1997-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia operaénekese, énekművésze, magánének-művésztanár. Énekesként Európa több országában fellépett (dalestek, oratóriumok, operák), 1996-tól a Budapesti Kamaraopera, 1997-től pedig a Nemzeti Filharmónia szólistája, 2000-ben színpadra állítja Mozart A színigazgató című darabját.

Oktatóként 1996–2000 között a váci konzervatórium tanára, 1999-től az Oktatási Minisztérium fejlesztési tanácsadója, 2000–2002 között a Miniszterelnöki Kabinet tanácsadója, 2001–2005-ben Operaházi tag, 2001-től az Erkel Színház vezetője, 2002-től a Magyar Állami Operaház kommunikációs igazgatója. Közölt a Belváros, Heti Válasz, UFI, Gramofon, Operaélet, EMI-Hangjegyzet, Új Ember, Fidelio, Magazin, Magyar Nemzet, KépMás, Nagyítás című lapokban.

Rádiósként 1989-től a veszprémi Radio Jam-ben hallható, 2001 – 2004 között a Bartók Rádió, 2007-től a Lánchíd Rádió, 2009-től pedig a Klasszik Rádió munkatársa. Tévésként 1991-92 között a Magyar Televízió Mozart-vetélkedősorozaton győzelemre vezeti csapatát, majd 2001-től a Satelit TV riportere, a Hír TV műsorvezetője, szerkesztője.
Artisjus-díj-ban részesül 2007-ben, majd 2009-ben Mikszáth Kálmán-díjjal jutalmazzák, 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntetik ki. Ezen kívül az Országos Polgári Szövetség Sajtódíjában és Pest megye Sajtódíjában részesül.

Felesége Máthé Zsuzsa jogász, történész, három gyermek édesapja, Benedek 6, Zsombor 5 és Juliska 2 éves.

KÁRPÁT-MEDENCE

Kulcsfontosságú pillanat a magyarság számára – Szlovákiai népszámlálás 2011. május 21-én

Magyar Nemzet, 2011. április 25. – Radócz Ákos

Célegyenesbe fordult a felvidéki magyarság kampánya, amely azért küzd, hogy Szlovákiában élő nemzettársaink büszkén vállalják nemzetiségüket, anyanyelvüket és kultúrájukat a népszámláláson. Május 21-én a tét rendkívül magas, északi szomszédunknál a magyarság száma félmillió alá apadhat. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztala aktív felvilágosító munkát végez, amelyhez kulturális, ifjúsági, szakmai és egyéb szervezetek, a református egyház és a felvidéki magyar pártok (MKP, Most-Híd) is csatlakoztak.

Az 1991-es csehszlovák népszámlálás alkalmával 567 296 fő vallotta magát magyar nemzetiségűnek, ami az össznépességen belül 10,7 százalékos részarányt jelentett. Tíz évvel később Szlovákia lakosságának már csak 9,7 százaléka, 520 528 személy. (Az anyanyelvünket használók száma azonban ennél némileg magasabb volt.) A népességfogyás mértéke 46 768 fő volt. A fogyásban jelentős szerepet játszott a magyar–szlovák reláció és a többségi társadalom kisebbségpolitikájának változása, valamint a magyar nemzetiségűek arányának növekvése az ismeretlen kategórián belül, az úgynevezett rejtett migrációs veszteség, valamint a természetes fogyás.

A magát magyarnak vallók több mint kilencven százaléka a Felvidéknek a Magyarországgal határos sávjában, mintegy 8400 négyzetkilométernyi, összefüggő területén él. Napjainkban a magyarság három nagyobb településtömbben él. A legkiemelkedőbbet az egykori koronázási várostól, a mai szlovák fővárostól az Ipoly mentéig élő magyarság alkotja, ide tartozik a leghomogénebbnek számító Csallóköz, a Mátyusföld, a Vág és Garam közti területek és az Ipoly-mente magyarsága. A második településterületet a nógrádi, gömöri és kassai-medencei magyarság alkotja, a harmadik tömb pedig a Bodrogközé és Ung-vidéké.

Szlovákiai közigazgatási felosztása szerint a tíz évvel ezelőtti népszámlálás alapján a magyarság aránya az ország nyolc kerületéből négyben (Nyitrai kerület: 27,6 százalék, Nagyszombati kerület: 23,7 százalék, Besztercebányai kerület: 11,7 százalék és Kassai kerület: 11,2 százalék) haladja meg a tíz százalékot. Az országban 523 településen él tíz százaléknál több magyar, ezek közül pedig csupán 435-ben vannak többségben nemzettestvéreink. Azonban ezen települések nagy része falu, és csupán 14 városban haladja meg a magyarok száma a lakosság felét. A magyarok hatoda ötezernél kisebb lélekszámú falvakban lakik.

A nagy nap: május 21.

A szlovákiai népszámlálás eszmei időpontja a 2011. május 20-a és május 21-e közötti éjszaka, ami azt jelenti, hogy az akkor fennálló állapotoknak megfelelően kell kitölteni az íveket. Északi szomszédunkat 19 756 számlálókörzetre osztották fel, mindegyikben egy biztos látogatja meg a háztartásokat május 13-ától kezdődően. Idén először nyílik lehetőség arra, hogy a népszámlálási kérdőív elektronikusan is kitölthető legyen. Az online űrlap magyar nyelven is elérhető lesz a népszámlálási központ honlapján. Az elektronikus kitöltéshez egy azonosítóra lesz szükség, melyet a belépési jelszóval a népszámlálási biztos mindenkinek átad. A biztos feladata továbbá az ívek kitöltésének elmagyarázása, valamint átadása. A biztosok igazolványt kapnak, viszont senki sem köteles őket a lakásába engedni. A népszámlálás június 6-án zárul, addig gyűjtik be az íveket. Mindenki köteles részt venni és valós adatokat megadni.

A népszámlálás 2011-ben is anonim. A közölt adatok miatt senkit sem lehet felelősségre vonni – ezt törvény tiltja, a statisztikai hivatal sem tudja majd, ki milyen adatot adott meg magáról. Az íveket a feldolgozás után bezúzzák. A népszámlálás első, összefoglaló adatsorait várhatóan hetekkel az összeírás után teszik közzé, az egészen részletes adatok csak jövőre várhatóak. Az állami büdzséből a községek 5 642 966 eurót, a kerületek pedig 53 millió eurót kapnak a költségek fedezésére. A következő népszámlálásra 2021-ben kerül sor.

„Számunkra életbevágóan fontos"

A Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja és a Bugár Béla által elnökölt Most-Híd egyetért abban, hogy a szlovákiai magyarok további jövője szempontjából a népszavazási ív személyi kérdőívén három válasz megadása kulcsfontosságú. Ezek a nemzetiség (20.), az anyanyelv (21.) és a leggyakrabban használt nyelv kérdései (22.).

Az MKP eredetileg azt szerette volna, ha csak a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala végzi magyar vonalon a népszámlálási tájékoztatással kapcsolatos munkát. Miután mások is különutas megoldásokba kezdtek, ők is úgy döntöttek, hogy saját aktivitásokkal jelentkeznek. A Berényi József által vezetett párt több mint 150 óriásplakáton és szabadtéri, kulturális műsorokkal is megszólítja az embereket. Az elvük az, hogy mindenki vallja saját nemzetiségét. A Magyar Koalíció Pártja arra biztatja a polgárokat, családokat, hogy a népszámlálás során önbecsüléssel és bátran vállalják őseik hagyatékát, magyar nemzetiségüket, anyanyelvüket és hitüket, ezzel is igazolva, hogy ragaszkodnak szellemi gyökereikhez, szülőföldjük hagyományaihoz, és mindezek birtokában törekszenek az egyenrangú és egyenjogú polgári élet kiteljesedésére, beleértve az anyagi és szociális biztonságot is.

A népszámlálás egy évtizedre meghatározza, hogy a magyar kisebbségnek milyen jogi és anyagi lehetőségei lesznek a kultúra, az oktatás és a hagyományaik ápolása terén – vallja az MKP. „A többségi nemzet szempontjából ez egy lényegtelen momentumnak tűnhet, de nekünk, itt élő magyaroknak a közösségünk szempontjából életbevágóan fontos" - mondta korábban a párt országos tanácsának elnöke, Bárdos Gyula.

Mindenki számít

A népszámlálással kapcsolatos közös felvilágosító munkát a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezte. Az általuk koordinált kampány is hozzájárul ahhoz, hogy a magyar nemzetiségű vagy anyanyelvű polgárokban tudatosoljun a kérdőívek helyes és a valóságnak megfelelő kitöltésének jelentősége. Az akció a hangzatos „Mindenki számít" jelszóval indult, amihez egy videoklipet is forgattak, amelyben a mindenre elszánt kérdezőbiztos humoros és meglepő módokon keresi fel a polgárokat.

A kerekasztal népszámlálási oldalán ismert közéleti személyiségek, többek között Bauer Edit, az MKP európai parlamenti képviselője, Lampl Zsuzsanna szociológus és Dusza János fizikus, az MTA külső tagja is vall magyarságáról. A honlapra látogatók választ kaphatnak kérdésekre, ha netalán elbizonytalanodnának. Letöltető adatlapok, valamint kitöltési útmutatók is segítik a magyarokat, a weblapon 2011. május 21. és 29. között online kitöltésre is lehetőség lesz. Juhász Tibor és Gyenes Gábor karikatúrái külön üde színfoltot jelentenek az amúgy komoly és határozott hangvételű oldalon.

Egy hónapon át izzottak az Ifjú Szívek

A pozsonyi illetőségű Ifjú Szívek Táncház harminc állomásos népszámlálási turné keretei között igyekezett életre hívni a Szlovákiában élő magyarok felelősségtudatát. A Kárpát-medencei magyar néptáncmozgalom és -művészet jelentős műhelye március 15. és április 15. között adta elő a külön erre az alkalomra készült, Levelek című műsorát, amelyben visszaigazolást adtak a kisebbségi kultúra 21. századi élő mivoltáról és a benne rejlő perspektívákról. A szlovákiai magyarság egyetlen hivatásos táncegyüttesének művészeti vezetője, Hégli Dusán a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kampánystábjának tagja. Azt vallják, hogy legyen valaki bármilyen nemzetiségű, a legfontosabb az, hogy maradjon meg annak, aminek született. Hégli szerint a Csallóköz közepén egyszerűbb az embernek tudnia, hogy micsoda, kicsoda, és vállalja is.

EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ

Franciaország a schengeni rendszer felfüggesztését fontolgatja

MTI, 2011. április 22.

A francia kormány a schengeni rendszerrel kapcsolatos kötelezettségei felfüggesztését fontolgatja a tunéziai és a líbiai bevándorlók Olaszországon keresztül haladó áradata miatt - közölte pénteken a francia elnöki hivatalhoz közel álló forrás.

Úgy fogalmazott, Párizs szemében úgy tűnik, hogy fontolóra kell venni egy olyan mechanizmus kialakítását, amely - ha tartós "üzemzavar" alakul ki az Európai Unió külső határainak valamelyikén - lehetővé tenné a kötelezettségek átmeneti felfüggesztését az üzemzavar időszakára.

A schengeni övezet tagországai között nincs határellenőrzés.

A bevándorlás kérdésköre az egyik legkényesebb téma, amely várhatóan napirendre kerül a jövő kedden Rómában tartandó olasz-francia csúcstalálkozón, Silvio Berlusconi olasz kormányfő és Nicolas Sarkozy francia elnök tárgyalásain.

Franciaország múlt vasárnap magára vonta az olaszok haragját azzal, hogy aznap Olaszországból érkező vonatjáratokat törölt, megakadályozandó annak a vonatnak a belépését Franciaországba, amelyen tunéziai migránsok és politikai aktivisták tiltakoztak Párizs bevándorlási politikája ellen. "Minden járatot törölt (a dél-franciaországi) Alpes-Maritimes megye prefektúrája további intézkedésig" - közölte a francia vasúttársaság (SNCF) egyik kalauza az olasz határváros, Ventimiglia pályaudvarán.

Párizst viszont az bosszantja, hogy Olaszország úgy döntött, fél évig érvényes tartózkodási engedélyt ad az olasz partokra január eleje és április 5. között érkezett, több mint 20 ezer tunéziainak, hogy csatlakozhassanak Franciaországban és más európai uniós országokban élő "barátaikhoz és rokonaikhoz".

Claude Guéant francia belügyminiszter hétfőn emlékeztetett: a schengeni szerződés értelmében az az ország kezeli a bevándorlók helyzetét, amelybe először beutaztak. Hangsúlyozta, hogy azoknak a külföldi állampolgároknak, akiknek Olaszország ideiglenes tartózkodási engedélyt ad, meg kell mutatniuk, hogy rendelkeznek a második országban való tartózkodáshoz és a hazautazáshoz szükséges pénzzel. Ezen összeg hiányában a francia hatóságok visszafordítják őket Olaszországba, ahova először utaztak be - tette hozzá.

A schengeni előírások értelmében a migránsoknak tervezett tartózkodásuk idejére napi 62 euróval kell rendelkezniük. Ha elhelyezésükről gondoskodik valaki, akkor elegendő 31 euró is. Ellenkező esetben a schengeni rendszernek abba az országába kell visszaküldeni őket, ahová először tették be a lábukat.

INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA

Húsz évet vártunk az alkotmányra

Magyar Hírlap, 2011. április 26. – Baranya Róbert – Zsebők Csaba

Még nem lehet megmondani, hogy a tegnap a köztársasági elnök által aláírt alaptörvényünk nemzeti egységet teremt-e, de az kétségtelen, hogy ez lenne az egyik feladata – véli Fricz Tamás politológus és Granasztói György történészprofesszor, akik szerint a sarkalatos törvényekben még nagyon fontos kérdések dőlnek majd el. Hangsúlyozták, hogy az alkotmányozási folyamatra ugyanúgy rátelepedett a nemzet mindennapi megosztottsága, és ahogy szavaikból kiderül, ez nem is véletlen.

Baranya Róbert: A most elfogadott alaptörvény nem titkolt célja, hogy nemzeti egységet teremtsen, de már a kezdetektől heves támadások érték a folyamatot is. Vajon betölti-e ezt a szerepét az új alkotmányunk?
Fricz Tamás: Az alkotmánynak valóban az az egyik célja, hogy egy nemzetet egységbe kovácsoljon, és egy olyan tekintélyt teremtsen, amire később bárki hivatkozhat. Jelen pillanatban azonban még annyira benne vagyunk a mindennapokban, és nincs történelmi távlatunk, hogy nem tudhatjuk erre a választ. A megalkotást övező hatalmas politikai vihar mindenesetre azt a látszatot teremti, hogy nem sikerül elérni ezt a célt. Azonban óva intenék attól, hogy ezt egy végleges állapotnak tekintsük. Ugyanilyen viharok előzték meg például az Egyesült Államok alkotmányát.

Granasztói György: Ez egy olyan általános és elvont szöveg, amelynek nagyon sok kiérlelt mozzanata van, mint például az európai alapjogi charta beemelése. Tehát messze túlmutat az aktuálpolitikai csatározásokon. 1949 előtt az alkotmány szerepét az a rendkívül komplex közjogi rendszer töltötte be, amely bizonyos értelemben befejeződött 1945-ben. Az igazi megosztottság abból fakad, hogy Magyarországon 1948-tól egy olyan társadalmi berendezkedés volt, amelynek 1989-ben hátat fordítottunk.

F. T.: Mindig politikai akarat kérdése, hogy például egy alkotmányozási folyamatban létrejön-e az együttműködés. A kormányzó oldalnak a kétharmados többségével minden legitim eszköze megvolt, hogy megtegye ezt a lépést. Az ellenzéknek pedig megvolt a lehetősége a részvételre. Az ő politikai szándékuk döntötte el azt, hogy nem jött létre együttműködés. Óriási önellentmondás, hogy nem vettek részt, majd utána kijelentették, hogy ezért nem legitim az alaptörvény.

Zsebők Csaba: A ma már független Szili Katalin részt vett a folyamatban, de egyik módosító indítványát sem fogadták el. Nem adtak ezzel muní­ciót az ellenzéki érveknek?

F. T.: Kétségtelen tény, hogy lehetett volna gesztusokat tenni.

G. Gy.: Ez nem érinti a legitimitás problémáját, mert Szili már a részvételével megadta a legitimitást. Hogy nem szavazta meg, az a saját ügye. Az pedig nem igaz, hogy ez egy párt alkotmánya. A kormánypárt is összetett, és belső konfliktusok terhelték a folyamatot.
F. T.: Kisebb hangsúly helyeződött a közvéleményben arra, hogy a két párt között koncepcionális viták voltak. Nem csak egyes részkérdésekben volt ellentét. Ilyen a második kamara ügye, vagy az államfő parlamentfeloszlatási jogosítványának megteremtése. Az elfogadott alaptörvény megőrizte az 1989-es berendezkedést.

Zs. Cs.: Ez jó vagy rossz?

F. T.: Én kritikusan viszonyulok ehhez. A '89-es közjogi berendezkedés arra törekedett, hogy a kormányzat és a parlament stabil lábakon álljon, be legyen betonozva, mert akkor még több veszély is leselkedett az országra. Ez akkor indokolt volt. Az elmúlt húsz, de különösen az elmúlt nyolc év tapasztalata viszont az, hogy van olyan politikai erő Magyarországon, amely ha hatalomra kerül, visszaél a hatalmával, és önkényt gyakorol, sőt a szabadságjogokat is lábbal tiporja. Ebből kiindulva meg kellett volna fontolni a közjogi berendezkedés rugalmasabbá tételét.

B. R.: Az ön által javasolt luszt­ráció, annak kimondása, hogy az előző rendszer kiszolgálói nem kerülhetnek kulcspozíciókba, nem hatott volna szintén a megosztottság irányába?

F. T.: 2005-ben szembesültem azzal, hogy hazánk az egyetlen posztkommunista ország, amelynek nincs új alkotmánya. A többi országban születtek lusztrációs törvények. Magyarország rákfenéje még mindig az, hogy fennmaradt egy erős posztkommunista hatalmi hálózat, amely óriási károkat okozott, és állandóan szembemegy azokkal a lehetőségekkel, amelyek a nemzeti egység vagy a konszenzualitás megteremtését szolgálnák.

G. Gy.: Ez a legsúlyosabb problémája hazánknak 1990 óta, és ezt hihetetlen drámaisággal éljük meg. Állandóan szembetaláljuk magunkat azzal, hogy két Magyarország van, a polgárháborús hangulat pedig húsz év után sem múlt el. A kommunista rendszer elképesztően erős gyökerekkel rendelkezik. Ez azzal függ össze, hogy a Kádár-rendszer rugalmasabb volt, mint a környező országokban. Ott könnyebben tudtak a régi rendszer ellen fordulni, és a lendület lehetővé tette a teljes személyi váltást. A kommunista pártok teljesen új garnitúrával jelentkeztek. Nálunk a feszültséget hihetetlen mértékben növelő tényező, hogy azoknak, akik felelősek voltak az 1990 előtt történtekért, és átmentették a hatalmukat, sikerült elhitetniük, hogy egyenesen ők készítették elő a demokratikus átmenetet. Az alkotmányból az látszik, hogy kompromisszumot alkalmaz, nem veti fel a számonkérés lehetőségét. Tulajdonképpen az alaptörvény a polgárháborús helyzetet tükrözi.

Zs. Cs.: Nem lesz a lusztráció elmaradása miatt egy új törésvonal a radikálisok és a jobbközép erők között?

F. T.: De igen, és ezért nem is lesz egyszerűbb az életünk. Nagyon nehéz ennek az országnak az együtt tartása. Nincs béke, és sajnos ezután sem lesz. Nagyon erős a két nagy oldal közötti megosztottság, olyan mély, mint egy nemzetiségi konfliktus. Egy sarkalatos törvényben lehetett volna rendezni a kérdést, nem háborús eszközökkel, hanem morálisan.

G. Gy.: Én ebbe a helyzetbe nem tudok belenyugodni, csak konstatálom. Például a vármegye kifejezés kikerült a szövegből, arra hivatkozva, hogy valakikben rossz emlékeket ébreszt. A probléma, hogy az 1948-ban létrejött kommunista rendszer volt az, amely mindenféle átkot szórt a közeli és távoli múltra, beleértve a jobbágysorsot vagy a nemességet. A vármegyétől való félelmünkkel elfogadunk egy konszenzust, pedig ez a közigazgatási berendezkedés egy alapvető történeti tény, amely nem sért senkit. Az ilyen szembeállítás a klasszikus demokráciákban meglévő jobb- és baloldal polarizálódását hamisítja meg. Magyarországon szó nincs jobb- és baloldal ellentétéről. A mai Fideszben sokkal több baloldali érték van, mint az MSZP-ben. Másrészt a baloldaliságot nem lehet egy olyan párttal azonosítani, amely ilyen mérvű korrupciót hozott létre.

Zs. Cs.: A médiatörvény után Nyugaton már az alkotmányt is egyre többen erősen kritizálják vagy éppen támadják.

F. T.: Döbbenetes, ahogy például a preambulumot kritizálják, amely nagyon bátor része az alaptörvénynek, óriási erőt ad az országnak. Amikor mi joggal meg akarjuk erősíteni nemzeti identitásunkat egy alkotmányban, az rögtön szembekerül a nyugat-európai beszédmóddal.

G. Gy.: Elképesztő félreértések vannak. Egy, a kritizálók táborába tartozó francia újságíróval beszélgettem a Szent Koronáról, és kiderült, hogy fogalma sincs a magyar közjogi hagyományról, sőt azt sem tudja, náluk mi a jelentősége a koronának.

B. R.: Mi a véleményük a nagy vihart kavaró bírói nyugdíjkorhatár csökkentéséről?

F. T.: Az igazságszolgáltatás területén sem történt meg a rendszerváltás. Ha van lusztráció, akkor ezt egy átvilágítással, új pályáztatással is meg lehetett volna oldani.

G. Gy.: A kormánypártok az adózásban és a nyugdíjazás terén is egységes elveket követnek, így ha egy egyetemi tanárnak 62 éves korában el kell mennie nyugdíjba, akkor ezt más kategóriáknál is érvényesíthetik.

Zs. Cs.: Ugyanakkor a balliberális oldal érdekes módon arról beszél a legkevesebbet, hogy ha a leendő kormányok csak egyszerű többségre tesznek szert, akkor, úgy tűnik, nem határozhatják meg majd az adó-, család- vagy nyugdíjpolitikát. Ez a megoldás mennyire szerencsés?

G. Gy.: Nem tartom kizártnak, hogy egy új parlamentben olyan alkalmi megállapodások jönnek létre, amelyekkel orvosolhatók ezek a problémák. De 1990-ben is épp az volt a gond, hogy az előző parlament hagyatékaként rengeteg kétharmados törvény maradt.

F. T.: Az alkotmányozás intenzív folyamat volt, amelybe ad hoc megoldások is belecsúsztak. A sarkalatos törvényekben lehet rendezni a hibákat. De alkotmánymódosításra is lehetőség van, amellyel adott esetben akár a kétkamarás rendszerre is át lehet térni. Amit azonban sürgősen el kell dönteni, hogy a sarkalatos törvényeket az Alkotmánybíróság felülvizsgálhatja-e. Ez ugyanis nem világos egyelőre.

G. Gy.: Az alaptörvényt egy számítógépes operációs rendszerhez hasonlítanám, amelynek vannak frissítései. A rendszer használata közben derül ki, hogy kell-e egyáltalán, és ha igen, akkor hol kell módosítani. Amíg a kétharmados többség megvan, ez a helyzet alapvetően fennáll.

Orbán Viktor: Az újjászületés dokumentuma

Erdély.ma, 2011. április 24.

Nekünk, magyaroknak nagyböjt idején az újjászületés ígérete ad erőt az önmegtartóztatáshoz. Az újjászületésben ölt testet a kereszténység központi gondolata, a Megváltó kereszthalálának áldozata és az általa elnyert bűnbocsánat. A hosszú, hideg tél idején pedig a természet tavaszi újjászületése ad reményt, teszi elviselhetővé a várakozást. A húsvéti újjászületés így átvezet minket a bűnből a bűnbocsánatba, a sötétségből a fénybe, a várakozásból a beteljesedésbe.

Az idei húsvét a magyaroknak különösen fontos. Jézus Krisztus feltámadásán és a természet tavaszi megújulásán túl ebben az évben Magyarország újjászületését is ünnepeljük. Éppen egy éve döntöttek a választók arról, hogy a múltba visszahúzó, a megújulás útjában álló erőket sosem látott egységben leváltják, és felhatalmazást adnak egy új korszak megkezdéséhez.

Az egy év temérdek feladatot adott, és sok munkával telt mindannyiunknak. A számos megoldandó feladat közepette azonban nem feledhettük legsürgetőbb közös küldetésünket: a Magyarország újjászületése előtt álló akadályok lebontását. E munka kiindulópontja egy új, közös alaptörvény megalkotása volt. Kellő szerénységgel, de magabiztosan állíthatjuk: Magyarország új, húsvéthétfőn kihirdetendő alkotmánya a magyar újjászületés legfontosabb dokumentuma.

Védtelenség

A sors úgy hozta, hogy 1989-ben, ifjú rendszerváltóként, huszonéves fejjel már részese lehettem egy alkotmányozási kísérletnek. Mi, akik a Fideszt képviseltük a kerekasztal-megbeszélések során, úgy találtuk, hogy a kísérlet végül kudarcba fulladt, ezért nem írtuk alá az ott készült megállapodást, amely később az egypárti Országgyűlés alkotmánymódosításának alapjául szolgált. Mi azt – erényei ellenére is – a megalkuvás dokumentumának tartottuk. Azt a dokumentumot még a félelem és a bizonytalanság levegője hatotta át.

Ma már alig hisszük el, egy mai fiatal számára talán felfoghatatlan is, de akkor bizony még itt voltak az orosz katonák. Teljes felszereltséggel Magyarország területén állomásozott a szovjet hadsereg, felfegyverzetten működött az állampárt által irányított munkásőrség, és mint a levéltári iratokból pontosan tudjuk, működtek és politikai megbízásra figyelték az ellenzék tagjait a titkosszolgálatok is ugyanúgy, mint az előző negyven évben.

Ez teremtette meg a lehetőséget az akkor még erős befolyással rendelkező állampárt kulcsfiguráinak, hogy legalább részben megvédhessék alkotmányukat és hatalmukat, amit az akkori köznyelv – indokoltan – egyszerűen csak hatalomátmentésnek nevezett.

Mi azt akartuk, hogy a szovjet katonák menjenek haza, a munkásőrség szűnjön meg, a titkosszolgálatok ne figyelhessenek tisztességes embereket, és az egypártrendszert váltsa fel a többpártrendszer. Azt akartuk, hogy Magyarország szabad és független legyen. Az lebegett a szemünk előtt, hogy a pártállami diktatúrának mielőbb és örökre véget vessünk, és Magyarország végre meginduljon a szabad, demokratikus jogállam és a piacgazdaság útján. Úgy láttuk, hogy ehhez a készülő tervezet nem elég erős, túl sok maradt benne a régi rendszerből.

Ezért nem fogadtuk el az átmeneti alkotmányt, de tudtuk, hogy egy ideig együtt kell élnünk vele. Abban bíztunk, hogy a demokrácia és a szabadság rendszere majd legyengíti a kommunistákat, és akkor eljön az ideje az igazi alkotmányozásnak.

Az átmeneti alkotmány nem egészen egy évre betöltötte a szerepét, vagyis átsegítette az országot a szabadság világába. Többre azonban nem futotta...

Azonnal, már az Antall-kormány első napjaiban kiderült, hogy átmeneti alkotmánnyal nem lehet kormányozni az országot. Az MDF–SZDSZ-paktum sem segített ezen. Éles politikai verseny indult. A maguk módján mind a bukott kommunista rendszer jogutódjai, mind a rendszerváltók arra törekedtek, hogy elég erőssé váljanak az alkotmányozáshoz. Mindenki alkotmányozni akart vagy szeretett volna az elmúlt húsz évben, de más-más célból. Az állampárt örökösei azért, hogy visszaépítsék, a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva visszafoglalják saját régi pozícióikat. Mi, akik ragaszkodtunk a rendszerváltás eszméihez és céljaihoz, azért, hogy a múlt visszatérését végleg megakadályozzuk, és befejezzük a rendszerváltást.

Az MSZP–SZDSZ-koalíció is az alkotmányozás reményében jött létre. Hozzá is kezdtek. Menet közben kiderült, hogy különféle részérdekek, pártpolitikai megfontolások és viták miatt nem tudtak eljutni odáig, hogy befejezzék, amit elindítottak.

Az első polgári kormányban meg lett volna a szándék, de nem volt rá esélyünk, nem voltunk hozzá elég erősek. Be kellett érnünk a „több, mint kormányváltás, kevesebb, mint rendszerváltás" lehetőségével. Úgy gondolkodtunk, hogy meglévő erőnket inkább a bajban lévő gazdaság rendbetételére kell összpontosítanunk.

A 2002 utáni szocialista kormányoknak is szándékukban állt az alkotmányozás, meg is kezdték annak előkészítését. Azonban a hatalommal való visszaélésre épülő politikájukkal minden alapját lerombolták egy olyan társadalmi egyetértésnek és összefogásnak, ami az alkotmányozáshoz szükséges.

Közvetve mégis hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországnak ma új alkotmánya lehessen, mert éppen a 2006-os események tették világossá a magyarok számára, hogy az alkotmányunk – összes módosításával együtt is – a kudarcok alkotmánya, amely nem képes megvédeni minket semmitől. Nem tudott megvédeni minket a teljes eladósodástól, a politikai hazugságoktól, a hatalommal való visszaéléstől, a rendőri brutalitástól, a gazdaság teljes tönkretételétől, a spekulációtól, az offshore arisztokratáktól, a nokiásdobozos tolvajoktól, a bűnözőktől, a szélsőséges politikai alakulatoktól, a pénzügyi válságtól, egyszóval semmitől. A magyarok 2006-ban ébredtek rá Magyarország védtelenségére és arra, hogy ennek a védtelenségnek alapvető oka az erőtlen, átmeneti alkotmány.

Ezért döntöttek úgy 2010 tavaszán, hogy az átmenet korszakának véget kell vetni, és olyan összefogást kell teremteni, amely 20 év után végre képes erős és modern alkotmányt létrehozni és megújítani Magyarországot. Felismerték, hogy Magyarország megújulásához új alaptörvényre van szükség, amely kellő védelmet biztosít Magyarország és a magyarok számára, és korszerű válaszokat ad a XXI. század kihívásaira.

Csak az válhat erőssé, akinek van önbecsülése

Erőssé válhat-e az, és elérhet-e bármilyen fontos célt, akinek nincs önbecsülése, akinek az a jelmondata, hogy „Merjünk kicsik lenni!"? Az előző húsz évben megtanultuk, hogy esélye sincs. Csak az válhat erőssé, csak az vállalkozhat nagy dolgokra és járhat sikerrel, akinek van önbecsülése.

Mi, magyarok sok mindenbe belevágtunk az utóbbi húsz esztendőben, de nagyon kevés volt olyan, amit végig is vittünk, és még kevesebb, amit jól vittünk véghez. Hányszor bizonytalanodtunk el például az adózás, az egészségügy vagy az oktatás ügyében? Mindegyiknek nekirugaszkodtunk nem egyszer, nem kétszer, de mind ez idáig egyiknek a megújítását sem tudtuk sikerrel befejezni.

Hiányzott hozzá az önbecsülésünk. A nemzeti önbecsülésünk. Hiányzott, hogy büszkén meg tudjuk mondani, kik vagyunk, mi köt össze minket, mit akarunk; honnan jöttünk, és hová megyünk, mit tartunk jónak és mit rossznak. Amikor ezekre a kérdésekre kellett volna válaszolnunk, 45 éven át egy fegyverekkel ránk kényszerített idegen kultúra és gondolkodásmód válaszolt helyettünk. Hogyan is lehetett volna önbecsülésünk, amikor évtizedeken át arra szoktattak minket, hogy szégyellnünk kell magyar mivoltunkat! Arra a kérdésre tehát, hogy mi születhet újjá az alaptörvény által, a válasz az, hogy a magyarok önbecsülése.

Az újjászülető nemzeti önbecsülésünk felszabadítja energiáinkat. Felszabadítja a vállalkozó kedvet, a munkakedvet, a szellemi energiákat, bátorságot ad a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz. Nem a politika erejét és nem a hivatalok erejét növeli, hanem a magyar emberekét. Az emberek ereje teheti erőssé a gazdaságot, hozhat létre új munkahelyeket, amelyekből tisztességgel meg lehet élni. Az emberek ereje teremthet erős közbiztonságot, hogy ne kelljen félelemben élnie senkinek. Az emberek ereje nyújthat szociális biztonságot azoknak is, akik segítségre, gondoskodásra szorulnak. Az emberek ereje képes erőssé tenni és megvédeni a családokat attól, hogy a gyermekvállalást leküzdhetetlen nehézségnek lássák. A politika minderre nem képes, legfeljebb lehetőséget nyithat.

Ne feledjük, ma egyszerre kell szembenézni a nyugati gazdasági válság következményeivel, az előző kormányok által előidézett s ördögi körré váló adósságcsapda veszélyeivel, az átmeneti korszak húsz évének felgyülemlett ellentmondásaival, valamint az ezekből adódó politikai, társadalmi és morális feszültségekkel.

Ezért lehet majd döntő jelentősége, hogy teljesen új elemek épültek be az alaptörvénybe. Mostantól alkotmányos védelem alatt állnak az ország legfőbb gazdasági érdekei, a közbiztonság és a családok életfeltételei. Ez az alaptörvény ma Európa legmodernebb alaptörvénye. Nyugodt szívvel és emelt fővel mondhatjuk tehát, hogy a húsvéti alkotmány az újjászületés dokumentuma.

Küzdelem az emberekért

Mindezek alapján az eltelt húsz év egyik legnagyobb magyar sikerének tartom az új alaptörvény elkészítését és elfogadását. Nagy siker, mert hosszú és embert próbáló küzdelem árán jutottunk el idáig. Hányan akartak lebeszélni róla, és hányan támadnak miatta most is! Ez érthető. 1990 óta mindenki alkotmányozni akar. Érthető, ha sokakban dolgozik ma az az érzés, hogy nekik nem sikerült.

Másrészt az új alaptörvény egyszer s mindenkorra rázárja az ajtót a múltra, egy olyan világra, amelynek Magyarország és a magyarok nagy többsége ugyan vesztese lett, de azért számos haszonélvezője is volt. Ők érthető módon nem örülnek.

Az új alaptörvény meggátolja, hogy a jövőben bárki korlátlanul vegyen föl a magyarok nevében hiteleket, és eladósítsa az országot. A szocialisták ennek nem örülnek, mert az ő kormányzásuk, hatalmi rendszerük éppen erre a korlátlan hitelfelvételre épült. Az új alaptörvény megszüntet mindenféle kiváltságot és privilégiumot. Ennek érthetően nem örülnek azok, akik ezeket a kiváltságokat élvezték.

Van olyan politikai erő ma Magyarországon, amelyik azért nőtt meg és azért tudott bekerülni a parlamentbe, mert az előző kormányok és az alkotmány gyengesége miatt elszabadult a bűnözés Magyarországon. Ők érthetően nem örülnek annak, hogy az új alaptörvény szigorúan lép fel a bűnözés ellen, mert saját jelentőségük csökkenésétől tartanak.

Van olyan politikai erő is, amely abból építkezik, hogy a vita fontosabb, mint az egyetértés, azok a dolgok, amelyek elválasztják az embereket, fontosabbak azoknál, amelyek összekötik őket. Akik így gondolkodnak, érthetően nem örülnek annak, hogy az új alaptörvény azokat az értékeket (a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend) deklarálja és veszi védelmébe, amelyek összekötik az embereket. Érthetően nem örülnek ennek, mert ők a vitákban érdekeltek, a viták erősítik őket, míg a széles társadalmi egyetértés gyengíti a pozíciójukat.

Nyilván nem örülnek az új alaptörvénynek azok sem, akik a zavarosban szeretnek halászni, akik a magyar termőfölddel és vízkészlettel szeretnének spekulálni, szívesen adnának bármit idegen kézbe, mivel eddig is ebből gazdagodtak. Érthető, ha a spekulánsok, ügyeskedők, trükközők nem örülnek annak, hogy az új alaptörvény egyértelműen gátat szab ezeknek a törekvéseknek.

Vagyis mindazok, akiknek az átmeneti korszak és annak átmeneti alkotmánya saját magánérdekeik érvényesítését tette lehetővé, érthetően nem örülnek az új alaptörvénynek, amelyben a nagy többség érdeke, a közérdek érvényesül.

Ahhoz, hogy az emberek ereje növekedjen, a politikának hátrább kell lépnie. Ezért feleztük meg a politikusok számát, ezért üzenünk hadat a kiváltságoknak, a bürokráciának, ezért vontuk be az embereket az alkotmányozás folyamatába, és ezért fogjuk megkérdezni és meghallgatni őket ezentúl is minden fontos ügyben.

A politika és a politikusok szerepe nélkülözhetetlen, de végső soron csak az emberek tudják megújítani Magyarországot, és csak az emberek ereje gátolhatja meg, hogy a múlt, a hatalommal visszaélő politika visszatérjen, és újra tönkretegye az életünket.

Nekünk tehát folytatnunk kell a küzdelmet, amelynek az a célja, hogy az embereknek legyen erejük fölemelni Magyarországot, és jobbá tenni az életüket. Ebben a küzdelemben velünk szemben állnak a hatalommal visszaélők, a spekuláns haszonlesők, a bürokraták és mellettünk a korán kelők, a munkába igyekvők, a mindennapi munkából élők.

Az újjászületés dokumentumának küldetése az tehát, hogy visszaadja a nemzet önbecsülését, növelje az emberek erejét, s egyúttal csökkentse a politika szerepét. Ezért prüszkölnek tőle azok, akik eddig úgy érezték, hogy az emberek felett állnak, felhatalmazás nélkül láthatatlan építményeket emelhetnek, kiváltságosok és kivételezettek, bennfentes szakértők, vagyis mindazok, akik demokrácia helyett elitizmust vagy pártokráciát akarnak. Nem tetszik nekik, hogy az emberek ereje, befolyása nő, az övék pedig csökken. Semmi okunk nincs arra, hogy engedjünk nekik. A kívül- és felülállás politikája, a bojkottpolitika megbukott. Ideje visszakullogni az Országgyűlésbe és visszasomfordálni a közélet sűrűjébe, ha azt akarják, hogy valaki egyáltalán még odafigyeljen arra, amit gondolnak és mondanak.

Az ország döntött. Az új alaptörvény, az újjászületés dokumentuma szerint Magyarországon az emberek szava lesz az első, ők fogják megmondani, hogy merre és meddig.

Orbán Viktor

Elvtársak, ne tököljünk!

Manna.ra, 2011. április 22. – Parászka Boróka

A rendszerváltás óta két generációnak ígérgették a tanügyi reformot. 21 év után „lassú és megfontolt" változtatásról beszélni több, mint bizarr.
Szülők és diákok ezreit érinti érzékenyen az év elején (jogos) politikai győzelmi ünnep révén útjára indított tanügyi reform.

Azt, hogy most hipp-hopp, néhány hónap alatt tényleg teljesen megváltozik az évtizedek óta alig moccanó román oktatási rendszer, és a tekintélyelvű, korszerűtlen, kisebbségellenes pedagógiát határozott ablaknyitással ki lehet szellőztetni: senki sem gondolja. De hogy

radikális változásnak kell jönnie:

ezt mindenki tudja, és várja. Azok, akik 1990-ben kezdték az első osztályt, és 2002-ben érettségiztek, évente legalább egyszer hallhatták azt, hogy reformok segítik majd a tovább tanulásukat. Nincs olyan huszon-harminc éves ma Romániában, akinek ne ígértek volna új tankönyvet, tantervet, korszerűsítést, amíg az iskola padot koptatta.

És rengetegen vagyunk olyanok, akik azzal a csalódással búcsúztunk a közoktatástól: hát mégsem jutott nekünk a sokat ígért jóból. Nem baj, tettük hozzá optimistán (és naivan), majd a gyermekeinknek jut.

A 2011-es tanévtől (amikor gyermekeink is már rég iskolások) újabb, minden eddiginél komolyabb ígéret ad lendületet az oktatásnak. Most már jogszabály biztosítja a változást – de új tankönyv és tanterv mégsem lesz.

Szerencsés esetben a 2012-2013-as tanévtől lesz változás, 2015-től viszont már szinte biztos, hogy megtörténik a teljes átállás – ígérik az RMDSZ szakértői, akik úgy vélik, nem szabad elsietni a reformot, lassú víz partot mos, lassan járj, tovább érsz, és hasonló bölcs érvek szólnak a tovább halogatott átállás mellett.

Mit is mondhatnánk erre? Hogy nem baj, no?

Ha nem nekünk, és nem is a gyeremekeinknek, akkor majd egy következő generációnak? A minisztérium perspektívájából újabb négy év már nem idő. De a ma ötödikesének négy év az általános iskola végét jelenti. Azok pedig, akik most kezdik a középiskolát, érettségizni fognak, mire teljesen révbe ér a reform.

Ötször négy évnyi idő elszállt, és elszállhat a hatodik négy éves ciklus is. Az igazán érintettek „hej nem érnek rá arra még". Nekik most kell az új tanterv, az új tankönyv, az élhető iskola.

Őket nem vígasztalja, ha az RMDSZ főtitkára kommünikéjében „elsőrendű kérdésnek", „prioritásnak" nevezi az oktatást, a szavak és a kommünikék nekik mit sem számítanak. Az se érdekel senkit, hogy miféle ütemtervek, politikai egyeztetések, protokollkörök futnak a háttérben. Reform kell most, mert már tíz évvel, húsz évvel ezelőtt is késő volt.

Nehéz megérteni, hogy mire is vár

a romániai magyar érdekképviselet. Ha tényleg van akarat a változtatásra, akkor már az oktatási törvény életbe lépésekor készen kellett volna állnia mindennek: tanterv javaslatoknak, kész tankönyveknek. Képletesen: a startvonalon kellene toporognia az egész romániai magyar pedagógus-társadalomnak.

A változások bevezetése néhány hetes munkát kellett volna jelentsen, és annyiból álljon, hogy a már kész oktatási "alapanyagot" összhangba hozzák a törvényerőre lépett jogszabályokkal. Ez a harmonizáció januártól szeptemberig, az új, reformtanév kezdetéig kellemes sétagalopp kellene legyen. Nem ez történik.

A románok történelme ingyen?

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára annyit ígér, hogy a következő tanévben érettségizők számára 2500 ingyen példányt biztosítanak a Románia földrajza és a Románok történelme tankönyvek fordításából. Továbbá, hogy „folyamatban van a VIII. osztályos Románia földrajza és a Románok történelme tankönyvek fordításához, kiadásához és állami finanszírozásához szükséges engedélyek, dokumentumok és határozatok beszerzése".

Na ez az a „folyamat", amely teljességgel kikezdi a reform hitelét, a belefektetett bizalmat. Nem erről volt szó!

Arról volt szó, hogy a kisebbségi kultúra – magyar, sváb, cigány ésatöbbi – helyet kap a romániai közoktatásban. Személyre és közösségekre szabottan. Mi kell ahhoz, hogy az erdélyi magyar kisdiák a romániai oktatásban alanyi jogon ismerkedhessen a magyar nemzeti történelemmel, kultúrával (és a svábbal, a cigánnyal, a zsidóval, az egész erdélyiséggel például)?

Nem a "románok történelme" könyv fordítására van szükség, hanem újraírt, újragondolt tananyagokra. Ezek a fordítások, ezek a maszatok a jelenlegi tarthatatlan helyzetet igazolják és konzerválják.

A „románok történelme" helyett „Románia történelméről" lehet legfennebb beszélni, „Erdély történelméről", a közoktatás által védett kisebbségi kultúráról. Hol marad ez a reform? Ne ragadjunk le a félig-meddig szimbolikus kérdéseknél: elő a farbával, és a lehető legszélesebb körben vázolni, mit hozhatnak az új kerettantervek, legyen szó a román nyelv oktatásáról vagy bármely más tantárgyról az irodalomtól a matematikáig.

Iskolai autonómia és háttérsuskus

Kovács Péter már idézett nyilatkozatában "meggyőződését fejezte ki" , hogy a széleskörű konzultáció az RMDSZ és társult szervezetei, "a szakmai és civil szervezetek, az egyházi intézmények, az önkormányzatok és tankönyvkiadók képviselőivel nagymértékben hozzájárulhat az új tanügyi törvényi mielőbbi sikeres alkalmazásához".

Felhívnám az érintett figyelmét, hogy például az egyházi intézményeknek vajmi kevés közük van a közoktatáshoz. Legalábbis szeretném hinni, hogy így van, és van értelme az egyházi és állami oktatás különválasztásának.

Viszont – talán megint csak túl naivan – kihagyhatatlannak tartom a konzultációból a szülőket, a diákokat és diákszervezeteket, az iskolaszékeket és mindenkit, akik az új, autonómnak mondott oktatási rendszerben érintettek, döntéshozói jogosítványokkal rendelkeznek. És nem mellesleg főszereplői az egész folyamatnak.

Amíg velük nincs egyeztetés, addig értelmetlen minden háttérsuskus. Addig csak szöveg, hogy mostantól gyermekközpontú, a helyi közösségek elvárásai szerint működtetett iskoláké a terep.

Nem lennék megsértődve például, ha az RMDSZ közvetlenül szólítana meg mint szülő, és tőlem is megkérdezné, mégis mikortól és hogyan számítok a reformintézkedésekre. Nem mellesleg a Szövetségnek se jönne rosszul, ha most az egyszer komolyan venné önmagát, és tényleg azokhoz vinné közel politikai sikerét, akiknek az új törvény hasznot hozhat. Háztól házig, és osztályteremtől osztályteremig.

Marosvásárhely fekete márciusa (Sütő András: Szemet szóért – részletek)

Szabadság, 2011. április 23.

A marosvásárhelyi magyarellenes pogrom iszonyata, véres emléke az idő múlásával csitul, elmondhatóvá szelídül.

Halottak felett virrasztó gyász enyhül fájdalmas kegyeletté; sebesültek és bűntelen börtönviseltek mondhatják tollba a történelmi igazságot kutató krónikásoknak: rablógyilkosok mellé szegődött bírák róttak ki rájuk súlyos ítéletet, amiért fejszés támadóik ellen – leginkább puszta kézzel – védekezni merészeltek.
De hol vannak a pogrom történész krónikásai? Ami kilencven márciusában történt, lassanként alámerül a múltba, folklorizálódik a közösségi emlékezetben. Tények és dokumentumok összegezésének híján már-már ott tartunk, hogy ahány részese vagy szemtanúja volt a véres eseménynek, megannyi változata kereng a köztudatban.

A történelmi "alulnézet" epikusait hallgatva mindinkább erősödik a kételyem: sikerül-e valaha is tiszta, átfogó képet alkotni a Bolyaiak városát meggyalázó vandál támadásról, annak szervezőiről, a legfelsőbb hatalmi szervekben máig meghúzódó, bányászdúláshoz is értő személyek felelősségéről.
Saját mulasztásaink e kérdésben éppoly nagyok, amilyen érthetetlenek is. Ennyi év alatt sem sikerült RMDSZ-nek, történeti intézménynek, marosvásárhelyi testületnek, egyetemi körnek, bármilyen közösségnek addig jutnia bár, hogy elkezdődjék a pogrom hazai és nemzetközi visszhangjának számbavétele. Úgy látszik, még mindig nyakig vagyunk ama fekete március megítélésének indulatos zűrzavarában, az egymásnak feleselő vélekedések ellentmondásaiban, és fájdalom: a morbus hungaricus következményeiben is. Emlékeztetem itt is az olvasót arra, hogy mulasztásaink egyik legfőbb okát a Romániai Magyar Demokrata Szövetségben dúló, ún. platformküzdelmekben kell keresnünk. Hol egyik, hol másik csoport keres és talál bűnbakot, megalkuvót, gyávát, felelőst a történtekért. Hatalmi csatározás, versengés közben Marosvásárhely tragédiája éveken át mellőztetve legföljebb azok gondjában élt elevenen, akik személyes kötelességüknek tartották kimenteni valamiként a feledésből.

Első helyen említem itt Kincses Előd emlékiratát (Marosvásárhely fekete márciusa, Budapest, 1990). Egy évvel később jelent meg ugyancsak Budapesten a Püski Kiadónál az RMDSZ Maros Megyei Bizottságának Fehér könyve. Mindkettő fontos, hiteles írások gyűjteménye, ám csupán kezdetnek tekinthető: csatatérről indított gyorsfutárok jelentéseinek. Hangjuk érthető módon még izgatott, szakadozó lélegzetvétel közben a híradás tömören tárgyias és riadtan látomásos. Vér és halál, fejsze roncsolta koponyák, disznóölő késsel kivetett emberi belső szervek látványa formálta szavaikat. Amit e két könyvecske tartalmaz: csepp a tengerből. Nagy kár, hogy a leitatott, félrevezetett Görgény-völgyi, Maros menti és mezőségi román parasztok 1849-re emlékeztető támadását s a védekező magyarok küzdelmét megörökítő filmfelvételek jó része ismeretlen helyre került itthon és a nagyvilágban. Micsoda közönyre vall, hogy ami még történeti kutatók hasznára lehetne, megfelelő konzerválás híján el fog pusztulni.

Tudomásom szerint a marosvásárhelyi magyarellenes pogromról az említett két könyvecskén kívül újabb, bővebb, tudományos kutatás eredményeit összegező munka nem jelent meg. Arról sem hallottam, hogy bármilyen szerény kezdemény történt volna az immár évtizedes mulasztás pótlására. A jelenségre illő jelzőt most nem írom ide. Sokan vannak, akik bélyegzőként ütnék azt az RMDSZ homlokára vagy hátára. Azt viszont szóvá teszem, hogy a "marosvásárhelyi eseményekről" készült parlamenti jelentés, melyet az Európa Tanácsnak Strasbourgba küldtek, nem teljesen tárgyilagos összegezése annak, ami történt. Mivel e dokumentum szövegezői eleve elvetették a marosvásárhelyi magyarok állítását, miszerint pogromot zúdított rájuk a sovén gyűlölet: mindent elkövettek, hogy a véres tényeket lehetőleg arányosan megosztva sózzák ún. szélsőséges magyarok s románok nyakába.

Görgény-völgyi támadók és őshonos vásárhelyi védekezők kerültek ilyenformán egy kalap alá, a kölcsönös vétség bűnében elmarasztalva. Nem tudom, hogy érdekvédelmi képviseletünk mit cselekedett, mit nem tehetett annak idején az Európa Tanácshoz küldött hamis jelentés cáfolatának ügyében. Annyi bizonyos, hogy mint annyiszor az idők folyamán: Bukarestnek ezúttal is sikerült félrevezetnie a kontinens közvéleményét. Ilyen siker után már könnyebb volt Marosvásárhelyt tömegével börtönbe vetni mindazokat, akik védekezni merészeltek az életükre törő fejszés támadók ellen.

Végezetül: újságolvasók, a márciusi pogrom története iránt érdeklődő magyarok személyem kapcsán is olvashattak olyan emlékiratokat, amelyeknek szerzőivel együtt éltem át székházunk ostromát. Köztük olyanok is akadnak, akik tények helyett utólagosan támadt vágyaikat vetik papírra. Egyikük úgy emlékszik, hogy segítségével elmenekülhettem volna merénylőim elől, de nem volt merszem leugrani a viszonylag alacsony kerítésről. Életem-halálom másik magyarázója – vásárhelyi híresztelések alapján vezércikkező amerikai püspök – a románok iránt tanúsított hiszékenységemet veti szememre, mondván: nem kellett volna a biztonságomat garantáló ezredes álnok szavaira hallgatnom.
Egyik is, másik is téved, valótlant állít, még ha együttérzésből gyakorolja is rajtam utólagos bölcsességét. Azt mondom hát nekik is: köszönöm szolidaritásukat, de hogy mit miért cselekedtem, magam tudom a legjobban.

Visszapillantásom, amelyet könyvemben lehet olvasni: az egyetlen hiteles története annak, ami velem megesett 1989-cel kezdődőleg 1990. március huszadikáig, amikor kora reggeli időben a bukaresti katonai kórházba szállítottak.
A román fővárosból még aznap Budapestre szállítottak ugyancsak repülőgépen. Hogy ez miképpen sikerült, hogy a történtek után micsoda hercehurcában teltek el roppant idegfeszültséget is okozva az utazás előkészületei: erről készülő krónikámban szólok majd. Emlékiratomnak ezt a szakaszát az égi magasságban érzett, fuvintásnyi, szívemet enyhén melegítő reménységgel zárom.
A magyar fővárosban a Honvédkórházba kerültem.

Este, a kórterem csöndjében sorsomon tűnődve, időnként el is szenderedve, egyszer csak éneket hallottam, távoli, halk, ismerős dallamot, amely fokozatosan erősödve, óriási vegyes karként töltötte be odalent a visszhangos teret, zúgó fejem, betegágyam körül az éjszakát.
Önnek szól ez – mondta valaki, és villanyt gyújtott.
Azon a napon Budapest ifjúságának hatalmas tömegei tiltakoztak az erdélyi magyarság vérét ontó böllértámadások ellen. A tüntetők egy csoportja jött el hozzám is az együttérzés hatalmával, közös történelmi sorsunkból fakadó dallamokkal.
Törött bordáim miatt nem kelhettem ki az ágyból, hogy jelét adjam hálámnak, köszönetemnek.
Hallgattam őket, és először azóta, hogy apámat eltemettük, kibuggyant a könnyem. Végigfolyt arcomon, s még jó, hogy nem látta senki sem.
*
Sajnálatos mulasztásként kell itt megjegyeznem, hogy az erdélyi magyarság ellen '90 tavaszán indított véres támadások hiteles történetének összegező bemutatására még csak kísérlet sem történt. Személyes emlékezések nem pótolhatják azt az oknyomozó, tényfeltáró történeti munkát, amely Marosvásárhely drámáját kiemeli látszólagos helyi jellegéből, és országos viszonyok ismeretében tárgyalva, az önrendelkezés jogáért folytatott küzdelmünk tragikus fordulataként örökíti meg az utókor számára. Tíz esztendő már sok és pótolhatatlan tanúságtételt vitt sírba; szemtanúk, fejszés támadásokban sérült szenvedők tűnnek el örökre; írásos dokumentumok semmisültek meg és pusztulnak napjainkban is, miközben a pogromot szervező, sovén román körökben változatlanul folyik ellenünk a történtek meghamisítása, a magyarellenes pogrom átmázolása – horribile dictu! – románellenes magyar támadássá! Ősi passzivitással, a tehetetlenség közönyével szemléli ezt az a közösség, az a politikai testület, amely az RMDSZ önvédelmi kötelességét nem tartja fontosnak. Amely még mindig nem volt képes fölismerni, hogy Marosvásárhely véres napjai minden magyar gyásznapjaiként élnek az emlékezetben. (...)

Szemet szóért című könyvem megjelenése után Marosvásárhelyt és Székelyudvarhelyen is megkíséreltem bírósági eljárást indítani ismeretlen tettesek ellen, akik sikaszói házamat többször feltörték, s lehallgatóhálózatot szereltek föl benne. Ilyen alkalommal jelentős anyagi kárt is okoztak. Vandál módon nemegyszer ajtót, ablakot rongáltak meg, fölfeszegették a padozatot stb. Köztudomásúlag ilyen esetben abszurd módon hatósági személyek azt szokták kérni, hogy a panaszos lehetőleg bizonyító erővel nevezze meg a tettest. A tény, hogy lehallgatót szereltek, nem bizonyult elfogadható vádnak. Szekus ezredes cáfolta, hogy "a belügyi szervek" ilyesmit követtek volna el, ám annál valószínűbb, hogy (sic!) a franciák vetemedtek betörésre, törvénytelen dolgok elkövetésére Marosvá­sárhelyt és Sikaszóban.
Ezt a vitát most – remélhetőleg – eldönti bizonyos Péter Ferenc volt belügyi tiszt (altiszt?), akinek "vallomástevő" emlékiratát 1998 decemberében tette közzé a Romániai Magyar Szó az Erdélyi Napló nyomán. Ebben többek közt ez olvasható: "Sütő András sikaszói házában többször jártunk. Elég körülményes volt azt a házat berendezni. (Figyeljünk! Berendezni! Nem megmocskolni, rablók módjára rongálni kellett azt, hanem "berendezni" – S. A.) Szegény Sütő éppen csak azt nem tudta, hogy akárhány lakatot is tesz az ajtajára, a megoldást arra, hogy bejussunk, mi mindig megtaláljuk."
Íme tehát annak beismerése, hogy a Securitate "emberei" – hisz a betörő is ember – valóban elkövették azokat a bűnöket, amelyekről ez a kis könyv is szól; amelyek miatt ideje lenne tehát felelősségre vonni őket.

(1999)

Az alkotmányról

Krónika, 2011. április 22.

„Magyarország megújulásának, feltámadásának napja ez azok számára, akik szeretik Orbán Viktort. Az ország másik fele gyásznapra gondol, ők azt hiszik, most kezdődik valami olyasmi, ami miatt félárbocra kell ereszteni a zászlókat" – mondta az új alkotmányról tartott előadásában Tölgyessy Péter Budapesten.

Emlékeznek 2004. december 5-ére kedves olvasóim? Emlékeznek arra a „gyűlöletbeszédre" s gyűlöletkampányra, amelyet Gyurcsány Ferenc és Kovács elvtárs vezérelt le a 2004. december 5-ét megelőző kampányban, 23 millió „románnal" riogatva a magyar társadalmat, s amely intenzitásában vetekedett Ceauşescu legsötétebb magyarellenes kampányával is?
2011. április 18-án a magyar Országgyűlés elfogadta az új magyar alkotmányt, amely ha 2004. december 5-e miatt katarzist nem is hozott, de megpróbálta feledtetni azt, s valószínűleg szavazati jogot is ad majd a már korábban elfogadott kettős állampolgársági törvény mellé. Köszönjük, miniszterelnök úr!
És erről soha ne feledkezzünk meg, kedves olvasóim! Olyan pillanat ez, amikor jó magyarnak lenni, s bevallhatjuk azt is, nem sok van ilyen a mi életünkben. De most van!

És ne feledkezzenek meg azok se, akik majd élnek a lehetőséggel, és felveszik a kettős állampolgárságot, de ne feledkezzenek meg azok se, akik nem. Egyet viszont kimondhatunk. Ez az alkotmány lesz az, amely hosszú idő óta az állunk alá nyúlt, és felemeli a fejünk, jelezve azt, hogy valahol figyelnek ránk, számon tartanak! Ez az alkotmány lesz az, amely kiegyenesíti a hajlongásba meggörbült derekunkat, s rádöbbenünk, hogy jó magyarnak lenni, s hogy lehet egyenes derékkal is élni! Ez az alkotmány biztosítja azt tömegesen a külhoni magyarságnak, amelyet eddig csak néhány kiváltságos státusú embernek biztosított kiváltságos helyzete, hogy kettős állampolgár lehet. És ki kell mondanunk azt is, hogy a „magyar állampolgárság" jól megfér együtt a „román állampolgársággal" azok számára is, akik itt élnek, és azok számára is, akik nem. Sőt úgy hiszem, ez a kettősség segít hozzá, hogy kisebbségi emberként most már a kettős állampolgársággal a kezünkben – „teljes jogú román állampolgárok" és „teljes jogú magyar állampolgárok" lehetünk. Ami hiányt pótol egyik oldalon, plusz lesz az számunkra a másik oldalon.

A 2004-es szavazás után sokan, akik Csíkszeredába jártunk, láthattuk, hogy a Lovas Csárda előtti hídnál, az Udvarhely felőli oldalon, bal oldalt egy kis mezei-erdei út indult a Hargita felé. És akik arra jártak, láthatták, hogy rögtön a letérő előtt, a főút mellett egy nyílszerű deszkatábla állt egy karóra szögezve a Hargita felé mutatva, s ez állt rajta: 2004. december 5. utca. Ferenczes István barátom, a Székelyföld akkori főszerkesztője „gyönyörű" esszét írt arról, amit röviden úgy fogalmazhatnék meg: Tamási Ábelje, azaz mi mehetünk vissza újra a rengeteg fele. Biblikus a név, s jelképes az útirány! És az a tábla – mindig megnézem – azóta is ott áll, kissé megszürkülve, megkopva, pedig hét év telt el azóta. Hóviharok voltak, ki is dőlhetett volna, de nem dőlt ki, vagy ha mégis, valakik, gondos kezek, akiknek fájt az a szavazás, mindig visszaállították. Mementónak. Azt a táblát most, 2011. április 18. után az új magyar kormánynak köszönhetően el lehet távolítani! De még ne dobjuk el! Tegyük be akár a csíkszeredai Múzeumba, akár a Haáz Rezső múzeumba – emlékeztetőül is, de azért is, hogy bármikor elővehessük. A mai Magyarországon vannak még olyan erők, akik 2004. december 5-én ellenünk szavaztak, s most is ellenünk szavaznának!

Az új alaptörvényről pedig annyit: a Szent Koronának ott a helye szerintünk is az alaptörvényben, s kár, hogy nincs rajta a zászlón is. Jól mutatna. És reméljük még azt is, hogy az új alaptörvénnyel törvényes jogot nyer az álságos beszéd helyett az egyenes beszéd. A gyűlöletbeszéd helyett a szeretetbeszéd, ha úgy tetszik. És a Haza „haza" lesz, a család család. Mi pedig csak: magyarok.

Lőrincz György
A szerző székelyudvarhelyi író

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek