|
ROMÁNIA
Kelemenre szabták Markó köpönyegét
Magyar Hírlap, 2011. február 25. – Kristály Lehel
Tizedik, tisztújító kongresszusát tartja a hét végén Nagyváradon a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A Markó Béla leköszönő elnök által „kijelölt" Kelemen Hunor mellett Olosz Gergely és Eckstein-Kovács Péter száll harcba a párt vezetéséért.
Tizennégy év után sem jött el az ideje, hogy lemondjon az RMDSZ elnöki tisztéről – ezt még 2007 júliusában mondta a Magyar Hírlapnak Markó Béla, az RMDSZ elnöke. „Előbb-utóbb az elnöki poszton is bekövetkezik a változás, hiszen tudjuk, hogy szükség van a fiatalításra. Én nagyon fiatalon álltam a szövetség élére, és ugyancsak nagyon fiatalon fogok távozni" – indokolta maradását Markó. Végül erre az „előbb-utóbbra" is négy évet vártak azok, akik valamiféle változást remélnek a tisztújítástól. 1989-es megalapítása óta a szövetség bizonyos területeken elért sikerei ellenére leginkább az autonómia megvalósításától távolodott el, miközben politikusai gyakran megelégedtek azzal, hogy különféle bukaresti bársonyszékeken múlathatták évekig az időt. Most azonban azzal is szembesülnie kell a magyar alakulatnak, hogy a felmérések szerint nem jutna be a törvényhozásba. Ugyanakkor elveszett az 1990-ben mért egymilliós szavazóbázisának több mint a fele is, amelyre a nagy népszerűségnek örvendő, de időközben eltávolított tiszteletbeli RMDSZ-elnök, Tőkés László körül szerveződő új párt nyújthatja be az igényét.
Markó „maradásáról" adott 2007-es nyilatkozatát megelőzte egy fontos momentum: júniusban a szövetségi elnök az akkor még parlamenti képviselő Kelemen Hunort jelölte az RMDSZ ügyvezető elnöki posztjára. Ekkor kezdődött el a Markóéhoz hasonlóan középutas politizálást folytató „utód", az újságíróból politikussá lett Kelemen felépítése, aki 2009 nyarán már a szövetség államelnökjelöltje lett. Amikor az elnökválasztást követő kormányváltáskor az RMDSZ újabb kormányzati szerepet vállalt, Markó kedvence lett Románia kulturális minisztere, majd nem kis meglepetésre, tavaly decemberben közölte: indul az RMDSZ elnöki tisztségéért. Ekkor jelentette be a „mentor" a visszalépését, majd – egészen az elmúlt napokig – már nyíltan is hangoztatta, hogy a most 44 éves, csíkkarcfalvi minisztert tartja a legalkalmasabb utódnak.
Markó befolyását és az előzményeket tekintve nem kérdés a szombati tisztújítás a kimenetele, amelyen megméreti magát Olosz Gergely képviselő és Traian Basescu kisebbségügyi tanácsadója, Eckstein-Kovács Péter is. Miközben pedig mindhárman változást ígérnek, ezt épp Kelemennek lesz a legnehezebb megvalósítania, mert feltehetőleg Markó szerint most annak nem jött még el az ideje, hogy a kiszemelt utód kezét elengedjék. Hisz nem azért szemelték ki.
ERDÉLY
Az RMDSZ „kétes pénzügyeiről" beszél az EMNT
Krónika, 2011. február 25. – Nagy Orsolya
„Sokáig reménykedtünk, hogy mégsem Nagyvárad lesz a helyszíne a tizedik RMDSZ-kongresszusnak, hiszen a szövetség Bihar megyei szervezete az utóbbi években Kárpát-medence-szerte hírhedtté vált botrányaival és kétes pénzügyeivel" – közölték csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatójukon az EMNT Bihar megyei szervezetének elnökségi tagjai.
Török Sándor megyei elnök felvázolta az általuk kifogásolt ügyletek krónikáját, különös tekintettel az Ady Endre Kulturális Központra, amelyet 320 millió forintból épített az RMDSZ a nagyváradi strand mellett. „A baj csak az, hogy a pénzt eredetileg a Királyhágómelléki Református Egyházkerületnek ítélte az első Orbán-kormány, arra, hogy Ady szülőfalujában, Érmindszenten épülhessen fel egy olyan központ, ahol az évente megszervezett Ady-zarándoklatokat megtarthatják, illetve egy termálhotel, ahol a jeles vendégeknek szállást biztosíthatnak" – idézte fel Török. A mindszenti létesítmény alapkövét elhelyezték, ám az időközben kormányra lépő MSZP átirányította a pénzt, így épülhetett fel a váradi központ, melynek szomszédságában évek óta befejezetlenül áll a projekt keretében tervezett termálhotel, tette hozzá. Az eredetileg kulturális központnak épített létesítményben egyébként kulturális rendezvényből tartanak a legkevesebbet: többek között a Bihar megyei RMDSZ különböző rendezvényeinek ad otthont, de lakodalmakat, keresztelő utáni partikat vagy éppen „megamulatósokat" tartanak itt.
Nagy Orsolya
Bihari RMDSZ-paktum az „ellenséggel"
Szövetségre lépett csütörtökön a Bihar megyei RMDSZ az ellenzéki pártok – a szociáldemokraták, nemzeti liberálisok és konzervatívok – alkotta Szociálliberális Unióval (USL). A bihari RMDSZ egyébként az országos RMDSZ–PDL-paktumtól eltérően korábban is a nemzeti liberálisokkal lépett szövetségre mind megyei, mind helyi szinten. Kiss Sándor, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke a csütörtöki eseményt követően úgy nyilatkozott, egyebek mellett azért is döntöttek az együttműködés mellett, mivel „a kormány nem képviseli megfelelően a megyét". Kiss leszögezte, az RMDSZ helyi szervezetei autonómiát élveznek, s az országostól eltérő koalíciókat is megköthetnek. A megyei tanács alelnökeként azt rótta fel a központi RMDSZ-nek, hogy ahányszor kormánypénzekre próbálnak pályázni, mindig egy hölggyel kell tárgyalniuk – itt Elena Udrea fejlesztési miniszterre utalt. „Talán ezentúl nem egy hölggyel kellene tárgyalnunk, hogy Bihar megyébe is jöjjenek pénzek" – hangsúlyozta a központi vezetéssel egyébként már korábban is szembeforduló RMDSZ-es politikus. Hozzátette: nem hiszi, hogy Markó Béla RMDSZ-elnök felszólítaná őket, hogy mondjanak le erről az együttműködésről. „Talán mi győzzük meg a többieket, hogy térjenek át a mi utunkra" – fogalmazott Kiss. Egyébként a hétvégén az RMDSZ kongresszusával párhuzamosan zajlik az Ady-központban a Szociálliberális Unió Bihar megyei helyi és megyei önkormányzati politikusainak találkozója. Az USL célja a PDL– RMDSZ-kormány megdöntése.
Megakadályozott ünneplés?
Miután a helyi RMDSZ 15 és 20 óra között valamennyi olyan helyszínt lefoglalta, ahol Nagyváradon március 15-i megemlékezéseket szoktak tartani, az EMNT csak délután egy és fél három között szervezheti meg ünnepségeit – számolt be csütörtökön Orbán Mihály, az EMNT partiumi régióelnöke. A politikus azt kifogásolja, hogy az RMDSZ által szervezett megemlékezéseken egyik helyszínről a másikra vándorol a tömeg, így lehetetlen, hogy öt órán át mindenütt foglalt. Mint mesélték, megpróbálták előre a jövő évre lefoglalni az időpontokat, de állítólag nem lehet: csakis a folyó évre szabad engedélyt kérni. Azt azonban megtudták, hogy az RMDSZ már októberben lefoglalta az idei időpontot, bár értesüléseik szerint idén januárban lépett életbe a szigorítás, amely szerint tilos egy évre előre szervezni.
MAGYARORSZÁG
Népszabadság, 2011. február 25. – Bednárik Imre
A kormány benyújtotta a parlamentnek a médiatörvény és a médiaalkotmány módosító javaslatát. A hazai és nemzetközi politikai, valamint szakmai szervezetek által élesen támadott és nagy botrányt kiváltó jogszabályok végül az Európai Bizottság által kifogásolt négy ponton változnak, ahogy arról a kormány megállapodott a bizottsággal.
A kabinet a lehető leggyorsabban akarja elfogadtatni a módosításokat, ezért kérte a parlamenttől a házszabálytól való eltérést. Ehhez a képviselők nyolcvanszázalékos támogatása szükséges. Ha a rendkívüli eljárást bármelyik ellenzéki párt támogatja, akkor az Országgyűlés akár egy nap alatt, legkorábban jövő hétfőn megtárgyalhatja és meg is szavazhatja a módosításokat.
A kormányzat az utóbbi hónapok kommunikációs stratégiáját folytatva továbbra is „alapvetően kiigazító, pontosító" változtatásokról ír a javaslat indoklásában, amely nem jár lényeges koncepcióváltással. E kommunikáció ellenére azonban ezek valójában lényeges változtatások. A javaslat a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét korlátozza a tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatásokra, tehát kizárólag a televíziókra és a rádiókra. Így a kiegyensúlyozottság követelménye nem vonatkozik majd a lekérhető audiovizuális tartalmakra, például online videofelületekre.
A lekérhető szolgáltatások és sajtótermékek regisztrációjával kapcsolatos változtatás lényege, hogy a korábbiakkal ellentétben a szolgáltatás megkezdésének nem lesz feltétele a nyilvántartásba vétel. A külföldön letelepedett, Magyarországra irányuló szolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatót csak akkor bírságolhatják, ha azért telepedett le más tagállamban, hogy megkerülje a magyar szabályozást. Ellenkező esetben bírság nem, más jogkövetkezmények viszont változatlanul alkalmazhatók lennének.
Az indítvány pontosítja a sajtótermék és a médiaszolgáltatás fogalmát: csak a kifejezetten gazdasági haszonszerzés céljából indított szolgáltatások tartoznának ebbe a körbe, így például a videoblogok vagy más, „magáncélú közlemények" nem. A negyedik módosítás az Európai Bizottság felvetésének megfelelően hatályon kívül helyezi azt a rendelkezést, amely tiltja személyek, csoportok nyílt vagy burkolt megsértését.
Ez az egyik legjelentősebb tartalmi elmozdulás a korábbi szabályozáshoz képest, amely a bizottság első, akkor még csak három kifogást tartalmazó levelében nem is szerepelt. Ha ez mégis benne maradt volna a médiaalkotmányban, akkor az jelentősen csorbítaná a vélemények szabad kifejtéséhez fűződő jogot, mert lehetetlenné tenné bármilyen, személylyel kapcsolatos elmarasztaló jellegű vélemény, kritika megjelentetését. Ez volt az egyike azon sérelmes rendelkezéseknek, amelyeket a médiatörvény vitájában a gumiparagrafusok közé soroltak a kritikusok, a Népszabadság egyebek mellett ezért támadta meg az új médiaszabályozást az Alkotmánybíróságon.
A kormánykoalíció mindkét jogszabályt az ellenzéki pártok, az MSZP és az LMP, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és több nemzetközi újságíró szervezet tiltakozása ellenére fogadta el. Dunja Mijatovic, az EBESZ-sajtószabadság képviselője tavaly nyár óta több fórumon kifogásolja az új szabályozást, mert szerinte Fehéroroszországon kívül sehol sincsenek olyan médiatörvények, amelyek ennyire beavatkoznának a sajtó működésébe, azok ugyanis utat nyitnak a cenzúrának, a csak fideszes jelöltekből álló Médiatanács és a médiahatóság megszervezése pedig azt a célt szolgálja, hogy az újságírókat öncenzúrára késztesse és félelmet keltsen bennük.
A kormány a hazai és nemzetközi tiltakozásokat figyelmen kívül hagyva fogadta el az új médiaszabályozást, Orbán Viktor miniszterelnök még január elején is európai szintű jogszabályról beszélt, amit – szögezte le – eszük ágában sincs megváltozatni. Az Európai Bizottság azonban januárban hivatalosan is fellépett a médiaszabályozás ellen, a kormány ennek és a magyar uniós elnökség elején kirobbant nemzetközi botrány hatására vonult csak viszsza, és végül a bizottság kifogásainak megfelelően, változtat a törvényen. Ezek között azonban nem szerepel Médiatanács öszszetételének megváltozatása, a bizottság ugyanis úgy ítéli meg, hogy erre nincs ráhatása. Az Európai Parlament több frakciója szerint azonban továbbra is vizsgálni kell a magyar Médiatanács politikai függetlenségének kérdését, ezért ezt napirenden tartják az EP-ben.
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
Szankciókat fogadott el az EU Líbia ellen
MTI, 2011. február 28.
Szankciós intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Unió Líbia ellen - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Brüsszelben. A büntetőintézkedések először is fegyverszállítási tilalmat jelentenek, beleértve a rendészeti felszerelések, tömegoszlató eszközök szállításának tilalmát is. Másfelől uniós vízumtilalmat és vagyonbefagyasztást mondanak ki Moammer Kadhafira, családtagjaira, valamint munkatársainak egy bizonyos körére nézve. Fellegi az EU-országok energiaügyi minisztereinek tanácskozásán elnököl.
A Líbia elleni szankciók ügyében az EU-tagállamok között szakértő szintű megállapodás született a nap folyamán. Ezt a megállapodást miniszteri szinten kellett hivatalosan jóváhagyni, amit az éppen ülésező energiaügyi tanácson részt vevő miniszterek tettek meg.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
A felelősség magánya
Új Magyar Szó, 2011. február 25. – Salamon Márton László
Nem hiszem, hogy túlzás lenne az RMDSZ tizedik kongresszusáról azt mondani: történelmi pillanat az erdélyi magyarság számára. Figyelem: azt mondtam, hogy történelmi pillanat, nem azt, hogy történelmi esemény. A jelentőségét a pillanat, az időzítés, a körülmények adják: a fontossága, politikai szerepe csúcsán levő magyar érdekvédelmi szervezet jubileumi, tizedik kongresszusát tartja, amelyen leköszön a szervezet éléről az összesen huszonegyből tizennyolc évig azt vezető, vele a köztudatban szinte már összenőtt Markó Béla.
Nem hiszem, hogy túlzás lenne az RMDSZ tizedik kongresszusáról azt mondani: történelmi pillanat az erdélyi magyarság számára. Figyelem: azt mondtam, hogy történelmi pillanat, nem azt, hogy történelmi esemény. A jelentőségét a pillanat, az időzítés, a körülmények adják: a fontossága, politikai szerepe csúcsán levő magyar érdekvédelmi szervezet jubileumi, tizedik kongresszusát tartja, amelyen leköszön a szervezet éléről az összesen huszonegyből tizennyolc évig azt vezető, vele a köztudatban szinte már összenőtt Markó Béla.
Mindez akkor, amikor minden irányból nagy veszélyek leselkednek az erdélyi magyarság legreprezentatívabb szervezetére: itthon a népszerűtlen kormányzás miatti szavazói bizalomvesztés perspektívája fenyeget, az anyaország felől pedig a gátlástalan igyekezet arra, hogy kihúzzák a szőnyeget az RMDSZ alól.
Ezzel a két, cseppet sem biztató perspektívával kell megbirkóznia a leendő szövetségi elnöknek, bárki lenne is az.
Egyikük folytonosságot ígér, a markói hagyaték folytatását, néhány olyan változtatással, amelyek lényege a döntéshozatal kiszélesítése. Kimondatlanul is azokra a bírálatokra felelve ezzel – és elismerve azok jogosságát –, melyek szerint a Markó-érában a döntéseket túlságosan szűk körben hozták meg.
Másikuk a gyökeres reform szükségességéről beszél, annak a szervezetnek a gyökeres reformjáról, amelynek – reformálatlansága ellenére – kezdettől fogva, huszonegy teljes évig tagja és éveken át szenátora, minisztere volt. Hogy aztán az államfő tanácsosaként lépjen porondra, és próbálja megszerezni magának (?) az RMDSZ elnöki székét.
A harmadik pedig – a legvehemensebb bíráló – a szőnyegkihúzásra ellenszerként szőnyegestől Budapestre repítené az erdélyi magyarok érdekvédelmi szövetségét, valamiféle, hűségéért megtűrt vazallusi státusba alacsonyítva azt.
A küldöttek arra szavaznak majd, aki hármójuk közül a legközelebb áll az elképzeléseikhez, az általuk ideálisnak tartott szövetségielnök-képhez. Döntésüket a szavazófülke magányában hozzák majd, így felelősségük is egyéni, és hatalmas. Mint ahogyan a győztes felelőssége is hatalmas: neki kell majd mindezeket a veszélyeket elhárítania.
Akárkire is esik a küldöttek választása, egy dolog biztos: számára ez nem a pezsgőt, nem az öröm pillanatát jelenti. Hanem a nehéz, felelősségteljes vállalás terhét. S csak ha ebből a választásból az erdélyi magyarság is nyer, akkor mondhatjuk el, évek múltán, hogy történelmi esemény volt az RMDSZ tizedik, nagyváradi kogresszusa.
Interjú Markó Bélával, az RMDSZ leköszönő elnökével
Krónika, 2011. február 25. – Rostás Szabolcs
Megnyugtatok mindenkit: háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet – jelentette ki a Krónikának adott interjúban az RMDSZ éléről 18 év után visszavonuló Markó Béla. Az 59 éves politikus lehetségesnek tartja az erdélyi magyar összefogást, de ezt nem könnyíti meg a Tőkés-féle pártalapítás. A leköszönő szövetségi elnök szerint az RMDSZ-nek minden magyar kormánnyal beszélő viszonyban kell lennie. Kelemen Hunort azért tartja a legalkalmasabbnak a szövetség vezetésére, mert képesnek látja arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben.
RMDSZ-en belül és kívül egyaránt sokakat meglepett, amikor decemberben bejelentette: nem indul újabb mandátumért. Elérkezett arra a bizonyos csúcsra, ahol általában ajánlatos abbahagyni?
– Úgy ítéltem meg, ebben a pillanatban én dönthetem el, hogy folytatom-e, és nem mások. Az RMDSZ-en belüli véleményeket ismerve, konzultálva is sokakkal, túlnyomórészt arra biztattak, hogy folytassam, mindenki stabilitást, folytonosságot, átláthatóságot szeretett volna. Még azok közül is, akik nem értenek egyet velem. Másrészt 18 év, egy ilyen hosszú időszak óhatatlanul kopáshoz vezet. Ez nem jelenti, hogy ne lennék képes jól csinálni, ne lenne még energiám a folytatáshoz, de tudatában vagyok annak, hogy kialakítottam egy stílust, politikai alapállást, kiszámítható vagyok, ami persze jó is, más szempontból rossz. Hozzám képest egy új elnök sokkal könnyebben újíthat, változtathat azon, amin kell. Tagadhatatlan, hogy nem kívánom az RMDSZ irányvonalának alapvető változását, hiszen van egy szabott meder, politikai eszközrendszer, amely mellett többször letettem a voksomat, ilyen szempontból folytonosságot szeretnék. Viszont meglehet, mások ugyanezt jobban tudnák már csinálni, új szemlélettel korrigálhatnának azon, ami nem jó. Különben RMDSZ-elnöknek lenni elsősorban felelősség, olyan feladat, ami napi 24 órát jelent. Az elnökválasztási kampányban egyesek úgy viszonyulnak hozzá, mintha valamiféle jutalom, kitüntetés lenne. Holott aki ezt vállalja, az nehéz, időnként emberpróbáló, nyomasztó felelősséget vállal, olyan kihívásokat, amelyeket most még nem is ismer. Nem fogok visszavonulni a közélettől, de sokkal nagyobb arányban és energiával szeretnék eredeti hivatásomnak, az irodalomnak élni.
Az olyan dicséretek sem győzték meg, miszerint ön az ezredforduló legnagyobb magyar államférfija, a Kárpát-medence egyik legsikeresebb magyar politikusa?
– Elégtétellel veszem, ha valakik értékelik a munkámat, de soha nem követeltem ki magamnak az ilyen jelzőket, nem is ezekért a minősítésekért, címkékért dolgoztam. Nem mintha nem lennék ambiciózus ember, csakhogy én nem általában a történelembe, hanem az irodalomtörténetbe szerettem volna bekerülni. Ez ugyanis megóvja az embert a túlzásoktól. Nagyon fontos, hogy a politikusnak legyen a háta mögött egy másik életre, másik hivatásra való lehetőség. Idegenkedem a hivatásos politikustól, akinek nincsen más hátországa. Általában ez vezet oda, hogy valaki foggal-körömmel ragaszkodik a hatalomhoz, a székéhez.
Gondolom, az nem esett jól, hogy Tőkés László metaforikusan Hoszni Mubarakhoz hasonlította. Hozzászokott a bírálatokhoz?
– Tőkés László kritikáihoz hozzászoktam, erre volt bőven időm. Nem lép ki az általa használt fogalomtárból, hogy időnként az aktuális világpolitikától függően színesíti a példatárát, elég nagy tehetséggel próbál bántani engem is. Nem az ilyen színes, általam tréfaként elkönyvelt metaforák zavarnak, hanem általában a rágalmak, a mocskolódó stílus – most nem Tőkésre utalok, bár sajnos nála is előfordul. Időnként elkövetem azt a hibát, hogy különböző disputafórumokat végigpötyögtetek az interneten, és látom, mivel találkozhat az ember. Az embernek legjobban az igazság szokott fájni, és mivel nem hiszem, hogy mindent jól tettem volna eddig, biztosan voltak hibáim, mulasztásaim, az szokott fájni, amikor valaki ilyesmire rátapint. A rágalom, az igaztalanság, a szennyes jelzők rendkívül fel szoktak dühíteni. A bírálóknak minden helyzetben ajánlom, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz, mert ha az ember egy jogos kritikában igaztalan állítással találkozik, rögtön felmenti önmagát.
Hagy hátra olyan döntést, amelyet utólag megbánt? Sajnálja-e, hogy 2003-ban Tőkéstől megvonták a tiszteletbeli elnöki posztot, majd a 2009-es EP-választáson összefogtak vele?
– Hogy szövetkeztünk, jó döntésnek tartom, mindenképpen pozitív hatása volt. Persze utána tél-túl az RMDSZ-en belül is voltak hangok, miszerint nélküle is bejutottunk volna az EP-be, de ezt nem bizonyította be senki. De ennek más jelentősége is volt: ha én azt vallom, hogy az erdélyi magyarságnak egységesen kell fellépnie, akkor el kell fogadnom, hogy mindent meg kell tenni, hogy a más véleményűeket valamiképpen egy ernyő alá leljük. Tőkésnek a tiszteletbeli elnökségtől való megfosztását – ami tulajdonképpen a tisztség megszüntetését jelentette – nem mi döntöttük el, hanem ő, hiszen módszeresen a szakítás felé vitte a dolgokat: bírósági feljelentést tett az RMDSZ ellen, ellenrendezvényt szervezett a kongresszussal egy időben a Láncos templomban. Ha nincs az ellenrendezvény, nem biztos, hogy eljutunk a döntésig, mindvégig haboztam, és az utolsó pillanatban összegyűjtöttem a vezetőségi tagokat, végigkérdezve, hogyan látják a helyzetet. Nem azzal az elhatározással mentem Szatmárra, hogy ezt megtegyük, de az ellenrendezvény miatt nem lehetett visszalépni. A kormányzati szerepvállalásról szólóak voltak a nagy döntések, hogy ezen belül milyen törvényeknek adunk prioritást, de nem gondolom, hogy itt voltak nagy tévedések. Ez a korszak elsősorban az anyanyelvhasználatért, a nyelvi, egyéni jogokért folytatott küzdelemé volt, ami lassan-lassan le is zárul. Hogy nem vállaltam újabb mandátumot, az is benne van, érzek egy korszakhatárt: a nyelvi, anyanyelvi oktatási jogok kerete megvan, a következő időszak a kollektív jogokért folytatott küzdelemé kell, hogy legyen.
Milyen leltárt készül átadni utódjának? Mekkora személyes felelősséget érez abban, hogy mandátuma alatt megfeleződött az RMDSZ-re leadott szavazatok száma?
– Legyünk őszinték: így számolni erős demagógia. Ha valaki végigköveti a választásokat, látja, hogy csak a rendkívül alacsony román részvétel mellett tartott európai parlamenti megmérettetéseken ugrott meg a magyar részvételi arány, ami más esetben 1990-től ugyanolyan volt, mint a többségieké. Amikor 1990-ben milliós tömeget mutatott fel a magyarság, a románok hasonlóképpen. A kérdés inkább úgy tehető fel: mi az oka, hogy mi nem tudjuk jobban megmozdítani a magyar választókat. Ennél sokkal fontosabb, komplexebb kérdés, hogy demográfiailag hogyan állunk, miért fogyatkoztunk a diktatúrából kikerülvén, ezen belül milyen arányú a kivándoroltak száma, a születési arányszám csökkenése. Ebben már mindannyiunknak van felelőssége.
Egyik legnagyobb vívmányának szokta nevezni a magyarság egységének megtartását. Ennek nem mond ellent, hogy már a harmadik erdélyi magyar párt van megalakulóban?
– Noha mára elfelejtettük, 1990-ben onnan indultunk, hogy több párt létezett, mindig létezett az RMDSZ-szel szemben induló alakulat. Jelentős szavazatszámot nem szereztek, de Marosvásárhelyen például kimutatható volt, hogy jelöltjük néhány száz szavazatával megfosztotta a várost a magyar polgármestertől. Nagyobb támogatottságra tett szert a Magyar Polgári Párt az önkormányzati választásokon, viszont ott is kimutatható, hogy csupán a voksok tizenöt százalékát szerezte meg az RMDSZ-szel szemben. A most létrejövő párt elsősorban az MPP szavazataira számíthat, tehát elvben most is odasorolható az RMDSZ mögé az a 85 százalék, ami csökkenhet vagy nőhet, attól függően, hogy a szövetség miként politizál a következő időszakban, és 2012-ben milyen üzenettel veszünk részt a választásokon. Viszont a számok azt mutatják, hogy ha erősen megosztottak leszünk, akkor nem fog bejutni senki a parlamentbe. Az RMDSZ-nek hoznia kellene a teljes támogatottságot, ez lehet a cél, de 85-90 százalék körül kellene mozognia, másképp nem tud bejutni.
Bár Kelemen Hunor szeretné lebeszélni Tőkés Lászlót az új párt megalapításáról, ennek kevés a realitása. Márpedig ez esetben elkerülhetetlennek tűnik az együttműködés. Milyen módozatait látja ennek?
– Elég sokat dolgoztam annak idején, hogy létrejöjjön az a bizonyos magyar összefogás. Nem volt törvényszerű, hogy ilyen nehezen jött létre, de az sem, hogy egyáltalán létrejött. Sok szubjektív tényezőn is múlott: hogy én vagy Tőkés László hogyan viszonyul a megegyezés gondolatához. Az RMDSZ felajánlotta az első helyet a listán a támogatottságban kisebb partnernek, nagyon nagy, de helyes kompromisszumot kötöttünk. Tehát ez lehetséges, viszont a pártalapítás ezt nem könnyíti meg. Az RMDSZ akkor is próbálta volna valamiképpen felszámolni a magányát, ha nem kell másik párttal tárgyalnia. Eléggé gyermetegnek látom azt az okfejtést, hogy azért akarnak pártot létrehozni, hogy ennek pozíciójából jobban lehet tárgyalni, jobban lehet szorongatni az RMDSZ-t. Holott az RMDSZ-t eddig is szorongathatták, meg kell nézni a 2009-es EP-listát. Másrészt nem tudom, hogyan fogják tudni átlépni a párt létrehozása kapcsán felmerülő identitáskérdéseket, ha egyáltalán eljutunk a megegyezés gondolatához. Romániában olyan kemények a feltételek, hogy egy koalíció nem tud bejutni a parlamentbe. Kíváncsi vagyok: létrehoznak egy pártot, s utána lemondanak a párt identitásáról? Morálisan is furcsának tartom azért pártot létrehozni, hogy élesebb kést tarthassunk az RMDSZ oldalába. Ez azért is veszélyes, mert könnyen saját magukat belehajthatják abba, hogy utána már nem lehet megegyezni. Másrészt eleve nem terveznék megegyezést vagy szövetséget másokkal, az RMDSZ jelenleg elég erősnek látszik, önkormányzataink jól mennek. Ugyanakkor Tőkés László nem vesz észre valamit: minket állandóan pártpolitikával vádol, és ahelyett hogy megpróbálna meggyőzni bennünket, ez ne így legyen, ő maga pártot hoz létre. Mivel lesz jobb azoknál, akiket vádol, hol az alternatíva?
Sokak szerint fölösleges színjáték az elnökválasztás előtti kampány, hiszen három jelölt van ugyan, de ezek közül az egyik mellett ön hivatalosan is kiállt, és az egész apparátus, de maga az elnökválasztó kongresszus megszervezésével megbízott ügyvezető alelnök is neki kampányol. Nem lett volna egyszerűbb kijelenteni, hogy márpedig Kelemen Hunor lesz a következő elnök?
– A támogatottság általában ilyesmiből áll össze: a területi szervezetek, a tagság, véleményformáló emberek, az RMDSZ befolyásos politikusai támogatnak valakit. Az enyém is épp olyan természetesnek számít, mint bárki másé. Végül is mi választunk elnököt, ki-ki miért ne mondaná el a véleményét? Paradoxnak éreztem, hogy Markó ne mondjon véleményt. A kongresszusi biztosnak is a szervezésben kell semlegesnek lennie, olyan értelemben, hogy ne szervezzen az egyik elnökjelölt ablaka alá zenekart egész éjszakára. Milyen okból ne mondanám el a véleményemet vagy ne próbálnék befolyással lenni, ha befolyásolni tudom, kit választanak elnöknek? Kampányolni nem álltam be, nem tartottam volna helyesnek.
És miért Kelemen, és nem Eckstein-Kovács Péter vagy Olosz Gergely?
– Kinek-kinek megvannak az erényei és hibái. Kelemen Hunort azért tartom a legalkalmasabbnak, mert képesnek látom arra, hogy valamiféle egyensúlyt megtartson az RMDSZ-ben. Ő nem vehemens pártpolitikus, hanem olyan, akiben van empátia megérteni, meghallgatni a másik véleményt, megpróbálni kompromisszumot kialakítani. Az RMDSZ egysége, léte sokban múlik azon, hogy tud-e az ember pártatlan lenni. Teljesen elfogulatlanok nem tudunk lenni, de ő törekszik erre. Nyilván ez számára is nagy próbatétel lesz, és a puding próbája az evés.
Az összes jelölt a magyar kormánnyal, illetve kormánypárttal való kibékülés fontosságát hangsúlyozta. Szövetségen belül is felróják önnek, hogy egyenlő távolságot tartott fenn a jobb- és a baloldallal, a tavaly megbukott MSZP–SZDSZ-hez fűződő viszony miatt az RMDSZ-re – annak ellenére, hogy az Európai Néppárt tagja – rásült a balliberális párt bélyege. Ön szerint mindezek mellett hogyan lehet rendezni a Fidesz és az RMDSZ viszonyát?
– Az én bűnöm ennél is nagyobb: mindig az egyenlő közelségről beszéltem. Akkor is egyenlő közelségre törekedtem az ellenzékkel, amikor az elmúlt nyolc évben szocialista–liberális kormány vezette Magyarországot. A mindenkori magyar kormánnyal – legalábbis eddig – napi munkakapcsolatban voltunk, hiszen ezen az együttműködésen sok minden múlik. Az erdélyi magyarságnak szüksége van támogatásra a kultúra, a szellemi élet, az oktatás terén, ezt a támogatáspolitikát meg kell próbálni befolyásolni, alakítani, meg kell szerezni Magyarország politikai támogatását. Nem is tudom, hogy képzeli valaki, hogy nekünk az elmúlt nyolc évben nem kellett volna beszélő viszonyban lennünk a magyar kormánnyal. Ez úgy butaság, ahogy van. Ez nem azon múlik, hogy ki kit szeret, kinek a véleményével ért egyet. Hogy az ellenzékben lévők nem szeretik ezt, mert olyanok a politikai szembenállások Magyarországon, hogy az ellenségem ellensége a barátom, elég baj, de mi nem igazodhatunk pártlogikához ezekben a kapcsolatokban. Ennek következtében hol jobb, hol rosszabb volt a viszonyom ellenzéki vagy kormánypártokkal, de némi sértettség mindenkiben volt. Csak én tudom, hogy a kettős állampolgárságról szóló 2004-es szavazás után milyen vitákkal próbáltuk helyrekalapálni, egyáltalán folytatni az együttműködést az akkori magyar kormánnyal. De nem jajgattam nyilvánosan azzal, hogy valaki éppen haragszik ránk.
Sokan fel is kapták a fejüket azon, hogy nem igényli az állampolgárságot.
– Ne haragudjon, mi időnként egészen földön és valóságon kívüliek tudunk lenni. Visszakérdezhetnék: ez a román kormányfő-helyettesi pozíciómat mennyiben erősítené, és mennyiben lenne hasznára az erdélyi magyarságnak. Milyen indokkal kellene nekem kormányfőhelyettesként magyar állampolgárságot kérni? Ezt ki-ki kérheti, de nem lenne jó morális pressziót kialakítani e körül. Nagyon jól tudtam, hogy erre sokan felhördülnek, de ha eredményesen akarunk politizálni, akkor ezeket a dolgokat ki kell mondani.
Traian Băsescu államfő független kormányfőben látja a kabinet és ezzel a nagyobbik kormánypárt megmentésének lehetőségét. Menynyiben lehet hitelesebb és alkalmasabb egy párton kívüli miniszterelnök?
– Én megmondtam, hogy az RMDSZ kongreszszusáig nem vagyunk hajlandók foglalkozni a kérdéssel. A magam szempontjából kicsit ízléstelennek is tartanám, ha mandátumom utolsó egy-két hetében ilyen éles döntésekbe belemennék, ezt az RMDSZ új vezetőségének kell meghoznia. Nem ez az a pillanat, amikor cserélni kell. Lehet, hogy erre sor fog kerülni, mert eléggé elhasználódott a kormány, a népszerűsége lezuhant, amit általában a miniszterelnök személyéhez szoktak kötni, tehát sok ráció van a cserében való gondolkodásnak, de nem érzem, hogy most érkezett el a pillanat. Ha ők egyoldalúan ilyen határozott álláspontra jutnak, akkor persze megbeszéljük. Nem értek egyet a szakértői miniszterelnök gondolatával, szerintem az nem bírná ki a következő időszakot, mert a kormány legnagyobb feladata, hogy egy ütemre próbáljon mozdulni a parlamenti többséggel, amin ő nem segítene. De ők is azért szabtak haladékot a kongresszus utánra, mert patthelyzetbe kerültek.
Előrebocsátotta, hogy az elnöki tisztségből való leköszönését követően sem kíván visszavonulni a politikából. Ezt elősegíti az az alapszabály-módosítás is, amely a két mandátumot végigvitt elnök számára befutó helyet biztosít a parlamenti választásokon. Milyen szerepet vállal majd az RMDSZ-ben ezután?
– Operatív vezetői tisztséget nem vállalok, de a szenátori mandátumot végigviszem. Jelen pillanatban egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy 2012-ben akarok-e újabb parlamenti mandátumot. Jó, ha a körzetválasztás benne van az alapszabályban, de nem azért, mintha ezt kiköveteltem volna. Kormányfőhelyettesként addig maradok, amíg ez a mandátum lejár, illetve a kongresszus után meg kell beszélni az új vezetőséggel, hogy ebben a képletben megyünk-e tovább, vagy nem. Jónak tartom azt is, hogy a volt elnök helyet kap az állandó tanácsban, szívesen veszek részt ilyen testületi üléseken, nem akarok hátat fordítani az elkövetkező vezetésnek. De azok, akik naivan azt hiszik, hogy nem az vezeti majd az RMDSZ-t, aki elnök lesz, nagyot tévednek. Az utódomnak nem az lesz a dolga, hogy engem minden percben megkérdezzen, mit csináljon. Akik ebben reménykednek, azokat szeretném kiábrándítani, hogy háttérből nem lehet irányítani egy szervezetet, akik pedig ettől félnek, azokat szeretném megnyugtatni.
Kő helyett kenyér (Álláspont)
Háromszék, 2011. február
Még megérjük, hogy újszövetségi erkölcsök itatják át az erdélyi magyar politikai életet a csepegésig. Ennek a nagy lelki megújulásnak akár élharcosa is lehetne Sepsi¬szentgyörgy polgármestere. "Ha Szász Jenő háborús üzenetet fogalmazott meg, én békeüzenetet küldök vissza" — jelentette ki nemrég.
A kereszténység nagy tanítója némileg frappánsabban fogalmazott, amikor a maga szentenciáját megalkotta — aki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel —, de ismerjük el, polgármesterünk esetében, bár egyeseket meglephet, ugyanvalóst hangsúlyozott szeretetigényről van szó.
A keresztényi elvek eme diadalát, sőt, rohamszerű, ellenállhatatlan erővel való kitörését, mint megtudhattuk, komolyan veendő meggondolás, hogy ne mondjuk, számítás magyarázza. Nem lebecsülően írtunk számítást, ugyanis valóban számokkal bíbelődésről van szó. Nevezetesen arról, a helyi választások reformjára készül a legnagyobb kormánypárt, és a jelek szerint az RMDSZ-nek nincs kifogása ellene. Magyarán: alighanem átmegy a parlamenten. Így 2012-re többek közt egyfordulóssá válhat a polgármester-választás is, s aki mandátuma megújításában érdekelt, soha érintettebbnek nem érezhette magát. Leült hát számolni. És arra a következtetésre jutott, az új helyzetben csak azokon a településeken lenne esélyük a magyar szervezetek jelöltjeinek, ahol a magyar lakosság aránya meghaladja a 70 százalékot. Lejár tehát az a kor, melyben ahol többségben a magyarság, pártjai versenyezhettek egymással. Ezentúl ezt legfeljebb ott tehetik meg, ahol ez a többség már a több mint 70 százalékot jelenti. És Sepsiszentgyörgy ott van valahol a határon, jobb tehát békülni a magyar vetélytársakkal, illetve figyelmeztetni őket, ne rohanjanak vesztükbe...
A székely városokban ezzel tehát, egy-két kivételtől eltekintve, leáldozott volna a versenynek, szót kell fogadnunk az okosoknak. Oda a választási szabadság!
Vagy mégsem?
Érdekes, korábbi reakciójukban az országos korifeusok még egészen más értékelést adtak. Úgy vélték, ezentúl számottevően megszaporodhat a magyar polgármesterek száma, ugyanis relatív többséggel is megnyerhetőek a választások. Ugyanaz a 35 százalék, mely Szentgyörgyön sötét pesszimizmust indukál, másutt Erdélyben derűlátásra hangolja a magyar érdekvédőket.
Valami hát nincs rendben az előrejelzéseket illetően.
Pedig kézenfekvő a megoldás, csak mintha elszoktunk volna az egységes magyar ügykezeléstől. Belső magyar előválasztásokon kell megméretkezniük a pártoknak és jelöltjeiknek a tulajdonképpeni választás előtt, és akkor minden rendben lesz.
Persze, szükségeltetik hozzá némi önuralom. Elismerése annak, hogy a másik magyar sem épp anyagyilkos. Ha más, magyarként más, tehát legitimitása megkérdőjelezhetetlen. Pláne, ha többségre tesz szert, és az övé a legnagyobb esély egy külső, nem magyar jelölttel szemben.
Alap, szervezet – Ha valamire, akkor a kisebbségben élő magyarságnak otthonérzetre van szüksége.
Új Magyar Szó, 2011. február 25. – Szőcs Levente
Élénken él emlékezetemben az első sajtótájékoztató, amelyen részt vettem. Amolyan gyakorlat volt, a sajtókollégium elvégzése után. Nem sokat tudtam a politikáról, és zavaromat úgy próbáltam rejteni, hogy valósággal felordítottam a kérdést az asztal túloldalán ülő Markó Bélának: hogyan képviselheti az RMDSZ a magyarok igényeit, ha például az én szülőfalumban nem működik RMDSZ-szervezet? A válaszra alig-alig emlékszem, de visszatekintve – immár némi tapasztalattal a hátam mögött – megállapíthatom, hogy a kérdés egyáltalán nem volt rossz. És ma is aktuális.
De előbb az RMDSZ elnökéről.
A szombati kongresszus előtt sokan spekulálnak róla, de szerintem eldöntött kérdés: Markó Béla valóban visszavonul. Persze ő maga sem állítja, hogy nem érdekli az utód személye. Nem is mondhatná. És nem azért, mert nem hinnének neki. Elsősorban azért nem, mert azonnal fölmerülne: ennyire érdekli csupán a sorsa annak a szervezetnek, amelyet tizennyolc éven át vezetett?
A visszavonulás természetesen nem jelenti azt, hogy a kongresszus után Markó Béla azonnal elengedi az utód kezét (jelenthetné egyébként), de „szürke eminenciás" biztosan nem akar lenni. A visszavonulása talán nem végleges (mint ahogy nem is azonnali), de egy biztos: ha Markó Béla a jövőben politizálni akar, gondja lesz rá, hogy szándéka ne maradjon titokban. Egyszerűen alkat kérdése: Markó Béla szívesen vállalja a sikereit, ugyanakkor nem utasítja el az intellektuális kihívást, hogy alkalomadtán megmagyarázza a kudarcait.
Az RMDSZ új elnökének könnyebb és nehezebb is lesz a dolga. Könnyebb, mert olyan úton haladhat, amelyet immár két elődje taposott ki – a parlamenti politizálás, az együttműködés útját –, és nehezebb, mert az út forgalmasabb, mint korábban, és tele van olyanokkal, akik szabálytalanul előznek. Ez pedig arra vezethető vissza, hogy a Fideszt nagyon pragmatikus érdek fűzi Erdélyhez: az itteni magyarok szavazata. Amit nem elég megszerezni. Megőrizni pedig akkor lehet, ha van valaki – Tőkés László, Toró T. Tibor, adott esetben Olosz Gergely –, aki időnként elmondja, hogy „Orbán Viktor a nemzetegyesítő". Ugyanezt a Fidesz elnöke is elmondhatja önmagáról, csak kevésbé hitelesen. Az új RMDSZ-vezetés egyik fontos dilemmája lesz, hogy beáll-e ebbe a kórusba. Ha nem áll be, vállalnia kell a következményeket.
Az egyik következmény a Tőkés-párt lehet, még pontosabban az, amit Tőkés-pártként emlegetnek. Ugyanis maga Tőkés László kívül marad. Egyébként érthető okokból. Ő abból él, hogy ellenez valamit, amit történetesen RMDSZ-nek hívnak. Ha ez a státusa megszűnne, nem tudná helyzetbe hozni magát.
Legutóbbi közleményében például Tőkés László azzal érvel az új párt mellett, hogy kell lennie olyan politikai alakulatnak is, amely „nem rendeli alá az erdélyi magyarság érdekeit a bukaresti kormányzati politikai érdekeknek". Értsd: az RMDSZ alárendeli. De ha így van, akkor nem az volna a tisztességes, ha ő maga állna az Erdélyi Néppárt élére, és vinné győzelemre azt a „nemzetáruló" RMDSZ ellen? Ehelyett engedi, hogy mások vigyék a zászlót – Toró Tibor, Gergely Balázs, Olosz Gergely –, a saját sorsát nem bízza rájuk. Ami érthető is, a Magyar Polgári Párt kudarca után egyáltalán nem tűnik ésszerű lépésnek. Inkább „hagyja", hogy a fideszesek „lenemzetpolitikusozzák"... És időnként „leszól", hogy a cél továbbra is az összefogás – azzal az RMDSZ-szel, amely (tegyük hozzá még egyszer) „alárendeli a magyarság érdekeit a bukaresti kormányzati politikai érdekeknek".
Talán nem véletlen, hogy ott a legrosszabb a magyarok közérzete, ahol az úgynevezett nemzeti oldal a legnépszerűbb. Ha valamire, akkor a kisebbségben élő magyarságnak otthonérzetre van szüksége. E nélkül belátható időn belül csak azok maradnak meg, akik valamilyen módon képesek lesznek elhitetni magukkal, hogy a nemzeti identitás nem fontos.
Az új elnöknek tehát nem marad más, mint a kongresszus után szétnézni, kire számíthat még az RMDSZ háza táján, és nekilátni szövetséget kötni a választókkal.
Ha az alapszervezetekkel kezdi, sokat nem tévedhet...
Borbély László: Mi vagyunk az RMDSZ
Erdélyi Riport, 2011. február 25.
Várhatóan jelentős mértékben változik az RMDSZ felépítése. Miért most szükséges ez?
Szét kell választani a politikumot és a társadalomszervezést. Pontosabban: hangsúlyosabban kell megjeleníteni ezt a különállóságot. Ezért nemcsak a neve változik az ügyvezető elnökségnek, hanem a feladatköre is. A főtitkárság a területi szervezetekkel, az önkormányzatokkal, kultúrával, tanüggyel – amivel van mit tenni az elkövetkező időszakban –, civil társadalommal, egyházakkal és még sok minden mással foglalkozik, de nem politizál, s csak annyiban vesz részt a politikai döntéshozatalban, hogy a főtitkár az elnökség tagja. Ez viszont természetes, hiszen ő felel az ügyvitelért. A másik újdonság az, hogy többen képviselik a helyi szervezeteket az elnökségben. Elhangzott az a vád, hogy szűk körben születnek a döntések. Ez most változik, nagyobb létszámmal dolgozik az elnökség, és még szélesebb körű lesz a képviselet a Szövetségi Állandó Tanácsban. A harmadik módosítás, hogy létrehozzuk a politikai alelnökséget, a politikai alelnök azzal foglalkozik majd, amivel eddig a kormányzásért felelős ügyvezető alelnök. Annyiban tér el feladatköre az eddigiektől, hogy a politikai alelnöké külön beosztás lesz, és tevékenységi köréhez hozzáadódik a külpolitika. Az RMDSZ külpolitikájában finoman fogalmazva is van bőven javítanivaló. Nagyobb hangsúlyt akarunk fektetni a gazdasági kérdésekre is, ezért jön létre a rendszeresen működő gazdasági tanács. Más látványos módosítások nem történnek az alapszabályzatban.
Mennyire kapnak hangsúlyosabb szerepet a platformok az új struktúrában?
Hangsúlyosabb szerepet kapnak, képviselőik tagjai az Állandó Szövetségi Tanácsnak, működik a platformok egyezető kerekasztala, és bekerült az alapszabályzatba, hogy a területi elnökök konzultatív tanácsával egyidejűleg összehívják a platformok tanácsát is. Hangsúlyosan jelen lesznek a platformok.
A kongresszus másik nagy tétje és látványossága, hogy hosszú évek után az RMDSZ három személyisége mérkőzik a szövetségi elnöki tisztségért. Elhangzott, hogy Markó Béla Kelemen Hunort ajánlja, Eckstein-Kovács Péter is hangsúlyosan jelen van a versenyben, valamint Olosz Gergely. Utóbbi az egyetlen szövetségi elnökjelölt, akit fogadott Orbán Viktor magyar kormányfő. Hogyan kell ezt értékelni?
Orbán Viktor azt fogad, akit akar. Ezt persze egyesek próbálják kihasználni, Olosz is próbál ebből tőkét kovácsolni, de nem Magyarországon választják az RMDSZ elnökét. Azt sem hiszem, hogy a küldöttek döntését befolyásolná, hogy ő kezet fogott Orbán Viktorral. Ez nem témája a kampánynak. Számomra érdekes volt, hogy Olosz Markó Bélától is kért találkozót. Ezek legitimitási problémák. Mindig máshoz fordul azért, hogy legitimitása legyen. Hol Orbán Viktorhoz, hol Semjén Zsolthoz, hogy Markó Bélához fordul, hogy igazolja jelenlétét. Senki nem attól legitim, hogy kikkel találkozik, hanem attól, aki, és hogy mennyi munkát végzett, milyen minőségben.
Csakhogy a Fidesz stratégiai partnerséget kötött az EMNT-vel, az ilyen lépésekkel nyilván gyengíteni szeretné az RMDSZ-t.
Nekem az utóbbin időben más információim vannak. Kelemen Kálmán, a Kereszténydemokrata Platform elnöke ellátogatott Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez, a KDNP elnökéhez, és találkozásukról az SZKT-n elmondta: a kormányfőhelyettes nemcsak hogy azt nyilatkozta, mennyire fontos az RMDSZ jelenléte a kormányban, milyen fontos szerepet tölt be a kabinetben, hanem felhívta a figyelmet, nehogy kilépjünk a koalícióból. Hiszen ez egy jobboldali kormány, a magyarországi vezető politikus pozitívan értékelte Markó Bélát, a tevékenységét és általában azt, amit az RMDSZ képvisel. Úgy vélem, a Fidesz is, a magyar kormány is rájött, hogy elképzelhetetlen Erdélyben megkerülni az RMDSZ-t, nem partnernek tekinteni a szövetséget. Nálam ez eddig sem volt gond, én bármikor tudok fideszes politikusokkal tárgyalni, eddig is megtettem, ezután is megtehetem. Persze, létezik egy elképzelés, és valóban zavaró az új párt létrehozásának a folyamata. A közvélemény-kutatások és az emberek véleménye is azt mutatja, hogy ez megosztó lenne. Nem hiszem, hogy a Fidesz olyan kezdeményezést akarna támogatni, amely megosztja a magyarságot. Ezt párton belül kell tisztázzák, illetve magával Tőkés Lászlóval. Hiszen létezik az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum, és ha megalakul az új párt, akkor ennek mentén folynak majd a tárgyalások. Ők sokkal inkább abban gondolkodnak, hogy legitimálják magukat az önkormányzati választásokra. Nagyon kell ezzel vigyázni, hiszen olyan városokban, mint Szatmárnémeti, Marosvásárhely, Nagyvárad, ha egymás ellen versenyez két magyar jelölt, akkor a magyarság elveszítheti vezető pozíciót. Holott az RMDSZ révén is módosul a választási törvény, egyfordulós lesz a polgármester-választás, esélyünk van elnyerni a városvezetői tisztséget. Több Demokrácia Központ vezetője azt nyilatkozta, hogy összekötik a könnyített honosítással kapcsolatos ügyintézést a pártalakulási ívek aláírásával. Ez rossz ízű dolog és nem hiszem, hogy segít a magyarság ügyének.
Ez is bizonyítja, hogy Fidesz-hátszéllel alakul az új párt. Sokan elfelejtik, hogy amikor az EMNT megalakult, az volt az elképzelés, hogy átvenné az ernyőszervezet szerepét, ami azt jelentette volna, hogy ez alá az ernyő alá vonta volna be az RMDSZ-t, az MPP-t és még néhány szervezetet.
Szerintem az új alakulat ideológiailag vegytiszta párt lesz. A választó majd eldönti, hogyan értékel egy olyan alakulatot, amely pártosítani akarja a magyarságot. A romániai magyarság nem pártosodni akar, hanem azt, hogy képviseljék az érdekeit. Ezért sikeres húsz éve a Szövetség. 1989 után alakulhatott volna 25 magyar párt. Nem ezt történt, mert létrejött az RMDSZ, melynek hitele volt, ahogy ma is van.
Az RMDSZ tagja a kormánykoalíciónak, és nem is szándékszik kivonulni a kormányból. A kabinet számos népszerűtlen intézkedést hozott. Tapasztalatai szerint mennyire viseli ez meg az RMDSZ megítélését a tagság részéről?
Az elmúlt évben valóban kemény intézkedéseket kellett hozzon a kormány. Tudtuk, hogy ezek népszerűtlenek, de elkerülhetetlen volt, hogy kilábaljunk ebből az áldatlan állapotból, amibe az ország került. Tagjai vagyunk a koalíciónak, s most olyan protokollumon dolgozunk, ami arról szól, hogy a kormány képes ennek a kihívásnak megfelelni, vagy megnézzük, hogyan tovább. A dokumentum szigorú feltételeket és határidőket tartalmaz. Az RMDSZ érdeke a kisebbségi törvény, a gazdasági régiók átszervezése, valamint a gazdaságélénkítő intézkedések.
Úgy véli, elkezdett kilábalni az ország a mély válságból. Mikorra várható, hogy egészen kinn lesz belőle?
Szerintem ebben az évben már csekély növekedésre is számíthatunk, azaz nem negatív, hanem pozitív számokkal mérhetjük. Három-négy hónap múlva derül ki, mennyi lesz ez a növekedés. Jelzésértékű viszont, hogy a Nemzetközi Valutaalappal véglegesítettük a memorandumot, és sokkal lazább hitelszerződést kötünk a nemzetközi pénzintézettel, ami azt jelenti, hogy nem vesszük fel feltétlenül a következő kölcsönt.
Az RMDSZ új vezetésének azon túl, hogy meg kell küzdenie a magyar ellenfelekkel, közelednie kell a tagsághoz. Ez utóbbit mindhárom elnök hangsúlyozza. Mi szükséges ehhez?
Jobb szervezés. Nem elég beszélni róla, tenni kell érte. Ezért kell a főtitkárság, meg kell mozgatni a megyei szervezeteket, sokkal több olyan akciót kell szervezni, és olyan kapcsolatrendszert kialakítani, ami érzékelteti, hogy a Szövetség legfontosabb összetevői a helyi szervezetek. Meg kell erősíteni a helyi szervezeteket, ezek kell létrehozzanak egy másfajta kommunikációt a társadalom felé.
Továbbra sem a legjobb az RMDSZ kommunikációja. Ezzel küszködik már húsz éve.
Igen, gond van, és jobbítani kell. Nem kell félni a kritikáktól, ha valósak.
Azt beszélik, hogy ha a kongresszus Kelemen Hunort választja szövetségi elnöknek, ön elvállalja a politikai alelnöki tisztséget.
Ez nem titok. December 11-én az elsők között voltam, aki elmondtam, hogy Kelemen Hunort támogatom. Felajánlotta nekem a politikai alelnökséget, és én megbeszéltem vele, hogy össze kell fogjunk. Úgy gondoltam, elfogadom a javaslatát, és elvállalom a tisztséget. Mint az előbb is mondtam, nem lesz látványos módosulás ahhoz képest, amit eddig is dolgoztam az RMDSZ-ben. A politikai alelnök a kormányzattal, a helyi közintézményekkel foglalkozik, más szóval többnyire azzal, amivel eddig ügyvezető alelnökként is foglalkoztam. Soha nem gondoltam, hogy valamilyen funkció szükséges ahhoz, hogy dolgozhassak, de az új struktúrában fontos, hogy a politikai alelnöknek legyen mozgástere, biztosíthassa a hátteret az elnöknek. A szövetségi elnöknek bizonyos kérdésekben másképpen kell megnyilvánulnia, a politikai alelnöknek van olyan mozgástere, hogy a RMDSZ-en belül eljussanak a megfelelő helyekre az üzenetek. Csapatban gondolkodom. Az SZKT-n is elmondtam: mi vagyunk az RMDSZ, ha nem fogunk össze, akkor vesztett ügyünk van. Alig várják egyesek, hogy parlamenti képviselet nélkül maradjunk, gyengüljenek a pozícióink a helyhatóságokban. Utána már senki nem kérdi meg tőlünk, hogy történt, mert elveszítjük a súlyunkat. Tessék megnézni, hogy hétszázalékos parlamenti jelenléttel mennyi mindent elértünk az utóbbi húsz évben. Ha nem vagyunk benne a döntéshozatalban, akkor érvényét veszti az, amit minden politikai alakulat célul tűz ki, hogy ő legyen az, aki kisebb-nagyobb befolyással bírjon az ország döntéshozatalában. Erről van szó, ez nem titok.
Egyébként, ha nem is a politikai alelnökségről, de mindhárom elnökjelölttel beszélgettem, meghallgattuk egymás véleményét.
Önre mindenki Markó Béla potenciális utódjaként tekintett. Miért nem indult a szövetségi elnöki tisztségért?
Én már rég eldöntöttem, hogy nem pályázok a szövetségi elnöki tisztségre. Tudom, mire vagyok alkalmas – van, aki nem tudja magáról –, tudom, melyek a határaim, tudom, mit szeretnék tenni az RMDSZ-en belül. Ha ez találkozik azok opciójával, akik eldöntötték, hogy szövetségi elnökök szeretnének lenni, akkor természetes csapatot alkotunk. Azt is rég eldöntöttem, hogy ha lehetséges, Kelemen Hunorral alkotunk közös csapatot. Bízom benne, hogy így lesz.
Mi történik, ha nem Kelemen Hunor nyer?
Az élet nem áll meg, dolgozunk tovább. Mindig elmondom, nekünk senki ne adjon leckét demokráciából. Az RMDSZ a legdemokratikusabb politikai alakulat, hiszen az egyetlen, ahol éveken át belső választásokat tartottunk, az egyetlen, ahol három jelölt versenyez az elnöki tisztségért, és mindhárom megvívja a maga harcát a sikerért. Erről szól a politika, erről szól az élet. Megpróbáljuk, megkapjuk vagy sem a szükséges szavazatokat. Ami viszont biztos, hogy az RMDSZ elnökét kongresszuson választják, nem valamelyik fővárosban, és az is biztos, hogy a Szövetséget nem Budapestről vagy Bukarestből vezetik.
Nem hiszem, hogy a küldöttek döntését befolyásolná, hogy Olosz Gergely kezet fogott Orbán Viktorral
Tudom, mire vagyok alkalmas, mit szeretnék tenni az RMDSZ-en belül.
Tamás Pál: Markó lábnyoma
Erdélyi Riport, 2011. február 25.
A Markó-modell sikerének része volt egy sajátos léthelyzet: a marosvásárhelyiség. A vásárhelyinek van személyes kapcsolatrendszere a Székelyföldön, de hát anélkül első vonalbeli rommagyar politikus nem is lehet.
Azonban nem merült bele a kelleténél jobban a regionális klikkharcokba, a küzdelmekbe megyék, kisvárosok, helyi politikai törzsek között. Ott van és mégsem. Vannak kliensei, akiknek osztogathat, de nem kell túlságosan felelősséggel lennie azok tetteiért. Ha távolabbról jön, a Székelyföldön idegennek számít, ha közelebbről, sokkal többet kell a „sajátjainak" kiosztani.
De hát osztogatni csak az tud, aki képes a romániai államtól, a román politikai erőktől valami többletet szerezni. Mert ahhoz hozzájutni, ami a kisebbségnek és az érintett régióknak egyébként jár, nem nagy művészet. A tehetséges politikus ennél többet tud választóinak, fegyverhordozóinak, megyéjének szerezni. Ahhoz meg nem egyszerűen képesnek kell lenni arra, hogy egy kis párt egyelőre stabil parlamenti csoportját különböző koalíciókhoz be tudja szállítani; bizalmi tőkére is szükség van, hogy a többiek, a nagyok hajlandók legyenek bevenni abba a csoportba, ahol a valóban az országot érintő döntések születnek. Vagy ha a legbelsőbb klubba nem is kerülhet be, legalább el kell hitetnie, hogy annak peremén vele azért így is lehet lényeges információt megosztani.
Ehhez, persze, fontos a Janus-arcúság.
A magyar nyilvánosságokban – Romániában és a magyarországi kisebbségpolitika számára – el kell tudnia adni, hogy ő tulajdonképpen nem igazi romániai politikus, még ha funkcióiból és mandátumaiból ez következne is, hanem csak a kisebbség bukaresti kijárója. Ha elfogadják kijárónak, akkor bármelyik romániai politikai erővel kész együttműködni, nem érdeklik lojalitások, ideológiák vagy az éppen aktuális szervezeti-szövetségi hűség. S mert csak ő lesz/lehet ilyen sikeres kijáró, a kisebbségnek sincs más opciója, mint rá vagy a pártra/mozgalomra szavazni. De hát kizárólag ezzel a szöveggel nem lehet tartósan a romániai politikai elitek része. Minden akcentusával együtt is, azokkal el kell hitetnie, hogy a kisebbségi lobbista szerepen túl igazi romániai hazafi, hogy a többi 20 millió is honfitársa, hogy érzékeny bajaikra, ismeri életkörülményeiket, hogy elfogadható szinten érti a mentalitásukat, adaptálódni tud politikai kultúrájukhoz. Másként hogyan lehetne kormánytag, romániai államhivatalok vezetője, szakminiszter? Márpedig nemcsak Markó, hanem RMDSZ-es politikusok nem kis köre is képes volt erre a másmilyen, a másik körnek szóló kommunikációra is.
A román és a magyar kommunikációs szféra.
Erdélyben láthatóan oly mértékben szétválik, hogy az egyik nyelvi-kulturális közeget sem zavarta, hogy a másik közönségnek szánt üzeneteket otthon is észlelhetik. A román elit – legalábbis Bukarestben – az utolsó tizenöt évben úgy tesz, mintha nem figyelne arra, amit a romániai magyar nyilvánosságban Romániáról vagy a románokról mondanak. Mindenesetre komolyabb s értő reakcióról nem hallottam, polémia bizonyos, a román fület esetleg sértő magyar kijelentésekről nem folyik. Nem bukkant elő olyan országos hírű értelmiségi, mint például Kusy Szlovákiában, aki a román médiában, közpolitikai diskurzusban a „magyar ügy" meghatározó román értelmezőjévé vált volna. Sőt, mintha ilyen ügy sem létezne. Pesti elemzőként a dolgot furcsállom, nem is igen hiszem el a korábbi kapcsolattörténet bonyodalmaira és a román állam utolsó hatvanévi centralizáltságára, mindent tudni akarására (hogy nagyon puhán fogalmazzunk) tekintettel. De mindegy, a lokális magyar szövegekre való értő odafigyelésnek mintha nyoma mégsem lenne. A romániai magyar elitnek román nyelvű szövegekből kétségtelenül többet kell hallania, még akkor is, ha kisvárosokban él, s a helyi kommunikációra összpontosít, s ha ez a sajátos bukaresti román–magyar (meta)kommunikáció nem is igazán előtte zajlik. De, valószínűleg, amit mégis lát, azt elfogadja, a normális üzletmenet részének tartja. Mindez a továbbiakban sem lehet majd másként.
Ez a két-színpadúság – mégpedig egymással igazán kapcsolatban nem álló színpadokon – a romániai politizálás sajátja marad. Ha csak az egyik színpadon jó valaki, akkor komoly országos szintű RMDSZ-vezető nem válhat belőle – nemcsak első számú, hanem az első tucatba tartozó sem. S úgy tűnik, miközben az elmúlt tíz évben számos sikeres magyar politikus tűnt fel a különböző színpadokon, közülük igen kevés akad, aki mindkét kommunikációs rendszerben piacérett. Tulajdonképpen Kelemen Hunor ilyen képességei és hálózatai azok, amelyek mintha mindkét irányban működnének, és ő azért tűnik most valóban esélyesnek. Az, hogy Markó őt „kiválasztotta" vagy nem, persze, itt nem másodlagos. A többi – nemcsak a másik két hivatalos jelölt, hanem még néhány, aki valamilyen körben e tekintetben szóba jött – sikeres székelyföldi törzsfőnök, gyakorlott bukaresti udvaronc, esetleg valamilyen országos szakvezető részkérdésekben (ökológia, építésügy, informatika, műszaki fejlesztés stb.). Egy fegyvernemben kiválóak, de öttusában, úgy tűnik, eddig nem jeleskedtek. Bár Kelemenről sem tudom, milyenek mérhető eredményei, csak azt, hogy a különböző sportágakat felvállalta.
Mindeközben a két alapszínpad – a rommagyar és a bukaresti – játékrendje változik. Az eddig begyakorolt szerepek, bármennyire megmarad is a két-színpadúság alapmodellje, már nem lehetnek, nem lesznek elegendőek az új körülmények közt. Az erdélyi politikai publicisztikában érthetően eddig főleg a magyar színpad átalakulásáról volt szó. Most van négy új elem: a romániai magyar politikában megjelenő új pártok; a növekvő székelyföldi politikai fölény; az eliten belüli generációváltásból következő kulturális problémák; s végül, de nem utolsósorban: a változó magyarországi kisebbségi vagy nemzetpolitika.
Új pártok.
Egy másfél milliós társadalomban, amely ráadásul egymástól meglehetősen elszakított vidékeken él, egyetlen vezér köré rendezett politikai formációk nem lehetnek maguktól értetődőek és túlságosan hosszú életűek. A parlamenti számtan és a választók egy részének idegenkedése a románoktól, persze, valami ilyesmit így is stabilizálhat. De nem örökké. Tehát az új pártok megjelenésében, még ha azok körül az egyik magyarországi politikai oldal, a nemzetiek bábáskodnak is, önmagában nincs semmi meglepő. Én azt hiszem, hogy ezek nem is akarnak, de nem is tudnak, persze, az RMDSZ helyére lépni. De hát nem is arra szolgálnak. De alkalmasak lehetnek – sőt, már ma is alkalmasak – arra, hogy rájuk hivatkozva a pályán kívül rekedt politikuscsoportok magukat mégis befutó helyekre jelöljék az RMDSZ-listákon. A nemzeti egységre és az egyetlen magyar lista politikai kikerülhetetlenségére hivatkozva így végső soron megkísérelhetik a romániai magyar elitpozíciók egyre növekvő hányadának átvételét. Nem ők irányítják majd az RMDSZ gépezetét, de az kénytelen lesz egyre nagyobb mértékben rájuk, nekik dolgozni. Ideális taktika: nem én kapálok, de enyém a termés nem is olyan kis része. S az RMDSZ-elitnek egyelőre e helyzet kezelésére nincs semmiféle látható, hallható víziója. A helyzetet bonyolítja Tőkés kétségtelenül még létező karizmája, legalábbis a rommagyar publikum egy részénél. Karizmát igazából legalább részleges karizmával lehet közömbösíteni. Markónak ilyen volt, van, és így Tőkést jól láthatóan keretek között tudta tartani. Most ezek a korlátok fellazulnak. Ki tudja akkor Tőkést ebben az új helyzetben hatékonyan semlegesíteni?
Székelyföldi fölény.
A Székelyföld demográfiai súlya a romániai magyar választók között növekszik. Ha nem is annyi gyerek születik itt, mint e vidéken korábban, de több, mint más magyar vidékeken, miliőkben. A helyszínen gyakorlatilag nincs összefüggő román közeg, nincs hová integrálódni, s főleg asszimilálódni. Tehát a szavazóbázison belül a székely vidékek eddig is meghatározó súlya tovább növekszik. A bázis lassan az elitet is a maga képére formálja. Az RMDSZ nem tudott összerdélyi regionális párttá vagy általános romániai kisebbségi, emberi jogi párttá alakulni, tehát egyéb alternatíva híján egyre nagyobb mértékben székelyföldivé válik. Marosvásárhelyről, de más erdélyi nagyvárosokból sem volt könnyű egész Romániában gondolkodni, a Székelyföldről, az ottani „látási viszonyok" mellett, ez még sokkal nehezebb. Egy erősebben székelyföldi pártnak nem az lesz a fő problémája, hogy Románia más térségeiben az előző évekhez képest kevéssé érzi a lába alatt a talajt (bár ez is kikerülhetetlen), hanem hogy nem érzi Romániát, a romániai partnereket. Tehát egyre nehezebben képes jól játszani Bukarestben. Az eddigi RMDSZ-modell továbbvitele pedig enélkül elképzelhetetlen.
Generációváltás.
Húszévente az ilyesmi nyilvánvalóan kikerülhetetlen. Keveset tudok az új rommagyar politikai generációról. Részben megyénként másmilyen az országos láthatósága. Volt, ahol a sáncok közé engedték, volt, ahol kevésbé. Volt, ahol a fiatalok áttöréssel kísérleteztek, máshol inkább a fokozatosságot hirdették. Mindenesetre Markó RMDSZ-en belüli meghatározó személyi hatalmából következett, hogy az övétől nagyon eltérő stílusú, politikai kultúrájú fiúk csak véletlenszerűen, takaréklángon bukkanhattak elő (a lányoknak, mint tudjuk, ennyi esélyük sem volt). Ami bizonyára nem azt jelenti, hogy ilyenek nincsenek. Ismerem a vádat, hogy csak Markó bábjainak volt esélyük. Lehet, de ahogy Markó hátralép, kiderül, hogy ezekről igen könnyen leázik a „markóizmus", s hogy alóla a legkülönfélébb színek, ízlésalakzatok, felületek bukkannak elő. De a probléma valószínűleg nem ez. A 90-es évektől kezdve a magyarországi továbbtanulási lehetőségek megnyílásával, a romániai magyar felsőoktatás férőhelyeinek ugrásszerű bővülésével a romániai fiatal magyar értelmiség választás elé került. Vagy mint eddig is, számtalan okból, de román felsőoktatásba lépett be, s akkor szabályszerű többségi karriert futhatott be, vagy a magyar nyelvű képzést, s ezzel egy másik világot választotta. Akkor kimaradt a román hálózatokból, esetleg rossz maradt a román nyelvtudása.
A román felsőoktatásból a fiatalok közül, ha jól értem, csak igen kevesen választották a rommagyar politizálást (mérnökök, néhány közgazdász persze így is, de a másik úthoz képest inkább csak törpe kisebbségként). A magyar politizálás utánpótlása érthetően a romániai magyar szakokról, s talán helyenként a magyarországi doktori programokból érkezik. Ebben semmi meglepő sincs, s abban sem, hogy ezek az emberek a döntésekben is részt akarnak venni, sőt, ők maguk szeretnének dönteni. A Ceauşescu-időkben diplomát szerzőkhöz képest természetesen jobban képzettek. De azok többet tudtak Romániáról. Az újak meg a magyar képzésben a románokról, Romániáról szükségszerűen kevesebbet tanultak, bizalmas barátot az etnikai kerítés túlsó oldalán nem szereztek. Tudom, hogy voltak szélesebb látókörű szülők, akik mindezt megtapasztalva román különórákra járatták/-ják gyermekeiket. De a trend ettől nem változott. Ez az új generáció, vagy legalábbis azok, akik közülük a leginkább láthatóak, nem az összromániai elitbe készülnek.
A magyarországi politika változásai.
Ma – és a következő néhány évben még bizonyosan – Magyarországon egy olyan kormányzat működik, amely a Kárpát-medencei magyar kisebbségekkel aktívan politizál. S teszi ezt instrumentálisan, saját politikai céljaiból, szükségleteiből kiindulva. A magyar jobboldali kormányokat a „határon kívüliek" mindig jobban foglalkoztatták, mint a baloldaliakat vagy liberálisokat. De a magyar nemzeti konzervatívok között hagyományosan élt valamilyen romantikus elképzelés a kisebbségekről, illetve az egykori területekről, mint egyfajta Jó vagy Igazi Magyarságról vagy Magyar Vidékről. Tulajdonképpen érthetően, hiszen Magyarország gyorsan modernizálódott, ezért hangulataiban, kultúrájában gyorsan nemzetköziesedett. Ezzel szemben a provinciális, gyakran kevésbé fejlett, a modernizáció peremére került kisebbségi társadalmak jobban őrizték a nemzeti múltat, a hagyományt. Ebben az értelemben inkább „magyarok" maradtak. S ezért védeni, támogatni, óvni illett és kellett őket. Ez, minden anyaországbeli lekezelés mellett is, azért jelentett valamilyen alázatot a kisebbségi hagyományokkal szemben. Nagyjából ehhez a viszonyhoz szoktak hozzá a rommagyar elitek is. De ennek most vége. Az új budapesti vezetés sajátjának tekinti őket, számára most a nemzetpolitika azt is jelenti, hogy a kisebbség végső soron betagozódik az anyaország emberi erőforrásai közé. Autonómiája csökken, szavazóként, munkaerőként funkcionalitása Magyarországon növekszik. S ezzel persze összébb szorul a rommagyar elitek, bennük az RMDSZ játéktere is. S mintha erre azok még nem lennének igazán felkészülve.
De közben átalakulni látszik a román belpolitika is. Előbb vagy utóbb onnan kioperálják Băsescut. Összeállnak nagyobb pártszövetségek, először csak rövidebb szakaszokra, pillanatnyi érdekekből következően. Azután mintha ezek talán állandósulhatnának. Amíg a nyugat-európai pártrendszerek elmorzsolódnak, sok kis kulturális rétegpártra bomlanak, a kelet-európai tömbök még inkább csak most állnak össze. Romániában, Lengyelországban, Ukrajnában, Magyarországon biztosan. S ha ez a forgatókönyv valószínűsíthető, akkor Romániában is szűkül a pártrendszerben a kis etnopártok általános stabilizáló szerepe.
Összességében, Markó lábnyoma, akármekkora is, az ilyen új elitekre tekintettel, ezekben az átrendeződő terekben felértékelődik. A lábnyom jelenthet személyes jelenlétet, az általa begyakoroltatott politikai döntési technikák alkotó alkalmazását. S
jelentheti persze adott pillanatban Kelemen Hunort is.
Markó Béla: Sok a hordaléka ennek a versenynek
Erdélyi Riport, 2011. február 25.
Gondolt-e már arra, hogy a váradi kongresszus után mennyiben változnak hétköznapjai, hétvégéi? Törekszik-e valamiféle tudatos életmódváltásra?
Nemcsak hogy számoltam azzal, hogy megváltozik az életem, hanem az egyik ok, nem a legfontosabb, de az egyik, amiért úgy döntöttem, nem jelöltetem magam egy újabb mandátumra, hogy azt akarom, megváltozzon az életem. Szeretnék inkább eredeti hivatásomnak élni, az irodalomnak, illetve papírra vetni mindazt, amit az elmúlt húsz évben megéltünk. Azt gondolom, ilyen szempontból is ez volt az alkalmas pillanat arra, hogy ez a váltás megtörténjék.
Politikailag is alkalmas ez a pillanat erre a váltásra?
Politikailag soha nem volt alkalmas a pillanat. Lehet, azért is voltam ilyen hosszú ideig elnök, mert mindig elsődleges volt a stabilitás, fontos volt a folytonosság. Persze, nem mindenkinek, voltak, akik állandóan borítani szerettek volna. A mai pillanat politikailag ugyancsak nem egyszerű, de igazán könnyű pillanatokra nem emlékszem az RMDSZ életéből. Most felerősödtek bizonyos centrifugális erők az erdélyi magyar közéletben. Ezt a mozgást magyarországi politikusok egy része támogatja, ők maguk is erősíteni próbálják. Ezért nagy kihívás lesz az RMDSZ számára a 2012. évi választás, ahogy minden korábbi is az volt. Biztosítani kell a román politikai életben a stabil helyünket továbbra is, azt, hogy megkerülhetetlen szervezet legyünk a román pártok számára. Ezt saját közösségünk felé is bizonyítani kell, hogy jövőnk alakításához fontos a bukaresti befolyás, saját közösségünkkel kell minél szorosabb kapcsolatban lenni. Sajnos, ezzel kapcsolatban azt el kell ismernem, hogy a kommunikáció sohasem volt erős oldala az RMDSZ-nek. Harmadrészt, a magyarországi politika, mint látjuk, ismét eljutott addig a felismerésig, hogy a magyar–román viszony szempontjából meghatározó, hogy kik, mely pártok alkotják a kormányt, milyen fontos, hogy most ott vagyunk a kormányban. Meg kellene tenniük a következő lépést is, azt, hogy rájöjjenek arra is, hogy csak erős és egységes föllépéssel lehet ezt a jelenlétet továbbra is garantálni. A következő időszakban az RMDSZ-nek három irányban kell erőt, stabilitást mutatnia: Bukarestben, Budapesten és Erdélyben.
Amikor véglegessé vált az elhatározása, hogy nem indul újabb mandátumért, végiggondolta-e, hogy milyen kampány indul majd az elnöki tisztségért? Illetve jó-e ez az éles verseny, vagy azért ennek van olyan hozadéka is, aminek nem örül?
Az, hogy többes jelölés van, s az, hogy éles és nyilvános a verseny, azt bizonyítja, fontos az RMDSZ, fontos, hogy ki lesz az elnöke. Számomra azért kissé sok a hordaléka ennek a versenynek. Úgy látszik, az RMDSZ is próbálja eltanulni a negatív kampányt, azokat a módszereket alkalmazni, amelyekkel nem értek egyet. Nem állítom, hogy ezek a jelenségek túllépték volna a mértéket, de annak sem örülök, ahogy eddig zajlott.
Én ebben a versenyben egy olyasmit érzékelek, aminek az átgondolására minden jelöltet figyelmeztetnék. Sem az elmúlt 18 évben, sem most nincs szó olyan helyzetről, amelyben az RMDSZ egy stabil, örökösen 6-7 százalékos választói táborral rendelkező érdekvédelmi szövetség lenne, s csak az lenne a tét, hogy ki kapja meg ezt a stabil örökséget, s ki foglalhatja el az elnöki tisztséget. Itt nagy-nagy felelősségről, s egy folyamatos feladatról van szó. Az RMDSZ-nek újból és újból szembe kellett néznie megosztási kísérletekkel, egyben kellett tartani a szervezetet, tehát aki ezt a tisztséget vállalja, az elsősorban munkát vállal, fejfájást vállal, egy olyan állandó stresszt, ami állítom: embert próbáló. Én nem szabadulni akarok ettől, hanem úgy gondolom, ennyi idő után valóban elkopik valamennyire az ember. Ennyi idő után, még ha a politikánkat a többség helyesli is – mert hiszem, hogy a többség helyesli –, új arcokat akar látni, valamilyen változást érzékelni. Én abban bízom, hogy azt az irányt, amit a kollégáimmal kialakítottam az elmúlt években, azt tovább lehet vinni, de lehet, hogy más jobban tudja tovább vinni. Ismétlem: az RMDSZ elnökének lenni nem jótétemény, jutalom, díj. Ez feladat, nagy esély bárki számára, óriási feladat, s óriási feszültség.
Egy napja Kelemen Hunor azt nyilatkozta, hogy Markó Béla tagja marad az RMDSZ vezetőségének, ma viszont azt olvastam, hogy Ön azt mondta, nem lesz tagja a vezetőségnek. Nem ugyanarról beszéltek?
Én szenátor leszek 2012-ig, az nem biztos, hogy szeretnék újabb parlamenti mandátumot. A kormányban sem cserélünk, legalábbis eddig erre nincsen szándék, ezt az RMDSZ új vezetésével megbeszéljük. Tehát egyelőre maradok miniszterelnök-helyettes, persze erről a kormányról nem lehet tudni, hogy meddig tart. Az RMDSZ-struktúrákra vonatkozóan a javaslatokban szerepel egy olyan, hogy a volt elnök tagja lesz az Állandó Tanácsnak, ezt vállalom, hiszen ez egy lehetőség, hogy a tapasztalatomat, véleményemet adott esetben elmondhassam, befolyással lehessek a döntésekre. De operatív tisztséget nem vállalok. Ez természetes, különben miért ne akartam volna elnök maradni. Tehát nem aspirálok semmilyen más tisztségre az RMDSZ-ben. Tehát nem akarok visszavonulni a hegy tetejére, hogy onnan időnként szózatokat intézzek.
Az ellenzék vezérei azzal az üzenettel kívánnak megjelenni a kongresszuson, hogy az RMDSZ álljon át az ő oldalukra. Milyen válaszra számíthatnak az üzenethozók?
Ugyanennek az ellenzéknek a vezető tagjai máskor szívesen vádolják az RMDSZ-t azzal, hogy könnyen áll át egyik szövetségből a másikba. Számtalan ilyen nyilatkozatot idézhetnék, akár a szociáldemokratáktól, akár a nemzeti liberálisoktól. Vagy hogy már voltunk eleget kormányon. Most pedig egyfolytában arra biztatnak, hogy szegjük meg a szavunkat, rúgjuk fel azt az egyezséget, amit megkötöttünk. Abban is ellentmondás van, hogy kisebbségjogi kérdésekben saját korábbi magatartásukat is megtagadva rendkívül élesen és rosszul váltottak. Az oktatási törvényt még az alkotmánybíróságon is megtámadták. Ilyen körülmények között előbb nekik kellene az ellentmondást feloldani. Nem kínálgatni a pozíciókat, s közben fenyegetőzni azzal, hogy ha nem állunk át gyorsan, nem szegjük meg a szavunkat, akkor majd nyolc évig lehetünk ellenzékben. Én azt szeretném hallani tőlük, hogy a román–magyar viszonyban, az etnikum közi kérdésekben ők hogyan látják a dolgokat, mennyiben s miben nyitottabbak, mint a mostani kormánypártok, s általános kérdésekben, mint a gazdasági válság vagy a decentralizáció dolgában mi van a programjukban. Amikor a PD-L-vel koalícióra léptünk, akkor is ilyen témákról egyeztünk meg. Megegyeztünk az oktatási törvényről és betartották a szavukat, minden korábbi vita és konfliktus ellenére. Nem voltunk mi különösebben jóban, de kölcsönösek voltak az érdekek, s betartották a szavukat.
Sajátos helyzetet teremt, hogy az RMDSZ-kongresszus miatt vár az államfő azzal, hogy miniszterelnököt váltson. Ön úgy fogalmazott, ma nincs szükség Emil Boc leváltására. Mi kell ahhoz, hogy holnap, holnapután szükség legyen erre?
Ha nem is lenne tisztújítás, az RMDSZ kongresszusa előtt egy-két héttel akkor sem lenne szerencsés dolog a kormányt átalakítani. Egy héttel a mandátumának lejárta előtt az RMDSZ elnökének, vagyis nekem, nem is lett volna ildomos valami éles lépésbe belemennem. Elmondtam az államfőnek is, hogy a kongresszusig mi nem vagyunk hajlandók semmiféle éles, radikális váltásra, kormányváltozásra. Ennél fontosabb, hogy időközben ők is elgondolkodtak azon, szükséges-e ebben a pillanatban a miniszterelnök-csere. 2010-ben a durva megszorító intézkedések nyomán zuhant a kormány népszerűsége, s egy kabinet népszerűsége – okkal, ok nélkül – erősen kötődik a miniszterelnök személyéhez. Az ő nevét skandálják, az ő nevét írják fel a tüntetők a transzparensekre. Ilyen értelemben logikus, hogy ha nem kezdődik egy lassú emelkedés, akkor a kormányt jelképező nevet, cégtáblát nem ártana majd egyszer másra cserélni. Ugyanakkor abban sem vagyok biztos, hogy a kormány ne tudna valamennyit visszanyerni a népszerűségéből. A megszorító intézkedések időszaka remélhetőleg lejárt, itt-ott kisebb területeken még biztosan kell igazgatni a dolgokat, de van némi esély arra, hogy stabilizálódik a gazdaság, sőt valamennyire meg is mozdulhat. Akkor pedig a kormány megítélése is változhat. Tehát sor kerülhet miniszterelnök-cserére vagy arra, hogy a kabinetet alaposan átalakítsuk, de nem látom úgy, hogy most lenne itt a megfelelő pillanat. Kormányváltásba egyébként is csak akkor szabad belemenni, mikor az ember száz százalékban biztos abban, hogy az új kormányhoz biztosítani tudja a parlamenti többséget. Ez volt a másik szempontom, amit az államfőnek el is mondtam, vigyázzunk, nehogy egy hosszan elnyúló kormányválságot idézzünk elő. Most dolgozzunk inkább a prioritásainkon, egy új protokollumon, ezzel együtt a jövő lehetőségei közül nem zárnám ki ezt a cserét sem.
A kampányról már mondott véleményt; mire számít magának a kongresszusnak a két napján. Milyen üzenettel fordul a küldöttekhez?
Nem csak az elmúlt két évet próbálnám meg összegezni, a legutóbbi kongresszus óta eltelt időszakot, nem is az elmúlt négy évet, legutóbbi elnöki mandátumom időszakát. Nekem vissza kell tekintenem 1993-ig, Brassóig, ha nincs is módom arra, hogy ezt részletekbe menően megtegyem. A kongresszuson biztosan lesznek viták, lesznek véleménykülönbségek, de ettől nem kell félni. Átéltünk mi már nagyon éles pillanatokat. Amikor táborokra szakadni látszott az RMDSZ, megoldottuk azt is.
A szatmárnémeti kongresszusra gondol?
Ó, ott már nem is volt kongresszuson belüli feszültség, csak a külön helyszínen szervezett ellenrendezvény. Ami egyébként annak idején hozzájárult ahhoz, hogy az RMDSZ egy radikális döntést hozzon, megszüntesse a tiszteletbeli elnökséget, ami az utolsó pillanatig dilemma volt. A többséget az ellenrendezvény győzte meg arról, hogy ezt meg kell tenni. A feszültségek igazán 1991-ben, a marosvásárhelyi kongresszuson tetőztek, Brassó után az országos testületekben nagy volt a polarizáció, s az 1995-ös kongresszuson is többes jelölés volt, Csíkszeredában is. De ha már visszanyúlunk az időben, emlékezhetünk arra is, hogy feszültségek, éles ütközések már az első váradi kongresszuson is voltak, ugyanabban az épületben, ahol a tizedik kongresszusunkat tartjuk.
|
