|
EP-ALELNÖK
Tőkés az elsők között lesz kettős állampolgár
Krónika, 2011. március 11.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, az Európai Parlament alelnöke és a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) központi szervezőcsapata teszi le Erdélyben elsőként a magyar állampolgársági esküt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes jelenlétében Kolozsváron.
Az ünnepség március 14-én a kolozsvári főkonzulátuson kezdődik 16 órától, ahol a leendő állampolgárok ünnepélyes fogadalmat tesznek. Az esküt tevők közt jelen lesz a MIT elnöke, Sándor Krisztina, valamint a MIT alelnökei: Bozsó Imre Lehel, Vadász-Szatmári Huba és Tőkés Lehel.
A tagszervezetek vezetői közül jelen lesznek: Kertész Ágnes, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) társelnöke, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) elnöke, Somogyi Attila és alelnöke, Jakab Attila. „A MIT csapata továbbra is nemzeti ügynek tekinti a honosítási eljárás minél szélesebb körű szorgalmazását. Jelképesnek tekintjük, hogy az első ünnepélyes eskütételen fiatalokként és egyben csapatként vagyunk jelen. Az elsők közt letett eskü által is arra biztatjuk az erdélyi magyar fiatalokat, hogy minél többen igényeljék a magyar állampolgárságot" – mutat rá közleményében a szervezőcsapat.
EMNT
Sajtóközlemény
Kolozsváron ülésezett március 9-én az EMNT gazdasági szakbizottsága. Ez alkalommal kezdődött a független szakértők bevonása a MIKÓ-terv elkészítésének folyamatába. Az akadémiai köröket a BBTE közgazdasági, illetve szociológiai kara, az MÜTF, a Sapienatia-EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem szakemberei képviselték. Jelen gazdaságfejlesztési program megalkotásában az EMNT szakítva a korábbi gyakorlattal, már a projekt az elején bevonja a gazdasági élet szereplőit is.
Az aktív vállalkozói réteget az Romániai Magyar Üzleti Egyesület alelnöke képviselte a teljes napos műhelymunkán. A MIKÓ-tervet támogató magyar kormány, a Matolcsy György miniszter úr által vezetett Nemzetgazdasági Minisztérium a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Főosztály vezetőségét delegálta az ülésre. Szakáli Lórant főosztályvezető úr, miután előadta az Új Széchenyi Terv releváns részleteit, átfogó gazdasági programalkotó módszertant mutatott be. A vitaindító előadásokat követően a helyi szakértők meghatároztak egy kivitelezési ütemtervet es kitűzték ennek a mérföldköveit. Az első ilyen a vitairat bemutatása lesz a júliusi, tusnádi XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében. Ekkor fog elindulni egy társadalmi párbeszéd, amely biztosítja a vitairat széleskörű véleményezését. Jelen elképzelések szerint a MIKÓ-terv magyarországi, európai es helyi forrásokat vonna be egy hosszú távú célzott gazdaságfejlesztési program megvalósításának érdekében.
A műhelymunka végén, László János, az EMNT gazdasági szakbizottságának elnöke Jakabos Jankát, az EMNT sepsiszéki elnökét nevezte ki a projekt koordinátorának.
Kolozsvár, 2011. március 9.
Az EMNT körvonalazza a Mikó-tervet
Háromszék, 2011. március 11.
Kolozsváron ülésezett március 9-én az EMNT gazdasági szakbizottsága, megkezdődött a független szakértők bevonása a Mikó-terv elkészítésének folyamatába ― olvasható az EMNT közleményében.
Az akadémiai köröket a BBTE közgazdasági, illetve szociológiai kara, a Sapienatia ― EMTE és a Partiumi Keresztény Egyetem szakemberei képviselték. A magyar Nemzetgazdasági Minisztériumot a Kárpát-medencei Gazdaságfejlesztési Főosztály vezetősége képviselte a tanácskozáson, Szakáli Lóránt főosztályvezető ismertette az Új Széchenyi Terv részleteit. A helyi szakértők meghatároztak egy kivitelezési ütemtervet, az első vitairatot a júliusi tusnádi XXII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen mutatják be. Elképzelések szerint a Mikó-terv magyarországi, európai és helyi forrásokat vonna be hosszú távú célzott gazdaságfejlesztési program megvalósításába. László János, az EMNT gazdasági szakbizottságának elnöke Jakabos Jankát, az EMNT sepsiszéki elnökét nevezte ki a projekt koordinátorának.
DEMOKRÁCIA KÖZPONTOK
Körösfő: az RMDSZ cáfolja az EMNT vádjait
Krónika, 2011. március 11.
A körösfői elöljárók cáfolják az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete által megfogalmazott vádat, miszerint a község RMDSZ-es vezetői akadályozzák a demokrácia-központok munkáját.
Antal János polgármester és Péntek László alpolgármester egy lapunkhoz eljuttatott levélben leszögezik: határozottan visszautasítják az alaptalan és cinikus vádakat. A közleményből kiderül, a körösfői önkormányzat határozata értelmében bérleti díjat szabtak meg a kultúrotthont használni kívánó személyek számára, ennek kifizetésével viszont támogatni kívánták az EMNT által az épületben működtetett irodát. Az elöljárók viszont nem egyeztek bele abba, hogy a demokrácia-központ a helyi iskolába, is szervezzen tájékoztató jellegű rendezvényt a könnyített honosításról. „Természetesen azonnal tiltakoztunk az ellen, hogy a politikát az iskola falai közé bevigyék, és felajánlottuk, hogy jöjjenek a szépen felújított kultúrotthonba, mely ugyancsak ingyenesen áll rendelkezésükre. Ennek ellenére Mihály Ágnes tanárnő, megyei EMNT-s elnökségi tag kérésére a helyi református presbitérium engedélyezte, hogy az EMNT és a demokrácia-központ munkatársai „pártirodává alakítsák az imatermet".
Az RMDSZ-es elöljárók levelükben közölték, úgy érzik, hogy az EMNT már beindította a választási kampányt a községben, ehhez pedig a honosítási eljárást is használja. Értesüléseik szerint a szervezet a jövő évben esedékes helyhatósági választásokon Mihály Ágnes független tanácsost kívánja támogatni.
Mint ismeretes, az EMNT Kolozs megyei szervezete hétfői közleményében azt állította, Körösfőn és Széken is akadályokba ütköztek, amikor a helybeliek kérésére kiszálltak, hogy segítsenek a honosítással kapcsolatos iratcsomók összeállításában. A közlemény kifejti, mindkét esetben „a régi, diktatórikus időkre emlékeztető intézkedésekként" értékelik az RMDSZ hozzáállását.
ROMÁNIA
Támogathatja a PSD a kisebbségi törvényt, de a kollektív jogokra nem bólint rá
Transindex, 2011. március 11.
Lia Olguţa Vasilescu PSD-s szenátor ma azt nyilatkozta, elképzelhető, hogy pártja támogatni fogja a kisebbségi törvényt, ha abból kikerülnek a kollektív jogokra, illetve az állami intézményekkel párhuzamosan működő intézmények létrehozására vonatkozó rendelkezések. A szenátor elmondta, az Alkotmány szerint egy kisebbségi törvény elfogadása kötelező, azonban a tervezet jelenlegi formájában rengeteg Alkotmány-ellenes rendelkezést tartalmaz.
Vasilescu a kollektív jogokra vonatkozó rendelkezések mellett törölné a kulturális autonómiára vonatkozó országos tanácsok megalakítására feljogosító 5. fejezetet is. A szenátor szerint a törvénynek azokat a jogokat kellene tartalmaznia, amelyekkel már most is bírnak a romániai nemzeti kisebbségek - egy ilyen verzióval pártja is egyetértene.
A kormánykoalíció megállapodásában rögzítette, a több éve a parlamentben rekedt kisebbségi törvényt még ebben az ülésszakban el kell fogadni.
ERDÉLY
Kövér László Erdélyben ünnepel
Háromszék, 2011. március 11.
Kövér László, az Ország¬gyűlés elnöke holnap Erdélybe látogat. Még aznap részt vesz a marosvásárhelyi Székely Vér¬tanúk Emlékművénél tartandó megemlékezésen, majd a fáklyás felvonuláson is, valamint este átveszi a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját. Vasár¬nap a kolozsvári Farkas utcai templomban részt vesz az istentiszteleten, majd a Szent Mi¬hály-templomi misén is, illetve meghallgatja a Szent¬egyházi Gyer¬mekkórus hangversenyét.
Vasár¬nap délután a házelnök jelen lesz az Áldás-Népesség díjátadó gálaműsoron Kolozs¬váron az Egyetemiek Házában, este pedig Firtos¬martonoson az unitárius templom kertjében szoboravatási ünnepségen vesz részt. Hétfőn az Állampol¬gársági Tájékoz¬tató Iroda felavatásán Szé¬kelyudvarhelyen lesz jelen, majd az ünnepélyes állampolgársági eskün a főkonzulátuson, amely után sajtótájékoztatót is tart. Délután a házelnök a zabolai Mikes-kastélyba látogat, ahol találkozik erdélyi magyar arisztokrata családok képviselőivel, este pedig a Magyar Polgári Párt kong¬resszusának meghívottja Kéz¬divá¬sárhelyen a Vi¬ga¬dó¬ban. Kedden Kövér László Kéz¬divásárhelyen vesz részt az Állampolgársági Tájékoztató Iroda avatásán, majd a helyi március 15-i rendezvényeken, és beszédet mond a Gábor Áron-szobornál.
Visszakapják a levéltárakat az egyházak
Népszabdság, 2011. március 11.
A több éve Magyarországon élő Katalin két hónapot várt a plébánosi igazolásra, amelynek alapján kimutatható lett volna a kapcsolat közte és az 1888-ban született nagyapja között.
Az irat nélkül nem fogadták el a honosítási kérelmét. – Először Kolozsvárra mentem, a konzulátusra. Ott azt mondták, hozzak anyakönyvi kivonatot, a papunktól viszont azt a választ kaptam, hogy az anyakönyv nincs a plébánián – meséli.
Erdély Romániához csatolása után a román közigazgatás elkobozta az egyházi levéltárakat, sok esetben az anyakönyveket is. Utóbbiakra – akkor is – a honosításhoz volt szükség. – Gyerekkoromban sokat ministráltam, és emlékszem, hogy a plébánosunk sokáig bejárt a néptanácshoz anyakönyvet fordítani. Csak ő tudott latinul – idézi fel az 1943-ban magyar állampolgárnak született Szabó László. A keresztlevelét mutatja: „Látja, én hivatalosan 1957-ben lettem román állampolgár."
A tavaly elfogadott magyar törvény szerint az állampolgárság megszerzéséhez elsődlegesen a felmenő anyakönyvi kivonata alkalmas a leszármazás igazolására. Ennek hiányában bármilyen régi magyar okiratot elfogadnak, azonban a magyar származás igazolásánál fontos, hogy a családi kapcsolat végig követhető legyen. Katalin számára az anyakönyvi kivonat alternatívája is zsákutcának bizonyult. „Csupán" azt kellett volna kimutatnia, hogy az 1928-ban román állampolgárnak született apja 1940–45 között a bécsi döntéssel Magyarországhoz csatolt területen élt.
Ezt szintén plébánosi igazolással tehette volna meg, de kiderült, hogy az egyházi járulékok befizetésére vonatkozó iratok is hiányoznak. Végül két hete egy budapesti anyakönyvvezető kiderítette, hogy nincs szükség semmiféle igazolásra. – A születési bizonyítványokba annak idején bejegyezték a szülők életkorát, ennek alapján pedig kibogozták, hogy az apám apja magyar állampolgár lehetett. Így a kérelmemet elfogadták – fűzi hozzá.
A jövőben nem kell megjárniuk hasonló kálváriát az erdélyi magyaroknak, ha életbe lép az a törvény, amelyet az RMDSZ két képviselője terjesztett elő. A javaslatban az áll, hogy az egyházak visszakapják a teljes levéltárat, beleértve az anyakönyveket is. Feltétel, hogy rendelkezzenek az iratok tárolásához szükséges helyiségekkel, ellenkező esetben az anyagok az állami levéltárnál maradnak, de szabadon hozzáférhetők lesznek az egyházak számára.
A tervezetet a szakbizottság már megvitatta, és Máté András Levente szerint két héten belül a plénum is elfogadhatja. – A javaslatot a szaktestület két ellenszavazattal támogatta – húzza alá Márton Árpád is, aki a művelődési bizottság tagja. A román parlamentben az a gyakorlat, hogy a bizottsági vita után a javaslatok többnyire nem módosulnak. – A plénum legfeljebb elutasít egy-egy felvetést, de remélem, hogy ebben az esetben ilyesmire nem kerül sor – fűzte hozzá az RDMSZ képviselője.
Úttörő jelentés a kisebbségi jogok érvényesüléséről
Népújság, 2011. március 11.
„Legyünk mi a változás, amit látni szeretnénk a világban" – ez a mottója a marosvásárhelyi központtal működő Civil Elkötelezettség Mozgalomnak (CEMO), amelynek képviselői (Szigeti Enikő, Horváth Kovács Ádám és Szálasi Orsolya) tegnap délelőtt találkozásra hívták a sajtó képviselőit. A tájékoztatás során, amely látható ellenérzést váltott ki egyesekből, annak az árnyékjelentésnek az ismertetése volt a téma, amelyet a civil szervezet képviselői készítettek a kisebbségek helyzetéről összeállított országjelentés kapcsán.
Mivel Románia 2008-ban ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, két év elteltével országjelentést kell leadnia a Charta előírásainak életbe ültetéséről. Az országjelentést az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala dolgozta ki és továbbította 2010 októberében a Charta titkárságának. A jelentésben az összes romániai kisebbség helyzetéről jobbára tárgyilagos hangnemben számolnak be, kivéve a magyar és a roma kisebbséget. A jelentésből kimaradt a magyar kisebbség történelméről szóló beszámoló, s a szerzők gyakran használják a fogyás, csökkenés szavakat e kisebbséggel kapcsolatosan – hangzott el Szigeti Enikő ismertetőjében.
Az országjelentéshez készített kiegészítő jelentésben a CEMO a Maros megyei magyarság nyelvhasználattal, kétnyelvűséggel kapcsolatos problémáira összpontosított. Az országos statisztikákat esettanulmányokkal, interjúkkal, a többéves terepmunka tapasztalataival egészítették ki. Mivel megítélésük szerint a Maros megyei magyarok nyelvi jogai a törvényi háttér ellenére két területen sérülnek a leginkább, a közigazgatás és az oktatás terén vizsgálódtak elsősorban.
Marosvásárhely nyelvi tájképéről megállapították, hogy a városközpontban levő 22 intézménytáblából mindössze hat kétnyelvű, s bár törvény szavatolja, a kétnyelvű utcanévtáblák elhelyezése a mai napig nem történt meg.
Az intézmények többsége nincs felkészülve a kétnyelvűségre. A szóbeli ügyintézés részben megvalósul, de a magyar nyelvű írásbeli kérvényre csak az intézmények egynegyede válaszolt, és sok esetben az ügyintézés teljes mértékben elakadt. A város ünnepi feliratai is csak a CEMO külön kérésére jelentek meg mind a két nyelven, a tanácsülések románul folynak.
Az oktatásügyben az iskolák hét százalékának a homlokzatán olvasható kétnyelvű felirat, s az iskolai folyosók sem mutatnak biztatóbb képet. Az anyanyelven való tanuláshoz való jog szempontjából a legrosszabb helyzetben a szakközépiskolák vannak, a Ion Vlasiu faipari szakközépiskolában a szaktantárgyakat csak román nyelven oktatják, s a magyar diákok nagyobb száma ellenére az igazgatóság és az iskolai adminisztráció is kizárólag román nemzetiségű személyekből áll – olvasható az árnyékjelentésben. Vannak tanintézmények, ahol a magyar tagozaton a kiegészítő és választható tantárgyakat román ajkú tanárok oktatják, s például a 2009-2010-es első beiskolázási terv sem biztosított elegendő helyet a nyolcadik osztályt végzett magyar diákoknak.
A CEMO képviselői az árnyékjelentésben, amely nem bírálni, hanem kiegészíteni szeretné az országjelentést, arra a következtetésre jutnak, hogy a romániai törvénykezés a magyar nyelv használatát illetően csak részben biztosítja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Chartájának a 8. és 10. paragrafusában előírt rendelkezéseket. Véleményük szerint központilag meghozott pontos jogi szabályozásra, jól kidolgozott stratégiára lenne szükség, hogy a kölcsönös tolerancia és tisztelet jegyében a vizsgált két területen ne maradjon esetleges és ne az intézményvezetőktől függjön, a kiegyensúlyozott kétnyelvűséget biztosító rendelkezések gyakorlatba ültetése. A jelentésben azt is megállapítják, hogy a Nyelvi Charta népszerűsítése csekély volt, s így Maros megyében sem az állami intézmények, sem a lakosság nincs tisztában a Nyelvi Charta előírásaival.
A hivatalos országjelentés kapcsán háromtagú csoport érkezik a napokban Bukarestbe, hogy a jelentést készítő Etnikumközi Hivatal és a kisebbségek képviselőivel találkozzék. Mivel a romániai viszonylatban úttörőnek számító árnyékjelentést is megkapták, március 14-én a bizottság német vezetője a szlovén és román tag kíséretében Marosvásárhelyre látogat, hogy a CEMO képviselőivel is megbeszélést folytassanak.
Elsőként lesznek „honosított magyarok" a Tusványos-szervezők
MTI, 2011. március 10.
A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) által szervezett Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (közismertebb nevén Tusványos) központi szervezőcsapata még az év elején, január 5-én Budapesten, a XVI. kerületi önkormányzatnál tette le a honosítási eljárás beindítására vonatkozó iratcsomókat.
Ennek következtében elsőként tehetik le az esküt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, az Európai Parlament alelnökének jelenlétében Kolozsváron.
A 25 fős fiatal csapat már a törvény elfogadása utáni napokban eldöntötte, hogy a törvény életbe lépése után elsők között igényli együttesen a magyar állampolgárságot. A csapat kérelmeit elfogadták, így 2011. március 14-én, hétfőn délután 16 órától kerül sor az ünnepélyes eskütételre Kolozsváron.
Az eskütételen jelen lesz Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, és ugyanekkor teszi le az állampolgársági esküt Tőkés László, az EMNT elnöke is. Az ünnepség március 14-én a kolozsvári főkonzulátuson
kezdődik délután 16 órától, ahol a MIT Tusványos szervezőcsapata ünnepélyes fogadalmat tesz.
Az esküt tevők közt jelen lesz a MIT elnöke, Sándor Krisztina, valamint a MIT alelnökei: Bozsó Imre Lehel, Vadász-Szatmári Huba és Tőkés Lehel. A tagszervezetek vezetői közül jelen lesznek: Kertész Ágnes, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) társelnöke, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetségének (MISZSZ) elnöke, Somogyi Attila, és alelnöke, Jakab Attila. Az eskütételen részt vehetnek a családtagok. Az eskütételt köszöntők, majd koccintás követi.
Az idén július 19–24. között sorra kerülő Tusványos központi szervezőcsapata pár nap múlva magyar állampolgárként (is) dolgozik tovább. A MIT csapata továbbra is nemzeti ügynek tekinti a honosítási eljárás minél szélesebb körű szorgalmazását. Jelképesnek tekintjük, hogy az első ünnepélyes eskütételen fiatalokként és egyben csapatként vagyunk jelen. Az elsők közt letett eskü által is arra biztatjuk az erdélyi
magyar fiatalokat, hogy minél többen igényeljék a magyar állampolgárságot.
Jelentés: csak részben garantált a magyar nyelv használata Romániában
Krónika, 2011. március 11. – Nagy Orsolya, Szucher Ervin
A romániai törvénykezés csak részben garantálja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának 8. paragrafusa által előírt rendelkezéseket – állapították meg árnyékjelentésükben a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) munkatársai. A civil szervezet két éven keresztül végzett felmérései, kutatásai, esettanulmányai rámutatnak arra, hogy a pontos jogi szabályozás hiányában a magyar nyelv használata a közigazgatásban és az oktatási intézményekben esetleges maradt.
A romániai törvénykezés a magyar nyelv használatát tekintve csak részben garantálja a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának 8. paragrafusa által előírt rendelkezéseket – állapították meg árnyékjelentésükben a Marosvásárhelyen székelő Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) munkatársai.
A civil szervezet két éven keresztül végzett felmérései, kutatásai, esettanulmányai rámutatnak arra, hogy a pontos jogi szabályozás hiányában a magyar nyelv használata a közigazgatásban és az oktatási intézményekben esetleges maradt. Felsőbb szintről érkező pontos utasítások hiányában mind a charta, mind a 2001/215-ös közigazgatási törvény lehetőséget biztosít az intézményvezetőknek, hogy maguk döntsék el, gyakorlatba ültetik, vagy sem a magyarnyelv-használatot célzó rendelkezéseket.
„Az intézményvezetők vagy alig-alig, vagy egyáltalán nem ismerik a törvénykezést. A Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájáról például egyik sem hallott, arról sem, hogy Románia aláírta volna azt. A tíz évvel ezelőtt megjelent 215-ös, közigazgatási törvényt még úgy-ahogy ismerik, de kényük-kedvük szerint alkalmazzák" – vázolta a Krónikának a Maros megyében tapasztalt helyzetet Szigeti Enikő. A kuszás helyzetért a Cemo szerint nem feltétlenül a polgármesterek, iskolaigazgatók és intézményvezetők a hibásak.
„Azt szeretnénk, ha ezeket a kérdéseket központilag orvosolnák, mivel a metodológiai hiányosság miatt csorbul a nyelvhasználati jog" – fűzte hozzá a Civil Elkötelezettség Mozgalom ügyvezetője.
Szigeti Enikő továbbá elmondta, a 106 oldalas, angol nyelven megírt, az országjelentéshez kapcsolódó árnyékjelentés nem afféle kritika, mint inkább többletinformációt tartalmazó kiegészítő anyag kíván lenni. A Cemo által kidolgozott dokumentáció mind a közigazgatási, mind az oktatásügyi szférában ismerteti az időszaki jelentés készültekor érvényes jogi hátteret, majd röviden áttekinti a nyelvi jogok alakulását az adott területen. Ami az észrevételeket illeti, a szervezet kötetlen megközelítést választott: egyes esetekben reagál az időszakos jelentés megállapításaira, más helyzetekben esettanulmányok, statisztikák, kísérletek, interjúk és nyelvi tájképelemzés alapján nyújt képet a nyelvi jogok gyakorlati alkalmazásáról.
Válasz nélkül hagyott magyar kérvények
A polgármesteri hivatalok és közintézmények nagy többsége nincs felkészülve a kétnyelvű működésre, így nagyszámú magyar nyelvű kérvény komoly fennakadásokat okozhat a működésükben – állítják jelentésükben a Cemo-önkéntesei. További problémaként értékelik, hogy nem léteznek kiforrott, a romániai közigazgatási, jogi és gazdasági terminológiát híven tükröző magyar szakkifejezések – emiatt, illetve a világos utasítások hiánya miatt az apparátusban dolgozó magyarok nem fogalmaznak magyar nyelvű válaszokat a magyar nyelvű megkeresésekre.
A Cemo több kísérletet végzett annak kiderítésére, hogy hogyan is működik a többnyelvűség a közigazgatásban: magyar nyelvű kérdőíveket, leveleket küldött ki a 20 százaléknál nagyobb arányú magyar kisebbséggel rendelkező polgármesteri hivataloknak és más közintézményeknek. A 77 közintézmény alig egynegyede (19 intézmény) fogalmazott a törvény által előírt, kétnyelvű válaszlevelet, míg egyes intézmények (11) azzal utasították el a válaszadást, hogy a kérdések nem a román állam hivatalos nyelvén íródtak. A címzett intézmények fele (33) válaszra sem méltatta a szervezet levelét. A Cemo egyik önkéntese a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalt tesztelte. Az első, magyar nyelvű levelekre román nyelvű választ kapott, a további megkeresésekre viszont már nem is reagáltak. Az önkéntes ezután ugyanazt a kérdést tette fel, ezúttal románul: erre a levélre a 30 napos határidőn belül válaszoltak.
Magyarórák – románul
Az árnyékjelentés szerint gyakran találkozni olyan esetekkel, amikor magyar nyelvű osztályokban a kiegészítő és opcionális tantárgyakat – mint például az angol, német, francia, zene, sport vagy informatika – román ajkú tanárok tanítják. A Cemo saját, Marosvásárhely-szintű statisztikái szerint a kiegészítő és opcionális tárgyak 40 százalékát olyan tanárok tanítják, akik nem beszélik a magyar diákok anyanyelvét.
Két évvel ezelőtt, 2009 januárjában a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség a Cemóval közösen tiltakozást indított a 2009–2010-es beiskolázási tervvel kapcsolatban. Ha ugyanis a tervezetben szereplő beiskolázási számok megvalósultak volna, akkor 462 Maros megyei magyar kilencedikes nem tanulhatott volna anyanyelvén. A beiskolázási terv a szükséges 1862 helyett (enynyien végezték el a nyolcadik osztályt) pusztán 1400 helyet tartalmazott, míg a román diákok számára 4200 hely lett fenntartva a szükséges 3700 helyett. Ezzel a beiskolázási tervvel a Maros megyei tanfelügyelőség megsértette a charta 8. paragrafusát, miszerint „a középiskolai továbbtanulást lehetővé kell tenni a fontosabb regionális vagy kisebbségi nyelveken".
A civil mozgalom önkéntesei által átfésült Maros megyei iskolák közül ugyanakkor alig néhánynak (7 százalék) a homlokzatán olvasható kétnyelvű felirat. A megvizsgált 21 iskola weboldala közül csupán négynek van magyar nyelvű tartalma. Az összesen 182, a diákok számára fontos információkat iskolai faliújság közül 17-en (9 százalék) olvasható magyar nyelvű felirat. Az iskolák falain látható különféle poszterek és egyéb hirdetések nagyrészt román nyelvűek – mutatnak rá tapasztalataikra a civilek.
Alulreprezentált a magyar nyelv a nagyváradi könyvtárban
Mindössze tizennyolc százaléka magyar nyelvű a nagyváradi Gheorghe Şincai Megyei Könyvtár könyvállományának, ami ahhoz képest, hogy Bihar megye lakosságának csaknem 27 százaléka magyar ajkú, igen kevésnek számít – szögezte le csütörtöki sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Ifjak városi szervezetének elnökségi tagja, Csomortányi István. A megyei könyvtár a második olyan közintézmény, amelyet a nagyváradi EMI a nyelvi jogok biztosítása terén megvizsgált – az első a helyi önkormányzat által fenntartott közösségi rendőrség volt. Csomortányi egyebek közt a könyvtár anyagáról kért kimutatást nyelvi szempontokat figyelembe véve. Mint kiderült, a 642 544 könyvtári tételből 114 929 magyar, 447 204 román, a többi pedig német, illetve egyéb nyelveken íródott. Az intézmény honlapja csak román nyelven érhető el, magyar formanyomtatványok nincsenek.
A meghatározása szerint multikulturális intézményben álkétnyelvűség uralkodik: az épület homlokzatán ugyanis még szerepel a magyar elnevezés, a közönség által látogatott helyiségeket, folyosókat azonban már csak román feliratokkal látták el. Egyedül az adminisztrációs épületrészben, az irodák ajtóin szerepelnek magyar szavak, de ott is csak a román és az angol megnevezést követően. A könyvtárban 78 személy dolgozik, és éppúgy, mint a közösségi rendőrség esetében, az EMI-sek itt is az intézménytől kértek kimutatást arról, hányan beszélnek közülük magyarul. A vezetőség állítása szerint 16-an ismerik a nyelvet, de Csomortányi szerint nem biztos, hogy ez a szám megfelel a valóságnak, hiszen korábban az ifjak ellenőrzései során kiderült, hogy a főnökeik szerint magyarul tudó rendőrök fele sem beszélte a nyelvet valójában.
A Gheorghe Şincai Megyei Könyvtárnak 89 időszakos kiadványra, újságra és magazinra van előfizetése, ezek közül 8 magyar – a Krónika például nincs köztük. Csomortányiék gyanítják, hogy a teljes könyvállomány magyar része is csak azért érheti el a 18 százalékot, mert annak nagy részét még olyan időszakban szerezték be, amikor sokkal nagyobb volt a magyar lakosság aránya a megyében és a megyeszékhelyen. Tavalyelőtt a közel 7000 beszerzésből 313 volt magyar nyelvű – CD, DVD egy sem –, 2010-ben pedig az 5802-ből csak 245. Az EMI-sek nem számították beszerzésnek azt a vaskos hagyatékot, amelyet dr. Mózes Károly hagyott a könyvtárra: a 3790 könyvnek valamivel több mint a fele magyar. Csomortányi István egyebek közt azt javasolja, hogy a szerinte diszkriminatív helyzet
megszüntetésére hozzanak létre önálló magyar könyvtárat a megyében.
Nem mindenhol ünnepelnek közösen az erdélyi magyar szervezetek március 15-én
Krónika, 2011. március 11.
Az előző évekhez hasonlóan idén sem minden erdélyi és partiumi településen ünnepelnek együtt az erdélyi magyar pártok és szervezetek március 15-én, a magyar nemzeti ünnepen. Megtudtuk, Szatmár megyében és Nagyváradon például nem sikerült egységes álláspontra helyezkedni, az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) azonban több székelyföldi helyszínen és Kolozsváron közösen ünnepel.
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kézdivásárhelyen tartja központi rendezvényét.
Szatmár megyében fel sem merült a közös rendezvényszervezés gondolata, a magyar szervezetek idén is külön emlékeznek meg a forradalomról és szabadságharcról március idusán. Az RMDSZ Szatmár megyei szervezetétől megtudtuk, a szövetség helyi képviselete nem kezdeményezett közös rendezvényszervezést egyetlen más magyar politikai alakulattal sem, és őket sem keresték meg hasonló felkéréssel.
Mint minden évben, a legtöbb szatmári magyar faluban lesz hagyományos megemlékezés, a megyeközpontban pedig idén is az István téri Petőfi-szobornál zajlik az ünnepi rendezvény. Az EMNT helyi szervezete történelmi tárgyú előadást tart, szintén Szatmárnémetiben, a szervezet Árpád utcai székházában, és ők sem csatlakoznak senkihez. Az előadást fáklyásmenet és rövid műsorral egybekötött koszorúzás követi majd a vasútállomás melletti temetőben.
Hegedűs Pál, az MPP Szatmár megyei szervezetének elnöke lapunk kérdésére elmondta, idén nem tartózkodnak a megyeközpontban, mert a polgári párt képviselői részt vesznek a szervezet Országos Tanácsának hétfői kézdivásárhelyi ülésén, és másnap szintén a háromszéki városban emlékeznek meg a szabadságharcról. A megyeközpontban így a polgáriak nem szerveznek ünnepséget.
Amint arra számítani lehetett, nem közösködnek a magyar szervezetek Nagyváradon sem. A Körös-parti városban élő magyarok idén akár három különböző megemlékezésen is részt vehetnek. Amint arról beszámoltunk, a nagyközönség számára legmegfelelőbb, délutáni időpontokat négy helyszínen egyszerre foglalta le kizárólagos módon az RMDSZ. Az EMNT megyei vezetősége, mint ismert, az év első munkanapján, január harmadikán reggel nyújtotta be igényét a köztéri megemlékezésre, ám akkor már a magyar nemzeti ünnep napján 15 órától 20 óráig mind a négy hagyományos helyszínt – Szacsvay Imre, Nicolae Bălcescu és Petőfi Sándor szobra, illetve Rulikowsky Kázmér síremléke – „lefoglalta" az RMDSZ.
Amikor a helyzetbe belenyugodva megelégedtek egy korábbi időponttal, és előre le szerették volna foglalni a helyszínt a 2012-es ünnepre, az EMNT képviselői azt a választ kapták, hogy csak folyó évre lehet területfoglalási engedélyt kérni, holott az RMDSZ tavaly októberben foglalta le az idei időpontokat.
Törvényesített magyar ünnep?
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere úgy véli, magától értetődő gesztus lenne, ha a parlament szabadnappá nyilvánítaná március 15-ét, utalva arra, hogy a szenátus és a képviselőház kedden nem ülésezik, hogy az RMDSZ-es honatyák saját körzeteikben ünnepelhessenek. Fekete Szabó András, a szövetség szenátusi frakciójának vezetője jó ötletnek tartja Antal Árpád javaslatát, azonban nem hisz abban, hogy egy ilyen törvénytervezetet el lehetne fogadtatni a plénummal. „A magyar nemzeti ünnep munkaszüneti nappá való nyilvánítása egyszer sem került terítékre a szenátusban és a képviselőházban, és ne felejtsük el, hogy az RMDSZ a testület 6 százalékát jelenti. Nehezen elképzelhető, hogy meg tudnánk győzni a parlamenti képviselők több mint 44 százalékát arról, hogy a magyar nemzeti ünnep legyen szabadnap Erdélyben" – fogalmazott Fekete
Hasonlóképp jártak az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi képviselői is, de ők már azt is kiderítették, hogy az a polgármesteri rendelet, amelynek alapján csak folyó évi ünneplésre lehet engedélyt kérni, január 21-i keltezésű, kérésüket viszont három nappal azelőtt, 18-án iktatták a városházán. Az ifjúsági szervezet képviselői egyébként idén nemcsak koszorúznak, hanem arra szólítják fel a polgárokat, hogy a nemzeti ünnepen tűzzék ki a nemzeti lobogót.
„Az állam elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez és kifejezéséhez" – idézi Románia alkotmányát a szervezet felhívásában. „A magyar szabadság ünnepén élni kell a jogunkkal. Erre kötelez elődeink példamutató szabadságszeretete, áldozatvállalása, mártíriuma. Ezért minden nagyváradi magyar testvérünket, a civil és politikai szervezetek vezetőit, egyházaink, közigazgatási és oktatási intézményeink elöljáróit, testvéri üdvözlettel arra hívunk és kérünk, hogy szabadságunk ünnepén, március 15-én, a tulajdonukban, illetve kezelésükben lévő ingatlanok homlokzataira helyezzék ki a magyar nemzet jelképét. Ez a háromszínű lobogó nemzetünk töretlen jelenlétét és élni akarását fejezi ki" – olvasható az EMI csütörtökön közzétett felhívásában.
A politikai szervezetek acsarkodása miatt egyébként a Facebook közösségi portálon civil kezdeményezés indult, amely arra buzdít, hogy a „pártrendezvényekbe belefáradt" váradi polgárok ne vegyenek részt politikai szervezetek által meghirdetett megemlékezéseken.
Kelemen és Tőkés közösen ünnepel
A csíkszeredai önkormányzat meghívottjaként március 15-én együtt ünnepel a megyeszékhelyen az RMDSZ és az EMNT csúcsvezetése. Antal Attila alpolgármester lapunknak elmondta, nem pártrendezvényt kívánnak szervezni, minden évben az önkormányzat arra törekszik, hogy méltóképpen hajtson főt a magyar nemzet ünnepén. Csíkszereda polgármesteri hivatala az idei ünnepségre Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, az EMNT elnökét, Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettest és Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét is meghívta.
Az ünnepi program része a Nyergestetőn tartott, immár hagyományos ünnepi megemlékezés és koszorúzás is Csíkkozmás község önkormányzata és az RMDSZ csíki területi szervezetének kezdeményezésére. A csíkszeredai ünnepséget élőben közvetíti a Duna Televízió. Az EMNT ünnepi meghívójában megfogalmazza: „Csíkszeredában szülőföldjükön kitartó, nyelvüket, kultúrájukat és nemzeti hovatartozásukat óva őrző véreink magyar állampolgárként köszönthetik a közös Hazát." Sepsiszentgyörgyön idén is az önkormányzat szervezi az ünnepséget, az előkészületekben az RMDSZ és MPP helyi képviselői is részt vesznek, mindkét szervezet politikamentes rendezvényt ígér.
MPP-s ünnep a céhes városban
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kézdivásárhely főterén tartja központi rendezvényét, egy nappal korábban pedig szintén az udvarteres városban zajlik a szervezet Országos Tanácsának munkaülése. Megtudtuk, a hagyományosan a Gábor Áron téren zajló megemlékező ünnepséget – melyre idén is több ezer résztvevőt várnak – az önkormányzat szervezi, meghívták az RMDSZ képviselőit. A programtervezetben egyelőre nem szerepel felszólaló az EMNT részéről. A hagyományőrző csapatok és a környékbeli települések képviselőinek felvonulásával kezdődő, délelőtt zajló rendezvény keretében az MPP által meghívott Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Szász Jenő, a polgári párt elnöke, Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor és Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester mond ünnepi beszédet.
Székelyudvarhelyen a különböző politikai alakulatok, az RMDSZ, MPP és az EMNT egyaránt a városháza által szervezett ünnepi megemlékezésen vesznek részt, amelyen a kulturális jellegű előadások kapnak főszerepet. A Márton Áron téren tartandó megemlékezésen évről évre az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére állított Vasszékely szobornál helyezik el a kegyelet koszorúit. Együtt ünnepel az RMDSZ és az EMNT helyi szervezete Kolozsváron is – tudtuk meg Gergely Balázstól az EMNT Kolozs megyei szervezetének elnökségi tagjától és Csoma Botond RMDSZ-es önkormányzati képviselőtől. Csép Sándor, az MPP megyei elnöke ugyanakkor elmondta, bár Kolozsvárról is legtöbben Kézdivásárhelyre utaznak az MPP kongresszusára, így ott ünnepelnek, a polgári párt a kincses városi megemlékezésen is képviseltetni fogja magát.
MAGYARORSZÁG
Etnikai és nyelvi kisebbségekről tartanak konferenciát
kultura.hu 2011. március 11.
Etnikai és nyelvi kisebbségek Európában címmel rendeznek nemzetközi konferenciát március 10-11-én, a részben uniós forrásból megújuló fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban. A konferencia az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét ellátó Magyarország hivatalos programjai között is szerepel.
Az 1910-ben épült, majd a második világháborút követően hányatott sorsú épületegyüttes felújítása a 90-es években kezdődött. A Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) mintegy félmilliárd forintos támogatásnak köszönhetően azonban a fehérvárcsurgói kastélyt már az idén eredeti pompájában tekinthetik meg a látogatók.
A kastélyépítő ükunokája, az év nagy részében Fehérvárcsurgón élő Károlyi György által életre hívott, a felújítást is vezénylő alapítvány célja, hogy az épületegyüttes méltó tagja legyen a Kulturális Találkozóközpontok Európai Hálózatának. Részben ezt a célt szolgálják azok a rangos, nemzetközi konferenciák is, amelyeknek rendszeresen adnak otthont a kastély már elkészült részei.
A Károlyi József Alapítvány a budapesti Francia Intézettel és a francia Forum Carolus-szal közösen rendezi az „Etnikai és nyelvi kisebbségek Európában – Gazdagság és tapasztalatok" című konferenciát. A fehérvárcsurgói kastélyban március 10-11-én sorra kerülő konferencia fővédnöke Thorbjørn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.
A konferencia célja, hogy hozzájáruljon az Európában előforduló kisebbségi feszültségek megoldásához. A szervezők szeretnék elérni, hogy azok a közösségi alapelveket, amelyeket a Lisszaboni Szerződésben, a kisebbségek ügyében lefektettek, minél szélesebb körben érvényesüljenek. Sikeres példákon és elkerülendő gyakorlatokon keresztül kívánják bemutatni, hogy miként lehet a kisebbségek kulturális igényeit figyelembe venni, és a társadalom egészére nézve alkalmazni. A különböző európai példák bemutatásán keresztül az előadók javaslatokat fognak tenni a kisebbségek és a többség közötti elfogadható, egymás értékeit gazdagító lehetőségekre.
A fehérvárcsurgói konferencia szervezői szeretnének közreműködni az Európai Unió kisebbségekkel foglalkozó célkitűzéseinek a megvalósításában, illetve kapcsolódni a soros magyar elnökség kulturális sokszínűséget megfogalmazó programjához. A konferencia értékelésére Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest kérték fel a szervezők.
A francia, magyar és német nyelven folyó konferencia minden érdeklődő számára nyitott, és élvezi a budapesti Hanns Seidel Alapítvány, a párizsi Robert Schuman Alapítvány, a budapesti Cseh Centrum, a német Goethe Institut, a Román Kulturális Intézet, a Szlovák Kulturális Intézet, a Svájci Nagykövetség és az Európai Kisebbségkérdési Központ (ECMI, Flensburg) támogatását is.
Semjén: a nemzetpolitika a kormány politikájának sarokköve
MTI, 2011. március 11.
A nemzetpolitika a magyar kormány politikájának sarokköve - mondta Semjén Zsolt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarországnak nemzeti kormány van, amely prioritásként kezeli a magyarság ügyeit. Semjén Zsolt megnyitó beszédében szól arról is, hogy a készülő alaptörvényben különös hangsúlyt fektettek arra, hogy a szövegbe az egységes magyar nemzet kifejezés kerüljön.
A korábbi alkotmánnyal ellentétben, amely azt tartalmazta, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarokért, az új alaptörvényben az a megfogalmazás szerepelhet majd, hogy "Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarság sorsáért".
A kormányfő helyettese azt kérte, hogy ha a résztvevőknek az alkotmánnyal vagy az állampolgársággal kapcsolatban észrevételük, meglátásuk van, azt küldjék el.
Semjén Zsolt az ülésen hangsúlyozta: az állampolgárság megadása erkölcsi kötelesség volt. Az eljárás minden zökkenő nélkül, "katarzistól kísérve" folyik, naponta nyolcszáz kérelem érkezik, a közigazgatás felülmúlta önmagát - mondta. Hozzátette: az Országgyűlés meghozta azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a honosítási okiraton egyik oldalon a nevek és település elnevezések magyarul szerepeljenek, míg a másik oldalon a kérelmező eredeti okmányának nyelvén. Az érintettek egy állampolgárságot igazoló kártyát is kapnak majd, amelyen szerepel a személyi számuk. Ez az irat teljes mértékben megegyezik a Magyarországon élőkével - hangsúlyozta, megismételve: "nincs A és B kategóriájú állampolgár".
Semjén Zsolt kitért arra, hogy az erkölcsi kötelességen túl azért is tartották fontosnak az állampolgárság megadását, mert a határon túli magyarság asszimilációja felgyorsult. Ennek részint demográfiai, részint asszimilációs okai vannak - emelte ki, hozzátéve: az asszimiláció megállítása és megfordítása csak nagyon erős impulzuson keresztül lehetséges, ez pedig az állampolgárság megadása, hogy a magyarság összetartozását közjogi értelemben is biztosítani tudják.
A kormánypárti politikus szerint az előzetes vádak ellenére ilyen kiegyensúlyozott viszony a szomszédos országokkal még nem volt. Megerősítette, hogy Magyarország egyetlen ország számára sem ad ki információt az állampolgárság tekintetében.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az állampolgárság megadása mellett felidézte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit, így többek között a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, az Országgyűlés ilyen nevű bizottságának megalakítását, a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívását, és a határon túli támogatásokat átlátható, egységes rendszerbe összefogó Bethlen Gábor Alap létrejöttét.
Kövér László házelnök elmondta, hogy a KMKF mostani plenáris ülését a januári állandó bizottsági ülésén készítették elő. Ott fogadták el a mostani tanácskozás napirendjét is. Eszerint a résztvevők foglalkoznak a szórványstratégiával, a magyar-magyar kapcsolatok közjogi szabályozásával és a magyar állampolgárság kiterjesztésével összefüggő kérdésekkel. Az ülésen bemutatják az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságát, szó lesz a magyar nemzetrészek nemzetközi érdekérvényesítési lehetőségéről, és várhatóan módosítják a KMKF statútumát is.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2004. szeptember 10-én alakult meg a különböző kárpát-medencei országok országos vagy tartományi, megyei szinten megválasztott képviselőinek és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyar képviselők egyeztető fórumaként. Azokból az országokból, ahol nincs országos parlamentbe megválasztott képviselő, vagy számuk nem éri el a négyet, az Országgyűlés elnöke a regionális, vagy ennek megfelelő szintű választásokon mandátumot szerzett képviselők közül annyit hív meg, hogy az adott országból a KMKF munkájában részt vevő képviselők száma elérje a négy főt.
Az Országgyűlés minden frakciója három képviselőt, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága három, az Európai Parlament frakciónként egy-egy képviselőt delegált a fórumba. Az Országgyűlés 2008. márciusában határozatot fogadott el, amelynek alapján a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) az Országgyűlés saját állandó intézményévé vált, hogy parlamenti ciklusokon átívelően működhessen.
Nemzeti minimumot határozna meg az LMP a határon túli magyarok érdekében
MTI, 2011. március 11.
Az LMP egy pénteken benyújtott határozati javaslatában nemzeti minimumot határozna meg a határon túli magyarok szervezeteivel való kapcsolattartásban - mondta el pénteki, parlamenti sajtótájékoztatóján Dorosz Dávid. A nemzeti összetartozás bizottságának tagja, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ülése idején tartott eseményen azt mondta, pártjuk megalakulása óta úgy gondolja, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben minden parlamenti pártnak egy közös minimumot kell kialakítania. Szavai szerint az egyik ilyen legfontosabb terület a nemzetpolitika, a kisebbségi magyarokkal való kapcsolattartás.
A hét pontból álló javaslatból kiemelte, hogy a kisebbségben élő magyarok szervezetei az elmúlt évtizedekben bebizonyították, sikeresen és eredményesen tudják képviselni az érdekeiket. Dorosz Dávid szerint "ezért nem Budapestről kell osztani az észt", nem Magyarországról kell megmondani, hogy mit kell tenniük.
A képviselő azt mondta, ehelyett minden esetben meg kell hallgatni a véleményüket, illetve az arra vonatkozó kéréseiket, hogy a magyar pártok és szervezetek hogyan tudnak nekik segíteni.
A politikus kijelentette, a határon túli magyarok szervezeteire nem lehet kettős mércét alkalmazni, "nincsenek jó magyar pártok és rossz magyar pártok, nincsenek jó magyar szervezetek és rossz magyar szervezetek". Elítélendőnek nevezte az összes olyan kísérletet, amelyik "osztályoz, favorizálja a kedvenceket, másokat pedig megbélyegez".
Kitért arra is, hogy a javaslat szerint minden segítséget meg kell adni a kisebbségi magyarság fogyásának megállításához és a szülőföldön való megmaradás elősegítéséhez.
Hangsúlyozta, hogy a szülőföldön való megmaradáshoz a kisebbségi magyarság autonómiatörekvéseinek sikere járulhat hozzá, ezért ebben az ügyben a kormánynak és az anyaországi politikai pártoknak minden segítséget meg kell adniuk.
Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy az ügyben a többi magyarországi magyar párttal informális háttéregyeztetést folytattak. Hozzátette, minden a külhoni magyarságot legitimen képviselő magyar szervezet képviselőinek meghallgatják javaslatait.
A nemzetpolitika sarokköve a magyar kormány politikájának
Magyar Nemzet, 2011. március 11.
A nemzetpolitika a magyar kormány politikájának sarokköve – mondta Semjén Zsolt a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki plenáris ülésén a Parlamentben.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: Magyarországnak nemzeti kormánya van, amely prioritásként kezeli a magyarság ügyeit. Semjén Zsolt megnyitó beszédében szólt arról is, hogy a készülő alaptörvényben különös hangsúlyt fektettek arra, hogy a szövegbe az egységes magyar nemzet kifejezés kerüljön.
A korábbi alkotmánnyal ellentétben, amely azt tartalmazta, hogy Magyarország felelősséget érez a határon túli magyarokért, most az a megfogalmazás szerepelhet majd, hogy „Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarság sorsáért".
A kormányfő helyettese azt kérte, hogy ha a résztvevőknek az alkotmánnyal vagy az állampolgársággal kapcsolatban észrevételük, meglátásuk van, azt küldjék el. Semjén Zsolt az ülésen hangsúlyozta: az állampolgárság megadása erkölcsi kötelesség volt. Az eljárás minden zökkenő nélkül, „katarzistól kísérve" folyik, naponta nyolcszáz kérelem érkezik, a közigazgatás felülmúlta önmagát – mondta.
Nincs A és B kategória
Hozzátette: az Országgyűlés meghozta azokat a szabályokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a honosítási okiraton egyik oldalon a nevek és településelnevezések magyarul szerepeljenek, míg a másik oldalon a kérelmező eredeti okmányának nyelvén. Az érintettek egy állampolgárságot igazoló kártyát is kapnak majd, amelyen szerepel a személyi számuk. Ez az irat teljes mértékben megegyezik a Magyarországon élőkével – hangsúlyozta, megismételve: „nincs A és B kategóriájú állampolgár".
Semjén Zsolt kitért arra, hogy az erkölcsi kötelességen túl azért is tartották fontosnak az állampolgárság megadását, mert a határon túli magyarság asszimilációja felgyorsult. Ennek részint demográfiai, részint asszimilációs okai vannak – emelte ki, hozzátéve: az asszimiláció megállítása és megfordítása csak nagyon erős impulzuson keresztül lehetséges, ez pedig az állampolgárság megadása, hogy a magyarság összetartozását közjogi értelemben is biztosítani tudják. A kormánypárti politikus szerint az előzetes vádak ellenére ilyen kiegyensúlyozott viszony a szomszédos országokkal még nem volt. Megerősítette, hogy Magyarország egyetlen ország számára sem ad ki információt az állampolgárság tekintetében.
A kormányfő kereszténydemokrata helyettese az állampolgárság megadása mellett felidézte az elmúlt időszak kormányzati intézkedéseit, így többek között a nemzeti összetartozásról szóló törvényt, az Országgyűlés ilyen nevű bizottságának megalakítását, a Magyar Állandó Értekezlet újbóli összehívását és a határon túli támogatásokat átlátható, egységes rendszerbe összefogó Bethlen Gábor Alap létrejöttét.
Sűrű napirend
Kövér László házelnök elmondta, hogy a KMKF mostani plenáris ülését a januári állandó bizottsági ülésén készítették elő. Ott fogadták el a mostani tanácskozás napirendjét is. Eszerint a résztvevők foglalkoznak a szórványstratégiával, a magyar–magyar kapcsolatok közjogi szabályozásával és a magyar állampolgárság kiterjesztésével összefüggő kérdésekkel. Az ülésen bemutatják az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságát, szó lesz a magyar nemzetrészek nemzetközi érdekérvényesítési lehetőségéről, és várhatóan módosítják a KMKF statútumát is.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma 2004. szeptember 10-én alakult meg a különböző kárpát-medencei országok országos vagy tartományi, megyei szinten megválasztott képviselőinek és az Európai Parlamentben mandátummal rendelkező magyar képviselők egyeztető fórumaként. Azokból az országokból, ahol nincs országos parlamentbe megválasztott képviselő, vagy számuk nem éri el a négyet, az Országgyűlés elnöke a regionális vagy ennek megfelelő szintű választásokon mandátumot szerzett képviselők közül annyit hív meg, hogy az adott országból a KMKF munkájában részt vevő képviselők száma elérje a négy főt. Az Országgyűlés minden frakciója három képviselőt, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága három, az Európai Parlament frakciónként egy-egy képviselőt delegált a fórumba.
Az Országgyűlés 2008 márciusában határozatot fogadott el, amelynek alapján a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma az Országgyűlés saját állandó intézményévé vált, hogy parlamenti ciklusokon átívelően működhessen.
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
MTI, 2011. március 10.
Az Európai Parlament (EP) a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot szavazott meg csütörtökön Strasbourgban. A szocialista, a liberális, a zöldpárti és a radikális baloldali frakció közös indítványára 316-an voksoltak igennel, 264-en nemmel, 33-an pedig tartózkodtak.
A szavazás előtt a Fidesz pártcsaládja, a néppárti frakció visszavonta alternatív határozattervezetét, amely elítélte a magyar kormány elleni támadásokat a médiatörvény kapcsán. Joseph Daul néppárti frakcióvezető felszólította a másik négy frakciót, hogy ők is vonják vissza indítványukat, hiszen időközben Magyarország módosította a médiatörvényt. A négypárti tervezetet azonban nem vonták vissza. Hannes Swoboda szocialista frakcióvezető-helyettes indoklása szerint a törvénymódosítás nem kielégítő.
Az elfogadott határozatban az EP a magyar médiatörvény további felülvizsgálatát sürgeti, az Országgyűlés által hétfőn elfogadott törvénymódosítások ellenére is. Arra kéri az Európai Bizottságot - az EU legfőbb végrehajtó testületét -, hogy tegyen javaslatot a sajtószabadságot és médiapluralizmust védő uniós irányelvre.
Az állásfoglalás arra szólítja fel a magyar kormányt, hogy a médiatörvényt a különböző európai szervezetek - Európai Parlament, EBESZ, Európa Tanács - által megfogalmazott kritikákat figyelembe véve vizsgálja felül, és ne alkalmazza azokat a passzusokat, amelyek európai jogszabályok vagy egyezmények "betűjével vagy szellemével" összeegyeztethetetlenek.
Az állásfoglalás felszólítja a magyar hatóságokat "a médiairányítás függetlenségének visszaállítására", és sürgeti, hogy vessenek véget a véleménynyilvánítás szabadságát, illetve a kiegyensúlyozott tájékoztatást érintő "állami beavatkozásnak"." "A média túlszabályozása az elérni kívánt célok ellenében hat, mivel veszélyezteti a közszférában fennálló tényleges pluralizmust" - olvasható az állásfoglalásban.
A dokumentumban üdvözölték az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti egyeztetés végkimenetelét, aminek nyomán Magyarország a törvényt összhangba hozta az uniós alapszerződéssel és az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló uniós irányelvvel. Ennek fényében az Országgyűlés által hétfőn megszavazott módosításokat is pozitívan értékelték. Ellenben sajnálattal állapították meg, hogy az uniós végrehajtó testület csak korlátozottan vizsgálta a törvényt.
A szavazás előtt Daul azt kérdezte a liberálisoktól, hogy megbíznak-e a szintén liberális Neelie Kroes médiaügyi EU-biztosban. Azt a választ kapta, hogy Kroes véleményében természetesen megbíznak, de azt hiányolják, hogy nem kapcsolódott be a magyar médiatörvény felülvizsgálatához vezető folyamatba Viviane Reding, aki az alapvető szabadságjogok ügyeiben illetékes EU-biztos.
Az EBESZ és az Európa Tanács korábban kifejtett álláspontja szerint a magyar médiatörvénynek több problematikus pontja van, így például a közszolgálati médiaszolgáltatók pénzügyi függetlenségének kérdése, valamint az újságírói források titokban tartásának védelme. Ezek az intézmények aggályokat fogalmaztak meg a Médiatanács kiterjedt jogköre miatt is, valamint politikailag kiegyensúlyozatlannak minősítették a testület összetételét.
A csütörtökön elfogadott EP-határozat szerint a médiapluralizmus és a sajtószabadság ügye az unió több tagállamában - így például Olaszországban, Bulgáriában, Romániában, Csehországban és Észtországban is - komoly aggodalomra ad okot. A dokumentum megszövegezői ezzel indokolták a médiaszabadságról szóló uniós irányelv megalkotásának igényét.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Hazugságok hálójában
Népszabadság, 2011. március 11. – Vásárhelyi Mária
Azok közé tartozom, akik személyes sorsukon keresztül, a bőrükön érezhették Biszku Béla politikai gaztetteinek következményeit.
Történészi kutatások sora bizonyítja, hogy Biszkunak kulcsszerepe volt abban, hogy édesapámat „Nagy Imre és társainak bűnperében" 5 év börtönre ítélték, minket, a családját pedig Romániába deportáltak, ahol több mint két évet töltöttünk egyre lepusztultabb körülmények között, fegyveres őrök és idomított vadászkutyák őrizetében. Gyermekkorom legfogékonyabb éveit – többek között Biszkunak köszönhetően – sorstársaimmal együtt úgy töltöttem fogságban, hogy szüleinknek és itthon maradt rokonaiknak fogalmuk sem volt arról, hol vagyunk, és hogy valaha hazatérünk-e.
A forradalom vérbe fojtása után, 1957. február 28-án lett Biszku belügyminiszter. Ő irányította a véres megtorlást, közvetlenül a kezéhez tapad annak a 229 embernek a vére, akiket akkor kivégeztek, és közvetlen felelősség terheli sok tízezer tönkretett életért, emberek sorsáért, akik évekig börtönben ültek vagy a megtorlás elől külföldre menekültek.
Biszku Béla egész életében a keményvonalas, kíméletlen, vérszomjas bolsevikok közé tartozott. Kádár Jánossal együtt képviselte itthon és Moszkvában azt az álláspontot, hogy a lehető legszigorúbb ítéleteket kell kiszabni Nagy Imrére és közvetlen munkatársaira. Ő egyeztetett a vádiratról és a kivégzendők listájáról. Nyilván különös örömet és elégtételt okozhatott számára annak kiagyalása, hogy milyen válogatott eszközökkel kínozzák, törjék meg és alázzák porig az általa gyűlölt Nagy Imre-kormány tagjait.
Belügyminiszterként fogva tartásuk körülményeit is ő határozta meg: „kis, egyszemélyes sötétzárkában voltunk; az ablaknyílás egy pléhszerkezettel volt elzárva, úgyhogy csak beszivárgott valami kis fény a tetején, egy 25-ös izzó volt benne, ami éjjel-nappal égett. A priccs szélén kellett ülni, hogy a cirklin az őr mindig láthasson, és sétálni is csak hosszában lehetett ugyanezen okból. Az őrök nemezpapucsban voltak, így sohasem lehetett tudni, hogy nem éppen az ajtónál áll-e és figyel. Sétára, az előírások ellenére, havonta ha egyszer vittek le bennünket (...) egyenként. ... Ha a poloskáktól egyáltalán el tudtam aludni, az őrök rengetegszer felvertek álmomból" – így mesél édesapám önéletrajzi kötetében (Vásárhelyi Miklós: Ellenzékben) a magánzárkában töltött 17 hónapról.
Biszku Béla a legutóbbi időkig háborítatlanul morzsolgatta nyugdíjas éveit, és feltehetően elégedetten konstatálta a Kádár-korszak megdicsőülését a közvélemény szemében, s '56 emlékének elporladását. Különös elégtételt jelenthetett számára, hogy a jobboldali politikai és médiaelit hozzá, a keményvonalas bolsevikhoz hason lóan vehemens gyűlöletet szít az általa is gyűlölt „revizionisták", a Nagy Imrekormány tagjai és a köréjük csoportosuló értelmiségiek ellen.
Néhány héttel ezelőtt azonban azügyészség vádat emelt Biszku ellen. Nem egykori gaztettei, hanem a Btk. tavaly júliusi módosítása nyomán hatályba lépett „nemzeti szocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadásának bűncselekménye" miatt. Egy jobbikos képviselő tett feljelentést ellene, mert azt mondta, hogy az 1956 októberében történteket nem tartja forradalomnak, tagadta, hogy része volt a koncepciós perek előkészítésében és az ítéletek meghozatalában, közölte, hogy nem hajlandó bocsánatot kérni.
Biszku Béla ellen 1945 utáni közéleti tevékenységének talán egyetlen konzekvens és méltányolható momentuma miatt emelt vádat az ügyészség. Nevezetesen azért, mert nyilvánosan is vállalja több mint ötven éve változatlan véleményét 1956-ról. Biszkut a kommunista rendszer bűneinek jelentéktelen színben való feltüntetése miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetheti a bíróság. A törvény által előidézett helyzet fonákságát jelzi, hogy az utóbbi években végzett közvélemény-kutatások szerint a felnőtt lakosság 12 százaléka, sőt a mai huszonévesek 11 százaléka is ellenforradalomnak tartja '56-ot, és ezt a véleményét nyilvánosan is vállalja. Ennél is többen vannak, akik a holokauszt tényét nyíltan tagadják vagy a jelentőségét bagatellizálják. A két sokaság nem fedi egymást, de a törvény elfogadása óta ők mindahányan – sok százezer felnőtt magyar állampolgár – a börtön árnyékában élnek.
Magyarországon nem került sor a rendszerváltást követően semmiféle politikai számonkérésre, nem vonták felelősségre azokat, akik 35-40 évvel korábban bűnöket követtek el. Hogy ez helyes volt-e, arról ma sokkal inkább megoszlanak a vélemények, mint azokban az években, amikor ennek a kérdésnek valódi aktualitása volt.
Mindenféle történelemhamisítási törekvéssel szemben fontos leszögezni, hogy a rendszerváltás idején viszonylag széles körű társadalmi konszenzus alakult ki arról, hogy nincs szükség a felelősök bíróság elé állítására és megbüntetésére. A korabeli közvélemény-kutatások szerint az emberek közel kétharmada utasította el a politikai felelősök büntetőjogi számonkérését. S bár a parlamentben 1991. november 4-én a kormánypárti többség elfogadta a Zétényi Zsolt és Takács Péter nevével fémjelzett igazságtételi törvényt, amely az államszocialista diktatúra idején elkövetett bűnök miatti büntetőjogi felelősségre vonást indítványozta, az Alkotmánybíróság – a jogbiztonság elvére hivatkozva – megsemmisítette azt.
A határozatot előterjesztő Sólyom László úgy indokolta véleményét, hogy a jogállamiság normáit sérti, ha a törvény már elévült bűncselekményeket kíván újólag büntethetővé tenni. Az MDF-es képviselők által benyújtott törvényjavaslatot akkor éppen olyan hevesen utasította el a Fidesz, mint az SZDSZ.
A törvény – mai szemmel nézve különösen színvonalas és racionális – parlamenti vitájában az ellenzéki pártok legfontosabb érve az volt, hogy a meginduló perek nem a társadalom erkölcsi megtisztulását, hanem a bosszúvágy kielégülését szolgálnák. Ahogy Vitányi Iván rendkívül tömören megfogalmazta: a törvény „feléleszti a megtorlás szellemét, de nem tudja kielégíteni". Nem kívánta a bűnösök büntetőjogi felelősségre vonását a megtorlások áldozatainak és hozzátartozóinak többsége sem.
Nem azért, mert elfelejtették az ellenük elkövetett bűnöket, hanem mert úgy gondolták, hogy a történelmi igazságtétel nem a büntetőjog feladata, a társadalom erkölcsi megtisztulását nem az ilyen politikai indíttatású perek, hanem a történelemmel való szembenézés, az igazság feltárása szolgálja. És azt is tudták, hogy ha egyszer szabad folyást engednek az ilyen pereknek, akkor a folyamatnak nem lehet megálljt parancsolni. Azt gondolták, hogy a legnagyobb büntetés a történelmi bűnök elkövetői számára az őket sújtó általános társadalmi megvetés lehet. Abban bíztak, hogy az elkövetkező évek során higgadt történészi feltáró munka és elemzés eredményeként fény derül mindazokra a gaztettekre, amelyeket 1956 után a diktatúra vezetői elkövettek.
Ezekben a reményeikben csalatkozniuk kellett. A történészek ugyan mindent megtettek az igazság feltárása érdekében, de a közgondolkodásba ebből szinte semmi nem szivárgott át. A múltról szóló narratívát egyre inkább eluralták a jobboldali politika által szított indulatok és hazugságok.
A közelmúlt történelméről kialakuló kép nemhogy tisztult volna, hanem egyre zavarosabbá vált. Miközben a Kádár-rendszerre valóságos aranykorként emlékeznek az emberek, a rendszer működtetőivel, a kommunistákkal szembeni indulatok egyre hevesebbek. A „gulyásszocializmus" konklúziójaként megszülető „a magyarok szeretik a lángost, de nem szeretik a lángossütőt" aforizma kiteljesedéseként még mindig a kommunisták nélküli szocializmus és a kapitalisták nélküli kapitalizmus ábrándját kergeti az emberek többsége.
A kommunista, a kapitalista, a multi egymás szinonimájává, bűnbakká, a gyűlölet tárgyává vált a közgondolkodásban: ők azok, akiket felelőssé tesznek mindazokért a csalódásokért, amelyeket valójában a húsz éve folytatott politikai hazudozás miatt élnek át az emberek. És, ahogyan ez lenni szokott, a gyűlöletet jelentős részben volt kommunisták és jelenlegi kapitalisták szítják. A megtorlás szelleme feléledt és kielégülésre vár. Erkölcsi megtisztulás helyett a hazugság hálójában vergődik a magyar társadalom, és e hazugságok beszédes szimbóluma lesz, ha Biszku Béla életének – a fegyveres antifasiszta ellenállásban való részvételén kívüli – egyetlen becsületesnek mondható közéleti megnyilvánulása miatt áll bíróság elé.
A szerző szociológus
Forradalom Egyiptomban (3.)
Krónika, 2011. március 11. – Németh Csaba
A múltat a jelen történései tették igazán aktuálissá. A tunéziai Szidi Bu Szaidban egy bizonyos Mohamed Bouazizi nevű fiatal munkanélküli 2010. december 17-én felgyújtotta magát tiltakozásul, amiért a rendőrök elkobozták kordéját, amelyen – hatósági engedély nélkül – zöldséget és gyümölcsöt árult. Azt követően a földközi-tengeri arab országon tiltakozáshullám söpört végig. A népharag a politikai vezetés ellen irányult. A Tunéziát 23 évig vaskézzel vezető elnök, Zin el-Abidin Ben Ali kénytelen volt távozni a hatalomból és az országból, amit rezsimjének összeomlása követett.
Végeredményben a hadsereg átállása vitte sikerre a forradalmat. Nem tévedtek, akik akkor azt mondták, a tunéziai minta ragadóssá válik, és „dominóeffektus" indulhat el a térségben. Az arab világ megmozdult. A felgyülemlett düh leginkább a Ben Alihoz hasonló autokrata arab vezetők ellen irányult/irányul. A forradalmi hullám a jelen, de hogy utána mit hoz a jövő a különböző arab országokban, az nem kis mértékben attól is függ, hogy ott milyen volt a múlt.
A 7. század elején az Arab-félszigeten keletkezett iszlám fő irányzatai – síiták, szunniták és kharidzsiták – már abban a században kialakultak. Ez a három irányzat nagyvonalakban lefedi az egész iszlám világot. Közülük legkisebb a kharidzsita ág, részarányuk nem éri el a fél százalékot az iszlám követőinek népes táborában. Súlytalanságuk ellenére az iszlám egyik történelmi ágát alkotják.
Síiták
A „protestáns muzulmánok", a síiták a mohamedánok 8,75 százalékát teszik ki. A sia lényege az imámok tisztelete. A síitizmusban a közösségi döntésekkel szemben inkább az egyszemélyi vezetés, a csalhatatlan imám szava dönt, aki nem csupán világi vagy politikai, hanem vallási, szakrális vezető is, és isteni tulajdonságokkal rendelkezik. Napjainkban többséget négy országban: Iránban, Irakban, Bahreinben és Azerbajdzsánban alkotnak. A sia 1512-től Iránban államvallás. Amikor az iráni síita egyház feje, Ruhollah Khomeini ajatollah – a sah bukása után – száműzetéséből 1979. február 1-jén visszatért hazájába, meghirdette az „iszlám forradalom" megvalósításának és a „tiszta iszlám állam" létrehozásának programját.
Ennek nyomán a síita fundamentalizmus került hatalomra Iránban és alakult ki a sajátos teokratikus jellegű államszerkezet és vezetés, az „iráni modell", elsöpörve a volt sah, Mohammad Reza Pahlavi 1962-ben meghirdetett „fehér forradalmának", nyugati mintájú reformpolitikájának maradványait. Bár a szomszédos Irak lakosságának több mint fele síita, Szaddám Huszein világi, szekularizált rendszerében a kormányzás a szunnita irányzathoz tartozók kezében összpontosult. Maga Szaddam Husszein is szunnita volt. Az elkeseredés, a sok visszafojtott indulat, az arab világon végigseprő „tunéziai áramlat" hullámain itt is okozhat megrázkódtatást, veszélybe sodorva az ország egységét is. A síita arab Dél-Irak, a szunnita arab Közép-Irak és a szunnita kurd Észak-Irak (iraki Kurdisztán) eléggé körvonalazódott régiók.
Sajátos Bahrein helyzete. A Perzsa-öbölbeli monarchia 1,3 milliós lakosságának csaknem 80 százaléka arab, és mintegy 70 százaléka síita, de a magát 2002-ben királlyá nyilvánító emír, a dinasztia és az uralkodó elit szunnita vallású. A jelenleg uralkodó kuvaiti eredetű al-Kalifa-dinasztia 1783-ban egyesek szerint felszabadította a bahreini arabokat a perzsa (iráni) uralom alól, mások szerint viszont a brit protektorátus elfogadásával elszakította őket a síita Perzsiától. 1970-ben Irán bejelentette területi igényét Bahreinre, de már a 70-es években visszavonta azt. Ennek ellenére az iráni fordulat után néhány teheráni vallási vezető felszólította Bahrein népét, csatlakozzék az iszlám forradalomhoz.
A bahreini síiták fundamentalista szervezete, Bahrein Felszabadításának Iszlám Frontja 1981-ben (sikertelen) puccsot kísérelt meg, és teokratikus kormányzatot akart bevezetni. Rokonszenves lehetett/lehet számukra az „iráni modell". 2011. február 17-én hajnalban a rohamrendőrség erőszakot alkalmazott, és felszámolta a fővárosban, a manámai Gyöngy téren a rendszer ellen – a kairói taktikát követni szándékozó – tüntetők sátortáborát. A helyzet rendkívül feszültté vált, a tüntetések tovább folytatódtak a kis szigetországban, és lehet, hogy ezúttal kenyértörésre kerül sor a síita többség és a szunnita uralkodóház között.
Jemen fővárosában, Szanaában január 29-én több tízezer tüntető a rezsim első embere, Ali Abdullah Saleh államfő távozását követelte, ő 1978-tól Észak-Jemen, 1990-től pedig az egyesült Jemen elnöke). „Először Tunézia, azután Egyiptom, majd pedig Jemen!" – skandálták a tüntetők. Az északi országrészben tevékenykedő, a síita ágon belül a zeidita szektához tartozó Huszein Badr Eddin el-Húti prédikátor (2004-ben jemeni katonák lőtték le) hívei, a „Fiatal hívők" mozgalom fegyveresei, a hútik egyértelműen a Saleh-ellenes erőket támogatják. Szaúd-Arábiában március 4-én voltak az első számottevő síita megmozdulások. Rá egy napra a hatóságok figyelmeztették a síita kisebbség agitáló tagjait, hogy a nyilvános tüntetések sértik az iszlám jogot, a királyság hagyományait, és nem tolerálják azokat.
Szunniták
Az „ortodox muzulmánoknak" tekinthető szunniták az iszlám követőinek 91 százalékát teszik ki. Szemükben a közösség vezetője, a kalifa a vallásalapító Mohamed utódja, nem Allah kiválasztottja (volt), hanem csupán egy az emberek közül, akit a közösség az idzsma, azaz közmegegyezés alapján választ meg. Az állam, a szunnita kalifátus nem teokratikus, hanem katonai, világi jellegű volt. A 2011. január–februári megrázkódtatásoknak a szunnita arab országokban kétségtelenül Tunéziában és Egyiptomban volt a legnagyobb intenzitásuk. De hatásukra januárban Jordániában is békés tüntetések kezdődtek, amelyeken a király (II. Abdullah) hatalmát nem vitatták ugyan, de demokratikus reformokat, a kormány és a parlament feloszlatását követelték.
A tunéziai események nem maradtak visszhang nélkül a másik két Maghreb-országban sem. Algériában január első hetében a nehéz életkörülmények miatti tiltakozások hamarosan a hatalom elleni tüntetésekké, zavargásokká váltak. Követelték a közel két évtizede tartó szükségállapot feloldását és az 1999 óta az államfői (korábban hosszú ideig a külügyminiszteri) tisztséget betöltő Abdelaziz Bouteflika elnök lemondását. A nyugati szomszéd, Marokkó több városában február 20-án békés tüntetéseket tartottak, erőszakról csak egy városból érkeztek hírek. A tiltakozók jelszavai és jelmondatai új alkotmány elfogadását és az uralkodó, VI. Mohamed király hatalmának korlátozását sürgették.
Új „török modell"
A Muzulmán Testvérek egyiptomi és más arab országokbeli szervezetei nemcsak muzulmán, hanem szunnita muzulmán szervezetek, tagjaik szunnita muzulmánok. Alapító atyjuk, Haszan al-Banná legfőbb célja az 1924-ben – Musztafa Kemál Atatürk által – megszüntetett kalifátus visszaállítása volt. (1517-től a török szultánok kalifák is lettek. Így az utolsó szultán trónjával együtt a kalifai méltóságot is elvesztette, azóta a cím betöltetlen.) Ilyen alapon az erős szunnita gyökereztetés miatt – enyhén szólva – távolságot tartanak a síiták irányában. Emlékezetes, hogy a „testvérek" 1980 körül Szíriában a síitákhoz sorolható, az ország lakosságának 10 százalékát kitevő alaviták hatalmi monopóliumának megtörésére biztatták a többségi szunnitákat. (Az Aszszad család is alavita.)
Ha a jövőben megerősödnek és kilépnek az illegalitásból, és részt kérnek és kapnak a hatalomból, minden bizonnyal – nem csak a történelmi-vallási előzmények miatt – vonzóbb lesz számukra a törökországi példa, az új „török modell". (A korábbi atatürki „török modell" a tekintélyelvű kormányzás és a demokrácia kombinációja volt.) Ez az új modell 2002 után formálódott és Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök nevéhez és az Igazság és Fejlődés Párthoz (AKP) kapcsolódik. Az erdogani „török modell" az iszlámot és a demokráciát elegyíti. Ennek győzelme azt jelenti, hogy Törökországban a muzulmán értékek demokratikus úton történő előremozdítását szorgalmazó irányvonal diadalmaskodott a szigorú iszlám törvénykezést támogatókkal szemben. Szakértők szerint ez szolgáltathat példát – az intézményi rendszer kudarca után – Egyiptomnak.
Nagy kérdés továbbá, hogyan alakul Egyiptom külpolitikája és mindenekelőtt az egyiptomi–izraeli viszony. A katonai vezetés jelezte, hogy betartja az ország eddigi szerződéses kötelezettségeit. Ezt a keleti szomszéd Izraelben nyugtázták a legnagyobb megelégedéssel, mivel Egyiptom és Jordánia az a két arab ország, amelyek több évtizedes ellenségeskedés után a zsidó állammal békeszerződést írtak alá. De Egyiptomnak déli és nyugati arab szomszédjaival, Szudánnal és Líbiával való kapcsolatai sem voltak mindig zökkenőmentesek.
Morzsálódó perifériák
1955-ben, egy évvel a függetlenség elérése előtt, Szudánban polgárháború tört ki a muzulmán arab Észak-Szudán és a keresztény és animista fekete afrikaiak lakta Dél-Szudán között. A 2011. január 9. és január 15. közötti népszavazás eredményeként Dél-Szudán már július 9-én független állammá válik. Az 1970-es évek elejétől összecsapások voltak Dárfúrban, a muzulmán fekete afrikaiak lakta nyugati régióban. A lázadók sohasem foglaltak el egyértelmű álláspontot, hogy Dárfúr maradjon Szudánban vagy szakadjon el tőle. A csádi kormány azzal vádolta Szudánt, hogy exportálja a háborút Dárfúrból Csádba, és a két ország között háború tört ki (2005–2007). A Keleti Front lázadó csoportok koalíciója, amelyek Szudán eritreai határa mentén tevékenykednek. Fő támogatójuk, Eritrea 2006 közepén bekövetkezett pálfordulása nyomán még azon év októberében békeegyezmény aláírására kényszerültek a szudáni kormánnyal. Így felszámolták, vagy esetleg csak lassították a fellazulást, a lemorzsolódást ezen a periférián. Január második felében Szudánt is elérte a „tunéziai láz". A tüntetők követelték az 1989-ben hatalomra került és népirtással vádolt Omar al-Basír elnök lemondását, aki – akárcsak Hoszni Mubarak – bejelentette, hogy nem indul a következő elnökválasztáson.
Törzsi diktatúra után törzsi demokrácia?
Líbiában február 17-én kezdődtek a tüntetések a fennálló rezsim ellen az ország keleti részén. A hadsereg – Tunéziától és Egyiptomtól eltérően – kettészakadt: egyik része hű maradt az országot 41 éve vezető Moammer el-Kadhafihoz, a másik pedig az ellenzékiek oldalára állt. A poszt-tunéziai események itt a legdrámaibbak, több ezer halottról érkeztek hírek. A véres összecsapások polgárháborúvá fajultak.
1949. november 21-én az ENSZ-közgyűlés határozatba foglalta, hogy Kirenaika, Tripolitánia és Fezzan volt olasz gyarmatokból meg kell alakítani Líbia államot.
A szövetségi államként létrejövő új független ország 1963-ban egységes állammá nyilvánította magát Líbiai Királyság néven. 1969. szeptember 1-jén tisztek egy csoportja az akkor 27 éves Moammer el-Kadhafi ezredes vezetésével puccsot hajtott végre Líbia első és eddig utolsó királya, I. Idrisz ellen (aki éppen Törökországban tartózkodott gyógykezelésen), és kikiáltották a Líbiai Arab Köztársaságot. Kadhafi Nyugat-ellenes politikába kezdett, 1970-ben kivonták az országból a brit csapatokat, és felszámolták a Tripoli melletti Wheelers Field amerikai légi támaszpontot. Nasszer eszméit követve az arab egység szószólójává vált. Az arab egység érdekében többször tett föderációs javaslatot Egyiptomnak, Tunéziának, Szíriának, Szudánnak, Marokkónak és Csádnak is. Pánarab gondolatai mellett támogatta a pániszlám törekvéseket is, felhívást tett egy szaharai iszlám állam létrehozására.
Az egységtörekvések nemegyszer visszájukra fordultak: hosszú ellenségeskedés alakult ki Tunéziával, 1977-ben pedig Líbia rövid határkonfliktust vívott Egyiptommal. Líbia és Csád határvitája Auzu (Aouzou) övezet ügyében elhúzódó, háborúnak mondható fegyveres összecsapásokhoz vezetett (1973–1994). Líbia és Szudán közös határa viszonylag szűkre szabott, nincs köztük határvita, de a nyugtalan Csádban ütköző érdekeik miatt, a Szudán elleni líbiai támadás veszélyéről, illetve a Líbia elleni szudáni megelőző háborúról keringtek hírek.
A hivatalosan semmilyen címet vagy tisztséget nem viselő líbiai vezető szerint a fő ellenség a „nyugati imperializmus", amit (minden lehetséges eszközzel) gyengíteni kell. A Nyugat, az USA viszont azzal vádolta, hogy állami szintre emelte a nemzetközi terrorizmus és egyes szeparatista mozgalmak támogatását. Fegyvereket szállított az ETA-tól és az IRA-tól kezdve Ázsia egyetlen római katolikus többségű országa, a Fülöp-szigetek déli szigetein harcoló muzulmán szeparatista felkelőkön át szinte mindenkinek. Ugyanakkor már a 70-es évek közepétől atomfegyverek kifejlesztésére vagy megszerzésére törekedett.
Líbiaiak érintettek olyan terrorista merényletekben, mint az 1986. márciusi berlini diszkórobbantás, melynek 3 halottja és 200 sebesültje volt, köztük amerikai katonák. Ronald Reagan amerikai elnök a „Közel-Kelet veszett kutyájának" nevezte Kadhafit, megbuktatását fontolgatta, és megtorlásul április 15-én elrendelte Tripoli és Bengázi bombázását. A legmegdöbbentőbb az 1988. december 21-i – a London–New York-vonalon közlekedő amerikai utasszállító repülőgép elleni – bombamerénylet volt a skóciai Lockerbie kisváros fölött, amelynek 21 országból 270 áldozata volt.
Kadhafi – bár kezdetben nem rokonszenvezett vele – megőrizte az évszázadokon át formálódott líbiai törzsi rendszert. Szívéhez legközelebb állt a Kadhafa törzs, amelyből származott. Voltak számára rokonszenves és kevésbé rokonszenves törzsek, ezek fiai ennek megfelelően haladtak a ranglétrán az államapparátusban és a hadseregben. Rendszerét törzsi diktatúrának is nevezték. Ha a polgárháború bukásához vezet, az új rendszer számára elkerülhetetlen lesz valamiféle demokratizálódás, és megkerülhetetlennek tűnik a törzsiség. Vajon a törzsi diktatúrát a törzsi demokrácia fogja követni? Közép- és hosszú távon a líbiai megújhodási folyamatot regionális hatalomként érezhetően befolyásolhatja a keleti szomszéd, Egyiptom.
A szerző kézdivásárhelyi filozófiatanár, az RMDSZ volt szenátora
Nem ismernek bennünket a románok?
Krónika, 2011. március 11. – Asztalos Lajos
Valóban így van? Mert ha igen, fölmerül a kérdés, miért? És ki ezért a felelős? Mert lennie kell. Talán mi? Nemrég a feleségem fölszállt a trolira, de alig ült le, elébe állt egy nő, és tegezve, románul így szólt: „Állj föl!" „Miért?" – kérdezte a feleségem. „Azért – jött a válasz –, mert ebben az országban a románoknak van elsőbbségük." A feleségem nem állt föl, és méltatlankodott, már csak azért is, mert a „nagy honleány" jóval fiatalabb volt nála. A hangoskodásra több utas is fölfigyelt, és lehordták az elsőbbségeskedőt.
Néhány nap múltán egyik unokatestvérét akarta fölhívni. Miután a vonal másik végén fölvették a kagylót, magyarul kérdezte: „XY család?" Az ilyenkor szokásos „téves kapcsolás" helyett az illető, válasz helyett, éles hangon, románul, kérdéssel felelt: „Miii? Miféle nyelv ez?" Alig két napra rá a feleségem szomszédokkal beszélgetett a ház előtt. Egyikkel románul, a másikkal magyarul. Kerékpárját tolva egy férfi közeledett. A kerékpárt a kerítés mellé támasztotta, a feleségemhez lépett, aki épp magyarul beszélt, és a fülébe köpött, majd továbbállt. A feleségem utánakiáltotta: „Mit akar? Mi baja? Ki maga?" Az illető a pedált taposva, félig visszafordulva, románul, durván anyázni kezdte.
Ez a három eset amolyan válaszféle a címben föltett kérdésre. Nem általános jelenség, de időnként előfordul. Mi vagyunk felelősek? Talán azért, mert amint azt egy kolozsvári újságíró megjegyezte: erdélyi magyarként úgymond légmentesen elzárt világban élünk? Mert színházunk, operánk, újságunk, folyóiratunk, műszaki, tudományos társaságunk, barlangászklubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, óvodánk, iskolánk, egyetemünk, természetjáró egyesületünk, talán méhész-, bűvész- és sírkőfaragó egyesületünk is van? Mert külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb.? De semmi értelme az önvádaskodásnak. Mindez nem különcködés, nem befelé fordulás, nem elzárkózás, hanem a lehető legtermészetesebb. Azért, hogy nem ismernek bennünket a románok, nem a mi, hanem az „egységes nemzetállam" vezetői a felelősek.
A saját intézmény létszükséglet
Iskolára, egyetemre, egyesületre, társaságra szükségünk van ahhoz, hogy nyelvünket, nemzeti tudatunkat megőrizzük. És továbbfejlesszük. Közhely, de igaz: nyelvében él a nemzet. Az 1989-es fordulat előtti parancsuralomban megtanulhattuk, a lényegében spanyolfalként használt egyetemünket, iskoláinkat, lapjainkat mindinkább sarokba szorították, rendre felszámolták, intézményeink, egyesületeink, szervezeteink nem léteztek, mert a hatalom nyelvünket, öntudatunkat, létünket fenyegette. 1919 óta, a kisebb ereszdmegekkel együtt, arra akart kényszeríteni, hogy beolvadjunk vagy földönfutókká váljunk. Vagyis kivándoroljunk. Egyszóval föl akart számolni, el akart tüntetni bennünket.
Egy volt szekus tiszt által az 1990-es években nyilvánosságra hozott adatok szerint 1977-ben Ceauşescu utasítására, a titkosrendőrség egy húszéves terv, a Tiszta Románia megvalósításához látott hozzá. Ennek célja az eszelos zsarnok által veszélyesnek minősített öt kisebbség – a német, a magyar, a zsidó, a cigány és a török – teljes felszámolása volt. Közülük is a legnagyobb létszámú, a magyar volt a fő cél. Ez ellen semmit sem lehetett tenni. Ráadásul a sorainkból kikerült és különleges helyzetbe emelt lakájok, szekértolók, talpnyalók itthon és külföldön egyaránt azt bizonygatták, hogy márpedig milyen jó nekünk. Aki ne adj'isten mégis föl merte emelni a szavát, azt nyomban elővették, a román nép, az ország befeketítőjének, ellenségének kiáltották ki.
És ez csak a kezdet volt.
Az „egységes nemzetállam" építése, ha enyhébben, de töretlenül folytatódik. Most is be akar olvasztani bennünket. Amennyire lehet, ennek ellensúlyozására szükséges minél több saját intézet, szövetség, egyesület stb. Az „egységes nemzetállam" kitervelőinek és megvalósításán szorgoskodóknak soha nem volt és ma sincs tudomásuk Szent Istvánnak fiához, Szent Imréhez szóló intelmeiről, melyben többek között „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő" figyelmeztetés is szerepel.
Történelem: hazugság és szégyentelenség
Az iskolában tanított „történelemmel", a „történelmi tárgyú" filmekkel, a sajtóban menetrendszerűen közölt „történelmi" anyagokkal, az időnként szervezett nagy „történelmi" fölhajtásokkal azt verték, sulykolták az emberek fejébe, hogy az „egységes nemzetállam" több mint kétezer éve létezik, hogy a többségi nép ősidőktől itt él, innét soha tapodtat sem mozdult. Ezek alapján megismerhettek bennünket? Bennünket ideiglenesnek, átmenetinek tartottak, akikkel emiatt nem is érdemes foglalkozni.
Amikor a nyolcvanas évek közepén megjelent a háromkötetes Erdély története, hisztérikus kampányt szerveztek a magyar „történelemhamisítás", a „történelemhamisítók" ellen. Ezért mind többen ferde szemmel kezdtek nézni ránk. De a hatalom azért kegyesen „megengedte", hogy hellyel-közzel a nemzeti kisebbségek is szóba kerüljenek. De csakis „az évszázadok során az örökös őslakók mellé telepedtek" minősítésével. Volt idő, mikor az iskolai történelemkönyvben például az állt, hogy a magyarok, ez az ázsiai mongol horda, csupán háromszáz évig tartó háború után igázta le a hősiesen védekező erdélyi román államokat. Az efféle „ismereteken" felnőtt nemzedékek megismerhettek bennünket? Mindennek gyümölcse az 1989. évi fordulat, a parancsuralom bukása után érett be. Hosszú évekig a bőrünkön érezhettük a sokak részéről megnyilvánuló, mérhetetlen gyűlöletet – marosvásárhelyi pogrom, kolozsvári „polgármester" stb.
A nem ismerés alapja a hazugság
A hosszú évekig tartó, felsőbbrendűséget sugalló politikának köszönhető, hogy nem ismernek bennünket, hogy szinte semmit nem tudnak rólunk, vagy ha mégis valamit, az is többnyire hazugság. Ezért ütköznek meg, jobb esetben csodálkoznak azon, hogy miért beszélünk nyelvünkön, amit nem értenek, ezért várják el, hogy előttük egymás között is az ő nyelvükön beszéljünk. És ezért gyűlölnek egyesek. Természetesen vannak, akik az agymosás ellenére is értelmes, művelt emberek maradtak. De ezek között is úgy vélik egyesek, hogy nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, érzékenyek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Meg hogy relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. Temetővel, Házsongárd Alapítvánnyal foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. Meg a múzeumokkal. És miért nem foglalkozunk, mondjuk, a kortárs művészek kiállításaival?
A magyarok között is akadnak, akik szerint új himnuszra lenne szükségünk a több mint százötven éves avíttság helyett. Mert ez csak a múltra emlékeztet. Érdekes, Sabin Gherman, a Torkig vagyok Romániával című írás szerzője, épp azt vetette föl, hogy mikor lesz a románoknak végre olyan himnuszuk, amelyik legalább száz évig megmarad. Mások Kolozsvár helytörténetének, a magyar történelemnek a román nyelvű változatát hiányolják. Ez valóban jó lenne. A kérdés csak az, melyik román kiadó vállalná a hazaáruló megbélyegzést azzal, hogy olyan könyvet, mi több könyveket adna ki, melyek az ún. dák–román folytonossági elméletet cáfolják? Az általunk írt román nyelvű lap, az 1991 áprilisa és 1993 júliusa között, a Kolozs megyei RMDSZ által kiadott Puntea – melynek egyik kezdeményezője, majd szerkesztője voltam –, ma is elkelne. Sajnos ezt a mieink akadékoskodása, rövidlátása szüntette meg. Pedig volt érdeklődés iránta.
Ami a megoldást elősegítené
A kérdés azonban így nem oldódik meg. Ehhez két dologra lenne szükség. Az egyik, hogy a dák–román folytonosság mítoszának alaptalanságát ne csak néhány történész ismerje föl, de kezdjék el az iskolában is tanítani. Ez, sajnos, egyelőre nehezen kivihető, mert szorgalmazóira azonnal rásütnék a hazaáruló bélyeget. Néhány éve lehetőség nyílt arra, hogy egy-egy tantárgynak több tankönyve is legyen. Így az egyik történelemtankönyv, román tanárok szerzeménye, az úgynevezett dák–román folytonossági elmélet mellett a románoknak a Balkánról a Dunától északra való bevándorlása elméletét is ismertette. Ez ellen azonban többen hevesen tiltakoztak.
Alaptalannak, hazugnak minősítették, így nem lett belőle iskolai tankönyv. Előbb-utóbb azonban mind többen fognak rájönni arra, hogy a porhintés mögött ott vannak a tények – amelyek, mint mondják, fölöttébb makacsok –, a helynevek, beleértve a kis folyók nevét is. Ha valóban a románok lennének Erdély őslakói, akkor nem a magyaroktól vették volna át ezek nevét – Almás (kettő is), Aranyos, Békás (kettő is), Berettyó, Borsa, Lápos, Nádas, Sajó, Sebes, Székelyjó stb. –, hanem a magyarok tőlük, mert ők adtak volna nevet ezeknek. Ugyanígy a települések döntő többségének a neve szintén magyar eredetű.
Elősegítené megismerésünket, ha ott, ahol kisebbségek élnek, az iskolában kötelező lenne az illető kisebbség nyelvének, rövid, de valós történetének a tanítása.
Ezt Finnországban úgy oldották meg, hogy a kb. hat százalék svéd lakosság gyermekei számára az első kötelező idegen nyelv a finn, a többségi finnek számára az első idegen nyelv a svéd. Az abói (turkui) egyetem svéd tannyelvű, ezenkívül Helsinkiben svéd tannyelvű műszaki egyetem és tanárképző főiskola működik. De a helsinki és még két másik egyetemen minden tantárgyat svédül is előadnak. Azokon a településeken, ahol svédek is élnek, minden felirat kétnyelvű, elöl a finn, utána a svéd. Ahol viszont a svédek vannak többségben, a svéd az első, a finn a második. Közelebbi példát is fölhozhatunk.
A sokat szidott, sőt fasisztának is kikiáltott Horthy-rendszerben, a románok által megszálltnak mondott Észak-Erdélyben a magyar tannyelvű iskolákban kötelező volt a román nyelv tanítása. A Székelyföldön is. A pénzeken minden magyarországi kisebbség nyelvén feltüntették azok értékét. Így pl. a tízpengősön ott állt a cirill betűs szerb és ruszin, a latin betűs német, horvát, szlovák, szlovén mellett a román zece penghei is. Az említettekhez hasonló megoldást nálunk is alkalmazni lehetne. Amikor ezt román értelmiségi fiataloknak elmondtam, volt, aki hevesen ellenezte még a gondolatát is annak, hogy a románok az iskolában magyar nyelvet tanuljanak. Úgy gondolkodnak ma is, mint a bukott hatalom egykori képviselői, akik évről évre gondosan kigyomlálták a Kriterion kiadói tervéből a románoknak szóló magyar nyelvkönyv és a magyar–román nagyszótár kiadását. Ami az autonómiát, vagyis a területi önkormányzatot illeti, a román politikusok az egész ország érdekében jobban tennék, ha nem kiáltanának rá kígyót-békát, hanem végre rájönnének, hogy ez nem az ország feldarabolásával, hanem a gazdaság föllendülésével jár.
A szerző kolozsvári helytörténész
„Nem ütköznek a fejemben a vonatok" – interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével
Krónika, 2011. március 11. – Rostás Szabolcs
Türelemre, nyitottságra, empátiára van szükség a magyar–magyar kapcsolatok alakításában, Nagyváradon ezért gyakoroltam először a kinyújtott kéz gesztusát – nyilatkozta a Krónikának adott interjúban az RMDSZ elnökévé megválasztott Kelemen Hunor.
– Nem riadt meg a nagyváradi kongresszuson aratott kétharmados győzelemtől? Ez a számarány sokak szemében ördögtől való tavaly április óta.
– Nem, mivel az enyém valamivel több, mint kétharmad. Ez számomra többletenergiát ad, mert azt jelenti, hogy az elmúlt esztendők munkája – minden jó és rossz oldalával együtt – ismert a küldöttek, a területi szervezetek előtt. De azzal is számolnia kell, hogy az erős támogatáshoz hasonlóan az elvárás is ugyanolyan mértékű.
– Hogy érzi, miként sikerült a debütje RMDSZ-elnökként, milyen fogadtatásban részesült a pártok, a sajtó részéről?
– Ilyen rövid időszak után még nehéz megvonni bármilyen mérleget, de az eddigi reakciók többsége pozitív. Most nem beszélek újságírók által megírt ilyen-olyan kommentárokról, amelyek mondjuk, kilógnak a sorból, egy részüket teljesen más motiválja, mint a megválasztásom ténye. De a politikai és társadalmi szervezetek, a történelmi magyar egyházak részéről jó volt a fogadtatása a váltásnak, nagyon sok biztatást kaptam.
– Milyen lesz a viszonya a továbbiakban két kongresszusi ellenfelével, akik sokszor nem bántak kesztyűs kézzel önnel? Figyelembe veszi-e az elképzeléseiket?
– Azt gondolom, hogy normális lesz a viszonyunk. Eckstein-Kovács Péterrel a kongresszust követően is szót váltottam, és nem éreztem, hogy folytatódna a kampány. Természetesen Olosz Gergellyel is így kellene történnie. Szeretném, ha a küldöttek és a területi szervezetek előtt is világos lenne: lejárt a kampány, a választás, ettől a pillanattól számomra nincsenek Ecksteint, Oloszt támogatók vagy Kelemenre szavazók, hanem szövetség van, amelyet együtt kell működtetnünk. Ilyen szempontból mindenki elnöke vagyok a szervezeten belül. Nem fogok különbséget tenni egyik vagy másik küldött, szervezet között. Ezt mindenkinek így kell értékelnie, és szerintem így is teszik. Az RMDSZ-ben mégiscsak volt egy olyan érték, hogy tudjuk, meddig lehet elmenni, és ha időnként egyesek túl is lépnek egy határt, a verseny lezárultával zárjuk sorainkat. Képviselői választókerületemben az előválasztások során sokszor öten-hatan feszültünk egymásnak, de a megmérettetés után már másnap együtt dolgoztunk.
– Mennyire zavarta, hogy korábban sokan Markó Bélához hasonlították, és ezt a keresztet még egy ideig hordoznia kell?
– Nyilván mindenki hordozza a saját keresztjét. Senki előtt nem titok, hogy 1997-ben, amikor a politikába kerültem, szinte az első pillanattól szót értettem Markó Bélával, megtaláltuk a közös nevezőt, 1999-től közeli munkatársa lettem. A mi társadalmunk valahol megpróbál mindenkit belegyömöszölni valamilyen skatulyába: Ecksteint hogy a Cotroceni-ből jön, Oloszt hogy Semjén Zsolt támogatta, engem hogy Markó mellett nőttem bele a politikába. Nem zavar ez engem különösebben, rendben van, ha ezek az észrevételek jóindulatúak. A politikában hozzá kell szokni ahhoz is, hogy az embert csak azért kritizálják, mert bírálni kell, és ez nem feltétlenül építő jellegű. Ha érdemes, az ember odafigyel rá, ha meg nem, megpróbálja túltenni magát rajta. Az építő jellegű kritikától nem futamodom meg még akkor sem, ha ilyen jellegű.
– Túl sok ideje nem maradt az akklimatizálódásra, néhány nappal megválasztása után aláírta a kormánykoalíciós megállapodást. Pillanatig sem gondolkodott azon, hogy enged a román balliberális ellenzék csábításának?
– Nem. Ezt a koalíciót 2009 végétől ismerem, megalakításában aktívan részt vettem. Nagyon pontosan tudom, melyek az előnyei és hátrányai ennek a partnerségnek, milyen veszélyekkel kell számolnia egyik vagy másik félnek. Azt is tudom, mi van az ellenzéki oldalon, hiszen ismerem a kollégákat, bármikor szívesen beszélgetek, tárgyalok velük. De tudok még valamit: minden megszorító intézkedés ellenére, 2010 minden kínja után a romániai magyar emberek több mint hetven százaléka azt mondta, hogy elfogadható feltételekkel kormányon kell maradni. Ez nekem sokkal fontosabb annál, hogy az ellenzék szirénhangjai mennyire erősek, csábítóak.
– De a szociáldemokraták és a liberálisok ultimátuma alapján meglehet, jövőre már késő lesz átállni. Ez esetben vállalja az RMDSZ az ellenzéki szerepet is?
– A kormányszerephez hasonlóan mindig benne van a pakliban az ellenzékiség is. Ebben a pillanatban sokkal fontosabbnak tartom a politikai stabilitást és azoknak a közpolitikáknak a végigvitelét, amelyekbe belefogtunk. És nem is 2009-ben vágtunk neki ezeknek, hanem gyakorlatilag 2005-től: gondolok itt az egységes adókulcs bevezetésétől egészen az ágazati-szerkezeti reformokig. Ezeket végig kell vinnünk, de nem mindenáron. Azt mondtam az ellenzéki szövetség és a koalíció vezetőinek is: meg kell érteniük, hogy az RMDSZ-re nem jellemző, hogy faképnél hagyja a szövetségeseit. Nem biztos, hogy ezt ők egészen pontosan úgy értik, ahogy mi, de számunkra az adott szó betartása egyfajta morális kötelesség, nyilván tudva, hogy ennek vannak alsó és felső határai, ami alá és fölé nem lehet menni. Ez 2012 utánra is érvényes lesz, és számukra is jó, ha tudatosítják. Ha mi elhagyunk egy koalíciót, akkor nem egyik napról a másikra tesszük, hanem úgy, hogy annak komoly oka van, bejelentjük és megfelelőképpen járunk el. Az RMDSZ-nek meg kell őriznie nyitottságát, párbeszédkészségét.
– Alsó és felső határok: mi történik, ha idén mégsem fogadja el a parlament a kisebbségi törvényt?
– Sok mindentől függ. Én azt mondtam magamnak, hogy a tavaszi ülésszak végéig el kellene fogadni, de el tudok képzelni olyan helyzetet, ami nem feltétlenül a koalíción múlik, és akkor még mindig a rendelkezésünkre áll a 2011-es esztendő. Így történt például a tanügyi törvénnyel, amelyet szerettünk volna tavaly júliusig befejezni, de nem sikerült, és nem a koalíció miatt, de 2010 végére meglett. Ezeket a határidőket nagyon komolyan veszem, de bizonyos helyzetekben a rugalmasságot is el kell fogadni. Most nagyon jók az esélyeink, hogy június végéig megszülessen a törvény.
– És képes lesz-e az RMDSZ annak kierőltetésére, hogy hatékony gazdaságpolitikát hajtson végre a kormány a következő időszakban? Már csak azért is, mivel a kisebbségi jogokon túlmenően a gazdasági kérdések is fontosak az erdélyi magyar számára, és az RMDSZ népszerűsége éppen a megszorítások miatt kezdett csökkenni.
– Így van. Néhány területen már áprilist követően lesznek konkrét intézkedéseink, például a munkaadók adóterheinek csökkentése eldöntött tény. Más jellegű javaslatoknak az év második felére van esélye, de ezeket megsürgetjük. Ilyen a nagy állami vállalatoknak a tőzsdén való eladása, ami jelentős bevételeket hozhat az államkasszának, vagy a kis- és közepes vállalkozások ösztönzését, a munkahelyteremtést célzó törvénycsomag elfogadása. Románia számára 2011-ben fontos lesz, meg tudja-e teremteni azt a vonzó törvényes keretet – és ez nem feltétlenül fiskális kérdés, hanem a bürokrácia csökkentését is feltételezi –, amely ide vonzza a térség felé forduló tőkét. Belső erőforrásai ugyan vannak az országnak, de ezek nem olyan jellegűek, hogy lehetővé tennék a nagyberuházásokat vagy elősegítenék a látványos fejlődést.
Ezért szükséges, hogy a külföldi tőke vonzónak tekintse az országot. Az agráriumban még mindig vannak olyan részei az ipari jellegű mezőgazdasági termelésnek, amelyek kikerülnek az adófizetői szférából, ezeket pontosan körül kell határolni és be kell kapcsolni a pénzügyi körforgásba. Támogatni fogjuk a nyersanyag-feldolgozást, a kis- és közepes méretű mezőgazdasági feldolgozóüzemeket, hiszen ez lehet egy olyan hozzáadott érték a mezőgazdasági termelésben, amely magát a termelőt, a nyersanyagot feldolgozó vállalkozót, de a fogyasztót is segítené. Gyakorlatilag azt jelentené, hogy amit megtermelnek egy-egy közösségben, kisebb vagy nagyobb régióban, azt helyben dolgoznák fel és értékesítenék. Ilyen jellegű intézkedéseket 2011 folyamán biztosan életbe fogunk léptetni.
– Nem tart attól, hogy a kongresszusi alapszabály-módosítás alapján megalakuló regionális szervezetek csökkentik a felső vezetőség autoritását, döntéshozó erejét?
– A regionális szervezetek úgy jönnek létre, hogy két-három megye eldönti, olyan szerkezeti struktúrát is működtet, amely a megyeközi, a régiópolitikák egyeztető kerete, intézménye lehet. Ezek azonban nem kapnak az RMDSZ-en belül többletjogosítványokat. Ha koherens, jó értelemben egyeztetett érdekek vannak egy régióban vagy megyék között, akkor az a szövetség működését, döntését segítheti, nem pedig akadályozza. Az időnek minden egyes kérdésben meg kell érnie arra, hogy egyes szervezeti módosításokat végre lehessen hajtani. Például a szórványmegyékben vagy Közép-Erdély térségeiben nem látom ezt a szándékot, a Székelyföldön viszont igen, és a Partiumban is megjelenhet. Nem félek ettől a folyamattól, mert a területi szervezetekben döntéshozó, vezető pozíciót betöltő kollégák szándéka az, hogy erősítsék, nem pedig gyengítsék a szövetséget.
– Tőkés László EMNT-elnök úgy nyilatkozott, bizalomerősítő gesztusokat vár öntől. Mivel tudja biztatni?
– Beszéltünk Tőkés Lászlóval telefonon a kongresszus másnapján, és abban maradtunk, hogy március 15. után találkozunk. Meg kell határoznunk a közös érdekeket, célokat. Neki is elmondtam: nagyon fontosnak tartom az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum működését, tartalommal való feltöltését. Vele egyébként találkozunk a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma hétvégi budapesti ülésén, sőt valószínűleg együtt leszünk a március 15-i csíkszeredai ünnepségen is. Tehát lesz alkalmunk beszélni a közös dolgainkról a következő időszakban.
– A megválasztása után meghirdetett erdélyi konzultáció a magyar szervezetekre vonatkozik, vagy szélesebb körű, társadalmi párbeszédet ért alatta?
– Teljes egészében társadalmi konzultációról beszélek. Fel kell térképeznünk a különböző helyzetekben élő erdélyi magyar közösségek prioritásait, óhajait, problémáit.
– Németh Zsolt külügyi államtitkár, a Fidesz alelnöke olyan fordulat igényéről beszélt, miszerint az RMDSZ találja meg az együttműködés hatékony formáját a többi erdélyi magyar szervezettel. Erről az igényről mi a véleménye? Tervez-e találkozót Orbán Viktor kormányfővel?
– Ilyesmit még nem állapítottunk meg, a kongresszus után nem sokkal még nem is lehet ilyen időpontokról beszélni. Találkozóra sort kell kerítenünk, és ebbéli szándékomat jeleztem Orbán Viktor miniszterelnöknek, szerintem ez idő kérdése. De türelemre, nyitottságra, empátiára van szükségünk, éppen ezért mondtam, hogy a kinyújtott kéz gesztusa az első lépés, és én ezt megtettem. Már gyakorlatilag a kongresszus utáni első órákban elkezdtük az egyeztetést, a munkát a visszajelzések, a beszélgetések alapján.
– Miniszterként mennyivel tud több támogatást kicsikarni az erdélyi magyar kultúrának, művelődésnek most, hogy RMDSZ-elnökként ül a kormányban?
– Szándékom, hogy a kulturális tárca költségvetését – amennyire lehet – növeljük a kiegészítéskor, és amenynyiben ez megtörténik, természetesen nőni fog a magyar ügyekre fordítható összeg is. Az országos helyreállítási tervet most írtam alá, abban már jelentős növekedés szerepel tavalyhoz képest. Nyilván minden igényt nem tudunk kielégíteni egyetlen esztendő alatt, de az elkezdett munkálatok mellett újabbakat tudunk elindítani. Rövidesen más támogatási formákhoz is hozzá lehet férni, a Nemzeti Kulturális Alap meghirdette a pályázatokat, itt jelenleg nincs több pénz, de remélhetőleg bővíteni tudjuk a keretet, a kulturális folyóiratokra szánt pályázatokat április végén két lépcsőben beindítjuk. Persze nagyobb esélyeid vannak, amikor szövetségi elnökként ülsz a kormányban, és ezt megpróbálod kihasználni.
– Hogy fér el ennyi szerteágazó hivatás egy emberben? Kevesen tudják önről, hogy miközben költő, író, újságíróként is tevékenykedett, filozófusi és állatorvosi oklevele is van. Apropó: védőoltást be tudna adni egy postagalambnak?
– Nemcsak védőoltást tudnék beadni, de mivel nem vagyok gyakorló állatorvos, ez az időmbe nemigen férne bele. Sajnos az írás sem vesz el sokat az életemből, nagyon keveset írtam az elmúlt években. Ha lehetőségem lett volna mondjuk '89 után kezdeni az egyetemi életemet, akkor az állatorvosi diplomámat bizonyára nem szereztem volna meg, de mivel azelőtt kezdtem, úgy éreztem, be kell fejeznem. Bár '89 decemberében már gyanítottam, hogy nem leszek gyakorló állatorvos.
A személyiségünktől függ, milyen területekre tudunk odafigyelni, kevés az olyan ember, aki egyetlen területre koncentrál az iskolától egészen élete végéig. Én a jogot szerettem volna elvégezni, mert nagyon érdekel a terület, jártam is négy évet, de fizikailag nem volt időm befejezni. De ha most lennék 18 éves, akkor a filozófia mellett minden bizonnyal a filmszakma vagy a fotóművészet felé fordulnék, mert nagyon érdekel. Nem érzem, hogy emiatt a fejemben ütköznek a vonatok.
– Markó Béla évekkel ezelőtt azt mondta, kicsit megbánta, hogy költői énjét háttérbe szorította a politikusi pálya. Nem tart attól, hogy hasonlóan érez majd? Vagy meghozza az ihletet az elnöki tisztség? Verset, regényt mikor olvashatunk öntől?
– Amikor 1997-ben beléptem a politikába, azt mondtam, egy ideig az irodalmat zárójelbe, parkolópályára teszem. Nem gondoltam, hogy ez ilyen hosszú ideig fog tartani. Én alkatilag nem tudok politizálni reggeltől estig, minisztériummal, a szövetségi elnöki tisztséggel is foglalkozni, este 11 után pedig alanyi költő lenni. A kettőt nem tudom együtt csinálni. Az utóbbi időben ezért sem olvashatták új írásaimat, bár vannak jegyzeteim, terveim. Ha az elmúlt években valami zavart, az inkább az, hogy kevesebbet tudtam olvasni szépirodalmat. De ez nem panasz, tudatosan választottam, és abban bízom, lesz az életemnek olyan szakasza, amikor a zárójelet kinyitjuk, s nekiláthatok annak is, amivel 2000-ig aktívan foglalkoztam.
Jogvédelem
Krónika, 2011. március 11. – Balogh Levente
Ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy ha politikai-ideológiai alapú pótcselekvésről van szó, akkor az amúgy nehézkesen reagáló intézmények is meglepően olajozottan képesek működni.
Az Európai Parlament szélsőbal és doktrinér liberális frakciója a szocialistákkal szövetkezve a magyar médiatörvényt elmarasztaló határozatot szavazott meg, pedig hát épp hétfőn fogadta el a magyar Országgyűlés azon módosításokat, amelyek révén korrigálták az Európai Bizottság alelnöke által kifogásolt paragrafusokat.
A határozat támogatóinak táborát megvizsgálva egyértelműnek tűnik, hogy ismét csak nem a konkrétumokról, a jogszabály valós tartalmáról szólt a kezdeményezés, hanem arról, hogy ideológiai alapon akartak ütni a konzervatív oldalon, és mivel számbeli fölényben vannak, ezt meg is tették. Merthogy az eddigi tapasztalatok alapján a vádak ellenére nem sérült a véleményszabadság, sőt ezt abszurd módon épp maguk a tiltakozók igazolták – amikor élő adásban zavartalanul mondhatták el, hogy a törvény bevezeti a cenzúrát, vagy amikor a balliberális lapok címlapjukon írták meg, hogy vége a sajtószabadságnak, és ez nemhogy megjelenhetett, de még csak retorziók sem érték őket.
Persze ez a magukat felvilágosultnak és haladónak tartó, elfogult „véleményvezéreket" nem zavarja, ezért most március 15-én több helyszínen is tüntetésre készülnek a törvény ellen. Természetesen mi is úgy gondoljuk, hogy bárkinek jogában áll amellett tüntetni, ami mellett akar, még akkor is, ha az ellenség csupán az elméjében létezik, csak hát a vélt jogsérelem mellett nap mint nap számos olyan konkrét ügyre derül fény, ami nem, vagy alig éri el a most teli szájjal diktatúrázó körök ingerküszöbét.
Tanulságos például a most nyilvánosságra hozott árnyékjelentés, amely szerint Romániában a hatóságok továbbra is következetesen megsértik a nyelvi jogokat. Konkrét esetekről, konkrét problémákról van szó. Kíváncsiak vagyunk hát, hogy a médiatörvényt elmarasztaló határozatot most megszavazó oldal képviselői mikor ostorozzák majd ádáz szónoklatokban a kisebbség nyelvi jogait lábbal tipró helyi és országos romániai hatóságokat, és mikor vonulnak például a budapesti román nagykövetség elé tüntetni azért, hogy Nagyváradon vagy Marosvásárhelyen anyanyelvén válaszoljanak a kérvényét magyarul benyújtó polgárnak.
Kik voltak Kádár „katonái"? Most mindenre fény derül
MTI/Magyar Nemzet, 2011. március 11.
Az indulástól számított első tíz napban mintegy 410 ezren nézték meg a Kádár-rendszer szigorúan titkos (szt) állományú tisztjeiről, a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével készült internetes tanulmányt – közölte Göbl Vilmos, a város polgármesteri hivatalának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Göbl Vilmos közleményében kiemelte: a március 1-jétől látogatható Szigorúantitkos.hu portál tíz nap alatt több mint tízmillió oldalletöltést generált; a felhasználók átlagosan 12 percet töltenek az oldalon, és ez idő alatt átlagosan 26 szt-tiszt kartonját nézik meg. Tájékoztatása szerint a honlapot elsősorban Magyarországról keresik fel, de a világ szinte valamennyi országából voltak érdeklődők: közülük a legtöbben, több mint négyezren Németországból tekintették meg a portált, de megjelentek látogatók az Amerikai Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Romániából, Ausztriából, Szlovákiából, Svédországból és Svájcból is.
A Kádár-rendszer szigorúan titkos állományú tisztjeinek iratanyagát a hódmezővásárhelyi Emlékpont Központ vezetésével dolgozták fel. A honlapon is olvasható tájékoztatás szerint az szt-tisztek hivatásos szolgálati jogviszony alapján, de fedőmunkahelyükön keresztül szolgálták az állampárt érdekeit, végrehajtva az állambiztonság által számukra meghatározott feladatokat. A kutatók által folyamatosan frissített honlapon eddig összesen 668, alfabetikus sorrendben felsorolt szt-tiszt személyi adatlapja található meg.
|
