|
MAGYARORSZÁG
Európai szintre emelnék a kisebbségvédelmet
Duna Televízió, 2010. szeptember 7.
Az EU-elnökség alapvetően nem a soros elnökséget betöltő országról szól, de minden elnöklő ország egy kicsit beleviszi az EU-elnökségbe saját témáit is; Magyarország esetében ez az emberi és kisebbségi jogok védelmét jelenti – mondta Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója kedden.
„Természetesen a kisebbségi jogok lehetőség szerinti minél plasztikusabb megjelenítéséről van szó az európai politikában"; erre a kulturális sokszínűség témakörébe bújtatva lesz lehetőség – fogalmazott a szakértő.
Mint kifejtette, távlati cél, hogy a kisebbségvédelmi politikát európai szintre emeljék. A félélves elnökség ennek az első lépéseit jelentheti.
Magyarics Tamás azzal kapcsolatban beszélt a 2011 első félévi soros magyar uniós elnökség prioritásairól, hogy az általa vezetett intézet a magyar EU-elnökség felvezetéseképpen az ősszel előadássorozatot indít: az EU-elnökségért felelős kormánytisztviselők adnak tájékoztatást az aktuális ügyekről, a felkészülés állapotáról és a magyar elnökség törekvéseiről. A meghívott előadók között lesz Győri Enikő külügyi államtitkár, Ódor Bálint helyettes államtitkár, Barsiné Pataky Etelka Duna-stratégiáért felelős kormánybiztos, továbbá Györkös Péter, akit újonnan jelöltek ki Magyarország brüsszeli állandó képviselőjévé.
A külügyi intézet szakértője a magyar EU-prioritások kapcsán kiemelte: a Duna-stratégia nemcsak a vízbiztonságról szól. A Duna-medence átfogó stratégiájáról van szó sokrétű infrastrukturális beruházásokkal, a közlekedési útvonalak és tágabb értelemben az élhető környezet kérdéseivel.
Rámutatott, hogy a magyar stratégiai irányok közé tartozik a szomszédságpolitika is. Mint magyarázta, helyzeténél fogva Magyarország is erőteljesen érdekelt abban, hogy mi lesz az EU és Oroszország közötti úgynevezett szürke zóna – Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, valamint Azerbajdzsán és Grúzia – sorsa.
Kitért arra: a magyar elnökség törekedni fog arra is, hogy a délszláv EU-perspektíva homloktérben maradjon. Ezt alapvetően két módon igyekszik majd elérni: megpróbálja egyrészt lezárni a horvát EU-csatlakozást, másrészt elindítani a szerb EU-csatlakozási tárgyalásokat – tette hozzá.
Magyarics Tamás: az EU-elnökség a kisebbségi jogok védelmét is jelenti
KÁRPÁT-MEDENCE
Munkácson ülésezett a Magyar Ifjúsági Konferencia
MTI, 2010. szeptember 4.
A kárpátaljai Munkácson tartotta a hétvégén soros ülését a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK), amelyen a magyar kormány és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői nemzetpolitikai, oktatási és kulturális elképzeléseket tekintettek át. A háromnapos rendezvény keretében a fórum küldöttei szombaton a munkácsi városháza üléstermében megválasztották a MIK új vezetőit. Délután a határon túli magyar ifjúsági szervezetek képviselői a nemzetpolitikát, oktatást, kultúrát és népesedést érintő elgondolásokat vitatták meg a magyar kormány tisztségviselőinek részvételével.
Köztük Soltész Miklósnak, a szociális-, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárnak, Répás Zsuzsannának, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak, Wetzel Tamásnak, az egyszerűsített honosításért felelős miniszteri biztosnak, valamint a kárpátaljai magyar szervezetek részéről Kovács Miklósnak, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének és Orosz Ildikónak, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnökének a részvételével.
A MIK tevékenységének megújulásával kapcsolatban Soltész az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az ifjúsági konferencia az idén a kormány részéről nem számíthat anyagi támogatásra, mert - mint fogalmazott - "az elődeik mindent letakarítottak a padlásról". Szerinte a jövőben minden ifjúsággal kapcsolatos ügy komoly segítséget fog kapni. "Ezen belül kiemelt terület lesz a határon túli fiataloknak és felnövekvő nemzedéknek a segítése, mindenekelőtt a családalapítás, a gyermekvállalás támogatása, illetőleg annak elősegítése, hogy lehetőség szerint a szülőföldjükön maradjanak" – tette hozzá.
A munkácsi tanácskozásról Répás Zsuzsanna az MTI-nek kifejtette: "Nagyon fontosnak tartjuk, hogy újrainduljanak a magyar-magyar párbeszéd fórumai, és külön öröm számunkra, hogy az ifjúságpolitika területén is működik ilyen fórum, a MIK". A politikus fontosnak mondta, hogy nem csak Budapesten, hanem a határon túli területeken is szerveznek konferenciákat, s ezeken a határon túli magyar ifjúsági szervezetek egymással is párbeszédet folytathatnak.
EURÓPAI PARLAMENT
A magyar devizahitelek és Erdély is szóba került az EP ülésén
Duna Televízió, 2010. szeptember 7.
Magyarországon nem képzelhető el a következő hat hónapban a rövid lejáratú kamatlábak csökkenése, mert az leértékelné mintegy másfél millió lakos devizahitelét – hangoztatta Herczog Edit, az MSZP képviselője az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén, hétfőn.
A kivételesen estére áthelyezett, napirend előtti felszólalások között szót kérve a képviselő arról beszélt, hogy bár Magyarország gazdasági kilátásai javultak, az ország helyzetének nemzetközi megítélése valamelyest romlott.
Arra kérte az uniós intézményeket: „tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy az ország iránti bizalom visszaálljon", és „a nemzetközi befektetők bizalma megerősítse a forintot".
Ugyancsak napirenden kívül Szegedi Csanád (Jobbik) a második bécsi döntés hetvenedik évfordulójára utalva arról beszélt, hogy pártja bízik abban: az Európai Unióban minél hamarabb újra egyesülhet a magyar nemzet, határok nélkül. Kérte a parlamentet, hogy „legyen nyitott az érmelléki és a székelyföldi területi önrendelkezési törekvésekkel szemben".
A román szociáldemokrata Corina Cretu Tőkés László erdélyi magyar képviselő három hónappal ezelőtti EP-alelnökké választása ellen emelt szót. Utalt arra, hogy miközben a tagállamok megpróbálják meghaladni a múltat és megbékélni egymással, az EP-ben hallani lehetett szeparatista hangokat is.
ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Világi vagy egyházi iskolát válasszunk?
Transindex, 2010. szeptember 7. – Rácz Tímea
Amikor a szülők iskolát választanak a gyereknek, sok szempontot kell figyelembe venni: alternatív vagy hagyományos tanítási módszer, milyen erős az iskola, napközis vagy sem, és az is, hogy milyen közel van az otthonhoz. A felekezeti vagy világi iskola szintén dilemmát képezhet.
Ha mindenki vallásos indíttatásból döntene a felekezeti oktatás mellett, nem lenne amiről vitázni. Viszont az egyházi iskolák egy részében nem kötelező, hogy a tanuló adott valláshoz tartozzon, a felvételi vizsga minimális ismeretek felméréséből áll és néha könnyebb is bejutni, mint a számítógépes kiosztás által irányított állami iskolákba. Persze ez nem törvényszerű, számos felekezeti intézményben komolyan gondolják a vallási szellemben való nevelést, és a szűrő is erősebb.
Sokan azonban nem a vallás miatt választják az egyházi iskolát, hanem egyéb tényezők játszanak közre: színvonalasabb, jobban felszerelt, vagy csak közelebb van, főleg ha mindenképpen el kell menni a településről. Mások úgy gondolják, hogy a megfelelő erkölcsi nevelést a gyerek csak egy felekezeti iskolában kaphatja meg, legyen az bármilyen vallású; az alapvető morális szabályok, törvények függetlenek a konkrét hitvilágtól.
A vallásos oktatás ellenzői éppen az ellenkezőjét szokták kiemelni: a megfelelő neveléshez semmi szükség a vallásra. Nyugaton a világi iskolák hittanórái is opcionálisak vagy széleskörű tájékoztatást kell nyújtaniuk minden vallás tanairól. Az egyházi iskola ráadásul gátolhatja a racionális kritikai szellem kifejlődését, a gyerek nem fog majd egészséges szellemi távolságtartással viszonyulni a dogmákhoz, ezért egyes szülők nem tartják megfelelőnek még akkor sem, ha minden egyéb tekintetben felszereltebb az államinál.
A felekezeti oktatás természetesen nem azt jelenti, hogy feltétlenül a papi, kántori vagy egyéb egyházi tisztségre készít elő. A katolikus, református, unitárius líceumokban humán és reál profilú osztályok vannak, akárcsak az államiban. Mi válthat ki mégis idegenkedést a szülőből? A több vallásóra vagy a világitól különböző házirend elegendő-e ahhoz, hogy mégis az állami iskola mellett döntsünk?
Nagy Mihály Zoltán, a Vallásügyi Államtitkárság magyar egyházakért felelős tanácsosa kiemelte egy, a Transindexnek 2009-ben adott interjúban: „El kell mondani [az egyházi iskoláknak], hogy a gyerek számára miért jelent ez pluszt? Miért jelent többletet? Miért jelent mást? Nem arról van szó, hogy ez jobb, mint a fizika-kémia szakos iskolába járni, hanem ahhoz képest mi az a plusz, amit ad?" Pró és kontránkban mi is azt szeretnénk felvázolni, hogy mik lehetnek az egyes előnyei a felekezeti, illetve az állami oktatásnak.
Kényszerhelyzetből valódi együttműködés
Amikor a szülő iskolát választ gyermekének, a következő szempontokat veszi figyelembe: milyen minőségű nevelést biztosítanak gyermeke számára, mennyire barátságos az a környezet, amelyben a gyermek napjainak szinte felét tölti, mi az a plusz, amit az iskola nyújthat gyermeke nevelésében, milyen közel van az iskola az otthonához, meg van-e lehetőség napközis oktatásra vagy sem.
A nevelés minőségét elsősorban az iskolában oktatók szakmai felkészültsége, hivatástudata és példás erkölcsi magatartása határozza meg. Ez véleményem szerint nem vallási hovatartozás függő. Ez személyiség kérdése. Az viszont vitathatatlan, hogy a példás pedagógusban léteznie kell egy hitnek.
Az erkölcsi nevelést a gyermek az állami iskolában szintúgy megkaphatja, mint egy felekezetiben. A megfelelő neveléshez igenis van szükség vallásra, és ez a vallásórák keretén belül vallási hovatartozás szerinti csoportokban lehetővé is válik az állami oktatásban. Véleményem szerint ebben a megosztottságra hajlamos sokszínű világban igenis szükség van egy olyan környezetre, amelyben gyermekeink megtanulják elfogadni egymás másságát és azt, hogy milyen módon lehet együtt munkálkodni egy jobb világ érdekében. Erre nyújt talán több lehetőséget egy állami iskola.
Az vitathatatlan tény, hogy a felekezeti iskolák felszereltsége sokkal jobb az államiaknál, hiszen az egyházi javak visszaszolgáltatása után az egyházak nagyon sok pénzt fektettek a felszereltségbe. Az államnak pedig egyre kevesebb pénz jutott az elmúlt években az iskoláira. Ez a helyzet viszont bizonyos értelemben hozzájárult egy olyan egészséges közreműködés kialakulásához a szülők és iskola között, amelyre amúgy is nagy szükség volt. A szülők egyre nagyobb szerepet vállalnak az iskola életében, és nem csupán anyagi támogatásról van itt szó, hanem közös tevékenységekről is, felismerve azt a valós tényt, hogy egy egészséges nevelés csak úgy valósulhat meg, ha összhang van szülő és iskola között.
A napközis oktatás lehetősége adott az állami iskolákban is, nem csupán a felekezetiekben. Ez az a szolgáltatás, amit a szülők szívesen vesznek, főként az elemi osztályokba járó gyermekek esetében, hiszen ez igazodik a munkaprogramjukhoz, és biztonságban tudják gyermekeiket. Az iskolától való távolság pedig talán a legkevésbé fontos szempont a szülő számára, főként középiskolás kortól kezdődően.
Az iskola kiválasztásánál tehát a szülő elsősorban azt a pluszt veszi figyelembe, ami számára fontos gyermeke nevelése érdekében. Az igény egyre nagyobb egy olyan gyermekközpontú iskolára, ahol a gyermekek nem csak szellemiekben, de lelkiekben is harmonikusan fejlődhetnek.
Ezt az adott intézmény személyisége határozza meg. Az állami intézmény pedig sokszínűbb lehetőséget
A felekezeti iskola partnerként áll a szülő mellett
Az Erdélyi Református Egyházkerületben felekezeti iskola a szó igazi értelmében, ahogyan az a második világháború előtt volt, ma nem létezik. A felekezeti iskolákat eredetileg az egyházak tartották fenn. Ma erre anyagi alapok nincsenek, mindannyian tudjuk miért. A létező kollégiumok az egyházak kérésére indulhattak újra 1990 után, rögtön amint erre lehetőség adódott. Itt említeném meg azt a tényt, hogy a több száz éves, nagy múltú felekezeti iskolákat a kommunista diktatúra szüntette meg, mivel nem felelt meg ideológiájának. Természetes folyamat eredménye volt, hogy amikor a kommunista diktatúra megbukott, az egyházak azonnal kérték az iskolák újraindítását. Elfogadva a sok kompromisszumot és akadályt, amit az állam gördített ezeknek az iskoláknak az útjába, végül is létrejöttek, működnek. Természetesnek tartom, hogy az egyházak ragaszkodtak a törvényhez, amely a Bibliában meg van írva, miszerint az ifjú nemzedéket nevelni kell, hiszen ők a jövő. Az állam azonban ahelyett, hogy örült volna ennek a jelenségnek, és annak, hogy az egyházak erkölcsileg támogatják és átveszik egy részét ennek a nehéz feladatnak, a mai napig is gyanúsan tekint az úgynevezett egyházi iskolákra, annak ellenére, hogy eredményeik a nevelés és tanítás terén egyre jobbak.
A szülő, amikor gyermekét iskolába adja, sok mindent figyelembe vesz. Ez a szülő joga. Befolyásolni szerintem nem szabad. És értelmetlen szembeállítani a felekezeti iskolákat az állami iskolákkal, mert minden tanintézmény arra törekszik, hogy elvégezze feladatait. Az iskoláknak ezzel szemben megvan a joguk, hogy bemutassák, elmondják mindazt, amit pozitívnak, előnyösnek tartanak, eredményesnek a saját munkájukban, és ami azokat a diákokat, akik tanulni szeretnének, oda vonzhatná. Ezt azért hangsúlyozom, mert ma a diákság, tisztelet a kivételnek, tanulni egyre kevésbé akar. Szeretne jó eredményeket elérni, jó jegyeket kapni, minimális erőfeszítéssel. A cél a sok szabad idő, még több szórakozás és kevés feladat. És ami még nagyobb gond, sikerült a diákságnak maga mellé állítani a szülők egy részét is. A ma iskolájának kihívást és nagy feladatot jelent ezt a generációt munkára fogni, ebből a generációból embert nevelni. Sajnos a tanügy mai vezetői abban a téves hitben élnek, és igyekeznek elfogadtatni mindenkivel, hogy az új lehetőségek, a modern felszerelés, új tanítási módszerek megoldják a mai válságos helyzetet. Hogy miért nem sikerül, egyszerű. Arra senki sem gondol, hogy a hagyományokat meg kellene őrizni, azt, ami jól működött, meg kellene tartani alapjául az újnak, a modern eszközöket fegyelmezetten és mértékkel kellene használni, hogy hasznosak és ne károsak legyenek. Ami a legfontosabb, az iskolák működési szabályzatának és belső szabályzatának a szigorítása. Ezzel elérhető lenne a nevelés fontosságának a hangsúlyozása, és nem szolgáltatásként való felfogása, hiszen a legalapvetőbb emberi értékek és értékrend nem változik a divattal.
Mi az a többlet, amit egy diák a felekezeti iskolában kaphat?
- A keresztyén értékrend megismerése, elsajátítása és a nevelés folyamatában való bensővé tétele. Mindez megváltoztathatja hozzáállását a tanuláshoz, munkához, viszonyát szüleihez, tanáraihoz, diáktársaihoz.
- Megismerheti a legfontosabb törvényeket a Szentírásból, amelyek segítségével megvédheti magát a 21. század bizonyos esetben értéktelen, sok estben negatív hatásaitól.
- A hitvallásos nevelés több száz éven át megállta a helyét, hiszen mindig is utat nyitott a jövő felé.
- Akinek hite van, van önbizalma, van reménye, van jövője.
- A felekezeti iskola felvállalja olyan diákok taníttatását is, akik vagy szórványvidékről származnak, így nem tudnának anyanyelvükön továbbtanulni, vagy nehéz családi, anyagi körülményeik fosztják meg őket képességeik fejlesztésének lehetőségétől. A felekezeti oktatás ugyanakkor felvállalja a szerényebb képességű vidéki gyerekek felzárkóztatását is.
- A felekezeti iskola nem zárhat ki más vallású diákokat sem, ha azok ott szeretnének tanulni, hiszen erkölcsi, vallási alapértékeink egyetemesek.
- Hisszük, hogy a felekezeti iskola azáltal, amit felkínál, partnerként áll a szülő mellett.
Azzal fejezném be, amit egy idős ember mondott egyszer valakinek, aki a gyermekéről panaszkodott: Fiam, jegyezd meg jól, olyan gyermeked lesz, amilyennek neveled. Akkor úgy éreztem, hogy nagyon egyszerűen és tömören megfogalmazta a felnőtt feladatát.
A második bécsi döntés pillanatai
Krónika, 2010. szeptember 7.
Hetven évvel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án hirdették ki a tengelyhatalmak – Németország és Olaszország – külügyminiszterei a bécsi Belvedere-palotában a „második bécsi döntést", lényegében egy döntőbírói ítéletet, amely két évtizeddel Trianon után mintegy 43 ezer négyzetkilométernyi területet, Észak-Erdélyt juttatta vissza Magyarországnak két és fél millió lakossal. A magyar csapatok, a 2. magyar hadsereg egységei 1940. szeptember 5–13. között vonultak be a visszakapott területre.
A trianoni békeszerződés után a magyar politika fő célja a területi revízió lett. A Csehszlovákiával szembeni magyar területi igényeket a Hitler, Mussolini, Chamberlain és Daladier között 1938. szeptember 29-én létrejött müncheni egyezmény záradéka értelmében kétoldalú közvetlen tárgyalások útján kellett volna rendezni.
Ezek eredménytelensége esetére angol–francia–német–olasz döntőbíráskodás jött volna szóba. Az 1938. októberi kétoldalú komáromi tárgyalások öt nap után megszakadtak. London és Párizs jelezte, hogy mégsem kíván részt venni a két ország határvitájában, és tudomásul fogja venni a német–olasz döntőbírói határozatot. Így született 1938. november 2-án az „első bécsi döntés", amely a Felvidék egy részét visszajuttatta az anyaországnak.
Hitler 1939. március 13-án azt a kívánságot közölte Horthy Miklós kormányzóval, hogy a magyar csapatok késedelem nélkül vonuljanak be Kárpátaljára. Ez és az új lengyel–magyar határ elérése néhány napon belül megtörtént. (Az első bécsi döntés 11 927 négyzetkilométert és 1 050 000 lakost, köztük 86,5 százalék magyart ítélt vissza. 1939 márciusában 12 061 négyzetkilométer és 694 022 fő került vissza.) Románia idegesen reagált, a magyar–román határ mindkét oldalán 1940 nyarára mozgósított hadseregek néztek farkasszemet egymással. Az akkori magyar kormányfő, gróf Teleki Pál miniszterelnök, Csáky István külügyminiszter és Hory András, a románokkal tárgyalásokba bocsátkozó magyar küldöttség vezetője, mindhárman erdélyi származásúak voltak...
„Az egyik fél jajgatni fog"
Németországnak, amely 1939. szeptember 1-jén kirobbantotta az európai nagy háborút, érdeke fűződött ahhoz, hogy ne legyen háborús konfliktus első számú délkeleti olaj-, valamint búzaszállítója között. Amikor Moszkva 1940 júniusában elérkezettnek látta az időt, hogy visszaszerezze az első világháború után Romániához került Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bukarest részéről nem talált ellenállásra. Utóbbi nem vállalt három fegyveres konfliktust a Szovjetunióval, Magyarországgal és – Dél-Dobrudzsa kapcsán – Bulgáriával szemben. Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter 1940. június 28-án diplomáciai úton azt üzente Budapestnek, hogy mind Berlin, mind Róma engedékenységet tanácsolt Romániának, de Magyarország se ragadtassa magát súlyos következményekkel járó lépésre.
A magyarországi mozgósítás aggodalmat okoz, akárcsak a magyar–román határvillongások híre. Csáky külügyminiszter megígérte, hogy magyar részről alkalmazkodni fognak a tengelyhatalmak tanácsához, de kilátásba helyezte a magyar intervenciót, ha Románia teljesen összeomlik, ha forradalmi megmozdulások lesznek Romániában, ha a besszarábiai menekültek Erdélybe áramlanak, vagy ha a szovjet hadsereg a Kárpátok felé nyomulna előre.
Az Erdélyre vonatkozó magyar igényt azonban a románok elutasították. A Teleki-kormány a hadsereget a román határra vezényelte – ez igen bátor lépés volt, tekintettel a román erők nagyságára. A dolog sürgősnek tűnt, mivel a gyors német győzelmek a háború közeli végét ígérték. A döntésben szerepet kapott az is, hogy Románia július 1-jén felmondta az ország területi épségére vonatkozó brit garanciát – azaz Erdély megtartása érdekében Németországhoz közeledett. Hitler 1940. július 7-én Berlinben fogadta az olasz külügyminisztert, és elégedetlenségét fejezte ki „a magyar türelmetlenség zűrzavaros megnyilvánulásai miatt", de hozzájárult, hogy július 10-én Münchenben fogadja Telekit és Csákyt. A magyar államférfiak előtt egyebek között kijelentette: „Ha Magyarország azt gondolja, hogy Románia ellen saját erejéből felléphet, és kész az ilyen akcióból származó esetleges következményeket saját felelősségére vállalni, akkor a Románia elleni háborús beavatkozásnak nem áll semmi az útjában."
Hitler megjegyezte: „Magyarország sem anyagi tekintetben, sem csapatai számbeli erejét tekintve nincs olyan fölényben Romániával szemben, hogy biztos győzelemre számíthatna." Ahogy magyar részről felismerték, hogy Hitler a katonai megoldás ellen van, kezdtek áthangolódni a tárgyalásos megoldásra, de csak Németország és Olaszország közvetlen részvételének feltételével. Hitler cinikus őszinteséggel megjósolta: „Természetszerűleg akárhogy is történjék a megosztás, az egyik fél mindig jajgatni fog, Erdély esetében valószínűleg mind a kettő." A Turnu Severinben 1940. augusztus 16–24. között megtartott magyar–román tárgyalások a „süketek párbeszédének" minden jegyét magukon viselték a számtalan „szóbeli jegyzékkel" és „emlékeztetővel". Érlelődött az a felismerés, hogy a magyar–román vitát csak a tengelyhatalmak döntőbíráskodása, vagy egy katonai akció oldhatja meg.
A területgyarapodás ára
A bécsi Belvedere-palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. Ciano naplója szerint Manoilescu román külügyminiszter elájult a döntés kihirdetésekor. Ribbentrop még az osztrák fővárosban aláíratott magyar és román kollégájával kötelezvényeket arra vonatkozóan, hogy a két országban élő német kisebbség korlátozás nélkül megőrizheti önazonosságát, szabad lesz körében a nemzetiszocialista világnézet propagálása, valamint az érintkezés a „nagynémet anyaországgal". A második bécsi döntés eleve nem felelhetett meg a várakozásoknak Észak-Erdély bonyolult etnikai viszonyai, a magyar és román többségű területek keveredése, a Székelyföldnek a trianoni magyar határoktól való nagy távolsága miatt. Maga a második bécsi döntés két részből állt.
A német, az olasz, a magyar és a román külügyminiszter által aláírt jegyzőkönyv rögzítette: Magyarország és Románia képviselői meghatalmazták a német és az olasz kormányt, hogy rendezzék a Magyarország részére átengedendő erdélyi területek kérdését, és kötelezték magukat a döntőbírói határozat „fenntartás nélkül való végrehajtására". A hatpontos döntőbírói határozat, amelyet már csak Hitler és Mussolini külügyminiszterei írtak alá, kijelölte az új, de „végleges" magyar–román határt, rendelkezett arról, hogy a román csapatoknak két hét alatt ki kellett üríteniük az átadandó területeket, kimondta, hogy Magyarországra átkerülő román nemzetiségű állampolgárok, valamint a másik országba átköltözni kívánó állampolgárok ügyét „nagylelkűen és előzékenyen kell kezelni". Az átcsatolt terület 43 591 négyzetkilométer volt, 2 185 456 lakossal, akiknek 51,4 százaléka, 1 123 216 volt magyar (Dél-Erdélyben 400 ezren maradtak).
Visszakerült Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, Nagykároly és Marosvásárhely, továbbá Máramaros és a Székelyföld. A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, 8-án a Királyhágóig jutott, 9-én Ördögkútnál halálos áldozatokat követelő tűzharcra került sor, de ez volt az egyetlen fegyveres incidens. 11-én érték el Kolozsvárt, 13-án az új román–magyar határt. A nagyváradi és szatmárnémeti bevonuláson Horthy Miklós kormányzó is részt vett, az első hónapokban Észak-Erdélyben katonai közigazgatás működött. A területgyarapodásért az ország komoly árat fizetett. Németországot az érvényes megállapodásokon felül nyersanyaggal és élelmiszerekkel támogatták, még a belső szükségletek rovására is (kenyér- és lisztjegyet vezettek be). A hazai német kisebbség kötetlenül szervezkedhetett, radikális lépések történtek a „zsidókérdésben", személyi változások a politikai életben.
Teleki Pál gróf, miniszterelnök tudta: a németek nem nyerhetik meg a háborút, a revíziót nem tőlük várta, de azt el kellett fogadnia. Ezért le is mondott, ám Horthy nem engedte el, így kormánya hamarosan mindent teljesített: októberben engedélyezték a német csapatok átvonulását Románia felé, novemberben pedig aláírták a háromhatalmi paktumot, elfogadva a német–olasz hegemóniát, s szolidaritást vállalva egy újabb tengelyháborúval. Románia területi vesztesége felszította az ottani szélsőjobb harciasságát, ennek nyomán Magyarországon is fellendült a nyilasmozgalom.
Vissza mindent
Az 1945. január 20-án Moszkvában aláírt fegyverszüneti egyezmény érvénytelenítette a bécsi döntéseket, és előírta, hogy Magyarország vonja vissza csapatait az 1937. december 31-i határok mögé, majd az 1947. február 10-i párizsi béke visszaállította Magyarország 1938 előtti határait, semmisnek mondta ki az első és a második bécsi döntést, sőt a Szigetközben három falut át kellett engedni Csehszlovákiának. A nagyhatalmak elutasították a magyar igényt, hogy a román határt módosítsák ötezer négyzetkilométerrel Magyarország javára.
(A Múlt-Kor történelmi portál nyomán)
|
