|
EMNT
Mikó-terv Tusványosig
Háromszék, 2011. április 7.
A tusványosi szabadegyetemre készülhet el az erdélyi gazdaságfejlesztést célzó Mikó-terv, addig is konzultálnak gazdasági szakértőkkel, a vállalkozói szféra képviselőivel, a döntéshozókkal, hogy a stratégia konkrét problémákra adjon válaszokat, és vázolja a lehetséges megoldásokat, eszközöket is.
Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nem¬zeti Tanács háromszéki szervezetének elnöke, a Mikó-terv koordinátora elmondta: azt szeretnék, hogy a program ne csak általános célkitűzéseket fogalmazzon meg, hanem legyen operatív, finanszírozási része is, például a hitelezési lehetőségek bemutatása, az exportlehetőségek felvillantása, hiszen bele kell illeszkednie egy tágabb, Kárpát-medencei stratégiába.
A Mikó-tervben konkrét javaslatokat szeretnének megfogalmazni a döntéshozók felé. Jakabos Janka azt is elmondta: a de¬mokrácia központok hálózatára ráépülve nyolc erdélyi városban, köztük Sepsiszent¬györgyön még az idén beindul egy-egy gazdasági iroda, ahol az érdeklődőket tájékoztatják a magyar kormány és az alárendelt intézmények gazdaságpolitikájáról, a hitel- és pályázati lehetőségekről.
DEMOKRÁCIA KÖZPONTOK
Változott az egyszerűsített honosítás kérelmezéséhez szükséges űrlap
Marosvásárhelyi Rádió, 2011. április 6. – Kovács Zsolt
A háromszéki Demokrácia Központokban az év elejétől 11.000-en érdeklődtek, és eddig 2000-en adták le a magyar állampolgársági kérést, számolt be Nemes Előd.
A Sepsiszéki EMNT ügyvezető igazgatója szerint naponta 90-100 személy érdeklődik a Demokrácia Központokban az egyszerűsített honosításért. Jelenleg júliusi időpontra tudnak előjegyezni a Csíkszeredai Konzulátuson, mivel ott megnyitották a kilencedik ügyfélfogadó ablakot is.
Nemes Előd hozzátette: nemrégiben három pontban változott az űrlap is, ezért felkéri az érdeklődőket, hogy az új dokumentumot töltsék le a www.demokraciakozpont.org honlapról. Emellett arra is figyelmeztetnek, hogy a kéréseket kék színű töltőtollal töltsék ki, illetve a fényképeken fehér hátteret használjanak.
Nemes Előd szerint gondot jelent, hogy a Romániai hatóságok nem használják még az unióban elfogadott válási dokumentumot, amelyet viszont igényelnek a Magyarországi hatóságok.
Hozzátette, értesülése szerint a csíkszeredai konzulátuson jelenleg dolgoznak egy olyan helyiség kialakításán, ahol a nyár folyamán megszervezhetik a tömeges eskületételeket.
RMDSZ
Kelemen: Ki kell dolgozni az őshonos nemzetek jogait tartalmazó jogszabályt
Kolozsvári Rádió, 2011. április 7.
A szövetségi elnök munkacsoportot hoz létre, amely cselekvési tervet készít az Európai Uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatása érdekében. A munkacsoportot az RMDSZ X. Kongresszusán elfogadott Legyen európai szintű politika: a nemzeti közösségek védelme című dokumentum alapján hozzák létre.
Ennek értelmében a munkacsoport konzultációt kezd a Kárpát-medencei magyar érdekképviseleti szervezetekkel és pártokkal, valamint az Európai Unióban élő őshonos nemzeti kisebbségek szervezeteivel, és megvizsgálják, hogy miként hasznosítható az állampolgári kezdeményezés elnevezésű, új európai eszköz a keretszabályozás elfogadtatása céljából.
Az európai őshonos nemzeti közösségek jogait tartalmazó keretszabályozásnak része kell, hogy legyen a közösségek önrendelkezése, az autonómiaformák, az anyanyelv-használati, oktatási és kulturális jogok – mondta Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Kisebbségügyi munkacsoport
Új Magyar Szó, 2011. április 7.
Az RMDSZ X. kongresszusán elfogadott Legyen európai szintű politika: a nemzeti közösségek védelme című dokumentumából kiindulva Kelemen Hunor szövetségi elnök munkacsoportot hoz létre, amely cselekvési tervet készít az európai uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatására – olvasható az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott tegnapi közleményében.
Az RMDSZ X. kongresszusán elfogadott Legyen európai szintű politika: a nemzeti közösségek védelme című dokumentumából kiindulva Kelemen Hunor szövetségi elnök munkacsoportot hoz létre, amely cselekvési tervet készít az európai uniós kisebbségi keretszabályozás elfogadtatására – olvasható az RMDSZ szerkesztőségünkbe eljuttatott tegnapi közleményében.
A testület felállításáról az Szövetségi Képviselők Tanácsa határozott a múlt hét végi, kolozsvári ülésen. A dokumentum értelmében a munkacsoport konzultációt kezd a Kárpát-medencei magyar érdekképviseleti szervezetekkel és pártokkal, valamint az Európai Unióban élő őshonos nemzeti kisebbségek szervezeteivel, ugyanakkor megvizsgálják, hogyan hasznosítható az állampolgári kezdeményezés nevű új európai eszköz a keretszabályozás elfogadtatása szempontjából.
Kelemen Hunor szerint meg kell teremteni az európai őshonos nemzeti közösségek jogait tartalmazó keretszabályozást.
ROMÁNIA
Nem írta alá Băsescu az egyház-finanszírozási törvényt
Krónika, 2011. április 7. – Bálint Eszter
Nem hirdette ki Traian Băsescu államfő az egyházak, illetve az általuk működtetett, szociális szolgáltatásokat nyújtó alapítványok, egyesületek projektjeire akár 80 százalékos állami támogatást biztosító jogszabályt, hanem visszaküldte a dokumentumot a parlament elé újratárgyalásra.
Az államelnök azt kéri, hogy a törvény határolja be pontosan, átlátható módon a szociális tevékenységek finanszírozásának szabályozását, s ne egy későbbi sürgősségi kormányrendeletben határozza meg a konkrét kereteket.Amint arról lapunkban beszámoltunk, a parlament két háza által már elfogadott törvény lényege az, hogy a Romániában hivatalosan elismert egyházak állami támogatásban részesülhetnek, amennyiben árvaházakat, öregotthonokat, fogyatékkal élők számára központokat vagy más szociális jellegű intézményeket szeretnének létesíteni. Ehhez mindössze a projekt összköltségének 20 százalékát kellene önrészként felmutatniuk, az állam pedig akár 80 százalékkal is hozzájárulhat a kiadások fedezéséhez.
A Traian Băsescu által a sajtóhoz kedden este eljuttatott levél ugyanakkor arra is rámutat, hogy a szociális ellátásban részesülő egyének esetében szerinte az államnak azt kellene biztosítania, hogy otthonukban lássák el őket, ne pedig intézményekben. Az államfő arra is felhívja a figyelmet, hogy a jogszabály jelenlegi formájában előnyben részesíti az egyházakat a civil szervezetekkel szemben. Mint ismeretes, a törvény parlament általi elfogadását követően a civilek is erőteljesen hallatták hangjukat az ügyben, több nyílt levelet is intézve Băsescuhoz. „Az egyházaknak monopóliuma lesz az állam által finanszírozott szociális szolgáltatások terén", „Választásikampány-íze van az egyház-hatóságok kapcsolatnak" – csak néhány azokból a civilek által hangoztatott szlogenekből, amelyekkel arra próbálták rávenni az államfőt, hogy ne hirdesse ki a jogszabályt. Akciójuk pedig, úgy tűnik, hatásos volt, most ugyanis Băsescu is diszkriminációról beszél.
„A szociális intézményeket működtető, a hatóságokkal partnerségben működő civil szervezetek finanszírozását szabályozó, 1998/34-es számú törvény 2. cikkelye szerint az állami szubvenció nem haladhatja meg az intézmény fenntartásával járó költségek havi átlagát. Most pedig az egyházak a jóváhagyott projektekkel járó költségek akár 80 százalékát is megkaphatnák. Így a törvény nem kezeli egységesen az egyházak, illetve a civil szervezetek által működtetett szociális intézményeket" – fogalmaz az államfő, aki azt kéri, hogy a felsorolt érvek mentén módosítsa a parlament a törvényt.
Egyébként nem csak Băsescu vár nagyobb átláthatóságot a jogszabálytól. Böcskei László nagyváradi római katolikus püspök is úgy nyilatkozott lapunknak március 23-án megjelent anyagunkban, hogy fenntartásokkal fogadja a jogszabályt. Mint elmondta, kifogásolja, hogy az érintettekkel, tehát az egyházzal, jelen esetben a római katolikus püspöki konferenciával nem egyeztettek a törvény alkotói. Kifejtette: a szociális tevékenységet folytató, régóta működő Caritas Catolica munkatársait sem kérdezte meg senki arról, milyen támogatási rendszer felelne meg nekik, és az is igaz, hogy az egyházi kezdeményezések mindmostanáig nem kaptak sok állami segítséget.
„Ahhoz képest ez egy igen nagy ugrás lenne" – fogalmazott a püspök, aki azt is elmondta, az első hallásra szépen hangzó törvénytervezetet szeretné alaposan áttanulmányozni, hogy meglássa, valójában hogyan segítené az az egyházak már folyó és a jövőben indítandó szociális szolgáltatásait. Borzási Mária, az Erdélyi Református Egyházkerület által működtetett Diakónia Keresztyén Alapítvány országos koordinációs irodájának képviselője is mindössze annyit mondott, hogy egyelőre kivárnak, amíg az államfő ki nem hirdeti a törvényt, illetve amíg a szaktárca ki nem dolgozza az alkalmazási módszertant, nem foglalnak állást.
ERDÉLY
Magyarellenes fellépés a Székelyföldön
Krónika, 2011. április 7. – Bíró Blanka
Akciócsoportot hoz létre a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma, hogy megakadályozzák a kisebbségek jogállását szabályozó törvény elfogadását és az ország régióinak újrafelosztását. Ioan Sălăjan érsek, a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökség vezetője elnökölte azt a gyűlést, amelyen a magyarok „románellenes" tetteit elemezték, köztük Csibi Barna március 15-i „Iancu-akasztását", és elhatározták a csoport létrehozását. Az akciót azonban sem a székelyföldi román, sem pedig a magyar politikusok szerint nem kell komolyan venni.
Ioan Lăcătuşu, a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának alelnöke a Krónikának elmondta, az akciócsoportba bevonnak civileket és politikusokat, s minden erejükkel megpróbálják meggyőzni a Demokrata-Liberális Párt honatyáit, hogy ne a politikai érdeket, hanem a román nemzeti érdeket tartsák szem előtt, amikor ezekről a törvényekről szavaznak. „A jelenlegi kormánykoalíció mulandó, de Románia örök, ezért meg kell akadályozni, hogy az ország szívében etnikai enklávó jöjjön létre" – szögezte le a fórum alelnöke. Lăcătuşu szerint a nemzeti kisebbségek jogállást szabályozó törvényre nincs semmi szükség, valójában a Hargita és Kovászna megyei románok szorulnak védelemre, hiszen például Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen évek óta nincs képviselőjük a helyi tanácsban. Az új oktatási törvénnyel szemben is komoly fenntartásaik vannak, s mint mondják, nem szabad engedniük, hogy ahhoz hasonlóan a PDL–RMDSZ-koalíció más, „a román népre veszélyes törvényeket" megszavazzon.
Elhatárolódnak a románok
A Kovászna megyei román politikusok azonban nem tartják hitelesnek Ioan Lăcătuşut arra, hogy képviselje a Maros, Kovászna és Hargita megyében élő románok érdekeit. Dan Manolăchescu, a Demokrata-Liberális Párt Kovászna megyei elnöke lapunknak elmondta, ha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma meghívná a rendezvényeire a kormánypártok képviselőit, akkor tudná, hogy a kisebbségi törvény és a régiók átszervezése nem szerepel a kormány napirendjén. (Az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt között a közelmúltban megkötött paktum tételesen tartalmazza, hogy a folyó parlamenti ülésszak végéig a döntéshozók elfogadják a kisebbségi törvényt. – szerk. megj.)
Manolăchescu ugyanakkor leszögezte, a kisebbségek jogállását szabályozó törvény sorsát vagy annak tartalmát nem Kovászna és Hargita megyében kell megvitatni, hiszen ebben a térségben nem lesz szükség annak alkalmazására.
„Ez a törvény nem jelent semmilyen veszélyt az országra nézve, a szellemiségével nincs semmi baj, viszont még javítani kell rajta, mert ellentmondásokat is tartalmaz" – közölte Dan Manolăchescu. A demokrata-liberális politikus szerint a civil fórum megmozdulása valójában az ellenzék kormány elleni támadása, hiszen a fórum a pártkönyvek nélküli szociáldemokraták szószólója. Mădălin Guruianu, a Nemzeti Liberális Párt Kovászna megyei elnöke megkeresésünkre leszögezte, Ioan Lăcătuşu „kommunista múltú vad nacionalistaként ismert", ezért nincs joga a román–magyar kérdésekben állást foglalnia a Kovászna és Hargita megyei románság nevében. „Nem a törvényektől kell félnünk, nem a törvények elfogadását kell megakadályoznunk, hanem mindannyiunknak arra kell törekednünk, hogy olyan törvények szülessenek, amelyek elsősorban a helyi közösségek érdekeit szolgálják" – szögezte le a liberális politikus.
A magyarok sem veszik komolyan
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, az RMDSZ városi elnöke lapunk megkeresésére mintegy válaszként Ioan Lăcătuşu kijelentésére úgy fogalmazott, „az ő magyarellenes eszméi mulandók, a Székelyföld viszont örök". „Az idő nekünk dolgozik" – szögezte le a háromszéki politikus. Hozzátette: a kisebbségek jogállását szabályozó törvény által szavatolt kulturális autonómiára nem a székelyföldi magyaroknak, hanem éppen a székelyföldi románoknak van szükségük. „Ha nincs kulturális autonómia, egy csúnya székelyföldi polgármester a román közösség megkérdezése nélkül nevezhet ki igazgatót például a Mihai Viteazul Főgimnázium vagy az Andrei Mureşanu Színház élére" – replikázott.
Antal Árpád kifejtette, meggyőződése, hogy az egész országban senki nem veszi már komolyan Ioan Lăcătuşut, ezért nem kíván ennél mélyrehatóbban foglalkozni az általa felvetettekkel vagy a tervezett akciócsoporttal. Hasonlóképpen vélekedik Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere. Mint a Krónikának elmondta, nem hajlandó foglalkozni a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumával, viszont megismételte, amit az RMDSZ kongresszusán is megfogalmazott, hogy ha a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt és a régiók átszervezését júniusig nem rendezi a kormány, akkor az RMDSZ-nek ki kell lépnie a Boc–kabinetből. „Kelemen Hunor szövetségi elnöknek jelenleg ez a két legfontosabb feladata" – összegzett Ráduly Róbert.
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
Severin, „a szégyentelen"
Új Magyar Szó, 2011. április 7. – M. Á. Zs.
Az Európai Parlament jogi bizottságának kell véleményeznie azt a kérést, amelyben az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) a korrupcióval és csúszópénz elfogadásával vádolt Adrian Severin mentelmi jogának megvonását kezdeményezte. A testület zárt ajtók mögött tárgyalja majd meg a szocialista frakcióból kitett román EP-képviselő ügyét.
Az Európai Parlament jogi bizottságának kell véleményeznie azt a kérést, amelyben az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) a korrupcióval és csúszópénz elfogadásával vádolt Adrian Severin mentelmi jogának megvonását kezdeményezte. A testület zárt ajtók mögött tárgyalja majd meg a szocialista frakcióból kitett román EP-képviselő ügyét.
Mint ismeretes, Severin belesétált a The Sunday Times brit hetilap által állított csapdába, amikor a magukat lobbistáknak kiadó újságírókkal egyezséget kötött arról, hogy 12 ezer eurós honoráriumért módosító javaslatokat terjeszt be törvénytervezetekhez. A Szociáldemokrata Pártból (PSD) is „kiutált" volt külügyminiszter a minden irányból érkező nyomás ellenére sem volt hajlandó lemondani EP-képviselői mandátumáról annak ellenére, hogy a hozzá hasonlóan lebukott szlovén és osztrák kollégái azonnal beadták lemondásukat.
„Adrian Severin elsősorban azért nem mond le, mert egy szégyentelen fráter. De kinézem belőle azt is, hogy eleget kell tennie különböző ígéreteknek, szerződéseknek, amelyekre lebukása előtt leszerződött" – fogalmazott rendkívül élesen Monica Macovei demokrata-liberális EP-képviselő.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Marosvásárhely fekete márciusa – Sütő András: Szemet szóért (3.)
Háromszék, 2011. április 7.
A székház foglyai lettünk. Összesen százvalahányan. Öregek és nők is voltak köztünk.
– Innen már nem lehet kimenni – mondta valaki, ám ennek ellenére jó néhányan csodával határos módon eltávozhattak. Hogy miként: nem figyelhettem meg. Az önvédelmi előkészületek foglalkoztattak engem is. És kiket még? Az olvasó megértését kérem. Neveket nem fogok említeni. A pogrom utáni magyarvadászat, megannyi ártatlan áldozatával, látszólag befejeződött, de bármikor újrakezdhetik. Ezért senkit sem akarok a koncepciós perek szervezőinek érdeklődési körébe juttatni.
Tehát: valaki fölfedezte azt az ajtót, amely a székháznak vaskerítéssel övezett kertjére nyílt. Úgy gondoltuk, azon át ki lehetne menekülni. Az épület bérlői ezt az ajtót nem használták. Ahhoz, hogy kinyissuk, limlomot kellett eltakarítani.
Aztán – már nem tudom, hányan – kiléphettünk a szabadba, az épület mögé, ahol még csak három rendőr rostokolt.
– Ki lehet itt menni? – kérdezte közülünk valaki.
A rendőrök a vállukat vonogatták. Egyikük széttárta karjait, jelezvén, hogy aki mehet, menjen, aki nem: maradjon. Azt majd a hodákiak megnyúzzák, megfojtják, agyonverik.
Csapatunk fiatalabb tagjai gyorsan, könnye¬dén vetették át magukat a kerítésen, és tűntek el a csöndes utcákon.
Különösebb erőfeszítés nélkül követhettem volna őket. Biztattak is. „Sütő úr, meneküljön!" Egy pillanatra el is kapott a kísértés, fölléptem hát a vaskerítés betonpántjára, de megszólalt mellettem egy asszony: „Jaj, Istenem, nem bírok én itt keresztülmászni!"
Ajka remegett, a tekintete csupa könyörgés volt.
Közben, aki tehette, elmenekült már. Sze¬gény asszonyt úgy sem segíthettük volna át a kerítésen, ha többen is megemeljük. Legföljebb átdobni lehetett volna.
A rendőrökhöz fordulva csak kézzel jeleztem: segítsenek. A vállukat vonogatták újból közönyösen. A legcsekélyebb segítő szándék sem volt meg bennük.
– Mi lesz velem? – rebegte az asszony.
– Ne féljen – mondtam. – Visszamegyünk a székházba. Hiszen, ha sokáig időzünk itt, fölfedeznek és agyonvernek. A rendőrök nem fognak megvédelmezni.
Karon ragadtam az asszonyt, és vissza¬baktattunk a székházba. A kertre nyíló ajtó szerencsére még nyitva volt. Visszatértünk után elbarikádoztuk.
A főbejárati ajtókat már fejszével csapdosták, az ablakokat nagyrészt betörték; hatalmas kövekkel kezdtek ostromolni. Valaki rábukkant a vékony, hajlékony szőnyegrögzítő fémpálcákra. Szétosztott néhányat közöttünk. Pár percig magam is ilyen pálcikával jöttem-mentem a szobákban. Olyan hajlékony volt, mint egy mogyoróvessző. Nevetve suhogtattunk velük, aztán elhajítottuk. A pogrom szervezői ebből ihletődve kürtölték világgá az UDÉMÉRISTÁK (RMDSZ-esek) galád módon elkövetett „lándzsás támadásának" meséjét. Sokan elhitték, hogy a Bolyai téren „békésen tüntető" románokat, az ittas agresszorokat, a túlerőben lévőket kövekkel és lándzsákkal dobáltuk meg.
A bejárati ajtó elé csoportunk leleményes tagjai vasszekrényeket állítottak, mindhiába. Odakint fejszések dolgoztak, egykettőre átvágták a tölgyfa betétet.
S azzal már nyomultak is befelé a székház termeibe.
A padlásra kellett fölhúzódnunk. Máig sem tudom, miként sikerült két-három perc alatt elhagynunk a helyszínt áldozatok nélkül.
Odafent, ahol ugyancsak veszélyben voltunk, ritka szerencse ért bennünket. A padlás¬feljárót egy fémből gyártott, hatalmas malterkeverővel sikerült elzárni. Oldalt, a falépcső mellett csak akkora rés maradt fedetlen, amelyen egyetlen személy préselhette magát föl vagy alá, ha eléggé karcsú volt hozzá.
A malterkeverő teknőnek igen fontos szerepe volt önvédelmi küzdelmünkben. A románok fejszével kongatták, vasrudakkal döfködték, vasvillával, fahúzó csákánnyal próbálták a helyéről elmozdítani. Szilárdsága jó hatással volt ránk; reményt keltett a csüggedőkben. A padlásfeljárat terében mindvégig gyújtogatással kísérletező hodákiakat ezzel a fémteknővel sikerült megakadályoznunk a szándékaikban. Oldalán a nyíláson át cseréptörmeléket és port zúdítottunk a nyakukba.
A gyújtogató csapat mögött, a székház termeiben 200–300 főnyi tömeg garázdálkodott.
Ennyi betörőt és rablógyilkost egy helyen akkor láttam először, és remélhetőleg utoljára. Miután elfoglalták a székházat, kéjes örömmel törtek össze mindent: a bútorokat, írógépeket, a rendkívül értékes elektronikai eszközöket. Fölfeszítették a vasszekrényeket. A bennük talált iratokat szétszórták, a pénzt ellopták. Könyvet, folyóiratot az ablakokon kihajigáltak, mindent elkövettek, ami oly ismerős e tájon a tatárjárás, törökdúlás óta.
A padlás! Erős várunkká lett azon a napon. Ha nincs az a menedékhely: mindahányunkat helyben felkoncoltak volna. Különben csak „elismeréssel" szólhatunk a pogromszervezők képességeiről. A látszatkeltés tudományáról. ("A bandák elszéledtek, a nyugalom helyreáll.") A meglepetésszerű támadás előkészítése, a fejszések irányítása, ide-oda mozgatása a város legfontosabb pontjain katonai szakértelemre vall. Olyan személyek háttérbeli cselekvésére, akik jól tudták, miként kell pogromot szervezni. Ezek pedig nem voltak sem hodáki, sem libánfalvi parasztok. Olyan személyek voltak, akik a megdöntött diktatúra épen maradt erőszak-szervezeteinek a segítségével próbálták „megtisztítani" Marosvásárhelyt – a Székelyföld fővárosát – a magyaroktól.
Az események kivizsgálásában ebből kell kiindulni, nem elvont történelmi spekulációkból.
Délután öt órától este kilencig védtük a padlást, védett bennünket a padlás. A puskaporszáraz gerendaerdő. A szokatlanul magas cserepes tető. De ha valamennyire megnyugtató volt is a fejszecsapásoknak ellenálló fémkád, annál ijesztőbben hatott ránk a támadók közelsége. Hiszen közvetlen alattunk törtek-zúztak és bömböltek a székház termeit elözönlő részeg dorongosok. Szinte érintésközelből láthattuk a padlásfeljárat vérmes szemű, izzadó, káromkodó ostromlóit. A tetőablakon át a Bolyai térre láthattunk; figyelemmel kísérhettük a rángógörcsben ordibálók minden mozdulatát, mindössze néhány méternyi mélységből hallhattuk a járdán tolongók szavait, fenyegetéseit, követeléseit, ilyeneket: „Hozzátok ki őket, hogy akasszuk fel őket!" „Akasszuk fel Tőkést, Kincsest, Bolyait!"
Mindez pedig olyan hatással volt ránk, mintha ketrecből, avagy óriáskondérból kannibálok körtáncát figyeltük volna.
Az epilepsziás kollektív rohamra emlékeztető látvány mind borzalmasabbá lett. Délután fél négy körül talán kétszáz főnyi rohamosztag miatt szakítottuk meg a tanácskozást. Öt óra tájt félezernyi lehetett a székház körül gyülekezők száma. Későbben egymás után érkeztek meg a gyilkos szerszámokkal fölszerelt bandákat szállító járművek. Utólagos értesülésünk szerint a helyi rádió szerkesztői több ízben is beolvasták segítséget kérő szövegüket. A hadsereg közbelépését sürgették, ám a hadsereg a füle botját sem mozgatta. A rendőrség segítségét kérték, ugyancsak hasztalanul. Mi több: szemtanúk állítása szerint a rendőrök is segédkeztek a székház ostromlásában. A Bolyai téren megjelent néhány katonai jármű, ám ez csak bátorítólag hatott a lincselőkre. Őket az is harcra buzdította, hogy a közel félnapos ostrom ideje alatt egyetlen vezetői tisztséget betöltő román személy nem akadt, aki hivatalos minőségében megpróbálta volna csitítani őket. Sunyi módon hallgattak mind a városi, mind a megyei Front-tanács legfőbb vezetői, akik mellől – mint említettem – a magyar tisztségviselőket már délelőtt elzavarták.
Öt óra után módosult, tragikussá vált a helyzetünk.
Közel száz ember élete került végveszélybe. Döntésképes magyar közösség vagy vezető személy azonban odakint már nem volt. A rádió munkatársai nem tehették meg, hogy védelmünkre mozgósítsák a magyar lakosság ezreit. Ők csakis karhatalmi segítséget kértek.
A pogrom szervezői arról is gondoskodtak, hogy lehetetlenné tegyék védelmünket a Székelyföld belső tájairól.
Székelyudvarhely lakosainak ezrei álltak készen indulásra. Telefonon a késő délutáni órákban jelezték ezt a feleségemnek. Éva fölhívatta a helyi rendőrséget, hogy mondanák meg, mi a helyzet az ostromlott székházzal. A válasz megnyugtató volt. Senki sincs veszélyben! Engem pedig – mondták – ki is mentett a rendőrség. Katonai terepjárón szállítottak el „valahová". Évának ama válaszára, hogy akkor már haza kellett volna érkeznem, a drót másik végén – hol lehetett az? – „óvatossági eljárást" emlegetett valaki.
Így tehát Éva azt tanácsolta az udvarhelyieknek, hogy maradjanak otthon, elmúlt minden veszedelem.
Történt pedig mindez azokban a percekben, amikor a gyújtogatók már benzineskannákkal kezdtek forgolódni a Bolyai téren. Ezt látva tűnődésbe estem: milyen lesz majd vajon a tűzhalálunk? Ekkor nyilallt belém újból e név: Szervét Mihály. És a tűzhalál!
Később azt kellett megállapítanom, hogy azért foglalkozom a halál gondolatával, mert csak időnként veszek részt a védekező cselekvésben. Közel százan nyilván nem férhetünk el a padlásfeljáró nyílása körül; a gyújtogatókat mindössze hárman-négyen riogatták cserépdarabokkal. A „munícióhordásban" időnként magam is részt vettem, de port, amely ugyancsak tűzoltó anyagnak bizonyult, nem gyűjtöttem. Ha jól emlékszem, egyetlenegy műanyag vödör került elé valahonnan. A közelébe se férhettem.
Valaki listát készített rólunk. Később tudtam meg: hetvenkilencen voltunk.
Bizonyos, hogy társaim is átélték akkor a közelgő tűzhalál gondolatának kínjait. Különös, hogy mégis mindenki nyugodtnak látszott, s fegyelmezetten vett részt az önvédelmi küzdelemben. Volt, aki cserepet hordott a nyíláshoz, mások szakértelemmel törték kettőbe, háromba, hogy okosan gazdálkodjunk az anyaggal. Szinte törvény¬szerű, hogy ilyenkor a gyengébb idegzetűek pánikba esnek, a nők elsírják magukat stb. A mi csapatunk úgy viselkedett, mintha Gárdonyi egri vár¬védőinek feltámadott egysége lett volna; óbégatás¬nak, jajveszékelésnek senki sem adta át magát.
Hanem ellenkezőleg: még kacagtak is némelyek, amikor valamelyik gyújtogatót odalent fültövön találták. Jómagam több ízben is rászóltam atyailag a padlásablaknál gyülekezőkre, hogy ne hangoskodjanak, ne mutogassák magukat. Joggal lehetett attól tartani, hogy ha az ostromlók eleven arcot fedeznek föl, újabb támadási módszereket eszelnek ki.
(folytatjuk)
Hol a pénz?
Krónika, 2011. április 7. – Rostás Szabolcs
A 90-es évek elején nem kis meghökkenést váltott ki erdélyi újságírók körében, amikor szakmai cizellálásukra érkezett amerikai újságírók arra is buzdították őket, ne hagyják békén a politikusokat, amíg választ nem kapnak a kérdésre: hol a pénz?
Vagyis pontosan mire költötték el a pártok a rendelkezésükre bocsátott közpénzeket, adományokat. Miközben a tengerentúl ez az elszámoltatási gyakorlat már akkor is így működött, és a világ legtermészetesebb dolga volt, nálunk a politikai szervezetek ma is azt szeretnék, ha mindez hétpecsétes titok maradna.
A magyar és a román állam által nyújtott költségvetési támogatások fölött egyes-egyedül diszponáló RMDSZ úgy viselkedik, mintha a rossz emlékű kommunista párt lenne, amely senkinek sem tartozott elszámolással, neki azonban hatalmában állt mindent és mindenkit elszámoltatni. A Tőkés László vezette nemzeti tanács által kezdeményezett, a közpénzek útját, elköltését firtató próbálkozást a szövetség vezetői most ugyanolyan arrogáns stílusban próbálják lesöpörni az asztalról, mint annó a Krónika ankétját, amely éveken keresztül igyekezett utánajárni: miként és mire költötte az RMDSZ az erdélyi magyar közösség kulturális, művelődési életét finanszírozni, identitásmegőrzését szolgálni hivatott román állami pénzeket. Ezekkel ugyanis az alakulat soha nem számolt el azok előtt, akiknek tulajdonképpen köszönheti ezt a több millió euróra rúgó támogatást: az erdélyi magyarok előtt.
Csak azután hozta nyilvánosságra ezeknek a közpénzeknek a sorsát, hogy lapunk megbogarászta például a Communitas Alapítvány számvetését – de akkor is csak a finanszírozás pályázati úton kiosztott egyharmadáról volt hajlandó referálni, az azóta is ismeretlen úton, csupán sejthető célokra szétosztott pénzek sorsa homályba vész. Miközben a magyarországi támogatási összegek kapcsán évekre visszamenőleg közzétették, ki részesült a határon túl – és ki nem – az adófizetők pénzéből, az RMDSZ nem gondolhatja komolyan, hogy továbbra is elkerülheti az arra történő válaszadást, tételesen mire fordította azt a pénzt, amit választói, a romániai magyar kisebbség nevében, azok adójából vett fel. Eközben persze számon lehet kérni a rivális politikai alakulat működésére fordított pénzek forrását is, csakhogy nem szabad elfelejteni: a döglött macska áthajításával az RMDSZ még nem lesz szalonképesebb a közélet szemében.
Összmagyar elszámoltatás?
Népszava, 2011. április 7. – Gál Mária
A szomszédos országok magyar szervezeteire és intézményeire is kiterjeszti vizsgálódását az elszámoltatási bizottság - ezt maga Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos közölte az MTI-vel, miután tárgyalt Tőkés Lászlóval.
Az ex-püspök Európai Parlamenti alelnök, az RMDSZ brüsszeli listavezetője, aki jelenleg épp új pártja bejegyzésén fáradozik, már hónapok óta hangoztatja az elszámoltatás kiterjesztésének szükségességét a határon túli területekre. Nemrég, miután Budapesten megbeszélést folytatott Schmitt Pál államfővel, az elszámoltatási kormánybiztosnál is sikerrel járt, kérése ezúttal meghallgatásra talált.
A részletekről, a mikéntről egyelőre semmit sem tudni, csak annyit, hogy a vizsgálódás kizárólag a 2002- 2010 -es időszakot ölelné fel, holott az utolsó nagy magyarországi támogatási botrányok az első Orbán-kormány utolsó heteihez fűződnek. A kormányváltás óta eltelt közel egy évben sem a hazai, sem a külhoni magyar médiában nem jelent meg olyan eset, amely okot adna a Tőkés László által emlegetett és feltételezett visszaélésekre. Márpedig, ha lett volna ilyen, akkor attól már rég hangos lenne a közélet. Az összmagyar elszámoltatási szándék azonban nem csupán ezért érdekes, tanulságos, és mindenekelőtt veszélyes.
A bejelentés szerepzavart tükröz - a Tőkés Lászlóét és sajnos a magyar kormányét. A magyar közpénzből nyújtott támogatásokkal természetesen el kell, mint ahogyan eddig is el kellett számolni. A nagyobb értékű, 5 milliós vagy az azt meghaladó beruházásokat eddig is, a helyszínen is megvizsgálták. Ennél többet egyetlen magyar kormányszerv vagy bármilyen különleges megbízott sem tehet. Külföldi politikusokkal, filozófusokkal, vagy bármilyen más társadalmi kategóriával nem lehet eljátszani a hazai cirkuszt, nem lehet őket feltételezések alapján előzetesbe küldeni, sem itt, sem saját országukban.
Sőt, a híradókban sem lehet vele szerepelni, mert ahhoz, hogy idehaza is durranjon, magát Markó Bélát kellene bilincsben kísérni a Markó utcába és gyorsan kideríteni, hogy már az utca névadása sem volt véletlen. Magyarán: az elszámoltatási kormánybiztosnak egyszerűen nincs tényleges hatásköre külföldön, és ennek az akciónak politikai haszna sincs a hazai választók körében.
Akkor meg miről szól ez a történet? Pusztán Tőkés László kívánságának teljesítéséről lenne szó? Aligha. Tőkés kérése bár a teljes Kárpát-medencére vonatkozik, nyilvánvalóan Erdélyt és az RMDSZ-t célozza. Az MTI-hez is közölt legutóbbi nyilatkozatában ismételten felszólította az RMDSZ-t, hogy haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek "az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről".
"Az anyaországi támogatási politika illetékeseit ezúton is felkérjük, hogy az eleddig a Medgyessy-Gyurcsány-kormányzat kedvezményezettjei sorába tartozott, zsákmányszerző RMDSZ-es körök iránt a kellő kritikát tanúsítsák és az illő megszorításokat alkalmazzák" - olvasható a nyilatkozatában.
A magyar támogatáspolitika illetékesei viszont pontosan tudják, hogy sem az RMDSZ, sem más határon túli magyar párt nem "kezelt és nem osztott" magyar költségvetési pénzeket; nem kért és nem is kapott egyikük sem direkt támogatást egyetlen magyar kormánytól sem az elmúlt 20 évben. Ez ugyanis államközi konfliktust, illetve a támogatott párt felszámolását eredményezhette volna.
A határon túli támogatások címzettjei oktatási, kulturális alapítványok, civil szervezetek voltak, és remélhetőleg maradtak mindmáig. A külhoni magyar szervezetek delegáltak ugyan civil képviselőket a Szülőföld Alap kollégiumaiba, de a döntéseket a testületek hozták, amelyeknek több mint fele a magyar szaktárcák köztisztviselőiből állt.
Az Alap nyílt pályázati rendszerben működött, 2,2 milliárd forint fölött rendelkezett.
A teljes támogatási keretszám 11 milliárd volt, amibe az Alap pénzén túlmenően beletartozott a státustörvény által előírt, a szomszédos államokban magyar nyelven tanuló diákok oktatási-nevelési, közel 5 milliárd forintos támogatási kerete, a külhoni magyar egyetemek, főiskolák (az erdélyi Sapientia, a felvidéki Selye János Egyetem és a beregszászi Rákóczi Főiskola) 2 milliárdnyi támogatása, a félmilliárdos kapcsolattartási támogatás a vízumkötelezett ukrajnai és szerbiai magyarok számára, a közel 900 milliós nemzeti intézmények támogatása,.. .és még sorolhatnánk a kisebb, de célirányos támogatásokat, mint például a csángók magyar oktatásának vagy a nyugati magyar szervezeteknek a támogatása.
A nem nyílt pályázati rendszerben működő támogatási pénzeket pedig nem a határon túli pártok, hanem a magyar szakminisztériumok kezelték, a kincstár bonyolította és az ÁSZ ellenőrizte. A hazai nagy csontvázkereső buzgalomban ezen a területen egyetlen kis csontocska sem esett ki a szekrényből. Miről beszél akkor Tőkés, mit fog vizsgálni Budai Gyula? És miért épp most, hiszen Tőkés -a tények ismerete hiányában - hónapok óta követeli az RMDSZ elszámoltatását?
Ezúttal is, mint általában, a jól bevált recept szerint történnek a dolgok: az édes bosszú keveredik a működésképtelenség elfedésével, a határon túli magyar médiában jelentkező elégedetlenség elfedési szándékával. Csakhogy ezúttal rendkívül veszélyes ez az elszámolósdi játék. Érdekes módon akkor került mindez terítékre, amikor a határon túli média egyre intenzívebben arról kezdett érdeklődni, hogy miért késik az oktatási-nevelési támogatási pályázat kiírása, hiszen évek óta április 15-ig le is zárult. A válasz egyszerű lenne, ha ki mernék mondani.
Kétségtelenül, ez a státustörvény által előírt, személyreszóló támogatási forma a legnagyobb határon túlra kimenő tétel, amelyet egy-egy, az adott régióban működő alapítvány bonyolít le. Románia és Szlovákia esetében például államközi egyezmény rögzíti a lebonyolító szervezet kilétét, az adott állam szakhatóságai is ellenőrzik azok működését. Romániában egy "RMDSZ-közeli" alapítvány a lebonyolító.
A haszon elsősorban nem anyagi, hanem politikai. Tőkésék megkapták az Orbán- kormánytól az állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést, de a siker akkor lehetne teljes, ha az oktatási-nevelési támogatások politikai és anyagi haszna is az ő Demokrácia Központjaikhoz és szerveződő új pártjukhoz folyhatna be. Ám ez az államközi egyezmény miatt egyelőre lehetetlen. Ürügyet keresnek, ebben remélnek segítséget az elszámoltatási kormánybiztostól.
Az Orbán-kormánynak is jól jön mindez, mert mindaddig, amíg az új gumicsonton rágódik a külhoni magyar sajtó és közvélemény, addig sem kell majd számot adni arról, hogy a felszámolt régi támogatási struktúra helyett közel egy év alatt miért nem jött még létre az új, miért nem működik az oly régen beharangozott Bethlen Gábor Alap, miért álltak le teljesen a határon túli támogatások? A gyakorlati haszon mellett azonban, úgy tűnik, hogy a bosszú is munkál.
Az RMDSZ-nek ideje komolyan vennie a Pelczné Gáll Ildikó által tolmácsolt kongresszusi üzenetet. Nem jól választott a kongresszus, most vessenek magukra. Nem tudták budapesti kézivezérlésre állítani a Kárpát-medence legnagyobb és legerősebb magyar szervezetét, hát ráküldik a kivizsgálási kormánybiztost.
Csakhogy ez nagyon veszélyes út, olyan kockázat, amelyet felelős magyar kormány nem vállalhat fel. Nem a meglebegtetett kivizsgálás a veszélyes, hanem annak a tévhitnek a sulykolása, hogy Magyarország más államok politikai formációinak bármikor is anyagi támogatást nyújtott volna. Ha ezt valamilyen csoda folytán valaki is bebizonyítja, akkor az adott állam nyugodtan felszámolhatja a bűnös magyar pártot. És bár az RMDSZ ellen megy ki ez a játék, elsősorban nem rájuk nézve a legveszélyesebb, hanem a felvidéki és kárpátaljai magyar formációkra.
Tőkés László már egyszer a román bíróságon támadta meg az RMDSZ-t kockáztatva annak felszámolását (ekkor, 2003-ben törölték RMDSZ tiszteletbeli elnöki címét), akkor sem sikerült. Ám Szlovákiában és Ukrajnában sokkal rosszabb a belső hangulat, mint Romániában, az ottani magyar szervezetek ereje és helyzete nem hasonlítható az RMDSZ pillanatnyi erejével, könnyen arra ébredhet a magyar kormány, hogy őket és nem az RMDSZ-t hozza nehéz helyzetbe.
Feltételezni sem merünk ilyen mértékű könnyelműséget. Úgy gondoljuk, hogy Orbán Viktor és kormánya nem játszik a tűzzel, nem kockáztatja ócska bosszúból sem a Kárpát-medencei magyarság politikai képviseletét, sem a szomszédsági kapcsolatok húsz éves verejtékkel elért eredményeit. Vagy legalábbis reméljük.
Elszámoltatás szerepzavarral fűszerezve
Népszava, 2011. április 7.
Tőkés László kérésére a szomszédos országok magyar szervezeteire és intézményeire is kiterjeszti vizsgálódását az elszámoltatási kormánybiztos. Az RMDSZ brüsszeli listavezetője, aki épp az új pártja bejegyzésén dolgozik, már hónapok óta hangoztatja az elszámoltatás kiterjesztésének szükségességét a határon túli területekre.
A mikéntről egyelőre semmit sem tudni, csak annyit, hogy a vizsgálódás kizárólag a 2002-2010-es időszakot ölelné fel, holott az utolsó nagy magyarországi támogatási botrányok az első Orbán-kormány utolsó heteihez fűződnek. Az összmagyar elszámoltatási szándék azonban nem csupán ezért érdekes és tanulságos. A külhoni elszámoltatás szerepzavart tükröz - a Tőkés Lászlóét és a magyar kormányét.
A kormánybiztosnak egyszerűen nincs hatásköre külföldön, és ennek az akciónak politikai haszna sincs a hazai választók körében. Ahhoz, hogy idehaza is nagy vihart kavarjon, Markó Bélát kellene bilincsben kísérni a Markó utcába és gyorsan kideríteni, hogy már az utca névadása sem volt véletlen.
Pusztán Tőkés kívánságának teljesítéséről lenne szó? Aligha. Tőkés kérése nyilvánvalóan Erdélyt és az RMDSZ-t célozza. A magyar támogatáspolitika illetékesei pontosan tudják, hogy sem az RMDSZ, sem más határon túli magyar párt nem "kezelt és nem osztott" magyar költségvetési pénzeket; nem is kért, nem is kapott direkt támogatást egyetlen magyar kormánytól sem. Ez ugyanis államközi konfliktust, illetve a támogatott párt felszámolását eredményezhette volna. A támogatások címzettjei alapítványok, civil szervezetek voltak, és remélhetőleg maradtak mindmáig. A hazai nagy csontvázkereső buzgalomban ezen a területen egyetlen kis csontocska sem esett ki a szekrényből. Miről beszél akkor Tőkés, mit fog vizsgálni Budai Gyula? És miért épp most, hiszen Tőkés hónapok óta követeli az RMDSZ elszámoltatását?
Érdekes módon akkor került mindez terítékre, amikor a határon túli média egyre intenzívebben arról kezdett érdeklődni, miért késik az oktatási-nevelési támogatási pályázat kiírása? A válasz egyszerű. Kétségtelenül ez a státustörvény által előírt, személyre szóló támogatási forma a legnagyobb határon túlra kimenő tétel, amelyet egy-egy, az adott régióban működő alapítvány bonyolít le. Románia és Szlovákia esetében például államközi egyezmény rögzíti a lebonyolító szervezet kilétét, az adott állam szakhatóságai is ellenőrzik azok működését. Romániában egy "RMDSZ-közeli" alapítvány a lebonyolító. A haszon nem annyira anyagi, mint politikai. Tőkésék megkapták az állampolgársággal kapcsolatos ügyintézést, de szeretnék ha az oktatási-nevelési támogatások politikai és anyagi haszna is az ő szerveződő pártjukhoz folyhatna be. Ám ez az államközi egyezmény miatt lehetetlen.
Az Orbán-kormánynak is jól jön mindez, mert amíg az új gumicsonton rágódnak az érintettek, addig sem kell számot adni arról, hogy a felszámolt régi támogatási struktúra helyett miért nem jött még létre az új, miért nem működik az oly régen beharangozott Bethlen Gábor Alap, miért álltak le teljesen a határon túli támogatások? Az érdek mellett a bosszú is munkál, úgy tűnik az RMDSZ-nek ideje komolyan vennie a Pelczné által tolmácsolt kongresszusi üzenetet. Nem tudták budapesti kézi vezérlésre állítani a legerősebb külhoni magyar szervezetét, hát ráküldik a kivizsgálási kormánybiztost.
Csakhogy ez olyan kockázat, amelyet felelős magyar kormány nem vállalhat fel. Nem a kivizsgálás veszélyes, hanem annak a tévhitnek a sulykolása, hogy Magyarország más államok politikai formációinak bármikor is anyagi támogatást nyújtott volna. Ezért az adott állam nyugodtan felszámolhatja a bűnös magyar pártot. És bár az RMDSZ ellen megy ki ez a játék, elsősorban nem rá nézve a legveszélyesebb, hanem a felvidéki és kárpátaljai magyar formációkra. Szlovákiában és Ukrajnában sokkal rosszabb a belső hangulat, mint Romániában, az ottani magyar szervezetek ereje és helyzete nem hasonlítható az RMDSZ pillanatnyi erejéhez, könnyen arra ébredhet a magyar kormány, hogy nem annak ártott, akinek akart.
Hazaárulózásba, fasisztázásba fulladt egy klubest
Hirszerző, 2011. április 7.
Egy ilyen esemény nem számít különösebben hírértékűnek, nem is szoktak ilyenre forgatócsoportot kiküldeni - mondta Bolgár György a tegnapi botrányba fulladt stockholmi előadással kapcsolatban. Az újságíró műsorvezető a Klubrádióban úgy fogalmazott : "mintha előre tudták volna, hogy lesz ott valami, amiért érdemes odamenni és csinálni belőle egy jó kis botrányos tudósítást".
A svéd Pen Klub Jelentés Magyarországról címmel rendezett egy estét a magyarországi helyzetről: a szélsőséges nézetek, mozgalmak terjedéséről és a médiatörvény után kialakult állapotokról. Ennek alkalmából szerveztek egy több mint 2 órás műsort egy stockholmi művelődési házban.
Az eseményre meghívtak egy auschwitzi túlélőt, részleteket olvastak fel a Stockholmban élő Klein György professzor memoárjából, külön interjút készítettek Berlinben Kertész Imrével, amelyet a helyszínen levetítettek, egy magyar műfordító tartott előadást, valamint részleteket olvastak fel Földényi F. László nemrég megjelent könyvéből, (melynek politikai vonatkozása nincsen) - mondta Bolgár György a Klubrádióban az előadás kapcsán.
Bolgár Györgyön és Földényi F. Lászlón kívül a pécsi egyetemen dolgozó Bogdán Mária volt a harmadik meghívott magyar előadó, aki arról beszélt, hogyan mutatják meg problémáikat a romák a magyar médiában. Az előadók az est második felében a svéd közszolgálati rádió munkatársának kérdéseire válaszoltak. Bolgár György elmondása szerint az előadás előtt találkoztak egy televíziós forgatócsoporttal. Kiderült azonban, hogy nem hívták meg őket az eseményre, és a forgatáshoz sem kértek engedélyt. (A Magyar Televíziónak nincsenek tudósítói Svédországban.)
A svéd szervezők akkreditáció hiányában el akarták küldeni a forgatócsoportot, az előadók azonban beleegyeztek abba, hogy maradjanak. Az újságíró-műsorvezető megjegyezte, azt nem tudni, hogy a forgatócsoport kiküldték, vagy ott bérelték fel.
"Az előadás rendben lement, mindenkit megtapsoltak, majd egy ottani magyar elkezdett kiabálni, hogy szeretnének kérdéseket feltenni, mire a svéd előadó mondta, hogy ez nem egy vitaest" - mondta Bolgár György, aki hangsúlyozta, ellentétben a Magyar Televízió jelentésével ez nem magyaroknak, hanem svédeknek szóló est volt, az persze természetese, hogy eljöttek Svédországban élő magyarok is. "Aztán valaki bekiabálta, hogy hazaáruló, erre más azt kiabálta vissza, hogy fasiszták." (Ez már nem szerepelt az MTV közvetítésben.)
A bekiabálók ezután kimentek az épület elé, és nyilatkoztak a Magyar Televíziónak - mondta Bolgár György, aki azért is furcsállja a dolgot, mert ez az esemény nem számít különösebben hírértékűnek, nem is szoktak ilyenre forgatócsoportot kiküldeni. Az újságíró-műsorvezető úgy fogalmazott "mintha előre tudták volna, hogy lesz ott valami, amiért érdemes odamenni és csinálni belőle egy jó kis botrányos tudósítást".
A szuverenitás átka
Új Magyar Szó, 2011. április 7. – Bíró Béla
A politikai osztály hatalmat birtokló tagjai tévedéseikből képtelenek voltak (és máig képtelenek) levonni a következtetéseket.
Sokan képtelenek megérteni, hogy amikor a Magyarországon kialakult helyzetért a közember Gyurcsány Ferencet és híveit teszi felelőssé, nem puszta ürügyről van szó, amely a Fidesz minden – a demokratikus hagyományokat látszólag vagy tényleg megkérdőjelező – intézkedését legitimálhatná.
Sokan képtelenek megérteni, hogy amikor a Magyarországon kialakult helyzetért a közember Gyurcsány Ferencet és híveit teszi felelőssé, nem puszta ürügyről van szó, amely a Fidesz minden – a demokratikus hagyományokat látszólag vagy tényleg megkérdőjelező – intézkedését legitimálhatná. A kijelentés pusztán egy nagyon fontos demokratikus elvet szögez le, azt ugyanis, hogy a demokratikus intézményeket az állampolgári közösség (a „nép") által megválasztott képviselők többségi akarata működteti.
Az állampolgári közösség politikai preferenciái – a körülmények változásának függvényében – természetesen maguk is változhatnak. Ilyenkor a választókat képviselő politikusok akár radikálisan szembe is kerülhetnek választóikkal. Vagy azért, hogy a társadalom hosszabb távú (később tehát valóban akként igazolódó) érdekeit képviseljék, vagy azért, hogy saját csoportérdekeiket maradandóan ráerőszakolják a társadalomra.
Az utóbbi eset következményei – ha a hatalomra került politikai csoportosulás tagjai hosszú időn át fittyet hánynak választóik akaratára – rendkívül súlyosakká is válhatnak. A hatalom birtokosai oly mértékben maguk ellen fordíthatják a közvéleményt, hogy az ellenzék kétharmados többséget szerez a parlamentben, s az ellenzék véleményét valóban semmibe vegye.
Persze ez esetben is csak idő kérdése, hogy maga is ellenfelei sorsára jusson. De ez már egy másik történet (lesz).
Arra, hogy ez ne fordulhasson elő, egyetlen lehetőség kínálkozik, az ugyanis, hogy a hatalom birtokosai, maguk ajánlják fel az újabb politikai megméretkezést, vállalva a hatalom elvesztésének kockázatát is. Valóban demokratikus társadalmakban ez is történik. Erre szolgál az előrehozott választás intézménye. A hatalmon lévők azonban csak akkor képesek lemondani a hatalomról, ha úgy érzik, hogy ellenzékből hatékonyabban képviselhetik a közösségi érdekeket.
Amennyiben azonban a hatalom birtoklása egyetlen vagy néhány társadalmi csoportnak, gazdasági lobbinak, értelmiségi körnek az érdekeit szolgálja, a hatalomról való lemondás lehetetlenné válik, hiszen különben többé nem rendelkezhetnének kényük-kedvük szerint a társadalom erőforrásaival.
A probléma tehát nem az, amit Gyurcsány Ferenc és hívei tettek, hiszen tévedni emberi dolog, s egy gazdasági válságba sodródó világban a tévedések szinte már elkerülhetetlenek. A probléma az, hogy a politikai osztály hatalmat birtokló tagjai tévedéseikből képtelenek voltak (és máig képtelenek) levonni a következtetéseket.
Az őszödi beszéd nem azért volt felháborító, mert Gyurcsány Ferenc kimondta az igazságot, hanem azért mert ennek az igazságnak a konzekvenciáit sem ő, sem Bajnai Gordon nem volt hajlandó levonni. Ha ezt megteszik, akkor ma a Magyar Szocialista Párt legalább 40-45 százalékkal van jelen a magyar Országgyűlésben, s jóváhagyásuk nélkül a FIDESZ–KDNP sem hozhat a társadalom jövőjét hosszabb távon is meghatározó döntéseket.
Mindezt persze, miután a baj bekövetkezett, a magyar értelmiség kimagasló képviselői is kezdték kapiskálni. A sziporkázóan okos Heller Ágnes például a Népszabadság Hétvége mellékletében megehetősen pontosan kimondta az igazságot. Addig azonban, amíg a szocialisták és a liberálisok hatalmon voltak, ezt senki nem tehette meg. Tudom, mert a lap az én hasonló jellegű megfontolásaimat (is) következetesen visszadobta, arra való hivatkozással, hogy állításaimat nem tudom tényekkel alátámasztani. A tények pedig, tudjuk, emberi alkotások...
A kialakult helyzetben azonban az Európai Unió, de még a jóságos Isten sem segíthet a magyar szocialistákon és liberálisokon. Magyarország ugyanis szuverén állam. A magyar nép döntéseit, ha azok nem vezetnek az emberi jogok és a demokratikus alapértékek durva és nyilvánvalóan agresszív megsértéséhez (s erre van, aki vigyázzon), bárki bírálhatja, de magán a „népen" kívül senki nem teheti semmissé.
Az állampolgári nemzet s az erre alapozott állami szuverenitás teszi ezt lehetetlenné. A szocialisták és a liberálisok eme két alapfogalma, amelyeken egyébként minden kisebbség kiszolgáltatottsága alapul.
Sajnos!
Levéltári titkok
Szabadság, 2011. április 7. – BORBÉLY TAMÁS
Bő húsz évvel a rendszerváltás után, előjönnek időnként olyan régi beidegződések, amelyekről már azt hittük, hogy megszabadultunk tőlük. De nem olyan könnyű kinőni a reflexeket. Romániában a levéltári kutatásokkal kapcsolatos törvényi háttér az egyik legkevésbé megreformált terület, amely mai napig se szabályozza demokratikusan és átlátható szabályok szerint a dokumentumokhoz való hozzáférést, és azok kutatását. Hasonló körülmények nehezítik a kutatók munkáját a minisztériumok alárendeltségébe tartozó levéltáraknál is, ahol még mindig önkényes cerberusok őrködnek a dokumentumok fölött. Ezek az „őrködők" kényük-kedvük szerint rostálják meg a kikért iratokat, és szabják meg a kutatóknak, hogy milyen időszakra korlátozzák kutatásaikat, arra hivatkozva, hogy az igényelt levéltári anyag túlságosan nagy időszakra terjed ki.
A hazai áldatlan levéltári állapotokra számos európai felhívás, de román állami dokumentum is rámutatott már. Idézzük fel csak a Tismăneanu-jelentés erre vonatkozó részét, amely egyértelműen kimondja, hogy a levéltárosok szelektíven válogatják ki azokat a kutatókat, akiknek megengedik, hogy hozzáférjenek a dokumentumokhoz, de a kikért anyag tekintetében is ők maguk döntik el, hogy az igényelt kutatási anyag melyik részét bocsátják a kérelmező rendelkezésére, és melyiket titkolják el (nyilvánítják nem létezőnek), különböző jogi magyarázatokra hivatkozva. Ezzel az antidemokratikus gyakorlattal szembesültek a kommunizmus bűneit vizsgáló Tismăneanu-bizottság tagjai is, akiknek valóságos harcot kellett vívniuk a levéltárak anyaga fölött őrködőkkel, hogy hozzáférjenek a múlt rekonstruálásához elengedhetetlen történelmi dokumentumokhoz.
Azóta eltelt több mint négy év, viszont a levéltárakat továbbra is a titoktartás és a titkolózás övezi. Sajnos, egyelőre a megújhodásra való szándék sem érhető tetten, hiszen a minisztériumok, a különböző levéltári állagok gazdái – megnyilvánulásaik alapján – továbbra is a homályos viszonyok fenntartásában érdekeltek. A kommunista időkből örökölt kutathatási korlátozás veszélyét – amit egyébként ők maguk alkalmaznak évtizedek óta – most ők kürtölik világgá egy törvénykezdeményezés kapcsán, ami arról szól, hogy az egyházaknak szolgáltassák vissza a kommunizmus ideje alatt tőlük egykor törvénytelenül elkobzott levéltári állagokat. Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselők beterjesztettek egy erre vonatkozó törvénytervezetet, ami módosítaná az 1996-os levéltári törvényt. A kezdeményezés tavaly elbukott a szenátusban, most pedig a képviselőház asztalára került.
Első lépésben kedvező jelentést kapott a módosító indítvány a kulturális szakbizottságban, ami hangos ellenhadjáratot indított el a román sajtóban. Román történészek – közöttük tiszteletre méltó személyek is – levéltárosokkal karöltve főként román nemzeti érzelmekre apellálva érveltek amellett, hogy az esetleges visszaszolgáltatás „a román nemzeti örökség megcsonkításával" ér fel, mivel – mint mondják – lehetetlenné válik majd a szabad hozzáférés a dokumentumokhoz, amennyiben visszaszolgáltatnák az egykor törvénytelenül elorzott egyházi levéltárakat és a magángyűjteményeket. Állítják ezt azok a levéltári vezetők, akik a birtokukban lévő állományok kutathatóságát még ma is szisztematikusan megakadályozzák, arra hivatkozva, hogy az anyag nincs feldolgozva. A sirámok másik fő érvét a visszaszolgáltatandó dokumentumok féltése képezi, vagyis, hogy új gazdáik bizonyára képtelenek lesznek megfelelő körülmények között tárolni az iratokat, így biztosan az örök enyészetre vannak ítélve. A felháborító mindebben az, hogy maga a levéltár vezetői elismerik: az egyházaktól elkobzott állományok rendszerezése, pontos felmérése mai napig sem történt meg, és a levéltárosok sokszor erre hivatkozva utasítják el a kutatók kéréseit. Így feltevődik az a jogos kérdés, hogy maga a román állam milyen gazdája volt az elmúlt negyven évben ezeknek az iratoknak, ha még az alapvető rendszerezésük sem történt meg, így senki nem tudja – még a magukat jó gazdának tartó állami levéltárosok sem –, mi van a tulajdonukban.
Az egyházak évszázadokon keresztül képesek voltak megőrizni levéltáraikat. Ezentúl is elsősorban ők maguk a legérdekeltebbek abban, hogy ezek az iratok megmaradjanak az utókor számára, és hozzáférhetővé váljanak.
A riogatás tehát alaptalan, és azt mutatja, hogy a visszaszolgáltatást ellenzőkben egy másik, csaknem évszázados reminiszcencia lappang, ami Erdély féltésében nyilvánul meg. Ma ugyanis a románok közül sokan úgy gondolják – kimondva vagy kimondatlanul –, hogy az egyházi levéltárak visszaszolgáltatása révén Románia „elveszítheti Erdélyt" a történelem „újraírása" révén. A román társadalomnak az ilyen riogatások iránti fogékonyságát mutatja, hogy a médiában indított hadjárat nyomán a képviselőház visszaküldte a törvénytervezetet az alsóházi szakbizottsághoz „bizonyos homályos részletek tisztázása" végett.
EP-képviselők megvesztegetése: folyt. köv.?
MTI/ÚMSZ, 2011. április 7.
A brit The Sunday Times leleplező cikkét követő botránynak – amelynek nyomán négy európai parlamenti képviselőről is kiderült, hogy pénzt fogadtak el uniós jogszabályok megváltoztatásáért, hosszabb távon pozitív hozadéka is lehet.
A megvesztegetésen tetten ért négy EP-képviselő – Ernst Strasser osztrák és Pablo Zalba spanyol néppárti, Zoran Thaler szlovén és Adrian Severin román szocialista – eltérő stratégiával harcol a vádak ellen. Bár közös is akad bennük: előbb mindannyian politikai túlélésükért küzdöttek, majd egyáltalán azért, hogy ne kerüljön sor bűnvádi eljárásra.
Sajtóetikai vonulata is van...
Jóllehet mindannyian ártatlanságukat hangoztatják, Strasser és Thaler lemondott, míg Severin, bár kilépett pártjából, ragaszkodik mandátumához, és az ügy legfrissebb érintettje, Zalba is helyén maradt egyelőre. Az érvek egy része gyermeteg: nem tagadták a megvesztegetés szándékát, de azt állítják, hogy éppen rendőrségi feljelentésre készültek... Amelyre erősen rácáfol, hogy már elfogadtak pénzt a különben is hónapok óta folyó ügyekben.
Ráadásul tetten érhető esetükben, hogy tényleg benyújtottak olyan módosító indítványokat, amelyek megfeleltek a magukat lobbistáknak kiadó brit és orosz kérelmezők szája ízének. Sőt, a brit lap provokációjának felülő EP-képviselők még arra is hajlandóak voltak, hogy a tollba mondott szöveget nyújtsák be az EP illetékes szakbizottságaihoz.
A botránynak sajtóetikai vonulata is van: az ügyészségek több uniós tagállamban sem hajlandóak eljárást indítani kiprovokált bűnügy esetén. Belgiumban például a rendőrök csaléteknek használtak egy autót, amelyben értékes tárgyakat „felejtettek", és bár a tolvajokat in flagranti őrizetbe is vették, szabadon kellett őket engedni. Az EP-képviselőket persze aligha menti, hogy csak állobbistákkal volt dolguk, a brit lap pedig könnyűszerrel hivatkozhat arra, hogy leleplezésével a közjót szolgálta, ami felülírhatja a talán kevéssé elegáns csapdaállítást elutasítók kelletlenkedését.
Tessenek távozni!
Az Európai Parlament elnöke egyértelmű az ügyben: minden érintettnek távoznia kell, nem méltóak a képviselői mandátumra.
Az EP-képviselőknek – akik közül Strasser korábban pénzügyminiszter, Severin pedig külügyminiszter volt –, ha lehet mondani, talán még nagyobb a felelősségük, mint a nemzeti parlamenti képviselőknek. Közismertek a különféle költségelszámolási botrányok, éppen Nagy-Britanniában indult számos eljárás a csaló képviselőkkel szemben, és bár mindez kétségkívül megtépázza a parlament és a politikai elit tekintélyét, azért még senki sem kérdőjelezi meg parlamentjük értelmét. Az EP azonban folyamatosan ki van téve – a különben az EU parlamentjében is bent ülő – euroszkeptikusok támadásának.
Csoda-e, hogy ötévente dőlnek meg az EP-választások részvételi arányaira vonatkozó negatív rekordok?
Aligha használt az EP kármentésének, hogy Jerzy Buzek EP-elnök kezdetben hallani sem akart arról, hogy az EU csalásellenes hivatala, az OLAF nyomozhasson az ügyben. A múlt héten még arra hivatkozott, hogy az OLAF mandátuma csak uniós közpénzekkel való visszaélések kivizsgálására vonatkozik. Eltekintve attól, hogy az érv gyenge lábon áll – hiszen a képviselők hivatalukat éppenséggel közpénzen töltik be, tehát, ha azzal visszaélnek, akkor az az EP működési költségeit is érinti –, az EP jobban tenné, ha nem mérne kettős mércével. Ha ugyanis bármelyik uniós intézménynél fordul elő visszaélés, éppen az EP követeli elsőként a teljes körű vizsgálatot.
Buzek is módosított álláspontján, mert március 30-án hivatala már arról adott hírt, hogy engedélyezi az OLAF-nak az eljárást az EP épületeiben is, ám a képviselők irodáját nem vizsgálhatják át, mert ahhoz előbb a nemzeti parlamenteknek kell dönteniük a képviselők mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Pavel Borkovec OLAF-szóvivő szerint: „számunkra ez még nem a történet vége. Úgy véljük, megvan a mandátumunk az irodák átvizsgálására".
Nemcsak személyi következmények lesznek
A korrupciós botránynak várhatóan nemcsak személyi következményei lesznek. Vagy két évtizede napirenden van a lobbicégek tevékenységének szabályozása. Egyelőre csupán önkéntes alapon működik az Európai Bizottságnál működő „kijáró" cégek regisztere.
Ilyen cégekből jó néhány van, Brüsszelben mintegy háromszáz lobbicég több ezer lobbistát tart nyilván, de ezeknek csupán a 40 százaléka iratkozott fel a regisztrációs listára. Bár nekik is érdekük, hogy tevékenységüket megtisztítsák a lobbistákat beárnyékoló előítéletektől, a feladat elsősorban a törvényhozóké, és ez érvényes a tagállami gyakorlatra is.
Buzek most levelet írt az EP-frakcióvezetőknek, és sürgette, hogy legyen kötelező a regiszter. Továbbá maga is ironikusnak nevezte, hogy miközben az EP a lehető legaprólékosabban vizsgálja az Európai Bizottság tagjainak magatartáskódexét, addig ilyen nem létezik az EP-képviselők számára...
A tét pedig nem csupán az, hogy néhány EP-képviselő fizetése kiegészítésének tekinti-e az elfogult törvénykezést. Míg a nemzeti képviselők „legfeljebb" hazájuknak árthatnak, addig az EP-ben a 27 tagállam összeurópai, integrációs érdekein esik csorba.
Fordulat történt a K&H-perben, Kulcsár Attila az FB-n megkezdte a kitálalást
Magyar Hírlap, 2011. április 7.
„Hallgattam és tűrtem, ahogy nap mint nap megaláznak azok, akiknek évekig teletömtem a zsebét, súlyos százmilliókkal, és a mai napig is ezekből az átadott, átutalt összegekből élnek. Volt, aki azóta sikeres vállalkozást alapított az általam sikerdíjként, készpénzhozamként vagy juttatásként átadott összegekből. Ilyen ügyfél volt többek között Forró Tamás is" – mondta tegnap a Fővárosi Bíróságon az újratárgyalt K & H-brókerügy tárgyalásán Kulcsár Attila elsőrendű vádlott, és kijelentette, hogy ötven-hatvan ügyfélnek nevezett személy hiányzik a vádlottak padjáról.
Közülük – akiknek szerinte itt kellene ülniük – egyelőre csak azokat nevezte meg, akiket Forró Tamás, a közismert televíziós újságíró, tizedrendű vádlott, a Zöld Újság Rt. akkori elnök-vezérigazgatója mutatott be neki, s ezek a személyek éppen Forró ajánlására, a nagyobb hozam reményében váltak az ügyfeleivé. Név szerint a közszereplők közül Mudura Sándor romániai üzletembert, Medgyessy Péter barátját, Karl Imre szocialista parlamenti képviselőt, Erdős Endre konzult (az ő kocsijával szökött Kulcsár Ausztriába), Pongrácz Antalt, az OTP Bank mai vezérigazgató-helyettesét, Bánhidi Emilt, az SZRT egykori marketingigazgatóját és Pintér Dezsőt, a Tv2 egykori elnökét említette.
„Nem haragszom Forró úrra, sőt sajnálom, hogy ilyen helyzetbe került miattam, illetve a külön¬megállapodásaink miatt, bár ő nem töltött éveket fegyházban rablógyilkosok társaságában, és nem fosztották ki a barátai, üzlettársai, amikor a legnagyobb bajban volt" – mondta Kulcsár. Hozzátette, hogy nem ártatlan, de kikéri magának azokat a rágalmakat, hogy ő döntötte el, kiből legyen vádlott, s kiből nem. Forró Tamással Muskovszky Gábor ügyvéden keresztül ismerkedett meg – mondta –, akinek felesége az ügyfele volt, s akivel szintén olyan háttérmegállapodást kötött, hogy az extrahozamon, a „sikerdíjon" osztozkodnak. Kulcsár azt mondta, Forró feleségének – aki szintén VIP-ügyfele volt – számításai szerint minimum 40 millió forint hozamot adott át sofőrje, Szekér Gyula közreműködésével. Az egyik ügyfeléhez, a szintén vádlott Schöntál Henrikhez köthető offshore cég, a Balmoral Ltd. ötmillió forintot utalt át Forró felesége letéti számlájára, s a feleség cégének számlájára pedig további kétmilliót. Összegsze¬rűen 76 millió forint hozamot jelentett Forró feleségének, Kovács Katalinnak a vele való üzletelés. A Zöld Újság 41,5 millió forint hozamot ért el a brókercégnél – tette hozzá. (Forró Tamás tegnap délután érdemben nem reagált Kulcsár vallomására.)
Medgyessy Péter barátja, Mudura Sándor nyeresége – Kulcsár vallomása alapján – 282 millió forint volt, Karl Imre szocialista képviselő szintén jelentős hozamban részesült, Erdős Endre konzul a magánszámlája mellett négy cég számlája felett is rendelkezett, Pongrácz Antal, az OTP mai vezérigazgató-helyettese 118 százalékos hozamot ért el. Forró Tamás ajánlotta Pintér Dezsőt és üzlettársát, Könnyű Attilát, akik szintén jelentős hozamhoz jutottak, és rendszeresen kaptak készpénzt is.
|
