Acuzaţii. Un scandal bisericesc din 2007 îi creează probleme vicepreşedintelui PE Tokes - dosarele sfinte
Romania Libera, 16 Noiembrie 2010 – CRISTI CIUPERCA
Curtea Supremă a decis cercetarea penală a lui Laszlo Tokes pe motiv că pastorul reformat a refuzat să pună în aplicare o hotărâre judecătorească.
Vicepreşedintele Par¬lamentului European, Laszlo Tokes, este la un pas de a ajunge în faţa procurorilor după ce jude¬că¬torii de la Curtea Supremă au stabilit că Parchetul General a desfăşurat o anchetă superficială în dosarul în care pastorul re¬for¬mat este acuzat de ne¬respectarea unei hotărâri judecătoreşti. De altfel, instanţa supremă a decis deschiderea unui dosar penal în acest sens. Plângerea iniţială a fost depusă în anul 2007 de către Iuliu Bathori, preot la Parohia Reformată din Ghenci (Satu-Mare), care în luna august a aceluiaşi an a fost exclus ilegal din rândul clericilor. Totodată, Bathori a fost evacuat şi din Casa Parohială, şi, deşi a câştigat procesul cu Tokes, preotul nu a mai fost reprimit. De altfel, Iuliu Bathori susţine că, la vremea respectivă, Laszlo Tokes şi-a în¬demnat doi apropiaţi, pe Ale¬xandru Papp şi Attila Szomer, să nu respecte sub nici o formă hotărârea judecătorească. Par¬chetul de pe lângă Judecătoria Carei, locul unde a fost în¬re¬gis¬trat iniţial dosarul, şi-a declinat competenţa la Parchetul Ge¬ne¬ral, ca urmare a calităţii de eu¬ro¬parlamentar a lui Laszlo Tokes. Însă procurorii de aici au închis dosarul fără să opereze şi cercetările adecvate în acest caz.
„În cauză nu s-au efectuat cercetări"
Superficialitatea cu care a fost tratată cauza este confirmată de judecătorii Înaltei Curţi de Casaţie şi Justiţie, deşi la dosar apărea şi o „adresă emisă de intimatul Tokes Laszlo prin care li se interzicea martorilor Papp Alexandru şi Szomer Alexandru, care au invederat că au respectat ordinul dat de Tokes Laszlo, de a nu remite cheile petentului. „Cu alte cuvinte, aghiotanţii lui Tokes au recunoscut ei înşişi că nu l-au lăsat pe Bathori să reintre în Casa Parohială pe baza or¬di¬nelor primite de la actualul vi¬ce¬preşedinte al Parlamentului Eu¬ropean. „Înalta Curte apreciază că în cauză nu s-au efectuat cer¬cetări, motiv pentru care va dis¬pune trimiterea cauzei pro¬cu¬rorului în vederea începerii ur¬măririi penale faţă de Tokes Laszlo. (...) În acest scop vor fi au¬diaţi petentul Bathori Iuliu, intimatul Laszlo Tokes (...)", se arată în hotărârea Înaltei Curţi. Decizia finală va aparţine Com¬ple¬tului de nouă judecători de la ICCJ, care va soluţiona con¬tes¬taţia lui Tokes pe 22 noiembrie.
Precedentul Toma Zaharia
Cazul Tokes este cel de-al doilea dosar în care este implicat un nume important şi pentru care Înalta Curte de Casaţie şi Justiţie a decis să redeschidă urmărirea penală ca urmare a faptului că Parchetul General a derulat o anchetă defectuoasă. Primul este cazul fostului secretar de stat de la Ministerul de Interne, Toma Zaharia, anchetat pentru modul în care fuseseră făcute o serie de promovări în Poliţie. Parchetul General a închis do¬sa¬rul, dar completul de 9 judecători de la Curtea Supremă a decis, printr-o sentinţă defi¬nitivă, că procurorii trebuie să reia an¬cheta în care mai mulţi poliţişti de la Crimă Or¬ga¬nizată sunt acuzaţi de diferite nereguli.
Speţa care-l are ca protagonist pe Tokes seamănă cu un alt dosar, în care fostul secretar de stat din MAI, Toma Zaharia, este anchetat pentru promovările din Poliţie.
Bűnvádi eljárás Tőkés ellen
Új Magyar Szó, 2010. november 17.
A legfelsőbb bíróság bűnvádi eljárást kezdeményezett Tőkés László EP-képviselő ellen bírósági végzés végrehajtásának megakadályozása miatt. A vád szerint Tőkés 2007-ben még hivatalban levő református püspökként megakadályozta a lelkészi testületből kizárt Báthori Gyula hivatalba való visszahelyezését annak ellenére, hogy a gencsi pap megnyerte az egyházkerület ellen indított pert.
A legfelsőbb bíróság bűnvádi eljárást kezdeményezett Tőkés László EP-képviselő ellen bírósági végzés végrehajtásának megakadályozása miatt. A vád szerint Tőkés 2007-ben még hivatalban levő református püspökként megakadályozta a lelkészi testületből kizárt Báthori Gyula hivatalba való visszahelyezését annak ellenére, hogy a gencsi pap megnyerte az egyházkerület ellen indított pert. Korábban Báthori emiatt már bűnvádi panaszt emelt Tőkés ellen, ám az eljárást megkezdését az ügyészek elutasították.
A legfelsőbb bíróság megállapította: az ügyészek „hanyag munkát végeztek", a bűnvádi eljárás megkezdése ugyanis indokolt volt. Báthorit egyházi vagyon hűtlen kezelése miatt felfüggesztette állásából, majd palástjától is megfosztotta a KREK fegyelmi bizottsága, ami a papságból való kizárást jelenti. Kiebrudalását Báthori polgári peres úton támadta meg; a Szatmárnémeti Bíróság a lelkésznek adott igazat, visszahelyezte állásába, s kimondta, hogy joga van a gencsi szolgálati lakáshoz is.
Az egyházkerület megfellebbezte a döntést, miközben a sértett lelkész előbb csak végrehajtó, majd pedig karhatalmi erők segédletével igyekezett elfoglalni a parókiát. Báthori ezután a bírósági végzés végrehajtásának megakadályozásával vádolta meg Tőkést és a KREK által időközben Gencsre kinevezett Szomori Attila segédlelkészt. Lapunknak tegnap nem sikerült elérnie az EP-alelnököt.
Új elnöke van az EMNT Maros megyei szervezetének
Erdély.ma, 2010. november 16.
Két fontos esemény történt a Maros megyei EMNT berkeiben november 15-én, hétfőn. Új elnököt és vezetőséget választottak a szervezet élére, valamint aláírták a Mihai Viteazul utca 40. szám alatti ingatlan bérlésére vonatkozó szerződést, itt kezdi meg hamarosan ugyanis tevékenységét a Demokrácia Központ. A következő egy évben Jakab István tölti be az elnöki tisztséget, tevékenységét három alelnök segíti Ábrám Noémi, Tőkés András és Kali István személyében, valamint Portik Vilmos, Hegedűs Tivadar és Kocsis Lóránt elnökségi tagok.
„Többen vagyunk mint gondolnánk, többre vagyunk képesek, mint hisszük! Mindannyian tehetünk valamit azért, hogy gyerekeink idehaza magyar óvodák és iskolák udvarán játsszanak. Eljött a cselekvés és az összefogás ideje. A Maros megyei EMNT olyan csapattal vág neki az előttünk álló építkezésnek, amely képes nem csak megfogalmazni, de véghez is vinni terveit. Ember-, polgárközeli tevékenységet tervezünk, és arra buzdítok mindenkit, hogy felelős hallása legyen: történelmi időket élünk! Az autonómia elsősorban lelkületi kérdés" – ismertette Jakab István, aki a továbbiakban a szervezetépítésre, megerősítésére törekszik.
ROMÁNIA
Korai öröm
Háromszék, 2010. november 16.
Első látásra nem is volt eredménytelen az RMDSZ szokásosnál erőteljesebb fellépése az oktatási törvényről szóló alkotmánybírósági döntést követően.
A nagyobbik kormánypárt képviselői sietve közölték: támogatják a jogszabály elfogadását, a taláros testület meglehetősen zavaros indoklásának közzététele után pedig az alkotmányjogász Emil Boc miniszterelnök fölöttébb nyakatekert, különleges évrendszerrel állt elő annak alátámasztására, hogy miért is folytatódhat az elkezdett felelősségvállalási eljárás. A koalíció tegnapi ülésén megerősítették a döntést, úgy látszik hát, ismét szent a béke, legalábbis a hatalom berkeiben.
Korai lenne azonban az öröm: az ellenzék ugyanis váltig állítja, visszaélés a tervezett gyorsított eljárás, a szenátus tanügyi bizottságában kell folytatni a dokumentum vitáját. Meg is tesznek minden tőlük telhetőt, hogy akadályozzák a folyamatot, a liberálisok még az államfő tisztségéből való felfüggesztésével is fenyegetőznek. És mintha a kormányzók sem lennének annyira magabiztosak: ezúttal ők fordultak az alkotmánybírósághoz, kérve az intézmény álláspontját az ügyben.
Hiába hát az elszántság, egyelőre semmi sem biztos. Csak az válik egyre világosabbá, hogy a vita már régen nem a tanügyi rendszer megreformálásáról, a gyermekek jövőjéről, a versenyképes iskolákról szól. Az oktatási törvényt politikusaink — némelyek szándékosan, mások akaratlanul, jóindulatú igyekezetükben — menthetetlenül feláldozzák az egyre ádázabbá, értelmetlenebbé váló pártpolitikai csatározások oltárán.
És azon talán az RMDSZ-nek sem ártana elgondolkodnia, érdemes-e ismét vakon bíznia koalíciós partnereiben, megéri-e mindent a felelősségvállalásra feltenni, vagy nem ártana esetleg szót érteni az ellenzékkel is. Mert ha most le is gyúrják a jogszabályt a demokrata liberálisok torkán, ha sikerül is azt még idén elfogadni, semmi biztosíték nincs arra, hogy a hatalomváltás után az új kormány nem módosítja azonnal a nemzeti kisebbségek számára kedvező előírásokat.
Ez esetben pedig pirruszi lesz csupán ama győzelem, amelyért a szövetség eladta testét-lelkét.
ERDÉLY
Törvénytelennek ítélték Aranyosgyéres többnyelvű helységnévtábláját
Krónika, 2010. november 17. – Kiss Előd-Gergely
Ismét törvénytelennek ítélte a Kolozs megyei törvényszék az aranyosgyéresi önkormányzat azon határozatát, amelynek értelmében a helységnévtáblán a város nevét a román nyelv mellett magyarul és németül is kiírták. Ezúttal Mircea Crişan helyi lakos támadta meg az önkormányzat döntését a Kolozs megyei törvényszéken, akit „zavart" a háromnyelvű helységnévtáblán a magyar és a német felirat. Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő, jogász kérdésünkre abszurdnak ítélte a bírósági döntést, szerinte az igazságszolgáltatás nem ítélhet illegálisnak valamit, amit a törvény nem tilt.
„Habár az erről határozó tanácsülésen mind jómagam, mind az egyik tanácsos jeleztük, hogy egy ilyen határozatnak nincs törvényes alapja, semmi sem akadályozta meg választott vezetőinket abban, hogy véghezvigyék törvényellenes eljárásukat. Nem hagyhattam szó nélkül, nem fogadhattam el a tanácsosok törvénytelen akcióját, ezért a bírósághoz fordultam" – nyilatkozta Mircea Crişan a TurdaNews internetes portálnak. A magyar feliratot sérelmező polgár elmondta: örül az ítéletnek, mert attól tartott, hogy a „korruptnak mondott" bíróság nem ad helyet keresetének.
„Ha minden kutyaugatásra kiveszünk a kerítésből egy lécet, a végén nem marad semmi" – kommentálta a bíróság döntését a Krónikának Németi András, a Kolozs megyei város RMDSZ-es tanácsosa. Elmondta, az önkormányzat várhatóan fellebbez a döntés ellen, erről csütörtökön dönt a képviselő-testület. Az önkormányzati képviselő úgy tudja, a bíróság többek között azzal indokolta döntését, hogy a helységnévtábla felszerelésekor nem rendelkeztek a rendőrség engedélyével. A bírósági döntés felháborodást szült nemcsak az aranyosgyéresi RMDSZ-es politikusok, hanem a szövetség Kolozs megyei képviselőinek körében is.
„Ez egy abszurd döntés. Ha az önkormányzat úgy döntött, hogy kifüggeszti a többnyelvű helységnévtáblát, akkor azt nem írhatja felül a bíróság, a törvény ugyanis ezt nem tiltja" – jelentette ki a Krónikának Máté András Kolozs megyei parlamenti képviselő, jogász, aki szerint jogállamban a bíróságnak helyt kell adnia a fellebbezésnek. Csoma Botond kolozsvári önkormányzati képviselő tegnapi internetes naplóbejegyzésében jelezte: jogászként kész segíteni az aranyosgyéresi önkormányzatnak a fellebbezés megszövegezésében.
Mint arról beszámoltunk, az aranyosgyéresi önkormányzat tavaly december 18-i határozatában elrendelte, hogy a románon kívül a település magyar elnevezése is szerepeljen a helység bejáratánál, annak ellenére, hogy a Kolozs megyei városban csupán 8 százalékos a magyarság számaránya. A határozatot már Călin Platon akkori prefektus is megtámadta a közigazgatási bíróságon, amely első fokon helyt adott az azóta emberölés gyanújával letartóztatott, majd szabadon engedett politikus keresetének.
Az önkormányzat fellebbezését követően azonban a Kolozs megyei táblabíróság felülbírálta az ítéletet, mert jogszerűtlennek találta azt. Így a háromnyelvű tábla jogerősen maradhatott a város bejáratánál. A Kolozs megyei RMDSZ vezető politikusai akkor úgy nyilatkoztak, hogy az ítélet precedensként szolgálhat azon települések számára, mint például Kolozsvár, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20 százalékot.
Budapesti ülésére készül az SZNT
Polgári Élet, 2010. november 16. – Fülöp D. Dénes
Izsák Balázs: eskütétel a Szent Korona előtt az autonómiára
Javában zajlanak az előkészületek, rendezi sorait és küldötteket választ a Székely Nemzeti Tanács a november 19-én, Budapesten tartandó küldöttgyűlésre. Pozitív fordulat, hogy az új magyar kormány támogatja az SZNT székelyföldi autonómia-törekvéseit és ezen a téren hosszú távú együttműködés valósulhat meg, nyilatkozta lapunknak egyebek között Izsák Balázs SZNT-elnök.
– Milyen gondolatokat ébreszt az a tény, hogy a Székely Nemzeti Tanács a budapesti parlament épületében tarthatja küldöttgyűlését?
– Alapgondolatom az, hogy Székelyföld autonómiájának elnyeréséhez alapvető fontosságú Magyarország támogatása. Úgy képzeljük, hogy Magyarország és Románia között lehetséges egy olyan államközi együttműködés, mint amilyen Ausztria és Olaszország között is volt, amikor törvény alapján létrehozták Dél-Tirol autonóm tartományt. Magyarországtól az elmúlt években nem kaptunk határozott biztatást, de az idei választások eredményeként fordulat következett be ezen a téren is, és mi bízunk abban, hogy hosszú távú együttműködés jön létre az SZNT és a magyar kormány között.
– Miként vélekedik arról, hogy az SZNT-t nem hívták meg a Magyar Állandó Értekezletre?
– Úgy gondolom, hogy tévedés volt, hogy nem hívtak meg a MÁÉRT-ra, és nagyon bízom abban, hogy ezt a tévedést a magyar kormány a következő összehívásig korrigálja.
– Eskütétel is lesz a magyar parlamentben?
– Mi felesküdtünk a székelyföldi területi autonómia ügyének szolgálatára 2003. október 26-án. Akkor, ha módunk lett volna arra, hogy a Szent Korona előtt mondjuk el az esküt, mindannyian örültünk volna a lehetőségnek. Erre most megadatott a lehetőség. Nem egy újabb eskütételről van szó, hanem most a Szent Korona közelében a 2003 októberében elmondott fogadalmunkat erősítjük meg.
– Hogyan zajlanak az előkészületek?
– Mindenkit ösztönöztem, körlevélben kértem, hogy a székelyföldi községekben tartsanak tisztújító gyűléséket a települési székely tanácsok ott, ahol szükséges. Erről a helyi közösségek döntenek. Kezdeményeztem, hogy ott, ahol még nincs székely tanács, most alakítsanak és válasszanak küldötteket. A budapesti gyűlés lendületet adott a belső önszerveződésre, mert sok helyen megújultak a székely tanácsok, máshol pedig megalakultak. Pontos összesítés még nincs erről, mert nem zárult le a folyamat.
– Tudjuk, hogy az SZNT nyitott, bárki beléphet soraiba, viszont ez olyan ellentmondásos helyzetet teremthet, mint például az, hogy a székelyföldi területi autonómiát hevesen ellenző Zöld Párt egyik székelyudvarhelyi tagja is SZNT-küldöttként utazhat Budapestre. Miként vélekedik Ön e kérdésről?
– Úgy tudom, hogy egy olyan személyről van szó, aki a Zöld Párt tagjaként is többször megerősítette elkötelezettségét a székelyföldi autonómia iránt. Ha van konfliktus, akkor az nem az SZNT és az udvarhelyi küldött között van, hanem az udvarhelyi küldött és a saját pártja között, ami az illető pártjának a belügye. Én elnökként nem szólhatok bele, hogy kit válasszanak küldöttnek, ha a helyi közösség megbízik benne. Az érintettnek a saját pártjával kell tisztáznia a viszonyát.
Etnikai arányokat változtatnának a települések újraminősítésével – Bánffyhunyad és Szilágycseh is elveszítené városi rangját
Szabadság, 2010. november 17.
A képviselőházban a napokban kezdték el annak a törvénytervezetnek a vitáját, amelyet a demokrata-liberális Nicolae Dobra nyújtott be, azt javasolva: azok a városok, amelyekben a lakosság száma nem éri el a tízezret, minősüljenek vissza községekké, az ötezernél kevesebb létszámú községközpontok pedig falvakká.
Dobra szerint ez az intézkedés jelentős megtakarítást jelentene, hiszen – például – kevesebb polgármestert kellene fizetnie az államnak. Máté András Levente Kolozs megyei RMDSZ-képviselő lapunknak az ügy kapcsán elmondta: nagyon kevés az esély arra, hogy ezt a jogszabály-tervezetet a képviselőház elfogadja. Az általunk megkérdezett Kolozs, Szilágy, Fehér és Beszetrec-Naszód megyei települések polgármesterei pedig egyöntetűen azt hangoztatták: nem hiszik, hogy a jogszabálynak – ha elfogadják – lenne valamilyen előnye, viszont a romániai magyarságot egyértelműen negatívan, de akár katasztrofálisan is érinthetné.
Eljutott a képviselőházba az a törvénytervezet, amelyet Nicolae Dobra demokrata-liberális párti képviselő nyújtott be, és amely a lakosság számától tenné függővé a településeknek városi, illetve községi rangra való (át)minősítését. A jogszabály-tervezetben ugyanis az áll, hogy az 5000 lelket meg nem haladó községközpontokat falukká minősítik át, a 10 000 fős lakosságot meg nem haladó városok pedig községközpontokká válhatnak.
Ha elfogadják a törvénytervezetet, Kolozs megyében Bánffyhunyad községgé minősülne vissza, hiszen az Országos Statisztikai Hivatal adatai szerint csak 9700 lakosa van. Kolozs megyéből 66 község „tűnne el", azaz válna faluvá, és mindössze 9 község – Egeres, Apahida, Kisbács, Bonchida, Szászfenes, Gyalu, Alsó- és Felsőszentmihály, Kissebes és Aranyosergerbegy – tarthatná meg eddigi státusát.
A tervezet kezdeményezője szerint az intézkedéssel csökkenne a közigazgatásban dolgozó alkalmazottak száma. Ha a jogszabályt megszavazzák, 2012-ben 67 Kolozs megyei település polgármesteri széke üresedne meg.
Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke szerint nincs sok értelme annak, hogy a városi és a községi rangról pusztán a lakosok számát figyelembe véve döntsenek. „Egy közigazgatási módosítás alkalmával nem csak egy szempontot kellene figyelembe venni" – tette hozzá a megyei tanács alelnöke.
Az RMDSZ nem szavazná meg a tervezetet
„Az említett jogszabály-tervezetet a szenátusban már elutasították, jelenleg a képviselőház bocsátotta vitára. Nem hiszem, hogy az RMDSZ megszavazna egy ilyen törvénytervezetet, mert tisztában vagyunk azzal, hogy ily módon főleg a szórványban élő kisebb magyar közösségeket fenyegetné egy román többségű önkormányzatba való beolvadás veszélye, és a törvény talán az EU-s pénzalapok lehívására is negatívan hatna" – vélekedett Máté András Levente RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki szerint szükség van a közigazgatás reformjára, de azt nem ilyen módon kell megvalósítani.
Nem ért egyet a tervezett közigazgatási módosításokkal Szrága Zoltán bánffyhunyadi városi tanácsos sem, aki viszont úgy tudja, hogy Bánffyhunyad lakosainak száma meghaladja a 10 000 főt. Póka András György, Kalotaszentkirály község polgármestere is hallott már erről a tervezetről. „Az RMDSZ nem egyezhet bele abba, hogy ez a jogszabály életbe lépjen. Még rémálomnak is rossz. Semmilyen előnyét nem látom egy ilyen változásnak, sem az adófizetők, sem az önkormányzat számára nem lenne előnyös" – vélekedett.
„Alin Tişe Kolozs megyei tanácselnök már jelezte a községvezetőknek, hogy egy ilyen közigazgatási módosítás várható, és írásos javaslatot várt mindegyikünktől arra: milyen községhez csatlakoznánk az új rendszerben? Sem a magyar, sem a román polgármesterek nem értettek egyet ezzel az elgondolással, és tudomásom szerint senki sem válaszolt a felkérésre" – tudtuk meg Tamás Gebe Andrástól, Tordaszentlászló község polgármesterétől.
Antal János, Körösfő község polgármestere szerint ha a tervezetből jogszabály lesz, az visszalépést jelentene a kommunizmusba: az akkori faluromboláshoz lenne hasonlítható. Szék polgármestere, Sallai János úgy vélekedett: ha az általa vezetett községet egy közeli, román többségű településhez csatolnák, az a helyi magyarság végét jelentené. Ha pedig Szamosújvárral egyesülnének, akkor az nagyobb ingatlanadókat jelentene, másrészt 15 kilométeres távolságot az önkormányzattól, az ügyintézések helyétől.
Csak rosszat hoz ez az intézkedés
Szilágy megyében Szilágycseh város lakossága nem éri el a törvénytervezetben szereplő, a városi ranghoz szükséges létszámot. Varga András, Szilágycseh polgármestere kételkedett abban, hogy a nyolcezer lelket számláló kisváros számára jó lenne az, ha emiatt községgé minősítenék vissza a települést. Csapó Károly, a 2000 lelket számláló Debren község polgármesterének is a Ceauşescu-rendszert juttatta eszébe ez a tervezet. „Debren község már átment ilyesmin a kommunizmus idejében, amikor községünket egy másik településhez csatolták. Lehet, hogy az intézkedésnek költségmegtakarító hatása lesz, ám az átlagember számára csak rosszat hozhat ez az intézkedés. Debrenig is 7–8 kilométert kell utaznia annak, aki a községközpontba jön ügyet intézni. Mi lesz akkor, ha ez a távolság a duplájára nő? A polgármester számára sem jelent semmi jót, hiszen mikor jut majd el egy-egy településvezető minden, a fennhatósága alá tartozó településre?" – vetette fel a kérdéseket Csapó Károly.
Major András, Cigányi község vezetője – ahol alig valamivel több, mint 1000 ember él – úgy vélekedett: ha ez a törvénytervezet életbe lép, akkor a települést Zilahhoz csatolhatják, ez pedig azzal a következménnyel jár, hogy minden ügyes-bajos dologért be kell menni a városba, és megnőnének a helyi adók. Újvári Jenő, a valamivel több mint ezer fős Váralmás polgármestere is azon a véleményen volt, hogy a magyar közösségnek nem válna hasznára ez a jogszabály. Kiss-Juhász Csaba szilágysámsoni polgármester pedig bízik abban, hogy a tervezetet nem szavazzák meg, mert annak katasztrófális hatásai lennének. „Vajon miért kell mások döntsenek még most is az életünkről?" – tette fel a kérdést szomorú hangon a polgármester.
Kováts Krisztián Fehér megyei RMDSZ-elnök szerint nehezen lehetne alkalmazni ezt a törvényt – ha egyáltalán megszavazzák. A Fehér megyei városok közül csak Nagyenyeden él számot tevő magyar, ezt a várost pedig lélekszáma miatt nem fenyegeti a felszámolás – tette hozzá. Décsei Atilla-Lehel, Beszterce-Naszód megyei RMDSZ-elnök úgy vélekedett: a megye városait nem befolyásolná ez a törvénytervezet, a magyarok által nagy számban lakott Magyardécse és Árpástó község pedig Bethlen városához csatlakozhatna.
MAGYARORSZÁG
Gyorsabbá válik az ügyintézés a külképviseleteken
Erdély.ma, 2010. november 16.
A külképviseleteken - a kettős állampolgársághoz kapcsolódó, várhatóan emelkedő számú igénylés miatt - kezdeményezett eljárások egyszerűbb, gyorsabb és hatékonyabb lebonyolításának érdekében módosította a konzuli védelemről szóló törvényt az Országgyűlés kedden. A parlament 304 igen szavazattal 39 nem ellenében fogadta el Gruber Attila és Balla Mihály fideszes képviselők indítványát.
A javaslat indoklása szerint az állampolgársági törvény 2010. augusztus 20-án hatályba lépett és 2011. január 1-től alkalmazandó módosításával bevezetett egyszerűsített honosítás, illetve visszahonosítás iránti kérelmek átvétele során a magyar külképviseleti hálózatra jelentős feladatok hárulnak, melyeket 2011. január 3-ig, az ügyfélfogadások tényleges megkezdéséig kell elvégezni.
A módosítás - a konzuli feladatok strukturálásával, az azokért szedhető konzuli költségek meghatározásával, valamint a konzuli díjak mértékét és befizetésének részletszabályait tartalmazó miniszteri rendelet megalkotására adott egyértelmű felhatalmazással - egy olyan új konzuli díjrendszer életre hívását alapozza meg, amely fedezete lehet a konzuli iratok gyorspostai szolgáltató igénybevételével történő továbbításának - írták.
A törvény pontosítja a konzuli szolgálat fogalmát és meghatározza a konzuli tisztviselőnek a konzuli szolgálathoz való viszonyát, strukturálja a konzuli szolgálat és ezen belül a konzuli tisztviselő feladatait, valamint elvégzi a konzuli szolgálatnál szedhető díjak és költségek besorolását, s végezetül egyértelmű felhatalmazást ad e díjaknak és költségeknek külügyminiszteri rendeletben történő szabályozására.
A Ház kéri a javaslat sürgős kihirdetését.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Kié lesz az autonómia? – Kiknek szánják azt a bizonyos autonómiát, ha ezután százezrek hagyhatják el Erdélyt?
Új Magyar Szó, 2010. november 17. – Cs. Gyimesi Éva
Ha voltak is eltérések a fogalom értelmezésében és a jogokhoz vezető stratégiákban, a romániai magyar politikai elit programjában kezdettől fogva szerepelt az autonómia mint az erdélyi magyarok szülőföldön maradásának és gyarapodásának feltétele. Jómagam a diktatúra által központosított hatalom megdöntését tartottam akkor elsődlegesnek, vagyis a közigazgatás decentralizálásának beindulását.
Ha voltak is eltérések a fogalom értelmezésében és a jogokhoz vezető stratégiákban, a romániai magyar politikai elit programjában kezdettől fogva szerepelt az autonómia mint az erdélyi magyarok szülőföldön maradásának és gyarapodásának feltétele. Jómagam a diktatúra által központosított hatalom megdöntését tartottam akkor elsődlegesnek, vagyis a közigazgatás decentralizálásának beindulását.
Ezt minden nyugati újságíró, a demokratikus országok bármely polgára rögtön megértette, aki a helyi szintű választásokon nem közömbös az iránt, hogy az adott közösségből kik kerüljenek vezető pozícióba. A személyes szabadság és méltóság jogi védelmének, a helyes igazságszolgáltatásnak a kereteivel együtt, gondoltam, fokozatosan létrejönnek azok az önkormányzati grémiumok, amelyek által a döntési jogkörök egyre közelebb kerülnek azokhoz a helyi közösségekhez, amelyek majd élni tudnak a demokratikus társadalmi rendszer lehetőségeivel.
A totális államhatalom lebontása a politika, a parlament, a jogalkotás eszközeivel nem csupán az egyénnek adhatja vissza a döntés méltóságát, hanem a községi, városi és megyei/területi vezető testületeknek is. De a döntési szabadsághoz, akárcsak az egyes személyek életében, közösségi szinten is elengedhetetlenül hozzá tartoznak azok a felelősségek és cselekvési formák, amelyeknek közös nevezője nem más, mint a mindennapi munka. Munkálkodni azon, hogy a község, város, terület képviselői végre is hajtsák a gyűléseiken megvitatott határozataikat az adott közösség érdekeinek megfelelő tevékenységekben, a gazdasági gyarapodástól a kulturális kibontakozásig.
A hatalom helyi szintű érvényesítése ugyanis közös erőfeszítéseket feltételez nem csupán a vezetők, hanem az adott település/terület polgárai részéről is. Nos, meglehetősen nagy hézagokat látok a deklarált vezetői stratégiák és a polgári öntudatosság mai állapota között.
A közösségi autonómiát hangzatos és radikális stílusban követelni nem annyira tett értékű, mint hétköznapi, konkrét cselekvés az önkormányzatok által képviselt polgárok részéről. A polgári tevékenységek körébe beletartozik a gyakorlati létszükségletektől vezérelt öngondoskodás és teherviselés, a település adóiból visszajáró költségvetési részesedés célszerű és gazdaságos felhasználása, mondjuk, az út- és intézményépítésben.
Sőt: viszonylag hosszú ideje tere van már annak a pályázási kompetenciának, amelyik képes tájékozódni az Európai Unió különböző regionális fejlesztésekre szánt pénzforrásainak felfedésében és lehívásában, ami lehetővé tenné, hogy a községem, városom, régióm ne szoruljon csupán állami és anyaországi támogatásra, hanem az európai polgárok sorába emeljem magam.
Vajon az önkormányzatok megtettek-e mindent? Vajon a húsz év alatt kialakult-e mérvadó arányban a kezdeményezésnek, öngondoskodásnak és közteherviselésnek az a társadalmi felelősségtudata, amely feljogosítana, hogy reménnyel telve nézzünk unokáink sorsára? Vajon, ha magyar intézményeink túlnyomó többsége még mindig az anyaországi adófizetőktől származó támogatásokból tartja fenn magát, beszélhetünk-e egyáltalán a döntéseink méltóságáról? Nem. Függünk, mint gyermekek a szüleiktől. Felnőttségünknek polgári értelemben véve a jeleit sem látom.
A legújabb magyar parlament úgy döntött, hogy bennünket ezután könnyített eljárással, kedvezmények ígéretével honosít. Nyugdíjas nemzedékem havi átlagjövedelme odaát még annyit sem érne, mint itt, tehát mi nem honosulhatunk. Leginkább a fiatalok jöhetnek szóba. De lehet-e magyar állampolgárként igazi – felelős, önálló, adózó – polgár az a fiatalember, aki itt, a szülőföldjén még nemigen tanulhatott a döntési jogkörével bölcsen élő polgár modelljéből, mert szülei közt is kivételes az ilyen ember?
És ha áttelepülvén továbbra is kedvezményekkel élhet, nem fogja-e ő maga kárát látni az önállóság jókora hiányának? És tud-e már arról, hogy – a honlap alapján – ezzel az adózás és a honvédelem kötelességét is magára veszi? Végül: kiknek szánják a magyar politikai akarat jelenlegi szóvivői azt a bizonyos autonómiát, ha ezután gyorsított eljárással százezrek hagyhatják el Erdélyt?
A román-magyar megbékélés és a kommunizmus öröksége
kitekinto.hu, 2010. november 16.
A román-magyar kapcsolatok tekintetében paradox helyzetnek lehetünk tanúi, hiszen míg az államközi kapcsolatok eddig soha nem tapasztalt csúcson vannak, addig a hétköznapi emberi érintkezések szintjén a helyzet továbbra is igen feszült maradt. Melyek azok a kihívások, amelyekkel e bonyolult viszonyrendszernek meg kellett küzdenie, és mi vár rá a jövőben?
November 15-én Bukarestben, Románia egyik legkomolyabb kutatóintézetének székhelyén előadást tartott Salat Levente kolozsvári politológus-professzor. A kommunizmus bűneinek és a román száműzetés emlékének kutatásával foglalkozó intézmény, az IICCMER arra kérte őt fel, hogy a román-magyar kapcsolatok kommunista múlt általi meghatározottságáról, a megbékélési folyamat részleteiről beszéljen a hallgatóságnak. Előadása kiindulópontjaként Salat kijelentette, bár a kormányközi kapcsolatok tekintetében folytonos javulást láthattunk az elmúlt húsz évben, a romániai magyar kisebbség és a román többség közötti mindennapi kapcsolatok még mindig ellenségesek. Ezt a látszólagos ellentmondást az magyarázhatja, hogy a nemzeti elitek feladták a hétköznapi kapcsolatok problémáinak megoldását az államközi kapcsolatok normalizációja érdekében.
Az elkerülhetetlen háborútól a konzervatív békéig
Közvetlenül a kommunista rezsimek összeomlása után az igen befolyásos amerikai kutató, John Mearsheimer azt jósolta, hogy Magyarország és Románia között elkerülhetetlen a háború. Az 1990. márciusi tragikus események is ezt a fajta előrejelzést látszottak alátámasztani. A valóság azonban mégis megcáfolta ezeket a borús víziókat, a két ország között a viszony az elmúlt húsz évben látványosan javult. Már 1991-ben elkezdődtek a közös katonai gyakorlatok, egy évre rá pedig egy alapszerződés megkötésének tervéről kezdtek el tárgyalni a két külügyminisztérium szakértői. Az alapszerződés csak négy év múlva lépett életbe, 1996 őszén írták alá. 2005-től pedig folyamatos jelleggel tartanak közös kormányüléseket, ami tíz évvel előtte még elképzelhetetlen lett volna.
Arra rávilágítandó, hogy miért nem következett be a mearsheimeri jóslat, Salat Levente több típusú magyarázatot is felsorakoztatott. Egyrészt az euró-atlanti integráció reményében a két ország elitjei képmutató játékba kezdtek, amely meghozta a minőségi javulást a két ország között. Ez azonban azt is eredményezte, hogy a közeledés nem párosult a társadalom szintjén való összefejlődéssel, az elitek így „gyökértelenné" váltak ebben a kérdésben. Egy másik magyarázat szerint a békét a kommunizmusból kikerülő bürokratikus elitek tartották fenn, hiszen ezek érdeke az akkori status quo életben tartása volt, ez garantálta az ő fennmaradásukat is. Ezt a fajta békét „konzervatív békének" nevezhetjük, ellentétben a kanti liberális békével, mely a demokráciák közötti természetes béke állapota.
Észrevehető tehát, hogy bár a felszínen kifejezetten szívélyesek az érintkezések, ahogy azt az Orbán Viktor és Traian Băsescu megnyilvánulásai is tökéletesen példázták, ám ezek nincsenek szolid alapokra helyezve. A döntéshozók ugyanis nem rendelkeznek a társadalom széles támogatásával, a nemzeti kisebbségek problémáit pedig ignorálták, nem kezelték. Jogosan merül fel a kérdés, hogy meddig húzható ez a helyzet komplikációk megjelenése nélkül.
Együttélés vagy egy helyen élés?
Az említett két etnikumhoz tartozó hétköznapi emberek szintjén felmérésekkel alátámasztható az álláspontok éles szembenállása. Mindkét etnikai közösség keretén belül csak egy vékony réteg rendelkezik azzal a típusú kultúrával, amely képessé tenné a tartalmas együttélésre. A mély választóvonal mégsem okoz nyílt konfliktusokat, hiszen mindkét oldal kialakított olyan mechanizmusokat, melyek segítségével szisztematikusan elkerülhetik a konfliktusokat.
A kétoldalú kapcsolatok sajátosságainak leírása után a professzor úr a kommunista múlt örökségét próbálta azonosítani. Véleménye szerint a volt rezsimnek tudható be mind a konzervatív béke, mind pedig az a mozdulatlanság, megrekedtség, mely a másikkal kapcsolatos attitűdök alakulását jellemzi. A kisebbségi közösségek problémáit is zömében a kommunizmus okozta, az új, konzervatív béke állapota pedig nem volt képes ezeket a kérdéseket érdemben kezelni.
Mit hoz az új Európa?
Salat Levente a jövőbeli lehetséges forgatókönyvekre is kitért. A legvalószínűbb változat szerint a két ország közötti viszonyok továbbra is fokozatosan javulni fognak. A politikum továbbra sem vesz majd tudomást a problémás kérdésekről, a társadalom pedig újabb és újabb együttélési formákat fog kitalálni kompenzálásképp. Persze nem kizárható a látványos romlás esete sem. Ez bekövetkezhet, ha valamelyik fél gyökeresen megváltoztatja bel- és külpolitikai elképzeléseit, komoly konfliktusokat okozva ezzel.
A nemzeti kisebbség radikalizálódása is megronthatja a román-magyar viszonyt. Az előadó véleménye szerint nincsenek jelen pillanatban megteremtve a széleskörű radikalizmus feltételei, és sajnálatosnak tartaná, ha ez bekövetkezne. A világ etnikai kisebbségeinek köreiben létezik ugyanis az az elképzelés, mely szerint csak erőszakos módszerekkel hívhatják fel a figyelmet törekvéseikre, ám ez egy igen nagy tévedés. Az Európai Unión belüli esetleges törésvonalak szintén ronthatják a további béke esélyeit. Ezzel az utolsó aspektussal kapcsolatban Salat Levente megemlítette Angela Merkel német kancellár megjegyzését, amelyben a német multikulturalizmus végét hirdette meg. Sok elemző ezt Európa történetének új periódusának kezdeteként könyvelte el. Ilyen körülmények között a magyar-román együttműködés felértékelődhet, de megvalósítása is nagyobb árfordításokat igényelhet.
Házsongárd – múlt és jelen
Szabadság, 2010. november 17. – Asztalos Lajos
Első ízben 1940. november elsején, amikor ismét szabadon lehetett magyarul énekelni, szereztem tudomást a Házsongárdi temetőről. Szüleimmel lefelé ereszkedtünk a családi sírtól. A milliónyi gyertyaláng mögül halk énekszó csendült föl. Az itt nyugvók emlékére, mondta apám. Régi szokás, korábban minden évben így emlékeztek az elhunytakra a dalos egyesületek, dalárdák. Különösen a hóstátiak.
Azóta se hallottam hasonlót. A háború után, minden valószínűség szerint, szó sem lehetett e szép hagyomány folytatásáról. 1948, a kommunista hatalomátvétel után, a parancsuralom idején pedig különösen nem.
A temetőt északról határoló házak tűzfalának támasztva évekig régi sírkövek álltak. Az ötvenes évek vége felé, a hatvanas években, a világításkor nyüzsgő szekusok láttán, egy ideig nem volt kedvem a temetőbe menni. Valamivel később, az ereszd meg idején úgy tűnt, könnyebben lehet lélegezni. A temetőben is tisztább lett a levegő. Egy-egy családtag temetése után mások sírját is szemügyre vettem. 1972-ben Gaal Györgynek a Korunkban megjelent, a zsarnokság sötétjében mécsesként viágító tanulmányát magam is örömmel olvastam. Aki ezt, meg Szabó Dezsőnek az unitárius személyiségek sírjairól 1973-ban, a Keresztény Magvetőben közölt írását olvasta, tudatosan kezdett nézelődni a temetőben.
A hetvenes évek végén, egyik november elsején, családunk valamelyik sírjához menet, néhány tanácstalan diákot láttam Berde Mózsa sírja előtt. Bethlen Gábor sírját keresték. Ez ugyan Gyulafehérvárt, a püspöki székesegyházban van, mondtam, de ha akarják, helyette megnézhetünk néhány itteni nevezetest. Hat óra után öten indultunk neki, s mire tíz óra előtt a kapuhoz értünk, több mint húszra gyarapodott a társaság. Ezután olyan barátságba keveredtünk a mintegy tízre szaporodott diáktársasággal, hogy rendszeres városnéző sétákat tartottunk.
Nem sokkal később napvilágot látott a Korunk 1980-as évkönyve, Gaal György ezúttal részletes házsongárdi írásával. Nagyszerű volt! A nyomdában dolgoztam, így könnyen elláttam a diákokat, és ezzel az évkönyvvel kezünkben róttuk a temetőt. Szövegének köszönhetően számos, számunkra addig ismeretlen sírt is megtaláltunk. Sőt, több nem közölt régire bukkantunk, s az ezekről készített jegyzetekkel egészítettük a szöveget. Közben aggódva figyeltük az újtelepesek honfoglalását.
1989 után lehetőség nyílt alapos, nagyobb példányszámú ismertető közlésére. Gaal György odaadóan, lelkiismeretesen folytatta a nagy elődök, Nagyajtai Kovács István, Knapienszky Kázmér, Kelemen Lajos, Kohn Hillel, Zsakó Gyula, Herepei János munkáját, melynek eredményeként az 1997-ben, a Stúdium kiadó gondozásában napvilágot látott, Tört kövön és porladó keresztencímű kötet igazi siker lett. A szerző ebben már a régi sírok leírását, sírkövek feliratát is közölte. Mint például az I.c parcella három eklektikus kriptája fölötti magaslaton állt Dresler János fia Bancsi 1659-ből való sírkövének szövegét. Ezt az ereszes követ 1989 nyarán semmisítették meg a mellette létesített sír építői. A kötet két változatlan kiadást is megért, majd 2003-ban bővített, színes képekkel ellátott negyedik kiadásban látott napvilágot. Valamennyi kiadás megőrizte kézikönyv alakját, melyet két térképmellékletével a temetőben, egy-egy sír keresése közben is könnyen lehet kezelni.
2009-ben a kiadó újabb, ezúttal teljesen átdolgozott, jelentősen bővített kötet kiadását vette tervbe. Ez végül a Házsongárd Alapítvány létrejöttének tizedik évfordulóján, jelent meg.
A krétázott, minőségi papírra nyomott kötet több fejezetből áll. Az elsőben a szerző a Házsongárdot mutatja be. A név eredetét többen is magyarázták. Nagy nyelvészünk, Szabó T. Attila összefoglalta a korábbiakat: Jakab Elek terjedelmes várostörténeti munkájában a XIV. században élt polgár Hasinschart, Hossonschart('nyúlajkú') nevéből eredeztette, Melich János a Haselgarten-re ('mogyoróskert'), a Hasengarten-re ('nyulaskert') vezette vissza. Herepei János a hársrégi változatából, a hás-ból és a 'fáskert', 'gyümölcsös' jelentésű (b)ongárd-ból származtatta.
E területen kezdetben, nagy valószínűséggel, a közeli Bükk-erdő növényzete volt az őshonos. Vagyis a gyertyán, a patakok környékén, a nedves részeken pedig az ilyen talajt kedvelő mézgás éger. Ebből kiindulva jómagam, tudva azt, hogy az 1270-ben Kolozsvárra telepített szászok egy része Flandriából, Hollandiából származott, arra a következtetésre jutottam, hogy a hegyoldal neve a hars('mézga') + boom[bóm] ('fa'), ('mézgás fa') és a boomgaard'fáskert', 'gyümölcsös' összetételéből, a flamand harsboomgard-ból [hárszbómgárd] 'égeres'-ből való. A magyar nyelv mássalhangzó-torlódást feloldó sajátosságával lett azután ebből előbb a XVI–XVII. században írásban is említett hárszongárd, hársongárd, majd később házsongárd.
Ez a fejezet kitér a város rövid történetére, nevének eredetére. A tatárjárás előtti Kolozsvár helyéről – Kolozsmonostor, Óvár – ma is tart a bizonytalanság. De úgy tűnik, a kettő közül a harmadik volt a város előzménye. A Méri István által 1943-ban feltárt főtéri temetőrészlet, majd ennek az 1950-es, 1960-as években felszínre került további részei, végül az 1995-ben a Mátyás király szülőháza előtti legújabb része arra enged következtetni, hogy mindezek a mai Szent Mihály-templom előzményeként a XI. századtól létezett korai, azonos nevű, 1241-ben elpusztult templom melletti temetőhöz tartoztak. Vagyis a korai Kolozsvár a mai Főtéren és környékén feküdt, az Óvár pedig az 1270-ben idetelepített szászoknak és vendégeknek köszönheti létét.
A város nevének eredetét illetően is folyt a vita. Kolosvagy Miklóselőzménye nem bizonyítható. Amikor a Clusnév a XIII. század elején feltűnik, a Kolosmég ismeretlen, a (Mi)klus-ból való Kluspedig Kniezsa István szerint jóval később tűnik föl a szlávoknál. A latin clusasem állja meg a helyét. Mert egyrészt a latin nyelvű népesség erdélyi folytonossága csak fellegjáró mítoszban létezik, másrészt pedig azért, mert a város neve nem köznévből, hanem szláv személynévből származó korai magyar személynévből lett magyar névadással. Erre utal a Nyitra egyik mellékpatakának völgyében fekvő Kolozsmonostor előtagja is.
A XVI. század derekán bekövetkezett hitújítás után, a pestisjárványok idején a temetők végül annyira megteltek, hogy a sok halottat nem lehetett tisztességesen elföldelni. A hitújítással Szent László 1092. évi törvénye alapján kialakult hagyomány föllazult, s a tanács engedélyt adott a keleti, déli és nyugati kettős városfal közti, addig legeltetésre használt, úgynevezett kőkertbe való temetkezésre. A nyugatiban, a délnyugati szögerődnek, a Vargák tornyának külső oldalán máig megmaradt három magyar és egy latin nyelvű, 1574. évi sírfelirat. Az ismétlődő járvány halottainak sírjai azonban néhány év alatt a kőkertet is megtöltötték. Új temetőt kellett létesíteni.
Ebből a fejezetből megtudjuk, hogy az 1585-ben kitört nagy pestisjárvány arra kényszerítette a várost, hogy azonnal tegyen új temető megnyitásáért. Május 11-én a százférfiak és a tizenkét tagú tanács együttes ülésén elhatározták: „Elsőben látván ő kegyelmek az Istennek ostorát és a halálnak naponként való gyarapodását, az temetőhelyeknek alkalmatlan voltát az sok benne fekvő testek miatt, úgy annyéra, hogy ahol sírt ásnak, mindenütt eleven testre találnak. Gondolkodván azért ő kegyelmek városul ['a város vezetősége, tanácsa, egy emberként'] a felső tanácsbeli uraim is fenn lévén együtt, végezték egyenlő szavazattal, hogy az Torda ucza ['Egyetem utca'] kis ajtón kívül való földben, ahol mostan az dinnyét vetették, egy jó és tágas darab helyt szakasszanak temető helynek. Ahova mind szegény, mind gazdag személy válogatás nélkül temetkezzék, mely helyt jó örökös sövénnyel befogjanak."
Megnyílt az új temető, de a kőkertekbe tovább temetkeztek, sőt, akinek az erszénye megengedte, még hosszú ideig a nagypiaci (főtéri) vagy az óvári templomba temethette halottait. Szamosközy István történetíró a XVI. század végén, a XVII. elején szegények temetőjeként, köztemetőként említi az új sírkertet. Több évtizednek kellett eltelnie, míg az elkülönülés megszűnt, s a gazdag családok is ide kezdtek temetkezni.
Kezdetben új temetőkertnek, nagy új külső sövény kertnek, még a XX. század elején is köztemetőnek mondták. A köznapi nyelvhasználatban csak az utóbbi száz, másfél száz esztendőben Házsongárdi temetővagy egyszerűen Házsongárda neve.
Kezdetben a mai halottas kápolna előtti és mögötti részen temetkeztek. Az 1622. évi pestis után a régi temető nagyjából felének felső széléig. Területének a lejtőn felfelé terjedése valószínűleg nem volt megszabva. A XIX. század végére az akkori mintegy 28 hold betelt. A városi közgyűlés 1892-ben megállapította, hogy „a jelenlegi köztemető annyira túlzsúfolt, miszerint közegészségi és közrendészeti tekintetekből továbbra már nem használható", ezért „beszüntetendő". Új sírok ásását 1893-ban nem engedélyezték. Egyidejűleg „az új temető helyéül, illetőleg a jelenlegi temető kibővítésére azt a [...]14–15holdnyi területet rendeli[...],mely a jelenlegi köztemető tetején fekszik s még néhai Schütz János volt temetőfelügyelő idejében vásároltatott meg e célra a város által".
A temető jellegét jó ideig meghatározta az, hogy a város túlnyomó többsége unitárius volt. A XVII. század elejétől, a református fejedelmek idején hittársaik száma Kolozsvárt is gyarapodott, akik halottaikat ugyanitt helyezték örök nyugalomra. Erdély Habsburg-kézre kerülése után, a XVIII. századtól a római katolikusok is.
Bár 1892-ben beszüntették a Brassai sírjáig terjedő régi temetőt, a több mint száz éve hozott határozat ellenére azonban ma is ide és a tetején megnyitott új temetőben temetkeznek. Az 1950-es évek végétől, de különösen az 1960-asok elejétől, az úgynevezett szocialista iparosítás idején, a város lakossága rövid idő alatt jelentősen földuzzadt. A lakáshiányt a temetőhelyek hiánya követte: a már addig is zsúfolt Házsongárd rövid idő alatt telített lett. Bővítés vagy új temető nyitása helyett elkezdődött, ezúttal tömegméretben, a lejárt bérletű sírok eladása. A városvezetés tudatosan arra törekedett, hogy a város nemzetiségi összetételének a románság javára billentése után, a temetőben is ugyanezt segítse elő.
A Házsongárd mára túlzsúfolt. Az új temetőben a hetvenes években helyenként a sírok közti utakat is eladták sírhelynek. Csak valamelyest enyhített a helyzeten a monostori temető 1975 körüli megnyitása.
Az emlékjelek a korok ízlésével, a lakosság anyagi helyzetének függvényében változtak. A kezdeti fejfát, kopjafát, gombfát a sírkő, az ereszes kő váltotta föl. A XVII. században a módosabbak sírján megjelent a koporsókő, a tumba. A XIX. században az újgótikus sírkövek, a hasábkövek, a svédgránit oszlopok. Ez idő tájt épültek a még nagyobb anyagi erőfeszítést igénylő első kripták.
A temető felosztását és irodalmát tárgyaló fejezet után a kötet legterjedelmesebb része, a sírok parcellánkénti leírása következik. A megközelítőleg 1400 sír leírását a benne nyugvók rövid életrajza, munkásságának ismertetője egészíti ki. Külön fejezet számol be a lutheránus sírkertről és a régi zsidó temetőkről. Rövid megemlékezést olvashatunk a Házsongárd 1956-járól.
Gaal Györgynek 1972-ben, a Korunkban megjelent tanulmánya után nem hivatalosan mintegy hatvan sírra az MI (monument istoric 'műemlék') betűjelt festették. 1980-ban, azzal az elgondolással, hogy legalább a sírok egy részét megmentsék, a Jakó Zsigmond és Kiss András által szervezett csoport összeírta az 1880 előtti halálozási évszámú sírokat, számba vette a jeles személyiségek sírját és a művészi alkotásokat. 1990 után a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság mintegy kétszáz sírt foglalt jegyzékbe és ezt a készülő műemlékvédelmi törvény tervezetéhez csatolta. Mindebből semmi sem lett.
Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet kezdeményezésére 1999-ben létrejött a Házsongárd Alapítvány. Elnöke Gaal György, a temetőről írt több tanulmány, kötet szerzője. Tőkés Erzsébet odaadó, mindent és mindenkit megmozgató tevékenységének köszönhetőn, pályázatok, magánszemélyek támogatásával, szakemberek és lelkes fiatalok bevonásával több sírboltot, sírt állítottak helyre, számos sírt mentettek meg. Ez reményt kelthet bennünk, hogy a temető pusztulása, ha nem is állítható meg teljesen, de legalább lassítható.
Gaal György szerint a jeles személyek sírjának megmentésére egyetlen lehetőség a temető lezárása és díszkertté alakítása lenne. Amint azt nem egy németországi város temetője példázza. Ez nálunk, a mai viszonyok között, sajnos, kivihetetlen.
A kötet végén három oldal ismerteti a felhasznált könyvtárnyi irodalmat. Az utcanév- és a személynévmutató után a kötetet László Miklós több síremlékről készült igényes színes felvétele zárja.
|
