Tartalomjegyzék

EMNT

Aláírták a Szövetség Marosvásárhelyért című dokumentumotSzcs_Gza

Erdély.ma, 2011. június 4.

Ellátta kézjegyével a Szövetség Marosvásárhelyért című dokumentumot a magyar történelmi egyházak és a marosvásárhelyi civil szervezetek képviselőinek többsége. Az okirat alapjául szolgál az egyetlen közös, nem pártszínekben induló magyar polgármesterjelölt állításának Marosvásárhelyen. Az RMDSZ képviselői változatlanul kitartottak álláspontjuk mellett: egyelőre nem írhatják alá a szándéknyilatkozatot.

Történelmi egyházaink képviselői, civil szervezetek vezetői, a marosvásárhelyi magyarság közmegbecsülésnek örvendő személyiségei találkoztak tegnap, június 2-án a Bod Péter Diakóniai Központban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség városi, a Magyar Polgári Párt megyei és városi, valamint a házigazda Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének vezetőivel.

Jakab István EMNT elnök a megbeszélés elején kezdeményezte, hogy a több mint 50 jelenlévő akár az általa képviselt szervezet nevében, akár magánszemélyként, aláírásával erősítse a kialakulóban lévő együttműködést. A résztvevők egyöntetűen kinyilvánították az iránti elkötelezettségüket és elvárásukat, hogy a 2012-es helyhatósági választásokon egyetlen közös, nem pártszínekben induló polgármesterjelölt mögé sorakozzanak fel a magyar politikai és civil érdekképviseleti szervezetek. Egyértelmű vélemény az volt, hogy „a közakarat érvényesüljön a különféle politikai akaratokkal szemben".

Az RMDSZ képviselői – bár határozottan az együttműködés mellett sorakoztak fel – úgy vélték, egyelőre nem írhatják alá az együttműködés alapjául szolgáló szándéknyilatkozatot, azonban az egyházak és civil szervezetek képviselőinek többsége ellátta kézjegyével a SZÖVETSÉG MAROSVÁSÁRHELYÉRT című dokumentumot. Az EMNT – a június 4-i Magyar Összefogás Napja szellemében – sikernek könyveli el, hogy kialakult ez a fajta politikai, egyházi és civil összefogás, és mindent elkövet azért, hogy a kezdeményezés kiteljesedjen, minden marosvásárhelyihez eljusson.
Meglátásunk szerint erre azért van szükség, mert csak együtt, közös erővel tudjuk elérni, hogy ne olyan várossá alakuljon otthonunk, amely nem csak kultúránktól, de jövőképünktől is idegen. Éppen ezért várjuk minden olyan egyházi, politikai, civil és szakmai szervezet, valamint magánszemély csatlakozó aláírását, aki segíteni akar az összefogás sikerre vitelében.

A tárgyaló felek megállapodtak, hogy két hét múlva találkoznak, amikor mindannyian javaslatokat tesznek arra vonatkozóan, hogy kit találnak alkalmasnak arra, hogy a város magyarságának a soron következő helyhatósági választásokon reményt adjon.

Az EMNT Maros megyei elnöksége

RMDSZ

RMDSZ-csapatok félemlítik meg az EMNP-támogatókat?

Krónika, 2011. június 3.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) információi szerint az RMDSZ megbízásából csapatok keresik fel azokat a Kárpátokon túli megyékben élő személyeket, akik kézjegyükkel látták el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését támogató íveket. A nemzeti tanács képviselői úgy értesültek, az aláírókat próbálják meggyőzni arról, nyilatkozzák azt, hogy a kézjegyüket meghamisították, vagy kényszerítették őket arra, hogy támogassák az új párt bejegyzését.

A Háromszék című Kovászna megyei napilap értesülései szerint az akció mögött Seres Dénes parlamenti képviselő áll, a Szilágy megyei honatya azonban cáfolta, hogy ilyesmivel foglalkozna, mondván, az aláírók jegyzéke nélkül ezt nem is tehetné meg.

Toró T. Tibor, a nemzeti tanács ügyvezető elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, az információknak nem tudnak utánajárni, az értesüléseket igazolandó bizonyítékuk sincs, de mint fogalmazott, reméli, hogy ilyesmire 2011-ben nem kerülhet sor.

„Bízom abban, hogy a jogállamiság eljutott arra a szintre, amikor nem kell attól tartanunk, hogy adminisztratív eszközökkel, hatalmi erővel szorítanak le a pályáról, sem attól, hogy ilyen módszerekkel támogatókat félemlítenek meg. Úgy vélem az erdélyi magyar politikai kultúra is fejlődött már annyit, hogy ne kelljen ilyenfajta torpedóakcióktól tartanunk" – nyilatkozta az ügyvezető elnök.

Emlékeztetett: hasonló RMDSZ-es akciókra volt már precedens 2004-ben, amikor a szövetség „mindent megtett", hogy megakadályozza a Magyar Polgári Párt bejegyzését, Temes megyében például a politikus rokonait is megfenyegették. Toró szerint érthetetlen, hogy az aláírók jegyzéke hogyan jutott el bárkihez.

„Az ívekhez a törvény szerint bírák és ügyészségi illetékesek férhetnek hozzá, magánszemélyek alapos indoklással kérhetik ki ezeket. Utánanéztünk, ennek írásos nyoma nincs, tehát egyértelmű, hogy aki hozzáfért, törvénytelen eszközöket használt. A pártbejegyzés ellen óvást emelő Adrian Drăghici például indoklásában arra hivatkozott, hogy az ívek hamis aláírásokat is tartalmaznak, ilyesmit csak abban az esetben állíthat, ha tanulmányozta a jegyzéket, ez azonban hivatalos keretek közt nem történhetett meg" – mutatott rá.

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára nem érti, hogy az EMNT képviselői miért aggódnak, amikor bárki is megkérdőjelezi az aláírások hitelességét.

„Alaptalanok a vádak. Ha nem telefonkönyvből írták ki a neveket és nem csaltak, a pártot be fogják jegyezni" – mondta a főtitkár.

Népszámlálási munkacsoportot hozott létre Nagyváradon és Marosvásárhelyen az RMDSZ

Transindex, 2011. 2011. június 3.

A RMDSZ népszámlálási munkacsoportot hoz létre Nagyváradon és Marosvásárhelyen, annak érdekében, hogy az idei népszámlálás sikeres legyen - áll egy, az RMDSZ által kibocsátott közleményben.

A dokumentum szerint a népszámlálás tétje óriási, hiszen attól függ az elkövetkező években többek között a magyar nyelv hivatalos használata, a magyarlakta településeknek juttatott támogatások mértéke, a magyarlakta régiók fejlődése, hogy hányan vallják magukat magyarnak – nyilatkozta ma Székely István azt követően, hogy a szövetség Maros és Bihar megyei ügyvezető elnökével folytatott tárgyalásokat. Az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkár-helyettese előbb Marosvásárhelyen találkozott Szabó Árpáddal, majd Nagyváradon egyeztetett Szabó Ödönnel.

Székely István elmondta, mindkét helyszínen felvázolták a népszámlálással kapcsolatos feladatokat, meghatározták azok jellegét, rögzítették határidejüket. Azonosították ugyanakkor a népszámlálási kampányba bevonandó intézményeket, azok feladatát. A szövetség főtitkár-helyettese bejelentette azt is, hasonló munkacsoport létrehozása várható Kolozsváron is, ennek létrehozásáról az elkövetkező napokban egyeztet az RMDSZ megyei szervezetének képviselőivel.

RMDSZ Küldöttgyűlés Aradon – Bognár Levente az új elnök

Nyugati Jelen, 2011. június 4.,

Szombaton a Bábszínházban került sor az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének küldöttgyűlésére, amelyen részt vett Bodor László, az RMDSZ főtitkár-helyettese. A küldöttgyűlés „legizgalmasabb" napirendi pontja az elnökválasztás volt, pontosabban a szavazás, mert amint arról beszámoltunk egyedül Bognár Levente indult a megmérettetésben, s a kérdés csak az volt, legalábbis számára, hogy hány ellenszavazattal örökli Király András székét. Végül a küldötteknek csak tíz százaléka nem értett egyet személyével: a leadott 161 voksban 142 igen, 17 nem volt, 2 szavazat pedig érvénytelen volt, így az RMDSZ Arad Megyei Szervezetének új elnöke Bognár Levente alpolgármester.

A szombati küldöttgyűlésen azonban először a beszámolók hangzottak el.

Elsőnek Király András leköszönő megyei elnök lépett a szószékhez és értékelte, elemezte az elmúlt tíz évet, amely alatt ezt a tisztséget betöltötte. Kitért az egyházakkal, a civil szférával való kapcsolatra, elmondta, hogy az RMDSZ minden Arad megyei magyart képvisel. Kijelentette, a szervezetek, a választási eredmények tulajdonképpen stabilnak mondhatóak, amit jelez, hogy ma is négy polgármesterük van, a tanácsosok száma pedig 81-ről 67-re csökkent. „Minden szám és eredmény megmagyarázható, és van egy tendenciája a leépülésnek, elgondolkodtató, miért történt meg, hogy egy aránylag stabil időszakban, 2004–2008 között szavazatvesztés történt".

Király András szerint az Arad megyei magyarság két szimbóluma a Szabadság-szobor és a Csiky Gergely Főgimnázium, mindezt megfelelő koalíciós partnerek megtalálásával érték el. Kérdés viszont, hogy „érdeket akarunk képviselni, vagy csak beszélünk róla, hogy mit akarunk tenni" – jelentette ki, hozzátéve, hogy az aradi magyarság eredményeket vár el tőlük. „A politika nem az álmodozásról szól, ami 91 évvel ezelőtt történt nem az RMDSZ bűne, hanem egy rossz magyarságpolitika eredménye."

A magyar–magyar viszonnyal kapcsolatban felhívta a figyelmet, hogy csak egységben érhetnek el eredményeket, ha 2012-ben egy-két magyar versenytárs is lesz, az RMDSZ-nek meg kell őriznie az eddig elért eredményeket. „Nem zárkózunk el semmilyen összefogás mellől, de akik össze akarnak fogni, velünk tárgyalják meg, mert nekünk vannak képviselőink, megyei vezetőink, tanácsosaink. Van egy erőviszony, és ezt nem szabad megkerülni, továbbra is erős szervezetként kell megjelennünk."

Király András úgy vélte, az elmúlt tíz év eredményes volt, sikerült évekkel ezelőtt megindítani egy fiatalítási folyamatot, kitért a megvalósításokra. Végezetül megköszönte mindenki munkáját, majd sok sikert kívánt az Arad megyei RMDSZ-nek.

Bognár Levente, a Megyei Választmány elnöke foglalta össze a legutóbbi választástól eltelt időszakot, beszélt a szakbizottságokról, választmányi ülésekről.
A Megyei Önkormányzati Konferencia beszámolóját Bölöni György tartotta, kitért az infrastrukturális fejlesztések kiharcolásának nehézségeire, megköszönve a képviselő, a megyei elnök, a megyei tanácsosok ehhez nyújtott támogatását.
Faragó Péter parlamenti képviselő beszámolójában összefoglalta mandátuma első két és fél évének tevékenységét. Kifejtette, hogy rendkívül nehéz periódus volt, hisz számtalan népszerűtlen intézkedést kellett hozni, de ezt csak addig folytatják, amíg van remény a magyarságot érintő célok megvalósítására. Kitért az oktatási törvény fontosságára, a decentralizációra, a végre leporolt kisebbségi törvényre, amelyet valamilyen módon elfogadtatnak. „Ez főleg nekünk, itt a szórványban fontos, mert az oktatási törvénnyel együtt segíthet identitásunk, kultúránk megőrzésében". Beszélt az ismét fellángoló nacionalizmusról, amely a szociáldemokrata-liberális oldalról éri az RMDSZ-t, a gazdasági növekedés lassú megindulásáról, amelynek hamarosan talán eredményei is lesznek.

Az ügyvezető testület beszámolójában Szabó Mihály elnök kitért a feladatkörökre, az elvégzett munkára, a civilszervezetekkel való együttműködésre, rendezvényekre, a helyi szervezetekkel, főtitkársággal való kapcsolattartásra.
A beszámolók vitájánál Sipos György megyei tanácsos az RMDSZ kormányzati szerepével kapcsolatban elmondta, rendkívül fontos ebben részt venni, ellenkező esetben nem jutnának források a magyar településeknek. Az EMNT-ről megjegyezte, fel kellene tenni a kérdést, hogy az RMDSZ állandó bírálatán kívül „egy szalmaszálat sem tettek keresztbe a magyarság érdekében". Spier József az összetartás fontosságát emelte ki, Katona Béla szerint óriási tévedés, hogy külső magyarság próbálja megosztani a romániai magyarságot, kifogásolta, hogy a Nyugati Jelenben az RMDSZ-t bíráló, gyalázó cikkek jelennek meg, s ezekre válaszolni kellene.
A küldöttek szavaztak az SZKT-tagokról is, eszerint a jövőben Faragó Péter, Király András és Albert László is képviseli az aradi szervezetet a Szövetség „miniparlamentjében".

Sógor Csaba: „Közösségünk és Európa jövője a családokon múlik"

Erdély.ma, 2011. június 6.

Június 4-én arra emlékeztünk, hogy egykor szétszakítottak családokat és közösségeket, évtizedek megbénították a magyar nemzet gazdasági, kulturális és politikai erejét, ma jó látni azt, hogy ilyen sokan együtt vagyunk – mondta Szatmárnémetiben Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő az ötödik alkalommal megszervezett Családi Hétvégén és Gyereknapon.

Az RMDSZ Szatmárnémeti szervezete, a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés, az Aranykapu Kulturális Egyesület, a Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) és az Ady Endre Társaság ebben az évben is június 4-5.-én változatos és izgalmas programokkal várta a szatmári családokat.

A tavalyi évhez hasonlóan idén is nagy érdeklődés kísérte a családi vetélkedőt, amelynek fődíját, a brüsszeli jutalomkirándulást Sógor Csaba EP-képviselő biztosította. A benevezett családoknak tíz versenyszámban kellett bizonyítaniuk: különböző ügyességi játékokban próbálhatták ki magukat, például megmutathatták ki mennyire tud helyt állni kürtőskalács-evésben, desszertkészítésben vagy éppen családi címerkészítésben. A közel három órás megmérettetésen az Ipiapacs csapat, vagyis a Pap család bizonyult a legjobbnak, akiket az erdélyi magyar képviselő személyesen hívott meg egy két napos, városnézéssel és parlamentlátogatással egybekötött brüsszeli utazásra.

- Négy gyerekes apaként megtapasztaltam, hogy a nagy családvállalás sok áldozattal jár, de mindemellett sok örömmel is. Ma már arra is gondolnunk kell, hogy Európa jövőjét tekintve létfontosságú, hogy minél több gyerek szülessen, minél nagyobb családok legyenek. Olyan gyerekekre van szükségünk, akik otthonról magukkal hozzák a munka, a mások iránti felelősség, az önzetlenség, az áldozatvállalás, a közösségi öröm érzését és tudatát. Az a társadalom, amely bevándorláspolitikára építi munkaerőpiacát és jövőjét már eleve pusztulásra van ítélve – fejtette ki Sógor Csaba. A képviselő azt is kihangsúlyozta a felajánlott brüsszeli kirándulást biztatásnak szánta, hogy minél többen és minél gyakrabban találkozzanak, úgy véli az ilyen jellegű versenyek nem távolítanak, hanem inkább összehoznak bennünket a mindennapokban.

ROMÁNIA

Összetartozás napja - Román felháborodás Sógor Csaba Facebook-bejegyzése miatt

MTI, 2011. június 6.,

Kisebb felhördülést keltett a román politikai életben, hogy a hétvégén Sógor Csaba, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti képviselője Trianon ánlájk címmel írt bejegyzést Facebook-oldalára, amelyen az évforduló alkalmával a "nem tetszik" (unlike) opciót magyar fonetikával leírva, ellenérzésének adott hangot a 91 évvel korábbi békediktátummal szemben - írja hétfői számában a Krónika.

"Én június 4-én erre emlékezem. Mert a közös múltunkból, a történelem tanulságaiból meríthetjük az erőt jövőnk megalapozásához. Ha Te is így érzed, tedd ki a profilképed mellé a magyar zászlót, hogy mindenki láthassa, nem felejtjük június 4-ét!" – állt a közösségi portálra feltett üzenetben.
Az utóbbi időben egyre szélsőségesebben magyarellenes retorikát alkalmazó ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) ifjúsági szervezetének elnöke, Nicolae Banicioiu egy sajtótájékoztató keretében "aberránsnak" nevezte a bejegyzést, ostobaságnak minősítve az abban foglaltakat, és felszólította az RMDSZ-szel koalícióban kormányzó Demokrata–Liberális Pártot (PDL), követelje az RMDSZ-től, hogy foganatosítson szankciókat Sógor ellen - számol be a lap.

Banicioiu szerint az utóbbi időben a magyar politikusok nyilatkozatai egyre "harciasabbak", ami azt jelzi, hogy Emil Boc kormányfő immár "bármit hajlandó eltűrni". Alexandru Petru Fratean, a PSD Maros megyei szervezetének elnöke kijelentette: nem tiszteli Sógor álláspontját, és ő is RMDSZ-en belüli szankciókat szorgalmazott ellene.

A Krónika hétfői vezércikkében Balogh Levente a Nemzeti Összetartozás Napjának a Kárpát-medence számos pontján megtartott rendezvényeit értékelve emlékeztet: amikor a magyar kormány tavaly a trianoni diktátum aláírásának évfordulóját nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává, e gesztussal a nemzet egyik legnagyobb tragédiáját próbálta új értelmezési keretbe helyezni, úgy, hogy a szétszaggattatás mementóját az együvé tartozás szimbólumává avatja.
"Ez pedig elvben megnyithatja az utat az előtt, hogy az országvesztés dátuma ne mindig a könnyes múltba révedés és a meddő panaszkodás alkalmául szolgáljon, hanem úgy szolgálja a nemzettudat erősítését, hogy közben lehetőséget teremt a Trianonhoz vezető okok honfibútól mentes, higgadtabb számbavételéhez, a vitás kérdések kibeszéléséhez, illetve a párbeszéd kereséséhez a diktátum kedvezményezetteivel" - olvasható a cikkben.

A szerző szerint azonban ezt nem mindenütt sikerült elérni. Az ország kétharmadának elvesztése miatti gyász jogos, de az összetartozás ünnepének mégiscsak az lenne az üzenete, hogy túl tudunk ezen lépni, és a nemzetrészek a határok ellenére képesek egymásra találni és együttműködni - írja. Ehelyett volt olyan rendezvény - állapítja meg -, amelyen a mai geopolitikai helyzetet ismerve irreális, szélsőséges és uszító szólamok hangzottak el, ami a feszültség gerjesztésén és hamis illúziók keltésén kívül egyébre nemigen alkalmas.

A cikkíró azonban hozzáteszi: a feszültségkeltésben az utódállamok illetékesei is jeleskedtek. "A román szociáldemokrata politikusok és a román netes hozzászólók durva kirohanása Sógor Csaba – amúgy kampánycélú, kevésbé szerencsés – Facebook-akciója ellen azt jelzi: továbbra is zéró összegű játszmának tekintik a magyar–román kérdést, ahol az egyik félnek mindenképpen vesztesként kell kikerülnie".

A magyaroktól pedig azt a jogot is elvitatják, hogy tragédiaként éljenek meg egy számukra egyértelműen negatív eseményt - írja Balogh Levente, megállapítva: párbeszédre csak ott van lehetőség, ahol a másik fél nem csupán a saját monológjára kíváncsi.

ERDÉLY

Akadályozzák a kétnyelvű iskolai feliratok kifüggesztését

www.kozpont.ro, 2011. június 3. – Balogh Erzsébet

Ha lehet, akkor miért nem?

Nyílt levéllel és több ezer aláírással ellátott petícióval fordultak a magyar szülők Marosvásárhely elöljáróihoz az iskolák kétnyelvű homlokzati tábláinak kifüggesztését követelve. A Civil Elkötelezettség Mozgalom által felkarolt ügyet több éves lobbitevékenység után sem sikerült a tényleges megvalósításig vinni.

Úgy tűnik, sem a tíz éve érvényben lévő 215-ös törvény, sem a február 8-án megszavazott önkormányzati testületi döntés nem elég garancia nyelvi jogaink érvényesítésére.

Sokévi meddő nyomásgyakorlás után a február 8-i önkormányzati testületi ülésen meghozott döntést sokan kézzelfogható eredménynek és gyors cselekvést maga után vonó tettnek könyvelték el. Úgy gondolták, a Peti András RMDSZ-es képviselő által felkarolt kérésük, a polgármester hangzatos és sokat ígérő szavai ezúttal valós eredményt szülnek. A határozattervezet megvitatása jó alkalom volt mind a PD-L, mind az RMDSZ számára a hangzatos kampányfelszólalásokra, az eredmény pedig egy konkrétumokat teljesen mellőző, ily módon felesleges határozat. Bár kezdetben március 31-i határidőt rebesgettek, melyet a média is felkapott, a megszavazott határozat híján van bármiféle konkrétumnak, az iskolák pedig mind a mai napig kétnyelvű cégérek nélkül állnak.

Figyelmetlenség vagy politikai szemfényvesztés?

A 215-ös helyi közigazgatási törvény értelmében a tanintézmények kétnyelvű tábláinak kihelyezése a polgármesteri hivatal kötelessége. A tétlenség és a kérések folyamatos hárítása után a magyar gyerekek szülei erre vonatkozó önkormányzati határozatot kértek. „A határozattal lehetőség nyílt, hogy pénzalapot különítsenek el a táblákra, hiszen eddig ennek hiányára hivatkoztak. Amennyiben a megszavazott változatban szerepelne egy határidő és konkretizálták volna, hogy mit is értenek kétnyelvűség alatt, lenne amire támaszkodjunk, ezennel azonban megszűnt minden jogilag járható út. A magyar tanácsosok eljátszották azt is, ami lehetett volna. Mikor lehetőség nyílt arra, hogy végre a politikai kampányszövegeket cselekvésre váltsák, egy butaságon csúszik el az egész. Tényleg ennyire figyelmetlenek a tanácsosaink vagy pedig valamilyen politikai húzás volt az egész, egy szemfényvesztés, amivel befoghatják szánkat? Én adtam a voksomat, és sok ezer magyar ember adta a voksát, nem nekünk kell futnunk a tanácsosok után, hogy végre tegyenek valamit, hiszen ők általunk és érettünk kerültek abba a pozícióba, ahol vannak. Az RMDSZ színeiben a mi érdekeinket hivatottak védeni és képviselni, erre tettek esküt" – mondja Csíky Csengele, a magyar szülők nevében megfogalmazott nyílt levél szerzője.

Bár az újabb kudarc után nehéz megtalálni az irányt, hiszen a jogilag járható utak mindenike zsákutcának bizonyult, a szülők ezúttal a probléma minél szélesebb körű tudatosítására, a közfigyelem felhívására törekednek.

„Húsvét közeledtével, keresztény ember lévén, hiszek a csodákban és a megváltásban, de hiszek a cselekvő erőben és az emberi tisztaságban. Sajnos a nálunk érvényben levő törvények erejében nem hiszek, ismét bebizonyosodott, az csupán papírforma. Keressük az utat, a jogi formát, a civil megmozdulásokra való lehetőségeket. Jelen pillanatban egy utcai performanszban gondolkodunk, amivel fel tudjuk kelteni a lakosság figyelmét, a média híján megpróbálunk hangot adni követeléseinknek" – beszél további terveikről Csíky Csengele.

A polgármester jóindulatán múlna?

Csegzi Sándor alpolgármester megkeresésünkre úgy nyilatkozott, Marosvásárhelyen a kétnyelvűség megvalósulása nem csupán gesztus kérdése, hanem kötelesség, de aminek tényleges végrehajtását csak a polgármesternek van joga elindítani. „A tárgyalások során március 31-i határidő szerepelt, és számomra kérdés, hogy ez miért nem maradt benne a határozatban. Egyébként ez egy fölösleges lépés, jelzésértékű viszont a polgármester felé, hogy elvárjuk tőle a cselekedetet, másfelől Marosvásárhely polgárai felé, hogy foglalkozunk ezzel a kérdéssel. Zártabb körben már sokszor próbáltunk tárgyalni, és politikai egyeztetés szintjén lépni ebben az ügyben, de még mindig azt a választ kapjuk, hogy nem jött el a pillanat. Én azt hiszem, Marosvásárhely polgárai, románok és magyarok egyaránt el tudnák viselni a kétnyelvűséget. Nem hiszem, hogy négy évvel az Unióhoz való csatlakozás után a tolerancia minimális megnyilvánulásainak nem tudunk helyet és időt adni. Ezt nem választási kampányhúzásként, nem pontszerzési akcióként kell kezelni, hanem benne kellene legyen a tudatunkban, a gondolkodásunkban, hiszen már rég eljött ennek a pillanata" – véli Csegzi.

Kérdésünkre, miként látja a kivitelezés lehetőségét, az alpolgármester nem tudott konkrét választ adni. Mint elmondta, nem beszélhetünk anyagi teherről, hiszen jelentéktelen összegről van szó, amit akár az iskolafeljavításra szánt alapokból is fedezni lehet. „Aláírási joga viszont egyedül a polgármesternek van, ő az, aki aláírhatja ezen táblák megrendelését, és bármi más kifizetést, amit a költségvetésből kell fedezni. Ezért nem rendelhetem meg én ezeket a táblákat, és ezért várjuk a polgármestertől ezt a lépést, ami nem csupán gesztus, hanem ma már kötelessége is".

Kirakat-törvények mellett jogérvényesítés nélkül

Az ügyet kezdetektől felkaroló és ennek fontosságát tudatosító szervezet, a Civil Elkötelezettség Mozgalom 2010 novemberében az Országos Diszkriminációellenes Tanács elé terjesztette ez irányú panaszát, de onnan sem jött még semmiféle visszajelzés. Szigeti Enikő, a CEMO igazgatója sajnálatosnak, ám mindenképp tanulságosnak véli a helyzetet. „Ez az eset világosan mutatja, hogy milyen ellenállással találkozunk, hogy semmiféle állami szerv nem biztosít garanciát, gyakorlatilag a magyar közösség jogérvényesítését senki nem vállalja magára, a magyar érdekképviselet sem. Az állam irányában megtehető lépéslehetőségeket kimerítettük, amiből az látszik, hogy ezek nem azért lettek megalkotva, hogy alkalmazzák is őket. A tíz év alatt, mióta létezik a helyi közigazgatási törvény, nem igazán voltak ilyen akciók, amelyek felszínre hozták volna a szándékok teljes hiányát. Azért fontosak ezek a küzdelmek, még ha meddők is, mert egyre több ember láthatja, hogy kirakat-törvényeink vannak, és egyre több ember kezd elgondolkodni, hogy milyen esélyei vannak magyarként ebben a régióban" – mutat rá az eredménytelenség „hasznára" Szigeti.

Az egykori 12-es és 13-as számú általános iskolának – jelenleg Nicolae Bălcescu Gimnázium – vezetőségi tanácsi határozata van, melyben megengedték a kétnyelvű táblák kifüggesztését. Az aligazgató két éve jár a magyar tanácsosokhoz, ám folyamatos ellenállásba ütközött. A határozat meghozatala után két iskolaigazgató is azonnal reagált, és kérte a polgármesteri hivataltól a kétnyelvű táblát, de a kérvény ismét elvesztődni látszik a bürokrácia útvesztőiben.

Határtalanul túráztak az egység megteremtéséért

Erdély.ma, 2011. június 6.

Példaértékű, figyelemfelhívó turisztikai és kulturális rendezvény lebonyolítására került sor június 1–5. között a Körösök Völgye Natúrpark Egyesület, a Százlábú Egyesület, valamint Belényes és Békéscsaba testvérvárosok szervezésében.

A két szomszédos európai uniós tagállam, Magyarország és Románia határának rövid időn belüli teljes átjárhatóvá válásának reményével szerveződött a két országot összekötő rendezvény. Az eseményhez több más civil szervezet, határ menti önkormányzat, valamint közéleti személyiség is csatlakozott.

A túra az Erdélyi-szigethegységből indult és javarészt a Fekete-Körös folyását követve jutott el a romániai Belényesből a magyarországi Békéscsabára öt túranap alatt. A túra útvonala a Belényes, Sólyom, Gyanta, Tenke, Nagyzerénd, Ant, Sarkad, Békés, Békéscsaba szakaszon a Fekete- és a Kettős-Körösök, valamint az Élővíz-csatorna vonalát követte. A túraprogramok kerékpáros, gyalogos és vízi túra formájában, egyszerre, szervezetten, túravezetők segítségével zajlottak.

A túra első állomáshelyére, Gyantára szerdán kenukkal érkezett a mintegy negyven résztvevő Pankotai Gábor kajakos világbajnok vezetésével. A résztvevőket Soós József Tamás gyantai református lelkipásztor köszöntötte a Körös-parti teraszon, majd a gyantai gyermekek helyi és Körös-menti népdalokat énekeltek Soós Orsolya gyantai tanítónő irányításával. Az eseményen a túrázók mellett a helybéli lakosság is nagy számban képviseltette magát. A gyantaiak nagy tapssal nyilvánították ki tetszésüket.
Ezután fellépett a magyarremetei Kéknefelejcs néptáncegyüttes gyermek- és felnőtt csoportja. A két tánccsoport felváltva mutatott be a Kárpát-medence különböző tájegységeiből válogatott magyar és román táncokat. Szép előadásuk igencsak tetszett a közönségnek. Mire véget ért a műsor, már el is készült a gyantai módra készített finom gulyás, amit a vendégek és a nézők nagy élvezettel fogyasztottak el.

A negyedik túranapon tömeges, egyidejű, szimbolikus határátlépésre kerül sor ünnepélyes és békés keretek között a kijelölt zöldhatár szakaszon – a turizmus jegyében. Ezzel a demonstrációval a szervezők és a résztvevők fel szándéka az volt, hogy felhívják a figyelmet a határokkal elválasztott környezeti, természeti, kulturális, etnikai és nem utolsósorban turisztikai egység mihamarabbi megteremtésének lehetőségére, valamint a határon átnyúló Körösök Völgye organikus egységének helyreállítására irányuló törekvések elősegítésére.

A felfedező, ismeretterjesztő, aktív mozgást igénylő természeti túranapok estéin pihenésképpen, kikapcsolódásként a Kulturális és Zenei Fesztivál eseményein múlathatták az időt a résztvevők.

Az SZNT egy tisztségviselő-csoportjának közleménye

Erdély.ma, 2011. június 6.

Mottó: Az önrendelkezés útján elindultunk, az úton menni kell!

Az önrendelkezés útján ezredévnél régebbi közösségi múltunk alatt kialakított erkölcsi értékeinkhez, saját magunk alkotta szabályainkhoz való ragaszkodásunk, büszkén vállalt és ápolt székely önazonosságunk tarthat meg.

Alulírottak, az őszinte szó kötelezettsége, székely népünkkel szemben érzett felelősségünk, a Magyar Szent Korona előtt tett eskünknek megfelelően, és tudatában annak, hogy a székely nép jövője csakis vitathatatlan önrendelkezési jogának érvényesítése által biztosítható, az alábbi nyilatkozatot tárjuk a Székely Nemzeti Tanács és a székely társadalom nyilvánossága elé.

2009. december 19-én, Marosvásárhelyt tartotta a SzNT a házszabályában előírt rendes (soron következő) ülését. Ezen az ülésen határozat született a következő ülés helyszíne, időpontja és napirendjére vonatkozóan.

Ennek értelmében a SzNT ülését 2010. március 6-ra, Csíksomlyóra kellett volna összehívni, napirendre tűzve a marosvásárhelyi ülésen idő szűke miatt meg nem vitatott és elnapolt, nevezetesen az elnöki tisztség betöltésének szabályozására és az ÁB összetételére vonatkozó házszabály-módosító javaslatokat és a székely nép önrendelkezési jogáról szóló Nyilatkozat tervezetet.

Nyilvánosan is szóvá tesszük, hogy a SzNT elnöke nem hajtotta végre a testület határozatát, azaz nem hívta össze az ülést, illetve azt, hogy az SZNT ÁB sem tárgyalta meg a történteket.

Véleményünk szerint, ezzel sérült az SZNT , a házszabály szerinti működése, és ugyanakkor súlyos erkölcsi és működésbeli válságba sodorta a Székely Nemzeti Tanácsot.

Meglátásunk, megállapításunk szerint ezáltal egy folyamat indult be, melynek célja egy szűk és egyre zsugorodó (külső) politikai csoport érdekeinek rendelni alá a SzNT-ot.

Megítélésünk szerint megszűnt a SzNT politikai pártoktól való, Házszabályban rögzített, kívánt és határozott függetlensége, és ahogyan Szász Jenő, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke, a Magyar Polgári Párt elnöke fogalmaz, a „politikai jobboldal" egyik szereplőjévé vált!

Igen, a Székely Nemzeti Tanácsban Cotroceni szelleme kísért!

A jelzett folyamatok oda vezettek, hogy gyakorlatilag megszűnt a Székely Nemzeti Tanács közképviseleti jellege, és elveszítette kapcsolatát a Székely Néppel

A megoldást abban látjuk, ha

1. Mielőbb helyreállítjuk a SzNT házszabályszerinti működését, a testületi döntések tiszteletben tartását és sürgősen meghozzuk azokat a határozatokat, amelyek biztosítják a SzNT közképviseleti jellegét, és politikai pártoktól való függetlenségét. (Ennek feltétele az elmaradt csíksomlyói ülés megtartása)

2. Alapos elemzésnek vetjük alá a székely nép jelenlegi helyzetét, önrendelkezési törekvéseinek, ezen belül Székelyföld területi autonómiája megvalósításának esélyeit, a megvalósítás lehetséges útját (útjait), a felhasználható eszközöket.

3. Mindezek alapján, a székely nép, Székelyföld egész társadalma és a külvilág számára egyaránt világos stratégiát és ennek alapján részterületekre lebontott cselekvési programokat kell megfogalmazni, megjelölve a részprogramok felelőseit is.

Szilárd meggyőződésünk, hogy sikerünk legfőbb erkölcsi feltétele székely önazonosságunk, magyar anyanyelvünk nyílt vállalása és ápolása.

Aláírók:

Benkő Emőke, az SZNT ÁB tagja, Barót;

Borsos Géza József, az SZNT ÁB tagja, Gyergyócsomafalva;

Veress Dávid, az SZNT ÁB tagja, Csíkszereda;

Szabó Miklós – széki elnök, SZNT küldött, Bardóc-Miklósvárszék;

Dr. Mózes Gyula – települési székely tanács elnöke, SZNT küldött, Székelyudvarhely;

Korpos Levente – települési székely tanács elnöke, SZNT küldött, Gyergyócsomafalva;

Ferencz Csaba – SZNT küldött, Csíkcsomortán;
Ambrus Á. Árpád, széki alelnök, SZNT küldött, Gyergyószék;
Petres Kálmán, települési székely tanács elnöke, SZNT küldött, Csíksomlyó;
Gál László, SZNT küldött, Csíkcsomortán;
Antal Imre, SZNT küldött, Csíkcsobotfalva;
Székely Álmos, települési székely tanács alelnöke, SZNT küldött, Gyergyócsomafalva;
Egyed István, SZNT küldött, Bardóc;
Csog Ignác, SZNT küldött, Erdőfüle;
Bardócz István, SZNT küldött, Nagybacon;
Bíró Lajos, SZNT küldött, Bölön;
Zoltán Elek, SZNT küldött, Barót;
Zsigmond Sándor, SZNT küldött, Magyarhermány;
Incze Géza, SZNT küldött Nagybacon;
Szakács József, SZNT küldött, Magyarhermány;
Köllő Emil, települési székely tanács tagja, Gyergyócsomafalva

Trianon ellen tüntetett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom

Erdéyl.ma/nol.hu, 2011. június 5.

A trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulója alkalmából rendezett tiltakozó felvonulást a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szombaton Budapesten mintegy másfél ezer ember részvételével.

A rendezvény nemzetirock-zenekarok koncertjével kezdődött délelőtt, majd – jelentős rendőri biztosítással – felvonulás indult az 56-osok teréről, a Regnum Marianum keresztjétől.

A nemzetiszínű és árpádsávos, illetve jobbikos zászlókat lengető tömeg először a szerb, majd a román és a szlovák nagykövetség épülete elé vonult, hogy így fejezzék ki tiltakozásukat „az elcsatolt országrészeken uralkodó magyarellenesség" ellen. A menetben több transzparensre angolul és magyarul az volt írva: „Igazságot Magyarországnak". A vonulás alatt és a külképviseletek előtt hosszasan skandálták, hogy „vesszen Trianon", illetve többször is felhangzott, hogy „mocskos zsidók".

Zagyva György Gyula, a HVIM tiszteletbeli elnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője még a felvonulás előtt, a Városligetben arról beszélt, hogy 91 év után még mindig egymástól elszakítva élnek a magyarok, családok, rokonok.

Toroczkai László, a HVIM elnöke pedig azt mondta: június 4. nem lehet a nemzeti összetartozás napja, Trianon kérdését pedig nem lehet pusztán a kettős állampolgárság kérdésével elrendezni, és „nem lehet lemondanunk egyetlen talpalatnyi magyar földről sem". A liberalizmust gyógyíthatatlan betegségnek nevezve arról is beszélt, hogy – mivel Kövér László házelnök „nemzetbiztonsági okokra hivatkozva" kitiltotta őt a Parlamentből -, a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjaként kezdeményezi, hogy az Országgyűlés elnökét a fenntartó önkormányzat tiltsa ki Ópusztaszerről. A házelnök ugyanis szerinte „nem méltó arra", hogy a Nemzeti Történeti Emlékparkban emlékezzen a trianoni békediktátumra, és a nemzeti összetartás „hamis üzenetét" hirdesse.

A versailles-i Nagy-Trianon kastélyban 1920. június 4-én délután írták alá a győztes hatalmak Magyarország képviselőivel az első világháborút lezáró békeszerződést, amely alapján a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát.

Az Országgyűlés tavaly május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a jövőben a nemzeti összetartozás napja.

Aláírásokkal az autonómiáért – Uniós szintű polgári kezdeményezés

Háromszék, 2011. június 4. – Farcádi Botond

A Székely Nemzeti Tanács élni kíván az uniós szintű polgári kezdeményezés lehetőségével, hogy az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogát uniós szintű jogi aktus ismerje el, és sajátos jogállást biztosítson az általuk lakott régióknak.

A szervezet tegnapi, marosvásárhelyi küldöttgyűlésén jóváhagyta az állandó bizottság erről szóló, korábban elfogadott javaslatát.

A polgári kezdeményezéshez legalább egymillió aláírás szükséges, ezt az Európai Unió több tagállamából kell össze­gyűj­teni. Az SZNT ennek érde­kében együtt szeretne működni az Eu­ró­pában élő más őshonos nemzeti közösségekkel, és szorgalmazza a különböző európai régiók – például Skócia, Wales, Észak-Írország, Katalónia, Baszkföld, Dél-Tirol, Korzika – közös érdekérvényesítését.

Az aláírásgyűjtés beindítására még várni kell: előbb az Európai Bizottságnak kell pontosan szabályoznia a folyamatot, majd a tagállamoknak is be kell azt építeniük országos törvénykezésükbe. Ezzel párhuzamosan azonban az SZNT képviselői felveszik a kapcsolatot az érintett régiók vezetőivel – több térség esetében már megtörtént ez –, igyekeznek kidolgozni az együttműködés módozatait, hiszen az őshonos nemzeti közösségek önrendelkezési jogáról szóló dokumentumot együtt kell kidolgozniuk, az aláírásgyűjtés is több országban zajlana.

Ugyancsak tegnapi ülésén döntött a szervezet küldöttgyűlése a bukovinai székelyekkel való együttműködésről, Potápi Árpád, a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának fideszes elnöke, Bonyhád polgármestere támogatásáról biztosította a szervezetet.

Ünnep és gyász Erdélyben és a Partiumban

Krónika, 2011. június 6.

A magyarországi forgatókönyvhöz hasonlóan zajlottak a június 4-ei események Erdélyben és a Partiumban is: miközben nagyon sok településen a Nemzeti Összetartozás Napjára különböző eseményeket szerveztek, a szélsőséges szervezetek több helyen is Nagy-Magyarország térképekkel, árpádsávos zászlókkal vonultak, és a trianoni sérelmeket hánytorgatták fel.

Az EMNT Bihar megyei demokrácia-központjaiban magyar állampolgárságért folyamodók több érdekes korabeli dokumentummal bizonyították jogosultságukat – ezekből a leszármazást igazoló okiratokból rendezett kiállítást a szervezet Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében a Nemzeti Összetartozás Napján. Nagy József Barna, a váradi demokrácia-központ irodavezetője elmondta: a dokumentumok tulajdonosait arra kérték, engedjék meg, hogy készüljön egy fénymásolat a családi kincsként őrzött iratokról, hogy a tárlat anyaga összeállhasson, de olyan is volt, aki inkább saját pénzén készített színes másolatot saját, nagy becsben tartott dokumentumáról. Italmérési engedély, himlőoltási bizonyítvány is látható a kiállításon. A kiállításmegnyitón a régi Váradot felidéző képekből és a két világháború közötti filmhíradókból álló vetítést is megtekinthettek az érdeklődők. A kiállítás ezen a héten még látható.

Este – akárcsak az előző években – az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) a Nagyvárad fölé emelkedő domboldalon egy hatalmas T betűt állítottak fel, mint Trianon jelképét, majd azt meggyújtották.

Bőrfejűektől tartottak Szatmáron
A trianoni döntés előzményeiről, a romlás előjeleiről beszélt vasárnap Szatmárnémetiben az itt összesereglett romániai, magyarországi, ukrajnai, illetve szlovákiai fiataloknak Szidiropulosz Archimédész budapesti szociológus. A találkozót egyébként a Szatmári Híd Egyesület szervezte, amely az Európai Unió négy országra kiterjedő szomszédsági programjának (ENPI) felhasználásával szombaton Domahidán folkfesztivált tartott, vasárnap pedig Szatmárnémetiben, a református gimnázium udvarán irodalmi műsort, hagyományos mesterség-bemutatót, néptáncelőadásokat, valamint koncerteket is szervezett a fiatalok számára. Krakkó Rudolf elnök szerint egyetlen kisebb incidens árnyékolta be mindössze a találkozót. Megjelentek ugyanis a közegészségügyi hatóság emberei körülnézni annak ellenére, hogy ennivalót nem árusított senki. Utólag vallották csak be, hogy tulajdonképpen azért küldték őket, nézzék meg, mi történik, mivel itt állítólag „felfegyverzett bőrfejűek gyülekeznek, akik embert akarnak ölni". Hogy pontosan ki küldte őket, azt nem árulták el (mindössze annyit mondtak, hogy több helyről hallották ugyanezt), azonban látva, hogy a rendezvény nyugodt mederben folyik, távoztak.
Szidiropulosz Archimédész előadásában egyébként két olyan problémát boncolgatott, amelyek az ország feldarabolásának okai között említhetőek. Az egyik, hogy az ellenzéki obstrukció miatt csak nagyon későn tudtak törvényt alkotni a véderő fejlesztéséről (miközben az összes környező ország készült a háborúra), a másik pedig a nemzetiségi kérdés volt, az 1868-ban meghozott, igen liberális nemzetiségi törvényt ugyanis nem sikerült a gyakorlatban alkalmazni. Kereskényi Sándor szatmárnémeti irodalomtörténész felkért szakértőként szintén rávilágított néhány fontos, a tragédiához vezető mozzanatra a második világháborút lezáró diktátum előtti időszakból.

Több ünnep Vásárhelyen
Több helyszínen, több időpontban és többféleképpen ünnepelték meg Marosvásárhelyen az összetartozás napját. A Székely Nemzeti Tanács a Kultúrpalota nagytermébe hívta tagjait és szimpatizánsait, illetve az erdélyi magyar politikai pártok képviselőit. Utóbbiak el is mentek, de közöttük egyetlen felelős beosztásban lévő politikust nem lehetett látni. A kultúrműsorral egybekötött rendezvényen az SZNT több fontos határozatot fogadott el. Egyike az őshonos kisebbségek által lakott régiók sajátosságainak elismertetése. Ahhoz, hogy a tervezet az Európa Tanács asztalára kerüljön, az Izsák Balázs által vezetett szervezet hét uniós államból csaknem egymillió aláírást készül összegyűjteni.
Az Erdélyi Magyar Ifjak külön emlékeztek meg Trianonról és következményeiről, akárcsak a Sapientia diákjai is, akik éppen június 4-én ballagtak el az egyetemről. Kató Béla református püspökhelyettes, a Sapientia Alapítvány elnöke, miután a sok keserűséget okozó napként emlegette június 4-ét, a Trianon „békés megválaszolására" tért ki. „Tavaly óta június 4. nem a gyász, hanem az összetartozás napja. Tizenegy évvel ezelőtt a magyar kormány megalapította a Sapientia egyetemet, amely egy válasz volt Trianonra. Trianonra csakis ilyen válaszokat szabad adni" – hangsúlyozta a lelkész, aki igazán akkor lenne boldog, ha végzős diákok is hasonló válaszokat adnak majd.

Esős ünnep Gyergyóban
Gyergyószentmiklóson eső zavarta meg a Nemzeti Összetartozás Napjának megemlékezését, többek szerint emiatt jelentek meg szombaton este hat órakor alig kéttucatnyian a köztemetőben. „Trianont a világhatalom készítette elő és valósította meg, magyar és nem magyar segédlettel, szomszédos kivitelezéssel" – hangoztatta átfogó történelmi expozéjában Rokaly József nyugdíjas történelemtanár, helyi tanácsos, kifejtve: az utódállamok kilencvenéves politikája azt mutatja, hogy azok, akik feje fölött a határt 1920-ban átrajzolták, csak úgy maradhatnak meg, ha önkormányzati jogot kapnak minden szempontból. Kihangsúlyozta, hogy a székelység nem minél később akar beolvadni a többségi nemzetbe, hanem soha. Mint mondta, mi akarunk maradni magyarnak, és jogos követeléseinket a többségi nemzet 1918-ban elismerte. Rokaly József beszéde után a politikai pártok és civil szervezetek képviselői koszorút helyeztek el az első világháború hőseinek sírjánál.

Árpádsávos felvonulás Csíkszeredában
Árpádsávos zászlókkal, Nagy-Magyarország térképpel „felfegyverkezve" vonultak fel eközben Csíkszeredában a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) és az EMI szimpatizánsai. A mintegy 150 fiatal Magyarország csíkszeredai főkonzulátusa előtt egy fakeresztet állított fel, ezen helyezték el a trianoni békediktátum előtti Magyarország térképét, majd szögesdrót koszorút is ráakasztottak. A keresztre feszített Magyarországot, vagyis a „népek Krisztusát" magasba emelve vitték az ifjak a Szabadság térre. A fiatalokhoz csatlakoztak egyébként a csíkszéki Mátyás-huszárok, akik Somlyóról érkeztek. „1920-ban, amikor Magyarországot szétszabdalták, senki nem kérdezte meg, hogy más ország állampolgárai akarunk-e lenni, vagy hogy meg akarunk-e tanulni egy másik nyelvet. Ezért mindaddig, amíg minden négyzetcentiméter földet nem adnak vissza a magyar Szent Koronának, emlékezni fogunk, s ez a nap számunkra a gyász napja lesz. Számomra Trianon egy nagy fájdalom" – fogalmazott Szőcs Csongor, a helyi HVIM vezetője. Az eseményen részt vett Ferenci Gábor jobbikos országgyűlési képviselő is, aki élete legszebb trianoni megemlékezésének nevezte a csíkszeredait.

MAGYARORSZÁG

Semjén Zsolt: többé ne lehessen egy erdélyi magyart lerománozni

mno.hu/MTI, 2011. június 4.

Az idén mintegy tizenegyezer diák utazhat külhoni magyarlakta területekre tanulmányi kirándulásra a Határtalanul! program keretében – mondta Semjén Zsolt szombaton a fővárosban, amikor a program nyitányaként Felvidékre tartó diákokat indítottak útnak a budai Várból.

A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes kiemelte: a Határtalanul! program lényege, hogy ne érettségizzen le egyetlen fiatal sem úgy Magyarországon, hogy nem volt intézményes formában legalább egyszer határon túli magyarok között. Az a cél, hogy ez fordítva is így legyen; személyes barátságok szövődjenek, és soha többet ne lehessen azt mondani egy erdélyi magyarnak Budapesten, hogy turista, és ne lehessen lerománozni – hangsúlyozta.

Semjén Zsolt felidézve az egy évvel ezelőtt, a nemzeti összetartozásról hozott törvényt, úgy fogalmazott: ez a jogszabály nyitotta meg a nemzeti önbecsülésnek és a történelemmel való szembenézésnek az útját, ami a magyarság jövőjét jelenti; szembenézett a trianoni katasztrófa okaival, a külső és belső magyarellenességgel. A nemzeti összetartozásról szóló törvénnyel megtették a legfontosabb lépést, amelyet Trianon katasztrófájának orvoslására meg lehetett tenni, és kiterjesztették a magyar állampolgárságot a világon bárhol élő magyarra.

Szétszakíthatatlan a nemzet

Semjén Zsolt szerint a nemzet közjogi egyesítése folyamatosan és gördülékenyen halad, és kitért arra, hogy megérkezett a kilencvenezredik állampolgársági kérelem. „Szent István óta a magyar nemzet nemcsak kultúrnemzet volt, amit a közös nyelv, kultúra és történelmi sorsközösség tart össze, hanem közjogi nemzet is" – fogalmazott a kormányfő kereszténydemokrata helyettese, aki kijelentette: soha senki nem szakíthatja szét ezt a nemzetet.

Kitért arra is, hogy ősszel létrejön a nemzeti regiszter, amellyel az interneten keresztül minden magyart szeretnének elérni a világban. „El fogjuk érni őket, megerősítjük magyarságukban, identitásukban" – fogalmazott, hozzátéve: ezáltal, ha bármely magyart bárhol a világon sérelem ér, az egyetemes magyar nemzet tud neki segíteni. Emberi jogokon nyugvó nemzeti érdekeinket soha nem fogjuk alárendelni más országok szempontjainak – szögezte le. Megcselekedtük, amit a törvény előírt, megindult a nemzet közjogi egyesítése, az iskolák közötti kapcsolatépítése, lesz nemzeti regiszter, és elmondhatjuk, megharcolunk minden magyarért – összegzett a miniszterelnök-helyettes.

Központ és kutatóintézet

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár bejelentette: a Magyarság Házának a Magyar Kultúra Alapítvány a budai Várban lévő székháza ad otthont a jövőben. Kifejtette: a ház olyan központként szolgál majd, amelyben a határon túli magyar értékeket, emlékeket tárják a világ elé. Kulturális és oktatási központ lesz, egyszerre látja el a hagyományőrzés, a múzeumok tradicionális bemutató funkcióját, valamint a nevelés és programszervezés feladatait. Komplex, interaktív közművelődési központot szeretnének létrehozni, amely méltó módon szolgálja a nemzeti önbecsülés megőrzését. Nagyobb hangsúlyt szeretnének fektetni az eddig méltatlanul háttérbe szorított diaszpóra, a szórványmagyarság értékeinek bemutatására. A célok között jelölte meg, hogy a világ elé tárják: a magyar nemzet milyen egyedi, sajátos helyzetben van, és megmutassák értékeinket – fűzte hozzá.

A tervek szerint a Magyarság Házában kapna otthont egy új nemzetpolitikai kutatóintézet is, amelynek előkészületei már célegyenesbe értek. Az intézet a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap intézményeként áll fel, és összetett kutatási tevékenységet folytat majd, alapvető rendeltetése a kormányzati munka tudományos megalapozása lesz. Az intézet profilja a kisebbségkutatás és a nemzetpolitikai, magyarságpolitikai kutatások összehangolása, kezdeményezése. Sokrétű kutatómunkát végeznek majd a magyarság demográfiai, szociológiai, pszichológiai, nyelvi és kulturális értékei témakörében. Az a cél, hogy erre a tudományos alapra lehessen majd hosszú távú kormányzati politikát építeni – emelte ki a helyettes államtitkár.

Köszönet az akkori tanároknak és diákoknak

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, felidézve a trianoni békeszerződés aláírását, azt mondta, hogy ez a nap a diákokról is szól, értük is született. Kiemelte: akkor nagyon sokan azt vizionálták, hogy megszűnik a magyarság, Magyarország beolvad az emberiség nagy tengerébe. Hogy ez nem történt meg, az elsősorban az akkori tanároknak és diákoknak köszönhető, akik nem engedték, hogy elhaljon az a csodálatos érték, amelyet évezrede magyarságnak, magyar nyelvnek, kultúrának hívnak.

Kitért arra, hogy bár a határok kezdtek elolvadni, Magyarországon egészen tavaly áprilisig olyan belpolitikai élet volt, amelyben a magyarságot megvallani, „nem volt sikk". Mégis a fiatalok egyre nagyobb hányada kezdte megérezni, hogy nemcsak Angliába, a tengerentúlra kell és érdemes kirándulni, hanem meg kell ismerni a gyökereinket, a történelmünket, múltunkat is.

Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke fontosnak tartotta, hogy azok a kirándulások, amelyeket évek óta szerveznek, immár állami szintre emelkedtek. A jelen lévő diákokon túl még további tizenöt iskolából, összesen mintegy hétszázan indultak ezen a hétvégén külhoni kirándulásokra – tette hozzá. A budai Várból 225 újpesti, aszódi, szentendrei, gödöllői és ócsai diák indult szombaton felvidéki kirándulásra a Rákóczi Szövetség szervezésében.

Nyolcvannyolcan tettek állampolgári esküt az egri Dobó téren

Hargita Népe, 2011. június 6. – Balázs Katalin

Az egri Dobó téren tették le állampolgári esküjüket szombaton zetelakiak és gyergyószentmiklósiak, összesen nyolcvannyolcan. Az esemény emlékére fát ültettek és emléktáblát avattak.

Soha sem hittem, hogy június 4-e örömet is tud hozni nekünk, határon túl rekedt atyámfiainak. És íme, megtörtént a csoda! Meg, mert ezennel, személyemben egy magyar állampolgárságú székely ember áll a Mindenható Isten, a magyar nemzet és a reménységet átörökítő elődeim lelke előtt" – fogalmazott Mezei János a szombati ünnepségen, hozzátéve: „Ki hitte volna, hogy abból a maradék Magyarországból fog kiemelkedni a nemzet egyesítésének gondolata, amelyikben annyiszor elcsodálkoztak, hogy a székely, a kalotaszegi, a palóc, a délvidéki, a felvidéki, a kárpátaljai és megannyi tájegységen ízesen beszélik a magyar nyelvet."

Habis László, Eger polgármestere elmondta, felemelő pillanat és meghitt alkalom, amikor szembesülhetünk nemzetünk történelmével. Szabó Róbert, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke beszédében kérte az erdélyieket: összetartásukkal is segítsék, hogy erős nemzetté válhasson a magyar, hiszen szerinte ez is hozzájárulhat Magyarország felemelkedéséhez. Erre mintegy válaszként Sándor László, Zetelaka volt polgármestere leszögezte: „Annak ellenére, hogy a határok a magyarok közé álltak, lélekben mindenki az őshazához és az egy nemzethez ragaszkodik. A magyar nemzet mindig élt és mindig élni is fog."

A szentmisével kezdődő, majd az eskütételt követően faültetéssel és Összetartozás-emlékműavatással folytatódó ünnepség során még egy vágyuknak hangot adtak a magyar állampolgárrá lett székelyek, amit Mezei János így fogalmazott meg: „Eskütételem után már csak arra kérlek, szent Atyám, add meg, a Te konok életvitelű székely népednek, hogy végre az Autonóm Székelyföldet mondhassa hazájának."

KÁRPÁT-MEDENCE

Kövér: a határon túli magyarok választójogáról lélekben már döntés született

MTI, 2011. június 4.

A határon túli magyarok választójogáról a döntés a kormánykoalíció tagjainak fejében és lelkében már megszületett, a megvalósítás azonban még sok technikai kérdést vet föl – közölte Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke szombaton a vajdasági Szabadkán.

A jelenleg még hatályos alkotmány a választójogot még magyarországi lakhelyhez köti – mondta a fideszes politikus újságíróknak azt követően, hogy a nemzeti összetartozás napja alkalmából 34 délvidéki magyar ünnepélyes állampolgársági esküt tett.

Az új alaptörvény elfogadása nyomán módosítandó választójogi törvény ezt kitételt valószínűleg eltörli, s minden magyar állampolgárnak lesz választójoga, attól függetlenül, hogy életvitelszerűen Magyarországon él-e – tudatta a házelnök.

A határon túli magyarok választójogának rendezése mellett Kövér László fontosnak tartja a magyarországi nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletének a rendezését is.

Az Országgyűlés elnöke elképzelhetőnek tartja olyan biztosítási rendszer kialakítását is, amelyben részt tudnak venni a nem Magyarországon élő magyar állampolgárok úgy, hogy maguk is hozzájárulnak annak fönntartásához.
Az Országgyűlés tavaly májusban döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja, június 4. a nemzeti összetartozás napja.

Versailles-ban ülésezett a Magyarok Világszövetsége

MTI, 2011, június 4.

A versailles-i kastély parkjában található Nagy-Trianon palota előtt tartott nagygyűlést szombaton a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) a trianoni békeszerződés aláírásának 91. évfordulóján.

A megmozdulásra mintegy 150 magyar megemlékező érkezett Magyarországról és nyugat-európai országokból. A békés megemlékezésen megjelent a Magyar Nemzeti Gárda 15 fős csoportja is, közülük ketten a betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselték.

A magyar, majd a székely himnusz eléneklését követően a sárospataki 8kor színház adott félórás zenés műsort, majd Léh Tibor, Párizsban élő ügyvéd, az MVSZ Kárpát-medencén kívüli régiójának alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A nyugati magyarság képviselőinek rövid üzenetei után Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda országos vezetője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy idén kevesen jöttek el emlékezni Versailles-ba (tavaly rendezett először itt nagygyűlést az MVSZ, akkor mintegy négyszáz résztvevővel), majd bejelentette: a Magyar Nemzeti Gárda aláírásgyűjtésbe kezd "a trianoni békediktátum kérdéskörének felülvizsgálatával" kapcsolatos népszavazás kiírására.

A kérdéseket Ináncsi közlése szerint a szervezet honlapján hamarosan megjelentetik. "Tudjuk, hogy a határokat nem lehet egy tollvonással átrajzolni ..., de ettől függetlenül számos olyan probléma van, amelyet ebben a kérdéskörben meg kell oldani" - tette hozzá.

Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke beszédében a nemzeti összetartozás napját egy évvel ezelőtt kimondó törvény "kulcsmondatának" nevezte, hogy "minden magyar, bárhol éljen, tagja a magyar nemzetnek". Ezt azt jelenti - tette hozzá - hogy az elcsatolt területek is tagjai a magyar nemzetnek. Ugyanakkor úgy vélte, hogy Trianont addig nem lehet meghaladni, és nem lehet pusztán "kijelenteni, hogy elfelejtettük és nem fáj", ameddig nem történt meg a bocsánatkérés és a jóvátétel. A beszédek között a tömeg magyar nemzeti és árpádsávos zászlókat lengetett, s azt skandálta, hogy "vesszen Trianon".

Európának komolyabban kell foglalkoznia az európai kisebbségi jogokkal:

Sógor Csaba honlapja, 2011. június 3.

Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) burgenlandi kongresszusán a romániai kisebbségi helyzetről számolt be. A képviselő a június 1-4. között tartott eseményre országjelentést készített, melyben bemutatta a romániai kisebbségi jogérvényesítés legfontosabb állomásait.

Véleménye szerint a legnehezebb a többség meggyőzése volt arról, hogy a kisebbség tagjai lojális állampolgárok, ezért is bizonyult mérföldkőnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részvétele a bukaresti kormányzásban, ahol nagyon kényes egyensúlyt kell tartania. Folyamatosan egyeztetnie kell és kompromisszumokat kötni, gyakran népszerűtlen intézkedések mellett kiállni, ami szavazatvesztéssel járt. - Még nagyon sok tennivalónk van a többség mentalitásának megváltoztatásában, de a meglévő jogok érvényesítésben és a törvények alkalmazásában is. Bár támogatjuk és szorgalmazzuk a decentralizációt, kiderült, hogy a szubszidiaritás gyakran akadálya a kétnyelvűségnek, az oktatási intézmények önállósításának - mondta Sógor Csaba.

A romániai többség óvakodik attól, hogy hosszú távra garantálja a különböző jogszabályokban lévő kisebbségi jogokat; nem akarja a kisebbségi törvényt támogatni. Ezzel gyakorlatilag kényszerhelyzetbe hozza az RMDSZ-t, mert a szövetségnek támogatnia kell a kormányon lévő pártokat, különben a kisebbségi vívmányok sérülnének. - Látnunk kell, hogy az oktatási törvénybe foglalt jogok, nacionalista politikusok nyomására rövid idő alatt veszélybe kerülhetnek - érvelt az erdélyi magyar képviselő, aki szerint az igazi európai multikulturalizmus azt jelentené, hogy nem csak a kisebbség tanulja meg a többség nyelvét, hanem a többség is elsajátítja a mellette élő népek nyelvét, megismeri kultúráját.

A képviselő úgy véli, hogy Európa sem akar a kisebbségi jogokkal kapcsolatban döntést hozni. Jó példa erre, hogy 2009-ben az Európai Parlamentben nem sikerült elfogadtatni egy kisebbségvédelmi véleménytervezetet, mert a legnagyobb politikai csoportok, a szociáldemokraták és a néppártiak nem támogatták. - A harcot azonban nem szabad feladni - fogalmazott Sógor Csaba, hozzátéve, hogy a kisebbségi politikusok feladata, hogy meggyőzzék a többséget terveikről, de közben arra is figyelniük kell, hogy egyes kisebbségek ne adják fel a békés eszközöket. A romániai magyarság politikai síkon érvényesíti követeléseit. Nálunk a politikus a mikrofont választja, esetleg az utcai tüntetésekét, de nem fog erőszakos módszerekhez folyamodni - hangsúlyozta az EP-képviselő.

Sógor Csaba véleménye szerint a civil szervezetek nagyon fontos szerepet játszanak a kisebbségi közösségek jogköveteléseinek megfogalmazásában, kiegészítik a szakpolitikák és intézmények tevékenységét. Európai szinten a kisebbségpolitikában az egyik legfontosabb szerep a FUEN-é - hangsúlyozta Sógor Csaba, köszönetet mondva a nyitottságért, amellyel a szervezet az RMDSZ által javasolt kisebbségi tematikájú európai polgári kezdeményezést fogadta.

A FUEN kongresszusa Kismartonban, június 3-án délután, a politikai közgyűléssel folytatódik, amelynek napirendjére kerül a kisebbségi keretszabályozás megalkotása érdekében indított európai polgári kezdeményezés témája.

INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA

Miért mondta a román államfő, hogy Székelyföld nem létezik?

mindennapi.hu, 2011. június 4. –  Hargitai Mátyás

A székelyek egyszerűen megelégelték Bukarest nemtörődömségét, és kezükbe vették a sorsukat. Ezzel olyan terhet emeltek le a román állam válláról, amely régóta nyomasztotta a központi hatóságokat.

Sokatmondó tény, hogy a Székelyföld területi autonómiáját egyébként határozottan elutasító román államfő, Traian Basescu a minap azt válaszolta egy, a magyarok által tömbben lakott térség Brüsszelben megnyitott képviseletét firtató kérdésre, hogy ennek az ügynek „nincs politikai vonzata", de hozzáfűzte rögtön, hogy szerinte ez a lépés a románok és a román alkotmány semmibe vételének minősül. Kijelentette, hogy olyan közigazgatási terület nem létezik, amit Székelyföldnek lehet nevezni.

A román elnök ezúttal sem hazudtolta meg magát

Traian Basescu egyrészt hazabeszélt, román szíveket melengető véleményt fejtett ki, másrészt megfontolandó véleményt mondott, amikor az ügy politikai vonzatának hiányát emlegette. Mondhatni, két legyet ütött egy csapásra, mert ez a kijelentése viszont a másik félnek, a magyaroknak kedvez. Mivel pedig Basescu szereti maga mögött tudni a vele nagy számban szimpatizáló, s ezért politikai marketing szempontjából egyáltalán nem elhanyagolható magyarokat, így lehűti azokat – a jövő évi önkormányzati választások előtt a románságot szívesen hiszterizáló – ellenzéki politikusokat, amelyek csak a kisebbségi kártya előhúzásával könnyen megszerezhető voksokkal számolnak. (Más kérdés, hogy ilyen módon mégis kap politikai vonzatot az ügy.)

Nehéz ugyanakkor nem észrevenni az önellentmondást, amelybe Basescu más román politikusokkal akkor keveredik, amikor Székelyföld nemlétéről beszélnek. Az Új Jobboldal nevű szélsőséges román szervezet tagjai ugyanis magyar nemzeti ünnepek idején gyakran skandálják erdélyi magyar településeken szervezett demonstrációikon azt, hogy „Székelyföld román föld!". Az Új Jobboldal ugyan nem hasonlítható össze a Basescu által a háttérből irányított nagyobbik kormánypárttal, a demokrata liberálisokkal, vagy a szociáldemokrata és nemzeti liberális ellenzékkel, de retorikájukban olykor mindannyian tudnak szélsőségesek, kirekesztők lenni, minthogy tulajdonképpeni közös nevezőjük román mivoltukból, és a dolgok ilyen szűrőn keresztül való tekintéséből ered.

A brüsszeli iroda jól jön a székelyeknek

Mindezen túl azonban, a brüsszeli iroda megnyitásának hátterét annak időzítésében is érdemes szemlélni. A képviselet megnyitását a három székely megye önkormányzatainak RMDSZ-es, vagyis a kissebik kormánypárthoz tartozó elöljárói kezdeményezték, akik a jövőre esedékes önkormányzati választások előtt akár a képviselet beindítását is sikerként mutathatják fel, ha pedig annak segítségével már az első évben pluszforrásokhoz juttathatják a Székelyföldet, akkor méltán kampányolhatnak az iroda sikerességére hivatkozva.

A brüsszeli képviseleti iroda fő tevékenysége ugyanis valóban az az EU politikájáról és intézményes kérdéseiről való információgyűjtésben, feldolgozásban és továbbításban, valamint a székely megyéknek (Hargita, Kovászna, Maros) az Európai Parlament, az Európai Bizottság, illetve a Régiók Bizottságának és az EU más szerveinek döntéseiről való tájékoztatásában merülne ki. Ugyanakkor a kezdeményezés célja a három megye hangsúlyosabb érdekképviselete az európai projektek elérhetőbbé tételéért, miközben az iroda lobbitevékenységet is folytat, befektetőket vonz, és Székelyföldet népszerűsíti turisztikai szempontból, amely lehetőséggel Románia bármely megyéje vagy régiója élhet és él jelen pillanatban is.

Erre vonatkozott tehát Basescu megjegyzése az irodanyitás politikai vonzatának hiányáról. Ő is tudja, hogy ez a lépés egyáltalán nem bír szeparatista vagy szakadár jelleggel. A székelyek egyszerűen – jól időzítve – megelégelték a valós decentralizáció hiányát, Bukarest nemtörődömségét, és kezükbe vették a sorsukat. Ezzel pedig olyan terhet emeltek le a román állam válláról, amely már régóta nyomasztotta a központi hatóságokat. A kezdeményezéssel pedig (ha valóban sikeresen működik majd az iroda) már enyhíteni lehet a Székelyföld eddigi infrastrukturális, illetves gazdasági szempontból történt és célzott ellehetetlenítését.

Igaz, ezzel ma azt is kockáztatja a három megye, hogy az eddigieknél még kevesebb támogatást kaphat Bukaresttől, amelynek a jelek szerint csak addig fontos a térség, ameddig valamilyen szinten felmerülhet elvesztésének a lehetősége, vagy némelyek éppenséggel ezt akarják elhitetni a többséggel.

Duray Miklós: felejteni nem szabad, de megbocsátani tudni kell!

Debrecen, 2011. június 3., péntek (MTI) 

Duray Miklós szerint felejteni nem szabad, de megbocsátani tudni kell. A felvidéki magyar politikus ezt pénteken mondta Debrecenben, a Magyar fájdalom szobránál tartott trianoni megemlékezésen, ahová fáklyás felvonulással érkeztek a résztvevők.
Duray Miklós beszédében sajnálatosnak, sőt tragikusnak nevezte, hogy három emberöltő során sem találtunk az I. világháború után kialakult helyzetre semmilyen gyógyírt, semmilyen megoldást.

"A fennálló helyzet inkább egy fegyverszüneti állapotra hasonlít, mintsem megbékélésre - mondta a politikus, aki szerint "a 2011 áprilisában elfogadott alaptörvény sem tette tisztábbá a nemzetünkről alkotott képet, a nemzetfogalmat".
Duray szerint ugyanis "keveredik benne a politikai, jogi, kulturális és az etnikai szemlélet. Nem merünk szembe nézni azzal a ténnyel, hogy Trianon óta folyamatosan átalakulóban van a nemzetszerkezetünk".

A másik kimondatlan kérdés, hogy "szomszédos államai Magyarországnak vannak, a magyar nemzetnek pedig szomszédnemzetei" - fűzte hozzá megjegyezve: "amíg ez a két sarkalatos kérdés számunkra sem lesz tisztázott, addig a szétszakított nemzet helyzetének rendezéséhez sem lehet következetesen hozzálátni".
A szlovákiai magyar politikus kifejtette: öt generáció óta kitérünk a ránk nehezedő feladatok megoldása elől, pedig, ha akkoron tisztáztuk és beismertük volna, hogy "a magyar középkor óta megváltozott és hogyan változott meg a magyarság állapota, lehet, hogy június negyedikét nem gyászos emlékű napként emlegetnénk, hanem a megbékélés napjaként, ami okán ez a nap valóban a nemzeti összetartozást jelképezné".
Egy ilyen állapotot lenne érdemes a harangok megkondításával ünnepelni - zárta
beszédét Duray Miklós.

Az esély adott

Népújság, 2011. június 3. – Mózes Edith

Meglehet, úgy tűnik, ismétlem magam, de ezt azért mégsem hagyhattam szó nélkül. Néhány nappal ezelőtt a Liberális Párt megyei elnöke bizonyos, csupán általa ismert matematikai számítások alapján megállapította, hogy a helyhatósági választási törvény módosítása kizárólag az RMDSZ-nek kedvez, főleg Erdélyben, a román pártokat mind háttérbe szorítja, s fennáll a „veszélye" annak, hogy még több polgármesteri széket szerezzen meg magának, mint 2008 júniusában.

A módosítás nyomán, amelynek értelmében a polgármestereket, a megyei tanácselnökökhöz hasonlóan egyetlen fordulóban választják meg, véleménye szerint különösen Marosvásárhely esetében veszélyes, ezért idejében megkongatta a vészharangot. Mert mi lesz, ha – ne adj' isten – magyar polgármester kerül Vásárhely polgármesteri székébe. Gondolom, egy-egy nemzetféltő hazafi számára a világ végével vetekedik.

A politikus, aki egyébként megyei tanácsi elnökségre áhítozik, százalékra kiszámította, hogy az egyfordulós polgármester-választással minden román párt minimum 25 százalékot veszít. Ha így van, akkor ez jó hír az erdélyi és a marosvásárhelyi magyarság számára, mert ha a liberális képviselő kalkulusai reálisak, akkor – akár Marosvásárhelyen is – borítékolható a győzelem. Ugyanis Dorin Florea a múlt választásokon 54 százalékkal győzött. Ami egyben azt is jelenti, hogy az RMDSZ jelöltje 46 százalékot kapott. Ha pedig a román pártok egyenként 25-25%-t veszítenek 2012-ben, akkor azok egy részét is a magyar jelölt kapja meg, pláne, ha sikerül a magyar szervezeteknek közös jelöltet állítani. Ez pedig egyenes út lehet a győzelemhez.

Komolyra fordítva a szót, ha a magyarok okosan politizálnak, és az RMDSZ meg a többi magyar szervezet nem egymás kicsinálására fecsérli majd az energiáját, akkor van esély arra, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere és magyar többségi tanácsa legyen. Ehhez azonban higgadtan, bölcsen, a jó ügy érdekében előítéleteket, egyéni érdekeket és sérelmeket háttérbe szorítva kell a közös célért tenniük. Az esély adott, lehet élni vele, de el is lehet szalasztani.

Románia és a romániai magyarság: hol a határ?

Kitekintő, 2011. június 4.

A román és romániai magyarság közötti vita erőteljes felélénkülése nemcsak megszínezte, de meg is terhelte az eddig meglehetősen rendezettnek tűnő kapcsolatot. A vita több apró részletből áll össze, amelyek akár a román és magyar állam közötti kapcsolatok romlását is maguk után vonhatják.

Eseménydúsnak mondhatjuk az elmúlt hetet az erdélyi-romániai hírek terén - még ha nem is pozitív értelemben. Érezhető, hogy tabukat döntögetünk, de kérdés, hogy jó-e az időzítés és az eszközkészlet?

Hányatott sorsú Mátyás-szobor

Vegyük először górcső alá az eddig magyar-magyar macska-egér játék tárgyává vált kolozsvári Mátyás-szobor kálváriáját. A hét elején került ki a kolozsvári önkormányzat jóvoltából egy felirat a román és magyar állam együttműködése során felújított köztéri szoboregyüttesre Nicolae Iorga román történésznek Mátyás királyról mondott egyik vitatott idézete: „A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldvabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult".

Az Erdély.ma szerint először 1932-ben került fel a szoborra ez az idézet, amelyet 1940-ben Észak-Erdélynek Magyarországhoz kerülése után eltávolítottak, majd Gheorghe Funar nacionalista volt kolozsvári polgármester helyeztette el ismét a táblát a szobor talapzatára 1992-ben törvénytelenül.

Bár a kolozsvári önkormányzat állítása szerint ez alkalommal jogosan helyezték el a feliratot, Kelemen Hunor, Románia kultuszminisztere egyelőre vitatja ezt az állítást.

Jó szándékkal és némi humorral megáldott kolozsváriak hirdették meg válaszul a virág elhelyezésének akcióját a fent említett feliratra. Órákon belül a helyszínen volt Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, akit azonban a tábla őrzésére kirendelt rendőr (!!!) figyelmeztetett, hogy a feliratra nem teheti csokrát.
Mindeközben a másik oldal sem maradt tétlen: egy román férfi még kedden piros-sárga-kék szalagot ragasztott a szoborra, amelyen arról lehet olvasni, , miként „győzte le Ştefan cel Mare Magyarország Királyát" – írja a Krónika. A köztisztasági vállalat alkalmazottai azonban ezt két piros-fehér-zöld szalagos koszorúval együtt eltávolították.

Visszatérve a bukaresti magyar nagykövethez, Füzes Oszkár a napokban tárgyalt a román külügyminisztériummal, ahol ígéretet kapott a román kormánytól a tábla kihelyezésének körülményeire vonatkozó vizsgálat lefolytatására. Mindeközben azonban többen felemelték hangjukat az ellen, hogy magyarok, illetve Magyarország kíván Románia és Kolozsvár belügyeibe beavatkozni.

Székelyföld Brüsszelben

Az összeütközés másik ürügyét Székelyföld a minap Brüsszelben megnyílt képviselete szolgáltatta. A tiltakozók érvelése a következőkön alapul: először is Székelyföld  szerintük nem létező entitás, ami így, ezen a néven nem tarthat fenn képviseletet; másodsorban pedig az iroda a Magyar Régiók Házában nyílt meg, ami a román-magyar kapcsolatoknak egyáltalán nem tehet jót – olvashatjuk a Háromszék.ro oldalon. Bár a román külügyminisztérium kérte, hogy Magyarország – úgyszólván – határolódjon el a kezdeményezéstől, a megnyitón a három erdélyi EP képviselőn kívül Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes, és még néhány néppárti képviselő is tiszteletét tette.

A román ellenzék ezért otthon egyenesen Tőkés László román állampolgárságának megvonására buzdított, valamint levelet írt Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament elnökének, illetve José Manuel Barroso-nak, az Európai Bizottság elnökének abból a célból, hogy ne ismerjék el Székelyföld brüsszeli képviseletét.
Mindeközben fontos észrevenni, hogy míg az iroda a térség turizmusának és gazdaságának fellendítése érdekében jött létre, a román ellenzék könnyen politikai tőkét tudott kovácsolni belőle: elérte, hogy Teodor Basescu román elnök és Emil Boc miniszterelnök maguk is elhatárolódjanak a kezdeményezéstől, éket verve ezáltal a jelenlegi koalíciós partnerek közé.

Mindez pedig a kérdés radikalizálódásához is vezethet. „Székelyföld létezik akkor is, ha nincs a román állam által elismerve. Ott él 600 ezer magyar, akiknek a vérében van az autonómia" – ezt üzente Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke Crin Antonescu-nak, a Nemzeti Liberális Párt elnökének. Antal Árpád elmondta, rendkívüli módon zavarta ez a hisztéria, amelyet a román pártok keltettek a Brüsszelben megnyitott székelyföldi iroda kapcsán – számol be az Erdély.ma.

Porosodó kisebbségi törvény

A következményeket előre még nem láthatjuk, az RMDSZ radikalizálódása, amire Crin Antonescu hívta fel a figyelmet, azonban ténylegesen említésre méltó. Pedig nem mondható, hogy teljesen bebetonozva érezheti magát a Szövetség, hiszen a kisebbségi törvény kérdése sem tisztázott még.
A koalíciót veszélyeztetheti továbbá a szerdán, a szenátusban elfogadott törvény a romániai közterek elnevezéséről. Eszerint ugyanis a jövőben egy kormánybizottság feladata lesz megvizsgálni minden módosítást.

Bár a koalíciós megállapodás és Kelemen Hunor szerint még a parlament nyári szünete előtt szavazásra kell, hogy kerüljön az immár több, mint hat a törvényhozás különböző bizottságainak fiókjaiban porosodó törvény, a helyzet jelenlegi állása korántsem garantálja a tervezet osztatlan sikerét.
Az RMDSZ elnöke szerint a törvényjavaslatot már nem szükséges vitára bocsátani, hiszen már minden képviselőnek volt alkalma megismernie a tartalmát. Mivel plenáris vitára nincs szükség, a felelősségvállalással történő elfogadtatás lehet az egyetlen célszerű megoldás. Egyelőre nincs vita a koalíciós partnerek között a törvénytervezet tárgyában, az elfogadtatás módját azonban nem mindenki látja ugyanígy – olvashatjuk a Háromszék.ro-n.

Kérdés mindössze, hogy a fentebb ismertetett viták mennyire nyomják rá a bélyegüket a kisebbségi törvényre. Félő, hogy jobban, mint azt súlyuknál fogva ténylegesen megérdemelnék. Márpedig az RMDSZ rendíthetetlennek tűnik: a törvény el nem fogadása esetén a koalícióban történő részvételét nem fogja folytatni. Vagy ez is csak egy kísérlet a radikális szavazók megtartására?

"EGY RÖGÖT SEM VISSZA!" – Kisebbségvédelem és magyar revíziós politika a világháborúk között

Transindex, 2011. jhúnius 4. – L. Balogh Béni

A közvélemény számára sohasem fogalmazták meg világosan, hogy reálisabb alternatíva a részleges revízió. Ez erősítette az irracionális „mindent vissza" jelszó rögzülését.

Az I. világháború befejezését követően folytatódott a közép-kelet- és délkelet-európai térség 19. században elkezdődött etnikai-nemzetiségi átrendeződése. Ennek lényegét a soknemzetiségű nagy birodalmak etnikailag egységesebb államokra történő felbomlása képezte. Az egykori Orosz Birodalom nyugati tartományainak területén és az Osztrák–Magyar Monarchia helyén hét új állam jött létre: Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország. Délkelet-Európában Szerbia, Montenegró és a Monarchia délszláv területeinek egyesülése folytán megalakult a Szerb–Horvát–Szlovén királyság (1929-től Jugoszlávia).

A térség államainak száma – a már meglévő Romániával, Bulgáriával, Albániával és Görögországgal együtt – ezzel 12-re emelkedett. A nagyjából 100–120 millió lakost számláló térségben az I. világháború után (Galántai József adatai szerint) már „csak" mintegy 32 milliónyian éltek kisebbségi sorban, az 1914 előtti kb. 50 millióhoz képest.

A győztes nagyhatalmak, elsősorban Franciaország – saját biztonságuk érdekében – egyfajta cordon sanitaire-, tehát német- és bolsevista-ellenes „védőöv"-szerepet szántak a térség négy „bázisállamának": Lengyelországnak, Romániának, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. A párizsi békekonferencián az etnikai elv mellett ezért – a fenti államok javára – a gazdasági és stratégiai szempontokat is messzemenően figyelembe vették az új határok meghúzásánál.

Elsősorban ezzel magyarázható,

hogy e négy állam lakossága etnikailag igen kevert lett: Jugoszlávia és Csehszlovákia soknemzetiségű államnak számított, de Lengyelországban és Romániában is jelentős volt a kisebbségek aránya (31%, illetve 28%). A két világháború között Kelet-Közép- és Délkelet-Európa legnagyobb számú nemzeti kisebbsége a német volt (mintegy nyolcmillióan), őket követték a magukat zsidó nemzetiségűnek vallók (6,5 millió), majd az ukránok (5 millió) és a magyarok (3 millió).

Ha azt nézzük, hogy a térségben élő nemzetek hány százaléka élt az „anyaországon" kívül, akkor az albánok „vezették a listát" (44%), utánuk pedig a magyarok jöttek, több mint 30%-kal. A két világháború között a magyar kérdés a kisebbségi kérdés egyik „gyújtópontjának" számított Európában.

A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI EURÓPAI KISEBBSÉGVÉDELMI RENDSZER

A háború utolsó időszakában, majd a párizsi békekonferencián az Egyesült Államok és személyesen Thomas Woodrow Wilson elnök szorgalmazta leginkább a minél korrektebb nyelvi-etnikai határokat és a kisebbségek nemzetközileg is szavatolt védelmét. Jugoszlávia, Románia és különösen Lengyelország azonban határozottan ellenezték a kisebbségvédelmet, mivel szuverenitásuk megsértéseként fogták fel azt.

Wilson kezdeti elgondolása szerint a béke megőrzése céljából újonnan létrehozott nemzetközi szervezet, a genfi székhelyű Nemzetek Szövetsége („Népszövetség") alapokmányába kerültek volna a kisebbségvédelmi előírások. Végül azonban többoldalú kötelezettségvállalások formájában rögzítették azokat. A vesztes államok többsége – Ausztria, Magyarország, Törökország, Bulgária – esetében a velük kötött békeszerződések szövegébe kerültek be a passzusok, míg a győztes államok egy része – Lengyelország, Románia, Jugoszlávia, Görögország, Csehszlovákia – külön kisebbségvédelmi szerződéseket írt alá. Az utóbbiak közül az első három csak a nagyhatalmak nyomására tette azt meg.

A kisebbségvédelmi előírások alapját az általános, minden állampolgárt megillető szabadságjogok képezték. Ehhez járultak a speciális jogok, mint például a szabad nyelvhasználat vagy az anyanyelvi iskoláztatás joga.

A kollektív kisebbségi jogokat – egy-két esettől eltekintve – nem biztosították. Ez alól kivételt képezett bizonyos mértékig Csehszlovákia és Románia. Csehszlovákia a kárpátaljai ruszin kisebbségnek ígért széles körű autonómiát, az 1919. december 9-én aláírt román kisebbségvédelmi szerződés pedig az alábbi passzust is tartalmazta: „Románia hozzájárul az erdélyi szász és székely közösségek helyi autonómiájához iskolai és vallási ügyekben, a román állam kontrollja alatt." Gyakorlatilag azonban

egyik vállalás sem valósult meg.

A kisebbségvédelmi rendszer alapvető szerve és legfőbb garantálója a Népszövetség lett. A jogsérelmekre vonatkozó petíciókat elsőként a szervezet titkárságának Kisebbségi Bizottsága vizsgálta. Ha nem sikerült megoldást találnia, úgy a Népszövetség Tanácsa elé terjesztette őket. A legfelsőbb szerv a Hágai Állandó Nemzetközi Bíróság volt.

A rendszer legnagyobb hiányossága abban állt, hogy a döntéseket a közvélemény erején kívül senki nem szankcionálta, nem gondoskodott a végrehajtásukról. Ráadásul a nagyhatalmakra nem terjedt ki a kisebbségvédelem, a kötelezettséget vállalt országok többsége pedig – a meghirdetett szép elvekkel ellentétben – homogén nemzetállamok létrehozására és a kisebbségek asszimilációjára törekedett.

A rendszer ettől eltekintve sem volt hatékony. Zeidler Miklós szerint 1938 közepéig 881 kisebbségi petícióból mindössze hatot tárgyalt érdemben a Tanács. Igaz, ezek között három magyar volt: az erdélyi és bánsági telepesek ügye és a csíki székelyek két petíciója.

A harmincas évek közepén – Adolf Hitler 1933-as hatalomra kerülése, valamint ezzel összefüggésben az európai nagyhatalmi viszonyok radikális megváltozása miatt – összeomlott a rendszer. A náci Németország 1934-ben kilépett a Népszövetségből és szakított a kisebbségvédelem gondolatával, majd Lengyelország és több más állam is megtagadta kisebbségvédelmi kötelezettségeinek vállalását.

MAGYAR REVÍZIÓS POLITIKA

Az első világháborút lezáró, Párizs környéki békeszerződések közül az összesen 364 cikkelyből álló magyart viszonylag későn, 1920. június 4-én írták alá a Nagy-Trianon palotában. Az ország területe – Horvátországot nem számítva – ezzel 282 ezer km2-ről 93 ezer km2-re, lakóinak száma pedig 18,2 millióról 7,9 millióra csökkent.

Középhatalomból Magyarország így a térség egyik kisállamává, szomszédai közül pedig a leggyengébbé vált.

Mivel a trianoni békeszerződés szinte minden magyar családot negatívan érintett valamilyen módon, annak elvetésében egyfajta „nemzeti egység" jött létre. A két világháború közötti Magyarországon tehát nemigen volt reális gondolati alternatívája a területi revíziónak. Mégis, Romsics Ignác szavaival utólag megállapíthatjuk, hogy a trianoni traumára a sokk utáni első negyedszázad vezető elitje

rosszul megválasztott „terápiát" alkalmazott:

a békediktátumot történelmi véletlennek és totális igazságtalanságnak fogta föl, s teljes elutasítással válaszolt rá.

Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy a nagyhatalmak következetlenül és képmutató módon alkalmazták a nemzetiségi elvet. A győztesnek nyilvánított nemzeteknek megadták az önrendelkezés jogát, másoktól – így a magyaroktól – megtagadták azt. Az utódállamok két világháború közötti külpolitikai alapállása („egy rögöt sem vissza!"), továbbá nagyvonalúnak egyáltalán nem mondható nemzetiségi politikája szintén szerepet játszott abban, hogy Magyarország és szomszédai között nem jöhetett létre valódi együttműködés, s így a harmincas években könnyedén az expanzív Németország játékszerévé váltak.

A magyar külpolitika legfőbb célkitűzése a revízió volt, az igazságtalan trianoni békeszerződés valamilyen formában történő megváltoztatása. 1919–1921 között Budapest még nem rendelkezett határozott külpolitikai vonalvezetéssel. Ezt követően 1922-től 1927-ig a nemzetközileg teljesen elszigetelt ország számára a „megbékélés", valamint az új európai viszonyok közé történő beilleszkedés lett a meghatározó irányvonal.

Az elszigeteltségből való kitörést nagyban elősegítette az 1927-ben megkötött magyar–olasz barátsági szerződés, a revízió ügye pedig egy angol sajtómágnás, Lord Rothermere-nek köszönhetően egy ideig a nemzetközi közvélemény figyelmének középpontjába került. Rothermere ugyanis a Daily Mail című saját lapjának 1927. június 21-i számában, egy nagy port felvert cikkben (Hungary's place in the Sun – „Magyarország helye a nap alatt") etnikai határrevíziót javasolt Magyarországnak.

Bethlen István miniszterelnök 1928-ban hirdette meg a békés revízió jelszavát. A magyar vezetés a későbbiek folyamán azt vallotta, hogy

minden elvesztett területet vissza kell ugyan szerezni,

de mivel a revízióra újra és újra lehetőség lesz, a részleges megoldásokba is bele kell menni. Teleki Pál kormányfő például több alkalommal is bizalmasan kifejtette: mint magánember mindent visszakövetelne, de mint államférfi hajlandó a kompromisszumra.

A két világháború közötti magyar kormányok s a magyar sajtó a közvélemény számára azonban sohasem fogalmazta meg világosan és egyértelműen a területi kérdésekben való esetleges kompromisszum lehetőségét, azt a tényt, hogy a történelmi Magyarország visszaállításánál reálisabb alternatíva a részleges revízió. Ennek elmulasztása pedig káros hatással volt a közgondolkodásra, mert erősítette az irracionális „mindent vissza" jelszó rögzülését.

A két világháború közötti magyar revíziós törekvéseket az „optimális" jelzővel illethetjük tehát: olyan revízióra kellett törekedni, amit a nemzetközi helyzet optimálisan lehetővé tett. Ezt példázza az 1938–1941 közötti, négy lépcsőben megvalósult terület-visszacsatolások esete is. Kárpátaljára 1939 márciusában földrajzi-történelmi érvek alapján, stratégiai meggondolásból vonult be a honvédség, a délvidéki részeket pedig

a Jugoszlávia elleni katonai akcióban való részvételéért

kapta vissza Magyarország 1941 tavaszán. Mindkét területen kisebbségben élt a magyarság.

Az első bécsi döntést (1938. november 2.) viszont, és részben a másodikat (1940. augusztus 30.) is, az etnikai elv figyelembe vételével hozták meg az olasz s a német vezetők. Bár Magyarország végső fokon a tengelyhatalmak „ajándékaként" kapta vissza a Felvidék és Erdély egy részét, a Teleki-kormány maga sem kívánta ez idő tájt nagyszámú szlovák vagy román nemzetiségű lakosság visszatérését. Ezzel gyakorlatilag a magyar külpolitika 1938 és 1940 között – hallgatólagosan és időlegesen – felhagyott az egész történelmi Magyarország visszaállítására irányuló törekvéssel.

Válogatott könyvészet

– Galántai József: Trianon és a kisebbségvédelem. A kisebbségvédelem nemzetközi jogrendjének kialakítása 1919–1920. Budapest, 1989, Maecenas Könyvkiadó.
– Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában (1914–1945). Debrecen, 1998, Csokonai Könyvkiadó.
– Pritz Pál: Magyar diplomácia a két háború között. Tanulmányok. Budapest, 1995, Magyar Történelmi Társulat.
– Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés. Budapest, 2001, Osiris Könyvkiadó.
– Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, 1998, Napvilág Kiadó, VI. fejezet, 193–231. o.
– Zeidler Miklós: A revíziós gondolat. Budapest, 2001, Osiris Könyvkiadó

„De megesik, hogy a sárkány sár formájában jelenik meg" – Szőcs Gézával beszélget Nagy József

Mozgó Világ, 2011. április

 - Azt nyilatkozta még augusztusban, hogy napló készül államtitkári munkájáról. Írja?

 - Persze.

 - Mennyi időt szán rá?

 - Heti kétszer fél órát, ez pont elég összefoglalni azt, amit föl szeretnék jegyezni.

 - „Kedves Naplóm, Viktornak ma jó napja volt, sikerült egy mosolygós kormányülést tartanunk." Gondolom, nem pont így.

 - Nem. Nem ez a stílusom.

 - Regény lesz belőle?

 - Nem tervezek a politika világában játszódó fikciós regényt. Az viszont kétségtelen, hogy igencsak gazdagítja írói munkásságomat a magyar kormány tagjaként szerzett élmény- és ismeretanyag. Hiszen olyan szintekre jutok el, olyan ajtók mögé léphetek be, ahová a legtöbb író kolléga sohasem, olyan kasztot ismerek meg, amelyet eddig csak távolról figyelhettem. Későbbi műveimben, regényeimben, filmjeimben, drámáimban biztos lesz egy-egy figura, motívum ebből a korszakomból. Nem én vagyok az első írópolitikus, vannak nem is kevesen, gondoljunk csak Eötvös Józsefre, Mikszáth Kálmánra vagy Göncz Árpádra.

 - Úgy tudom, azt is rögzíti naplójában, mit gondol egyes politikusokról.

 - Kíméletlenül.

 - Kormánypártiról is ír rosszat, vagy a lojalitás azért tompítja a független írói attitűdöt?

 - A legtöbb súrlódásom a sajátjaimmal adódik. Amint felröppent, hogy én vagyok a kultuszminiszteri poszt várományosa, azonnal elkezdődött a gyűlölködés, a torzsalkodás, a mocskolódás, a gáncs, az ármány. Ami nem a túloldalról indult, hisz riválisaim a Fideszben keresendők. Nem csoda, hogy olykor óhatatlanul is indulattal írok némelyikről.

 - Nagyon bánthatják ezek az ármányok. Úgy állt velük elő, hogy még nem is kérdeztem a belső konfliktusairól.

 - Nem a bántás zaklat föl, hanem hogy lassítanak, lehetetlenné tesznek, akadályoznak fontos ügyeket. Rengeteg érdekelt szeretne kulturális államtitkár lenni, talán úgy látják, nagy pénz van, vagy legalábbis nagy pénz lesz egyszer a pozíció mögött.

 - Egy interjújában említette: sokan melegítenek az ön helyére a partvonal mellett, de nem edzői utasításra, hanem önjelöltként.

 - Ilyenek is vannak. De még több gondom van olyanokkal, akik nem is rosszindulatból, hanem veleszületett paralízisből akadályoznak. Nem azért, mert esküdt ellenségei Szőcs Gézának. Tíz hónapja végzem ezt a munkát. Ha mérleget vonok, hogy hoztam-e nagyon elhibázott döntést, tettem-e javaslatot nagyon nem helyénvaló intézkedésre, a válaszom az: hellyel-közzel ugyanúgy tennék mindent. De ha a következő kérdés az, hogy ezek szerint elégedett vagyok-e a teljesítményemmel, a válasz határozott nem. Aminek fő oka az apparátus, amely olyan örökölt tehetetlenséget, lomhaságot, kockázatkerülőnek mondott, kispályás, szűk mentalitást hordoz magában, hogy azzal lehetetlenség megbékülni. Pazar ötleteket és kezdeményezéseket sikerült kiérlelnünk és elindítanunk, de ezek kilenc tizede elnyelődik és elformátlanodik az apparátus visszahúzó és lehúzó erején. Ez elég egy magas vérnyomásos tünetegyütteshez.

 - Az államtitkárság fölvitte a vérnyomását?

 - Föl, méghozzá tartósan, én pedig a legegyszerűbb módszerhez folyamodtam: gyógyszert kezdtem szedni. Ennek mi a következménye? Időnként súlyos álmosság vesz erőt rajtam, megesett, hogy nyílt színen elaludtam, ha csak másodpercekre is. Kajánul szóvá is tették, hogy Szőcs önnön felszólalása közben alszik.

 - Hol történt a malőr? Csak nem kormányülésen?

 - Nem, nem. Valami kiállításmegnyitón.

 - Állva bebólintott?

 - Igen. Ami részben a még meg nem szokott gyógyszer következménye, részben azé, hogy kizsigerel a feladat. Először a családomtól, a magánéletemtől és a saját munkámtól vettem el szinte minden időt, aztán csak az éjszaka maradt. Ezek után nem meglepő, hogy felettébb haragos tudok lenni, ha mások lajhársága vagy rosszindulata miatt elakadnak az ügyek. Jobb szeretem a nyílt ellenfelet, a nyílt helyzetet, a nyílt konfrontációt, ahol az győz, akinek jobbak az érvei, vagy az, aki erősebb. Ehelyett mi történik? Kiadok egy feladatot, amire azt mondják, megcsináljuk. Eltelik egy hét, kérdezem, megcsináltátok-e, hát nem, miért nem, hát ezért meg azért, jó, holnapra legyen meg. Rendben. Másnap megint kérdem, megint nincs meg. És így megy heteken keresztül. Ezer ilyennel küszködöm.

 - Házon belül?

 - Házon belül és kívül is. Nincsenek szeparált felségterületek, egy minisztérium képtelen a többitől függetlenül létezni.

 - Ön az úr, cserélje le a személyzetet.

 - Hová gondol? Ez az államigazgatás, itt nekem nincs lehetőségem eltávolítani, leváltani senkit. Ráadásul olykor miniszterektől kellene megszabadulni.

 - Kitől?

 - Hagyjuk a nevét, bár megérdemelné, hogy megnevezzem. A minap átküldök neki egy fontos anyagot, ráírom, hogy sürgős, huszonnégy órán belül kérjük vissza. Eltelik pár nap, utánakérdezünk, nem is látták a dokumentumot. Végül megkerül, de csak a fedőlap, belülről hiányzik az akta. Pótoljuk a papírokat, mire két nap múlva megírják, hogy nem is ők az illetékesek, és továbbküldik egy másik osztályra, onnan egy harmadikra kerül, így folyik a csocsózás, hogy egy teljes hónap múltán ugyanott álljunk, ahonnét indultunk: a semmiben a semminél. Nem tudom leváltani azt a minisztert.

 - De az a miniszter, szegény, benne van a naplóban.

 - Abban biztos lehet.

 - Orbán tud a Szőcs-naplóról?

 - Tud.

 - Szokta olvasni?

 - Még nem látta.

 - Miért nem adja a kezébe?

 - Majd ha kéri, odaadom. Egyelőre nem kérte.

 - Kínálja föl neki.

 - Majd szól. Egyébként az, hogy beleolvasson, belekommentáljon, csak oly módon lehetséges, hogy ezt az eseményt is rögzítem.

 - Mondjuk, minél több a szerencsétlenkedés, annál gazdagabb az írói élményanyag, annál több és izgalmasabb dráma, regény születhet az ön politikusléte után.

 - Nem a személyek a lényegesek. Hatvan-hetven év múlva, ha már meghalt az összes szereplő, attól lesz izgalmas az olvasmány, hogy kiderül, az én időmben honnan hová jutott ez a kormány.

 - A mai politika különb, mint a mikszáthi világ?

 - Hát, azt hiszem, nem. Vannak őstípusok a politikában.

 - Az apparátus tunyaságán elvérző pazar ötletekről szólt az előbb. Soroljon, kérem, párat abból a kilencvenszázalékos kálóból.

 - Legnagyobb szívfájdalmam a magyar nemzeti digitális archívum, a MANDA és a hozzá tartozó kulturális GPS csúszása. Minden feltétel adott ahhoz, hogy elkezdjük az érdemi munkát: nagyszerű, felkészült emberek gondolkodnak a feladatokon, gyűjtik az ismereteket, tapossák a virtuális ösvényeket. Mégis helyben járunk, ugyanis közjogi értelemben nem létezik a MANDA, sem mint önálló jogi személy, sem mint a kormányzat által jóváhagyott program. Eltelt tíz hónap úgy, hogy csupán bürokratikus harcok zajlottak miniszterekkel, államtitkárokkal, apparátusokkal.

 - Ki mondott nemet a MANDÁ-ra?

 - Hát ez az! Senki nem mond nemet, sőt mindenki igent mond, mégsem halad az ügy. Ez itt a rejtély. Hadd hozzak még egy példát. Már a kormány megalakulása előtt pályázatot akartam kiírni az európai eszme történetének olvasmányos összefoglalására. Megmagyarázom. Minden nagy birodalom egy-egy szellemi alapműre épült: a Koránra, a római jogra, a Kommunista kiáltványra – az agyakba és a lelkekbe plántált, olykor manipulált értékekre. A világban Európai Unió néven érvényesülni kívánó birodalomnak viszont nincs jól megírt bibliája, nincs ilyen kohéziós műve. Egyelőre csak egy gazdasági tér. Így az unió legtöbb polgára nem érti, mi köze a másikhoz, mi köze az észtnek a máltaihoz, a portugálnak a litvánhoz.

 - És majd a magyar kulturális államtitkárság megíratja a birodalom bibliáját? Nem éppen ambícióhiányos elképzelés.

 - Egy szellemesen megírt mű képes lehet közérthetően elmagyarázni, miért jött létre az unió, miért érdekünk a fennmaradása, miért nevezhetjük közös hazánknak. Úgy képzeltem, az EU összes országában szívesen forgatnák a fiatalok. Még a mi elnökségünk alatt megjelenne a kötet, és legkésőbb 2011 júniusában ajándékként átadhatnánk az uniós vezetőknek... Babits Mihály és Szerb Antal országában vagyunk.

 - Reprezentációnak biztos jó lenne. A bibliaságán tamáskodom.

 - Elképzelésemet, ma sem értem, miért, tüntető morgással fogadta az apparátus. Kiderítették, hogy ilyen célra nekem nincsenek is forrásaim. Hagymázas őrültségek, bürokratikus rémálmok halmazával fogták vissza az ötletet, amely végül ellehetetlenült. Mire tavaly ősszel kiírtuk a pályázatot, olyan kevés idő maradt az alkotásra, hogy a tervezett határidőre nem születhet értékelhető pályamű. Ráadásul talán csak a minisztérium honlapján jelent meg a felhívás. Mindenestül elmeszelték.

 - A birodalom bibliája 2011 júniusa után is a birodalom bibliája. Amúgy meg, ha ennyire a szívéhez nőtt egy ötlete, miért nem csönget be Orbánékhoz? Tudni, hogy baráti a viszonyuk. A miniszterelnök Erdélyt járva többször megszállt Szőcséknél, sőt önt az a tisztesség érte, hogy előszót írhatott Lévai Anikó szakácskönyvébe, méghozzá az összes fogás végigkóstolása után. Miért nem szól, hogy Viktor, ezek hülyét csinálnak belőlem, segíts már?

 - Amikor a sárkánynak megszámlálható és beazonosítható fejei vannak, azok levághatók. De megesik, hogy a sárkány sár formájában jelenik meg, a sárnak pedig lehetetlen levágni a fejét, és ütközni sem lehet vele, mert nem lenyeli, hanem elnyeli az embert.

 - Ez már Harry Potter.

 - Ne menjünk olyan messzire. Nemrégiben lefordítottam egy román író, Mircea Cartarescu művét, a Sárkányok enciklopédiáját – tán ezért ugrott be ez a kép a sárkánnyal –, most lesz bemutatója a tavaszi könyvfesztiválon, érdekes, szórakoztató olvasmány, ajánlom mindenki figyelmébe.

 - Szóval miért nem kéri a miniszterelnök segítségét a sársárkány elleni küzdelemben?

 - Az államadósság, az államháztartás helyzete, az adórendszer és a nyugdíj érthetően nagyobb súllyal van jelen a tudatában, mint az, hogy megszületik-e, mondjuk, egy ilyen könyv. Pedig az ilyen kis ügyekből áll össze a sikeres kultúrpolitika.

 - A naplótól kanyarodtunk el. Ír ellenzékiekről is?

 - Azokról írok, akikről van markáns mondanivalóm. Arról a politikai elitről, amely a kezében tartja a nemzet sorsát egy olyan történelmi pillanatban, amikor a világ példátlan kihívások, veszélyek, fenyegetések közepette rendeződik át. Magyarország az elmúlt száz évben két katasztrofális döntést hozott – a két világháborúba való belépésre gondolok. Ezekkel elherdáltuk mindazt, amit a nemzet sok évszázad alatt halmozott föl tőkében, esélyben, vagyonban, történelmi feladatok megoldására való alkalmasságban, és kiszolgáltattuk magunkat különféle történelmi erők kénye-kedvének. Harmadszor nem hibázhatunk. Most nincs egy gazdag ország, amit el lehetne herdálni, hogy maradjon helyette egy kis, kifosztott, megcsonkított országocska. Most eleve egy kicsi, sokszorosan kifosztott országocska van. Ha ezt is elherdáljuk, nem marad semmi. Föl kell vértezni magunkat az ostobaság, a bornírtság ellen. Olyan politikusgarnitúrát kell felnevelnünk, amely képes megfelelni a kihívásoknak. Ebben rengeteg feladat és hatalmas felelősség hárul a kultúrára és oktatásra. Lényegében ezért vállaltam az államtitkári megbízatást. Sose vágytam politikai karrierre.

 - Sose? A rendszerváltás utáni Romániában szenátor volt, 1992-ig az RMDSZ főtitkára, alelnöke, igaz, aztán kiszorult a vezetésből, és megfogadta: soha többé politika.

 - Az a soha a bukaresti és az erdélyi politizálásnak szólt. Jól éreztem magam az irodalomban, a kényelmet kerestem, olvastam, megírtam tervezett műveimet... Nagyon nem hiányzott ez az államtitkárság, de azt gondoltam, képes vagyok a közösség hasznára lenni abban, hogy az ország a legműveltebb nemzetek közé emelkedjen, és európai tudásközponttá váljon. Ez önmagában garancia lehet az állami szintű ostobaságok ellen.

 - Kibontaná ezt a gondolatot?

 - Ahhoz kevés egy interjú. De négy év talán elég lesz megpróbálni.

 - Első hivatalos útja Kazahsztánba vezetett, utóbb többször járt Kínában, most márciusban is ott töltött egy hetet, és úgy általában is, ha teheti, Keleten tárgyal. Orbán Viktor beszédeiből pedig azt tudni, hogy változóban a világrend, nekünk is Kelet felé kell fordulnunk. Na de mostanáig azért kapartunk, hogy a Nyugat befogadjon bennünket.

 - Öngyilkos politika lenne a szemétre vetni a nyugati demokráciát. Önmagunkhoz csak akkor maradhatunk hűek, ha ragaszkodunk az Európai Unióhoz. Hogy emellett a Kelet felértékelődik számunkra, nem relativizálja, csupán kiegészíti uniós elkötelezettségünket.

 - Mire kell nekünk a Kelet? És mire kellünk mi a Keletnek? Onnan nézve Magyarország egy falu. Van kínai város, aminek kétszer-háromszor annyi lakosa van, mint a Kárpát-medencének.

 - Különleges adottságunk, hogy Keleten testvérként, az unión belüli első számú partnerként tekintenek ránk. A kazahsztáni repülőtér a világ azon kevés pontjainak egyike, ahol ha az ember kiejti a száján, hogy magyar vagyok, széles mosollyal sietnek a segítségére.

 - Mit számít a személyes szimpátia a politikai döntésekben?

 - A szimpátia tőke. Ami az államközi kapcsolatrendszerben is jelentős tényező. Kínában a Ludas Matyi című régi magyar játékfilm bemutatója után másfél millió gyereket neveztek el Matyinak. A „Szabadság, szerelem! E kettő kell nekem" pedig kötelező tananyag az iskolákban. Az összes kínai gyerek egy életre megtanulja e két nevet: Petőfi és magyar. Kínában kevés szobor van, azon belül is kevés a modern, és elenyésző számú a nem kínait ábrázoló köztéri alkotás. Petőfinek mégis szobra van Sanghajban. Ami mutatja, milyen kiszámíthatatlan kisugárzással bír a kultúra, és micsoda hatalmas tőke is egyben.

 - Arra játszik kormányunk, hogy abban a világelsőségre törő másfél milliárdos országban, ahonnan nézve Magyarország kerekítési hibahatár gazdaságban, népességben, mindenben, ott valaki a pekingi központi bizottság felső fórumain azzal áll elő: együk meg Európát, és legyen ehhez a trambulin, mondjuk, Magyarország?

 - Megevésről nincs szó, de trambulinról talán van. Ha elérjük, hogy Magyarország hídfőként, átrakodóként jelenik meg a belső-ázsiai és a távol-keleti országok tudatában, az számunkra mérhetetlen gyarapodást jelent anyagiakban és szellemiekben egyaránt. Hongkong mekkora Kína mellett? Nagyítóval alig találni meg a térképen. Mégis annyi évtizeden keresztül Kínával egyenrangú tényező volt a világkereskedelemben, sőt még ma is az, hiszen a kínai vezetésben volt annyi bölcsesség, hogy nem lerohanni akarta, miután visszaszerezte, hanem asszimilálni, integrálni. Hongkong jól kitalálta, miről akar szólni. Most nekünk is ki kell találnunk, Magyarország miről szóljon.

 - Ezek szerint önök már kitalálták. De a megvalósításhoz kevésnek tűnik, hogy ön barátkozik Pekingben meg Asztanában, és hogy a sanghaji kisdiákok szabadságszerelmet szavalnak bronz-Petőfi előtt.

 - Kitalálni kevés. Meg is kell csinálni. Ami jócskán túlnő a kultusztárca lehetőségein. De megéri foglalkozni a gondolattal, mert ha Magyarországból Hongkong lesz, az említett kockázatok és fenyegetések sokkal kezelhetőbbek lesznek számunkra.

 - Legyünk Hongkong? Nincs tengeri kikötőnk, még tengerünk sincs. És Ferihegy 2-re is csak átszállással lehet kijutni a Nyugatiból.

 - Hongkong ez esetben természetesen metafora. Egyébként Svájcnak sincs tengere. Talán jobb példa is számunkra az alpesi ország: kicsi, mégis meg tudott maradni átrakodóhelynek és semlegesnek.

 - Mi NATO-tagok vagyunk.

 - A NATO-n belül is különböző szerepek és attitűdök lehetségesek. Meggyőződésem, hogy hamarosan nagy világkonfrontációk bontakoznak ki, melyekben nem tudni, milyen szerepet játszik majd a NATO, és még abban sem vagyok biztos, egyáltalán fennmarad-e katonai szövetségként.

 - Feloszlik a NATO?

 - Én csak azt állítom – még ha ez közhely is –, hogy a jövő tele van bizonytalansági tényezőkkel. De afelől nincs kétségem, hogy a magyar külpolitikának lesz módja újrafogalmaznia önmagát.

 - Háborúkról beszél?

 - Az energiakrízis, a vízhiány, a népességvándorlás, az élelmiszerhiány vagy éppen a fundamentalizmus kapcsán éleződő ellentétek háborúkba torkollhatnak. A nyugati társadalmak elöregedtek, képtelenek belső tartalékaikból fönntartani azt a világrendet, amelynek irányítói és haszonélvezői voltak az elmúlt bő egy évszázadban. A Nyugatnak nincs esélye győzni egy esetleg kirobbanó világkonfrontációban, éppen ezért abban érdekelt, hogy békés megoldásokat találjon értékei továbbmentésére. Az optimista verzió szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió csupán elveszíti jelenlegi megkerülhetetlen pozícióját, a pesszimista változat szerint viszont öszszeroppan a külső nyomás alatt.

 - Ezek az ön vagy a kormány ideái?

 - Azt mondom, amit gondolok, nem egyeztettem senkivel. De biztos vagyok benne, hogy minden felelős magyar és nem magyar politikus kalkulál ezekkel a forgatókönyvekkel. Hatalmas felelőtlenség napfényes mezőn zajló, veszedelmektől mentes sétalovaglásként elképzelni a nemzet jövőjét.

– Merésznek tűnik ez a nagy ívű vízió egy kulturális államtitkártól.

 - Akkor maradjunk csak annyiban: a világ bizonyára fenekestül felfordul a következő évtizedekben.

 - Eddig már Orbán is elmerészkedik a beszédeiben. Ön volt hatással a miniszterelnökre, vagy fordítva?

 - Feltevéseim évtizedek alatt kristályosodtak ki bennem, és szerencsésen találkoztak azzal, amit Orbán Viktor gondol.

 - Az Orbán-kormány Kelet felé fordulásának megnyilvánulása a sok vitát és iróniát kiváltó Julianus barát-program. Ön pár hete volt államtitkár, amikor bejelentette, hogy néhány fős genetikai kutatócsoport segítségével, DNS-vizsgálatokkal térképezi fel őseink eredetét. Mondván: anakronisztikusnak tartja, hogy kizárólagosan a finnugrista elmélet dogmái közé szorítja a tudomány a nemzeti tudatot. A mából visszanézve: jó ötlet volt a Julianus barát-program?

 - Ami az ötlet tartalmát illeti: változatlanul úgy vélem, hogy megkerülhetetlen és teljesíthető feladat feltárni a magyarság eredetével kapcsolatos tényeket és ismereteket. Az ügy kommunikálását illetően viszont számolnom kellett volna azzal, hogy Magyarországon ez a téma hisztérikus reakciókat vált ki. Kritikusaim nem akarták, és talán nem is voltak képesek megérteni, hogy szigorúan tudományos kutatásról van szó. Olyan következtetéseket akartak beleerőszakolni a vizsgálatba, amelyek meg sem fordultak a fejemben, sőt szándékaimmal ellentétesek. Rám fogták, hogy rangsort kívánok fölállítani a magyar nemzet egyes közösségei vagy tagjai között, azt keresem, ki igazi magyar, ki nem igazi magyar, ki mélymagyar és ki hígmagyar. Ezen spekulációkról tömören annyit mondhatok, hogy baromságok.

 - Géneket és ősmagyarságot emlegetni a politikában – valljuk be, ennek van némi történelmi stichje.

 - Tudom, hogy a magyar közgondolkodás történetének bizonyos aberrációi és maguk a gyászos történelmi események érzékennyé tettek sokakat. Mégis azt gondoltam, evidencia, hogy a magyarság nem genetikai ügy, hanem – ha már feltesszük a kérdést – kulturális. Nem hittem, hogy ostobasággal és indulatossággal a fajelmélet felemlegetéséig juthatunk. Mindez ráadásul egy olyan országban, amelynek legnagyobb költője nem magyar, hanem szláv származású – Petőfiről beszélünk –, de ez nem akadályozta meg őt abban, hogy a nemzet legszimbolikusabb figurájává váljon. Legnemzetibb királyaink majdnem mind, vagy talán egytől egyig vegyes házasságokból születtek. Miről beszélünk?

 - Szóval jó ötlet volt a Julianus barát-program?

 - Bármely tény tudományos vizsgálata jó ötlet. Ugyanis része a civilizációs tevékenységnek, amelyet a legalapvetőbb emberi ösztön, a kíváncsiság hajt. Számos nemzet kutatta a genetikai értelemben vett legközelebbi rokonait, születtek várt és kevésbé várt, meglepő eredmények. Ezt nekünk is meg kell tenni. Nem azért, hogy a széttartó erőket erősítsünk, hanem mert többet akarunk tudni a múltunkról. Értelmetlenül sok energiát pazaroltunk el arra a spekulációra, hogy kik a rokonaink, kik nem, ennek véget kell vetni.

 - Ön szerint nem stimmel a finnugor rokonság?

 - Stimmel az, de biztosan nem olyan mértékben, mint az egyetemeken és ortodox tudósi körökben a nyelvészek és a kultúrantropológusok állítják.

 - A magyarság eredetét már kutatta 2000 és 2008 között a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézete és az akadémia Régészeti Intézete.

 - Így van. Ha azzal nem volt baj, ez most miért szúrja egyesek szemét?

 - Mert azt nem tűzte zászlajára egy frissen megválasztott jobboldali kormány kultuszminisztere. Amúgy az a vizsgálat arra jutott, hogy „a genetika segítségével sem fejthetjük meg a magyar eredetkérdést, és az nem is fejthető meg".

 - Szerintem pedig megfejthető, értem ezen, hogy pontosan feltárhatók a rokonsági viszonyok. Szerintem ha tudom, ki a harmad- vagy negyedfokú unokatestvérem, akkor azt is, honnan ered ez a rokonság. Ott vagyunk az eredetnél. Az a kutatás hozott eredményeket, de számos vitás kérdésre nem adott választ.

 - A Julianus barát-program kiötlésekor volt tudomása a két évvel korábban zárult vizsgálatról?

 - Természetesen. Sőt azt a kutatást kívántam megkoronázni egy olyan akcióval, amely a nyilvánosság számára is emészthető formában dolgozza fel és zárja le a magyarság eredetének kérdését.

 - Mostanában nem hallani a programról.

 - Mert lefulladt. De nem adtam fel. Máshogyan kell közelítenem a kérdéshez: nemzetközi kutatókat, szaktekintélyeket vonok be a munkába, akikkel kapcsolatban nem vetődhet fel sanda gyanú.

 - Keleti kutatókat?

 - Államtitkárként számos keleti országban megfordultam, és nem titok, hogy ezeken a helyeken előkészítettem a vizsgálat folytatását.

 - Mennyibe került ez mostanáig?

 - Semennyibe, leszámítva a telefon- és a levelezési költségeket.

 - A keleti barátok mellett a magyar akadémia is segít?

 - Szeretném az akadémiát is bevonni, noha tudom, ott sokan ellenérdekeltek. De én csak presztízsükben vitathatatlan szereplőkkel juthatok vitathatatlan eredményhez.

 - Mennyi pénz kellene hozzá? Tízmillió? Száz?

 - Valahol a kettő között félúton. A befektetett összeg busásan megtérül, hiszen nemcsak a magyar önismeretet, hanem a legszélesebb értelemben vett tudományt – a genetikát, a történelemtudományt és a nyelvészetet – is gazdagítja majd.

 - Csakhogy nincs pénz kultúrára. Ön még a Szépművészeti Múzeum régóta tervezett bővítésétől is elvette az arra címkézett uniós milliókat.

– Az uniós pénz nem vész el, csak másra használjuk. Nevezetesen a Városligetig húzódó új kulturális tengely, az Andrássy negyed megtervezésére és az első lépések megtételére. Az említett területet a kulturális intézmények és építészeti értékek páratlan együttese jellemzi, átalakítása, egységes kezelése magasabb rendű érdek, mint az, hogy a Szépművészeti Múzeum kapjon egy mégoly fontos modernizációs kiegészítő teret. Első lépésben visszaadjuk eredeti funkciójának a ma az autóforgalom által a városról leszakított Hősök terét. Ehhez el kell terelni az Andrássy út forgalmát, az Ajtósi Dürer sor felől érkező járműveknek pedig alagutat szükséges építeni.

 - Nyilatkozatai szerint ön nemcsak a múltba, valamint a Hősök teréhez kíván képletesen hidat verni, hanem magyar és magyar közé is. Határon túliak és határon inneniek közé éppúgy, mint a pártvitáktól megosztott magyarországi magyarok közé. Ehhez képest azzal, hogy – önt idézem – politikusként sem adja föl „szabadgondolkodói mivoltát", és ha úgy tartja helyesnek, akár kormánytagoknak is beszól, saját pártján belül is árkokat robbantott.

 - Bizonyára így is megközelíthető a közéleti szereplésem. Ahol megszállott árokásók működnek, ott nem tűnik sikeresnek az árokbetemető program. De ha létezik eszköz a gyilkos belső indulatok felszámolására, a kultúra az. Pár hete Tarr Béla filmje Berlinben megszerezte az Ezüst Medvét. És bár a rendezőnek a kormányt kritizáló nyilatkozata után a sajtó egy része hazafiatlan, hazaáruló, országát rágalmazó alaknak titulálta Tarr Bélát, azért az alkotást még a jobboldali közvélemény is úgy könyvelte el, hogy lám, a magyar művészet képes a legmagasabb nemzetközi elismerések elnyerésére. Miről is van szó? Még azok is, akik soha meg nem néznék A torinói ló című filmet, sőt egyetlen Tarr Béla-művet sem, büszkék a rendezőre, akit egyébként az általuk ásott árok túloldalán helyeznek el. Vagyis létezik egy perspektíva, a kultúra perspektívája, ahonnan nézve még a Demokrata olvasói is egyazon közösségbe, a magyarok közösségébe tartoznak Tarr Bélával. És ha ezt megérti mindenki, akkor talán már nem is kell egymást lemészárolnunk, érdemesebb összefognunk, és megkeresni a közös értékfelületeket. De mondok egy másik példát. Mi, magyarok rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy miénk a világ legtöbb Nobel-díjasa, lélekszámra vetítve, persze. Nagy buzgóságunkban e sorba belevesszük azt az Elie Wieselt is – született Wiesel Lázárt –, akinek a családját magyar hatósági közreműködéssel pusztították el a második világháború idején. Csakhogy Elie Wiesel szerettei tragikus halálát nem tudja függetleníteni a magyar nemzettől, és kikéri magának, hogy őt magyar Nobel-díjasként tartsa számon bárki is. Számára a magyar bűnös nemzet, úgy, ahogy van.

 - Amin nem lepődünk meg.

 - Nem. Pedig nyilvánvaló, hogy nem vagyunk felelősek a nagyapáink tetteiért. Bár ha abban a kontinuitásban határozzuk meg magunkat, amit úgy neveznek, hogy magyar, akkor magyar emberek által elkövetett vétkekért, ha közvetlen felelősség nem terhel is bennünket, de az a kötelezettség igen, hogy igyekezzünk jóvátenni a bűnöket. Oda akartam kilyukadni, hogy az önbecsülés és önértékelés felmutatásának lendületében olyan neveket is dagadó kebellel sorolunk, akik az országot származásuk miatt voltak kénytelenek elhagyni. Teller, Szilárd Leó, Wigner Jenő, Neumann olyan közösségbe született, melynek tagjait a magyar politikai mező egy bizonyos szeletében a legszívesebben ma is kiszorítanák a nemzetből. Képtelenség.

 - Mostanáig úgy hittem, a kulturális miniszternek az a feladata, hogy működjenek a színházak, a múzeumok, alkossanak remekműveket a művészek. Ön viszont szinte csupa ezeken túl eső területről beszélt mostanáig. Talán nem is kulturális miniszternek, hanem minimum kultuszminiszternek, pardon, kultuszállamtitkárnak kéne önt nevezni... Miért csóválja a fejét?

– Egyrészt egyetértek az okfejtésével. Másrészt tudom, mi a következő kérdése: egy csupán államtitkári eszközökkel bíró politikus mindebből mit tud megvalósítani?

 - Ez a kérdés később jött volna, de vegyük előre.

 - Tudomásul veszem, hogy jelenleg sem az ország állapota, sem az államigazgatás felkészültsége nem alkalmas arra, hogy kibontsam, és stratégiákká, konkrét programokká vetítsem le mindazt, amit gondolok és tenni akarok. De meggyőződésem, hogy rövid időn belül – ami jelenthet hónapokat, vagy egy-két évet is – bővülnek a források, lesz pénz építkezésre. Nekem pedig megnő az akciórádiuszom.

 - Reméli, vagy ígérete is van erre?

 - Orbán Viktor tökéletesen egyetért azzal, amit a következő történet rejt számunkra tanulságként. A háború alatt egy brit kormányülésen egy miniszter azzal állt elő, hogy a hadiállapotra tekintettel nullázzák le a kulturális kiadásokat, és a felszabaduló összeget fordítsák fegyverekre. Mire Churchill így válaszolt: „Rendben, de akkor miért is harcolunk?"

 - Lenullázásról nálunk nincs szó, „mindössze" 5,3 milliárdot vesz el a kormány a kultúrától. Igaz, háború se dúl. Már elnézést, hogy lehúzom a sárba ezt a többértelmű párhuzamot.

 - Csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy a mi miniszterelnökünk ebben a vonatkozásban Churchill módjára gondolkodik. Ezért van bennem türelem kivárni a pillanatot, amikor végre kultuszminiszterként tevékenykedhetem. Na de ön mit is akart kihozni ebből a kultuszminiszterségből?

 - Rögtön, csak még egy közbevetés. Az ön politikai súlyáról és jövőjéről ellentmondásos hírek keringenek. Mielőtt kinevezték volna, négy cölöpöt vert le leendő hivatalával kapcsolatban: nem államtitkárság, hanem minisztérium jár a kultúrának, Jankovics Marcell végleg távozik a Nemzeti Kulturális Alap éléről, a filmfinanszírozás az előzetes hírekkel ellentétben a tárcánál marad, csakúgy, mint a magyar kultúra határon túli terjesztéséért felelős Balassi Intézet. Az összes kérdésben vereséget szenvedett, emellett maga Csoóri Sándor fúrta, mégis meglett az államtitkárság. Nem értem. Miért kell ennyire pont ön Orbán Viktornak? Mert egy régi jó barát elviseli a kultúra térvesztését? Vagy mert jól mutat a katonás kormányban az a bizonyos szabadgondolkodó, aki a tőgypörköltről és a világ újrafelosztásáról is autentikus véleménnyel bír? Mi az ön valós súlya?

 - A miniszterelnök irántam való bizalmát töretlennek gondolom. Tudja, mit akarok csinálni, és drukkol nekem. Ön azt kérdi, mi a súlyom? Úgy vélem, a kormányzat és a kormányzat mögött álló erőtér megkerülhetetlen figurájának számítok. De mint miniszter, mint államtitkár, nem tartozom az erős kormánytagok közé. Eszköztáram kicsiny, forrásaim szegényesek. A szó klasszikus államigazgatási értelmében a tárcám gyenge minisztérium, nem hasonlítható a három nagy kormányzati energiaközponthoz, de még az olyan kisebb hatalmi koncentrátumokhoz sem, mint a külügy-, vagy az agrár-, vagy a honvédelmi minisztérium. Tudomásul veszem, hogy a fontos politikai feladatok megvalósítása, az ezekhez kapcsolódó kérdések ma Fellegi, Navracsics és Pintér között dőlnek el. Szóval befolyásom, ha van, nem intézményes tényezőknek köszönhető.

 - Hanem személyi tényezőnek.

 - Ezt én nem mondom ki. És maga se mondja ki.

 - Ön karriert és kultuszt épít, én csupán interjút írok. Naná, hogy kimondom. És most térek vissza az ön kultuszminiszteri mivoltához. Szimpatikus a már említett gondolat, miszerint hidat építene magyar és magyar, ha úgy tetszik, kormány és polgár közé. Csakhogy rettentően nehéz lehet ezt mézeskalácsszíves, árvalányhajas, porcelán szent koronás giccs nélkül megoldani. Ha lassan is, de fogy a levegő a kormány körül. Lecsengett a választások keltette optimista hangulat, egy darabig etethető még a nép az előző hatalom elszámoltatásával, filozófusbotrányokkal, alkotmányozással, de a megszorítás akkor is megszorítás, ha fideszes ma legföljebb széllkálmánozhat. És ha kenyérből nem jut vastagabb szelet, marad a cirkusz, ha úgy tetszik: a kultusz. Kapott megbízást kultuszépítésre?

 - Először azt tisztázzuk, mit jelent az, hogy kultúra. Sokaknak, világszerte egyre többeknek semmit. Mások számára legalább jelent valamit. Igen ám, de mit? A bocskais, díszmagyaros, wassalbertes, ősturáni vonulatnak egész mást, mint a nyugatias, modern tartalmakban és eszközökben gazdag értékvilág híveinek. Az egyiknek a turult, a másiknak az avantgárdot. Én meg azt mondom, hogy a kettő nem feltétlenül inkompatibilis, és minden érték iránt nyitott vagyok. Az avantgárd jegyében lettem költő, de Wass Albertben is találok művészi értéket. És ebben az sem befolyásol, hogy tudom: akik zászlóra tűzték Wass nevét, nem esztétikai megfontolásokból tették ezt. Nekem amúgy a jól sikerült turulszobrokkal nincs bajom.

 - A tizenkettedik kerületit lebontatná?

 - Azzal éppen vannak fenntartásaim, de nem bontanám le. A világ számos pontján látni turulhoz hasonló szobrokat. Induljon el Erdélybe, rögtön a Királyhágó után a legelső faluban balra áll egy hatalmas turul, az van ráírva, román királyi sas. Engedtessék meg, hogy minden nemzetnek meglegyen a maga sasmadara, amihez olyan képzeteket társít, amilyeneket akar.

 - A mi nemzetünk sokféle képzetet társít hozzá, egyebek mellett a vészkorszakét. De hagyjuk szállni ezt a madarat, nevezzék is bárhogyan. Érdekesebb most annál, hogy milyen az ön személyes ízlése. Azt már tudjuk, hogy Wass Albertben talál művészi értéket.

 - Évről évre alakul, gazdagodik az ember ízlése. A legnagyobb hatással könyv rám Szentkuthy Miklós Prae című regénye volt. Korábban pedig Hamvas Bélának az életében megjelent egyetlen kötete, A láthatatlan történet című esszégyűjtemény. 1971-ben erdélyi kamaszgyerekként el is jöttem Budapestre, hogy megismerjem a két írót. Szentkuthyval baráti kapcsolatom alakult ki, leveleztünk sokáig, a legnagyobb magyar zsenik egyikeként tartom számon. Hamvas Bélához is becsengettem, az ajtóban megjelent egy néni, kérdezte, kit keresek, mondtam, Hamvas Bélát, mire azt válaszolta, hogy a férjem sajnos már három éve meghalt, de ha van kedve, jöjjön be, beszélgessünk. Büszke vagyok rá, hogy a legelsők között álltam ki Hamvas Béláért. Egy kolozsvári folyóiratban, a Korunkban szó szerint azt írtam: ő a magyar kultúra leggonoszabbul ignorált jelensége, ami tarthatatlan és tűrhetetlen. Nemzetközi botrány kerekedett belőle, az Életünk című folyóirat egyik tavalyi száma foglalkozott vele. És én voltam az, nem a most habzó szájjal lobogót lengetők, aki floridai otthonában felkereste Wass Albertet, hogy megismerje. És én voltam, aki meglátogatta Márai Sándort San Diegóban. És én voltam, aki sokat beszélgetett Határ Győzővel. És énnekem volt atyai barátom Faludy György. Mindegyikükkel jó viszonyt ápoltam, annak ellenére, hogy például Wass Albert és Faludy ki nem állhatta egymást. Az én világnézetembe és esztétikai horizontomba mindannyian beférnek egymás mellé. Néhányan azt is tudják rólam, hogy szenvedélyes kutatója vagyok a kiszorított, érvényesülni nem hagyott magyar kulturális értékeknek, íróknak, költőknek, festőknek, zeneszerzőknek. Sokukat segítettem, elfelejtett művészeket éppúgy, mint akkoriban kezdő, de ma már lírai nagyságnak számító költőket, akik sosem jutnak első kötethez, ha én magam ki nem adom őket. Milyen hát az ízlésem? Hankiss Elemér egykori könyvcímét idézve: a népdaltól az abszurd drámáig terjed. Egységes fenomenológia darabja számomra egyik is, másik is, köztük semmiféle ellentmondást nem érzékelek, inkább élvezem a minőség szerinti átjárást. Egyik este szívesen elmegyek a Kékszakállúra, másnap pedig egy operettre, mert Lehárban, Kálmánban és Hubayban is a magyar teremtő erő megnyilvánulását látom.

 - Magánemberi nyitottságát át tudja, át akarja ültetni a miniszteri tevékenységébe is?

 - Kötelességem. Sem nem helyes, sem nem lehetséges valamiféle kötelező esztétikai divat, beszédmód bevezetése.

 - Pedig az ön nevével hozták összefüggésbe a 3F-et: finanszírozandó, felejthető, felejtendő.

 - Valóban én használtam ezt a formulát, de nem a saját elveimet jellemeztem vele, hanem az általános, számomra elfogadhatatlan gyakorlatot. Nálam az nem fordulhat elő, hogy mától kezdve, teszem azt, csak operett kell, vagy éppen operettről szó sem lehet. Elfogadhatatlan, hogy bármely kormányzat mások rovására részesítsen előnyben bizonyos önkifejezési módokat. A monokultúra nem jó, abban hiszek, hogy virágozzék száz virág. A természet egyetlen négyzetméteren belül képes növeszteni számtalan különböző tulajdonságú növényt: az egyik piros, a másik kék, a harmadik jó ízű, a negyedik csípős, az ötödik illatos, a hatodik magasra nő. Ha fél pokrócnyi helyen elfér ekkora gazdagság, akkor mi azon a jóval nagyobb területen, ami a haza vagy akár a nagyvilág, miért ne tudnánk értékelni a lehető legkülönbözőbb illatokat, színeket, ízeket, formákat?

 - A kultuszépítéstől kanyarodtunk el. Ön Bécsből hazahozatná a Bocskai-koronát.

 - Mi a baj a Bocskai-koronával?

 - A koronával semmi. Csinnadrattás hazahozatalát értékelnék sokan magyarkodásnak, a valós tettek hiányát, a gazdasági bajokat elfedő szimbolikus cselekedetnek. Kultuszépítészetnek. Giccsnek.

 - Akkor lenne jogos a kritika, ha csupa ilyen szimbolikus üggyel foglalkoznék. Csakhogy én járom az országot, néhány kivételével az összes színházban voltam, rengeteg előadást megnéztem, koncertek sorát hallgattam végig. A helyszínen akarom megismerni a problémákat, személyesen látni a beomló színházépületet, a széteső társulatot. És közben persze a Bocskai-koronával is foglalkozom.

 - Senki nem mondja önre, hogy nem dolgozik. De ettől még a szimbolikus tettek a leghangzatosabbak: a Bocskai-korona, a Ferihegyi repülőtér és a Szabó Ervin Könyvtár átnevezése, a Bánk bán színre állítása Los Angelesben.

 - Nagy szükség van ezekre is. Ahogy már említettük, egyre többen közömbösek a kultúra iránt. Az ő figyelmüket akár a kultúra, akár a nemzeti identitás iránt rendkívül nehéz fölébreszteni, ám egy-egy olyan pótcselekvésnek tűnő gesztus, mint a Bocskai-korona hazahozatala, jótékonyan erősítheti a nemzeti tudathoz és értékvilághoz való kötődésünket. Az utcán megszólított emberek zöme nem tudna említeni három Liszt-művet, de talán még egyet sem. Ám ha a repülőterünket Liszt Ferencről nevezzük el, azzal nemcsak Nyugaton erősítjük, hogy ő a mi zeneszerzőnk – és most ne menjünk bele abba, hogy Liszt magyar-e igazából, mindenesetre tény, identitása jellegzetesen és briliánsan európai volt, benne egy erős magyar komponenssel –, hanem az itt élőkben is. Persze pusztán ettől senki nem veti rá magát a Liszt-CD-kre, nem fog rohanni a koncerttermekbe, de azért erősödik benne a magyar kulturális tudat. A koronával kapcsolatban pedig megtanulja, ki volt Bocskai. Ez nem pusztán politikai látványpékség. Amúgy a látványpékségekben készül is valami. Látványosan, nem baj az. Jó és finom. És még érdekes is. Ettől még a gondolkodás nem válik díszletszerűvé, a dekoráció nem a tartalom helyett, hanem mellette él.

 - Bizonyos szimbolikus lépések viszszaüthetnek. Lisztről nevezni el a repteret aligha zavar bárkit is. De a Bocskai-koronát hazahozni akkor, amikor legalábbis az ellenzék szerint Orbán Viktor királynak képzeli magát, hát, lehet, hogy nem a legjobb ötlet.

 - Évek óta mondom és írom, hogy annak a koronának nem a bécsi hadtörténeti múzeumban a helye.

 - A kommunikáció szempontjából lényegtelen, hogy ön mióta foglalkozik a kérdéssel. Orbán most miniszterelnök, és a koronát is most akarják hazahozatni. Ez öngól lesz.

 - Akkor lenne az, ha Orbán Viktor valóban királyi ambíciókat dédelgetne.

 - Nem dédelget?

 - Viccel?

 - Persze. De hadd kérdezzem ismét: kapott megbízást magyarságkultusz építésére?

 - Nem. Sokan jósolták, hogy amint megkapom az államtitkári posztot, más diktálja majd a lépéseimet. Voltak is próbálkozások, például az általam egyébként nagyra becsült Eperjes Károly és még néhányak részéről, hogy bizonyos szegmensekben saját kultúrpolitikát csináljanak, de én rendre visszaverem a befolyásolási kísérleteket és a voluntarizmust is. Szerencsémre a miniszterelnök teljes egészében rám bízta, mit teszek.

 - Számos ügyben átnyúltak a feje felett, ön pedig némán tűrt.

 - Nem akarok háborúkat kirobbantani. Még olyankor sem, ha kiderül, hogy a megkerülésemmel kész helyzetet teremtenek számomra, mint például Jankovics Marcell kinevezése esetében. Ezeket tudomásul veszem, jó képet vágok hozzájuk – ha már érdemben tenni nem tudok ellenük.

 - Ferihegyből Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a kormány javaslatára. Miközben a tárcaközi földrajzinév-bizottság Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, Budapest-Ferihegy elnevezést javasolt. Aztán jött a hír, hogy kormányrendelet készül, mely csökkenti a renitenskedő grémium létszámát, megnyirbálja jogkörét. Ilyenkor mit szól az önben lakozó szabadgondolkodó?

 - Nem ismerem kellő mélységben a testület érveit, és nem ismerem a motivációikat.

 - Mégiscsak ők a szakemberek.

 - Nekem itt világos véleményem van. New Yorkban John F. Kennedy a repülőtér névadója, Varsóban Fryderyk Chopin, Veronában Gaius Valerius Catullus, Belgrádban Nikola Tesla, Rómában Leonardo Da Vinci, Párizsban Charles De Gaulle. Normális tudatú országokban ez nem probléma. Azzal keresett föl egy konzervatív, polgári, jobboldali család, hogy szerintük a Ferihegy történelmi név, és még kötődik is a családjukhoz, ezért kérik, maradjon a régi elnevezés. Ez figyelembe vehető szempont, de a dolog horderejét, üzenetértékét, súlyát tekintve elhanyagolható. Ilyen esetekben a saját véleményemre hallgatok, nem családtagokra és nem bizottságokra.

 - Nem Liszt nevének szerepeltetésével van a baj, azt a bizottság is elfogadja, csupán azt kérik, maradhasson a Ferihegy is.

 - Álláspontom határozott.

 - Végül is mindegy, amint kikerül az új felirat, a népnyelv pár héten belül bizonyára lisztferihegynek nevezi majd a repteret.

 - Igen, ez kézenfekvő toponímia.

 - Önnek nem ez az első átnevezési ügye. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat még tavaly szeptemberben Fővárosi Hamvas Béla Könyvtárrá keresztelte volna át, miután a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Intézet kifogásolta, hogy egy úgymond kommunista ideológus nevét viseli Budapest könyvtárhálózata.

 - Na, ez érdekes eset. Egy vasárnap délután felhívott az MTI vagy a Kossuth Rádió riportere. Érdeklődött, mi a véleményem a Szabó Ervin Könyvtár névváltoztatásáról. Azt hittem, egy körkérdés keretében szólaltat meg néhány írót, költőt és könyvtárost a kollegina, így elmondtam a személyes véleményemet. A csapdát csak akkor észleltem, amikor kijött a hír, miszerint a kulturális államtitkár számára elfogadhatatlan Szabó Ervin, és kezdeményezi a cserét. Miközben nekem magamtól eszembe nem jutott volna változtatni.

 - De ha már így alakult?

 - Ha már így alakult, nem bánnám, ha minden az eredeti nevét viselné. Ha rajtam múlik, Kolozsvár legyen Kolozsvár, és ne Kolozsvár-Napoca, a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda legyen Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Dunapentele legyen Dunapentele, és ne Sztalinváros. A ma Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár néven ismert intézmény Fővárosi Könyvtárként lett fogalommá.

 - Viselje minden az eredeti nevét?

 - Igen.

 - Melyiket? A születéskorit?

 - Azt a nevét, amelyen nagykorúvá lett.

 - És azt ki dönti el, hogy mikor vált nagykorúvá?

 - A döntéshozó.

 - Most éppen ön.

 - Bizonyos kérdésekben most éppen én. De nem kell túlbonyolítani, ezek elég egyértelmű helyzetek.

 - A könyvtár kapcsán mégis megneheztelt önre Tarlós István.

 - Igen, úgy érezte, a kulturális tárca fővárosi ügyekbe akar avatkozni. Pedig dehogy akartam én beavatkozni. Egyetlen ártatlan mondatomon tört ki a botrány: az ellenzéki oldal berzenkedett és hőbörgött, hogy mi ez az újsütetű agresszivitás, mi ez az átnevezési őrület, a jobboldal meg lapított, eszébe nem jutott megvédeni azzal, hogy igen, ebbe mi ugrattuk be az államtitkár urat. Mindegy, semmit nem bánok, amit mondtam, vállalom.

 - Fog változni a név?

 - Ha igen, abban nem lesz szerepem, visszavonulót fújtam.

 - Hamvas Bélát javasolta. Nagyobb könyvtáros volt ő, mint Szabó Ervin?

 - Nagy író volt és nagy gondolkodó. De Hamvast sem érzem föltétlenül szerencsésnek. Habár van már ilyen néven könyvtár Százhalombattán, és nem omlott össze a helyi civil társadalom meg a battai gazdasági élet sem. Hamvas dolgozott abban a könyvtárban, állítólag nem ő volt a legjobb. De Széchényi Ferenc sem volt jeles könyvtáros. Persze Hamvas sem alapított intézményt, viszont kétségtelen, hogy a magyar könyvtárszakma történetében Szabó Ervin jelesebb figura volt nála.

 - Szabó Ervin szervezte meg a népkönyvtárakat. Ez valami, még ha kommunista volt is a megboldogult.

Viszont a magyar irodalomban és gondolkodástörténetben nem mérhető Hamvas Béláéhoz. Nem lesznek álmatlan éjszakáim akkor sem, ha a Szabó Ervin Könyvtár megtartja a nevét, de azért jól mutatna egy Hamvas Béla-szobor a lépcsőházban.

 - Ön múzeumi felületként szeretné használni a minisztériuma belső tereit, sőt még a külső falát is. Abból mikor lesz valami?

 - Ezt az ötletet is roncsolják a belső rezisztens erők. Azon vitáznak, helyes-e erre fordítani a forrásainkat. Én azt gondolom, igenis megéri áldozni rá, hiszen a kortárs magyar képzőművészet számára ekkora és ilyen föltűnő felület másutt a szóban forgó néhány millió tízszereséből sem állítható elő. Megcsinálom.

 - Graffitiztetne?

 - Dehogy. Olyan molinókat lógatnék fel, mint amilyenek megjelennek például a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria homlokzatán. Természetesen fényáteresztő anyagból, hogy ne tegyék lehetetlenné a munkát az irodákban. Tizenkét kortárs képzőművész műalkotásait választottam ki, tíz festményt és két grafikát, most zajlik a látványtervek véglegesítése.

 - Ön válogatott?

 - Igen. És felkészültem rá, hogy ismét támadásnak leszek kitéve. Már fel is vetette valaki, hogyan merészelem én egyedül kiemelni az alkotásokat. A válaszom: enyém a felelősség is. A válogatás fő szempontja nem az volt, hogy a legnagyobb élő képzőművészek szerepeljenek, hanem az, hogy a képek egymással párbeszédet folytatva üzenjenek és képezzenek egy érdekes, bonyolult felületet.

 - Ki az a tizenkét szerencsés?

 - Hadd említem Reigl Judit, Franciaországban élő idős magyar expresszionista képzőművész nevét, aki a minap Kossuth-díjat kapott.

 - Reigl Judit tán az utolsók között kapta az elismerést. Hiszen ön már jövőre megszüntetné a Kossuth-díjat, a Széchenyi-díjjal együtt. Még egy átnevezés. Mi a baj Kossuthtal és Széchenyivel?

 - Nem velük van baj, hanem a nevüket viselő díjjal. A Nobelen kívül nem is jut eszembe száz évnél régebben működő jelentős díj. Magyar biztos nincs ilyen, legföljebb valami eldugott szakmai elismerés.

 - A kora is adja egy díj presztízsét, nem?

 - Az legföljebb hozzájárulhat. Száz éve a Kisfaludy-díj volt a csúcs, aztán a Baumgarten jött. Új korok új díjat, új szempontokat, új elveket követelnek. A Kossuth-díj két szempontból is rosszul teljesített. Rosszallásunk egyik oka az, hogy sokan érdemtelenül részesültek e magas elismerésben, műveik nem bizonyultak maradandónak, sőt némelyikük ma már mosolyt csal az ajkakra. Ezzel szemben rengeteg arra érdemes személy nem vagy csak posztumusz kapott Kossuth-díjat. És ha valaki azzal érvel, hogy 2012-ben egész más szempontok alapján ítélünk, mint, mondjuk, 1952-ben, erre én azt mondom, igen, pontosan ezért van szükség mihamarabb új díjakra. Húzzunk egy vonalat, és jelentsük ki: a 21. század második évtizedére annyit változtak a társadalmi, politikai, kulturális értékrendek, megközelítések, filozófiák, hogy változás kell. Egyébként azt sem tartom kizártnak, hogy mostani nevén megőrizhető a Kossuth-díj, de nem a legjelentősebb állami elismerésként.

 - Ki lesz Kossuth és Széchenyi utódja? Közismert személy? Vagy egy méltatlanul feledett Széll Kálmán?

 - Egyelőre ez nyitott kérdés, sőt azt sem tudni, egyáltalán megvalósul-e, amit szeretnék. Az sem biztos, hogy szimbolikus név kell, szerintem az Állami Nagydíj remek elnevezés volna.

 - Tényleg lehet, hogy már jövőre nyugdíjazzák Kossuthot és Széchenyit?

 - Én szeretném, de kormányzati döntés nincs. Dolgozom a koncepción.

 - Orbán dönt?

 - Úgy fogalmaznék: az ő véleménye megkerülhetetlen.

 - Miként abban is, hogy Alföldi Róbert maradhat-e a Nemzeti Színház élén. Ön ebben a kérdésben hozott is ajándékot, meg nem is. Alföldit remek színésznek, kiváló rendezőnek, jeles színidirektornak nevezte, aztán pedig kifejtette, ha ő marad a Nemzeti élén, azzal „polemikus, szenvedélyes gyűlölködő légkört tartanak fenn, ami nem jó sem az igazgatónak, sem a társulatnak, sem a közönségnek".

 - Amíg Alföldi ügye művészeti, színházi és kulturális kérdés, addig meg tudom védeni őt, de amint nagypolitikai, a kulturális mezőt meghaladó kérdéssé válik, elfogynak az eszközeim.

 - Telt házasak az előadások. Mi kell ennél több egy színház esetében?

 - A telt ház fontos szempont, de nem az egyetlen. Vegyünk csak egy esetet! Ha, teszem azt, a KDNP kijelenti, hogy Alföldi személye casus belli, koalíciós szakítópróba, nem mondhatom, hogy Alföldi marad, a KDNP meg tegyen, amit jónak lát.

 - Ne adjon ötletet Semjénnek.

 - Nem szorul rá. A KDNP-ben amúgy is elég nagy az ingerültség, egyre többen érzik úgy, hogy a Fidesz mellett statisztaszerepre kényszerülnek.

 - A KDNP önállóan nem létező párt. Ha Semjén pattog, kap Orbántól egy Negrót, hogy Zsolti, ne kiabálj, mert berekedsz. Kötve hiszem, hogy ön a kereszténydemokratáktól tart. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy Orbán a Jobbiktól „sajnálja" az Alföldi-témát. Vonáéknak mára szinte csak a cigányozás maradt, a többi témájukat lenyúlta a Fidesz. A Jobbiknál ön kihúzta a gyufát. A párt félhivatalos hírportálja, az egyik frakciótag által távszerkesztett kurucinfó a minap az alábbi sorokkal kezdte egy cikkét: „Ismét kibújt a zsidó a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kulturális államtitkárából: Alföldi annyira kiváló művész szerinte, hogy ellenállna, ha el akarnák távolítani a színpadról, s oly nagyra tartja rendezői képességeit, hogy adna neki egy másik színházat, ha már távoznia kell a Nemzeti éléről." Nem nyílt ki a bicska a zsebében?

 - Ez a szint nem ér fel hozzám. A kormány nem azt fogja tenni, amit a Jobbik akar.

 - Dehogynem. Ha menesztik Alföldit, a Jobbikot hozzák ki győztesként.

 - Ez is egy lehetséges interpretáció.

 - Komolyan engedni akarnak ennek a pártnak?

 - Megint a nagypolitika mezején járunk. A Jobbik-probléma globális kezelése meghaladja tárcám kompetenciáját. Én megfogalmazom a szempontjaimat, de nem én döntök. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a Jobbik miatt fölösleges háborúkat folytassunk. Igyekszem a szakmai és emberi tisztesség keretei között keresni megoldást mindenre, miközben tudomásul veszem, hogy ezeket a szempontokat olykor felülírja a nagypolitika a maga átláthatatlan, olykor mocskos, de legalábbis homályos szabályaival.

 - Homályt a Hegel-ügy kapcsán is emlegethetne. Tavaly decemberben a Hírszerző állt elő azzal, hogy a Fidesz egyik fontos háttérembere, a médiatörvény egyik kidolgozójaként és Fellegi Tamás jobbkezeként számon tartott Heltai Péter a rendszerváltás előtti Erdélyben Hegel fedőnéven a Securitate ügynöke volt. Sőt úgy lehetett tudni, önről is jelentett. Ön közvetlenül a hír nyilvánosságra kerülése után úgy nyilatkozott: végtelenül csalódott lenne, ha Heltaival azonosítanák Hegelt. Azóta Heltai elismerte, hogy ő Hegel. Ezek szerint ön most végtelenül szomorú és csalódott.

 - Egyelőre nem vagyok az, hiszen nem került elém dokumentum, amely bizonyítaná, hogy Hegel jelentett volna rólam.

– Tudtommal ön kikérte a saját magára vonatkozó dokumentumokat Romániában.

 - Így van, és Hegel ezekben periférikus módon jelenik meg.

 - Hegel azt a megbízatást kapta, hogy jöjjön Magyarországra, majd figyelje meg önt és a szintén erdélyi Tamás Gáspár Miklóst.

 - Hogy ezt a missziót kapta, abból nem következik, hogy jelentett is, és ha jelentett is, abból nem következik, hogy ártott is nekem. A jelentéseinek zömét, úgy tudni, nem ő írta, hanem operatív tisztek dolgozták fel a tőle származó, tisztázatlan körülmények között nyert információkat. Egy biztos: a Bukarestből megkapott dossziéimban problémás Hegel-jelentés nincs. De van itt egy érdekesebb aspektus. Magyarországon és Erdélyben is sok jeles emberről derült ki, hogy együttműködött a belbiztonsági szervekkel, ám az esetek kilencvenkilenc százalékában ezekből nem lett ügy. Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy valakinek érdeke volt éppen most bedobni és példátlan módon feltupírozni a Hegel-ügyet. Nagy kérdés: ha nem tudhatjuk meg az igazságot mindenkiről, vajon szabad-e megtudnunk az igazságot kevesekről? Akarom tudni, mit tett Hegel, de akarom ezt tudni a többiekről is.

 - Kinek az érdeke a Heltai-ügy?

 - Nyilvánvaló, hogy rajta keresztül valaki Fellegi Tamáson akart ütni.

 - Házon belül sejti az ellenfelet ez esetben is?

 - Tényleg nem tudom. Bizonyára valaki olyan, aki képes súlyt biztosítani a médiában az ügynek. Ami komoly aggodalomra ad okot. Hiszen ha ekkora botrány kreálható egy súlyosan terhelő bizonyítékokat nem tartalmazó ügy kapcsán, ez azt jelenti, hogy bármelyikünk bármikor manipulációs stratégiák játékszere lehet.

 - Kinek a játékszere?

 - Nem tudom, Felleginek milyen ellenségei vannak.

 - Fellegi jobboldali médiabirodalmat épít. Amiből egyetlen jelentős létezik. Komolyan kimondhatatlan annak az S betűs embernek a neve?

 - Teljesen értem a gondolatmenetét, és még egyet is értek vele, amíg addig nem jutunk a történetben, hogy az ügy feldolgozásának zászlóshajói a Hír tévé és a Magyar Nemzet voltak. Csakhogy utóbb a baloldali Hírszerző és a 168 Óra is pont olyan kéjjel vetette rá magát az ügyre, mint a mondott birodalomhoz tartozó orgánumok.

 - Tették a dolgukat: információhoz jutottak, és tisztességesen feldolgozták azt. Ettől még jogos kérdés az S betűs verzió.

 - Maradjunk annyiban, hogy nem látok tisztán e témában.

 - És a filozófusbotrányban tisztán lát? Miután Budai Gyula pellengérre állított jó néhány, a baloldalhoz köthető magyar társadalomtudóst, ön a profeszszorok védelmére kelt egyebek mellett a 168 Órában: „Ez az egész rendkívül méltánytalan olyan emberekkel szemben, akik világszerte elismerést szereztek a magyar kultúrának, s öregbítik társadalomtudományunk és filozófiai gondolkodásunk hírnevét. Ráadásul taktikusan, a hatalom szempontjából sem célravezető, ami zajlik: nem jó, ha tisztességben megőszült filozófusok esetleges tévedései összemosódnak a politikai gengszterek által valóban elkövetett tudatos rablásokkal." Nem kímélte az elszámoltatási kormánybiztost sem: „Budai Gyula személyében új kultúrpolitikai szereplő jelent meg. Fellépésével a kultúra történései újszerű kontextusba kerülnek." Pár nappal később Budai a Magyar Hírlapban visszaüzent önnek, mondván, jobb lesz, ha mindenki a maga munkájával foglalkozik, ő sem szólt bele, hogy Szőcs Géza kit nevezett ki a Műcsarnok élére.

 - Amit ő tesz akár a filozófusok, akár a Műcsarnok új vezetője kapcsán, annak léteznek kultúrpolitikai konzekvenciái. Azért van kormány, azért van kormányülés, azért van kormányon belüli, tárcák közötti együttműködési kötelezettség, hogy minden döntés várható pozitív és negatív hatását előre feltérképezzük. A jelzett esetben Budai elmulasztotta az egyeztetést. A kormánybiztos úr vizsgálatai és az onnan származó információk kis híján lehetetlenné tették, hogy az általam javasolt vezető kinevezhető legyen a Műcsarnok élére.

 - A filozófusbotrány kapcsán azt várta volna el Budai Gyulától, hogy mielőtt Heller Ágnesék torkának ugrik, egy kormányülésen vagy bárhol megkérdezze öntől: vajon tisztességesen használták-e fel az előző kormányok által ebben a körben elosztott pályázati pénzt?

 - Helyesnek tartottam volna, ha közösen felmérjük a helyzetet, és együtt döntjük el, a vizsgálat mely fázisában váljanak publikussá a tények.

 - Szabad egy államtitkárnak szembefutnia a szimbolikus politizálás bástyájának számító elszámoltatással?

 - Az elszámoltatás iránt jogos társadalmi elvárás ébredt, hiszen a korábbi kormányok idején megmagyarázhatatlan módon tűntek el horribilis értékek, és bizonyultak veszteségesnek olyan tevékenységek, amelyek a világon mindenütt nyereségesek. A mértéktelen lopás demoralizálta a társadalmat. Helyeslem, hogy a kormány a saját igazságérzete és a társadalom elvárásának megfelelően le akarja folytatni a vizsgálatokat. Azt viszont nem helyeslem, ha a jogszerűségi, igazságtételi szándékba taktikai, pártpolitikai megfontolások keverednek. Bőven elég, ha leleplezett bűncselekmények bíróság elé állított elkövetői kerülnek a nyilvánosság kereszttüzébe. Sőt szerintem még csak azt sem kell minden esetben föltétlenül hangsúlyozni, hogy szocialisták és szabad demokraták loptak. Ugyanis ez oda vezet, hogy az emberek azt gondolják majd: nem a bűn, hanem a párthovatartozás miatt sújtott le rájuk az igazságszolgáltatás. Hiba lenne pártpolitikai szintre vinni egy társadalmi problémát.

 - Miután ön annak idején lepattant a Balassi Intézet ügyéről, a következőt nyilatkozta az Indexnek: „Az első lecke volt, az első olyan tanulságokkal, hogy egy másik világban fogok a továbbiakban ténykedni, más törvények között, amelyek az autonómiát csak korlátozott formában engedik működni." Utalt arra is, hogy Orbán Viktor felhívta a figyelmét: „Kis mozdulatokkal is lehet nagy bajt csinálni." És hadd idézzek egy a Nagyításnak adott interjújából is: „Már az óvodában voltak barátaim és voltak ellenségeim. Senki másnak nem voltak ennyire erőteljes szimpátiái és antipátiái, ez végigkíséri az életemet." Nem úgy tűnik, hogy sikerült volna politikusra cserélnie a költőt, simulékonyra a megosztó habitust.

– Goethe egyszer úgy fogalmazott egy barátjához, von Krebelhez írt levelében: általában különválasztja magában az udvari titkos tanácsost és a szellemi embert. És mégis, mondja, az a tény, hogy terveinek és szándékainak legbelsejében hűséges marad saját magához, ez összeköti politikai, erkölcsi és költői énjét egy rejtelmes és szoros csomóba.

A partnert zsarolni nem hasznos dolog

Erdélyi Riport, 2011. június 4.

Szonettekről.

Ez az egyik legkötöttebb versforma, itt adott nemcsak a szótagszám, hanem a sorszám is, a rímképletek. Aki ilyesmit ír, az többlet kötöttséget vállal, hiszen egy egészen szoros keretbe, formába kell beilleszkednie, s abban úgy beszélnie, hogy a forma ne sodorja magával. Pontosan ezért szeretem, mert az életünk mintája, életminta is. Általában a körülményeinket csak részben alakítjuk mi magunk, beleszületünk egy helyzetbe, egy országba, egy közösségbe, egy időbe, s ezeket tudomásul kell vennünk. Persze, úgy éljük le az életünket, hogy közben próbálunk változtatni a körülményeken. A politika az én elképzelésemben erről szól elsősorban. A feladat az, hogy mások által teremtett körülmények közepette is tudjunk szabadok lenni, úgy cselekedni, hogy azok mi legyünk.
Az életembe ma belefér egyszerre a költészet és a politika is. Én tíz esztendeig egyáltalán nem írtam, ennek az egyik következménye, hogy amikor egyesek hallják, hogy verset írok, egészen meglepőnek s komolytalannak tartják egy felelős politikus részéről. Manapság már szinte naplószerűen írok verset, a szonettkönyvem alig fél év alatt született. Csoóri Sándornál olvastam valahol, ő a kilencvenes években erősen benne volt a közéletben, aztán írt egy verset, amelynek a fő motívuma az volt, hogy csak most veszi észre, hogy milyen szép zöld a fű. Valahol az én verseim is erről a felfedezésről szólnak.

Dossziék, zsarolások. Nem hiszem, hogy ez úgy működne, ahogy ezt egyesek elképzelik. Hogy időnként megkeres valaki valakit, s dossziékat tesz eléd. Lehetségesek közvetett fenyegetések, egy olyan légkör kialakítása, hogy ez mindig ott lebeg valaminek e feje fölött. A szekus dossziék története is így működött. Időnként valamit nyilvánosságra hoztak, de sokan élhetnek közöttünk abban a félelemben, hogy mi kerül még elő a soha teljesen ki nem ürített levéltárakból. Sokkal rafináltabban működik ez, bár elképzelhető a közvetlen zsarolás is sokak esetében. Ezért fontos az átláthatóság, a nyilvánosság. Magánemberként én kíváncsi lehetek, hogy mi van a szomszédom, a fodrász, az orvos egykori dossziéjában, de mint állampolgárnak a kíváncsiságomon túl semmi közöm hozzá. Viszont ahhoz, hogy egy felelős, választott vezetőnek milyen a múltja, ahhoz van közöm. Tudnom kell, kik döntenek rólunk, velünk kapcsolatosan. Ezért igenis egyetértek azzal, hogy azoknak a dossziéját, akiket mi képviselővé, szenátorrá választunk, vagy akiket fontos tisztségbe kineveznek, azoknak a dossziéját át kell világítani. Nem a botránykeltés, a csámcsogás érdekében, hanem egyszerűen tudnunk kell, hogy kik hoznak döntéseket. S persze azért is, hogy tudjuk, az illető nem zsarolható. Nincs a múltjában olyan mozzanat, ami által zsarolható. Azzal nem értek egyet, hogy azt a kört, amit át akarunk világítani, a végtelenségig bővítsük, s egyszer csak azt vegyük észre, hogy a társadalom egyik fele figyeli a társadalom másik felét.

Kormányszerep. 1996-ban jutottunk el oda, hogy hoztunk egy történelmileg előzménytelen döntést arról, hogy belépünk a kormányba – szövetségeseinkkel, a Demokratikus Konvencióval, akikkel ellenzékben is szövetségben voltunk. Nagyon erős és konfliktusos vitáink voltak erről az RMDSZ-ben, azóta folynak viták arról, hogy mit jelent a kormányzati szerep egy olyan szervezet esetében, amely nem ideológiai alapon jött létre. Voltak olyan teóriák, hogy egy kisebbségben lévő közösség, etnikum képviseletének mindig kormányon kell lennie, erre példa a finnországi svéd párt, amely évtizedek óta ott van a különböző kormányokban, s ebben senki nem lát problémát. Én idáig nem mernék elmenni, hogy az RMDSZ-nek minden körülmények között ott kell lennie. Nem mernék ilyen elvet kimondani, talán nem is lenne hasznos stratégiailag sem, taktikailag sem. Elvi szempontból sem. De azt igen, hogy ha lehet fontos célokat fogalmazni a kormányprogramba, akkor a partner ideológiai alapállásától függetlenül ott kell lenni. A határ nem ott van, hogy a partner baloldali vagy jobboldali, a határ ott van, hogy az a koalíció, amibe bemegyünk, román–magyar viszonylatban mit fogad el, lehet-e előrehaladni ezen a területen.

Doktrínák. Engem a doktrínák különösebben nem érdekeltek, soha nem próbáltam doktriner politikát folytatni. Van nekem is meggyőződésem szociálpolitikai-gazdasági kérdésekben, de soha nem próbáltam az RMDSZ haladási irányát doktrínákhoz kapcsolni. Ilyen szempontból az RMDSZ rugalmasabb. Persze látjuk a román pártok esetében, hogy már mindenki mindenkivel volt szövetségben. Romániában nem ideológiák és doktrínák alapján alakulnak a dolgok. Jobbközépen helyezzük el magunkat, tagjai vagyunk az Európai Néppártnak, de ez nem azt jelenti, hogy az RMDSZ-ben nincsenek baloldaliak, vagy olyanok, akik a jobbközéptől is jobbra állnak. Hál' istennek a parlamentben most nincs ott az a párt, amellyel idegengyűlölő programja okán nem lehetne semmiféle szövetséget kötni, eddig sem, ezután sem. A román törvényhozásban ma nincs olyan párt, amellyel ne lehetne együttműködést elképzelni. Mostani partnereinkkel azért volt lehetséges a koalíció, mert el tudtunk fogadtatni fontos programcélokat. Az elmúlt húsz év egyik legjelentősebb eredménye az oktatási törvény. Minden tiltó rendelkezést ki tudtunk iktatni belőle. Sikerült végigvinni ezt a Demokrata-Liberális Párttal. Azt is oda számolom, amiért sokan támadnak, a kórházak decentralizációját. Ez magyar szempontból is fontos, hiszen számos helyen a helyi közösség dönt a kórházak lényeges ügyeiben. Cseke Attila egy rendkívül makacs, konok, nehéz ember, de erre a feladatra ő kellett. Azokat az ütéseket, amiket kapott, kevesen állták volna. Persze, ez nem sikertörténet, hogyan is lehetne az, amikor nincs elég pénz, gyógyszer.

Magánszféra. A politika nem egy nyolcórás munka. Nem lehet úgy politikusként dolgozni, hogy délután négy után hazamegyek, s elfelejtem, mi volt bent. Igazán jól persze sehol nem lehet úgy teljesíteni, hogy az ember otthon elfelejt minden benti gondot. A politikában este tizenegykor is megszólal a telefon, kérnek egy nyilatkozatot, reagálni kell. Kialakult az utóbbi időben az a gyakorlat, hogy az újságírók vasárnap délben kérdezik az embert a legszívesebben, s az ő szempontjukból ez így van jól, hiszen a lapok hétfőn megjelennek. Nincs szünet. Ez nagy teher, különösen akkor, ha a család máshol él. Az én esetemben a család kétlaki, velem együtt Bukarest és Marosvásárhely között ingázik. Ezzel együtt olyan ez, mintha az ember egy karanténban, egy gettóban élne, ami veszedelmes dolog. Ugyanúgy, mint a közvéleményt gyakran érthetően ingerlő privilégiumok. Ha valaki miniszterelnök-helyettes, akkor testőr jár a nyomában, de ez azt is jelenti, hogy elzárja magát a világ többi részétől, s ha nem vigyáz, egy idő után már nem tudja, mennyibe kerül egy kiló kenyér. Vagy mennyi egy liter benzin. Ezt tudatosan kell úgy építeni, hogy ne engedjünk ennek a vonzásnak, s a politikus ne higgye el, hogy ez örökre így marad.

Szálka Orbán szemében? Politikustól teljes őszinteséget ne várjanak. Nem olyan értelemben gondolom ezt, hogy feltétlenül hazudni fog a politikus, mert az nagy baj. De kimondani az ember azt mondja ki, amit kimondhatónak tart. Vannak olyan tények, amelyeket esetleg csak később fog a nyilvánosság elé vinni. Az RMDSZ–Fidesz-viszonyról tudok őszintén beszélni. Sokan úgy értelmezték, azért nincs felhőtlen viszony a két szervezet között, mert valamiért Orbán Viktor és Markó Béla nincsenek felhőtlen viszonyban. Azonosították a pártelnökök viszonyát a pártok viszonyával. Ez a politikában gyakran tagadhatatlanul számít, de meg kell mondanom, soha nem ez a döntő. A román politikában sem. Általában az érdekek döntenek.

Én a Fidesz politikusait húsz éve ismerem, s volt idő, amikor kiválóan együttműködtünk, például a Fidesz első kormányzása idején. Együtt alakítottuk például a magyarigazolvány vagy a státustörvény kérdését. Másik irányban a Năstase-kormánnyal ugyancsak mi alakítottuk, hogy például az oktatási támogatást alkalmazni lehessen.

Nem tudok arról, hogy én személyesen bármelyik fideszes vezetővel rossz viszonyba kerültem volna. Voltak vitáink, s voltak nagyon jó együttmunkálkodásaink. Itt másról van szó. S én ezt drámainak és szomorúnak tartom. Ugyanis lehet vitázni arról, hogy minek mi a következménye, hogy a jövőben mi lesz. Azzal nem különösebben értek egyet, hogy a kettős állampolgárság legfontosabb kérdése, hogy lehet-e Magyarországon szavazati jogunk. Egészen más vetületben most a román törvényhozásban fog szóba kerülni a külföldön élő román állampolgárok szavazati jogának az alkalmazása. Vezessük-e be a levélben való szavazás lehetőségét? Miért legyen nekem a célom, hogy azok is szavazzanak a román parlamentről, akik egyébként nem élnek ebben az országban? Nem ők isszák meg a levét annak, amiről szavaznak. Ugye, kicsit bonyolultabb a dolog, ha együtt tekintünk e kettőre.
Hogy miért nincs rendben a Fidesszel a viszony? Az elmúlt években tapasztaltam, hogy nem tudtuk elfogadtatni azt az elvet, s itt a konfliktus lényege, hogy a mi dolgainkban végül is nekünk kell döntenünk, ehhez várjuk a segítséget, a tanácsot. De nekünk önállóan kell eldöntenünk, hogy mit teszünk. Nincs, aki nekünk megoldásokat adjon, nekünk kell Bukarestben érvényesíteni az érdekeinket. Itt van a konfliktus forrása, drámainak tartom, hogy ezt nem tudtuk elfogadtatni Budapesten. Nem tudjuk magunkat alárendelni semmilyen más pártnak. Csak partnerek tudunk lenni.

Most létrejön egy új magyar párt, ezt sokan azért támogatják, mert végre lesz egy olyan magyar politikai szervezet Erdélyben, melyet távvezérléssel lehet irányítani.

Jót, rosszul. A politikában lehet teljesen jó szándékkal rossz döntéseket hozni. Mondok egy távoli példát. Jó döntések vezethetnek később rossz helyzetekhez. Utánaolvastam annak, amire az idősebbek emlékezhetnek, a romániai németek és zsidók eladásának. Nyilvános állami döntés soha nem volt erről, Németország megbízott egy ügyvédet, román részről securitatés tábornokok tárgyaltak. 1968-tól egy évre, utána 3-5 évre szóló egyezményt kötöttek ezek a felek, s pontosan szabályozták, hogy milyen kategóriájú németért mennyi pénz jár, diplomásért több pénz, nyugdíjasok után kedvezmény. Olajozottan működött a dolog, Románia 1968 és 1989 között 230 ezer németet adott el Németországnak. Ki tagadhatná azt, hogy Németországnak igaza volt, amikor az ő németjeit ki akarta menekíteni egy diktatúrából, amelynek a vége akkoriban nem látszott? De ki tagadhatná, hogy ma egészen másként nézne ki Erdély, ha itt lenne 3-400 ezer német? S milyen mértékben lenne jelen a német gazdaság Erdélyben?

Egység. Az egységes fellépés kapcsán nem csak a küszöbről van szó. Ha átlépjük, ott vagyunk, ha nem, akkor kimaradunk. Nemcsak a parlamenti küszöbről van szó, hanem arról is, hogy egyébként is egységesen kell fellépni. Mi lenne, ha a román parlamentben a magyar képviselet egyik fele azt mondaná, hogy a történelem és a földrajz oktatása a fontos, a másik fele pedig azt, hogy most inkább a vízhálózat fejlesztése. Egyébként mind a kettő fontos. Az egységre nemcsak azért van szükség, hogy képviselőink legyenek, hanem mert különben semmilyen eredményt nem érnénk el, a román politika úgy játszana velünk, mint macska az egérrel. Ezt láthatjuk abban a pillanatban, amikor felerősödik az újabb erdélyi magyar pártalakítási szándék. Abban a pillanatban a román politika is kezd odafigyelni. A Wikileaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai jelentésekből is kiderült, hogy Săftoiu államelnöki tanácsos annak idején arról beszélt, milyen jó az MPP megjelenése, mert az RMDSZ-t meg lehet szorítani Szászék segítségével. Legyünk őszinték, olyan nagy öröm az a román politikusoknak, hogy azzal kell folyton számolni, hogy az RMDSZ nélkül nem lehet kormányt alakítani, s csak az RMDSZ-szel lehet többséget alkotni? Helyettünk aligha lesz majd ott ez az új párt a román parlamentben. Legfeljebb csak abban reménykedhet, hogy minket is kiüt onnan.

Kormányzás. A költségcsökkentés megtörtént, viszont a gazdaságélénkítő intézkedésekkel húztuk az időt, vacilláltunk, totojáztunk, s még most sem történt meg, aminek meg kellett volna történnie. Ennek a kormánynak a legnagyobb baja a rendkívül lassú, habozó előrehaladás, döntések, újratárgyalások, visszalépések, aztán lassan előreindul a dolog. Most látom, milyen nehézkesen, sok hordalékkal tud működni egy rosszul elképzelt közigazgatás. Amihez hozzájárul, hogy a politikai elit, a vezetés nagyon lassan dönt. S nagy ellentéteket is látok, mert miközben Traian Băsescu valóban úgy viszonyul a dolgokhoz, hogy mindegy, hogy népszerű, népszerűtlen, kell menni előre, vágni, nyesni, igen ám, de a parlamentben az ő pártja, a PD-L, de majdnem mindenki más is, egyfolytában meg van ijedve a népszerűségvesztés miatt. Egyfolytában azon törik a fejüket, hogy lehetne úgy csinálni, hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Legközelebb is ránk szavazzanak, a nehezét pedig vigye el más.

Ma valamelyes realitását a kisebbségi törvénytervezetnek látom. Ez most már annyira tárgya a köztünk lévő viszonynak, hogy nem hiszem, hogy a partnereink elállnának attól, amiben megegyeztünk. Ha nem másként, akkor felelősségvállalással, aminek elvileg ellene vagyok. Zsigerileg ellenzem, hogy a kormány hozzon törvényeket s ne a parlament. Félek attól, hogy a parlamenti vitában mi lesz ezzel a törvénnyel. Sokszor van úgy, hogy mindenben egyetértünk, csak a lényegben nem. Azzal sohasem szerettem fenyegetőzni, hogy ha valami eddig és eddig nem történik meg, akkor ezt vagy azt fogjuk csinálni. Az nem hasznos. A partnereknek el lehet mondani, hogy ez nekünk létkérdés, enélkül nincs értelme az együttműködésnek. Igen, ezt el lehet mondani, de hogy zsarold, hogy „ha eddig nem csinálod, akkor én felbontom a szövetséget", azzal már átlépsz a hiúságok, a gőgök, önérzetek területére, s visszakapod azt, hogy „te engem ne zsarolj". Elég sokat tárgyaltam, sok egyezséget kötöttem, de ezt mindig kerültem. Most sem vagyok hajlandó ilyet mondani.

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek