Tartalomjegyzék

DEMOKRÁCIA KÖZPONTOK

Közlemény a széki és körösfői helyzetrőlzsigmond_barna

Erdély.ma, 2011. március 9. – Az EMNT Kolozs megyei szervezete

Az utóbbi napokban Kolozs megye két helységében tapasztaltuk, hogy akadályokba ütközik az EMNT, illetve a Demokrácia Központ munkatársainak a kedvezményes honosítással kapcsolatos terepmunkája.
Széken lakossági fórumot hirdettünk a honosítással kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében. Azok az emberek, főleg idősebbek, akik a munkánk elé akadályokat gördíteni szándékozó híresztelések dacára eljöttek, nagyon várták, hogy segítsünk nekik a honosításhoz szükséges iratcsomó összeállításában.

A széki önkormányzattól hivatalosan kértünk egy helyiséget, ahol a munkatársaink az ügyfeleket fogadhatják. A polgármester úr erre – azzal az indoklással, hogy a honosítás ügyintézésével az RMDSZ foglalkozik, az EMNT-nek pedig nincs szüksége irodahelyiségre – a községi könyvtárost nevezte ki a munka elvégzésére. Ilyen körülmények között egy széki magánszemély otthonában rendeztünk be irodát, ahol fogadhattuk a honosítás iránt érdeklődő embereket.

Körösfőre a helybéliek hívására szálltunk ki, hogy segítsünk a honosítási iratcsomók összeállításában. Mivel a lakossági fórumot a fűtetlen művelődési otthonban kellett megtartanunk, a jelenlevők elhatározták, hogy az iratcsomók összeállításának az iskola egyik, erre alkalmas helyisége adjon helyet. A helybéliek kérdésére, hogy az ügyintézés elvégezhető-e az iskola épületében, Máté András Levente, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője nemmel válaszolt, álláspontját, pedig a Krónika c. napilap március 8-i számában is megerősítve azt nyilatkozta: „Az iskola épülete az önkormányzat tulajdona, egyedül nekik van joguk dönteni arról, hogy milyen rendezvényeknek adnak helyet. Politikai gyűléseknek iskolákban nincs helye".
Mind a széki, mind a körösfői akadályoztatásunk láttán ismételten leszögezzük, hogy a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos, és az EMNT hatáskörébe tartozó ügyintézés nem politikai, hanem nemzeti ügy. Az EMNT civil szervezet, és egyebek mellett olyan „politikai gyűlést" szervezett, mint az elmúlt év augusztus 18-a és 22-e között lezajlott, és többezer érdeklődőt megmozgató Kolozsvári Magyar Napokat.

Az EMNT, illetve a Demokrácia Központok munkatársai továbbra is ellátják feladatukat, és minden érdeklődőnek töretlenül segítenek a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges ügyintézésben, illetve az iratcsomók összeállításában.

ERDÉLY

Kisebbségi törvény: türelem!

Új Magyar Szó, 2011. március 9. – Cs. P. T.

Két-három héten belül, de mindenképpen a bizalmatlansági indítványról történő március 16-i szavazás után tűzi napirendre a képviselőház emberjogi szakbizottsága a kisebbségi törvényt – tudtuk meg tegnap Varga Attilától, a testület RMDSZ-es tagjától.

Két-három héten belül, de mindenképpen a bizalmatlansági indítványról történő március 16-i szavazás után tűzi napirendre a képviselőház emberjogi szakbizottsága a kisebbségi törvényt – tudtuk meg tegnap Varga Attilától, a testület RMDSZ-es tagjától. A politikust azért kerestük meg, mert a képviselőház vezetőségének múlt heti döntése értelmében a már hat éve beterjesztett jogszabályról szóló jelentést az emberjogi bizottságnak kell elfogadnia. A késlekedést azzal magyarázta: a következő napokban a honatyákat a munkatörvénykönyv elfogadtatásával járó procedúra foglalja le.

Varga szerint azért sem sietős a törvény napirendre tűzése, mert előtte még a kormánypárti frakcióvezetőknek, pártelnököknek egyeztetniük kell a jogszabályról. Erre azért van szükség, mert egyértelműsíteni kell, hogy honnan folytatódjon a tervezet vitája.
„A törvény gyakorlatilag évekig fiókban hevert. Mi előkészítettük a korábbi szakbizottsági jegyzőkönyveket, rekonstruáltuk a vitát. Az RMDSZ azt szeretné, ha a tanügyi fejezet utolsó cikkelyétől, a 19-ig paragrafustól folytatnánk. Ennek szerintem nem is lesz akadálya" – jelentette ki a jogász képviselő.

Úgy fogalmazott: szeretnék elkerülni a meglepetéseket. „Nem akarjuk, hogy a vitán felszólaljon valamelyik honatya, és kijelentse: én az előző törvényhozási ciklusban nem voltam képviselő, szeretném, ha elölről kezdenénk a vitát" – magyarázta Varga Attila.
Az RMDSZ-es politikus jelentős könnyítésnek nevezte azt, hogy a törvénnyel a következőkben csak az emberjogi szakbizottságnak kell foglalkoznia. Korábban ugyanis a tervezetet három szakbizottságnak kellett együttesen megvitatnia: az oktatási, a jogi és az emberjogi testületnek. „Ez mindenképpen felgyorsítja majd a törvény vitáját. S természetesen az is segít, hogy ebben a bizottságban a kormánypárti képviselők többségben vannak, három szavazattal" – mondta az ÚMSZ-nek Varga.

A kisebbségi törvény elfogadtatása évek óta húzódik. Cikkelyenkénti vitája eddig az oktatási, a jogi és az emberjogi szaktestületek együttes ülésén zajlott. Az ülés megtartásához a bizottságok elnökeinek hosszasan kellett egyeztetniük, s ha sikerült is megegyezniük az időpontban, a távol maradó képviselők miatt nem volt meg a kvórum.
Mint ismert, a kisebbségi törvény elfogadása szerepel abban a kormányzati ütemtervben, amelyet a múlt héten írtak alá a koalíciós pártok. Az RMDSZ azt szeretné, ha a jogszabályt a tavaszi ülésszakban, azaz június végéig elfogadnák a képviselők. „Erre én reális esélyt látok" – mondta Varga Attila.

Marosvásárhelyen veszi át a Gábor Áron díjat Kövér László
Marosvásárhelyi Rádió, 2011. március 9.

A Magyar Országgyűlés elnöke, március 12.-én, szombaton a Székely Vértanúk emlékművénél részt vesz a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt által közösen szervezett megemlékezésen. Az ünnepség délután 5 órakor kezdődik, ezt követően az egybegyűltek fáklyákkal, gyertyákkal vonulnak a Kultúrpalotához.

A nagyteremben egy, a Magyar Országgyűlés Elnökének tiszteletére szervezett kulturális műsor keretében kerül sor a Székely Nemzeti Tanács kitüntetésének, a Gábor Áron díjnak az átadására, amelynek a 2010-es évben Dr. Kövér László egyetlen kitüntetettje volt.

Költözik a Köcsög utca

Erdély.ma/Központ, 2011. március 9. – Szentgyörgyi László

Tapasztalataim szerint – s ezt bárki megerősítheti, aki nyílt szemmel jár-kel a világban – az erdélyi, székelyföldi magyarokat igen kevéssé érdeklik a politikai élet történései. Valahol azt olvastam, tíz emberből nyolc teljesen közömbös a téma iránt.

Hogy kik sorolhatók a maradék „kettő" közé? Elsősorban maguk a gyakorló politikusok, s azok, akik valamilyen módon, a klientúra tagjaként, tehát egzisztenciálisan kapcsolódnak a közélethez, továbbá azok, akik foglalkozásukból adódóan – mint alulírott – kötelességből követik figyelemmel az eseményeket.

Fejlett demokráciákban a „népek" többnyire nem tulajdonítanak túlzott jelentőséget annak, ki, kik, mely pártok kormányozzák az országot, hisz a társadalom gépezete olajozottan működik, a gazdaságot pedig nem, vagy nem kizárólag a politikum irányítja, okosan hagyják, hogy a maga törvényei szerint „iparkodjék", amiből végül széles körben profitálnak. Esetleg a folyamatok irányvonalát próbálják korrigálni, ha szükség mutatkozik a beavatkozásra. Igen, szerencsésebb helyeken valóban így van, így lehet.

Nálunk viszont... Nos, addig még el kell telnie bizonyos időnek, amíg ezt elmondhatjuk a kelet-közép-európai térség országairól is. Ismerik az angol pázsit titkárra vonatkozó mondást, miszerint nincs abban semmi különös, csak nyírni kell, úgy öt-hatszáz évig...

A hosszúra sikeredett bevezető után, az angol pázsitról most térjünk át a mi erdélyi ugarunkra! Ahol a „maradék kettők" éppen azt követik árgus szemekkel – egyesek őszinte érdeklődéssel, mások kaján kíváncsisággal –, miként kezdi RMDSZ-elnöki működését Kelemen Hunor. Akinek a magam részéről száz napnyi türelmi időt szavaztam a minap. Nos, a legfőbb megválaszolandó kérdés: sikerül-e Kelemennek kibújnia elődje árnyékából? Tagadhatatlan, túlzott elvárás lenne, hogy ilyen rövid idő alatt cáfolhatatlan bizonyítékát adja annak, más mint elődje. Bár azt már a nyilvánosság előtt is kijelentette: ő nem Markó Béla, hanem Kelemen Hunor! Ha ő mondja, hinnünk kell neki. Amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője, addig mindenképp.

Mindenesetre az újdonsült RMDSZ-elnök máris nekilátott a munkának, pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette: Vásárhelyről Kolozsvárra költözik a Köcsög utca! Akarom mondani: az RMDSZ elnöki hivatala. Miért nem egyenesen Bukurestbe? – kérdezik sokan, s nem egészen alaptalanul. Ott lesz továbbá a politikai alelnök irodája, valamint a főtitkárság is. Egy biztos: ezzel véget ér a korszak, amelyben Vásárhelyről irányították az RMDSZ-népséget, ezentúl Kolozsvárról osztják majd az észt, mondják meg a miheztartást. Hogy ez még nem bizonyít semmit, főleg azt nem, hogy az új elnököt idézve: Kelemen nem Markó? Nyilván így van, de ne feledjük, apró, szimbolikus lépésekből, tettekből épül fel, áll össze a kép, amit mutatni akarhat. Mármint az elnök.

Szintén az említett alkalommal jelentette be Kelemen, hogy április folyamán „elindul az Erdélyi Konzultáció nevű széleskörű, társadalmi igényeket és elvárásokat feltérképező konzultációs program, illetve elkezdődik a felkészülés a 2012-es önkormányzati választásokra". Jól értettem? Mintha egy kicsit elkéstek volna ezzel...
Azt kell mondanom, aki/akik nincsenek tisztában a „társadalmi igényekkel és elvárásokkal", az/azok vagy túl sokat időztek a Dîmboviţa partján, vagy végképp pályát tévesztettek.
Ami pedig az RMDSZ-elnököt illeti, számára még tart a türelmi idő. Száz nap, az száz nap.

Megállítani a csángóasszimilációt

MTI, 2011. március 8.

A moldvai csángó magyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi budapesti ülésén.

Solomon Adrián kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, amelynek eredményeként sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe továbbtanulni. Mint elmondta, a 2010–2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több gyermeket elérni, és minél több óvodás korú gyermekkel szeretnének foglalkozni. Kiemelte: még legalább 20-30 helyszínt szeretnének a programba bevonni, és további magyar házakat is szeretnének kialakítani. A magyarházak nemcsak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak – mutatott rá. Az elnök szorgalmazta azt is, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángó magyar él, egy oktatási-kulturális központot alakítsanak ki, és magyar nyelvű médiumok is működjenek Csángóföldön.

Középfokú oktatási intézmények kellenek

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerint, ha nem indult volna el a csángó oktatási program, ma nem beszélhetnénk a Kárpátokon-túli magyarságról. Az eredmények közé sorolta az Európa Tanács 2001-es témában megfogalmazott ajánlásait, hogy veszélyeztetettnek nyilvánították kultúrájukat. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, s az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan. A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta Bákóban magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását. Megjegyezte: mára a korábbi 62 ezerről 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. A csángóügy egyben modell is, hiszen a Kárpát-medence magyarságának többsége szórványban él. Ha az alkalmazott megoldások sikeresek, akkor azok máshol is használhatók lehetnek – hangsúlyozta.

Erősíteni kell az identitást

Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: előrelépéshez e téren magukra a csángókra is szükség van, ezért identitásukat erősíteni kell. Horváth Szilárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. Elmondta: az alapítvány közel 300 millió forinttal támogatta a csángóföldi programot az elmúlt mintegy hat évben. Ugyanakkor úgy látta, a civil szférában még van tartalék, ezért a kezdeményezések, támogatási formák további bővítését szeretnék elérni. Ezek között említette a Csángóföldön oktató tanárok, kiadványok, többnyelvű misekönyvek kiadásának támogatását. Fontosnak tartotta, hogy együtt tudjanak működni az állami szférával, az erről szóló egyeztetések már megkezdődtek.

Magyar médium kell
A diószéni születésű, moldvai csángó keramikusművész, Petrás Mária arról beszélt, először történik meg, hogy a magyar Országgyűlés asztalára kerül az ügyük. Kapcsolódva az előtte elhangzott felvetésekhez, megerősítette, helyzetükön nagyon sokat segítene, ha magyar nyelvű médium működhetne Csángóföldön. A moldvai magyarságot úgy fosztották meg nyelvétől és magyar nyelvű misétől, hogy soha nem kérdezték meg őket – mutatott rá, hozzátéve: hibás megközelítés lenne, ha most azt kérdezgetnék tőlük, hogy valóban magyarnak vallják-e magukat.

Csaba atya Szent István-terve

Nyugati Jelen, 2011. március 9. – Jámbor Gyula

Ki ne ismerné – nemcsak itthon, Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében, sőt azon is túl – Böjte Csaba atya ferences szerzetes nevét?

Déván hozta létre a Szent Ferencről elnevezett alapítványt, amely árván maradt, vagy nagyon rossz körülmények között élő, nem egyszer szó szerint az utcáról felszedett gyermekeknek ad otthont, biztosítja nemcsak ellátásukat, hanem tanulásukat, szakmai felkészítésüket, tisztességes emberré nevelésüket. „Birodalma" rég túllépett Déva határain, ma Erdély mintegy hatvan helységében mintegy kétezer különböző korú gyermek vallja otthonának az alapítványt, „édes szülőjének" Csaba atyát és munkatársait.

Hogy mekkora erőfeszítéssel, gonddal, munkával jár ennyi gyerekről gondoskodni, valószínűleg el se tudjuk képzelni. Az biztos, hogy kitüntetés (a Magyar Köztársaság Középkeresztje) sohasem került jobb helyre, mint Böjte atyához, akinek azonban a legnagyobb kitüntetés és elismerés „gyermekeinek" mosolya és boldogulása.

A szerzetes, aki munkájában megismerhette a másokon segítés és a siker örömét, most, egyesek számára talán meglepetésként, felnőttekkel kapcsolatos elképzeléssel állt a nyilvánosság elé, elgondolását a Szent István-terv elnevezés alatt fogalmazta meg. A Facebookon olvasható, majdnem másfél újságoldal terjedelmű terv így kezdődik: „Az elmúlt években bejártam széltében-hosszában a Kárpát-medencét, és észrevételeimet, gondjaimat három csoportban fogalmazom meg".

Az egyik: „nagyon sok gond, probléma van", „nagyon sok seb is éktelenkedik szülőföldünkön". „A tények sokszor elkeserítőek, a feladatok sokak szerint meghaladják az erőnket, képességeinket, de mégse hagyhatjuk ernyedten, hogy a folyamatosan pergő hétköznapok szétmarják rendezett világunkat. Tisztségünk, Isten adta feladatunk nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megőrizni, alázattal továbbépíteni társadalmunkat, mindazt, mi számunkra fontos, mit őseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket."

Ebből a helyzetből kiindulva fogalmazza meg Csaba atya javaslatait, az első részt, melyben tágabb környezetünk gondjaival foglalkozik, a „Tündérkert projekt" cím alatt foglalta össze. A második rész a „Roncsház program" nevet kapta, ebben a sok egyszerű ember életét megnyomorító lakáskörülmények javítására, életterének megszépítésére irányuló gondolatait próbálta megfogalmazni. Az utolsó részben egy átfogó „Kárpát-medencei népnevelés" beindítását javasolja, „mely a vágyainkat, álmainkat olyan értékek felé irányítaná, mely valóban boldoggá tudna tenni bennünket, és melyek eléréséért nem kellene egymásnak vetélytársai legyünk".
Böjte Csaba kifejti néhány konkrét elképzelését mindhárom programmal kapcsolatban. S ha olyan szív-lélek, tettre kész, másokon segíteni hajlandó, a közösségért is áldozó embereket sikerülne elképzelése mögé felsorakoztatni, mint ő maga, az elképzelések nagy részét (sokhoz állami és helyi támogatás is szükséges volna) sikerülne megvalósítani. Csak tettek kellenének.

Új főkonzul Csíkszeredában

Krónika, 2011. március 9.

Az erdélyi származású Zsigmond Barna Pál lett Magyarország új, csíkszeredai főkonzulja, kinevezéséhez hozzájárult a román külügyminisztérium.
A diplomata 1972-ben született Marosvásárhelyen, érettségi után, 1990-ben Magyarországra telepedett, ahol elvégezte a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karát, majd Svédországban tanult nemzetközi jogot a Svéd Intézet ösztöndíjával. Publikációi jelentek meg kisebbségi jogi témában. Az elmúlt időszakban a versenyszférában dolgozott ingatlanbefektetési és vagyonkezelési területen, több évet dolgozott a közigazgatásban, az Igazságügyi Minisztériumban, az Oktatási Minisztériumban és a Határon Túli Magyarok Hivatalában, tagja volt a Krónika Kiadóház Rt. igazgatótanácsának. Zsigmond Barna Pál nős, négy fiú apja, a Magyar Jégkorongszövetség alelnöke.

MAGYARORSZÁG

Himnusz, hit, Szent Korona

Magyar Hírlap, 2011. március 8.

Több fontos kérdés is eldőlt a Fidesz alkotmánytervezetével kapcsolatban a kormánypártban – tudta meg a Magyar Hírlap. Az új alaptörvény preambuluma a Nemzeti Hitvallás címet viselheti. Úgy tudjuk, hogy az alkotmány a Himnusz első sorával fog kezdődni, és a bevezetőben – a történelmi jogfolytonosság jegyében – utalás lesz a Szent Koronára, valamint a kereszténységre is. A koncepció alapján, a bírói függetlenség csorbítása nélkül, átalakulhat a bírói önigazgatás, megszűnhet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Az állam, mivel adófizetői pénzből támogatja a szervezetet, nagyobb beleszólási jogot akar elérni a területen. A bíróságok élén ezentúl a kúria állhat majd. A tervezet szerint bevezethetik a családi szavazati jogot is.

Ez a jogosultság azt jelentené, hogy a gyerekes családok plusz egy szavazatot adhatnának majd le a választásokon, a gyermekeik számától függetlenül. A jog az anyákat illetné majd meg. Az új alkotmány alapvetően épít az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és magában foglalja majd a természet, valamint a jövő nemzedékek védelmét is. Az Alkotmánybíróság (AB) elnökével egyetértve korlátozzák az állampolgárok AB-hez fordulásának lehetőségeit.

Megmarad a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye, de az államfő több területen erősebb jogosítványokat kaphat. Szerepel majd a szövegben az is, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, ám ahogy Orbán Viktor kormányfő tegnap elmondta, nem fogják szigorítani az abortusztörvényt. Akár már 2014-től ötéves lenne az önkormányzati ciklus, a helyhatósági választásokat az európai parlamenti képviselő-választásokkal tartanák egy időben. Továbbra is vita van ugyanakkor a határon túliak szavazati jogáról, információink szerint többen ennek elvetése mellett érveltek. Az alkotmány védi majd a házasság intézményét, deklarálva, hogy a „házasság férfi és nő életközössége". Az alaptörvény úgynevezett magalkotmány lenne, a részleteket a később megalkotandó sarkalatos törvények tartalmaznák. A kormányzó pártszövetség csütörtökön dönt majd az alaptörvény-tervezet szövegéről, amelyet március 14-én nyújtanak be a Háznak.

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezetének delegációjával való egyeztetés után közölte: a testület tagjai jónak látják az alkotmányozás irányát, alapelveit, ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a feszes menetrend miatt. A politikus arról is tájékoztatta a delegációt, hogy az MSZP és az LMP távolmaradását az alkotmányozástól nem a rendelkezésre álló idő hossza, hanem belpolitikai megfontolások indokolják.

Lázár János az alkotmányozásban való részvételre szólított fel

Ugyanezt mondta napirend előtti felszólalásában Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője is, aki egyben ismét nyomatékkal kérte az ellenzéki pártokat, hogy a határidőig nyújtsák be törvényjavaslataikat, és vegyenek részt a parlamenti vitában. A kormánypárti politikus szerint aki hisz a demokráciában, annak kötelessége részt venni az alkotmányozásban. Ha az LMP sem tér vissza a folyamatba, azzal azt bizonyítja, ugyanolyan párt, mint az MSZP – szögezte le Lázár.

A parlament megszavazta azt a határozati javaslatot, amely mégsem a kormánynak, hanem a parlamenti frakcióknak ad lehetőséget arra, hogy március 15-ig a Ház elé terjesszék az új alaptörvényről szóló indítványukat.

Magyarország az új neve

origo.hu 2011. március 8.

Európában csak három másik ország – Románia, Ukrajna és Montenegró – esetében fordul elő, hogy a hivatalos elnevezéséből hiányzik az államforma. Most hasonló követ- kezhet itt is, miután a fideszes alkotmány- tervezet átírná a Magyar Köztársaság elneve- zést egyszerűen csak Magyarországgá.

Románia az 1991-ben elfogadott alkotmány szerint „szuverén és független, egységes és oszthatatlan nemzetállam", államformája pedig köztársaság, de a hivatalos elnevezés- ben nem használják a köztársaságot, a hi- vatalos iratokban és feliratokon is egyszerűen csak Romániának hívják az államot.

Hasonló megoldást alkalmaznak Ukrajnában, amely az 1996-os alkotmány szerint félprezidenciális köztársaság, a hivatalos megnevezésben mégis csak Ukrajna szerepel. Ezt a megoldást választotta a 2006 függetlenné vált Montenegró (Crna Gora) is, amely Magyarországhoz hasonlóan parlamentáris köztársaság ugyan, de ezt mégsem tartják fontosnak feltüntetni a hivatalos megnevezésben.

Másfajta gondok

Egyedi problémával küzd a szintén az egykori Jugoszláviából kivált Macedónia. Az ország önmagát Macedón Köztársaságnak (Republika Makedonija) szeretné hívni, a Görögországgal fennálló névvita miatt (Görögország szomszédos, északi tartományát Makedóniának hívják) hivatalosan ezt nem használhatják. Ehelyett a nehézkes Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság elnevezést kénytelenek használni, amelynek elterjedt angol rövidítése FYROM.

Az egykori Csehszlovákia szétválásával 1993-ban önállóvá vált Csehországnak is gondjai vannak az elnevezéssel. A hivatalos elnevezés Cseh Köztársaság, és sokáig ezt használták a hétköznapi beszédben is, mivel nem volt a cseh nyelvben a többi ország elnevezéséhez hasonló egyszavas név. Többféle elképzelés közül az 1990-es évek végére a Cesko elnevezés rögzült a nyelvben.

Új alkotmány, új név

A Magyar Köztársaság elnevezés megváltozásáról az [origo]-nak egy névtelenséget kérő fideszes forrás számolt be. Szerinte alapvető szimbolikus változás lesz, az államforma ugyanis továbbra is köztársaság maradna, és a hivatalos elnevezés változna Magyarországra. Ez összefügghet azzal, amit Orbán még 2006-ban mondott, hogy a köztársaság „az csak egy ruha, valójában a nemzet a test, azon a köztársaság a ruha."

Az új alkotmány fideszes tervezetét lehet, hogy már szerda este kiküldik elektronikus formában a kormánypárti képviselőknek, de erről még nem született döntés. Az is előfordulhat, hogy csak csütörtökön osztják ki a képviselőknek, és a jövő héten kerül fel a parlamenti honlapra. Csütörtökön mindenesetre Lázár János, a Fidesz, és Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője felviszi a tervezetet a Sándor-palotába Schmitt Pál köztársasági elnöknek.

Az országgyűlés hétfőn szavazott az új alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló határozatról, amely szerint az alaptörvény tervezetét március 15-ig nyújthatják be a frakciók. A kormánytöbbség a házszabály módosításával arra is lehetőséget teremtett, hogy több javaslatot tárgyaljanak párhuzamosan, de erre nem lesz szükség: az MSZP és az LMP nem vesz részt az alkotmányozásban, a Jobbik pedig nem nyújt be saját javaslatot, és előre bejelentette, hogy az új alkotmányt sem szavazza meg.

Németh Zsolt: felkészülten végzik a feladataikat a konzulátusok – Megvárják a szlovák törvény módosítását

Bumm.sk, 2011. március 8.

Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítási eljárás, a konzulátusok felkészülten végzik ezzel kapcsolatos feladataikat - emelte ki Németh Zsolt külügyi államtitkár a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának keddi ülésén a Parlamentben.Az első hónapok tapasztalatai alapján a kormánybiztosi koordináció és az államigazgatási szervek közötti együttműködés hatékony volt - összegezte az államtitkár.

Elmondta: a januári indulástól március 2-ig a külképviseletekre 14.750 honosítási és 5.795 névmódosítási kérelem érkezett. A legnagyobb forgalmat a csíkszeredai, a szabadkai és a kolozsvári főkonzulátus bonyolította le. Csíkszeredán több mint 21 ezer, Szabadkán több mint 13 ezer, Kolozsvárott több mint 11 ezer előzetes jelentkezést regisztráltak, és napi 150-300 új ügyfél jelentkezik.

Az első ünnepélyes eskütételek március 14-én és március 15-én lesznek. Március 14-én és március 15-én Kolozsvárott és Csíkszeredán lesznek eskütételek több körben, emellett a nemzeti ünnepen teszik le az állampolgársági esküt többen Szabadkán, majd március 16-án Berlinben, Londonban és Torontóban.

Németh Zsolt - felsorolva az elmúlt időszak intézkedéseit és fejlesztéseit - kiemelte, megteremtették a feltételeit annak, hogy a külhoni magyarok nevüket és szülőhelyüket is visszakaphassák. Mint elmondta, a honosítási okirat hátoldalára kerül majd a névmódosítási határozat, így nem egy idegen nevű, hanem magyar nevű személyeket honosítanak majd - jelezte.

Szólt arról, hogy a honosítási okiraton a kérelmező választása szerint születési helyként vagy csak a helység történelmi magyar neve szerepel, vagy pedig a magyar elnevezés és zárójelben a mostani, idegen nyelvű elnevezés. Minden más okiraton születési helyként a történelmi magyar elnevezés, és zárójelben a mostani elnevezés és országnév lesz feltüntetve.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a hónap végétől az útlevél kérelmek befogadása is megkezdődhet a külképviseleteken.

A külügyi államtitkár kiemelte a határon túli magyar szervezetek tájékoztatásban betöltött szerepét. Munkájukat felbecsülhetetlennek nevezte és mint mondta, tájékoztató feladatukat kifogástalanul végzik el.

Németh Zsolt azt mondta, azzal számolnak, hogy a honosítási eljárás a konzulátusokon hosszú évekre nagyon komoly kapacitásokat köt majd le.

Nagy Gábor Tamás (Fidesz), a testület alelnöke elmondta: március 15-én a Budai Várban 30-50 csángó számára szerveznek ünnepélyes állampolgársági esküt. A kormánypárti politikus arra volt kíváncsi, hogy Felvidéken és Kárpátalján is vannak-e az eljárásban közreműködő civil szervezetek.

Szabó Vilmos (MSZP) arra volt kíváncsi, hogy Ukrajnával van-e egyeztetés, mi a helyzet Szlovákiával, s idézte azokat az információkat, miszerint Szerbiában bizonyos állásokat nem tölthetnek be azok, akik kettős állampolgárok lesznek.

Az ellenzéki politikus azt mondta, elismerés illeti azokat, akik a honosítás előkészítésében és lebonyolításában részt vesznek. Ugyanakkor megjegyezte: beárnyékolja "ezt a történetet", hogy a kormány csak "a szívének kedves" külhoni magyar szervezeteket vonja be a folyamatba. Az RMDSZ miért nem tud ebben a munkában részt venni, és miért kell Demokrácia Központnak hívni ezeket az irodákat, ha nincs mögöttes szándék - sorolta kérdéseit. Megjegyezte: a 2004. decemberi népszavazáshoz vezető úton minden magyarországi parlamenti pártnak megvan a felelőssége, így a Fidesznek is.

Tilki Attila (Fidesz) visszautasította a szocialista képviselő utóbbi állítását. "Felháborító, hogy az MSZP politikusa beszél arról, milyen felelőssége van más parlamenti pártoknak a 2004.évi gyászos emlékű népszavazásban" - fogalmazott, hozzátéve: a Fidesznek ebben semmilyen felelőssége nincs.

Kalmár Ference (KDNP) szintén megdöbbenésének adott hangot Szabó Vilmos ezen kijelentése miatt. Elmondta: arra készülnek, hogy augusztusban, a szőregi csata évfordulóján állampolgársági esküt szerveznek Szegeden.

Németh Zsolt azt mondta, hogy a csángók és egyéb szórvány területek esetében átmenetileg a kihelyezett konzuli napok jelenthetnek megoldást. Szlovákiát illetően megvárják, amíg a Szlovák Nemzeti Tanács döntést hoz, és amíg a jelenleg érvényben
lévő tiltást feloldják. Addig a szlovák fél javaslatát sem minősítik, és nem tárgyalnak róla. Hozzátette: bíznak benn, hogy a megoldás a korábbi miniszterelnöki ígérettel összhangban lesz.

Ukrajnából ellentétes hírek érkeznek, jó esély van, hogy a jelenlegi helyzet maradjon fenn - jegyezte meg Németh Zsolt. Kiemelte: Magyarország az Ukrajnával való párbeszéd híve. Szerbiával kapcsolatban azt mondta, nincs olyan tendencia, mint Szlovákiában, ahol az ottani kereszténydemokraták a rendészeti szférában a munkavállalás széleskörű korlátozásában gondolkodnak.

A honosításban résztvevő külhoni magyar szervezetőkről azt mondta: a kormány álláspontja, hogy egy közvető - nem pártszerű - tömörüléssel alakítanak ki szerződéses együttműködést, de mindenkivel nyitottak a kooperációra. A Demokrácia Központok elnevezést az érintettek választották - jegyezte meg.

A tájékoztatás végén Kovács László (MSZP) alelnök arról beszélt, hogy jó szívvel támogatják a kormány politikáját, ha az valóban szolgálja a határon túli magyarok érdekeit. A megosztásra irányuló törekvések nem használnak az ottélő magyaroknak - hangoztatta és bírálta Pelczné Gáll Ildikó, Fidesz alelnök RMDSZ-kongresszuson elmondott beszédét.

Németh Zsolt válaszában azt mondta, az elmúlt 20 év szocialista nemzetpolitikáját jól tükrözte az a kampány, amit a 2004-es népszavazás előtt folytattak, illetve a 2002-es 23 millió román munkavállalóval való riogatás.
Ha Kovács László úgy gondolja, saját pártjának érdekeinél is fontosabbak a határon túli magyarság érdekei, hajlandóak tárgyalni - tette hozzá a külügyi államtitkár.

KÁRPÁT-MEDENCE

„Mesterségesen gerjesztik a konfliktust azok, akik abból élnek"

MTI, 2011. március 8.

Havonta mintegy ötven csángóföldi lakos készítteti el a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentációt – mondta a Krónika című napilapnak Hegyeli Attila, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) ügyvivője, aki a lap keddi számában cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a román katolikus papok akadályoznák a csángókat a dokumentáció összeállításában.

A lapnak Hegyeli a román katolikus papokkal kapcsolatos híresztelésekre reagálva úgy fogalmazott: „Mesterségesen gerjesztik a konfliktust Budapestről azok, akik abból élnek, hogy feszültséget keltsenek." Hegyeli elmondta, havonta átlagosan ötven iratcsomó összeállításában segít, de nem tapasztalta, hogy a román ajkú katolikus papok akadályoznák a magyar honpolgárság megszerzéséhez szükséges egyházi bizonylatok kiállítását.

Csupán egyetlen alkalommal jelezte egy ügyfél, hogy a pap nem állította ki első kérésre a kért bizonylatot. Ez az egyedi eset is azonban néhány napon belül megoldódott, ugyanis a plébános mindössze felettese tanácsát kérte az ügyben, aztán különösebb gond nélkül kiállította az igazolást. Egyébként Hegyeli hivatalos román–magyar fordítóként elkészítette az egyházi bizonylat román–latin–magyar verzióját is, amit a román ajkú papok szintén aláírnak.

A lap emlékeztet: a moldvai csángókkal külön foglalkozik az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló, 2010. évi 44. törvény. Eszerint nekik nem kell bizonyítaniuk, hogy felmenőik Magyarország területén éltek, ők valószínűsíthetik magyar származásukat. Ez az igénylőnek vagy felmenőinek a családneve vagy születési helye alapján történik, de elősegíthetik más okmányok is, például magyariskola-látogatási igazolás, de mellékelniük kell egy magyar nyelven írt önéletrajzot is.

György László, a csíkszeredai demokráciaközpont munkatársa szerint a moldvai csángókra vonatkozó passzus a Hargita megye területén élő csángókra nem vonatkozik, ugyanis az ő felmenőik élhettek az egykori Magyarország területén. A csángók közül a magyar honpolgárságot kérvényezők többsége olyan személy, aki Magyarországon vállalt munkát – magyarázta a Krónikának Hegyeli.

Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi demokráciaközpont vezetője sem tartja általános jelenségnek, hogy akadályoznák a csángókat a magyar állampolgárság megszerzésében. A lapnak elmondta: irodájukban mindössze két esetben panaszkodtak a csángók, hogy a plébános nem adta ki nekik az egyházi bizonylatot, több esetről nincs tudomásuk.

Egy esetben viszont egy forrófalvi csángó férfi arra kérte a központ munkatársait, ne küldjék haza szülőfalujába a magyar anyakönyvi iratait, mert így megtudná a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A férfi attól tartott, negatív következményei lesznek annak, ha vállalja magyarságát. A csíkszeredai és gyergyószentmiklósi demokráciaközpontban egyáltalán nem tapasztaltak visszaélést a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratok beszerzésében.

A Visegrádi Együttműködés eredményeit méltatták

Magyar Hírlap, 2011. március 9. – Pintér Balázs

A húszéves Visegrádi Együttműködést (V4) méltatták Csehország, Lengyelország és Szlovákia Magyarországra akkreditált nagykövetei egy hétfő esti kerekasztal-beszélgetésen. A felek egyetértettek, hogy nagy szerepe volt a V4-nek abban, hogy Közép-Európa „együtt csatlakozhatott" az Európai Unióhoz, és hangsúlyozták, a négy ország szövetsége sokkal többet ért el, mint amit a kezdetekkor reméltek tőle. A rendezvény egyik díszvendége Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek volt.

„Minket önhibánkon kívül választottak el falak Európától, de végül sikerült egy csónakban beevezni az unióba" – érzékeltette Peter Weiss, Szlovákia magyarországi nagykövete a Visegrádi Együttműködés jelentőségét egy hétfő esti beszélgetésen az esztergomi Szent Adalbert Központban. Peter Weiss kifejtette, amióta e négy ország is tagja az Európai Uniónak, kiderült, a V4 nem csupán pótlék, hanem fontos fóruma, kiegészítője az uniós együttműködésnek.

A jelenlegi cseh külügyminiszter, Karel Schwarzenberg kijelentésére utalva elmondta, „sokkal többet értünk el, mint amit kezdetben, húsz éve hittünk volna". Egy közelmúltbeli esetet felidézve úgy vélte, nekünk az a jó, ha a francia külügy „ideges miattunk", mert az azt jelenti, hogy valamit nagyon jól csinálunk.

Csehország nagykövete, Helena Bambasová azt hangsúlyozta, hogy nem mindig volt olyan harmónia a négyek (korábban, Csehszlovákia felbomlása előtt hármak) között, mint ma. „Bár ma sem értünk egyet mindenben, de az unalmas és valószínűtlen is lenne" – fogalmazott. Felidézte, hogy a 2004-es uniós csatlakozás előtt – amely úgy értelmezhető, mint „visszatérés Európába" – valójában mind a négy ország versengett egymással, „úgy éreztük, egymást túl kell szárnyalni".

Roman Kowalski lengyel nagykövet ugyanakkor azt emelte ki az első időszakból, hogy a kommunizmus hosszú évtizedeit követően amolyan „fekete lyuk" alakult ki a térségben. Úgy vélte, a nyugat-európaiak is meglepődtek azon, hogy ekkor „megjelent itt egy 65 milliós tömb, amely be tudta tölteni ezt az űrt", és amely képes volt a közös hagyományokra építkezve a jövőbe tekinteni.

Kowalski az együttműködés gazdasági előnyeit ecsetelve rámutatott, Lengyelország összesen 25 milliárd eurós éves árucserét folytat három partnerével, amely értékben ötszöröse a lengyel–amerikai, és mintegy kétszerese a lengyel–orosz külkereskedelemnek.

Szintén a korai idők jelentőségét emelte ki Szesztay Ádám. A Külügyminisztérium stratégiai tervezési főosztályának vezetője szerint a balkáni háború idején rendkívüli jelentőséggel bírt a V4-ek üzenete: e térségben együttműködés van, és semmi komoly problémának nincs jele.

Szesztay Ádám a civilszervezetek és az egyházak együttműködésben tanúsított kiemelt szerepére kitérve azzal zárta a megbeszélést: „Isten, áldd meg a közép-európait!"

INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA

Helykeresés váltás után – Beszélgetés Markó Bélával, az RMDSZ leköszönt szövetségi elnökével

Népújság, 2011. március 9.

– Próbáljunk eltekinteni a napi politikától, ha lehet, pengessünk személyesebb húrokat. Kezdjük azzal, hogy már több mint egy hét telt el a nagyváradi kongresszus óta. Hozott-e érzékelhető változást Markó Béla életvitelében és közérzetében a váltás?

– Egyik napról a másikra nyilván nem szűnik meg az érdeklődésem a mindennapi politika iránt. És nem is kell megszűnnie. Épp úgy foglalkoztat most is, hogy mi történik a román politikában, mi történik Magyar-országon vagy másutt. Ilyen szempontból változás nincsen. Felelősségem is igen nagy maradt, hiszen miniszterelnök-helyettes vagyok, és a kormányban meghozott döntésekben ugyan-olyan energiával veszek részt, mint ezelőtt.

– Nem érződik, hogy csökkent volna az önre nehezedő teher?

– Csökkent a teher, de én nem azért nem vállaltam tovább az RMDSZ elnökségét, mert úgy éreztem, nem bírom, hanem úgy gondoltam, hogy szükség van valamelyes változásra az RMDSZ egészében. Ahhoz, hogy ez megtörténhessék, jó, ha fiatalabb az elnök, és némiképpen más szemléletű. És úgy, ahogy az RMDSZ új elnöke is alakítja most a maga helyét, szerepét, hivatalát, én is próbálom alakítani a magam helyét és szerepét. A kongresszus előtt többször is elmondtam, én tisztséget az RMDSZ-ben nem vállalok, hiszen ha ezt akartam volna, akkor megpróbálom tovább vinni az elnöki feladatokat. Így most én is igyekszem vala-miképpen megtalálni a magam helyét. Nem könnyű ez sem. Megkísérlem úgy igazítani a mindennapjaimat, hogy ne próbáljak minden pillanatban beleszólni abba, hogy mi történik.

– Nehéz ezt megállni?

– Van, amikor nehéz. De ez így helyes. Az új elnököt kell hagyni, hogy dolgozzon. Kell neki segíteni, amikor szüksége van a konzultációra, úgy, ahogy az elmúlt években nekem is sokszor szükségem volt a konzultációra. Ha éles váltás történt volna az RMDSZ élén, olyan értelemben, hogy egyszerűen leváltják az eddigi elnököt, akkor sokkal könnyebb lenne a helyzet. Akkor húznánk egy vonalat és nélkülem menne tovább. De így én továbbra is támogatni akarom az RMDSZ elnökét, vezetőségét, ezt viszont nem úgy kell tennem, hogy minden apróságba beleszólok.
– A döntése nem születhetett egyik napról a másikra, hosszabb folyamat során érlelődött önben. Az elmúlt hetekben sokan kérdezték elhatározása okairól, számos interjúban beszélt a döntéséről. Én az eredeti hivatása felől közelítek a kérdéshez, mert az utóbbi időben az volt a benyomásom, mintha Markó Béla költői, írói énje mind nagyobb teret követelt volna magának, megpróbálva visszahódítani a politikus Markó Bélától a korábban elveszített területeket. Tudatosan vagy akaratlanul alakult ez így?

– A döntésemben elég nagy súlya volt annak, hogy majdnem tíz esztendőn át semmit nem írtam. Az azelőtti években is egyre gyérebben foglalkoztam szépirodalommal. Jó másfél évtizedes kihagyás után kezdtem el ismét rendszeresen írni. Bár ez bizonnyal most kevesebbeket érdekel, mint a politika, mégis úgy gondoltam, időt kell hagynom magamnak arra is, hogy azt, ami felgyűlt ebben a két évtizedben, papírra vessem. Rengeteg tanulsága van ezeknek az éveknek, és azt gondoltam, az is felelősségem, hogy ezeket a tanulságokat ne hagyjam elveszni. Sok mindent tudok, amit mások nem tudhatnak, hiszen én voltam olyan helyzetben, hogy számos politikussal, miniszterelnökkel, államfővel tárgyalhattam.Tehát, ha már csak a politikát nézzük, azzal kapcsolatosan is sok a feldolgoznivaló. Hogy ezt mi módon teszem? Nem akarom elkiabálni, még én sem tudom pontosan. Általában az a tapasztalatom, aki sokat beszél arról, hogy mit akar megírni, a végén nem írja meg.

– Nem fogalmazta meg konkrétan, de abból, amit mondott, következtetni lehet, hogy az író, tollforgató Markó Béla úgy érzi, nyert ebből a majdnem két évtizedes politikusi tapasztalatból. Vajon abban, hogy ilyen politikussá vált, része volt az irodalomnak, alkotói mivoltának is? Hozott magával valamit az íróságából erre a területre, amit lehetett hasznosítani?

– Szerintem igen. De ebben nem voltam magányos. 1989-90-ben nekünk hivatásos politikusaink nem voltak. Mindenki, aki politikára vállalkozott, valahonnan máshonnan vitte a batyut, az elemózsiát. Én az irodalomból. Nekem ez egyrészt abban segített, hogy íróként, értelmiségiként, bár sokat távolodtam ezekben az években egykori munkatársaimtól, kollégáimtól, egyik-másik barátomtól is, de egy bensőségesebb kapcsolatot tarthattam meg azzal az erdélyi magyar értelmiséggel, amelyre szerintem a politikának szüksége van mint véleményt formáló emberekre. Sajnos ez az értelmiség amúgy már azt érezhette, hogy egy idő után rá nem figyelnek, rá már nincs szükség, peremre sodródott. Nem hiszem, hogy ezt meg tudtam volna akadályozni, de talán egy fokkal közelebbi viszonyban maradhattam ezekkel az értelmiségi emberekkel azáltal, hogy én magam is onnan jöttem. Ilyen szempontból fontosnak és jónak tartom, hogy a következő elnök szintén alkotó értelmiségi.

– Ez nem véletlen?

– Véletlen is, meg nem is, mert régen, még a '90-es években és utána is, amikor utánpótlásban gondolkodtunk, figyeltük, hogy a fiatalok közül ki jöhet utánunk. Kelemen Hunor is úgy került az RMDSZ-be, hogy megszólítottuk. És továbbra is fontosnak tartom, hogy megtaláljuk az utánunk jövők közt a legalkalmasabb embereket. Rendkívül bonyolult az erdélyi magyar közélet, rengeteg dilemmánk van, hogy miképpen, merre menjünk. Nem egyszerűen csak annyiról van szó, hogy milyen ideológiát követünk, vagy hogyan képzeljük a jövőnket.

Ebben a bonyolult helyzetben mindig idegenkedtem attól, hogy a politikát mesterségnek tekintsem, olyan értelemben, hogy az ember megtanulja, mint egy bizonyos szakmát. Úgy, hogy elsajátítja a szakmai titkait és abban éli le az életét. Hol fontosabb szerepet tölt be, hol kevésbé fontosat, ez Nyugat-Európában is megfigyelhető. Valaki miniszterelnök, leváltják, nem lép ki a politikából, folytatja, aztán megint előtérbe kerül, és így zajlik az élet. Én ettől mindig idegenkedtem. És engem nagyon sokban segített az, hogy van egy másik hivatásom. Mindvégig úgy éreztem, noha bizonyosságom nem volt ebben, hogy ha éppen úgy alakul a helyzet, akkor vissza tudok térni ehhez a hivatáshoz. Ez azért fontos, mert akinek csak a politika a jövője, az egy idő után elkezd kapaszkodni a székébe. Egy idő után olyasmit is hajlandó megtenni, hogy a felszínen maradhasson, ami nem nagyon illeszkedik az erkölcsi követelményrendszerbe. Más szóval a politikában az intrika, a korrupció, az immorális eszközök azért tudnak előtérbe kerülni, mert különböző politikusok foggal és körömmel ragaszkodnak a pozíciójukhoz. Nagyon fontos, hogy az ember tudja: van hova visszatérni.

– Szóba került a hivatásos politikusok körében is jelentkező korrupció. Amikor Nagyváradon Markó Bélát ünnepélyesen búcsúztatták a szövetségi elnöki tisztségtől, kapott egy ajándékot: Gyarmathy János Diogenész-szobrát. Az ókori monda szerint Diogenész nappal is lámpással járt, úgy kereste a becsületes, igaz embereket, és nehéz volt neki olyanokat találnia. Valószínűleg időnként ön is feltarthatott volna egy ilyen lámpást a romániai politikusi körökben.

– Igen. Egyébként hirtelenjében, amikor a szép szobrot átvettem, lehet, hogy sokan úgy értelmezték, itt egyszerűen a lámpahordozó, fáklyavivő emberről van szó. Én viszont tudom, hogy Diogenész azt a lámpást nagyon keserű iróniával azért hordozta körbe, hogy embert, igaz, emberséges embert találjon. Az elmúlt húsz évben én sem lettem optimistább nála. Igazán optimista valamikor 1990-91 körül voltam. Utána sokat romlott a közösségi erkölcs, a politikai erkölcs még inkább, ezt nem hallgathatom el.

Ebből arra is rá kellett jönnöm, hogy alapvetően nem az egyes ember minőségéről vagy belső tartásáról van szó, hanem arról, hogy milyen egy egész társadalom erkölcsi szabályrendszere. Mit fogad el vagy mit nem fogad el egy egész társadalom. Miközben folyik az ádáz harc a korrupció ellen, nekem sokszor az az érzésem, hogy egyre korruptabb ez a társadalom, egyre kétségbeesettebben helyezi a figyelme középpontjába a pénzt, a meggazdagodást. De ha a politikai közbeszédet nézem, annak a színvonala is sokat romlott az elmúlt tizenvalahány esztendőben. A szókincs egyre alpáribbá vált, és ezzel együtt az eszközrendszer is rosszabb lett. Elfogadottá válik a szavazatvásárlás meg sok minden, ahogy magunk köré nézünk.

– Egy költő számára a nyelv romlása kimondottan lehangoló lehet.

– Igen. A politikai nyelvezet amúgy sem különösebben poetikus, kezdetben sem volt felemelő ilyen szempontból. Ez nekem nagy kínom volt mindig. A politikában lekerekítettebben kell fogalmazni, valamiféle bükkfanyelven, nem kell túlságosan színesnek lenni, nem kell sarkosan fogalmazni. Ilyen szempontból nekem nagy kompromisszumot kellett kötnöm addigi saját nyelvhasználati igényeimmel. A kettő között az az egyetlen fontos hasonlóság talán, hogy pontosan kell fogalmazni a politikában. Sokszor szinte élet-halál kérdése, hogy tudsz-e pontosan fogalmazni, és pontosan azt tudod-e mondani, amit akarsz.

– Két évtized alatt ön annyira megtanult románul, hogy mindazt olyan színesen és pontosan ki tudja fejezni, ahogyan akarja.

– Igen. A nyelvtudás igencsak érdekes dolog. Sokan a szememre vetették, hogy akcentussal beszélem a románt. Ez így van. A székely emberek elég nagy része hasonlóan van vele. Különösen, ha olyan környezetből jött, mint én, Kézdivásárhelyről. Ott születtem és ott nőttem fel, gyermek- és kamaszkoromban románok nemigen voltak a városban, egy-két hivatalnokot kivéve. Viszont az iskolában a román nyelvtant úgy megtanultam, ahogy csak meg lehetett tanulni, és állítom, hogy nem vétek bele többször, mint ahogy a románok is időnként bele-belevétenek az anyanyelvükbe.

Ehhez hozzá kellett tanulni egy árnyalt fogalmazást és megfelelő szókincset. Ez nagyon fontos a tárgyalásokon. Mert egy partneri viszonyban vagy koalícióban rögtön kell reagálni, és hallani kell az árnyalatnyi különbségeket. Az írott szövegben is abban a pillanatban érzékelni kell a dolgokat. Itt megint sokat segített a szerkesztői múltam. Törvénytervezetben, hasonló román dokumentumokban azonnal észre kell venni, ha valahol maradt egy joghézag, vagy ha egy-egy megfogalmazás veszélyes értelmezésre is lehetőséget ad. Ez nélkülözhetetlen tudás Bukarestben. És meg kell mondanom azt, amit nem gondoltam volna egészen fiatalon magamról és nem is nagyon tudnak sokan rólam, mert engem higgadt és visszafogott embernek ismernek, megtanultam veszekedni. Ez megint nagyon lényeges dolog. Kell tudni veszekedni, hogyha szükséges, a lehető legdurvábban is. Egy koalícióban a lehető leghangosabban is tudni kell megvédeni az álláspontodat. Tudni kell felállni az asztaltól, tudni kell becsapni az ajtót, sok mindent tudni kell.

– Tehát sokszor le kellett győznie az alaptermészetét. Valószínűleg majd erről is fog írni valamikor. A kérdésem most ismét irodalmi utalás. A nagy közéleti, politikai nyüzsgés közepette beszélhetünk a szövetségi elnök magányosságáról?

– Igen. Ez nem szüntethető meg, nem számolható fel igazán. Nekem sok jó munkatársam volt, sok fontos kollégám, barátokat is szereztem az RMDSZ-ben 1989 óta. Nem is csinálhattam volna ezt másképp. Sokan voltak körülöttem, akikben bíztam és akik bennem bízhattak. Neveket tudnék sorolni, többet is. Ilyen szempontból nem egyedül dolgoztam, nem voltam magányos. Bármit döntöttem, tudtam, hogy kik azok, akik mellettem állnak és akik nem fognak cserbenhagyni, nem fognak elfordulni tőlem. Ez rendkívül fontos, és nagy erőt ad, de egy szövetségnek az élén mindig egyetlen ember van, aki teljes felelősséggel bír. És ez a felelősség nem hárítható át senki másra. Ez bizonyos értelemben magányt is jelent.

Amikor 1993-ban megválasztottak, még nagyon közel voltunk Marosvásárhely márciusához, élénken élt bennünk, ami akkor történt. Amikor vállaltam ezt a tisztséget, s amikor meg is választottak, mindvégig az volt a gondolatom, hogy itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ügyesen kell tárgyalni, ügyesen politizálni és megfelelő módon állást foglalni, hozzászólni a romániai magyarságot érintő kérdésekhez. Az is ott volt a fejemben, hogy mostantól fogvaelvállaltam ennek a szervezetnek a vezetését, bármilyen nehéz helyzet van, bármilyen baj van, akkor is én állok legelöl. És ez a fontos. Néztem mostanság ezt a nagy elnökválasztási harcot az RMDSZ-ben, és néhányszor olyan benyomásom volt, hogy valakik azt hiszik, itt valami díjért, jutalomért folyik a verseny. Hogy ki kapja a nagydíjat. Persze, az elnöki tisztséggel tagadhatatlanul járnak előnyök, befolyás, hatalom, beleszólási, döntési lehetőség számos kérdéssel kapcsolatosan, ez mind így van. De sokszor jutott eszembe, hogy vajon, akik versenyeznek vagy akik körülöttük vannak, arra gondolnak-e, hogy akit elnöknek választanak, az akkor is elöl kell álljon, ha nagy baj van. Akkor nem lehet mások háta mögé bújni.

– Az elnöksége második felében gyakoribbak lettek azok a helyzetek, amikor szembe kellett mennie az árral, olyan döntéseket kellett hoznia, amelyek nem voltak népszerűek. Megkóstolhatta tehát egyik és másik oldalát is a vezetésnek. Ebből a szempontból is találónak éreztem, hogy a kongresszuson elismerésként Bethlen Gábor-plakettet is átvehetett. A nagy fejedelem, a Bethlen Gábor-féle politizálás esetleg példaképe is lehetett?

– Példaképeket soha nem választottam magamnak, de Bethlen Gábor fontos minta mindannyiunk számára. Én a kongresszusi beszámolómban is említettem néhány nevet, és nem véletlenül. Az elődök közül háromra hivatkoztam: Bethlen Gábor, Kós Károly és Márton Áron nevére. Ha az ember jól belegondol, mindhármuknál fölmutatható ez a fajta erdélyi politizálási stílus, az egyensúly keresése és az egyensúly tartása, az „ahogy lehet" politikája. Bethlen Gábornak két pogány közt kellett megkeresnie Erdély önállóságát és helyét. Nem analógia a mostani helyzet, de nekünk is állandó dilemmáink voltak, vannak. Kós Károlynál nagyon fontos az önállóság. Bethlen Gábornál is ez volt, mert nem lehetett másképpen, mert vagy megőrizte Erdélyt önállónak, vagy ha nem, végleg elveszett volna. Tehát nekem ezek fontos mintáim.

Márton Áronnál pedig a keménysége mellett az aktív toleranciáját lehetne fölhozni példaként. Az eltelt két évtizedben mi is kerültünk ilyen helyzetbe, hogy lehetett volna így is és úgy is. És sokfelőlről igen nagy volt a nyomás rajtunk. Az érvek is eléggé kiegyensúlyozottan szóltak ide meg oda. Egy adott ponton nekem kellett vállalnom azt, hogy merre megyünk. Úgyhogy én utólag sem akarom másokra hárítani a felelősséget, igen sok döntés az én számlámra írható.

– Igen, sok fontos dologról lehetne és fogunk is beszélni még az elkövetkező években. Befejezésül annyit, hogy itthon, Marosvásárhelyen készül ez az interjú. Nyilván megszólal bennem a lokálpatrióta. Vajon mostantól nagy, erdélyi közösségünk sorsának alakításában csökken Marosvásárhely magyarságának a súlya? Veszít azzal, hogy nem itt van az RMDSZ országos elnöksége? Nem idevaló a szövetségi elnök és így tovább?

– Remélem, hogy nem. Nekem RMDSZ-elnökként volt itt is egy hivatalom, és ez súlyt adott az itteni RMDSZ-nek is, ugyanakkor azonban legalább annyira igaz, hogy ha magamnak valamiben szemrehányást tehetek, akkor többek közt abban is, hogy én szövetségi elnökként Maros megyével és Marosvásárhellyel nem foglalkoztam eleget, hiszen egész Erdélyben, egész Romániában kellett jelen lennem. Személyes nyereségem lesz, hogy megint marosvásárhelyivé tudok lenni a szó minden értelmében.

– Elnök úr! További jó munkát és újabb szép könyveket!

– Köszönöm szépen.

Kultúrharcok – Szőcs Géza: Ellenvéleményem lehet, de ellenakaratom nem

168 őra, 2011. március 9. – SZTANKAY ÁDÁM interjúja.

Az Orbán-kormány kulturális államtitkárától – kvázi kultuszminiszterétől – még múlt év végén kértünk interjút. Csak most tudott rá időt szakítani. Közben pedig igencsak sokasodtak a kérdések leváltásokról, kinevezésekről, forráselvonásokról, állami díjakról, „filozófusügyről" és még a Bocskai-koronáról is.

- Minap a Hír TV-ben arról beszélt: bár részben szubjektívek a balliberális értelmiség félelmei, egyes történések kétségkívül föl is erősítik azokat. Hozzátette: nem örül, amikor világhírű magyar filozófusokat az „ártatlanság vélelmének felfüggesztése mellett" vádolnak meg, s a honi szellemi elit színe-javáról mondanak ítéletet úgy, hogy valójában nem született ítélet. Nyilatkozatának ezen a pontján a tévétársaság hirtelen befejezettnek találta a beszélgetést, mondván, kifutottak a műsoridőből. Nekem viszont úgy tűnt: lenne még mondandója.

– Annyi mindenképpen: Budai Gyula személyében új „kultúrpolitikai" szereplő jelent meg. Fellépésével a kultúra történései újszerű kontextusba kerülnek.

- Értem az iróniát. De én inkább úgy fogalmaznék: Budai elszámoltatási kormánybiztos boszorkányüldözésbe kezdett.

– Nem tudom igazán megítélni a tevékenységét. Akkor lehet helyén kezelni a dolgot, ha a független bíróság megállapítja, hogy bizonyos tudományos pályázatoknál valóban előfordultak visszaélések. Vagy akár hanyag pénzkezelés.

- Számos tény szól amellett: nem történt ilyesmi.

– Semmit nem lehet megelőlegezni, ahogy felnagyítani sem. De ez az egész rendkívül méltánytalan olyan emberekkel szemben, akik világszerte elismerést szereztek a magyar kultúrának, s öregbítik társadalomtudományunk és filozófiai gondolkodásunk hírnevét. Ráadásul taktikusan, a hatalom szempontjából sem célravezető, ami zajlik.

- Nocsak.

– Arra értem: nem jó, ha tisztességben megőszült filozófusok esetleges tévedései összemosódnak a politikai gengszterek által valóban elkövetett tudatos rablásokkal. Nem jó, ha az emberek azt gondolják: a moszkvai ingatlanpanamában is csak annyi az igazság, mint – mondjuk – a Steiger Kornél filozófusprofesszor úrral kapcsolatos vádakban. Mert akkor mindez egészen másról szól.

- De nem kellene ezt Budai Gyulának is elmagyaráznia?

– Mostanában bennem is megfordult: szükséges lenne vele beszélgetnem.

- Nem késő? Úgy értem: fontos lett volna, ha ebben az ügyben hamarabb foglal állást. Akár akkor, amikor az egyébként konzervatív filozófus, Gulyás Gábor a Facebookon indított tiltakozóakciót a liberális tudósok – Heller Ágnes, Radnóti Sándor, Vajda Mihály és mások – elleni támadás miatt.

– Egy kormánytisztviselő más helyzetben van, mint egy szabadúszó értelmiségi. De ha a sajtó akkor rákérdezett volna, már az elején elmondom a véleményemet.
Ahogyan most is: nem hallgatom el, amit gondolok. De az én dolgom alapvetően az, hogy a kultúra működéséhez megfelelő intézményi keretet biztosítsak.

- A kettő összefügg. Ráadásul a filozófusok elleni támadást kormánypárti médium indította – minden bizonnyal kormányzati ráhatásra.

– A helyzet más szempontból is nézhető: a honi társadalomban mára rengeteg indulat halmozódott föl – leginkább gazdasági okokból. Márpedig nem a jelenlegi kormány felelős az ország pénzügyi csődhelyzetéért. Ahogy az értelmiség mély megosztottságáért sem. Persze azt sem állítom, hogy a szellemi szembenállásról kizárólag az előző egy-két kormányzat tehet.

- Igaza van: az ország mesterséges és indulati kettéosztása az első Orbán-kormány idején kezdődött, amikor előírták a kokárdaviseletet az „igazi magyaroknak".

– Nem értek egyet ezzel. A megosztottság sokkal inkább egy degenerálódott történelmi folyamatrendszerből következik. Bibó Istvánhoz, a kelet-európai országok nyomorúságának elemzéséhez kell visszanyúlnunk, ha fel akarjuk térképezni a végtelen és sötét indulatok forrásvidékét. Ami mindebből rám vonatkozik: örököltem ezt a problémahalmazt. Bár a megoldása nem egy emberre szabott feladat, mégis vállaltam.

- Miért?

– Mert vannak olyan elképzeléseim, amelyek segíthetik a kis konfliktusrendszerek meghaladását a nemzetközileg integrált értékszemlélet irányába. Ahol a magyar szekértáborok nem fontosak.

- Mondana példát is rá?

– Két helyi kisvárosi futballcsapat és a szurkolótáborok elmérgesedett viszonya már nem oldható meg a területi liga viszony- és eszközrendszerén belül. De a nemzeti meg a nemzetközi listák esélyt jelenthetnek: a lépték maga az esély. Szeretném elhárítani az alkotóink, művészeink nemzetközi színre lépését akadályozó „közlekedési dugókat" is. Ezek a „dugók" csak az itthoni utakra jellemzőek, hiszen például Nyugaton nagyon sok magyar képzőművészt jegyeznek igen magasan. Vagyis: meg akarom szüntetni az aránytalanság „dugóit".

- Hogyan?

– Előbb fel kell térképezni a helyzetet, aztán lehet a mikéntről beszélni.

- Ami a „feltérképezést" illeti: lassan már egy éve vannak kormányon. Államtitkári kinevezésekor mondta: Orbán Viktortól a kormány kulturális filozófiájának kidolgozását kapta feladatul. Aztán úgy látszott: programszerűen belemélyül a kazahsztáni magyar gyökerek keresésébe. Az jól halad?

– Gunyoros a megközelítés. Mert arról van szó: új világrend van kialakulóban a 21. században. Nyugatról Keletre helyeződik át a hangsúly. Ebben az új világban nemzetünk elsősorban a kultúra érték- és eszközrendszere révén találhatja meg a helyét. Az mindenesetre tény: a gazdaságilag felértékelődött ázsiai térség új hatalmasai testvérnépnek tekintik a magyarokat. Vonjuk meg a vállunkat?

- És ezt a kulturális koncepciót már elfogadta a kormány?

– Ilyen tartalmú elvi iránymutatások nem születtek. De a belső vitákban elfogadták az álláspontomat.

- Fideszes források szerint önnek jó ötletei vannak, ám most olyan vezetőkre van szükség, akik következetesen végrehajtják a kormány terveit, s kézben tartják a költségvetést. Lefordítva: álmodozó művész helyett kemény pénzügyér kell a posztra.

– Tény: építkezés helyett jelenleg tűzoltással foglalkozik az államtitkárságom.

- Hiller István korábbi kulturális miniszter szerint egyenesen „padlóra küldték" a magyar kultúrát. Azaz: a költségvetési zárolás miatt a kormányzat 5,3 milliárd forintot vont el kulturális intézményektől, amelyek így működésképtelenné válnak.

– Nézze: ahhoz, hogy az ország gazdasági stabilitását visszanyerjük, a kultúra területéről is pénzt kellett elvonni. Az időm nagy részében kétségbeesett intézményvezetőkkel tárgyalok: miként találjunk kiutat a szorult helyzetből. Én sem örülök annak, hogy színi társulatok a végveszély közelébe jutottak, s egyes filmek is leálltak. Mennyivel hálásabb feladat volna, mondjuk, francia kulturális miniszternek lenni... Sok pénzből mindenki tud jól kormányozni. Most azt várják tőlem, hogy bebizonyítsam: én kevésből is jó miniszterként vagyok képes teljesíteni. Igen, sok intézményre várnak nehéz napok. Az viszont nem tűnik föl senkinek sem, hogy tavaly nyár óta sérülésmentesen dolgoznak fontos kulturális műhelyek?

- Melyek például?

– Továbbra is talpon van a Budapesti Fesztiválzenekar. Szabó István is folytathatja új filmjét. Álmodozók által irányított, fegyelmezetlen pénzügyi rendtartású minisztérium még ennyit sem tudna elérni.

- Lehet, hogy Szabó forgathat. Ám a honi filmművészet működése teljesen bizonytalan. Noha ön annak idején a kultúra stratégiai elemének nevezte a filmgyártást, felügyeletét mégis elvették öntől, átadták a Nemzetgazdasági Minisztériumnak. Andy Vajna személyében pedig kormánybiztosa is lett a területnek, majd rögvest kirúgták az állami stúdiók Kossuth-díjas vezetőit, összevonták e filmműhelyeket, és élükre Such Györgyöt nevezték ki. Hallani a szakmában a filmgyártás központosításáról. Arról is: a művészfilmeket a kulturális kormányzat finanszírozná. Ön legalább átlátja, mi történik itt?

– Nem ismerem Andy Vajna terveit. Talán még maga sem döntött minden kérdésben. És talán azért került a filmgyártás nagyobb szegmense a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz, mert irdatlan összegeket kell diszponálni ahhoz, hogy bizonyos filmek kasszasikerek legyenek. Pénzügyi profikhoz rendelték őket, és nem – úgymond – „álmodozókhoz". Ám olyan alkotásokra is igény van, amelyek soha nem lesznek nyereségesek. Művész-, kísérleti vagy dokumentumfilmek. Róluk viszont nekünk kell döntenünk.

- Ki dönt majd a támogatások odaítéléséről?

– Képes vagyok olyan stábot szervezni, amely szakmai érvek alapján tud dönteni arról, mely forgatókönyveket támogassuk.

- Némi káoszt okozott a Műcsarnok vezetőváltása is. Előbb eredménytelennek nyilvánították az igazgatói posztra kiírt pályázatot, bár neves művészettörténészek adták be rá pályatervüket. Közben híre ment, hogy ön Francesca von Habsburgot látná szívesen az intézmény élén. Aki nem beszél magyarul. Ő egyáltalán hogyan került képbe?

– Kiváló szakember, jó a viszonyunk. De nem gondoltam, hogy neki kellene vezetnie a Műcsarnokot. Csak annyit nyilatkoztam róla akkoriban: jó lenne felvenni a kapcsolatot a nemzetközi rangú művészeti alapítványával. A sajtóban ezt másként értelmezték. Egy ideig cáfoltam a hülyeségeket, aztán hagytam.

- Végül Gulyás Gábor kapta a pozíciót. A debreceni Modem korábbi igazgatója.

– Amikor a pályáztatás eredménytelen lett, felkértem.

- De mégiscsak pályázat nélkül lett befutó.

– Ha nincs pályázat – az a baj. Ha van pályázat, akkor meg azt mondják: ez csak „álca", úgyis minden eldőlt előre.

- Mindenesetre „álcának" tűnik az Andrássy-negyed terve is. Úgy értem: leállították a Szépművészeti Múzeum uniós beruházását, mondván, egy kulturális megafejlesztést készítenek elő múzeumi negyed kiépítésével az Ötvenhatosok terén, a Városliget környékén. Egyébként azt ön is elismerte: a múzeumi negyed 10-15 éves távlatban valósulhat meg. De mondta azt is: az Andrássy-negyeddel kapcsolatban nemrég jelent meg egy tanulmánykötet, amelyet – többek között – Finta József építész jegyez. Szerintem egy könyv sem stratégia. Vagyis az egész ötlet inkább „kényszermagyarázata" annak, miért fosztották meg a Szépművészetit az intézménybővítés lehetőségétől, forrásától.

– Az említett könyv kiváló szerzői javaslatot fogalmaztak meg, milyennek kellene lennie Budapestnek mint kulturális fővárosnak húsz vagy negyven év múlva. A főváros vezetésének nincs egyéb dolga, mint összeilleszteni ezen elképzeléseket egyéb koncepciókkal. Amúgy az Andrássy út tengelye körüli kulturális negyed már most is körvonalazható. Ott van a Szépművészeti Múzeum, a Műcsarnok vagy éppen a Kogart, a VAM Design Center. Vagy a kultúra más teremtő értékeinek intézményei, az Opera, a Zeneakadémia. Ami pedig a konkrét megvalósítást illeti: a Szépművészeti Múzeum kieső fejlesztési pénzeiből, három-négymilliárd forintból a tervezett múzeumi negyeddel kapcsolatos hatástanulmányok is elkészíthetők. Sőt: a konkrét forgalmi változások megvalósítása is.

- Baán László, a Szépművészeti főigazgatója miként fogadta, hogy elmarad az intézmény bővítése? Hiszen évek óta készült rá.

– Korrekt partner volt. Hosszú ideig lesz az intézmény vezetője. És bizonyára eljön az idő, amikor az ő dédelgetett tervei is megvalósulhatnak.

- Alföldi Róbert mennyi ideig lehet a Nemzeti Színház direktora?

– Ez már rég nem szakmai, hanem belpolitikai, sőt külpolitikai kérdés. Magyarország soros uniós elnöksége kapcsán engem is meghallgattak Brüsszelben. Nem az európai léptékű kulturális elgondolásainkra voltak kíváncsiak. A médiatörvény, a filozófusok ügye került szóba, s azt is szememre vetették: le akarom váltani a Nemzeti Színház igazgatóját.

- És nem?

– Sokan a „nemzeti" jelző miatt tartják elfogadhatatlannak a színház előadásaiban megfogalmazódó üzeneteket. Több párt olyan feszültséget gerjeszt a kérdésben, amellyel számolnia kell a Fidesznek.

- Konkrétan a KDNP és a Jobbik. De kétlem, hogy láttak volna ott egyetlen előadást is.

– Ez is megeshet. Azt látom: ha Alföldi Róbert a Nemzeti Színház élén marad, azzal fenntartunk egy polemikus, szenvedélyes, gyűlölködő légkört is. Ami nem jó sem az igazgatónak, sem a társulatnak, sem a közönségnek.

- De európai demokráciákban nem szokás leváltani valakit azért, mert alkotóként polémiákat vált ki.

– Ha Alföldit mint művészt akarnák eltávolítani, azt ellenezném. Ám ha olyan döntés születik, hogy igazgatóként kell távoznia a mondott okok miatt, akkor hiába is próbálnám más belátásra bírni a döntéshozókat.

- Miért, ezt nem ön dönti el?

– Ez már egy kultúrpolitikai felületen megnyilvánuló nagypolitikai kérdés.

- Akárcsak az is: a kormány levélben menesztette a Kossuth- és Széchenyi-díj bizottságainak tagjait, köztük nemzetközi rangú tudósainkat. Új grémiumot hoztak létre, amely – tagjait tekintve is – nyíltan jobbra húz. Posztjánál fogva ön is helyet kapott e testületben. Itt van szava?

– Ez ideiglenes bizottság. Elképzeléseim szerint az utolsó, amely az efféle kitüntetésekről dönt. Az eddigi díjak jövőre megszűnnek, vagy nem azok lesznek a legjelentősebbek.

- Mi indokolja?

– Az elmúlt hatvan év alatt nagyon sok változás történt Magyarországon. Ideje átalakítani az egész kitüntetési rendszert is.

- Idén ki döntött a kitüntetésekről?

– Ha vitás kérdések vetődtek fel, Orbán Viktor szava bizonyult döntőnek. De voltak olyan javaslatok is, amelyekről a bizottság titkos szavazással határozott.

- És csak jobboldali művészeket díjaznak?

– Olyanokat is, akiknek munkásságát a baloldalon sem vitatják. Konkrétumokat most még nem mondhatok.

- Egykori erdélyi ellenzékiként nem érzi úgy: bizonyos hatalmi történések a múltat idézik? Hogy felülről, kézi vezérléssel döntenek sorsokról?

– Amikor elvállaltam ezt a pozíciót, tudomásul vettem: átlépek egy másik létformába, amely sok felületen ellentétes azzal, ahogyan addig éltem. De igyekszem szélesen, „halszemoptikával" figyelni a kultúrát. Egy elveim szerinti egészséges és szerencsés országért dolgozom, amelyben bárki elmondhatja, amit gondol, s bármilyen művészi üzenet megjeleníthető. Ittlétem értelme, hogy mindez létrejöjjön, és tartós maradjon. Ugyanakkor a miniszterelnök politikájának a megvalósítására szerződtem, mint mindnyájan, akik részt veszünk ebben a kormányzatban. Ellenvéleményem tehát nekem is lehet, de ellenakaratom nem.

- Igaz, hogy a kormányzat Magyarországra akarja hozatni – tartós letétbe – az osztrák állam tulajdonában lévő, Bécsben őrzött Bocskai-koronát?

– Egészen pontosan: a kormányzaton belül egyesek. Magam is.

- Az előző Fidesz-kormány bevitte a Parlamentbe a Szent Koronát, másolata a Dunán hajókázott a millennium idején. Miért vonzódik Orbán Viktor kormánya a királyi, fejedelmi fejdíszekhez?

– Minden fontos, ami a magyar történelemben szimbolikus erővel bír. Nekünk Erdélyben a Bocskai-korona, most túlozni fogok, csaknem egyenértékű a Szent Koronával.

- De ez Magyarország. És Bocskai fejdísze Erdély függetlenségének szimbólumává vált.

– Viszont Bocskai István fejedelemnek köszönhetően került fel Magyarország a protestantizmus világtérképére. Koronájának valahol a Hajdúságban, Debrecenben lehetne helyet találni. De a tárgyalások csak most kezdődtek.

- Radnóti Sándor esztéta lapunknak az ön kulturális elképzeléseit így összegezte: „Fiatalkori, kitűnő erdélyi költő barátom mindig is kalandos elme volt. Államtitkári kinevezése után sok vicces dolgot mondott, amelyet nehéz lenne egységes rendszerbe foglalni."

– Én meg azt válaszolom: kalandor alkatként többször vállaltam – még kilátástalan helyzetben is – a szokottnál nagyobb rizikót. S lehet, a végeredmény Radnóti Sándort igazolja majd. De én a magam belső motivációit követem, és az értékeléshez még kevés az eltelt idő.

- Nyilatkozta: ha sikertelen lesz, lemond a posztjáról. De mit tart sikernek, mit sikertelenségnek?

– Jövőre már kiderülhet, mennyi valósult meg mindabból, amiért az államtitkári feladatot elvállaltam. Ha negatív a mérleg, azt jelenti: nincs értelme maradnom.

Civil kezdeményezés a kisebbségekért

Kossuth Rádió, 2011. március 9.

Több uniós dokumentum és jogszabály is foglalkozik a kisebbségek védelmével, de nincs egységes európai stratégia a különböző kultúrájú és nyelvű népcsoportok problémáinak a rendezésére. Ezen kívánnak most változtatni civilek. Az ötletgazda, a magyarországi németek Pécs-Baranyai köre azért hívott össze szakértőket, politikusokat és képviselőket hazai, határon túli és európai nemzetiségi szervezetekből, hogy kidolgozzanak egy beadványt.

Matkovics Kretz Eleonóra főszervező szeretné elérni, hogy a hazai kisebbség fogjon össze a határon túli magyarság és egész Európa kisebbségeinek az ügyéért. Erre utalt a konferencia mottója is: Kisebbségek Európáért – Európa a kisebbségekért. Az előadások után hat szekcióban jogi, történelmi, és politikai problémaköröket dolgoztak ki, ezek a megoldások bekerülnek majd a beadványba.

A szervezők szerint minél többen tudnak a problémáról, és minél többen melléállnak, annál nagyobb az esélye az előrelépésnek. A konferencián fény derült a buktatókra is. a legnagyobb akadály az Európai Unió rendszere, az Európai Parlamentbe ugyanis nem egyszerű egy indítványt beterjeszteni. A másik buktató a tagállamok hozzáállása – mondja Schöpflin György EP-képviselő. „A többségek nem nagyon tudnak mit kezdeni a kisebbségekkel – legyen szó bevándorló vagy történelmi kisebbségekről. Minden többség – nem biztos, hogy tudatosan – egységes, homogén nemzeti kultúrát akar kitermelni, a kisebbség pedig ebben egy zavaró elem" – fogalmazott a politikus.

Ennek ellenére minden kezdeményezés fontos, amely a kisebbségek érdekeit szolgálja – véli az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának alelnöke, a burgenlandi horvát Zlatka Gieler. A legfontosabb, hogy a népcsoportok felismerjék a problémáikat, és a követeléseiket széles körben megvitassák. Ennek csak pozitív hatása lehet, nem szabad viszont, gyors, konkrét eredményeket várni. Csak úgy tudjuk a céljainkat elérni, ha egyrészt megegyezünk a nemzetállamokkal, másrészt figyelembe vesszük az Európai Unió alapelveit – tette hozzá.

A nemzetállamokkal történő megegyezést szolgálja, hogy a konferencián Entz Géza, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium politikai főtanácsadója a kisebbségek helyéről beszélt a magyar soros elnökségi programban. Ebben azonban direkt módon nincs helye a kisebbségi kérdésnek. Az EU ugyanis a kifejezetten konfliktusos problémákat nem veszi napirendre, áttételesen azonban, például a kulturális sokszínűség erősítésének a témájában, az ehhez kapcsolódó emberi jogi, politikai alapjogok vonatkozásában lehet olyan kérdéseket felvetni, amelyek az őshonos kisebbségek támogatását érintik.

A konferencián elhangzott az is, hogy Európának meg kell érteni, hogy Közép-Európában nem lehet nagy nemzetekről beszélni, hanem sok különböző kultúrájú és nyelvű népcsoport él itt. A kisebbségeknek pedig meg kell érteniük, hogy a demokrácia akkor működik, ha magukért tesznek valamit, és nem a politikusokra várnak.

Történelmünk és földünk rajza magyarul

Háromszék, 2011. március 9. – Sylvester Lajos

Kongresszus, paktumok, pártpuszilózások és egymást ócsárló gyalázkodások közepette próbálok olyan „apróságokra" figyelni, amelyek szerintem fontosabbak lehetnek akár egy grandiózusan megszervezett kongresszusnál is. Az új oktatási törvényben ugyanis jóváhagyták Románia történelmének és földrajzának anyanyelven történő tanítását.

Ez persze csak lehetőség, és hosszú az út addig, hogy gyakorlattá váljék. És nemcsak az iskola, a tanodák, az egyetemek ügyévé, hanem mindannyiunké, a romániai magyar közösségé.

Hinni merem, hogy az oktatási programok kidolgozói, a tankönyvírók és -szerkesztők a sokágú politikai csetepaték ellenére, amelyek társadalmunkat jellemzik, a felkínált lehetőségektől felajzva, nemzeti hivatástudattal és elkötelezettséggel dolgoznak, a pedagógusok pedig, két vagy több sztrájk között alulról építkezve, az óvodák, iskolák, főiskolák, egyetemek szintjén máris az új lehetőségek szellemében cselekednek. Megismétlem: cselekednek, mert a cselekvésen és nem a témáról való politikai szövegelésen a hangsúly.
De ez sem elegendő ahhoz, hogy történelmünket, földrajzunkat és az ország egészének históriai és geográfiai értékeit birtokba vegyük. Anyanyelvünkön.

A mi esetünkben rövid megszakítással kilencven és egynéhány év történelmi tudatirtás és hamisítás — sok esetben sikeres — próbálkozásai, fizikai és szellemi kötődésünk színtereinek elidegenítése szinte felmérhetetlen károkat okozott. Mondjuk ki, hogy a sok pozitív kivétel ellenére nemzettudatunk sérült. A történelem és földrajz anyanyelvű oktatása elsősorban azon múlik, hogy milyen tanítási nyelvű iskolába íratjuk be gyerekünket. És a közelgő népszámlálás alkalmával milyen rubrikába kerül be a nevünk. A földrajz és történelem anyanyelvi oktatásához nemcsak tankönyv kell tehát, hanem szülői, közösségi akarat, olyan közeg, amely igényli is ezt. Különösen vegyes lakosságú közösségekben vagy szórványban.

A történelem és földrajz vonatkozásában a hazai magyar társadalmi igény — túlzás nélkül — rendkívül alacsony szintű. A közigaz¬gatásban, a vállalkozásoknál, a zöldségpiacon, a névadásban, min¬den¬hol. A már meglévő lehetőségekkel sem éltünk — nem élünk.

Éljünk, ha magyarként élni akarunk!

Az erdélyi kérdés megoldása tárgyában tett javaslat

Szabadság, 2011. március 9. – Tófalvi Zoltán

(Az ún. ENSZ-memorandum)
FOLYTATÁS LAPUNK MÁRCIUS 5-I SZÁMÁBÓL

A felsorolt sok fejlődési lehetőség és feltételes mód egyben jelzi Erdély gazdaságának tragikus helyzetét: a mostani pangást. A Trianoni Szerződés olyan gazdasági vérereket vágott el, melyek hiánya még a legtudatosabb gazdaságfejlesztési politika mellett is nehézségeket okozna. Azonban ilyen gazdaságpolitikáról a Trianon utáni Erdélyben nem lehet beszélni sem.

A balkáni népek általában, de a románok különösen idegenkednek a közületi beruházásoktól, közmunkáktól, de egyáltalán attól, hogy az államot ne csak egyéni meggazdagodási lehetőségnek tekintsék. A román politika elhanyagolta a régi román területek fejlesztését is, az Erdélyét pedig egyenesen gáncsolta. Talán nem tévedünk, ha az erdélyi együttélési küzdelem egyik alakját, a gazdasági harcot, a román államnak erre az ázsiai módszerű gazdaságpolitikájára vezethetjük vissza. Mert gazdasági téren talán a legelkeseredettebb ez az együttélési harc, pedig éppen ott a legkevésbé indokolható. Ezért jelent Erdély gazdasága egyelőre csak nagy lehetőségeket.

Erdély kulturális öröksége nagyon gazdag. Magáévá tette Erdély mindig Európa és Magyarország eszméit, nem egyszer, és nem kevés ideig, zászlóvivője is volt Magyarországnak, sőt Európának is. A lelkiismereti szabadság első elfogadói és elismerői voltak eleink. Ezen a területen született a magyar és román irodalom. Évszázadokon keresztül innen kerültek az egész magyarság és az egész románság szellemi vezetői. Intézményeit mintául vették a szomszédos nemzetek, mert bizonyosan mintául is vehették.

A Trianoni Szerződés kettős – látszólag egymásnak ellentmondó – hatást váltott ki Erdély magyar kulturális életében: anyagi szegényedést és eszmei gazdagodást. Anyagilag nemcsak az állam támogatását vagy jóindulatát vesztette el az erdélyi magyar művelődés, hanem az állam elismerését is. Ez persze az intézmények egész sorának felszámolását, a megmaradóknak pedig megterhelését jelentette. Sok nyomorúságnak és sok panasznak lett ez a forrása. Másrészt eszmei gazdagodást hozott Trianon: itt is érvényesült az a [7. old.] szabály, hogy ha egy nép kiszorul a politikai és gazdasági életből, kulturális téren kárpótolja magát. Politikus, katona, jogász, gazdász, hivatalnok és vállalkozó hajlamú emberek kerülnek a szépirodalomba és tudományokba, és kiszélesítik, elmélyítik és élettel telítik az irodalmat.

Ez következett be Trianon után az erdélyi irodalomban. Hozzá a megmaradt intézmények is megtisztultak. Az egyházak, gazdasági és művelődési egyesületek, iskolák és a sajtó új tartalmat és új célt kaptak. A magyarság leszorított életet élt a trianoni országban is, és ez – a fenti szabálynak megfelelően – kétségkívül hozzájárult a szellemi élet megújulásához. Megszületett a népi mozgalom. És nem véletlen az, hogy éppen az erdélyi írók megjelenése fordította győzelemre a mozgalom valószínű vereségét, mint ahogyan nem volt véletlen az sem, hogy a legnagyobb példányszámú magyar újság Erdélyben, az erdélyi magyar előfizetők számára jelent meg, és hogy Erdélyben jelent meg az első magyar népdalgyűjtemény. Természetes, hogy ezek nyomán megkezdődött az erdélyi magyar társadalom erkölcsi tisztulása egy szélsőségeket elvető, emberibb, hívőbb, megértőbb társadalom felé.

A románoknál e folyamat fordítottja játszódott le: gazdagodás anyagilag – tagadhatatlan, hogy ez nagyon rájuk fért –, és továbbszegényedés eszmeileg. Híg és tartalmatlan intézmények sora születik egyfelől, másfelől a kulturális élet minden épkézláb embere felcsap politikusnak, jogásznak, katonának, hivatalnoknak, gazdásznak és vállalkozónak. Az ezután következő természetes eredménytelenség és sikertelenség – úgy a kulturális, mint a politikai és gazdasági életben – még ingerültebbé tette a többségi nemzetet a kisebbségekkel szemben, és ez nem kis mértékben járult hozzá az erdélyi együttélési harc elmélyüléséhez.
Az erdélyi magyar művelődés anyagi szegényítése persze mégis csak a kultúra szilárd alapjának rombolását jelentette. Ezt a rombolást tetőzte be a haladó jelszavakat hangoztató – lényegében soviniszta – államosítás: egyszerre megszűnt nemcsak minden magyar intézmény és szervezet – az egyházakon kívül –, hanem még az azok alapításához való jog is.

Az igazság az, hogy ami nem sikerült a vasgárdistáknak, azt elérték a kommunisták. Ezzel párhuzamosan, a sajtó mind erősebb ellenőrzésével, és a tanszabadság felszámolásával a szerzőt teljesen elvágták a közönségtől, és ezzel az erdélyi magyarság lényegében kiszorult a kulturális életből is, a politikai- és gazdasági háttérbeszoríttatás után.
Románia sohasem vette komolyan a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi egyezményeket. Átfogó kisebbségi törvényt nem is alkotott soha. A kisebbségek – elsősorban a magyarok – jogi sérelmei közismertek voltak az orosz megszállásig, az 1944. utáni helyzet azonban még tisztázásra szorul.

A liberális és nacionalista román kormányok alatt zaklatva bár, de működhettek a magyar egyházak, léteztek magyar iskolák, szabad volt a magyar nyelv használata – az akkor még magánéletnek számító – gazdasági életben. A kommunisták uralomra jutása azonban a még megmaradt kisebbségi jogokat is eltörölte, mégpedig a demokrácia, az egyenlőség és szocializmus jelszavaira hivatkozva. A régi pártokkal együtt megszűnt a magyarok pártja is.

A régi társadalmi szervezetekkel együtt szüntették meg a magyar nemzetiségi szervezeteket is, a szövetkezetek központosításával a magyar szövetkezeteket is. Az iskolák államosítása pedig egyszerűen románosítás volt, mert a románoknak nem voltak felekezeti iskoláik. A gazdasági élet szocializálásával megszűnt a magyar nyelvhasználat a közélet egész vonalán úgy, hogy már csak az iskolában és a családi életben beszélhetett anyanyelvén a magyarság.

A mindezekért cserébe kapott közszolgálati helyek pedig nemhogy a magyarság arányszámának, hanem még a magyarság munkásmozgalmi múltjának sem feleltek meg, még számukat tekintve sem. Emellett minden fontos, irányító hivatali helyre románok kerültek, a magyaroknak csak az irányító fontosság nélküli – de annál háládatlanabb – agitációs és állambiztonsági helyek maradtak. Soha ilyen nagy kereslete [8. old.] nem volt még jellemtelen, gerinctelen, nemzetietlen magyaroknak, és más mindenféle és mindenre elszánt emberi söpredéknek. Ezek foglaltak el minden helyet az államnál, a pártban és a szakszervezetben, és mindenütt, ahol érdemes volt helyet elfoglalni.

Ezzel egyidőben pedig tervszerűen folyt mindazoknak a magyaroknak a félreállítása, akik egyáltalán képeseknek látszottak áttekinteni a helyzetet. Háborús bűnperek, földreform, államosítás, internálás, purifikálás és osztályharc, valamint a demokrácia és szocializmus minden jelszava alkalmas volt egy-egy csoport felszámolására vagy félreállítására. Aki nem halt meg, az börtönbe került, aki börtönbe nem került, annak megélhetési alapja veszett el. Történt pedig mindez a lelkiismereti szabadság földjén, egy kultúrát építő és hordozó kétmilliónyi magyarsággal.

Az együttélési harc a szocialista lehetőségekkel elérte teljes kifejlődését. Ahol ennyi mód van egymás életébe való beavatkozásra, ott nagyon sokat árthatnak egymásnak az emberek. Ahol az egyik nagyanya pálinkafőzője címén eltávolítják az unokákat az iskolából, ott nem is fontos utánajárni, hogy tényleg szociáldemokrata volt-é a gyanúsított, anélkül sem kockáztatja senki a védelmét, mert az is gyanússá lesz, aki ezeket védelmezi. – Ez az általános kelet-európai állapot Erdélyben – többek között – azt is eredményezte, hogy a kulákok listáján szereplők túlnyomó többsége magyar lett ott is, ahol különben több volt a román földmíves. Hogy vállalatvezető magyar ritkaságszámba ment. Ugyanakkor a magyarok munkásmozgalmi múltjára hivatkozva, a románok a magyarokat okolták az ún. demokrácia uralmáért.

Ha valamelyik magyar hasonló módszerek alkalmazásával visszacsípett, úgy látták, hogy megvan a vélt bizonyítékuk erre, és nyugodt lelkiismerettel folytatták a harcot – persze, szocialista eszközökkel – a magyarok ellen. Mégpedig minden magyar ellen személyesen minden román. És viszont.
Hiányos lenne a szocialista eszközökkel folyó nemzetiségi elnyomás eszközeinek felsorolása, ha földreform, az osztályharc, a revizionizmus vádja mellett nem említenénk meg az ún. kozmopolitizmust is. Ha valaki egyáltalán nem vádolható nacionalizmussal vagy sovinizmussal, mert hajlandó fenntartás nélkül közreműködni a magyar hagyományok felszámolásában, de ezt nem teszi elég meggyőzően a román térfoglalás érdekében, hanem valami áthidaló, nemzetközinek is mondható megoldást javasol, az kozmopolita, az ellene való engesztelhetetlen küzdelem pedig kötelessége minden állampolgárnak, elsősorban pedig a magyar nemzetiségűeknek.

Hogy az oktalan megaláztatásoknak ez a tömege kiengesztelhetetlenné tette a lepel alatti elkeseredett együttélési harcot, az természetes. Nem szolgálja a megértést az együttélő nemzetiségek közötti kölcsönös lenézés és irigység sem. A magyarság a románokat tudatlannak, lustának, megbízhatatlannak, államukat a korrupció mintarendszerének tartja. A románok is igyekeznek mindenképpen kedvezőtlen színben látni és feltüntetni a magyarságot, barbárnak, gőgösnek és összeférhetetlennek állítva azt. Mindezek pedig azt eredményezik, hogy mindkét fél feljogosítva érzi magát arra, hogy ebben a mindenki közötti életre-halálra folyó és egyre terjedő harcban a lovagiasság és emberiesség szabályait minél gyakrabban áthágja, vagy tudomást se vegyen róluk.

Mindezeknek összegezéseként kijelenthetjük, hogy Erdély jelenlegi helyzete elfogadhatatlan a magyarság számára, mert amellett, hogy méltánytalanul súlyos terheket ró az erdélyi magyarokra, az egész nemzet jövőjét kilátástalanná teszi.
B.
Vizsgáljuk meg az erdélyi kérdés megoldásának lehetséges módozatait, melyek útján meg lehet szüntetni a magyarsággal szembeni súlyos politikai és gazdasági méltánytalanságot, meg lehet oldani a nemzetiségi kérdést és fel lehet számolni ezt – a világbékét állandóan veszélyeztető békétlen – tűzfészket.
Erdély jövőjét négy politikai keretben vizsgálhatjuk:
[9. old.]I. Erdély román uralom alatt maradásának egyetlen előnye az, hogy kényelmes elintézési forma, mert egyszerűen nem kell tenni semmit.

Ha Magyarország nemzetközi tekintélye nagy, akkor az emberi jogok mellett még különleges nemzetiségi jogokat magában foglaló törvény kibocsátására szoríthatja Romániát, sőt gazdasági élete számára különleges nyersanyag-szerzési és piaclehetőségeket szerezhet Erdélyben. Ezeknek a jogoknak és jogosítványoknak az érvényesülésére, azonban kevés a remény addig is, amíg a következő politikai hangulat Magyarország tekintélyét megcsorbítaná és egyszerűen hatályon kívül kerülne a nemzetiségi törvény is, a gazdasági szerződés is.

Európa is a federalizálódás felé halad. Ha Magyarország és Románia a jelenlegi területi és népesedési állapotában lenne bármilyen államkapcsolat tagjává, annak első következménye az lenne, hogy az emberi jogokon kívül az erdélyi magyarság minden más jogának elismerését még csak nem is kérhetné. Lenne román közigazgatás, bíróság, hadsereg, államosítás, szocializmus. Román törvényhozás döntene az esetleges magyar szervezetek, egyházak, iskolák, szövetkezetek és szakszervezetek, ősi könyvtárak és műemlékek kérdésében. Továbbá, egy federáción belüli Magyarország nem is kívánhatna nagyobb részesedést Erdély nyersanyagaiból, mint más állam.

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek