|
EP-ALELNÖK
VÁLASZ TŐKÉSNEK – A sérelmi politizálás fogságában
Transindex, 2011. március 24. – Nagy Mihály
Nehezen lehet úgy hidat építeni, hogyha közben mi magunk is a part szélesítésén munkálkodunk.
Tőkés László európai parlamenti képviselő a magyar kormány egyházügyi államtitkárával, Szászfalvi Lászlóval közösen tartott múlt heti budapesti sajtótájékoztatóján többek között az erdélyi magyar történelmi egyházak nemzetfenntartó szerepéről beszélt, de egyúttal sietett elmarasztalni a román államot diszkriminatív egyházpolitikája miatt. Nem a polemizálás szándékával, hanem a közvélemény helyes tájékoztatása érdekében kiegészíteni, illetve pontosítani szeretném Tőkésnek a magyar fővárosban tett egyes kijelentéseit.
A nemrég még püspöki széket elfoglaló politikus az egyik erdélyi napilap tanúsága szerint azt nyilatkozta, hogy Romániában „az» ortodoxia egyeduralma« miatt nem hoztak új egyházi törvényt." Tőkésnek sikerült elhitetnie hallgatóságával, de egyúttal a romániai hivatalos tárgyalásokra készülő magyarországi szakpolitikussal is, hogy Romániában az állam nem rendezte viszonyát az egyházakkal, mi több, ennek hátterében az ortodoxia egyeduralmi törekvéseit kell keresnünk.
A tények azonban tények: 2007 elejétől életbe lépett az új román felekezeti törvény, amely szakítva a korábbi hagyományokkal, nem tesz különbséget „többségi" és „kisebbségi", „nemzeti" vagy más jellegű egyházak között. A nyilatkozat ellenben arra jó volt, hogy egyházpolitikai terén is elmarasztalja, illetve számon kérje a „hanyag" román államot, valamint bűnbakként tüntesse fel a magyarországi közbeszédben amúgy is a „hagymakupolás honfoglalás" címkével illetett romániai ortodox egyházat.
Arról ellenben lehetne vitát folytatni, hogy a különböző formájú állami támogatások és pénzügyi segélyek odaítélésekor miként sérül a törvényben rögzített arányosság elve (a hívek számaránya szerinti támogatás). A felelősséget könnyű lenne az RMDSZ-re hárítani, de itt figyelembe kell vennünk a romániai magyar történelmi egyházak szerepvállalását is. Habár dogmatikai értelemben nem helytálló a következő megállapítás, de bizonyára sokan egyetértenek azzal a kijelentéssel, hogy Krisztus egyházát diplomáciával is lehet építeni.
A diplomáciai kapcsolatoknál maradva, Tőkés a sajtótájékoztatón arra kérte hívta fel Szászfalvi László figyelmét, hogy „a közeljövőben tartandó romániai tárgyalásai során vesse fel a magyar alapítású egyházi egyetemek állami támogatásának, és a felekezeti oktatásnak az ügyét." Mindenki számára egyértelmű, hogy megoldást kell találni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Partiumi Keresztény Egyetem román állami költségvetési forrásokból történő finanszírozására, azonban helytelen lenne olyas valamit számon kérni a román államon, amelyet az már teljesített, történetesen a felekezeti iskolák állami támogatását.
Az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően az idén életbe lépett új oktatási törvény már nem csak a középiskolai szinten ismeri el és részesíti állami normatív támogatásban a felekezeti oktatási intézményeket, hanem kiszélesíti azt a bölcsödétől egészen a középfokú oktatásig. Ezzel az intézkedéssel egy több évtizedes sérelem megszüntetésének lehetünk a tanúi, hiszen a két világháború között a felekezeti iskolák magánoktatási intézménynek minősültek, a fenntartási költségeket és a tanárok bérét teljes egészében az iskolafenntartók, vagyis az egyházak fedezték.
Mindazoknak, akik élnek a sajtó által biztosított nyilvánosság és szabad véleménynyilvánítás lehetőségével, tudatosítaniuk kell magukban, hogy felelősséget kell vállalniuk minden kimondott vagy leírt szóért. A nemzetpolitikát ne vegyítsük össze a sérelmi politizálással, a nemzetpolitikai célok eléréséhez partnerekre van szükségünk. Ellenben nehezen lehet úgy hidat építeni, hogyha közben mi magunk is a part szélesítésén munkálkodunk.
A szerző történész
RMDSZ
Markó Béla fogadta Szászfalvi Zsolt egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárt
RMDSZ.ro, 2011. március 24.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes 2011. március 24-én, bukaresti hivatalában fogadta Szászfalvi Zsolt egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkárt.
Az államtitkár tájékoztatta a miniszterelnök-helyettest az új magyar egyházügyi törvényről.
Markó Béla többek között az új oktatási törvényről beszélt, azon belül a felekezeti oktatással kapcsolatos rendelkezésekről, amelyeket a román kormány életbe akar léptetni. Kiemelte: a román kormány a továbbiakban is kiemelten kezeli az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdését.
Szászfalvi László úgy értékelte, számos területen van eredményes együttműködése a két országnak, ebbe beilleszthető a határmenti közös vallási-turisztikai együttműködés is.
A találkozón a felek hangsúlyozták a két ország közötti hatékony együttműködés fontosságát.
Marosvásárhellyel vagy nélküle?
Háromszék, 2011. március 25. – Farkas Réka
Ősszel jöhet létre az RMDSZ székelyföldi szervezete — véli Antal Árpád sepsiszentgyörgyi elnök. Most elsősorban a székelyföldi önkormányzati tanács megalapítására összpontosítanak.
Az elnökség múlt pénteki kolozsvári ülésén döntöttek arról, hogy április végéig életre hívják a nagyváradi kongresszuson alapszabályzatba foglalt három önkormányzati tanácsot.
"Ha létrehozzuk a Székelyföldi Önkormányzati Tanácsot, programokat kell kidolgozni, megtölteni tartalommal, ez lesz a tavasz végi, nyár eleji feladat. Közben természetesen egyeztetünk, tárgyalunk a székelyföldi RMDSZ-ről is" – válaszolta újságírói kérdésre Antal Árpád. Egyértelmű, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Tanácsnak a Kovászna, Hargita és Maros megyei RMDSZ-es önkormányzatok lesznek a tagjai, és ide kapcsolódik majd néhány Brassó megyei magyar település is. Ugyanakkor nem ennyire nyilvánvaló, kik társulnának egy székelyföldi RMDSZ-hez. Antal Árpád elmondta, Maros megye tömbmagyar része úgy érzi, Székelyföldhöz tartozik, ám a Marosvásárhelytől nyugatra található régió inkább több etnikumú környezet, gondjai-bajai közelebb sorolják Közép-Erdélyhez.
Kérdéses Marosvásárhely helyzete is, az itt élők közül is sokan elutasítják Székelyföldet, ám Antal Árpád szerint, ha engedik, hogy az egykori „székely főváros" máshova tartozzék, azt is jelenti, az RMDSZ, a magyarság lemond róla, és megfontolandó, hogy ezt megtehetjük-e. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök szerint arról sem született még döntés, hogy a majdani székelyföldi RMDSZ-nek lesz-e külön elnöke, ha arról határoznak, hogy igen, ő támogatná erre a tisztségre Tamás Sándort — mondotta.
Akadályok a székelyföldi RMDSZ útjában: különcködik Maros megye
Krónika, 2011. március 25. – Bíró Blanka, Szucher Ervin
Marosvásárhely lehet a tervezett székelyföldi RMDSZ-szervezet érzékeny pontja – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere, a városi RMDSZ elnöke elmondta, a székelyföldi RMDSZ-szervezet megalakulása őszre várható, ám jelenleg is folynak az egyeztetések.
Mint részletezte, a szövetségi elnökség alakuló ülésén elfogadták az ütemtervet a regionális önkormányzati tanácsok megalakítására, ezek a testületek április végéig jönnek létre. A Székelyföldi Önkormányzati Tanács Kovászna, Hargita és Maros megyét foglalná magában, de ide csatolnák majd a Brassó megyei magyarok lakta településeket is.
Antal Árpád ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a székelyföldi RMDSZ létrehozására nem lehetett elnökségi ütemtervet kidolgozni, hiszen az csak egy lehetőség, amit a székelyföldi politikusok javaslatára foglaltak bele az alapszabályzatba. Jelenleg folynak az egyeztetések a szövetség önkormányzati vezetőivel, parlamenti képviselőivel és politikusaival, ám a regionális szervezet valószínűleg csak ősszel alakul meg. A sepsiszentgyörgyi politikus úgy véli, Maros megye tömbmagyar részének a székelyföldi RMDSZ-szervezethez kellene tartoznia, hiszen a térségben élők ebben a szellemben politizálnak.
A marosvásárhelytől nyugatra fekvő településekre az interetnikus környezetben élő magyar politizálás jellemző, az itt működő RMDSZ-szervezetek valószínűleg nem is akarnak csatlakozni a székelyföldi regionális szervezethez. Antal szerint azonban Marosvásárhely hovatartozása nagyon összetett, hiszen a város politikusai mindkét áramlatot képviselhetik. „Nagyon szeretnénk, ha Marosvásárhely is a székelyföldi szervezet része lenne, hiszen kimaradása azt sugallhatja, elfogadtuk, hogy elveszítettük a várost a Székelyföld számára" – fogalmazott Antal Árpád.
Hallani sem akar eközben a szentgyörgyi politikus által elmondottakról Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, aki egyáltalán nem tartja ésszerűnek a székelyföldi RMDSZ megalakítását.
Mint a Krónika megkeresésére kifejtette, őt sem Hargita, sem Kovászna megyei kollégái nem keresték még meg ez ügyben, azonban úgy érzi, a három székelyföldi megye sok mindenben együtt tud működni anélkül, hogy egy központosító szervezet irányítaná. „Nem rajtam fog múlni, a megyei állandó bizottság dönt majd. De szerintem kár lenne felrúgni a jelenlegi, megyei rendszert" – fejtette ki az ország legnagyobb szervezetének elnöke. Kelemen azt is rossz ötletnek tartja, hogy a tervezett székelyföldi szervezethez csupán Maros megye egy része – a Nyárád- és a Küküllőmente – csatlakozzon. További kérdőjeleket szül szerinte is Marosvásárhely esete, ahol a legtöbb magyar él az országban, az etnikai arány mégis 50 százalék alá süllyedt. „Semmiként nem támogathatom a Maros megyei RMDSZ egységének megbontását" – szögezte le Kelemen Atilla.
„Székely RMDSZ", őszire
Új Magyar Szó, 2011. március 25. – Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt
Várhatóan őszire már megalakulhat a székelyföldi RMDSZ-szervezet – jelentette ki tegnap az ÚMSZ kérdésére Antal Árpád. „Ezt mi kértük, és meg is fogjuk alakítani" – mondta a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke arra utalva, hogy a több megyét is felölelő székelyföldi szervezet létrehozása már korábban felmerült a régió politikusaiban.
Várhatóan őszire már megalakulhat a székelyföldi RMDSZ-szervezet – jelentette ki tegnap az ÚMSZ kérdésére Antal Árpád. „Ezt mi kértük, és meg is fogjuk alakítani" – mondta a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke arra utalva, hogy a több megyét is felölelő székelyföldi szervezet létrehozása már korábban felmerült a régió politikusaiban.
Antal tájékoztatása szerint már elkezdték az egyeztetéseket a székelyföldi önkormányzati és politikai vezetőkkel, parlamenti képviselőkkel a székelyföldi RMDSZ-szervezet megalakításáról. A megvalósítást a nagyváradi kongresszuson elfogadott új alapszabályzat teszi lehetővé. A 30. cikkely úgy fogalmaz: „Az RMDSZ két vagy több megyei szervezete regionális szervezetbe társulhat." Ez a lehetőség Tamás Sándor, a Háromszéki RMDSZ elnöke és Borboly Csaba, a Csík Területi RMDSZ elnöke javaslatára került be az alapszabályzatba.
Előbb a SZÖT
Antal Árpád és Borboly Csaba egyaránt úgy véli, hogy a Székelyföldi Önkormányzati Tanács (SZÖT) áprilisi megalakulása lesz az első lépés a székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozásának folyamatában. A SZÖT létrehozását szintén a kongresszusi alapszabályzat-módosítás tette lehetővé.
„Ez a testület keretet teremt majd arra, hogy egy Székelyföld-szintű szorosabb együttműködésről beszélhessünk az RMDSZ-ben. A SZÖT egyik fontos célkitűzése lesz, hogy a területi RMDSZ-szervezetek együtt képzeljék el az együttműködés kereteit. A régióban sok olyan kérdés merül fel, amit közösen megoldani sokkal egyszerűbb és hatékonyabb" – magyarázta az ÚMSZ-nek Borboly Csaba.
Verestóy támogatja
Mint ismert, jelenleg Hargita megyében három területi szervezet tevékenykedik: a csíki, az udvarhelyi és a gyergyói. Korábban Kovászna megyének is két területi szervezete volt, ezek azonban időközben egyesültek. Az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, Verestóy Attila egyetért a székelyföldi RMDSZ-szervezet létrehozásával.
„Intézményes koordinációra is szüksége van a tömbmagyarságunkból, székelyföldi identitásunkból fakadó sajátságos érdekeinknek. A regionális szervezetnek nem az RMDSZ-szel szakító, elszakító jellege volna, hiszen ezek a regionális szervezetek továbbra is együtt adnák az RMDSZ-t" – magyarázta az ÚMSZ-nek a politikus.
Bende nem lelkesedik
Bende Sándor, a Gyergyószéki RMDSZ elnöke szerint nemcsak pozitív hozadéka lenne az egységes székelyföldi szervezetnek. „Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a romániai magyarság szempontjából a székelyföldi szervezet jót tenne. Ebben a régióban él a romániai tömbmagyarság, és én úgy gondolom, hogy megszakadna a kapcsolat a szórványban, illetve kisebbségben élő magyarokkal. A Beszterce megyei magyaroknak például nem hozna jót, ha a székelyföldi RMDSZ-szervezet létrejönne" – mondta kérdésünkre Bende.
Mi lesz Maros megyével?
Antal Árpád szerint a legnagyobb kihívás tisztázni, hogy Maros megye hova tartozik. „A megye tömbmagyar része ugyanis Székelyföldben gondolkodik, míg Marosvásárhelytől nyugatra úgy politizálnának, mint az interetnikus közegben élő magyarok" – fejtette ki. A politikus a megoldást abban látná, ha Maros megyének ez a két része politikailag is megoszlana.
„Nagy kérdés viszont Marosvásárhely városának hovatartozása, hiszen a helyi RMDSZ-szervezet néha úgy politizál, mint a tömbmagyarság, máskor mint az interetnikus környezetben élők. Ha kihagyják a várost a székelyföldi RMDSZ-szervezetből, az lenne az üzenete, hogy Marosvásárhely nem a Székelyföld része, ezt pedig nem szeretnék" – mondta Antal Árpád.
ROMÁNIA
Március 15-i beszédek: nincs döntés az elítélő nyilatkozatról
Krónika, 2011. március 24.
A bukaresti képviselőház távolmaradások miatt döntésképtelen külügyi bizottsága nem vitathatta meg szerdán azt a nyilatkozattervezetet, amelyet az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) javasolt a magyarországi politikusok március 15-i üzeneteinek elítélésére.
Korodi Attila, aki az RMDSZ színeiben tölti be szakbizottsági elnöki tisztét, elmondta: a bizottság 23 tagja közül csak öten jelentek meg az ülésen. Korodi rámutatott, hogy a liberálisok nyilatkozata szakbizottsági jelentés nélkül is a képviselőház asztalára kerülhet, ugyanis a külügyi bizottságnak szerdáig kellett volna jelentést készítenie a nyilatkozatról, de az állandó bizottság által megszabott határidő így lejárt.
A szenátusban hétfőn már leszavazták ennek a jelentésnek a napirendre tűzését. A képviselőházban azonban kötelező erővel terítékre kerül a kérdés, miután a testület állandó bizottsága hétfőn elindította az ezzel kapcsolatos eljárást. A kormánypártok (a Demokrata-Liberális Párt és az RMDSZ) várhatóan megpróbálják majd megakadályozni a nyilatkozat szövegének elfogadását, amely egyebek között pálcát tör a – mint a szövegben olvasható – „Romániát, valamint a román alkotmányt sértő irredenta kijelentéseket tevő magyarországi politikusok" felett. A liberálisok eredetileg Orbán Viktor magyar miniszterelnök március 15-i üzenetét akarták elítélni a múlt szerdai bizalmi szavazáson. Később is kitartottak elhatározásuk mellett, annak ellenére hogy időközben kiderült, az ellenzék olyan gondolatokat tulajdonított egy téves hírügynökségi jelentés alapján Orbán Viktornak, amelyek a magyar miniszterelnöknek a határon túli magyarokhoz intézett üzenetében valójában nem szerepeltek.
MÚRE: megalázó a román újságírók kérése
tvmures.ro, 2011. március 25.
Megalázónak tartja a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete a román újságírókat tömörítő MediaSind egyesület kérését, miszerint a nem román nyelven zajló rendezvényeken a magyar civil és politikai szervezetek biztosítsanak tolmácsot a román újságírók számára. Utóbbiak arra hivatkozva álltak elő ezzel az igénnyel, hogy elkerüljék a március 15-ei esethez hasonló félreérthető vagy félremagyarázó tudósításokat. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke holnap az Objektív vendége lesz.
Mint ismert, a Magyarország bukaresti nagykövetének felesége, Bajtai Erzsébet által tolmácsolt üzenetet félreértette az Agerpres helyi tudósítója a március 15-ei, marosvásárhelyi ünnepségen. Beszámolója pedig diplomáciai bonyodalmakat okozott, miután Orbán Viktor magyar kormányfőnek tulajdonították a nagykövetné asszony kijelentéseit.
„A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete szakmai és állampolgári szempontból megalapozatlannak és megalázónak tartja ezt a követelést. Nyilvános, köztéri rendezvényeken állampolgári jogunk az anyanyelv használata. Ugyanakkor elvárható, hogy a magyar közösségekben dolgozó újságírók, tudósítók jól ismerjék a munkavégzésükhöz szükséges nyelveket" – olvasható a MÚRE állásfoglalásában.
A magyar újságírókat tömörítő szervezet Karácsonyi Zsigmond elnök aláírásával kiadott dokumentumának záróbekezdésében az áll: kérik, hogy az Agerpres tegye kötelezővé a magyar nyelv ismeretét tudósítói számára, ugyanakkor követelik a másfél évtizede megszüntetett magyar nyelvű hírszolgáltatás visszaállítását.
ERDÉLY
Újra utcanévháború (Sepsiszentgyörgy)
Háromszék, 2011. március 24.
Felfüggesztette a Kovászna megyei bíróság a sepsiszentgyörgyi tanács tavaly elfogadott három, utcanévadásra, -módosításra vonatkozó határozatát. A jogi eljárást a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fóruma indította, a bírák pedig a végleges ítélet megszületéséig hatályon kívül helyezték a tanácsi döntéseket. Eddig csak néhány új utcanévtáblát helyeztek ki, ám a polgármester szerint a lakóknak nincs okuk aggodalomra, "nem tudják olyan sokszor megtámadni a döntésünket, hogy mi ne fogadjuk el újra" – mondotta.
A sepsiszentgyörgyi városvezetés szándékosan készített három határozattervezetet, hogy ha az egyiket megtámadják, a többit tudják alkalmazni. Számítottak arra, hogy például az 1918. December 1. út két szakaszának átkeresztelése kiválthatja némelyek rosszallását, de a nacionalista megnyilatkozásairól elhíresült román civil fórum egyik tanácsi döntésnek sem kegyelmezett, a bíróságtól mindhárom érvénytelenítését kérte. A polgármesteri hivatal megfellebbezte a hét elején a határozatok felfüggesztéséről szóló bírósági döntést, várják a választ – közölte Antal Árpád.
Kifejtette, az elmúlt két évben arra törekedett, békések, kiegyensúlyozottak legyenek az etnikumközi kapcsolatok Sepsiszentgyörgyön. "Közben természetesen mondtam és mondom, Szentgyörgy magyar jellegét kell erősíteni, hiszen tetszik, nem tetszik, ez egy magyar város" — hangsúlyozta. Udvarias gesztusokat igyekeztek tenni a románság felé, például az 1918. December 1. út egy szakaszát Mihai Eminescuról nevezték el, éppen ezért úgy véli, a román civil szervezetek fóruma most készakarva konfliktust gerjeszt. A város irányítói ragaszkodnak döntésükhöz, ha kell, újra és újra elfogadják az utcák új nevéről szóló határozatokat, hiszen meggyőződésük, hogy "ilyen kérdésekben az önkormányzatnak kell döntenie, és nem egy román civil szervezetnek. Ha véletlenül az lesz a mostani bírósági eljárás vége, hogy megsemmisítik a határozatainkat, másnap újra elfogadjuk, és ezt addig visszük, amíg érvényesíteni tudjuk akaratunkat" – szögezte le Sepsiszentgyörgy polgármestere. Eddig három utca, a Petőfi Sándor, a Mihai Eminescu és az Attila-hegy esetében történt meg gyakorlatilag is a névcsere, és megkapta új nevét az az utca is, ahol az állami alapból épült tömbházak állnak, hiszen csak így készíthettek személyazonossági igazolványt az oda költöző fiatalok. A polgármester értelmezése szerint, amíg nincs végleges döntés, változás sem lesz, maradnak a táblák és a személyik is. "Azt mondom mindenkinek: maradjanak nyugodtan, mert végül úgyis ez lesz az utcájuk neve" – hangsúlyozta Antal Árpád.
A sepsiszentgyörgyi tanács tavaly tavasszal fogadta el az utcák új nevéről szóló három határozatát. A prefektúra a román közösség némely szószólóinak követelése ellenére sem támadta meg ezeket, ezért fordult a Románok Civil Fóruma előbb a belügyminisztériumhoz, majd a bírósághoz.
Összefogás az utcanevekért
Háromszék, 2011. március 25. – Farkas Réka
A sepsiszentgyörgyi magyar és román civil szervezetekhez fordult felhívással Antal Árpád polgármester: kapcsolódjanak be a polgármesteri hivatal oldalán abba a perbe, amelyet a Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma kezdeményezett az új utcaneveket jóváhagyó három tanácshatározat érvénytelenítéséért.
A város vezetője szerint így egyértelműen igazolhatnák a bíróságon, hogy a pereskedő szervezet, állításával ellentétben, nem képviseli a sepsiszentgyörgyi magyar és román polgárok véleményét.
A polgármester szerint azért lenne szükség a civil szféra támogatására, mert a románok fóruma azt a benyomást keltette a tárgyalóteremben, mintha a város lakói akaratának kívánna érvényt szerezni az önkormányzattal szemben. „Ha utcanévadásról van szó, a városi tanács 21 fős testülete mégis reprezentatívabb, mint egy ilyen szervezet. Mi végezzük a munkánkat, az utcák elnevezése nem pótcselekvés, ők gyakorlatilag semmit nem tettek le az asztalra" – fejtette ki a polgármester.
Antal Árpád kifogásolja, bárhogyan járnak el, ez a szervezet mindenképpen beléjük köt, „ha egy utcát nevezünk át, az a baj, ha többet, azt nem tudják elfogadni" – mondotta. Az elvi fenntartásokon túl sok embernek szerez gyakorlati kellemetlenséget a határozatok felfüggesztése, nem egy-két újonnan kialakult utcának még nincs neve, az ott felhúzott házak lakóinak nem tudnak címet adni, nem rendezhetőek hivatalos irataik.
A románok civil fóruma egyebek mellett arra hivatkozva kérte a sepsiszentgyörgyi tanács tavaly tavasszal elfogadott három határozatának érvénytelenítését, hogy „nem időszerű" az utcanevek megváltoztatása. Ugyanakkor arra is hivatkoztak, hogy az 1918. December 1. út átkeresztelését már egyszer elutasította a bíróság. Antal Árpád szerint a vádak nevetségesek, nem egynéhány emberből álló civil szervezet tiszte eldönteni, mi időszerű és mi nem egy város életében, a korábbi ítélet pedig nem örök érvényű, „egy gyilkos mindig gyilkos marad, de egy utca neve módosítható" – mondotta, s kiemelte: a törvény egyébként is csak ajánlja, de nem teszi kötelezővé, hogy minden városban legyen 1918. December 1. utca, Sepsiszentgyörgyön pedig az új változatban is lenne egy útszakasz, amely ezt a nevet viseli.
A Kovászna megyei bíróság hét elején a végleges ítéletig felfüggesztette a helyi tanács három határozatát, amely új nevet adott a város több tucat utcájának. A pert a Hargita és Kovászna Megyei Románok Civil Fóruma kezdeményezte.
Zsigmond: ha sürgős az állampolgárság, irány Magyarország!
Krónika, 2011. március 24. – Bíró Blanka, Kiss Előd-Gergely
Akinek sürgős a magyar állampolgárság megszerzése, Magyarországon nyújtsa be a honosítási kérelmet, javasolja Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul.
Sepsiszentgyörgyi bemutatkozó látogatása során a magyar diplomata arra kért mindenkit, vegyék figyelembe, hogy bár történt bővítés, a csíkszeredai konzulátus csak egy kis közigazgatási egység, és az igénylésekhez mérten viszonylag kevés magyar állampolgárságot igénylőt tudnak kiszolgálni. Eközben Magyarországon 2500 helyen lehet benyújtani a honosítási kérelmeket: anyakönyvi hivatalokban, a bevándorlási és állampolgársági hivatal regionális kirendeltségeinél és jogszabálymódosítás eredményeképpen az integrált ügyfélközpontoknál, az úgynevezett kormányablakoknál is.
A csíkszeredai főkonzulátuson jelenleg december végére és jövő év január elejére lehet időpontot kérni a kérelem benyújtására. Zsigmond Barna Pál elmondta, az ügyfelek egyre felkészültebben érkeznek, az iratcsomók általában rendben vannak, ezzel lerövidül a kérések átvételének ideje. A főkonzul abban bízik, hogy ez lehetővé teszi a munkarend átszervezését, és szeptembertől tudnak majd új időpontokat is adni.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei közgyűlés elnöke az eseményen arról számolt be, hogy miután azt tapasztalták, sokan igényelnének állampolgárságot, de Csíkszeredában későn kerülnének sorra, megbeszélték a háromszéki polgármesterekkel, hogy a magyarországi testvértelepülésekre szervezzenek autóbuszos kirándulásokat, és egyúttal ott nyújtsák be a honosítási kérelmet.
Érkeznek a visszajelzések
Most érkeznek az első kérelmekre a válaszok, így a rendelkezésükre álló kapacitással további eskütételek várhatók áprilistól. Az eskütétel kizárólag a konzulátus épületében és szűk körben történik, szögezte le a főkonzul, hozzátéve, hogy arra is van lehetőség, hogy aki Csíkszeredában nyújtotta be az iratait, az eskü helyszínét Magyarországra kérje.
Várhatóan április első felében vagy a hónap közepétől kezdődnek a menetrend szerinti állampolgári eskütételek a kolozsvári magyar főkonzulátuson – tudtuk meg Szilágyi Mátyás főkonzultól. A diplomata lapunknak elmondta: azért nem tudnak pontos időpontot mondani, mert a magyar állampolgári eskütételek időpontja attól függ, hogy milyen gyorsan bírálják el az iratcsomókat Budapesten. Az eljárás időtartama három hónapot vesz igénybe, de amennyiben hiányos az iratcsomó, akkor fél évig is elhúzódhat az ügyintézés, a főkonzul szerint azonban ez már szélsőséges eset. Csíkszeredai kollégájához hasonlóan Szilágyi Mátyás is megjegyezte, a kolozsvári főkonzulátuson leadott honosítási kérelmek között elvétve akad hiányos dokumentáció, a leggyakrabban a Magyarországon leadott kérelmek esetében fordult elő eddig, hogy néhány iratot pótolni kellett.
Jöhetnek az útlevelek is
Áprilisban elkezdik az útlevelek kiállítását is, de ez esetben is kevés embert tudnak kiszolgálni Csíkszeredában – tájékoztatott Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Hozzátette: ez esetben is gyorsabb lesz majd az ügyintézés a magyarországi hivatalokban. A főkonzul azt is elmondta, a magyarigazolványok érvényben maradtak a kedvezményekkel együtt, sőt azoktól sem vonják be, akik megkapják a magyar állampolgárságot.
A turizmusra koncentrálnak
Kovászna megyében a magyar–magyar gazdasági kapcsolatrendszeren belül a turizmus jelentheti a kitörési pontot – fogalmazta meg Sepsiszentgyörgyön Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul. Újságírói kérdésre elmondta, a magyar turistáknak érzelmi okokból elsősorban Erdély látogatását javasolja, ám a vonzó úti célok közé tartoznak a moldvai kolostorok és a román tengerpart. A romániai turisták körében a magyarországi wellnessközpontok, Budapest és a Balaton népszerűek. Lőrincz Zsigmond, Kovászna város polgármestere az eseményen arról számolt be, hogy Gyula és Pápa magyarországi testvértelepülésekkel kölcsönösen népszerűsítik egymás turisztikai kínálatát. A polgármester szerint ugyanakkor együtt kellene működnie a két ország egészségbiztosítási pénztárának, mert akkor a magyarországi betegek is kedvezményesen vehetnék igénybe például a kovásznai egyedülálló szívgyógyászati kezeléseket is.
Martonyi és Sólyom Kolozsvárra látogat
Krónika, 2011. március 25. – Rostás Szabolcs
Több magas rangú magyarországi közméltóság is Erdélybe látogat a hét végén. A Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulátusa tájékoztatása szerint vasárnap a kincses városba látogat Martonyi János külügyminiszter.
A diplomácia vezetője délután ellátogat a Házsongárdi temetőbe, ahol megkoszorúzza Dsida Jenő költő síremlékét, majd koszorút helyez el Márton Áron püspök főtéri egész alakos szobránál, valamint a tavalyi év végén felújított Mátyás-szoborcsoportnál. Martonyi János hétfőn a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem közös meghívására Kolozsváron előadást tart Közép-Európa jelene és jövője címmel a Lucian Blaga Egyetemi Könyvtárban. Ezzel egy időben a kincses város vendége lesz Sólyom László, a Magyar Köztársaság korábbi elnöke is.
A volt államfő szombaton részt vesz a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület I. tehetségnapján, amelyen a program fővédnökeként átadja a Tehetségek Szolgálatáért kitüntetést. A Tehetségnapon a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület ösztöndíjasainak és az Ady Endre Ösztöndíjra sikeresen pályázó tanulóknak kívánnak lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra a szervezők. Szili Katalin, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke pénteken Lokodi Edit Maros megyei tanácselnökkel találkozik Marosvásárhelyen, este részt vesz a Székely Színház Egyesület jótékonysági bálján, szombaton pedig Gyergyószentmiklósra látogat a volt házelnök.
MAGYARORSZÁG
Megszűnik a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány
MTI, 2011. március 23.
MTIA kormány kezdeményezi a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány megszüntetését a közfeladat más szervezeti keretek között történő hatékonyabb ellátása érdekében – áll a Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozatban. A kabinet a közigazgatási és igazságügyi minisztert hatalmazza fel arra, hogy az alapító nevében kérelmezze a Fővárosi Bíróságnál a közalapítvány megszüntetését, kérje kérelmének soron kívüli elbírálását.A megszűnt közalapítvány feladatait a jövőben a Wekerle Sándor Alapkezelő látja el, amelyet a kormány kijelölt a vagyon számbavételére és a hitelezők kielégítésére is - a közalapítvány vagyona értéke erejéig. A közalapítványhitelezők kielégítése után fennmaradt vagyonát a Wekerle Sándor Alapkezelő támogatására fordítják.A kormány még július végén határozott úgy, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter más tárcavezetők bevonásával vizsgálja felül a kormány által létrehozott alapítványokhoz és közalapítványokhoz rendelt feladatok ellátásának hatékonyságát, és együttes előterjesztésben tegyenek javaslatot a szükséges intézkedésekre. Tavaly december végén ennek nyomán a kormány már döntött harmincöt alapítvány, illetve közalapítvány megszüntetéséről úgy, hogy azok feladatát nonprofit gazdasági társaságok és központi költségvetési szervek vegyék át.
A képviselők pénteken lezárják a vitát az alkotmányról
MTI, 2011. március 25.
A parlamenti képviselők ma szólalhatnak fel utoljára az alkotmányjavaslatok általános vitájában, amelyet a Ház formálisan csak hétfőn zár le a módosító indítványok benyújtásának megkönnyítése érdekében. Az Országgyűlés ezt követően, az előterjesztések április 18-ra tervezett zárószavazásáig kizárólag az azokhoz benyújtott módosító indítványokkal foglalkozik.
A honatyák a csütörtöki napirendhez hasonlóan ma is több mint tíz órás időkeretben folytathatják az alkotmányjavaslatok kedden kezdődött összevont általános vitáját. A képviselők a Fidesz-KDNP által benyújtott, Magyarország Alaptörvénye címet viselő törvényjavaslathoz, illetve a független Szili Katalin Magyar Köztársaság Alkotmánya néven beterjesztett előterjesztéséhez szólhatnak hozzá.
A házbizottság döntése értelmében a kormánypártok és az ellenzék egyaránt összesen 20-20 órában fejtheti ki véleményét, ám az MSZP és az LMP nem vesz részt a vitában.
A Lázár János Fidesz-frakcióvezető által húsvéti alkotmányként aposztrofált kormánypárti előterjesztés a Nemzeti hitvallás című fejezettel kezdődik és egyebek mellett rögzíti, hogy „hazánk neve Magyarország".
Kövér László kedden tartott expozéjában egyebek mellett arról szólt, hogy az új alkotmány mindenki alkotmánya lesz, mint mondta azoké is, akik nem a kormánypártokra szavaztak, illetve azoké is, akik egyáltalán nem szavaztak, vagy nem szavazhattak.
A Ház fideszes elnöke a vitától távolmaradó frakciókra célozva megjegyezte: az Országgyűlés nem fogadhat el semmiféle antidemokratikus ultimátumot, diktátumot, zsarolási szándékot.
Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke javaslatában kétkamarás parlamentet és az ökoszociális piacgazdaság bevezetését indítványozza. A volt házelnök előterjesztését ismertetve kiemelte: a magyar alkotmányos rend régi hiányossága volt, hogy nem tartalmazta kellő súllyal a szociális jogokat, köztük a munkához, a lakhatáshoz való jogot, továbbá egyáltalán nem szerepelt benne a magyar természeti kincsek – így például a vízkészletek, termőföldek – védelmének kötelezettsége.
A Ház az új alkotmány április 18-ra tervezett elfogadásáig nem tárgyal más előterjesztéseket, a végleges alkotmányjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Az államfő várhatóan április 25-én írja alá a szöveget ünnepélyes keretek között. A Magyar Televízió a két javaslat teljes összevont általános vitáját közvetíti.
Egyre többen kérik a honosítást a kormányablakoknál
MTI, 2011. március 25.
Egy hét alatt 137-en igényeltek kettős állampolgárságot a kormányablakoknál – közölte a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkárság pénteken az MTI-vel. Az eddigi tapasztalatok szerint – írják – az integrált ügyfélszolgálatok hatékony segítséget nyújtanak a honosítási eljáráshoz.
A kedvezményes honosítást március 15-től lehet igényelni a kormányablakoknál. A területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár szerint ezeknek az ügyfélszolgálatoknak a népszerűségét jelzi, hogy hét nap alatt 137-en igényelték a kettős állampolgárságot.
Szabó Erika örömmel értesült a Kovászna megyei közgyűlés elnökének bejelentéséről – áll a közleményben annak kapcsán, hogy Tamás Sándor Sepsiszentgyörgyön az új csíkszeredai főkonzulnak bemutatkozó látogatásán bejelentette: miután azt tapasztalták, sokan igényelnének állampolgárságot, de Csíkszeredában későn kerülnének sorra, megbeszélték a háromszéki polgármesterekkel, hogy a magyarországi testvértelepülésekre szervezzenek autóbuszos kirándulásokat, és egyúttal ott nyújtsák be a honosítási kérelmet.
Az államtitkár reméli, hogy ezen kirándulások keretében is minél több hazánkba látogató embernek tudnak hatékony segítséget nyújtani a kormányablakok, amelyek minden megyeszékhelyen és megyei jogú városban működnek – olvasható a közleményben.
A kisebb nyelvek hanyatlásáról is szó lesz
MTI, 2011. március 25
Többnyelvűség Európában: távlatok és gyakorlatok Kelet-Közép-Európában címmel kezdődik kétnapos nemzetközi konferencia ma Budapesten, az eseményen több magyar európai parlamenti (EP) képviselő is felszólal, téma lesz az európai roma közösségek nyelvhasználata is.
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének Többnyelvűségi Kutatóközpontja és az Európai Bizottság által szervezett tanácskozáson a többnyelvűség fogalmának, elméleteinek és gyakorlatainak újragondolásán túl az európai nyelvi sokszínűség értelmezéseinek kritikai elemzésére is kísérletet tesznek.
A magyar EU-elnökség égisze alatt megrendezendő konferencia fő témái kapcsolódnak az unió 2005-ben elfogadott többnyelvűségi keretstratégiájának alapelveihez, valamint az unió versenyképességi stratégiája, az EU 2020 céljaihoz. Mint a Többnyelvűségi Kutatóközpont honlapján olvasható, a globalizáció és az új kommunikációs technológiák korában a kisebb és kevésbé használt nyelvek hanyatlása gyorsabb, mint valaha, miközben a többnyelvűség és a nyelvi sokféleség új formái és értelmezései jelennek meg.
Az EU, a bizottság és az EP ajánlásai és törekvései ellenére az egyes országok nyelvpolitikája, a nyelvi kérdések jogi szabályozása és gyakorlati megvalósítása jelentős eltéréseket mutat. Hangsúlyozzák: a közép- és kelet-európai államok csatlakozásával az EU új problémákkal szembesülhet a nyelvi sokszínűség védelmével összefüggésben.
Bár a rendszerváltozást követően az új tagállamok kormányai fontos átalakításokat vittek véghez a politikai, gazdasági és oktatási rendszerben, a kisebbségi oktatás vagy az idegen nyelvek tanítása és tanulása ellentmondásos, és továbbra is éles viták tárgya – írják.
A rendezvényt Kósa Ádám (Fidesz), Gál Kinga (Fidesz) és Sógor Csaba (RMDSZ) néppárti EP-képviselők nyitják meg; Gál Kinga a regionális és kisebbségi nyelvekről tart előadást. Michal Vasecka cseh professzor a közép-európai nyelvpolitikáról, Sue Wright brit professzor pedig a saját nyelv használatához való jogról beszél.
A konferencia második napján, szombaton Járóka Lívia (Fidesz)néppárti EP-képviselő tart előadást az uniós roma keretstratégiáról, majd Barbara Schrammel osztrák professzor a közép-kelet-európai romák nyelvi helyzetéről beszél. Az esemény panelbeszélgetésein megvitatják a többnyelvű oktatás és a kisebbségi nyelvek jogi szabályozásának kérdéseit, szó lesz a többnyelvűség összefüggéseiről a gazdasággal, a migrációval és a társadalmi fejlődéssel, valamint a jelnyelvi jogalkotásról és az európai cigány közösségek nyelveiről.
KÁRPÁT-MEDENCE
A szlovák ellenzék sem tudta módosítani az állampolgársági törvényt
MTI, 2011. március 24.
Szlovákiában a kormánykoalíció után az ellenzéknek sem sikerült módosítania a vonatkozó törvényt, így továbbra is elveszíthetik szlovák állampolgárságukat azok, akik önként felveszik egy másik ország állampolgárságát.
A pozsonyi képviselőház ugyanis csütörtökön elutasította az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt törvénymódosítási javaslatát, amely változtatott volna a jelenlegi helyzeten. Ezt egyébként maga a Robert Fico vezette Smer idézte elő, amikor tavaly nyáron - válaszul a határon túli magyarok honosításának Budapesten elfogadott könnyítésére - úgy módosította az állampolgársági törvényt, hogy annak értelmében elveszítse szlovák állampolgárságát mindenki, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát.
Nem egészen egy év alatt a belügyminisztérium kimutatása szerint 52 személy vesztette el szlovák állampolgárságát, de köztük csak hárman azért, mert felvették a magyar állampolgárságot.
A 150 tagú törvényhozásban a módosítási javaslatról szóló csütörtöki szavazáskor 146 képviselő volt jelen, s közülük csak 68-an támogatták a Smer kezdeményezését, ami nem volt elegendő az elfogadáshoz. Érdekes, hogy az ellenzéki javaslatot két koalíciós képviselő, a kereszténydemokrata Radoslav Procházka és a független Igor Matovic is megszavazta. A Smer javaslata szerint a jövőben nem veszítették volna el eredeti állampolgárságukat azok, akik úgy szereznek második állampolgárságot, hogy az adott államhoz reális kapcsok fűzik.
Az új szlovák kormánykoalíció tavaly bevette programjába, hogy módosítja a Fico-féle állampolgársági törvényt, s törli belőle az állampolgárok büntethetőségét. A koalíció négy pártja azonban mindeddig nem volt képes megegyezni a módosítás konkrét formájáról, így az év elején a kormányoldal módosító indítványa megbukott.
A Híd szlovák-magyar párt már márciusban újra napirendre akarta tűzni a témát, de az elhúzódó nézeteltérések miatt ez nem sikerült. Az új módosító javaslat sorsa továbbra is bizonytalan, s a döntést a kormánypártok őszre halasztották.
"Az állampolgársági törvény már egy ideje vita tárgyát képezi köztünk (Híd párt) és koalíciós partnereink között. Jelen helyzetben azonban úgy látom, hogy nem vagyunk képesek olyan kompromisszumot kötni, amely teljes egészében tükrözné a mi elképzeléseinket és egyben a koalíciós képviselők számára is elfogadható lenne. Ezért a döntés, hogy várjunk a törvénymódosítási tervezettel őszig" - írja friss blogbejegyzésében Bugár Béla, a Híd elnöke.
"Nem mellékes azonban az a tény sem, hogy a Magyarországról érkező kezdeményezés, vagyis a kettős állampolgárság felkínálása körül nincsenek még tisztázva bizonyos kérdések. Véleményem szerint érdemes kivárni, hogy aktív vagy passzív választójogot fognak-e kapni az állampolgárságért folyamodók. Tisztában kell lennünk minden ténnyel ahhoz, hogy léphessünk. Természetesen ezt tudtuk akkor is, amikor benyújtottuk módosító javaslatunkat, de mielőbb cselekedni akartunk, hiszen a jelenlegi törvény elfogadhatatlan. Koalíciós partnereink azonban nem így gondolták. Kérdéses, hogy beigazolódik-e vajon azon félelmük, hogy a kettős állampolgárság megadása okot szolgálhat a magyarországi pártok Szlovákiában való kampányolására. És ezt a félelmet Magyarországnak kell eloszlatnia" - olvasható a blogban.
A kettős állampolgárság kérdése miatt Pozsony és Budapest között hónapok óta komoly feszültség van, amelyet a felek tárgyalásokkal kívánnak oldani.
Magyar-román agrárberuházások a Dél-Alföldön
Kossuth Rádió, 2011. március 25.
A román-magyar határon is átívelő mezőgazdasági beruházás-sorozat indul a Dél-Alföldön.
Egyebek mellett közös termékpiacot hozna létre uniós támogatással a Csongrád megyei Agrár Non-profit Kft., valamint a Temesvári Agrár- és Kereskedelmi Kamara, ugyanis egy mezőgazdasági régióként tartják számon a dél-alföldi és a határ túloldalán elterülő romániai termőterületeket.
A programhoz Mórahalom, Kistelek, Maroslele és Zsombolya önkormányzata is csatlakozott. Első lépéseként a négy településen négy jelentős beruházás indul. Kisteleken például az iskola átalakított épületében elkészül egy komplex bemutatócsarnok, ahol a legújabb technológiával ismerkedhetnek meg a gazdák, Maroslellén pedig egy kereskedelmi és a gazdainformációs központot alakítanak ki, és megépül egy különböző élelmiszer-technológiákat alkalmazó, 300 négyzetméteres kisüzem is, ahol a helyben termett fokhagymát és napraforgót dolgozzák fel.
A projekt egyébként 2012 májusában zárul, ekkorra el kell készülniük a beruházásoknak, a felzárkóztatás gyakorlati és elméleti programjának, és meg kell, hogy szülessék egy interrégiós termékvédjegy és minőségbiztosítási hálózat is. Az e kereteken belül termelt élelmiszerek az Alföld kincse tanúsító védjegyet viselhetik majd.
Alku a felvidéki magyarság rovására?
Felvidék Ma, 2011. március 24. – Száraz Dénes
Daniel Lipšic belügyminiszter elégedettnek tűnt, amikor bejelentette a tutit hontalanítás ügyben: ha bizonyságot nyer, hogy valaki felvette a magyar állampolgárságot, elveszti a szlovákot, és ha nem jelenti be, hogy felvette, még 3300 euró bírságot is fizet. Tehát reszkessetek, magyarok!
Az államnyelvtörvénnyel és az állampolgársági törvénnyel két jól időzített bombát hagyott hátra Robert Fico kormánya. Nagyon jól ismeri ugyanis a szlovák lakosság többségének nem éppen magyarbarát érzelmi viszonyulását. Tudta azt is, hogy mindkét törvénnyel akkoriban annyira elvetette a sulykot, hogy azok orvosolásával a következő kormánynak mindenképpen foglalkoznia kell, főleg abban az esetben, ha magyarok is ott lesznek a kormányban, és ezen törvények módosítása mentén majd szép lassan összeugranak a kormánypártok. Azt is tudta, hogy Szlovákiában a semmiből nem jöhet létre egy annyira demokratikus kormánykoalíció, amely könnyedén, mindenki megelégedésére megoldja a két balsorsú törvény szükséges módosítását. És azt is tudta, hogy még a legdemokratikusabb pártokban is vannak olyan egészségtelen nacionalizmussal átitatott képviselők, akik ebből politikai tőkét fognak kovácsolni, még azt se bánva, hogy közben lassan, de biztosan vagy szétverődik a koalíció, vagy pedig porig alázva felmorzsolják annak egyik pártját, történetesen a Most-Hidat. Fico jóvoltából szinte minden ülésszak tartogat az ilyen képviselők számára magyar-kóstolgató csemegét, ezen aztán nyilvánosan elcsámcsoghatnak, és megmutathatják, hogy a ki a legény a Tátra alján. Slota talán soha életében nem tartott ilyen hosszú sajtótájékoztatót, mint a minap magyarfaló témában. De vannak kulturáltabban megnyilvánuló elvtársai is...
Az államnyelvtörvényen úgy-ahogy túljutottunk, bár kissé keserű szájízzel, most viszont a szlovák parlamentben egymást üti a kisebbségi nyelvhasználati törvény az állampolgársági törvénnyel. Mert úgy van beállítva mindenhol, hogy üsse egymást azzal, hogy mindkettő mögött ott vannak a fránya és nyughatatlan magyarok. Szlovák politikusaink a kormányoldalon és az ellenzékben is egyaránt elfogadhatatlannak tartják, hogy mindkettő esetében számunkra pozitív elmozdulással járó törvény szülessen, mivel ez a szlovákság szemében visszatetszőnek tűnne. Ettől még a miniszterelnök asszony is retteg. Rosszul időzített Radičová, az államnyelvtörvényt és a kisebbségi nyelvhasználati törvényt kellett volna együtt és egyszerre benyújtani, vitára bocsátani és elfogadni, ami teljesen logikus magyarázattal szolgált volna akár a szankciókra is mindkét törvény esetében, és mérsékelhette volna az államnyelvtörvénynek a kisebbségek ellen irányuló máig felfoghatatlan élét. Az állampolgársági és kisebbségi nyelvhasználati törvény szerencsétlen összemosása viszont nem hozhat a felvidéki magyarokra nézve kedvező eredményt. Egyértelmű most már az is, hogy a Most-Híd a kisebbségi nyelvtörvényt preferálja, fel is adta őszig a megegyezés lehetőségét a honosítással és hontalanítással kapcsolatban. Egyrész azért, mert a kisebbség nyelvtörvény az ő műhelyében készült (Chmel miniszterelnök-helyettes hivatala), másrészt az állampolgársági törvény kormányközi egyeztetési folyamatából, a szlovák javaslat kidolgozásából Bugár pártját teljesen kihagyták. Inkább tekinthető tehát a kisebbségi nyelvtörvény fontos belpolitikai ügynek (és a párt ezt fogja prioritásként kommunikálni), míg a kettős állampolgársági törvény esetében szükséges a magyarországi fél álláspontja is, amelyet ők kevésbé tudnak befolyásolni.
Az alku tárgya tehát: az előbb említett törvény átkerülhet a második olvasatba - amikor viszont még érhetik meglepetések a Most-Hidat és minket is -, az állampolgársági törvény pedig egyelőre jegelődjön. De ennek a törvénynek a napirendre tűzése is okozhat még meglepetést: az ellenzéki Smer és a kormánypárti Matovič javaslata szinte megegyezik, és a szintén kormánypárti Procházka elképzelésétől sem áll messze az, hogy megtarthatják szlovák állampolgárságukat a külföldön élő kettős állampolgárok, de elveszítik azt a Szlovákiában élők, annak ellenére, hogy itthon maradtak Szlovákiában, a szülőföldjükön, és továbbra is ennek az országnak az adófizető polgárai.
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
MSZP: figyelmeztetés Orbánnak, hogy Varsóban találkozik Obama a térség államfőivel
MTI, 2011. március 22.
Az MSZP szerint súlyos figyelmeztetés Orbán Viktornak, hogy ha más néven is, de az eredeti meghívotti körrel és Barack Obama amerikai elnök részvételével május végén Varsóban "mégis megrendezik" a korábban Magyarországra tervezett keleti partnerségi találkozót. A Fidesz szerint nem uniós csúcs lesz, hanem a térség országainak köztársasági elnökei találkoznak a lengyel fővárosban. "Ott lesznek a térség EU-tagállamainak vezetői, és a keleti partnerségi programban részt vevő államok meghívását is tervezik. Megrendezik tehát az elhalasztott keleti partnerségi csúcstalálkozót, a magyar elnökség idején Lengyelországban" - olvasható Szabó Vilmos, a parlament külügyi bizottságának szocialista tagjának közleményében.
A politikus ezt úgy értékeli: Magyarország nemzetközi tekintélyének, befolyásának csökkenése folytatódik.
Emlékeztet arra, hogy a májusra, a magyar uniós elnökség időszakára Gödöllőre tervezett keleti partnerségi csúcstalálkozójának elmaradását a meghívott kormányfők és állami vezetők időpont-egyeztetési problémáival indokolták, annak megszervezését végül a második félévben esedékes lengyel elnökségre bízva. Barack Obama amerikai elnök május végén mégis Varsóba látogat, és részt vesz a kelet- és közép-európai országok államfőinek értekezletén.
Barack Obama amerikai elnök május végén mégis Varsóba látogat, és részt vesz a kelet- és közép-európai országok államfőinek értekezletén.
"Ez a következménye annak, ha Orbán Viktor egyenlőségjelet tesz az EU (...) és a kommunista Moszkva között, ha kioktatja Németországot, mondván: aki kitalálta a fasizmust, az ne oktassa demokráciára Magyarországot. Ez a politika oda vezet, hogy a magyar kormányfő és kormánya persona non grata lesz az EU-ban" - fogalmaz a szocialista politikus, és arra szólítja fel a kormányfőt, ne rontsa az ország nemzetközi presztízsét, kapcsolatait, gazdasági lehetőségeit felelőtlen viselkedésével és kijelentéseivel.
Előzőleg Orbán Viktor sajtótájékoztatón reagált a hírre. A miniszterelnök azt mondta: nem tud arról, hogy összehívták volna bárhová a keleti partnerség csúcstalálkozóját. Hozzáfűzte, a közép- és kelet-európai országok államfőinek két-háromévente megtartott rendszeres találkozója nem uniós keretekben történik. Nekik lesz egy találkozójuk talán még ebben a félévben, ha minden igaz, Lengyelországban, de ez nem váltja ki a majd később Lengyelországban megrendezendő keleti partnerségi csúcstalálkozót - jegyezte meg.
Hasonlóan reagált a nagyobbik kormánypárt frakciója Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésére, amelyben a volt miniszterelnök "übercikinek" nevezte, hogy nem Gödöllőn, hanem Varsóban lesz a keleti partnerségi találkozó. A Fidesz-frakció szerint a szocialista politikus képtelen kigyógyulni a beteges hazudozásból, májusban ugyanis nem uniós csúcsértekezletet, hanem államfői találkozót rendeznek Varsóban, amelyen Schmitt Pál is részt vesz.
Októberben lesz az elhalasztott keleti partnerségi csúcstalálkozó Lengyelországban
MTI, 2011. március 23.
Októberben, a lengyel és a magyar miniszterelnök társelnökletével rendezik meg Lengyelországban az Európai Unió és annak úgynevezett keleti partnerségi programjához tartozó országok csúcstalálkozóját - közölte Jacek Saryusz-Wolski lengyel európai parlamenti képviselő. A május végén, közép- és kelet-európai országok államfőinek részvételével szintén Lengyelországban tartandó találkozó (amelyen Barack Obama amerikai elnök is részt vesz) nem európai uniós rendezvény - tette hozzá a néppárti EP-frakcióhoz tartozó képviselő, aki az EU és a keleti partnerségben részt vevő országok (Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Moldova, Fehéroroszország, Ukrajna) közös parlamenti közgyűlésének alelnöke is.
Saryusz-Wolski úgy vélte, Magyarország és Lengyelország teljesen egyformán kezeli a keleti partnerség kérdéskörét.
Schengen – enyhülő német álláspont?
Szabadság, 2011. március 24.
Enyhülni látszik Németország ellenállása Románia és Bulgária schengeni csatlakozása ügyében. Werner Hoyer német külügyi államtitkár a bolgár Dnevnik című lap szerint kijelentette: az év végéig a két legfrissebb EU-tagállam csatlakozhat a vámmentes utazást biztosító schengeni övezethez.
„Románia és Bulgária rövid időn belül csatlakozhat Schengenhez" – jelentette ki a külügyi államtitkár, aki szerint a júniusi igazságügyi jelentés várhatóan kedvező lesz. Így az év végéig várhatóan megtörténik a csatlakozás függetlenül attól, hogy a két ország teljes egészében vagy csak szakaszosan csatlakozik a schengeni övezethez.
Felmerült ugyanis az a lehetőség, hogy előbb a légi közlekedés váljon a schengeni övezet részévé, a szárazföldi közlekedésre pedig később terjesszék ki a vámmentességet. Korábban Traian Băsescu elutasította ezt a megoldást.
A német államtitkár méltatta azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a két ország tett a csatlakozás technikai felté¬teleinek teljesítése érdekében. Hangsúlyozta: Berlinnek tudomása van arról, hogy mekkora kiadásokat jelentett a határok biztonságossá tétele érdekében végzett román és bolgár beruházások.
Hozzátette: mindkét tagállam részéről konkrét erőfeszítések tapasztalhatók annak érdekében, hogy a kifogásolt hiányosságokat pótolják, és teljes mértékben feleljenek meg az igazságügyi rendszer ellenőrzési mechanizmusának. Ez utóbbi azt az elvárás-rendszert foglalja magában, amit Brüsszel fogalmazott meg a két ország 2007-es EU-csatlakozásukkor.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az igazságügyi rendszer hiányosságai mellett Bulgáriának azt róják fel, még nem elég biztonságos a bolgár-török határ, Romániában pedig túlságosan elterjedt a korrupció.
Brüsszeli lapok foglalkoznak Magyarországgal
MTI, 2011. március 24.
„Saját útját járja Budapest" címmel közölt cikket csütörtökön a La Libre Belgique című belga napilap arról a bejelentésről, hogy Magyarország egyelőre nem csatlakozik az Európai Unió versenyképességi paktumához. A European Voice című brüsszeli hetilapban pedig a véleményoldalon arról jelent meg írás, hogy a közép-európai EU-elnökségek éve a várakozásoktól elmaradva indult.
Orbán Viktor miniszterelnök véleménye szerint minden EU-tagállamnak meg kell találnia az útját arra, hogy kilábaljon a nemzetközi válságból – tette hozzá Sabine Verhest cikkíró. A Fidesz irányítása alatt az ország különleges gazdasági és pénzügyi politikát folytat – vélte a cikk, amely felsorolta a kormány vitatott intézkedéseit, köztük a válságadókat, a bankadót, a nyugdíjrendszer második pillérének államosítását, továbbá utalt arra is, hogy a kormány nem kívánt élni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) származó bevételekkel. A kormányfőt idézve a brüsszeli lap leszögezte, hogy Orbán Viktor fő célja a gazdaság teljes talpra állítása. Matolcsy György pénzügyminisztertől pedig a cikk azt a gondolatot vette át, hogy „nem ortodox időkben nem ortodox intézkedéseket" hoztak.
Ugyancsak csütörtökön a European Voice című – a brit Economist-csoporthoz tartozó – brüsszeli hetilapban, a véleményoldalon arról jelent meg írás, hogy a közép-európai EU-elnökségek éve a várakozásoktól elmaradva indult. Az Economist közép- és kelet-európai tudósítója által jegyzett cikk ennek több okát látja, köztük a túlzott várakozásokat, a Lisszaboni Szerződés miatt a soros elnökség szerepének korlátozottabbá válását, szakértő diplomaták
elbocsátását, valamint azt, hogy miközben az uniós fejleményeket nagymértékben a nemzetközi gazdasági válság határozza meg, egyik idén elnöklő ország sem tagja az euróövezetnek.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Baj van
Új Magyar Szó, 2011. március 24. – Krebsz János
Ez az újságcikk nem fogja elérni célját, mert az RMDSZ-közeli (enyhe eufémizmus) lapban jelenik meg, tehát ellenzéki hangnemet használ a Magyarországon működő együttműködés ellenében, tehát a szerző a nemzeti összefogás ellen van, következésképpen minden szava hazugság, ármány, fizetett aknamunka.
Ez az újságcikk nem fogja elérni célját, mert az RMDSZ-közeli (enyhe eufémizmus) lapban jelenik meg, tehát ellenzéki hangnemet használ a Magyarországon működő együttműködés ellenében, tehát a szerző a nemzeti összefogás ellen van, következésképpen minden szava hazugság, ármány, fizetett aknamunka.
Pedig baj van.
Nem a kétharmaddal és nem a magyarigazolvánnyal, s nem is azzal, hogy szembemegyünk Európával. A jelképes politizálásnak erős összekapcsoló üzenetei vannak: ha ezer évig jó volt a vármegye, akkor ragaszkodjunk a hagyományainkhoz, ha az ellenzék nem akar részt venni az alkotmányozásban, akkor a bontatlan egypártiság megcsinálja, ha az Unió beszól nekünk, akkor mi keményen visszautasítunk, s az ízlés jegyében nem lehet ezeken az eseményeken, pózokon, látványokon rugózni, csak egyetérteni.
Az ellenzéki magatartásnak jelen pillanatban nincs létjogosultsága. Vagy hívő vagy, vagy ellenség. Kevés választék egy aggyal rendelkezőnek. Hogy ezek megszállják rokonsággal, haverokkal a jó állásokat, kommunikációs szinten nyomják a folyamatos dicsőség-propagandát, buta és átgondolatlan törvényi változtatásokkal operálnak egyik napról a másikra, lopnak csalnak, hazudnak? Hát, kérem, mindez összehasonlítva az elmúlt nyolc év böszmeségeivel üdítő tisztaság és átláthatóság. Ha ezek csak fele annyit lopnak, mint az előző szoclib banda, akkor itt felvirágzás lesz!
Pedig nem lesz. Nem történt változás. Folytatódik ugyanaz a toldozó-foldozó, rögtönző, a szemetet a szőnyeg alá söprő, semmit hosszú távon végig nem tervező alapállás, amiből olyannyira elegünk lett. A teljes politikai elit korrumpálódott, elkopott, lejáratódott a rendszerváltás óta. Ugyanazt a verklit tekerik hol balra, hol jobbra. Ebből akart kitörni a választók többsége, ha valaki nem tudná. A Fidesz hülyeségeire nem mentség, hogy a kétharmad őket akarta, hogy a másik oldal még kreténebb. A változást akartuk, amiből nem lett semmi. Még lehet rövid ideig csinálni ugyanazt, de nem sokáig.
Nem lesz itt gazdasági fellendülés, nem lesz egymillió munkahely. Lesz a külső mellé belső válság, növekvő szegénység, kilátástalanság, fogyatkozó hívek, és folyamatos rizsa, hogy rendben mennek a dolgok. Olcsó operett és giccsparádé nemzeti szósszal tálalva.
Pedig baj van. Objektíven, mérhetően, láthatóan. De nem beszélünk róla. Alkotmányról beszélünk, rendről, értékekről. Mint amikor az erdélyi három számjegyű utat kétharmadában elárasztja az esővíz. Simának tűnik a felszín, éppen ezért nem tudod, éppen mekkora kátyúba hajtasz bele.
A jó, a rossz és a Heller – A liberalizmus hazugságai
Magyar Hírlap, 2011. március 24. – Nagy Ervin
A liberális jelző sok mindenhez odabiggyeszthető: eszme, szabály, nevelés, de egy életvitelt is díszíthet. Ha a filozófiát és a politikát tekintjük, akkor is színes e kép. Koronként felbukkan minden oldalon, de tisztán, valahol középen is. Ami a jelzőt mindezek felett összekötné, az a szabadságszeretet és az elfogadás. E mezsgye minden oldala járható. De partnerek-e ebben a mai liberálisok?
Feltűnő, hogy egyre kevésbé tolerálnak más filozófiát és politikai cselekvést. A liberális jelzőt ma az igazság mellé szögezik (sokszor sarlóval és kalapáccsal). A felvilágosodás óta áthatja őket a történelmi „kizárólagos jó" érzése, de míg klasszikusan elfogadók voltak, ma inkább kirekesztők.
John Gray kortárs liberális filozófus az 1980-as években írta, hogy az eszme állandó értékei közül kettő, az „univerzalista" és a „meliorista" fogalom alapozza meg a kizárólagosságot. Az első jelentése: „az emberi fajt erkölcsi szempontból egységesnek tekinti". Illetve arra utal, miszerint a liberalizmus „politikai ügyei" bárhol terjeszthetők. Meliorista, azaz „állítja, hogy az összes társadalmi és politikai intézmény jobbítható". Bár 1994-ben a pluralizmust követve visszavonja e fogalmakat, de mások nem követik. A liberális filozófia és politika összegabalyodva ma is hirdeti a „kizárólagos jó" kötelező, akár erőszakos terjesztését. Állítják: nincs demokrácia liberalizmus nélkül. Ez pedig inkonzisztencia: belső ellentmondás. Hisz a szabadságról papolnak, miközben minden eltérőt eltipornak. Idejétmúltnak, demokráciaellenesnek, urambocsá! fasisztának bélyegeznek. Mily távol a klasszikusok megengedő magatartásától!
Sokan írtak már Heller Ágnes múltjáról, így csupán egy kevésbé ismert idézet álljon itt: „Immár majd százötven esztendeje itt helyezkedik a választás: Kierkegaard vagy Marx; vagy-vagy". Heller, Kierkegaard Vagy-vagy című könyvéhez 1978-ban írt előszavában a polgári társadalmak válságáról ír, aminek fókuszában az elidegenedés feszül. Szerinte a liberális-polgári demokráciák ideje lejárt, és csak két történelmi választás maradt. Ő Marxot követi. Az 1994-es kiadásban viszont már így szól (ugyanennek a könyvnek, ugyanazon előszavának végét írja csak át): „Én már vagy húsz esztendeje lemondtam némi rezignációval a nagy elbeszélésről, és ezzel (Marx után) Kierkegaard-t választottam". Őszinte vallomás. Vagy röhej? De hol ez az őszinteség ma? Hol a „vagy" helye most a gondolkodásban? Mi történt abban a majd húsz évben? Egy rendszerváltás? Igaz: azelőtt mindig a marxistáknak, utána pedig csak a liberálisoknak lehetett igazuk. A személyek viszont ugyanazok, és Heller csúf ámokfutását tekintve kirekesztő magatartásuk sem változott.
Ma egy európai, liberális politikus sem gondolkodik másképp. Ő vagy környezetvédő (ami szerencsésebb), vagy homoszexuális (ami kevésbé az, ha ezzel akarja a szabadságot propagálni), vagy marxista gyökerű. Vagy variálja ezeket. Közös, hogy szerinte a „jó" és az „igaz" csak liberális lehet. Jelesül Daniel Cohn-Bendit, az európai zöld liberálisok egyik vezetője, Magyarország lejárató nagymestere az Európai Parlamentben. Beceneve: „Dany le Rouge" (vörös Dany), mert a francia trikolórt a marxizmus hatására vörösre akarta cseréltetni 1968-ban. Ma német zöld. És Hellerrel karöltve félti a magyar demokráciát és a kizárólagos igazságot!
A mai erőszakos, kirekesztő liberalizmus a demokrácia fejlődésének akadálya. Mindent el akar fojtani, ami nem liberális. Klasszikus nyitottsága záródik. El akarja dönteni, mi a jó és mi a rossz. De a csúf eldöntése miránk marad!
Miénk itt a tér
Háromszék, 2011. március 25. – Farcádi Botond
Mintha egymással párhuzamosan két Sepsiszentgyörgy létezne. Az egyikben jól érezzük magunkat, magyarok és románok egyaránt, megférünk egymás mellett, tiszteletben tartjuk egymás nemzeti identitását, ünnepeit, értékeit, beszélünk egymás nyelvén, békésen sétálunk végig a Petőfi Sándor utcán, a Mihai Eminescuról elnevezett szakaszt sem kerüljük el széles ívben csak azért, mert román költő nevét viseli, nem akasztjuk fel jelképesen Avram Iancut, köszönjük, megvagyunk.
De van egy másik város is. És ebbe az ország minden sarkáról idesereglenek a neofasiszta elveket valló bőrfejűek, itt ordítják torkuk szakadtából, hogy márpedig ez román föld, az is volt, az is marad. És ugyanebben a másik városban élhetnek mindazok, akik a múlt rendszer beidegződéseitől nem bírnak szabadulni, magyarellenességüket, gyarmatosítói mentalitásukat megváltoztatni képtelenek, a kákán is csomót keresve tiltakoznak, feljelentenek, fellebbeznek, siránkoznak, elnyomásra panaszkodnak. Most éppen az utcanév-változtatás ürügyén fordultak előbb a belügyminisztériumhoz, aztán a törvényszékhez, és nem is jártak sikertelenül: a bíróság felfüggesztette az erről szóló, a városi tanács választott képviselői által hozott határozatokat. Az önmagukat románok civil fórumának nevezők vélhetően többnyire csak a kommunizmus idején idetelepített, a közéletből, a hatalomból fokozatosan kiszoruló, befolyásukat féltő személyek. Mégis ők a leghangosabbak, ők állítják beadványukban, hogy nem időszerű a régi rendszerből ránk ragadt utcanevek megváltoztatása. És így válik lassan hangosabbá az a másik város, amelyikben mindössze néhány ilyen bajkeverő, magyarellenességét leplezni képtelen polgár ágál, és így próbálják megmételyezni az igazi Sepsiszentgyörgyön is magyarok és románok együttélését, akadályozni a város identitásának, magyar jellegének erősítését.
Pedig mi vagyunk itt többségben, magyarok és románok együtt azokkal szemben, akik még mindig nacionalizmusból akarnak politikai hasznot húzni, csak hogy el ne veszítsék végleg befolyásukat, hatalmukat, megélhetésüket. Miénk hát itt a tér, de vajon hallatjuk-e hangunkat, sikerül-e birtokba vennünk, vagy engedjük, hogy mások feldúlják azt?
Búcsú az MDF-től
Magyar Nemzet, 2011. március 25. – Ugró Miklós
Az első reakció a döbbenet volt. Megszűnt az MDF! – adták hírül a médiumok az első hallásra végletesnek és megváltoztathatatlannak tűnő információt. Ám az MDF már régen, mi több, számos alkalommal megszűnt. Ez a mostani bejelentés nem hír, sokkal inkább múltidézés.
Mert létezett-e még az MDF a választás utáni tíz hónapban, azután, hogy elszenvedte a megsemmisítő választási vereséget? S egyáltalán, az MDF volt még az, amelyik benevezett a 2010-es választásra, Bokros Lajost lobogtatva az élbolyban, mint az antalli örökség jolly jokerét? Nem szűnt-e meg az MDF már akkor, amikor sorra rugdosta ki azokat a képviselőit, akik az első ciklus óta meghatározták a párt arculatát, sőt azokat is, akik a lakiteleki sátor alatt egzisztenciájukat, személyes szabadságukat is kockáztatva létrehozták a mozgalmat? Maradt-e MDF a párt, miután cserbenhagyta, elárulta és hátba támadta addigi szövetségesét, akinek a hátán kapaszkodva jutott kétszer is a parlamentbe, s aki egyszer a kormányzásba is beemelte?
Az MDF volt még az a társaság, amelyik az önként vállalt kamikazekormányzás után megverten, szétszaggatva, hívei nagy részétől elhagyatottan megmaradt? Vagy már akkor elveszett az MDF, amikor 1988 októberében mozgalomból párttá alakult, s harmadik utas, népi-balos, romantikus antikapitalista szemléletét feladva, jobboldali, konzervatív, szociális piacgazdaságot hirdető értékrendre váltott? Vajon Bíró Zoltánnak, Csurka Istvánnak, Pozsgay Imrének, Für Lajosnak, Lezsák Sándornak mikor szűnt meg az MDF? S a csalódottak tízezreinek, a „borzalmas tagságnak", azoknak, akiknek a pártban semmilyen szerepük nem volt, csak hittek benne, számítottak, építettek rá, mikor veszett el, semmisült meg, vált nem létezővé az MDF?
Ilyen és hasonló krízishelyzetek rendszeresen előfordulnak egy párt életében. Valóságos tagság, szavazóbázis, a lakosságnak szóló meggyőző üzenetnélküliség: gyengén alapozott és puha gerincű pártok bármelyiktől megroppanhatnak és összeomolhatnak. A társadalomba beágyazott politikai társulatok az efféle krízisektől öntisztulási folyamaton mennek át, szervezetileg, ideológiailag megerősödnek, rátalálhatnak sajátos arculatukra, identitásukra. Jó példa erre a Fidesz 1993-as pálfordulása.
A nem kellően tisztázott ideológiai hátterű, a szakemberek szerint is az SZDSZ szatellitjének tartott párt nemzeti liberálisként határozta meg önmagát, aminek következményeként meghatározónak gondolt vezető személyiségek hagyták el s fordultak ellene. Akik már a kezüket dörzsölték, abban bizakodva, hogy a Fidesz felmorzsolódik, s az 1994-es választások után végleg lelép a színről és eltűnik a süllyesztőben, korán örültek. A Fidesz kibírta az éles politikai fordulatát követő válságot, és az 1994-es nehézségek után volt ereje és tartása, hogy a széthullóban lévő jobboldalt összefogja, s 1998-ban legyőzze a hosszú távra berendezkedett szoclib koalíciót. De van, amikor a szervezet látszólag legyűri a rátörő bajokat, de valójában felgyorsulnak a belső bomlási folyamatok, amelyek egy ideig észrevehetetlennek bizonyulnak, de ez a tulajdonságuk veszedelmes voltukat növeli.
Jól illusztrálja ezt az SZDSZ pályafutása. Nagyhangú antikommunizmusukkal jelentéktelen értelmiségi gyülekezetből az ország második legnagyobb pártjává küzdötték fel magukat. Majd átpártolva a kommunista utódpárthoz, lerázták magukról az antikommunisták ballasztját. 1994-ben koalíciós partnerként kormányzati szerephez jutottak, választói támogatottságukat messze felülmúló szerepet és hatalmat ragadva magukhoz. Diadalai csúcsán ki gondolta volna, hogy a következő évtizedben ez a párt is megsemmisülhet? Ami az antikommunisták elűzésekor öntisztulásnak látszott, az nem volt más, mint az, hogy a társadalmi bázist kirántották saját talpuk alól. Így amikor azt hitték, akadálytalanul törnek fölfelé, valójában már a szakadék felé meneteltek.
Az MDF-ről annyi biztosnak látszik, 2002 után folyamatos lejtmenetben voltak, ami a 2006-os erőfitogtatás után zuhanásba ment át. Persze, amíg zuhan valami, addig létezik is, így a korábbi megsemmisülés csak szimbolikusan értelmezhető, és ami leérkezve a mélybe még megmarad, az mutathatja az élet jeleit. Mint kiderült, a nagy puffanás után a maradék MDF nem szűnt meg. Jobban mondva az MDF megszűnt, de nem a szervezet, hanem az elnevezés. Az új névjegyükön ez áll: Jólét és Szabadság Demokrata Közösség. Ez a név inkább egy termelőszövetkezethez vagy hajléktalan-menedékhelyhez, legjobb esetben egy szabadkőműves páholyhoz illene, és nem politikai párthoz, de a szegény, meggyötört társaságnak már a nomináció a legkisebb baja. Ám ahogy a fentiekben arról szóltunk, egy-egy esemény a folyamatos létezés ellenére a szervezet megszűnésének látszatát keltheti, úgy az átkeresztelések nyomán éppen ellentétes folyamat játszódhat le. A név megváltoztatása csak látszólag jelez valamely változást, valójában pont az eredeti tartalmak megőrzésének álcázására szolgál.
Íme egy épületes történet, állításunk megvilágítására és alátámasztására. 1918. november 4-én Moszkvában, majd 24-én Budapesten is megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP). Ez 1919. március 21-én, Magyarországi Szocialista Párt (MSZP) néven egyesült a szociáldemokrata párt kommunista platformjával. Az alakulat 1919. június 13-a után Szocialista–Kommunista Munkások Magyarországi Pártja néven működött tovább, de nem sokáig. Az emigrációba és illegalitásba szorult párt visszavette a KMP nevet. Az illegalitásban élő itthoniak az emigránsok intenciói és engedélye alapján 1925 áprilisában létrehozták a Magyarországi Szocialista Munkáspártot (MSZMP). A KMP fedőszerveként működő szervezet kölcsönös besúgások után 1927-re gyakorlatilag megbénult, s szép csendben kimúlt. Itthon csak 1943 júniusában jött létre újra kommunista párt, Békepárt néven, ám 1944 szeptemberében átváltott a Kommunista Párt (KP) elnevezésre. 1944 októberében a Szovjetunióból is érkezett egy Magyar Kommunista Párt (MKP), s a kettő 1945. február 23-án egyesült, az utóbbi nevét tartva meg. Az MKP 1948. június 12–14-én magába olvasztotta a szociáldemokratákat, s attól kezdve Magyar Dolgozók Pártja (MDP) néven védte a békét és a néphatalmat. Miután a néphatalom annyira élvezte a védelmet, hogy az MDP-t eltörölte, a társulat Magyar Szocialista Munkáspártként (MSZMP) szerveződött újjá 1956 novemberében. Majd 1989. október 7-én rádöbbentek, hogy tulajdonképpen csak a felhatalmazott, elsíbolt, összelopkodott vagyonra tartanak igényt örökségként, mert a szellemi hagyatékuk a számtalanszor maguk alá gyűrt szociáldemokratáktól származik. Ezért a nevükből elhagyták a munkás szót, és Magyar Szocialista Pártként fogadták meg, de élvezték tovább a jogfolytonosságot. A különböző szerencsétlen és vérbe fojtott kommunistapárt-kezdeményekkel együtt, a folytonos, „megújulás" és számtalan átnevezés ellenére ez az MSZP pontosan ugyanaz a Kun Béla-, Szamuely-féle KMP, mint amelyik kilencvenhárom éve megalakult. A lényeget egyik keresztelő sem érintette.
Sajnos, minden jel arra utal, hogy az MDF esetében nem csak holmi névcseréről van szó, s az önazonossága hiánytalanul megmarad, bár az új pártelnök, Makay Zsolt az antalli örökségről és a párt jogutódlásáról szónokol. De a rettenetes politikai panelekből és közhelyekből összegereblyézett mellébeszélés azt bizonyította, a Demokrata Közösség legfeljebb a leépülő demokrata fórumnak lesz szellemi örököse.
Az antalli örökségtől fényévekre vannak, az eredeti MDF által megtestesített reményhez pedig még annyi közük sincs. Mindkét hagyaték más pártra, más politikai erőre vár. Folytatjuk
Erős várunk a nyelv?
Krónika, 2011. március 25. – Papp-Kincses Emese
A nemzeti hovatartozás, önazonosság-tudat és identitásvállalás meghatározó tényezője az anyanyelv, amely nemcsak a hétköznapi érintkezés eszköze, az információ és a kultúra hordozója, az önérvényesítés feltétele, hanem magyar identitásunkat fémjelző szimbólum is egyben. A magyar nyelv térvesztése kilencven éve kezdődött.
Trianon után a magyar közösségek státusának megváltozásával, kisebbségbe kerülésével nyelvünk jogi, politikai helyzete is megváltozott: alárendeltté, másodrangúvá vált. Az állampolitikai rangra emelt asszimilációs politika a két világháború között az utódállamokban, így Romániában is beszűkítette a kisebbségek gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésének kereteit. Ez a tendencia a kommunista diktatúra éveiben felerősödött (az oktatás nyelvének megváltoztatása, magyar helységnevek használatának tiltása, az értelmiség kiszorítása a tudományos, politikai és közéletből), és sajnos a 21. században, az ún. rendszerváltás után sem fejeződött be. A kilencvenes évek elején fellángoló román nacionalizmus váratlanul érte az emberi és közösségi jogait az új társadalmi berendezkedéstől, a demokráciától váró erdélyi magyarságot. Az „iskolaháború," „táblaháború", a marosvásárhelyi véres események, a székelység primitív, gyilkos népként való megbélyegzése a sajtóban, anyanyelvünk és kultúránk kigúnyolása („A magyar ázsiai, barbár nép, a magyar nyelv kutyaugatásra hasonlít és zavarja a kulturált román füleket" – írta egy központi napilapban egy román író) lelkileg sokkolta közösségünket.
Negatív nyelvi jelenségek a Székelyföldön
A Székelyföldön a magyarság tömbben él. Ebből következhetne, hogy védettségi foka magasabb, védekezőmechanizmusai erősebbek, mint a peremvidéken, a szórványban élő, veszélyeztetettebb, kisebb közösségeknek. A magyar nyelv – bár javult a helyzete az elmúlt években –, ugyanúgy, mint a környező országokban, a Székelyföldön ma is alárendelt jogi státusban van. A kisebbségben eltelt hosszú évek nyelvkorlátozó intézkedései, iskolarendszerünk elsorvasztása, a nyelvi alapú hátrányos megkülönböztetés, a magyar nyelv másodrendűsége a mai napig érezteti hatását.
A magyar nyelv többféle kölcsönhatásnak van kitéve, a külső régiókban, az anyaország határain kívül élők nyelvét ugyanakkor – az általános nyelvi folyamatokon kívül – más típusú, jellegű és fokozatú hatások is érik. A kulturális globalizáció negatív hatásai, a magyar nyelv másodrendűsége, a román nyelvi dominancia az egyes intézményekben (a közigazgatás és igazságszolgáltatás hivatalos nyelve a román), megszorító nyelvhasználati jogok (alkotmány, törvények), a jogérvényesítés korlátozottsága, az anyanyelvű oktatás hiányosságai, az anyaországi nyelvi divat, sablonok utánzása, emberi tényezők, lelki okok és a népességfogyás negatív folyamatokat indítottak el a székelység (elsősorban a fiatalok) nyelvhasználatában. E hatások – bár más-más úton, de párhuzamosan és együttesen – a magyar nyelv erózióját és érzékelhető területi és funkcionális térvesztését idézték elő.
Az angol nyelv világméretű térhódítása, a nyelvi globalizáció negatív nyelvi következménye, hogy angol szavak, szókapcsolatok épülnek be a magyar köznyelvbe. Az „idegen" és a meghonosodott jövevényszavak közötti különbséget nem érzékelik a beszélők a kommunikáció folyamatában. A bróker, menedzser, menedzsment, biznisz, banner, büdzsé, lízing, dzseki, celeb, chips, kemping, szoftver, hardver, projekt, piknik, show, show-biznisz, valóságshow, shop, szupermarket, trend, web, weekend, videó stb. helyett a szóbeli és írásbeli kommunikációban a legritkább esetben találkozunk a szó magyar megfelelőjével. A see youból kialakult „szia" köszönésformával egyaránt üdvözli egymást az unoka és a nagymama, az igenlést és egyetértést „oké"-val, az érzelmi azonosulást, tetszésnyilvánítást a „lájkol", „happy" és a „cool", „vau" (whoah) szóval fejezik ki a székely fiatalok (is). A világháló globalizáló hatására kialakulóban van egy nemzetköziesített internetnyelv, amelynek kifejezései – fájl, blog, (miniblog), web, website, chat, skype, e-mail, nick, klikkel (click), klip, (clip), link, offline, on-line, Myspace, Facebook, softver, hardver, hacker, topic, Twitter stb. – beépültek a magyar nyelvbe is. Bár jó részüknek van magyar megfelelőjük, az internetezők nem azt választják sem a szóbeli, sem az írásbeli kommunikációban. A nyelvi regresszió következménye, hogy a magyar szavak kiszorulnak a kommunikációból, mert a jórészt fiatalokból álló adó-vevő közösség számára ez a típusú kommunikáció a természetes.
A kevert nyelven való kommunikáció nem azonos a kétnyelvűséggel, nem alacsony szintű „aszimmetrikus kétnyelvűség", és semmiképpen sem tekinthető a kulturális kölcsönhatás pozitív lecsapódásának.
A kulturális globalizáció másik nyelvi jelensége a cégek, üzletek, gazdasági reklámok, termékek és szolgáltatások angol nyelvű kínálata és az üzletfeliratok névadási technikája. Ha meg is hökkenünk egy székely faluban a Snack bar, Disco, Night club, Food, Striptease bar stb. elnevezéseken, be kell látnunk, hogy e jelenséget nem pusztán a divat, az utánzás, hanem jól meghatározott gazdasági szempontok befolyásolják. Az amerikai filmekben látott csillogás utánzását a potenciális fogyasztóra nyelvi kiemeléssel, az anyanyelvtől eltérő mássággal próbálják elérni. Csíkszeredában, a megyeszékhelyen csak elvétve találunk magyar neveket az üzletek, vendéglők címtábláján.
A kereskedelemben és a szolgáltatóiparban is előszeretettel használnak angol megnevezéseket. Az írott és az elektronikus média is hozzájárul számos angol kifejezés elterjedéséhez. A globalizációs folyamatok mellékhatásaként jelentkező nyelvi kommunikációs változásokat előidéző tendenciák közül a legriasztóbb az úgynevezett „chat"- és „SMS-" nyelvezet. Az internetező közösség alakítja ki a nyelvi normákat, amelyekhez az adó és a vevő egyaránt alkalmazkodik. Szándékosan felrúgnak minden nyelvtani, helyesírási szabályt, tömörítő rövidítéseket használnak, korosztálytól függetlenül. (vok, teccik, eccer, mija, szíjja, haggyámá, tuggya, tucc, xar, wazze – ez még szellemeskedésnek számít –, 1x, 2x stb.). Természetesen gyorsabb és kényelmesebb ezeket használni, ez is egyfajta nyelvi globalizálódás, de olyan nyelvi leépülést, az írásbeli nyelvi kommunikáció és nyelvi rendszer erózióját eredményezi, amely ellen meg kellene találni a védekezési módozatokat. Valószínűsíthető a kapcsolat a magyar diákok fogalmazásbeli és helyesírási készségének romlása, a nyelvi kultúra hiánya és a chat-nyelvezet széles körben való mindennapos használata között.
Magyarországi és román nyelvi hatás
A globalizáció és az anyanyelv kapcsolata többrétegű. Az élő, rugalmas, fejlődő, gazdagodó magyar nyelv természetszerűleg a magyar anyanyelvű, illetve a magyarul beszélők közötti kommunikáció eszköze, közös tudás, amely nincs földrajzi határokhoz kötve. Létezik a magyar nyelvhasználaton belül is egyfajta uniformizálódási, homogenizációs folyamat. A korábban veszélyesnek nyilvánított szétfejlődést ellensúlyozó közeledés, konvergencia fontos a magyar nyelv közös változataiban, de ennek is vannak az erdélyi magyarság szempontjából kedvezőtlen következményei. A jelenlegi magyarországi – főleg a kereskedelmi televíziós csatornákon használt –, számunkra idegen nyelvi intonáció, hanglejtés, hangképzés, fejhangon való beszéd, affektáló, az amerikai angolt utánzó modor, beszédstílus, hangsúlyeltolódások, helytelen hangsúlyozás, a mondat, és szóhangsúly felcserélése, a hosszú magán- és mássalhangzók „elnyelése", a gyorsuló beszédtempó, hadarás, gurgulázás egyelőre nem érte el az erdélyi köznyelvi beszédet. Észlelhető a mindennapi beszéd durvulása, töltelékszavak, jelzők halmozása magyarországi hatásra (tök jó, tök klassz, menő, szuper, oké, tuti), a gyermeknyelvből átvett, édeskedő kicsinyítő képzős szavak (zsepi, fagyi, csoki, kazi, köszi, pizsi, pari, pasi, sali, tali, tesó, ubi) használata, a trágárság behatolása, nyelvi közhelyek átvétele. De emellett megfigyelhető egyes divatos sablonszavak és szókapcsolatok elutasítása (az egy dolog, nem igazán, igazándiból, marha sok, öt óra magasságában, baromian jó, iszonyúan tetszik, bevállal, ez bejött nekem, ciki, cuki, frankó, pihizés, szimpi).
Az állampolitikai rangra emelt asszimilációs politika a kommunista diktatúra idején a Székelyföldön (is) elsősorban a magyar nyelvű oktatást célozta meg. A részben megváltozott, korábban magyar nyelvi dominanciájú nyelvi környezetben a betelepített román ajkú lakosság számarányának növekedése, a középfokú oktatás nyelvének erőszakos megváltoztatása kedvezőtlen folyamatokat indított el a magyar nyelvhasználatban. A mindennapos nyelvi kapcsolat, kölcsönhatás – bár természetesen hozzájárul a román nyelv jobb elsajátításához is – a Székelyföldön egyfajta kevertnyelvűséget, a magyar nyelv erózióját eredményezte elsősorban az egynyelvű egyének nyelvhasználatában. Bár a régióban a román anyanyelvűek számbeli kisebbségben élnek, az elmúlt évtizedekben a magyar nyelv kiszorítását célzó törvényerejű rendeletek hozzájárultak a román szavak elterjedéséhez a kommunikációban.
A román szavak (abonament, angazsament, angazsálás, aragáz, aparát, basculant, bazin, bilánc, blokk, buletin, bon, borkán, buget, certificat, contestáció, cursa, chitanta, decsízió, deviza, diszpécser, document, dosar, duba, druzsba, faktura, firma, fisa, formulár, franzella, gestionálás, gogos, infirmer, majó, motorina, navéta, parlamenter, pasaport, punga, proces verbal, regulament, somer, szesszió, szuk, stat, timbru fiscal, validálás stb.) általános használata mellett a román nyelvből átvett tükörfordításos szószerkezetek (adok egy telefont, veszem a buszt, veszem a vizsgát) nemcsak nyelvi igénytelenségre és kényelmességre, hanem súlyos szókincsbeli hiányosságra, az egyes (új) fogalmak magyar megfelelőjének nem ismerésére, nyelvi bizonytalanságra is utalnak.
A magyar szövegkörnyezetben nagy számban előforduló román kifejezések elterjedésének számos oka, nyelvjogi, korlátozó és diszkriminatív nyelvpolitikai, sőt érzelmi háttere is van. Tükröződik benne az oktatás alacsony színvonala, valamint a tudatosság és felelősség hiánya a nyelvhasználatban. A legtöbb román szó a közigazgatás, adminisztráció, a bürokrácia nyelvezetében fordul elő. A magyar nyelv „másodrendűsége" miatt korábban kiszorult a fontos intézményekből. Nem beszélhetünk nyelvi egyenjogúságról az ún. rendszerváltás után sem Erdélyben, sem a Székelyföldön, amíg a hivatalos okiratok (ideértve a tanácsi határozatokat is) csupán román nyelven érvényesek, amíg a bíróságokon, rendőrségen, csendőrségen elvétve találunk magyar (vagy magyarul tudó) jogászokat, alkalmazottakat. Amíg a marosvásárhelyi megyei kórházban az idős betegekhez románul szól az orvos és a nővér, mert nem ismeri a magyar nyelvet. A helyi kormányhivatalok intézményeiben kizárólag a román nyelv használatos még az ügyfélszolgálati részlegeken is (pl. útlevélosztály). A közigazgatásban dolgozó magyar hivatalnokok legnagyobb része román nyelven folytatta a tanulmányait és a szakszavakat nem ismeri anyanyelvén.
Az „adó-vevő" kommunikációs kapcsolatban a „vevő", a magyar nemzetiségű polgár sem igényli (már) az anyanyelv jogos használatát. Ez a nyelvi hiány befolyásolja a szóhasználatukat, a kétoldalú kommunikáció kevert nyelven folyik a hivatalokban. Az anyanyelvi kifejezések nem ismerése, használatának tiltása (hiány)szókölcsönzéshez vezet, nyelvi regressziót, a magyar nyelv visszaszorulását, térvesztését, egyfajta nyelvi leépülést is okozott a – szórványtelepüléseken sokkal kedvezőbb szociolingvisztikai környezetben élő – székelység körében is. (Erdélyben a román anyanyelvűek aránya 1948-ban 65,1 százalék volt, 2002-ben már 76,7 százalék, míg a magyar anyanyelvűeké 25,7 százalékról 19,8 százalékra csökkent. Ez a statisztikai adat nemcsak a magyarság lélekszámának csökkenését, hanem a román nyelv expanzióját is bizonyítja.)
A „rendszerváltás" után húsz évvel e 70 százalékban rurális vidéken kevés az ún. kétnyelvű egyén, az önérvényesítéshez szükséges háromnyelvűség pedig az értelmiségi elit kis részére jellemző. A román nyelv nem megfelelő metodikájú oktatása ma sem teszi lehetővé a székely fiatalok román nyelvi tudásszintjének javulását, nem beszélhetünk e térség vonatkozásában kiterjedt kétnyelvűségről, ami az anyanyelv és a román nyelv azonos szintű felhasználási képességét jelentené a szóbeli és írásbeli kommunikációban.
Nyelvhasználat az igazságszolgáltatásban
Romániában a hivatalos nyelv a román. Az igazságszolgáltatás nyelvhasználatát törvény szabályozza. A bírósági eljárás román nyelven folyik. Az érvényes romániai jogszabályok (polgári és büntető törvénykönyv perrendtartása) értelmében egy bírósági – büntető-, polgári vagy közigazgatási – eljárás részeseként (felperesként, alperesként, tanúként, vádlottként) bárkinek jogában áll a magyar nyelvet használnia a bíróság előtt, függetlenül a román nyelvi tudásszintjétől. A jogi eljárási gyakorlatban azonban a magyar nyelvű indítványok, írásos bizonyítékok, anyagok, szóbeli vallomások román nyelvre való fordítása kötelező. Azokban a megyékben, ahol a magyarság számbeli aránya húsz százalék fölötti (Hargita megye: 84,64%, Kovászna: 73,85%, Maros: 34,30%, Szatmár: 35,20%, Bihar: 25,96%, Szilágy: 23,05%), a magyar nemzetiségű vagy magyarul tudó bírók, ügyészek száma rendkívül alacsony, ami kettős hátrányt jelent a peres felek számára. A magyar nemzeti közösség 6,7 százalékos országos szintű képviseleti aránya helyett az igazságszolgáltatás különböző intézményeiben való jelenléte mindössze 0,002 százalék és csökkenő tendenciát mutat. Szükséges lenne a magyar nemzetiségű jogot végzett fiatalok számára a bírókat képző intézetben hivatalból – a pozitív diszkrimináció elvét alkalmazva – elkülöníteni évente néhány helyet a legrövidebb határidőn belül, különben néhány év múlva a magyarság kiszorul e fontos intézményből.
A román nyelvet rosszul beszélő magyar nemzetiségűek bírósági nyelvhasználati joga a gyakorlatban tulajdonképpen pusztán (a jogi szaknyelvben többé-kevésbé járatos) tolmács igénybevételének jogára korlátozódik. Megállapítható a román nyelvi dominancia a perrendtartás és a kommunikáció teljes folyamatában, annak szóbeli és írásbeli formájában egyaránt. Teljes körű nyelvi egyenjogúságról akkor beszélhetnénk, ha az igazságszolgáltatási intézményekben az alkalmazottak összetétele a lakosság nemzetiségi megoszlásának, nyelvi arányainak megfelelő lenne, ha a bírák, ügyészek ismernék mind a román, mind a magyar nyelvet, és a perrendtartás az ügyfél anyanyelvén folyna. A nyelvhasználati jogérvényesítés fontos tartozéka kellene hogy legyen az, hogy biztosítsák (a korábban létező) kétnyelvű írásbeli idézések, jegyzőkönyvek gyakorlatát, az ítéletek indoklásának lefordítását (kétnyelvűségét), hogy a magyar ügyfél tájékozódhassék arról, milyen perben és milyen minőségben idézték meg, illetve a peres ügyben született ítélet jogszerűségét és törvényességét is megértse. A törvényszéknek és a bíróságnak főállású, jogi végzettségű tolmácsokat kellene alkalmazniuk, akik bármikor a felek rendelkezésére tudnak állni. Az emberi jogok durva megsértése, ha a románul nem tudó vádlott mellé hivatalból csak románul értő védőügyvédet neveznek ki büntetőeljárásokban, és így nem tudnak egymással kommunikálni. Ezt a helyzetet sürgősen meg kellene oldani törvényerejű rendelettel. A közös nyelv olyan kulturális alapkód, amely a totális megértés nélkülözhetetlen eszköze. Amíg nem biztosítottak a magyarnyelv-használat intézményes feltételei a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban, a magyar nemzetiségű ügyfelek hátrányos helyzetben maradnak.
A szerző csíkszeredai tudományos kutató
Tévedések? Félreértelmezések?
Krónika, 2011. március 25. – Németh Csaba
A Krónika napilap Szempont mellékletében Forradalom Egyiptomban címmel megjelent cikksorozatommal kapcsolatban dr. Osman Mohamed tévedésekre, félreértelmezésekre, félremagyarázásokra és félretájékoztatásra hívta fel a figyelmet (Félreértelmezések arabokról, muszlimokról – március 18–20.). Vegyük sorjában.
Közép-Kelet kontra Közel-Kelet és fordítva
Első tévedésként a Közel-Kelet kifejezés használatát említi, amely a gyarmati időkből származik (amikor Londonból keletre tekintve nézték a világot), és ma már nem illik használni. Ma már – szerinte – nemzetközileg is elfogadott és földrajzilag is helyes a Közép-Kelet meghatározás. De a probléma nem éppen ilyen egyértelmű. Vannak ma is, akik szerint éppen fordítva áll a dolog, a Közel-Kelet a helyes elnevezés, a Közép-Kelet az angol kifejezés helytelen fordításának eredménye. A Közel-Kelet kifejezéssel általuk jelölt térség az Egyiptom és Irán közötti terület, szűkebb értelemben nyolc, tágabb értelemben tizenhat állam alkotja. De a Közép-Kelet kifejezést elfogadók táborában sincs egyetértés: Közép-Keletről és az ún. tágabb Közép-Keletről beszélnek, amely szűkebb értelemben négy országot jelöl: Szíriát, Libanont, Izraelt és Jordániát. Tágabb értelemben már Egyiptomot, Irakot, Iránt és az Arab-félsziget országait is magában foglalja. S azt is meg kell említeni, hogy vannak olyanok, akik szerint sem a Közép-Kelet, sem pedig a Közel-Kelet kifejezés nem szerencsés, mert végeredményben mindkettő eurocentrikus, de nem javasolnak helyettük semmit. Vannak azonban, akik azt tartják, hogy a térség jelölésére a helyes kifejezés – Délnyugat-Ázsia. Jómagam mind a két kifejezést helyesnek tartottam és használtam, mert elképzelésem szerint a kettő nem zárja ki egymást, mivel nem ugyanazt a térséget jelölik: Egyiptom, Libanon, Szíria, Izrael, Jordánia Közel-Kelet, Irak, Irán és az Öböl térsége Közép-Kelet, Vietnam és Japán térsége már Távol-Kelet. Európa-központúsága miatt ezt is könynyen lehet helytelennek és a múlthoz tartozónak tekinteni. Az Öböl esetében és a Palesztina kifejezéssel kapcsolatban is terminológiai harc folyik. Előbbit Perzsa-, Arab-, Perzsa (Arab)-, Arab (Perzsa)-öböl és egyszerűen csak Öböl kifejezéssel jelölik. Palesztina esetében ez nem meglepő, hiszen csak a 20. századi helyzetét vesszük figyelembe, területi kiterjedése más volt, mint az Oszmán Birodalom tartományának és mint brit mandátumterületnek, más volt az ENSZ-közgyűlés 1947. november 29-i, területét három részre osztó határozata nyomán, és más az 1948–1949-es első arab–izraeli háborút követően. Itt a konszenzust vagy inkább annak hiányát mindenekelőtt az Izrael államhoz való viszony befolyásolja. Eléggé erősen körvonalazódott az az álláspont is, amely a palesztin–izraeli konfliktus területét Palesztina revideált brit mandátumának tartja. Miért ne lenne helyes tehát a Közép-Kelet elnevezés? Ha a térségbeliek ezt tartják számukra a legelfogadhatóbbnak, győzzön az ők álláspontjuk. De minden közép valamilyen támpontokhoz viszonyítva közép. Itt a kérdésem az lenne, hogy a Közép-Kelet mikhez viszonyítva közép, mi van az egyik, mi van a másik oldalán?
Egy ominózus kifejezés
Ugyancsak helytelen mohamedán vallásnak nevezni az iszlámot. A cikksorozatban egyszer használtam a mohamedán szót, egészen pontosan a muzulmánok, és nem az iszlám vallás megjelölésére. Korábban is fenntartásaim voltak vele szemben, régiesnek, elavultnak tekintettem. (Többször használtam a muzulmánok, muszlimok, iszlám szavakat.) A nyugati kultúrkörben régóta használatos mohamedán megjelölést a muszlimok általában elutasítják, mivel azt sugallja, hogy a vallás központi szereplője a próféta lenne, nem pedig maga Isten (Allah). A muszlimok nem hisznek abban, hogy Mohamed próféta imádói vagy félistenítők lennének. Nem „általában utasítják el", hanem „gyökeresen sértőnek" tartják – értesülünk a válaszcikkből. A szóban forgó kifejezés használata azért téves, helytelen és sértő, mert Mohamed próféta nevével jelöli az iszlám vallást és annak követőit. A mondat elgondolkoztató. Vajon mi helytelenül használunk az iszlám világával kapcsolatos más kifejezéseket is, mindenekelőtt azokat, amelyeket emberekről neveztek el? Hiszen az iszlám irányzatait, ágazatait és a teológiai-jogi iskolákat éppenséggel emberekről nevezték el, alapítóik nevét viselik (Zeid, Iszmáil, Ali, iskolaalapítók, al-Vahháb). Eddigi – európai forrásokból származó – értesüléseim szerint a zeidita, iszmáilita, síita, vahhábita stb. kifejezések használata helyes. De kérdés, hogy látják ezeket az iszlám világában?
Összekeverés? Uniformizálás?
Egy másik „félretájékoztatás" az ottani országok és népek összekeverése. Gondolom, az összekeverés látszata onnan adódik, hogy a január–februári tüntetéssorozat kapcsán „végigszaladtam" a térség néhány országán két-három mondat erejéig, s innen lehet a minden „összekeverése". A tisztázás végett kezdjük a végén. Nem állítottam, hogy egyetlen gyarmattartó hatalomhoz tartozott az egész térség. Azt említettem, hogy 1882-től Egyiptom és Szudán brit uralom alá került, és a mai Líbia (1912-től) olasz gyarmat volt. A gyarmati időszak több vonatkozásban mély nyomokat hagyott ezekben az országokban. Algéria és Tunézia francia gyarmat volt, Csád és Mauritánia szintén, előbbi Francia Egyenlítői-Afrika, utóbbi pedig Francia Nyugat-Afrika részeként. Marokkó területe 1956–1957-ben alakult ki az északi spanyol, a déli francia és Tanger nemzetközi fennhatóság alatt álló terület egyesítésével. 1969-ben a spanyoloktól megkapta Ifnit és 1975-ben megjelent Nyugat-Szaharában. Mauritánia 1960-ban kikiáltott függetlenségét csak később ismerte el, mert annak területét saját területének tekintette. Északi partvidékén spanyol fennhatóság alatt van ma is Ceuta és Melilla. A két világháború között brit mandátumterület volt Palesztina, francia Szíria és Libanon. Brit fennhatóság alatt állt az Arab-félsziget keleti és déli partvidéke Kuvaittól Adenig. Irak, Szaúd-Arábia, (Észak-)Jemen, Transzjordánia és Egyiptom már a két világháború között független államoknak számított. Ami a különböző etnikumokat és törzseket illeti, elsősorban azokról nem szabad megfeledkezni, amelyek a térség különböző területein voltak az arabok terjeszkedése előtt, az észak-afrikai berberektől a libanoni hegyi törzseken át a Tigris és Eufrátesz völgyében ókorból a középkorban fennmaradt néptöredékekig.
A problémák változatossága
„Az európaiaknak nem kell az iszlám valláshoz kötniük minden problémát." Bizonyára nem kizárt, de nem jellemző általában az európai gondolkodásra ez az uniformizálás. Jómagam sem tulajdonítottam Líbia és Tunézia hosszú ellenségeskedését, az 1977. júliusi egyiptomi–líbiai rövid határkonfliktust, a Líbia és Csád közötti határvitát, a Szudán és Csád közötti háborút, a jemeni hegyvidéken dúló harcokat sem, nem vallási természetű a nyugat-szaharai válsághelyzet, a palesztin–izraeli konfliktus, nem volt az az iráni–iraki háború (1980–1988), és nem az a március 19-én a líbiai Kadhafi-rezsim ellen indult nyugati fellépés. Szudán nehézségei elsősorban gazdasági jellegűek. Dél-Szudán és az eritreai határ menti rész problémája a karthumi kormánnyal ma a kőolajból származó profit elosztása. Dárfúrban kezdetben a 70-es években letelepedett földművelők és nomád vagy félnomád pásztorok csaptak össze, érdekellentéteiket az ivóvízhiány, az elsivatagosodás élezte. Mindkét oldalon muszlimok voltak, de jelentkezett az etnikai-törzsi elem, a pásztorok muzulmán arabok, a földművelők pedig muzulmán afrikaiak. Az elégedetlenség 2003 februárjában a központi kormány elleni hatalmas felkelésbe torkollt. Ez volt a tulajdonképpeni dárfúri konfliktus nyitánya, ezúttal is mindkét oldalon muzulmánokkal. S ha a jövőben Egyiptom és Szudán érdekellentétei még inkább felszínre törnek a Nílus vizének elosztása miatt, annak sem lesz vallási háttere. De ellenpéldaként három országot említek, ahol nem lehet a konfliktus vallási (vagy inkább felekezeti) jellegét megkerülni: Libanon, Bahrein és Kasmír, továbbá az „iráni modellről" és az erdogani „török modellről" sem lehet szólni a vallási szempontok mellőzésével.
Arab keresztények, nem arab muzulmánok
„Nem helyes összekeverni az iszlám vallást az arab fajjal, mert nem minden arab muszlim, és nem minden muszlim arab." Ezt én sehol nem mondtam, nem írtam.
Vannak arab keresztények, nem minden arab muzulmán, az arab országok lakosságának 15 százaléka keresztény – írja Osman Mohamed. Korábban 7-10 százalékról tudtam. Az arab keresztények történelmileg kialakult irányzatai a melkiták, a jakobiták és a nesztoriánusok. Legismertebb egyházi közösségeik az egyiptomi kopt keresztény egyház, az iraki központú asszír-kaldeus egyház, a szíriai és melkita egyház Szíriában és a libanoni maronita keresztények. „Nem minden muszlim arab." A világ legnépesebb muszlim országa Indonézia, továbbá Banglades, Pakisztán, Irán (perzsák, azerik, kurdok, beludzsok), Azerbajdzsán és Törökország nem arab muzulmán ország. Jelentős számban élnek muzulmánok Indiában is, az egymilliárd főt meghaladó népesség 10 százalékát teszik ki. (Itt elsősorban nem India egyetlen muszlim többségű tagállamában, a Pakisztánnal vita tárgyát képező, nem éppen 10 milliós Jammu-Kasmírban lakókról van szó, hanem a hindu vallásúak tengerében élőkről.) A Kínai Népköztársaság észak-nyugati részén fekvő Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területet zömmel muzulmánok lakják. Közép-Ázsiában az öt, muzulmánok lakta szovjet szocialista köztársaságból öt független állam lett. A mai Oroszországban is élnek az iszlám hívei közül, Észak-Kaukázustól az Uralig és azon túl. Európában Albániában, Koszovóban és a szerbiai Szandzsákban alkotnak többséget, Bosznia-Hercegovina lakosságának 40 százaléka muzulmán. Afrikában a Niger Köztársaságban, Mali Köztársaságban és Szenegálban nem arab muzulmánok vannak többségben. A több mint 110 milliós Nigéria lakosságának 48-50 százaléka muszlim. A végére hagytam Eritreát és Csádot: előbbi lakosságának 69 százaléka, utóbbinak pedig 40 százaléka az iszlám követője.
Tiltakozók és a régihez ragaszkodók
Osman Mohamed azt állítja, „protestáns muzulmánoknak" nevezem a síitákat, a szunnitákat pedig „ortodox muzulmánoknak", az európai orientalistákhoz hasonlóan összekeverem, öszszehasonlítom az Európában használatos kifejezéseket és értelmezéseket a közép-keleti értékekkel. Holott mindkét kifejezést idézőjelben használtam. Mohamed próféta első négy utóda, Abú Bakr, Omár, Otmán és Ali választás útján jutott a kalifai méltóságra. A Próféta negyedik utóda, Ali kalifa – aki Mohamed unokaöccse és veje volt – nem ismerte el az előző kalifák törvényességét, mivel nem a Próféta közvetlen leszármazottai voltak (csak környezetéhez tartoztak), hanem választották őket tisztségükre. Ali és mártírhalált halt fia, Husszein követői nem ismerték el a kalifátus jogfolytonosságát és az általuk törvénytelennek tartott kalifák uralma alatt kialakult hagyományokat. Szerintük a vallási vezetés jogfolytonosságát a Mohamedtől való vér szerinti leszármazás adja, egyedül Ali és felesége, Fátima leszármazási vonalát ismerik el jogosnak. Ali követői tiltakoztak, protestáltak, s ennek nyomatékot adva különváltak, létrehozták az iszlám síita ágát. Ők protestálók vagy protestánsok voltak. Ali „pártja" akkoriban a fennálló rend – Otmán, a harmadik kalifa – elleni lázadókat fogta össze. A szunniták onnan kapták a nevüket, hogy szerintük a szunnát (Mohamed és társainak a Koránban nem rögzített hagyományait, a hadíszokat) ők követik a leghívebben. Mint ismeretes, az „ortodox" valamely tan lezárt dogmáihoz, a rituális szabályokhoz, a régihez mereven ragaszkodót jelent. Ilyen értelemben ortodoxok a szunniták. (A síiták különben a szunniták egyes hagyományait nem tartják hiteleseknek).
Nem vallási konfliktus
A cikk utal az írekre is. Az észak-írországi eseményeket protestáns-katolikus konfliktusként ismeri a világ. A szembenállás kialakulását – legalábbis a 20. századtól – nem a vallási tényező táplálta, hanem az Ír-szigetet kettéosztó 1921. december 6-i angol–ír szerződés nyomán Észak-Írországban kialakult helyzet: a hatalom megosztása vagy inkább a hatalom meg nem osztása a két közösség között. Ezen kíván változtatni az 1998. április 10-én aláírt brit–ír Nagypénteki Egyezmény. Kérdés, hogy milyen sikerrel. Ha már korábban is szó esett egyes kifejezések helyes vagy helytelen használatáról, megemlíthető, hogy az angol és skót eredetű protestánsok az Ulster, a kelta–ír ősöktől származó katolikusok pedig a Hat Grófság elnevezést használják Észak-Írország jelölésére. A nemzetközi sajtó is elég gyakran Ulsternek nevezi a területet, pedig a katolikus helybeliek nagyon nem szeretik ezt. Hazai tájakon halljuk, olvassuk a „lipován" vagy „deltai lipovánok" kifejezést. Az illető közösség tagjai szerint ezek pejoratív kifejezések, tehát sértők. Ők oroszoknak vallják, nevezik magukat.
A tévedésekről és félreértelmezésekről szóló válaszcikk eléggé összemossa a dolgokat, nem lehet tudni két-három észrevételen kívül, hogy ezeket nekem vagy az európai orientalistáknak tulajdonítja. Az én számlámra esetleg a mohamedánok kifejezés (egyszeri) használatát lehet írni. De azt is csak részben, mert nem én találtam ki, nem én hoztam be az európai köztudatba.
A szerző kézdivásárhelyi filozófiatanár
Interjú Lászlófy Pállal, a pedagógusszövetség leköszönő elnökével
Krónika, 2011. március 25. – Forró Gyöngyvér
Lászlófy Pál - 1939. december 6-án született a Brassó megyei Alsórákoson. A gimnáziumot Brassóban végezte, 1956-ban érettségizett, a kolozsvári Bolyai Egyetem matematika–fizika szakára került. 1960-ban került első munkahelyére, Szentkeresztbányára, a mai Gábor Áron Szakközépiskolába. 1975-ig tanított itt, majd matematika-fizika szakfelügyelővé nevezték ki. Ezzel egy időben kezdett tanítani a csíkszeredai Matematika–Fizika – a mai Márton Áron – Gimnáziumban. 1984-ig volt tanfelügyelő, majd 1994-től 2000-ig a gimnázium igazgatója. 1991-ben alapították meg a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséget, amelynek húsz éve elnöke.
– Nemrég úgy fogalmazott, hogy tanárnak született. Ezek szerint soha nem is fordult meg a fejében, hogy más pályát válasszon?
Már gyerekkoromban megfordult a fejemben, hogy más szakmát válasszak. Nagymamám nagyon vallásos volt, mindig magával vitt az esti vagy hajnali misékre. Iskolás korom előtt ministráltam is, így teljesen átéltem a 40-es évek eleji katolikus világot. Aztán otthon két évig eljátszottam, hogy pap vagyok, az ikertestvéreimet letérdeltettem és nekik prédikáltam. Így kezdődött az első, hivatásszerű pályaválasztás. Aztán hadvezér és operaénekes is akartam lenni.
Egyetemista koromban előadtam édesanyámnak a Bánk bánt, persze úgy, ahogy az operában láttam. Édesapám azt szerette volna, hogy orvos legyek, hogy öregségükre ne kelljen máshoz fordulniuk, de én túlságosan érzékenynek tartottam magam, úgy éreztem, nem tudok minden betegemmel meghalni, ha úgy adódik, sőt a vértől is irtóztam. Végül az otthoni, családcentrikus nevelés és brassói középiskolai tanáraim hatására kialakult a végső döntés: tanár leszek. Édesapám is beleegyezett ebbe, egész életében követte a pályámat, összegyűjtötte az újságokat, amelyekben például tanfelügyelőként írtak rólam.
- Gyerek- és fiatalkora viszontagságosan alakult. Átélt egy világháborút, és éppen 1956-ban jutott be a kolozsvári Bolyai Egyetem matematika–fizika szakára. Melyek a legmeghatározóbb élményei a két esemény kapcsán?
– Bár a feleségem mindig azt mondja, ne meséljek ezekről többet, ha megkérdezik, el kell mondanom, mert az életemhez kapcsolódó kedves élmények, bájos és „történelmi" dolgok. A második világháború idején Romániában születtem, mert Alsórákos oda tartozott, és a bécsi döntéssel is itt maradt Dél-Erdély csücskében. A tőlünk 18 kilométerre fekvő Barót viszont már magyar terület lett, így mi átköltöztünk oda. A gyerekeket akkoriban ellátták játékpuskákkal, tankokkal, az volt a divat, édesapám viszont a szabó nagybátyjával tiszti egyenruhát varratott nekem 4-5 éves koromban. Ha jól viselkedtem, mindig kaptam egy csillagot, így hadnagy, főhadnagy, majd kapitány lettem. Aztán jöttek az oroszok és vége lett a játéknak. 1944-ben, amikor Sepsiszentgyörgy irányából vonultak ki a katonák, felöltöztem az egyenruhámba, kibújtam a kapu alatt, és a járda szélén, ahogy a híradóban láttam, szalutáltam, mint a németek. Jött a tiszti kocsi és megállt az 5 éves „honvédtiszt" előtt, aki feltartóztatta a kivonuló katonákat. Így szoktam én ezt mondani... Ölükbe vettek, elhalmoztak csokoládéval, piros-fehér-zöld szalagokkal, de aztán édesanyám észrevette és kiragadott a kezükből. 1956 már tudatos élmény: 16 évesen egyetemista voltam, hiszen akkor 10 osztályos volt a líceum. Abban az évben érettségiztem, és mivel jó tanuló voltam, megkértek, mondjak búcsúbeszédet. Emlékszem, igen nemzeti fűtésű beszéd volt, a zenekar a Rákóczi-indulót játszotta, a kórus meg énekelte. A bankett végén az akkori igazgatónk, magyartanárunk ottmaradt velünk, mintegy öten voltunk, és együtt elénekeltük a magyar és a székely himnuszt.
Ezt követően 1956 júliusában kirándulást szerveztek Magyarországra, ami nagy dolog volt akkoriban. A debreceni állomáson egy forgalmista nagyon szabadon szidta a rendszert. Mondtam is a tanáromnak, hogy ez nem szokványos, itt valami történni fog. 1956 októberében már a Bolyaira jártam, nagy jelentősége volt számunkra Nagy Imre november 4-i rádióbeszédének, amelyben elhangzott, hogy Magyarország bajban van, és segítséget kér. Volt a szobánkban egy nálunk sokkal idősebb román tiszt, aki akkor reszketve ült az ágyán. Nem jött velünk tüntetni, de sok mindent megjegyzett. Amikor 1959-ben készítették elő az egyetem egyesítését, nyomást gyakoroltak ránk, felhasználva az '56-os emlékeket. Az a baj, hogy rossz időben születtem, rossz időben voltam egyetemista, így átszenvedtem az egész egyesítést. Külön könyvet lehetne írni arról, de még nem került sor rá, mert én inkább tenni akartam. Talán majd ha nem lesz egyéb dolgom.
- Közben a Bolyait megszüntették, Ön pedig a multikulturalizmus fellegváraként emlegetett Babeş–Bolyai Tudományegyetemen járta a negyedik egyetemi évét. Hogyan élte meg ezt a változást egy 20 év körüli fiatalember?
– Három évig voltam bolyais, aztán egy évet a Babeş–Bolyain jártam, de csupán a matematikatörténetet tanultuk románul, azt is egy magyar nyelvű tanártól. Az egyetem egyesítése mélyen megrázott. Volt egy tanárom, aki KISZ-titkár volt, és – bár soha nem derült ki, szándékosan tette-e – elment Bukarestbe továbbképzésre, és a kommunista ifjúsági szövetség vezetését rám, harmadéves hallgatóra bízta. Jöttek az aktivisták, kezdődött az egyetem egyesítése, és a különböző gyűléseken, ahol azt szajkózták, hogy csak a szocializmus létezik, hogy magyarul beszélő románok vagyunk, ott kellett lenni. A tehetetlenség nagyon nyomasztott, bántott, hogy nem tudok semmin változtatni. Aztán apámnak mesélték a falubeliek, hogy láttak engem egy Bukarestbe tartó vonatban. Eljött Kolozsvárra, és haza akart vinni. Végül egy tanár meggyőzte, hagyjon, mert rendbe fogok jönni. Ezt most mondom el először hivatalosan valakinek. Sokszor felrótták nekem az akkori időket olyanok, akik nem tudták, miért vagyok ott, hogy engem bántott, ami ott történik. Amikor emlékfilmet készítettek a Bolyai-egyetemről, arra kért egy volt tanárom, hogy írjak a történtekről. Megtettem, de végül fontosabbnak tartották a híresebbek emlékezéseit belefoglalni az írottakba. Keményen megszenvedtem a Bolyaiért, még ma sem tudok ehhez érzelmek nélkül viszonyulni, úgy sem, hogy tudom, a ráció fontosabb. El is mondtam utána: ha megszüntetik a Bolyait, megfosztják a magyarságot annak a lehetőségétől, hogy emberek tudatosan és elhivatottan felkészüljenek a tanári pályára. A multikulturális egyetem és a többi mind szép, a tagozatos iskolákról is lehet dicshimnuszokat zengeni, de a ragaszkodást a nyelvünkhöz, a nemzeti tudatunkhoz nem lehet kiirtani, semmisnek tekinteni. Nem szabad megszüntetni a sokfajta nyelvet, kultúrát, ezek harmóniájára kell törekednünk.
Egyetem után Szentkeresztbányára kerültem, ahol az lehettem, ami akartam: középiskolai tanár. Azt viszont felróvom a Babeş–Bolyai Egyetemnek, hogy a tanárképzésben nem tudták követni a Bolyai hagyományait: nem tudtak magyarságtudatra nevelni, az egyetemet úgy megszervezni, hogy az embereket életre szólóan pályára állítsa. Ezért van annyi bolyongó, hivatástudatot nem ismerő tanárember a pályán. Nem az ő hibájuk elsősorban, hanem azoké, akik ma is a langyos vízben lubickolnak, s akiknek ma is védelmet nyújt ez a megaegyetem, ahol az elmúlt 50 év alatt igazán nagy eredményt senki nem ért el, ahol altatják a magyar tagozatos tanárokat. Ezért vállalni kellene a felelősséget. Szidják a magyar közoktatást az egyetemi tanárok, de az ő diákjaik adták a középiskolai tanárokat. Az RMPSZ azért is jött létre, hogy ezt a hiányt pótolja. Nem akarom az ott tanítókat egy kalap alá venni, de akik ellenzik a magyar tagozat létrehozását, attól tartanak: ebből a langyos vízből hideg vízbe kerülnek. Lehet, sokak számára sértő, amit mondok, de a BBTE magyar tagozatának tanárai langyos vízben lubickolnak.
- A Brassó megyei Alsórákosról került Brassóba, onnan Kolozsvárra, hogy aztán tanári pályája már a Székelyföldön induljon, és onnan is ment nyugdíjba. Mentalitás szempontjából érzett különbséget a három vidék között?
– Mindenhol magyar emberek élnek, és ez összeköti őket. De megtapasztaltam, hogy van gyergyói, udvarhelyi, csíki ember, és különbözőek a Háromszéken élők, a székek emberei... Kolozsvárnak 1956–1960 között sajátos kultúrája volt, a Főtéren otthon érezte magát az ember, volt magyar opera, színház, koncertek, ami akkor sokat jelentett a fiatalok számára. Azokból az élményekből táplálkozom a mai napig. Középiskolás diákjaimat minden évben elvittem Kolozsvárra, kiválasztottam egy színházi hetet, megszálltunk a Bükkben, és bejártunk a városba. Kolozsvárra mindig az erdélyi magyarság szellemi központjakét tekintettem. De nem szabad ennek egyedi kiváltságnak lennie, meg kell érteni, hogy máshol is van magas fokú tudományos élet. Ennek a kolozsváriak mindig kerékkötői voltak.
- Közel 10 évig megyei tanfelügyelői tisztséget is betöltött. Önként vállalta, hogy lemond, amikor kiderült, hogy a Szekuritáté lehallgatta egy Sütő Andrással folytatott beszélgetését. Miről szólt ez az ominózus beszéd?
– Ez is érdekes és fontos időszaka az életemnek. Áthelyeztek Csíkszeredába tanfelügyelőnek, majd főtanfelügyelő lettem. 1983 őszén kaptam egy levelet Sütő Andrástól, amiben megkért, hogy egy tanítónőnek segítsek munkát találni Udvarhelyen. Azzal zárta a levelet, hogy „sikazói lakomban szívesen látom egy beszélgetésre". Én el is mentem, az az ember vitt, aki a levelet hozta, és ő is ott volt, bár úgy tett, mintha aludna. Végigbeszéltük Sütővel a sorsunkat, mindenféle témát, egészen éjfélig. Aztán a felesége kérésére református zsoltárokat énekeltünk, amelyik csak eszünkbe jutott. Amikor Sütő kikísért, azt mondta: Pali, gyere még hozzám, de egyedül. Akkor megértettem, hogy azzal az emberrel, aki a levelet is hozta, ő kapcsolatban van, de nem szeretné, ha ott lenne a beszélgetéseinken.
A Szekuritáté nem nyúlhatott hozzám közvetlenül, de az első titkárnak jelentették, hogy ennek az embernek nincs mit keresnie a román tanügyben. Nem tudtam, hogy lehallgatnak Sütőnél. Az az ember, aki velünk volt, olyan hűen nem tudta memorizálni, amit beszéltünk, tehát le kellett hallgatniuk. Kiadták parancsba, hogy bánjam meg bűneimet, és akkor 6 hónapig még maradhatok, mert azután amúgy is minden magyart kirúgnak. Az volt a szerencsém, hogy a titkár elvtárs azzal kezdte a beszélgetést, hogy megkérdezte, mit kerestem Sütőnél. Ezt a magas labdát le kellett ütnöm. Közöltem, hogy ne folytassa, mert én attól a pillanattól kezdve nem vagyok a megyei pártbizottság tagja, sem a megye főtanfelügyelője. A második – tudatos – hibám az volt, hogy közöltem: Sütő Illyés Gyula után az egyik legnagyobb magyar író. Összehívták a pártbizottsági ülést, azzal vádoltak, hogy főtanfelügyelőként lepaktáltam az egyházakkal, Ditróban a tudtommal énekelték a székely és magyar himnuszt, de az is elhangzott, hogy mióta főtanfelügyelő vagyok, magyar gyerekek vernek románokat. Aztán dr. Balázs Sándor felállt, és beszédével megvédett. Persze a védőbeszéd miatt, mert végül őt is kirúgták, mint minden magyart. Sokan megírták, hogy mekkora hősök voltak, de ki mondott ilyet az akkori rendszernek, hogy „mától nem vagyok ennek a pártbizottságnak a tagja"?! Nem igaz, hogy a régi rendszerben gazembernek kellett lenni, csak akkor, ha az akart lenni az ember. Mindenkivel megpróbálták, engem is megpróbáltak beszervezni, de hallani sem akartam róla. Aztán felmentettek és visszahelyeztek a katedrára.
- Korábban, még Brassóban Márton Áronnal is volt személyes élménye. Hogyan emlékezik vissza a boldoggá avatásra váró püspökre?
– Amikor bekerültem Brassóba a középiskolába, édesapámnak volt egy gyerekkori barátja, aki plébános volt. Bevittek hozzá, hogy ha valami baj van, legyen kitől segítséget kérnem. Ministrálni jártam, így bizalmi ember lettem ott. A püspök 1955 tavaszán szabadult, nem tudom, mi járatban volt Brassóban. Üzentek, hogy menjek ministrálni a püspök úrnak, de nem szabad tudjon róla senki. Amikor a békecsókhoz fel kellett menjek, megfogta a vállamat, szembe nézett velem. Akkor láttam a szúrós szemöldökét, a szemei olyanok voltak, mint a röntgen: átlátott rajtam. Akkor voltam életemben először és utoljára ilyen közel hozzá. Mély benyomást tett rám. Utána a vallással is meg kellett vívnom a saját harcomat, de hogy egyensúlyba kerültem és Márton Áron lett a példaképem, az ennek a találkozásnak köszönhető.
- 1994-ben a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium igazgatója lett. Milyen tervekkel indult, mit sikerült azokból megvalósítania?
– Eldöntöttem, 60 éves koromban nyugdíjba megyek, így az utolsó évben szerettem volna felújíttatni az iskola kápolnáját, és főleg eltűntetni belőle a színpadot. Márton Árpád kollégámat kértem meg, hogy tervezze meg és összeszedtük a pénzt a kivitelezésre is. Szerettem volna visszaadni a kápolnának régi, történelmi külsejét, de olyannak kellett lennie, hogy multifunkcionális teremnek is használható legyen. Számomra a legnagyobb élmény az osztályfőnökség volt. Akkor van az ember a legközelebb a gyerekekhez és a szüleikhez.
- Húsz éve Ön az RMPSZ elnöke. A kezdeti, rendszerváltás utáni álmokból mit sikerült megvalósítania és mi az, ami keserű szájízt hagyott?
– Beder Tibor, Hargita megye egykori főtanfelügyelője egyszer kihívatott egy előadásról és fellelkesülve kérte, segítsek a szervezésben, mert másképp nem lesz a pedagógus szövetségből semmi. Megszületett a szabályzat, a program, amit a Mikó Kollégumban fogadtunk el az első küldöttgyűlésen, 1991. december 14-én. Megválasztották a székelyföldi, a partiumi és a közép-erdélyi régiók elnökeit is, engem pedig a szövetség élére. Később magyar állami támogatásból sikerült megvásárolni a Teleki Oktatási Központ épületét, majd egyet Kolozsváron, egy lakást pedig a Partiumban. Legfőbb célunk volt pótolni a hiányt a pedagógusnevelésben. 72 évesen adom át az elnöki stafétát a szövetség szombati küldöttgyűlésén.
- Eseménydús élet... Arról még nem beszéltünk, hogy három gyereket neveltek fel a feleségével, és három unokájuk is van. Hogyan lehet összeegyeztetni a családot a hivatással?
– Tanár többek között azért lettem, mert szerető családban nőttem fel. Olyan feleségem van, aki kezdettől fogva biztosította ezt a hátteret. Elfogadta a közéleti szerepvállalásomat, mindig mellettem volt, soha nem akadályozott. Ha elkeseredik, elmondja, hogy a tanfelügyelőségi 10 esztendőm őt 20 évvel öregítette, mert akkor kellett volna pontosan a gyerekek mellett lenni, fegyelmezni őket.
- Most, hogy leköszön az RMPSZ éléről, hintaszékben üldögélő, unokanevelgető nagytata lesz, vagy vannak más tervei is? Esetleg megírja az életrajzát...
– Impulzus kell ahhoz, hogy a könyvíráshoz hozzállássak. De ha egészséges leszek, talán megtörténik. Annyira színes volt az életem, hogy rendet kell teremteni benne. Szokta is mondani valaki, aki sok interjút készített már velem, hogy ha nem is írom én, legalább diktáljam valakinek.
Kettős mérce
Krónika, 2011. március 25. – Balogh Levente
Miközben a román sajtó és a politikum egy része magyarellenes hisztériakampányba kezdett azt követően, hogy egy magát „székely gárdistának" valló elmeroggyant március 15-én úgy nyilvánította ki mély „nemzeti" érzelmeit, hogy rituálisan fölakasztott egy Avram Iancut ábrázoló bábut, az továbbra is elsikkad, hogy egyes körök még ma is virtuális hajtóvadászatot folytatnak például Kossuth Lajos ellen.
Ahol kisebb a magyarok számaránya, ott föl sem merülhet, hogy utcát nevezzenek el róla, ám ahol kedvezőbb az arány – mint Marosvásárhely –, ott is évek óta tart a huzavona amiatt, hogy szélsőséges román szervezetek bíróságon támadták meg az önkormányzat azon határozatát, amelynek értelmében az egykori kormányzó elnökről neveznének el közterületet. A helyi bíróság mondvacsinált érvek alapján megsemmisítette a határozatot, lábbal tiporva az önkormányzatiságot, ami a sepsiszentgyörgyi Petőfi utca esetével rokonítja az ügyet.
A Kossuth ellen ágáló szervezetek által megfogalmazott „érvek" ráadásul gyakran a nemzetgyalázás határát súrolják, miközben azt a légből kapott mantrát skandálják, hogy Kossuth – akinek a szabadságjogokért vívott küzdelme elismeréseként például a washingtoni törvényhozás épületében is áll szobra – negyvenezer románt mészároltatott volna le. Emiatt azonban tudomásunk szerint nem sűrűn szoktak belső vizsgálatot indítani a gyalázkodók munkahelyén, pedig az ilyesfajta uszítás sem kisebb horderejű gazemberség, mint Iancu „kivégzése". (Akiről viszont tudjuk, hogy az általa irányított martalócok számos dél-erdélyi településen hajtottak végre népirtást a magyarok körében.) De ilyen kettős mérce érvényesül más ügyekben is.
A nagyváradi premontrei gimnázium épülete csak azért nem kerülhet vissza a tanítórend birtokába, mert nem 1945 után, hanem a második világháború kitörése előtt rabolták el. Pedig a józan ész azt diktálná, hogy a telekkönyv-hamisítás akkor is bűncselekmény, eredménye pedig semmis, ha azt a királyi Románia soviniszta egyetemi professzora – az erdélyi és partiumi magyar oktatás felszámolásában jeleskedő Onisifor Ghibu – követte el, nem pedig egy kommunista pribék. De úgy tűnik, arra még várnunk kell, hogy az ilyen ügyekben ne a kettős mérce élvezzen elsőbbséget a józan ésszel – és persze a törvények, valamint a tulajdon szentségével – szemben.
Fordított világ
Kónika, 2011. március 25. – Balogh Levente
Nem biztos, hogy pontosan erre gondoltunk, amikor kifejtettük: megértést kérünk a román többség részéről a magyarság ügyei iránt.
A MediaSind nevű román újságíró-szakszervezet – amely nemrég ahelyett, hogy a saját portáján söprögetett volna, a nem létező magyar sajtócenzúra miatt szervezett tüntetéshez is csatlakozott – ugyanis most azzal a felszólítással fordult a magyar közösséghez, hogy lesz szíves a továbbiakban tolmácsot alkalmazni a nyilvános rendezvényein. A kérés apropója, hogy március 15-én az állami Agerpres hírügynökség marosvásárhelyi tudósítója összekeverte Orbán Viktor kormányfő ünnepi üzenetét egy másik szónok beszédével, olyan gondolatokat tulajdonítva neki, amelyek nem tőle származnak.
Az ügyből majdnem diplomáciai botrány lett, az ellenzék ugyanis egy jó kis magyarellenes hőbörgésre használta fel a történetet. Az incidensért természetesen a magyarok a hibásak, ha van rajtuk sapka, ha nincs. Ha Orbán azt mondta, amit neki tulajdonítottak, azért, ha meg nem, akkor meg azért, mert nem diktálták le szabatos, irodalmi román nyelven a túlterhelt tudósítónak az eseményen elhangzottakat. A botrány kitűnően jellemzi egyrészt azt a közeget, amelyben a romániai magyaroknak létezniük kell, másrészt azt is, milyen elképzelések élnek a román sajtósokban a média szerepéről és feladatairól. Az
ugyebár föl sem merül senkiben, hogy esetleg a hírügynökség vagy az egyéb román orgánumok olyan munkatársakat alkalmazzanak, akik értik és beszélik a településen jelentős létszámban élő őshonos közösség nyelvét. Pedig meglehetősen abszurd elvárás, hogy az összes magyar rendezvényen külön technikát és humán erőforrást mozgósítsanak arra, hogy az amúgy kizárólag a saját közösségnek szánt megnyilvánulásokat szinkrontolmácsolják az ott esetleg megjelent román sajtósoknak, nehogy már esetleg meg kelljen erőltetniük magukat, aztán a megfeszített munka miatt olyan vesszőhibát vétsenek, ami miatt azonnal megindul Budapest ellen a román hadsereg.
De, mondjuk, hogy jóindulatúak vagyunk, és még ezt is megtesszük a béke érdekében. Viszonzásként azonban kíváncsian várjuk, mikor kezdi el az állami hírügynökség magyarul is tájékoztatni magyar előfizetőit, hiszen a pénzükért ők is ugyanúgy megérdemlik, hogy az anyanyelvükön jussanak hozzá a hírekhez, mint a románok. Egyébként pedig teljesen mindegy, hogy bármilyen rendezvényünkön van-e pontos és szabatos fordítás, vagy nincs. Azokat a román politikusokat, akik a magyargyűlölet szításából akarnak politikai tőkét kovácsolni, úgysem zavarják a tények, amikor ellenünk uszítanak.
Kasztszellem
Új Magyar Szó, 2011. március 25. – Salamon Márton László
Adrian Severin korrupcióval vádolt román európai parlamenti képviselő esete a teljes romániai politikai osztályt érintő problémát vet fel. A brit újságírók által lépre csalt Severin – Románia egyik legtekintélyesebb és szakmai múltjából fakadóan a legkompetensebbek közt számon tartott brüsszeli képviselője – a teljes elhiteltelenedést nem is elsősorban a korrupciógyanúval érte el, hanem azzal, ahogyan székébe makacsul kapaszkodik.
Adrian Severin korrupcióval vádolt román európai parlamenti képviselő esete a teljes romániai politikai osztályt érintő problémát vet fel. A brit újságírók által lépre csalt Severin – Románia egyik legtekintélyesebb és szakmai múltjából fakadóan a legkompetensebbek közt számon tartott brüsszeli képviselője – a teljes elhiteltelenedést nem is elsősorban a korrupciógyanúval érte el, hanem azzal, ahogyan székébe makacsul kapaszkodik.
Korrupciógyanú ugyanis felmerült nemcsak a román honatya, hanem egy osztrák és egy szlovén társa esetében is, mint ahogyan felmerült a doktori disszertációját plagizáló Karl-Theodor zu Guttenberg német miniszter esetében is, és a példákat sorolhatnánk. A különbség azonban hatalmas: míg emezek a gyanú árnyékának rájuk vetülése után azonnal lemondtak a köztisztségükről, Severin – jó román(iai) szokás szerint – foggal-körömmel ragaszkodik közpénzből fizetett állásához.
Miben reménykedik Severin? Alighanem abban, hogy az ügy „elalszik", hogy napok, hetek elteltével megfeledkeznek róla, és megtarthatja a havi hét-nyolcezer eurós fizetéssel és tízezer eurón felüli költségtérítésekkel járó, még bő három évre érvényes mandátumát. Ami testvérek között is összesen hétszázezer euró. Ennyi pénz – számol utána emberünk – azért már überel bármiféle szégyenérzetet.
Csakhogy a román EP-képviselő alighanem rosszul kalkulál. Nem számol azzal, hogy Brüsszel nem Bukarest, hogy az Európai Parlament nem a román törvényhozás, és hogy a nyugati sajtó nem romániai sajtó, amely „beleun" saját témáiba, nem követve azok kimenetelét. Romániában ugyanis az történik, hogy egy-egy korrupciós ügy néhány napig hullámokat vet a médiában, aztán a közönség beleun, a hullámok elülnek, és jönnek újabb témák, amelyek később szintén a levegőben maradnak.
Ez a visszatetsző kapaszkodás a köztisztségbe a hazai politikai osztálynál jelenségszerű. Tetten érhető a mandátumot és általában a politikát megélhetési forrásként felfogó, szakmájukat elhagyó, attól kényelemből végleg eltávolodó, eltespedt parlamenti képviselőktől olyan kultúrdiplomatákig, akik megélhetésük és kiváltságaik elvesztésétől rettegve elsunnyogják saját, a sajtóban megjelent leleplezések nyomán korábban bejelentett felmondásukat.
A problémának – mint mindig – mély társadalmi gyökerei vannak, amelyeket a tájainkon a bizánci befolyás által meghonosított mentalitásban kell keresni. Ennek a mentalitásnak a lényege a kasztszellem. A kisközösségből – amelyet adott esetben családi, „komasági" vagy egyéb szociális konvenciókból álló szálak fűznek össze – valamilyen úton felemelkedett egyénnek kötelezettségei vannak a „kaszt" többi, kevésbé szerencsés tagjai iránt, ezért igyekszik pozícióját, köztisztségéből fakadő hatalmát arra használni, hogy őket segítse, előnyhöz juttassa, állásokban elhelyezze. Növelve ezáltal saját tekintélyét, befolyását, elismertségét a „kaszton" belül.
Merthogy a kis közösség véleménye, a „kaszté" sokkal fontosabb számára, mint a széles közvélemény, a nagy közösség. Mint a köz, amelynek szolgálatába állt.
|
