|
ERDÉLY
Kincses szerint Florea szekerét tolja a megyei tanács
Népújság, 2010. október 26. – Antalfi Imola
A marosvásárhelyi táblabíróság október 21-én elutasította Kincses-Ajtay Máriának a somostetői összeköto út ügyében benyújtott fellebbezését. Kincses-Ajtay Mária a vonatkozó tanácsi határozat végrehajtásának felfüggesztését elutasító táblabírósági határozat ellen fellebbezett. A jogi képviseletét ellátó dr. Kincses Előd szerint a fellebbezés teljesen megalapozott volt, ezért kíváncsian várja a táblabíróság indoklását. A helyi tanács is fellebbezett október 19-én: mégpedig a Guşa-szoborra vonatkozó határozat megsemmisítésére vonatkozó törvényszéki döntés ellen.
Kincses Előd szerint furcsa, hogy teljesen megalapozott fellebbezését elutasították, bár ha azt veszi figyelembe, hogy az összekötő út kifejezés mit takar, érthető Marosvásárhely polgármesterének foggal-körömmel való ragaszkodása a tervhez. „Nem kerülőútról van szó, hanem összekötő útról. Ez a különbség lényeges, mert utca esetén közművesítés kell, ahova villanegyed is építhető. Az október 21-i tárgyaláson a megyei tanács átiratából kiderült, hogy még mindig „fut" a somostetői luxus lakótelepre vonatkozó terv. Emiatt küzd foggal-körömmel a polgármester, hogy a Somostetőn keresztül az állatkert és a játszótér közé egy összekötő utat építsenek, mert akkor köréje lehet majd telepíteni a haverek villáit" – jelentette ki. Párhuzamosan az érdemi perrel és a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó perrel, a Nap Völgye Egyesület a törvényszéken külön perben elérte a beruházás környezetvédelmi engedélyének megsemmisítését. Kincses szerint immár két okból sem lehetséges a beruházás megvalósítása: „Sem-milyen városrendezési és területrendezési engedély nincs rá, meg sem folyamodták még, és azonkívül a már kibocsátott környezetvédelmi engedélyt első fokon a Nap Völgye Egyesület kérésére hatályon kívül helyezte a Megyei Törvényszék. Ez még nem végleges döntés, de mindenképpen biztató. Majd az érdemi döntés után tudhatjuk meg november 21-én, hogy mi lesz az utca sorsa" – tette hozzá az ügyvéd. Kincses Eőd szerint az is furcsa, hogy a megyei tanács igencsak „bőbeszédű" lett az utolsó tárgyaláson. „A megyei tanács átirata, miszerint a megvalósíthatósági tanulmány nem szükséges a terv e szakaszában, nem tetszik, mert olyasmiről beszél, amit a polgármester kellene mondjon. A megyei tanács magyarázata fölösleges volt. Meglep ez a hozzátoldás, ami mindenképpen a polgármester szekerét tolja" – nyilatkozta.
A tegnapi sajtótájékoztatón szó esett a Guşă-szobor ügyéről is. A Tőkés Lászlót képviselő Kincses elmondta, miután első fokon megsemmisítették a marosvásárhelyi tanács szoborállítási határozatát, annak ellenére, hogy Dorin Florea polgármester Tőkés Lászlónak azt ígérte, Marosvásárhelyen nem lesz Guşă-szobor, október 19-én a marosvásárhelyi tanács, a polgármester benyújtotta a fellebbezést a szoborállítási határozatot megsemmisítő törvényszéki határozat ellen. Mégis csak az a cél, hogy a nép közé lövető tábornoknak legyen szobra Marosvásárhelyen?! – tette fel a kérdést Kincses.
Mégis lesz Guşă-szobor Marosvásárhelyen?
Kolozsvári Rádió 2010. október 26.
Folytatódik a Guşă-szobor körüli vita Marosvásárhelyen, miután a polgármester, Dorin Florea megfellebbezte a bíróság szoborállításra vonatkozó tiltó döntését. Tette ezt annak ellenére, hogy Tőkés Lászlónak megígérte, a szobrot nem állítják fel.
1989-ben Ştefan Guşă Temesváron a tüntető tömegbe lövetett. Az önkormányzatban az RMDSZ-es képviselők megkisérelték a korábban a segítségükkel megszavazott határozat visszavonatását, de kezdeményezésüket a többség leszavazta.
Ştefan Guşă tábornok 1989-ben Temesváron parancsba adta, hogy a katonaság éles golyókkal löjjön a tüntető tömegbe. Később megbetegedett, és elhunyt mielőtt a bűnösségét rábizonyíthatták volna.
Települési gyűlésekkel készülnek – SZNT-ülés Budapesten
Háromszék, 2010. október 26.
Mint ismeretes, a Székely Nemzeti Tanács november közepén Budapesten tartja soros küldöttülését. Az előkészületekről Izsák Balázs elnököt, valamint a Háromszéken működő három széki elnököt kérdezte a Háromszék.
Az SZNT elnöke úgy véli, a budapesti munkaülés nem csupán az anyaország és a székelyföldi autonómiatörekvések összehangolásáról szól, hanem arról is, hogy a településeken mennyire válik ismét közüggyé az autonómia. Az elnök október elején nyílt levélben szólította fel a települési tanácsokat, a székelyföldi városok és falvak közösségeit, alakítsanak ott is székely tanácsot, ahol ez eddig nem történt meg, ahol pedig hét éve működik, ha szükséges, tartsanak új küldöttválasztást. Mindez annak érdekében, hogy a küldöttek a helyi közösség hiteles felhatalmazásával vehessenek részt az SZNT munkájában — szögezte le Izsák Balázs, aki szerint eddig többtucatnyi településen tartottak állampolgári ülést Székelyföld-szerte.
Sepsiszéken Kőröspatakon, Szentkirályban, illetve Sepsi¬szentgyörgyön tartanak a napokban állampolgári gyűlést (ez utóbbit szerdán a Gábor Áron Teremben), több településen nincs szükség rá, mert aktívak a korábban megválasztott felelősök, küldöttek — mondta kérdésünkre Gazda Zoltán. A széki elnök ugyanakkor hozzátette, azt szorgalmazza, hogy néhány székely tanács nélkül lévő településen — például Uzonban, Kökös¬ben, Maksán — is kezdeményezzék azok létrehozását.
Orbaiszéken községszinten szervezik a gyűléseket, eddig kettőt tartottak meg, november elején újabb háromra kerül sor — mondta Ferencz Botond széki elnök.
Erdővidéken hat településen tartottak állampolgári gyű¬lést, itt új küldötteket választottak, három faluban — Bo¬dosban, Ürmösön és Apácán — november elejéig megtartják a küldöttválasztást — közölte Szabó Miklós, Bardocz—Miklósvárszék elnöke. A széki ülést is megtartották, a múlt heti bardoczi megbeszélésen 11 település képviselői jelentek meg.
A szakmaiságban látja Erdély jövőjét az RMDSZ
Nyugati Jelen, 2010. október 25.
„Építjük Erdélyt" címszó alatt, 2010. novemberében kezdődik az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége és a Magyar Ifjúsági Értekezlet által szervezett 18 hónapos országos képzéssorozat.
A program célja egy olyan Erdély szinten összhangban tevékenykedő ifjúsági réteg megteremtése, amely közösségi vízió- és küldetés-meghatározó szerepet vállal fel, és gyakorlati szervező tevékenysége révén járul hozzá a romániai magyar közösség hatékonyabb érdekképviseletéhez.
Kovács Péter RMDSZ ügyvezető alelnök elmondta: a projekt keretében az elsőként közösségi vezetőképzőre, majd ezt követően kampányképzésekre és intenzív kampánymenedzsment-képzésre, illetve kommunikációs képzésre kerül sor.
Közösségi vezetőképzők Székelyföldön, Partiumban, illetve a szórványban egyaránt indulnak. Célkitűzései többek között az RMDSZ helyi és területi szervezőképességének erősítése, a 2012-es helyhatósági és parlamenti választásokra való felkészülés, továbbá egy olyan generáció felkarolása, amely 10-15 éves távlatban képes a közösségi jövőkép, küldetés kialakítására és ennek gyakorlati megvalósítására.
A közösségi vezetőképzőre a Székelyföldön elsőként november 4. és 9. között Árkoson, majd december 2-7. és január 6-11. közötti időszakokban Csíksomlyón kerül sor. A képzések a problémakezelés, a konfliktusmenedzsment, a közpolitikák, a pályázati forrásszervezés, valamint az imázs, a kommunikáció és a hálózatszervezés tematikákat érintik.
„A képzések eredményeként létrejön egy olyan közösségszervező, dinamikus csapat Erdély teljes területén, amely megfelelő szakmai alappal rendelkezve megerősíti az RMDSZ területi szervezetek és társult szervezetek szervezési kapacitását, továbbá professzionális tudást ad a projektek, akciók, rendezvények megszervezésének – emelte ki Kovács Péter ügyvezető alelnök.
A magyar diákok közel fele románul tanul tovább
honline.ro, 2010. október 26. – Balázs Katalin
A romániai magyar diákok szinte fele-fele arányban választják a magyar, illetve román nyelvű képzést, ami arra is rávilágít, hogy magyar szakkínálat tekintetében nagyok a hiányosságok – derül ki a Kolozsvári Akadémiai Bizottság által megrendelt felmérésből.
A gyergyószentmiklósi származású Papp Z. Attila szociológus ötlete nyomán rendelte meg a felmérést a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), kivitelezője pedig a Gyergyói Omnibus Kft. Márton János koordinálásával. Az eddig még nem publikált tanulmányt a Szülőföld Alap támogatásával sikerült kivitelezni, és olyan kérdésekre ad választ, melyek elengedhetetlenek a stratégiakészítéshez.
E felmérés hiánypótló; első lépése egy romániai magyar diákok pályaválasztásáról szóló adatbázis összeállításának. Márton János hangsúlyozta, a megkérdezés elsősorban osztályfőnökökre irányult, az ő birtokukban lévő információkból kerekedett ki a kép, és vannak hiányzó adatok, a 2009-ben végzettek 20 százalékáról nincs információ, és ezt figyelembe kell venni az adatok értelmezése során. A kérdezőbiztosoknak 62 település 130 iskolájának 367 osztályában végzett 8218 diákról kellett volna információt összegyűjteniük, végül összesen 6452 diákról sikerült részlegesen információkat szerezni. A kutatásba bevont 130 iskola közel fele önálló magyar iskolaként működik, további közel 15 százalékuk pedig magyar többségű iskolaként. A román többségű iskolák aránya 40 százalékot tesz ki. Kiderül, a sikeresen érettségizők aránya a nappali oktatásban a legmagasabb (94,8 százalék), ezen belül is kiemelkednek a speciális szakmai ágazaton végzők, az esti, illetve csökkentett látogatású szakokon kisebb az arány, kevesebb a továbbtanulási szándék is. A rendelkezésre álló adatok alapján az érettségizettek 51,3 százaléka tanul tovább egyetemen. A sikeres iskolák rangsorában második helyen szerepel a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium, ötödik a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium Székelyudvarhelyről, de a 20-as rangsorban a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium is jelen van.
A 3964 felsőoktatásban és 177 szakosító képzőben továbbtanuló diákok több mint 95 százaléka Romániában folytatja tanulmányait, legnépszerűbb célvárosok Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyvárad. Ha a kihelyezett tagozatokat is beleszámítjuk, a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen tanul a diákok 42,11 százaléka, második a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (9,59 százalék), a harmadik a Sapientia–EMTE (7,73 százalék).
Az egység – napjaink kötelező forradalma
Honline, 2010. október 25. – Isán István Csongor
„A forradalmat folytatni kell" – mondta október 23-i ünnepi beszédében Nagy Benedek ötvenhatos elítélt. Folytatni nem egy mindent elsöprő rohammal, hanem csendes nemzetépítéssel, egységgel.
Megszívlelendő szavak, nem csak azért, mert olyan ember mondja, aki szemtől szemben állt az erőszakos, halált árasztó elnyomó rendszerrel. Azért is, mert nekünk, magyaroknak most nem egy pillanatig kell bátraknak lennünk, nem egy ütközetre kell feltennünk mindent, hanem azt kell cselekedjük, amit egyébként sosem voltunk képesek valami jól művelni: taktikázással, okos kivárással, kegyetlen számítással, csak önmagunknak hűséget fogadva építeni és erősíteni közösségünket. Rengeteg munkánk van, óriási hátrányt kell behozni, úgy, hogy közben az erőegyensúly nem nekünk kedvez, a nemzetközi hangulat nem áll követeléseink mellé – amit el akarunk érni, azt magunknak kell elérnünk, amit meg akarunk valósítani, azt magunk kell megvalósítanunk.
Amíg Erdélyben a románok szervezkedtek, készültek arra, hogy valamikor megpróbálnak rátörni Magyarországra, addig a kiegyezés utáni Országházat a meddő, jogászkodó viták csak a politikai ellenfél letörésének, félreállításának céljai hatották át. Hiába akadtak erdélyi képviselők, akik a veszélyre figyelmeztettek, Budapesten akkor ez nem érdekelt senkit. A nemzet nem volt egységes. Nem volt egységes már a kuruc–labanc időszaktól kezdődően, nem volt egységes '48-ban sem, azt követően is a '48-as baloldali és a '67-es jobboldali pártokra szakadt, a baloldal aztán tovább radikalizálódott. Vitáik meddőkké váltak, és a politikai szűklátókörűséget kemény árral fizette meg a nemzet.
Akkori politikusaink nagy része azt hitte, a nemzet olyan erőpozícióban van, hogy megengedheti magának a széthúzást is – tévedtek. Már akkor sem voltunk abban a helyzetben, most végképp nem vagyunk abban. Ha más nem is, de legalább a veszélyérzet egységre kellene kényszerítsen minket, ahogy egységre kényszerítette annak idején a Magyarországot szétbomlasztó környező népeket.
Nehéz helyzetben vagyunk, sokat kell behoznunk, sok mindent kell újraépítsünk, de reális esélyeink vannak céljaink teljesítésére. Vannak emberek, akik építik a magyar közösséget (közülük néhányat éppen október 23-án tüntettek ki), tevékenységükre tekintve bizakodók lehetünk. Ugyanakkor, ha követjük a bukaresti politikát, láthatjuk, hogy a pártok egymásnak feszülése, az egymást ellenségként és nem ellenfélként értelmező politizálás abszolút teret nyert ott. Ezért ha mi egységesen, csak magunknak hűséget fogadva cselekszünk, akkor a szétzilált román társadalomban még mindig jelentős erőt tudunk képviselni, és ezt az erőt ki kell használnunk. Be kell vinni a magyar vidékeket és a magyar embereket is a 21. századba. Életünknek saját magunk kell intézményes keretet teremtsünk – a forradalmat folytatni kell. Egységesen.
MAGYARORSZÁG
Csak a szavazata kell a határon túliaknak?
Fn.hu, 2010. október 21. – Fogas Krisztina
A határon túl élők választójogával kapcsolatban az egyik legsúlyosabb kérdésről még nem esett szó, vagyis hogy indíthatnak-e majd egyéni választókerületi listát a külföldön élő magyarok. A nemzetközi rendszer mind az aktív, mind a passzív választójog szabályozását megköveteli. Ha a határon túliak szavazataira szükségünk van, jelöltjeikre is igényt kell tartanunk.
A határon túl élők választójogával kapcsolatban nem ismerünk általános nemzetközi standardot, az EU-ban vagy akár Európában bárhol nem születtek mértékadó megoldások – nyilatkozta lapunknak Tóth Zoltán, az Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára. Inkább egy történeti folyamatról van szó, amely során az országok választójogot adnak külföldön tartózkodó, de az anyaország területén lakóhellyel nem rendelkező állampolgárainak. Illetve előfordulhat a fordítottja is, ha valaki egy adott ország állampolgára, de mégsem adják meg neki a választójogot.
Nemzetközi standardok szempontjából két alapelvet kell figyelembe venni: a választójog általánosságát és a választójog egyenlőségét – hívta fel a figyelmet. A választójog általánosságának az elvét egyes országok már elkezdték felrúgni, Nagy-Britanniában a brit állampolgárság egy részéhez kapcsolódik választójog, a másik részéhez egyáltalán nem. Megint egy másik felfogás Franciaország, ahol minden francia állampolgárnak joga van gyakorolni a választójogát, függetlenül attól, hogy a tengerentúlon vagy Franciaország határain belül él.
A másik szempont, amit vizsgálni kell, az a választójog egyenlősége. Az egyenlőségnek a szavazatok súlyában is érvényesülnie kell, és ez igaz a határon túl élő magyarok szavazataira is – tette hozzá. Tóth Zoltán szerint leegyszerűsített politikusi megközelítés az, hogy csak a szavazati jog számít, hiszen a választójog más elemeiben is biztosítani kell az egyenlőséget. Például kérdéses, hogy ki biztosítja a jelölési jogot és hogy egyáltalán a határon túli magyar szervezetek is kapnak-e ilyet. Ennél súlyosabb kérdés, hogy indíthatnak-e saját, egyéni választókerületi listát a választásokon.
A nemzetközi rendszer mind az aktív, mind a passzív választójog szabályozását megköveteli. Nem lehet hallgatni az egyikről és azt mondani, hogy a határon túli magyarok szavazataira szükség van, de jelöltjeikre nincs.
Gulyás Gergely fideszes parlamenti képviselő egyelőre csak annyit árult el, hogy elképzelhető, hogy egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy most a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza.
A kormány által tervezett kisebb parlament 200 fős lenne, egyelőre nem világos hogy ehhez adódna-e hozzá a Jobbik által felvetett 26 határon túli mandátum, és ehhez jönne-e még pluszban a határon belül élő magyar kisebbségek 12-13 képviselője.
Magyarország határain túl nagyjából három-négymillió magyar élhet, kérdés, közülük mennyien igényelnek majd magyar állampolgárságot és mennyien töltik be 2014-re a 18. életévüket. Egyes számítások szerint néhány százezren lesznek, akik elmehetnek majd szavazni.
Választójog: megoszló politikusi vélemények
Krónika, 2010. október 26.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára jelenleg elsődleges az erdélyi magyarok romániai képviselete, ám Markó Béla, a szervezet elnöke szerint a teljes jogú magyar állampolgárság feltételezi az egyén választójogát is.
Ám megfontolandó, hogy azt állandó magyarországi lakóhelyhez kössék-e – nyilatkozta a politikus a Duna Televízióban vasárnap este. Markó azt sem tartotta kizártnak, hogy az erdélyi magyarságot egy Magyarországon bejegyzendő szervezet jelöltjei képviseljék a magyar Országgyűlésben.
A Székely Nemzeti Tanács ugyanakkor természetesnek tartaná a szavazati jog kiterjesztését a határon túli magyarokra, sőt utóbbiakat választhatóvá is tenné Magyarországon. Mondván: a magyar Országgyűlés sok döntése kiterjed az erdélyi magyarok és a székelység életére, befolyásolja mindennapjaikat.
„Nem tartom jó ötletnek" – így reagált a választójog kiterjesztésének lehetőségét firtató kérdésre Bugár Béla, a szlovákiai Most-Híd szlovák–magyar párt elnöke.
„A magyarországi parlamenti csatározásokba bevonni a határon túli magyarokat a választások kapcsán eléggé merész és felesleges javaslat. Másfelől ennek vannak hátulütői: idegen országok területén hogyan kampányolnának a magyarországi választások kapcsán a határon túli magyarok?" – fogalmazta meg aggályait és ellenvetéseit a politikus.
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke a magyarországi szavazati jog kiterjesztésének inkább az előnyeit sorolta. „Nagyon komoly döntésnek és lépésnek tartom a kezdeményezést. Bízom benne, hogy ez is segíti az embereket abbéli döntésükben, hogy vállalják a kettős állampolgárságot" – érvelt Berényi József, az MKP elnöke.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében nyilatkozó Brenzovics László úgy látja: a választójog megadása nyilván erősen befolyásolja majd mind Kárpátalja, mind a világ egész magyar közösségét, hiszen szavazataikkal először tudják majd befolyásolni a magyarországi politikát.
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Heti Hírmondó stúdiójában a kérdésről úgy nyilatkozott: náluk is most kezdenek a kérdéssel komolyabban foglalkozni, és az ottani magyarok körében is kitapintható a kétféle álláspont. Véleményét azzal egészítette ki: nem volna jó a határon túli magyar közösségek számára, hogyha a magyarországi belpolitikai csatározások tárgyává válnának.
KÁRPÁT-MEDENCE
Szlovák nyelvtörvény: a Híd üdvözli a Velencei Bizottság értékelését
Stop.hu, 2010. október 26.
A szlovákiai Híd párt üdvözölte a Velencei Bizottság szlovákiai államnyelvtörvényről készített értékelését, miszerint konfliktus nélkül létezhet egymás mellett a többségi lakosság államnyelv-használati, illetve a nemzeti kisebbségek anyanyelv-használati joga.
"A bizottság következtetései a többségi lakosság és a nemzeti kisebbségek pozitív viszonyán alapszanak" - olvasható a magyar-szlovák polgári párt állásfoglalásban, amelyet Czuczor Nóra, a párt szóvivője juttatott el hétfőn az MTI pozsonyi tudósítójához.
A Híd örömmel fogadta a Velencei Bizottság értékelését, miszerint az államnyelv és a kisebbségi nyelv használata nemcsak konfliktusmentes, hanem azokat a határokat is megszabja, melyben az ország kellemesebbé és élhetőbbé válik.
"A kisebbségek jogai nem korlátozzák a többség jogait, ezért a Híd meglepetéssel figyeli egyes politikai pártok kijelentéseit, melyek a kisebbségi nyelvhasználatban veszélyt látnak a szlovák nemzetre és a szlovák nyelvre nézve egyaránt" - mutat rá az állásfoglalás.
A koalíciós párt aláhúzza: "Pozitívan értékeljük azt a tényt is, hogy a Velencei Bizottság nagy részben azokat a rendelkezéseket ajánlotta kiiktatni a törvényből," amelyeket az aktuális törvénymódosítási javaslat is mellőzne.
"A Híd a Velencei Bizottság megállapításaival összhangban próbálja meg a jövőben meggyőzni Szlovákia lakosait és a politikai partnereit arról, hogy a szlovák nyelv védelme és a kisebbségi nyelv védelme nem áll ellentétben egymással, hanem kiegészítik egymást. A Híd parlamenti frakciójának tagjai a bizottság értékelése alapján fogják benyújtani törvénymódosítási javaslataikat a törvényalkotási folyamatban" - zárul a nyilatkozat.
Szlovákiában eddig sem az érintett állami szervek, sem a szlovák politikai pártok még nem reagáltak a Velencei Bizottság államnyelvtörvényt értékelő jelentésére. Az értékelést tavaly szeptemberben maga Szlovákia kérte, miután az államnyelvtörvény módosítása nemcsak a szlovák belpolitikában váltott ki vitákat, de feszültséget okozott Pozsony és Budapest viszonyában is.
Bugár Béla, a Híd elnöke néhány hete Pozsonyban arról biztosította Knut Vollebaeket, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosát, hogy Szlovákia nem zárja ki, hogy a Velencei Bizottság állásfoglalása alapján további változásokat eszközöl az államnyelvtörvényben, amelynek módosítási javaslatát már a parlament elé terjesztette a kormány.
Az 1990-ben alakult és független nemzetközi szakértőkből álló Velencei Bizottság, amely az Európa Tanács tanácsadó szerve, azt vizsgálta, hogy a szlovák államnyelvtörvény megfelel-e az európai normáknak.
Megoszlik a határon túliak véleménye a választójogról
Kitekintő, 2010. október 26.
Megmozgatta és véleményformálásra sarkallta a határon túli magyar politikát az új magyar alkotmány kapcsán felmerült kormányoldali elképzelés, amely szavazati jogot biztosítana Magyarországon a magyar állampolgársággal is rendelkező határon túliaknak. A magyar közösségek tagjainak véleménye megoszlik a kérdésben. A politikai képviseletek zömmel támogatják a lépést - néhol azonban ellenzik, mások a tempót és a tartalmat illetően is óvatosságra intenek. A potenciális új választók véleménye megoszlik a kérdésről - derült ki a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este sugárzott összeállításból.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség számára jelenleg elsődleges az erdélyi magyarok romániai képviselete, ám Markó Béla, a szervezet elnöke szerint a teljes jogú állampolgárság feltételezi az egyén választójogát is. Ám megfontolandó, hogy azt állandó magyarországi lakóhelyhez kössék-e – nyilatkozta a politikus a Duna Televízióban. Amint azt sem tartotta kizártnak, hogy az erdélyi magyarságot egy Magyarországon bejegyzendő szervezet jelöltjei képviseljék a magyar országgyűlésben.
A Székely Nemzeti Tanács ugyanakkor természetesnek tartaná a szavazati jog kiterjesztését a határon túli magyarokra, sőt, utóbbiakat választhatóvá is tenné Magyarországon. Mondván: a magyar országgyűlés sok döntése kiterjed az erdélyi magyarok és a székelység életére, befolyásolja mindennapjaikat.
Bugár nem javasolja, az MKP üdvözli a lehetőséget
Nem támogatja
„Nem tartom jó ötletnek" – így reagált a választójog kiterjesztésének lehetőségét firtató kérdésre Bugár Béla, a szlovákiai Most-Híd párt elnöke. „A magyarországi parlamenti csatározásokba bevonni a határon túli magyarokat a választások kapcsán eléggé merész és felesleges javaslat. Másfelől ennek vannak hátulütői: idegen országok területén hogyan kampányolnának a magyarországi választások kapcsán a határon túli magyarok?" - fogalmazta meg aggályait és ellenvetéseit a politikus. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke a magyarországi szavazati jog kiterjesztésének inkább az előnyeit sorolta. „Nagyon komoly döntésnek és lépésnek tartom a kezdeményezést. Bízom benne, hogy ez is segíti az embereket abbéli döntésükben, hogy vállalják a kettős állampolgárságot" - érvelt Berényi József, az MKP elnöke.
A KMKSZ a magyarországi politika befolyásolására számít
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében nyilatkozó Brenzovics László úgy látja: a választójog megadása nyilván erősen befolyásolja majd mind Kárpátalja, mind a világ egész magyar közösségét, hiszen szavazataikkal először tudják majd befolyásolni a magyarországi politikát.
Szerbiában létezik pozitív példa – de másutt lehetnek feszültségek
Elviekben nincs probléma a választójoggal
Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke a Heti Hírmondó stúdiójában a kérdésről úgy nyilatkozott: náluk is most kezdenek a kérdéssel komolyabban foglalkozni, és az ottani magyarok körében is kitapintható az előbbi nyilatkozatokban megjelent kétféle álláspont.
Az viszont tény, hogy a magyar állampolgárság kérdése és annak következményei nem okoznak akkora feszültségeket Vajdaságban, mint más Kárpát-medencei országokban - tette hozzá.
A vajdasági magyaroknak ugyanakkor régiós tapasztalatuk is van a témában: Horvátország megadta a lehetőségét a határokon túl élő horvát állampolgároknak, hogy szavazzanak az anyaországi választásokon. „Én láttam a horvátországi kampány lecsapódását Szerbiában; plakátok voltak, jelöltek kampányoltak, ezek többé-kevésbé ismert dolgok nálunk. És nem láttam egyetlen negatív következményét sem a horvát közösség számára, akik éltek horvátországi szavazati jogukkal" - fejtette ki nézetét Pásztor István.
Megjegyezte ugyanakkor: nem mindenhol, nem minden országban élik meg így a kérdést, és ahol más a viszonyulás, ott bizonyos feszültségekkel és nehézségekkel jár majd az újítás. „Ezeket is végig kell gondolni, mint ahogy azt is fontosnak tartanám, hogy ez a kérdés ne úgy csapódjon le a magyar belpolitikában, mint ahogy a külhoni magyar állampolgárság a népszavazás kapcsán lecsapódott. Nem szeretnénk olyan magas árat fizetni ennek a kérdésnek kapcsán, mint akkor fizettünk" - érvelt Pásztor István. Véleményét azzal egészítette ki: nem volna jó a határon túli magyar közösségek számára, hogyha a magyarországi belpolitikai csatározások tárgyává válnának.
A VMSZ elnöke szerint egyébként ha már az állampolgárság megadását nem köti lakóhelyhez a januártól életbe lép magyarországi szabályozás, akkor a választójogot sem kellene magyarországi lakhelyhez kötni. Viszont utóbbi korlátozott lehetne, a pártlistákra vonatkozhatna, nem pedig az egyéni jelöltekre.
Parlamenti képviselet - egy későbbi fázisban
Ami a választhatóságot, illetve a Markó Béla által ennek kapcsán említett megoldást illeti, Pásztor István úgy reagált: elképzelhetőnek tartja, ám nem ebben a pillanatban hanem pár év múlva, egy „következő nekifutásnál". „Azt gondolom, hogy most egy visszafogottabb, nem közvetlen parlamenti képviseletre törekvő választási lehetőséget kellene biztosítani" - nyilatkozta a politikus a Heti Hírmondó stúdiójában.
A kérdésre, hogy személy szerint ő miért tartja fontosnak a szavazati jog kiterjesztését, Pásztor István úgy reagált: az állampolgárságnak kell legyen tartalma, és az egyik éppen a választójog.
Azt nem gondolná, hogy a határon túliak politikai véleménynyilvánítása „meghatározó vagy perdöntő lehetne" az elkövetkező magyarországi választásokon. Viszont fontos lenne a határon túliak beleszólása azért, mert a parlamenti választások eredményeként alakulnak ki azok a nemzetpolitikai elképzelések, amelyek lecsapódása a határon túli magyar közösségekre egészében és egyénileg is érvényesek – mondta a vajdasági magyar politikus.
A lehetséges választók véleményei
A Heti Hírmondó által megkérdezett határon túli magyarok – a potenciális külhoni választók – eltérően reagáltak a magyarországi választási jog lehetőségére. „Sok magyar is szavazna, innen, Romániából is, mert a magyarság jövőjéről van szó, és az fontos számunkra" - hangzott egy erdélyi vélemény. Más vélemény szerint nem helyes a lépés, hiszen a leendő választók nem élnek Magyarországon, nem ismerik az ottani helyzetet, így az sem lenne helyes, ha beavatkoznának a magyarországiak ügyeibe. Egy idősebb megszólaló azt mondta: soha nem volt kedve a román állampolgársághoz – ő magyar állampolgárként született, és úgy is szeretne majd meghalni. Ugyanakkor megfogalmazódott az a nézet is: nehéz összeegyeztetni a választások eredeti célját azzal, hogy bár egy nemzet keretén belül, de mégis „határon túlra" leadott szavazatával valaki eldöntse: Magyarországon ki vezessen és milyen politikai döntések szülessenek ezáltal.
Új elnököt választott a Vajdasági Magyar Demokratikus Közösség
MTI, 2010. október 26.
Új elnököt választott a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) a július 7-én elhunyt Páll Sándor helyére; Csonka Áron eddigi alelnök a szombaton Bácsgyulafalván (Telecka) tartott rendkívüli kongresszuson lett a párt új vezetője. Megbízatása két évre szól, a jelenlegi pártszervek mandátumának végéig - írta internetes oldalán kedden a Magyar Szó című délvidéki napilap. A kongresszuson a küldöttek megerősítették a VMDK statútumát. A közgyűlés emellett támogatásáról biztosította az állampolgárság könnyített megszerzésére vonatkozó magyar törvényt.
Csonka Áron, a Vajdaság Ma hírportálnak nyilatkozva elmondta, hogy a párt hosszú távú célja változatlanul az autonómia elérése.
Elmondta, készek a többi vajdasági magyar párttal való együttműködésre, mivel álláspontjuk szerint "minden olyan konkrét kérdésben, amely a nemzet érdekét szolgálja, konszenzusra kell törekedni, és meg kell próbálni összefogni ezeket a törekvéseket".
A 34 éves új pártelnök az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának szerb nyelv és irodalom szakán szerzett tanári diplomát. Adán él és szerb nyelvet oktat a helyi Műszaki Iskolában, s a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban is tanított. Jelenleg Ada község képviselő-testületének elnöke, korábban két cikluson át volt községi képviselő. 2000 óta tagja a VMDK-nak, amelyben 2004-től tanácstag, majd 2008-tól az elnökség tagja és alelnök is egyben.
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
Strasbourgi bírák szigora
Új Magyar Szó, 2010. október 26. – Bogdán Tibor
A nemzetközi fórumok megelégelték, hogy a román illetékesek két évtizede akadályozzák a kommunista rendszer által elkobzott javak visszaszolgáltatását.
Miután a román állam több figyelmeztetést is kapott és jó néhány tulajdonjogi pert elveszített az Európai Emberjogi Bíróságnál – több millió eurós kártérítést fizetve a felpereseknek –, a strasbourgi fórum most, történelmi precedensnek tekintett döntést hozott: első ízben kívánja alkalmazni Románia esetében az úgynevezett irányadó eljárást, amely, a szakértők szerint egy lépéssel közelebb viszi az országot az Európa Tanácsból történő kizáráshoz.
Miután a román állam több figyelmeztetést is kapott és jó néhány tulajdonjogi pert elveszített az Európai Emberjogi Bíróságnál – több millió eurós kártérítést fizetve a felpereseknek –, a strasbourgi fórum most, történelmi precedensnek tekintett döntést hozott: első ízben kívánja alkalmazni Románia esetében az úgynevezett irányadó eljárást, amely, a szakértők szerint egy lépéssel közelebb viszi az országot az Európa Tanácsból történő kizáráshoz.
Másfél évnyi türelmi idő
Az emberjogi bírák annak nyomán jutottak erre az elhatározásra, hogy előzőleg, 2008-ban és 2009-ben következetesen úgy ítélték meg, hogy a román kártalanítási mechanizmus nem vezet a kívánt eredményre, és ennek alapján azt az ajánlást tették Bukarestnek, hogy szavatolja „a lényegi, hatékony, gyors és kiszámítható visszaszolgáltatási eljárást".
Az eljárásra két per kapcsán kerülne sor, azzal az indoklással, hogy a román állam megtagadta a felpereseknek igazat adó, végleges és visszavonhatatlan bírósági ítélet alkalmazását, ezzel pedig megsértette az Európai Emberjogi Egyezmény 1. számú Protokollumának első cikkelyét. Gyakorlatilag a strasbourgi bíróság 18 hónapos határidőt adott Bukarestnek a jelzett „törvényhozási, közigazgatási és költségvetési" rendellenességek orvoslására.
A nemzetközi fórum indoklása szerint a törvénykezési rendellenesség abban áll, hogy Romániában az utóbbi években legkevesebb húsz alkalommal egészítették ki, illetve módosították az elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatását rendező jogszabályt; mindennek során egymásnak ellentmondó rendelkezések is születtek. A közigazgatási rendellenességek tekintetében az európai emberjogi bírák azt kifogásolták, hogy a román állam több alkalommal nem tartotta tiszteletben az igénylés benyújtása és megoldása közötti, törvényben szabályozott határidőt.
Költségvetési rendellenességet pedig azzal követtek el a romániai illetékesek, hogy ígéretet tettek a természetben vissza nem szolgáltatható ingatlanok esetében azok piaci árának kifizetésére, jóllehet erre nincs elegendő pénz a költségvetésben, olyan mértékben, hogy a fennálló helyzetben még a Tulajdonalap léte is megkérdőjeleződik. A román államra, amennyiben másfél év alatt nem orvosolja a jelzett problémákat, komoly szankciók várnak, amelyek akár az ország Európa Tanácsból történő kizárásáig is elmehetnek.
Tárcaközi bizottság
Răzvan Horaţiu Radu, Románia kormányképviselője az Európai Emberjogi Bíróságnál ennek ellenére úgy véli, figyelembe kell venni a strasbourgi döntés pozitív kihatását is Románia szempontjából: nevezetesen azt, hogy az ország 18 hónapos türelmi időt kapott a jelzett rendellenességek orvoslására. Arról viszont nincs teljes mértékben meggyőződve, hogy Bukarest tiszteletben tudja tartani az emberjogi bírák által kijelölt határidőt, bízik viszont abban, hogy nem kerül sor Románia Európa Tanácsból történő kizárására.
Emil Boc kormányfő tárcaközi bizottság létrehozását kérte a strasbourgi fórum által jelzett, a kommunista rendszer idején elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatásának folyamatában megnyilvánuló hiányosságok megszüntetésére. Az új testület intézkedéscsomagot fogad majd el ennek érdekében. A bizottság a külügyi, az igazságügyi tárca, valamint a Tulajdon-visszaszolgáltató Országos Hatóság szakértőiből áll.
Kormányilletékesek szerint a megoldás mindenekelőtt e hatóság feladatkörébe tartozik, hiszen ezt az intézményt bízta meg korábban a kabinet az emberjogi bírák által megfogalmazott észrevételek elemzésével és megoldásával.
Pervesztes Románia
A tárcaközi bizottságnak lesz munkája bőven. Romániából ugyanis rengeteg panasz érkezett a strasbourgi bírósághoz: az ügyfelek számát tekintve 9750 dossziéval a negyedik helyen áll Oroszország, Törökország és Ukrajna után, a panaszosok lakossági részaránya tekintetében azonban listavezető.
Több tucatra rúg azoknak az ítéleteknek a száma, amelyben az emberjogi bíróság kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot, bár a testület nagyon szigorúan megszűri a panaszokat, azok 97 százalékát vagy megalapozatlannak, vagy nem a testület hatáskörébe tartozónak ítélte meg.
Tavaly például a román állampolgárok által benyújtott 4247 panasz közül mindössze 153 esetben állapított meg jogsértést. A román államot elmarasztaló ítéletek negyven százaléka – 91 határozat – a tulajdonjog megsértése, 36 százaléka – 72 döntés – pedig a méltányos romániai perlefolytatás hiánya miatt született meg. Jelenleg több mint ezer, Romániából érkezett tulajdonjogi dosszié vár megoldásra az emberjogi bíróságnál.
A strasbourgi bírák a román államot egyébként 1994 és 2009 között összesen 36 millió euró kártérítés megfizetésére kötelezték. A Bukarest által elveszített perek száma 2007 után rohamosan megnőtt, addig az államot ugyanis csupán 4,5 millió eurónyi kártalanításra ítélték Strasbourgban.
A testület döntései nem egy esetben gyökeresen megváltoztatták a romániai jogszabályok egy-egy kitételét, így például az előzetes letartóztatással, a telefonlehallgatással, a tulajdonjoggal kapcsolatos rendelkezéseket.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Az erdélyi ügy 1956-ban
Háromszék, 2010. október 23.
A valóság az, és ez a legfájdalmasabb, hogy hovatovább, egyre kevesebbet tudnak az újabb nemzedékek '56-ról, s el is ferdítik, ahogy tanítják. Ez óriási nagy baj.
A másik pedig: mind a napi politika, mind a társadalmi élet és az egész betájoltsága mintha elfeledkezett volna '56-ról. Vannak ünnepségek, koszorúzás, elhangzanak a nagy beszédek, de hol beszélhetünk magyar egységről, hol beszélhetünk szabadságról, semlegességről meg a többiekről? Szabad sajtóról? Úgymond nincsen hivatalosan cenzúra, de annál hitványabb a helyzet, mert érdekcsoportosulások vannak, amelyek kézben tartják az egész sajtót meg a kulturális és gazdasági életet. És ami van, felelősségem tudatában mondom, én ezt meg is írtam, meg is jelent több helyen, és a Hány... magyarok című könyvemben is megjelent, egy új rabszolgarendszert honosítanak meg a globalizáció szalonképes égisze alatt. Itt erről van szó. '56 eszmeisége az ösztönökben, az emberekben él. Ha szó szerint nem is tudják megfogalmazni, de bennük van.
(Bartis Ferenc, 1934, Gyergyó¬szárhegy)
Itt, Erdélyben még kevesebbet beszélünk 1956-ról. Hiszen itt, Erdélyben, nem is lehetett '56. Vagy legalábbis nem olyan értelemben, mint Magyaror¬szá¬gon. De hogy is lett volna? Az erdélyi magyarságnak kétszeresen meg kellett gondolnia, ha tenni akart valamit önmagáért. Hiszen itt még a létünk, az, hogy egyáltalán vagyunk, valahol bűn, vagy ha nem is mindig és minden szempontból az, de akkor is kell tudnunk: mi itt csak megtűrtek vagyunk. Össze¬fogni, a nagy közös akaratot megfogalmazni itt szinte lehetetlen volt, és ma is az. Mert rögtön jön valaki, jönnek erők, akik félreterelik, ha bármit teszel is. Vagy ha csak gondolni is mersz valamire. Valamire, ami a te ügyed, a néped ügye. Mert itt, Erdélyben a gondolatnál tovább alig lehetett jutni, alig tudtunk jutni. Tenni, cselekedni még kevésbé. Mi, a bűnben fogantatottak. A betolakodottak. A ,,jövevények", a megtűrtek.
Pedig 1956-ban, ha csak egy rövidke ideig is, jó volt magyarnak lenni. Jó volt ahhoz a nemzethez tartozónak érezni, vallani magunkat, mely a világon elsőnek fel merte emelni hangját a kommunizmus rémuralma ellen. És ha itt ezerszer is meg kellett gondolni, gondolnod, hogy merj-e tenni valamit, mégis akadtak, akik mertek. Akik ,,bátrak voltak", és lettek egytől egyig ,,viharvertek". Sokkal inkább, mint tetteikkel rászolgáltak volna. Itt a hatalom kettős félelemben élt. Félt az általános igazságtól ― mely mindenkinek egyforma volt, románnak, magyarnak, németnek, lengyelnek vagy bolgárnak, vagy akár orosznak is, mindenkinek, aki itt, a keleti féltekén élt. És a mindenkori román hatalom még inkább félt a magyar igazságtól. A mi igazságunktól. Ha mi csak gondolni mertük (volna), hogy van olyan igazságunk is, mely különbözik a többségiek ― itt, a Székelyföldön a kisebbségiek ― igaz¬ságától, máris akár a fejvesztés is megillethetett bennünket. Így volt ez akkor is, s így van ma is, 90 év óta folytonosan. Így elidegenített földünkön, így idegennek tekintett népünkkel. Csoda-e hát, ha sokszoros erők, fülek, szemek figyelték azokat, akik mertek. Akik merni merészelték, hogy egyszer csak megszabadul az emberiség a magát szocialista társadalomként megnevező embertelen rendszertől. És hogy valaha megszabadul a magyarság abból a tisztességtelen helyzetből, melybe taszíttattunk akkor, amikor elidegenítették hazánkat. És akkor, amikor ránk zúdult az idegen uralom mellett a csőcselék uralma. A kommunizmus embertelen hatalmi gépezete. Valóban: ,,Picasso kétorrú hajadonjai, hatlábú ménjei tudták volna csak eljajongani / vágtatva kinyeríteni, / amit mi elviseltünk, emberek, s amire nincsen szó, talán nem is lehet már, csak zene, csak zene, csak zene." ― jajgatja Illyés Gyula ezekben az években írt döbbenetes versében.
Így hát csodálkozunk-e azon, ha a szabadság szelétől megbizsergetett arcok mosolyra derültek. Álmodozni kezdtek a fiatalok, idősek. Álmodozni kezdtek a szabadságról, és meg is próbáltak a maguk módján cselekedni. Mert:
,,Ah, szabadság nem virul a holtak véréből!" ― kimondta, leírta ezt már Petőfi Sándor. Csak ha teszünk érte. És mi teszünk! És micsoda körülmények között kellett tenni!
Nővérem, sógorom kényszerlakhelyen, deportálva, testvérbátyám a csatornát ásta, így voltunk. Eljöttem hát én is, Kolozsváron segédmunkás lettem, azzal megegyeztem a káderessel: kérem, én nem kívánok semmit, az én iskolai végzettségem nem értékesíthető, én szakmát tanulok, azért jöttem ebbe a nehéz vegyipari gyárba, hogy kitanuljam a vegyipart. Kezdem a legelején mint segédmunkás. Hát hol kezdjem? Csak annyit kérek, hogy az összes tanulási és fejlődési lehetőséget adják meg. (Dobai István, Nagyvárad)
És aki e szavakat mondta, végzettsége tekintetében nemzetközi jogász, egy ideig Bibó István utódja a kolozsvári magyar egyetem tanársegédi székében. S ahogy elérkezett a pillanat, 1956 októberének csodálatos tavasza, a ,,szakmunkás" olyan helyzetbe kerül, hogy cselekednie kell.
Mindnyájan a népi mozgalom elkötelezettjei voltunk, és hát én nagyon-nagyon sokat adtam ezeknek az íróknak a véleményére, és megkeresték a barátaink Németh Lászlót, Kodolányit, Tamásit, Bibó Istvánt, aki elődöm volt a nemzetközi katedrán, szóval ismerkedtek, és Varga Lászlót, sógoromat pedig ott érte'56 októbere. És végig ott volt, ő nem vett részt, de hát nézője, tanúja volt a forradalomnak. Véletlenül úgy sikerült, hogy mindenütt ott volt, a rádiónál stb., mindenfelé, és aztán végül november 4-én sikerült hazajönnie. Itt beszámoltak, mint volt. És akkor tőlem várták ― ez a társaság már egész Erdélyre kiterjedt ―, meg kell ragadni az alkalmat, az Egyesült Nemzetek Szer¬ve¬zete a magyar kérdést napirenden tartotta, hozzá kell csatlakoztatni az erdélyi magyarság kérdését is. Persze, rendben van, na, hát kell írni egy emlékiratot, az ENSZ-hez elküldeni a beterjesztést az ügyben, és hogy ezt csatolják a magyar kérdéshez. Mivel én voltam az egyetlen magyar nemzetközi jogász Romániá¬ban vagy Erdélyben, na hát írd meg! Ez volt a kötelességem. Konzultáltam mindenkivel, és gondoltam, hogy jó lesz. Mások jelentkeztek önként, besegített Mikó Imre, meg hát, aki mozdíthatott valamit az ügyben, ötletekkel, egész fejezetrészekkel jöttek. Én állítottam össze a memorandumot '57 februárjában, és elvitték a barátaink véleményezésre. A memorandum négyféle megoldási lehetőséget tartalmazott. Az első az volt, hogy Erdély maradjon román uralom alatt a magyarok teljes autonómiájával, ahogy az elő van írva pont a trianoni szerződésben. A másik, hogy egész Erdélyt az ezeréves határokig csatolják Magyarországhoz, a románok hasonló autonómiájával. A harmadik, az a független Erdély rendszere, megfelelően, elég bonyolultan, de kivitelezhetően mindkét nép autonómiájával. A negyedik pedig, hogy osszák el Erdély területét a méltányosság alapján, biztosítsanak kényszer és anyagi veszteség nélküli áttelepedési lehetőséget mindazoknak, akik élni akarnak vele.
Na, kérem, végigkérdeztünk másokat is, akiket már azelőtt is ismertünk. Már nagyapám is úgynevezett kisgazda politikus volt, a negyvennyolcasoktól ezt örökölte édesapám is, meg az egész vidék. Itt is mindenki ezt a Wesselényi Miklós által javasolt megoldást szorgalmazta, nem tudom, talán a húszas évektől kezdve, de már '30 után ez általános volt, mi is ezen a véleményen voltunk. Persze, mindenki a maga előnyére egy kicsit eltért volna a méltányosságtól, és most pedig... Tudtuk jól, hogy az elkötelezett kommunisták mind a román uralom mellett szavaznak, de persze nem autonómiareferendummal. Mind a kommunista diktatúrának voltak hívei, az élen ugye Balogh Edgár, Kurkó Gyárfás meg Bálint László, Demeter János... És a magyar uralom mellett, hogy egész Erdély magyar uralom alá kerüljön, ezek között az idősebbek, érdekes, hogy inkább egyháziak állottak, idéztem is, mondom, írásban is megjelent, itt az első helyen állt Márton Áron. Nagyon impozánsan mondta, hogy népszavazással kell dönteni Erdély sorsáról, mert ő meg van győződve, hogy a románok többsége is a magyar uralom mellett szavazna, mindenki látja a különbséget. Nagyon bízott a görög katolikusokban. És ez legyen. Idézte nekem, hogy nem szabad semmiről sem lemondani, egy talpalatnyi területről sem soha. S idézte a Deák Ferenc mondását, ,,amiről a nemzet egyszer, félve a nehézségektől, lemondott, azt soha senki nem fogja visszaadni. Amit kényszerrel vettek el, azt visszahozza a jobb szerencse", ez volt Márton Áron. Vásárhelyi János azt mondta, hogy a Szentföld, Izrael, az talán csak az eltelt 3000 esztendő alatt csak olyan 50―60 évig volt zsidó uralom alatt, és többnyire amolyan két-három magyar kicsi megyényi, Pest megyénél kisebb területen működött valamilyen formában zsidó állam, amikor volt. Most már 2000 esztendeje egyáltalán nincs. De ha valaki kétségbe vonja azt, hogy a Szentföld határai Dántól Belsebáig tartanak, mert nincsenek zsidó uralom alatt, azért csak az a Szentföld, hát ez volt Vásárhelyi. Józan Miklós unitárius püspök szép beszédben szólt hozzám. Még '45 március 15-én. Nagyon rokonszenves ember volt ez a Józan Miklós, s azt mondta, hogy Erdély csak magyar uralom alatt lehet szabad, mert a magyarok a szabadságért igazán mindig megtettek mindent, és más, aki itt szóba jöhet, mindig a szabadság ellen állott. A neológ zsidó rabbi, a váradi zsidó rabbi, Naks Salvator azt mondta, hogy Erdélynek magyar uralom alá kell tartoznia, mert alapvető emberi jogokat csak a magyar adminisztráció képes biztosítani Erdélyben. A románoknak is. Aztán, aki közeli barátunk volt, és velünk ítélték el, Dobri János hajdani cserkészparancsnok, hát azt mondja: szó sem lehet erről, hogy az ezeréves határokról le kelljen mondani. A független Erdély mellett a szociáldemokraták voltak, legalábbis többségük szociáldemokrata volt, élükön Jordáky Lajos, ifj. Nagy Géza, szabadi Nagy Géza, Pásztai Géza, Demeter József stb. Szóval, szociáldemokrata vezetők, akikkel én beszéltem, Gruderrel is beszéltem, La¬katossal is. Ezek voltak. A többiek pedig mind, a társadalom minden rétegéből a Wesselényi-elv mellett álltak, mindenki attól várta, hogy valami legyen. Azután, még tán a hetvenes években is... A Wesselényi-elv a terület méltányos megosztása lakosságcsere-lehetőséggel; Weselényi Miklós 1848-ban Klauzál Gáborhoz írott levelében fejti ki... Egy székely földműves mondta nekem, háromszéki volt: mutassanak egy helyet, ahol otthonra lelhetek, és immár megyek is, mindent itt hagyok, csak valahol otthon legyek már. (Dobai István, 1924, Nagy¬várad)
Az erdélyi ügy 1956-ban (2.)
Háromszék, 2010. október 26.
A Dobai csoport nem az egyetlen, mely Erdély sorsán, népünk sorsán, jövőjén rágódott.
Egész kisgyerek korom óta tudtam arról, hogy édesapám foglalkozik egy olyan megoldással, amelyet ő akkor elfogadhatónak tartott elvben a románok és a magyarok részéről is, diákkora óta ehhez gyűjtötte az anyagokat, úgyhogy én ezt tudtam. Véglegesítette ezt a javaslatot Márton Áron püspökkel háromszor egyeztetve. '56-tal ez úgy kapcsolódik, hogy '56 körül egyeztetett Márton Áronnal, s akkor tartóztatták le. Aki betette a lábát a gyulafehérvári püspökségre, mindenkit követtek, azt remélték, hogy '56 kapcsán Erdély kérdése valamilyen formában megint időszerűvé válik, '56-ban sokan bizakodtak a nyitásban. Ezért kapcsolódik '56-hoz. Évtizedekig tanulmányozta gazdasági, népismereti, közlekedési és minden szempontból Erdély helyzetét, és neki az volt a véleménye, hogy nem egymásba ékelődve és egymással összekeveredve tud a magyar és a román együtt jól meglenni, hanem mint jó szomszédok, akik egymással nem összekeveredve élnek. Az volt a véleménye, az lenne tisztességes, hogy határkiigazítás történjen Románia és Magyarország között, de lakosságcserével, s ne egy éles beékelődéssel. Ez volt az ő javaslata szerint az a megoldás, ami tisztességes lehetett volna mind a két részről. Ő ezt kidolgozta térképen is, dokumentumban, meghatározta, hogy minden átköltöztetett helység hol találja meg azt a gazdasági és minden egyéb környezetet, amely legközelebb áll a jelenlegi helyzetéhez. Ha valakit átköltöztetünk egyik helyről a másikra, az legyen minél hasonlóbb ahhoz, ahonnan elment. Ezt is meggondolta. Nagyon sok elképzelés volt mindvégig Trianon óta. Volt olyan is, amelyik ilyesmiben gondolkodott. Ő azt szerette volna, hogy ne legyenek ezek a beékelődések, ezért lett volna szükség lakosságcserére. Ez volt az egyik felfogása. A másik pedig az, hogy ezt elfogadhatják, vagy remélte, biztos eljön az az idő, amikor ez megint aktuális lesz. Meg volt győződve, hogy ez a rendszer nem lesz végleges, s a határok sem. Ő megjárta a Szovjetuniót mint fogoly. Sok mindent előre látott. Például megmondta, hogy a Magyar Népi Szövetség igyekezete, hogy kiegyezzen a románokkal, ez is zsákutca lesz. Az is volt. Ő úgy látta, hogy a kérdés rövidesen megint időszerűvé fog válni, és legyen akkorra már egy elképzelés. (Fodor Imre, 1937, Marosvásárhely)
Az elképzelések megvoltak hát, s a vélt út is: kijuttatni az emlékiratokat az ENSZ-ülésre, ott előtárni azt a háború utáni helyzetért felelős testületnek. És azelőtt szinte természetes volt, hogy minden út az erdélyi Rómába, Gyulafehérvárra vezetett, Márton Áron püspökhöz, az erdélyi magyarság legnagyobb egyéniségéhez, élő lelkiismeretéhez. A tiszta emberhez, akinek tisztaságát még ellenségei sem vonták kétségbe. Mind Dobai István, mind Fodor Pál akkor bukott le, akkor került a szekuritáté kezébe, amikor felkeresték Márton Áront. Ezt még megengedte a hatalom, hiszen Márton Áron ellen is kellett a ,,terhelő dokumentumokat" gyűjteni.
Olyanszerűek ezek a vélemények, hogy vagy egyénileg vagy a testületeknek számított a véleménye, és ezek között a végén nem volt, aki Márton Áronnal beszéljen, hát menjek én. Jól ismertem Márton Áront, már azelőtt jártam nála, még a forradalom előtt, és szóval Márton Áronhoz elviszem én. Ez volt március 20-án, és hát... (Dobai István, 1924, Nagyvárad)
Jöhetett és jött is a megtorlás. Dobainak és csoportjának, s jött Fodor Pálnak és mindenkinek, aki tudott az általuk végzett munkáról, kidolgozott tervről. Mert hogy is tűrhette volna el a hatalom, hogy az erdélyi magyarság nemzetközi fórumhoz forduljon az ő problémáival? Hiszen boldogságban éltünk, a legnagyobb boldogságban, mely a történelem során ráragyoghatott az emberiségre. Építhettük a szocializmust, hogy megteremtsük, megteremthessük a majdan virágzó kommunizmus alapjait, mely itt, Románia területén csak a trikolór színei alatt volt elképzelhető. Akkor már elkezdődött a parasztság beterelése a ,,boldog életbe", a kollektív gazdaságokba, már készen állt a rabszolgarend modellje, ahol a legnagyobb bűnnek számított ellentmondani a mindentudó és mindent látó, legtökéletesebb hatalom akaratának. És még ennél is nagyobbnak, ha gondolkodni mertél. És ha népedért akartál tenni valamit. Ők ezt akarták, s kis híján életükkel fizettek ezért.
Amikor Márton Árontól hazafelé jöttem Gyulafehérvárról, '57 március 20-án letartóztattak az állomáson, és a szekuritátéra vittek, egyszer hat hónapra, aztán pedig háromszor vagy négyszer visszavittek újabb és újabb vizsgálatokra, háromszáz napot voltam a szekuritátén. Halálos ítéletet kértek, ha jól tudom, háromszoros életfogytiglanra ítéltek. Kény¬szermunkára. Hát ez nem érdekes, ha nem végzik ki az embert, én jogász vagyok, tudtam, mi van... (Dobai István)
És a rendszer dühöngővé vált. Elindultak a fejvadászok. Fejüket kellett venni azoknak, akik egy kicsit fölébe emelkedtek az átlagnak.
Ugyanazon éjszaka tartóztatták le Páskándi Gézát, Dávid Gyulát meg engem. Jöttek a vádak. Az a memorandum, amit ismertettek ott, az egyetemen... Kikerült külföldre. Megvolt a kapcsolatunk. (Bartis Ferenc, 1934, Gyergyó¬szárhegy)
És azoknak is, akik esetleg valamikor fölébe emelkedhettek volna, legyenek azok akár tizenéves gyermekek. Mert ugye a boldogság birodalmát nem lehetett, nem szabadott megzavarni. És ami azután következett, azt a történelem szégyenének is nevezhetnénk. Amikor a börtönök megteltek kínzásra, megtorpanásra kiszemelt tízezrekkel, s amikor ,,az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak haraggal!"
Ötvenhat ébredését a terror újabb, ebben a szörnyű korban nehéz len¬ne leírni, hogy ,,sohasem látott" dühöngése követte. Mert a módszerek már megvoltak, itt, ezen a földön szabadon lehetett agyon¬verni, agyonlőni em¬bereket, akár ítélet nélkül is. És ítélet? Mit számított az! Lehetett gyártani szükség esetén tonnaszámra is. Nem kellett ahhoz sem tény, sem ok, sem semmi. Csak szándék és utasítás. Ami¬ként a vádanyagot is lehetett gyártani. Az Igaz¬ság volt az, ami legkevésbé érdekelte ama hatalom urait.
A cél — letörni a szabadság akarásának még a gondolatát is, belefojtani a szót és a szuszt is azokba, akik a nemzetükért akartak tenni bármi keveset is — szentesítette az eszközöket.
Oda voltam bilincselve, s úgy ütött. Csinálta azt is, hogy kitépte a két kicsi lábujjam körmét. Mikor a fadarabot beverte a fülembe. Olyan is volt, hogy önmagát hergelte... Tizenkilenc csonttörésem volt. Rájöttem arra, hogy az egészet mondvacsináltan fogalmazták meg, neveket tettek be ártatlanul. Nagyon jól tudták az írást is utánozni... Bevittek a tárgyalásra... Ott volt Várhegyi, Demény, Kiss Kálmán... Én akkor voltam azon a tárgyaláson, a bíróság elrendelte az orvosi kezelést, s akkor engem elvittek Văcăreşti-be, a rabkórházba, ott hónapokon át kezeltek, akkor vissza a börtönbe... A szüleim, édesanyámék fellebbeztek. Bukarestből is kijöttek, az már nem a régi bíróság volt... Nagy Tibor, a kolozsvári ügyvéd, amikor kezdett védeni, hogy elvtársak, politikai dolgok, olyan a vérmérséklete, a bíró rászólt: Felhívom a védelem figyelmét, neki is biztosítunk egy cellát Szamos¬újváron. Rá volt írva a dossziéra, hogy kinek mit kell adni, és azt fent, Bukarestben döntötték el. Oda mentek a szálak, ezek eszközök voltak, pribékek. Én kereken és pontosan öt évet voltam a szamosújvári börtönben... (Bartis Ferenc)
Aztán elszedték a szemüvegemet, mindenütt nekivitt a falnak, valahogy legurultunk a pincébe, ott a betegekkel ugyanabban a kabinban, s azt mondja, Ia scoateţi scaunul! Vegyem ki a széket. Mikor vettem ki a széket, azt mondja: Mi van, meg akarom ütni? Úgy pofon vágott, hogy annál nagyobb pofont azelőtt soha nem kaptam. S akkor a falnak állított, s rám öntött egy veder vizet, úgyhogy már másnap nagyon de nagyon rossz állapotban voltam, másnap reggel már reszkettem, már gyomorgörcseim voltak, már nem tudtam józanul gondolkozni sem a félelemtől, és a fázástól sem, főleg az idegességtől. Ilyen körülmények között aztán felvittek egy cellába, ott voltam vagy két órát, ott találkoztam az első politikai fogollyal, hasonlóképpen, frissen megverve éppen úgy, olyan gyenge állapotban. Alig mertük egymásnak a nevünket elmondani, gyanakodtunk egymásra, s akkor már a kihallgatáson az a szöveg hangzott el, hogy félre voltunk vezetve mi, fiatalok a reakció által, s amit ők évekig építenek, mi pár nap alatt tönkretesszük, meg ilyen szövegek. (Lay Imre, 1938, Brassó)
De akkor már olyan fáradt voltam, hogy elmentem, s lefeküdtem. Lefeküdtem egy vasrácsra, mert nem volt szalmazsák. Takaróm se volt, úgy átfáztam reggelre, hogy a hónom alatt is hideg volt. Mondom a társaimnak, nézz oda, én is lefeküdtem... Ha lenne élelmem! Ha lenne ruhám! Kapnék rendes ágyat! Közben én nagyon erős voltam, tornásztam, atletizáltam, erős voltam. Addig. De nem kapok semmit, csak akkor, amikor már minden késő lesz. Ez volt novemberben, a következő év márciusában megállapította Cserna Feri orvos, rabtárs, hogy ez tébécé s tüdőgyulladás, már akkor nem tudtam se beszélni, semmi, járni még kevésbé, feküdtem a vasrácson, és... és... nahát — úgy tűnt — mentség semmi. (Dobai István)
Az őrök azt mondták, hogy ti nem azért vagytok idehozva, hogy életben maradjatok, hanem hogy megsemmisítsünk. Ez a megsemmisítő osztály. Kb. 1430-an voltunk átvíve, és ebből fele, ha életben maradt. A többiek meghaltak... (Kelemen Imre, 1935, Szováta)
Hát így. A pokol útjai szinte kimeríthetetlenek voltak. És a bűnöd az volt, hogy nem voltál bűnös. Vagy még egyszerűbben, hogy embernek születtél. Embernek, s esetleg magyarnak is.
Az 1956-os forradalom megtorlása és az elnyomás egyszerre volt társadalmi és nemzeti
Szabadság, 2010. október 26. – Szilágyi Mátyás, kolozsvári magyar főkonzul
Köszöntöm Önöket az 1956-os Magyar Forradalom 54., a magyarországi rendszerváltás 20. évfordulóján, a magyar nemzeti összetartozás, a Kárpát-medencei összetartozás és szolidaritás ünnepén. 56-os forradalmáraink és szabadságharcosaink szabadság-eszménye, demokratikus elkötelezettsége, polgári felelősségérzete és áldozatvállalása nélkül, ma, 2010-ben nem lenne lehetséges az a nemzeti integráció, az a közösségeinket összekötő új nemzetpolitika, amelyet az új magyar kormány napjainkban meghirdetett.
Az 56-os hősök és mártírok, a budapesti, a szegedi, a debreceni, a kolozsvári, a csíkszeredai, a temesvári diákok lelkesedése nélkül, a 40-es, 50-es és 60-as években letartóztatott, meghurcolt katolikus, protestáns püspökeink, lelkipásztoraink életáldozata nélkül nem lenne lehetséges az a nemzeti egység, amelynek alapján, 2010 nyarán az új magyar törvényhozás munkába kezdett. A Magyar Országgyűlés felismerte a magyar nemzet kulturális, lelki egysége iránti igényét, és megfogalmazta, törvénybe foglalta azt. A Nemzeti Összetartozásról szóló törvényben, valamint a minden magyar ember, minden egykori magyar állampolgárságú felmenőkkel rendelkező ember elidegeníthetetlen jogát, az egyszerűsített honosítás jogát visszaállító törvényben 56-os hőseink, mártírjaink üzenetét, örökségét olvashatjuk. Ezért ma fejet hajtunk előttük, tisztelgünk emléküknek.
Tisztelgünk egyúttal a Magyar Forradalommal szolidaritást vállalt román barátaink emlékének, a zsarnokság ellen szavukat felemelő, súlyos börtönt elszenvedő vagy éppen életüket áldozó görög katolikus vagy más vallású püspökök, lelkipászto¬rok emlékének, a román diákság 56-os áldozatai emlékének is. Ők voltak azok, akik minden történelmi vita és nézeteltérés ellenében is, felelős kiállásukkal román oldalról megalapozták és fenntartották Kárpát-medencei összefogásunk, a mai, európai elveken alapuló együttműködésünk, az Európai Unióban megnyilvánuló közép-európai megkülönböztetett partnerségünk lehetőségeit. Köszönjük ezt a kiállást román barátainknak.
1956-ban a magyarság szabadságvágya, nemzeti értékeinek tisztelete, összetartozás-élménye, demokratikus, polgári elkötelezettsége egyszerre mozdult meg. Az elnyomó szuperhatalom és annak magyar kiszolgálói ellen Budapesten és más magyarországi városokban fellángoló fegyveres küzdelem mindössze két hétig tartott. A barikádok védői a harckocsik vasáradata ellen alig két hétig tudtak kitartani. És ennek a két hétnek az ára a következő években sok ezer magyar ember szenvedése, meghurcolása, tönkretétele, megalázása, meggyilkolása lett.
Egyszerre mozdultunk meg, mert a magyarországi forradalmi és szabadságharcos hullám nem állt meg az országhatároknál, a társadalmi földrengés össz-Kárpát-medencei erejű volt. Itt és most, Kolozsváron, Erdély fővárosában megemlékezve különösen át kell érezzük, világosan tudatosítanunk kell magunkban, hogy a 14 magyarországi dicsőséges és tragikus nap erdélyi lenyomata és megfelelője, az 1956-os és azt követő többéves magyarországi megtorlás erdélyi lenyomata és megfelelője egy méreteiben szélesebb, kegyetlenségében súlyosabb és időtartamában hosszabb megtorlás és elnyomás volt. A megtorlás és elnyomás egyszerre volt társadalmi és nemzeti.
Nagy Imre mártír miniszterelnökünk erdélyi sorstársai azok a korábban polgári magyar pártokban tevékenykedő magyar politikusok, akik a kommunista terror börtöneiben, munkatáboraiban pusztultak el, mint Demeter Béla újságíró, kisebbségi politikus és társai. A börtönbe zárt, majd évtizedekig a budapesti amerikai nagykövetség szobafogságába kényszerített Mindszenty József hercegprímás, bíboros erdélyi magyar megfelelője boldog emlékezetű Isten szolgája, a kommunista börtönökben meghurcolt Márton Áron püspök volt. Apor Vilmos vértanú győri püspök partiumi, illetve szatmári megfelelője boldog emlékezetű Bogdánffy Szilárd nagyváradi és Scheffler János szatmári vértanú püspökök voltak.
A mai napon itt, Erdély fővárosában tisztelettel és kegyelettel fejet hajtunk az 1956. évi kolozsvári katolikus jurisdikciós per áldozatai, az 1958. évi temesvári református Bethánisták perének áldozatai, a protestáns teológusok és hallgatók több perének számtalan áldozata, az 1959 augusztusában tömegesen letartóztatott protestáns teológusok perének áldozatai, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségének szintén 1958 augusztusában letartóztatott tagjai, a Szoboszlai Aladár katolikus plébános nevével fémjelzett per áldozatai, Sass Kálmán és az érmelléki perek áldozatainak emléke előtt. Fejet hajtunk Dávid Gyula tanár és diáktársai 1956. októberi-novemberi mozgalmának áldozatai előtt. Fejet hajtunk az önkényesen, jogtipró módon felszámolt Bolyai Egyetem emléke előtt, annak tanárai, egykori diákjainak emlékezete előtt. Tisztelgünk a terroruralom által öngyilkosságba hajszolt Szabédi László, Molnár Miklós és Csendes Zoltán emléke előtt. Tisztelgünk az 1989-es forradalmi megmozdulásokban Kolozsváron és más erdélyi, bánáti, partiumi városokban áldozatul esett hősök, forradalmárok vagy éppen egyszerű, békés emberek emléke előtt is.
Mai Kárpát-medencei nemzeti összetartozásunk, közösségi megmaradásunk, identitásunk megőrzése budapesti és magyarországi, kolozsvári és erdélyi hőseink, mártírjaink áldozata, példamutatása nélkül nem lenne lehetséges. Fontos tehát, hogy megtiszteljük, megörökítsük a forradalmárok, szabadságharcosok, a hősök és vértanúk emlékét. Fontos és lelkesítő, hogy a kolozsvári Főtéren immár méltó helyen látható Isten szolgája, boldog emlékezetű Márton Áron szobra. Fontos és felemelő, hogy e hónap végén sor kerül boldog emlékezetű Bogdánffy Szilárd vértanú püspök boldoggá avatására, a jövő évben pedig boldog emlékezetű Scheffler János vértanú püspök boldoggá avatására is. Fontos és méltó, hogy Szoboszlai Aladár vértanú plébános emlékét immár emléktábla örökíti meg Temesváron. Fontos és méltó, hogy Kolozsváron a Sétatéren immár művészi emlékhelynél tiszteleghetünk 1956-os erdélyi hőseink áldozatvállalása előtt. Az egykori hősök, mártírok és a ma is közöttünk élő drága 56-os példaképeink megbecsülése érdekében sok minden történt az elmúlt években.
De mindez korántsem elégséges. Várat magára a perek áldozatainak, valamint túlélőinek teljes értékű jogi-erkölcsi rehabilitációja, várat magára a történelmi igazság teljes körű feltárása, a források kimerítő megismerése. Sokan – így Szoboszlai Aladár is – máig ismeretlen helyen nyugszanak. A hősök, mártírok síremlékei sok helyen szégyenszemre romokban, elhanyagolt állapotban láthatóak. 1956 november 1-jén Dávid Gyula és megemlékező társai a Házsongárdi temetőben lévő, híres magyar és román írók töredezett, rossz állapotban lévő síremlékein gyújtották meg a kegyelet gyertyáit – a nagyértékű Házsongárdi nemzeti panteon ma is pusztul, annak magyar emlékei méltatlan módon eltűnnek, rongálást szenvednek, arról az illetékes felügyelő hatóság nem gondoskodik. Házsongárd a helyi közösség szervezett védelmére szorul, és a közösség védelmező fellépéséhez az anyaország erkölcsi, diplomáciai támogatása nélkülözhetetlen. És nem utolsó sorban, várat magára a Bolyai Egyetem erőszakos felszámolásával elkövetett igazságtalanság jóvátétele, az önálló, állami, romániai magyar egyetem visszaállítása.
Az, hogy a nemzeti kegyelet ápolásának szellemi-lelki, valamint tárgyi és anyagi feltételeit együttesen megteremtsük és megtartsuk, ugyanúgy az anyaország feladata is. Megmaradásunk érdekében létfontosságú, hogy segítsünk a múlt feltárásában, történelmünk felemelő, egyben tragikus időszakának megismerésében. Számunkra, anyaországiak számára fontos, hogy lássuk a korábbi, kommunista időszak kórképét, az akkori vezetők hibáit, mulasztásait, rámutassunk a kádárista rendszer nemzetfeladó, áruló politikájának természetrajzára. Fontos, hogy a múltból okuljunk, korábbi államrendszerünk szégyenteljes bűneit felfedjük és elítéljük, azok megismétlődését mindörökre kizárjuk. Hőseink tisztelete, egyben a múlt kritikus vizsgálata az a szilárd erkölcsi alap, amely megalapozza a Nemzeti Összetartozás, Kárpát-medencei lelki-kulturális egységünk, egyben a szomszédjainkkal való partneri jó együttműködésünk stratégiáját, közép-európai és uniós partnerségünk irányvonalát.
Összetartozásunk szellemében, egymás iránti helyreálló magyarországi és erdélyi bizalommal és hittel, a nemzeti egységben való cselekvés szükségességébe vett meggyőződésemmel kívánom, hogy a mai megemlékezésünk és kegyeletünk lelki épülésünket, megerősödésünket szolgálja. Kívánom, hogy a Mindenható Isten áldja meg Önöket, bennünket mindannyiunkat, a közösség megmaradását, gyarapodását, jólétét célzó együttes erőfeszítéseinkben.
Kedves Vendégeinket most arra kérem, hogy az 1956-os Magyar Forradalommal közösséget és szolidaritást vállalt, a kommunista zsarnokság elleni küzdelemben életáldozatot hozó nagyszámú román hős és mártír – így különösen boldog emlékezetű Alexandru Todea bíboros, Paul Sever görög katolikus lelkész és számtalan paptestvére, Corneliu Căpâlna görög katolikus lelkész és 11 mártír társa, Alexandru Fântânaru és összeesküvő társai, Constantin Drăgăniţă őrnagy, a bukaresti, kolozsvári, temesvári, és más városokbeli letartóztatott, meghurcolt és meggyilkolt román diákok, 1989 forradalmának román áldozatai és megnyomorítottjai emléke előtt tisztelegve, hallgassuk meg Románia himnuszát.
|
