|
ERDÉLY
Prioritás az önrendelkezés - interjú Király Andrással
Krónika, 2010. szeptember 21. – Nagy Orsolya
Az oktatási rendszer reformja szempontjából a decentralizáció lenne az első fontos lépés Király András oktatásügyi államtitkár szerint. A szaktárca RMDSZ-es tisztségviselője a Krónikának adott interjúban kifejtette: biztos abban, hogy az új oktatási törvénytervezet mihamarabbi elfogadása számos problémát kiküszöbölhet a tanügyi rendszerben.
A képviselőház módosításokkal elfogadta a kormány által beterjesztett új tanügyi törvénytervezetet, a szenátusban azonban elakadt a tervezet cikkelyenkénti megvitatása és szavazása. Meglátása szerint mikor léphet érvénybe az új törvény, és milyen megoldásokat kínál a rendszerben adódó problémák megoldására?
Az oktatási rendszerünkben felmerülő gondokat kétfelé oszthatjuk. Külön kell tárgyalnunk az oktatás minőségével, megszervezésével kapcsolatos problémákról, és külön az intézményrendszer továbbfejlesztéséről. Az egyik legfőbb gond, hogy sok helyen abbamaradt az iskolaépületek rehabilitációja. A felújítási munkálatok viszonylag gyorsan, látványosan haladtak nagyjából 2005 és 2007 között, 2008-tól már botladoztak, és 2009-ben teljesen leálltak. Meg kell találnunk a megoldást arra, hogy kilépjünk ebből a stagnálásból, jelen pillanatban azonban nem látom a rövid távú megoldást erre. Hatalmas a lemaradás ezen a téren. Az oktatás minőségét, az oktatás szervezését illető kérdéseket csak akkor tudjuk megválaszolni, csak úgy tudunk előrelépni, ha egyrészt a főtanfelügyelőkkel, helyetteseikkel, másfelől az iskolaigazgatókkal, tagozatvezetőkkel folyamatosan konzultálunk. Persze mindenki arra vár most, hogy jelenjen meg az új tanügyi törvény, hogy egy kicsit szellősebb legyen a tanterv és az oktatás egész menete, és végre jókedvű gyerekek jöjjenek ki az iskolakapukon, ezt azonban komoly szervezési munka kell hogy megelőzze. Bízom benne, hogy hamarosan felgyorsul a tanügyi törvény vitája, és a tervezet jelenlegi formájában léphet törvényerőre. A képviselőházon már túljutott törvényjavaslat kisebbségi oktatásról szóló fejezetének sok pozitív hozadéka lesz a magyarul tanulók számára, ezért remélem, változtatások nélkül fogja azt elfogadni a felsőház.
A magyar tanfelügyelők múlt heti találkozóján, melyen Markó Béla miniszterelnök-helyettes is részt vett, elhangzott: amennyiben a jogszabály elfogadása továbbra is késik, sürgősségi kormányrendelettel kell elfogadni a decentralizációra vonatkozó részét. Mennyire fontos ez az oktatási rendszer reformja szempontjából?
Ennek is ugyanaz a lényege, mint minden decentralizációnak: a döntést ott hozzák meg, ahol annak hatása van. A legfontosabb hozadéka az, hogy az iskola közössége, vezetősége dönthet majd arról, hogy hány osztályt szeretne működtetni, milyen szakokon, milyen szintig, illetve a helyi önkormányzat is tudni fogja, mit és hogyan lehet megfelelően finanszírozni, milyen eszközökkel lehet támogatni az adott intézményt.
Felháborodást váltott ki számos erdélyi megyében, hogy több tanintézetben politikai alapon cserélték le az igazgatókat és igazgatóhelyetteseket, akiknek augusztus 31-én lejárt a mandátuma. Mi erről a véleménye?
Nem hiszem, hogy ezzel a kérdéssel különösebben foglalkozni kellene. A diák, aki a padban ül, nem RMDSZ-es, nem demokrata-liberális, és nem polgári párti. Annak, aki elnyeri az iskolaigazgatói tisztséget, elsősorban a diák és az iskola érdekeit kell néznie. Magam is pedagógus vagyok, függetlenül attól, hogy RMDSZ-tag is – a politikai hovatartozás szerintem egy tanintézet vezetésénél nem kell hogy szempont legyen. Az egyetlen elvárás, hogy az ember sikeres legyen a munkájában, s hogy az intézmény, amelynek az élén áll, megfeleljen az elvárásoknak. Az igazgatók kinevezésének hamarosan meglesz a szabályzatba foglalt módja, szigorú feltételekhez lesz kötve: bizonyos végzettség, szakmai tapasztalat, képesség lesz szükséges a funkció betöltéséhez. Eleve nem lehet majd párttag egy iskolaigazgató, innentől az élet bizonyosan megoldja majd ezt a kérdést.
A magyar tanfelügyelők kolozsvári találkozóján a tanárképzés hiányosságairól is beszéltek. A tanfelügyelők arra hívták fel a figyelmet, hogy a magyar oktatásban egyre több a hiányszakma...
Véleményem szerint a nagy baj az, hogy az egyetemi órabeosztás következtében a gyakorlati képzésre nem jut elég idő, nem foglalkoznak vele eleget. A hallgató nem kapja meg azt a lehetőséget, hogy gyakorlatban tanulja meg a szakmát. Régebben ezt jól megoldották a tanító- és óvónőképzők: „belesulykolták" a diákokba a pedagógusi hivatást. Az egyetemek ezt a kérdést mintha félvállról kezelnék. Azt hiszik, a fiatal tanár magától tanulja meg, mi a teendő az osztályteremben. Ez nem igaz. Vannak a pedagógiának írott szabályai, de íratlanok is. Ezért foglalkozik az új tanügyi törvény kiemelten a pedagógusi karrier építésével. Persze az egyetem mint autonóm intézmény továbbra is úgy működteti a szakjait, ahogy eddig, de az iskola, ahová a végzős bekerül, fenntarthatja magának a jogot, hogy csiszoljon az új tanerőn. Ennek alapján minden iskolában lesz egy tapasztalt tanár, aki mentorként segíti, figyeli a kezdőket az első évükben, és végül értékeli is a munkájukat. Ugyanezen a találkozón fölmerült a tankönyvek problémája is mint az oktatás elengedhetetlen kelléke. Sajnos ez specifikus kisebbségi kérdés: kis létszámú közösségeket nehéz megfelelő tankönyvvel ellátni. Mi azt szeretnénk, ha akár szponzorok, akár pályázatok útján megtalálnánk a módját, hogy a magyar diák is naprakész tankönyvet kapjon, vagy megteremteni a lehetőséget, hogy külföldről hozhassunk be tankönyveket. Ez nehéz, mert Romániában csak a minisztérium által jóváhagyott tankönyvek használata engedélyezett. Úgy vélem, hogy a készséget fejlesztő tantárgyak, mint az ének-zene, a rajz vagy hasonlók esetében a gyakorlati oktatás mellett akár a Magyarországról behozott tankönyvekből való elméleti tanítást is elfogadtathatnánk.
Az autonómia: létkérdés
Szatmári Friss Újság, 2010. szeptember 21. – BÁTHORY ÉVA
A vasárnapi fórumon a határon inneni és túli magyarság létének és megmaradásának legégetőbb kérdéseiről, a megújulás szükséges voltáról, az önrendelkezés különböző formáiról esett szó.
A vasárnap délutáni autonómia–fórum helyszínéül eredetileg a Nagykároly Belvárosi Gyülekezet közösségi termét hirdették meg. Az Arad, Bihar, Szilágy
és Szatmár megyei résztvevők nagy száma miatt azonban a helyiség kicsinek bizonyult és a rendezvény végül a templomban lett megtartva.
Az EMNT Szatmár megyei elnöke, Veres Kupán Enikő Koós Károly szavaival üdvözölte a megjelenteket. Az idézethez — „...kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája!" — szervesen kapcsolódtak a vendéglátók szavalatai és énekszámai, megteremtve a tanácskozás alaphangulatát.
Ezt követően Tőkés László országos EMNT–elnök, az EP alelnöke
emelkedett szólásra, összekapcsolva a fórum munkálatait a délelőtt ugyanott megrendezett Összetartozás Napján történtekkel. Hangsúlyozva, hogy a templomkertben felállított Trianon–emlékmű már a nemzet gyógyulásának irányába
mutat: nem pöröl, nem átkozódik, de összetartozást hirdető tömörségében Wass Albert jelképes sorait idézi: „a kő marad".
A nagyvilágban – és itthon
A megmaradás egyik legfontosabb feltétele azonban a megújulás
képessége, enélkül nem létezhet a nemzeti együttműködés határok fölötti egyesülést megvalósító rendszere. Ahhoz, hogy belső önrendelkezésünket
kivívhassuk, meg kell szabadulnunk az opportunista alkalmazkodás ránk erőltetett és önként vállalt formáitól egyaránt. Nem egyedül vagyunk ebben a helyzetben,
örmények, kurdok, tibetiek, újgurok küzdenek a sorsuk fölötti rendelkezésért ma
is, legtöbbjük a mienknél nehezebb körülmények között. Európában pedig a legtöbb országban megvalósult már ez a kisebbség és többség számára
egyaránt igazságos és előnyös intézmény. Törvényes úton, a többségi nemzet haladó erőivel együttműködve kell nekünk is kivívni, amíg nem késő. Mert
ha arra várunk, hogy ölünkbe hulljon, zavartalanul folytatódnak az asszimilációs folyamatok, könnyű előre látni, milyen sors vár az itt még megmaradt
magyarságra. Tibetben már többségben vannak a kínaiak, az újgurok szintén kisebbségbe kerültek saját ősi földjükön. Erdélyben 20 %–ra olvadt az alig száz éve még többségben élő magyar lakosság aránya. Tehát nincs elvesztegetni való idő.
A korrupció terjedése, a magyarság fellazítását, szétzüllesztését eredményező visszaélések, lefizetések rendszere szintén ellenünk dolgozik. Szemünk láttára
mennek tönkre olyan települések, ahol még többségben vagyunk, nemsokára olyan helyzetbe kerülhetünk, hogy már nem lesz szükségünk földjeinkre, iskoláinkra.
Különböző formák
Egész magyarságunknak önrendelkezésre van szüksége, különböző formákban, különböző szinteken: ez az egyetlen kivitelezhető, alternatív formája a határrevíziónak, hangsúlyozta Tőkés László. Ki kell használni a kedvező politikai széljárást, hiszen Magyarországon most zajlik a nemzeti öszszefogás, felemelkedés reformja. Ne tévesszük azonban szem elől az itteni magyarság árulóit, akik — anyagi vagy egyéb okokból mások parancsait teljesítve — folytatnak nemzetellenes politikát.
Ezután Toró T. Tibor, az EMNT alelnöke beszélt az anyaországgal való viszonyunk változásairól az elmúlt 90 év folyamán és határozta meg az autonómia fogalmát, mint olyan közjogi konstrukciót, amellyel megbízhatóan tudjuk rendezni viszonyunkat azzal az országgal, amelynek állampolgárai vagyunk.
Utána a Partium–érmellék– hegyközi Autonómia Kezdeményező Testület elnöke és alelnöke, dr. Szilágyi Ferenc, a PKE adjunktusa, valamint Csomortány István beszéltek a különböző, Európa–szerte bevált autonómia–formákról, amelyek a helyi sajátosságok figyelembe vételével nálunk is alkalmazhatóak — volnának.
Régió–átalakítások lehetőségéről, következményeiről — és jelenlegi, három hatályos törvényben is rögzített jogainkról, amelyekkel bízvást élhetnénk, de nem tesszük. S arról, hogy tovább lépni számunkra létkérdés. Az önrendelkezés egyszerre alapvető emberi jogunk és megmaradásunk feltétele.
Önfeladás helyett önrendelkezést! – Autonómiafórum Csíksomlyón
Erdély.ma, 2010. szeptember 20.
A március 6-án megtartott Székely Székek Fórumának folytatásaként 2010. szeptember 24-én, pénteken Csíksomlyón egy újabb tanácskozást szerveznek.
A tanácskozás témája: Önfeladás helyett önrendelkezést!
Felkért előadók: Dr. Éva Maria Barki, Patrubány Miklós, Ft. Gergely István, Ráduly Róbert, Czimbalmas Tivadar, Benkő Emőke, Ambrus Ágnes, Mózes Gyula, Veress Dávid.
A tanácskozás színhelye: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi Ház.
Kezdési időpont: délután 16 óra.
A tanácskozás nyitott és fórum jellege van.
A szervezők szeretettel és tisztelettel meghívják az ÁB tagjait, a széki elnököket, az SzNT küldötteket, a települési tanácsok tagjait és minden érdeklődő székely nemzettársukat, vegyenek részt a tanácskozáson, és kapcsolódjanak be annak munkálataiba.
Csíksomlyó, 2010. 09. 19.
Székely Székek Fóruma
Kolozsváron is tanévet nyitott a Sapienta EMTE
Krónika, 2010. szeptember 21. – Kiss Előd-Gergely
A román akkreditációs bizottság már javasolta az Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) elismerését, így az idei tanévtől a diákjai már részt vehetnek az olyan európai diákcsere-programokban, mint a CEEPUS vagy az Erasmus, beindul ugyanakkor a jogászképzés is és akkreditálták a filmművészet-média szakot is – ezek az idei tanév legfontosabb újdonságai, közölte a tegnapi kolozsvári évindító ünnepségen Tonk Márton.
A Sapientia kolozsvári Természettudományi és Művészeti Karának dékánja beszédében hangsúlyozta, arra számítanak, hogy a parlament törvényben szentesíti a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) döntését, amely zöld utat adott a Sapientia akkreditálásának. Tonk Márton ugyanakkor hozzáfűzte, idén el kell kezdődjék az egyetem új campusának a felépítése. „Nem ülhetünk a babérjainkon, új kihívásaink vannak, meg kell felelnünk a diákok elvárásainak is" – szögezte le Tonk Márton.
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja beszédében hangsúlyozta: magyar nemzetpolitikai célkitűzés az integrált magyar egyetemi hálózat létrehozása, ezért stratégiai fontosságúnak nevezte a Sapientia EMTE-t. A főkonzul elmondta: hivatalos magyar elvárás a román kormánnyal szemben, hogy a román parlament minél hamarabb rábólintson az intézmény elismerésére. Mint mondta, továbbra is stratégiai célkitűzés a magyar tannyelvű állami egyetem, valamint a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) autonóm magyar tagozatának létrehozása.
Szilágyi Pál, az egyetem rektori tanácsának tagja jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy idén mesterképzőket is indítanak a közgazdaság szakon a Budapesti Közgazdasági Főiskolával közösen.
Mádl Ferenc bízik a kettős állampolgárságban
Szabadság, 2010. szeptember 21. – Ördög Béla
Exkluzív interjú a Magyar Köztársaság volt államfőjével
A Magyar Örökség-díjak szombati átadási ünnepségén a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében jelen volt Mádl Ferenc, aki 1995–2000 között az anyaország államfői, korábban pedig a díjakat odaítélő bírálóbizottságnak az elnöki tisztségét töltötte be. A Széchenyi-díjas tudós, a nemzetközi magán- és kereskedelmi jog kutatója, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja mindig fogékonynak mutatkozott a határon túli magyar közösségek erkölcsi-szellemi felemelkedését szolgáló támogatások iránt. A hétvégére magánszemélyként érkezett Kolozsvárra felesége, Dalma asszony társaságában, és a belvárosi Transilvania hotelben szállt meg. Programjában szombaton délelőtt egy válaszúti kiruccanás is szerepelt, vasárnap pedig tanévnyitó istentiszteleten vett részt a Szent Mihály-templomban.
Elnök úr, Románia EU-csatlakozása után hamar kiderült, hogy az Unió igazából szinte csak a gazdasági vonatkozásokra érzékeny, a számára kényelmetlen nemzeti kisebbségi kérdéseket igyekszik kikerülni. Ilyen körülmények között, felemelkedésünk érdekében, az anyaországon kívül mi kire-mire számíthatunk?
Az uniós csatlakozás azért jelent valami biztatást, mert átjárhatóvá váltak a határok, a nemzetnek nemcsak virtuális, de valós értelemben is megtörtént az egyesítése: nemcsak a közlekedésben van szabad mozgás, hanem mind a kultúrában, mind a gazdaságban. Szóval ez mégiscsak jelent valamit a határokon túli magyarság számára is. Eggyé válunk lélekben, politikai kultúrában. Ilyen értelemben lehet bízni abban, hogy nem volt hiábavaló az EU-hoz való csatlakozás. Az anyaországban olyan értelemben lehet bízni, hogy Magyarország az alkotmány szerint szívén viseli a külhoni magyarok sorsának alakulását, és ehhez képest mindent megtesz, ami lehetséges. A kettős állampolgárság megteremtése csak egy lényeges lépés ebben a témában. De volt a státustörvény kapcsán mindenféle támogatás, az oktatás, a kultúra támogatása.a sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozása, majd a nyitrai egyetem létrehozása. Ezeken kívül az anyaország támogatja az autonómiatörekvéseket az egyes határon túli magyar közösségekben, és propagálja ezt a nemzetközi kapcsolatokban.
A magyar–román kettős állampolgárság megvalósítása valamiféle biztosíték lesz megmaradásunkra, vagy immár önként vállalt érvágásnak bizonyul majd, amely méreteiben túlszárnyalhatja a marosvásárhelyi pogromot követő elvándorlási hullámot, amelyet Kolozsváron a funári rémkorszakban tapasztalhattunk meg?
Én nem tartom valószínűnek az érvágást, mint következményt. A kettős állampolgárság gondolatának megerősödése a magyar közgondolkodásban abból indult ki, hogy a határon túli magyar nemzetiségűek meg akarják őrizni magyarságukat, magyarként akarnak otthon maradni. Nekik nem azért kell a magyar állampolgárság, hogy könnyebben elvándoroljanak. Egy részükre ilyen hatással is lesz, de valójában inkább megszilárdítja az ő hitüket és meggyőződésüket, hogy a magyar állampolgárság révén is szülőföldjükön tudnak maradni.
Ön szerint az egységes fellépésünket akadályozó politikai és civil társadalombeli megosztottságunk a mi sajátosságunk?
Én inkább úgy mondanám, általános jelenségről van szó. Mert a megosztottság a sok nemzetállamból összetevődő Európában mindenhol megvan a politikában, a társadalomban, a kultúrában.
Osztja-e azt a köztudatunkban elterjedt nézetet, hogy sajátos magyar betegségben, a mindent beborító pesszimizmusban szenvedünk?
Nem hiszek ebben. És biztos, hogy lehet harcolni ellene, méghozzá többféleképpen. Például egy olyan elismeréssel, amit most itt a Magyar Örökség-díjak átadása jelent. A magyar kultúra a múltban különösen fontos szerepet játszott. És most fölidézzük ennek értékeit, jobban bevisszük a tudatunkba.
Ha Ön a mai körülmények között töltené be a magyar államfői tisztséget, mivel próbálna támogatni bennünket?
Ha én most államelnök lennék? Minden esetre nemcsak komoly tárgyalásokat folytatnék a hivatalosságokkal, hanem sűrűn körbejárnék a határon túli magyarok közösségeinél, és beszélnék nekik az anyaország irántuk érzett felelősségéről. Ennek filozófiáját, credóját hirdetve juttatnám kifejezésre meggyőződésemet.
Utánuk nyúlt a Szeku keze?
Új Magyar Szó, 2010. szeptember 21. – Baloga-Tamás Erika
„Bánt, hogy mai napig nem tudok megszabadulni ettől, pedig áldozat voltam, zsaroltak és pszichikai terrorban tartottak" – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Vajna Imre, akiről a napokban a Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) vizsgálatai nyomán kiderült, hogy a múlt rendszerben együttműködött a Szekuritátéval.
„Bánt, hogy mai napig nem tudok megszabadulni ettől, pedig áldozat voltam, zsaroltak és pszichikai terrorban tartottak" – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Vajna Imre, akiről a napokban a Szekuritáté Levéltárát Vizsgáló Országos Tanácsnak (CNSAS) vizsgálatai nyomán kiderült, hogy a múlt rendszerben együttműködött a Szekuritátéval. S bár Vajna a kommunista titkosszolgálat áldozatának tartja magát, és méltánytalannak nevezi a CNSAS elmarasztalását, az MPP politikusa hajlandó lemondani a székelyudvarhelyi szervezet éléről és a megyei tanácsban betöltött tisztségéről.
„Nem akarom, hogy a múltam beárnyékolja, besározza a körülöttem lévőket, ezért úgy láttam tisztességesnek, ha lemondok az MPP székelyudvarhelyi szervezetében betöltött vezetői tisztségemről. Ők miután megtárgyalták, majd elhatározzák, hogy elfogadják-e vagy sem a kérésemet, a döntésre úgy gondolom, hogy a közeljövőben sor kerül" – mondta Vajna Imre lapunknak. Közölte azt is, hogy a másik politikai posztjáról, a Hargita Megyei Tanácsban betöltött tanácsosi tisztségéről is lemond, igaz, erről nem föltétlenül a kirobbant ügy miatt, hanem munkája érdekében.
„Számomra nem fontos a politikai pályafutás, nekem van egy hivatásom, egy szakmám, aminek mindig is éltem és ezen túl is ennek szeretném szentelni magam" – fogalmazott Vajna, és leszögezte, gondoljon ki mit akar, ő sem az ismerőseiről, sem a munkatársairól, sem a barátairól nem mondott semmit, igaz a Szekuritáté nem is rájuk, hanem az orvosi egyetemen tanuló külföldi diákokkal kapcsolatos dolgokra volt kíváncsi.
Vajna Imre mellett Bondor István RMDSZ-es Hargita megyei tanácstag is szerepel a lebukottak listáján. Bondor az elmúlt évek alatt több, igen magas beosztású tisztséget töltött be, volt iskolaigazgató, tanfelügyelő, majd főtanfelügyelő.
„Az igaz, hogy a Szekuritáté engem is kerülgetett, pontosabban nem a titkosszolgálat, hanem az iskola igazgatója, ahová jártam, mondta azt, hogy ha államellenes cselekedetről tudunk, akkor azt jelentsük neki, persze azt sejtem, hogy a mi faggatásunkat ő is feladatként kapta. Tizedikes diák koromtól kezdve öt éven keresztül, egészen 1967-ig próbálgattak rábírni az együttműködésre, de kijelentem, és nyugodt szívvel állíthatom, hogy nem voltam kollaboránsuk, a lapom tiszta. »Használhatatlan és nem megfelelő«– ezt tartalmazza a rólam írt jelentés, ami a Szekuritáté nyilvántartásában található, és 1967 után, miután munkába álltam, már semmilyen bejegyzés nincs rólam, nem kaptak további adatokat, ezt a CNSAS is leírta" – szögezte le lapunknak Bondor István.
Hozzátette, mindig becsülettel és lelkiismerettel töltötte be a rábízott feladatokat, tisztségeket. Az ő ügyében egyébként még nem született döntés.
Idén egyébként majdnem 300 dossziét állított össze a CNSAS: 88 személyt együttműködés vádjával perelnek, 199 személy esetében pedig az a gyanú, hogy a titkosszolgálat alkalmazásában álltak.
Sapientia: jubileumi tanévnyitó reményekkel
Új Magyar Szó, 2010. szeptember 21. – Sipos M. Zoltán
A hazai egyetemek közül elsőként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyitotta meg kapuit vaárnap Csíkszeredában, tegnap pedig Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A kihelyezett karokon a diákok, vagyis az új „egyetemi polgárok" ünnepélyes fogadalomtétele tette emlékezetessé tegnap az eseményt, az egyetemvezetés számot adott terveiről és elvárásairól is. Marosvásárhelyen háromszáz, Kolozsváron kilencven diák kezdi meg tanulmányait.
A hazai egyetemek közül elsőként a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nyitotta meg kapuit vaárnap Csíkszeredában, tegnap pedig Marosvásárhelyen és Kolozsváron. A kihelyezett karokon a diákok, vagyis az új „egyetemi polgárok" ünnepélyes fogadalomtétele tette emlékezetessé tegnap az eseményt, az egyetemvezetés számot adott terveiről és elvárásairól is. Marosvásárhelyen háromszáz, Kolozsváron kilencven diák kezdi meg tanulmányait.
Az egyetemi tanévkezdést megelőző csíkszeredai sajtótájékoztatón Dávid László rektor arról beszélt: a magyar kormány fokozott támogatásában bízik idén a Sapientia. Az egyetem alapításakor – tíz évvel ezelőtt – a magyar állam által biztosított pénzből nem csupán az oktatási folyamat fenntartására, hanem fejlesztésre, beruházásra is jutott – emlékeztetett Dávid –, később azonban már csak az egyetem működésére volt elegendő a támogatás.
A Sapientia rektora kifejezte reményét, hogy az új magyar kormány segítségével ismét lehetővé válik az egyetem fejlesztése. A rektor szerint Marosvásárhelyen kollégiumot és kutatóközpontot, Kolozsváron oktatótermeket kívánnak építeni, Csíkszeredában pedig a meglévő ingatlant bővítenék, korszerűsítenék.
A felvetésekre Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke válaszolt, aki Hargita megyei látogatásán megnyugtatta az érintetteket: a magyar kormány a jelenlegi gazdasági nehézségek ellenére a normatív támogatáson túl a fejlesztést is elő kívánja segíteni. Jakab fontosnak nevezte, hogy versenyképes tudást biztosítsanak a tanuló ifjúságnak, ennek szellemében kell segíteni a Sapientiát is. Hangsúlyozta, hogy határokon átívelő egységes magyar képzési rendszert kell kialakítani. A magyar kormány minden segítséget megad, hogy sikeresen befejeződjön az intézmény akkreditációja – tette hozzá a politikus.
Dávid László örömmel emlékeztetett arra, hogy a román akkreditációs bizottság már pozitív döntést hozott. Már csak a politikai döntés van hátra – fűzte hozzá a rektor –, még mindig várat magára a vonatkozó törvénytervezet megalkotása és elfogadása. Ezzel párhuzamosan folyamatban van a többlépcsős képzés kiépítése, melynek részeként a budapesti Corvinus Egyetemmel együttműködve mesterképzés is indult idén az egyetemen.
Bár Erdély-szerte jelentős mértékben csökken a magyar nyelven érettségizettek száma, a Sapientiára az idén több hallgató kérte felvételét, mint az előző években – emlékeztetett az oktatási szakértő. A jelenlévő egyetemi vezetők szerint ennek az az oka, hogy újabb vonzó szakokat is indítottak. Most kezdték például Kolozsváron a magyar nyelvű jogászképzést, Marosvásárhelyen pedig már működik a kertészmérnöki szak.
MAGYARORSZÁG
Tőkés Lászlóval is találkozott Budapesten a dalai láma
Krónika, 2010. szeptember 21.
Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével is találkozott tegnap a budapesti Országház felsőházi termében a magyarországi látogatáson tartózkodó Tendzin Gyaco, a dalai láma. A mintegy negyvenperces megbeszélés nyitányaképpen az erdélyi képviselő egy, a székely származású, az első tibeti–angol szótárt összeállító Kőrösi Csoma Sándort ábrázoló rézplakettet ajándékozott a vallási vezetőnek.
Tőkés László hangsúlyozta: erdélyi közösségünk mindenkor büszkén gondol arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor, aki annak idején angol–tibeti szótárával elősegítette Tibet egyedülálló kultúrájának megismerését a nyugati világ számára, közülünk való volt. Hozzátette, hogy többek között ezért is tekint a legmélyebb együttérzéssel az erdélyi magyarság a Tibetben zajló kegyetlen elnyomásra.
Tőkés László alelnök Joseph Daul, az Európai Néppárt EP-frakciója elnökének alkalmi levelét is átadta a dalai lámának, melyben a néppárti képviselőcsoport nevében az elnök nagyrabecsülésükről és támogatásukról biztosította a követendő mintaképpé nőtt tibeti vallási és politikai vezetőt. Tőkés az Európai Parlament kultúrák közötti és vallási közösségekkel folytatandó párbeszédért felelős alelnöki minőségében méltatta a dalai láma – Mahatma Ghandiéhoz hasonló – erőszakmentes, de rendíthetetlen küzdelmét, amelyet hosszú évtizedek óta folytat az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a valódi szabadság megvalósulásáért.
Az emberiség szolgálatában álló világvallások összefogásának, illetve a – keresztény – szeretetparancs európai és globális meghonosításának szükségszerűségéről szólva az EP-alelnök XVI. Benedek pápa ez irányú törekvéseit is ide kapcsolta. Tőkés támogatásáról biztosította a dalai lámát, hiszen, mint rámutatott, a kínai kommunista diktatúra továbbra is brutális eszközökkel igyekszik megtörni a tibeti nép szabadságvágyát, a kormány teljes tibeti befolyásra és hírzárlatra törekszik.
A dalai láma tömör áttekintést nyújtott a tibeti helyzetről, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy tegyen lépéseket egy európai parlamenti tényfeltáró bizottság tibeti látogatásáért, amennyiben a totalitárius rendszerek elleni leghatékonyabb fegyver – amiképpen az 1989-ben a Ceauşescu-rendszer elleni küzdelemben is megmutatkozott – a nyilvánosság és az átláthatóság. Tőkés László ismét meghívta Erdélybe az egyházvezetőt, és sajnálatának adott hangot, hogy idén nem láthatta vendégül Kőrösi Csoma Sándor szülőhazájában. A dalai láma is sajnálatosnak nevezte a román diplomácia elutasító magatartását, és arról biztosította Tőkést: örömmel eleget tesz meghívásának, amint a román kormány szívesen látja.
Tibet: elkerülhetetlen a politikai liberalizáció
1956-ban, amikor brutálisan vérbe fojtották a magyarok szabadságharcát, bár fizikai értelemben messze, Tibetben volt, „erős aggodalmat" érzett Magyarország iránt – közölte a dalai láma tegnap az Országházban folytatott tárgyalásait követően. Kijelentette: minden lehetséges alkalommal szót emel az alapvető emberi jogok védelmében, és az „emberi jóság" eszményét népszerűsíti.
„Tudatosítanunk kell, hogy az emberi jóság a belső béke forrása" – mondotta, és hozzátette, hogy a belső béke megteremti azt a – szeretetre és kölcsönös tiszteletre épülő – (fele)baráti viszonyulást, amelyet az emberek elvárnak. Kína Tibet-politikáját keményvonalasnak minősítette. Szerinte a kínai vezetőknek előbb-utóbb be kell látniuk, hogy el kell kezdeniük egy „bizonyos szintű politikai liberalizációt", különben elvesztik a világ bizalmát. „Én optimista vagyok" – mondta, és kifejezte, reménye szerint visszatérhet majd Tibetbe és kínai útlevele lesz. Kifejtette, olyan megoldásra kell törekedni, amely a tibeti nép és Kína számára egyaránt elfogadható. Azt üzente a magyaroknak: legyenek optimisták, dolgozzanak keményen, és problémáikat meg tudják oldani.
Optimizmusra biztatott a dalai láma
Szabadság, 2010. szeptember 21.
A magyar parlament megtekintésével folytatta hétfőn délelőtt magyarországi látogatását a dalai láma. Tendzin Gyaco tegnap találkozott Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével is, és ellátogat a budapesti Közép-európai Egyetemre (CEU).
Tendzin Gyaco pénteken délután érkezett meg Budapestre, a magyar Országgyűlés Magyar-Tibeti Baráti Társasága és a magyarországi tibeti buddhista szervezetek meghívására.
A XIV. dalai láma szombat délután vehette át Budapest díszpolgári címét Demszky Gábor főpolgármestertől a városházán.
Tendzin Gyaco hétvégi kétnapos nyilvános tanítására a Budapesti Papp László Sportarénában egy hónappal ezelőtt elkelt mind a 22 400 belépőjegy. A dalai láma tanítását a www.esoguru.com weboldalon hat nyelven (angol, német, orosz, román, szlovák és magyar) lehetett nyomon követni.
A dalai láma hétfőn, a magyar parlamentben tartott sajtótájékoztatóján azt üzente a magyaroknak: legyenek optimisták és dolgozzanak keményen, és problémáikat meg fogják tudni oldani. Egyben kifejtette: mindig csodálta a magyar népet 1956 hősi szabadságharca miatt.
„Úgy hallottam, hogy gazdasági problémákkal küzdenek: ne siránkozzanak, dolgozzanak keményen és optimizmussal, az élet nem egyszerű" – fogalmazott a tibeti vallási vezető. Azt mondta, szembe kell nézni a gondokkal. A politikusoknak is megvan a felelősségük, és ha nem jól intézik az ügyeket, az embereknek élniük kell a szólás szabadságával, bírálják őket – biztatta a magyar közvéleményt.
Kína Tibet-politikáját keményvonalasnak, merevnek minősítette. Szerinte a kínai vezetőknek előbb-utóbb be kell látniuk, hogy el kell kezdeniük egy „bizonyos szintű politikai liberalizációt", máskülönben elvesztik a világ bizalmát. „Én optimista vagyok" – mondta, és kifejezte, reménye szerint valamikor visszatérhet majd Tibetbe, és kínai útlevele lesz. Kifejtette, olyan megoldásra kell törekedni, amely a tibeti nép és Kína számára egyaránt elfogadható.
A gazdasági világválság négy fő okának a kapzsiságot, a spekulációt, a tudatlanságot és a félelmet nevezte. Rámutatott, hogy ezek emberi érzelmek, beidegződések, „tehát a gazdasági válságnak érzelmi okai vannak". Hangsúlyozta: még a gazdasági élet szereplőinek is tisztességesen és őszintén kell eljárniuk. Megítélése szerint a tanulságokat levonva, a válságnak pozitív hozadéka is lehet.
A dalai láma mindig csodálta a magyar népet 1956-os hősi szabadságharca miatt. Felidézte, kínai kommunista „barátai" annak idején figyelmeztették: „ha nem viselkedik jól", népe úgy járhat, mint a magyarok. Elmondta: 1956-ban, amikor brutálisan vérbe fojtották a magyarok szabadságharcát, bár fizikai értelemben messze, Tibetben volt, „erős aggodalmat és törődést fejlesztett ki magában Magyarország iránt".
Kijelentette: a 20. század a vérontás évszázada volt, amely nem tudta megoldani a problémákat; az erőszakos megoldás nem jelenthet tartós megoldást, csak a párbeszéd, és a 21. század erről fog szólni. Arra is rámutatott, a tibeti lelki erő fenntartásában éppen a kínai erőszak játszik fontos szerepet, ugyanis minél nagyobb az erőszak, „annál nagyobb a lelki erőnk és reménységünk".
A 75 éves Nobel-békedíjas vallási vezető hasonlata szerint egy olyan kert lehet pompás, amelyikben többféle színű és illatú virág van, és „ezen a bolygón különféle közösségek, kultúrák léteznek (...), az egész világ számára érték a különféle identitások megőrzése". Kijelentette: „igenis van remény arra, hogy megtartsuk ezeket a kulturális önállóságokat (...), a kisebb kulturális közösségek reményteljes jövő elé nézhetnek".
A dalai láma arról beszélt: „ha pesszimisták vagyunk, ez bukáshoz vezethet, igaz ügyért kell küzdenünk, és ha ügyünk igaz, folytatni kell a küzdelmet". Egy tibeti mondást idézett, amely szerint „ha kilencszer elbukunk, kilencszer nyerünk új erőt".
A vallási vezető – aki méltatta az Országgyűlés fenséges épületét – arról is beszélt, hogy a boldogság végső forrása a belső megbékélés, „a folyamatos gyűlölet felemészti az immunrendszerünket". „Én személyesen boldog vagyok" – mondta.
Az autonómiaharcos Erdélybe is ellátogatna
Háromszék, 2010. szeptember 21.
A XIV. dalai láma — polgári nevén Tendzin Gyatso — hetedik alkalommal látogatott Magyarországra szeptember 17—20-a között. Kulturális és szellemi hagyományok megőrzéséért, az erkölcsi felelősségtudat egyetemességének hirdetéséért, a békéért és az erőszakmentes megoldásokért folytatott munkássága elismeréseképpen Budapest díszpolgári címével tüntették ki.
A dalai láma előadást tartott a Papp László Sportarénában, melyre — a programszervező bizottság tájékoztatása szerint — rendkívül sokan érkeztek Erdélyből. Tegnap délelőtt az Országházban országgyűlési képviselőkkel és meghívott vendégekkel, közöttük Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével találkozott.
A dalai láma felidézte, hogy1956-ban, amikor brutálisan vérbe fojtották a magyarok szabadságharcát, bár messze, Tibetben tartózkodott, súlyos aggodalom töltötte el Magyarország iránt. Kijelentette: elkötelezetten minden lehetséges alkalommal szót emel az alapvető emberi jogok védelmében, és az emberi jóság eszményét népszerűsíti.
Tudato¬sítanunk kell, hogy az emberi jóság a belső béke forrása — mondotta, és hozzátette, hogy a belső béke megteremti azt a szeretetre és kölcsönös tiszteletre épülő felebaráti viszonyulást, amelyet az emberek egymástól elvárnak. Amiképpen azt a világvallások is hirdetik, mindenkor ilyen baráti viszonyulásra kell törekednünk. Kína Tibet-politikáját merevnek minősítette, de a kínai vezetők reálpolitikai szemléletváltozását tükröző kapitalista kommunizmus intézményesülésének összefüggésében optimizmusának adott hangot: reménye szerint valamikor visszatérhet majd Tibetbe, és kínai útlevele lesz.
A dalai láma tegnap a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján azt üzente a magyaroknak: legyenek optimisták, dolgozzanak keményen, és problémáikat meg fogják tudni oldani. Azt mondta, szembe kell nézni a gondokkal. A politikusoknak is megvan a felelősségük, és ha nem jól intézik az ügyeket, az embereknek élniük kell a szólás szabadságával, bírálják őket — biztatta a magyar közvéleményt.
A gazdasági világválság négy fő okának a kapzsiságot, a spekulációt, a tudatlanságot és a félelmet nevezte. Rámutatott, hogy ezek emberi érzelmek, beidegződések, tehát a gazdasági válságnak érzelmi okai vannak. Hangsúlyozta: még a gazdasági élet szereplőinek is tisztességesen és őszintén kell eljárniuk. Megítélése szerint, a tanulságokat levonva, a válságnak pozitív hozadéka is lehet.
A tibeti vezető az Országgyűlés Ma¬gyar—Tibeti Baráti Társasága és a Lehet Más a Politika (LMP) meghívására látogatott a Parlamentbe. Az LMP képviselőcsoportja a XIV. dalai lámával való találkozóján elmondta, hogy a tibeti kultúrát meg kell őrizni, és a frakció támogatja egy olyan tibeti regionális autonómia létrehozását, amely a kínai alkotmány keretein belül valósulhat meg. Szabó Tímea hozzátette: ez elsősorban arra irányulhat, hogy megőrizzék a tibeti identitást, nyelvet, kultúrát és vallást. Az országgyűlés emberjogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának LMP-s alelnöke kijelentette: az LMP meggyőződése, hogy a XXI. században a globalizáció nem jelenthet kizárólag gazdasági és politikai érdekek mentén szövődő együttműködést. Szavai szerint akkor is össze kell fogni, ha társadalmi szolidaritásra és az emberi jogok maradéktalan tiszteletére, valamint a kisebbségek jogainak védelmére van szükség.
A dalai láma és Tőkés László mintegy negyvenperces megbeszélést folyatott. Az erdélyi képviselő egy Kőrösi Csoma Sándort ábrázoló Tőrös Gábor-plakettet ajándékozott a főpapnak. Tőkés László hangsúlyozta: erdélyi közösségünk mindenkor büszkén gondol arra, hogy Kőrösi Csoma Sándor, aki annak idején angol—tibeti szótárával elősegítette Tibet egyedülálló kultúrájának megismerését a nyugati világban, közülünk való volt. Hozzátette, hogy többek között ezért is tekint a legmélyebb együttérzéssel erdélyi magyarságunk a Tibetben zajló kegyetlen elnyomásra. Tőkés az Európai Parlament kultúrák közötti és vallási közösségekkel folytatandó párbeszédért felelős alelnöki minőségében méltatta a dalai láma Ghandi¬é¬hoz hasonló, erőszakmentes, de rendíthetetlen küzdelmét, amelyet hosszú évtizedek óta folytat az emberi jogok tiszteletben tartásáért és a valódi szabadság megvalósulásáért. Az emberiség szolgálatában álló világvallások összefogásának, illetve a szeretet krisztusi parancsolata európai és globális meghonosításának szükségességéről szólva az EP-alelnök XVI. Benedek pápa ez irányú törekvéseit is ide kapcsolta. Tőkés László támogatásáról biztosította a dalai lámát, hiszen, mint rámutatott, a kínai kommunista diktatúra továbbra is brutális eszközökkel igyekszik megtörni a tibeti nép szabadságvágyát, s a kormány teljes tibeti befolyásra és tökéletes hírzárlatra törekszik.
A vallási vezető tömör áttekintést nyújtott a tibeti helyzetről, és arra kérte Tőkés Lászlót, hogy lehetőségei szerint tegyen lépéseket egy európai parlamenti tényfeltáró bizottság tibeti látogatásáért, amennyiben a totalitárius rendszerek elleni leghatékonyabb fegyver — amiképpen az 1989-ben a Ceauşescu-rendszer elleni küzdelemben is megmutatkozott — a nyilvánosság és az átláthatóság. A megbe¬szélés rendjén Tőkés László ismét meghívta Erdélybe őszentségét, és sajnálatának adott hangot amiatt, hogy idén nem láthattuk vendégül Kőrösi Csoma Sándor szülőhazájában.
A dalai láma is sajnálatosnak nevezte a román diplomácia Kína iránti szervilizmusra valló, elutasító magatartását, és arról biztosította Tőkés Lászlót, hogy örömmel eleget tesz meghívásának, amint és amennyiben a román kormányzat viszonyulása e téren kedvezőre fordul. Tőkés ígéretet tett arra: közbenjár Traian Băsescu államelnöknél és a román kormánynál annak érdekében, hogy nyugodt körülmények között látogathassa meg az első európai „buddhista szent", Kőrösi Csoma Sándor szülőfaluját.
KÁRPÁT-MEDENCE
Semjén: az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan
Kitekintő / Magyar Szó, Vajdaság, 2010. szeptember 20.
Csütörtökön este Belgrádba érkezett Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese, a KDNP elnöke. Semjén Zsolt pénteken Belgrádban a szerb államhatalom képviselőivel találkozott, szombaton pedig Irinej pátriárkával, a katolikus, az evangélikus és a református egyházak püspökeivel, Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével és dr. Korhecz Tamással, a Magyar Nemzeti Tanács elnökével tárgyal. Semjén Zsolt ígéretet kapott arra, hogy Szerbia messzemenően támogatja Magyarországot a kettős állampolgárság bevezetésének folyamatában.
Semjén Zsolt Irinej pátriárka, a szerb kormány tagjai, Pásztor István és a vajdasági magyar püspökök meghívása nyomán érkezett Szerbiába. Pénteken többek között Svetozar Čiplić kisebbségügyi és emberi jogi miniszterrel, valamint Ivica Dačić belügyminiszterrel beszélgetett. Mindkét miniszter arról biztosította a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettesét, hogy Szerbia maximálisan támogatja és támogatni fogja a kettős állampolgárság intézményét.
„Čiplić miniszterrel természetesen hosszasan beszélgettünk a Szerbiában élő magyar közösség helyzetéről. A miniszter ígéretet tett arra, hogy felgyorsítják a magyar anyakönyvi kivonatok visszaszolgáltatását a vajdasági magyar egyházaknak. Ez azt jelenti, hogy a magyar katolikus és református egyházak visszakapják a levéltárakból az anyakönyvi kivonatokat. Ez többek között a kettős állampolgárságot illetően is nagyon fontos, hiszen a polgárok az anyakönyvek alapján pontosabban tudják visszakövetni családfájukat. Ez segítséget jelent a kettős állampolgárság igénylése során" – összegezte a Magyar Szónak Semjén Zsolt, a folytatásban pedig arról számolt be, hogy Dačić miniszterrel többek között a rendőrség helyzetéről egyeztettek. A szerb belügyminiszter biztosította Semjén Zsoltot, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több magyar nemzetiségű fiatal helyezkedjen el a rendőrségnél, illetve minél több magyar rendőr dolgozzon a magyarok lakta településeken.
„Azt is megtudtam, hogy a magyarok lakta településeken a szerb nemzetiségű rendőrök részére magyar nyelvtanfolyamokat indítanak. Természetesen szót ejtettünk az etnikai indíttatású támadásokról is. Elégedettségemet fejeztem ki a rendőrség eddigi munkájával kapcsolatban. A rendőrség szerintem erélyesen lép fel ezekben az esetekben. Ugyanakkor még határozottabb eljárásra kértem a belügyminisztert. Fontos, hogy az etnikai természetű támadások esetében a lehető legszigorúbban lépjen fel a rendőrség. A belügyminiszter e tekintetben is teljes támogatást ígért. Nagyon fontosnak tartom, hogy a rendőrségnek magyar munkatársai is legyenek, illetve a szerb rendőrök magyar nyelvtudását is szükségesnek tartom a magyarok lakta településeken. A szervezett bűnözés terén a szerb és magyar rendőrség közösen fog eljárni. Erről a témáról Dačić miniszter úr hamarosan Pintér Sándor belügyminiszterrel fog tárgyalni" – részletezte Semjén Zsolt.
Mindkét szerb miniszter Magyarország támogatását kérte Szerbia európai integrációjában, valamint kérték, hogy Magyarország ossza meg Szerbiával uniós tapasztalatait. Semjén Zsolt ígéretet tett a segítségre.
Nemzetregiszter és szavazati jog
Semjén Zsolt néhány nappal korábban kijelentette, hogy van egy álma: a Magyar Tudományos Akadémiához hasonló jogállású köztestület létrehozása. Ennek a köztestületnek az lenne a feladata, hogy feltérképezze a világ minden egyes magyarját. A miniszterelnök-helyettes biztos abban, hogy a második Orbán-kormány ideje alatt sikerül megvalósítani ezt a tervet, hangsúlyozta lapunknak.
„A zsidósághoz hasonlóan a magyarság is a világ minden szegletébe szétszóródott nemzet. Fontos elérni minden magyart, aki erre igényt tart. Ezen a regiszteren keresztül az anyaország határain túl élő magyarokat többek között a magyarországi történésekről világosíthatnánk fel. Ezen kívül kapcsolatot tudnánk teremteni minden egyes magyarral és minden egyes magyar között. A külföldön, a tengerentúlon élő harmadik, esetleg negyedik, ötödik generációs magyarságnak, akik már esetleg nem beszélnek magyarul, az adott ország nyelvén nyújtanánk felvilágosítást a magyarokat érintő témákról. Ezt a regisztert korábban a levelezés bonyolultsága és az ebből adódó költségek miatt volt nehéz elkészíteni. Ma, az internet korszakában mindez már sokkal könnyebb. Számomra nagyon fontos lenne a világ minden egyes magyarjával, vagy magyar szimpatizánsával kapcsolatot kiépíteni. Egy ilyen regiszter megerősítené a világ magyarjait identitásukban, valamint a magyar ügy mellett egy világméretű lobbi lehetőségét biztosítaná. Összefogásban az erő" – vélekedett Semjén Zsolt, aki a kettős állampolgárságról, illetve a szavazati jogról is szót ejtett.
A miniszterelnök-helyettes szerint az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan. Az országgyűlés bölcsességén múlik, hogy a választójogi törvény módosításakor milyen szabályokat állapít meg. „A világban többféle rendszer alakult ki erre vonatkozólag. Horvátország és Románia szavazati jogot adott a határon túl élő horvátoknak és románoknak. Nem vagyok próféta, nem tudom megmondani, hogy az Országgyűlés hogyan módosítja a választójogi a törvényt, de bízom benne, a magyar parlament bölcsessége ezt a kérdést is megoldja" – hangsúlyozta Semjén Zsolt.
ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Azé a múlt, aki megműveli
Székely Hírmondó, 2010. szepember 21. – Borbély Zsolt Attila
Ez bizony így van, s még akkor is így lenne, ha a történelem-szakmában politikai elkötelezettségtől függetlenül mindenki a lehető legtisztességesebben dolgozna. Mert még akkor is számítana, hogy mely forrásokat használják, hogyan állítják össze őket, milyen hangsúlyokkal interpretálnak stb. Hát még úgy, hogy a történelem „megművelői", elsősorban a baloldalon a legközönségesebb hamisításokat is megengedik maguknak a közelmúltat (pl. Horthy-„fasizmus"), de még a jelenkort illetően is.
Örömteli, ha olyan intézmények alakulnak a nemzeti oldalon, melyek a múltat magyar szemszögből mutatják be, tényekre alapozva. A Nagy Magyarország című folyóirat ezek közül az egyik, melynek most életre hívták egy háttérintézményét, a Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítványt (NKTA). Az Alapítvány alig jött létre, de képviselői máris kezdeményeztek honlapjukon, a www.tortenelemportal. hu oldalon egy szavazást arról, hogy kiről nevezzék el az egyik legjelentősebb közkönyvtárat, a mindezidáig a kommunista Szabó Ervin nevét viselő gyűjteményt.
A kezdeményezésnek rögtön visszhangja is támadt, hírként repítette világgá az MTI, az Index pedig külön cikket szentelt a kérdésnek, melynek keretén belül megkérdeztek hivatalosságokat is, hogyan viszonyulnak az esetleges névváltoztatáshoz. Az Országos Széchenyi Könyvtár volt igazgatója, valamint az MSZP főpolgármesterjelöltje szerint nem indokolt a kezdeményezés, viszont Szőcs Géza kulturális államtitkár úgy véli, időszerű volna az átkeresztelés. Szerinte elég lenne a korábbi Fővárosi Könyvtár megnevezés, de ha nevet kellene választani, ő Hamvas Béla mellett tenné le a voksát.
A nevezett honlapon egyébként jelenleg Kosztolányi Dezső vezet egy hajszállal Klebelsberg Kúnó előtt. A NKTA kezdeményezése példaértékű. Húsz évvel a rendszerváltozás után igencsak itt az ideje, hogy a magyar sors számára tragikus történelmi zsákutcát jelentő kommunizmus exponensei tűnjenek el a szimbolikus térből. A kommunista szobroknak (mint pl. Károlyi Mihályé) az emlékparkban a helyük, a még élő pribékeknek a börtönben, a kommunista utca- és intézményneveknek pedig a feledés homályában.
A határok hatalma – Ki mit nem tud a másikról?
Erdély.ma, 2010. szeptember 21. – Hőnigné Zádor Éva
Ki vagyok én, és ki az a másik? Hol az innen, és hol a túl? Hol van a határon innen, a határon túl? Egyetlen pillanat alatt változik minden, ha átlépek egy országhatárt. Ha én megyek innen, Magyarországról valamelyik szomszédos országba, azonnal egy kisebbség része leszek.
Ha onnan jön ide egy magyar ember, kisebbségi létét – legalább ideiglenesen – többségi léttel cseréli föl. Idáig még csak el tudunk jutni, s némi humorral megjegyez- hetjük: az átváltozás mesterei vagyunk.
Ami azonban az innen és túl világában van, az bizony ismeretlen. Még ma, 2010-ben is, az internet és a fejlett hírközlés idején is.
Történelmi fehér foltok néha gyilkos indulatokra sarkallják a keserűségükben egymásnak eső embereket. Aztán jönnek a felsőbbrendűséget hirdetők minden oldalról, meg „az egymás vérébe mártott zászlók".
Szeretném hinni, hogy sokan tudjuk, hogy az úgynevezett utódállamokban minden lassú javulás ellenére is milyen nehéz a magyarság helyzete. Ahhoz azonban, hogy bizonyos magyarországi történéseket mindannyian megértsünk, szeretném bemutatni a II. világháború utáni magyar állapotokat.
A trianoni békediktátum országhatárok tízezernyi kilométereivel szabdalta szét a Szent Korona országát. Ennek katasztrofális gazdasági és társadalmi következményei lettek, amelyek bebetonozódtak a II. világháború után.
Gazdaságilag a határok ellehetetlenítették a környéken élők helyzetét: megszűntek a hagyományos mezőgazdasági felvevő piacok, erősen csökkent a kereskedelem. A mezőgazdaságból élők elszegényedtek, ipar alig volt, beköszöntött a nyomorúság.
Az utódállamok kíméletlen magyartalanításba fogtak az országon belüli, a háború után az országok közötti lakosságcserével és az erőszakos asszimilációval. Az intézményrendszerek ellehetetlenítése, az egyházak kirablása, a magánvagyonok államosítása , a magyar oktatás csökkentése vagy teljes fölszámolása mind a kisebbséggé lett magyarság megtörését szolgálta. Természetesen ez a többi nemzeti kisebbségre is vonatkozott, de lélekszáma miatt a magyar lakosságot érintette a legérzékenyebben.
Magyarországon ebből az elnyomásból a II. világháború után kapott a lakosság. Az állam élén a véres „Tanácsköztársaság" emigráns vezetői majd gyerekei álltak, később kiegészülve az '56-os forradalom leverőivel és gyerekeikkel. Magyarországot a „proletár internacionalizmus" aklába akarták terelni. Eszközként szovjet mintára elvették a parasztoktól a földet, a polgároktól a vagyont, az egyházaktól az iskolákat, a kórházakat, a szociális intézményeket, templomokat és azt a vagyont, amellyel mindezt működtetni lehetett. Jöttek a kitelepítések, a papgyilkosságok, a kíméletlen terror. A meggyötört nép még megmaradt templomait is csak titokban látogathatta.
Az országhatárok olyanok voltak, mint a gázai övezetben épülő fal: átjárhatatlanok. Családok ezrei szakadtak el egymástól, magyarok tízezrei vesztették el a kapcsolattartás lehetőségét. A határ két oldalán élő magyarok is elmondhatták Radnótival: „...posta se jön, köd száll le csupán barakunkra."
Ennek következtében nem is lehetett tudni, melyik országban pontosan mi történik. Magyarországon még csak feltételezhettük, hogy az utódállamok magyarsága rettenetesen nehéz helyzetben küzd a magmaradásért, identitása megtartásáért. Számukra Magyarország az „Anyaország" volt, ahol jó lehet magyarnak lenni. Hiszen minden többségi nemzet akár soviniszta módon is büszke volt önmagára. Ezekben az országokban „nemzeti kommunizmus" volt.
Magyarországon nem volt jó magyarnak lenni! A mi állami vezetőink magyar(?) létükre ki akarták ölni a magyarságtudatot a nemzetből. Segítőik ebben a kommunisták lettek, a proletárok, a nincstelen senkik, akik a mások által összegyűjtött értékekből akartak maguknak jobb életet. Természetesen megkaphatták a kitelepítettek lakását, földjét, állását, egyéb vagyonát. Azt hitették el velük, hogy ez nekik jár, mert ezt tőlük vették el az „urak". Azt elfelejtették közölni velük, hogy ezekért a javakért többnyire generációkon keresztül dolgoztak a tulajdonosok: jövőt építettek a gyermekeiknek. Ezt a jövőt törölte el a moszkovita „magyar" kormány.
Magyarországon rossz volt magyarnak lenni! Még ma is a történelemtanárok tisztességén múlik, hogy milyen mélységig tanítják Trianon tragédiáját. Meg a magyartanárokén is, mert a mai napig az elhallgatás jellemzi a tankönyveinket.
Rendőri előállítás követte, ha valaki Március 15. után két nappal még kokárdát hordott. Egy barátomat ezért a szegedi egyetemen fegyelmi bizottság elé citálták. Nálunk volt idő, amikor az iskolai ünnepélyen csak hallgatni lehetett a Himnuszt, énekelni nem. Énekelni a szép szovjet hazáról szóló dalt kellett, de a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországért, a Magyar Hiszekegyért vagy a Székely himnuszért rendőri vegzálás járt. Irredenta, fasiszta, soviniszta, antiszemita lett az, aki a határon túli magyarokat emlegetni merte.
Mi csak bűnös nép lehettünk, akikre olyanok sütötték rá a szégyenbélyeget, akik a maguk égbekiáltó bűneit a mai napig nem akarják bevallani. Tavaly nyáron jártam Kárpátalján, Szolyván. Ott legalább van emlékművük az elhurcolt és elpusztított magyaroknak, de a délvidéki magyarok ellen elkövetett népirtás emlékére fölállított kereszteket minden évben összetörik „valakik".
Évtizedekig az otthon elsuttogott mesék birodalmába kerültek olyan fogalmak, mint Trianon, Magyar Fájdalom szobra, vagonlakók, vagonvárosok, országzászló. Nekem még voltak áldott emlékű nagyszüleim és szüleim, akiktől legelőször a hazaszeretetet tanultam meg, és azt, hogy soha nem hagyhatom el a szülőhazámat. Voltak tanáraim, – többnyire már az isteni irgalmasság utáni örök hazában vannak – , akik hitüket és magyarságukat nemcsak megtartották, hanem tovább is adták. Tanítottak és neveltek bennünket haza- és családszeretetre, becsületre és tisztességre akkor, amikor állami szinten éppen az ellenkezője volt divatban.
Hát ezt az utódállamok magyarsága nemigen tudta. Mi meg azt nem, hogy például 1956-os forradalmunk rokonszenvezői ellen még a magyarországinál is brutálisabban lépett föl a hatalom Erdélyben vagy Kárpátalján, tehát Romániában és a Szovjetunió ukrán tagköztársaságában.
Magyarországon a kíméletlen agymosás a 80-as évek végéig tartott, a rafináltabb mindmáig. Az oktatás a proletár internacionalizmus majd a kozmopolitizmus, divatos szóval multikulturalizmus jegyében zajlott, s ezeknek – valljuk be – sok híve volt és van a pedagógusok között is. A hivatalos ideológiával egészen a legutóbbi időkig nem fért össze a határon túli magyarok emlegetése, így aztán csodálkozva hallgatták fiataljaink, hogy milyen szépen beszél egy felvidéki vagy erdélyi magyar. Vajon hol tanulták meg a nyelvet ilyen jól ezek a tótok és románok? Ugye, ismerős?
Ennek lett a következménye, hogy 2004-ben föl lehetett hergelni az embereket a 23 millió román vendégmunkás érkezésével, akik eleszik előlünk a kenyeret, mert miattuk nem lesz munkánk. A médiából dőlt a „Feszítsd meg!", akarom mondani a „Szavazz nemmel a kettős állampolgárságra!" a „Ne menj el szavazni!"
Nem lett volna szabad ezt a népszavazást megtartani. Elhibázott kezdeményezés volt. Aki elindította, nem ismerte úgy a magyar viszonyokat, mint aki itt él. Hiába tettünk meg mindent, mi, kisemberek, az agymosás erősebb volt nálunk, a szórólapjainknál, plakátjainknál. A nehezedő életkörülmények között, a munkanélküliség fenyegetése mellett nagy úr a kenyérféltés!
Az eredmény máig fáj. Ne tessék csodálkozni a történteken, Az okokat elmondtam. Évtizedek lelki rombolásának helyrehozatalához évtizedek kellenek. És nem minden törött gerincet lehet meggyógyítani.
A romániai magyarságot a kíméletlen pusztítási szándék és a szűkös életkörülmények megedzették. Megtanították túlélni a diktatúrát. Tudom, nem mindenkinek sikerült. Magyarországon sem.
Azokban az országokban, ahol az anyagi körülmények jobbak voltak, egy kicsit elaludt a veszélyérzet. Nekünk itt, Magyarországon Jugoszlávia a „Nyugat" volt, és Csehszlovákiába is vásárolni jártunk át. Ottani barátaink sokkal jobb anyagi körülmények között éltek, mint mi. Aztán ott is fordult a világ, Jugoszlávia egy irtózatos, népirtásokkal terhelt háború után szétesett, és a mai Szlovákiában élő magyarok is újra kaptak a sovinizmusból, a gyűlölködésből, az elnyomásból. Mára már az anyagi biztonság is eltűnt. Viszont van egy önmagában bizonytalan magyarság, amelynek egyes tagjai bajaikért Magyarországot okolják. Pedig nekik kellett volna elmenni magyar pártra szavazni, nem a renegátokat ültetni be a hatalomba!
Nem akarok Magyarországról észt osztani a többi országban élő magyaroknak. Személy szerint nagyon örülök családommal együtt a kettős állampolgárság lehetővé tételének. Tudom, sokan fanyalognak: minek az? Senkinek sem kötelező kérni. A magyarság bizonyítására tényleg nem kell papír. De sajnálom a fanyalgókat, akik nem látták öreg barátom boldogságát, aki évekkel ezelőtt kérte és megkapta a „Tiszteletbeli hódmezővásárhelyi polgár" címet. Isten áldja érte a várost, amely csillapítani igyekezett 2004. december 5. fájdalmát!
Végezetül:
„...hinnem kell: borul virágba
ez a föld és érdemes élni még!"
(Birtalan Ferenc)
Mi pedig azt keressük, ami összeköt!
Kuba: egy soha nem létezett modell végnapjai?
Krónika, 2010. szeptember 17.
A napokban sorra közölték a hírportálok Fidel Castro bejelentését, miszerint a kubai gazdasági modell már Kubában sem működik. A korábban visszavonult, önmagát néhány hete azonban reaktiváló (volt) forradalmár minderről Jeffrey Goldberggel beszélt, amikor az újságíró interjút készített vele a szigetországban. Mindez felveti a kérdést, lehetséges-e egyáltalán kubai modellről beszélni, illetve mit jelenthet Fidel fenti kijelentése.
A kubai modell kialakulását Fidel Castro hatalomátvételének idejére tehetjük. A forradalom győzelmekor, 1958-ban megdőlt Batista-rendszer idején az ország, bár hivatalosan független volt, gazdasági értelemben az Egyesült Államok uralma alatt állt. Amerikai befektetők uralták a cukoripart, a turizmust, Kuba két legfontosabb gazdasági ágazatát. Castro hatalomátvétele után kezdődött meg a kubai modell kiépítése.
A rendszer sok mindenben hasonlított a kelet-európai szocialista gazdaságokra, különbségeket is találunk. Valójában Kuba szocialista táborba sorolásának és sodródásának oka sokkal inkább a hidegháborús logika, mint annak valódi ideológiai alapja. A kubai gazdaság egyrészről egy állam által vezérelt, állami tulajdonon alapuló rendszer volt, ugyanakkor nem jellemezte a szocialista gazdaságokra oly jellemző iparosítási hajsza.
A kubai gazdaság alapvetően egy monokultúrás, a cukorexportra épülő gazdaság volt Castróék előtt is, és valójában az is maradt egészen a kilencvenes évekig. Mivel a hatalomváltás után a korábbi amerikai tőkések kivonták befektetéseiket az országból, illetve birtokaikat államosították, valamint az USA máig tartó kereskedelmi embargóval sújtotta az országot, így a hidegháborús viszonyok közepette érthető volt a Szovjetunió felé való közeledés. Ezután gyakorlatilag a szovjet segítség jelentette az ország számára a köldökzsinórt, felvásárolták a kubai cukrot, cserébe pedig fogyasztási cikkeket (élelmiszerek, közszükségleti cikkek) és energiahordozókat kapott. Bár megkíséreltek kialakítani a cukornádtermelésen kívül más mezőgazdasági ágakat is, az ország a mai napig sem önellátó.
Amennyiben lehet beszélni kubai modellről, akkor annak lényegét talán ott lehetne megfogni, hogy egy olyan országot figyelhetünk meg, melyben nagyon alacsony az életszínvonal, ha annak anyagi vonzatát vizsgáljuk, ugyanakkor viszonylag magas, ha az életminőséget kiterjesztve például a várható élettartamot, vagy az írástudatlanságot vizsgáljuk. Noha a kubai gazdaság elmarad nemcsak a fejlett világtól, de a térségbeli országoktól is az egy főre jutó GDP tekintetében, azonban más változókat is vizsgálva nem olyan egyértelmű már a kép.
A Szovjetunió felbomlása után elszakadt a fent említett köldökzsinór, melynek hatására a korábbi berendezkedést meg kellett változtatni. A cukortermelés és -export drasztikusan visszaesett: ezzel az ország elvesztette fő bevételi forrását, miközben létfontosságú cikkekből továbbra is behozatalra szorult.
A kilencvenes évek fokozatos reformjai után Kubában fellendült a turizmus, vegyesvállalati formában megjelent a külföldi tőke. Ennek hatására azonban a kubai gazdaságban egy sajátos dualizmus jelent meg, mely tulajdonképpen akár a kubai modell végét is jelentheti. A fenti reformok hatására ugyan külföldi valuta áramlott az országba, dollárért, illetve a később létrehozott, a hagyományos pesóval párhuzamosan használt konvertibilis pesóért igen sok minden beszerezhető az országban, míg hagyományos pesóért nem. Így a társadalom azon tagjai, akik olyan helyen dolgoznak, hogy fizetésüket konvertibilis pesóban kapják, lényegesen jobb jövedelmi helyzetben vannak, mint a hagyományos szektorokban dolgozók.
Ez a fajta dualizmus hosszú távon semmiképpen sem tartható fenn.
A korai reformok másik fele a mezőgazdaságot érintette: a korábbi cukornádültetvények helyén a földek egy részét magánkézbe adták, megengedték az itt termelt javak szabadpiacra vitelét, melynek hatására a monokultúrás termelés átadta helyét egy egészségesebb termelésszerkezetnek. A reformok általánosságban azt a célt szolgálták, hogy az ország alkalmazkodni tudjon a megváltozott világgazdasági környezethez, ugyanakkor továbbra is fennmaradhasson az állami kontroll.
Fidel Castro visszavonulása után a reformok tovább folytatódtak. Egy részük a növekvő szociális különbségeket igyekszik kezelni a leszakadó rétegek támogatásával. Más részük pedig olyan általános közérzetjavító intézkedéseket jelent, mint például a DVD-lejátszók birtoklásának engedélyezése. Fidel megjegyzését mindezek után az alábbiak szerint lehet értelmezni.
Amennyiben a kubai modell alatt a fent említetteket értjük, akkor tulajdonképpen az mondható ki: a korábbi köldökzsinór megszűnésével fel kell számolni azt az állam által vezérelt monokultúrás gazdaságot, mely ugyanakkor nagyfokú társadalmi egyenlőséget és viszonylag magas szintű szociális ellátórendszert jelentett. Az egalitárius álmoknak vége, a reformok egyet jelentenek a társadalmi polarizációval, ugyanakkor lehetőségeket is rejt sokak számára, hogy korábban elképzelhetetlen fogyasztói javakhoz jusson. Mindehhez az államnak ki kell vonulnia a gazdaság irányításából: a mostani köztes állapot hosszú távon nem fenntartható.
Zárszóként érdemes elgondolkodni a Kínával való párhuzamon: a kubai reformok véleményünk szerint hasonló célokat kívántak elérni, mint Kínában. Ugyanakkor látható, hogy egy olyan kis országban, mint Kuba, ez a kétvágányú fejlesztéspolitika nagy veszélyeket rejt magában.
Szerző: Vigvári Gábor, a Budapesti Corvinus Egyetem világgazdasági tanszékének tanársegédje
|
