|
EP-ALELNÖK
„Szólítsuk meg a romániai magyarság egészét"
Bihari Napló, 2011. május 7. – Mészáros Tímea
Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét, az EMNT elnökét az új magyar párt bejegyzésének helyzetéről és egyéb aktuálpolitikai ügyekről kérdeztük nagyváradi irodájában. Szóba kerültek az RMDSZ-szel való esetleges együttműködési lehetőségek is.
- Sikerült összegyűjteni az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez szükséges aláírásokat. Csütörtökön a bukaresti bíróságon elindították az EMNP bejegyzési procedúráját.
– Visszagondolva arra a kínkeserves időszakra amikor a Magyar Polgári Pártnak gyűjtötték a szükséges aláírásokat, azt kell mondjam, hogy ezzel szemben kellemes meglepetést jelentett számomra a mostani aláírásgyűjtés. Ráébredtünk, hogy a magyar polgári párt nem tudja betölteni az alternatíva szerepét az RMDSZ-szel szemben, és maga is egy „kis RMDSZ" lett ugyanazokkal a hibákkal, amelyekkel a totalitárius jellegű magyar egypárt rendelkezik. Akkor elhatároztuk az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását.
Sokan aggályoskodtak, hogy ez nem fog menni, hogy lekaszálta már előttünk a füvet az MPP aláírásgyűjtő mozgalma. Ezzel szemben két hónap alatt sikerült mintegy harmincezer aláírást összegyűjteni. Nagy volt a fogadókészség, még csak nem is kellett különösebb rábeszélő erőt kifejtenünk, vagy nem kellett ügynököket fogadnunk, akik begyűjtsék az aláírásokat. A polgári önkéntesség, céltudatosság megtette a magáét, akár még ugyanennyi aláírást is össze tudnánk gyűjteni, ha szükség volna rá. Örömmel állapíthatom meg, hogy a tervet teljesítettük. A különböző megyékben a vállalásoknak eleget tettünk. Azt szeretnénk, hogy a tusnádfürdői nyári egyetemig letegyük a nemzetpolitika asztalára a véglegesen bejegyzett pártot.
Nemzeti integráció
– Milyen együttműködési lehetőségeket lát az RMDSZ-el a Kulturális Autonómia Tanács megalakításának ügyében?
– Ami a Kulturális Autonómia Tanácsot illeti azzal kezdeném, hogy egyetlen szépséghibáját látom az elképzelésnek. Mégpedig azt, hogy ez a tanács az RMDSZ
magyar kulturális tanácsa akar lenni. Én azt mondanám, hogy legyen az erdélyi magyarság kulturális autonómia tanácsa, mert ilyen formában csak az RMDSZ autonómiáját jelzi az elnevezés. Mi a romániai összmagyarság kulturális autonómiájáról gondolkodunk. Ezzel a fenntartással el tudjuk fogadni az elképzelést. Ne legyen kizárólagosan RMDSZ-es intézmény, egy újabb intézmény a sok közül, amit monopolizál az RMDSZ egymagát tartva a romániai magyarság kizárólagos képviselőjének.
Nyilvánvaló, hogy ma már az RMDSZ a megosztó tényező a romániai magyarság életében, ma már a magyar szavazóknak a többsége nem szavaz az
RMDSZ-re még ha az aránylagosan el is nyeri az 5 százalékos küszöbhöz szükséges szavazatszámot. Sajnos azt kell mondanunk, hogy húsz év alatt oda jutottunk, hogy a magyar szavazatoknak kevesebb mint a felét tudja megszerezni az RMDSZ. Mi nemzeti integrációban gondolkodunk, és azt mondjuk, hogy hadd mozgassuk meg az egész erdélyi magyarságot. Az Erdélyi Magyar Néppárt tehát szívesen venne részt egy Kulturális Autonómia Tanács létrehozatalában, ezzel a plurális, demokratikus többlettel élve. Jóérzéssel gondolok arra, hogy amikor 2009-ben megkötöttük a magyar egységre vonatkozó egyezményt az RMDSZ-szel, ebben szerepelt a Kulturális Autonómia Tanács közös létrehozatalának a célkitűzése is. Sajnos azóta ez a magyar összefogás, amely az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumban öltött testet, meggyengült. Remélem, hogy most, amikor mi is újult erővel lépünk a politika színterére, akkor ez ösztönzést fog adni az RMDSZ-nek arra, hogy kialakítsuk közös autonómia tanács koncepciónkat, és valóban létrehozzuk ezt a tanácsot.
A magyar képviselet biztosítása
- Miben működhet még együtt a létrehozandó új magyar párt az RMDSZ-el?
– Közösen elfogadott alapelvünk és célkitűzésünk a magyar képviselet biztosítása Románia parlamentjében. Ebben a tekintetben összefogásra van szükség éspedig
az előbb vázolt összefüggésben. Szólítsuk meg együttesen a romániai magyarság egészét. Azt gondolom, hogyha azoknak a szavazatát be tudja gyűjteni az Erdélyi
Magyar Néppárt, akik már nem szavaznak az RMDSZre vagy nem is mennek el szavazni vagy éppenséggel román pártokra szavaznak, akkor eredményes lesz a
romániai magyar politikai pluralizmus, melyet annak idején a Magyar Polgári Párt meghirdetett, de amely feladathoz végül nem tudott felnőni. Sőt sorvadásnak indult. Ebben az összefogásban természetesen a Magyar Polgári Pártra is számítunk. Nem a párt tagságával van nekünk bajunk – mint ahogy az RMDSZ tagságával sem, mely elsöprő többségében jó magyar emberekből áll, akik jót akarnak – hanem a vezetőséggel. Tehát valamennyi magyar politikai közszereplőnek az lehet a közös célkitűzése, hogy képviselőinket bejuttassuk az országos, a megyei és a helyi önkormányzatokba, külön hangsúlyozva az országos jelenlétet. Ebben szeretnénk összefogni a demokratikus pluralizmus jegyében az RMDSZ-szel, illetve az MPP-vel. Ez teljesen egybehangzik az Orbán Viktor által meghirdetett nemzeti együttműködés rendszerével, amelynek keretében az Európai Parlamenti képviseletet is megemlítem e kérdésre adott válaszom befejezéseképpen.
Állampolgári kezdeményezés
– Ha már szóba került az Európai Parlament, milyen ügyekkel foglalkozott az utóbbi hetekben Brüsszelben?
– Mióta a tavaly alelnöknek választottak nagymértékben kiszélesedett a tevékenységem. Egyszerű képviselőként az emberi jogi és a kulturális bizottságban dolgoztam. E két vonatkozásban hadd emeljem ki azt, amit a harmadik világban tapasztalható emberi jogok elleni sérelmek dolgában tettem. Izgalmas kérdés, mellyel párhuzamosan a hazai magyarság, az Európán belüli emberi jogi és kisebbség jogi kérdéseket is képviseltem. A kulturális bizottságban rendkívül fontos ügy volt számomra legutóbb az állampolgári kezdeményezésre vonatkozó törvény, mely eszközt ad a kezünkbe olyan ügyek képviseletére, mint például
az autonómia ügye. Hogyha hét országból összegyűjtünk egymillió aláírást egy állampolgári kezdeményezés céljából akkor akár a mi legfontosabb ügyünket, a közösségi önrendelkezés kérdését is példás módon európai üggyé tehetjük.
Alelnökként viszont olyan ügyek kerültek a tevékenységi és szolgálati hatáskörömbe, mint a kelet- európai partnerség vagy a nyugat balkáni országok európai csatlakozásának az ügye, vagy az Európai Unió és az egyházak közötti párbeszéd kérdése. Mondhatom, hogy ezekben az ügyekben nagyon sűrű volt a programom. Azerbajdzsánnal, Örményországgal, Moldovával kapcsolatos politikai tárgyalást és missziót folytattam. Legutóbb viszont különösképpen a nyugat-balkáni integrációra összpontosult a tevékenységem. A közelmúltban találkoztunk a horvát elnökkel Szilágyi Zsolt munkatársammal együtt, annak előtte egy makedóniai küldöttséggel tárgyaltam, volt egy találkozóm a makedón nagykövettel is. Szerbiában is látogatást tettem az év elején és a szerb parlament elnök asszonyával találkoztam és különféle bizottsági vezetőkkel. Nemrég vettem részt egy reprezentatív szerbiai küldöttséggel rendezett találkozón. Ott volt Varga László is a vajdasági magyarok parlamenti képviselője is, aki az európai integráció ügyében játszik vezető szerepet. Mindezeknek a jelentősége az európai szolidaritás fogalmában foglalható össze éspedig arról a politikáról van szó, melyet a magyar EU-elnökség folytat jelen pillanatban. Nem lehet teljes az európai egység hogyha továbbra is fennmarad a nyugat-balkáni Fekete lyuk. Szerbia, Horvátország, Makedónia, vagy távlatilag Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró csatlakozása nélkül nem lehet teljes Európa. Önmagának az európai együttműködésnek a lehetősége sem biztosított ha nem teljesül ki az európai integráció folyamata.
Ezért aktív vagyok ezekben az ügyekben és bizakodó abban a tekintetben, hogy a kisebbségi és emberjogi kérdések megoldásához is hozzájárulhatok, amelyek előfeltételét képezik ezen országok felvételének. Mint egyházi embernek, a szívemhez nagyon közel áll az európai egyházi párbeszéd kérdése, amelyről a lisszaboni szerződés 17. cikkelye rendelkezik. Végre intézményes formát nyer az unió és a vallási, egyházi szervezetek kapcsolata. Európai alelnökként egyebek mellett ez az ügy tartozik a hatáskörömbe. Azt remélem, hogy ebben az évben sikerülni fog az említett 17-es cikkelynek az életbe léptetése és ezáltal megteremtjük az európai egyházi párbeszéd intézményes kereteit.
Fontos kérdés
– Nagypénteken kinn járt a váradi Cinka Panna cigánytelepen. Ön szerint hogyan lehetne megoldani a romák felzárkóztatásának kérdését? Ezzel egybevetve, hogyan kommentálja a gyöngyöspatai eseményeket?
– Külön köszönöm ezt a kérdést, mert annyira gazdag a tevékenységi területem, hogy majdnem elsikkadt a cigánykérdés a beszélgetésből. Nagyon közel
áll hozzám ez az ügy, az egyik legfontosabb kérdésnek tartom. Gyöngyöspata és a hasonló települések területén kialakult válság arra figyelmeztet, hogy nemzetpolitikai szempontból is fontos kérdéssel állunk szemben és akkor még nem beszéltem a határon túli magyar cigányok kérdéséről, hiszen ők is beletartoznak a magyar nemzet közösségébe. Ezért is éreztem lelki késztetést, hogy ünnepköszöntés céljából elmenjek a váradi Cinka Panna-telepre, és azt amit stratégiai szinten képviselünk Brüsszelben, azt a hétköznapok szintjén próbáljam megélni és alkalmazni itt Nagyváradon. Hogyha egybevetem a Cinka Panna telepet és Gyöngyöspatát, akkor azt kell mondjam, hogy ott polgárháborús viszonyok alakultak ki. Egyesek gerjesztik ezeket az állapotokat. Ez figyelmeztetés kell legyen számunkra, emlékezzünk csak arra, hogy nemrégiben itt Alsórákoson is egy hasonló válsággóc alakult ki. Arra kell törekedjünk, hogy megelőzzük és orvosoljuk a helyzetet még mielőtt gyógyíthatatlan betegséggé súlyosbodik. Legyen számunkra intő figyelmeztetés a gyöngyöspatai politikai provokáció, melyet a volt kommunizmushoz húzó erők idéztek elő. Ügyeljünk, hogy nehogy nálunk viszont a nacionalizmus nevében provokáljanak bennünket. Erre is történtek próbálkozások. Tegyük félre a kommunizmus örökségét és a nacionalizmus veszélyét és európai szinten, hitünk szellemében keressük a megoldást a súlyos cigánykérdésre, ebben számítva természetesen magukra a cigányokra is, akikkel éppúgy össze kell fogjunk, mint román vagy magyarországi testvéreinkkel és a többi európai országgal és nemzettel.
Tőkés közös önkormányzati listát javasol
Szabadság, 2011. május 7.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke közös lista indítását javasolja a jövő nyári önkormányzati választásokon. Ezt a listát elképzelése szerint úgy lehet felállítani, hogy előválasztást szerveznek, aminek alapján az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt és a bejegyzés előtt lévő Erdélyi Magyar Néppárt kijelöli majd az előválasztáson kialakult erőviszonyoknak megfelelően a közös jelöltjeit. Tőkés javaslatával azonban sem az RMDSZ, sem az MPP nem ért egyet. Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint Tőkésék az RMDSZ által megszervezett előválasztásokon is részt vehettek volna, de ezt nem tették meg, ami szerinte azt mutatja, hogy az EMNT elnöke nem gondolja komolyan a javaslatot. Szász Jenő, az MPP elnöke szerint az önkormányzati választás már önmagában előválasztás.
Tőkés László a Krónika című napilap pénteki számában közölt interjúban tett javaslatot arra, hogy a már két létező, és a bejegyzés előtt álló harmadik magyar politikai alakulat közös jelölteket állítson a 2012-es helyhatósági választásokon. Szerinte az őszi népszámlálás alkalmából „némi költséggel és többletmunkával" el lehet készíteni az erdélyi magyar választók jegyzékét, és ennek alapján bonyolítható le a majdani előválasztás. Tőkés már az önkormányzati választáson az általa szorgalmazott közös lista előnyei közé sorolta, hogy az jelentősebb számban megmozdítaná az embereket, másrészt a választási kampányban nem kiáltanának egymásra kígyót-békát a pártok és a jelöltek, mivel közös munkára készülhetnének. Tőkés szerint így a politikai sokszínűséget is megőriznék, és az erős, egységes képviselet elve sem sérülne.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint Tőkés nem gondolja komolyan a javaslatát, hiszen az általa vezetett csoportosulás nem kívánt részt venni az RMDSZ által korábban szervezett előválasztásokon. Kovács lapunknak elmondta: Tőkés csak „nagy elveket puffogtat", és kommunikációs eszközként használja a javaslatot. Rámutatott: az RMDSZ huszonegy éven át szervezett előválasztást, megmérettethettek a platformok, ifjúsági szervezetek, bárki, aki akart. „El kellett telnie 6–8 évnek azért, hogy Tőkés László felismerje, ez működik" – mondta Kovács, aki megállapította, hogy Tőkés számára nem számított fontosnak az előválasztás, amíg azt az RMDSZ javasolta. Hozzátette: azt sem érti, hogy ha Tőkés amúgy is közös listát javasol, akkor miért akar új pártot alapítani. „Akkor miért féltek a megmérettetéstől, miért nem vállalták, hogy közösen kialakított listán induljunk az önkormányzati választásokon?"– fogalmazott Kovács emlékeztetve arra, hogy az 1996-os, a 2000-es és a 2004-es választások előtt az RMDSZ közvetlen, titkos, állóurnás előválasztást szervezett a magyarok által többségben lakott vidékeken.
Szintén lapunknak nyilatkozó Szász Jenő, az MPP elnöke úgy véli, hogy az önkormányzati választás önmagában előválasztást jelent. Alkalmas lehetőség annak felmérésére, hogy az RMDSZ, az MPP és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt között melyek az erőviszonyok. Szerinte az önkormányzati választások eredményének birtokában lehetne kezdeményezni a magyar szervezetek közötti együttműködést a szintén jövő évben sorra kerülő, de csak az önkormányzati választások után esedékes parlamenti választásokon.
Szász megismételte azt a korábbi felvetését, hogy az önkormányzati választásokon az RMDSZ jelöltjeivel szemben úgynevezett nemzeti alternatívát kellene felállítani, amely meglátása szerint az MPP, az EMNT és az SZNT közös jelöltjeit jelentené. Arra a kérdésre, hogy a nemzeti alternatívába a bejegyzés előtt álló néppárt is beletartozhat-e, Szász kijelentette, hogy szerinte az EMNT és a tervezett új magyar párt „egy és ugyanaz".
EMNT
Tőkés együttműködne, de nincs kivel
Háromszék, 2011. május 7.
Már a jövő nyári önkormányzati választásokra együttműködést javasol az erdélyi magyar politikai szervezeteknek Tőkés László: előválasztásokat kezdeményezne a romániai magyarság körében, és az így kialakult sorrend alapján közös listát indítana valamennyi magyar párttal. Ötletét mind az RMDSZ, mind az MPP elutasította.
Az Európai Parlament egyik alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzéséhez szükséges támogató aláírások benyújtása után a Krónikának elmondta, hogy az új párt az erdélyi magyarok politikai eszköze kíván lenni. A romániai magyarság megmaradásához elengedhetetlen az önrendelkezés kivívása, de ennek kimunkálásához új eszközre is szükség van, ez pedig egy hatékony, kis költségvetésű, modern és európai néppárt lehet – szögezte le, hozzátéve, hogy az EMNP a legmodernebb párt lesz Romániában.
A sokszínűség, a politikai pluralizmus európai, sőt, egyetemes érték – felelte arra a felvetésre, hogy a romániai magyarság érdekeit e pillanatban már két politikai formáció is képviseli. Olyan időszakban, amikor az erdélyi közösség rendkívüli mértékben megosztott, több mint fele már el sem megy szavazni, vagy netán román pártokra voksol, olyan plurális összefogásra van szükség, amely még azokat is megmozdítja, akik eddig távolmaradásukkal jelezték, hogy megundorodtak a politikától – vallja a politikus, aki szerint az újfajta összefogás nemzeti korparancs, nélküle sem autonómia, sem magyar jövő nem képzelhető el Erdélyben. "Ennek céljából mindenkivel a közös nevező megtalálására törekszünk" – fűzte hozzá. A romániai magyar előválasztásokat a 2011 őszén tartandó romániai népszámlálás utánra időzítené Tőkés, aki szerint fontos a parlamenti jelenlét, de ez nem minden. Törvényi garanciákra, törvénysértés esetén érvényesíthető szankciókra, illetve önálló intézményrendszerre van szükségünk, de arról sem szabad megfeledkezniük a romániai magyaroknak, hogy ők maguk is sokat tudnak tenni saját sorsuk jobbra fordításáért. "Autonómiát csak önigazgatásra képes közösség tudhat kivívni magának. Téves az az álláspont, hogy a mi gondjainkat majd Bukarestben fogják megoldani" – szögezte le.
Tőkés nem gondolja komolyan a javaslatát, csak "nagy elveket pufogtat", hiszen az általa vezetett csoportosulás nem kívánt részt venni az RMDSZ által korábban szervezett előválasztásokon – jelentette ki Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, emlékeztetve arra, hogy az RMDSZ huszonegy éven át szervezett előválasztást, amelyen megmérethették magukat a platformok, az ifjúsági szervezetek, bárki, aki ezt akarta. Tőkés számára ez nem volt fontos, amíg az RMDSZ javasolta, sőt, féltek a megmérettetéstől, nem vállalták a közös listát. És ha most közös listát akarnak, akkor miért alapítanak új pártot? – kérdezte.
Szász Jenő, az MPP elnöke más érvekkel utasította el az ajánlatot: szerinte az önkormányzati választás önmagában is előválasztást jelent, és alkalmas lehetőség annak felmérésére, hogy az RMDSZ, az MPP és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt között milyenek az erőviszonyok, amelyek alapján majd a parlamenti választásokra készülhetnek. Megismételte azt a korábbi felvetését is, hogy az önkormányzati választásokon az RMDSZ jelöltjeivel szemben úgynevezett nemzeti alternatívát kellene felállítani, amely meglátása szerint az MPP, az EMNT (vagy EMNP) és a SZNT által indítandó közös jelölteket jelentené.
ERDÉLY
Szatmárnémetiben irodát nyitott Szegedi Csanád és Morvai Krisztina
Erdon.ro, 2011. május 7.
Szatmárnémeti - Marosvásárhely után Szatmárnémetiben nyitott EP-irodát Szegedi Csanád a Jobbik Magyarországért Mozgalom színeiben az Európai Parlamentbe jutott képviselő, de ezúttal dr. Morvai Krisztina képviselőtársa is csatlakozott hozzá.
A szombati megnyitó előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelyen kihangsúlyozták, hogy a Jobbik megalakulása óta — s ezt alapító nyilatkozatukban is megjelenítették — feleősséget érez a magyar nemzet iránt, s igyekeznek ebben a szellemben cselekedni.
„Az Európai Unióban Magyarországon és Romániában is vannak olyan megoldatlan problémák, amelyek mindkét országban ugyanúgy érintik a kis embereket" - nyilatkozta Szegedi Csanád. Azt is elmondta, hogy ez egy közös alap lehet ahhoz, hogy helyi szinten, Szatmárnémetiben és a Partiumban segíteni tudják a magyarságot, de ugyanakkor rámutatott arra is, hogy a román-magyar viszonyokba nem kívánnak beleszólni, s nem provokatív szellemiséget kívánnak erre a területre hozni. A határon túli magyaroknak, Szegedi Csanád szerint, olyan fontos problémái várnak még megoldásra, mint a szabad nyelvhasználat, valamint a székely és a partiumi területi önrendelkezés kérdésköre.
Terveik szerint hetente egy fogadóórát tartanak majd, amelyen nem csak a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből jönnek majd Jobbik politikusok, hanem országgyűlési képviselők, és várhatóan félévente egyszer EP-kéviselő is jelen lesz.
Morvai Krisztina EP-képviselő szerint ezzel a lépéssel megmutathatják, hogy milyen a valódi képviselet, hiszen elmondása szerint a nagy pártok politikusaira jellemző, hogy az egymással való harcokban megfeledkeznek arról a lényeges feladatról, amelyet még funkciójuk nevében is hordoznak: a képviseletről. Ezen a vonalon fejtette ki, hogy neki, mint Magyarország európai parlamenti képviselőjnek — főként az új magyar alaptörvény bevezetése után, amely kimondja, hogy egységes nemzetben kell gondolkodni — törődnie kell azok gondjaival is, akik a Csonkaország határain túl élő magyarok. „Így tudnak eltűnni valóban a határok, így úgy érzem, hogy ez nem csak lehetőség, hanem kötelesség is. Kötelességem, hogy törődjek a Délvidéken, Felvidéken, Erdélyben vagy éppen Kárpátalján élő emberekkel" - mutatott rá dr. Morvai Krisztina az EU-ban rejlő lehetőségek egyikére.
Újságírói kérdésre Szegedi Csanád elmondta, hogy a marosvásárhelyi irodát tavaly júniusi megnyitása óta több százan keresték fel olyan ügyekkel, amelyek mindegyikére tudtak valamilyen válasszal szolgálni.
„Nem mi akarjuk megmondani, hogy mit lehet és mit kell tenniük. Kiegészítő szerepre törekszünk a helyi emberek mellett, ugyanakkor az Magyar Polgári Párttal fogunk stratégiai partnerséget kötni" - árulta el Szegedi Csanád, de azt is kihangsúlyozta, hoggy készen állnak a párbeszédre bárkivel, aki a magyarságért tenni szeretne.
Schmitt: a vajdasági autonómia hatékony érdekképviseletet jelent
MTI, 2011. május 6.
Az autonómiaforma, amelyet a Vajdaság kapott, nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletre nyújt lehetőséget - jelentette ki Szabadkán Schmitt Pál köztársasági elnök magyar újságíróknak nyilatkozva, összegezve pénteki vajdasági megbeszéléseit. A magyar köztársasági elnök a vajdasági magyarok helyzetéről folytatott kötetlen beszélgetést a délvidéki magyarság politikai vezetőivel a Szabadka melletti Palicson.Az ottani Kisvendéglőben a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) díszebédet adott tiszteletére, és eközben adélvidéki magyarság helyzetéről folytattak eszmecserét.
Schmitt Pál újságíróknak elmondta, hogy a VMSZ vezetőit tájékoztatta csütörtöki belgrádi megbeszéléseiről, s ők jó néven vették, hogy minden egyes alkalommal szóba hozta a Vajdaságban élő mintegy 300 ezer magyar sorsának kérdését. Schmitt ismételten hangsúlyozta annak a fontosságát, hogy jelenleg "jól állnak a csillagok" Szerbia és Magyarország kapcsolatait illetően, a vezetők mindkét országban "azonos gondolkodásúak", s eltökéltek abban,hogy egymást segítik. Az államfő szerint a szerbiai vezetők egyfajta támaszt látnak Magyarországban, s arraszámítanak, hogy elsősorban Budapest fogja segíteni őket európai integrációs törekvéseikben. Schmitt Pál közölte,hogy "ezt jó szívvel meg is ígérte" belgrádi tárgyalópartnereinek.
A második világháborúban történt atrocitásokat vizsgáló szerb-magyar akadémiai bizottság munkájával kapcsolatosan az államfő közölte: teljes egészében és őszintén fel kell tárni a mindkét oldalt ért súlyos sérelmeket." Ha megvan a tiszta kép, ha tudunk mindent arról, ami történt, akkor jöhet el egy olyan pillanat, amikor a két államelnök, a két miniszterelnök egymás kezét megfogva fejet hajt, bocsánatot kér, és pontot tesz erre a fájdalmasfejezetre. Csak így kezdhetünk új történelmi fejezetet a két ország kapcsolatában" - mondta a köztársasági elnök.
A Vajdaság tartományi autonómiájával kapcsolatosan az államfő az MTI kérdésére válaszolva kijelentette: Szerbiában már korábban is "megszokták" az autonómia e formáját. Schmitt Pál szerint azt az autonómiaformát,amelyet a Vajdaság kapott "be lehet lakni", nagyszerű lehetőséget ad az önmegvalósításra, és hatékony érdekképviseletet jelent.
Az államfő Szabadkán felkereste a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot, megtekintette a tanintézetet, találkozott az iskola tanáraival. Pénteki vajdasági útjának utolsó programja a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon tett látogatás volt, ahol az államfő egyórás előadást tartott a Magyarok XXI. Fórumán, illetve meghallgatta a kari tanárok előadásait. Előtte Káich Katalin dékánasszony bemutatta a tanintézetet a magyar államfőnek és kíséretének. Schmitt Pál megjegyezte, hogy Szabadkán mindenhol "valamiféle optimizmust, jó hangulatú bizakodást" érzett. Az Újvidéki Egyetem keretein belül működő magyar tanítóképzőt 2006. október 16-án nyitották meg. A karon 30-35 hallgató diplomázik évente.
A tanítóképzőn tett látogatásával Schmitt Pál befejezte kétnapos szerbiai, illetve vajdasági látogatását.
RMDSZ, MPP – nem akarnak előválasztásokat
Krónika, 2011. május 9. – Kiss Előd-Gergely
Elutasítják az erdélyi magyar politikai szervezetek vezetői Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének azon javaslatát, hogy az erdélyi magyar politikai préri résztvevői közös előválasztásokon döntsenek a jövő évi önkormányzati választások jelöltjeiről. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyenesen komolytalannak minősítette az EP-alelnök lapunknak adott nyilatkozatát, míg Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy nyilatkozott, értelmetlen és tét nélküli az előválasztás.
Kelemen Hunor a Krónikának úgy nyilatkozott, nem foglalkoznak azzal, amit az EMNT képviselői a sajtón keresztül üzennek, hiszen az komolytalan.
„Az RMDSZ 2008-ig rendszeresen szervezett belső általános és elektoros előválasztásokat, van ebben gyakorlatunk, sok esetben hasznosnak bizonyult, azonban amikor 2008-ban megjelent Szász Jenő versenypártja, már nem láttuk értelmét" – emlékeztetett a szövetségi elnök. Hozzáfűzte, nem hisz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőinek, szerinte ugyanis Tőkés László javaslata és a bejegyzés előtt álló párt képviselőinek nyilatkozatai ellentmondanak egymásnak.
„Amikor új pártot jegyeznek be és képviselőik hangoztatják, hogy megméretik magukat az önkormányzati választásokon, nem tudom eldönteni, hogy nekik higgyek vagy a vezetőjüknek" – nyilatkozta Kelemen Hunor.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára eközben úgy véli, Tőkés László javaslata csak kommunikációs trükk, szerinte az EMNT elnöke nem akar előválasztásokat. Szerinte a javaslat komolytalanságát az is jelzi, hogy korábban a Tőkés vezette politikai platformok nem voltak hajlandók részt venni az RMDSZ szervezte belső előválasztásokon.
Az erdélyi magyar előválasztás ötletéért Szász Jenő MPP-elnök sem rajong. „Nem látom értelmét az önkormányzati választásokat megelőző előválasztásoknak, tét nélkülinek érzem, ezzel nem lehet motiválni a választókat" – nyilatkozta a Krónikának a polgári alakulat vezetője. Hozzátette: az előválasztásokat önmagában nem tartja rossz ötletnek, de szerinte erre nem az önkormányzati, hanem a parlamenti választások előtt lenne szükség. A MPP elnöke szerint azonban ebben az esetben sem kell külön előválasztásokat tartani, hanem az önkormányzati választásokat kell a parlamenti választások előválasztásának tekinteni.
„Az önkormányzati választásokon kétpólusú rendszert látok jónak, ahol az RMDSZ a baloldali párt, és vele szemben indul a Magyar Polgári Pártból, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsból és a Székely Nemzeti Tanácsból álló nemzeti alternatíva. Nem hagynám annyiban az RMDSZ húszéves csődpolitikáját" – nyilatkozta Szász. Hozzáfűzte, akkor lenne teljes az „erdélyi magyar rendszerváltozás", ha a nemzeti oldal képviselői a győztes önkormányzati választásokat követően a parlamentbe is bejutnának.
MAGYARORSZÁG
Kiáll Székelyföld területi autonómiája mellett az LMP
Erdély.ma, 2011. május 6.
Támogatja Székelyföld területi autonómiájának megszerzését az LMP – jelentette ki a párt frakcióvezetője. Schiffer András az után beszélt erről, hogy a Székely Nemzeti Tanács elnökével, Izsák Balázzsal tárgyalt.
Schiffer azt mondta: a párt elkötelezetett a közösségek önrendelkezési szabadsága mellett és úgy gondolja, nem választható szét a természeti és a kulturális örökség védelme.
A frakcióvezető szerint Székelyföld területi autonómiájának megvalósulása az egész világon példát mutathat arra, hogyan lehet erőszakmentesen érvényesíteni a nemzeti közösségek önrendelkezési szabadságát. Izsák Balázs mindenekelőtt azt emelte ki, hogy a Székely Nemzeti Tanács a jog és a demokrácia eszközeivel küzd Székelyföld területi autonómiájáért, hogy ennek a jelenleg is magyar többségű területnek regionális parlamentje és kormánya lehessen.
A tanács vezetője örül, hogy a magyar kormány is támogatja Székelyföld autonómiáját, amelyet szerinte csak az anyaország teljes társadalmi támogatásával érhetnek el. Az SZNT ezért tárgyalásokat kezdeményezett minden magyar parlamenti párt frakciójával.
Izsák úgy véli, hogy minden politikai irányzat megtalálhatja a területi autonómia melletti érveket, eredjenek azok a keresztény szabadságeszményből, vagy az egyetemes emberi jogok liberális megközelítéséből.
Izsák Balázs elengedhetetlennek nevezte, hogy a döntéseket a lehető legközelebb hozzák az emberekhez, illetve a közösségek hagyományainak és kultúráinak tiszteletben tartását. Mint mondta, az LMP programjában is számos olyan elemmel találkoztak, amelyek összhangban állnak saját célkitűzéseikkel.
A Székely Nemzeti Tanács elnöke kijelentette: Székelyföld akkor nyerheti el autonómiáját, ha a román társadalom megérti, hogy az nem jelent veszélyt az országra.
Schiffer András rámutatott: pártja minden határon túli magyar szervezettel egyenrangú félként kíván kapcsolatot tartani. Az együttműködés lehetséges példájaként említette az 1990-ben súlyos árvízkárokat szenvedett Bözönyújfalu közös segítését.
A tárgyaláson részt vett Dorosz Dávid, az LMP országgyűlési képviselője is, aki megjegyezte: nemzetpolitikájuk legfontosabb eleme, hogy segítsék a szülőföldön maradást, aminek Székelyföld esetében az autonómia a legjobb eszköze.
KÁRPÁT-MEDENCE
Ismét Pásztor Istvánt választották meg a VMSZ elnökének
MTI, 2011. május 08. 14:16
Ismét Pásztor Istvánt választották meg a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének a politikai szervezet hétvégi tisztújító közgyűlésén - jelentette a VajdaságMa című délvidéki hírportál. A legnagyobb délvidéki magyar párt szombaton Óbecsén tartotta tisztújító közgyűlését. Az elnöki tisztségre az egyetlen jelölt Pásztor István volt, akire a 281 küldött közül 275-en szavaztak. Pásztort először 2007 májusában választották meg a VMSZ élére, miután az addigi elnök, Kasza József bejelentette visszavonulását. Pásztor István programbeszédében egyértelművé tette, hogy a jövőben is egyenrangú párbeszédre törekszenek a politikai partnerekkel, de a "vazallusi szerepet" nem vállalják. Ugyanakkor a szélsőségesekkel nem vállalnak közösséget.
Mint mondta, a párbeszédnek nincs alternatívája. Aki viszont kizárja magát az együttműködésből, magára vessen - hangoztatta a portál szerint.
Pásztor István a VMSZ jövőbeni célkitűzései kapcsán hangsúlyozta, hogy a párt meg kívánja tartani eddigi pozícióját a politikai palettán, ugyanakkor vissza akarja szerezni a szabadkai, a zentai, az adai és a csókai önkormányzatokban a többségi pozíciót.
Korábbi jelentések szerint miután 2009 decemberében a VMSZ a szerb parlamentben nem szavazta meg a költségvetést, a Boris Tadic szerb államfő vezette Demokrata Párt (DS) 2010 elején több vajdasági településen, köztük a 100 ezer lakosú Szabadkán és Zentán felrúgta a koalíciót a VMSZ-szel. A DS ezután a nacionalista Szerbiai Demokrata Párttal (DSS) lépett szövetségre.
A VMSZ óbecsei közgyűlése 109 jelölt közül megválasztotta a párt 43 fős Tanácsának - a párt két közgyűlés közötti legfőbb döntéshozó szervének - az új tagjait is, köztük Pásztor Bálintot, a VMSZ egyik szerbiai parlamenti képviselőjét és Egeresi Sándort, a vajdasági parlament elnökét.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Az 1968-as megyésítés székelyföldi felhajtó ereje (1.)
gondola.hu, 2011. május 8. – Sylvester Lajos
Az 1968-as romániai megyésítés történeti megközelítése a kérdést leegyszerűsítve három forrás információinak igénybevételével történik: az érintettek (résztvevők, szemtanúk) visszaemlékezései, a titkosrendőrség jelentései, valamint a korabeli dokumentumok (pártdokumentumok) tanulmányozása révén.
A megyésítésnek nevezett közigazgatási reformot Novák Csaba Előd történész – miután a kutatók számára is hozzáférhetővé váltak a vonatkozó dokumentumok – elemzése révén rekonstruálja, és ezek alapján fogalmazza meg következtetéseit. Ezek a jegyzőkönyvek, határozatok lehetővé teszik a betekintést abba a boszorkánykonyhába, amelyben a (politikai) főszakács és a körülötte szorgoskodó kukták sütik-főzik azt, amit a fix menü elfogyatására kényszerülők, korabeli terminológiát használva a „széles dolgozó tömegek" „ez van s ezt kell szeretni" alapon majd megesznek.
A fiatal kutató tanulmányainak témakezelése elmélyült, objektív, a politikai folyamatok lényegét, fő sodorvonalait nyomon követni és láttatni képes. Ez jellemzi előbb a Székelyföld folyóiratban, majd a Transindex internetes portálon kivonatolva közölt tanulmányát is, amelyekben a pártapparátus központi fészkében kiköltött dokumentumok alapján az olvasót beavatja a korszak titkaiba.
Az így kirajzolódó kép természetesen a jegyzőkönyvekben rögzített, viták szövegébe épített, pártahatározatokba foglalt vélemények taglalásának velejárójaként megszerkesztetten cizellált, de nem eléggé életszerű, egyféle sommás vélemény és döntés sűrítmény.
Az objektív történeti összkép kialakításában ezért értékelődhetnek fel a résztvevők és a kor szemtanúinak visszaemlékezései.
Két székely szék, Kézdi- és Sepsi megmentése
E sorok írójának úgy alakult a sorsa, hogy a megyésítés székelyföldi, főleg háromszéki „harcaiba" – akár idézőjel nélkül is írhatnám -, elsősorban Brassó vonzáskörének semlegesítésébe kézdi-rajoni tanügyi osztályvezetőként mélyen belebonyolódott. Az akkori történetekről az újságírás műfajaiban, életrajzi vonatkozású írásaimban több ízben is hírt adtam. A tanulságok felelevenítésének időszerű üzenete is van, tapasztalataim szerint a székelyföldi lakosság a napi politika szintjén mozgó, legtöbb esetben személyeskedő, különböző érdekcsoportokhoz kötődő pártviszályok miatt felkészületlen és érdektelen az ország régióinak újraszabását célzó újabb kori „megyésítési" csatákra.
Pedig ezeken nem csupán Székelyföld autonómiája, hanem a térség jövőbeli sorsának alakulása múlhat.
1968. január 14-én a párt központi bizottsága a közvélemény elé tárta a közigazgatási reformtervezetet. A mi esetünkben egy, a Központi Bizottság és a Brassó tartományi pártbizottság főembereiből érkezett egy csapat, ennek tagjai között volt Vasile Patilinet KB titkár, Aldea Militaru brassói első titkár, Gheorghe Pana propaganda titkár és még jó néhányan.
A rajoni vezetéssel való találkozóra a pártbizottság gyűléstermében került sor. A rajoni párt- és a néptanács apparátusából, – úgy emlékszem – harmincegyen voltunk jelen, én tanügyi osztályvezetői minőségben. A tanügyet rajtam kívül Czompó Irén földrajz szakos tanárnő, a kézdivásárhelyi tanítóképző igazgatója képviselte, és – talán? – Kiss Lajos, az egykori Kantai Római Katolikus gimnázium helyére telepített líceum igazgatója.
A bukaresti és brassói csapat felvezette a témát – a területi-adminisztratív reform szükségességét –, miközben kiterítették a fél iskolatábla nagyságú térképet, amelyet a Fazekas János nagy Hargita megyét létrehozandó terveként aposztrofáltak. A térképbemutató számomra felháborítóan ironikus és cinikus volt, Brassó városának primátusát, természetes vonzáskörét hangsúlyozták, s a Fazekas János-féle elképzelésről, mint olyan variánsról értekeztek, amelynek megvalósítása Kézdi rajonra nézvést nagy veszélyekkel jár.
A jelenlévők többsége párthű aktivista volt, de, ennek ellenére tartózkodóan viselkedtek, s a pártfegyelemhez igazodva kerülték a konfrontációt. Annyit percipiáltak, hogy a Fazekas János-féle elképzelés kivitelezésének tessék-lássék illik ellentmondani.
Bennem fortyogott az indulat, hogy a Fazekas János féle elképzelés mellett ki kell állni, Székelyföld egységét, ha erre lehetőség van, – márpedig akkor úgy tűnt, hogy ez megvalósítható, Gheorghe Gheorghiu-Dej után a Ceausescu hatalmát konszolidálandó – vissza kell állítani. Az ellen pedig, hogy Háromszéket, benne Kézdi-rajont is kettévágva Brassóhoz csatolják eléggé erélyesre sikeredett tiltakozásomat eredményezte. A nagy Hargita megye létrehozását helyeseltem – bevallom, hogy akkor Maros megye Székelyföltől való „elcsatolása" eszembe sem jutott –, érveimet aládúcolandó a térség etnikai összetételének magyar voltára, a történelmi hagyományokra, a székely tájegységek természetes gazdasági és kulturális együvé tartozására hivatkoztam.
Meglepetésemre Czompó Irén igazgatónő az én javaslatomat támogatta, ezt gazdaságföldrajzi, történelmi és kulturális érvekkel támasztotta alá.
A két hozzászólás vitát váltott ki, a brassóiak – főleg az agresszív fellépésű Gheorghe Pana –, szándékuk ellenére újabb érvekkel adtak nyerget alánk. Amikor azt mondták, hogy a Csíkszeredába tervezett megyeszékhely egy jelentéktelen kisváros, egyenesen sértő ez az elképzelés a nagy múltú Székelyudvarhelyre, Sepsiszentgyörgyre és Kézdivásárhelyre nézvést, akkor kézenfekvő volt az érvelés: a KB javaslata szerint az adminisztratív területi átszervezéssel éppen a gazdasági elmaradottság felszámolására teremtődik lehetőség. Arra a megjegyzésre pedig, hogy Felső- Háromszékről járható út is alig vezet Csíkszeredába ugyancsak a szájam szegletében kuporgott az ellenérv: a pártprogram szerint utakat kell építeni. És, egyébként is Csíkszereda földrajzi fekvése is ideális megyeközpont, hisz majdnem azonos távolságra, 40 – 50 kilométerre van Sepsiszentgyörgytől, Kézdivásárhelytől, Udvarhelytől és Gyergyószentmiklóstól is.
Summa summarum, a rajoni vezetés se hús se hal álláspontja miatt Czompó Irénnel kisebbségben maradtunk, s a brassói-bukaresti csoport győztesként távozhatott az első kézdi-rajoni megyésítési csatából. Amint aztán utólag kiderült, a „nagy Hargita megye" melletti érvelésünk a dolgok újragondolására sarkallta a rajoni vezetést. Ennek, minden bizonnyal személyi okai is voltak, Simó Sándor, a rajoni néptanács elnöke és Stemmer József rajoni propaganda titkár székelyudvarhelyi, Szász Domokos első titkár, úgy emlékszem medgyesi volt.
Verseny, pártok
Krónika, 2011. május 9. – Balogh Levente
Az RMDSZ komolyan készül a versenypárti szerepre – bizonyára ennek tudható be, hogy elutasította Tőkés László EMNT-elnök azon javaslatát, hogy a romániai magyar pártok előválasztásokon mérjék össze erejüket a jövő évi önkormányzati választások előtt. Az RMDSZ elutasítása vélhetően erődemonstráció – nem hajlandó elfogadni, hogy rajta kívül más diktálja a verseny szabályait, hiszen ezzel magával egyenrangúnak ismerné el ellenfeleit.
A szövetség vezetői azt vetik a közeljövőben megalakítandó Néppárt szemére, hogy jelöltjei korábban nem akartak elindulni az RMDSZ belső választásain. Holott a Néppárt alapítói bizonyára pontosan azért döntöttek úgy, hogy külön utat választanak, mert nem látták garantálva azt, hogy az RMDSZ-en belül a jelenlegi doktrína és irányítási stílus mellett érvényesülhetnek a saját szempontjaik – kívülről viszont, ha kellő mértékű választói támogatást szereznek, esély mutatkozhat arra, hogy rákényszerítsék az RMDSZ-t az együttműködésre és a Néppárt prioritásainak figyelembevételére.
Az MPP részéről érkezett elutasítás sem meglepő, hiszen a párt legutolsó, sikeresnek mondható lépésének a három évvel ezelőtti önkormányzati választásokon elért képviselői és polgármesteri címeket mondhatja – miközben a budapesti hátszél is megszűnt, és arra lehet számítani, hogy a magyar kormány támogatását viszont maradéktalanul élvező Néppárt a kiábrándult polgári párti szavazókat is magához szeretné csábítani. Az MPP szalonképességét ráadásul komolyan megkérdőjelezi, hogy a jelek szerint egyre szorosabb viszonyt ápol a Jobbikkal – a szélsőséges párt képviselőjének irodanyitása az MPP szatmári székházában a mérsékelt jobboldali szavazókat mindenképpen elriasztja.
Tőkés felvetése amúgy vélhetően jórészt kommunikációs célokat szolgált – ezáltal demonstrálta a Néppárt együttműködésre való hajlandóságát, ami pozitív színben tünteti fel az előzetes megmérettetést elutasító riválisokhoz képest, de amúgy kérdéses, hogy ha elfogadták volna a javaslatot, kevesebb mint egy év alatt sikerülne-e mindenütt olyan ismertségre szert tenni, ami legalább részsikereket garantálna az előválasztásokon. Így a javaslat vélhetően nem jár eredménnyel – a parlamenti választások előtti erőviszonyok, a tárgyalási pozíciók várhatóan a jövő évi önkormányzati választáson elért eredmények alapján alakulnak ki.
„Elvpuffogtató" Tőkés-javaslat?
Új Magyar Szó, 2011. május 9.
Sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem ért egyet Tőkés Lászlónak azzal a javaslatával, hogy előválasztást szervezzenek, amelynek eredménye alapján a romániai magyar politikai szervezetek már a jövő nyári önkormányzati választásokon közös listát indítanának. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke erről a Krónikának adott hétvégi interjúban beszélt.
Sem az RMDSZ, sem a Magyar Polgári Párt (MPP) nem ért egyet Tőkés Lászlónak azzal a javaslatával, hogy előválasztást szervezzenek, amelynek eredménye alapján a romániai magyar politikai szervezetek már a jövő nyári önkormányzati választásokon közös listát indítanának. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke erről a Krónikának adott hétvégi interjúban beszélt.
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára szerint Tőkés nem gondolja komolyan a javaslatát, hiszen az általa vezetett csoportosulás nem kívánt részt venni az RMDSZ által korábban szervezett előválasztásokon.
Kovács az MTI-nek elmondta: Tőkés csak „nagy elveket puffogtat", és kommunikációs eszközként használja a javaslatot. Rámutatott: az RMDSZ huszonegy éven át szervezett előválasztást, amelyen megmérethették magukat a platformok, az ifjúsági szervezetek, bárki, aki ezt akarta. A szövetség mindig hangsúlyozta – folytatta Kovács –, hogy az előválasztásokat szervezzék közösen, minden érdekelt kapcsolódjon be az előválasztás végrehajtásába és ellenőrzésébe.
„El kellett telnie 6-8 évnek ahhoz, hogy Tőkés László felismerje: ez működik" – mondta Kovács. Megállapította, Tőkés számára nem volt fontos az előválasztás, amíg azt az RMDSZ javasolta. Ha Tőkés amúgy is közös listát javasol, akkor miért akar új pártot alapítani? – tette fel a kérdést Kovács Péter. „Akkor miért féltek a megmérettetéstől, miért nem vállalták, hogy közösen kialakított listán induljunk az önkormányzati választásokon?" – fűzte hozzá.
Emlékeztetett: az 1996-os, a 2000-es és a 2004-es választások előtt az RMDSZ közvetlen, titkos, urnás előválasztást szervezett a magyarok által többségben lakott vidékeken. Az MTI-nek ugyancsak nyilatkozó Szász Jenő, az MPP elnöke úgy véli, hogy az önkormányzati választás önmagában is előválasztást jelent. Alkalmas lehetőség annak felmérésére, hogy az RMDSZ, az MPP és a bejegyzés előtt álló Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) között milyenek az erőviszonyok.
Szász megismételte azt a korábbi felvetését, hogy az önkormányzati választásokon az RMDSZ jelöltjeivel szemben úgynevezett nemzeti alternatívát kellene felállítani az MPP, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács közös jelöltjeiből.
Csihányleves fő Alsórákoson
Új Magyar Szó, 2011. május 5. – Tofán Levente
Helyszíni riport a magyar–roma konfliktusairól elhíresült Brassó megyei faluból
Háborús övezetre emlékeztető hangulat fogadta riportereinket a magyar–roma konfliktusairól elhíresült Alsórákoson. A szász stílusban épült Brassó megyei falu utcái kihaltak, csupán a csendőrök járőröznek, a házak ablakait vastag rácsok védik.
Autót és embert próbáló földúton haladunk Alsórákos felé, miután – úgy hetven kilométer után – letértünk a Brassót Segesvárral összekötő E60-asról. A magyar-roma kofliktusairól elhíresült Brassó megyei falu bejárata előtt egy rendőrökből és csendőrökből álló ellenőrző pont állja utunkat.
Mindenkit leellenőriznek, akár be-, akár kifelé megy a faluból. Az április 9-én történt incidens óta – amikor verekedés tört ki a magyarok és romák között – ez minden nap, éjjel nappal így van. Az április eleji konfliktus után ugyanis a brassói csendőrség „megszállta" a települést.
Magyar igazság, roma igazság
A szász stílusban épült falu utcái kihaltnak tűnnek, a házak ablakait rácsok védik. Első utunk a református parókiára vezet, ott már vár ránk Barát István lelkész, akinél korábban már telefonon bejelentkeztünk. Azt javasolja, ne hagyjuk az autót az útszélen, biztosabb, ha behajtunk vele az udvarra.
„Az emberek itt csak akkor járnak ki az utcára, ha muszáj. Félnek, és a gyerekeket sem engedik iskolába felügyelet nélkül, nehogy a romák elvegyék tőlük a holmijaikat" – készít fel a pap a későbbi „kalandokra". Kérésünkre felidézi az április 9-én történteket.
„A polgármester háza előtt kezdődött minden, ahol négy roma megverte a polgármester fiát és két sógorát. A verekedés után a polgármester megkongatta a harangot, és az összegyűlt mintegy 300 emberrel elidultak a romatelep fele „igazságot tenni". Én is ott voltam, próbáltam lebeszélni a botokkal, fejszékkel felfegyverkezett, dühös embereket a szándékukról. Szerencsére a brassói csendőrség kiért ide, még mielőtt nagyobb baj történt volna" – meséli Barát.
A kiszállt karhatalmiak letartóztatták a négy roma férfit, akik állítólag a verekedést kezdeményezték, de a brassói ügyészség utólag kiengedte őket a fogdából, ami a lelkész vélekedése szerint tovább növelte a feszültséget a faluban.
Megrendelt konfliktus?
Barát szerint több jel utal arra, amit sokan beszélnek a faluban: hogy szándékos provokáció történt, amit „fentről rendeltek meg". A falubeliek szerint a romákat nem érte váratlanul a magyarok érkezése a cigányok lakta Borbáth-telepre, fel voltak készülve. A romák azonban tagadják ezt.
Hatszemközti beszélgetésünkhöz hamarosan csatlakozik Szabó Levente helyi történelemtanár is, aki nem volt a faluban az incidens idején, de a történtekről alkotott véleménye attól még igen markáns. Szerinte a verekedés csak az utolsó csepp volt a pohárban. „Várható volt, hogy előbb-utóbb nagy baj lesz itt. A borbáthlakiak gátlástalanul lopnak, fényes nappal sincs biztonságban miattuk semmi, ami mozdítható. Nem riasztja vissza őket az sem, ha a gazda otthon van, mindent elvisznek. A földeket sem éri meg megművelni, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy be is gyűjthetik a termést" – sorolja panaszait a tanár.
Felvetésünkre azért elismerik, nagyon nagy a szegénység a romák között. Munkahely nincs a környéken, egyetlen megélhetésük a szociális segély. De azt is megkurtította az állam, ráadásul egyre nagyobb késéssel érkezik. A mintegy 1500 roma a kommunizmus idején települt be a faluba, akkor a mezőgazdaságban és a bányákban dolgoztak. A falu környékén mára már csak egyetlen bánya biztosít megélhetést legtöbb nyolcvan embernek. A cigányok egy része fakanalakat farag, azt próbálja eladni. Ezért is hívják a faluban őket kalányosoknak.
Nem etnikai incidens?
Gáspár Tamás polgármesterrel az utcán találkozunk. Az egy mandátumnyi megszakítással húsz éve a falut vezető Gáspár szerint a probléma azóta lett súlyosabb, mióta csökkent a szociális segély. A verekedésről nem szívesen beszél, azt állítja: ő és családja békés emberek, nem szeretik konfliktusokat. Meglátása szerint nem etnikai incidensről van szó, csupán „két romacsaládról, akik az utóbbi időben sokat lopnak".
„Mi megpróbáltunk segíteni nekik. Munkahelyekkel nem szolgálhatunk ugyan, de felajánlottuk nekik, hogy adunk földeket, amit megművelhetnek. Hát találják ki, hányan jöttek igényelni? Senki..." – ecseteli a polgármester a Borbáth-telepiek viszonyulását. Gáspár úgy véli, az április 9-i támadás ellene irányult, mert a romák őt hibáztatják a kevesebb pénzért. Aggódik: mi lesz azután, hogy a brassói csendőrök elhagyják Rákost?
„A faluhoz három rendőr tartozik, de egyszerre mindig csak egy van itt. Ha valaki bemegy a rendőrőrsre panaszt tenni, előbb megpróbálják lebeszélni, hogy semmi értelme, úgysem lesz eredménye. A verekedés estéjén is vonakodtak, nem akarták kihívni a csendőrséget. Az incidens előtt már kértük a rendőrök leváltását, meg is ígérték a központtól, hogy áthelyezik őket, és másokat küldenek ide" – vádolja a helyi rendőröket a polgármester.
„Szocsiál" és éhhalál
Búcsúzás előtt a polgármester eltanácsol attól, hogy felmenjünk a Borbáth-telepre, és hosszan ecseteli a ránk leselkedő veszélyeket. Valamit mormogunk megnyugtatásául, majd elindulunk a cigánysorra. Már az utca elején mellénk csapódik két roma asszony: a postáról jönnek, ahova a szociális segélyért mentek, de ma sem jött meg. Már két hete mindennap várják. Olyanok is vannak, akik már két hónapja nem kaptak semmit, mivel az új törvények szerint újra kell kérelmezni a „szocsiált", és hát ez lassan megy.
„Direkt csinálják ezt velünk, hogy haljunk éhen. Négy gyerekem van otthon, és a férjemnek nincs munkája. Csihányból főzök ma is levest" – sopánkodik a cigányasszony. Az április elején történtekre tereljük a szót, el is indul rendesen a panaszáradat a polgármester ellen.
„Ha nem lettek volna a csendőrök, minket megöltek volna. Pár ember hibája miatt mindenkit meglincseltek volna. Még hogy mi akartuk őket megtámadni? Minden asszony bemenekült az erdőbe a gyerekekkel, a férfiak csak meg akarták védeni a házakat, hogy ne gyújtsák fel" – háborog az asszony.
Élet a cigánysoron
A verekedés főszereplői, a Dudas család a domb tetején lakik. Nagy kísérettel érünk a házuk elé, körénk verődött egy rakás purdé. Eleinte nem akarnak szóbaállni velünk, de végül megenyhülnek, és mesélni kezdenek.
„Mi nem kezdtünk el semmiféle verekedést, ők kötöttek belénk, mi csak megvédtük magunkat" – állítja az asszony. A férfi a fejsérülését mutatja: „a polgármesteréknél még a nők is kijöttek, bottal vagy a vasalóval. Méghogy békés család! Gáspár Tamásnak nem ez az első ilyen esete. Egyszer egy cigányt, akit állítólag lopáson ért, megkötözve rugdosott végig a falun a rendőrségig, ahol őt tartóztatták le végül" – idéznek fel egy korábbi történetet Dudasék. Az esetet a polgármester is elismeri, de mint mondta, „akkor nem tudta, hogy ez törvénytelen".
A polgármesternek a földosztással kapcsolatos állításáról, a romák „lustaságáról" is más a véleményük Dudaséknak. „Igazából nem is akarnak adni semmit, csak kampányfogás volt az egész. Évek óta ígérnek mindenfélét, és ha akad is munka a faluba, azt mindig a magyarok kapják meg. S ha adnának is földet, miből műveljem meg? Ha lenne két kiló krumplim, nem ültetném el, hanem megfőzném a családomnak" – legyint a családapa.
A seprűt, fakanalat készítő romákra is rájár a rúd. „Az utóbbi időben már a brassói piacok közelébe sem engednek minket, hogy eladhassunk valamit. A „gárdások" elkergetnek. Még abból sem csinálhatunk egy kis pénzt, hát csodálkoznak, hogy lopunk?" – teszi fel a kérdést a roma férfi.
Szerinte a megoldás az lenne, ha munkát kapnának a környéken, és emberségesebben bánnának velük a hivatalokban. Mivel legtöbbjük írástudatlan, nem tudják ügyeiket intézni, és a községházán pénzt kérnek tőlük a kérvények kitöltéséért. „Legtöbbször szóba sem állnak velünk, mert büdösek vagyunk" – méltatlankodnak Dudasék.
Alsórákos, a mi Gyöngyöspatánk
Manna.ro, 2011. május 2. – Parászka Boróka
Összeesküvés-elméletek, „magánrendőrök", a romák fizikai és gazdasági elszigetelése egyszerre szorítja le és szítja az indulatokat Alsórákoson. Egykori és mai nincstelenek, istenesek és istentelenek: feltámadnak, vagy elvesznek mind.
Ez történt Alsórákoson
2011. április 9-én, pénteken verekedés tört ki az alsórákosi polgármester háza előtt, amelyben megsérült Gáspár Tamás polgármester fia. A verekedés kiváltó okáról egymásnak ellentmondóan nyilatkoznak az érintettek: a polgármester szerint félreinformált romák azért verekedtek, mert úgy értesültek, Gáspár Tamás bántalmazott egy cigányasszonyt.
A cigányok viszont állítják, nem provokálni mentek, szekérrel haladtak el a polgármester háza előtt, amikor lovaik megvadultak, a zajra kiszaladtak az elöljáró házában lakók, és összeverekedtek az érintettekkel. A minden fél által provokációnak minősített esemény után a magyarok a cigánytelep felé indultak, a romák kőzáporral fogadták a felvonulókat.
A tömegverekedést a Brassóból nagyerőkkel kiérkező csendőrség akadályozta meg. Az esemény után, nagyhét szerdáján a református egyház ötven képviselője érkezett Alsórákosra, ahol közös istentiszteletet tartottak, aláírták az Alsórákosi nyilatkozatot, és szolidaritásukról biztosították az itt élő magyarokat.
Sokat elmond egy polgárháborúról, ha az ember első tapasztalata a csatatéren, hogy a front mindkét oldalán nagyon szeretik a gyerekeket. Alsórákosra gyerekkel indultunk tudósítani, és nem bántuk meg. A település határában, mint minden befelé igyekvőt, minket is megállított a rendőr.
Nem egyszerű közúti ellenőrzés folyik itt:
az áthaladót kikérdezik úticéljáról, rendszerint átvizsgálják az autóját. Románia határait régóta sokkal egyszerűbb átlépni, mint bejutni az ország szívében fekvő településre. Hiába lobogtatjuk a rendőrnek a sajtós igazolványt, nem enyhül, sorra kéri az iratokat, s csak akkor enged tovább, amikor a gyerek hangos sírásba kezd.
„Na menjenek, látom, nincs már türelme a babának" – int mosolyogva a közeg, s mi megkönnyebbülve gyorsítunk fel, meg sem állunk a református papi lakig.
Célirányosan jövünk ide. Barát István református lelkész fordult – sajátos hangnemben – nyilvánossághoz a „cigányügyben", úgy véljük, ő az, aki pontosan el tudja mondani, honnan indult a tömegverekedéssé fajuló belviszály a faluban a helyi magyarok, románok és cigányok között. A lelkész azt állítja a Háromszéknek írt cikkében,
a cigányok „rátelepedtek" a falura.
„1500-an élősködnek itt, nem dolgoznak, lopnak, rabolnak, a házakba betörnek. A lakosság tehetetlen, a rendőrség beszámíthatatlan, az önkormányzat szavazati erőt lát bennük. Az emberek az egyháztól várnak segítséget, de sajnos, nincs jogi lehetőségünk nagyot lépni" – figyelmeztet a gyülekezetéért aggódó Barát István.
A papilak békebeli hangulatot áraszt: épp vallásóráról jönnek ki érkeztünkkor a gyerekek, a lelkész szabadidős ruhában barkácsol, és azonnal beinvitál a történelmi időket idéző, impozáns papilakba. Családi fotók, gyülekezeti emléktárgyak, írásos varrottasok, protestáns hittudósok portréi: minden a legnagyobb rendben van itt – sugallja a környezet, de a benyomásnak rögtön ellentmond a lelkész.
„Tiszta politika ez a cirkusz" – mondja Barát István, és hozzáteszi, senkinek sem érdeke a helyi cigányok ügyének rendezése, mert a jövőévi választások szavazataiért kampányolnak a politikusok. „Megígérte egy RMDSZ-es képviselő, hogy a parlamentben fog felszólalni az ügyünkben, és mégsem tette meg, mert most, hogy kormányon van, nem fog a Szövetség szembefordulni a koalíciós partnerével" – magyarázza csalódottan a lelkész. Hozzáteszi,
a magyarok sem tartanak össze.
„Legutóbb MPP-s jelölt is indult az önkormányzati választásokon, de nem tudott elég szavazatot szerezni. Az RMDSZ-es polgármester majdnem húsz éve van hivatalban, egyetlen ciklusban nem választották meg. El lehet képzelni, hogy mit tud tenni, ha húsz év alatt ennyit sikerült megoldani" – vázolja a helyi erőviszonyokat Barát, aki a helyi magyar közösséget félti.
Az alsórákosi romák
Pontos adat nincs arra vonatkozóan, hogy az alsórákosi „lingurar", azaz kanalas cigányok honnan érkeztek a településre – tudtuk meg Fosztó László néprajzkutatótól. Antal István képviselő volt helyi lakosként úgy tudja, a közösség lélekszáma már az 1950-es években is elérte az ötszáz főt. Az utóbbi évtizedekben Brassó környékéről érkeztek újabb letelepülők.
A rendszerváltás előtt és addig, míg a helyi bányákat fel nem számolták, a helyi cigányok is a kitermelésben dolgoztak: így épülhetett fel a tehetős és jól szervezett romatelep. A bányák bezárása után fuvaros munkából, illegális kő és fakitermelésből tartották el magukat – ez vezetett a mára tettlegességig fajuló birtokvitákig.
Ma már a fuvarozásról is lemondtak a romák: lovaikat, szekereiket eladták, egyetlen bevételi forrásuk az állami támogatás.
„Azé az ország, aki belakja, Koszovót is így szerezték meg az albánok" – utal arra, hogy a magyar lakosság elöregszik, a cigány közösség viszont látványosan nő. A hivatalos statisztikák szerint a falu határában élő "kalányos" vagy "lingurar" cigányok lélekszáma alig haladja meg a hatszázat, de a lelkész úgy tudja: a be nem jelentett lakosokkal együtt a közösség körülbelül 1800 főt számlál.
Tej, kifli, erőszak
Arra a kérdésre, hogy mit lehet velük tenni, válaszol, de kéri, válaszát ne írjam le. „Iskolába járnak a cigány gyerekek – feleli a kérdésemre – de csak azért, hogy megkapják azt a hülye tejet és kiflit, aztán rohannak haza".
Arra a kérdésre, hogy lelkészként nem gondolt-e arra, hogy missziós tevékenységet végezzen a cigánytelepen, egyházi gondoskodással és jópéldával próbáljon közvetítetni a közösség felé, azt válaszolja, „nem érez erre indíttatást", de tud arról, hogy főleg neoprotestáns felekezetek jó eredményeket érnek el hasonló helyzetben.
Arra viszont határozott a válasza, mit kéne adni a cigányoknak ahhoz, hogy változtatni tudjanak az életükön: „semmit" – szögezi le a lelkipásztor, aki a „határozott" fellépésben bízik. „Izrael is, ha egy terrortámadás éri, válaszul két palesztin várost támad meg" – idéz fel egy számára közelesőnek tűnő példát, és hozzáteszi, mióta őrző-védő szolgálat van a faluban, érezhetően jobb a közbiztonság.
„Bár az erőszakot én nem helyeslem, de ezek az őrző-védők úgy agyba főbe verik a cigányokat, hogy – amint hallom – mindegyik eldobálja a druzsbáját, eszükbe se jut fát lopni" – mondja a lelkész. A faluban terjengő első összeesküvés-elmélet szerint az állambiztonság is érdekelt a konfliktus irányításában, így történhetett – mondják a magyarok – hogy a cigányok értesültek az április eleji „lázadásról", és kövekkel, dorongokkal felfegyverkezve várták a telep felé vonuló magyarokat, a nőket és a gyerekeket pedig kimenekítették a telepről.
Arra a kérdésre, hogy jogos volt-e a félelme a cigányoknak, bántották volna-e a magyarok a nőket és a gyerekeket, Barát István úgy válaszolt: igen, úgy indultak útnak, hogy kő kövön nem marad a Bortbáth telepen. „Hullámokban mentünk, nekilendült a tömeg, én próbáltam csitítani őket, akkor megint nekilendültek, megint megtorpantak, útközben is vitatkoztunk, mit lehet csinálni" – idézi fel a résztvevő és szemtanú a történteket.
A rémisztő zárszót barátságos, immár civil beszélgetés követi, ebédre marasztal minket hívatlan és váratlan vendégeket a család, itt is – akárcsak a falu határában posztoló rendőr esetében – rendkívül népszerű a riportútra magunkkal hozott csecsemő. Menjünk inkább a magyar cigányokhoz, ha kérdezősködni akarunk, a román cigánytelep nem elég biztonságos, tanácsolja búcsúzóul a lelkész – láthatóan aggódik értünk.
Azonnal a román cigányok felé indulunk,
kíváncsiak vagyunk, milyen perspektíva nyílik a szemben lévő dombról a vagyonát, biztonságát, lelki nyugalmát féltő falura. A Borbáth-telepre két út vezet fel: egy aszfaltozott és egy földút, állítólag ennek az úttalan csapásnak a mentén élnek a rendbontók. A második nyomvonalat választjuk, elhaladunk egy csendőrposzt mellett.
„Menjenek nyugodtan – mondják a válogatott legények – nem lesz semmi baj, legfennebb elsírják a cigányok a bánatukat. Már hozzászoktak, hogy nyilatkoztatja őket a sajtó". A roma telep határát felvigyázók megerősítik: magán őrző-védő cég is felügyeli a rendet, és természetesnek tartják, hogy a „magán rendőrséggel" egyeztetnek, ha kell.
A rettegett negyedben békés hétvégi hangulat fogad: szerényen, de rendesen öltözött nők, gyerekek állnak velünk szóba: tényleg gyakorlott nyilatkozók. Kéregetés, kiabálás nincs, senki sem vág a másik szavába, a témát eltekintve bárhol, bárkikkel hasonlóan folyna az utcai eszmecsere.
„Hát persze, hogy verekedés van az iskolában, amikor a magyar gyerekek uzsonnával felpakolva mennek, a mieink meg éhesen érkeznek, és csak nézik, hogy azok hogy esznek. Hónapok óta nem kapjuk a gyermektámogatást, a szociális segélyt, miből csomagolnánk nekik?" – kérdezi egy harmincas évei végén járó, unokáját sétáltató asszony. Kiderül: a család itt legalább öt gyereket jelent.
Egyre rosszabbak lesznek a magyarok,
egyre több a vita, mindennek a polgármester és a pap az oka – teszi hozzá a fiatal nagymama. Hozzánk csatlakozó társai rögtön megerősítik: mióta a pap elkezdett szervezkedni, azóta – mint mondják – a sokat ivó polgármesterrel is egyre több a baj. „Akkor van baj, amikor iszik, mindenkibe beleköt" – panaszkodik a polgármesterre egy fiatal férfi.
A nyilatkozni vágyók kézről kézre adnak, a Borbáth telepi történetek egyre beljebb sodornak a meglepően rendes házak közé. Az udvarokon kerti szerszámok, eszközök, a lefüggönyözött ablakok mögül csak nők és gyerekek lesnek ki. A pünkösdista imaházat keressük, abban bízunk, a helyi gyülekezet lelkiismeretes tagjai közül valaki elszámol a falu vádjaival és a romák lelkiismeretével.
Egy fejszével lépegető férfi ajánlja fel,
hogy az imaházhoz vezet: úgy támaszkodik az éles szerszámára, mintha pásztorbotot fogna, azonnal látni a tekintetén, hogy istenes ember. Egyre feljebb visz a dombra, ahogy hágunk fel a kövecses golgotán, annál nyilvánvalóbbá válik: a rend elkopik a kaptatón. Egyre szegényesebb házak, foghíjasabb telkek mellett haladunk el.
Útmutatónk váratlanul áll meg egy szinte teljesen üres telken. Arcán üdvözült fény, nem titkolt büszkeség jelenik meg: egy csupasz, a gyom által felvert alapzatra mutat: ez a – leendő imaház. „Tessék, én ezt csináltam a gyermekpénzből, erre költöttem, hogy legyen, ahol az emberek imádkozzanak" – mondja a Cimpoier Tomaként bemutatkozó „egyházalapító".
Hamar kiderül: ez az imaház nem az az imaház, megvezetett minket a helyi pünkösdista közösséggel összekülönböző imádkozó ember. Cigány a cigánynak csakúgy kivájja, mint magyar a magyarnak, csak a völgyből felfelé nézve olyan egyforma ez a különvilág.
A negyed másik végében van egy másik cigány imaház, de azok nem követik „Isten igazi igéjét" – állítja Toma, az igazak pedig ide fel menekülnek. Szalajtja a feleségét, hogy hozza a kolozsvári egyházközpontból kapott fényképes igazolványát, a Bibliáját – láthatóan fontos neki, hogy hitelesként fogadjuk el.
Nehéz eldönteni, hogy mi a hiteles.
Farkasszemet néznek egymással itt az egymásnak feszülő dombok, az elhagyott kőfejtővel, bányákkal, az egyre kisebb lélekszámú református templommal, és ezzel az elvetélt rommal, saját, külön bejáratú igazságának megváltó erejét hirdető imaházzal. Cimpoieréknek 14 gyereke van, a legidősebb 28 éves, még három gyermekkorú: a kicsik iskolába járnak, jól tanulnak.
„Nem tudok én semmi rosszat mondani a református papra, Isten embere" – mondja Toma, aki nem tamáskodik: az egyházi és nem a cigány szolidaritás működik benne. Udvarán kis veteményes, borsót, répát ültetett: az agyagos földbe kapart ágyásokon, kis karókra feltűzve még ott a vetőmag csomagolása.
Hosszan-hosszan mesélik a hatalmas család sok-sok baját, amikor futva gyerekküldött érkezik utánunk: menjünk gyorsan, mert felébredt és sír a völgyben hagyott kocsink utasa, a gyerek. A küldönc nem a földúton vezet vissza, hanem a házak között, kis sikátorokon, hátsó kapukon: igaz a legenda, hogy a telepet rejtett utak, jó menekülő útvonalak kötik össze. Percek alatt újra a völgyben vagyunk, ahol újabb váratlan látvány fogad.
Az autó körül csapatnyi cigányasszony táncol,
grimaszkodik, énekel, tapsol: szórakoztatják a bent ülő gyereket. „Jöjjön gyorsan, mert már mindent kitaláltunk, hogy ne sírjon" – mondja a legidősebb. Egyértelmű, hogy nemcsak a rendőr és a pap, de a páriák is szeretik itt a gyerekeket. „Nekem is nyolc gyerekem van, hat lány és két fiú. Tudom én, hogy mit jelent a gyerek" – mondja az idős nő, aki úgy folytatja a panaszkodást, mintha hallotta volna, mit beszéltünk fent a domb lakóival.
„Nehogy azt higgye, hogy mi nem félünk, mi is félünk, mert vannak itt, akik isznak és verekednek. De miattuk nem kellene minket is büntetni. A férfiaknak könnyű, ők elmennek, de mi itt maradunk" – magyarázza az asszony, s mintegy jelszóra elhalad mellettünk egy piros, jó márkájú autó. „Lássa, az az egyik fiam, neki nincsen gondja. De a lányaim itt vannak, sok-sok gyerekkel, és senkit se érdekel, mi lesz velük".
Újra és újra felmerül az áprilisi összecsapás emléke,
amikor a faluban élő magyarok a cigányok ellen indultak. Itt hangzik el a második összeesküvés-elmélet: a cigányok szerint a magyarok provokálták őket, hogy bebizonyítsák, verekedős, összeférhetetlen emberek a romák. Arra a kérdésre, honnan tudták, hogy jönnek a magyarok, egyszerű választ kapunk. „A református pap kondította meg a harangot, ilyen kompjuteres harang van ni" – magyarázza egy fiatal férfi és mutatja is a kezével, hogyan hívta egyetlen gombnyomással hadba a magyarokat a pap vagy a papné.
„Ahogy félreverték a harangot, mi futottunk, ahogy csak bírtunk a gyerekkel fel ide a dombok mögé, azt hittük, mind odaveszünk. Most is rettegünk, jönnek a gárdiánok a nagy kutyáikkal, azt vernek meg, akit akarnak. Úgy jönnek-mennek közöttünk a motorjaikkal, mint a terroristák Izraelben, lengetik a fejük felett a fegyvert" – magyarázza az egyik asszony, aki nem sokkal azelőtt még önfeledten táncolt az autó körül.
Egészen másként meséli ugyanazokat a történeteket a református pap, a cigányasszony, de úgy tűnik: az izraeli-palesztin konfliktus közös vágy- és rémkép. Kinek vágy, kinek rém. Nem adjuk fel, hogy megkeressük az „igazi" pünkösdista imaházat, hátha ott
érthetőbbé válik, ki kitől fél Alsórákoson.
Most a cigánytelep másik szegletébe indulunk, az aszfaltos út biztonságos nyomvonalán. Dudas Ionica fogad minket a pünkösdistáktól, kikéri magának: nem prédikátor, nem pap, hanem presbiter. Öntudatosan igazít helyre, és már mutatja is a takarosan kicsinosított imaházat.
„Hatszáz lélek él a faluban, de ide rendszeresen száz-százötven hívő jár" – magyarázza a presbiter, aki láthatólag pontosan, felkészülten nyilatkozik, ismétli a cigány jogvédők hivatalos jelentését. (A Romani Criss jogvédő szervezet saját nyilatkozatot adott ki a helyi konfliktusról.)
„Azt mondják, menjünk el dolgozni, de hova menjünk? Az itt élő romák nem tanult emberek, Brassóba találhatnánk munkát, de ott annyit fizetnek nekünk, hogy nem elég az ingázásra. És hiába tanulnak a gyerekek, van néhány lány, akinek meg van a tíz osztálya, de helyben őket se alkalmazták" – állítja Dudas, aki képszerűen is
összefoglalja az alsórákosi 22-es csapdáját.
„Állandó az ellenőrzés, nem hagyhatjuk el a falut, mert attól tartanak, hogy fát, követ vagy füvet lopunk. Még az állomáson is ellenőriznek. Be vagyunk ide zárva. Képzelje el, hogy egy éhező embert bezárnak egy konyhakertbe, ahol van káposzta, krumpli, hát persze hogy előbb-utóbb megeszi, amit ott talál, hiszen elmenni nem tud, mást keresni nem tud" – mondja Dudas.
Kitart amellett: a cigányok támogatták a mostani polgármestert, az ő szavazataikkal kapott legutóbb mandátumot. „Majd meglátjuk, ha összefogunk, és a következő választásokon a helyi tanácsba nem egy, de öt képviselőnk jut be, mi lesz. Akkor majd csak úgy lesz költségvetése a falunak, ha mi megszavazzuk, és csak akkor szavazzuk meg, ha az a cigányoknak is jó lesz" – vázolja a következő hónapok stratégiáját a közösségi és vallási elöljáró.
A pünkösdista imaház tövében folytatott beszélgetés azonban már nem zárul békésen: egyre többször fordul meg körülöttünk kis homokjáróján a sokat emlegetett őrző-védő szolgálat egyik embere. Fél óra múlva egyértelművé válik: nekünk szólnak a körök. A polgármester felé indulunk, de útközben újabb fizetett rendfenntartó ér utol: izmos, nagytestű kutyával állít meg, „igazoltat". Nyilatkozni nem akar, a parancsnokhoz irányít információért.
Mi azonban a polgármester házához indulunk:
a gyönyörű nagy portát hatalmas kerítés védi. Az udvaron virágot ültetnek az asszonyok, gyerekek segédkeznek: makacsul tartja magát az alsórákosi, fegyverekkel és őrző-védő szolgálattal megtámogatott idill. Gáspár Tamás polgármester nem nyilatkozik, mert mint mondja, megjárta már a tévével, és „mindig a cigányoknak lesz nagyobb igaza".
De az unokákról, gyerekekről beszélgetve őt is szóra tudjuk bírni. „Most már rend lesz itt, azt ígérték a rendőrök és a csendőrök, hogy május végéig itt maradnak" – nyilatkozza Gáspár Tamás, de arra nem ad egyértelmű választ, honnan van pénze az önkormányzatnak és a helyi közbirtokosságnak a nagy erőkkel folyamatosan járőröző biztonságiak bérlésére.
„A megyei tanács is azt ígérte, hogy segít majd fizetni őket, megoldjuk" – zárja rövidre a kérdést a sokak által vádolt polgármester, aki tagadja, hogy alkoholproblémái miatt lettek volna konfliktusai a cigányokkal. „Volt egy időszak, 2004 és 2008 között, amíg nem én voltam a polgármester, akkor lehet, hogy kicsit többet ittam, de nem erről van itt szó" – teszi hozzá Gáspár Tamás.
A beszélgetés hirtelen ér véget, újabb – minden eddiginél marconább – fizetett őr érkezik, nem érti, miért fényképeztük őket. Egyre élesebb vita alakul ki, de hirtelen megenyhül: megcirógatja a most ölünkben gügyögő csecsemőt (karjára második világháborús német katona van tetoválva), majd hirtelen továbbáll.
„Ne haragudjanak, az volt az egyezségünk a lelkész úrral, hogy az őröket nem kell megénekelni" – mondja a polgármester, és egyáltalán nem szabadkozik. Mi pedig meglepődve nézünk a magyarok álmát őrző román járőr után: magyarországi rendszámú, hatalmas terepjáróban ül. Ha hozzá szeretnénk tenni mi is valamit a helyi elméletfolklórhoz, nyugodtan azt mondhatnánk: tiszta Gyöngyöspata.
„Most majd megtanulják a helyiek, hogy össze kell tartaniuk"
– reagál kérdésünkre Kovács Attila, a brassói RMDSZ-tagszervezet elnöke, akit a harmadik összeesküvés-elmélettel szembesítünk. A református pap név nélkül nyilatkozó kritikusai úgy vélik, nem véletlen, hogy a 2010 augusztusától itt szolgáló lelkész körül sokasodnak a konfliktusok, ami itt folyik, bizonyos értelemben „református belügy".
2008-ban Tőkés László személyesen kampányolt a helyhatósági választások idején, és rendkívül éles helyzet alakult ki az MPP-s jelölt és az RMDSZ-es Gáspár Tamás között. Azóta érdemel kiemelt figyelmet politikai szempontból Alsórákos. A református egyház több száz tagja és lelkésze írta alá az „Alsórákosi nyilatkozatot", amely a következő intelmet fogalmazza meg:
„Tudjuk, hogy sötét erők most is munkálkodnak a köztetek lévő keresztyéni ékes és jó rend megdöntésén. Isten országának állampolgáraiként viszont el nem fogadhatjuk a krisztusi és apostoli rendtől eltérő zűrzavart. Ennek a krisztusi és apostoli rendnek része az is, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.
Az apostol intése szerint mindenkinek csendesen kellene munkálkodnia, és a maga kenyerét ennie. Tudjuk, hogy Alsórákoson nem mindenki cselekszik ekképpen. Jogotok van hozzá, hogy elvonjátok magatokat mindenkitől, aki rendetlenül él, és azzal ne társalkodjatok, hogy megszégyenüljön. Mindazonáltal ne ellenségnek tartsátok, hanem atyafiakként intsétek őket". A dokumentumot elsőként nem az erdélyi püspök, hanem Csűry István, a királyhágómelléki egyházkerület első embere ellenjegyzi.
Kovács Attila szerint azonban a jelenlegi helyzet nem a széthúzást, hanem az összetartást erősíti. „Egészen biztosan RMDSZ-es polgármester lesz 2012-ben" – véli Kovács. A helyi magyarok abban bíznak, hogy a „cigányügy" mozgósítja az eddig széthúzó közösséget, és etnikai átszavazás nélkül
„magyar kézben" marad Alsórákos.
Ezt erősíti Antal István RMDSZ-es képviselő is, akinek ugyan nem itt van a körzete, de mivel Alsórákoson született, rokoni szálak is fűzik ide, ezért szívén viseli a térség sorsát. „Én emberileg megértem Barát Istvánt, hogy félti a családját, és tenni akar valamit, de az nem igaz, hogy egyedül van. Én személyesen kértem a belügyminiszter fokozott figyelmét, közbelépését, jelentést tettünk le az ügyben, és lesz előrelépés" – magyarázza a politikus.
„Meg kellene érteni, hogy Alsórákos nem református belügy, itt egy közös ügy van, amit csak együtt tudunk megoldani" – vélekedik Antal, aki figyelmeztet: uniós segítséget kell és lehet kérni a cigánystratégia kidolgozásához, számtalan lehetőség nyílik az itt élők helyzetének orvoslására.
„Itt komoly baj egy 20-25 fős szervezett bűnbandával van, akik módszeresen vámolják és rettegésben tartják az elöregedő, kiszolgáltatott falut. Velük szemben valóban nagyon szigorúan fel kell lépni. A Borbáth telepen élők jelentős része számára megoldást jelenthet, ha munkahelyet teremtünk a számukra, és erre több lehetőség is mutatkozik" – mondja a képviselő, és ő az első, aki konkrét javaslattal is jön. Állítólag egy holland befektető szeretne gyógynövény-gyűjtő és feldolgozó üzemet telepíteni ide.
Arra vonatkozó elképzelés, hogy közép- és hosszú távon mi a megoldás Alsórákoson, van elképzelés. A baj nem a „szebb jövővel", hanem az elfogadható jelennel van. A romák két hónapja nem kaptak semmilyen juttatást, egyre kétségbeesettebben keresik, hogyan menekülhetnének a napi nélkülözéstől, felélték tartalékaikat.
Minél kétségbeesettebbek a cigányok, annál feszültebbek a magyarok: bármikor újabb összecsapás törhet ki, és ez tovább rontja a békés rendezés lehetőségét, elriaszthatja a befektetőket. Antal úgy véli, nagyon nagy tétje van a sikeres konfliktuskezelésnek, mert a negatív vagy a pozitív példa is ragadós lehet. Vagy tovább gyűrűzik innen a szembenállás,
vagy sikerül megmutatni, hogy másként is lehet.
„Sajnálom, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban irányul figyelem Alsórákosra, pedig egyedülálló módon itt ünneplik meg Erdélyben a jobbágyfelszabadítást" – mondja váratlanul búcsúzás közben Gáspár Tamás felesége. Szavai különösen visszhangzanak a cigányoktól féltve őrzött mezőkön, szántókon és erdőkön.
1848-ban a földnélküli magyar zsellérek, jobbágyok itt, a Bethlen-birtokon értesültek utoljára a magyar jobbágyfelszabadítás híréről. A korabeli nincstelenek (magyarok) térden állva imádkozva fogadták meg, hogy pünkösd után minden évben megünneplik a „Szabadság napját", azaz a „kicsi pünkösdöt". A szokást több mint százhatvan éve hűségesen tartják: fontos történelmi emlék ez az itteni magyaroknak.
Idén még néhány hetük van a megemlékezésig, bizonyíthatják a most élő földnélkülieknek (cigányoknak): a szabadság mindenkié.
Erőfitogtatás a mi kárunkra?
Szatmári Friss Újság, május 7. – Őri-Pákay Franciska
Valaki itt nagyon megkavart mindent.
Nem látom a hiányos információk miatt a pontos összefüggéseket, de a történet több mint érdekes. Történt egyszer régen, évekkel ezelőtt, hogy létrehozták a státuszirodákat, amelyek mostanra úgymond feleslegessé váltak. Ezek, ugyebár, Romániában az egyik hatalmi erő kezében voltak, míg most inkább a másik erő kezd külső, ám igencsak hathatós segítséggel felülkerekedni. S akkor egyszeriben feleslegessé válik az eddigi infrastruktúra, mert valami forradalmibbal — s persze költséghatékonyabbal — állnak majd elő. Oh, tévedés ne essék, egyik oldalon sem állok, csak egy értetlen polgár vagyok, aki picit kétségbeesett, mert sem neki, sem sok más embernek nincsen arra pénze, hogy elvigye a konzulátusra a magyar igazolványát, amelyet még használna, ha már egyszer lehet, hogy ott pótfüzettel lássák el. Ez ugyebár pénzbe kerül, s ha a pótlás nem lehetséges azonnal, akkor két útba is belekerülhet. Ugyancsak ezen irodákon keresztül bonyolódtak a köznyelv által csak „magyar pénznek" nevezett oktatási–nevelési támogatások. A kedvezményezettek tudták, hogy hová forduljanak, ott tudták, hogy mit kell tenniük. Viszont a pénzosztó úgy döntött, hogy sokat takaríthat meg, ha ezentúl sem az irodákat, sem a postát nem használja. Ez utóbbi helyett a banki átutalást hozza divatba. Hadd járkáljanak a vidéken élők többször is a városba, hogy megnézzék a bűvös mágneskártyán, hogy megérkezett–e már a várt apanázs helyett az anya(ország)názs. Az eddigi irodák helyett valami másfajta konstrukcióban gondolkodnak. Szóba jöttek a pedagógusszövetségek és szakmai szervezetek. De addig is informálni kell a népet. Kitalálják, hogy ki kapta ezt a megtiszteltetést? Bizony, bizony. Ott van a kis felkapaszkodóban lévő erő, amely ugyan már nem Szülőföld Alapból, hanem Bethlen Gáborról elnevezettből osztott mannáról nyújt felvilágosítást, s ha ezt nézem, akkor nehezen hiszem, hogy másokhoz kerülne maga a konc. A kérdés tehát marad: pusztán véletlen lenne a hirtelen csere vagy valaki tényleg nagyon megkavart mindent?
|
