|
ROMÁNIA
Az RMDSZ-nek udvarolnak – Ajánlatokkal próbálja elcsábítani az ellenzék a kisebbik kormánypártot
Új Magyar Szó, 2010. október 25 – M. Á. Zs.
Nincs miről tárgyalnunk az ellenzékkel, nem támogatjuk a bizalmatlansági indítványt ugyanis nincs szükségünk arra, hogy a gazdasági válságot politikai válsággal tetőzzük – reagált Borbély  László környezetvédelmi miniszter arra a hírre, hogy a PSD ma tárgyalásra várja az RMDSZ-t.
Hozzátette: a szövetség képviselőházi és szenátusi frakciói ma és holnap egyeztetnek arról, hogy milyen stratégiát követnek szerdán a szavazás során.
Borbély szerint lehetőségként még az is felmerült, hogy a szavazás kezdetekor az RMDSZ-es honatyák a demokrata-liberálisokkal együtt elhagyják az üléstermet. Korábban Markó Béla, az RMDSZ elnöke többször is hangoztatta, hogy a szövetség hűséges marad jelenlegi szövetségeséhez.
Az RMDSZ kormányból való kilépésének egyik legfőbb szorgalmazója, Frunda György szenátor is úgy nyilatkozott a közelmúltban, hogy az RMDSZ mindig tiszteletben tartotta azt az elvet, miszerint nem szavaz olyan kormány ellen, amelynek a magyar szövetség maga is tagja.
Nagyvonalú PSD-s ajánlat
Radu Moldovan szociáldemokrata szóvivő hétvégén hozta nyilvánosságra a PSD ajánlatát, miszerint az RMDSZ megőrizheti jelenlegi pozícióit egy következő kormányban is, amelyet az ellenzéki pártok alakítanának, ha a szövetség támogatja a Boc-kabinet ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.
A szociáldemokraták mellett a második legnagyobb ellenzéki politikai erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetői is kijelentették korábban: az RMDSZ-szel együtt hoznák létre azt a válságkormányt, amely a jelenlegi kabinet esetleges bukása után alakulhat meg.
Az ellenzéki pártok ugyanis a bizalmatlansági indítványban azt kezdeményezik, hogy a mostani kormányt egy válságkezelő kabinet váltsa fel, amelynek fő feladata az előrehozott parlamenti választások mielőbbi megszervezése lenne. Ehhez viszont minimum 236 voksot kell összegyűjteniük, ami – tekintettel arra, hogy a kezdeményezést csupán 209-et írták alá – nehéz feladatnak tűnik, ha nem sikerül a maguk oldalára állítani az RMDSZ-t és/vagy a nemzeti kisebbségek képviselőit.
Mint ismeretes, a legutóbbi bizalmatlansági szavazáskor nyolc vokson múlott, hogy „életben maradt" az Emil Boc miniszterelnök által vezetett kabinet, amelynek ezúttal nemcsak az ellenzéki, hanem az erőteljes társadalmi és szakszervezeti nyomással is szembe kell néznie a megszorító intézkedések miatt.
Nyolcvanezres tüntetés?
Nagyszabású tüntetést hirdettek meg a szakszervezetek a bizalmatlansági indítványról való szavazás napjára, amelyek nyolcvanezer dolgozót várnak szerdára a fővárosba. Ioan Pisc, az Országos Szakszervezeti Tömb alelnöke elmondta, az öt országos szakszervezet tiltakozó akciója a kormány épülete előtt kezdődik, ahonnan a parlament épülete elé vonulnak. Addig nem távoznak a parlament elől, amíg nem tudják meg a bizalmatlansági szavazás eredményét. Ha a Boc-kabinet „túléli" a voksot, akkor általános sztrájkba lépnek, míg a kormány le nem mond.
Még nem véglegesítették a tanügyi törvény tervezetét
Mivel a tegnapi, rendkívüli kormányülésen nem tudták áttekinteni a csütörtökön kormányzati felelősségvállalással plénum elé kerülő tanügyi törvényhez benyújtott módosító indítványokat, a Boc-kabinet úgy döntött, hogy holnap ismét összeül a jogszabálytervezet véglegesítése céljából.
A bizalmatlansági indítványról való szavazás után egy nappal sorra kerülő felelősségvállalás kulcsfontosságú az RMDSZ szempontjából, ugyanis a szövetség politikai programjának egyik lényeges pontja teljesülne a tanügyi törvény képviselőházban elfogadott változatának megszavazásával.
Mint ismeretes, a jogszabály előírja, hogy nemzetiségi osztályokban a román nyelv és irodalom kivételével minden tantárgyat az adott közösség nyelvét kell tanítani, beleértve Románia földrajzát és történelmét is.
Állandó magyar műsor lesz a román közszolgálati tévében
MTI, 2010. október 25.
Állandó magyar műsor indul hétfőn a román közszolgálati televízióban. A Román Televíziótársaság kolozsvári területi stúdiójának nemzetiségi szerkesztősége Erdélyi Figyelő című műsora hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az időpontban jelentkezik.
A romániai magyar közszolgálati televíziózás 41 éves történetében először fordul elő, hogy egy magyar nyelvű műsort hétfőtől péntekig mindig ugyanabban az időpontban sugározzon a román közszolgálati televízió – írja a Krónika című kolozsvári napilap hétfői számának címlapján.
Az Erdélyi Figyelő című egyórás magazint hétköznap 16 és 17 óra között tekinthetik meg a tévénézők a kolozsvári területi Tv-stúdió regionális csatornáján. A műsor főszerkesztője, Bardocz Sándor elmondta, hogy a romániai magyar társadalom minél szélesebb rétegét szeretnék kiszolgálni, ezért minden nap más-más tematikus műsorral jelentkeznek.
A hétfőt az aktualitásoknak szenteli az Erdélyi Figyelő. A kedd a kultúra, a szerda pedig a család napja. Ezen a napon a párkapcsolatoktól kezdve a család szinte valamennyi ügyes-bajos dolgáig mindenről szó esik majd. A csütörtök témája az erdélyi magyar közösség. Az egyházak és a szórványmagyarság gondjai egyaránt terítékre kerülnek. Péntekenként a hétvégére „hangol" a közszolgálati csatorna színes, szórakoztató magazinnal.
Az Erdélyi Figyelő szeretne nyitni a kortárs művészetek felé, mivel korábban nem volt olyan műsora a közszolgálati televízió magyar adásának, amely hangsúlyosan foglalkozott volna ezzel a területtel. A műsor rövidesen a világhálón is elérhető lesz.
ERDÉLY
Demokrácia Központok segítik az egyszerűsített honosítás igénylését
Marosvásárhelyi Rádió, 2010. október 22.,
Az egyszerűsített honosítási eljárásban nyújtanak segítséget a hamarosan megnyíló Demokrácia Központok – tájékoztatott Kali István az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei elnöke. Az EMNT által működ- tetett irodák az igénylési íratcsomók össze- állításában, illetve a konzulátusokon való előjegyzésben tudnak majd segíteni. Az irodák ugyanakkor tájékoztatást nyújtanak, de ügyintézést nem vállalhatnak. Az állam- polgársági okíratokat csak Magyarországon, nagykövetségeken vagy konzulátosokon lehet átvenni.
A Demokrácia Központok hatékony segítséget nyújtanak abban, hogy a kedvezményes honosítás igényléséhez szükséges dokumen- tációs csomag hiánytalan és helyes legyen. Szükséges íratok: anyakönyvi kivonat (születési bizonyítvány), családosok esetében a családi állapotot igazoló dokumentum, és egy olyan okírat amivel ak érelmező igazolhatja, hogy valamelyik felmenője magyar állampolgár volt, valamint egy fénykép. További feltétel a magyar nyelvtudás és büntetlen előélet.
MAGYARORSZÁG
Schmitt: az anyaország határain túl élő magyarságnak is joga van a saját életéhez
MTI 2010. október 23. 10:36
A magyarságnak a kisebbségben, az anyaország határain túl is joga van a saját életéhez, joga van a nyelvéhez, hagyományaihoz, kultúrájához - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök szombaton Budapesten, mielőtt gratulált a Kisebbségekért Díj Külhoni Magyarságért Tagozatát elnyerő kitüntetetteknek. A díjat Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai helyettes államtitkár adta át Mácza Mihálynak, Sari Józsefnek, Kalapis Sztojánnek és a Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetsége elnökének, Rákóczi Annának.
Az államfő a Sándor-palotában tartott ünnepségen kiemelte: a Kisebbségekért Díj régi célja, hogy elismerje azoknak az embernek a munkáját, akik a kisebbségi sorsban felvállalják egy-egy közösség összefogását, szervezik a magyarok életét, ápolják lelküket, munkálkodnak a közösségért - legyen az a munka egy kollégium vezetése, művelődéstörténeti kutatás a szeretett városban, egy kulturális szervezet működtetése, vagy egy falu életének szervezése, templomának csinosítása.
Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy az egy nemzethez tartozás alapja nyilvánvaló: közös nyelv, kultúra, történelem és sok közös hagyomány. Ám az erős azonosságtudathoz, az asszimilálódás elleni küzdelemhez ezeket az értékeket egyedi léthelyzetekben kell kapaszkodóként megélni - mondta. A köztársasági elnök Márton Áron püspök szavait idézte, mikor azt mondta: "amint az egyénnek joga van az élethez, a családalapításhoz, ugyanúgy joga van a nemzetiségnek, hogy a maga sajátos életét szabadon élje".
A kitüntetettekhez szólva azt mondta: akik most itt vagyunk, mind együtt hisszük, együtt valljuk a püspökkel, hogy a kisebbségben, az anyaország határain túl, a magyarságnak ott is joga van a saját életéhez. Joga van a nyelvéhez, hagyományaihoz, kultúrájához, és legfőképpen joga van ahhoz, hogy jövője legyen - jelentette ki. Schmitt Pál szerint a nemzeti ünnep, október 23-a méltó keretet nyújt ahhoz, hogy az összetartozásunkat ünnepeljük.
A díjat Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikai helyettes államtitkár adta át Mácza Mihálynak a Komáromért és a felvidéki város magyarságáért végzett több évtizedes, kiemelkedő jelentőségű tevékenységéért, Sari Józsefnek a kárpátaljai magyarság ügyének áldozatos szolgálatáért, Kalapis Sztojánnak a bánsági magyar szórványban végzett áldozatos és eredményes munkájáért, valamint a Cseh és Morvaországi Magyarok Szövetségének a csehországi magyarok összefogása, az anyanyelv, a nemzeti hagyományok ápolása és a magyar nemzeti öntudat megtartása, fejlesztése területén végzett húszéves tevékenységéért. A díjat a szervezet elnöke, Rákóczi Anna vette át. Minden kitüntetettnek gratulált az államfő is.
KÁRPÁT-MEDENCE
Szavazhassanak-e a külhoni magyarok?
Új Magyar Szó, 2010. októer 25. – Gy. Z.
A határon kívüli magyarok szavazati joga ismét a magyarországi közbeszéd középpontjába került. A parlamenti pártok véleménye eltér egymástól, ha azonban a Fidesz is támogatását adja, a kérdés sorsa gyakorlatilag eldőlt.
A tavaszi magyarországi általános választások kampánytémáinak egyik neuralgikus pontja volt a határon túli (a külhoni) magyarok állampolgárságának kérdése és ezzel összefüggésben a szavazati jog megadása. Az új országgyűlés az elsők között tette meg azt a gesztust, amelyet a szocialista-liberális kormányzat idején a félresikerült 2004. decemberi 5-i népszavazás – és a koalíciós pártok elutasítása – miatt nem lehetett tető alá hozni. A szavazati joggal kapcsolatban azonban a vélemények továbbra is megoszlanak.
Sztálini örökség?
A témát az új alkotmány előkészítése hozta ismét felszínre. A kormányzó Fidesz–KDNP szövetség eltökélt szándéka – különös tekintettel a kétharmados többségre –, hogy tavasszal benyújtja a parlamentnek az új alaptörvény normaszövegét, és a kabinet reméli, hogy legkésőbb 2012 nyarán-őszén életbe is léphet a Magyar Köztársaság új alkotmánya, amely már címében sem emlékeztet a sztálini-rákosista vészkorszakra. (A jelenlegi alaptörvény ugyanis a „többszörösen módosított 1949. évi XX. törvény" címet viseli.)
Az események tehát felgyorsultak, Schmitt Pál köztársasági elnök egyeztetésre hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit mára a Sándor-palotába. A frakciók el is fogadták az invitálást, csupán a Jobbik kért halasztást, arra hivatkozva, hogy elnök-frakcióvezetője épp külföldön tartózkodik. Ami azonban a leendő kettős állampolgárok szavazati jogát illeti – ezt ugyanis célszerű az alkotmányban rögzíteni –, a nagy egyetértés már korántsem ekkora, ráadásul a kormányzó pártszövetség soraiban sem egyöntetű.
A tavaszi választási kampány során sokaknak feltűnt (sokaknak pedig nem), hogy a Fidesz és a kereszténydemokraták nagy összhangban induló pártszövetségének két elnöke, az irányt alapvetően meghatározó Orbán Viktor, illetve Semjén Zsolt a kettős állampolgársággal összefüggő szavazati jog kérdésében különböző véleményen van.
Míg Orbán kizárólag a határon kívüli magyarok számára megadandó állampolgársággal értett egyet, Semjén azt is hangsúlyozta, hogy személy szerint ő és pártja nem tudja a kettőt egymástól különválasztani. Ehhez az álláspontjukhoz gyakorlatilag mind a mai napig – egészen pontosan tegnapelőttig – mindketten ragaszkodtak is.
Történelmi hagyományok?
Formállogikailag mindkettejük egymástól eltérő érvelése érthető. A Fidesz ugyanis azon az állásponton van, hogy az vehet részt a választásokon, akinek tartózkodási (letelepedési) és munkavállalási engedélye is van, és ebben akár olyan példákra is hivatkozhat, mint Nagy-Britannia, ahol a Buckhingam palota – természetesen brit állampolgár – lakói egészen a legutóbbi időkig azért nem szavaztak, mert nem is adóztak. Amióta azonban él ezzel a kötelezettségükkel, a királyi család a választói jogával is él.
A KDNP inkább a történelmi hagyományokban keresi a magyarázatot; abban, hogy a trianoni döntés után, a bécsi döntések előtt a magyar országgyűlés létszáma ugyan körülbelül megegyezett a 2014-ben esedékes következő választások után felálló parlament csökkentett mandátumszámával, de az elcsatolt területek számára fenntartottak üresedésben lévő helyeket, amelyeket 1938 után folyamatosan töltöttek be.
Ez megfelelt a kor irredenta politikájának, napjainkban azonban, amikor szinte mindegyik utódállam tagja az Európai Uniónak, és Schengen jótéteményeként a határok is légiesülnek, akkor ennek megfelelő megoldásra van szükség. Vagyis: a szavazati jog a határon kívül élő, kettős állampolgárságú magyarokat is megilleti, ehhez még adózni, állandó lakóhellyel rendelkezni sem kell: illesse meg őket a cenzusnak megfelelő arányban külön hely.
Mit mond a Fidesz?
Az állóvízbe a kavicsot egy fideszes képviselő, Gulyás Gergely hajította, amikor a nemzeti ünnep előestéjén a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottság alapvető jogok és kötelességek munkacsoportjának álláspontját ismertetve azt mondta: a választójoggal kapcsolatos szabályozást, beleértve a korlátozásokat is, kétharmados törvényben kell szabályozni; ez megnyitja a vita lehetőségét a határon túli magyarok választójogának kérdéséről is.
Ha figyelmesen elolvassuk, a kijelentés több mint óvatos, a szocialisták kivételével az összes többi párt kötelességének érezte, hogy megszólaljon. (A szocialisták attól tartanak, hogy a választójog megadása a jobboldal szavazatait növelheti.) A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, Harrach Péter szinte magától értődően közölte: ha a parlament elé kerül a határon túli magyaroknak szavazati jogot megadni szándékozó kormány-előterjesztés, a KDNP támogatni fogja.
A Jobbik nevében Szávay István képviselő azt javasolta, hogy a következő országgyűlési választáson a mandátumok több mint egytizedéről a határon túli magyarok döntsenek; a határon túl élő magyarok egyetlen választókerületet alkossanak. A Lehet Más a Politika közleményében utasította el a leghatározottabban a kettős állampolgársággal járó választójogot. Mindezek fényében külön figyelmet érdemel Orbán Viktor egy félmondata az október 23-án elmondott ünnepi beszédéből, amelyben olyan utalást tett a határon túli magyarokkal kapcsolatban, mintha a kérdésről változóban volna a Fidesz álláspontja.
Egyaránt magyar érdek a nemzeti tanács sikeressége és Szerbia uniós integrációja
Krónika, 2010. október 22. – Pataky István
Szerbia jelenleg az egyetlen Magyarországgal szomszédos ország, ahol megteremtették a nemzeti kisebbségek kulturális autonómiájának jogi keretét. A közvetlen választással létrejött vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) törvény által szabályozott hatáskörökkel rendelkezik a kisebbségi oktatás, a kultúra és a média területén. Nem lehet elégszer hangsúlyozni a szerbiai megoldás példaértékét, hiszen ez a forma nagyrészt megfelel az oly sokszor és sokak által megfogalmazott autonómiának, azaz egy nemzeti közösség az általa demokratikusan választott képviselet kezében tudhatja saját ügyeinek intézését.
Túl a sikeres megalakuláson, az MNT számára most a sikeresség és a hitelesség a két legfontosabb követelmény, így egyáltalán nem mindegy, miként indítja tevékenységét. Az idei tanévtől elindult az első iskolabusz, amely Szabadka környéki falvakból visz alsó tagozatos gyerekeket magyar iskolákba az észak-bácskai városba, az utaztatás ingyenes, a költségeket a nemzeti tanács állja. A szolgáltatásra azért van szükség, mert azokon a helyeken, ahol eddig ezek a gyerekek tanultak, a kevés jelentkező miatt megszűnt a magyar tagozat, s az iskolabusz elindítása lehetővé teszi, hogy a csemeték továbbra is magyarul oktató osztályba járjanak, és ne a legközelebbi, kényelmi okokból érthetően kedvezőbb lehetőségnek számító szerb iskolát válasszák. Egyébként a statisztikák szerint a délvidéki magyarok nyolcvan százaléka anyanyelven oktató általános iskolába íratja gyerekét. Ennek az aránynak a szinten tartása alapvető feladata a nemzeti tanácsnak, akárcsak a fiatalok asszimilációjának vagy külföldre távozásának meggátolását célzó oktatási ösztöndíjrendszer és kollégiumhálózat megszervezése. A tervek szerint aki az Újvidéki Tudományegyetem bármelyik karára bejut állami költségen a 2011-es tanévben, az számíthat arra a havi mintegy 150 eurós ösztöndíjra tanulmányainak végéig, amit a tanács folyósít. Az MNT azt reméli, a támogatásnak köszönhetően az idei 300–350 magyar diák helyett jövőre legalább kétszer ennyien lesznek az államilag támogatott egyetemeken. Nem utolsósorban a tervek között szerepel egy szabadkai magyar egyetem létrehozása is.
A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) meghatározó szerephez jutott a tanács irányításában, így a párt jövője is múlhat azon, mennyire tud hatékony lenni az elkövetkezőkben a kulturális autonómia képviseleti szerve. Politikai szempontból nem egyszerű a VMSZ élete. Ez még akkor is így van, ha régebbi vagy újabb magyar riválisai egy pillanatig sem veszélyeztetik népszerűségét, az MNT-választás pedig egy jó időre egyértelműsítette az erőviszonyokat, azaz Pásztorék egyeduralmát a délvidéki magyarság képviseletét illetően. A jelenlegi belgrádi felállás szerint a Pásztor István (képünkön) vezette párt négy képviselője akár kormányt is buktathat, súlya jóval meghaladja a szavazóbázisát. Közben immár évek óta szembe kell néznie a legnagyobb kormányerő, a balközép Demokrata Párt (DS) nyílt törekvésével, hogy megszerezze a vajdasági magyarok voksait. A Borisz Tadics államfő vezette demokraták szavazatszerző akciói nem voltak sikertelenek, ez pedig megmérgezte a VMSZ és a DS viszonyát. A több alkalommal is előrehozott választásokat sürgető ellenzéki Szerb Haladó Párt (SNS) nemrég választási szövetséget kínált a VMSZ-nek. A korábban még habzó szájú nacionalistaként ismert, mára azonban mérsékelt jobboldali politikussá szelídült Tomiszlav Nikolics SNS-vezér Tadicsékkal ellentétben nem a nemzeti kisebbségekhez tartozó szavazókat, hanem az általuk megválasztott képviseleteket igyekszik megnyerni partnernek. Lapinformációk szerint az SNS tárgyalásokat kezd mindazokkal a kisebbségi politikai szervezetekkel, amelyek győztek a különböző nemzeti tanácsi választásokon. Bár megegyezés nem született, Pásztor Istvánék diszkrét kokettálása a legnagyobb ellenzéki párttal intő jel volt a demokratáknak, s Tadicsék értettek is ebből. Hosszú idő után most egy csapásra sikerült megállapodnia a VMSZ-nek a szerb elnökkel abban, hogy még az év végéig módosítják azt a kormányrendeletet, amely a vajdasági magyarokra nézve hátrányosan rendelkezik a közigazgatási körzethatárokról. Ennek értelmében Magyarkanizsa, Zenta és Ada visszakerülhet az észak-bácskai körzetbe, aminek elsősorban a majdani európai uniós fejlesztések szempontjából van jelentősége.
A belgrádi vezetés nyilvánvalóvá tette, hogy számára az ország EU-csatlakozása mindennél előrébb való cél. Ami még egy fél évvel ezelőtt is elképzelhetetlen lett volna, az ma már majdnem evidencia: Borisz Tadics kijelentése szerint Szerbia kész a párbeszédre Koszovóval, s a tárgyalások hamarosan meg is kezdődhetnek. Bár az egykori szerbiai tartománnyal kapcsolatban a demokratákénál jóval árnyaltabb véleményen van, az ellenzéki SNS is híve az EU-integrációnak még akkor is, ha olykor – a pártelnök Tomiszlav Nikolics révén – az „Európának van alternatívája" típusú megállapításokat sem mellőzi. Közben, mintha nem lett volna elég Szerbiának a húsba vágó koszovói kérdés, máris megjelent egy újabb etnikai, politikai gócpont, a Szandzsák. A terület lakosságának túlnyomó többsége mozlim, akik Bosznia-Hercegovina függetlenedése után bosnyák nemzetiségűeknek vallják magukat. A Szandzsák kulturális, történelmi sajátosságok alapján mindig is valamiféle önmeghatározásra törekedett, ám a vajdaságihoz vagy a koszovóihoz hasonló autonómiája sohasem volt, de még külön közigazgatási területként sem határozták meg a török idők óta. Most a mozlimok egyre erőteljesebben követelik az önrendelkezés jogát, ami Szerbiában – Koszovó elvesztése után érthető módon – komoly ellenérzéseket vált ki. Ráadásul az újabb bizonytalansági tényező különösen rosszkor jön, hiszen Brüszszelben a stabilitás a kedvenc jelszó, ahhoz pedig nem passzol a szandzsáki feszültség. Az Unió soros belga elnöksége egyébként az október végi külügyminiszteri találkozó napirendjére tűzte Szerbia és az EU kapcsolatát, ami egyértelmű elmozdulást jelent az integráció kérdésében. Eddig főként Hollandia akadályozta Belgrád közeledését Brüsszelhez, arra hivatkozva, hogy nem tesz meg mindent a Nemzetközi Törvényszék által népirtással vádolt Ratko Mladics volt boszniai szerb katonai vezető letartóztatására. Lapértesülések szerint az Unió tagállamainak nagy része jutalmazná Szerbiát a Koszovó ügyében elfoglalt, a korábbinál rugalmasabb álláspontja miatt.
Magyarország, a jelenlegi magyar kormány azok között van, akik mielőbb az Unióban szeretnék látni Belgrádot. A Fidesz annak idején szoros kapcsolatban volt a Milosevics megbuktatására készülő szerb demokrata ellenzékkel, részt vállalt a Balkán mészárosának eltávolítását célzó akciókban. Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején igazi barátként tekintett az azóta meggyilkolt Zoran Djindjics kormányfőre. Bár Tadics már egy másfajta politikai stílust képvisel, kormánya megtette azt, amire más térségbeli államokban még várnak a magyar közösségek: törvényileg biztosította a kulturális autonómiát. A vajdasági magyarság legitim politikai képviselete támogatja a szerb csatlakozást, ez utóbbi erősítené a Balkán stabilitását, ami egyértelmű magyar érdek. Mint ahogyan az is érdekünk, hogy Horvátország mellett Szerbia is mielőbb része legyen az uniós térségbeli együttműködésnek. Ugyanakkor nyilvánvaló, a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak 2015-ben valósulhat meg a szerb csatlakozás, addig viszont különösen felértékelődik a magyar állampolgárság anyaországi letelepedés nélküli megszerzésének lehetősége a vajdasági magyarok számára.
(a szerző a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezető-helyettese)
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Minden ruszki
Krónika, 2010. október 22. – Boros Zoltán
Félfikciós, valós eseményeken alapuló forgatókönyv '56-ról és az '58-as kolozsvári leszámolásról - Vastag Lajos emlékére.
Jó napot kívánok! – köszönt tisztelettel az egyetem kapusnőjének V. L. A nő, aki a Horea utcai volt Marianum alagsorában lakott, és ennek fejében egy szerény fizetésért betöltötte az épületben működő Bolyai Egyetem kapus tisztét, szigorúan bólintott. V. L. alig ment fel néhány lépcsőfokon, utánaszólt.
– Magát nem V. L.-nek hívják?
– De igen.
– Van egy borítékja, amire az van ráírva, hogy sürgős.
V. L. átvette a borítékot, amely – úgy látszott – nem postán érkezett, hanem valaki letehette a kapuhoz. Nem nyitotta ki rögtön, mert már úgyis elkésett, és épp politikai gazdaságtanóra volt, amit a nagyteremben tartottak az egész történelem–filológia kar minden másodévesének egyszerre. Aki nem jött idejében, már nem is mehetett be: késés nem volt, csak hiányzás. Besietett a terembe, leült egyik évfolyamtársa mellé. Az ajtón épp akkor jött be a tanár, a dobogóra ment és folytatta Marx Tőkéjének az ismertetését. V. L. történelem szakos volt, nem igazán értette, hogy mi köze a hozzáadott értéknek és a profitnak az athéni demokráciához, de a nagyobbik baj az volt, hogy a számtan nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé, és ezért is ment humán egyetemre.
Majd elkérem a kolléga jegyzetét – gondolta, és bontogatni kezdte a levelet. Édesapja írt. Közölte, hogy a testvére, V. L. nagybátyja, meghalt Budapesten, és a család szeretné, ha elmennének a temetésre. Ebben az évben (ezerkilencszázötvenhatot írunk) lehetett a háború óta először szabadon, magánszemélyként utazni Magyarországra, az útlevelet egy elhalálozási értesítés alapján egy-két nap alatt kézbe adták. V. L. soha nem látta nagybátyját, nagyon sokáig nem is tudta, hogy apjának testvére van. Két évvel ezelőtt, az érettségi bankett után édesapja egy este leültette és elmondta, hogy a család a háborút követően kettészakadt. Ő Temesváron maradt, a szülei házában. Bátyja jól menő ügyvéd volt, aki román- és némettudásának köszönhetően rendszeresen vállalt fel olyan ügyeket, amelyeket Budapesten vagy Bécsben tárgyaltak. Úgy döntött, hogy Magyarországon marad. Közvetlenül a háború befejezésekor még találkoztak Budapesten, hívta, hogy maradjon ő is ott, de később a határ lezárult, és rövid idő után a levelezésük is megszakadt. Csak ötvenháromban tudta meg, hogy bátyja közben három évig börtönben ült, mert úgymond „horthysta" könyveket találtak nála. Az igazság az volt, hogy a háború után, még a pénzbeváltás előtt, sikerült megvásárolnia egy szép polgári lakást a József körúton. Lakása megtetszett az egyik szomszédnak, aki egy földszinti két szobában lakott, de hirtelen karriert futott be, mint „volt ellenálló". Ez az ellenállás abban merült ki, hogy amikor az oroszok elfoglalták Budapestet, hozzá is beköltöztettek egy tisztet, akinek csokoládé és vodka ellenében nemcsak élelmet szerzett a feketepiacon, hanem annak követelőzésére („bárisnya, bárisnya!") a Rákóczi térről egyik régi ismerőse segítségével egy lányt is hozott. Az orosz hálából nekiajándékozott egy kis bekeretezett Sztálin-képet, amit az egyik kitüntetése mellé kapott. Aztán, amikor a kommunisták megbízható kádereket kerestek, megjelent a Sztálin-képpel a pártbizottságnál, ahol azonnal kinevezték „körúti megbízottnak". Egy ilyen magas beosztású elvtársnak viszont már nem illett a földszint kettőben egy sötét kis sufniban lakni, amikor a burzsoá ügyvéd úr elfoglalja az első emelet felét. Feljelentette, hogy horthysta könyveket tart a házában. Egy éjszaka bőrkabátosok jelentek meg, a házkutatás során jó néhány, a két világháború között nyomtatott jogi szakkönyvet találtak, és ez elég volt ahhoz, hogy azonnal elvigyék. A „körúti megbízott" két hét múlva beköltözött a lakásba. Még a bútorokat sem cserélte le. Az ügyvédet másfél évig tartották „előzetes letartóztatásban", aztán elítélték „a szocialista rend elleni bujtogatás" címén.
Ötvenhárom őszén szabadult, de egészsége megrokkant, egy külvárosi társbérletben nyomorgott állás nélkül, és most elhalálozott.
Az előadó tanár, K. H. épp arról beszélt, hogy a szocialista gazdaság azért magasabb rendű, mert a profit nem holmi kapitalista tulajdonosoké, hanem a népé, amely a hatalmat a demokratikusan megválasztott vezetői útján gyakorolja. Csengettek, V. L. szünetben megkereste az évfolyamfelelős tanársegédet és megmutatta a levelet. Elsőéves korában ezt még nem merte volna megtenni. De az utóbbi hónapokban valahogy mintha enyhült volna a légkör. Májusban a Bolyai Egyetem kirándulást szervezett Debrecenbe, a kolozsvári diákok az ottani tudományegyetem hallgatóival ismerkedtek, barátkoztak, az utazás már nem tűnt épp olyan lehetetlennek. A tanársegéd egyike volt azoknak a fiatal tanároknak, akik a szemináriumokon nem ragaszkodtak szó szerint az előadások anyagához, hanem igyekeztek együttgondolkodásra serkenteni a diákokat, ezért különösen népszerű volt közöttük. A levél elolvasása után azt mondta: írj egy kérvényt, én jóváhagyatom a dékánnal és próbáld megszerezni az útlevelet. V. L. rohanva ment a rendőrség útlevélosztályára, felmutatta az elhalálozást igazoló okiratot és másnap kézbe kapta az útlevelet. Az első és egyetlen nemzetközi gyorssal Budapestre utazott.
A vonaton, főként Biharkeresztes után, valami furcsa izgalom szállta meg. Az utasok, főleg a fiatalabbak, hangosan beszélgettek, vitatkoztak, Hruscsov neve többször is elhangzott, Rákosit, Nagy Imrét, majd – nevetve – Kucsera elvtársat emlegették. Szolnokon már egy szervezettnek tűnő csoport szállt fel, fiatalok voltak, a beszélgetésekből csak annyi derült ki, hogy „küldöttségbe mennek" budapesti diáktársaik meghívására. V. L.-nek nem voltak idegenek a hallottak. Az internátusban egy tizenkét ágyas szobában lakott. Amikor befogadták, kifizette a szobafelelősnek a közösen vásárolt Pionír rádió árából a ráeső részt. Esténként hallgatták a Szabad Európa Rádió adásait, amelyet rettenetesen zavartak, de a többször ismételt híradásokból mégiscsak megértették, hogy Magyarországon a hangulat Rákosi viszonylagos háttérbe kerülése óta megváltozott, hogy demokráciáról, szabad választásokról beszélnek és egymást érik a tüntetések.
A Nyugati pályaudvaron édesapja várta, aki egy korábbi vonattal érkezett Temesvárról. Röviden elmondta testvére halálának a körülményeit, és V. L. számára szokatlan nyíltsággal beszélt a koncepciós perről, arról, hogy a lakásban azóta is ugyanaz az elvtárs lakik, aki közben a fővárosi pártbizottság tagja lett. A temetésen csak néhányan voltak. Rajtuk kívül az elhunyt két szomszédja és egy volt börtöntársa, akivel az elhantolás után hosszasan elbeszélgettek, most tudták meg, hogy milyen rettenetes körülmények voltak a börtönben. Aznap éjszaka a nagybácsi szegényes szobájában aludtak, másnap pedig elindultak, hogy vonatjegyet vásároljanak. Nagyon nehezen vergődtek be a belvárosba, mert csak egy-két, zsúfolásig megtelt busz közlekedett, a Körúton pedig nem járt semmi, se villamos, se autóbusz. Az utca közepén embercsoportok igyekeztek valahova, az Astoria Szálló irányába. Akaratlanul belesodródtak a tömegbe.
V. L. félt. Eszébe jutottak az otthoni esti hallgatások, szülei halk hangú, fojtott beszélgetései a konyhában, egyik osztálytársa, aki egy nap nem jött iskolába, majd amikor megjelent, egy pionírgyűlést rendeztek, és az iskola udvarán kipellengérezték néhány társával együtt mint bomlasztó, osztályidegen elemet. Az egész egység előtt kellett hogy bevallják bűneiket: nyugati ponyvaregényeket olvastak. Később megtudta, hogy mind a négy gyerek apját elvitték a Duna-csatornához. Ott volt a legszörnyűbb kényszermunkatábor Romániában.
V. L. lelkesedett. Azon vette észre magát, hogy a Petőfi-szobor köré gyűlt fiatalok között elszorult torokkal együtt skandálja a tömeggel: „A magyarok istenére esküszünk, esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk". „Magyar kormányt akarunk, magyar kormányt akarunk!" – kiabálta a többiekkel együtt, bár ezt az egyet nem egészen értette: eddig milyen kormány volt? „A rádióhoz! A rádióhoz!", kiáltotta valaki, és az órák óta egy helyben álló tömeg – mintegy varázsszóra – lassú folyamban elkezdett a Bródy Sándor utca felé mozogni. V. L. nem tudta, hol van a Bródy Sándor utca, de a tömegből már nem lehetett kivergődni. Egy szűk utca bejáratáig vonszolódott, ott felkapaszkodott az egyik kapu melletti oszlopra. Az utcára a lakók rádiókat tettek ki, a hangulat pattanásig feszült. V. L. olvasta egyszer az Élet és Tudományban, hogy a nagy tömegbe összeverődött emberek hangulata mérőeszközökkel is kimutatható feszültséget produkál. Most ezt a saját idegrendszerén érezte. Reszketett. Hiába próbált ellenállni, hiába markolt bele a saját karjába, a remegése nem szűnt meg.
Lövéseket hallott. A tömeg megbolydult. Egyesek elszaladni készültek, mások még jobban tolongtak a rádió bejárata irányába. V. L.-t akarata ellenére a Múzeum körút felé sodorta egy áramlás. Teherautók jöttek, teli emberekkel. Kiverekedte magát a tömegből és gyalog elindult. Órákon keresztül bolyongott a városban, nem találta meg a szálláshelyét. Apját még a temetés után nem sokkal elvesztette, csak később tudta meg, hogy ő is ott volt a rádiónál. Egy kapualjban húzta meg magát, ahol még két kisdiák-forma srác is összebújt. Ők sem tudtak hazamenni. Másnap, amikor meggémberedve kikászálódott a kapualjból, semmi más gondolata nem volt, minthogy vonathoz kellene mennie. Egy közértben ingyen mértek teát. Munkás kinézésű emberek beszélgetéséből kivette, hogy előző este halottak is voltak. Nem lehetett tudni, hogy ávósok vagy tüntetők haltak meg. Elindult a számára ismeretlen nagyváros utcáin. Egyszerre a távolból mélyen dübörgő robajt hallott. Tankok közeledtek, előre meresztett ágyúcsővel. A falhoz húzódott. A tankok lassan haladtak, ő futni kezdett. Betért az első mellékutcába, még futott egy darabig, majd megállapította: a tankok ebbe az utcába nem jöhetnek be. Lassított. Legalább fél órát bolyongott, most már céltalanul. Aztán az utca megint szélesedett, egyre több ember járt-kelt, csoportokba verődve beszélgettek, egyedül az újságárus bódéja körül volt tolongás. Szegény embert a szó szoros értelmében megrohamozták, és egy lámpaoszlopra kapaszkodva osztogatta ingyen a lapokat, röplapokat, amíg minden újságtól megszabadult. Csak a hetilapok maradtak a nyakán, de a bevételnek úgyis fuccs volt. Egy kirakat üvegére fehér festékkel felírta valaki: „Talpra, magyar, hí a haza, minden ruszki menjen haza!"
V. L. mint egy részegségből, hirtelen magához tért. Eddig csak azt értette, hogy az emberek olyan szocializmust akarnak, ami nemcsak a „Kucsera elvtársaké", hanem mindenkié. Ahol szabad a véleménymondás, és nem hamisítják meg a szavazatokat.
Ahol a választásokon tényleg lehet választani valakik között. Lelkesen hallgatta a diákok szónoklatait egy demokratikusabb egyetemi életért, azért, hogy a diákok maguk választhassák meg a vezetőiket. Mind-mind olyan téma volt, amiről halkan, összesúgva, Kolozsváron is beszélgettek a diákok. A Szovjetunióban végbement változások, a személyi kultusz leáldozása után mindez lehetségesnek is tűnt. Emberhez méltó élet, emberhez méltó szocializmus. De a történelemkönyvek lelkes olvasójaként egyetlen egy dolgot nem tudott elképzelni: azt, hogy a második világháború után a világégés árán kialakult erőzónákban egy újabb világháború nélkül a legkisebb rés is keletkezhet.
Másnap már Kolozsváron volt. Az egyetemen teljesen felborult a rend, órák helyett gyűlések voltak, utcai tüntetést terveztek, egy választott diákbizottság tizenkét pontba foglalta össze a diákok követeléseit, ezek között nem szerepelt a szovjet csapatok kivonása. V. L. eljárt a gyűlésekre, de nem került a diákvezérek közé. A diákok az évfolyamvezető tanársegéd köré gyülekeztek, aki higgadtságával, kiegyensúlyozottságával, ugyanakkor a határozott elvi kiállásával elnyerte a diákok feltétlen bizalmát. Az édesanyja kereste telefonon. Megkérte, hogy ha tud időt szakítani, jöjjön el Temesvárra, mert apja nem érzi jól magát, egy betegség ágynak döntötte. Hétvégén hazautazott. Apját beutalták a kórházba, valami ismeretlen emésztőszervi betegség támadta meg, az orvosok három nap után sem tudtak semmi pontosat mondani. Az állapota egyre rosszabbodott. Telefonált az egyik évfolyamtársának, megtudta tőle, hogy a tanítás szünetel, aki akar, hazamehet. November negyedikén a rádióból tudta meg, hogy a felkelést vagy forradalmat vérbe fojtották. Mire visszament Kolozsvárra, három évfolyamtársát és a tanársegédet már letartóztatták. A tárgyalás nyilvános volt, mind a négy vádlott elismerte, hogy vétett, kérték, hogy vegyék figyelembe életkorukat (egyikük sem volt húszéves, mert egy gyorsított líceumi kísérlet nemzedékéhez tartoztak: tizedikből érettségiztek). A vádló (ügyész) hazaárulásnak nevezte, amit tettek, a szocialista rendszert akarták megdönteni. A védőügyvéd az ügyészhez hasonlóan a vádlottak bűnösségét bizonyítgatta. A tanársegéd hat, a többiek négy-négy év börtönbüntetést kaptak.
1958. október. A szovjet pártvezetés a magyar forradalom leverése után tett egy olyan kijelentést, hogy a Varsói Szerződés országaiból idővel ki fogják vonni a szovjet csapatokat. Elsőként (és mint utólag kiderült, utolsónak) a leghűségesebb szövetséges, Románia jöhetett szóba, amely vállalta a magyar forradalom vezetőinek a fogva tartását. Ugyanakkor a saját területén, bár viszonylag csend volt, és fegyveres felkelésnek semmilyen jele nem mutatkozott, példás büntetéseket szabott ki azoknak is, akik csak beszéltek egy esetleges tüntetésről. Több mint nyolcezer, zömmel fiatal ember került nem is börtönbe, hanem, amint később kiderült, kényszermunkatáborokba. Ennek ellenére a szovjet vezetés még jobban meg akart győződni csatlósa hűségéről és követelte, vizsgálják felül, hogy kellően szigorú volt-e a megtorlás. A Bolyain a felülvizsgálás formája az Ifjúmunkás Szövetség (IMSZ) gyűlése volt az egyetem sétatéri aulájában, ahol három aktivista sorra kihívta az előre kiszemelt diákokat a dobogóra, követelve, hogy valljanak színt: forradalom volt vagy ellenforradalom. Elítélik-e mindazt, amit a fasiszta felkelők elkövettek, vagy sem?
V. L.-t is kiszólították. A kérdés így szólt:
– Ha ötvenhat októberében Budapesten fegyver lett volna a kezedben, kire lőttél volna: az oroszokra vagy az ellenforradalmárokra?
V. L. gondolkodás nélkül válaszolt.
– Főbe lőttem volna magam.
Az aula kijáratánál már várta egy szekus tiszt. Nyolc évre ítélték. Háromévi kényszermunka és másik három év kényszerlakhely után szabadult. Volt ereje és ambíciója elvégezni a közgazdasági egyetemet (bármennyire utálta is korábban a „politikai
gazdaságtant"). Később disszidált Amerikába. Ma már nem él. Ennyi volt.
A teremtésvédelem kihívásai - Életbevágó kérdések a teremtés hetén
Reformátusok Lapja, 2010. szeptember 26. – Jakus Ágnes
Szeptember végéhez közeledve ismét eljött az ideje az ünneplésnek, hiszen a Magyar Katolikus Egyház OLI Teremtésvédelmi Munkacsoportja, a Magyarországi Református Egyház teremtésvédelemmel foglalkozó munkatársai, a Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoportja és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) Szociáletikai Bizottsága a szeptember utolsó és október első vasárnapja közé eső időszakot immáron két esztendeje, európai mintára, a teremtés hetének ajánlja.
Az idén október 3-ig tartó ünnepet szeptember 26-án, vasárnap délután ökumenikus istentisztelet nyitja meg a Budai Ciszterci Szent Imre templomban, 16 órai kezdettel. Az ünnepkör, amely nemcsak a reformátusok és más protestáns felekezetek, hanem az ortodoxok és a római katolikusok egyházi évének is része, jó alkalmat ad arra, hogy közösen elgondolkodjunk azon, mit is jelent elhívatásunk a teremtett világ őrzésére és művelésére. A teremtésvédelem hete többek között arra az egyre fajsúlyosabbá váló, és minket, keresztyéneket is érintő kérdésre is ráirányítja a figyelmet, hogy miként reagáljunk az ökológiai egyensúly felbomlására.
A nyitóistentiszteletet követő teremtés hetének méltó megünnepléséhez a MEÖT Szociáletikai Bizottsága Körkép a Földről – kórkép az emberiségről címmel adott ki füzetet. A kiadványban helyet kap egy tudományos körkép bolygónkról, amely a környezeti problémákat súlyosságuk mértéke szerint ismerteti. A füzet ezen kívül igehirdetéseket, egy öt alkalomra szóló gyermekprogram tematikáját – amelyet Berényiné Csinády Melinda debreceni református lelkész állított össze –, valamint egy nemzetközi rendhagyó istentiszteleti liturgiát tartalmaz. A szervezők arra ösztönöznek, hogy a helyi gyülekezetek aktívan vegyenek részt a teremtés megünneplésében a templom falain belül és kívül egyaránt, valamint neveljék az ifjabb generációt is a teremtettségtudat és a teremtésvédelem jegyében. A www.teremtesunnepe.hu valamint a www.meot.hu internetes oldalakról letölthető a tavalyi segédanyag is A hét nap csodája címmel, amelyet az evangélikus Ararát Teremtésvédelmi csoport állított össze. Ez még kiaknázatlan lehetőségeket tartalmaz a gyülekezetek számára a teremtés hetének megünneplését és a teremtésvédelem gyakorlati megvalósítását illetően.
Miért fontos teremtettségünk tudatosítása?
Kodácsy Tamás egyetemi lelkész (Károli Gáspár Református Egyetem) szerint a keleti ortodox kritika a protestáns egyházak irányában éppen az, hogy a vallásunk nagyon individuális. „Megtértél-e? Megbántad-e igazán a bűneidet? Elfogadtad-e Jézus Krisztust? Olvasod-e a Bibliát? Szinte csak ezek a kérdések záporoznak ránk, ami azt jelenti, hogy én, én, én hogyan állok Isten előtt. Elfelejtjük azt, amikor az Istennel való kapcsolatunkról beszélünk, hogy mi egy teremtett világ része vagyunk." Kodácsy Tamás a teremtés ünnepe honlapján olvasható meditációjában – amely a teremtés hete fő témájához kapcsolódik – A teremtett világ sóvárogva vár címmel annak ad hangot, hogy döntéshozatalaink nemcsak minket érintenek, hanem azt a világot is, amelyben élünk, beleértve az embertársainkat is. „A teremtett volt nem azt jelenti, hogy uralkodók lennénk. Többek között Philip Hefner használja az emberre a teremtett társteremtő kifejezést. Ebben benne van az, hogy függ valakitől, meg az, hogy tőle is nagyon sok minden függ. Azért a környezetért, amelyben vagyunk, felelősek vagyunk. Ez a felelősség pedig nem a pillanatnyi javak keresését, sőt a jelen kizsákmányolását jelenti, hanem sokkal inkább felelősségvállalást a jövőért, tehát a gyermekeinkre, meg a gyermekeink gyermekeire nézve."
A környezeti válság gyökerei
Fazakas Sándor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, a MEÖT Szociáletikai Bizottságának elnöke arról ír a Körkép a Földről – kórkép az emberiségről ajánlásában, hogy a mai ember képtelen felismerni, hogy nem sajátíthatja ki a teremtett világot. „Sajnos a rosszul értelmezett szabadságfogalom és a nem helyesen megélt szabadságérzés a »bűn« olyan dimenzióit hozták létre, amely messze meghaladja a személyes vétkek, hibák és mulasztások kategóriáit. A bűn szociális, kollektív és kozmikus aspektusairól van szó, amelynek eddig nem ismert dimenzióit ismerhette meg a 20–21. század emberisége. Nemcsak a háborúk és a diktatúrák áldozatairól van szó, hanem arról, hogy a föld energia- és vízkészletének korlátlan használata, a biológiai és geológiai egyensúly felbomlása, a globális méreteket öltő fogyasztói életszemlélet és gyakorlat már jelenleg is óriási károkat okozott, de a további természeti katasztrófák és a tömeges egészségkárosodás veszélyeit vetíti elő. A nagyobb szabadság nagyobb veszélyt eredményezett!"
Kodácsy Tamás felhívja a figyelmet arra, hogy „a teremtésvédelem nem valamifajta szélsőséges zöldmozgalmat jelent, ami azt hirdeti, hogy vissza a természethez. A keresztyénség nem a civilizációtól, a társadalomtól való elszakadásra buzdít, hanem az embertársaink, a jövő és az egész teremtett világ sáfárságára figyelmeztet. Ott, ahol élünk, ott kell felelősséget vállalnunk." Ez szerinte magában foglalná, hogy az ökológiai lábnyomunkat ne lépjük túl, főleg ne a megengedett érték többszörösével, ahogyan tesszük azt ma is. Ez többek között úgy lehetséges, ha a lehető legtudatosabban éljük meg hétköznapi tevékenységeinket: szelektív hulladékgyűjtéssel, gazdaságos elektromosáram- és vízhasználattal, tömegközlekedéssel, használt elemek gyűjtésével. A sok kicsi valóban sokra megy – akár környezetünk megóvásában, akár szennyezésében járunk el e szerint az elv szerint. „A mostani válság nem feltétlenül technikai válság, sokkal inkább morális válság, amelyben az emberek úgy gondolkodnak, »nekem úgyis mindegy, kit érdekel«. Erre, azt gondolom, a keresztyénségnek világos válasza kell, hogy legyen: minket érdekel. Ebben a teremtett véges állapotban mindannyian benne vagyunk."
Felelősségvállalás a teremtett világban
„A teremtésvédelem kifejezés azért jó, mert magában foglalja azt a morális felelősséget, mint a környezetvédelem, mégis azzal, hogy a teremtésről beszél, pontosan megjelöli, hogy arra a világra, amit mások környezetnek hívnak, olyan ajándékként tekintsünk, hogy az az Isten teremtése" – véli Kodácsy Tamás.
Kodácsy-Simon Eszter evangélikus lelkész, az Európai Keresztyének Környezetvédelmi Hálózatának (ECEN) elnökségi tagja, valamint az önkéntesekből álló Magyarországi Evangélikus Egyház Ararát Teremtésvédelmi Csoportjának vezetője szerint is fontos tudatosítani teremtettségünket: „...Hitünk szerint ugyan életünk túlmutat a földi kereteken, de mégis e világban élünk. Abban a világban, amelyet nemcsak környezetként, de otthonként kaptunk. Amint az épített otthonunkat igyekszünk megóvni, úgy kellene a világot, mint teremtett otthonunkat is őriznünk. Talán túlzás lenne azt képzelni, hogy rajtunk áll a világ sorsa, de felelőtlenség lenne azt gondolnunk, hogy úgysem tehetünk, vagy úgysem kell tennünk semmit ennek megőrzése érdekében. Pedig a keresztyének közösen nemcsak hatalmas dolgokat tehetnek a teremtett világ megőrzése érdekében, de azt is megmutathatják, hogy nem az e világról felelőtlenül gondolkodó és az e világban felelőtlenül élő emberek alkotják közösségeinket."
A környezet iránt felelősséget érző morál Kodácsy Tamás szerint világi körben jött létre előbb. „Azt látom, hogy más társadalmi szervezetek sokkal aktívabbak, a keresztyénség sokszor döcög ezen a területen. Nyilván a maga tehetetlensége miatt is, de nagyon sokan úgy érzékelik, hogy ez egy abszolút másodlagos dolog az én boldogulásomhoz képest. Az a világ viszont, ami meg van váltva, ugyanaz, mint a teremtett világ. Ez az, amiben eljött Jézus, itt lett emberré. Ugyanazt a port szívta, mint a tanítványok, ugyanúgy evett, mint ahogy mi eszünk, és ugyanúgy foglya volt annak a térnek és időnek, aminek mi is. Ezért is fontos nekünk ez a világ. Ehelyett persze Bábel tornya-szerűen mesterséges és virtuális világokat teremtünk, fogalmakkal, bitekkel, izzókkal és zárt terekkel, amelyben próbáljuk úgy alakítani a dolgokat, ahogy nekünk jó. Valójában pedig ez a teremtett világ az – amiben most is ülünk meg beszélgetünk –, amely meg van váltva, amelyben valódi reménységünk van."
Keresztyén mozgalmak külföldön és itthon
Napjainkban, amikor időnként környezetvédő aktivisták radikális megmozdulásairól hallunk, felmerül a kérdés, vajon hogyan küzdjenek a keresztyének a teremtett világ megóvásáért. „Én azt gondolom, hogy a keresztyénségnek a felelőssége abban van, hogy azokat az embereket is meg tudja szólítani, méghozzá nem radikális módon, akiknek korlátozottabbak a lehetőségeik, akár a város forgatagában, akár a természet közvetlen szépségében élnek" – vélekedik az egyetemi lelkész. Ugyanakkor a civil szervezetekkel való összefogás is nagyon hasznos. „Azok, akik a kizsákmányolás és az emberi telhetetlenség ellen bármit is tenni tudnak, jelenleg szövetségesek" – tartja Kodácsy.
Itthon talán el sem tudjuk képzelni, amit a nyugat-európai keresztyénség a környezettudatos gondolkodással és a nagyobb beruházások esetében a hozzá társuló tőkével kivitelezett már eddig is. „A németországi keresztyén környezetvédelmi szervezetek napkollektoros tetőkkel látják el az egyházi épületeket, rengeteget tesznek a környezettudatos életért, például a fair trade (méltányos kereskedelem) mozgalom megjelenik egyházi szinten. Skóciában az Eco-Congregation programban a gyülekezetek ökotudatosságát próbálják nem feltétlenül nagy beruházásokkal, hanem elemi szinten felkelteni. Náluk a liturgiában is megjelenik a teremtésvédelem szemlélete, amelynek Magyarországon is egyre több motorja van. Ilyen az Ararát munkacsoport az evangélikusoknál, a református egyházban a rákoscsabai ökoóvoda, vagy az almaprojekt, amelyről a Reformátusok Lapja tudósított (12. oldalunkon a kecskeméti öko-példáról írunk – a szerk.). Vannak kezdeményezések, de nincs szervezett struktúrája ennek az egyházban" – véli Kodácsy Tamás. Szerinte előrelépés lehetne az, ha az egyház a különféle, környezettudatosságra vonatkozó feladatok előmozdítására megbízna egy-egy csoportot, ahogy ez például a briteknél működik. „Remélem, hogy ez változik. Hogy a református egyház is egyre inkább felismeri ennek a szükségességét, és sikerül például református ökogyülekezeteket létrehozni skót mintára."
Mint arra az egyetemi lelkész felhívja a figyelmet, bár a református egyházban vannak lelkészek, akik foglalkoznak az ökológiai kérdésekkel, a teremtés védelmében másik fontos lépés lehetne, ha egyházunk is felállítana egy ezzel foglalkozó munkacsoportot. A 2008 őszén létrehozott Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport például evangélikus lelkészek és tanárok együttműködésével jött létre. Honlapjukon, amely a www.ararat.lutheran.hu címen érhető el, ötlettár is található, amely a környezettudatos gyülekezeti életmód gyakorlati megvalósításában segít. A munkacsoport igen hasznos tevékenységet folytat ezen kívül is. „Jelen voltunk a Szélrózsa ifjúsági fesztiválon, lelkésztalálkozókon, konferenciákon. Rendszeres rovatot tartunk fenn egyházunk hetilapjában, igyekszünk népszerűsíteni a gyülekezeteknek szóló Agenda21 programot, segédanyagokat készítünk és gyűjtünk össze honlapunkon lelkészek, tanárok, gyülekezeti munkatársak számára. Ezek mellett saját munkaterületén mindenki sokat tesz az ügy érdekében: van, aki iskolai csendesnapokat és táborokat szervez, más gyülekezeti bibliaórát és istentiszteletet tart, vagy éppen előadást hirdet meg a teremtésvédelem valamely kérdésére fókuszálva" – meséli Kodácsy-Simon Eszter.
Hogyan tovább?
Kodácsy Tamás bízik abban, hogy egyre bővülnek majd a támogatási lehetőségek azoknak a református gyülekezeteknek a számára, amelyek fenn¬tartható közösségekként akarnak élni. Ezeknek a híveknek a teremtett világ védelmében tanúsított helytállása településeiken módot ad az evangélium hiteles képviseletére is.
Az egyetemi lelkész szerint nem felesleges a legapróbb lépéseket is megtenni, a kudarc sokkal inkább az, ha nem küzdünk a teremtés védelméért. Máskülönben magunkat vagy a gyermekeinket, unokáink életterét pusztítjuk el. Idővel pedig hazánkban is elérhetők lehetnek látványosabb eredmények, akárcsak külföldön – ahol szintén nem csupán az anyagiakon múlik a siker.
Mielőtt pedig felmérnénk, mit is tehetünk, érdemes végre megállnunk, hogy egyáltalán felfoghassuk, micsoda ajándék az élet. A teremtés hete jó lehetőség erre, és arra is, hogy imádkozzunk teremtett világunkért, valamint létező és leendő embertársainkért. A teremtés ünnepe ugyanis örömünnep, ami alkalom arra, hogy ráeszméljünk: létezésünk eredete nem vész a homályba, s ha ez így van, végcélja és rendeltetése is világos és reményt keltő. A Teremtő Isten pedig dicséretünket érdemli! Ha pedig felismerjük és betöltjük hivatásunkat, bizakodhatunk abban is, hogy meglátjuk az új eget és új földet. Mindeközben azonban nem csak mi várakozunk: a teremtett világ is sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését (Róm 8,19).
Szülőfalu szülőház nélkül - Görög katolikus paplak van az egykori Kölcsey-kúriában
Krónika, 2010. október 25. – Végh Balázs
Nem működhet emlékmúzeumként Kölcsey Ferenc szülőháza a Szatmár megyei Sződemeteren, ugyanis az a helyi román görög katolikus parókus szolgálati lakása. A templom melletti házacska is csak egy szerényen berendezett kiállításnak ad otthont. A Krónika kezdeményezésére több hazai és magyarországi politikai és szakmai szervezet is ígéretet tett, foglalkozik a a Kölcsey-emlékház kialakításának kérdésével.
Szinte járhatatlan úton juthat el a kíváncsi látogató nemzeti imánk szerzőjének szülőfalujába. A helyiek tudomása szerint bár Tasnád felől jobb és rövidebb az út, szinte mindenki Érkőrös irányából, a gyümölcsösön át keresi fel a falut, sőt még a GPS műholdas térképek is a rosszabbik utat mutatják a vándornak. Abból az irányból útjelző táblát is csak nemrég helyeztek ki. Az alig 400 lelkes községközpont főtere meglepően impozáns, és azt két templom, egy református, amely kisebb dombon fekszik, illetve egy görög katolikus uralja. A 100 éves román görög katolikus templom mellett található az egykori Kölcsey-kúria, amelyben ma a görög katolikus paplak működik.
Kiözvegyült falvacska
„1991-től újra felvették a helyiek a görög katolikus hitet, amelyről 1945-ben az államhatalom nyomására kénytelenek voltak lemondani, így jelenleg egyetlen ortodox hitű sincsen a faluban" – vezeti fel helytörténeti beszélgetésünket Florin Ilarie Holhoş, aki hat éve parókus Sződemeteren. A pap szerint a lakosság nagy része idős özvegyasszony, és hihetetlenül kevés a fiatal. A helyiek nagyrészt gyümölcstermesztésből és pálinkafőzésből élnek, ám sokan külföldön vagy az ország más vidékein keresnek boldogulási lehetőséget.
Széthúzó magyarok
A 2002-es népszámlálási adatok szerint Kölcsey szülőfalujában mindöszsze 56 magyar él. „Nagyon kevesen járunk a református templomba, ahol minden hónap első vasárnapján tart istentiszteletet a Tasnádról ingázó lelkész. Jó, ha egy-egy alkalommal öten összegyűlünk, nagyobb ünnepekkor esetleg 25–30 ember is van a templomban pappal, illetve máshonnan érkezett vendégekkel együtt" – meséli Varga Gizella, a helyi harangozó felesége. Vargáék pár éve költöztek ide Nagybányáról, hogy gondját viseljék egyedül élő, idős édesanyjuknak. Azóta unokájuk is itt él, aki román iskolába jár, mivel a faluban megszűnt a magyar oktatás. Sződemeteren a legtöbb magyar Kölcsey születésnapján van, amelyet 20 éve már hagyományosan az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szatmári szervezete rendez meg az augusztus 8-ához legközelebb eső pénteken.
Vargáné szerint a legnagyobb gondot még ebben a hihetetlenül kicsi református magyar közösségben is a széthúzás jelenti. „Állandóan vitatkozunk, marakodunk, nem tudunk sohasem megegyezni semmiben. Amint véget ér az istentisztelet, máris egymásra kiabálunk kígyót-békát" – panaszkodik Varga, aki férjével elvállalta, hogy gondját viseli a templomnak, minden érdeklődőnek megmutatja azt, illetve Kölcseyről mesél az ide látogatóknak. A gondnoknő ugyanakkor lapunknak azt is elpanaszolja, régebb, a közösségen belüli állandó viták miatt nagyapja kikeresztelkedett, és átállt hívőnek, azaz csatlakozott az egyik neoprotestáns gyülekezethez.
Több száz zarándok évente
Varga Sándor harangozó úgy számolja, mintegy ezren látogatnak évente Sződemeterre, és keresik Kölcsey szülőházát. „A legtöbben természetesen magyarországiak, de a világ szinte minden részéről érkeznek magyarok. Sok a buszos iskoláscsoport, nyugdíjasklub, viszont vannak, akik egyénileg, autóval érkeznek" – részletezi a templomszolga, aki szerint Sződemeteren délben csak a görög katolikus templomban harangoznak, a reformátusban nem húzzák meg a harangkötelet. A látogatók, ha előzetesen nem egyeztettek telefonon, a templom körül kérdezősködve juthatnak el Vargáékhoz, akik elmondásuk szerint egy előre megírt szöveggel fogadják a látogatókat, amely a költő életének főbb mozzanatait idézi fel.
Mi a román parókustól értesülünk arról, hogy merre laknak Vargáék, ám nem könnyű megtalálni őket a szűk, sáros kis utcákon, ahova autóval csak a bátrabbaknak ajánlott behajtani. Náluk van a templomkulcs, illetve abba a templom melletti házacskába is ők engedik be az érdeklődőt, amely az 1990-es évek eleje óta szerényen berendezett kiállításnak ad otthont. A kétszobás, valamikor a református kántortanító szolgálati lakásaként működő házikóban többnyire fali tablók mutatják be Kölcsey életpályáját, illetve kéziratainak és kiadványainak reprodukciói is láthatók a falakon függő képeken.
A ház és a templom között látható Kő Pál 1994-ben felállított egész alakos Kölcsey-szobra. A bronzszobron, a kisház ablakában, a templomban és a templomajtó kilincsén is számtalan nemzeti színű szalaggal díszített koszorút látni, és a vaskos emlékkönyv betelt lapjai is arról árulkodnak, sokan jönnek el megnézni, hol született a magyar Himnusz szerzője. A legtöbben azonban vegyes érzelmekkel távoznak, hiszen nem találnak a közelben lévő Érmindszenten berendezett Ady-emlékmúzeumhoz hasonló létesítményt. Sőt magát a tényleges szülőházat is csak kívülről nézhetik meg.
Magántulajdonná vált nemzeti kincs
„Amikor itthon vagyok, nagyon szívesen megmutatom a házat, és a legtöbben le is fényképezik a folyosón található korabeli emléktáblát. Arra viszont nem kérhet senki, hogy mutassam meg a lakásomat belülről, és nem is lenne értelme, mert nem hinném, hogy sokakat érdekelne, hol alszom, vagy hol tartom a személyes tárgyaimat" – mosolyodik el a görög katolikus pap. A parókus tudomása szerint az egyház törvényes úton jutott az ingatlanhoz, amelyet a 20. század első felében a helyi önkormányzattal elcserélt egy telekért, ahova később óvodát építettek. A csere idején Kölcsey szülőházában az állami rendőrség helyi egysége működött. Arra a kérdésünkre azonban, hogyan került önkormányzati tulajdonba az ingatlan, senki nem tud pontos választ adni; van, aki azt állítja, hogy adásvétel útján, de hogy kitől, azt teljes homály fedi.
Annyi bizonyos mindössze, hogy 1945-ben már az egyháztól államosították. Holhoş szerint sokan érkeznek hozzá, és mindenkit rosszallás nélkül beenged. Korábban, az előző parókus nem szívesen fogadta a Kölcsey-zarándokokat, és sokan nem tudtak bemenni a kúria folyosójára, megnézni az ott lévő emléktáblát. Az épület egyébként folyamatos átalakításokon ment át az utóbbi évtizedekben, és további munkálatokat is terveznek. A görög katolikus pap egy korabeli fotón mutatja meg érdeklődésünkre, hogy nézett ki egykor a Kölcsey-ház. Ehhez képest azonban az ingatlan mára már teljesen elveszítette udvarházjellegét. A ház előtt konyhakert és szőlőlugasok vannak, az oszlopos, boltíves tornácot beüvegezték és befalazták. „Nemrég műanyag hőszigetelő nyílászárókat szereltettünk fel a tornácból lett folyosóra, mert a régi üvegezés megrongálódott. A vinklivas keretből kiszáradt az évtizedes gitt, és a szél úgy rázta éjjelenként az üveget, akár egy rémfilmben" – ecseteli Holhoş. A beltéri padlókat felszedték, és Olaszországból adományba kapott járólapokra cserélték. A szülőház-parókia kissé beljebb van a főúttól, és az előtte lévő kert miatt is nehezen észrevehető. Emellett a látogatókat két, méretes házőrző eb fogadja, amelyek láthatóan nincsenek hozzászokva az idegenekhez.
A ház oldalán egyébként 1990-ben a román és magyar művelődési minisztérium közösen kétnyelvű, márvány emléktáblát helyezett el. Ez akkor a nyilvánosság teljes kizárásával történt, ám a tábla rövid időn belül eltűnt. Két év múlva a Szatmárnémeti Kölcsey Kör és az EMKE elkészíttette az emléktábla másolatát, hivatalosan is felavatták, de egy hét múlva az is eltűnt, és a templom mellett találtak rá kettétörve. Az összeragasztott táblát azóta annak a helyi református templomnak a szószéke alatt őrzik, amelyben annak idején Kölcseyt keresztelték. Jelenleg a ház belső teraszán az az emléktábla látható, amelyet 1890 augusztusában a zilahi székhelyű Szilágyvármegyei Wesselényi Egyesület állított Kölcsey emlékére. A 120 éves márványlap kitűnő állapotban van, annak ellenére, hogy a kommunizmus évei alatt befalazva pihent, és látható módon vigyáznak rá.
Lesz-e méltó zarándokhely?
Egy, a Himnusz szerzőjéhez méltó emlékház kialakításának fontosságát firtató kérdésünkkel a Szatmár megyei önkormányzat RMDSZ-es elnökét, illetve a román kormány szintén RMDSZ-es művelődési miniszterét, illetve a magyar kormány erdélyi származású kulturális államtitkárát is megkerestük.
Csehi Árpád, a Szatmár megyei közgyűlés elnöke lapunk kérdésére úgy nyilatkozott, érdemben foglalkoznak Sződemeter kérdésével.
„A közelmúltban felújítottuk a Tasnád felől bevezető út egy szakaszát, és tovább dolgozunk majd rajta, de már így is problémamentesen járható. A Kölcsey-emlékház kérdése viszont összetettebb. Az eredeti kúria nem rendezhető be, ugyanis az a görög katolikus egyház törvényes tulajdona. A legkézenfekvőbb megoldás egy közeli ház megvásárlása lenne" – részletezte a megyei tanácselnök. Csehi szerint erre idén, a jelenlegi szűkös anyagi keretek között sem a helyi, sem a megyei önkormányzatnak nincsen lehetősége, de jövőre várhatóan tesznek lépéseket az ügyben. Csehi leszögezte, sokat segítene, ha a román és magyar állam is felkarolná ezt a kezdeményezést. Ezzel kapcsolatban Hegedűs Csilla, Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter szaktanácsosa a Krónikának elmondta, amenynyiben az önkormányzatok konkrét elképzelést terjesztenek elő, minden lehetőséget megragadnak, hogy segítsenek annak kivitelezésében.
„A minisztérium igyekszik minden esetben felkarolni a hasonló kezdeményezéseket, ám szükségünk van konkrét tervekre" – fűzte hozzá Hegedűs. Szőcs Géza marosvásárhelyi származású költő, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára üdvözölte a létrehozandó emlékmúzeum ötletét, és reményét fejezte ki, hogy „a látogatók a közeljövőben olyan méltó emlékhelyen tehetik tiszteletüket, amely eleget tesz kulturális igényeiknek" – írta a Krónika megkeresésére adott válaszlevelében az államtitkár. Szőcs szerint a magyarországi és nemzetközi magyar irodalmi muzeológiai tevékenység és az emlékházakkal kapcsolatos szakmai koordináció a budapesti Károlyi-palotában működő Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) kiemelt feladatai közé tartozik. E. Csorba Csilla, a PIM főigazgatója kérdésünkre elmondta, 2007 óta egy magyarországi kormányprogram keretében, a múzeum szakmai irányításával több irodalmi emlékház is megújul. Erre azért van folyamatosan szükség, mivel a kiállítások – a sződemeteri Kölcsey-házhoz hasonlóan – gyakran tartalmilag is elavultak, „vizuálisan elfáradtak", az épületek egyre rosszabb állapotba kerülnek, s már nem tudják többé jelentőségük fontosságát a közönség számára érdekessé tenni.
„Eddig még nem volt lehetőség határokon átívelő tárlatok rendezésére a magyarországi forrásokból. Korábban, az 1990-es években, Farkaslakán segítettük a Tamási Áron-kiállítás berendezését, Illyefalván rendeztünk Jókai-, Mikszáth-kiállítást, illetve európai uniós nyertes pályázat segítségével a Szlovák Nemzeti Múzeum – Magyar Kultúra Múzeumával a Madách-emlékhelyek felújítását vállaltuk 2009-ben, továbbá szintén európai uniós pályázat keretében veszünk részt a kassai Márai-emlékszoba felújításában, 2012–1013-ban" – tette hozzá az intézményvezető, aki úgy véli, az irodalmi emlékhelyek egyben a magyar nyelv emlékhelyei, így a nemzeti identitás őrhelyei is.
Megígért szakmai segítség
Magyarországon egyébként az emlékházak újszerűségükkel kezdetben sok látogatót vonzottak, ám az irodalmi kánon átalakulásával, a befogadás megváltozásával az érdeklődés az 1980-as években jelentősen csökkent. E. Csorba Csilla a magyarországi Kölcsey-emlékhelyekkel kapcsolatban elmesélte, az álmosdi Kölcsey-kiállítást hat éve készítették, és állapota kielégítő, a szatmárcsekei Kölcsey-kiállítás pedig előreláthatóan pályázaton szerzett támogatás segítségével újul meg a közeljövőben. A szakember véleménye szerint Sződemeteren egy korszerű, esetleg nagyobb térben megvalósuló kiállítást lehetne rendezni.
Múzeum létrehozását azért nem látja valószínűnek, mivel az egykori szülőháznak nincs birtokában eredeti tárgyi anyag, dokumentum, gyűjtemény, amely a tárlat anyagául szolgálhatna. „Amennyiben a Petőfi Irodalmi Múzeum felkérést kap egy, a 21. század igényeit kielégítő, interaktív – versek hallgatása, számítógépen futó életrajz, történeti aláfestő program, a Himnusz története, utóélete, és egyéb hasonló látnivaló – kiállítás megteremtésére, s ehhez a szükséges anyagi fedezet is rendelkezésre áll, készek vagyunk összes eddig szerzett tapasztalatunkat latba vetve megfelelni a Krónika által is támasztott elvárásoknak, azaz a kultuszhoz méltó kiállítás létrehozásának" – fogalmazott a főigazgató.
Különösen fontos lenne a közeljövőben egy sződemeteri Kölcsey-emlékház megvalósítása, ugyanis az Orbán-kormány kétmilliárd forinttal támogatja évente a magyarországi diákok nyári tanulmánykirándulását a trianoni békediktátummal elszakított területekre. Ezzel azt kívánják elérni, ne kerüljenek ki magyar gyerekek úgy az iskolapadból, hogy nem tudják, Magyarország határain túl is élnek magyarok. Tudomásunk szerint a legtöbb csoport erdélyi útitervében szerepel Nagykároly és környéke, így Ady és Kaffka Margit szülőháza mellett a Kölcsey-emlékhelyet is felkeresik.
Az irodalmi emlékházak létesítésének kérdése egyébként egyre aktuálisabbá válik Szatmár megyében, és újra napirenden szerepel az Érmindszenten létesítendő Ady-központ kérdése, illetve Nagykároly önkormányzata is tervezi Kaffka Margit szülőházának múzeummá alakítását, amelyhez szintén a PIM ígért szakmai segítséget.
Szavak hátterében – Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságnak saját önálló útját kell járnia.
Új Magyar Szó, 2010. október 25. – Székedi Ferenc
Schmitt Pál romániai látogatása után az erdélyi magyar internetes fórumokon többen is támadták a Magyar Köztársaság elnökének azt a Bukarestben elhangzott mondatát, amely a Magyar Távirata Iroda megfogalmazása szerint így hangzott: „Schmitt Pál (...) kifejtette: arra biztatja a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat."
Schmitt Pál romániai látogatása után az erdélyi magyar internetes fórumokon többen is támadták a Magyar Köztársaság elnökének azt a Bukarestben elhangzott mondatát, amely a Magyar Távirata Iroda megfogalmazása szerint így hangzott: „Schmitt Pál (...) kifejtette: arra biztatja a romániai magyar közösség tagjait, hogy elsősorban jó állampolgárként tartsák tiszteletben a szabályokat, gyermekeiket neveljék rendre, legyenek jó adófizető polgárok, és ezek alapján várhatják el az őket megillető kisebbségi jogokat."
Néhány vélemény a szelídebbek közül azután átcsorgott egy-két erdélyi napilapba is, a jegyzetelő újságírók voltaképpen arra utaltak, hogy a romániai magyarságot az említett állampolgári és családi kötelességeikre fölösleges emlékeztetni, hiszen a közösség tagjai köztudottan jó adófizetők, utódaikat pedig tisztességre nevelik. A kisebbségi jogok nem ok és okozati viszony eredményeként, nem a hasonló állampolgári magatartás következményeként, hanem alanyi jogon járnak a romániai magyar közösségnek.
Vajon miért hangsúlyozta ki a román fővárosban is az etnikai autonómia gondolatát támogatni óhajtó magyarországi államelnök a bevezető megállapítást? Csak tanácsadói vagy beszédírói fogtak mellé? Netán valamilyen más megfontolást is követett?
A véletlenszerű megfogalmazást kizárva, az ésszerű magyarázatok irányában alighanem két úton is el lehet indulni. Egyrészt nem szabad feledni, hogy a volt sportdiplomata Schmitt Pál elnöki megválasztásáig az uniós parlament alelnöki tisztségét is betöltötte, márpedig az ilyenszerű mondatok – legalábbis részben – hozzátartoznak a különböző országokba látogató politikusok udvariassági szólamaihoz.
Másrészt viszont joggal feltételezhető, hogy az új magyar kormány azt szeretné, ha nemzeterősítő intézkedései nem keltenének különösebb feszültséget a szomszédos országokkal kialakított kapcsolataiban. E tekintetben lényeges bizonyíték Schmitt Pálnak a hónap elején Horvátország fővárosában, Zágrábban mondott beszéde Antall József szobránál.
„Rossz együttélésből, a különféle népekkel való acsarkodásból már kaptunk jó pár történelmi leckét. Most az egymásra utaltság, a bizalom könyvében nyílhatott új fejezet. Világos volt: csak annyi jóindulatot várhatunk a szomszédos államoktól, amennyivel mi is viseltetünk irántuk. Csak annyira fog becsülni minket Európa, amennyire képesek leszünk megélni saját európaiságunkat."
Ez egy igen lényeges gondolat magyarázza azokat a diplomáciai körutakat is, amelyeket Magyarország külügyminisztere hivatalának elfoglalása előtt és után is megtett a szomszédos országokban, igyekezve tisztázni a kettős állampolgársággal kapcsolatos aggodalmakat.
A magyar kormány nincs könnyű helyzetben. Nem csupán a Jobbik és vele együtt a szélsőjobboldal eszméinek budapesti parlamenti bevonulását kell kivédenie a világ előtt, hanem azoknak a már meghozott intézkedéseknek a hatását is, amelyek nyilvánvalóan sértik egész sor európai multinacionális cég pénzügyi-gazdasági-kereskedelmi érdekeit.
Magyarország bármilyen erélyesnek is tűnő, egyoldalú intézkedésekkel nem hagyhatja magát elszigetelni szűkebb-tágabb környezetétől, a huszonegyedik században csak olyan, kellőképpen rugalmas nemzetépítő politikák képzelhetők el, amelyekre nem aggathatók a diktatorikus, az autartikus és más hasonló jelzők.
És ha már az elnöki látogatásnál tartunk, Schmitt Pálnak ezúttal Marosvásárhelyen hangzott el még egy olyan mondata, amelyet érdemes megjegyezni mind Magyarországon, mind a romániai magyarság politikai és más köreiben.
„Bizony, az erdélyi magyarok nem élhetik a mások életét. Sem az anyaországiakét, sem a romániai többségi társadalomét, sem az egyes pártokét! Nem kölcsönözhetnek utat más európai népektől, nem cserélhetik el kisebbségi sorsukat mások hasonló helyzetével." Következésképpen Erdély nem Dél-Tirol, nem Katalónia, nem Finn- vagy Svédország, az erdélyi magyarságnak saját önálló útját kell járnia és ettől még a magyarországi politikai pártok sem foszthatják meg.
|
