Tartalomjegyzék

Tőkés csatlakozott az Emberi Méltóság Tanácsához

MTI, 2011. február 10.

Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke is tagja lett csütörtökön az Emberi Méltóság Tanácsának, miután aláírta a belépési dokumentumot - közölte Lomnici Zoltán, a szervezet elnöke az MTI-vel.

Lomnici Zoltán kiemelte: a szervezet egyik célja a határon túli magyarok jogainak védelme és a nemzeti méltóság erősítése.

Az Emberi Méltóság Tanácsát tavaly áprilisban vette nyilvántartásba a bíróság. A szervezet törekvéseinek alapját az a tavalyelőtti felhívás képezte, amelyhez a parlamenti pártok, a történelmi egyházak és csaknem 17 ezer magánszemély csatlakozott.

Ezt a felhívást az emberi méltóság védelme érdekében tett közzé Lomnici Zoltán. A dokumentumban hangsúlyozták, hogy a társadalomban összefogásra van szükség az emberi méltóságot sértő szövegek megjelenésével szemben, akár a holokauszt áldozatainak emlékét, akár a keresztényeket sértő kijelentésekről van szó.

A felhívás jegyében tavalyelőtt első ízben emlékeztek meg Magyarországon közösen a holokauszt, a málenkij robot, az 1956-os megtorlás és a recski tábor mártírjairól az emberi jogok napján, az emberi méltóság nemzeti emléknapján, december 10-én.

Az Emberi Méltóság Tanácsának alelnökei Kányádi Sándor Kossuth-díjas író és Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke; ügyvezető igazgatója Szunai Miklós építész, tiszteletbeli elnöke pedig Oláh György Nobel-díjas kémikus.

A felkért tagok között szerepel Jókai Anna Kossuth-díjas író, Melocco Miklós szobrászművész, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke, Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, Tempfli József nyugalmazott római katolikus megyés püspök, Mága Zoltán hegedűművész és Buzánszky Jenő olimpiai bajnok futballista, az Aranycsapat tagja.

ROMÁNIA

Megújul az RMDSZ „alkotmánya"– Az RMDSZ X. kongresszusa

Új Magyar Szó, 2011. február 11.

Ügyvezető elnökség helyett főtitkárság, a kormányzati kapcsolatokért és az RMDSZ külpolitikájáért felelős politikai alelnök, regionális RMDSZ-szervezetek létrehozása, kétszintű politikai döntéshozatal, Kulturális Autonómia Tanács – íme néhány eleme az RMDSZ alapszabály-módosításának.

Az RMDSZ kongresszusain fontos napirendként szerepelt az alapszabályzat elfogadása, illetve módosítása. Ilyen tekintetben a soron következő, tizedik sem képez kivételt. A nagyváradi kongresszus elő terjesztendő újabb tervezetről holnap, a Szövetségi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi ülésén folytatnak majd vitát.

Struktúraváltás – tizennyolc év után

Vitathatatlan igazság: egy politikai alakulat alapszabályzata olyan, mint egy ország alkotmánya: az elfogadás pillanatában a lehető legközelebb van a megfogalmazott igényekhez, idővel azonban ezek az igények átalakulnak, illetve újabbak jelennek meg. Az RMDSZ alapszabályzatának módosítása a kongresszus kizárólagos hatásköre. A dokumentum olyan keretet jelent, amely a szervezet mindennapjait is meghatározhatja. Kongresszusról kongresszusra kiderül, hogy hol kell hozzányúlni, melyek azok az elemek, amelyek esetleg nem, vagy csak részlegesen működnek, illetve milyen módosítások szükségesek ahhoz, hogy a szövetség a leghatékonyabban végezhesse a munkáját.

A jelenlegi RMDSZ-struktúrát lényegében 1993-ban alakították ki. A szövetség akkori vezetői állammodellben gondolkodtak; létrehozták a szervezeten belüli három hatalmi ágat: a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) a parlament, az Ügyvezető Elnökség a kormány, a Szövetségi Szabályzat-felügyelő Bizottság pedig az igazságszolgáltatás hatáskörét látta el. Ez a struktúra 18 éven keresztül működött. Az évek során voltak ugyan változások, de a struktúra lényegében nem módosult. A jelenlegi körülmények között az RMDSZ hatékonyabban tud működni, ha ez a rendszer változik – ezért mutatkozik szükségnek az alapszabályzat módosítása.

Új elemek

Az egyik fontos új elem az alapszabályzat-tervezetben az, hogy az Ügyvezető Elnökség megszűnik, helyét pedig átveszi a Főtitkárság. Amint már szó volt róla, hosszú éveken keresztül az ügyvezető elnökség a szövetség kormányaként, vagyis országos politikai döntéshozó testületeként is működött. Az ügyvezető elnökség átalakulása főtitkársággá nem csak névcserét jelent, hanem szétválasztja az országos politikai döntéshozatalt a szervezet működtetésétől és a társadalomszervezési hatáskörtől.

A főtitkárság elsődleges feladata a társadalomszervezés lesz, vagyis az a tevékenység, amely koordinálja, segíti, kiszolgálja a helyi szinteken létező közösségfejlesztő és -építő tevékenységeket, kezdeményezéseket, programokat. De a szervezet országos szintű adminisztrációját is a főtitkárság fogja ellátni, legyen az szervezési vagy pénzügyi jellegű, munkaadói tevékenység, megyei szervezetek koordinációja, vagy szervezetépítés.

A tervek szerint létrejön egy állandó kommunikációs iroda, feladata egyebek mellett a szövetség kommunikációjának átértékelése és hatékonyabbá tétele lesz. A sorozatos választási kampányokra való felkészülés érdekében állandó kampányiroda létrehozása is napirenden szerepel. Az elképzelések szerint a főtitkárság hatáskörébe tartozik majd az RMDSZ internetes jelenlétének az ellátása, ebben a vonatkozásban is újítás várható.

Létrejön a politikai alelnökség intézménye is. Az RMDSZ első számú politikai szereplője és képviselője továbbra is a szövetségi elnök marad. Ezt a feladatkört azonban csapatban lehet a leghatékonyabban ellátni, és ez adja a politikai alelnöki tisztség létrehozásának a racionalitását. A politikai alelnök felel a kormányzati kapcsolattartásért, összehangolja és felügyeli a központi és dekoncentrált kormányzati tisztségviselők munkáját. Nagyobb hangsúly kerül a szövetség külpolitikájára, melyet ezentúl a szövetségi elnök megbízása alapján a politikai alelnök lát majd el.

Regionális szerveződés

Az alapszabályzat tervezett változtatásai között fontos helyet foglal el a regionális szervezetek megalakítása. A módosítás a székelyföldi területi szervezetek igényének tesz eleget; ennek megfelelően két vagy több területi szervezet regionális struktúrát hozhat létre. Nem kötelező, de ha van erre igény, akkor az RMDSZ újalapszabályzata erre lehetőséget ad. Ennek a módosításnak vegyes volt a fogadtatása, de az alapszabályzat-módosító bizottság egyetértett vele, hiszen az RMDSZ-ben az alulról jövő kezdeményezéseknek helyet kell biztosítani. A regionális szervezetek struktúrájára, működésére vonatkozó részleteket nem az Alapszabályzat tartalmazza, hanem a megalakuló testületek fogják azokat kidolgozni.

A regionális építkezés kapcsán mindenképpen meg kell említeni a regionális önkormányzati tanácsok létrehozásának szándékát. Alapját az a felismerés jelenti, hogy önkormányzataink problémái nem egységesíthetők, hiszen nyilvánvalóan nem lehet egy kalap alatt tárgyalni egy székelyföldi és egy bánsági polgármester, vagy akár tanácsos feladatait, gondjait. A javaslat szerint az RMDSZ három regionális önkormányzati tanácsa jön létre. A székelyföldi Hargita, Maros, és Kovászna megyét fogja majd át; a partiumi Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Máramaros, Szilágy megyékből áll, a belső-erdélyi pedig Kolozs, Beszterce-Naszód, Brassó, Fehér, Hunyad, Szeben, Krassó-Szörény megyét tömöríti.

Döntéshozatali szintek

Az alapszabály-tervezet értelmében létrejönne egy kétszintű országos politikai döntéshozatali struktúra, amely a szövetségi elnökségből, illetve a Szövetségi Állandó Tanácsból állana.
A szövetségi elnökségben helyet kapna szövetségi elnök mellett a politikai alelnök, a legalább két mandátumot letöltött volt szövetségi elnökök, a főtitkár, a parlamenti frakcióvezetők, az SZKT elnöke, de a tagok között lenne az RMDSZ-szel együttműködő országos ifjúsági egyeztető tanács képviselője, illetve minden olyan megye RMDSZ-szervezetének elnöke, ahol a legutóbbi népszámlálási adatok szerint a magyarság aránya legalább 15 százalékos. Végül bekerülne a szórványmegyei szervezetek évente változó egy képviselője és az Országos Önkormányzati Tanács elnöke.

A Szövetségi Állandó Tanácsot a szövetségi elnökség tagjai, a Kulturális Autonómia Tanács elnöke, a három regionális Önkormányzati Tanács elnöke, a platformok évente illetve a szórványmegyékben működő megyei szervezetek évente változó két-két képviselője alkotná.
Végül fontos új elem az is, hogy megalakul a Kulturális Autonómia Tanács; a testület a romániai magyar tudományos, művészeti, művelődési és szakmai szervezetek, illetve rétegszervezetek képviseleti, érdekegyeztető, tanácsadó és – saját hatáskörén belül – döntéshozó fóruma lesz, amely a romániai magyar nemzeti közösség érték- és érdek-pluralizmusát jeleníti meg.

Elnökjelöltvita Temesváron

Új Magyar Szó, 2011. február 11.

Keresztezte útját tegnap az ország nyugati részében az RMDSZ három elnökjelöltje közül kettő: Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter és Eckstein-Kovács Péter államfői tanácsos, akik Temesváron nyilvános vitát is folytattak a szövetség megyei küldöttei előtt.
Eckstein egy vagy akár több – mindhárom jelölt részvételével szervezett – tévévita megtartását javasolta, ahol „ütköztetni tudnánk elképzeléseinket, hisz az erdélyi magyaroknak joguk van tájékozódni arról, hogy mit gondolnak, mit akarnak azok a politikusok, akik a következő években a közösség vezetését kívánják ellátni".
Az RMDSZ jövőjét a két jelölt különbözőképpen képzeli el: míg Kelemen Hunor úgy vélte, hogy a szövetségnek mind kormányon, mind ellenzékben folytatnia kell együttműködését a szintén jobbközép ideológiájú Demokrata-Liberális Párttal (PD-L), addig Eckstein-Kovács szerint az RMDSZ-nek nyitottnak kell lennie minden fontosabb romániai párt felé.

ERDÉLY

Eckstein-Kovács Péter Aradon – „Portáson és elnökön kívül minden voltam"

Nyugati Jelen, 2011. február 11. – Irházi János

Sűrű bocsánatkérésekre késztette a Maros-völgyre telepedő tegnap délutáni köd Eckstein-Kovács Péter RMSZ-elnökjelöltet, mert Déváról érkezve, félórás késéssel esett be aradi kampányára, ahol bő kéttucatnyian vártak rá a Szövetség székházában.

Látható fáradtsága ellenére igyekezett mosolyt, laza hangulatot húzni a találkozóra, gyakran poénokkal ugratva át egy-egy kényesebb témán. Hogy a várakozás okozta feszültséget oldja, startból kijelentette, hogy ő az RMDSZ-ben portáson és elnökön kívül már minden volt az elmúlt 21 esztendőben, majd megelőzve egy várható kérdést elmondta, azért vállalta a megmérettetést, mert „kívülről, belülről érkezett felkérés" erre vonatkozólag.

Programja ismertetésében főleg azokra a területekre fektetett hangsúlyt, amelyeken, megválasztása esetén változást akar. Szerinte az RMDSZ struktúrájában mindössze három vezető rendelkezik kapcsolattal az emberekkel, a többieknek „pozíciója van", ezért aztán évek óta szakadás alakult ki a bázis és a vezetőség között, amin ő változtatni szeretne. De azzal is elégedetlen, hogy a Szövetség vezetősége túl sokat foglalkozik a bukaresti nagypolitikával, s keveset a hétköznapi magyar emberek problémáival. Szintén szervezeti kérdés, hogy úgy érzi, hiba lenne most az ügyvezető elnökséget főtitkársággá alakítani, mert főtitkársága csak annak idején a kommunista pártnak volt: maradjon az ügyvezető testület, de fókuszáljon az önkormányzatokra, ne a parlamentre.

Ami a költségcsökkentést illeti, kifejtette, a Marosvásárhelyen székelő elnöki hivatalnak bőven elegendő egy tanácsos és egy sajtós, ma viszont „rengeteg pénz megy el az apparátus fenntartására", pedig több pénzt kellene fordítani a megyei szervezetek működési költségeire.
A magyar–magyar kapcsolatról szólva elmondta, „nyitva kell hagyni az ajtót az MPP-vel, de fölösleges túl sokat foglalkozni vele", és hiba az EMNT párttá alakulása, neki Tőkés László egy magánbeszélgetésen megjegyezte, ezzel a lépéssel meg kellett volna várni az RMDSZ-kongresszusának végét. „Hiszem, lehet racionális megegyezés Erdélyben a magyar pártok, érdekvédelmi szervezetek között, és nem jó, hogy ennyire fagyos a viszony az RMDSZ és a Fidesz között".

Fő célként jelölte meg az erdélyi magyarság parlamenti képviseletének elérését 2012-ben, ehhez viszont „be kell hozni az elkeseredetteket, akik lélekben eltávolodtak az RMDSZ-től".
Végül a feltett kérdésekre válaszolva Eckstein-Kovács Péter beszélt a Kulturális Autonómia Tanácsokról, bérekről, nyugdíjakról, a Szövetség népszerűség-vesztéséről, autonómiáról, a magyarság szavazati kedvéről, a választási törvény módosításáról, ennek a romániai magyarságra vonatkozó előnyökről, hátrányokról, a szavazati küszöbről.

Tanácskozás az aradi magyarság kulturális stratégiájáról – Ki, mit, kinek, hol, mikor, kivel?...

Nyugati Jelen, 2011. február 11. – Kiss Károly

Tegnap délután megbeszélésre invitált kerületi RMDSZ-vezetőket, művelődési intézményvezetőket Bognár Levente alpolgármester annak érdekében, hogy a 2009–2013-as, kidolgozott, nyomtatásban is megjelent aradi kulturális stratégia irányvonalaiba beillesszék a magyarság elképzeléseit-elvárásait, körvonalazzák annak életbe ültetési lehetőségeit.

A meghívásnak viszonylag kevesen tettek eleget, ám így is érdekes, sőt tanulságos vita alakult ki, amely az elvi megfogalmazásokon túl főként gyakorlati vonatkozásokra helyezte a hangsúlyt.
Bognár Levente már bevezetőjében igyekezett a valóság talajáról kiindulni, jelezve, hogy a legutóbbi népszámlálás szerinti 22 479-es magyar lélekszám 13%-os részarányt jelent Arad lakosságában, és ennek függvényében kell politizálnunk, partnereket találnunk, hogy művelődési igényeikhez anyagi támogatást szerezhessünk a helyi költségvetésből.

Nem véletlenül alakult ki a legtöbb vita az utóbbi években szép sikereket felmutató Aradi Kamaraszínház kapcsán, amelynek érdemeit elismerve műsorválasztási elképzeléseit érte néhány kritikus észrevétel, ám ez nem befolyásolta idei támogatását.
Tapasztó Ernő, a Kamaraszínház vezetője észrevételéhez, miszerint a magyar érdekeltségű rendezvények nincsenek összehangolva, többen is csatlakoztak. Mindennek nem mond ellent az sem, hogy Szabó Mihály ügyvezető megyei RMDSZ-elnök szerint létezik egy éves program, azt azonban nem minden érdekelt ismeri, ráadásul sokan azt nem tartják magukra kötelezőnek, és „partizán" akciókba kezdenek.

Erdélyi István Vlaicu kerületi alelnök, Láng István Arad-központi elnök sajátos kerületi programok kidolgozását is sürgették, és főként az azt szolgáló megfelelő helyiségek biztosítását.
Khell Levente tanító, néptáncoktató amolyan szónoki kérdésként vetette fel: a megye magyar lakosságának felét kitevő Aradon miért nem támogatják a magyar néptánc tanítását?
Magától értetődően az iskola szerepe is felmerült. A megye egyetlen magyar nyelvű középiskoláját egyedül Lehoczky Attila történelemtanár képviselte, aki viszont megelégedett azzal, hogy konstatálta: a mai diákokat a kultúra iránti igénytelenség jellemzi. Pintér Mária csikys tanító, Vlaicu kerületi elnök jelezte, hogy az elemistákat még rendszeresen viszik bábszínházba, színházba, sőt múzeumba is, azután az V–VIII. osztályban „valami" kiesik.

A tanácskozás végkicsengése az volt, hogy az aradi magyarságnak meg kell jelentetnie magát az etnikumi és vallási közösségben, tudatosítani az általa létrehozott értékeket. Ugyanakkor a mai világban adódó csekély anyagi lehetőségeket oly módon kell kihasználni, hogy az nem széthúzásban, hanem együtt dolgozásban hozzon minél több eredményt.
Ennek érdekében arról is döntés született, hogy mindegy háromhavonta érdemes hasonló megbeszélést szervezni. Egyrészt elemezni az eltelt időszak eredményeit, másrészt következtetéseket levonni az esetleges sikertelenségekből.

Hamis multikulti

Krónika, 2011. február 11. – Balogh Levente

A Babeş–Bolyai Tudományegyetem legfrissebb feliratmizériája újabb érvet szolgáltat amellett, hogy a romániai magyarságnak a hamis multikulturalizmust hirdető mamutintézmény helyett önálló, állami finanszírozású egyetemre van szüksége.

Persze azzal tisztában vagyunk, hogy egy felsőoktatási intézményben a legfontosabb szempont az oktatás minősége, az, hogy az ott tanuló diákok korszerű ismereteket szerezve olyan diplomát kapjanak kézhez, amely megkönnyíti elhelyezkedésüket a munkaerőpiacon. Az, hogy a folyosókon vagy a tantermek ajtaján milyen nyelven szerepelnek a hivatalos feliratok, ebből a szempontból nem feltétlenül releváns.

A BBTE-n történt újabb incidens azonban valahogy mégis kellemetlen érzést kelt. Az intézmény ugyanis úgy reagálta le a „gerillafelirat" elhelyezését, mintha valamilyen főbenjáró bűncselekmény történt volna, ekkora patáliát talán csak akkor csap az intézmény portása, ha azt fedezi fel, hogy egy ismeretlen két kiló TNT-t helyezett el a rektori hivatal bejárata előtt. Ez pedig azt jelzi, hogy az egyetem vezetésének mentalitása még akkor sem sokat változott, ha amúgy nagy kegyesen lehetővé tette, hogy néhány helyen megjelenjen egy-egy magyar nyelvű szöveg. Ha egy egyszerű, Tudakozó feliratú tábla elhelyezését rendőrségi ügynek tekintik, az régen rossz. Hiszen úgy is felfoghatták volna: legalább ezen tábla elkészítését sem az egyetem kasszájából kellett finanszírozni, ráadásul az sem utolsó szempont, hogy a főbejárat melletti felirat láttán a magyar hallgatók és tanárok közérzete is javulhat.

A jelek szerint azonban ez nem feltétlenül fontos. A BBTE-n csak annyi és úgy lehet magyar, hogy az a fene nagy multikulturalizmusban azért ne fenyegesse a román fölényt, és még véletlenül se tűnjön úgy, hogy a magyar elemet egyenlőnek tekintik. Vagyis persze bizonyos tekintetben mégis: a magyar hallgatóknak és tanároknak ugyanúgy jogukban áll a román nyelvet használni a hivatalos ügyintézések során, mint román társaiknak. A Bolyai Kezdeményező Bizottság tesztje, vagyis a magyar feliratok elhelyezéséről szóló pályázat tehát ismét azt az álláspontot erősíti, hogy az ilyen konfliktusok elkerülésére a legjobb megoldás mégiscsak egy önálló, az állam által működtetett magyar tudományegyetem létrehozása lenne. Persze azért az, hogy jelenleg csupán a magyar egyetemi hallgatók egyharmada tanulhat magyarul, miközben a magyaroknak adófizető polgárként ugyanúgy joguk van az önálló, minden tudományos területet felölelő anyanyelvű állami felsőoktatásra, mint a románoknak, szintén nem sokadrangú érv.

Helységnévtáblák kizárólag románul

Erdon.ro, 2011. február 11.

Szatmár megye - Szatmárnémeti és Piskolt között, a 19–es jelzésű országút összes településéről szerda reggelre váratlanul eltűntek a magyar és német nyelvű helységnévtáblák.

A régi táblák helyett új, de kizárólag román nyelvű táblák kerültek. Az érintett településeken élő kisebbségek vezetői a táblák kicserélése miatt felháborodásuknak adtak hangot. Szamosdob község RMDSZ–es tisztségviselői szerdán délelőtt szerkesztőségünktől értesültek arról, hogy az eddigi kétnyelvű — román és magyar — helységnévtábla helyett egy új, kizárólag román nyelvű tábla került. Tasi Kálmán, RMDSZ–es helyi tanácsos, Bartha József RMDSZ–es alpolgármester, Kóka Gáspár, az RMDSZ szamosdobi szervezetének elnöke, valamint Kóka Tibor, a Szamosdobi Református Egyházközség főgondnoka (fotónkon balról–jobbra haladva) megdöbbenéssel tapasztalták, hogy a kétnyelvű helységnévtábla helyett szerda reggeltől óta már csak ennyi olvasható a településük határában: Doba.

A szerdai nap folyamán számos telefonos bejelentés is érkezett szerkesztőségünkhöz, miszerint a 19–es jelzésű országút Szatmárnémeti és Piskolt közötti szakaszán a települések önkormányzatainak tudta és beleegyezése nélkül cserélték le a többnyelvű helységnévtáblákat.

Törvényszegés történt

Megkeresésünkre Erdei D. István, RMDSZ–es parlamenti képviselő kérdésünkre elmondta, hogy a táblákat kicserélők törvényszegést követtek el. „A 2001/215–ös számú törvényrendelet egyértelműen kimondja, hogy mindazokon a településeken, ahol a kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot, jogosan kérhetik, hogy az állam hivatalos nyelvén kívül a kisebbség anyanyelvén is szerepeljen a település neve a helységnévtáblákon" — fejtette ki a képviselő, majd hozzáfűzte, hogyha pár napon belül nem lesznek újra kitéve a többnyelvű helységnévtáblák, a jövő hét folyamán a Képviselőházban, napirend előtti felszólalásában felveti az Erdontól megtudott problémát, s ha kell, egy politikai nyilatkozatot is közhírré tesz, amelyben követelni fogja a jogsértés mihamarabbi orvoslását. „Ha ez sem lesz elég, levél formájában egy interpellációt is benyújtok majd az illetékes szaktárcához — figyelmeztetett Erdei.

Egymásra mutogatnak

Szerda délután a törvényszegésért felelős cégek és intézmények után kutakodva, regénybe illő nyomozást folytattunk le. Mint megtudtuk, a kizárólag román nyelvű helységnévtáblákat a Suceava megyei Loial Impex cég munkásai helyezték el. Az említett vállalat központi telefonszámát nyomban fel is tárcsáztuk, hogy megkérdezzük, ki adott számukra engedélyt a táblák elhelyezésére. A cég titkárnője csupán annyit tudott mondani, hogy Sorin Iacob cégtulajdonos jelenleg Lengyelországban tartózkodik, a fia, Cristian Iacob pedig, aki a helységnévtáblák elhelyezésének törvényes lebonyolításáért felel, mobiltelefonján szerdán egész nap elérhetetlen volt. Mint később kiderült, a suceavai céget a Strabag cégcsoport bízta meg a táblák elhelyezésével. „Kun Nechita Adrian, a Strabag vezérigazgatója elismerte a tévedést és ígéretet tett arra, hogy pár napon belül, minden településen, ahol a polgármesterek ezt kérik, a Strabag saját költségén elkészítteti a többnyelvű helységnévtáblákat" — nyilatkozta portálunk kérdésére az Országos Útügyi Hivatal Szatmár megyei kirendeltségének vezetője, Ardelean Petru mérnök. „A települések vezetői ez iránti kérésüket február 10–e, csütörtök reggeltől kezdődően a 0261–714–710–es telefonszámon jelezhetik" — tette hozzá Ardelean Petru.

Nem csitul a Mikó-botrány

Háromszék, 2011. február 11. – Farkas Réka

Folytatódik a diverzió a Mikó-ügyben, az érintettek félretájékoztatással, álnéven írt levelekkel próbálják megvezetni a közvéleményt. Az elmúlt napokban szerkesztőségünkbe is eljutott az az iskolában tanuló diákok szüleinek nevében megfogalmazott levél, melyben Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert azzal vádolják, hogy a város pénzét bérleti díj formájában átjátssza a református egyház zsebébe.

A Kacsó Árpád e-mail címéről érkezett, de alá nem írt levél feladóját nem sikerült azo¬nosítanunk, hiába jeleztük, hogy csak akkor közölhetjük álláspontját, ha a tiltakozó szü¬lők névvel vállalják véleményüket, nem válaszolt megkeresésünkre. Utóbb kiderült, a Székely Mikó Kollégium negy¬venöt tagú szülői választmányában nincs ilyen nevű apuka.

A megvádolt polgármester sajnálja, hogy ilyen nemtelen eszközökhöz folyamodtak a gáncsoskodók, megjegyezte azon¬ban, nem jól felkészültek, akik irányítják ezt a kampányt, a megfogalmazott kifogások nem állnak a lábukon. Bemu¬tatta azt a 2008-ban még elődje, Albert Álmos által aláírt szer¬ződést, amelyből kitetszik, az önkormányzat 2020-ig nem fizet bérleti díjat a Székely Mikó Kollégium használatáért az egy¬háznak. Azért született ez az egyezség, mert abban az évben készült el az 1,2 millió lej értékű pályázat a Mikó épületének felújítására, amelynek kétszázalékos önrészét az önkormányzat fedezi. Antal Ár¬pád szerint minden tisztességes ember hasonlóan járt volna el, szomorú azonban, hogy vannak, akik önző érdekből semmilyen eszköztől nem riadnak vissza.

Első alkalommal említette a polgármester a gáncsoskodók között a már jól ismert, tanári lakások megvétele miatt pereskedő Benedek és Fejér család mellett az iskola szomszédságában lakó Nemeséket is, akik a polgármester szerint az önkormányzat nevére telekkönyvezett udvaruk egy darabkáját féltik. „Az iskoláé lenne az a terület, de nem engedik a kerítés lebontását, s mivel egy MPP-s politikus, Nemes Tibor családjának házáról van szó, én sem erőltethettem, nehogy politikai ügyet kovácsoljanak belőle" — állítja a polgármester.

Nemes Tibor elismeri, hogy vitáznak az önkormányzattal a kétszáz négyzetméteres udvar sorsáról, s tiltakozik amiatt, hogy politikai nyomásgyakorlással próbálják elvenni tőlük azt, amit 54 éve használnak. „Az épületben két család lakott, édesapám (Nemes Antal — szerk. megj.) és Salamon Sándor 1990-ben felajánlotta, hogy elköltözik onnan, ha adnak másik lakást, Orbán Árpád akkor azt mondta, nincs rá szükség, így amikor lehetőség adódott, megvásárolták a lakásokat, de a lakás körüli területet valóban nem" — mondja Nemes Tibor. Ragaszkodnak ahhoz a részhez, tárgyalnak, s ha muszáj, bíróságon is keresik majd igazukat, ám névtelen leveles lejárató kampányhoz, aljas diverzióhoz semmilyen módon nem folyamodnának. „Sértő még a feltételezés is, én mindig vállaltam a véleményemet" — mondotta.

Marosvásárhely – Éles vita a kétnyelvű feliratok ügyében

tvmures.ro, 2011. február 10.

Elfogadta a marosvásárhelyi tanács a kétnyelvű iskolai feliratok kihelyezéséről szóló határozattervezetet. A vita során Claudiu Maior alpolgármester megpróbálta elodázni a rendelet életbe ültetését, PD-L-s kollégája, Maria Georgescu pedig egyenesen megkérdőjelezte a táblák kihelyezésének szükségességét azokban az iskolákban, ahol nincs vagy nagyon kevés a magyar diák. A román hozzászólások megütközést keltettek az RMDSZ-es széksorokban.

Csellel akart élni Claudiu Maior a keddi tanácsülésen, de főnöke, Dorin Florea áthúzta a számítását. Amikor a kétnyelvű iskolai feliratokról folyt a vita, az alpolgármester felvetette, hogy az önkormányzat hagyatkozzon az igazgatók kezdeményezésére, azazhogy a Városháza biztosítson anyagi keretet a táblák elkészítésére, amelyeket az iskolák homlokzatára kihelyezhetnek, de a pénzt csak abban az esetben utalják, ha az igazgatók ezt kifejezetten kérik.

„Mi kötelezhetjük magunkat, hogy utaljuk a pénzt, de csak az igazgatók kérésére, mert egy ilyen tábla kihelyezéséhez építkezési engedély és egyéb papírok szükségesek." – mondta Claudiu Maior alpolgármester.

Még nagyobb felháborodást váltott ki egy másik demokrata-liberális párti tanácsos, Maria Georgescu felszólalása, aki egyenesen azt ajánlotta, hogy ahol nincs elég magyar diák, vagy egyáltalán nincs, oda ne is tegyenek kétnyelvű táblát.

„Önök azt mondták az előbb, hogy ez egy szűkös költségvetés, minden költséget le kell faragni. Vagy hogy idézzem Molnár urat: amikor kevés a pénz, kell hogy legyenek prioritások. Értsem úgy, hogy ez elengedhetetlenül fontos?" – tette fel a kérdést Maria Georgescu, a PD-L tanácsosa.

A két felszólalás egyöntetű tiltakozást váltott ki magyar oldalon. Az RMDSZ-es tanácsosok román kollégáik szemére vetették, hogy még mindig a múltban élnek, és nem tudják elhinni, hogy 2011-ben ez téma lehet Marosvásárhelyen, miközben törvény kötelezi őket arra, hogy a kétnyelvű táblákat kitegyék. A tervezetet előterjesztő Peti András szerint a PD-L-s képviselők már a választásokra gondoltak, amikor kifogásaikat megfogalmazták.

„Azt gondolom, hogy megint egy újabb időhúzási kísérlet, a törvény egyértelműen rendelkezik: a helyi közigazgatási szervek kell ezt a dolgot megoldják, én azt gondolom, hogy nagyon későn jön már így is, tíz évet kellett várni a mai döntésre, és remélem, hogy mindenki a mai ülésen belátta, hogy jogos követeléssel állt elő a magyar közösség ilyen értelemben. Mivel politikusokról van szó, lehet, hogy politikai eszközt, tőkét szeretnének kovácsolni belőle, én személyesen azt gondolom, hogy többet veszítenek, mint nyernek ezzel." – mondta Peti András, az RMDSZ tanácsosa.

A PD-L-s politikusok kezdeményezését azonban felülírta pártfőnökük, Dorin Florea, aki vita közben jött be a terembe, és kötelezettséget vállalt arra, hogy a táblákat rövid időn belül elkészítik, és kihelyezik.

„Nem kell a szülői bizottságok pénze. Amióta polgármester vagyok, igyekeztem olyan hangulatot teremteni a városban, hogy mindenki érezze itthon magát Marosvásárhelyen. Ha egyetlen magyar gyerek van is egy iskolában, azért az egy gyerekért is kitesszük a magyar feliratot, legyen világos!" – jelentette ki Dorin Florea polgármester.

A polgármester erélyes fellépése nyomán a határozattervezetnek kevés ellenzője maradt, így megszerezte a szükséges számú támogató szavazatot.

„Nagyon jól esett az, hogy a tanács többsége belátta, hogy milyen igazságtalan volt az elmúlt tíz évben ennek a törvénynek az alkalmazásának az elmulasztása. Kétharmados többséggel végülis elfogadták a kérésünket, éspedig, hogy a polgármesteri hivatal foglalja bele az idei költségvetésbe a kétnyelvű táblák elkészítésének és kihelyezésének költségeit." – mondta Peti András.

A kétnyelvű iskolatáblák ügye a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom kezdeményezésére lett vitatéma a helyi tanácsban, miután már az országos diszkrimináció-ellenes tanácsnál is jelezték, hogy a tanintézetek vezetősége nem hajlandó kihelyezni a magyar nyelvű feliratokat az iskolákra. Ezután kezdeményezte Peti András RMDSZ-tanácsos a határozattervezet elfogadását.

MAGYARORSZÁG

Nyilvántartott honosítottak

Népszabadság, 2011. február 11. – Lencsés Károly

A kedvezményesen honosított magyar állampolgárok adatai is hamarosan a népesség-nyilvántartásba kerülnek. Erre egyebek mellett a határon túliak választójogának biztosítása érdekében lehet majd szükség.

Azoknak a külföldön elő magyar állampolgároknak a személyes adatait és a lakóhelyét is tartalmazza majd a népesség-nyilvántartás, akiket január 1-je után kedvezményesen honosítanak. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény szerint eddig ahatáron túli honfitársaink csak akkor szerepeltek az adatbázisban, ha ezt kifejezetten kérték. Még azokról is csak az anyakönyvi adatok állnak rendelkezésre, akik itthon születtek ugyan, de bejelentették, hogy elhagyják az országot és külföldön telepedtek le. Arról pedig hozzávetőleges információ sincs, hogy a világban hány magyar állampolgár lehet, mert sokan maguk sem tudják, hogy kivándorolt szüleiktől vagy akár nagyszüleiktől ezt is örökölték.

Ennek a kérdésnek eddig nem volt túl nagy gyakorlati jelentősége, és a rendszerváltozás óta nemigen próbálkoztak azzal, hogy a külföldön élő magyar állampolgárokat regisztrálják. Az állampolgárság, esetleg a családi állapot igazolása egyébként is elsősorban az érintettek számára lehetett fontos: aki például haza kívánt települni, esetleg magyar útlevélhez szeretett volna jutni, illetve kivándoroltként házasságot akart kötni, annak – a saját státusát tisztázandó – mindenképpen fel kellett vennie a kapcsolatot a magyar hatóságokkal.

A törvénymódosítást a közigazgatási tárca most azzal indokolja, hogy nincs „olyan hatósági nyilvántartás, amelynek segítségével, a modern és szolgáltató közigazgatás szellemiségével összhangban, a jelzett személyi kör vonatkozásában megbízható adatok állnának rendelkezésre az állampolgárság igazolására". Az új szabályok szerint a kedvezményesen honosított, de Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárok január 1-jéig visszamenőleg „a törvény erejénél fogva a személyiadat- és lakcímnyilvántartás hatálya alá" tartoznak.
A nyilvántartásban szereplők körének ilyen bővítésében más ok is szerepet játszhat. Ez a külföldön élő magyar állampolgárok számára biztosítandó választójog, amelyről egyelőre nincs döntés, de bizonyos, hogy a következő általános választásokon valamilyen módon már a határon túliak is részt vehetnek. E jog érvényesítése érdekében a szavazás lebonyolításában közreműködő szerveknek is tudniuk kell, hogy potenciálisan kikkel számolhatnak. Elvileg elképzelhető, hogy a választáson való részvételt előzetes regisztrációhoz kössék, amire több államban is van példa. Könnyen lehet azonban, hogy az ezzel kapcsolatos utánjárást sokan nem vállalnák, ezért hatékonyabb megoldás, ha a hatóságok küldik el a Magyarországon már megszokott értesítést.

Az igazságügyi tárca előterjesztése szerint automatikusan a hazai népesség-nyilvántartásba kerülnek mindazok, akik kedvezményesen kapják meg a magyar állampolgárságot, illetve akiket visszahonosítanak (tehát akiknek a magyar állampolgársága valamilyen okból korábban megszűnt). Az adatbázis tartalmazza majd az érintett valamennyi fontosabb adatát – beleértve a személyi számot –, illetve külföldi lakóhelyének címét is. A lakcímkártya a külföldön élő esetében viszont a lakóhelyet nem, csupán a személyi azonosítót tartalmazza majd.
Igaz, azt továbbra sem lehet majd tudni, ténylegesen hányan szavazhatnának Magyarországon, mert a kitelepült, illetve az állampolgárságot szüleiktől örökölt személyek változatlanul csak akkor kerülnek be az adatbázisba, ha azt maguk kérik. Ebben az esetben meg kell adniuk az aktuális lakcímüket, és annak változását – miként aMagyarországon élőknek is – minden esetben be kell jelenteniük a külképviseleten vagy a népesség-nyilvántartásnál. Érvényes ez a kedvezményesen honosított állampolgárokra is, de e kötelezettség teljesítését külföldön nemigen lehet kikényszeríteni.

Ismét táblaügy a BBTE-n: letépték a magyar feliratokat

Krónika, 2011. február 11. – Kiss Előd-Gergely

Bezártak két újságírót a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas (Kogălniceanu) utcai főépületébe az egyetem portásai, mert lefényképezték a kapusszobával szemben levő oszlopra kihelyezett magyar nyelvű feliratot.

A Tudakozó feliratot tartalmazó táblát Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) ifjúsági szervezet elnöke függesztette ki közvetlenül az Informaţii felirat alá, eleget téve ezzel a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) felhívásának. Mint arról beszámoltunk, a BKB tavaly októberi felhívásában pénzjutalmat és díjakat ígért azoknak, akik magyar feliratokat helyeznek el a felsőoktatási intézményben.

Az első díj – 50 euró és egy kétszemélyes sétarepülés a Duna-kanyar fölött – annak járt, aki a BBTE főépületének kapusfülkéjétől jobbra elhelyezkedő Informaţii felirat alá magyar feliratot helyezett el úgy, hogy azt ne lehessen nyom nélkül eltávolítani. „Szimbolikus jelentősége van annak, hogy egy román és egy magyar újságírót ártatlanul meghurcolnak azért, mert egy magyar nyelvű feliratot fényképeztek. És annak is, hogy a felirat órákon át észrevétlen maradt az újságírók érkezéséig, és a román rendőrök sem értették, hogy mi a gond ezzel. Csak az egyetem szélsőséges vezetőségét és a magyar kollaboráns vezetőket zavarják a magyar feliratok" – nyilatkozta a Krónikának az épp Svájcban tartózkodó Hantz Péter, a BKB tagja.

Nem a pénzért tette

Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke szerda este nyerte el az első díjat azzal, hogy kifüggesztette a Tudakozó feliratot. Soós lapunknak elmondta, a második és harmadik helyet érő magyar feliratokat korábban már kifüggesztették, ezért megígérte Hantz Péternek: kiteszi az első díjat erő táblát, ha január közepéig más nem teszi ezt meg. „Felkészültem arra, hogy kisebb incidens lehet majd a kapussal, de hogy ne legyen meggátolható, és dokumentálva is legyen, operatőrrel és fényképésszel mentem. Meglepetésünkre senki sem volt a bejáratnál így akadálytalanul fel tudtuk szerelni a magyar feliratú táblát, aztán kisétáltunk" – mesélte el a történteket lapunknak Soós Sándor. Az EMI-elnök elbeszélése szerint a táblát két órán keresztül senki sem vette észre, csak amikor az újságírók visszatértek ellenőrizni azt, akkor tűnt fel a kapusnak. „Az volt a cél, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy bár öt éve kirúgták az egyetemről Hantz Pétert és Kovács Lehelt, és ígéretet tettek a helyzet javítására, mindeddig csak látszatlépések voltak" – részletezte az EMI elnöke. Mint mondta, nem a díjért vállalta a feladatot, és nem is tartja ezt meg, hanem továbbítja majd a 3. Királyfi vagy királylány című irodalmi pályázatuknak. A pályázatot az EMI erdélyi gimnazista diákoknak írta ki, témája a harmadik testvér iránti szeretet, illetve az utána való vágyakozás.

„Bezárt" újságírók

„Délután fél hatkor szerelte fel Soós Sándor a Tudakozó feliratú táblát, úgy bő két óra múlva visszamentünk Titus Crăciunnal, a Ziua de Cluj főszerkesztőjével, hogy fotózza le a táblát, de akkor két portás rohant ki a fülkéből és elkezdtek üvöltözni" – emlékezett vissza lapunk kérdésére a szerda esti történésekre Lepedus Péter, a Duna Tv munkatársa. Elmondta, a portások kulcsra zárták az egyetem ajtaját, és a személyazonossági igazolványukat kérték, de az újságírók a minősíthetetlen viselkedésükre hivatkozva nem adták oda. „Egy kapusnak nincs joga mások mozgási szabadságát korlátozni" – szögezte le lapunknak Lepedus. A portások ezt követően hívták a rendőrséget, akik igazoltatták az újságírókat, és arra kérték a Ziua de Cluj főszerkesztőjét, törölje mobiltelefonjából a frissen készült fényképet. Tekintettel a történtekre, ezt természetesen visszautasították. „Kész röhej, ami történt. Nem tudom, hogy lehet ilyen embereket alkalmazni" – kommentálta az esetet az újságíró.
BBTE: no comment

Az egyetem magyar tagozatának vezetősége nem kommentálja az esetet – erősítette meg a Krónikának Magyari Tivadar, a BBTE rektorhelyettese a magyar tagozat sajtóosztálya által tegnap hajnalban elküldött közleményben írtakat. Ennek írói félresikerültnek nevezik az akciót. „A táblakitevő akció mint demonstráció (annak demonstrálása, hogy nem létezhet magyar felirat a BBTE-n) ismét félresikerült, mint 2007 augusztusában" – áll a közleményben. Indoklásuk szerint azért, mert a főépület előcsarnokában több magyar nyelvű hivatalos szöveg is jól látható helyen megjelenik. Példaként említik, hogy a bejáratnál felszerelt plazmakijelzőkön a tanárképzéshez szükséges részletes beiratkozási információk olvashatók magyar nyelven, illetve az egyetem vezetősége magyarul is sikeres vizsgaidőszakot kíván a diákoknak.

KÁRPÁT-MEDENCE

Újra a parlament elé viszik az állampolgársági törvény módosítását Szlovákiában

MTI, 2011. február 10.

A kormány javaslataként újra a parlament elé terjeszti a szlovák jobbközép koalíció azt az állampolgársági törvénnyel kapcsolatos két képviselői indítványt, amelyeket csütörtökön nem sikerült keresztülvinnie a törvényhozásban. Ezt Iveta Radicová szlovák miniszterelnök közölte a koalíciós tanács csütörtöki rendkívüli ülése után Pozsonyban. A rendkívüli ülést Bugár Béla, a Híd magyar-szlovák párt elnöke kérte. Bugár korábban közölte: amíg nem tisztázódik a helyzet az állampolgársági törvény körül, pártja nem fogja megszavazni a koalíciós törvényjavaslatokat a parlamentben.

"Az alapkérdés az, milyen törvényt tudunk készíteni, amely válasz egy másik országban elfogadott törvényre. A jogszabálynak kompromisszumosnak kell lennie, arról nincs vita" - fejtette ki a miniszterelnök. Meggyőződése: a helyzet egyetlen értelmes megoldása az lenne, ha sikerülne ebben a kérdésben kétoldalú megállapodást kötni Magyarországgal. "Most még inkább igyekezni fogunk, hogy elkerüljük a megoldhatatlan helyzetek megoldásának kényszerét" - hangsúlyozta Radicová.

A magyar miniszterelnök legutóbbi pozsonyi látogatásakor a felek megállapodtak abban, hogy tárgyalásokat kezdenek megállapodás megkötésének lehetőségéről.

Egyelőre nem tudni, hogy a kormány javaslatai mikor kerülhetnek a parlament elé. Radicová azt mondta: az indítványokat nem gyorsított eljárással, hanem rendes eljárásban, a szükséges egyeztetéseket betartva terjesztik a törvényhozás elé.

EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ

A néppárti EP-képviselők szerint politikai alapon támadják a médiatörvényt

MTI 2011. február 10.

A magyar néppárti európai parlamenti (EP-) képviselők szerint minden jogi és szakmai megalapozottságot nélkülöz, és ugyanakkor rávilágít a magyar médiatörvény elleni kampány politikai indíttatására az, hogy az EP szocialista, liberális, zöldpárti, valamint radikális baloldali frakciója vitát akar folytatni a törvényről a jövő heti strasbourgi plenáris EP-ülésen.

"A tény, hogy a liberális és baloldali frakciók a(z Európai) Bizottság értékelését figyelmen kívül hagyják, igazolja, hogy a médiatörvény elleni kampányuk politikai indíttatású, s célja a hisztériakeltés és a magyar kormány lejáratása. Sajnálatos, hogy ehhez a megalapozatlan és lejárató európai kampányhoz a szocialisták nyomdokain járva az LMP is csatlakozott" - olvasható a magyar néppárti EP-képviselőcsoport csütörtöki közleményében.

Előzőleg az EP szocialista frakciója részéről Maria Badia y Cuthchet és Hannes Swoboda újságírókkal azt közölte: frakciójuk sürgeti az uniós végrehajtó testületet, hogy szabjon határidőt Magyarországnak a médiatörvénnyel kapcsolatos módosítási javaslatok elfogadására, és amennyiben a magyar fél ezt nem teljesíti, indítson szabálysértési eljárást. A szocialista frakciónak fenntartásai vannak a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban az alapvető emberi jogok szempontjából.

Előző nap az EP zöldpárti frakciója bejelentette: olyan határozattervezetet készített, amelyben a médiatörvény alkalmazásának felfüggesztését követeli.

A magyar néppárti EP-képviselők ugyanakkor emlékeztettek arra: a magyar kormány többször egyértelműen kinyilvánította, hogy amennyiben az Európai Bizottság a független jogi vizsgálat lefolytatását követően szükségesnek tartja, a kormány kész módosítani a törvényt. Az Európai Bizottság és a magyar kormány között konstruktív egyeztetés indult, melyek eredményeként a kormány meg fogja tenni a Bizottság által javasolt szükséges lépéseket - olvasható a magyar néppártiak közleményében.

Az egyeztetési folyamat keretében a magyar kormány erre a napra ígért szövegszerű válaszokat a brüsszeli bizottságnak a felmerült törvénymódosítási javaslatokra. Jonathan Todd, a médiaügyekért felelős Neelie Kroes EU-biztos szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtök délután azt mondta: egyelőre nem kapták meg a magyar választ, de azt még a nap folyamán várják.

A magyar néppárti EP-képviselők szerint "a szocialisták, liberálisok, zöldek és kommunisták (...) nem képesek beletörődni, hogy a médiatörvénnyel szemben indított hadjáratuk megbukott". Sajnálatosnak nevezték, hogy "az Európai Bizottság értékelésétől és az eredményes egyeztetésektől függetlenül a liberálisok és a baloldal a Magyarország elleni további politikai hisztériakeltésen munkálkodik". Szerintük ennek a kampánynak a része a médiatörvényről a jövő heti strasbourgi plenáris ülésen megrendezésre kerülő vita és határozattervezetről történő szavazás is, "amely a liberálisok és a baloldal nyomására került napirendre".

"A néppárti frakció egységesen elutasít bármilyen határozathozatalt a kérdésben" - hangsúlyozták a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú európai pártcsaládhoz tartozó magyar EP-képviselők. Felhívták a figyelmet arra, hogy "a liberális, szocialista, zöld és kommunista frakciók együtt többséget alkotnak az Európai Parlamentben". Mint írták, bíznak abban, hogy egy esetleges EP-határozat elfogadása a kérdésben nem fogja negatívan befolyásolni az Európai Bizottság és a magyar kormány között jó szellemben folyó tárgyalásokat.

A magyar néppárti közlemény kitért arra, hogy a zöldek határozattervezetét a zöld frakció és az LMP delegációja - többek között Schiffer András országgyűlési frakcióvezető részvételével - közösen ismertette egy szerdán rendezett sajtóreggelin Brüsszelben. "Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az LMP a szocialisták nyomdokain járva Brüsszelben lobbizik a magyar kormány ellen" - tették hozzá.

Cecilia Malmström konkrét elvárásokhoz kötné a schengeni csatlakozást

Krónika, 2011. február 11.

Konkrét elvárások megfogalmazását kérte a Románia schengeni csatlakozását ellenző uniós tagállamoktól Cecilia Malmström, az Európai Unió belügyi biztosa csütörtökön bukaresti sajtóértekezletén.

Cecilia Malmström Emil Boc miniszterelnökkel, Traian Igaş belügyminiszterrel, Cătălin Predoiu igazságügyi és Teodor Baconschi külügyminiszterrel is találkozott. A belügyminiszterrel folytatott megbeszélése után a svéd biztos kifejtette, hogy Románia schengeni csatlakozása kapcsán nincs egyetértés az EU-tagállamok között, de a következő időszakban az Európai Bizottság igyekszik együttműködni a magyar soros EU-elnökséggel és Romániával annak érdekében, hogy az ország schengeni csatlakozására minél hamarabb sor kerülhessen.

Hozzátette: Románia jelenleg teljesíti a csatlakozáshoz szükséges technikai követelményeket, de egyes tagállamok részéről bizalomhiány merül fel Románia és Bulgária határainak biztonságos voltával kapcsolatban a korrupció elterjedtsége miatt. A biztos kijelentette: azt javasolja az EU-tagállamoknak, hogy a Romániával szemben támasztott elvárásaik tekintetében tegyenek konkrétabb javaslatokat, vagyis olyan valós elemeket fogalmazzanak meg, amelyek mérhetők – magyarázta Malmström. Az európai belügyi biztos nem kívánta kommentálni a romániai vámbotrányt, amelynek nyomán a hatóságok 97 határrendészt és vámost vettek őrizetbe korrupciógyanú miatt, de rámutatott: a román belügyminiszterrel egyetértettek abban, hogy a vétkes személyeket minél hamarabb az igazságszolgáltatás elé kell állítani.

INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA

Eckstein-Kovács Péter: én vagyok a garancia a stílusváltásra

Krónika, 2011. február 11. – Rostás Szabolcs

Változtatna az RMDSZ felülről irányított, utasításos rendszerén a szövetség elnöki tisztségére pályázó Eckstein-Kovács Péter, aki barátságos, befogadó és igazságos szervezet kialakítását tűzte ki célul. A Krónikának adott interjúban a politikus kifejtette: „klasszisokkal" jobbítaná a magyar–magyar viszonyt, a parlamenti jelenlétnek pedig szerinte felül kell írnia a kormányszerepet: ha a választópolgárok érdekét az szolgálja a legjobban, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonuljon, akkor ezt meg kell tenni.

RMDSZ-elnök-választási programjában javaslatot tesz a szövetség elnöki hivatalának megszüntetésére, az ügyvezető elnökség átszervezésére. No de hogyan nézne ki egy elnök hivatal nélkül? Mit kifogásol konkrétan ezeknek az intézményeknek a működésében?

– Így igaz, programomban valóban amellett érvelek, hogy nincs szükség külön elnöki hivatalra. Azonban amikor kritikát mondok, mindig törekszem arra, hogy kritikáim konstruktív jellegűek legyenek. Programomban az is benne foglaltatik, hogy az elnöki hivatal feladatait az ügyvezető elnökség venné át. Napjaink kommunikációs eszközei mellett a távolság nem jelent leküzdhetetlen akadályt. Elnökként nyugodt szívvel rábíznám a döntés-előkészítő munkát az ügyvezető elnökségre, semmilyen szempontból nem látom indokoltnak, hogy egyébként is szűkös forrásainkból a területi szervezetek helyett az apparátusra költsünk.

Az ügyvezető elnökség azonban nélkülözhetetlen. Egyesek átneveznék főtitkárságnak, én azonban azt szeretném, ha nemcsak a jelenlegi helyén, hanem a jelenlegi nevén működne tovább. Az ügyvezető elnökség elnevezés az RMDSZ társadalmi szervezet jellegére utal. Főtitkárságra való átkeresztelése az RMDSZ pártjellegére helyezné a hangsúlyt. Fontosnak tartom kiemelni azt is, hogy az ügyvezető elnökségnek a területi szervezetek és az önkormányzatok munkáját kell segítenie, programokat kell kidolgoznia és képzéseket kell tartania, a parlamenti csoportnak és a kormánytagoknak megvan a saját apparátusuk. Én olyan elnök leszek, aki külön hivatal és bürokrácia nélkül is, az infrastruktúra hatékonyabb kihasználása révén el tudja látni feladatait. Nem a hivatal teszi az elnököt.

Mielőtt a tavaly elsőként bejelentette, hogy megpályázza a leköszönő Markó Béla székét, munkahelyén bizonyára konzultált Traian Băsescuval. Adott-e tanácsot önnek az államfő? Mit válaszol RMDSZ-es kollégái – jelesül egy területi elnök – ama vádjára, miszerint Băsescu akar elnököt állítani a szövetség élére?

– Indulásom bejelentése előtt sokakkal konzultáltam, kivéve a két elnököt: Markó Bélát és Traian Băsescut. Őket egy nappal a jelöltség vállalásának nyilvánosságra hozatala előtt értesítettem szándékomról, hogy ne az újságból tudják meg döntésemet. Az államfő tanácsot nem adott, nem teremtettem olyan helyzetet, amelyben felmerült volna, hogy tanácsokkal lásson el, egyszóval nem tett mást, mint tudomásul vette döntésemet. Az államelnök egyébként Kovásznán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom kongresszusán tért ki röviden az RMDSZ-en belüli tisztújítás kérdésére, ahol jelezte, hogy semleges álláspontra helyezkedik. A területi elnökök is érzékelik a különbséget Kelemen Hunor és az én véleményem között a kormányzati szerepvállalást illetően.

Amíg jelölttársam középtávú, a 2012-es választások utánig tartó jobbközép RMDSZ–PDL-koalíciót vizionál, és a választásokig tartó kormánytagságot ígér, addig én megfontolandónak tartom a kormányból való kilépés lehetőségét, amennyiben választóink érdekei úgy kívánják. A fő cél a parlamenti jelenlét, egyetlen román párt mellett sem célravezető letenni a garast. Traian Băsescura visszatérve még annyit szeretnék elmondani, hogy remélem, a kongresszusi küldöttek és a magyar szavazók irántam való bizalmát csak erősíti, hogy a Markó Béla által támogatott ellenjelöltem csapata a munkahelyemen kívül semmi mást nem tud felhasználni hitelességem gyengítésére, mivel maguk is tudják, hogy nevetségessé tennék magukat.

Egy területi szervezet és három platform támogatja indulását. Ismerve a kongresszusi küldöttek körében is érvényesülő pártfegyelmet, nem lesz ez kevés az elnöki tisztség megszerzéséhez? Mivel igyekszik meggyőzni a küldötteket arról, hogy „jobb vásárt csinálnának" Önnel Kelemen Hunorhoz vagy Olosz Gergelyhez képest?

– A Markó Béla által utódául kiválasztott jelölt – aki nem én vagyok – támogatói finoman szólva nagy nyomást gyakoroltak, és gyakorolnak a területi elnökökre, hogy a nekik tetsző eredményt jó előre bebiztosítsák a kongresszusi elnökválasztás napjára. Sok felháborodott RMDSZ-es középvezető és területi küldött keresett meg, hogy beszámoljanak azokról az antidemokratikus és sportszerűtlen eszközökről, amelyeket vetélytársam csapata, az RMDSZ apparátusát felhasználva, bevetett esélyeim csökkentése érdekében. Azonban meggyőződésem, hogy ezek a rossz emlékű beidegződések éppen az ellenkező hatást érik el, egyre többeket győznek meg arról, amit nemcsak a kampányban, hanem már jóval azelőtt is elmondtam: stílusváltásra van szükség az RMDSZ élén.

A kampányban mindössze annyit teszek hozzá ehhez, hogy erre magamat érzem garanciának. Nem csak az én meggyőződésem ez, Markó Béla és Kelemen Hunor számára talán meglepően sokak meggyőződése ez. Jól mutatja a területi szervezeteken belüli viszonyokat, hogy a kevésbé kiszolgáltatott platformok esetében jóval színesebb eredmény született, három platform engem támogat, kettő-kettő pedig jelölttársaimat. Stílusváltást ígérek. Ugyanakkor elsőként jelentettem meg a programomat, amelyben egy mindenki számára vonzó, demokratikus, szolidáris, ember közeli, a gyakorlati problémákat jobban ismerő, kollegiális, a területi és önkormányzati vezetőket a döntéshozásba bevonó, nyitott, befogadó RMDSZ-t ígérek. Nem zárkózom el a többi politikai szervezettel való esetenkénti közös fellépéstől, úgy érzem, hogy szót tudok érteni a magyarországi kormánypártokkal, a magyar–magyar viszony klasszisokkal való jobbá tételét ígérem.

A női küldöttek voksait minden-esetre máris a magáénak tudhatja, elvégre a szövetség testületeiben most is minimum 15 százalékos képviseletet biztosítana számukra. Nem érzi szélmalomharcnak ezt a pozitív diszkriminációt, amikor a szebbik nem képviselői nemigen tolonganak a politikai tisztségekért?

– A nőknek az RMDSZ-ben a legkisebb az arányuk a megyei és központi vezetésben. Semmilyen téren nem tartom szélmalomharcnak az esélyegyenlőség megteremtését. Pozitív diszkriminációra majd akkor nem lesz szükség, ha a nők aránya eléri a politikai életben a számarányukat megközelítő arányt. Higgye el, ettől nagyon távol állunk. Nagyon sok nőnek van véleménye, jobbító szándéka, politikai ambíciója, azonban az esetek többségében üvegplafonba ütköznek, háttérbe szorulnak.

Most is szóvá tette a szervezeten belüli demokráciadeficitet, amit azonban kollégái rendre visszautasítanak, mondván: ne oktassa ki őket demokráciából. Mit tart antidemokratikusnak az RMDSZ működésében?

– Jelenleg felülről irányított, utasításos rendszer az RMDSZ. Hosszú ideje nyolc-tíz ember határozza meg az RMDSZ politikáját. Növelni kell ezt a számot, mindenekelőtt a megyei és önkormányzati vezetők bevonásával. A demokráciadeficitet tükrözi az a tény is, hogy az SZKT-n nincsenek viták, az vált fő szerepévé, hogy a csúcsvezetés döntéseit legitimálja. A bázis, a tevékeny tagok véleménye nem érvényesül.

Előnynek vagy hátránynak tartja markáns liberális politikai beállítottságát olyan körülmények között, amikor az erdélyi magyarok többsége konzervatívnak mondható?

– Induljunk ki abból, hogy mára Nyugat-Európa összes országa liberális demokráciává vált. Mind a liberalizmus, mind a konzervativizmus rendkívül gazdag eszmerendszer, számos válfaja van. Mindkettő mást jelent az Egyesült Államokban, mást Kanadában, megint mást Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban vagy Magyarországon. Mást jelent kisebbségi helyzetben, és mást jelent többségi helyzetben. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért meggyőződésem, hogy az RMDSZ elnöke nem engedheti meg magának, hogy ideológiailag elköteleződjék. Az eddigi elnökök sem tették, én sem fogom. A szövetség szintjén ügyekben gondolkodjunk, ne ideológiákban!

Mások – és most ismét egy területi elnököt parafrazálok – víg kedélyű, laza fickónak tartják, aki azonban szerintük a kis szervezeteket „elnyomó", regionalizált szövetséget akar. Miként gyúrná át az RMDSZ struktúráját, hogyan működne a döntés-előkészítés és a határozatok meghozatala az Ön irányítása alatt?

– Örülök, hogy víg kedélyűnek és barátságosnak tartanak, akkor lennék szomorú, ha nem így volna. Aki ismer, éppen ezért nem gondolhatja komolyan, hogy bárkit is elnyomnék. Barátságos, befogadó, igazságos és méltányos RMDSZ-t szeretnék. Mindig segítettem a nehéz helyzetben lévőket, az RMDSZ elnökeként is ezt fogom tenni, nem beszélve arról, hogy kolozsváriként átérzem a kisebbségi helyzet szülte sajátos problémákat. A regionalizált szövetség azonban éppen hogy segíti a kisebb szervezeteket, hiszen sajátos érdekeik érvényesítéséért öszszefoghatnak. Megfelelő képviseletet ígérek a kisebb szervezeteknek, sőt a platformoknak is. Amire nincs szükség, az a politikai alelnöki tisztség, és semmi sem indokolja az elnök és az állandó tanács közé újabb testület beiktatását.

A területi önrendelkezés és a személyi elvű autonómia megteremtését egyaránt jogos igénynek tartja. Ismerve a bukaresti hatóságok elutasító álláspontját, miként látja kivitelezhetőnek a magyar közösség eme jogainak kivívását? Kisebbségi tanácsosként számos bírálat illeti Traian Băsescu autonómiaellenes megnyilatkozásai miatt.

– Bár a személyi elvű autonómia kérdésében van ellenállás, ha az elkövetkező időszakban megfelelő keménységgel állunk ki, el lehet fogadtatni a kisebbségi törvényt, amelynek van egy kulturális autonómiáról szóló fejezete is. Ami a területi autonómiát illeti, el kell mondanom, hogy 1993-ban, amikor az ellenállás sokkal nagyobb volt, én szerveztem az első autonómiakonferenciát, majd később, a román parlament épületében is szerveztem egy autonómiakonferenciát, amelyen nemcsak az autonómiát célul kitűző többi magyar szervezet vett részt, de román politikusok is elfogadták a meghívást. Akkor is azt mondtam, hogy fontos a dialógus, ezt mondom ma is. Elnökként is ezt fogom mondani. Az államfő valóban tett olyan kijelentést, hogy nem támogatja a területi autonómiát. Szerintem Crin Antonescu és Victor Ponta is hasonlóképpen vélekedik. Az államelnök megnyilatkozásaiban szuverén, elhiheti, nem én tanácsoltam neki, hogy így nyilatkozzék. Azonban sokan észrevették, hogy a román elnökök közül elsőként Băsescu idézte a Gyulafehérvári Nyilatkozat azon pontját, hogy Erdély népeinek joguk van saját nyelvükön, saját kebelükből választott emberek vezetésével megszervezni az oktatást, közigazgatást, bíráskodást.

Nem bezárkózó, hanem befogadó ernyőszervezetté kívánja formálni az RMDSZ-t. Függetlenül attól, ki lesz a szövetség új vezetője, miként valósítható meg ez a cél, amikor a láthatáron van a harmadik erdélyi magyar politikai alakulat megalapítása, másrészt az elmúlt két évtizedben szavazók százezrei pártoltak el az RMDSZ-től? Milyen stratégiát javasol a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokra tekintettel – javasolná-e például a Tőkés Lászlóval való megegyezést?

– Nyíltan bíráltam a másként gondolkodók kiszorítását. A szatmári kongresszuson nyilvánosan elmondtam, hogy helytelennek tartom a tiszteletbeli elnöki címet megvonni Tőkéstől. Nemcsak a politikusokra gondolok, amikor a szövetség nyitottságát hangsúlyozom, hanem a választókra is. A lemorzsolódott, elbizonytalanodott, csalódott szavazók bizalmát is vissza kívánom szerezni. Meg kell egyezni az RMDSZ-en kívüli szervezetekkel, nem tartom helyes döntésnek egy harmadik magyar párt indulását a választásokon. Remélem, bölcs döntés fog születni ebben a kérdésben, és senki sem sodorja veszélybe a parlamenti jelenlétünket.

A magyar–magyar kapcsolatok terén nem titok, hogy az RMDSZ-nek meglehetősen hűvös a viszonya a Fidesszel. RMDSZ-elnökként mit kérne, illetve mit ajánlana Orbán Viktor pártelnök-kormányfőnek a hatékony együttműködés érdekében?

–Megengedhetetlen, hogy az RMDSZ-nek hűvös legyen a viszonya a magyarországi kormánnyal. Feltétlenül több empátiát jelenítenék meg a Kárpát-medencei közös ügyeket érintően, mint azt eddig az RMDSZ vezetői tették. Azt kérném – és egyben ajánlanám – Orbán Viktor pártelnök-kormányfőtől, hogy az eddiginél szorosabban működjünk együtt, mindenekelőtt az oktatási, kulturális, szociális kérdésekben.

A román politikai élet jelenlegi konstellációja szerint úgy tűnik, a frissen alakult balliberális pártszövetség 2012-ben lecseréli a Demokrata Pártra épülő jobbközép koalíciót. Ha ez megtörténik, átterelné az RMDSZ-t a szociáldemokraták és a liberálisok oldalára, vagy vállalná az ellenzéki szerepet?

– Nem tartom feladatomnak az RMDSZ „terelését" bizonyos irányba. Én csak annyit mondok, hogy ne minden áron vállaljuk a kormánytagságot. Fő célunk a minél meghatározóbb parlamenti jelenlét kell hogy legyen, ez felülírja a kormányzati szerepvállalást. Ha a választóink érdekét az szolgálja a legjobban, hogy ellenzékbe vonuljunk, tegyük meg. A parlamenti jelenlét elsősorban választóink bizalmán múlik.

Toró: az EMNP az autonómiával szeretne összefogni

Erdélyi Napló, 2011. február 11.

Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke a pártbejegyzésről és a magyar autonómiatörekvések esélyeiről

– Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Választmánya január derekán, Kolozsváron tartott tanácskozásán – a Küldöttgyűléstől kapott feladatának eleget téve – életre hívta az új párt beindítását felvállaló Kezdeményező Testületet, amely azután döntött a pártbejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtéséről. Ön akkor azt monda, hogy nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. Van-e már valamilyen összegzés arról, hogy az elmúlt három hétben hogyan haladnak az aláírást gyűjtők? A várakozásoknak megfelelően gyűlnek a támogató aláírások az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséhez?

– A kilenc tagú Kezdeményező Testület a felkérést követően azonnal munkához látott, hiszen a román párttörvény szerint regionális pártot bejegyezni nem egyszerű feladat: ismeretes, hogy a pártbejegyzéshez szükséges 25 000 támogatói aláírást legkevesebb 18 megyéből és ezen felül a fővárosból kell összegyűjteni, tehát óhatatlanul túl kell lépni a Kárpátokon. Még nehezebb, ha magyar pártot akarunk – márpedig az Erdélyi Magyar Néppárt nem csak nevében, de céljaiban és megnyilvánulásaiban is erdélyi és magyar lesz. Nincs tehát vesztegetni való idő. A párt értékrendje – a közérthetőség kedvéért hadd mondjam azt, hogy a Tőkés László nevével fémjelzett értékek rendszere – adott és az alapvető célok is világosak, letisztultak és kikristályosodtak az elmúlt két évtized békés eszközökkel vívott politikai szabadságharcában.

Tudjuk, kire nem számíthatunk és azt is tudjuk, hol keressük a támogatókat és a szövetségeseket. A támogató aláírásokat nem titokban, „a kertek alatt" gyűjtjük, szándékunk világos és nyilvános: annak a politikai közösségnek akarunk szervezeti keretet teremteni, amely a különböző közösségi autonómiaformák jogi kereteinek megteremtésében, tartalommal való feltöltésében és intézményeinek demokratikus működtetésében látja az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar jövő garanciáját. Hisszük, hogy ehhez a politikai közösséghez tartozni jó és hogy ezt mások, elegendően sokan gondolják így. Amúgy a pártbejegyzéshez szükséges aláírások az ütemterv szerint gyűlnek. Minden törvényes lépést megteszünk azért, hogy az Erdélyi Magyar Néppártot ez év nyaráig bejegyezzük.

– Annak idején a Magyar Polgári Párt bejegyeztetése is nagy nehézségekbe, több évig tartó gáncsoskodásokba ütközött. Az új párt Kezdeményező Testülete vajon el tudja-e kerülni a már megtapasztalt buktatókat?

– Többen vannak a Kezdeményező Testületben, akik 2004-ben vezető szerepet játszottak a Magyar Polgári Szövetség bejegyzését kérő több mint 54 000 aláírás összegyűjtésében és később a jobb sorsra érdemes Magyar Polgári Párt megszületésénél is bábáskodtak, tehát tapasztalatban nincs hiány. Tudjuk, mit kell tennünk és ezt meg is tesszük. Értékelésem szerint a belpolitikai helyzet is kedvezőbb a néhány évvel ezelőttinél és a jogállami gyakorlat is valamelyest konszolidálódott, bár maradt azért tér a gáncsoskodóknak és ellendrukkereknek is. Nem félünk tőlük, de számolunk velük.

– Az új párt bejegyzése megosztja a romániai magyar közvéleményt: a pártbejegyzéssel sem az RMDSZ, sem az MPP nem ért egyet. Az MPP elnöke, Szász Jenő legutóbbi, kolozsvári sajtóértekezletén jobboldali összefogást szorgalmazott ahhoz, hogy kellő erejű alternatíva legyen az RMDSZ legyőzéséhez. Mennyire lehet életszerű egy ilyen összefogás az RMDSZ ellenében létrehozandó erdélyi magyar rendszerváltáshoz?

– Természetes, hogy sem az RMDSZ csúcsvezetése, sem az MPP elnöke nem örül az Erdélyi Magyar Néppárt színrelépésének. Az egyik a parlamenti képviselet monopóliumát, a másik az ezzel szembeni alternatíva látszatának kizárólagosságát félti tőlünk és a monopólium megőrzése érdekében nem lesznek gátlásaik. Ez azonban nem lesz elegendő, hogy megakadályozza az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulását. Szász Jenő jobboldali koalícióra való felhívása nagyjából annyira hiteles és életszerű, mint Kelemen Hunor RMDSZ-elnökjelölt csábító szirénhangjai a szövetségi akol melegéről. Mindkét esetben kilóg a lóláb: úgy szeretnének összefogni velünk, hogy nem kínálnak semmilyen garanciát az erdélyi magyar autonómia-program érvényesítéséhez. Támogatásunk és a Tőkés László politikai márkanév kell nekik, de lehetőleg az általa megjelenített értékek felvállalása nélkül. Egy biztos: az Erdélyi Magyar Néppárt csak olyan együttműködési megállapodásban lesz partner, amely elsődlegesen az autonómiáról és az ahhoz vezető lépések megtételéről szól.

– A pártbejegyzés kapcsán többször nyilatkozta azt, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra azért van szükség, mert a másik kettő nem képviseli érdemben az autonómia ügyét. Felvázolná-e azokat az elképzeléseket, amelyek az erdélyi magyar autonómiatörekvések ügyét végre kimozdíthatnák a holtpontról?

– Az elmúlt húsz évben az autonómia-programnál jobb és reálpolitikai szempontból is értékelhető közjogi megoldást nem tudtunk kitalálni, amely hosszútávon szavatolná a számbeli kisebbségben élő magyar közösségek megmaradását és gyarapodását a Kárpát-medencében. Ezért minden kül- és belpolitikai cselekvésnek valós értelmet az ad, ha az közelebb visz ezen stratégiai célunkhoz. Ez határozza meg tehát a viszonyunkat és együttműködésünket a román pártokkal, az egész román társadalommal és külpolitikai mozgásainknak is ez ad zsinórmértéket. Az Erdélyi Magyar Néppárt azon lesz, hogy ezekben a kérdésekben – a nemzeti minimum tartalmában – alakuljon ki a konszenzus a többi magyar párttal és azt ne veszélyeztesse semmilyen pártpolitikai megfontolás.

Ebben az igyekezetünkben legfontosabb szövetségesünk a közösség maga, amely ha kellően tájékozott, nem lehet megvezetni álmegoldásokkal. El szeretnénk jutni oda, hogy ne lehessen olyan politikai vonalvezetéssel többséget szerezni, amely törvényi keret helyett lemutyizott engedmény-morzsákkal elégszik meg, ráadásul olyanokkal, amelyeknek legfőbb haszonélvezője nem a közösség, hanem azok, akik a közösség érdekeinek képviseletére kaptak mandátumot. Olyan ez, mintha a munkavállalók közösségét arról akarnánk meggyőzni, a kollektív munkaszerződés helyett elégedjenek meg azzal, hogy szakszervezeti képviselőik jóban vannak a munkaadóval és időnként egy-egy szabadnapot vagy soron kívüli fizetésemelést némelyiküknek – persze, csak azoknak, akik jól viselkednek – el tudnak rendezni. Tehát a lényeg: az országos és nemzetközi politikában időnként adódó kedvező helyzeteket – kegyelmi állapotokat – a közösség stratégiai céljainak és nem a vezetők egyéni vagy kiscsoportok érdekeinek érvényesítésére kell használni.

– A Székely Nemzeti Tanács egyik megnyilatkozása szerint áttörést az hozhatna az erdélyi autonómia ügyének, ha népi kezdeményezésként sikerülne több országból összegyűjteni azt az aláírás-mennyiséget, amely nyomán az Európai Parlament foglalkozhatna Székelyföld autonómiájának ügyével. Mennyire tartja reálisnak egy ilyen kezdeményezés kivitelezését?

– A Lisszaboni Szerződés valóban lehetővé teszi a részvételi demokrácia ezen formáját és nekünk, a Kárpát-medence magyarságának élnünk is kell ezzel az eszközzel, mégpedig az elsők között Európa nemzeti közösségei között, ha azt akarjuk, hogy a kezdeményezés elérje a „nagyok" ingerküszöbét. Hasonló feladat ez a pártbejegyzéshez, csak európai léptékben: legkevesebb hét EU-tagország egymillió polgárának kell a kezdeményezést aláírásukkal támogatniuk és ráadásul az illető országok lakosságával arányos számban, a magyarok pedig számottevő őshonos közösségben csak a Kárpát-medence öt EU-tagállamában élnek. Szép feladat. Nehéz, de nem lehetetlen. Egy azonban biztos, ezt is csak a legszélesebb nemzeti összefogással lehet teljesíteni. Éppen ezért óvakodnék bármilyen, a kizárólagossági szándék legkisebb veszélyét hordozó voluntarizmustól. Talán a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsnak kellene a kezdeményezés élére állnia, hogy azt sikerre is lehessen vinni.

– A közelgő tisztújító RMDSZ-kongresszust megelőzően az EMNT elnöke, Tőkés László a három RMDSZ-elnök-jelöltből kettővel, Eckstein-Kovács Péterrel és Olosz Gergellyel találkozott. Ez azt jelzi, hogy az EMNT-nek van konkrét elképzelése arról, hogy a leendő új vezetőséggel milyen kapcsolatokra törekszik?

– Az RMDSZ kongresszusi küldötteinek dolga, hogy kit választanak a Szövetség élére. Az említett találkozókra a jelöltek, és nem a mi kezdeményezésünk nyomán került sor, de ezek a kezdeményezések azt jelzik, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, illetve a mozgalom támogatását bíró leendő Erdélyi Magyar Néppárt egyre fontosabb szerepet tölt be az erdélyi magyar politikában. Jó érzés, hogy számolnak velünk, még jobb lenne, ha a történéseket sikerülne az autonómia megvalósulásának irányába terelgetni. Azon vagyunk, hogy így legyen, bárki is álljon a többi, nevében vagy céljaiban magyar pártpolitikai szervezet élén.

– Mindenki számára nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyar szervezetek közül az EMNT építette ki a legjobb kapcsolatokat a magyar kormánnyal. Egy előző interjúban már elmondta, hogy ezek a kapcsolatok nem véletlenszerűen alakultak így, hanem ez a Fidesz és az EMNT vezetői közötti hosszas együttműködés gyümölcse. Ez azt jelenti, hogy a leendő új párt is a magyar kormány első számú partnerének fog számítani Erdélyben. Az eddigi politikai úzus szerint azt hallhattuk, hogy nem szerencsés, ha egy határon túli szervezet teljesen elkötelezett egyik vagy másik kormánypárt irányába, ez ugyanis megkérdőjelezi az illető szervezet önálló döntéshozatali esélyeit. Ön erről hogyan vélekedik?

– Mi a magyarországi politikai elvbarátainkat a közös értékek alapján választjuk és nem olyan merkantilis számítás nyomán, hogy éppen kormányon vannak vagy sem. A FIDESZ és az EMNT közötti stratégiai partnerség gyökerei a rendszerváltozás kezdetéig nyúlnak vissza és azért erős ez a kapcsolat, mert kiállta az idők próbáját. Fontos számunkra a FIDESZ vezetőinek álláspontja valamely nemzetpolitikai relevanciájú kérdésben és azon vagyunk, hogy ennek kialakításában érvényesíthessük sajátos erdélyi szempontjainkat is. De azt is el tudjuk fogadni, hogy a sajátos erdélyi közelítést a Kárpát-medencei léptékű nemzetpolitika időnként felülírja, ha ennek a szuverenitás-korlátozásnak a forrása nem a zsákmányközpontú pártpolitikai szempont, hanem a határokon átnyúló nemzeti érdek és szolidaritás. Mert egy a nemzet és magyarnak lenni úgy jó, ha figyelünk egymásra.

Cs. Gyimesi Éva 168 órája

Erdélyi Napló, 2011. február 11. – Jakab Lőrinc

A való világtól enyhén szólva elszakadt liberális gondolkodónk, Cs.Gyímesi Éva nemrégiben az eszmék szabad áramlásáról elhíresült 168 óra című sajtóorgánumnak nyilatkozott egy jó nagyot. Aki nem előfizetője a 168 órának, annak ajánlom, nézzen utána a világhálón a Magyarországon visszafordult az idő című cikknek, és borzongjon a szerző Sándor Zsuzsannával és Cs.Gy.É.-vel együtt az Orbán Viktor által jogállamiságától megfosztott, a Rákosi-korszakot idéző Magyarországon. Akinek ennyi sem elég, olvassa el a cikkhez fűzött kommentárokat.

Cs.Gy.É.-nak szemlátomást megártott valami az elmúlt évtizedekben, és emiatt fájdalmai vannak. Lelkiek. Persze az interjú készítőjének is nagy szerepe volt abban, hogy az alákérdezések során olyan válaszokat kapott a derék erdélyi filosztól, mint például a trianoni tézis: „A versailles-i béketárgyalásokon nem is ülhetett asztalhoz a magyar küldöttség: a tragédiához vezető döntéseket nélkülünk hozták meg. Magyarország mai kormánya így nem illetékes abban, hogy „kárpótoljon" minket Trianonért. Ennyi évtized elteltével ráadásul végképp értelmezhetetlen a nemzetegységesítés. A Fidesz ezzel a szimbolikus gesztusával valójában hegemóniára törekszik Erdélyben is. Létrehozták – a PR-szöveg szerint – „a honosítási eljárásokat menedzselő, megkönnyítő" demokrácia-központokat. A megszervezésükbe nálunk nagy pénzbefektetéssel kizárólag Tőkés László leendő pártjának magját, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot vonták be. Markó Béla ugyan nyilatkozatban is felajánlotta az RMDSZ irodáit, infrastruktúráját, ám azok ingyen sem kellettek a magyar kormánynak. A Fidesz támogatási stratégiája diszkriminál: ideológiailag válogat a támogatandó erdélyi szervezetek, napilapok és folyóiratok között."

Ez a – magát európéer gondolkónak vélő Cs.Gy.É. – véleménye a világról, a magyarságról. Jeles egyetemi oktatónk nem amiatt búslakodik, hogy a Markó Béla által kézivezérelt erdélyi magyar politika általa is támogatott szellemi irányvonala miatt mindmáig nem állították vissza a Bolyai Egyetemet. Ha gonosz lennék, azt mondanám, a Petőfi Schillert sem sikerült összehozni.

Cs.Gy.É.-nak a rettegése már a setét jövőre vetül: „A polgári erkölcs – szerintem – most azt diktálja: csak azok vegyék igénybe a magyar állampolgárságot, akik dolgozni is hajlandók azért az országért, tevékenyen részt venni gondjaiban. Ha valóban ott akarnak élni, hajlandók legyenek ezért adót fizetni. Ám, ha egy lakcímkártya is elég lesz a szavazásokhoz, fennáll a veszélye annak: 2014-ben a határon túli magyarokkal lehet majd »fülkeforradalmat« csinálni. Erre próbálnak felhasználni minket."

Minekutána kellőképpen kiveséztük a tanárnő félelmeit Magyarország polgári kormányzatának általa polgárellenesnek minősített szándékairól és tetteiről térjünk át saját fájdalmainkra.

„A Fidesz támogatási stratégiája diszkriminál: ideológiailag válogat a támogatandó erdélyi szervezetek, napilapok és folyóiratok között. Például azt hallani: visszautasították a kolozsvári Szabadság című regionális napilap finanszírozási pályázatait. Ezt az újságot még a romániai „forradalom" idején alapítottuk: azóta is alapelve a kiegyensúlyozott tájékoztatás. De a marosvásárhelyi Látó című irodalmi folyóirat finanszírozását is részben megszüntette a Fidesz. A nagy múltú Korunk is kénytelen szűkebb büdzséből gazdálkodni, miközben a jobbikos Erdélyi Naplónak feljött a csillaga."

Nos, ez a megállapítása, kedves tanárnő, végképp kiverte a biztosítékot. Nem akarok mélyebben belemenni abba, hogy a Szabadság az elmúlt években hány millió forint támogatást kapott szocialista kormánybeli kapcsolatai révén, vagy abba, hogy a Látó és Korunk ugyanezekből a forrásokból milyen összegekhez jutott. Egyszer ezeket is meg kell írni, hadd lássa a romániai magyar újságolvasó, hogy bizony az elmúlt években a hatalmat bitorló magyar kormányok nem bántak szűkkeblűen baráti sajtójukkal. Azt már meg sem kérdezem a tanárnőtől, miért nem hullatott krokodilkönnyeket a sajtószabadság oltárán, amikor a 8 év szocialista kormányzás alatt az Erdélyi Naplót egyetlen forintnyi támogatásra sem méltatták? Vagy miért nem tűnt fel neki, hogy az RMDSZ az elmúlt években hasonló elbírálásban részesítette az erdélyi magyar nemzeti elkötelezettségű lapokat? Az már durva és etikátlan, teljességgel ízléstelen, hogy csuklóból lejobbikosozza az Erdélyi Naplót. Innen már csak egy lépés a fasisztázás, és az nagyon fájna nekik. Nem nekünk, hanem Cs.Gy.É.-nak és a 168 órának, ha a nyakukba akasztanánk egy szolid polgári pert, becsületsértésért.

A magyar állampolgárság megszerzése kötelesség

Háromszák, 2011. február 11.

A helyes magyarságtudat ismerése, erősítése mindannyiunk feladata és felelőssége. A Kárpát-medencei magyarság fogyásának megakadályozása minden magyar számára nagyon fontos. Az autonómia létrehozása fennmaradásunkhoz nélkülözhetetlen. A magyar állampolgárság megszerzése magyarok számára jogos kötelesség!

Magyarnak születni öröm és gyönyörűség.
Magyarnak lenni azt jelenti, hogy vállalni kell e nehéz, sokszor kegyetlen életet, sorsot, felemelt fejjel és büszkén, úgy, hogy majdan utódaink is büszkék lehessenek ránk. Ezért kell most minden magát magyarnak valló embernek bead¬nia a magyar honosítási vagy visszahonosítási kérelmét.
Az Észak-Erdélyben 1940—1945 között születettek vagy laktak számára tiszta az út. Ők "a román uralom alól felszabadult keleti és erdélyi országrésznek a magyar Szent Koronához visszacsatolásáról és az országgal egyesítéséről szóló 1940. évi XXVI. törvény¬cikk" értelmében magyar állampolgárok lehettek 1945. január 20-ig. Ekkor újabb történelmi esemény folytán: "Moszk¬vában 1945. évi január hó 20. napján kötött fegyverszüneti egyezmény becikkelye¬zéséről szóló 1945. évi törvény V. 2. és 19. pontjai" alapján elvesztették magyar állampolgárságukat.
Nos, itt az alkalom, hogy vissza- vagy megszerezze min¬den magyar — az egész világon — a magyar állampolgárságát!

Az 1993. évi LV. törvény alapján a kérelmezőnek ki kell töltenie egy tízoldalas kérvényt. Ebben nagy segítséget nyújtanak a demokrácia-központok lelkiismeretes alkalmazottjai. Köszönjük áldásos tevékenységüket. A továbbiakban kérjük, hogy a vidéken élőket támogassák a lelkipásztorok, papok, tanítók, tanárok, polgármesterek is. Például a csíkszeredai főkonzulátusra való szállítást — azok számára, akik idősek vagy nincs autójuk — meg lehet oldani az iskolabuszokkal.
Sokunk számára kifejezetten sokat jelentett a törvény megjelenése, és lelki megnyugvást hozott. Mindenki¬nek, függetlenül attól, hogy hol született, és hol él, kötelessége magyar anyanyelve mellett magyar állampolgárnak lennie. Itt az alkalom!

Bátorítsuk azokat, akik azt kérdezik: "Milyen előnnyel jár? Milyen haszonnal? Mi¬lyen kedvezménnyel?" Győz¬zük meg az öregeket, akik már nem látják érdemesnek a magyar állampolgárságot, a fiatalokat világosítsuk fel, hogy a magyarnak kötelessége és joga van. Mert mit szólnak majd egyes nem magyar ajkúak ahhoz, hogy nincs másfél millió magyar ember Romániában, csak kétszáz-háromszáz ember, aki magyar állampolgár?!
Gondoljunk erre is!
Dr. Szőts Dániel

Mikor lesz magyar mise Csángóföldön?

Krónika, 2011. február 11. – Györgydeák Lajos

Az '56-os októberi magyar forradalom visszaemlékezéseit mindig nagy figyelemmel kísérem, és csodálom azon napok eseményeit, lángoló lelkű fiataljait. De ha figyelemmel kísérjük, azt látjuk, hogy szinte mindenki másképp élte meg. Mindenki valami sajátost tud hozzáadni az események láncolatához. Ehhez hasonlítom a moldvai csángók magyar miséjének a kérdését is. Mindenki tudja, hogyan kellene megoldani, csak az érintettek vannak elég távol a megoldástól.

Pünkösd utáni vasárnap délelőtt bekapcsoltam a Duna Tv-t és azt láttam, hogy a mindannyiunk által nagyon tisztelt Csáky Zoltán szerkesztő úr kérdezi a klézsei papot. Én már csak a végét láttam. Azt kérdezte a paptól, hogy mondana-e magyar misét? A pap vonakodva, nehézkesen mondta: ha parancsolnák, akkor igen. Eszembe jutott akkor a volt pusztai pappal, Deac Jenővel való beszélgetés, aki azt mondta nekünk: „román óvodába jártam, román iskolában és teológián tanultam, hogy misézzek magyarul? Az egyszerű magyar nyelvet úgy-ahogy beszélem, de se írni, se olvasni nem tudok magyarul".

A II. vatikáni zsinat bevezette a nép nyelvén való misézés lehetőségét, de ennek életbeléptetését a helyi főpásztorokra bízta. Azt is meghagyta, hogy az egy nyelven beszélők egyetlen fordítást használhatnak. Tehát ha magyarul miséznek, akkor a magyarországi kiadást kellene használniuk. De egyelőre olyan kevés a szókincsük, hogy sokat nem értenének meg belőle. Amikor 1990-ben eljöttek a gyerekek Csíkszeredába, Kézdivásárhelyre, Kovásznára, Sepsiszentgyörgyre és Székelyudvarhelyre tanulni, akkor magyar misén vettek részt, és megismerték azt a nyelvezetet, megtanulták a feleleteket és bele tudtak kapcsolódni. Én ma is azt látom, hogy ebben a közegben lehetne őket a legjobban belekapcsolni.

Így kialakulna egy olyan réteg, amely nemcsak igényelné a magyar misét, hanem aktív részese lenne. Példaértékű Berszán Lajos „pap bácsi" tevékenysége, aki azokba a moldvai falvakba jár misézni, ahonnan a gyimesfelsőloki iskolába járnak tanulni a gyerekek. Voltak olyan falvak, ahol az ottani pappal együtt miséztek románul, és Lajos magyarul prédikált, majd akadt olyan pap is, aki a következő alkalommal azt mondta: „menj, és misézz magyarul". Lassú áttörés ez. (Zárójelben jegyzem meg, hogy Írországban angolul miséznek, most tanulják az ír nyelvet, és lassan vezetik be a szertartásokat ír nyelven.)
Nagyon szép és üdvösséges dolog a magyar tanítás Moldvában. Szívből örvendek neki, de ha ezeket az alkalmakat nem használjuk fel, hogy megtanuljanak belekapcsolódni a szentmisébe, magukévá tenni és átérezni a lényegét, akkor a tévében, újságokban elkesereghetjük, hogy nincs magyar mise, de előbbre nem jutunk. Egyet ugyanis az újságírók és tévések is elfelejtenek: az erdélyi papok nem járhatnak be csak úgy misézni vagy más vallásos cselekményeket végezni a Csángóföldre, mert más jurisdictiós, azaz joghatósági terület. Más egyházmegye, és mindenkinek tiszteletben kell tartania a másik területét, különben törvénytelenül cselekszik. Mindezek ellenére amit az elmúlt 20 év alatt tettünk Moldvában, azt se a katolikus, se a protestáns egyházak a maguk területén nem engedték volna meg. Ezért olyan furcsa számomra, amikor lépten-nyomon janicsár papokról beszélnek egyesek.

A 90-es évek elején sokszor jártunk be Moldvába Tisztivel, Gergely Istvánnal, akivel meglátogattunk papokat. Volt 5-6 pap, aki szívesen és örömmel fogadott, sőt magyar könyveket is vittünk nekik. Közülük néhányan a híveikkel az utcán magyarul beszéltek, de annyi támadás érte őket, hogy a szívélyes kapcsolat megszűnt, és visszahúzódtak. Vannak olyan papok, akik már nagyon gyengén, vagy egyáltalán nem beszélnek magyarul. Olyan falvakból valók, ahol már kevesen tudnak magyarul. Igaz, hogy fáj ezeknek a sorsa, de pálcát nem törhetünk felettük. Hiszen mindenki annak tartja magát, aminek akarja, vagy aminek érzi. Félreértés ne essék: én ezt fájdalommal fogadom el, de ellenkező irányba is van példa, gondoljunk csak Petőfi Sándorra. Szülei közül egyik sem volt magyar származású, és mégis az egyik legnagyobb magyar költőnk lett. Sőt a nagy román költő, Mihai Eminescu eredeti neve is Eminovici volt. Én is vallom, hogy minden magyarra szükségünk van. A minap néztem a nagyváradi NAC labdarúgócsapat fennállásának 100 éves tiszteletére rendezett megemlékezést, amelyben a hazánkban élő magyar nemzetiségű játékosokat szólaltattak meg, és alig tudták kifejezni magukat, úgy törték a magyar nyelvet.

Nagy élmény volt számomra 1991-ben budapesti utam alkalmával, hogy Domokos Pál Péter bácsinál járhattam. Úgy senki nem tudta, nem ismerte és nem szerette a csángóügyet, mint ő. Hatalmas élmény volt hallgatni azt az ismerethalmazt, amely belőle áradt. Nem akartam kellemetlenkedni, és nagyon igénybe venni vendégszeretetét, hiszen először jártam ott, de mégis rákérdeztem arra, amit sokszor nekem szegeztek „egyesek": hogy a katolikus egyház miért nem küldött be magyar papokat Moldvába. Rövid volt a válasz: nem volt akit. Azóta is eleget hangoztatott kérdés és szemrehányás ez, és azután lett világos számomra, hogy behatóbban foglalkoztam a csángóüggyel. A példaképként annyit emlegetett híres tordai országgyűlésnél egy kicsit árnyaltabb a valóság. Mi köze ennek a csángóügyhöz? Csak annyi, hogy a nagy vallásszabadsághoz hasonlóan – akárcsak akkor és azóta is annyiszor – csak papíron létezett. Hiszen a katolikusoknak Erdélyben nem lehetett püspökük, Csíkban 3 pap és 2 ferences barát volt. Háromszéket hosszú időn keresztül Nagy Mózes látta el egyedül, plébániájának területe Esztelnektől Barótig tartott. Nem akarok bántani senkit, de nem kellene egyoldalúnak lenni. A fájdalom az, hogy így elveszítettük nemcsak Erdély nagy részét, hanem Moldvát is. Mert ha lett volna elegendő pap vagy barát, akkor nem olasz és lengyel papok jönnek be. De hát ez a múlt, amin kár most keseregni, inkább most kell tenni, amit lehet.

Nagyon szép, jó és nélkülözhetetlen az anyaország érdeklődése és törődése. De én azon vagyok, hogy a határon belül kellene többet tenni, megoldást találni. Amikor Alekszandr Szolzsenyicin orosz írót az Egyesült Államokba száműzték, már nem tudott olyat alkotni, mint azelőtt. Hiányzott az élő kapcsolat, a közeg, népével kapcsolatos tapasztalata. A csángóügyet is így látom: szükséges az anyaország támogatása, de az itteni emberek jobban átlátják a helyzetet, a gondolkodást, a közeget. Ez igen lényeges. Hogy lehetne ezt megvalósítani?

Erre nagy körültekintés, a tapasztalatok felhasználása, minél több ember bevonása és ennek az ügynek a széles körű ismertetése szükséges. Európa mindjárt feladja a jövőjét. A történelemből megtapasztaltuk, hogy sem a nagy gazdagság, sem a fegyverek, sem a hadseregek nem tudták megmenteni a nagy birodalmakat. Európát sem fogja a nagy gazdagság és a jólét megmenteni, ha nem lesz hit és erkölcs. Ennek elvesztésétől kell megóvni a csángókat. Tanulhatnak magyarul, olaszul vagy angolul, de ha hit nélkül, vallás nélkül akarjuk megmenteni őket, akkor nem tudom, hogy a befektetett munka, áldozat, pénz és jóakarat elegendő lesz-e. Nem jósolok!

Erdély még nem mozdult meg. Eleget hangoztattam az ügy fontosságát, de azt vetették a szememre, hogy amíg Sepsiszentgyörgyön román misét kell végezni – és végeznek nekik –, akkor mit akarunk Moldvában? Jó volna, ha az újságírók, tévések, az elkötelezett csángók nagyobb meggyőző munkát fejtenének ki ott. Tudom, hogy a Szent József plébánia felajánlotta a területén levő csángó szülőknek, hogy külön tartanak gyermekeiknek hittant magyarul, de ők mégis kivitték az állomás melletti plébániára őket román hittanra.

Hogyan és mikor lesz Moldvában magyar mise? Nehéz erre feleletet adni. Jó volna, ha nagyobb megértés lenne, és nem gyűrűzne be a magyar betegség, miszerint mindenki jobban tudja, mint a másik. Szerény véleményem szerint a Berszán Lajos atyáéhoz hasonló elképzelések nagyobb megértésre találnának, ha jobb kapcsolatot alakítanánk ki a moldvai papokkal, és akiknek nem az újságok címlapján vagy a képernyőn keresztül üzennénk, ha tévednek, vagy nem a mi elképzelésünk szerint tesznek valamit. Lehet, hogy aki ma nem szívesen veszi ténykedésünket, holnap megértőbb lesz. Bízva abban, hogy talán egy madárlépéssel előbbre haladtunk és haladunk, akkor már nem volt hiábavaló a fáradozás. Adja a Jóisten, hogy legyen sok elkötelezett ember, és legyen sikerük, örömük azoknak, akik a napi munkát végzik, a szervezés vagy a tanítás nehéz, de szép feladatát. Népünkért a napszámosmunkát mindig a névtelen, szerény nevelők, tanítók és papok végezték. Most is erre van szükség.

A szerző nyugalmazott római katolikus plébános

Miercurea-Ciuc? Csíkszereda?

Krónika, 2011. február 11. – Árus Zsolt

A napokban ismét a sajtó érdeklődésének előterébe került egy csíkszeredai kezdeményezés, a város hivatalos nevének megváltoztatása. Ha valaki mégsem ismerné a történetet, akkor itt van röviden. Tavaly egy csíkszeredai fiatalembernek támadt egy ötlete, s levélben fordult Csíkszereda önkormányzatához kérve, hogy a város hivatalos nevét változtassák vissza az évszázadok óta viselt Csíkszeredára, a mostani, az elnyomó román hatalom által adott Miercurea-Ciucról.

A város jegyzője válaszlevelében kifejtette, hogy az érvényes törvények értelmében az önkormányzat ezt nem teheti meg. A fiatalember azonban nem hagyta magát, s mivel került olyan, aki a törvényeket áttanulmányozva tájékoztatta őt arról, hogy miképpen lehet egy település nevét megváltoztatni, második nekifutásra már azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy írjon ki népszavazást, amelynek során a város lakói nyilatkozhatnak arról, támogatják-e a névváltozást. S mivel sikerült összegyűjtenie a szükséges számú támogató aláírást, az önkormányzatnak nincs választási lehetősége, köteles határozatot hozni a népszavazás ügyében.

Ez még nem jelenti azt, hogy lesz is népszavazás (mert a képviselő-testület el is utasíthatja a vonatkozó határozattervezetet, ugyanis a törvény csak arra kötelezi, hogy foglalkozzék a témával), de mindenképpen sikerült olyan helyzetet előidézni, amelyben a választott helyi képviselőknek már állást kell foglalniuk. Az eset igen nagy visszhangot váltott ki már eddig is Csíkban (s nem csak ott), s különböző körökben (társaságokban, netes fórumokon) nagyon élénk, esetenként durva vita zajlik róla. Érdemes tehát a témát kicsit alaposabban körüljárni, hisz számos kérdést vet fel, illetve társadalmunk igen sok tisztázatlan problémájára világít rá.

Nevem, címerem
Elsősorban akár furcsának is nevezhető, hogy miközben a közösségi és egyéni javak visszaszolgáltatásáért már 1989-ben megindult a harc, illetve – ha kisebb amplitúdóval is – arról is szó van azóta a közbeszédben, hogy a román hatalom által eltorzított, ránk erőszakolt család- és keresztneveinket is kérjük vissza, a településnevek esetében ez minden jel szerint nem jutott senkinek eszébe. Ebben az is szerepet játszhat, hogy az 1980-as évék végén még a sajtóból is száműzött magyar helységneveket (az idősebbek még jól emlékeznek azokra az évekre, amikor tilos volt leírni a magyar településneveket, így pl. Nagyváradot csak úgy emlegették az újságírók, hogy a Pece-parti Párizs, már ha nem akartak Oradeát írni) 1990-től ismét szabadon használhattuk, sőt hosszas „harcok" árán az RMDSZ azt is „kivívta" Bukarestben, hogy még a települések bejáratánál levő táblára is kiírták a magyar neveket.

Holott ezek semmit sem változtattak azon a tényen, hogy az erdélyi települések hivatalos neve továbbra is az 1920-ban (vagy esetleg 1945 után) mesterségesen rájuk aggatott, izzadságszagú fordítás/ferdítés maradt. Hogy pedig kétségünk ne legyen efelől, a magyar helységnevek kiírását szabályozó kormányhatározat nagyon világosan kimondja: Înscripţionarea în limba maternă a denumirii unor localităţi are caracter informativ, neputând fi folosită în corespondenţa sau în documentele oficiale. (Vagyis: a település nevének anyanyelven való kiírása csak tájékoztató jellegű, ezeket a neveket nem szabad hivatalos levelezésben vagy dokumentumokban használni.)

A kérdés tehát nem tekinthető jelenleg megoldottnak, jogos, hogy foglalkozni kell vele.
Azt is célszerű még elöljáróban leszögezni, hogy a tulajdonnév, az tulajdonnév, és ez igaz nemcsak személyekre, hanem településekre is, tehát értelmetlenség úgy megközelíteni ezt, hogy egy településnek van például magyar neve, s azt lefordítjuk románra, s mindkettőt kiírjuk, mert olyan rendesek és demokratikusak vagyunk (mármint hogy kiírjuk a magyart is). Vannak persze olyan települések, amelyeket hagyományosan több nemzet fiai lakják, s azoknak szerves módon kialakult több nevük, erre jó példa Brassó, aminek a bejáratához joggal és helyesen írhatták volna ki már évszázadokkal korábban azt, hogy Brassó – Kronstadt. Ezzel szemben az világos, hogy a Braşov a magyar névből származik, azt teszi egyértelművé, hogy a később oda beköltöző románok a magyaroktól átvett nevet használják kicsit a saját szájuk íze szerint alakítva.

Az sem utolsó szempont, hogy egy település presztízsét annak ősi volta is adja, fontos tehát, hogy mikori az első írásos említése. Már csak ezért sem szokás csak úgy, úri passzióból nevet változtatni. Egy névváltoztatásnak komoly oka kell hogy legyen. Ilyen volt az 1920-as impériumváltás, amikor szimbolikusan is be kellett kebelezni Erdélyt, így lóhalálában „román" nevet kellett adni a legkisebb falunak is. Az akkori sietségben fura neveket kaptak egyes települések (Marosvásárhely például Mureşoşorhei lett), ezért 1945 után ezekből többet meg is változtattak. Azóta volt még egy nagyobb névváltozáshullám szerte Romániában, éspedig amikor az ősiséget még jobban bizonyítandó több város kapott egy-egy pótnevet (Cluj-Napoca, Drobeta-Turnu Severin, Potaisa-Turda), de egészen 1989-ig nagyjából békében hagyták a településneveket.

A román jogrend

Nézzük most meg azt, miképpen is lehet egyáltalán megváltoztatni egy település nevét Romániában. A vonatkozó törvény értelmében ezt egy jogszabály révén lehet, s előfeltétele az, hogy az adott település lakossága az új névről helyi népszavazáson véleményt mondjon. A mai világban itt, Európában, ahol oly sok szó esik a szubszidiaritásról meg a helyi autonómiáról, ez akár furcsának is nevezhető. Léptéket váltva olyan, mintha egy újszülött esetében ugyan véleményt mondhatnának a szülők, de a nevet a helyi önkormányzat adná. Joggal tevődik fel a kérdés, hogy miért is viszik el a döntés jogát olyan messze a helyi közösségtől? Netán a bukaresti politikusok előre látták, hogy előbb-utóbb felébrednek a magyar közösségek? Preventív intézkedés volt? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket még fel lehet tenni, a cél azonban az volna, hogy megoldást keressünk (és találjunk) erre a problémára.

Ha felidézzük azt a szintén nem túl régi esetet, amikor Kolozsváron a Dsida Jenő utca nevét változtatták meg, igencsak kancsal, izzadságszagú indoklással, elmondhatjuk, hogy ilyen kényes esetekben a szubszidiaritás elvének alkalmazása sem feltétlen üdvözítő. Adott közösség érettségétől, bölcsességétől függ, hogy mi lesz az eredménye annak, ha rá, azaz a helyi többségre bízzuk a település nevének eldöntését. Ismerve a néhol még ma is igen kiélezett helyzetet (hadd utaljak csak a Kossuth Lajos utca évek óta húzódó ügyére Marosvásárhelyen).

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az erdélyi helységnevek vonatkozásában olyan speciális helyzettel állunk szemben, ahol a sablonos megoldások nem működnek, illetve ahol nem az a kérdés, hogy milyen szinten hozhatnak meg egy döntést, hanem sokkal inkább az, hogy a döntés milyen (külső?) kényszer hatása alatt születik. Túl fiatal ugyanis a román állam ahhoz, hogy kellő toleranciával tudjon viszonyulni a kérdéshez, hogy képes legyen elfogadni, hogy az ország jelentős része csak nemrég került román fennhatóság alá, ezt bizonyítják többek közt a településnevek, illetve a földrajzi nevek. Ezt példázza egyértelműen a csíkszeredai kezdeményezés visszhangja is, hisz a nyilvános fórumokon megjelenő számtalan gyalázkodó, „ne mind magyarkodjunk", „merjünk kicsik lenni" típusú kommentár közül, nem egy rossz magyarsága elég egyértelműen román szerzőre utal. Pedig egy település nevének megváltoztatása nem példa nélküli az utóbbi években, hogy csak az egyik legismertebbet említsem, a szocializmus éveiben Gheorghe Gheorghiu-Dejnek nevezett Oneşti minden különösebb felhajtás nélkül kapta vissza hagyományos nevét, s az az eset formailag semmiben sem különbözik a mostani csíkszeredaitól. Létezik tehát egy teljesen logikus, történelmi elv, amit mégis csak szelektíven hajlandók elfogadni a románok.

Ilyen körülmények között valószínűleg nem lenne jó megoldás a törvény megváltoztatása úgy, hogy a települések nevéről a helyi közösség döntsön. Pontosabban ezt kettős eredménnyel járna, hisz a magyar többségű települések rövid úton mind vissza tudnák állítani a Trianon előtti nevüket, ellenben ez várhatóan igen nagy visszatetszést váltana ki román körökben, s számos válaszlépésre lehetne számítani, beleértve például azt is, hogy román többségű városokból eltűnnének a még meglevő magyar utcanevek is.

Egy lehetőség lenne az, hogy a települések hivatalos neve tartalmazza a hagyományos, illetve a románok által adott változatot is. Ha valaki olvasott már két világháború közötti magyar újságot vagy egyéb kiadványt, az tudja, hogy akkor a kétnyelvű írásmód volt (önként vagy kényszerből) a bevett, tehát magyar szövegben is úgy írták, hogy Cluj-Kolozsvár. Ha a nevek így jelennének meg hivatalos román dokumentumokban is, akkor az bizonyára büszkén domboríthatná egyesek mellét, de ugyanakkor kétségtelen, hogy sután, idegenül néznének ki mindkét nyelvi környezetben, komoly ragozási gondokat vetnének fel, tehát személy szerint ezt nem tartom jó ötletnek.

Mivel a kérdés annál komplexebb, semhogy egymagam, s ráadásul egy ilyen rövid írásban minden vetületét ki tudnám meríteni, ezért erre kísérletet sem teszek. Ugyanakkor abba a hibába se szeretnék esni, hogy csak arról beszéljek, hogy melyek lennének a rossz megoldások, ezért hadd szóljak röviden az általam jónak tartottról is. Véleményem szerint az lenne a járható út, ha a szubszidiaritás elvét nem településekre, hanem nemzeti és nyelvi közösségekre alkalmaznák, s módot adnának arra, hogy egy adott településnek akár több hivatalos neve legyen. Maradva a címben is szereplő városnál, a székelyek nevezzék nyugodtan Csíkszeredának, az ott élő románok pedig Miercurea-Ciucnak, a hatóságok meg gondoskodjanak arról, hogy mindenki számára legyen egyértelmű, hogy a két név ugyanazon települést jelöli.

A helyi hatóságok hozzáállása

Mielőtt pontot tennék eme (bevallottan vitaindítónak szánt) írás végére, hadd tegyek említést a helyi hatóságok hozzáállásáról is. Ezt röviden úgy jellemezném: messziről látszik, hogy számukra kínos a téma. Mikor a kezdeményező az első levelét megírta, már akkor megtehették volna, hogy elutasítás helyett útbaigazítják, tájékoztatják arról, hogy miképpen lehet a kezdeményezését gyakorlatba ültetni. Másodszor már nem volt mit tenniük, ki kellett neki adniuk az aláírásgyűjtéshez szükséges űrlapokat, de nem kétséges, hogy igencsak szívták a fogukat. Ez abból is jól látható, hogy az aláírások ugyan január végére összegyűltek, de a február elején megkérdezett alpolgármester azt nyilatkozta, hogy leghamarabb a márciusi testületi ülésen fognak a népszavazás kiírásáról tárgyalni, holott a vonatkozó határozattervezetet indoklással együtt egy szűk óra alatt gond nélkül elő lehet készíteni, tehát nyugodtan napirendre lehetne tűzni azt még a februári ülésen. A kelletlen hozzáállás, az időhúzás óhatatlanul a makfalvi zászlóesetet juttatja eszembe.

Ott a rendőrségi hercehurca lezárulta után, mikor hivatalos papírt kaptak a székely zászlót kitűző makfalvi képviselők arról, hogy tettük nem ütközik törvénybe, akkor a megye magyar prefektusa arra kérte a falu polgármesterét, hogy vegyék le a zászlót a községházáról, mert őt folyton zaklatják miatta Bukarestből, s az neki olyan kellemetlen. Csíkszereda vezetői is a kormánypárt RMDSZ soraiból kerülnek ki, nem túlzás tehát azt feltételezni, hogy nekik is szóltak Bukarestből, hogy a kezdeményezés ugyan törvényes, tehát megakadályozni nem lehet, de bár hátráltassák, ahol lehet.

Az ellenben már végképp érthetetlen számomra, hogy a helyi ellenzék is igen óvatosan viszonyul a témához, legalábbis a sajtóban ezt olvastam: a tanács magyar polgári párti (MPP) frakciójának vezetője kifejtette, bármilyen kezdeményezés során ki lehet használni a törvény adta lehetőségeket. „Mindenképpen azt fogom támogatni, hogy ebben az esetben is betartsuk a törvényességet." Véleményem szerint joggal lehet elvárni az ilyen dodonainál sokkal világosabb és határozottabb viszonyulást.
A szerző a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke

Egyszínű

Új Magyar Szó, 2011. február 11. – Sike Lajos

Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.

Talán nem eléggé ismert: Széchenyi István igen kritikusan viszonyult nemzetéhez, annak jó és rossz szokásaihoz, tulajdonságaihoz. Ha úgy érezte, hogy erre szükség van, nagyon is határozott és szókimondó volt. Az újabb kutatások kiderítették, hogy Ady elsősorban tőle tanulta és vette a bátorságot a nála ma egészen természetesnek tűnő nemzetostorozásra.

Széchenyi alkalmasint nagyon el volt keseredve, vagy inkább nagyon dühös volt, amikor azt írta: „a magyar erő nélkül mindent erőltet, ok nélkül mindent provokál". Vagyis akkor is, amikor erre semmi szükség! Mert inkább kára, mint haszna lesz belőle.

Valami ilyesmit tapasztalunk most is, amikor a sokszínű magyar társadalmat, benne a határon túli magyarságot, minden áron, már-már erőltetve egyszínű, de azt is mondhatjuk: színtelen nemzetbe akarják gyömöszölni. Pedig nincs unalmasabb az egyszínűségnél! Józan ésszel a magyar nemzetet csakis sokszínűségében kell egyesíteni, mert a többpárti demokrácia keretében így vagyunk érdekesek nemcsak önmagunk, de a világ számára is. Ennek ellenére a kommunizmus bukása után huszonegy esztendővel ismét egy ideológiai nemzettáborba akarnak terelni bennünket, a magyar népet!

Mondom, ha netán valaki nem értené. Már több mint nyilvánvaló, hogy Kövér Lászlóék a Fidesz ideológiai egységében („egy a zászló, egy a tábor") akarják a nemzetben egyesíteni az egész erdélyi magyarságot. Különben miért tartanák be olyan durván az itteni magyar szavazatok kilencven százalékával támogatott, s a kormányzati szereplésével a magyarokat nemcsak kedvezőbb törvénykezéssel (mint az új tanügyi törvény), de több költségvetési pénzzel is segítő RMDSZ-nek?

A durva jelző azért indokolt, mert most már nyilvánvaló, hogy Kövérék kormányzati pénzekkel (magyarországi adófizetők pénzével!) támogatják az RMDSZ kiszorítására szánt Néppárt létrehozását, de azt is mondhatnánk: a magyar parlamenti és kormányzati jelenlét szétverését.

Nem csak Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnökének, de másoknak a szájából is elhangzott (például a Duna Tv-ben), hogy a demokrácia-központokat, ahol az új pártnak az aláírásokat gyűjtik, a magyar kormány segítségével tartják fenn. A napokban Szatmáron járva megkérdeztem Markó Bélát, mit szól ehhez. Íme, rövid, de sokatmondó válasza: „Nemcsak erkölcstelen, de demokratikus országhoz méltatlan is!"

Ám megtapasztaltuk, hogy akik saját arcukra akarják formálni a világot vagy akár egy nemzetet, azoknak semmi nem drága. Hiába tűzték Kövérék zászlajukra Széchenyit. Nemcsak lobogtatni, olvasni és tanulni is kellene!

„Ha a keleti keresztények eltűnnek, a Nyugat a gyökereit veszíti el"szekely_miko

Magyar Kurír 2011. február 10.

Míg az Európai Unió külügyminiszterei január 31-én elvetették egy közös állásfoglalás kiadását a vallásszabadságról, Antoine Audo jezsuita, szíriai káldeus püspök arról beszél, miért érinti közelről Európát is a keleti keresztények helyzete. A püspökkel a La Croix készített interjút.

Antoine Audo az interjúban úgy fogalmaz: az Európai Uniónak kell, hogy legyen mondanivalója az állandó bizonytalansággal sújtott országoknak. Kelet ma jobban várja a Nyugat támogatását, mint eddig bármikor. Konkrétan az Irak lerohanásában és Izrael feltétel nélküli támogatásában megnyilvánuló amerikai befolyás ellensúlyozásában várnak segítséget.

Az Európában ismert pozitív laicitás a Közel-Keleten nem alkalmazható Antoine Audo szerint. A szóban ugyanis benne rejlik az a világnézet, amely különválasztja a politikát és a vallást. Márpedig ez a felfogás nem egyeztethető össze a muzulmán és az arab kultúrával.

Ezért a Közel-Kelettel foglalkozó szinódus résztvevői inkább a polgárjogok, a vallási egyenlőség és a köz érdekeit szolgáló állam fogalmát használták. Az emberi méltóság fogalmát hangsúlyozták, mert ezek az arab-muzulmán kultúrának is részei. Ezeket az irányokat tudná támogatni Európa is.

A keresztények mindig is fontos tényezőnek számítottak a közép-keleti országok történelmében. Évezredek óta jelen vannak a térségben. A muzulmánokkal együtt képesek voltak olyan társadalmakat létrehozni, amelyek a kölcsönös tiszteleten alapulnak. Így sajnálatos volna Irakban éppúgy, mint a térség többi országában, ha ezeket az arab keresztényeket elveszítenénk – mondta el a lap kérdésére a jezsuita püspök.

Az arab kultúra a mi kultúránk is. A muzulmánokkal szemben a keresztények mindig is kulturális hidat alkottak. Ha lemondanánk erről a gazdagságról, annak nagyon káros hatásai volnának nem csak a keresztényekre, hanem az iszlámra is, amely egyszerre saját magával találná szemben magát, testvérgyilkos háborúinak áldozataként.

A keleti keresztények eltűnése az egyre inkább elvilágiasodó Nyugat számára is káros volna, hiszen ezáltal elveszítené saját történelmi és földrajzi gyökereit. Ezért fontos tehát, hogy segítsen megőrizni ezt a tiszteleten és párbeszéden alapuló kultúrát.

Arra a kérdésre, hogy rémhírterjesztés-e, hogy a keleti keresztények el fognak tűnni, a káld szertartású katolikus egyház püspöke így válaszolt:
Ez elsősorban politikai szándék kérdése. Ha az erőszak nem enyhül, ha senki nem szab gátat az iszlám szélsőséges irányzatainak, akkor lehet okunk aggodalomra. A mi ellenálló képességünknek is megvannak a határai.

IWIW Twitter Facebook Yahoo MyWeb Google
Cimkék:   
Kapcsolódó cikkek