Haragszanak Tőkésre a szociáldemokratákhertha_muller

Szabadság, 2010. szeptember 29.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) Kolozs megyei vezetősége arra kérte fel a kormányt, hogy „hagyjon fel veszélyes és álnok passzivitásával", amelyet Tőkés László EP-alelnök „románellenes megnyilvánulásaival szemben tanúsít".

A párt közleményében utalnak arra, hogy Tőkés László Nagyváradon kijelentette: „a román politikum beleegyezésével és kölcsönös megértésre alapozva kívánja bevezetni a területi autonómiát Bihar és Szatmár megyében.
A Kolozs megyei szociáldemokraták „meglepetéssel és aggodalommal" vették tudomásul Tőkés általuk revizionistának minősített nyilatkozatait, amelyeket „már nem lehet tolerálni". A Kolozs megyei politikusok közleményében az is szerepel, hogy „Románia „habár sikeresen ültette életbe állampolgárai jogai iránti tiszteletet, mégis állandóan a nemzetközi normákat túlhaladó offenzíva alatt áll".

Szász: Tőkés ne okozzon válságot

Krónika, 2010. szeptember 29.

„Tőkés László – politikai hűtlenségének ódiumához hasonlóan – magánéleti válságának ódiumát is a Magyar Polgári Párt (MPP) nyakába szeretné varrni" – áll abban a közleményben, melyben a párt Tőkés nagyváradi sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagál.

Mint ismeretes, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke úgy nyilatkozott: „Szász szégyenteljes módon házal a Székelyföldön és budapesti kormánykörökben, hogy vélelmezett magánéleti botránykrónikámmal diszkreditálja az EMNT-t." „Az MPP programja szerint a család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb, legalapvetőbb eleme, amely önmagában hordja célját és igazolását.

A család nem minősíthető vissza sem valamilyen szerződéses érdektársulásra, sem magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységgé – áll a közleményben. – Római katolikus egyházunk tanítása szerint a házasságot kötő felek szentségi házasságot kötnek. A történelmi magyar protestáns egyházaink szerint a házasságot a Jóisten szenteli meg, s mint ilyen, arra kérjük Tőkés Lászlót, hogy ne a közvéleménnyel, de még csak ne is a MPP-vel, hanem magával a Jóistennel számoljon el." Az MPP ugyanakkor arra kéri Tőkést, hogy „családi életének válsága után ne okozzon közéleti válságot is, fejezze be az MPP, és annak elnökével szembeni minden úton-módon való vádaskodását és támadását."

A polgáriak Tőkés László Nagyváradon tett kijelentésére reagálnak sajtóközleményükben.

Udvarhelyi Híradó, 2010.- szeptember 28.

Az Magyar Polgári Párt sajtóirodájának nyilatkozatát eredeti formában, módosítások nélkül olvashatják az alábbiakban.

Tőkés László 2010. szeptember 27-i, nagyváradi sajtótájékoztatóján elhangzottakkal kapcsolatban, miszerint Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke "szégyenteljes módon házal Székelyföldön és budapesti kormánykörökben, hogy vélelmezett magánéleti botránykrónikámmal diszkreditálja az EMNT-t", a következőket szeretnénk a közvélemény tudomására hozni:
A Magyar Polgári Párt politikáját meghatározó alapvető értékek a szabadság, a nemzet, a család, az erdélyiség, az autonómia és a keresztény gondoskodó szolidaritás. Ezen értékek alapján, közéleti szerepet vállaló személy esetében illendőnek tartanánk olyan családi életet élni, amely példamutató egy közösség előtt. Ehelyett Tőkés László - politikai hűtlenségének ódiumához hasonlóan! - magánéleti válságának ódiumát is a Magyar Polgári Párt nyakába szeretné varrni.
A Magyar Polgári Párt programja szerint "a család az élet legtermészetesebb közössége, a társadalom legősibb, legalapvetőbb eleme, amely önmagában hordja célját és igazolását. A család nem minősíthető vissza sem valamilyen szerződéses érdektársulásra, sem magasabb rendűnek nevezett társadalmi célt szolgáló, annak alávetett egységévé. Szerepe a társadalom szövetének megőrzésében alapvető, ugyanis ha a családok sérülnek, rajtuk keresztül az összes többi közösségformát is kár éri." Római Katolikus Egyházunk tanítása szerint a házasságot kötő felek szentségi házasságot kötnek. A történelmi magyar protestáns egyházaink szerint a házasságot a Jóisten szenteli meg, s mint ilyen, arra kérjük Tőkés Lászlót, hogy ne a közvéleménnyel, de még csak ne is a Magyar Polgári Párttal, hanem magával a Jóistennel számoljon el!
A Magyar Polgári Párt nem kívánt, és a jövőben sem kíván foglalkozni Tőkés László ilyen jellegű magatartásával. Több, mint sajnálatosnak tartjuk Tőkés László magánéletének alakulását, annál is inkább, mert személyében fontos egyházi elöljárót is tisztelhettünk, de arra kérjük, hogy családi életének válsága után ne okozzon közéleti válságot is, fejezze be a Magyar Polgári Párt és annak elnökével szembeni minden úton-módon való vádaskodását és támadását.

Tőkés–Szász sárdobálás

Új Magyar Szó, 2010. szeptember 29.

„Több mint sajnálatosnak tartjuk Tőkés László magánéletének alakulását, annál is inkább, mert személyében fontos egyházi elöljárót is tisztelhettünk, de arra kérjük, hogy családi életének válsága után ne okozzon közéleti válságot is" – áll abban a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben, amelyben Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke reagált a volt református püspök egy nappal korábbi nyilatkozatára, amikor azzal vádolta Szászt, hogy „szégyenteljes módon házal Székelyföldön és budapesti kormánykörökben, hogy vélelmezett magánéleti botránykrónikámmal diszkreditálja az EMNT-t".

„Több mint sajnálatosnak tartjuk Tőkés László magánéletének alakulását, annál is inkább, mert személyében fontos egyházi elöljárót is tisztelhettünk, de arra kérjük, hogy családi életének válsága után ne okozzon közéleti válságot is" – áll abban a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben, amelyben Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke reagált a volt református püspök egy nappal korábbi nyilatkozatára, amikor azzal vádolta Szászt, hogy „szégyenteljes módon házal Székelyföldön és budapesti kormánykörökben, hogy vélelmezett magánéleti botránykrónikámmal diszkreditálja az EMNT-t".
Az MPP elnöke szerint alakulata politikáját többek között a család és a keresztény gondoskodó szolidaritás határozza meg. „Ezen értékek alapján, közéleti szerepet vállaló személy esetében illendőnek tartanánk olyan családi életet élni, amely példamutató egy közösség előtt. Ehelyett Tőkés László magánéleti válságának ódiumát is az MPP nyakába szeretné varrni" – fogalmaz Szász.
Hozzátette: egyházaink szerint a házasságot a Jóisten szenteli meg, s mint ilyen, arra kéri Tőkést, hogy ne a közvéleménnyel, de még csak ne is az MPP-vel, hanem magával a Jóistennel számoljon el.

ROMÁNIA

COMUNICAT DE PRESA – Declaratii Laszlo Tokes

Agerpres, 2010. szeptember 28.

PSD Cluj a luat notă cu surprindere si îngrijorare de recentele declaratii revizioniste ale domnului Laszlo Tokes, a cărui recidivă agresivă la adresa normelor constitutionale si de drept ale statului român nu mai poate fi tolerată.

Ca stat european care a implementat cu succes si recunoastere internatională standardele europene privitoare la respectul fată de libertătile si drepturile tuturor cetătenilor săi, indiferent de apartenenta lor etnică, România este constant aflată sub ofensiva unor pretentii care exced cadrelor si normelor internationale în materie.

Amintim, pe această cale pretendentului mentionat, că, în urmă cu o lună doar, Organizatia Natiunilor Unite s-a pronuntat oficial numai în sprijinul autonomiei culturale a minoritătii maghiare din România, respingând varianta autonomiei teritoriale cu fermitate.

' Solicităm Guvernului României iesirea din pasivitatea asumată perfid si periculos la adresa interesului national si adoptarea unor măsuri hotărâte de reactie la adresa tentativelor ostile la adresa statului national unitar român.' a precizat dl Remus Lapusan, presedinte PSD Cluj.

Biroul de presa PSD Cluj

28 septembrie 2010

Comunicat de presă - Adrian Gurzău (PDL)

Agerpres, 2010. szeptember 28.

Comunicat de Presă Adrian Gurzău: Tokes Laszlo descoperă că harta României e mai mare

Să nu încerci niciodată să repari o gafă, spune o vorbă pe care mulţi o cunosc. Revenind asupra ei, faci o gafă şi mai mare. Experienţa socială ne învaţă că o astfel de încercare poate aduce autorului prejudicii de imagine sporite. Este şi cazul lui Laszlo Tokes care recidivează cerînd, după autonnomia ţinutului secuiesc şi pe cea a judeţelor SatuMare şi Bihor.

Probabil că vicepreşedintele Parlamentului European, Tokes Laszlo, nu are încredere în această mostră de înţelepciune socială. Luni, domnul Tokes a încercat, într-o conferinţă de presă, să diminueze impactul politic al declaraţiile sale de la Şcoala de Vară de la Băile Tuşnad privind autonomia Ţinutului Secuiesc, afirmând că se gândeşte la introducerea autonomiei teritoriale, 'cu consimţământul politicului românesc şi prin înţelegere reciprocă', şi în Bihor şi Satu Mare.

Apelul pe care europarlamentarul îl face la 'consimţământul politicului românesc şi prin înţelegere reciprocă' nu doar că nu reuşeşte să îndulcească iritarea provocată de declaraţiile iniţiale, dar şi aruncă în derizoriu toată construcţia ideologică pe care Tokes a încercat să o realizeze până acum.

Ignorând cu bună ştiinţa poziţia categorică a clasei politice româneşti şi, o spun fără teama de a greşi, a marii majorităţi a populaţiei - statuată în Constituţia României - în chestiunea autonomiei etnice, pare că vrea să arunce discuţia în derizoriu, propunând noi autonomii.

Pe acest nou trend politic, insularizarea României, aşteptăm cu interes noile propuneri de autonomie etnică ale domnului Tokes!

PRETENŢII. Ipoteza formulată de episcopul reformat reprezintă o premieră în dezbaterea privind drepturile maghiarilor – Propunerea lui Tokes: Cum arată "Autonomia Mare"

Romania Libera, 28 Septembrie 2010 – ANDREEA POCOTILA

Vicepreşedintele Parlamentului European, Laszlo Tokes, a lărgit ieri discuţia despre autonomie teritorială cu numele a două judeţe: Satu Mare şi Bihor, ambele aflate la graniţa cu Ungaria.

„Avem de gând să introducem autonomia te¬ri¬to¬ria¬lă şi în alte regiuni în afara secuimii, în ţinuturile aşa-numite Partium, adică Bihor şi Satu Mare, unde suntem în relativă majoritate într-o oarecare regiune restrânsă", a spus ieri fostul episcop, la Oradea, capitala de judeţ a Bihorului. Această propunere ar urma să fie pusă şi în aplicare „cu consimţământul politicului românesc, desigur, prin înţelegere reciprocă", a mai precizat Tokes, vicepreşedinte al Parlamentului European. Ipoteza-şoc vine într-un moment în care „vedetele" discuţiei despre autonomia maghiarilor au fost judeţele Covasna, Harghita şi Mureş, unde majoritatea populaţiei este de etnie maghiară. Bihorul şi Satu Mare, cu 25 respectiv 35% de etnici maghiari, fac pentru prima dată obiectul unei asemenea dezbateri.

Kelemen Hunor: „Nu e momentul"

La prima vedere, Laszlo Tokes este şi singurul care pare să ia în serios introducerea autonomiei teritoriale în cele două judeţe. Reprezentanţii UDMR au declarat, pentru România Liberă, că n-au discutat niciodată despre o posibilă autonomie în Bihor şi Satu Mare. De altfel, nici subiectul autonomiei altor regiuni, inclusiv a Ţinutului Secuiesc, nu ar fi fost abordat recent în coaliţia de guvernare. „Această discuţie trebuie reluată într-o perioadă mai calmă, sper ca anul viitor să fie un moment în care să putem discuta un pic mai relaxat despre aceste proiecte. Acum nu e momentul", a precizat Kelemen Hunor, al cărui nume este vehiculat ca succesor al lui Marko Bela la conducerea UDMR. Ministrul Culturii se declară totuşi în favoarea autonomiei, dar al acelui tip care ar aduce decizia mai aproape de cetăţean, dar nu pe criterii etnice. Propunerea Tokes nu ajunsese ieri şi la urechile consilierului prezidenţial Peter Eckstein Kovacs, de la Departamentul pentru Minorităţi: „Nu cunosc amănunte, nu vreau să fac niciun comentariu".

„Aveau nevoie de ieşire înspre Ungaria"

Deputatul PD-L Marius Dugulescu, vicepreşedinte al Comisiei pentru Minorităţi din cadrul Camerei Deputaţilor, cataloghează însă declaraţia lui Laszlo Tokes drept „periculoasă".Potrivit acestuia, este pentru prima dată când cele două judeţe sunt aduse într-o discuţie ce vizează o posibilă autonomie. „Eu chiar mă gândeam ce-o să facă ei cu trei judeţe în mijlocul ţării. Se pare că aveau nevoie de ieşirea înspre Ungaria, poate de asta s-au complicat acum cu încă două judeţe, că altfel erau izolaţi, în mijlocul României", ne-a declarat deputatul. Pe de altă parte, ceea ce-şi doreşte Laszlo Tokes va fi greu de realizat, dacă nu chiar imposibil, crede profesorul Ovidiu Pecican, de la Universitatea "Babeş Bolyai" din Cluj-Napoca. Acesta consideră declaraţiile oficialului „o furtună într-un pahar cu apă". „Şi eu vreau autonomie. Şi în Brăila, şi peste tot. Domnul Tokes, prevalându-se de poziţia domniei sale la Parlamentul European şi de profilul de re¬vo¬lu¬ţio¬nar pe care îl are, lansează din când în când câte o temă de dezbatere", spune analistul. Potrivit acestuia, autonomia nu trebuie legată de criterii etnice, aşa cum face fostul episcop. „Ar fi bine ca domnul Laszlo Tokes să îşi precizeze foarte clar termenii şi accepţiunea în care îi foloseşte pentru a avea o bază de discuţie clară. Altminteri, descentralizarea şi autonomia teritorială este, cel puţin la nivelul declaraţiilor, o realitate pe care o vizează politicile noastre, pentru întreaga ţară însă", a explicat Ovidiu Pecican.

Aflat în vizită la Budapesta, preşedintele Traian Băsescu a declarat, în februarie 2009, că România nu va acorda niciodată autonomie teritorială pe criterii etnice.

Az RMDSZ nem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt

Nyugati Jelen, 2010. szeptember 29.

Markó Béla RMDSZ-elnök keddi sajtótájékoztatójában bejelentette: a Szövetség parlamenti képviselői nem fogják megszavazni a bizalmatlansági indítványt, amelyet nem ők kezdeményeztek. Hozzáfűzte, az RMDSZ-nek jelenleg nem áll szándékában ilyesmi.

„Ha majd úgy gondoljuk, hogy ez a koalíció már nem életképes, vagy nem maradhat már ez a kormány, akkor ezt nyíltan kimondjuk, nem egy mások által benyújtott bizalmatlansági indítvány megszavazása révén. Nem támogathatunk egy olyan bizalmatlansági indítványt, amelyet nem mi kezdeményeztünk, jelenleg pedig nem áll szándékunkban ilyesmi" – magyarázta Markó.
Arra a kérdésre, miszerint akadhatnak-e olyan RMDSZ-es képviselők, akik mégis megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, Markó nemmel válaszolt.
„Többféle híresztelés látott már napvilágot, ami az RMDSZ-t vagy egyes parlamenti képviselőit illeti, de tudniuk kell, hogy amikor döntés született, mi mindig fegyelmezettek voltunk, és az RMDSZ-es kollégák tiszteletben tartották a többségi döntéseket" – mondta Markó.
Markó Béla szerint az ellenzék tagjainak örülniük kellene, hogy nincsenek hatalmon ezekben a nehéz időkben.
„Nem sietnék kormányra, inkább örülnék, hogy másokat terhel ez a felelősség" – vélekedett Markó, majd hozzátette: az ellenzéknek nem sikerült bebizonyítana, hogy alternatívát képviselne.
Markó szerint, ami a koalíciót illeti, túl sok habozásnak és bizonytalanságnak, túl sok visszavonulásnak, visszalépésnek lehetnek tanúi.
„Nehéz helyzetben vagyunk. Ilyen helyzetekben mindenki nagyon figyel a közmegítélésre, egyikünk sem lett népszerűbb az elmúlt időben hozott intézkedések miatt, de úgy gondolom, egy stabil, erős koalíció túlteheti magát ezeken a pillanatokon, és lassan-lassan rá kell térnünk a gazdaságélénkítő intézkedésekre" – vélekedett Markó.
„Nem a koalíció bomlasztása a mi érdekünk, hanem a koalíció stabilitásának erősítése, tevékenységének jobbítása a célunk" – szögezte le az RMDSZ-elnök.

Markó: nem támogatjuk a bizalmatlansági indítványt

Szabadság, 2010. szeptember 29.

Markó Béla RMDSZ-elnök keddi sajtótájékoztatójában bejelentette: a szövetség parlamenti képviselői nem szavazzák meg azt bizalmatlansági indítványt, amelyet nem ők kezdeményeztek.

„Ha majd úgy gondoljuk, hogy ez a koalíció már nem életképes, vagy nem maradhat már ez a kormány, akkor ezt nyíltan kimondjuk, nem egy mások által benyújtott bizalmatlansági indítvány megszavazása révén. Nem támogathatunk egy olyan bizalmatlansági indítványt, amelyet nem mi kezdeményeztünk, jelenleg pedig nem áll szándékunkban ilyesmi" – magyarázta Markó.
Arra a kérdésre, miszerint akadhatnak-e olyan RMDSZ-es képviselők, akik mégis megszavazzák a bizalmatlansági indítványt, Markó nemmel válaszolt. „Többféle híresztelés látott már napvilágot, ami az RMDSZ-t vagy egyes parlamenti képviselőit illeti, de tudniuk kell, hogy amikor döntés született, mi mindig fegyelmezettek voltunk, és az RMDSZ-es kollégák tiszteletben tartották a többségi döntéseket" – mondta Markó.
Markó Béla szerint az ellenzék tagjainak örülniük kellene, hogy nincsenek hatalmon ezekben a nehéz időkben. „Nem sietnék kormányra, inkább örülnék, hogy másokat terhel ez a felelősség" – vélekedett Markó, majd hozzátette: az ellenzéknek nem sikerült bebizonyítania, hogy alternatívát képviselne. Markó szerint, ami a koalíciót illeti, túl sok habozásnak és bizonytalanságnak, túl sok visszavonulásnak, visszalépésnek lehetnek tanúi. „Nehéz helyzetben vagyunk. Ilyenkor mindenki nagyon figyel a közmegítélésre, egyikünk sem lett népszerűbb az elmúlt időben hozott intézkedések miatt, de úgy gondolom, egy stabil, erős koalíció túlteheti magát ezeken a pillanatokon, és lassan-lassan rá kell térnünk a gazdaságélénkítő intézkedésekre" – vélekedett Markó.
„Nem a koalíció bomlasztása a mi érdekünk, hanem a koalíció stabilitásának erősítése, tevékenységének jobbítása a célunk" – szögezte le az RMDSZ-elnök.

Herta Müller: Nem félek a Szekuritátétól

Krónika, 2010. szeptember 29.

A 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett Herta Müller írónő (képünkön) hétfői bukaresti sajtótájékoztatóján kijelentette: már nem retteg a Szekuritátétól. „Nem félek, pedig tudom és érzem, hogy nyomon követnek. Ott vannak mindenhol Romániában, fontos pozíciókat töltenek be" – mondta az írónő, hozzátéve, hogy a titkosszolgálat mostani céljai nem egyeznek meg a diktatúra alattiakkal.

„Romániának nem kedvez ez a helyzet. Olyan személyek, akik a diktatúra kiszolgálói voltak, kapcsolataik révén behálózzák az országot, és olyan pozíciókat foglalnak el a romániai társadalomban, amelyeket egyenes gerincű, demokratikusan gondolkodó embereknek kéne elfoglalniuk, akik többre lennének képesek" – tette hozzá az írónő.

Az írónő Atemschaukel című, legutóbbi regényének főhőse Oskar Pastior erdélyi szász költő, író, akit a Szekuritáté beszervezett. Herta Müller elmondta: Pastiornak nem volt más lehetősége. A költőt 1954-ben a Szovjetunióba deportálták, ahol munkatáborokban dolgozott. „Amikor hazatért, írt néhány verset a lágerről. A Szekuritáté emberei egy összetört embert környékeztek meg. Ha nem fogadta volna el az ajánlatukat, börtönbe zárják" – mondta az írónő, aki szerint minden besúgó esete más, meg kell vizsgálni az együttműködés körülményeit, és azt, hogy milyen jelentéseket adott az illető.
Az írónő azt is elmondta, hogy az irodalmi Nobel-díj csak külsőségekben változtatta meg az életét. „Anynyi változott, hogy amikor Romániába jövök, sajtókonferenciákat kell tartanom, a magánéletemben azonban nem változott semmi" – fogalmazott Herta Müller, bevallva, hogy a díj megnyerése óta nem írt semmit, mert el kell telnie néhány évnek egy regény befejezésétől, amíg elkezd egy újabb könyvön dolgozni. Arra a kérdésre, hogy mi a legkedvesebb emléke Romániával kapcsolatban, az írónő nem válaszolt, azonban beismerte, hogy szereti a miccset és a zakuszkát, és néhány csodálatos embert is ismer az országból, akikhez igaz barátság fűzi. „Ha több olyan ember élne itt, mint ők, ez az ország nem itt tartana" – fogalmazott. Herta Müller kedden Bukarestben részt vett a Humanitas Könyvkiadónál román nyelven megjelent két regényének bemutatóján.

Állami kitüntetésben részesítette Băsescu Hajdú Gábor volt egészségügyi minisztert

Transindex, 2010. szeptember 29.

Cseke Attila egészségügyi miniszter javaslatára, Traian Băsescu államfő kedden a "Hűséges szolgálatért" Országos Rend lovagi rangú kitüntetését adományozta Hajdú Gábor volt egészségügyi miniszternek, a SMURD Rohammentő szolgálat 20 éves fennállása kapcsán.

Az indoklás szerint, Hajdú Gábor miniszter írta alá a tárca nevében az első valós együttműködési protokollumot a Belügyminisztériummal, a SMURD Rohammentő szolgálat működéséről és összetett működéséről. Ugyancsak az ő minisztersége alatt indult el az első eszközbeszerzés a SMURD-nak: elindították a közbeszerzést annak a két helikopternek a megvásárlására, amelyek 2004 óta ma is üzemelnek, a Világbank támogatásával, 33 életmentő járművet vásároltak, amellyel kiegészítették a közúti balesetekhez bevetett, akkor összesen 5 autóból álló gépjármű-parkot és elkezdték a SMURD Rohammentő szolgálatnak mentőautókkal való ellátását.

Hajdú Gábor 1998. október 7. és 2000. december 8. között töltötte be, az RMDSZ képviseletében, az egészségügyi miniszteri tisztséget.

ERDÉLY

Lemondásra szólított fel az EMI

Szabadság, 2010. szeptember 29.

Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) szervezete közleményben szólította fel tegnap László Attila kolozsvári és Bíró Rozália nagyváradi alpolgármestereket, hogy mondjanak le tisztségeikről.

A magyar érdekvédelem kérdéseinek kivívásában egy közösségi elöljárónak akarnia és tudnia kell részt vállalni, különben nem méltó pozíciójának betöltésére – olvasható az EMI közleményében. A szervezet László Attila számlájára írja a Mátyás-szoborcsoport munkálatainak átláthatatlanságát, az iskolaépület nélkül maradt Brassai Sámuel Elméleti Líceum, a magyar helységnévtáblák és feliratok elhelyezésének kudarcba fulladt ügyét, a magyar emlékek fokozatos eltünedezését a szerintük multikulturális olvasztótégellyé vált városból. A maga során Bíró Rozália ténykedéséhez fűződnek a botrányosnak minősített utcanév-fordítások (Bánat utca, Galaktikon Gála utca stb.), a történelmi magyar utcanevek eltávolítása, a Matica Slovenska szlovák soviniszta szervezet egykori elnöke, Kozacsek kanonok mellszobrának a város polgárai nevében való átvétele, továbbá a magyar nyelvű formanyomtatványok hiánya és a magyar nyelvű ügyintézés ellehetetlenítése – összegez a közlemény.

KÁRPÁT-MEDENCE

Új Szó: Kövér László csak az MKP-val fog találkozni, a Hidat kikosarazta

MTI, 2010. szeptember 29.

Nem kíván találkozni a szlovákiai Híd párt képviselőivel Kövér László. Az Országgyűlés elnöke csütörtökön érkezik Pozsonyba kétnapos látogatásra, ám a szlovákiai magyar pártok közül csak a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével tárgyal majd - írja az Új Szó című pozsonyi magyar napilap szerdán. Kövér Hivatalos programjából kiderül, hogy nem lesz Bugár–Kövér találkozó. "Mi próbáltuk kezdeményezni, először azt a választ kaptuk, hogy talán húsz percet sikerül szorítani az elnök úr programjából, végül azt mondták, hogy ilyesmire nem lesz lehetőség" – nyilatkozta a lapnak Bugár Béla, a Híd elnöke. Kövér csütörtök délután az MKP székházába látogat, ahol Berényi József pártelnökkel közös sajtótájékoztatót tart.

Vollebaek végez Pozsonnyal és Budapesttel is

Nbépszabadság, 2010. szeptember 28. – Kis Tibor

Hamarosan véget érhet ­Knut Vollebaek EBESZ-főbiztos közvetítői missziója a magyar–szlovák viták rendezésében – erre utal legalábbis mindaz, ami elhangzott a kisebbségi főbiztos és Németh Zsolt keddi közös sajtótájékoztatóján.

A magyar külügyi államtitkár kijelentette: hazánk a jövőben kétoldalú keretek között kívánja tartani a magyar–szlovák viták elsimítását célzó erőfeszítéseket.
Az EBESZ közelmúltban újjáválasztott norvég tisztségviselője magyar kérésre tavaly kapcsolódott be a szlovák nyelvtörvény nyomán kirobbant vita csillapításába. Azóta többször járt közvetítőként a két szomszédos fővárosban. Mostani budapesti látogatása után is Pozsonyba utazik. Vollebaek eddig több tucat ajánlást dolgozott ki a szlovák államnyelvtörvény sérelmezett cikkelyeinek enyhítésére – ezeket Pozsony vagy akceptálta, vagy figyelmen kívül hagyta.

Az EBESZ-tisztségviselő elmondta: szerinte a szlovák nyelvtörvény eddig nem okozott súlyos károkat a szlovákiai kisebbségeknek – így az ott élő magyarságnak sem. Ígérete szerint az EBESZ a múlt héten elfogadott pozsonyi kormányzati módosításokkal kapcsolatban szintén ajánlásokat tesz majd a szlovák kormánynak. Megnyugtatónak nevezte, hogy a két ország kapcsolatai javultak az elmúlt hónapokban, és emlékeztetett rá, hogy hivatala mindig is arra buzdította a feleket, hogy a vitás kérdéseket kétoldalú tárgyalásokon próbálják megoldani. Reményét fejezte ki, hogy a két ország a korábbi állapotokhoz képest előre tud majd lépni a kormányközi kapcsolatokban. ­Vollebaek azt is jelezte, hogy Budapesten nemcsak a szlovák nyelvtörvényről, hanem a magyar kettős állampolgársági jogszabályról is szót váltott partnereivel, de részletekre nem tért ki.

Németh nagy segítségnek minősítette az EBESZ-főbiztos eddigi misszióját, de csupán „első lépésnek" mondta a múlt heti pozsonyi kormányzati döntéseket a nyelvtörvény módosítása ügyében. Ezeket további lépéseknek kell majd követniük – hangoztatta és hozzátette: bízik benne, hogy Vollebaek múlt nyári ajánlásainak csomagja további mérlegelés tárgya lesz Pozsonyban.

Németh szerint a magyar kettős állampolgárság ügyében a legutóbbi időkben érzékelhetően változott a szlovák álláspont, mindazonáltal ez még így sem világos. Egyetértésre törekszünk Pozsonnyal ebben az ügyben is – hangsúlyozta a külügyi államtitkár.

EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ

Román EP-képviselő Tőkés-ellenes támadása

Nyugati Jelen, 2010. szeptember 29.

Corina Creţu, PSD-s EP-képviselő azt állítja, Tőkés László EP-alelnök legutóbbi, autonómia kiterjesztésére vonatkozó nyilatkozatai igazolják, hogy okkal kérte leváltását.

"Nem találhatsz ki mindenféle elképesztő autonómiát, amely nem egyéb, mint a magyarok felsőbbrendűségére alapozott etnikai alapú szeparatizmus. Európának éppen elég gondja van a növekvő idegengyűlölettel, a rasszista megnyilvánulásokkal, a kisebbségeket érintő diszkriminációval, nincs szükség egy EP-alelnök «hozzájárulására»" fejti ki Corina Creţu, egy, MEDIAFAX-nak eljuttatott közleményben.
Az EP-képviselő szerint Tőkés "az elmúlt 20 évben kifejtettet folyamatos, és heves, szélsőséges, horthysta megnyilvánulásaival elveszítette minden hitelét és jogát, hogy bárkire mutogasson, vagy nacionál-kommunista, nacionál-soviniszta jelzőket aggasson".
"Nevetséges, hogy egy országban, amelyben a kisebbségek számára ilyen demokratikus feltételeket teremtetett, éppen egy etnikumközi konfliktust gerjesztő személyiség kiabáljon ilyen hevesen. De főként nagyon aggasztó, hogy egy ilyen drámai gazdasági, szociális helyzetben a magyar közösség egyik politikai vezetője soviniszta, irredenta elveket népszerűsít, ahelyett, hogy Románia minden polgára számára megfelelő megoldásokat keresne, most a PD-L–RMDSZ kormányzás sorozatos hibáinak láttán", nyilatkozta Corina Creţu, az EP fejlesztési bizottságának alelnöke.
Tőkés László, az EP alelnöke hétfőn, nagyváradi sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta, "a román politikum egyetértésével és kölcsönös megegyezéssel" szeretne területi autonómiát Biharban és Szatmárban is.
Tőkés László hétfőn a román politikusok, nyáron, a Bálványosi Szabadegyetemen elhangzott székelyföldi autonómiával kapcsolatos nyilatkozataira érkezett vádaskodásaikra válaszolt.
Corina Creţu (EP-képviselő – szerk.megj.), aki munkatársa volt Ion Iliescu egykori államelnöknek kérte leváltásomat az EP alelnöki funkciójából", nyilatkozta Tőkés.
A volt püspök kifejtette, az ellene indított "nacionalista-soviniszta lejárató kampány" része volt Titus Corlăţean, PSD-s szenátor, Mihai Voicu PNL-s szóvivő és Bogdan Diaconu, PC alelnök nyilatkozata és legnagyobb meglepetésére a PD-L-s "szövetségesei" is csatlakoztak ezekhez.
"Ragaszkodunk a romániai magyar közösség autonómiájához, a területi autonómiához ott, ahol a magyarság többségben van. A demokratikus európai normák szerint jogunk van az autonómiához. Nem akarunk függetlenséget, nem akarunk elszakadást, tiszteletben tartjuk Románia területi egységét", nyilatkozta Tőkés.
Kifejtette, nemcsak a Székelyföldön, de ezen kívül eső részeken is támogatja az autonómiát.
"Szándékunkban áll – a román politikum beleegyezésével, kölcsönös egyezség alapján – más régiókban is bevezetni a területi autonómiát, például a Partiumban, Bihar és Szatmár megyékben, ahol relatív többségünk van", hangsúlyozta Tőkés.
Kiemelte, egy ilyen autonómia előnyös lenne a területen élő románok számára is és példaként a Spanyolországi Katalóniát hozta fel, ahová Tőkés szerint "ezer és ezer spanyol költözik", mert magas az életszínvonal.
Tőkés László azt is kifejtette, hogy levelet küldött az EP elnökének, Jerzy Buzeknek, kéri tőle támogassa a román politikusok támadásainak leállításában, mert ez "az egykori nacionál-kommunista légkör újrateremtéséhez vezet". (Mediafax)

Cimkék: