Vétkesek közt cinkos, aki néma
Háromszék, 2010. november 13. - Farcádi Botond
Mintha visszafelé léptünk volna az időben és rég letűntnek hitt korok szelleme támadt volna fel újult erővel, oly gátlástalan rágalomhadjárat indult ismét Tőkés László ellen: hazaárulással, alkotmányos rend elleni cselekedetekkel, összeesküvéssel, de még a Szekuritátéval való együttműködéssel is vádolják a temesvári forradalom hősét.
Legyinthetnénk, nincs semmi gond, néhány szélsőségesen nacionalista politikus hőbörög mindössze, így akarva szavazatokat szerezni, a többség azért nem ennyire elvetemült. Csakhogy éppen ez a gond: ha alaposan megnézzük, kik állnak a lejáratás mögött, láthatjuk, hogy nem is oly jelentéktelen erők ezek. Azon nem lehet ugyan csodálkozni, hogy egy volt szekus alapította zsebpárt alelnöke egyenesen besúgónak minősíti Tőkést, és — kihasználva az alkalmat az államfő szapulására — kéri az állami kitüntetés vissza¬vonását. De az mégiscsak aggasztó, hogy a felmérések szerint vezető politikai alakulattá előlépett Szociáldemokrata Párt kolozsvári vezetője az említett koholmányokkal állt elő, amikor az Európai Parlament alelnöke a jogos székelyföldi autonómiatörekvésekről beszélt. És cselekedetéről, nyilatkozatairól minden bizonnyal tudnak felettesei is, akik nem cáfolják kijelentéseit, nem ültetik le a vádaskodót, mert minden bizonnyal politikai tőkét kívánnak kovácsolni az ügyből, és mert maguk is rabjai a múlt rendszer mentalitásának, szokásainak, beidegződéseinek. Mégis, a legriasztóbb talán az, hogy eme beteg fantázia szüleményeit a szervezett bűnözéssel és terrorizmussal foglalkozó ügyészség nem veti el és több hónap után sem zárja le az ügyet.
Persze, a célpont sem véletlen. Azt a Tőkés Lászlót támadják most minden oldalról, aki annak idején szembekerült a kommunista hatalommal és aki húsz éve következetesen kiállt a magyar közösség célkitűzéseiért, nem bocsátkozott kérészéletű alkukba, nem sikerült őt elhallgattatni.
És most mégis csend honol. Tőkés László mellett csak az általa alapított Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács foglalt állást. Nem szólnak a román pártok, hallgatnak a magyar pártok is. Pedig vétkesek közt cinkos, aki néma.
Levélbontó - Néhány adat a Babeş–Bolyai egyetemről
Szabadság, 2010.november 13. - Nagy László
A Szabadság október 22-i számában idézeteket közöl Tőkés László leveléből, amelyet Angela Merkel német kancellár felvilágosítása céljából írt a Babeş–Bolyai egyetem történetéről; Merkel asszonyt ugyanis nemrég az egyetem díszdoktorává választották. Az idézetek azonban sajnos (talán rövidítés céljából) tévedéseket tartalmaznak. Mielőtt ezekre rátérnék, egy más dolog is érdekel: a németek lelkiállapota (együttérzésének lehetősége) a két vesztes háború után, amelyről nem sikerült eddig adatokat szereznem, ez befolyásolná ugyanis a levél befogadóképességét.
A közép- és újkorban (1815-ig) nagyrészt a német nyelvterületen létezett a Német–római császárság, egy laza államszövetsége a rengeteg közép európai feudális német államocskának. Ezen államszövetség nyoma, hogy Németország ma is több kisebb német állam „államszövetsége". Az „egységesebb" Németország fokozatosan alakult ki 1815 után egészen 1871-ig – ekkor csatlakozott utolsónak Elzász-Lotaringia, amelyet XIV. Lajos francia „napkirály" foglalt el erőszakkal (1648) és kezdett „franciásítani". A francia–porosz háború (1871) állította vissza (?) a „régi" német hovatartozást. A vesztes első világháború ezt újra visszaírta, majd Franciaország II. világháborús csúfos veresége 1940-ben újra átírta. Igaz, ideiglenesen, mert a II. világháború vége megint Franciaországhoz csatolta. Az első világháborúban Németország komoly területet vesztett az akkor újraalakuló Lengyelország javára, amely 1831 óta a cári Oroszország része volt, ugyanis ez tengeri kikötőt óhajtott, emiatt Poroszországot kettészakította (emiatt tört ki a II. világháború, lásd danzigi korridor). A világháború végén ugyan Lengyelország megmaradt, de óriási keleti területeit rabolta el a Szovjetunió, amelyeket Németország „ősi" keleti részének Lengyelországhoz való csatolásával pótoltak (igaz, innen sok millió németet ki is zsuppoltak sürgősen).
Ezt a területi veszteséget a hitlerizmus tényétől lelki traumába esett Németország ma szó nélkül (sőt, bűntudattal) viseli, de (saját példámból kiindulva) alighanem fájdalmasan gondol vissza a sok megalázásra még akkor is, ha – kétségtelenül – ebben elsősorban ő a hibás. Ahogy mi sem vagyunk bűntelenek két világháború elvesztéséért. Hát ezért érdekel a németek titkos lelkiállapota, amely befolyásolhatja, mennyire érzik át a magyarok traumáit, akár egyetemi szinten is.
Rátérve Tőkés László egyetemtörténeti tévedéseire: – egyetemünket modern formában (több évszázados előzmények után) 1872-ben alapították, de ez nem Bolyai János, hanem Ferencz József akkori magyar király nevét viselte; ezt az egyetemet 1919-ben katonai erővel foglalta el – teljes ingó és ingatlan leltárral – a román katonaság, és ebben, ezzel alapította az I. Ferdinánd (és nem V. Babeş) egyetemet. A katonaság által kitelepített tanszemélyzet jó része egyetlen ceruzával menekült Szegedre; velük működtette (és látta el épülettel, mindennel) a továbbiakban a Ferenc József Tudományegyetemet a magyar állam. A II. bécsi döntéskor a Ferdinánd egyetem (a mozgatható leltár jó részével) Szebenbe költözött át 1940 szeptemberében. A szegedi egyetem professzoraival és más személyzettel formálisan visszaköltözött Kolozsvárra a Ferenc József Egyetem, de felszerelését Szegeden hagyta. Volt és visszakapott épületeit a magyar állam új ingó leltárral látta el (1940–1941). A világháború végén a Ferdinánd egyetem tanszemélyzete a leltárral visszaköltözött Kolozsvárra a magyar egyetem épületeibe (1945). Ugyanakkor, a botrány elkerülésére és a megkötendő békeszerződésre való tekintettel, a román állam Groza kormánya törvényerejű rendelettel (és a király aláírásával) megszüntette a Ferenc József Egyetemet, de megalapította a Bolyai Tudományegyetemet 1945 májusában, e célra egyetlen épületet, a volt református leányiskolát, a De Gerando épületét) és ennek felszerelését biztosította. Ezt később még két középiskola (Marianum és közgazdasági iskola) épületével bővítette 1946–48-ban. 1959-ben a párt utasítására, tanügyminisztériumi rendelettel (tehát törvénytelenül) egyesítették a Babeş és Bolyai egyetemet, Babeş-Bolyai néven.
Jó, ha tisztán látunk: formálisan a Bolyai egyetemet alapító törvényerejű rendelet ma is érvényben van, miniszteri rendelet ezt meg nem szüntetheti. Ha ez nem így van, cáfolatot hálásan fogadok.
Kövér elment Csaba királyfihoz
MTI, 2010. november 13.
Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan társadalomra van szükség, amely átérzi a történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével - mondta szombaton Nyárádszeredában az Országgyűlés elnöke.
Az Országgyűlés elnöke Csaba királyfi szobrának - Blaskó János alkotásának - felavató ünnepségén vett részt többek között Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) és Iszák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével.
A romániai magyar sajtó sokat foglalkozott az elmúlt napoknak a szobor ügyével. A Krónika előző napi számában például emlékeztetett: a Fidesztől ajándékba kapott műalkotást az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) a Bocskai téri parkba szerette volna elhelyezni, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) többségben lévő önkormányzati képviselői azonban - mint a lap fogalmazott - bizonyos bürokratikus lépések be nem tartására hivatkozva meghiúsították a polgáriak tervét.
Ezután azonban a református egyház lelkésze és presbitériuma felajánlotta, hogy ha már köztéren nem állhat Blaskó János alkotása, akkor kapjon helyet a templomkertben. Ennek ellenére szombaton együtt ünnepelt Dászkel László, a kisváros RMDSZ-es polgármestere és Kövér László.
A templomkertben tartott ünnepségen Kövér László avató beszédében a magyar történelmi emlékezet fontosságára hívta fel a figyelmet, megállapítva: a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, a magyarság viszont már nagyon régen volt igazán győztes. Csaba királyfi színe előtt tegyünk magunkban csendes fogadalmat, hogy valamennyien mindent megteszünk, ami hatalmunkban áll, annak érdekében, hogy színre léphessen végre egy olyan magyar nemzedék, amely már nem egy vesztes magyarság nemzedéke lesz, egy olyan új magyar nemzedék, amely történelmi győztesként írhatja tovább könyveinket - mondta a szónok, hozzáfűzve: a magyar újrakezdés könyvének első fejezetét a jövőben együtt írhatjuk meg, Nyárádszeredától Budapestig.
Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan magyarországi társadalomra van szükség, amely átérzi történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke. Szerinte olyan politikára és politikusokra van szükség Erdélyben és mindenhol, akik a magyarság érdekeit képviselik az idegenségben, nem pedig az idegenség érdekeit a magyarság körében.
Az ünnepség után a magyar sajtó képviselői előtt Kövér László utalt azokra az erőszakosan húzott határokra, amelyek elválasztották a magyarországi magyarokat nemzettársaiktól. Szerencsére a történelem most olyan fordulatot vett - mondta -, amelynek eredményeképpen egy tágabb közösséghez, az Európai Unióhoz csatlakoztunk. A házelnök szerint ez már nem csupán közös piac, hanem egyfajta értékközösség is, amely lehetővé teszi, hogy ezek a bennünket elválasztó politikai határok egyre kevésbé bírjanak jelentőséggel.
Kifejezte reményét: az Európai Unió egyszer majd képes lesz a mostaninál több időt és energiát fordítani arra, hogy döntéseiben nagyobb hangsúlyt helyezzen az említett közös értékekre. Akkor azt is elérjük, hogy akár egy székelyföldi autonómia megteremtése révén a székelyföldi, erdélyi magyar emberek ne érezzék magukat másodrendű polgárnak saját szülőföldjükön - mondta a sajtónak Kövér László.
ERDÉLY
Máté András RMDSZ-képviselő a kettős állampolgárságról
Krónika, 2010. november 12. – Máté András, parlamenti képviselő
„A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe?"
Kettős állampolgárság: cél vagy eszköz?
Nagyjából lecsengett a kettős állampolgárság odaítélését törvényre emelő, szimbolikusnak kikiáltott augusztus 20. körüli eufória. A magyar politika kétségbevonhatatlan adóssága a környező országokban élő magyarság helyzetének rendezését illetően, törlesztődni látszik. Még akkor is, ha 2004. december 5-nek sok helyütt igen valósan megnyilvánuló traumája nem egyszerűen kiheverhető. Trianon lelki szégyene – ahogy a jogszabály kezdeményezői nevezték – azért lehet jogos megközelítése annak a napnak, mert akkor a kettős állampolgárság népszavazás útján történő jóváhagyása sokkal erőteljesebb szimbolikus jelentőséggel bírt volna, mint utólagos odaítélésének mai, pragmatikus értelmezése.
Nem véletlenül. A fekete gyertya, amelyet ama december után, a csíksomlyói zarándoklat alkalmával az erdélyiek a magyar parlamentbe küldtek, korántsem a harag, de sokkal inkább a fájdalom jelképe volt.
Bárhogyan is fújnának a szelek ebben a nem ritkán huzatos Kárpát-medencében, dicséretesnek tartom, hogy a kettős állampolgárság ügyében a magyarországi pártok konszenzusra jutottak. Ez a konszenzus mára olyan irányba módosult, hogy nemrégiben nyilatkozatok szintjén kiderült: választójogot is kaphatnak a határon túli magyarok.
Hiszem, hogy felelős erdélyi politikusként az – ehhez elkerülhetetlenül szükséges – alkotmánymódosításon túlmutató „miértek" megválaszolása sokkal fontosabb. Nem vonom kétségbe, hogy a választójog lakhelyhez kötésének eltörlését elsősorban a jóhiszeműség vezérli.
Bevallom, az akkori álláspont kissé beárnyékolja felhőtlen és őszinte örömömet azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi kormányzó párt választójogot szándékozik adni a határon túl élő magyarságnak.
Anélkül, hogy az anyaországi állampolgárok ezzel kapcsolatos viszonyulását elemezni akarnám – bár meggyőződésem, hogy nem övezi osztatlan lelkesedés ezt a szándékot sem – felmerül bennem a kérdés: a magyar állampolgárság odaítélése mögött valóban egy szimbolikus igazságtételt célzó gesztus húzódik, vagy sokkal inkább egy politikai alakulat perspektivikus, stratégiai tervezése? Cél-e vagy eszköz az anyaországi politikai elit számára a határon túli közösség?
Köztudott, hogy Európa több országában is szavazhatnak anyaországuk parlamentjére a kisebbségben élők. Jogosnak érzem ama kérdést, hogy az elvi jóhiszeműség szintjén a kettős állampolgársággal járó szavazati jog valójában milyen célt szolgál? A határon túli magyarok számára ugyanis mindig létkérdés volt, hogy saját képviselőiket juttathassák a román parlamentbe. Tágabb értelemben, az elmúlt évek kelet-európai, kiemelten romániai politizálásának tanulsága pedig egyértelműen az, hogy mindez csak szervezett formában lehetséges, és nem érdemes kimaradni a döntésből, különben Bukarest dönti el, hogy mi jó a sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti magyarnak.
Következésképpen kérdésként fogalmazom meg az általam képviselt közösség felé: mi lenne számára, számunkra a kettős állampolgárság – szavazati jog konstrukció törvény általi szavatolásának tényleges, pragmatikus leképződése? Az eufórián innen és túl, minden potenciális kettős állampolgártól kérdezem: létezik-e megnyugtató válasz A kettős állampolgárság – cél vagy eszköz kérdésre? A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jog vajon nem éppen azt kellene szavatolja, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe?
Kettős állampolgárság: cél vagy eszköz?
Szabadság, 2010. november 15 - MÁTÉ ANDRÁS, a szerző parlamenti képviselő
Nagyjából lecsengett a kettős állampolgárság odaítélését törvényre emelő, szimbolikusnak kikiáltott augusztus 20. körüli eufória.
A magyar politika kétségbevonhatatlan adóssága a környező országokban élő magyarság helyzetének rendezését illetően, törlesztődni látszik. Még akkor is, ha 2004. december 5-nek sok helyütt igen valósan megnyilvánuló traumája nem heverhető ki egyszerűen. Trianon lelki szégyene – ahogy a jogszabály kezdeményezői nevezték – azért lehet jogos megközelítése annak a napnak, mert akkor a kettős állampolgárság népszavazás útján történő jóváhagyása sokkal erőteljesebb szimbolikus jelentőséggel bírt volna, mint utólagos odaítélésének mai, pragmatikus értelmezése.
Nem véletlenül. A fekete gyertya, amelyet ama december után, a csíksomlyói zarándoklat alkalmával az erdélyiek a magyar parlamentbe küldtek, korántsem a harag, de sokkal inkább a fájdalom jelképe volt.
Bárhogyan is fújnának a szelek ebben a nem ritkán huzatos Kárpát-medencében, dícséretesnek tartom, hogy a kettős állampolgárság ügyében a magyarországi pártok konszenzusra jutottak. Ez mára olyan irányba módosult, hogy nemrégiben nyilatkozatok szintjén kiderült: választójogot is kaphatnak a határon túli magyarok.
Hiszem, hogy felelős erdélyi politikusként az – ehhez elkerülhetetlenül szükséges – alkotmánymódosításon túlmutató „miértek" megválaszolása sokkal fontosabb. Nem vonom kétségbe, hogy a választójog lakhelyhez kötésének eltörlését elsősorban a jóhiszeműség vezérli.
Bevallom, az akkori álláspont kissé beárnyékolja felhőtlen és őszinte örömömet azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi kormányzó párt választójogot szándékozik adni a határon túl élő magyarságnak.
Anélkül, hogy az anyaországi állampolgárok ezzel kapcsolatos viszonyulását elemezni akarnám – bár meggyőződésem, hogy nem övezi osztatlan lelkesedés ezt a szándékot sem –, felmerül bennem a kérdés: a magyar állampolgárság odaítélése mögött valóban egy szimbolikus igazságtételt célzó gesztus húzódik, vagy sokkal inkább egy politikai alakulat perspektívikus, stratégiai tervezése? Cél-e vagy eszköz az anyaországi politikai elit számára a határon túli közösség?
Köztudott, hogy Európa több országában is szavazhatnak anyaországuk parlamentjére a kisebbségben élők. Jogosnak érzem ama kérdést, hogy az elvi jóhiszeműség szintjén a kettős állampolgársággal járó szavazati jog valójában milyen célt szolgál? A határon túli magyarok számára ugyanis mindig létkérdés volt, hogy saját képviselőiket juttathassák a román parlamentbe. Tágabb értelemben, az elmúlt évek kelet-európai, kiemelten romániai politizálásának tanulsága pedig egyértelműen az, hogy mindez csak szervezett formában lehetséges, és nem érdemes kimaradni a döntésből, különben Bukarest dönti el, hogy mi jó a sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti magyarnak.
Következésképpen kérdésként fogalmazom meg az általam képviselt közösség felé: mi lenne számára, számunkra a kettős állampolgárság-szavazati jog konstrukció törvény általi szavatolásának tényleges, pragmatikus leképződése? Az eufórián innen és túl, minden potenciális kettős állampolgártól kérdezem: létezik-e megnyugtató válasz „A kettős állampolgárság – cél vagy eszköz" kérdésre? A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthet-e négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jognak vajon nem éppen azt kellene szavatolnia, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe?
Sógor a Székelyföld és Tibet autonómiájáról
Krónika, 2010. november 15.
A tibeti nép és a székelység autonómiatörekvései között vont párhuzamot egy szombati kovásznai rendezvényen Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő.
A helyi Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a Fábián Ernő Népfőiskola meghívására tartott előadásában az RMDSZ-es politikus kifejtette: a dalai láma és a tibeti menekültek tudatosan készülnek az autonómiára, felkészültek arra, hogy akár holnap visszatérhetnek Tibetbe és önrendelkezési hatáskört kapnak.
Sógor szerint nem elképzelhetetlen, hogy a nagyfokú autonómiával rendelkező Hongkong és Makaó után Tibet is autonómiához juthat, ha Kína felismeri, hogy a tibeti nép nem függetlenségre, hanem egy valóban tartalmas politikai autonómiára törekszik az ország területi integritásának tiszteletben tartásával.
„A Székelyföldön is azon munkálkodunk, hogy megértessük: az ország integritását nem veszélyezteti az autonómia, hanem olyan eszköz, amely a békés egymás mellett élés feltételeit megteremti. Amikor párbeszédet folytatunk, le kell győznünk a románok félelmeit, meg kell magyaráznunk nekik, hogy gazdaságilag is jövedelmező egy adott országban egy autonóm terület működése" – fejtette ki a képviselő, aki szerint fontos lépést jelentene a székelyföldi önrendelkezés felé a különböző intézmények decentralizációja is.
Olyan új alkotmány kell, amely az értékeket foglalja magába" – Kolozsváron járt Répás Zsuzsanna magyarországi helyettes államtitkár
Szabadság, 2010. november 15. – KISS GÁBOR
Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nemzetpolitikában ne újrakezdésről, hanem újat kezdésről beszélhessünk – ezzel a gondolattal nyitotta meg Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs Megyei Szervezete és az Evangélikus-Lutheránus Püspökség közös rendezvényét pénteken délután, Kolozsváron, amelynek meghívottja Répás Zsuzsanna, Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának helyettes államtitkára volt – a politikus szombaton előadást tartott a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok 5. Konferenciáján is.
Mátis Jenő felvezetőjében kifejtette: szerinte már lehet politikai rendszerváltozásról is beszélni, hiszen a nemzetpolitikába beépült egy-két olyan elem is, amely megbontotta a nemzetpolitika merev struktúráját, ezek pedig a kétharmados többségnek köszönhetőek. Mit jelent a magyar politikai rendszerváltozás, illetve mit jelent, hogy nem újra, hanem újat kezdünk? – tette fel a kérdést Mátis Jenő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs Megyei szervezete és az Evangélikus-Lutheránus Püspökség közös rendezvényén Répás Zsuzsanna kifejtette: az elmúlt 8 év tragikus volt a nemzetpolitikára nézve. Hozzátette: új alapot kell építeni, amelyben egyenrangú magyarokról beszélünk, egységes nemzetről. Az újat kezdés kulcsszava a bizalom, amely az elmúlt időben összetört. Az új bizalom kiépítése akkor kezdődött el, amikor elfogadták a Nemzeti Összetartozás Törvényét, ennek pedig egyenes következménye volt a könnyített honosítási eljárásról szóló törvény.
A nemzetpolitikai államtitkárság helyén sokat gondolkodtak a kormány megalakítása előtt, hiszen több tárcához is köze van, legyen az kultúra, gazdaság vagy külpolitika, azonban úgy látták, hogy a leghatékonyabban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium keretei között működhet. Szerepe elsősorban a koordináció, hiszen egy olyan tárcaközi bizottság része, amelyben 23 államtitkár vesz részt. Répás Zsuzsanna szerint ez azért fontos, mert a nemzetpolitikai érdekeket és gondolkodásmódot át tudják ültetni minden tárcába.
Szórvány és diaszpóra
A nemzetpolitikának két nagy adóssága van a helyettes államtitkár szerint: a szórvány és a diaszpóra, pontosabban az ezekkel való nemtörődés törlesztése. Répás szerint meg kell találni a szórványban az értékeket és a lehetőségeket, s ki kell alakítani egy hosszú távú szórványstratégiát. A diaszpórában élő nyugati magyarság pedig nem jelent anyagi terhet, inkább odafigyelést, hogy őket is a magyar nemzet tagjainak ismerjük el. A nemzet fogalmát újra kell értelmezni, azt kell látnunk, hogy ez nem egy elvont fogalom, hanem egy élő közösség, alapja pedig a közös akarat.
– Meg vagyok győződve arról, hogy olyan új alkotmányt kell alkotnunk, amely az értékeket foglalja magába a preambulumában – kezdte beszámolójának az új alkotmányról szóló részét Répás Zsuzsanna. Mint elmondta, két dologban volt konszenzus az alkotmányozó bizottságban. Ezek egyike a keresztyén gyökerekre való utalás, illetve az egységes magyar nemzet kifejezése. A magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogáról Répás azt nyilatkozta, hogy több lehetőség is van, más országokban például külön jelöltekre lehet szavazni. Sok állam meg tudja ezt a kérdést oldani és hamarosan a magyar kormány is megtalálja azt a módot, hogy a külhoni magyarság akarata is kifejezést nyerjen a magyar parlamentben.
Könnyített honosítás és jogfosztások
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a könnyített honosítás kapcsán kérdezte, hogy a magyar állam fel van-e készülve arra a rohamra, ami januárban megkezdődik? Répás válaszában elmondta: ennek a kérdésnek a megoldására van egy külön miniszteri biztos, Wetzel Tamás, akinek az a feladata, hogy mérje fel a konzulátusok befogadóképességét, illetve kiépítsen egy olyan rendszert, ahol minél könnyebben megy az ügyintézés.
Hogyan viszonyul a magyar állam a magyarságot érő jogfosztásokhoz, jogsértésekhez, atrocitásokhoz? – merült fel egy másik kérdés az est folyamán. Répás szerint más szemlélettel akar a kormány ezekhez a kérdésekhez viszonyulni, azt akarják éreztetni a külhoniakkal, hogy van valaki a hátuk mögött: a magyar állam. Tervezik ugyanakkor egy jogsegély iroda létrehozását is, amely akár konkrét segítséget is nyújthat abban az esetben, ha valakit magyarsága miatt bántanak. Szász Péter hozzászólásában felvetette, fontos lenne Bukarestben is tudatosítani, hogy a magyar állam fellép a külhoni magyarok jogaiért.
Az egyházak a szórvány végvárai
Dáné Tibor Kálmán a szórványstratégiáról beszélve elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE) kiemelt célja a szórvány segítése. Beszélt a magyar házak hálózatáról, amelyek „kulturális autonómiaszigetek". Erdély területén több mint 30 ilyen létezik, amelyeket a szórványstratégia kiépítésekor figyelembe lehet venni. Az EMKE elnöke ugyanakkor elmondta, hogy a nyugati diaszpórával is ki lehet alakítani kapcsolatot, ehhez összeköttetést kell teremteni a nyugati országokban lévő magyar házakkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet (PTI) rektora szerint a szórványmagyarság megtartásában az egyházak is komoly szerepet vállaltak. Az egyházaknak a munkaerőt a teológia biztosítja, ahol a teológiai képzés mellett a diákokban a nemzeti identitástudatot is erősíteni próbálják. Rezi az intézet támogatását kérte Répástól, hiszen elmondása szerint a PTI fenntartásának a költségeit teljes mértékben a fenntartó egyházak vállalják, amelyek anyagi forrásai egyre kisebbek, míg a költségek egyre nagyobbak.
Répás Zsuzsanna elmondta: akkor fognak tudni segíteni a külhoniaknak, ha lesz egy olyan ország, amely egyértelműen kiáll a magyar érdekekért, az elmúlt nyolc évben azonban nem volt ilyen a magyar állam. Kiemelte a szórvány fontosságát, hiszen az itt élőknek vannak megmaradási technikái, amelyeket el lehet tanulni tőlük. Dáné Tibor Kálmánnak válaszolva Répás kifejtette, hogy a szórványt nem lehet leírni, a magyar házak pedig jelenthetnek egy rendszert, amelyet fel lehet használni, bázisokká lehet tenni, amire felépül az ottani közösség magyar élete, élő szövetet kell kialakítani, ami egységessé teszi a magyar nemzetet. Az egyház jelenti ugyanakkor a szórványban a másik bázist, hiszen az egyház sokszor az utolsó bástya templomaival, gyülekezeti termeivel és más ingatlanjaival. Ezért a teológiával olyan kapcsolatot akarnak kiépíteni, amelyikben ez mindig számíthat a magyar állam támogatására.
Kötő József parlamenti képviselő elmondta, hogy bár nem volt szórványstratégia, voltak fontos dolgok, amelyek megvalósultak. Van egy „végvárvonulatunk", amelyre lehet szórványstratégiát építeni. Kötő szerint folytatni kell a kistérségi iskolaközpontok kiépítését, hogy anyanyelven tanulhassanak a gyerekek. Az új tanügyi törvény szerint az állami fejkvóta rendszerbe beilleszkednének az egyházi iskolák is, ez egy új lehetőség, amelynek segítségével elkezdhetnénk az egyházi népiskolai hálózat építését.
Épített örökség, tehetséggondozás, szakoktatás
Vekov Károly hozzászólásában elmondta, hogy ha erős a nemzet, erős az állam is, tehát újra meg kell teremteni az erős nemzetet. Kiemelte, hogy a magyar állam valamikor egy befogadó állam volt, és újra azzá kell tenni. Vadas László az épített örökségre hívta fel a figyelmet, hiszen az utóbbi 20 évben több rombolódott, mint épült. Hozzátette, hogy a tanulmányi kirándulások alkalmával az eldugott, régi kastélyokat is meg lehetne látogatni. Soós Anna a tehetséggondozás fontosságáról és támogatásáról beszélt, mint elmondta, ez a közoktatásban és az egyetemi oktatásban is nagyon jól működik. Vallasek István úgy vélte: az előző magyar kormány megvont néhány olyan támogatást, mint a tankönyvtámogatás oktatók számára vagy az 50 százalékos árleszállítás az utazáskor. A helyettes államtitkár szerint ezek a megvonások alkotmányellenesek voltak, és vissza kell őket állítani. Vallasek ugyanakkor hangsúlyozta a felnőtt oktatás és a szakoktatás fontosságát is. Répás elmondta, hogy ezen a téren az Európai Unió rejt sok lehetőséget, amelyeket nemzeti szempontból is ki kell használni.
Nem engedhetünk az anyanyelv közhasználati jogából
Szabadság, 2010. november 15. – NAGY-HINTÓS DIANA
Kisebbségpolitika vagy stratégiai partnerség? címmel szerveztek értekezletet pénteken délután, Kolozsváron a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok 5. Konferenciája keretében. Ennek meghívottjai Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete, Sógor Csaba EP-képviselő és Horváth István szociológus, a Kolozsváron működő Kisebbségkutató Intézet igazgatója voltak.
– Arra keressük a választ, hogy melyek voltak azok a meghatározó problémák, amelyek feszültséget okoztak a román–magyar kapcsolatokban, illetve milyen irányba halad a két ország közötti viszony – vezette fel a beszélgetést Bognár Zoltán politológus.
Nem engedünk az identitásjogokból
– Románia Magyarországnál kedvezőbb geopolitikai helyzetben van, amelyet megpróbál kihasználni, ám ez nem mindig sikerül. Ennek egyik lehetséges oka a román gazdaság rossz teljesítménye és arculata. Úgy vélem: 20–30 év múlva Magyarország és Románia külkapcsolatai kiegészíthetik egymást. Ezt a román politikusok akkor látták be, amikor elkezdtem Romániában nagyköveti tevékenységemet – magyarázta Füzes Oszkár. Magyarország bukaresti főkonzulja a romániai nemzeti kisebbségek helyzetéről kifejtette: évekre volt szükség ahhoz, hogy Romániában az 1989-es rendszerváltás után a kisebbségekről beszélni lehessen. – Egykor Románia számára a legfontosabb annak bizonygatása volt, hogy Erdély Románia része, és a homogenizációt végre kell hajtani. A román politikai elit már letett az ország területén élő nemzeti kisebbségek erőszakos elnyomásáról, ám arról még nem, hogy a magyarságot belehígítsa a románságba. Ez pedig szembenállást jelenthet Románia és Magyarország között. Mi ezzel tisztában vagyunk. A két ország között csak akkor alakulhat ki jó stratégiai partnerség, ha nem engedünk az identitásjogokból: az anyanyelv közhasználati jogából, az oktatási jogokból és a múlthoz való jogok biztosításából. Nem fordulhat elő, hogy Magyarország külpolitikai érdekei a romániai magyarság hátrányára legyenek – összegzett a nagykövet.
Több pilléren áll a román–magyar kapcsolat
– Az elmúlt húsz évben voltak már utalások arra, hogy milyen volt a két ország viszonya. A kisebbségvédelem területén a bukaresti demokrácia ennyit bír meg – utalt Sógor Csaba EP-képviselő a román oktatási törvénytervezet körül kialakult belpolitikai viszályra. Brüsszelben az a feladatunk, hogy ezen országokat a jó példákkal (olasz vagy a finn kisebbségi modell) hozzásegítsük lemaradásuk behozásához. A Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerség akkor lesz jó, ha jónak mondhatjuk az erdélyi magyarság és az anyaország közötti partnerséget is – hangoztatta Sógor. Hozzátette: Magyarország és az erdélyi magyarok közötti kapcsolat több pilléren áll. Ha nem leszünk képesek magyar–magyar és román–magyar partnerséget építeni, akkor pár év múlva a romákkal kell majd felépítenünk a partnerségi viszonyt – fejtegette az EP-képviselő.
A kollektív jogok tagadásától a konkrétumokig
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem oktatója, a Kisebbségkutató Intézet igazgatója, Horváth István arról értekezett, hogy milyen volt a román–magyar kapcsolat 1990–2000 között. A szakember szerint három időszak határolható el. Az első 1990–1993-ig tartott, amikor Romániában azt állították, hogy a nemzeti kisebbségek csak egyéni és nem kollektív jogokat élvezhetnek. A román alkotmány a kisebbségi kérdést emberi jogi problémaként kezelte, és a román külpolitika irányultsága nem volt egyértelmű – fejtette ki. A második időszak 1993-tól 1996-ig terjedt, amikor Románia kifejezte EU-csatlakozási igényét, illetve ebben az időszakban kül- és belpolitikai lépéseket tett a kisebbségi politika érdekében. A Románia és Magyarország által 1996-ban aláírt kétoldalú alapszerződés közeledést jelentett a kisebbségi kérdést illetően. Az utolsó időszakban a kisebbségekre vonatkozó konkrét törvények, intézkedések születtek, és az eltávolodás helyett problémakezelési rendszer lépett életbe – pontosított a szakember.
Nyitás az elcsatolt nemzetrészek felé
Az idei áprilisi választásokkal új korszak kezdődött Magyarországon a nemzetpolitika terén is. Ami addig volt, az tarthatatlan, és nem folytatható. Ennek az új nemzetpolitikának, amely nyitást jelent az elcsatolt nemzetrészek felé, gyakorlati következményei vannak. Így most egységes nemzetről beszélünk és nyitunk a Kárpát-medencei háttérbe szorult szórvány felé is – kezdte előadását Répás Zsuzsanna, a magyar Igazságügyi és Közigazgatási Minisztérium nemzetpolitikai államtitkára, a konferencia szombati napjának főelőadója. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány már elkezdte Határtalanul címmel új projektjét, amelynek révén több ezer magyarországi iskolás szervezett formában látogat meg egy-egy, az anyaország határán kívül rekedt várost, tanintézetet. Répás Zsuzsanna kitért arra is, hogy felmerült egy korszerű, interaktív tudásközpont, a Magyarság Házának a létrehozása is. Ez az intézmény szintén a határon túli cserekapcsolatok lebonyolításában vállalhat szerepet.
A helyettes államtitkártól megtudtuk: az Orbán-kormány mostani „hívó szava" a nemzeti együttműködés, mert ebből olyan értékeket lehet levezetni, mint a versenyképesség, a lehetőség, az intelligencia és a gyors reagálás.
– A nemzet nem elavult, XIX. vagy XX. századi fogalom, hanem sorsközösség. Ez nem csak a múltról szól, hanem megerősíti a Kárpát-medencei magyarságot. Ennek megvilágítása az oktatás feladata. Ahhoz, hogy a Kárpát-medencei magyarságban kialakuljon egy közös tudásháttér, közelíteni kell a tankönyvek tartalmát is. Ez úgy képzelhető el, hogy a magyar tankönyveket egyfajta segédeszközként használhassák a Kárpát-medencében. Ám az egységes oktatási tér mellett egységes gazdasági teret is létre kell hoznunk – vélekedett Répás Zsuzsanna, aki szerint Magyarország EU-elnöksége történelmi lehetőség a nemzetpolitikai célok érvényesítésére. A meghátráló magatartás nem vezet eredményre, ezen a téren is kezdeményező, aktív szerepet kell vállalnunk – összegzett.
MAGYARORSZÁG
Répás Zsuzsanna: új időszámítás a magyar–magyar kapcsolatokban
Krónika, 2010. november 15. – Kiss Előd-Gergely
Újra kell építeni a bizalmat a magyarországi és a külhoni magyarok között, a második Orbán-kormánynak pedig új nemzetpolitikai alapokra kell építkeznie e téren – jelentette ki Répás Zsuzsanna, a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Kolozsváron.
A politikus a Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által szervezett Újrakezdés helyett újat kezdés – új irány a nemzetpolitikában című péntek esti rendezvényen rendkívül fontosnak nevezte erősíteni az egységes magyar nemzettudatot.
„Amikor nemzetről beszélünk, e mögött nem absztrakt fogalom, hanem létező közösség húzódik meg" – szögezte le a helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna szerint többek között azért kell erősíteni a nemzettudatot, mert még a jelenleg iskolába járó diákok szülei sem tanultak Trianonról, a magyarországi gyerekek kétharmada pedig nem is járt még az anyaország határain kívül. Éppen ezért a jövőben a magyar kormány pályázati úton támogatja az anyaországi diákok erdélyi, felvidéki, kárpátaljai vagy vajdasági tanulmányi útjait – e téren előnyt élveznek a szórványvidéket célzó kirándulások –, ugyanakkor a testvériskolai, -települési kapcsolatok révén a határon túli magyarok is lehetőséget kapnak az anyaországi tanulmányi kirándulásokra.
„Azt szeretnénk, ha oda-vissza alapon testvérkapcsolatok alakulnának ki az iskolák között" – fogalmazta meg várakozásait a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője. Répás elmondta, az áprilisi országgyűlési választások nyomán hatalomra jutott Fidesz-kormány nem folytathatja ugyanazokkal a módszerekkel a nemzet politikai-közéleti problémáinak megoldását, mint Orbán Viktor első kabinetje, hiszen „változtak az idők", és az új kormánynak új nemzetpolitikai alapokra kell építkeznie ahhoz, hogy megvalósulhasson a nemzeti összetartozás. „El lehet feledni a határon túli fogalmat" – szögezte le a hallgatóságnak a budapesti politikus, olyan intézkedésnek nevezve a könnyített honosítási eljárás bevezetését, amely által közjogilag is kifejezésre jut a magyarság kulturális, történelmi egysége.
Méltatta a helyettes államtitkár a hat év szünet után egy héttel ezelőtt összeült Magyar Állandó Értekezletet (Máért), sajnálatát fejezte ki, hogy az eddigi magyar kormányok adósak maradtak a szórványstratégiával. Répás Zsuzsa beszélt Magyarország leendő alkotmányáról is. Kifejtette, olyan új alaptörvényre van szüksége Magyarországnak, amelynek preambuluma tartalmazza a nemzeti összetartozás és a keresztény gyökerekre való hivatkozást. A külhoni magyarok körében a magyar állampolgárság megszerzése iránt tapasztalható fokozott igény kapcsán Répás elmondta, a magyar hatóságoknak úgy kell eljárniuk, hogy az igénylőket ne érje csalódás, azaz ne ütközzenek bürokratikus akadályokba.
Kövér: Olyan államra van szükség, mely óvja nemzetét
MTI, 2010. november 15.
Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan társadalomra van szükség, amely átérzi a történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével – mondta szombaton Nyárádszeredában Kövér László.
Az Országgyűlés elnöke ezen a napon Csaba királyfi szobrának – Blaskó János szobrász alkotásának – a felavatásán vett részt többek között Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnökével és Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével együtt. A romániai magyar sajtó sokat foglalkozott az elmúlt napoknak a szobor ügyével. A Krónika előző napi számában például emlékeztetett: a Fidesztől ajándékba kapott műalkotást az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) a Bocskai téri parkba szerette volna elhelyezni, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) többségben lévő önkormányzati képviselői azonban – mint a lap fogalmazott – bizonyos bürokratikus lépések be nem tartására hivatkozva meghiúsították a polgáriak tervét. Ezután azonban a református egyház lelkésze és presbitériuma felajánlotta, hogy ha már köztéren nem állhat Blaskó János alkotása, akkor kapjon helyet a templomkertben. Ennek ellenére szombaton együtt ünnepelt Dászkel László, a kisváros RMDSZ-es polgármestere és Kövér László.
A templomkertben tartott ünnepségen Kövér László avató beszédében a magyar történelmi emlékezet fontosságára hívta fel a figyelmet, megállapítva: a történelemkönyveket mindig a győztesek írják, a magyarság viszont már nagyon régen volt igazán győztes. „Csaba királyfi színe előtt tegyünk magunkban csendes fogadalmat, hogy valamennyien mindent megteszünk, ami hatalmunkban áll, annak érdekében, hogy színre léphessen végre egy olyan magyar nemzedék, amely már nem egy vesztes magyarság nemzedéke lesz, egy olyan új magyar nemzedék, amely történelmi győztesként írhatja tovább könyveinket" – mondta a szónok, hozzáfűzve: a magyar újrakezdés könyvének első fejezetét a jövőben együtt írhatjuk meg, Nyárádszeredától Budapestig.
Olyan magyar államra van szükség, amely nem rombolja, hanem óvja magyar nemzetét, olyan magyarországi társadalomra van szükség, amely átérzi történelmi sorsközösségét a Kárpát-medence és a nagyvilág minden magyar közösségével – hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke. Szerinte olyan politikára és politikusokra van szükség Erdélyben és mindenhol, akik a magyarság érdekeit képviselik az idegenségben, nem pedig az idegenség érdekeit a magyarság körében.
Az ünnepség után a magyar sajtó képviselői előtt Kövér László utalt azokra az erőszakosan húzott határokra, amelyek elválasztották a magyarországi magyarokat nemzettársaiktól. Szerencsére a történelem most olyan fordulatot vett – mondta –, amelynek eredményeképpen egy tágabb közösséghez, az Európai Unióhoz csatlakoztunk. A házelnök szerint ez már nem csupán közös piac, hanem egyfajta értékközösség is, amely lehetővé teszi, hogy ezek a bennünket elválasztó politikai határok egyre kevésbé bírjanak jelentőséggel.
Kifejezte reményét: az Európai Unió egyszer majd képes lesz a mostaninál több időt és energiát fordítani arra, hogy döntéseiben nagyobb hangsúlyt helyezzen az említett közös értékekre. Akkor azt is elérjük, hogy akár egy székelyföldi autonómia megteremtése révén a székelyföldi, erdélyi magyar emberek ne érezzék magukat másodrendű polgárnak saját szülőföldjükön – mondta a sajtónak Kövér László.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Gyakorlati jelentőséggel bír a román–moldovai határszerződés
Szabdság, 2010. november 13.
A román–moldovai határszerződésnek nem annyira politikai, mint inkább gyakorlati, technikai jelentősége van – hangsúlyozzák Bukarestben a román politikusok.
Az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap Románia három volt külügyminiszterét szólaltatta meg a szerződéssel kapcsolatban, amelyet a hét elején írt alá Bukarestben Theodor Baconschi román külügyminiszter és Vlad Filat moldovai miniszterelnök.
A román külügyminisztérium tájékoztatása szerint a határszerződés egyebek között a határ megjelölésének és karbantartásának módját szabályozza, de tartalmazza a közös határszakaszon a különböző létesítmények megépítésekor felmerülő problémák rendezési lehetőségeit. Rendelkezik annak a vegyes bizottságnak a létrehozásáról is, amely a határjelek és -nyomvonal ellenőrzésére hivatott. A dokumentum kitér a határszakaszon húzódó folyóvizek, vasútvonalak, közutak és távközlési vezetékek használatának módjára is, pontosítja a közös határszakaszra érvényes halászati, vadászati, valamint erdő- és talajkitermelési szabályokat.
Cristian Diaconescu volt szociáldemokrata párti politikus, aki 2008 és 2009 között volt Románia külügyminisztere, elmondta: a határszerződésnek nincs sem kiemelkedő politikai, sem történelmi jelentősége, inkább csak gyakorlati, technikai hatásai lesznek, s ez lehetőséget teremt újabb kétoldalú román–moldovai megállapodások megkötésére. Diaconescu szerint a határszerződés aláírásával Románia újabb lépést tett a schengeni övezethez való csatlakozás felé.
A határszerződés aláírása húsz éve húzódott, s ez valószínűleg azzal állt összefüggésben, hogy Moldova jelenlegi területének jelentős része a két világháború között Romániához tartozott. Az Evenimentul Zilei emlékeztet arra, hogy tavaly Traian Băsescu államfő még úgy nyilatkozott: Románia nem írhat alá határszerződést Moldovával, hiszen az szentesítené a Molotov–Ribbentrop paktumot. Ez utóbbi nyomán vesztette el Románia Besszarábiát, amely a jelenlegi Moldova területének jelentős részével azonos.
A határszerződés aláírásának megtagadását a moldovai kommunista párt vezetői – akiknek 2009-ig tartó kormányzásáig fagyos diplomáciai viszony alakult ki Románia és Moldova között –, valamint az Európai Unió egyes tagállamaiban úgy értelmezték, hogy Romániának revizionista törekvései vannak Moldovával kapcsolatban. Ezt Bukarestben mindig határozottan cáfolták.
Diaconescu szerint Románia azért nem írhatta alá eddig a szerződést, mert Vladimir Voronyin volt moldovai államfő olyan politikai jellegű kijelentéseket próbált beépíteni a határszerződésbe, amelyek meghaladták egy ilyen megállapodás kereteit, és Románia számára „elfogadhatatlan felhangú történelmi értékeléseket" tartalmaztak.
Adrian Severin volt román külügyminiszter, szociáldemokrata politikus – jelenleg európai parlamenti képviselő –, úgy véli: alaptalan párhuzamot vonni a határszerződés és a Molotov–Ribbentrop paktum között, hiszen a most aláírt dokumentum nem kifejezetten egy bizonyos határ elismerésére vonatkozik, hanem a már korábban elismert román–moldovai határ „közös kezelését" szabályozza. Severin szerint sokan tévesen a határszerződés megszületéséhez kötötték Moldova területi épségének elismerését.
Adrian Cioroianu liberális párti volt román külügyminiszter szerint az sem volt mindegy Románia számára, hogy melyik moldovai politikai partnerrel írja alá a határszerződést. Ezzel arra utalt, hogy a két ország kapcsolatai látványosan javultak a tavalyi moldovai parlamenti választások óta. Akkor ugyanis Moldova európai uniós integrációja mellett elkötelezett koalíció került hatalomra
Kisinyovban.
Büntethetetlenség – avagy Biszku Béla szerencséje a jogállamisággal
Krónika, 2010. november 12. - Puskás Attila
Megdöbbenve hallgatom (és olvasom) a budapesti nyomozó hatóság szóvivőjének bejelentését: „... a Fővárosi Főügyészség elutasította azt a feljelentést, amelyet Biszku Béla egykori belügyminiszter és társai ellen tettek emberiség elleni bűncselekmények, illetve előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntette miatt."
Az indoklás szerint a feljelentésben megjelölt cselekményt az elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni. Ennek rendelkezései szerint azonban a bűncselekmény miatt – elévülés okán – eljárás már nem indítható. Majd tovább: „...a feljelentésben megjelölt cselekmények nem minősíthetők a vonatkozó nemzetközi dokumentumok szerint emberiség elleni bűntettnek, így a feljelentett személyek nemzetközi szokásjog alapján történő felelősségre vonására nincs lehetőség".
Szépen fogalmazta meg a főügyészség, könnyeket hullathatunk olvastán, de – bár nem vagyok jogász – lesz még hozzátennivalóm. Emígy szól tovább a szóvivő: „... még vizsgálják a Jobbik feljelentését, amely szerint B. B. bűncselekményt követett el azzal, hogy a Duna Televízióban ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, valamint igazságosnak és jogszerűnek tüntette fel a megtorlások idején folytatott koncepciós büntetőeljárásokat és az így meghozott halálos ítéleteket is".
Sejtem, hogy gyilkoskímélő jogállamunk erre a vádra is talál szentenciát. Például azt, hogy minden állampolgárnak joga van a másképp gondolkodáshoz (ahogy ezt a nemrég bemutatott B. B.-filmben is kifejti: ugyan mivel vagyunk mi, polgári demokraták jobbak, ha a meg nem tagadott eszméért, ideológiáért büntetünk?). És a kilencvenes éveiben járó, még igen jó fizikai és szellemi állapotban lévő egykori belügyér mindent tagad, ami a személyes érintettségét illeti a legelemibb jogi eljárásokat is mellőző mintegy 400 halálos ítélet meghozatalában. (Felelevenítem majd az emlékezetét!).
A továbbiakban többek között az ismert nemzetközi jogászprofesszor, Kahler Frigyes könyvére (Joghalál Magyarországon 1945–1989) fogok hivatkozni, hazugságnak minősítve B. B. átlátszó védekezését. Lássuk tehát a Biszku-ügyben, de a többi bűntársai ügyében is a főügyészség kurta nyilatkozatának gyenge pontjait.
1. Nem lehet szó az elkövetett gazságok elévüléséről, mivel 1956-ban Magyarországon háború folyt, azaz a Szovjetunió hadiállapotban állt a semlegességét már kinyilvánított és a Varsói Szerződésből kilépett Magyarországgal. Márpedig a háborús bűntettek (lásd az ENSZ Emberi jogi Chartáját) nem évülnek el! Ebből következik, hogy mindazok a megtorló intézkedések, amelyeket ebben a háborúban aktívan résztvevők ellen – egyoldalúan – hoznak, gyilkosságnak átminősítve a harci cselekményeket, időtlen időkig felelősséggel terhelik a benne szerepet vállalókat.
2. Kádár János és hívei az árulásban szószegők voltak, immár másodszor is (először Nagy Imrét hagyták cserben). Emlékeztetőül idézzük Kádár 1956. november 11-i, 26-i és decemberi beszédében elhangzottakat: „... egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert az október 23-ával kezdődő tömegmegmozdulásokban részt vett... Nem vezet köztünk senkit a bosszúállás szelleme, s ezt nem tűrjük semmiféle helyi szervnél, beosztottnál sem..." A külföldre menekültek közül többen, akik komolyan vették ezeket a hamis szavakat, és hazatértek, áldozatai lettek a vészbíróságoknak.
3. Nincs a megtorlások során „törvény előtti egyenlőség", mivel a döntő szempont az „osztályszempont". Például B. B. felhívja az ÁVH-t (Államvédelmi Hatóság): „...jobban törekedjenek az osztályidegenek őrizetbe vételére". Figyelemre érdemes az 1957. december 10-i párthatározat nyomán hozott 1958/103-as titkos közös utasítás, amelyet a „büntetőpolitikánk egyes kérdéseiről" hoznak. Az utasítás egyértelművé teszi a büntetés kirovásánál az „osztályidegen" és a „dolgozó osztályhoz" tartozók közti megkülönböztetést. A titkos utasítás aláírói: dr. Szénási Géza legfőbb ügyész, Biszku Béla belügyminiszter és dr. Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter.
4. A rögtönítélő bíráskodást 1956. november 11-én rendelte el a frissen összetákolt Kádár-kormány 28-as számú törvényerejű rendeletével (Tvr), amely bizonyos cselekedeteket (lőfegyver, lőszer birtoklása, be nem jelentése, gyilkosság, rablás, illetve erre irányuló szervezkedés stb.) kizárólag halálbüntetéssel sújtott. Vagyis a forradalomban (háborúban tehát) való fegyveres részvétel, ellenállás halálos ítéletet vonz, és ez a bosszújellegű rendelkezés 1961. április 16-áig volt érvényben.
5. Vádirat nélkül is kivégezhető az a személy, akit harci cselekvés közben tetten érnek (elfognak). Ez a súlyosan törvénytelen rendelkezés 1956. november 12-én lépett hatályba és 1957. január 15-éig volt érvényben. A rögtönítélő bíráskodás az ítélethozatalt a katonai bíróságok hatáskörébe utalta.
6. Az internálást az első Nagy Imre-kormány megszüntette, most újra bevezették a „közbiztonsági őrizet" szép kifejezés leple alatt, és érvényben volt 1960. április 12-ig.
7. B. B. a vele készült interjúban azt állította, hogy nem szólt bele az ítéletek meghozatalába. Íme: a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Politikai Bizottságának 1957. december 10-i ülésén (büntetőpolitikánk egyes kérdései szerepeltek napirenden) kijelentette: „... a politikai jellegű bűncselekményeknél sok az enyhe ítélet és viszonylag kevés a fizikai megsemmisítések száma". Mi ez, B. B. elvtárs, ha nem egy döntő helyzetben lévő politikus nyíltan befolyásoló ténykedése?!
8. A súlyosbítási tilalom eltörlését tekinti Kahler Frigyes (az ő kifejezésével élve) a „legbarbárabb" intézkedésnek. Ennek az a jelentősége, hogy a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa ügyészi fellebbezés nélkül is súlyosbíthat bírósági ítéletet, s ez az esetek többségében halálbüntetést jelentett. (1957/25. tvr.).
A nyilvánvalóan bűnös „törvényt ülők" védése teszi jelentőssé a Kádár-rezsim végelgyengülése idején, 1989-ben, hogy az 1956-os időszakot követően elfogadják az első semmisségi (XXXVI.) törvényt. Ez pedig megsemmisíti a terror korszakában elítéltek ítéleteit, ugyanakkor oka fogyottá teszi az ügyek részletekbe menő vizsgálatát is, és a megtorlásokból, gyűlöletből fakadó ítéletek kitervelőinek, kiszabóinak felelősségre vonását. A második (és a harmadik) semmisségi törvény már az új rend törvénye (1990. március 14.), ez megköveti az ártatlanul elítélteket és a többszöri kádári közkegyelemre utalva jegyzi meg: „...a törvénytelenül üldözöttek ügyeiben gyakorolt közkegyelmi elhatározások alkalmatlanok voltak a sérelmek orvoslására, mert az el nem követett bűnök nem bocsáthatók meg". Később a kárpótlások ügyében is történik jogorvoslás, bár ez nem függ közvetlenül a semmisségi törvényektől.
Néhány szó még a sokat emlegetett elévülésről. Az 1956-os és az utána következő évek ítéletei bosszúból és pártutasításra, illetve a szovjet „tanácsadók" kifejezett óhajára születtek meg. Koncepciós jellegük ma már mindenki számára nyilvánvaló. Ugyanakkor az akkori és jelenlegi törvények szerint is elévültek. Vitatott azonban, hiszen a pártállam idején évtizedekig nem lehetett lefolytatni éppen eme rendszer fenntartói ellen büntetőeljárásokat. Egyébként az akkori hatalom ezt sem vette figyelembe (csak napjainkban hivatkozik rá).
Erre példa Franczia Kiss Mihály esete, aki a forradalmi napokban jelent meg rejtőzéséből (az 1919-es ún. fehérterror egyik ismert alakja volt), elfogták, rövid úton kivégezték – tehát évtizedek múltán! Mindenesetre az elkövetés idején hatályos büntetőjogi anyag – utalva az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc során és azután elkövetett bűncselekményekre – megállapítja, hogy valamennyi büntetőjogi üldözés alá eső cselekmény el nem évülő háborús, béke- és emberiségellenes bűntett. Biszku Béla esete csak azért keltett feltűnést, mert véletlenül felbukkant a feledés évtizedeiből. Életét egyenes vonalúnak, tisztességesnek tekinti és nem hajlandó bocsánatot kérni tetteiért. Sok más bűntársa már nem él.
Azt tudjuk, hogy az ő igazsága nem a mienk, és fordítva. És ha már meg is szabadul a számonkéréstől, legyen alkalom az emlékezésre, pokoljárásunk évtizedeire és sújtsuk őt a megérdemelt megvetéssel. Örüljünk annak, hogy talán ő lesz az utolsó, aki rácsapja a kriptaajtót megpróbáltatásaink sötét korszakára s vele a történelem poklára jutnak Marx ránk szabadított kommunizmusának kísértetei is.
|
