|
RMDSZ
RMDSZ-főtitkár kerestetik
Új Magyar Szó, 2011. március 8. – Cs. P. T.
Javában folynak a találgatások az RMDSZ ügyvezető elnökségén arról, ki veszi majd át a nagyváradi kongresszus döntése értelmében főtitkársággá alakuló intézmény vezetését. A kolozsvári Majális utcai székházban dolgozó alkalmazottak Kelemen Hunor gondolait próbálják kitalálni, az alapszabályzat értelmében ugyanis a főtitkár személyére a szövetségi elnök tesz majd javaslatot az április elején ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT).
Javában folynak a találgatások az RMDSZ ügyvezető elnökségén arról, ki veszi majd át a nagyváradi kongresszus döntése értelmében főtitkársággá alakuló intézmény vezetését. A kolozsvári Majális utcai székházban dolgozó alkalmazottak Kelemen Hunor gondolait próbálják kitalálni, az alapszabályzat értelmében ugyanis a főtitkár személyére a szövetségi elnök tesz majd javaslatot az április elején ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT).
„Mi is várjuk már áprilist, hogy megtudhassuk ki lesz az új főnök. A kongresszus óta csak két név kering a székházban: a Porcsalmi Bálinté és a Kovács Péteré" – mondta lapunknak az ügyvezető elnökség egyik – név nélkül nyilatkozó – alkalmazottja.
Kelemen Hunor művelődési miniszter a kongresszus előtt lapunk kérdésére azt válaszolta: „több ötlete is van" arra, kinek szánja a tisztséget, ha elnökké választják, ám neveket nem kívánt nyilvánosságra hozni. A kongresszus után pedig kiszivárgott a hír, hogy az RMDSZ új vezetője két-három névből álló, „rövid listáról" jelöli majd a főtitkárt.
A listán szereplők egyike Kovács Péter, volt kongresszusi biztos, az RMDSZ területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnöke. „Valóban szóba került a nevem a tisztség várományosaként, ám a többi jelöltről nincsenek információim" – mondta tegnap az ÚMSZ-nek Kovács. Porcsalmi Bálint, Kelemen Hunor miniszteri kabinetfőnöke lapunknak kijelentette: „egészen bizonyos", hogy nem ő lesz az RMDSZ főtitkára.
Korábban, az elnökválasztási kampány idején még az a hír is járta: a partiumi szervezetek igényt tartanak arra, hogy megkapják az „RMDSZ harmadik embere" tisztséget. Ezt tegnap Szabó Ödön, a Bihar megyei szervezet ügyvezető elnöke tegnap lapunknak nem cáfolta, de nem is erősítette meg.
Az alapszabályzat értelmében a kongresszus utáni első SZKT-ülésen választják meg a főtitkárt, akinek első feladata az új intézmény működési szabályzatának kidolgozása lesz. Erről, illetve a főtitkárhelyettesek személyéről egy következő SZKT-ülés dönt. Áprilisig az ügyvezető elnökség a jelenlegi formájában működik, Takács Csaba vezetésével. Takács az ÚMSZ-nek elmondta, a főtitkár kinevezése után nem vállal tisztséget az intézmény vezetésében.
ERDÉLY
Csaba atya Szent István-terve
Nyugati Jelen, 2011. március 08. – Jámbor Gyula
Ki ne ismerné – nemcsak itthon, Erdélyben, hanem az egész Kárpát-medencében, sőt azon is túl – Böjte Csaba atya ferences szerzetes nevét?
Déván hozta létre a Szent Ferencről elnevezett alapítványt, amely árván maradt, vagy nagyon rossz körülmények között élő, nem egyszer szó szerint az utcáról felszedett gyermekeknek ad otthont, biztosítja nemcsak ellátásukat, hanem tanulásukat, szakmai felkészítésüket, tisztességes emberré nevelésüket. „Birodalma" rég túllépett Déva határain, ma Erdély mintegy hatvan helységében mintegy kétezer különböző korú gyermek vallja otthonának az alapítványt, „édes szülőjének" Csaba atyát és munkatársait.
Hogy mekkora erőfeszítéssel, gonddal, munkával jár ennyi gyerekről gondoskodni, valószínűleg el se tudjuk képzelni. Az biztos, hogy kitüntetés (a Magyar Köztársaság Középkeresztje) sohasem került jobb helyre, mint Böjte atyához, akinek azonban a legnagyobb kitüntetés és elismerés „gyermekeinek" mosolya és boldogulása.
A szerzetes, aki munkájában megismerhette a másokon segítés és a siker örömét, most, egyesek számára talán meglepetésként, felnőttekkel kapcsolatos elképzeléssel állt a nyilvánosság elé, elgondolását a Szent István-terv elnevezés alatt fogalmazta meg. A Facebookon olvasható, majdnem másfél újságoldal terjedelmű terv így kezdődik: „Az elmúlt években bejártam széltében-hosszában a Kárpát-medencét, és észrevételeimet, gondjaimat három csoportban fogalmazom meg".
Az egyik: „nagyon sok gond, probléma van", „nagyon sok seb is éktelenkedik szülőföldünkön". „A tények sokszor elkeserítőek, a feladatok sokak szerint meghaladják az erőnket, képességeinket, de mégse hagyhatjuk ernyedten, hogy a folyamatosan pergő hétköznapok szétmarják rendezett világunkat. Tisztségünk, Isten adta feladatunk nem elgyászolni, passzívan elsiratni lassan olvadó értékeinket, hanem megőrizni, alázattal továbbépíteni társadalmunkat, mindazt, mi számunkra fontos, mit őseink ránk hagytak, mi életünk részeként meghatároz bennünket."
Ebből a helyzetből kiindulva fogalmazza meg Csaba atya javaslatait, az első részt, melyben tágabb környezetünk gondjaival foglalkozik, a „Tündérkert projekt" cím alatt foglalta össze. A második rész a „Roncsház program" nevet kapta, ebben a sok egyszerű ember életét megnyomorító lakáskörülmények javítására, életterének megszépítésére irányuló gondolatait próbálta megfogalmazni. Az utolsó részben egy átfogó „Kárpát-medencei népnevelés" beindítását javasolja, „mely a vágyainkat, álmainkat olyan értékek felé irányítaná, mely valóban boldoggá tudna tenni bennünket, és melyek eléréséért nem kellene egymásnak vetélytársai legyünk".
Böjte Csaba kifejti néhány konkrét elképzelését mindhárom programmal kapcsolatban. S ha olyan szív-lélek, tettre kész, másokon segíteni hajlandó, a közösségért is áldozó embereket sikerülne elképzelése mögé felsorakoztatni, mint ő maga, az elképzelések nagy részét (sokhoz állami és helyi támogatás is szükséges volna) sikerülne megvalósítani. Csak tettek kellenének.
Összefognának az autonóm régiók
tvmures.ro, 2011. március 7. – Farczádi Attila
Szövetségbe hívja a Székely Nemzeti Tanács elnöke Európa autonóm régióit. Izsák Balázs azt mondta: a szóban forgó régiók lakóinak azonosak az érdekeik, és az önrendelkezési jog érvényesítéséhez köthetőek.
A politikus a Láthatatlan országról beszélt, amelynek lakossága, ha egyetlen ország területén kapna helyet, nagyságrendileg az Európai Unió ötödik legnagyobb államát alkotná. A politikus annak az aláírásgyűjtésnek a kapcsán beszélt a Láthatatlan országról, amelyet az autonómia kérdéskörének megjelenítése céljával kezdeményeznek hét EU-s tagállamban.
„Megpróbálunk felépíteni egy szövetséget azok között a régiók között, amelyek hasonló helyzetben vannak, és amelyeket akár nemzeti régióknak is lehet nevezni, hiszen egy-egy nemzeti közösség sajátos hagyományai, történelmi-kulturális hagyományai jellemzik." – mondta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A Lisszaboni Szerződés tudniillik nem foglalkozik a nemzeti kisebbségek kultúrájának védelmével, miközben például az állatok jogainak külön részt szenteltek, mutatott rá a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
„Úgy gondoljuk, hogy azokat a politikusokat, akik a meghallgatáson részt vettek, sikerült meggyőzni arról, hogy szükséges egy uniós szintű elismerése és szabályozása az őshonos európai nemzeti közösségek önrendelkezési jogának." – mondta Izsák Balázs.
MAGYARORSZÁG
Lakcímet tartalmazó okmányt is kapnak a kedvezményesen honosítottak
MTI, 2011. március 7.
Nyilvántartásba veszik a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat annak a törvénymódosító-javaslatnak értelmében, amelyet hétfői ülésén fogadott el az Országgyűlés. Az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnak. Az indítványt a kormánypártiak mellett a jelenlévő jobbikos, független és LMP-s képviselők is megszavazták, csak az MSZP ellenezte. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott változtatások azért váltak szükségessé, mert az egyszerűsített honosítás bevezetésével megszűnt az az általános követelmény, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének előfeltétele a magyarországi lakóhely megléte.
Ennek következtében az indoklás szerint jelenleg nincs olyan hatósági nyilvántartás, amelynek segítségével a honosítással érintettekről megbízható adatok állnának rendelkezésre.
A módosítások értelmében az érintetteket az állampolgársági ügyekben eljáró szerv elektronikus értesítése alapján hivatalból induló eljárás keretében vennék nyilvántartásba, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők részére személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt adnának ki.
A módosítás kiterjed a honosítási okirat adattartamának kiegészítésére, az állampolgárság igazolásának lehetőségeinek kibővítésére, az állampolgársági kérelmek benyújtási lehetőségének szélesítésére, valamint az eskü vagy fogadalom lebonyolításának rugalmasabbá tételére is.
Az eredeti indítvány kiegészült a zárószavazás előtt még egy javaslattal, mely szerint ha az adatok között szereplő külföldi helységnek volt hivatalos magyar elnevezése, a honosítási vagy visszahonosítási eljárás során a külföldi helységnek az egykori hivatalos magyar elnevezését kell használni.
A nemzeti összetartozás bizottság indítványa értelmében a honosítást vagy visszahonosítást kérő kérelmezheti, hogy a meghatározott esetekben a külföldi helységnév egykori hivatalos magyar elnevezése mellett a külföldi helységnek az illető országban hivatalos elnevezését is tüntessék fel zárójelben. A honosítást kérő külföldi a névmódosítás során kérheti anyja nevének magyar nyelven zárójelben való feltüntetését, amennyiben az anya nevét bármilyen, Magyarországon vagy külföldön kiállított hivatalos okiratban magyar nyelven korábban feltüntették.
MTI, 2011. március 7.
A kormány javaslatára módosította az Országgyűlés a médiatörvényt és a médiaalkotmányt hétfőn. A változtatást a kabinet azután kezdeményezte, hogy megállapodott a jogszabályokat több ponton kifogásoló Európai Bizottsággal. A változtatás érinti a kiegyensúlyozott tájékoztatás, a regisztráció és a más tagállami médiaszolgáltatóval szemben alkalmazható szankciók szabályozását. A törvényjavaslat elfogadásával a parlament hatályon kívül helyezte a személyek, csoportok nyílt vagy burkolt megsértésére vonatkozó, a médiaalkotmányban rögzített tilalmat.
A parlament 258 igen szavazattal, 65 nem ellenében, 38 tartózkodással hagyta jóvá a novemberben elfogadott médiaalkotmány és a decemberben megszavazott médiatörvény módosítását. Igennel szavaztak a kormánypárti képviselők, nemmel az MSZP és az LMP politikusai, a Jobbik tartózkodott.
A változtatás a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a tájékoztatási tevékenységet végző lineáris médiaszolgáltatásokra - vagyis televíziókra és rádiókra - korlátozza, így az a lekérhető tartalmakra nem vonatkozik. Rögzíti azt is, hogy nem az egyes médiaszolgáltatók, hanem a médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás.
A lekérhető szolgáltatások és sajtótermékek regisztrációjával kapcsolatban a törvény azt tartalmazza, hogy a szolgáltatás megkezdésének nem feltétele a nyilvántartásba vétel, amely azonban változatlanul kötelező, a tevékenység megkezdését követő 60 napon belül. A nyilvántartásba vételt a médiahatóság utólag visszavonja, ha a bejelentővel szemben összeférhetetlenségi ok áll fenn, illetve ha a bejelentett médiaszolgáltatás elnevezése azonos vagy összetéveszthetőségig hasonlít egy korábban nyilvántartásba vett médiaszolgáltatás elnevezésével. A jogszabály ugyanakkor kimondja, hogy ha a kiadó vagy a médiaszolgáltató megsérti a nyilvántartásba vételre vonatkozó szabályokat, a médiahatóság egymillió forintig terjedő bírságot szabhat ki.
A törvény pontosítja a sajtótermék és a médiaszolgáltatás fogalmát: csak a kifejezetten gazdasági haszonszerzés céljából indított szolgáltatások tartoznak ebbe a körbe, így például a videoblogok és más magáncélú közlemények nem.
Változás, hogy a külföldön letelepedett, Magyarországra irányuló szolgáltatást nyújtó médiaszolgáltatóra ezután csak akkor vethet ki bírságot a médiahatóság, ha a szolgáltató azért telepedett le más tagállamban, hogy megkerülje a magyar médiaszabályozást. Ellenkező esetben bírság nem, más jogkövetkezmények viszont változatlanul alkalmazhatók.
Emellett a parlament hatályon kívül helyezte a személyek, csoportok nyílt vagy burkolt megsértésére vonatkozó tilalmat. A médiaalkotmány így ezután személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport kirekesztését tiltja, nyílt vagy burkolt megsértésüket azonban nem.
A törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által beterjesztett javaslat indoklása szerint a kezdeményezett módosítások pontosító jellegűek, azt célozzák, hogy a magyar médiaszabályozás még teljesebben megfeleljen az Európai Unió audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvének, ugyanakkor lényeges koncepcióváltást, újraszabályozást nem eredményeznek, és ilyen igénnyel az Európai Bizottság sem lépett fel.
Az Európai Bizottság január 21-én küldte el a magyar kormánynak azt a levelet, amelyben a médiatörvénnyel kapcsolatos aggályait fejti ki, választ kérve azokra. Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztos szóvivője, Jonathan Todd akkor azt mondta, a testület észrevétele szerint a magyar médiatörvény a más tagállamokban létesített médiavállalkozásokra az uniós irányelvben rögzített feltételeken túl is vonatkozik. Neelie Kroes kifogásolta, hogy a jogszabály a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét a lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatásokra is kiterjeszti, és ezzel kapcsolatban egyéni esetekben túl tág értelmezési lehetőséget biztosít. A harmadik vitatott felvetés a médiaregisztrációs szabályok alkalmazását érintette: a biztos szerint korlátokat szabó kritériumok hiányában fennáll a lehetősége az idevágó szabályok túlterjeszkedő alkalmazásának.
A szavazást a karzatról figyelemmel kísérte a Budapesten tartózkodó Neelie Kroes médiaügyekért felelős uniós biztos is, aki üdvözölte, hogy az Országgyűlés az Európai Bizottság javaslatait figyelembe véve elfogadta a médiatörvény módosítását.
Neelie Kroes - aki személyesen is jelen volt a törvényjavaslat megszavazásakor - azt MTI-nek azt mondta: az Európai Bizottság eredményes párbeszédet folytatott a magyar kormánnyal azután, hogy januárban megküldte neki a médiatörvénnyel kapcsolatos kifogásait tartalmazó levelét.
Az uniós biztos megjegyezte: a magyar kormány tisztában van azzal, hogy Brüsszel
szoros figyelemmel fogja kísérni a törvény végrehajtását.
Nemzeti hitvallás lesz az alkotmány preambuluma
Népszabadság, 2011. március 8. – Csuhaj Ildikó
„Nemzeti hitvallás" – így hívják majd az új alkotmány preambulumát. Gulyás Gergely megerősítette: rögzítik az állam kötelezettségét a megfogant magzati élettel kapcsolatosan. Ugyanakkor ez a védelem eltérő mértékű és minőségű a megszületett élethez képest.
Az alkotmány elfogadása nélkülünk nem megy." Így fogalmazta meg az egyik kereszténydemokrata politikus a KDNP alkupozíciójának lényegét tegnap a parlamenti folyosón egy mondatban, még az alkotmány koncepciójának megszavazása előtt. Az alkotmányelőkészítő bizottság koncepcióját az Országgyűlés fideszes–kereszténydemokrata többsége este megszavazta. A dokumentum nem bír kötő erővel, s a bizottság mandátuma tegnap meg is szűnt.
– A határozati javaslat úgy szól, hogy a koncepcióra való tekintettel, vagy attól függetlenül hív fel minden frakciót a normaszöveg-tervezet elkészítésére. Tehát jogi kötöttség nincs – nyilatkozta lapunknak a fideszes Gulyás Gergely. Az alkotmány normaszövegét fogalmazó, Szájer József vezette bizottság tagja ehhez hozzátette: lesznek eltérések, de alapvetően „tekintettel lesznek" a Salamon-féle koncepcióra. A köztársasági elnök „körülíratlan" parlamentfeloszlatási joga nem lesz része, miként az sem, hogy két egymást követő Országgyűlésnek kell elfogadnia az új alkotmányt – említett néhány példát Gulyás Gergely, aki kiemelte: politikailag annyiban térhetnek el viszont csak a Fidesz–KDNP által megszavazott koncepciótól, amenynyiben azt a Fidesz-elnökség támogatja.
Az nem kérdés, hogy a preambulumban megjelenik a kereszténység, a Szent Koronára való utalás is, 1956 méltatása, a nemzeti összefogás gondolata, és az előszó a Himnusz első sorával kezdődik. KDNP-s források lapunknak megerősítették: a preambulum „nemzeti hitvallás" lesz.
Azokat a híreket Gulyás Gergely tévesnek nevezte, amelyek szerint a Fidesz már eldöntötte volna, hogy a magzati élet védelmére vonatkozó „neuralgikus kitétel" – amelyet a KDNP követel – kikerülne a normaszöveg-tervezetből.
– Olyan szabályozást az új alkotmány a magzati élettel kapcsolatosan nem fog tartalmazni, amely szükségessé tenné a hatályos magzatvédelmi törvény módosítását. De azt én is nagyon helytelennek tartanám, ha az alkotmány nem rögzítené azt az állami kötelezettséget, ami ma is fennáll a magzati élet védelmével kapcsolatosan –mondta. Arra, hogy ezt milyen megfogalmazással tartalmazza a normaszöveg, Gulyás Gergely azt válaszolta: a világosan kijelölt keretek szerint azt kell meghatározni, hogy a magzat jogalany-e vagy sem. Ha igen, akkor az életre és a méltóságra való jog a maga korlátozhatatlanságában a magzatra is vonatkozik. Ha nem jogalany, akkor olyan speciális kategóriát is lehet teremteni, mint például a „magzati élet" védelme. Ebben az esetben a törvényalkotó saját tetszése szerinti mértékű védelmet biztosít – mondta a fideszes politikus. Kérdésünkre egyértelművé tette: a megfogalmazás semmiképpen sem vonhatja maga után a abortusztilalom lehetőségét.
A kereszténydemokraták is azon a véleményen vannak, hogy nem akarnak abortusztilalmat. Ezért szerinte mindez szakmai kérdés: vagyis a megfogalmazáson múlik, hogyan rögzítsék az államnak a ma is fennálló kötelezettségét a megfogant magzati élettel kapcsolatosan. Ugyanakkor ez a védelem eltérő mértékű és minőségű a megszületett élethez képest. – Teljes az egyezség a kereszténydemokratákkal – mondta végül Gulyás Gergely lapunknak.
Tegnap Orbán Viktor maga is megszólalt magzatvédelemügyben. A miniszterelnök a Hír TV-nek azt mondta: „Európai hagyományoknak megfelelő fogalmazást talált Szájer József, amely kielégíti a frakció poli tikai elvárásait, ugyanakkor nem teszi szükségessé, hogy a ma hatályban lévő magzatvédelmi törvényt meg kelljen változtatni". A vita tehát lezárult, a tervezett szövegszerű változat szó szerint így szól: „Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz. A magzat életét fogantatásától kezdve védelem illeti meg".
Az új alkotmány normaszöveg-tervezetét várhatóan csütörtökön nyilvánosságra hozzák, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség is aznap tárgyal róla.
RMDSZ-es akadályozás honosításügyben?
Krónika, 2011. március 8. – Kiss Előd-Gergely
Akadályozzák a demokrácia-központok munkáját a Kolozs megyei RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok – állítja az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) megyei vezetősége, a községvezetők azonban cáfolják a vádat. Az EMNT-sek szerint a szövetség elöljárói Széken és Körösfőn gátolták munkájukat.
„Széken lakossági fórumot hirdettünk a honosítással kapcsolatos kérdések tisztázása érdekében, ám a polgármester úr elterjesztette, hogy senki ne jelenjen meg a fórumon" – áll az EMNT közleményében.
A szervezet szerint hivatalosan kértek helyiséget a széki önkormányzattól, ahol a munkatársaik az ügyfeleket fogadhatják, de ezt a polgármester azzal az indoklással utasította vissza, hogy a honosítás ügyintézésével az RMDSZ foglalkozik. Így kénytelenek voltak egy magánszemély otthonában berendezni irodájukat, áll a közleményben. „Hazug, mocsok disznók, akik ezt állították. Én szedtem össze az embereket, az RMDSZ részéről tízen is részt vettek az EMNT és a demokrácia-központok szervezte lakossági fórumon" – reagált lapunknak az EMNT-sek vádjaira Sallai János széki polgármester. Az elöljáró elmondta, egy héttel a fórum után azért nem biztosított külön irodahelyiséget a demokrácia-központ munkatársainak, mert az önkormányzatnak nincs üres terme, azonban a helyi tanács felajánlotta, hogy a művelődési otthon bármikor a rendelkezésükre áll.
Az EMNT-sek azt állítják, Körösfőn is akadályokba ütköztek, amikor a helybeliek kérésére kiszálltak, hogy segítsenek a honosítással kapcsolatos iratcsomók összeállításában. „Mivel a lakossági fórumot a fűtetlen művelődési házban kellett megtartanunk, a jelenlevők elhatározták, hogy az iratcsomók összeállítását az iskola egyik, erre alkalmas helyiségében végezzük. A tulajdonképpeni ügyintézés előtti napon azonban Bukarestből, az RMDSZ-től letelefonáltak, hogy amennyiben a honosítás ügyintézése az iskolában történik, feljelentést tesznek a tanfelügyelőségen" – olvasható a közleményben, amely kifejti, mindkét esetben „a régi, diktatórikus időkre emlékeztető intézkedésekként" értékelik az RMDSZ hozzáállását.
Péntek László körösfői alpolgármester szintén cáfolta az EMNT-sek állításait. „Én hívtam fel Máté Andrást, hogy jogilag mi a teendő ebben a kérdésben. Ezt követően döntöttünk úgy, hogy nem engedjük be az EMNT és a demokrácia-központ munkatársait az iskolába, mert ott nincs helye politikának, mi sem megyünk oda pártgyűlést tartani" – szögezte le az elöljáró. Hozzáfűzte, nem tudják elfogadni az EMNT érvelését, miszerint a rendezvénynek nincs köze a politikához, ugyanis a fórumot hirdető plakáton az EMNT pecsétje is szerepelt, ez pedig politikai szervezet. Az alpolgármester – aki egyébként EMNT-tag – elárulta, a szervezet nem tájékoztatta őket időben a fórumról, ha tudják, az önkormányzat tüzelőjéből gyújtottak volna be a művelődési házba, így nyugodtan dolgozhattak volna ott a demokrácia-központ munkatársai.
Máté András RMDSZ-es képviselő a Krónikának elmondta, nem utasítást, csupán jogi tanácsadást adott Péntek Lászlónak. „Az iskola épülete az önkormányzat tulajdona, egyedül nekik van joguk dönteni arról, hogy milyen rendezvényeknek adnak helyet. Politikai gyűléseknek iskolákban nincs helye" – nyilatkozta a honatya. Csigi Levente, az EMNT Kolozs megyei elnöke cáfolatként elmondta, az EMNT nem politikai, hanem civil szervezet, ezért érthetetlen számukra az önkormányzatok magatartása.
EURÓPAI PARLAMENT/EURÓPAI UNIÓ
Magyar javaslat Románia reptéri schengeni csatlakozására
MTI, 2011. március 7.
Románia és Bulgária reptéri schengeni csatlakozását javasolja Magyarország, egyúttal indítványozza, hogy a szárazföldi határok egyelőre maradjanak fenn – ezt Pintér Sándor magyar belügyminiszter ismertette az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén, ahol a február 24-25-i bel- és igazságügyi tanácsülésen történtekről hallgatták meg.
A miniszter szerint volt már példa hasonló jellegű csatlakozásra, ez a forma biztosítaná, hogy a két ország schengeni tagországokká váljanak, de egy szárazföldi migrációs nyomás tekintetében biztosítékot jelentene.
Pintér Sándor ismertette: a bel- és igazságügyi tanácsülésen erről elnökségi jelentést készítettek. Ennek oka az volt, hogyha megtárgyalják ezt a kérdést, akkor elutasító döntés született volna, ami hosszú időre visszavetette volna a két ország csatlakozási igényét.
Az elnökségi jelentéssel ugyanakkor – mint fogalmazott – lehetőséget hagytak arra, hogy a magyar elnökség alatt a csatlakozás megtörténhessen. Az elnökségi jelentés lényegét ismertetve a belügyminiszter azt mondta: a két ország csak együtt tud csatlakozni a schengeni övezethez, mert közöttük nincs kiépítve schengeni határ. Megállapították ugyanakkor, hogy a két ország jelentős anyagi ráfordításokat tett a csatlakozás érdekében.
Pintér Sándor ismertette: szakértők Románia felkészülését elfogadták, Bulgária azonban különösen a török-bolgár szárazföldi határ miatt nem teljesítette a schengeni elvárásokat, így felkészültségét a szakértők nem minősítették elfogadhatónak.
A belügyminiszter felidézte: a bolgár belügyi tárcavezető ígéretet tett arra, hogy a hiányosságokat március 14-ig kijavítják. Pintér Sándor hozzátette: a technikai ellenőrzést március végére, április elejére megszervezték, ennek eredményeit várhatóan júniusban teszik közzé.
A miniszter szerint a kérdés megoldását nehezíti, hogy két ország – Franciaország és Németország – belügyminiszterei levelet írtak a többi országhoz, hogy ne fogadják el Románia és Bulgária csatlakozását, mert ezekben az országokban gondok vannak a korrupciót tekintve, illetve az igazságügyi területen, továbbá tartanak az illegális migrációs nyomástól. Utóbbival kapcsolatban kifejtette: Görögországban jelenleg is mintegy 140 ezer illegális bevándorló van, Bulgária schengeni csatlakozásával előttük megnyílna egész Európa.
Hozzátette: mind Németországban, mind Franciaországban néhány napon belül új belügyminisztert neveztek ki, jelenleg szervezik velük a kapcsolatfelvételt, s csak ez után tud tájékoztatást adni arról, hogy változik-e az álláspontjuk.
Magyarország korábban többször kifejtette: az uniós soros elnökség proritásai között szerepel a Bulgáriával és Romániával zajló tárgyalások sikeres lezárása a schengeni övezethez való csatlakozással kapcsolatban. Pintér Sándor reményét fejezte ki, hogy már júniusban meg tudják nyitni a román és bolgár reptereken a schengeni határokat és még a magyar elnökség ideje alatt lesz egyfajta útvonalterv a csatlakozás üteméről.
Sógor a horvát modellről
Krónika, 2011. március 8.
Horvátország uniós csatlakozása az európai integráció bővítése, valamint a kisebbségvédelmi kérdések szempontjából is kiemelten fontos – jelentette ki Sógor Csaba az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportja bürójának Zágrábban rendezett ülésén.
Az RMDSZ-es EP-képviselő szerint a kisebbségi jogok biztosítása terén Horvátország több tagállam számára is példaértékű lehet, mivel az alkotmány államalkotó tényezőként ismeri el az őshonos kisebbségeket, és több jogalkotáson keresztül biztosítja a kétnyelvűséget, az identitás megőrzését és a kulturális autonómiát. A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége vezetői szerint bár a horvát kisebbségvédelmi szabályozás rendkívül kisebbségbarát, a büntetések hiánya miatt sok esetben nem kényszeríthető ki a meglévő jogok betartatása. Különben a délszláv állam magyarsága közel száz év alatt – a horvátországi háborús helyzet következményeként – negyedére csökkent. Míg a trianoni békeszerződés után számuk meghaladta a 70 ezer főt, a legutóbbi népszámláláson már a 17 ezres lélekszámot sem érte el a horvátországi magyar kisebbség.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Diószegi László: 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélő csángók száma
Transindex, 2011. március 8.
A moldvai csángómagyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának hétfői budapesti ülésén.
Solomon Adrián kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, amelynek eredményeként sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe továbbtanulni. Mint elmondta, a 2010-2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több gyermeket elérni, és minél több óvodás korú gyermekkel szeretnének foglalkozni. Kiemelte: még legalább 20-30 helyszínt szeretnének a programba bevonni, és további magyar házakat is szeretnének kialakítani. A magyarházak nem csak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak – mutatott rá.
Az elnök szorgalmazta azt is, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángómagyar él, egy oktatási-kulturális központot alakítsanak ki, és magyar nyelvű médiumok is működjenek Csángóföldön.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója szerint ha nem indult volna el a csángó oktatási program, ma nem beszélhetnénk a Kárpátokon túli magyarságról. Az eredmények közé sorolta az Európa Tanács 2001-es témában megfogalmazott ajánlásait, hogy veszélyeztetettnek nyilvánították kultúrájukat. Ugyanakkor feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, s az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan.
A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta Bákóban magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását. Megjegyezte: mára a korábbi 62 ezerről 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. A csángóügy egyben modell is, hiszen a Kárpát-medence magyarságának többsége szórványban él. Ha az alkalmazott megoldások sikeresek, akkor azok máshol is használhatók lehetnek – hangsúlyozta.
Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte: előrelépéshez e téren magukra a csángókra is szükség van, ezért identitásukat erősíteni kell.
Horváth Szilárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. Elmondta: az alapítvány közel 300 millió forinttal támogatta a csángóföldi programot az elmúlt mintegy hat évben. Ugyanakkor úgy látta, a civil szférában még van tartalék, ezért a kezdeményezések, támogatási formák további bővítését szeretnék elérni. Ezek között említette a Csángóföldön oktató tanárok, kiadványok, többnyelvű misekönyvek kiadásának támogatását. Fontosnak tartotta, hogy együtt tudjanak működni az állami szférával, az erről szóló egyeztetések már megkezdődtek.
A diószéni születésű, moldvai csángó keramikusművész Petrás Mária arról beszélt, először történik meg, hogy a magyar Országgyűlés asztalára kerül az ügyük. Kapcsolódva az előtte elhangzott felvetésekhez, megerősítette, helyzetükön nagyon sokat segítene ha magyar nyelvű médium működhetne Csángóföldön. A moldvai magyarságot úgy fosztották meg nyelvétől és magyar nyelvű misétől úgy, hogy soha nem kérdezték meg őket – mutatott rá, hozzátéve: hibás megközelítés lenne, ha most azt kérdezgetnék tőlük, hogy valóban magyarnak vallják-e magukat.
Kalmár Ferenc (KDNP) szintén arról beszélt, hogy nagyon fontos lenne magyar nyelvű rádió, vagy televízióadás elindítása, illetve az oktatási program bővítése. A KDNP-s politikus elsősorban a székelyföldi kapcsolatok terjesztésében lát lehetőséget. A bákói magyar ház felépítése szerinte kemény ellenállásba ütközik majd, de ennek ellenére – mondta – meg kell próbálni.
Szili Katalin, a bizottság független alelnöke problématérkép készítésére tett javaslatot, hogy valóban elérjék a nyelv és a kultúra megtartását Csángóföldön. Azt is kezdeményezte, hogy a finanszírozás ügyét később tűzze napirendjére a bizottság. Szávay István (Jobbik) arra biztatta képviselőtársait, hogy hozzá hasonlóan vállaljanak keresztszülőséget egy-egy csángó gyermek támogatása érdekében.
Unió Erdéllyel!
Népszava, 2011. március 8. – Hell István
Olvasom ám, hogy a Győr-Moson-Sopron megyei Kapuváron egyszerre 29 (mások szerint 31) "honosítási" kérelmet adtak be az erdélyi Hegyközkovácsiból érkező látogatók, akik Forró László Királyhágó-melléki segédpüspök vezetésével utaztak a nyugat-magyarországi kisvárosba, a Hanság fővárosába abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság állampolgáraivá váljanak. Valódi honosításról persze nincs szó, a derék hegyközkovácsiak nem akarnak a Hanságban letelepedni, de arról igen, hogy beindult a magyar állampolgárság-turizmus.
Mintha édeskés, bódító füst, a "nemzetpolitikai" hasis füstje kezdene szállongani Magyarország és a környező országok felett. A honosítás nélküli honosítás, azaz "a nemzet határokon átívelő újraegyesítése" révén az egykori rendszerváltó, liberális FIDESZ utódpártja, az etnonacionalista Fidesz Magyar Polgári Szövetség populista dílerei hajszolják módosult tudatállapotba a Kárpát-medencei magyarság közösségeit, falvakat és gyülekezeteket, és ebben együttműködik velük nemcsak a szélsőséges, rasszista Jobbik Magyarországért Mozgalom, hanem az elgyávult zöld és a baloldali ellenzék is.
(Tisztelet a kivételnek: a szocialista Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Szanyi Tibor nemet mondtak a törvényre, öt képviselő tartózkodott, néhányan pedig - például Vona Gábor, a Jobbik elnöke és az MSZP-s Lendvai Ildikó - nem vettek részt a szavazáson.)
Vagyis 1848. március 15. évfordulójához közeledve szomorúan konstatálhatjuk, hogy nem él tovább a mai Magyarországon a francia forradalom és a nemzeti liberalizmus kokárdával jelzett találmánya: a harmadik rend szülte modern politikai nemzet - származástól, etnikai hovatartozástól jórészt független - összetartozás-tudata.
A polgári nemzettudatot és nemzeti érzést a magyar parlamentben éppen akkor igyekeznek szándékosan összetéveszteni a kultúrnemzet, az etnikum fogalmával, amikor - a trianoni béke óta először - Magyarország és a monarchia többi utódállama között megszűntek, vagy legalábbis légiesültek a politikai határok, és gyakorlatilag - Ukrajna és Szerbia kivételével - ma, helsinki nyelven szólva, alig van akadálya az emberek, az eszmék és az áruk szabad áramlásának az országok között.
A "honosító" törvénynek bevallottan érzelmi - azaz manipulációs, tudatmódosító, populista, demagóg - célja van: az etnonacionalista eufória sem magyarabbá, sem állampolgárabbá nem teszi azokat a külföldieket, akik kérelmezik a Magyar Köztársasághoz való tartozásuk elismerését. A honosítás nélküli tömeges honosítás olyan, mint a kocsmák előtt és a lóversenypálya lelátóin árult hamis aranygyűrű: gagyi. És ezen nem változtat a külhoni állampolgárságot szerző magyarok esetleges magyarországi választójoga sem, hiszen a választások következményét mások, a magyarországi magyar állampolgárok - magyarok, németek, románok, szlovákok, szerbek, cigányok és mások - viselik.
A magyarországi populista és szélsőséges jobboldal és a meggyengült és meggyávult bal-zöld ellenzék még csak nem is a Trianon előtti magyar politikai nemzetet igyekszik - érzelmileg sem - egyesíteni, hanem annak csak magyar nyelvű és etnikai tudatú, kisebbségét. Az egykori honpolgárok közül az országgyűlés sem a "tótajkú", sem az "oláhajkú" magyarokra, sem a ruszinokra, szerbekre, németekre, osztrákokra nem tart igényt állampolgárként.
Vagyis a külhoni állampolgársággal a kelet-közép-európai térség még jelképesen sem haladja meg Trianont, viszont élezi az etnikai különbségeket, és ezért szembekerül az európai egyesülés eszméjével. Ezen nem változtat, hogy Románia is jogot formál a Moldvában (Moldáviában) élő románok "állampolgárosítására", lelkük rajta. Nem igaz az sem, hogy a honosítás nélküli honosítás enyhítené a trianoni béke máig ható sokkját, az egykori soknemzetiségű magyar nemzet, s benne a kisebb közösségek, népek és családok, lakóhelyi és vallási közösségek szétszakításának fájdalmát.
Egyáltalán: ma, a 21. század második évtizedében "meghaladható-e" Trianon?
Úgy gondolom, hogy igen. Mégpedig a kisebbségi kulturális közösségi jogok minél teljesebb garanciáival és az európai integráció gyorsításával.
A Magyar Köztársaság jobban tenné, ha az állampolgárság hamis tudatával való lélekkufárkodás helyett iskolai és egyéb könyvtárakat, pedagógiai és művészeti-kulturális ösztöndíjakat juttatna ki az egykori monarchia utódállamaiba, az összefüggő magyar nyelvterületekre és a szórványba is, színházi és más művészeti és művelődési eseményeket és műhelyeket szponzorálna.
Arra a kérdésre pedig, hogy lehetséges-e a térség politikai és közigazgatási újraegyesítése, az Unió Erdéllyel, a magyar országgyűlésnek úgy kellene válaszolnia: igen. Igen, a minél teljesebb és minél gyorsabb európai integráció által létrejövő Európai Egyesült Államokban.
Erdélyi kétharmados
ÉS, 2011. március 4. – SZŰCS LÁSZLÓ
Egy harmincas, egy negyvenes és egy ötvenes évei derekán járó férfiú tett kísérletet arra Nagyváradon, hogy a szeptemberben a hatvanat betöltő Markó Béla örökébe lépjen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség élén. A „férfiak" hangsúlyozása nem véletlen, az RMDSZ-ben hagyományosan férfiuralom van, annyi nő kerül közel a döntéshozatalhoz, mint a magyar kormányban.
Valamikor a múlt év novemberében határozta el a rendszerváltás utáni időszak talán legsikeresebb magyar politikusa, hogy távozik a tizennyolc évig általa vezetett szervezet éléről, s visszavonul eredeti hivatása, az íróság felé. A nemrég haiku-válogatással jelentkező Markó visszalépését szokatlanná teszi, hogy a február végi kongresszuson magabiztos többséggel választották volna újra. Hívei közül többen a szemére is vetették: nem a legalkalmasabb pillanatban veszi széles karimájú kalapját, amire azzal reagált, mutassanak neki ebben a térségben alkalmas pillanatot.
Az idei ugyan nem választási év, ám a kormányzati részvétel a tavalyi megszorításokkal öt százalék alá koptatta a szervezet támogatottságát.
A váradi kongresszust indulatos kampány előzte meg, különösen azt követően, hogy a korábbi alsóházi frakcióvezető, Semjén Zsolt barátja, a Kovászna megyei, vagyonos Olosz Gergely is beszállt harmadiknak a versenybe a költőként induló Kelemen Hunor kulturális miniszter és a jogász Eckstein-Kovács Péter mellé. A kampány ki is lépett az utcára, fizetett hirdetésektől óriásplakátokon át kampánykörutakig egy valódi választás formai elemeit hozta.
A végeredmény ismert, a kétharmados győzelmek szakértője, a Fidesz Váradra küldött alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó oly ellenszenves módon fenyegette meg a küldötteket, mondván, ha nincs változás, nincs Fidesz-támogatás - ergó aki Kelemenre szavaz, az nincs velünk -, hogy ezzel több tucat voksot elvett a Fidesz szívéhez közeli Olosztól, s bebiztosította Kelemen első körös, kétharmad feletti diadalát.
Váratlanul jó volt viszont Eckstein-Kovács Péter húsz százalék fölötti eredménye; ugyan az RMDSZ-ben nincs ennyi virtigli liberális, viszont Traian Băsescu államfő tanácsosa, a Szabadelvű Kör vezetője vetélytársainál sokkal szellemesebb szónok, szórakoztató jelensége az erdélyi magyar politikának. Érdekes módon Kelemen Hunor kampánya kezdetén még az eddigi munka folytatását hangsúlyozta, ám később maga is változásokról beszélt, amikor vetélytársai Markó-bábként igyekeztek beállítani.
Furcsa mód a váradi kongresszus épp abban a kérdésben nem volt hivatva dönteni, ami a közvéleményt a leginkább foglalkoztatja: kitart-e az RMDSZ a Boc-kabinetben a ciklus végéig, avagy átáll a szövetségre lépett szocialista-liberális ellenzékhez. Ez a kérdés hangzott el a leggyakrabban az épület előcsarnokában a román és romániai magyar alkalmi tévéstúdiókban is. (Tényleg, hol volt az MTV?) Különös érzés volt látni, hogy abban az épületben, ahol a hetvenes-nyolcvanas években az ellenzékinek tartott szellemi műhely, az Ady Kör működött hol tűrtként, hol tiltottként - ennek tagjai indították az Ellenpontok szamizdat lapot -, harminc év múltán azért gyűl össze a romániai magyar politikai elit, hogy megvitassa, bukjon-e a román kormány vagy sem, ki legyen az ország miniszterelnöke. Szegény Boc kormányfő egészen emberi volt, ahogy a koalíció mellett érvelt kétségbeesetten, nem ok nélkül, hiszen két nappal korábban a házigazda bihari RMDSZ paktumot kötött az ellenzéki szocialista-liberális unióval.
Ráadásul a kongresszuson a legnagyobb tapsot a két kiváló szónoki képességű ellenzéki vezér, a szociáldemokrata Victor Ponta és a liberális Crin Antonescu kapta, akik azzal a szándékkal mentek Nagyváradra, hogy a maguk oldalára állítsák az RMDSZ-t. Hozzájuk hasonló tetszésnyilvánítást csak a vajdasági Pásztor István könyvelhetett el, aki a - nem éppen lehurrogott, inkább spontán felhördülést keltő - Fidesz-alelnök ihlettelen és goromba beszéde után óvott attól, hogy mások mondják meg, mit és hogyan tegyenek az erdélyi magyarok.
Nem kapott meghívást a kongresszusra Tőkés László, az RMDSZ színeiben Brüsszelben alelnökösködő EP-képviselő, aki újabb erdélyi versenypárt alapításán dolgozik az Orbánéktól a Demokrácia Központok formájában kapott infrastrukturális támogatással. Tőkéssel előzőleg a két vesztes jelölt, Olosz és Eckstein-Kovács is találkozott, nyilván értékes útmutatásokat szerezve az RMDSZ „markótlanításához", amit a volt püspök előszeretettel szorgalmazott.
Erős elnök leszek - fogadkozott első elnöki nyilatkozatában Kelemen Hunor, akire nehéz feladat vár, hisz a körülötte maradt erős emberek között kell még erősebbnek mutatkoznia, tartósan javítani a szövetség támogatottságán, mindezt nem ritkán önjáróan működő, a központ akaratával dacoló területi szervezetekkel, a válságkezelés miatt közutálatnak örvendő kabinet minisztereként. Jövő nyáron önkormányzati, 2012 végén pedig - ha elmarad a világvége - parlamenti választás jön. A könnyebb út az erős ellenzékkel való szövetkezés lenne, ám valószínűbb, hogy inkább csak Bocot cserélik egy eladhatóbb arcra. Más-más okból, de Budapestről és Bukarestből ezután is szívesen szólnak majd bele, hogy az RMDSZ mit hogyan tegyen. Kelemen Hunor akkor lehet erős elnök, ha mindkét tanácsot meghallgatva dönt - a saját feje szerint. Versírásra pedig - Markóhoz hasonlóan - neki sem lesz sok ideje.
(A szerző nagyváradi költő, újságíró, az Erdélyi Riport főszerkesztője)
ÉS, 2011. március 4. – MAJTÉNYI LÁSZLÓ–POLYÁK GÁBOR
1848-ban a magyar polgári forradalom első követelése a sajtószabadság volt („Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését"). A sajtószabadság kényes portéka. Nem árt újból és újból hangsúlyozni, ahol megtörik a sajtószabadságot, ott a politikai szabadságjogok sem érvényesülnek többé, például nem lehetséges szabad választás sem.
Másfelől a véleménynyilvánítás szabadságát tekintve a XXI. századra új világba léptünk: az internet, különösen a közösségi oldalak, amint ezt az arab világ most zajló forradalmai megmutatták, olykor az állami sajtó áporodott levegőjét szinte egyetlen fuvallattal eltüntetik. A totális hatalom tehetetlen; amikor pedig kétségbeesésében egyetlen megmaradt eszközéhez nyúl, az internet és a mobilkommunikáció lekapcsolásához, még az is ellene fordul. A korlátozás ma nemcsak elfogadhatatlan, de anakronisztikus is.
A javaslat előterjesztői a törvénycsomagot azzal a hajmeresztő érvvel védik, hogy állítólag annak minden eleme szerepel valamelyik európai állam médiatörvényében. Ennek tartalma egyrészt valótlan - Cecilia Björner budapesti svéd nagykövet január 13-án ingerült levélben kérte ki ezt az összehasonlítást a svéd törvénnyel -, másrészt még ha igaz lenne, sem jó érv. Ha minden európai törvény legrosszabb elemeit egymás mellé raknánk, a kapott eredmény biztosan nem felel meg a közös európai értékeknek.
A médiairányítás alkalmazott modelljének a szabadelvű demokráciában mindenesetre elemi alkotmányos követelményét illik szem előtt tartani: „(S)zabad média nélkül lehetetlen a független polgári véleménynyilvánítás, következésképpen a demokrácia sem lehetséges." (Lásd Manuel Puppis: Bevezetés a médiapolitikába. In: Médiapolitikai szöveggyűjtemény [szerk. Polyák Gábor]. AKTI-Gondolat, Budapest, 2010., 27. o.)
A Titok a nyilvánosság ellenében
A törvények, melyek tárgya a nyilvánosság - a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.), a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) -, mély titokban készültek. Magyarországon, akárcsak az Európai Unióban példásan szigorú információszabadságot biztosító törvények vannak hatályban.
A magyar információszabadság-jogrendet akár az Európában legfejlettebb skandináv-modellel is egybevethetjük. A törvények tervezeteit közzé kell tenni, róluk a jogalkotási és az elektronikus információszabadság törvények alapján szakmai, társadalmi vitákat kell tartani. A médiaszabályozásról szóló törvények tervezeteit az érintettek: az állampolgárok és az újságíró-szervezetek nem ismerhették meg. A törvények nyilvános vitájának kötelezettségét úgy játszották ki, hogy nem a kormány terjesztette elő azokat, hanem országgyűlési képviselők, az egyéni törvényjavaslatokra ugyanis, sajnos, nem vonatkoznak a nyilvánosság garanciái.
Az, hogy az adott szabályozás elfogadható-e, csakis nyilvános vitában képes megmutatkozni. Erre a titokban előkészített törvény titokban dolgozó szerzői és megbízóik nem adtak lehetőséget, ezért jó okkal mondhatják kritikusai, hogy akkor is elfogadhatatlan lenne, ha tartalmi kifogásokat egyáltalán nem lehetne vele szemben megfogalmazni. Ez utóbbi feltétel azonban nem teljesülhet. A titokban megfogalmazott médiatörvény a jogi kultúrából kiszakítottsága, reflektálatlansága, a társadalmi kontextus szándékolt hiánya miatt nemhogy nem szolgálhatja a szabadságot, de szükségképpen a polgári szabadság ellenére születik meg. A nyilvánosságot szabályozó törvény titkos előkészületének terhét csak¬is a szabadságkorlátozó cél érdekében vállalhatták. A titkos előkészületnek más oka egyszerűen nem lehet.
Az alábbiakban be is mutatjuk, a szabályozás valóban szakítani kíván nemcsak a nemzetközi, de elsődlegesen a jogállami forradalomban fogant hazai alkotmányos hagyománnyal. A születés körülményeinek organikus hibája tehát kijavíthatatlan. A szabályozás ilyenformán javítgatásokkal már nem is hozható rendbe, a mellényt, Deák Ferenc szavait felidézve, újra kell gombolni. A médiaellenőrzés az általános felfogás szerint „annál elfogadhatóbb, minél messzebb van a tényleges médiatartalmi döntésektől" (lásd Denis McQuail: A média irányítása. In: Médiapolitikai szöveggyűjtemény [szerk. Polyák Gábor], 79. o.). A titkos előkészület célja a hatósági-politikai célok és a médiatartalom közötti lehető legközvetlenebb kapcsolat fenntartása.
Az különösen árulkodó, hogy a dicstelen történet szereplői egymás után vallottak; esetenként még kérkedtek is azzal, hogy a társadalom előtt titokban tartott tervezetet az iparági főnökökkel, a tulajdonosok képviselőivel egyeztették, akik, ha nem is a sajtószabadságot, de üzleti érdekeiket igen jó hatásfokkal érvényesítették is. (Erről árulkodnak a termékelhelyezéssel, a reklámidőkkel kapcsolatos, valamint a kereszttulajdonlás korlátozásait lebontó szabályok. A törvény-előkészítésről lásd Gerényi Gábor: Médiatörvény: relax, és gondoljuk végig, www.gg.blog.hu.) Igaza van Jeremy Benthamnak, hogy a titkosság illetlenség, és a korrupció, legyen üzleti vagy politikai, valóban a titkos zugokban tenyészik.
Egész és rész
Bármely jogalkotási termék jogi elemzése szükségképpen részletező. A médiajog intézményei esetében azonban először nemcsak önmagukban az egyes rendelkezéseket, sőt nem is csak a jogintézményeket, azaz nem a fákat, de nem is a facsoportokat, hanem magát az erdőt, a törvény egészét kell szemügyre vennünk. A szabályozás egésze, karaktere az egyes rendelkezések tartalmát megváltoztatja, mert egy organikus szabályozás minden eleme hatással van minden elemére.
Ha például azt tapasztaljuk, hogy a szabályozó hatóság politikai karaktere nemcsak egyszerűen megerősödik, hanem még monolittá is válik (az uralkodó politikai csoport még saját hű szövetségesét is kirekesztette az irányításból), abból az következik, hogy az így konstruált hatóság által értelmezett jog is szükségképpen jelentésváltozáson megy át. A médiajogi tényállások, még ha törekednének is precizitásra - ami az új médiatörvény esetében a legkevésbé sem igaz -, jelentős jogértelmező hatalmat adnak a szabályozó hatóságnak. Azaz a szankciókról, frekvenciákról, műsorszolgáltatási engedélyekről, médiapolitikáról, támogatásról szóló rendelkezések értelme akár akkor is változhat, ha a maradék törvénytextus szövegszerűen érintetlen marad, csupán például a szabályozó hatóságról szóló rendelkezések változnak meg.
Vagyis többről van szó, mint amit McQuail állít, amúgy helyesen: „A kormányzatoknak a jogalkotáson és a közvetlen szabályozáson kívül további nyomásgyakorló eszközeik is léteznek. Egy mindenhol megtalálható befolyásolási eszköz a szabályozó hatóságok vagy társszabályozó szervezetek egyébként független tagjainak kinevezése fölött gyakorolt politikai ellenőrzés." (lásd McQuail: i. m. 88. o.) Gondoljuk el például azt, hogy a műsorszolgáltatási jog visszavonásának joga mennyire mást jelent először egy politikai karakter nélküli, egy politikailag kiegyensúlyozott, végül pedig politikailag monolit döntéshozó auktor esetében.
Ezt akkor is fontos jelezni, ha - mint esetünkben - ez fölöslegesnek látszik, mivel a részletszabályok önmagukban is szinte kivétel nélkül a hatalom koncentrációját szolgálják, a politikai befolyásolás szándékát nem is próbálták eltüntetni.
A hatósági ellenőrzés kiterjesztése a nem lineáris médiaszolgáltatásokra és a nyomtatott és online sajtótermékekre
A törvénnyel szembeni egyik legfontosabb kifogás, hogy indokolatlanul szélesen határozza meg a szabályozás tárgyi hatályát.1 Ennek következtében olyan médiumok kerülnek hatósági ellenőrzés alá, amelyekkel kapcsolatban korábban kizárólag a bírósági jogérvényesítés lehetősége állt fenn.2
A különböző médiumok különböző szabadságfokának egyaránt vannak történelmi és technikai-fizikai dimenziói. Ami a történelmi dimenziót illeti: a nyomtatott sajtó esetében a tartalom tekintetében az állami beavatkozás, miután a polgári forradalmak eltörölték az abszolutizmust, azaz a XVIII-XIX. század óta szalonképtelen, sőt gyűlöletes volt. A demokratikus államok korán belátták, hogy tartózkodni kénytelenek a tartalmi és a technológiai, terjesztési korlátozásoktól. Az elektronikus médiában viszont már, például az USA-ban, az 1920-as évektől törvények állapították meg, hogy a rádiópiacra való belépésre senkinek nincs alanyi joga, ellenben az állam a közérdekre hivatkozva szabályozza - állami monopóliummal és a frekvenciák kiosztásával is - a piacra lépés lehetőségét. Később a rádiózásban és a televíziózásban enyhítették az állami monopóliumokat, a médiarendszereket liberalizálták.
A digitális korban a hozzáférés és a tartalom szabályozásának alkotmányos érvei vagy elvesztették erejüket, vagy meggyengültek; mindazonáltal, még ha a fejlődés a korlátok bomlása irányába mutat is, ezek az igények egyelőre fennállnak ma is, az Európai Unió jogában a tartalomszabályozó hatóság fenntartására irányuló tagállami kötelezettség formájában is, az érvek meggyengülését nem követi automatikusan a beavatkozás csökkenése (lásd bővebben Majtényi László: Az ORTT szabadságjog-védelmi szerepe. Fundamentum, 2010/2., 102-107. o.). Az új média szabadnak született, noha, persze, nem jogmentes terület, semmiféle cenzúrát, fegyelmező hivatalt nem tűr, ennek fő oka, hogy technológiai okokból sem zabolázható állami eszközökkel.
A korlátozások indokolhatósága tekintetében különbségek vannak az előállítás és a terjesztés tekintetében is. A nyomtatott sajtót nevezik Jan L. Bordewijk és Ben van Kaam nyomán „konzultációs médiának" is. A rendes sajtótermékek fogyasztását az olvasó kezdeményezi ugyanis, aki így aktív, önkéntes, felelős partnernek tekinthető, akárcsak a könyvek vásárlói vagy a színházi közönség tagjai. Érdekes módon a filmek klasszifikációja mégis elfogadott, akárcsak a videojátékoké, amelyekre ugyancsak illik az előbbi definíció. Azt sejthetjük e mögött, hogy egyfelől a logika nem abszolút, másrészt a „tömegesség" is fontos rendező elve a szabályozásnak, az elitkultúra mindenesetre kevésbé tűri a beavatkozást, mint a tömegfogyasztás tárgya.
A következő modell (common carrier) esetében meghatározott pontból meghatározott pontba történik a közlés, ilyen a levél, a távíró, a telefon, és némi megszorítással néhány internetes médium is. Ezek a mindenkit mindenkivel individuálisan összekötő médiumok alapvetően magán- és üzleti célú felhasználások, melyek, bűnüldözési eseteket nem számítva, rendesen nem tűrik a beavatkozást. Ezek egyébként, azáltal, hogy hatalmas hálózatokká nőnek, különös sajátosságokra tesznek szert, de itt nem érdemesek további figyelmünkre.
A harmadik modellt a múlt század húszas éveitől broadcastingnak nevezik, amelyek „one to many" tömegkommunikációs eszközök, egy pontból sok pontra irányulnak. Ezek szabályozási alapja, sajátossága mindmáig a frekvenciakorlát (később a kivételes befolyásoló-képesség) volt, mely magában is indokolta az állami beavatkozásokat. (Azzal itt nem foglalkozunk, hogy ez az indoklás elégséges-e. De megjegyezzük, nyilvánvalóan nem.)
A három modell elkülönülése a XX. század utolsó harmadától csökkent, de távolról sem szűnt meg. A legújabb fejlemények közé sorolhatjuk a közösségi oldalakat, amelyeket a sok pontból sok pontba (many to many) irányuló hálózatoknak is nevezhetnénk, amelyek közösségi hírforrássá, közösségi szórakoztató, kulturális médiummá válnak, és, ellentétben a broadcastinggal, ugyancsak az állami szabályozástól való szabadság az alapvető működési elvük.
A korlátozás szükségessége
Az Alkotmánybíróság 37/1992. (VI. 10.) számú határozatában megállapította: „A sajtószabadságnak elsősorban külső korlátai vannak (amelyek a sajtó sajátosságainak megfelelő speciális intézményekben is testet öltenek, amilyen pl. a sajtó-helyreigazítás vagy a nagy nyilvánosság kritériuma a büntetőjogban). A sajtószabadságot azonban elsősorban az állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja; ennek felel meg például a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás lehetősége."
A nyomtatott sajtó szabályozásának ilyen szigorú korlátozását a határozat kifejezetten szembeállítja a rádiózás és a televíziózás szabályozásával: „A véleménynyilvánítási és tájékozódási szabadság szolgálata a sajtószabadságra vonatkozó sajátosságokon túl további feltételeket követel meg a rádióval és televízióval kapcsolatban." Ezekből még természetesen nem következik egyetlen konkrét szabályozási megoldás sem, annyi azonban - ahogy azt az előbbiekben is kifejtettük - igen, hogy a különböző médiumok különböző terjedelmű állami beavatkozást tesznek szükségessé, elfogadhatóvá.
A médiatartalmakra kiterjesztett hatósági ellenőrzés funkciója annyi, mint a jogrendszerben egyébként is alkalmazott az eddigiekkel párhuzamosan alkalmazható eljárás és szankciórendszer hozzárendelése. A törvény rendelkezései ugyanis alapvetően olyan magatartásokat büntetnek, amelyek polgári vagy büntetőeljárás keretében egyébként is elbírálhatók. Továbbá a médiajogi beavatkozás sok esetben leviszi a beavatkozási küszöböt is.
Nem világos, és ez több mint hiba, hogy szankció alkalmazására mikor kerülhet sor.
Van olyan szabály, amely ezt korlátozni látszik, de a másik meg kiterjeszt. Szankcionálásra a „médiaigazgatásra vonatkozó szabály" megsértése esetén kerülhet sor, amibe az értelmező rendelkezések a teljes Smtv.-t beleértik. A médiaigazgatásra vonatkozó szabály megsértésére hivatkozással bárki a hatósághoz címzett bejelentéssel élhet, az is, aki a bejelentés tárgyában nem minősül vagy a jogszabályok alapján nem minősülne ügyfélnek. Ilyenkor a hatóság hivatalból indíthat eljárást.
Figyelemre méltó továbbá, hogy mind a törvény bírálói, mind védelmezői figyelmét elkerülte a médiaigazgatásra vonatkozó szabály nagyon fontos értelmező rendelkezése, miszerint „e törvény, valamint a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény, illetve ezek végrehajtása tárgyában kibocsátott jogszabály, médiaigazgatásra vonatkozó, közvetlenül alkalmazandó európai uniós aktus, a Médiatanács és a Hivatal által megkötött hatósági szerződés, illetve a Médiatanács és a Hivatal hatósági határozata" egyaránt médiaigazgatásra vonatkozó szabály.
Eszerint viszont a törvény védelmezői által a jogállamiság garanciájaként ünnepelt bírói felülvizsgálat a jogviták egy jelentékeny ügycsoportjában formális lesz. Amennyiben ugyanis nem törvényi rendelkezésen alapul, hanem hatósági döntés megsértése miatt szab ki büntetést a médiahatóság, akkor a bírói felülvizsgálat szükségképpen nem jogszabályt alkalmaz, hanem merőben üres lesz. Számos konstruált példával bizonyítható, hogy a bíró ebben az esetben valójában nem jogkérdésben dönt, hanem kényszerűen annak vizsgálatára szorítkozik majd, hogy valóban sértett-e a sajtótermék/műsorszolgáltató hatósági döntést. Ha például a hatóság korábban blaszfémnek vagy közérdeket sértőnek minősített valamely közleményt, amelyet a döntés után újból közöl a műsorszolgáltató, és ezzel megsérti a hatóság korábbi döntését. A bíró ezután kényszerűen csak ezt a tényállási elemet vizsgálja majd meg, nem pedig a mögötte álló hatósági döntés jogszerűségét!
A korlátozás arányossága
A korlátozás alkotmányossága azonban egy további feltétel, az arányosság teljesüléséhez is kötött: „...az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan" (30/1992. (V. 26.) Ab-hat.).
Az arányosság vizsgálata kiterjed egyrészt maguknak a médiajogi tényállásoknak a vizsgálatára, másrészt a véleménynyilvánítással szemben védeni kívánt alapjogok és alkotmányos értékek védelméhez rendelkezésre álló eszközrendszer egészének az értékelésére.
Fontos érvek szólnak amellett, hogy a korábban is alkalmazott rendelkezések a média egészére kiterjesztve már alkotmánysértők. A kiterjesztés miatt külön fontos arra utalni, hogy a jog által alkotmányosan deklarált közerkölcs-védelem a jogrendszerben alapvetően pontosan körülírt magatartásokra alkalmazva védhető; ilyen különösen a gyermekekre ártalmas tartalmakkal szembeni, a tiltott pornográf felvételről, a szexuális termékek árusításáról szóló szabályozás. A tényállások lehető legpontosabb meghatározása elengedhetetlen, mert egyetlen olyan közlés sincs, amelynek közerkölcsbe ütköző jellege a közfelfogás szerint egyértelmű és vitathatatlan.
A gyűlöletkeltő, uszító tartalmakkal szembeni beavatkozás küszöbét a vizsgált rendelkezés mindkét megfogalmazásban lejjebb viszi, mint a gyűlöletbeszéd büntetőjogi korlátozása. Az Alkotmánybíróság ezt korábban két indokkal látta alátámaszthatónak: a médiajogi szankciók enyhébbek a büntetőjogiaknál, ezért olyan esetben is alkalmazhatók, amikor a büntetőjogi korlátozás már aránytalannak minősül, és „a szólásszabadság egyéb megnyilvánulási formáihoz képest a médiában megjelenő véleményeknek sokszoros a hatása, rendkívül nagy a befolyása az emberek gondolkodására, a közvélemény formálására".
Az új szabályozással kapcsolatban azonban ezek az indokok - amelyek egyébként eredeti szövegkörnyezetükben sem voltak meggyőzők - már nem érvényesek. Az új szabályozás továbbá olyan médiumokat - a nyomtatott sajtót és az online szöveges tartalmakat - von a médiahatóság kontrollja alá, amelyekkel kapcsolatban egyetlen hazai vagy külföldi alkotmánybírósági határozat sem állította, hogy véleményformáló erejük az általánostól eltérő, a polgári jogi vagy büntetőjogi beavatkozási küszöbnél szigorúbb állami szabályozást indokol.3
A médiajogi szankciók - ahogy erről még szó lesz, pontosan nem meghatározott esetekben - alkalmasak arra, hogy a lineáris és nem lineáris médiaszolgáltatások esetében közvetlenül, a sajtótermékek esetében a magas bírságokon keresztül közvetve az adott médium megszűnéséhez vezessenek. A véleményszabadság a „beszélő" megszüntetésénél nagyobb mértékben aligha korlátozható.
Az új médiatörvény alapján a hatóság ráadásul nemcsak a műsorterjesztőket, hanem az internetes közvetítő szolgáltatókat is kötelezheti a médiaszolgáltatás és az internetes sajtótermék közvetítésének felfüggesztésére.
Ez azt jelenti, hogy az internetes tartalmak ún. tárhely-szolgáltatói mellett akár az egyszerű adattovábbítást végző, a terjesztett tartalommal egyébként semmilyen kapcsolatba nem kerülő hozzáférés-szolgáltatók is kötelesek teljes adatforgalmuk szűrésére; a kötelezettség nem teljesítője bírságra számíthat. E szabályozás a véleményszabadság nagyon súlyos, aránytalan korlátozása. Az adatforgalom szűrése műszakilag nem lehetetlen, de a szolgáltatók részéről jelentős beruházást igényel. (A műszaki lehetőségekről lásd Jon M. Peha: The Benefits and Risks of Mandating Network Neutrality and the Quest for a Balancd Policy. IJOC 2007/1.) E költségeket a törvény teljes egészében a vállalkozásokra terheli. Valamely jogsértő tartalom kiszűrése az adatforgalomból kizárólag a teljes adatforgalom ellenőrzésével valósítható meg. Ez az internet működését úgy változtatja meg, hogy a továbbiakban bármely tartalom bármely érdekből kiszűrhetővé, a felhasználók számára elérhetetlenné válik.
A szabályozás összességében vállalkozásokat kényszerít arra, hogy korlátlan ellenőrzést gyakoroljanak a mások által előállított, adott esetben kizárólag magáncélú kommunikációja fölött. Ugyanakkor a szűrés hatékonysága meglehetősen kérdéses. Egyszerűbb esetben a tartalom domain-nevének megváltoztatásával, hatékonyabb szűrő esetén ún. ideiglenes tárolók (proxy tárolók) alkalmazásával, illetve a tartalom titkosításával megkerülhető. Így a szabályozás végső soron alkalmatlan a szabályozási cél elérésére, mégis súlyosan korlátozza a véleményszabadságot.
A médiahatóság eszközei
Az új törvényekkel kapcsolatos egyik legélénkebb vita a médiahatóság adat-megismerési jogköreivel kapcsolatban zajlott, ide értve az újságírói források megismerésére vonatkozó szabályok értelmezését is. Az Smtv. szerint bíróság vagy hatóság - a nemzetbiztonság és a közrend védelme vagy bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében - kivételesen indokolt esetben az információforrás felfedésére kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személyt.
A törvényből egyáltalán nem olvasható ki az - a médiahatóság által hangoztatott - értelmezés, amely szerint a közigazgatási médiahatóság és az NMHH Médiatanácsa nem olyan „hatóság", amely akár a meghatározatlan tartalmú „közrend" védelmében kötelezheti a médiumokat és az újságírókat az információforrások felfedésére.4 Sőt, mivel a Hatóság szót nagybetűvel írja, az a törvény logikájában a médiahatóságot és a Médiatanácsot is biztosan jelenti. Másrészt a médiatörvény is tartalmaz olyan rendelkezést, amely alapján a Médiatanács akár az újságírók információforrásait is megismerheti: A Hatóság jogosult a médiaszolgáltatással, sajtótermék kiadásával, illetve műsorterjesztéssel kapcsolatos - akár törvény által védett titkot is magában foglaló - adatot tartalmazó valamennyi eszközt, iratot, dokumentumot megtekinteni, megvizsgálni, azokról másolatot, kivonatot készíteni.
A Médiatanács ezen intézkedései nincsenek bírósági határozathoz kötve, és a törvény az adatszolgáltatás megtagadása esetére eljárási bírságot helyez kilátásba. Mindemellett a Médiatanács különösen indokolt esetben a tényállás tisztázása érdekében az ügyfélen és az eljárás egyéb résztvevőjén kívül más személyt vagy szervezetet is adatszolgáltatásra, bizonyítási eszközök átadására kötelezhet.
E jogkörök a hazai közigazgatási rendszerben is példátlanul szélesek - a Gazdasági Versenyhivatal hasonló jogosítványait kizárólag szoros és folyamatos bírósági felügyelet mellett gyakorolhatja -, és a médiahatósági működéshez teljesen szükségtelenek is.
Mindezeken túl a hatóság egy közelebbről meg nem határozott célú és tartalmú, ún. piacfelügyeleti eljárásban a törvényben meghatározott szankciókon túl bármilyen kötelezettséget előírhat egyes piaci szereplőkre. A törvény szerint a Médiatanács „piacfelügyeleti döntésében jogsértés hiányában szükség szerint kötelezettségeket állapíthat meg és azok teljesítésének feltételeit is meghatározhatja". E kötelezettségekkel kapcsolatban sem azok alanya, sem azok tartalma, sőt még azok jogi státusa sem tisztázott. A rendelkezés ennél fogva a jogbiztonságot és a sajtószabadságot is súlyosan sérti.
A világ sok országában működnek újság-, sajtó-, média ombudsmanok (lásd http://newsombudsmen.org). Ezek az intézmények Skandináviában és sokfelé a világban elterjedtek. Alapvető típusai szerint valamely újság - elsőként a japán Asai Simbumot tartják nyilván 1922-ből, de az intézmény az USA-ban eléggé bevett (Public Editor) - vagy műsorszolgáltató saját fogyasztói javára, a szerkesztőség munkájának ellenőrzésére hívja életre, oly módon, hogy az ombudsman saját felületet kap, melyet maga szerkeszt, és azon bírálja az adott médium tevékenységét. Ő az a „belső ellenség", aki kiteregeti a szennyest.
A másik típus nem egy médium ellenőrzését látja el, hanem a média önszabályozó testülete, rendszerint a Sajtótanács megbízásából működik. Svédországban például 1969 óta működik ilyen biztos (lásd erről még Majtényi László: Ombudsman állampolgári jogok biztosa. KJK, 1992). Minden médiaombudsman, álljon egy sajtótermék élén, vagy legyen szakmai szervezet alkalmazottja, független, tekintélyes (perszonalizált) vizsgáló szerv, azaz nem is hasonlít arra, amit ez a törvény létrehozott - azaz sehol sem a nagy hatalmú hatóság információs csápja. (Az első magyarországi, a nyomtatott sajtóban lezajlott kísérletről Majtényi László és Miklósi Zoltán kötetében - Az olvasó védelmében - olvashat részletesen. Irodalom Kft., 2006.)
A mi pervertált médiaombudsman-szerűségünket a médiahatóság részeként hozták létre, akit nem más, mint a hatóság törvény szerint nagybetűs Elnöke nevez ki, ment fel, valamint gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. A biztos nemcsak jogsérelem, hanem meghatározatlan tartalmú érdeksérelem esetén is eljárhat, mégpedig azokban az esetekben is, amelyekben annak a hatóságnak, melynek az ombudsman beosztott hivatalnoka, nincs vizsgálati hatásköre.
Hatásköre minden szolgáltatóra, sajtótermékre, elektronikus hírközlési szolgáltatásra kiterjed. A hatóság a hozzá érkezett olyan panaszokat, amelyekre nincs hatásköre, átadhatja alantasának, a biztosnak, hogy ő vizsgálja ki. A vizsgált média a biztos vizsgálatához minden adatot, információt köteles szolgáltatni, ha ezt elmulasztja, a biztos a hatósághoz, melynek szervezeti egysége maga is, fordul. A biztos működéséről, intézkedéseiről mindenekelőtt az elnöknek készít jelentéseket.
Ahelyett tehát, hogy a médiabiztos intézményével a jogalkotó lazította volna a média állami felügyeletét, egy olyan intézményt hozott létre, amely éppen az állami ellenőrzést terjeszti ki gyakorlatilag korlátlanul, újabb ponton durván sértve a sajtószabadságot, súlyosan korlátozva a szerkesztőségek és az újságírók szabadságát.
Zárszó
A szabályozás filozófiája és kiterjedése sérti az európai és a magyar alkotmányosságnak a magyar Alkotmánybíróság által is kijelölt kereteit. Az európai szabályozás tiszteletben tartja az egyes médiumtípusok jogi korlátainak különbözőségét. A legkiterjedtebb szabályozás az elektronikus média (rádiók televíziók) szabályozásában fogadható el. Az írott sajtó a XIX. században kiküzdötte a cenzúra eltörlését, azóta alapvetően a bírósági út használható az írott sajtó jogsértései elleni védelemben. Ma az internet, az új média tekinthető a legszabadabbnak.
Az új törvény értehetetlen módon mégis egységes elvek szerint szabályozza az elektronikus, az írott és az online közleményeket. Semmivel nem indokolták, miért ellenőrzi és büntetheti szigorú szankciókkal az írott sajtót az új hatóság. Ugyancsak érthetetlen, hogy hírportálok mellett a blogokig terjedően (feltéve, ha azok pl. reklámot közölnek és szerkesztettek) miért jogosult ellenőrizni és büntetni a médiahatóság. A média szabályozásában az európai tendenciák és az alkotmányjogi elvárások egyaránt a kevesebb jogi szabályozás irányába mutatnak. Az új hazai médiatörvények ettől teljesen eltérő szemléletet tükröznek. E vízió alapelemei a médiával szembeni bizalmatlanság, a média totális irányíthatóságának illúziója. Az Alkotmánybíróság azonban, ha képes arra, hogy a médiatörvények értékelése során a legjobb formáját mutassa, még visszaterelheti a szabályozást a jogállamiság keretei közé.
1 A médiapiac szabályozásával kapcsolatban szintén súlyos alkotmányos kifogások fogalmazhatók meg, elsősorban az önkényes médiahatósági jogalkalmazást lehetővé tevő szabályozási megoldások miatt. Terjedelemi korlátok okán e kifogások ismertetésétől itt eltekintünk, ezeket összefoglalja: Polyák Gábor: A médiapiac szabályozása az új médiatörvényben. Médiakutató, 2011/1.
2 A szabályozás tárgyi hatályának kiterjesztésével a médiahatóság arra is lehetőséget kapott, hogy az online sajtótermékek működtetőit akár a szerkesztett tartalmakhoz kapcsolódó felhasználói hozzászólások (kommentek) miatt felelősségre vonja. Az ORTT korábbi gyakorlatában többször rögzítette, hogy a műsorszolgáltató felelős a műsorában megjelenő olyan tartalmakért, mint a közönség részéről érkező telefonhívás vagy SMS. A Fővárosi Ítélőtábla a 2.Kf.27.108/2010/9. számú határozatában az ORTT ilyen gyakorlatát jóváhagyva megállapította, hogy a műsorszolgáltatónak „az SMS-ek megjelenítése előtt módjában áll azokat elolvasni, és szükség esetén megszűrni", ami szükségszerűen megalapozza a felelősséget. Az internetes hozzászólásokról ugyanez elmondható, a szűrés lehetősége ott is fennáll. Ugyanakkor a korábbi gyakorlat kiterjesztése az online szolgáltatásokra gyakorlatilag e szolgáltatások ellehetetlenítését, az internetes kommunikáció nagyon súlyos korlátozását jelentené. A törvény azonban nem tartalmaz olyan garanciákat, amelyek a korábbi gyakorlat kiterjesztését megakadályoznák.
3 Ez a probléma álláspontunk szerint nem orvosolhatón pusztán azzal, hogy a Médiatanács, illetve a bíróságok a sajtótermékek esetében „szűkítően értelmezik" a vizsgált rendelkezéseket, mivel ez sem az alkotmánysértő alkalmazás lehetőségét nem zárja ki, sem az újságírókkal, szerkesztőségekkel szembeni fenyegetésből eredő kockázatokat nem csökkenti (az érvelést lásd Koltay András: A médiaalkotmányról. Közjogi szemle, 2010/4., 20. o.).
4 További sajátos értelmezései kérdéseket vet fel az a megfogalmazás, amely szerint az információforrás felfedésére többek között „a nemzetbiztonság és a közrend védelme" érdekében kerülhet sor. Mivel a törvény a két feltételt konjunktív feltételként határozza meg, ezért könnyen juthatunk arra az értelmezésre, noha a jogalkotó nem erre gondolt, hanem nem tud fogalmazni, hogy az információforrás felfedésére csak mindkettő egyidejű teljesülésével kerülhet sor.
Karón varjú
Krónika, 2011. március 8. – Rostás Szabolcs
Hogy jól döntött-e az RMDSZ, amikor a kormánykoalíciós megállapodással elkötelezte magát a jobbközép demokrata-liberálisok mellett, arra ma még roppant nehéz megadni a választ.
Ha abból az alapállásból indulunk ki, hogy Emil Boc pártja a közvélemény-kutatások szerint várhatóan elbukja a jövő évi parlamenti választásokat, ez esetben pedig – koalíciós partnerként – a magyar alakulat maga is ellenzékbe szorul, Frunda Györgyéknek van igazuk.
Vagyis azoknak, akik azt szorgalmazzák, hogy az RMDSZ-nek már most faképnél kellene hagynia a kormányt, és át kellene igazolnia a szociáldemokraták és a liberálisok oldalára. Akik, mint azt a nagyváradi kongresszus óta tudjuk, ultimátumot szabtak a szövetség leendő vezetőinek: segítenek még idén megbuktatni a Boc-kabinetet vagy jövőre már nem lesz szükség rájuk a balliberális hatalomban.
Csakhogy az RMDSZ-nek jelenleg semmiféle érdeke nem fűződik annak a kormánynak a felrobbantásához, amelynek egyrészt maga is oszlopos tagja, másrészt pedig amelytől végre kicsikarhatja a kisebbségi törvény és a fejlesztési régiók átrajzolásáról szóló jogszabály elfogadását (pláne, ha előbbi a kulturális, utóbbi pedig a területi autonómia számára nyitja meg az utat). Annál is inkább, mivel semmi sem garantálja, hogy a PSD és a PNL a választások után is megtartaná a hatalomban a szövetséget, főleg akkor, ha túlnyerése esetén nem is lenne szüksége a szavazataira.
Másrészt hajlamosak vagyunk erősen kételkedni Victor Ponta PSD-elnök szavaiban, miszerint Romániában sohasem vonnák vissza a kisebbségektől a már megszerzett jogokat. Miért is? Évekkel ezelőtt Ponta pozsonyi elvtársa, a baloldali szlovák Smert irányító Robert Fico is szó szerint ugyanezt hangoztatta, és aztán láttuk, mi lett az ígéretekből.
Kormányzása idején a parlament megszavazta a felvidéki magyarokat súlyosan diszkrimináló nyelvtörvényt, a törvényhozás pedig ugyancsak az ő javaslatára módosított a szlovák állampolgársági jogszabályon, amely szerint egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele – kivételes esetektől eltekintve – automatikusan a szlovák elvesztéséhez vezet. Nos, mindez elég ok arra, hogy ne adjunk hitelt teljes mértékben a román baloldal szavának, azaz: jobb ma egy megszavazott kisebbségi törvény, mint annak az ígérete, hogy holnap nem vonják vissza.
Kevés csángó igényli a magyar állampolgárságot
Krónika, 2011. március 8. – Bíró Blanka, Jánossy Alíz, Pap Melinda
Havonta mintegy ötven csángóföldi lakos készítteti el a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges dokumentációt – közölte a Krónikával Hegyeli Attila. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) ügyvivője szerint főleg a Magyarországon munkát vállalók élnek az egyszerűsített honosítási eljárás adta lehetőséggel, és így az anyaországi polgármesteri hivatalokban nyújtják be igénylésüket. Az ügyvivő cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint a román katolikus papok akadályoznák a csángókat a dokumentáció összeállításában.
„Mesterségesen gerjesztik a konfliktust Budapestről azok, akik abból élnek, hogy feszültséget keltsenek" – jelentette ki a Krónikának Hegyeli.
A moldvai csángókkal külön foglalkozik az egyszerűsített honosítási eljárásról szóló, 2010. évi 44. törvény, eszerint nekik nem kell bizonyítaniuk, hogy felmenőik Magyarország területén éltek, ők csak valószínűsíthetik magyar származásukat. Ez az igénylőnek vagy felmenőinek családneve vagy születési helye alapján történik, de elősegíthetik más okmányok is, például magyariskola-látogatási igazolás, de mellékelniük kell egy magyar nyelven írt önéletrajzot is. György László, a csíkszeredai demokrácia-központ munkatársa szerint a moldvai csángókra vonatkozó passzus a Hargita megye területén élő csángókra nem vonatkozik, ugyanis ezek felmenői élhettek az egykori Magyarország területén.
Túlsúlyban a külföldi munkavállalók
Hegyeli Attila elmondta, havonta átlagosan ötven iratcsomó összeállításában segít, de nem tapasztalta, hogy a román ajkú katolikus papok akadályoznák a magyar honpolgárság megszerzéséhez szükséges egyházi bizonylatok kiállítását. Csupán egyetlen alkalommal jelezte egy ügyfél, hogy a pap nem állította ki első kérésre a kért bizonylatot. Azonban ez az egyedi eset is néhány napon belül megoldódott, ugyanis a plébános mindössze felettese tanácsát kérte az ügyben, aztán különösebb gond nélkül kiállította az igazolást. Egyébként Hegyeli hivatalos román–magyar fordítóként elkészítette az egyházi bizonylat román–latin–magyar verzióját is, amit a román ajkú papok szintén aláírnak.
Az ügyvivő arról is beszámolt, hogy sokan még a múlt év végén kérték a szükséges igazoló iratokat, hogy visszatérve magyarországi munkahelyükre már január elején kérvényezhessék a magyar állampolgárságot. „A csángók közül a magyar honpolgárságot kérvényezők többsége olyan személy, aki Magyarországon vállalt munkát" – magyarázta Hegyeli. Ezek rendszerint a munkahelyükhöz legközelebb eső polgármesteri hivatalnál adják be a kérésüket. Az ügyvivő szerint eddig egyetlen visszajelzés sem érkezett arra nézve, hogy az iroda által összeállított aktacsomó ne lenne rendben.
Kevesen kérik az állampolgárságot
Nem nevezhető általános jelenségnek, hogy akadályoznák a csángókat a magyar állampolgárság megszerzésében – jelentette ki a Krónika kérdésére Nemes Előd, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ vezetője. Irodájukban mindössze két esetben panaszkodtak a csángók, hogy a plébános nem adta ki nekik az egyházi bizonylatot, több esetről nincs tudomásuk. Egy esetben viszont egy forrófalvi csángó férfi arra kérte a központ munkatársait, ne küldjék haza a szülőfalujába a magyar anyakönyvi iratait, mert így megtudná a postás, a pap és a rendőr, hogy magyar állampolgárságot kapott. A férfi attól tartott, negatív következményei lesznek annak, ha vállalja magyarságát.
A sepsiszentgyörgyi központban kevés csángó fordult meg, mondta Nemes Előd, holott a városban mintegy 800 moldvai magyar család él, évtizedekkel ezelőtt költöztek ide, és egy részük már a tömbmagyarságban románosodott el. Római katolikus vallásukat azonban megtartották, az Állomás negyedi templomban román nyelvű misét is tartanak számukra. Nemes Előd elmondta, a beköltözött csángók közül eddig csak néhányan állították össze az iratcsomót a magyar állampolgárság megszerzéséhez, és ők nem panaszkodtak a papokra.
Ahogy a csíkszeredai és gyergyószentmiklósi demokrácia-központban sem tapasztaltak visszaélést a magyar állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratok beszerzésében. Gyergyószentmiklóson eddig egyetlen csángó sem kérvényezte a magyar honpolgárságot, tájékoztatta lapunkat Bákai Magdolna irodavezető. Információink szerint a csíkszeredai magyar konzulátuson csak néhány csángó kérte a magyar állampolgárságot, és ők sem panaszkodtak arra, hogy falujukban akadályoznák őket ebben.
A csángókérdésről Budapesten: sok még a probléma
A moldvai csángómagyarok oktatási programjának fejlesztését és kiterjesztését szorgalmazta az asszimiláció megállítása érdekében Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnöke a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának tegnapi budapesti ülésén. Kiemelte: míg 2000-ben két helyszínen, ma már 24 faluban folyik magyar oktatási program, amelynek eredményeként sok gyermek jelentkezik magyar tanítási nyelvű intézménybe továbbtanulni.
Mint elmondta, a 2010–2011-es tanévben 1860 gyermeket sikerült a programba bevonni, ugyanakkor szeretnének minél több gyermeket elérni, és minél több óvodás korú gyermekkel szeretnének foglalkozni. Kiemelte: még legalább 20–30 helyszínre terjesztenék ki a programot, és további magyar házakat is szeretnének kialakítani. Utóbbiak ugyanis nemcsak a gyermekek, hanem az egész falu életében nagyon fontos szerepet játszanak, mutatott rá. Az elnök szorgalmazta azt is, hogy Bákóban, ahol a legtöbb csángómagyar él, egy oktatási-kulturális központot alakítsanak ki, és legyen magyar nyelvű média is a Csángóföldön.
Megjegyezte: az anyanyelven való tanulást a törvények ugyan biztosítják, de a helyhatóságok gyakran nem tartják azt be. Kijelentette: kötelességünk esélyt adni a következő generációnak, hogy láthassák őseik kultúráját.
Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója arra mutatott rá, hogy a csángókérdés egyrészt sikertörténet, másrészt nagyon sok még a megoldandó probléma. Feltette a kérdést, hogy az elmúlt tíz évben az oktatási programot miért szinte kizárólag magyarországi forrásból valósították meg, miért volt elenyésző a román forrás, és az RMDSZ miért nem lépett fel hatékonyan. A jövőre nézve elengedhetetlennek tartotta magyar nyelvű középfokú oktatási intézmény kialakítását Bákóban. Megjegyezte: mára a korábbi 62 ezerről 45 ezerre csökkent a magyarul még beszélők száma, és a korfája is meglehetősen rossz ennek a népcsoportnak. A csángóügy egyben modell is, hiszen a Kárpát-medence magyarságának többsége szórványban él. Ha az alkalmazott megoldások sikeresek, akkor azok máshol is használhatók lehetnek, hangsúlyozta.
Pákozdi Judit, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület elnöke az előrehaladott asszimilációra hívta fel a figyelmet. Megjegyezte, ennek elkerülése érdekében erősíteni kell a csángók identitását. Horváth Szilárd, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy jó lenne, ha minden magyarul tanuló csángó gyermeknek lenne egy befogadó családja Magyarországon. Elmondta: az alapítvány közel 300 millió forinttal támogatta a csángóföldi programot az elmúlt mintegy hat évben, de a támogatási formák további bővítését szeretnék elérni. Ezek között említette a Csángóföldön oktató tanárok, kiadványok, többnyelvű misekönyvek kiadásának támogatását.
A diószéni születésű Petrás Mária keramikusművész arról beszélt, hogy a moldvai magyarságot úgy fosztották meg nyelvétől és a magyar nyelvű misétől, hogy soha nem kérdezték meg őket. Rámutatott: hibás megközelítés lenne, ha most azt kérdezgetnék tőlük, hogy valóban magyarnak vallják-e magukat.
Honosítás: azonosító és lakcímkártya
Nyilvántartásba veszik a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat annak a törvénymódosító-javaslatnak értelmében, amelyet tegnapi ülésén fogadott el az Országgyűlés. Az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnak. A parlament a törvény sürgős kihirdetését kérte a köztársasági elnöktől.
A Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által benyújtott változtatások azért váltak szükségessé, mert az egyszerűsített honosítás bevezetésével megszűnt az az általános követelmény, hogy a magyar állampolgárság megszerzésének előfeltétele a magyarországi lakóhely megléte. Ennek következtében az indoklás szerint jelenleg nincs olyan hatósági nyilvántartás, amelynek segítségével a kedvezményesen honosítottakról megbízható adatok állnának rendelkezésre.
Ebből következően szükséges megteremteni annak jogi keretét, hogy a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárok a személyi adat-és lakcímnyilvántartás hatálya alá tartozzanak – olvasható a jogszabály indoklásában.
A módosítások értelmében az érintetteket az állampolgársági ügyekben eljáró szerv elektronikus értesítése alapján hivatalból induló eljárás keretében vennék nyilvántartásba, a magyarországi lakóhellyel nem rendelkezők részére személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt adnának ki.
Párhuzamos diktátori életrajzok
Új Magyar Szó, 2011. március 8. – Bogdán Tibor
Plutarkhosz mintájára, akár párhuzamos életrajzot is lehetne írni Nicolae Ceauşescu és Moammer el-Kadhafi tündökléséről és bukásáról.
A közvélemény figyelme ismét ráirányult a líbiai kényúr, Moammer el-Kadhafi és romániai „kartársa", Nicolae Ceauşescu szoros kapcsolatára; erre egy napokban sugárzott, a közszolgálati televízió jilavai filmtárából előkerült dokumentumfelvételek felhasználásával, illetve Ceauşescu utolsó külügyminisztere, Ştefan Andrei legfrissebb visszaemlékezései alapján készült tévé-dokumentumfilm adott alkalmat.
A közvélemény figyelme ismét ráirányult a líbiai kényúr, Moammer el-Kadhafi és romániai „kartársa", Nicolae Ceauşescu szoros kapcsolatára; erre egy napokban sugárzott, a közszolgálati televízió jilavai filmtárából előkerült dokumentumfelvételek felhasználásával, illetve Ceauşescu utolsó külügyminisztere, Ştefan Andrei legfrissebb visszaemlékezései alapján készült tévé-dokumentumfilm adott alkalmat.
Tripoli és bukaresti álmok
Nicolae Ceauşescu több alkalommal is járt Líbiában, aminthogy tripoli kollégája, Moammer el-Kadhafi is nem egyszer tett látogatást Bukarestben. A felek minden alkalommal a legnagyobb tisztelettel adóztak egymásnak, és nem is titkolták, hogy közöttük viszonylag szoros barátság alakult ki.
Románia elnöke, a Román Kommunista Párt főtitkára, „barátom, Kadhafi"-ként említette a líbiai zsarnokot, aki viszont egyenesen testvérének vallotta, főleg, miután Ceauşescu a Korán egy régi példányával lepte meg „az 1969. szeptember 1-jei Nagy Forradalom vezetőjét", a Líbiai Arab Dzsa-mahíria mindenható urát.
Mivel a politikában azonban rendszerint nem igazán mély, baráti érzésekről van szó, a két diktátort sem annyira emberi érzelmek, mint inkább nyilvánvaló gazdasági és politikai érdekek fűzték össze. Nicolae Ceauşescu nagy álma az volt, hogy a fejlődő országok, az úgynevezett harmadik világ elismert vezető politikusa legyen, Moammer el-Kadhafi pedig az „elnyomott népek igazságos harcának" képviselőjeként hirdette meg magát, így a két zsarnok, saját elképzelésének megfelelően, amolyan vezetőpárost alkothatott volna.
Kőolaj, munkaerő, terrorizmus
Közös politikai célkitűzéseik mellett gazdasági érdekek is táplálták közeledésüket. Az energiaválság körülményei között Ceauşescunak igen nagy szüksége volt az olcsó arab kőolajra, Kadhafi pedig grandomániáról tanúskodó fejlesztési terveihez keresett olcsó, de szakképzett munkaerőt.
Így igen sok szakember dolgozhatott Líbiában, ahol mindenekelőtt lakónegyedeket, országutakat és farmokat épített; és ha a líbiai kőolaj nem is ömlött éppen olyan bőségesen Romániába, mint ahogyan azt Ceauşescu eredetileg elképzelte – a romániai kőolaj-finomítók egyetlen pillanatig sem maradtak nyersanyag nélkül.
Ceauşescu és Kadhafi cinkossága abban is megnyilvánult, hogy ügyes manőverekkel támogatták és leplezték közös fegyvercsempészési ügyleteiket, jóllehet mindketten az általános leszerelésről, a világbékéről szónokoltak. A román fegyvereknek köszönhetően Kadhafi számos katonai kalandba bocsátkozhatott mind Egyiptommal szemben, mind Csádban, ami végül is 1986-ban kiváltotta az Egyesült Államok támadását. De Ceauşescu és Kadhafi megegyeztek az imperializmus elleni kérlelhetetlen harc szükségességének hirdetésében is.
Végül pedig Ceauşescu Kadhafinak köszönhette, hogy kapcsolatba léphetett a hírhedett terroristával, Carlosszal, a Sakállal.
„Apró" zavarok
Kettejük kapcsolatának még az sem árthatott, hogy Elena Ceauşescu ki nem állhatta Kadhafit, akit amolyan félőrültnek tartott. Igaz, a patriarchális neveltetésben részesült, a nőket hagyományosan háttérbe szorító országból, kultúrkörből származó líbiai vezér is csak igen nehezen fogadta el, hogy a férfiak tárgyalásain minden alkalommal megjelent Ceauşescu neje is. És ha jelenlétét le is nyelte, megvetését már kevésbé rejtette véka alá.
De nem árnyékolta be „a román és a líbiai nép megbonthatatlan és örök testvéri kapcsolatát" a tragikus romániai vadászbaleset sem, amely Kadhafi mostohatestvérének – és egyáltalán nem mellékesen: testőrparancsnokának – halálát okozta. A „nagy vezér" tiszteletére adott vadászaton a résztvevők egyikének fegyvere véletlenül elsült, a lövedék pedig éppen a mostohatestvért találta telibe. Az eseményt mély titokban tartották Romániában, a sajtó egyetlen szóval sem számolt be a tragédiáról. A nyugati média azonban akkoriban a líbiai ellenzék által szőtt összeesküvésről cikkezett a történtek kapcsán.
És természetesen a politikai és gazdasági érdekeknek nem árthattak az olyan apróbb incidensek sem, mint amilyen például Kadhafi egyik bukaresti látogatása alkalmával történt, amikor is a „magas rangú vendégek" a megbeszélések kellős közepén egyszer csak felpattantak az asztal mellől és kivonultak. A magára hagyott Ceauşescu és kísérete döbbenten maradt a helyén, senkinek sem volt még csak fogalma sem arról, hogy mi is történhetett.
A házigazdák már a hivatalos tiltakozás szövegét fogalmazták, amikor a tripoli küldöttség mintegy félóra múlva visszatért a terembe, és ismét helyet foglalt az asztalnál. Ekkor derült csak ki, hogy elérkezett az ima órája, és a vendégek az udvaron rótták le vallási kötelezettségüket.
A síron túl is?
Ceauşescu és Kadhafi pályafutásáról, Plutarkhosz mintájára, akár párhuzamos életrajzot is lehetne írni. Sorsuk, úgy tűnik, az utolsó pillanatig nagyjából egybecseng; ahogyan Ceauşescu sem lett volna hajlandó békésen átadni a hatalmat, ugyanúgy a líbiai vezér sem kíván önként megválni székétől. A román diktátort így a népharag söpörte le a történelem színpadáról, ahol most éppen Kadhafinak kell farkasszemet néznie feldühödött népével.
A kétoldalú kapcsolatok pedig mintha még most is működnének. A Jerusalem Post című lap által idézett Asark al-Avszat című kiadvány értesülései szerint Kadhafi többek között szerbiai, ukrajnai és romániai önkéntesek segítségével próbálja leverni a hatalmára törő lázadókat.
Himnusz, hit, Szent Korona
Magyar Hírlap, 2011. március 8.
Kölcsey Ferenc halhatatlan soraival kezdődik majd az új magyar alkotmány
Több fontos kérdés is eldőlt a Fidesz alkotmánytervezetével kapcsolatban a kormánypártban – tudta meg a Magyar Hírlap. Az új alaptörvény preambuluma a Nemzeti Hitvallás címet viselheti.
Úgy tudjuk, hogy az alkotmány a Himnusz első sorával fog kezdődni, és a bevezetőben – a történelmi jogfolytonosság jegyében – utalás lesz a Szent Koronára, valamint a kereszténységre is. A koncepció alapján, a bírói függetlenség csorbítása nélkül, átalakulhat a bírói önigazgatás, megszűnhet az Országos Igazságszolgáltatási Tanács. Az állam, mivel adófizetői pénzből támogatja a szervezetet, nagyobb beleszólási jogot akar elérni a területen. A bíróságok élén ezentúl a kúria állhat majd. A tervezet szerint bevezethetik a családi szavazati jogot is.
Ez a jogosultság azt jelentené, hogy a gyerekes családok plusz egy szavazatot adhatnának majd le a választásokon, a gyermekeik számától függetlenül. A jog az anyákat illetné majd meg. Az új alkotmány alapvetően épít az Európai Unió Alapjogi Chartájára, és magában foglalja majd a természet, valamint a jövő nemzedékek védelmét is. Az Alkotmánybíróság (AB) elnökével egyetértve korlátozzák az állampolgárok AB-hez fordulásának lehetőségeit.
Megmarad a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye, de az államfő több területen erősebb jogosítványokat kaphat. Szerepel majd a szövegben az is, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik, ám ahogy Orbán Viktor kormányfő tegnap elmondta, nem fogják szigorítani az abortusztörvényt. Akár már 2014-től ötéves lenne az önkormányzati ciklus, a helyhatósági választásokat az európai parlamenti képviselő-választásokkal tartanák egy időben. Továbbra is vita van ugyanakkor a határon túliak szavazati jogáról, információink szerint többen ennek elvetése mellett érveltek. Az alkotmány védi majd a házasság intézményét, deklarálva, hogy a „házasság férfi és nő életközössége". Az alaptörvény úgynevezett magalkotmány lenne, a részleteket a később megalkotandó sarkalatos törvények tartalmaznák. A kormányzó pártszövetség csütörtökön dönt majd az alaptörvény-tervezet szövegéről, amelyet március 14-én nyújtanak be a Háznak.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes tegnap az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezetének delegációjával való egyeztetés után közölte: a testület tagjai jónak látják az alkotmányozás irányát, alapelveit, ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a feszes menetrend miatt. A politikus arról is tájékoztatta a delegációt, hogy az MSZP és az LMP távolmaradását az alkotmányozástól nem a rendelkezésre álló idő hossza, hanem belpolitikai megfontolások indokolják.
Ugyanezt mondta napirend előtti felszólalásában Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője is, aki egyben ismét nyomatékkal kérte az ellenzéki pártokat, hogy a határidőig nyújtsák be törvényjavaslataikat, és vegyenek részt a parlamenti vitában. A kormánypárti politikus szerint aki hisz a demokráciában, annak kötelessége részt venni az alkotmányozásban. Ha az LMP sem tér vissza a folyamatba, azzal azt bizonyítja, ugyanolyan párt, mint az MSZP – szögezte le Lázár.
A parlament megszavazta azt a határozati javaslatot, amely mégsem a kormánynak, hanem a parlamenti frakcióknak ad lehetőséget arra, hogy március 15-ig a Ház elé terjesszék az új alaptörvényről szóló indítványukat.
|
