|
RMDSZ
RMDSZ: a m egyerendszer kérdését Bukarestben kell megoldani
Kossuth Rádió, 2011. június 19.
A román megyerendszer tervezett átalakítása reális veszély az ott élő magyarságra, de a vitát nem kívülről kell megoldani – mondja az RMDSZ elnöke. A magyar többségű megyék vezetői szeretnék, ha népszavazás döntene a kérdésben.
Bármikor megtörténhet Románia területi közigazgatási átszervezése a magyar közösségekre nézve előnytelen módon – figyelmeztetett Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „Ez Damoklész kardjaként lebeg fejünk fölött a '89-es változások óta. Bármelyik törvényhozási ciklusban egyik napról a másikra napirendre tűzhető és el is fogadható."
Hasonló közigazgatási felosztási terv több is készült az elmúlt években, amelyek a magyar többségű megyéket feldarabolják, és román megyékhez csatolják. Az RMDSZ elnöke ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy ezt a kérdést csak Bukarestben lehet megoldani.
„Nem tudta sem Brüsszel, sem Budapest megakadályozni, hogy a szlovákok ne egy olyan közigazgatási felosztást léptessenek érvénybe, amely a magyar közösséget földarabolja. A mi tapasztalatunk azt mutatja, hogy ezeket a kérdéseket Bukarestben kell megoldani."
Székelyföld kérdése nem etnikai, hanem fejlesztési kérdés – hangsúlyozzák a megyei elöljárók. Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a megyében élő 13 százalékot kitevő románságot szeretné a közös érdekről meggyőzni, és párbeszédet kezdeményez. Tamás Sándor, a Kovászna megyei elnök pedig abban bízik, hogy a hatályos román jogszabályok és a nemzetközi egyezmények is arra kötelezik Romániát, hogy ebben a kérdésben népszavazás döntsön.
Küldöttgyűlést tartott a Maros megyei RMDSZ
Erdély.ma, 2011. június 18.
Az RMDSZ Maros megyei szervezete június 17-én, Marosvásárhelyen tartotta rendkívüli küldöttgyűlését. Ez alkalommal megyei képviselőket választottak az SZKT-ba, valamint módosították a szervezet alapszabályzatát.
A gyűlésen politikai beszámolót tartott Markó Béla miniszterelnök-helyettes, valamint Dr. Kelemen Atilla a megyei szervezet elnöke. Az utóbbi beszámolt a közelmúltban lefolytatott önkormányzati konzultációsorozatról, melynek során mintegy 41 önkormányzati testülettel, községi RMDSZ választmánnyal, illetve a marosvásárhelyi szervezet 12 körzeti választmányával találkoztak. A konzultáció a jövő évi választási kampányra való felkészülést szolgálja.
Elemezték az önkormányzati és helyi szervezetek tisztségviselőinek munkáját, illetve megfogalmazták a helyi választási stratégiák fő irányvonalait. „Összességében megállapítható, hogy az RMDSZ önkormányzati vezetői megyeszerte megállták helyüket, jelentős fejlesztési munkát valósítva meg. Persze, vannak esetek, ahol erősíteni kell az önkormányzati testületeket, racionális szempontok mentén cserélni kell tanácsosokat. Vannak polgármestereink, akik már bejelentették, hogy nem óhajtanak újabb mandátumot vállalni, ezekben az esetekben megpróbáltuk máris beazonosítani azokat a személyeket, akik átvehetik a stafétabotot. Tudatában vagyunk annak, hogy az erdélyi magyar közélet változásai Maros megyében is kihívások elé állítanak minket, és ezeknek megfelelve kell jövőben a választásokra felkészülni" – mondta az elnök.
A küldöttgyűlés 12 képviselőt választott az újraalakuló SZKT-ba. A megyét ezúttal is öt nagyobb régióra osztva képviseltetik az RMDSZ országos döntéshozó testületében. A választás eredményeként Marosvásárhelyt Dávid Csaba, Peti András, Csegzi Sándor és Csép Éva Andrea; a Felső-Küküllőmentét és a Nyárádmentét Péter Ferenc és Osváth Csaba; a Felső-Marosmentét Balogh József és Vass Levente; a Mezőséget és az Alsó-Marosmentét Simon István és Ilyés-Tóth Sándor; illetve Segesvár környékét és az Alsó-Küküllőmentét Gál Ernő és Szabó Albert fogja képviselni az SZKT-ban.
A küldöttgyűlésen a februári RMDSZ kongresszuson elfogadott Alapszabályzathoz igazodva módosították a megyei szervezet alapszabályzatát is, melyben elsősorban a helyi, községi és kerületi szervezetek működésére nézve fogalmaztak meg módosító indítványokat.
A gyűlésen a 172 megválasztott küldöttből 143-an jelentek meg.
Az RMDSZ a koalíciós partnerrel egyeztet a kisebbségi törvénytervezet további sorsáról
MTI, 2011. június 20. – Garzó Ferenc
- A koalíciós partnerrel egyeztet hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a parlament illetékes bizottságában ismét elakadt kisebbségi törvénytervezet mielőbbi elfogadása érdekében.
Kelemen Hunor, a szövetség elnöke a hét végén adott nyilatkozataiban reményét fejezte ki, hogy a kormánykoalíció ülésén, a Demokrata Liberális Párttal (PD-L) való egyeztetés nyomán, kimozdul a törvény ügye a holtpontról. Kelemen továbbra is bízik abban, hogy már a hét első felében a képviselőház plénumán folytatódhat a kisebbségi törvény több éve húzódó vitája. Ez már csak azért is fontos lenne, mert az RMDSZ a koalícióban maradás feltételéül korábban azt szabta meg, hogy a kisebbségek jogállását szabályozó törvényt a parlamenti ülésszak lezárásáig, azaz június végéig fogadja el a parlament.
A magyar szervezet vezetője annak ellenére is derűlátó, hogy a múlt csütörtökön a képviselőház emberjogi, vallási és kisebbségi bizottságának ülésén sem sikerült megtárgyalni a jogszabály minden cikkelyét és a hozzá benyújtott módosítási indítványokat. Ugyanakkor elfogadtak a magyar közösség számára hátrányos módosításokat, amelyeket nem csupán az ellenzék, hanem a demokrata liberális koalíciós partner is támogatott.
Az egyik ilyen döntés az volt, hogy a tervezet vitáját nem onnan folytatták, ahol az évekkel ezelőtt - még az előző parlamenti ciklusban - abbamaradt, hanem az első cikkelytől kezdve. Emiatt csütörtökön csupán a 18. cikkelyig jutottak el, az ügy húzódik. Az egyik módosítás a 14. cikkelyt érintette, amely az eredeti változat szerint megtiltotta volna, hogy az állam oly módon változtassa meg a kisebbségek által lakott régiók határait, hogy megváltozzanak az etnikai arányok. A most elfogadott, magyar szempontból kedvezőtlen módosítás értelmében azonban az államnak joga lenne megváltoztatni a határokat, ha az nem csorbítja a kisebbségi polgárok jogait, vagyis: az arányok megváltoztatásának tilalma kimaradt.
Mircea Toader, a PD-L képviselőházi frakciójának vezetője a Jurnalul National című napilap hétfői számában kijelentette: a koalíciós egyeztetésen a bizottság által elfogadott módosítás mellett készül állást foglalni, mivel szerinte az eredeti változat alkotmányellenes lenne. Mint fogalmazott, nem lehet megtiltani az államnak, hogy saját belátása szerint szervezze a közigazgatást. A képviselő úgy véli, hogy az államnak csupán a kisebbségek szerzett jogait nem szabad csorbítania.
Cristian Parvulescu neves politológus ugyanennek a napilapnak adott nyilatkozatában viszont úgy vélekedik: ha egy nemzeti kisebbség etnikai arányait csökkentik egy adott közigazgatási egységben, az gyengítheti az adott kisebbség parlamenti képviseletének az erejét is, ez utóbbi pedig ellentétes az emberjogi charta előírásaival. Ezért a politológus szerint éppen a módosított változat lenne alkotmányellenes. Parvulescu ugyanis az alaptörvénynek arra a cikkelyére hivatkozik, amely kimondja: emberjogi kérdésekben a nemzetközi egyezmények felsőbb szintű jogszabálynak tekintendők az ország alkotmányához képest.
ROMÁNIA
hircentrum.ro, 2011. június 20.
Több mint egy hete térképrajzolgatással foglalkozik az ország, és gyakorlatilag nincs olyan román párt, amelyik ne akarná Székelyföldet egy román többségű óriásrégióhoz csatolni. Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Duna Televízió székelyudvarhelyi stúdiójában értékelte a kialakult helyzetet.
A kormány bukásához és székelyföldi tiltakozó megmozdulásokhoz vezethet Románia közigazgatási felosztásának tervezete. A nagyobbik kormánypárt és Basescu államelnök a jelenlegi 42 megyés felosztás helyett 8 mamutmegyére osztaná az országot, arra hivatkozva, hogy ez az Európai Unió elvárása, és átszervezés nélkül Románia elveszíti az uniós pénzeket. A régiók kérdésében egyfajta állóháború kezdődött Bukarestben, az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja a tervezett átalakítást, mert így a romániai magyarság 90 százaléka két külön megyébe tartozna, ráadásul mindkettőben kisebbségbe kerülne a magyarság aránya. Arról nem is beszélve, hogy a székelyföldi megyék nem alkotnának önálló régiót A Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorának vasárnap esti adásában Kelemen Hunort, az RMDSZ szövetségi elnökét Baranyi László kérdezte.
Kelemen Hunor elmondta, hogy az RMDSZ csakis kormánypártként tudja megakadályozni a tervet, akár annak árán is, hogy utána nem lesz kormányzópárt és megbuktat egy kabinetet. „ Ha így sem sikerül, akkor vannak más eszközök is, pl. a polgári engedetlenség, és ezzel az RMDSZ is számol, de azt gondolom, hogy nem jutunk el idáig, hanem parlamenti eszközökkel meg tudjuk akadályozni ezt a kezdeményezést" – tette hozzá Kelemen.
Arra kérdésre, hogy eddig a kisebbségi törvény volt a koalíció szakítópróbája, és elképzelhetőnek tartja-e, hogy a nagyobbik kormányzópárt így akarja leszerelni a kisebbségi törvényt, a szövetségi elnök igennel válaszolt. „Erre is alkalmas, oda juthatunk, benne van a pakliban, hogy június 30-án kivisszük a kecskét a házból, de a kecske hátán ott lesz a kisebbségi törvény is. Nehéz kitalálni, hogy mi lehetett a koalíciós partner fejébe , amikor ezt a javaslatot bedobta, mert első pillanattól tudták, hogy az RMDSZ nem tud olyan régiófelosztást elfogadni, amelyben feloldódik a székelyföldi és a partiumi magyar közösség" -- szögezte le Kelemen Hunor, kiegészítve azzal, hogy ha a nagyobbik kormányzó párt is elég bölcs hozzá, akkor még megmenthető a koalíció és az ország stabilitása.
A szövetségi elnök nem titkolta, számolnak azzal is, hogy az RMDSZ ellenkezése dacára, egy „nagy román összefogással" a szövetség feje fölött születik döntés a közigazgatási reform kérdésében. „ Ebben az esetben baj van, de azt gondolom, hogy odáig nem jutunk el, mi sem ma kezdtük ezt a tevékenységet és tudjuk, hogy hogyan kell kezelni egy ilyen helyzetet" -- mondta Kelemen Hunor.
Műsorvezetői kérdésre reagálva a szövetségi elnök beszélt arról is, hogy egy ország közigazgatási átszervezése egyszerre belügy és nemzetközi ügy: „Nem belügy, mert a nemzeti közösségeknek a sorsa általában az országok közötti együttműködéseknek és a régiók politikai stabilitásának az ügye, és nem belügy akkor sem, ha az európai uniós szokásokat, gyakorlatokat vesszük figyelembe." De Kelemen Hunor figyelmeztetett arra is, hogy Szlovákiában a közigazgatási felosztást se Budapest, se Brüsszel, se Washington nem tudta megakadályozni, tehát, amikor meg kell oldani egy ilyen helyzetet, akkor viszont belügy, és ezt csak Bukarestben, csak a parlamenti, kormányzati jelenléttel, illetve eszközökkel lehet megoldani.
ERDÉLY
Vass Levente lesz a közös polgármesterjelölt?
Székelyhon, 2011. június 19. – Gáspár Botond
Az EMNT több személyt is megfelelőnek tart
Az utóbbi napokban azt hallani Marosvásárhelyen, hogy az EMNT Vass Leventét javasolja közös polgármesterjelöltnek, igaz ez? – szögeztük a kérdést az EMNT Maros megyei szervezetének elnökéhez, Jakab Istvánhoz.
Az elmúlt hetekben attól volt hangos a marosvásárhelyi magyar vonatkozású politika, hogy sikerül-e egyetlen, közös, pártfüggetlen polgármesterjelöltet állítaniuk a politizáló alakulatoknak. Arról korábban cikkeztünk, hogy a civil szervezetek többsége és a történelmi egyházak képviselői támogatják az EMNT kezdeményezését, amelyet az MPP vezetői aláírtak, az RMDSZ-esek viszont mindeddig nem.
Jakab István – Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács akarja és hiszi az együttműködést, ennek érdekében dolgozunk hónapok óta. Kezdeményezésünk sikeres, hiszen a folyamatos egyeztetések során eljutottunk oda, hogy a marosvásárhelyi civil szervezetek és a történelmi egyházaink támogatását megnyertük, ami elengedhetetlen azért, hogy Marosvásárhelynek ismét magyar polgármestere legyen. Ezt összefogás nélkül nem lehet elérni, és most talán a lehetőség is sokkal nagyobb, mint négy évvel ezelőtt, hiszen egyetlen fordulóban választunk polgármestert, vagyis: aki több szavazatot szerez, az nyer. Csak akkor lesz magyar polgármesterünk, ha mindannyian túl tudunk lépni kicsinyességeinken. Számunkra a legfontosabb ügy, amely minden marosvásárhelyi magyar közös ügye: magyar polgármester.
– Ki az EMNT polgármesterjelöltje?
– Az EMNT polgármesterjelöltje az a személy lesz, aki az RMDSZ és az MPP jelöltje is. Egyelőre mi csak személyeket javasolunk, akik majd jelöltek lehetnek.
– Akkor fogalmazzunk úgy, hogy kiket javasol az EMNT polgármesterjelöltnek?
– Na látja, így már egészen más. Több név is felmerült, és mindannyian jelöltek lehetnek. Ilyenek Dávid László rektor úr, Albert Attila, Vass Levente vagy éppen Bölöni László.
– Bölöni Lászlót talán mindenki támogatná.
– Bölöni László megfelelő jelölt lenne. A tárgyalások során úgy tűnt, hogy Bölöniben mindenki kiegyezne, de ha jól tudom, akkor ő a napokban egy görög focicsapattal kötött kétéves szerződést.
– Igaz, hogy Vass Leventét látnák szívesen?
– Az EMNT tudja, hogy a Bukarestben jelenlevő RMDSZ-re is szükség van a győzelemhez, ezért is gondoljuk azt, hogy Vass Levente lenne a legmegfelelőbb jelölt. Sőt, a hétvégén az RMDSZ Maros megyei küldöttgyűlésén beválasztották az SZKT-ba. Mi jelzés értékűnek tartjuk, hogy ebben a helyzetben egy RMDSZ SZKT-képviselőt is javasolunk. Javaslattételünknél figyelembe vettük a városi RMDSZ-szel való egyeztetéseken elhangzottakat is, miszerint az RMDSZ-körzetek változást akarnak, új arcokat szeretnének látni a város élén. Több személyt is javasolunk és nem a nevek kizárásával, hanem azok közösségi megvitatásával lehet megvalósítani az egységet. Az egyetlen magyar jelölt személyét a három politikai párt közös sajtótájékoztatón kell bejelentse. Mi csupán javasolunk, és az lesz a jelöltünk, aki a legszélesebb támogatottságot elnyeri, aki valóban egyházak, civilek és politikum egységes jelöltje lesz.
– Más nevek merültek-e fel? Híresztelések szerint mások is pályáznának.
– Pletyka szintjén mi is értesültünk arról, hogy mások is lennének a közös magyar polgármesterjelölti megbizatásra. Úgy gondoljuk, hogy feltétlenül olyan személynek kell lennie, aki egyetlen pártban sem vezető politikus, mert ez kompromittálná az összefogást. Ismétlem, az ügyet kell nézni: a marosvásárhelyi magyar közösségnek magyar polgármester tudja biztosítani, hogy ne olyan várossá alakítsák otthonunkat, amely nemcsak kultúránktól, de jövőképünktől is idegen.
– Hogyan látják az együttműködés folytatását?
– Az egyeztetések folytatódnak, személyekről konkrétan egyelőre nem tárgyaltunk. Az önkormányzat esetében lehet közös listánk is, de lehet, hogy külön listákat indítunk. Ez nagy mértékben függ attól, hogy a továbbiakban hogyan alakulnak a tárgyalások, mert ezekről konkrétan még nem esett szó.
Etnikai csörte az orvosin: akadályozzák a magyar intézetek megalakulását
Krónika, 2011. június 20. – Szucher Ervin
Az új tanügyi törvény és a sokat emlegetett multikulturalitás megsértését látják román kollégáik legutóbbi akcióiban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar nemzetiségű szenátustagjai. A magyar tanárok és diákok – akik testületileg bojkottálták a hétvégi szenátusi ülést – szerkesztőségünknek is eljuttatott állásfoglalásban tiltakoznak többségi kollégáiknak a kari tanácsokban hozott döntései ellen.
Ezeken nem vették figyelembe, hogy a tavasz folyamán elfogadott új jogszabály értelmében a magukat multikulturálisnak meghatározó egyetemeken a nemzetiségek nyelvén történő oktatás tagozatokban vagy oktatási vonalak keretében történik. Ez strukturális változásokat is maga után von a karok szerkezetében. Ezzel szemben a múlt heti üléseken a kari tanácsok román többsége egyértelműen elutasított mindennemű szerkezeti változtatási tervet, ugyanakkor mereven elzárkózott a magyar nyelvű gyakorlati oktatás bevezetése elől is, amit az új oktatási törvény biztosít. „Álláspontunk szerint az általunk kért és a törvény által előírt módosítások feltétlenül szükségesek a magyar nyelvű oktatás fejlődése és fennmaradása érdekében" – írja a magyar fél, mely a szenátusi ülésről való távolmaradásával lehetetlenné tette a testület munkáját. A tiltakozás aláírói ugyanakkor cáfolják a román sajtóban megjelent álhíreket, miszerint az egyetem kettészakadására törekednének. „Jövőnket továbbra is közös egyetemen és közös karokon belül képzeljük el, fenntartva magunknak a jogot, hogy oktatási tevékenységünket mi magunk szervezzük" – áll a békés hangvételű levélben. „Nagyon fáj a kollégák viszonyulása, s úgy érzem, hogy a legnagyobb pofon, amit rektorhelyettesként kaphattam, miután az egyetem vezetésében vállalt tizenkét évi tevékenységem során az egyensúly megtartására törekedtem" – nyilatkozta a Népújságnak Nagy Örs professzor, az intézmény helyettes rektora.
magyar tanárok a gyógyszerészeti és fogorvosi karon egy-egy önálló tanszéket szerettek volna alapítani, az általános orvosi karon pedig belementek román kollégáik javaslatába, miszerint öt román és három magyar főtanszéket hozzanak létre. Az eredeti egyezséget Leonard Azamfirei, az általános orvosi kar dékánja azonban felrúgta, és az öt vegyes tanszék megalakítását szavaztatta meg. A MOGYE falai között hetek óta folyik a magyarellenes diverzió. Ennek egyik fő szószólója Mihai Pavel, a román hallgatókat tömörítő Diákliga (LS) elnöke, aki az 1990 elején sokat hangoztatott etnikai szeparatizmus szlogenjét melegítette fel. Az LS vezetője – akárcsak húsz évvel ezelőtti elődei – azt nyilatkozta, hogy a magyar tanszékek alakulása az egyetem kettészakításához, továbbá pedig külön román, illetve magyar klinikák létrehozásához vezet.
Mint arról beszámoltunk, a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) lehetővé vált a magyar intézetek létrehozása, egyedül a biológia karon ütközött ellenállásba a magyar tagozat önállósodásának terve. A kolozsvári felsőoktatási intézményben egy-egy karon két román, egy magyar és esetleg egy német intézet váltja a jelenlegi tanszékeket.
Utcára vonuló székelyek?
Új Magyar Stzó, 2011. június 20. – M. Á. Zs.
Nem zárja ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy a három székelyföldi megye lakossága utcai demonstrációkkal nyomatékosítja ellenkezését a Demokrata Liberális Párt által tervezett megyeösszevonással kapcsolatban.
Nem zárja ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, hogy a három székelyföldi megye lakossága utcai demonstrációkkal nyomatékosítja ellenkezését a Demokrata Liberális Párt által tervezett megyeösszevonással kapcsolatban.
A politikus hozzátette: a szövetség szándéka, hogy parlamenti, demokratikus módszerekkel akadályozza meg a magyarság szempontjából hátrányos területi-adminisztratív átszervezést. „Ha tárgyalásokkal nem tudjuk érvényesíteni akaratunkat, akkor – a helyszínről kapott információim szerint – azt sem tartom kizártnak, hogy az emberek utcára vonulnak" – fogalmazott Kelemen.
Az RMDSZ szövetségi elnöke hozzátette: 1986-ban is megtették, amikor Ceauşescu kénytelen-kelletlen engedett a székelyek kérésének, és így jött létre Hargita és Kovászna megye. Leszögezte: a békés tiltakozás eszköze része a demokratikus játékszabályoknak. A szövetség terveivel kapcsolatban Kelemen Hunor elmondta, mivel nincs egyetértés a kérdésben, a „szupermegyésítés" ügyét minél hamarabb le akarják venni a politikai napirendről és fél éven, egy éven belül térnének vissza rá. A nagyobbik kormánypárt nyolc egységre tagolná Romániát, a Székelyföldet is magába foglaló Centrum megyében – Brassó, Szeben és Fehér megyéknek „köszönhetően" – a magyar lakosság aránya 30 százalék alá csökkenne.
Modellértékű megbékélés?
A magyar jelleg tervezett „felhígítása" kisebb diplomáciai összeszólalkozást okozott Románia és Magyarország között is, bár hétvégi nyilatkozatával Teodor Baconschi román külügyminiszter megpróbálta enyhíteni a feszültséget.
„Románia és Magyarország között nincs diplomáciai háború, a két ország stratégiai partnere egymásnak, a román–magyar megbékélés számos európai ország számára modellértékűvé vált" – fogalmazott a román külügyminiszter. Hozzátette: meglepte a túlhaladottnak hitt nacionalista érzelmek túlfűtöttsége.
A külügyminiszter szerint a romániai magyarság által élvezett széles körű jogok szavatolják, hogy élő maradjon ennek a közösségnek a kulturális és nyelvi önazonosságtudata. Megfogalmazása szerint a különböző etnikumok közötti összhang csodálatra méltó válóság, amit senkinek sincs joga megbontani provokatív megnyilatkozásokkal.
Szegény Székelyföld
A külügyminiszter megállapította: a másiktól való félelem és a közösségi bezártság szegénységet okoz. Baconschi szerint a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna Románia legzártabb és legszegényebb megyéi közé tartozik, ezért az európai és regionális nyitás, amelyet javasolnak, a jólét növekedéséhez vezet majd el mind Kovászna, mind Vaslui megyében.
Mint ismeretes, a román külügyminisztérium múlt csütörtökön szokatlannak és nem helyénvalónak minősítette Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes álláspontját, amely szerint az etnikai arányok tudatos megváltoztatását jelentené a tervezett új romániai régióbeosztás.
Ponta „visszacsinálná"
„Ha, Isten őrizz, Traian Băsescu államfő megszünteti a megyéket, amikor mi hatalomra kerülünk, visszacsináljuk őket. Nincs más lehetőség" – szögezte le Victor Ponta szociáldemokrata pártelnök. Az ellenzéki politikus elmondta, hogy reményeik szerint július 17-én meg tudják tartani az összes megyében az általuk tervezett népszavazást az ország területi-adminisztratív átalakításáról, hogy „mindenki számára világos legyen, mit akar a lakosság".
Borboly: nem etnikai, fejlesztéspolitikai kérdés
Az RMDSZ-nek a fejlesztési régiók újraszervezésére vonatkozó tervét fejlesztéspolitikai, nem pedig etnikai szempontból kell vizsgálni – jelentette ki a hétvégén Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök. Hozzátette: Bukarestből senki nem kérdezte meg a helyieket, mik a gondjaik, elvárásaik. Ennek orvoslására felmérést végeznek a megye román ajkú lakói körében: hogyan vélekednek, mik a percepcióik, előítéleteik, félelmeik a Székelyfölddel kapcsolatban.
Ennek kapcsán nyilvános vitát rendeznek július hónap folyamán, amelyre meghívják a térség román civil szervezeteit, egyházi képviselőit, valamint azokat a politikusokat, akik az elmúlt hetekben az ellen foglaltak állást, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye egy régiót alkosson.
„Megvetett" románok az ismeretlen Székelyföldön
Hargita Népe, 2011. június 20.
Nemcsak mellőzi, hanem egyenesen megveti a Hargita megyei román nemzetiségű polgármestereket Borboly Csaba megyeitanács- elnök – állítja Stelu Platon, Maroshévíz polgármestere. Szerinte az elöljárók magyar nyelvű meghívókat kapnak székelyföldi rendezvényekre, miközben azt sem tudják, mi az a Székelyföld.
„Mindeddig nagyon kedves voltam, és azt mondtam, hogy minket, a nyolc román polgármestert mellőz. Mától nyilvánosan kijelentem, hogy megvet" – jelentette ki Borboly Csabáról Stelu Platon maroshévízi polgármester az Agerpres szerint. Platon – aki egyben a Nemzeti Liberális Párt Hargita megyei szervezetének is az elnöke – pénteken azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy különböző – sokszor magyar nyelvű – meghívókat kap a Székelyföld fejlesztési programját, turizmusát bemutató rendezvényeire, „anélkül, hogy tudnánk, mit jelent a Székelyföld" – hangsúlyozta Platon. Szerinte a három év alatt, amióta ő Maroshévíz polgármestere, Borboly Csaba egyszer sem hívta fel őt telefonon, a román polgármesterekkel folytatott találkozókat pedig csupán formalitásból tartja. Platon azt is nehezményezte, hogy a megye északi részén fekvő települések közül egy sem szerepel egy-egy fejlesztési projektben, és hogy az ottani elöljáróknak a megyei önkormányzat megkerülésével egyenesen Bukaresthez kell fordulniuk, hogy ne veszítsék el a támogatást. A polgármester szerint ugyanakkor Borboly soha nem vesz részt a maroshévízi vagy az északi rész román és magyar közösségeinek a rendezvényein. „Ha már most így kezelnek minket, csak állok és azon tűnődöm, hogyan fognak kezelni minket a Székelyföldön, de ilyesmire nem is merek gondolni, remélem, nem lesz ilyen helyzet" – mondta Platon.
Mircea Dușa parlamenti képviselő, megyei szociáldemokrata elnök – aki szintén jelen volt a sajtótájékoztatón – is megerősítette a polgármester szavait, azt állítva, az északi térség egyáltalán nem, vagy csak nagyon kevés pénzt kap projektjeire, amelyekkel emiatt a román fővárosban kell kilincselnie.
Borboly Csaba nem sokkal korábban tett kijelentésére, miszerint a megye északi részén is eszközölt fejlesztéseket az RMDSZ-es politikusok közbenjárásával sikerült finanszírozni, a PSD-s honatya úgy reagált, Borboly saját magának mond ellent, hiszen másfél évvel ezelőtt éppen ő nyilatkozta, hogy Dușa csak a román településeknek hoz pénzt.
Dușa ugyanakkor úgy véli, a megyeitanács-elnök közvitára vonatkozó terve (lásd Székelyföldi régió: nem etnikai kérdés című keretes írásunkat) vagy alkotmánysértő, vagy választási érdeket rejt. „Arra gondolok, hogy Borboly úr nem tartja tiszteletben Románia Alkotmányát, ha mind területi autonómiáról és Székelyföldről beszél. Vagy pedig úgy gondolja, hogy már csak egy év van a választásokig, és talán szükséges lenne párbeszédet kezdeményezni a román közösséggel, hogy a megye északi részén élők is támogassák" – vélte a szociáldemokrata párti honatya.
A Hargita Népe megkeresésére Borboly Csaba úgy reagált Dușa vádaskodására, hogy inkább ez kezdett el érdeklődni közössége problémáival. „Nagyon örvendek annak, hogy az országos politikai viták arra ösztönzik Dușa képviselő urat, hogy végre a megyei fejlesztések kérdéseivel is foglalkozzon. Noha gyanítom, hogy a választások közeledte miatt növekedett meg aktivitása, hisz eddig nem jeleskedett abban, hogy Hargita megye román ajkú közösségeinek problémáira valós válaszokat adjon (a magyarságról meg végképp szót sem ejthetünk!). De Hargita Megye Tanácsa addig is foglalkozott a román közösségek helyzetével, fejlesztésével, amíg Dușa úr a bukaresti pártpolitika bugyraival ismerkedett. Hargita Megye Tanácsa akkor is tett a román közösségek felemeléséért, amikor Dușa úrnak még nem voltak fontosak a fejlesztések" – szögezte le lapunknak a megyei önkormányzat elnöke.
Polgári engedetlenségre készül a Székelyföld
Népszava 2011. június 18. – Gál Mária
A román kormánypárt, amelynek elnöke maga a kormányfő, Emil Boc, olyan régióátszervezési javaslatot kíván törvényerőre emelni, amely az ország 41 megyéjét 8 óriásrégióba vonná össze. A koalíciós partner RMDSZ nem támogatja, mert hátrányos a magyar kisebbség számára. Az RMDSZ koalíciós szakítással fenyeget, a székelyföldi magyarság polgári engedetlenséget helyezett kilátásba, de utcai megmozdulásokra buzdítanak egyes román szervezetek is.
Román lapok székelyföldi fegyveres ellenállás lehetőségét is meglebegtették. Bukarest ismét bekérette a magyar nagykövetet, belügyekbe való beavatkozást kifogásol.
Az RMDSZ álláspontja szerint, amennyiben átszervezik a jelenlegi közigazgatási szerkezetet, számára csakis olyan megoldás elfogadható, amelyben a magyar többségű megyék nem olvadnak fel a román többségű megarégiókban és az aránylag nagyobb magyar lakossággal rendelkező közigazgatási egységeket is úgy szervezik újra, hogy a magyar arányszám megmaradjon.
Azt kéri, hogy Hargita, Maros és Kovászna megyék alkossák a Székelyföld régiót, Bihar, Szatmár és Szilágy megyék pedig a Partium elnevezésű, autonóm státussal rendelkező régiókba tömörüljenek Dél-Tirol mintájára. Boc miniszterelnök és pártja, a Demokrata Liberális Párt (PDL), arra hivatkozva sürgeti a régiósítást, hogy Románia rendkívül rosszul áll az uniós források lehívása terén, s az új szerkezet kedvezne az európai források lehívásának.
A fejlesztési régiók átszervezésének szükségessége már évek óta téma, de csupán abban van egyetértés a román pártok között, hogy valamilyen formában hatékonyabbá kell tenni ezt a struktúrát, a hogyanban még nem sikerült közös nevezőt találni. Eddig egyedül az RMDSZ készítette el saját elképzelését, a Bocék tervezete most meglepetésszerűen robbant a bukaresti politikában. Az ellenzéki pártok sem fogadják el a megarégiós demokrata-liberális koncepciót, s bár nincs saját tervezetük, népszavazást akarnak a kérdésben.
A PDL-ben az is felmerült, hogy kormányzati felelősségvállalással fogadják el a tervezetet, ám az RMDSZ azonnal jelezte, hogy nem támogatja azt, márpedig a kisebb koalíciós partner nélkül a PDL-nek nincs többsége a törvényhozásban. Sajtóhírek szerint szó volt arról is, hogy a magyar szervezet a kisebbségi törvény elfogadását összekötné a régiótörvénnyel, és a kisebbségi törvényért cserében akár ezt a koncepciót is támogatná. Kelemen Hunor pártelnök azonban jelezte, hogy az RMDSZ nem zsarol, és ebben az esetben nem is alkuszik. A politikus elmondta: a koalíciós tárgyalások nyomán megállapodtak a kisebbségi törvény elfogadásáról, és ha ez nem történne meg, akkor megbeszélik, mi a teendő a továbbiakban.
A kisebbségi törvényt a Tariceanu-kabinet idején épp a Basescu párt PDL vétózta meg a szenátusban, most viszont a koalíció fenntartása érdekében kénytelen támogatni. Emil Boc ragaszkodik nyolcrégiós elképzeléséhez, szerinte az átszervezés nem érinti hátrányosan a kisebbségi jogokat, amelyeket a jelenleg hatályos jogi keret is biztosít és még inkább megerősít majd az új kisebbségi kerettörvény. Kitart álláspontja mellett, úgy véli, a PDL már elég engedményt tett az RMDSZ-nek.
Bár a koalíció léte függ az RMDSZ szavazatától, nem valószínű, hogy a régiókérdésben sikerül megegyezni. Patthelyzet állt elő, mert a régiókérdés, azáltal, hogy a magyarok ragaszkodnak a Székelyföld régióhoz, etnikai töltetű, szimbolikus kérdéssé léptette elő a látszólag technikai problémát. Az egyik országos román lap írása miatt pedig túllépte a politikai kereteket is. A Gandul című napilap a héten készített egy interjút Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökkel, és olyan mondatokat tulajdonított neki, amelyeket az RMDSZ politikus, saját bevallása szerint nem tett.
Az interjúban az állt: Tamás reméli, hogy politikai úton megoldható a probléma, ám ha nem, akkor polgári engedetlenségre kerül sor. "Előbb utcára vonulunk, csendben, fegyverek nélkül, mint tettük ezt 20 éven át. De ha így sem oldódik meg a problémánk, akkor majd meglátjuk..." - mondta a Gandul szerint. Tamás közleményben tagadta, hogy a fegyver szó bármilyen kontextusban, elhangzott volna, hogy bár viccből mondott volna ilyent, illetve megfordult volna ilyesmi az RMDSZ vezetőinek gondolatában. A békés polgári engedetlenséget azonban kilátásba helyezte.
Mégis lavinát indított el a neki tulajdonított mondat. A Székelyföldi megyékben kisebbségben élő románok szervezetei azonnal jelezték, hogy ők is utcára vonulnak, ha bármiféle "etnikai enklávé" alakul, ha Székelyföld néven régióba tömörül a három megye. Értékelésük szerint ez egyenlő lenne a II. bécsi döntéssel (román szóhasználatban diktátummal) vagy az 50-60-as évek Maros-Magyar Autonóm Tartományának rehabilitációjával, amelyet a románság elutasít.
De nem csak a székelyföldi románok, egyetlen román párt sem támogatja az RMDSZ régiótervezetét, mert mindannyian elutasítják a Székelyföld bárminemű önállósodásának gondolatát. Általában a Mircea Geoana szociáldemokrata szenátusi elnök által megfogalmazott állásponton vannak, hogy a magyarok etnikai rögeszméjüket követik, amelyet a román politikum nem fogadhat el.
Országszerte felerősödtek a nacionalista hangok, a magyar-román szembenállás már a brüsszeli parlamentre is kiterjedt, s az egyre inkább terebélyesedő probléma államközi feszültséget szült. Miután Kelemen Hunor szóvá tette, hogy értethetetlen számára Budapest hallgatása, és több RMDSZ politikus nehezményezte, hogy a magyar kormány nem áll ki az RMDSZ mellett az utóbbi időszak legnagyobb horderejű kérdésében, a nemzetpolitikai államtitkárság kiadott egy közleményt, majd Semjén Zsolt is nyilatkozott. A közszolgálati televízióban Semjén arról beszélt, hogy Budapest számára elfogadhatatlan az új régiós beosztás, mert az az etnikai arányok tudatos megváltoztatását eredményezné.
Ezután a külügyminisztérium behívatta Füzes Oszkár magyar nagykövetet, akivel közölte, hogy a román fél helytelennek tartja a magyar kormány eljárását, mivel szerinte Románia regionális átszervezése kizárólag Románia belügyének tekinthető.
MAGYARORSZÁG
Markó Béla a Magyar szabadságért-díj idei kitüntetettje
MHO/MTI, 2011. június 20.
Akkor lehet a magyar nemzet szabad, ha minden részében szabaddá válhat – jelentette ki Markó Béla, erdélyi magyar költő, író, politikus vasárnap Gödöllőn.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori elnökének, a kormány miniszterelnök-helyettesének a magyar szabadság napja alkalmából Gémesi György, (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) Gödöllő polgármestere, a díjat gondozó alapítvány elnöke adta át a kisplasztikát és az oklevelet.
Az ünnepélyen – amelyen jelen volt Antall József néhai miniszterelnök özvegye is – Gödöllő polgármestere méltatta az utolsó szovjet katona Magyarországról való 1991-es távozásának alkalmából törvényben is rögzített szabadság napja jelentőségét, majd a hasonló nevet viselő díjról szólva kijelentette: az elismerést immár 13. éve azok kapják, akik az átlagembernél többet tettek a magyarságért, illetve a szabadságért.
Idén a díj sorsáról döntő alapítvány Markó Bélának, az RMDSZ volt elnökének, a román kormány miniszterelnök-helyettesének ítélte oda az elismerést – jelentette be. Hozzáfűzte: Markó Béla nagyon sokat tett azért, hogy az RMDSZ a legerősebb határon túli érdekérvényesítő szervezetté, illetve kormánytényezővé váljon. A kitüntetett személyisége példa lehet mindenki számára, hiszen politizálását nem a „csatabárd kiásása", a konfrontáció, hanem az optimizmus és a türelem jellemzi.
Az indoklás szerint Markó Béla „az elmúlt évtizedek alatt végzett munkásságával, életútjával, személyes példamutatásával, irodalmi alkotásaival nagyban hozzájárult a magyar nyelv és kultúra ápolásához, az erdélyi magyarság értékeinek fennmaradásához".
Markó Béla úgy fogalmazott: számára a szabadság szó szorongást és aggodalmat is jelent, hiszen a szabadságot félteni kell, s egyben küzdeni érte; nem lehet egyszer s mindenkorra megszerezni, ugyanez a feladat hárul újra és újra az egyes nemzedékekre is.
Meghatározta az irányt a kongresszus
Népszava, 2011. június 20. – Fazekas Ágnes
Erős és egységes baloldal fontosságáról is beszélt Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a párt szombati kongresszusán. A heves vitákkal tarkított fórum végén a küldöttek kétharmada felszólította Gyurcsány Ferencet arra, vonja vissza pártszavazási kezdeményezését. Erről a napokban kell döntenie az általa vezetett Demokratikus Koalíció Platformnak. Kérdés, hogy ezúttal a viták lezárása felé veszik-e az irányt.
A hét végén kiderült az is: az MSZP népszavazást kezdeményez annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni.
Egy erős és egységes baloldal fontosságáról szólt Mesterházy Attila nyitóbeszéde a SYMA csarnokban megtartott kongresszuson. Az MSZP elnöke úgy fogalmazott, csak így lehet leváltani az országot "tönkretevő" kormányt. Azt hangoztatta, a szocialista párt reális alternatívát kínál a kabinettel szemben, emellett "egyszerre képviseli Hunnia és Pannonia népét", vagyis a leszakadt, hátrányos helyzetben élőket és azokat, akiknek fontos a szabadság és az alkotmányos jogok. Az elnök emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt több elemző a szocialisták széthullását jósolta, ezzel szemben a párt a legfrissebb felmérések szerint 28 százalékra tudta emelni támogatottságát a biztos pártválasztók körében. Mesterházy szerint ezt részben a szocialista párt társadalmi kapcsolatainak újjáépítésével sikerült elérniük.
Karakteresen baloldali arc
Kiss Péter, a Baloldali Tömörülés vezetője a kongresszuson olyan karakteresen baloldali néppárt szükségességét hangsúlyozta, amely nem tagadhatja meg a liberalizmust. A volt kancelláriaminiszter úgy fogalmazott: a "baloldaliság nem lehet egyenlő az osztogatással", ehelyett esélyteremtésre, az igazságosságra törekvésre, a szabadság iránti vágyra és szolidaritásra kell építeni. Kovács László, a párt alelnöke úgy vélte, az MSZP-nek demokratikus, és nem vezérelvű pártnak kell lennie, a szocialistáknak karakteresen baloldali politikát kell folytatniuk, és együttműködniük kell liberálisokkal, "demokratikus konzervatívokkal", nem beolvasztani őket. Balogh András elnökhelyettes baloldali fordulatot sürgetett, de ezt többen is megtették szombaton.
Bár Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila kezet fogott a kongresszus előtt, amely az egységet jelezte, később a zárt ajtók mögött értesülésünk szerint a volt miniszterelnök kemény szavakkal illette a párt jónéhány erős emberét. Baja Ferencről azt mondta, "szinte könyörgött, hadd legyen miniszter vagy államtitkár" Lamperth Mónikáról pedig, hogy "sírt a vállán, hogy hadd maradjon miniszter". Szekeres Imrének azt rótta fel, hogy egy közelmúltbeli cikkében kormánya száz lépés programját nevezte a költségvetési hiányt növelő legnagyobb osztogatásnak. Török Zsolt szóvivő - aki egyébként a végig zárt ülésen elhangzottakról kétóránként tájékoztatta a várakozó újságírókat - Gyurcsány beszédéről elmondta, hogy a volt kormányfő Mesterházy Attilát is bírálta, amiért megsemmisítette az őszödi beszéd feltételezett kiszivárogtatóinak nevét tartalmazó borítékot, amit a volt kormányfő adott át neki a napokban.
Válaszol a Demokratikus Koalíció
Baja Ferenc később azt kezdeményezte: a kongresszus hozzon döntést arról, hogy ne legyen pártszavazás, amit a küldötték az este nyolc órái tartó fórum végén meg is tettek. Erről a felvetésről napokon kell döntenie kell a Gyurcsány által vezetett Demokratikus Koalíció Platformnak. Kérdés, hogy ezúttal a viták lezárása felé veszik-e az irányt. Molnár Csaba, a platform alelnöke lapunk érdeklődésére annyit mondott: a Demokratikus Koalíció vezető testületei a hét elején üléseznek és akkor döntik el, hogyan viszonyulnak a kongresszus felhívásához.
A volt kormányfő egyébként, aki a kongresszusra érkezve leszögezte, a párt tagja marad, távozóban kijelentette: meglepte a javaslat, mivel előzőleg az a megállapodás született, hogy ha platformja befejezi a pártszavazás kiírását célzó aláírásgyűjtést, az elnökség kezdeményezi a voksolás kiírását, és ez így is történt. Hozzátette, úgy látja, hogy ezt a megállapodást most "valakik nem akarják betartani", ennek ellenére megfontolják a kongresszus kérését. Megismételte, hogy támogatóival együtt marad a szocialista pártban.
Egységesen bírálták a kormányt
A Lendvai Ildikó vezette testület a hét végén Iránytű néven összegezte javaslatait, amelyet az őszi kongresszus előtt az elnökség is megvitat majd. Lendvai a zárt ajtók mögött kijelentette, a pártban mélyebb vitát kell megvívni annál, minthogy az egyes csoportok bűnbakokat neveznek meg.
A volt pártelnök arról is beszélt, hogy az MSZP az elmúlt időszakban a lehetőségekhez képest baloldali politikát folytatott, és az elmúlt nyolc évben is sok eredményt ért el például az oktatás, a közfoglalkoztatás területén, miközben "voltak botlások is". A küldöttek a vita végén szavaztak az Orbán-kormány tevékenységét bíráló politikai nyilatkozatról, illetve meghatározták, milyen pártot akarnak. Kiderült: a kongresszus olyan nyitott, demokratikus, baloldali néppártként határozta meg az MSZP-t, amely a politikai és szervezeti önállóság tiszteletben tartásával sokszínű, érték- és programalapú szövetségkötésre készül az Orbán-kormány leváltásában érdekelt pártokkal, mozgalmakkal és civil szervezetekkel. Rögzítették továbbá, hogy a párt nem vált nevet.
Este, a maratoni ülés végén Mesterházy elmondta: a 94 százalékos támogatottsággal elfogadott határozat értelmében nem a párton belül akarják integrálni az Orbán-kormánnyal elégedetlen liberális és konzervatív embereket, ugyanakkor minden olyan szövetségre hajlandók, amelynek eredményeként 2014-ben le tudják váltani a kormányt.
Kijelentette, örül, hogy az elmúlt hetek vitái után lényegében konszenzusra jutottak, és beteljesült az Egység Magyarországért elnevezésű kongresszus mottója. Azt is mondta, a párt a jövőben az európai szociáldemokrácia értékei alapján a kor kihívásainak megfelelő, progresszív, felelős, modern baloldali politikát akar folytatni. A kongresszus határozatában arra szólította fel az alapszabály-szerkesztő bizottságot, tegyen javaslatot arra, hogy a szigorúbb etikai normákat érvényesíthessék, a párt gazdálkodása átláthatóbb, működése hatékonyabb legyen, valamint tegye lehetővé, hogy szigorúbban szabályozzák az összeférhetetlenséget, illetve hogy biztosítsák a párttagok és szimpatizánsok aktívabb részvételét. A párt tagjait pedig arra szólították, lépjenek fel azokkal szemben, akik az egységet veszélyeztetik.
Még az ülés kezdete előtt Mesterházy újságíróknak bejelentette: népszavazást kezdeményez az MSZP annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen visszamenőleges hatályú, szerzett jogokat megvonó törvényeket hozni. A kérdést, amely így szól: "Egyetért-e ön azzal, hogy új jogszabály - az érintettekre nézve pozitív joghatás kivételével - visszamenőlegesen ne legyen alkalmazható?", benyújtják az Országos Választási Bizottságnak. A pártelnök azt is elmondta, hogy június 21-én figyelmeztető demonstrációt szerveznek Miskolcon azért, hogy ismét felhívják a kormány figyelmét a Kelet-Magyarországon élők nehéz helyzetére.
Esélyt teremtett-e a kongresszus arra, hogy végre a Fideszre koncentráljanak?
Molnár Csaba, a dem. koalíció platform alelnöke: Az MSZP nem egy ügyű, hanem sok ügyű párt. A szocialistáknak az ország dolgaival kell foglalkozni, de eddig is ezt tették. Emellett fontos a programalkotás, de a párt belső dolgaival szintén foglalkozni kell.
Mesterházy: nagy lépést tettek
A szombati kongresszus azt bizonyította, hogy a szocialistáknak az ország problémái a legfontosabbak, nem saját ügyeik, így az ott meghozott döntések is arról szólnak, hogy erős baloldali néppártként kell alternatívát kínálniuk az embereknek az "Orbán-rendszerrel" szemben - írta tegnap honlapján Mesterházy Attila.
Az MSZP elnöke írásában azt is hangsúlyozta: annak, aki a közösség része akar maradni, a közös döntéseket be kell tartania. Mesterházy szerint a kongresszuson kiderült, hogy a párttagok által delegált küldöttek ragaszkodnak a Magyar Szocialista Párt nevéhez, a baloldalisághoz, fontos számukra az önazonosság, nem akarják a szocialista pártba olvasztani a liberálisokat és a konzervatívokat, miközben lehetségesnek tartják, hogy szövetséget kössenek velük. Úgy vélte, szombaton nagyot lépett a párt az egység felé, ismét bizonyította, hogy demokratikus párt, ahol senkibe sem fojtják bele a szót.
A vitákat lefolytatták, a döntéseket pedig fegyelmezetten be kell tartani. A pártelnök leszögezte: a szocialista párt "csak így foglalhatja el méltó helyét a demokratikus erők reményeink és szándékaink szerint kialakuló, az Orbán-rendszert leváltó szövetségében". "A kongresszus arra adott mandátumot, hogy ezeket a célokat tartsa szem előtt az MSZP vezetése. Pártelnökként ígérhetem: pontosan ezt és így fogjuk tenni" - ígérte Mesterházy.
Nézze meg, ki kapta idén a Magyar szabadságért-díjat!
Nápszva, 2011. június 20.
Akkor lehet a magyar nemzet szabad, ha minden részében szabaddá válhat - jelentette ki a Magyar szabadságért-díj idei kitüntetettje, Markó Béla, erdélyi magyar költő, író, politikus vasárnap Gödöllőn.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori elnökének, a román kormány miniszterelnök-helyettesének a magyar szabadság napja alkalmából Gémesi György, (Gödöllői Lokálpatrióta Klub) Gödöllő polgármestere, a díjat gondozó alapítvány elnöke adta át a kisplasztikát és az oklevelet.
Az ünnepélyen - amelyen jelen volt Antall József néhai miniszterelnök özvegye is - Gödöllő polgármestere méltatta az utolsó szovjet katona Magyarországról való 1991-es távozásának alkalmából törvényben is rögzített szabadság napja jelentőségét, majd a hasonló nevet viselő díjról szólva kijelentette: az elismerést immár 13. éve azok kapják, akik az átlagembernél többet tettek a magyarságért, illetve a szabadságért.
Idén a díj sorsáról döntő alapítvány Markó Bélának, az RMDSZ volt elnökének, a román kormány miniszterelnök-helyettesének ítélte oda az elismerést - jelentette be. Hozzáfűzte: Markó Béla nagyon sokat tett azért, hogy az RMDSZ a legerősebb határon túli érdekérvényesítő szervezetté, illetve kormánytényezővé váljon. A kitüntetett személyisége példa lehet mindenki számára, hiszen politizálását nem a "csatabárd kiásása", a konfrontáció, hanem az optimizmus és a türelem jellemzi.
Az indoklás szerint Markó Béla "az elmúlt évtizedek alatt végzett munkásságával, életútjával, személyes példamutatásával, irodalmi alkotásaival nagyban hozzájárult a magyar nyelv és kultúra ápolásához, az erdélyi magyarság értékeinek fennmaradásához".
G. Merva Mária, a gödöllői múzeum igazgatója a költő-műfordító Markó Béla irodalmi munkásságát méltatta. Kiemelte: a kitüntetett élete jól példa arra, hogy a költői és a politikusi pálya nem összeférhetetlen, noha egymásnak ellentmondó két foglalkozásról van szó.
Markó Béla úgy fogalmazott: számára a szabadság szó szorongást és aggodalmat is jelent, hiszen a szabadságot félteni kell, s egyben küzdeni érte; nem lehet egyszer s mindenkorra megszerezni, ugyanez a feladat hárul újra és újra az egyes nemzedékekre is.
Azt mondta: a magyar nemzet akkor lesz szabad, ha minden részében szabaddá válhat, ezért küzd az RMDSZ Erdélyben 20 éve, s ő maga is.
A Magyar szabadságért-díjat korábban Bánffy György, Tempfli József, Rózsás János, Grosics Gyula, Sebestyén Márta, Pozsgay Imre, özvegy Antall Józsefné, Csoóri Sándor és Nemeskürty István vehette át, de megkapta a díjat a Kormorán együttes is.
Parlamenti határozattervezet a Kárpát-medence magyar kulturális örökségéről
MTI, 2011. június 20.
A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) kezdeményezésére országgyűlési határozattervezet készül a Kárpát-medence kulturális örökségének stratégiai jelentőségéről, a javaslat bevezetné a magyar nemzeti örökség címet is.
Tíz éve, 2001. június 19-én fogadta el az Országgyűlés a kulturális örökség védelméről szóló és az úgynevezett státustörvényt, ami jól szimbolizálja, hogy a kulturális örökségvédelem a nemzetpolitika egyik eszköze - mondta a két jogszabály tízéves jubileuma alkalmából tartott hétfői budapesti sajtótájékoztatón Tamási Judit, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a KÖH budai székházában július 2-ig látható Közös tér - Közös örökség című kiállításról szólva kiemelte azt a fotókon is bemutatott örökségvédelmi munkát, amelynek köszönhetően csaknem 300 határon túli magyar műemlék újulhatott meg. Az 1999-ben elindított program forrásai 2007-ben megszűntek, így a munka öt évig gyakorlatilag források nélkül kellett, hogy működjön - emlékeztetett.
Tőkés László református püspök, EP-képviselő az elmúlt egy évben elfogadott trianoni emléktörvényről, a kettős állampolgárságról szóló törvényről, valamint az új alkotmányról szólva kifejtette: a három jogszabály korszakos jelentőségű "nemzetpolitikai alappillér". Az Európai Parlament képviselője hozzátette: reményei szerint rövidesen helyreáll a leépült határon túli örökségvédelmi munka is.
Tőkés László bejelentette: a Schmitt Pál államfőnél tett tavaszi látogatásakor állapodtak meg abban, hogy kezdeményezik a Kárpát-medence magyar kulturális örökségéről szóló parlamenti határozattervezet kidolgozását. A munka a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanácsban meg is kezdődött, majd a KMAT szövegváltozata mellett a KÖH és a közigazgatási tárca is készített egy-egy verziót.
"Az Országgyűlés kulturális bizottságát, illetve a kulturális államtitkárt kértük fel a határozattervezet beterjesztésre" - árulta el Tőkés László, hozzátéve: várakozásai szerint a parlament ősszel fogadhatja el az indítványt.
Az MTI kérdésre válaszolva Tőkés László közölte: a tervezet létrehozna egy magyar nemzeti értéktárat, bevezetné a magyar nemzeti örökség címet és többek között ösztönözné az anyaországi és határon túli magyar területek közötti turizmus fejlesztését is.
Tamási Judit úgy vélte: a létrehozandó örökségi listára olyan értékeket érdemes felvenni, amelyek a magyarság hírét viszik Európa-szerte, egyben kifejezik a nemzet összetartozását. A KÖH vezetője az MTI-nek elmondta: előkészületben van a határon túli magyar műemlékvédelmi program újraindítása is.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Kényes egyensúly
Háromszék, 2011. június 18. – Bogdán László
Néhány hete Németh Zsolt magyar külügyminisztériumi államtitkár – egyebekben a romániai és az erdélyi helyzet egyik legjobb magyar ismerője – kijelentette, hogy százötven esztendeje nem volt ilyen jó a magyar–román viszony, ennyire felhőtlen a két ország kapcsolata. Kiderült, kár az ördögöt a falra festeni, mert megjelenik.
Azóta ugyanis történt egy és más, a Dâmboviţa partján fortyogni kezdtek a levantei politika boszorkányüstjei. Először az uniós székelyföldi iroda megnyitásával kezdődtek a jellegzetes román hazaféltés vádaskodásokkal vegyes sirámai, aztán a nyolc mamutmegye létrehozásának a terve, s az a tény, hogy az RMDSZ ezt nem támogatta, nehéz helyzetbe hozva koalíciós partnerét, végképp kiverte a biztosítékot. Újra felharsant a magyarellenes népdalkórus, amihez fogható az első Har-Kov-jelentések óta televíziókban nem hangzott el, az ember csak kapkodta a fejét: valóban, különben normális, jó képességű román politikusok és hírmagyarázók, politológusok ténylegesen el is hiszik, amit állítanak, hogy a székelyföldi autonómia egyre inkább az illúziók ködébe vesző terve befolyásolhatja a magyar–román országközi kapcsolatokat, és Románia megcsonkításához vezethet?! Minden vád, amit az elmúlt évtizedekben nemzetféltő történészek és politikusok kiejtettek a szájukon, ismét elhangzott, az ellenérvekre nem voltak kíváncsiak, ahogy mondani szokás, fáradhatatlanul fújták a magukét, mutatva, hogy a kívülről néhány hete még felhőtlennek tűnő magyar–román viszonyt milyen kényes egyensúly jellemzi, s hogy a magyarság puszta jelenléte, a székelyföldi autonómia puszta terve mennyire idegesíti a haza féltőit.
Pedig amúgy lenne Romániában a magyar galuskán – ami állandóan egyesek torkán akad –, az ország területi újraelosztásán s az alkotmány megváltoztatásán kívül éppen elég baj, ami azt illeti. Az ország népessége csökken, a lakosság nagy része elszegényedik, az infláció elszabadulóban, az árak emelkednek, a kormány képtelen kezelni a növekedő korrupciót... Soroljuk még?
De ez mind nem számít, a lényeg most az, hogy fújni kell a veszély trombitáit, hiszen a magyarok soha nem mondtak le Nagy-Magyarországról, és Erdély újra veszélyben van. „Murim, luptăm, Ardealul nu cedăm" – skandálták a tüntetők jó húsz esztendeje, bár akkor is kérdéses volt, ha előbb meghalnak, hogyan harcolnak. Azt hittük, az ilyesmi már végképp a múlté. Hát nem. A fantomok feléledtek megint. Sárkány alszik velünk...
Az önazonosság zsákutcái
És, 2011. június 17. – Balázs Ádám
Az identitás olyan, mint egy párkapcsolatban a bizalom: akkor kerül nyíltan szóba, ha történetesen valami baj van vele. „Megbízhatok-e még benned?" - e kérdés a leghatározottabb igenlő válasz esetében is a kérdező félt ért sérelemre helyezi a hangsúlyt. Történt valami, amiből elvileg az a válasz következik, hogy „nem". A szerelmi viszony magától értetődő, hallgatólagos kötőereje felszínre kerül, nyílt megerősítésre szorul. A „felszínen", a nyilvánosság környezetében azonban igencsak gyanús az „igenek" viselkedése, mivel integritásukat egészen eddig éppenséggel a hallgatólagosság biztosította. „Bízhatok-e még benned? Mondd, hogy igen. Már tudom, hogy nem, de azért hadd halljam, mondd, ugye bízhatok még benned..."
Hát persze. A párját megcsaló fél igenlő válasza füllentés. A helyzetet egy nyilvánvalóan hamis replika oldja fel: a bizalom kérdését egy füllentő „igennel" zökkentjük vissza a hallgatólagosság közegébe, oda, ahol az emberi kapcsolatok összetartó elemei dolgoznak. A ki nem mondott, annál erősebb elvek néma alagsorába.
A hasonlat értelmében az identitás valami olyasmi, ami esetében a kimondott „igen" nemet jelent, illetve sántít, amint konkrétan szóba kerül. Sugallja továbbá azt a zavarba ejtő gondolatot, hogy füllentés, hamisság nélkül az emberek közötti kapcsolat könnyen elakadhat. Elképzelhető, hogy az igazság feltárása nem segíti egyértelműen elő az emberi közösségek, így például egy nemzet integritásának megerősítését, békés identitástudatát. Ha az identitás olyan egy nemzet számára, amilyen a bizalom egy párkapcsolatban, akkor az igazság feltárása, a múlttal való szembenézés nem szükségszerűen „kedvező". Az identitás nem tárgyalható egyértelműen az igazságot célzó távlatokban, mivel kérdésessé tétele helyből igazságot leplez. Ebben az esetben talán bölcsebb minél gyorsabban elhallgatni. Az identitás olyan fogalom, amelynek felvetése könnyen „ronthat a helyzeten", mivel fennáll a veszély, hogy a legjobb szándékkal is csak tovább komplikáljuk a témát, miközben éppen rendet próbálunk tenni.
Ez így tehát nem jó. Kezdjük elölről, több tapintattal, türelemmel.
A bizalmi párbeszéd pusztán analógia. Elnézést is kérek azoktól az olvasóktól, akik másként kezelik a konyhai jeleneteket. Véleményem szerint azonban aligha képzelhető el emberek közötti realitás, amely nélkülözni tudná a nyílt és a hallgatólagos tartalmak közötti mozgásteret. Emberek között nem lehet teljesen nyilvános a valóság, olykor ugyanis erősebb a ki nem mondott (és mégis közös) tények összekötő fonala, mint a nyíltan megosztott dolgok közössége. Aligha képzelhető el történet, legyen az szerelmi, családi vagy nemzeti, amely tartani tudná magát hallgatólagos egyetértések nélkül. A nyíltan közölt tény szuggerál ki nem mondott gondolatokat, ahogyan a perspektíva technikája szuggerálja a teret egy festményen.
Ha az önazonosság olyan, mint a bizalom, akkor az identitás alapvetően kérdés. A kérdést pedig valaki feltette. Ki teszi fel a kérdést, és milyen célból?
(Politikai zsákutca) Amint elhangzik, kérdőre von: az identitás agresszív fogalom, a kérdés szinte kierőszakol az egyénből valamilyen választ. Nem megszólít, hanem felszólít, interpelláló hívó szó. Ha egy közéleti szereplő nemzetemről szónokol, akkor is érint és akkor is reagálok, ha egyébként képtelen vagyok megfogalmazni, hogy miből áll nemzeti önazonosságom. Fokozódik a probléma, ha maga a szónok sem méri fel pontosan, hogy mit ruház rám, csupán kienged a palackból egy megfontolatlan tartalmat. Az „agitátor" hatása alatt könnyen válik az ember „republikánus automatává", mint George Grosz gúnyos festményein.
Arra a kérdésre, hogy hány óra van, tudok személytelenül válaszolni. Az viszont, hogy ki is vagyok én, és kikkel vállalok közösséget, rögtön interpellálja egész énemet, illetve a többiekhez fűző viszonyomat, és ez fokozott elővigyázatosságra ösztönöz. Claude Lévi-Strauss etnológus-antropológus az agresszív interpellációt úgy hárítja el, hogy általánosságokban megnevezi a többé nem magától értetődő szokásokat, majd azon nyomban gyors kritika alá veti a habitusok válságából táplálkozó olcsó közéleti kérdőjeleket, tudniillik a média és a politikai szféra kétes képzeteit, amelyek stratégiai eszközt kovácsolnak a felszínre került tartalmakból. A francia antropológus szerint „a média által kitalált személyek szellemileg konganak az ürességtől, akárcsak azok, akik kitalálták őket". Lévi-Strauss finoman azt fogalmazza meg, hogy az agitátor ugyanolyan nulla, „republikánus automata", mint az általa kitalált „sérült önazonosságú figurák".
E reklámszerű képzetek üres valóságot lepleznek, mivel egy identitásválság „szubjektíve érdektelen". A felszín felszínes, egy identitásválság alapján nem lehet továbbgondolni az önazonosság kérdését, ezért a tudós a másik végén igyekszik megragadni a fogalmat, tudniillik a tárgyilagos struktúrák szempontjából, amelyek az identitást alakítják: „Jobban tennénk, ha a tárgyilagos feltételeket vennénk figyelembe, amelyek a válság tüneteit előidézik, és amelyeket a válság tükröz." Az antropológus hozzáfűzi: e tárgyilagos vizsgálatot könnyű megkerülni „olcsó pszichológiai termékek" bevetésével, a semmiből összetákolt mumusokkal, amelyekre hivatkozva az agitátor örömmel riogatja közönségét. (Lásd C. Lévi-Strauss [szerk]: L'identité, Quadrige, PUF, 1977, 5. o.)
Lévi-Strauss egy 1974-75-ben szervezett interdiszciplináris szeminárium bevezetőjében hárítja el a politikai interpellációt, abban az időszakban, amikor Franciaországban a szélsőjobboldali Nemzeti Front, a volt gyarmatokról érkező első méretes bevándorlási hullámra reagálva elérte első jelentős választási eredményeit, és ettől felbátorodva egyre gátlástalanabbul tett közzé nemzeti kérdéseket. Jean-Marie Le Pen az alapvetően konstruktív francia társadalom komplexitásának elhallgatására építette fel politikai vonzerejét. A republikánus integráció valódi problémájának megnevezése helyett Le Pen a magától értetődőből kovácsolt nyílt és provokatív kérdéseket, ezekre pedig fiktív és komfortos válaszokat. Le Pennél a „francia" nem állampolgár, hanem „francia", és ez természetes, nem képezi vita tárgyát. „Mi vagyunk a franciák, ők bevándorlók!" Minél hangosabban hangzik el ez a nemzeti „igen", annál inkább tetszik drámainak és harciasnak, és annál kevésbé feltűnő, hogy e kakaskodó formában a nemzeti identitás kérdése szándékosan leplezi az összetett és sokszor ellentmondásos valóságot, Franciaország progresszív sokszínűségét, a republikánus integráció lényegét.
Nem mindegy, hogy ki kérdez. Az identitás akkor kerül szóba, amikor valamiképpen baj van vele; egy politikai diskurzusban azonban könnyen lehet, hogy éppenséggel azért fogalmazódik meg a kérdés, hogy konfliktust gerjesszen.
(Magyar belpolitikai útvesztő) Magyar szemszögből ismerős a képlet. Orbán Viktor 2002-ben teljes egészében kivonultatta a parlamentből a „nemzetet". Orbán kisajátította a nemzet fogalmát, és élesen szembeállította a legitim hatalommal. A szocialisták által fel nem vállalt nemzeti önazonosság kérdése rendelkezésre állt, Orbánnak így nem esett nehezére a „kérdező" szerepébe bújnia. És a valódi baj ott kezdődik, hogy ezt az önkényes kisajátítást (a 2002-es országgyűlési választásokon egyébként győztes) ellenfelei tulajdonképpen tudomásul vették és nyugtázták.
Kérdezőként ellenzékből is Orbán Viktor diktálta a nemzeti ütemet. A 2004-es népszavazás a kettős állampolgárságról ugyan kudarcba fulladt, és erősen megosztotta a közvéleményt, illetve a magyarság különböző csoportjait, a balliberális kormány számára azonban cinikusan a felszínre hozott egy zavarba ejtő kérdést. Orbán állampolgárságot hirdetett, de közben az etnikai egység élményének szókészletével ringatta illúziókba az embereket, az összmagyar egység mögött pedig az állampolgársággal járó szavazójogból remél komoly politikai tőkét. Ami magától értetődő volt (magyar vagyok), a felszínen sokak számára probléma lett, bizonyítandó érték, és újra feltevődött az évszázados kérdés: „mi a magyar?"
Illetve ki a magyar, ki nem, és ezt ki mondja meg. Gyurcsány Ferenc hitelvesztése talán akkor kezdődött, amikor úgy érezte: a feltett nemzeti kérdésre kénytelen egyértelműen reagálni, miniszterelnökként döntenie kell igen és nem között, ami sokak szemében azt az irritáló benyomást keltette, hogy Gyurcsány mondja meg, ki a magyar és ki nem az.
Gyurcsány valamennyi elkapkodott reformgondolata határmódosítást kísérelt meg a magától értetődő etnikai közösség és a konstruktivista, állampolgári értékeken alapuló közösségi eszmény között, jelentősen nagyobb teret engedve ez utóbbinak. Nem vette figyelembe az etnikai, tehát organicista gondolatvilág mély beágyazottságát, azt a hallgatólagosságot, amely nyílt viták nélkül kényelmesen biztosította Orbán Viktor híveinek közösségét. A nemzet mint egyfajta kényszerképzet kísérte Gyurcsány lépéseit. Orbán Viktor szabta meg a nemzeti ütemet, Gyurcsány Ferenc pedig erre reagálva rendszerint átszellemülten a szívéhez kapott, amint felcsendült a Himnusz, végleg bohócot csinálva önmagából. Szenvedő alanya volt és maradt a konfliktusgerjesztő kérdésnek. A bohóckodásba bele is bukott.
Még mindig nem tudjuk pontosan, mi a nemzeti identitás, a politika terepén csupán azt tapasztaltuk, hogy egyesek nagyon nem bánják, ha baj van vele. Azt is észrevettük, hogy egyes politikusok kezében rendkívül jól tűri az ellentmondásokat és hamis tartalmakat. Az identitás szinte tetszeleg ebben a nemzeti szerepben. Ha nem törődnek vele eleget, erőszakosan követel magának hízelgőbb bánásmódot. Ravaszabb kéjenceinek valamennyi báját felkínálja, kevésbé gavallér kérőinek gőgösen hátat fordít. Akadnak nincstelen udvarlói is, akikre fittyet hány; az ő frusztrált érzelmeik gyűlöletté fajulnak, olykor olyan szinten, hogy képzelt nemzetük képzelt ellenségeinél tulajdonképpen csak önmagukat gyűlölik mélyebben. Eltorzult képzeteikben szinte istenítik a nemzetet, és elszántságukban minden önhazugságra hajlandóak, amely a szegényes valóság elfojtása révén és érdekében tovább élteti e kétes erkölcsű múzsát.
Amit a politika művel a nemzeti identitással, nem más, mint közönséges prostitúció. A politikai színpadot kutattuk, és központi fogalmunkat illetően el is akadtunk. A politika színpadán nem vált teljesen egyértelművé, hogy ki kérdez és ki válaszol, márpedig kulcsfontosságú pontról van szó, aminek tisztázása nélkül aligha elemezhetünk úgynevezett „identitáspolitikákat". Ki kérdezi, hogy mi a magyar, és mi célból? Egry Gábor megpendíti ezt a húrt, tudniillik hogy a nemzeti identitásra való hivatkozás által könnyen lefizethető az, akit e hivatkozás interpellál. Egry „finom manipulációs célt" szolgáló diskurzusokat említ: „Amikor hallgatóként, nézőként, olvasóként (...) hajlandók vagyunk gondolkodás és mérlegelés nélkül elfogadni olyan intézkedéseket (...), melyeket más megfontolások alapján elleneznénk, akkor bizony nemzeti azonosságunk segítségével vesznek rá arra, hogy lemondjunk a körülmények alapos vizsgálatáról." (Lásd Otthonosság és idegenség. Identitáspolitika és nemzetfelfogás Magyarországon a rendszerváltás óta, Napvilág, 2010, 13-14. o.) Az elmúlt húsz év magyar identitáspolitikáit bemutató kötetében Egry azonban nem tér vissza e kérdésre. Tömör, de kissé sietős összegzésében a történész úgy tekint az „identitáspolitikusra", mint aki ugyanolyan egyértelműen foglalkozik az önazonosság kérdésével, mint suszter a cipővel vagy kárpitos a bútorral, és ezáltal megkerüli a fogalmi labirintust, amelyben remélhetőleg nem teljesen hasztalanul tévelygünk éppen.
A valóság szerencsére nem merül ki a Lévi-Strauss által említett „olcsó pszichológiákban", a média és a politika tálalta imázsokban. Ha ez utóbbiak realitását kétségbe vonjuk, ahogyan Hannah Arendt teszi, akkor más területen kell vizsgálnunk az identitás autentikus fogalmát. A „kreatív" politikai tanácsadók és egyéb reklámszakemberek által gyártott imázsok holisztikus képet mutatnak a világról, egy teljes valóság tükrözésére pályáznak. Arendt szerint azonban üres buborékokról van szó: „egy image-nek, ellentétben egy régimódi portréval, nem az a dolga, hogy előnyös színben tüntesse fel a valóságot, hanem az, hogy teljes egészében pótolja" (lásd Igazság és Politika in Múlt és Jövő Között, Osiris, 1995, 259. o.). Alessandro Baricco szintén úgy véli, hogy korunk megzavarodott realitásérzékét az eredeti és a másolat kapcsolatának felforgatása jellemzi: kétségessé válik az autentikus, ha a valóság utánozza az előre gyártott imázsokat. (Lásd Constellations, Folio Gallimard, 2003, 36. o.) Ha egy Sarkozy , illetve Orbán-féle „imázskampányt" majmolva lelek nemzeti önazonosságomra, akkor nem vagyok szabad, önmagammal azonos, tehát önmagamhoz hű személy: csupán rendelkezésre állok. Úgy tűnik, a politika és a média gyáraiban csakis imázsokkal találkozunk, ezért célszerű másutt keresni központi fogalmunkat. Kezdjük hát megint elölről, most már a politikára tekintettel, de lehetőleg a politikán kívül eső járatok mentén.
(A kortárs gondolkodás zsákutcája) Claude Lévi-Strauss megemlíti, hogy az identitás mint kérdés valószínűsíthetően korunk egyik alapvető problémája (i. m., 4-5. o.). A kérdés az, hogy a különböző emberi társadalmakban beazonosított struktúrák megfigyelése révén hogyan nyerünk rálátást e problémára.
Bátor és egzotikus program. Ám legyen szó a perui inkák birodalmi mitológiájáról, a nyugat-afrikai Dahomey Királyság amazonjainak kulináris szokásairól, az új-guineai bennszülött pápuák harci rítusairól vagy a magyar demokrácia társadalmi beágyazottságáról, a strukturális antropológia törekvéseit alapvetően a kortárs nyugati szellem ösztönzi. Szubjektíve, önmagamból kiindulva nem tudom megfogalmazni, hogy mi a másság; a sokszínűség szemlélete alapján azonban érthetővé válik számomra valami a magam másságából.
Az identitás kérdése, továbbá a nemzet fogalma olyannyira meghatározóak a mai nyugati ember gondolatvilágában, hogy a nyugati ember rajtuk keresztül sok mindent lát, csak éppen azt nem, hogy mi az identitás és mi a nemzet, mert nem rendelkezik ezeket illetően teljesen független szemszöggel, velük gondolkodik, kritikusan vagy tünetszerűen tulajdonképpen identidem ezeket gondolja, saját elemében.
Figyelemre méltó, hogy egy kor központi eleme az adott kor sarokköve is egyben. A sarokkövek piszkálása érzékenyen hat realitásérzékünkre, a valóságba vetett bizalmunkra, és éppenséggel ezt a bizalmat rendítik meg és sajátítják ki öncélúan a nemzeti identitás ravasz kéjencei, biztosabb talajt ígérve az általuk megtántorított híveknek.
„Piszkálni" bölcseleti szinten is lehet. A feladat nem lehetetlen, ha a gondolkodó belenyugszik, hogy zsákutcákban kénytelen tájékozódni. Korunk sarokköveire nem neheztelhetünk, hacsak nem kényelemből. Zygmunt Bauman például kimondottan méregbe gurul, ha kedvenc témája, a modernitás kerül szóba. Elítéli az általa likvidnek minősített kort, amelyben szétfolynak a hagyományos identitások, miközben kétségtelenül „jól elvan" a témával. Hannah Arendt is sajnálja korát, valószínűsíthetően a tengerentúli száműzetés keserű tapasztalatából fakad az a nosztalgia, amely áthatja valamennyi ítéletét a modern korról. Bauman a modernkori identitás kapcsán kifejti, hogy az nem olyan, mint egy kirakós játék: egy puzzle-nek ugyanis előre adva van a kirakandó összképe a doboz borítóján, a dobozban pedig minden egyes darab benne van. Az önazonosság ezzel ellentétben mindig az ismeretlenből építkezik, és kevés a biztos adat, rendelkezésre álló „darab", amelyekből alakulófélben építkezhet. (Lásd Bauman-Vecchi: Identity, Wiley-Blackwell, 2004, 47-48. o.)
E hasonlat tükrében a magyarság identitása nem éppen „likvid". Ha az állampolgárság könnyítésére és a Trianon-emléknap törvénybe iktatására gondolunk, illetve elvontabban arra, hogy sokak kényelmes szemléletében a „közös" nyelv és kultúra evidencia, láthatjuk, hogy a magyar a mai napig ragaszkodik egy régi, divatjamúlt kirakós játékhoz, amelynek doboza az évek során szétmállott, és amelynek kifakult borítóján a Habsburg Monarchia magyar tartományának képe díszeleg. Az a gond, hogy rég nincs meg az összes darab e kép kirakásához, ezért új képet kellene építgetni új darabokból, illetve megvizsgálni, hogy milyenek is ezek a mai darabok, amelyeket egymáshoz akarunk illeszteni. Egyes magyarországi belpolitikai szereplők cinikus határon túli aktivitása és pontszerzése a magyarság evidenciájára épít - pontosabban rombol, mivel minden magyar-magyar eltérést kizárva az egyértelmű összetartozás hallgatólagos eszméjével bolondítja a magyar kisebbségeket. A magyar irredentizmus „bátornak" tünteti fel magát, mert meg meri kérdőjelezni a jelenlegi országhatárok jogszerűségét, miközben a valóságban a leggyávább eszme Magyarországon, mivel fél szembesülni az ismeretlennel és a mássággal, legyen e másság szlovák, román vagy történetesen magyar.
Lélekben a magyar a mai napig erősen etnocentrikus maradt. Azonban könnyen lehet, hogy a magyar etnocentrikusságot illető észrevételeink más kultúrákra is érvényesek, és megjegyzéseink csupán szubjektív optikai csalódások. Ha mégis sikerülne teljesen tárgyiasítani témánkat, úgy járnánk, mint Peer Gynt a vadhagymával. Ahogy hámoznánk identitásunk rétegeit, úgy sorban vonódnának kétségbe múltunk fejezetei. Azáltal, hogy mindent kirángatunk az alagsorból, nem rendeződik minden a felszínen, hanem könnyen összezavarodik, szétesik, rossz kezekbe kerül. Valamennyi magától értetődő bizalomra márpedig szükségünk van, mint az éberségnek az alvásra és az álmokra. A valóságba vetett bizalom híján sem elaludni, sem felébredni nem tudunk.
Egy ember életében a megtörtént dolgok sorozatával párhuzamosan épül a meg nem történt események láncolata. A kettőt célszerű ügyesen adagolni. Egy nemzeti közösség történetében is halmozódnak a meg nem történt események. Képzelet, illúziók, füllentés nélkül félő, hogy a nemzeti kaland egyszerűen megfeneklik. (Lásd B. Anderson: Imagined Communities: reflections on the origin and spread of nationalism, Verso, 1991.) Napi trianonozásunk alapvetően a meg nem történtet helyezte az intrika középpontjába, azt, hogy az 1920-as békeszerződés konkrét következményeivel párhuzamosan alakult egy meg nem történt magyar XX. század. Amint Egry Gábor fogalmaz, a történelmi Magyarország „akkor is létező volt, amikor már nem létezett" (i. m. 82. o.). Lehet, hogy támadtuk az irredentizmust, azonban aki támad és elutasít, azonos lelkesedéssel foglalkozik a kedvelt témával, mint az, aki hevesen támogatja ez utóbbit. Ebből az következik, hogy kortárs kritikai eszközök híján hiába próbáljuk „orvosolni" a magyar nemzeti önazonosság lelki nyavalyáit: Trianon a magyar kor egyik sarokköve, az ellene hangoztatott tárgyilagos, illetve ésszerű érvek végső soron az ő identitását gazdagítják. Trianon maga az azonos. Tetszeleg a főszerepben. Ha nem törődnek vele eleget, erőszakosan követel magának hízelgőbb bánásmódot. Ravaszabb kéjenceinek valamennyi báját felkínálja, kevésbé gavallér kérőinek gőgösen hátat fordít.
És most kezdhetném megint elölről, innen.
Az autonómia nem probléma, hanem megoldás
Felvidék, 2011. június 19. – Csáky Pál
Napjaink politikai-társadalmi konstellációja nem kedvez ennek a kérdésnek Szlovákiában. A szlovák társadalom, a szlovák politka elit saját torzult huszadik századi elképzeléseiből kiindulva nagyon fél ettől a témától.
Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni az idő fölötti parancsról sem: soha ne mondd, hogy soha. A helyzetek változhatnak, újabb esélyeket hozhatnak – de akár csökkenthetik a jelenlegieket is.
Vizsgáljuk meg tehát a témát néhány alapvető kérdés részletesebb elemzésével. Az első kérdés: szüksége van-e a felvidéki magyarságnak az önkormányzati modellek-autonómiaformák létrehozatalára és működtetésére?
A kérdésre a válasz egyértelmű igen. Láthatjuk, a nemzetek mindig is a nemzeti szuverenitás betetőzésére, az önálló állam létrehozatalára törekszenek azért, mert ez a garancia fennmaradásukra és fejlődésük biztosítására. A nemzeti kisebbségi közösségek esetében hasonló módon vetődik fel a probléma: alapvetően fontos, hogy a közösség életét és jövőjét illető kérdésekben a közösség képviselőinek döntési joga legyen. Ehhez kell csatlakoznia a döntések végrehajtását biztosító intézményi és pénzügyi háttérnek. Mindezt természetesen törvényeknek kell garantálniuk, hogy a játékszabályok egyértelműsége pontosan meghatározható legyen. A sokat emlegetett pozitív nyugat-európai példák bizonyítják, hogy az ilyen megoldások komoly megtartó potenciált biztosítanak. A sokat emlegetett Dél-Tirol például az ottani modell hatékonysága és a rá épülő kreativitás miatt lehet Európa 10 legfejlettebb régiója között.
A második kérdés: igényel-e egy ilyen megoldást a felvidéki magyarság. 2011-ben ez nem pozitív emóciókat hordozó kérdés Szlovákiában, hiszen a tavaly júniusi választásokon azt tapasztalhattuk, hogy a szlovákiai magyaroknak kb. a fele egy mesterségesen létrehozott, szlovák-magyar vegyes pártra szavazott, amelynek magyar nemzetiségű vezetői több alkalommal kinyilvánították, hogy nem autonómiapártiak. Bugár Béla, eme formáció vezetője például a szlovák sajtóban kijelentette, hogy a júniusi szavazással a szlovákiai magyarok elutasították az autonómiát is.
A magam részéről egyelőre nem ajánlok messzemenő következtetéseket levonni egy parlamenti választás eredményeiből, ám az kétségtelen, hogy az erdélyi, délvidéki és kárpátaljai magyarsággal összehasonlítva a szlovákiai magyar közösség az asszimilációtól leginkább veszélyeztetett. A felvidéki magyarok nemzettudata felhígult, itt a legtöbb a vegyes házasságok aránya, minden ötödik magyar gyerek szlovák iskolába jár. Az sem ritka, hogy a szlovák iskolába beadott – mondjuk dunaszerdahelyi – magyar gyerek kedvéért a magyar papa és a magyar anyuka otthon is szlovákul beszélnek, mondván, hogy ezzel is segíteni kívánnak a gyereknek. A szlovákiai magyarság nemzettudati állapota tehát nem a legjobb, s emiatt a jelen pillanatban nincs meg a kellő társadalmi háttér egy ilyen kérdés napirendre tűzésére. Ráadásul felvidéki magyar milliomosok egy csoportja erre az attitűdre politikai pártot is épített, amely a puha, önfeladó habitust csak erősíti.
Mi a helyzet a szlovák oldalon? Hogy viszonyulnak ehhez a kérdéshez a szlovákok?
Szlovák oldalról az elmúlt húsz évben nem fogalmazódott meg kínálat a szlovákiai magyarság ügyeinek rendezésére. A kormányok programjaiba annyi került bele, amennyit a szlovákiai magyar politika képes volt az adott helyzetben kikényszeríteni. A szlovákok maguk nem jöttek semmiféle elképzeléssel, politikai pártjaik programjai nem tartalmaztak ez ügyben semmiféle kötelezettségeket. A szlovák közvéleményt – és benne a politikusokat is – durván két csoportra oszthatjuk. Az egyik militáns módon a szlovákiai magyar közösség mielőbbi eltüntetését vagy legalábbis jelentős meggyöngítését szeretné, és ezt nyíltan vagy burkoltan érzékelteti is. A másik némileg toleránsabb: ők a természetes folyamatokra bíznák ezt a feladatot. Enyhén pozitívan csak akkor viszonyulnak a kérdéshez, ha nagyon muszáj, a magyar ügyek támogatását nyíltan – egy-két személyes kivételtől eltekintve – nem vállalják fel.
Az autonómiát, mint fogalmat és mint megoldási módot a szlovák politikusok 99 százaléka elveti. Ez egy furcsa történelmi torzulás miatt van így. 1916-ban ugyanis a csehek Amerikában autonómiát ígértek egy létrehozandó Cseh-Szlovákiában nem csupán Szlovákia, de Kárpátalja számára is. 1918 után erről az ígéretükről látványosan megfeledkeztek elannyira, hogy Hlinka páter 1920-ban már azért kezdett lobbizni, hogy próbálják meg újból a magyarokkal való együttélést. Ez azonban akkor már irreális volt, nem maradt tehát más számukra, mint létrehozni a saját autonómiát igénylő pártjaikat. Lépésről lépésre nőtt bennük az idegenkedés a cseh hegemóniával szemben, s a huszadik században mindig, amikor megbillent a hatalmi egyensúly – 1938, 1968, 1992 -, napirendre került a csehektől való elszakadás témája. Ennek köszönhető, hogy a szlovák politikai gondolkodásban ez a fogalom torz módon úgy rögzült, hogy az autonómia az elszakadás első lépcsőfoka, s létrehozatala minden esetben az autonóm területek önállósulásához vezet. Ez persze távolról sem igaz, de eddig ezt a kényszerképzetet senkinek sem sikerült legyőznie a szlovák politikai gondolkodásban. Emiatt használta a Magyar Koalíció Pártja is dokumentumaiban és politikusi megnyilatkozásaiban az autonómia szinonimáját, az önkormányzati formák terminust.
Még egy kérdést vizsgáljunk meg röviden: milyen a nemzetközi háttér témánk szempontjából? Sajnálatos módon azt kell mondanunk, hogy a kilencvenes évek első felének reményteljesebb időszaka óta az esélyek az autonómiamodellek kiteljesítésére csökkentek. Az igaz, hogy Európában is létrejött néhány érdekes kezdemény, ám ezek a megoldások két csoportba oszthatóak. A nyugat-európai megoldások - a baszk, katalán, walesi vagy a skót modell – inkább a politikai elit bölcsességét dicséri, míg a kelet-európai kezdemények – lásd pl. a balkáni régiót - inkább a véres konfliktusokat lezárni igyekvő hatalmi nyomás eredményei. A nyugat-európai társadalmak szerkezeti változásai, az egyre növekvő bevándorlási hullámok nem igazán kedveznek a kisebbségi kérdés autonómiaformák létrehozatalával való megoldásainak.
Végezetül: véleményem szerint a szlovákiai magyarságnak nem szabad lemondania arról az igényéről, hogy jövőjét törvényes formákkal, intézményi és pénzügyi garanciákkal biztosítsa. Ehhez pedig egy autonómiamodell létrehozatala szükségeltetik. Ez alatt önkormányzati modellek kombinációját értjük, amely az oktatásügy, a kultúra, a területi berendezkedés és a nyelvhasználat terén biztosítana törvényi garanciákat a közösség fejlődésére. A Magyar Koalíció Pártja pozsonyi központjában megtalálható az ezt célzó törvényjavaslat.
Más hangok
Új Magyar Szó, 2011. június 20. – Székedi Ferenc
Nem csupán a lakosság véleményét nem kérték ki, hanem a közigazgatási szakemberekkel sem tanácskoztak.
A meglebegtetett közigazgatási átszervezés keltette kommunikációs viharban azért valamire föltétlenül fel kell figyelnünk: nem Hargita és Kovászna megye az egyetlen, amely különböző etnikai és fejlesztéspolitikai érvekkel tiltakozik egy mamutrégióba való bekebelezés ellen, nem csupán az RMDSZ és a romániai magyarság közéletének más politizáló alakulatai emelik fel szavukat az ügyben, és nem csak a magyar kormány fejezte ki rosszallását a készülő tervezet iránt, hanem kelettől-nyugatig és északtól-délig az ország különböző, román többségű térségeiben sem mindenütt tapsolnak az államelnök által politikai gumicsontként bedobott ötletért.
A meglebegtetett közigazgatási átszervezés keltette kommunikációs viharban azért valamire föltétlenül fel kell figyelnünk: nem Hargita és Kovászna megye az egyetlen, amely különböző etnikai és fejlesztéspolitikai érvekkel tiltakozik egy mamutrégióba való bekebelezés ellen, nem csupán az RMDSZ és a romániai magyarság közéletének más politizáló alakulatai emelik fel szavukat az ügyben, és nem csak a magyar kormány fejezte ki rosszallását a készülő tervezet iránt, hanem kelettől-nyugatig és északtól-délig az ország különböző, román többségű térségeiben sem mindenütt tapsolnak az államelnök által politikai gumicsontként bedobott ötletért.
Ilyen tekintetben bizony ildomos lett volna, ha a román tévék etnikai kérdésekre kihegyezett vitáin túl a hazai magyar média kissé többet ír-beszél arról is, hogyan vélekednek nem csupán az erdélyi, hanem a színromán térségek megyei-helyi román lapjai, a különböző politikai áramlatokat támogató vagy azoknak ellenszegülő kommentátorok, a világháló román bloggerei és így tovább, mivel akkor jóval árnyaltabb kép alakul ki mindarról, ami történik.
Kiderül ugyanis, hogy az ország számos térségében maguk a románok szedik ízekre, nem csupán Traian Băsescu és a beintésére elinduló demokrata liberális gépezet nyolc régiós tervezetét, hanem nagyon is odamondanak a szociáldemokrata és nemzeti liberális unió francia modellt követő, a megyék és a központi vezetés közé régiós szinteket is beépítő elképzeléseinek is. Persze, ne becsüljük alá a magunk szerepét, de hogy a gyors közigazgatási átalakítás tervezete alighanem zátonyra fut, ez mindenekelőtt ennek az ellenállásnak köszönhető.
Miért nem szeretnék maguk a románok, illetve a véleményüket kimondók az ország mindössze nyolc központra történő, területi közigazgatási átszervezését? Összegyűjtöttem egy csokorra való véleményt, érdemes megismerkedni velük.
Nagyon sokan meglehetősen borúlátók az államelnöknek azzal az érvelésével szemben, miszerint a regionalizálás megszünteti a közpénzekre rátelepedő, a közbeszerzéseket eltérítő, a piacgazdaság versenyszellemét megcsúfoló úgynevezett helyi és megyei bárók uralmát. Romániában – vélekednek jó néhányan – ezeknek a politikai-gazdasági összefonódásból táplálkozó pénzembereknek a mozgékonysága és szervezőképessége olyannyira erős, hogy bármikor képesek beépülni a nagyobb régiókba is, rendkívül gyorsan kialakítva a maguk hálózatát. Ellenük – érvelnek többen – csak az igazságszolgáltatás megerősítésével, a közéleti átláthatóság növelésével, a társadalmi ellenőrző képesség fokozásával lehetne küzdeni, ha ugyan ezt a harcot valóban meg akarják vívni az államvezetés legfelsőbb szintjein.
Többen arról írnak: Romániában az elmúlt két években jó néhány olyan törvénykezdeményezés látott napvilágot, amely megpróbálta összhangba hozni az országot az általánosító és szabványosító uniós szemlélettel, de ezek mind-mind az asztalfiókban maradtak és ezen a téren vezet a nagyvárosoknak azokkal az úgynevezett metropolis-övezeteivel foglalkozó jogszabály, amely valamiképpen megpróbálta a fejlesztési központok és a vidék viszonyrendszereit is áttekinteni, de az indításon túl maradt minden a régiben. Abban az országban – fogalmaznak a gunyorosabb hangok –, ahol egy fővárosi felüljáró megépítésére öt esztendőt kellett várni, a régi városközpont néhány régi utcájának felújítása pedig másfél évtizede folyik, ott bármiféle gyors változásról beszélni puszta szócséplés.
Meglehetősen sokan teszik szóvá azt is, hogy nem dolgoztak ki semmiféle olyan gyakorlati kritériumrendszert, amely bizonyítaná a régiós szerkezet előnyeit a jelenlegi megyeszerkezettel szemben, és többen érvelnek amellett: legalább két esztendőn keresztül a társulni óhajtó két vagy három megyében ki kellene próbálni az új közigazgatási módszert. Egyébként is – teszik hozzá – nem csupán a lakosság véleményét nem kérték ki, hanem a közigazgatási szakemberek különböző szakmai szervezeteivel sem tanácskoztak.
Terjedelmi okok miatt tegyünk most pontot. De azért olvassunk! A románok közül sem mindenki esett a feje lágyára.
Nagyrégiók: nem!
Krónika, 2011. június 17. – Balogh Levente
Bár a Traian Băsescu államfő és pártja, a PDL által kiötölt regionális felosztás kapcsán még nagyon sok a bizonytalanság, egy dolog biztos: azt a romániai magyarság semmilyen körülmények között sem fogadhatja el.
Egyrészt azért, mert korábban épp Băsescu ismerte el, hogy a jelenlegi, hivatalos közigazgatási egységgé „előléptetni" kívánt fejlesztési régiók túl nagyok, ezért nem hatékonyak, másrészt pedig azért, mert a létrejövő szupermegyékben még a székelyföldi magyarság is szórványba kerülne. Számos spekuláció látott napvilágot azzal kapcsolatosan, miért most kavarta fel Băsescu a belpolitikai életet irreális ötletének bejelentésével. Egyesek szerint a téma feldobásával a kormány tehetetlenségéről kívánja elterelni a figyelmet, mások úgy vélik, nagyléptékű gerrymanderingről van szó, azaz az új régiók létrehozásával a kormánypozícióban igencsak népszerűtlenné vált PDL választási esélyein igyekszik javítani. Vélhetően mindegyik felvetésben van valami, azonban az sem kizárható, hogy ezzel a lépéssel próbál meg egérutat nyerni abból a szorult helyzetből, amelybe annak nyomán került, hogy koalíciós partnere, az RMDSZ nyomására kénytelen volt beleegyezni a kisebbségi törvény elfogadásába.
Ezzel viszont óriási támadási felületet hagyott a kormányzati alternatívát felmutatni képtelen, ezért ismét durva magyarellenes uszításhoz folyamodó ellenzéknek, amely így „magyarbérencként" állíthatja be a nagyobbik kormánypártot. Márpedig a PDL csupán az RMDSZ támogatására való rászorultság miatt tett úgy, mintha beadná a derekát. A régiós felosztásról szóló javaslat azonban kitűnő eszköz a zsarolásra: visszavonásáért cserében a kisebbségi törvény felpuhítását, esetleg elfogadásának további halasztását is követelhetik. Az RMDSZ most nemigen lavírozhat. A román kormány ismét csak arra képes, hogy bekéresse a külügybe a jogos aggályainak hangot adó Magyarország nagykövetét, és a ceauşescui gyakorlatot idézve, a belügyekbe való beavatkozásnak nevezze Semjén Zsolt kijelentéseit, ami a legkevésbé sem baráti gesztus, ahogy a nagyrégiós javaslat felvetése sem. Ezért a szövetségnek azt mindenképpen meg kell akadályoznia. Ha máshogyan nem, a kormányból való kilépéssel. Ahogy most áll a helyzet, hamarosan eldőlhet, hogy a PDL és az RMDSZ közül melyik fél jobban a hatalom elvesztésétől.
Az etnikai konfliktustól az etnikai kompetícióig
Szabadság, 2011. június 20. – PÉTER LÁSZLÓ
A Mátyás szoborcsoport harmadik felavatása után mintha ismét a funári periódusra emlékeztető „hangulat" jellemezné a közéletet: mégis visszakerült a szobor elé a „Iorga-tábla" néven elhíresült felirat. Amilyen hamar kikerült, olyan gyorsan el is tűnt a város határát jelző háromnyelvű tábla, a magyar tanácsosok látványosan tiltakoznak, a polgármester pedig ugyanilyen látványosan továbbra is hallgat... A magyar nyelvű nyilvánosságban pedig a nacionalizmus kísértete lebeg.
Kétségtelen, hogy az elmúlt évek hangulatához mérten a politikai mezőben egyre markánsabban nyilvánul meg egyféle nacionalizmus, amire az egyébként is érzékeny magyar közösség természetszerűen reagál. Messzemenően értékelendő az RMDSZ-es politikusok fellépése, illetve teljesen egyetértek Kiss Olivér barátom pénteken megjelent írásában megfogalmazottakkal. Csupán néhány vonatkozást emelnék ki a pillanatnyi és a funari idők közötti párhuzam kapcsán.
Egyfelől, szociológiai tény, hogy a mindenkori válságok és a nacionalizmus (most beleértve a sovinizmust és a rasszizmust is) között szoros kapcsolat van. Amikor a közösségeknek nehéz a boldogulás, természetszerűen fogékonyabbak lesznek a bűnbakkeresésre, mások hibáztatására, valamint a „ősi múlt"-ban gyökerező hősiességbe, nagyságba kapaszkodni. Magyarán, ha baj van, akkor ellenség kell, mert ez erősíti a kollektív tudatot, csoportszolidaritást termel, aminek birtokában az emberek úgy érzik, hogy a problémáik is mintha könnyebben megoldhatóak lennének. A politikum erre regál, de gerjeszti is. Ilyen tekintetben valóban funári jellegű a helyzet, de jóval kisebb skálán.
Másfelől, a kérdés elsősorban a magyar nyelvű médiában „téma". A román nyelvű médiában, bár a Iorga-tábla szerepelt, a kommentekben jelen volt a nacionalizmus (a józanabb írások és megjegyzések mellett), de az nem képezte soha a fő napirendi pontot – a funári időkben pedig ez uralta a közbeszédet (lásd például tábla-, ásatás-, szobor-kérdések).
Aztán, kénytelenek vagyunk tudomásul venni, hogy a román–magyar kapcsolat témának (jelen esetben kiemelten a tábláknak) a közönsége beszűkült: a politikusok mellett egy kvázi-értelmiségi mezőben képez központi toposzt. A nagyközönség – legyen az magyar vagy román – időközben tömegesen elfordult a politikától, közélettől; kutatások bízonyítják, hogy a kilencvenes évekre jellemző kritikus állampolgári szerepből a bő többség egy kritikátlan fogyasztói szerepre váltott. Magyarán: tömegmozgalmakra alig hajlandó, magánszférába (családba) bezárkózó és az anyagiakra illetve a szórakozásra koncentráló „tipikus" egyénekké alakultak át, akik alig olvasnak újságot, magánbeszélgetésken pedig ritkán vitatnak meg olyan közéleti kérdéseket, amelyeknek nincsen anyagi vonzata.
Végül, a fentiek miatt (szűk közönség, kritikátlan attitűd, fogyasztás-centrikusság, politikával szembeni bízalmatlanság) a jelenlegi helyzetre leginkább a politikai eszközökkel vívott etnikai kompetíció és (szerencsére) nem az etnikai konfliktus illik a leginkább.
Ez azt jelenti, hogy a politikusokra és az értelmiségiekre sokkal nagyobb felelősség hárul, hiszen ennek az egyenletnek a tömegközönség hiányában ők lettek a főszereplői, potenciális aktív alakítói. Ugyanis az etnikai kompetíció (szemben a funári időszakra jellemző nyílt etnikai konfliktussal, ahol a tömegek aktív szereplők voltak) egy hallgatólagosan elfogadott szabályrendszer szerint alakul (szemben a funári totális háborúval, ahol semmilyen szabály nincsen), illetve már nem a mennyiségi ismérvek számítanak:az álláspontok intenzitása, a célok eléréséhez az optimális eszközválasztás, a hatékony kommunikáció és tárgyalási stratégia, eltökéltség sokkal fontosabb, mint a mennyiségi ismérv.
Mára már nem az számít, hányan mondják, hanemhogyan mondják(hiszen mindkét oldalon egy szűk réteg vitázik). Ebben a tekintetben a 80–20 százalékosdi felvetések nem csupán félrevezetőek, hanem a sikertelenség későbbi legitimációját is képezhetik.
|
