|
EP-ALELNÖK
Tőkés László: a történelmi egyházaknak nemzetfenntartó szerepük van
MTI, 2011. március 17.
A történelmi egyházaknak nemzetfenntartó szerepük van, egyházi megújulás nélkül a nemzet erkölcsi újjászületése nehezen valósítható meg - mondta Tőkés László, az Európai Parlament (EP) néppárti alelnöke csütörtökön Budapesten. Tőkés László az egyházügyi államtitkárral, Szászfalvi Lászlóval közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a nemzeti együttműködés rendszerében, a nemzetpolitikában is végbement tavaly a rendszerváltozás, "a Gyurcsány-korszak egyházellenes és koncepciótlan politikájának vége lett". Az egyház- és nemzetpolitika a nemzeti felemelkedés szempontjából rendkívül fontos - hangsúlyozta.
Az EP alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy meg kell valósulnia a határon túli magyarokkal foglalkozó egységes szórványpolitikának, az ezen a téren megfigyelhető rivalizálással fel kell hagyni, a nemzetpolitikai és a vallásügyi államtitkárság ügyeit pedig "még inkább integrálni kellene". A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és az egyházügyi államtitkárság égisze alatt konvergens nemzetpolitikára van szükség - mondta.
Tőkés László szerint az elmúlt 20 évben "nem szabadság, hanem szabadosság volt" Magyarországon, ami "azt a szocialista-liberális szellemiséget tükrözte, amely tovább rombolta a megtévesztett magyar társadalmat, (...) tovább rombolta a határon túli magyarok és az anyaország kapcsolatait".
Beszélt arról is, hogy Romániában, ahol 19 elismert felekezet van, az "ortodoxia egyeduralma" miatt nem hoztak új egyházi törvényt.
Valószínűsítette, hogy "lesznek támadások" a Magyarországon most tárgyalandó új egyházi törvény kapcsán, ahogy a médiatörvény vagy az alkotmány tervezete ügyében is voltak. Tőkés László ugyanakkor azt mondta: ahogy a médiatörvényről megállapították, hogy EU-konform, úgy "nem kell különösebben aggódni" az új egyházi törvény tekintetében sem.
Megállapította, hogy a román-magyar kapcsolatok az utóbb időben kedvezően alakultak, egyúttal arra kérte Szászfalvi Lászlót: a közeljövőben tartandó romániai tárgyalásai során vesse fel a magyar alapítású egyházi egyetemek állami támogatásának, illetve a felekezeti oktatásnak az ügyét.
Mint mondta, 20 "felemás státuszú" magyar egyházi középiskola van Romániában, mert ott csak állami és magánoktatás kategória létezik, az egyházi "a kettő határán sínylődik". Ugyancsak fel kell vetni a tárgyalásokon az egyházi tulajdonok kérdését, mert egyebek mellett a sepsiszentgyörgyi és a zilahi kollégiumok helyzete bizonytalan - tette hozzá Tőkés László.
EMNT
Most már hazánk is van!
Erdon.ro, 2011. március 17. –
Népes temesvári küldöttség adta be állampolgársági kérelmét az egyszerűsített honosítás keretében Szegeden, a Kormányhivatal Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálatánál március 17-én.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke és népes családja mellett jelen volt Kása Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének elnöke és családja, Erdei Ildikó, a Temes Megyei Civil Tanács elnöke és családja, valamint Szabó Ferenc Temesvár önkormányzatának magyar képviselője és családja.
A temesvári küldöttség mellett meghívást kapott és jelen volt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Arad megyei szervezete részéről Nagy István megyei elnök, valamint Murvai Miklós, az aradi Demokrácia Központ igazgatója, továbbá a Vajdasági Magyar Szövetség részéről Pál Károly ügyvezető alelnök és Juhász Bálint alelnök. A temesváriak, az aradiak, valamint a vajdaságiak összesen hatvanan képviseltették magukat az eseményen, közülük több mint ötvenen adták be honosítási kérelmüket.
A küldöttséget B. Nagy László kormánymegbízott köszöntötte, majd a meghívottak kaptak szót. Toró T. Tibor, az Erélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke hangsúlyozta: „Eddig csak országunk és szülőföldünk volt, most már hazánk is van, nemcsak a magasban, hanem itt a Földön is." Az ünnepi esemény végén felkértek mindenkit, hogy sorszámot húzzon és annak alapján járuljanak mappáikkal a kormányablakok munkatársaihoz. A neves személyiségek között jelen volt Kalmár Ferenc szegedi országgyűlési képviselő, a Nemzeti Összetartozás Parlamenti Bizottságának tagja is.
A Bevándorlási és ÁllampolgárságiHivatal és az anyakönyvezető hivatalok mellett március 16-tól a Kormányablakok is fogadják a magyar állampolgárságot igénylőket. Előreláthatóan a temesvári, valamint az aradi Demokrácia Központok zöld sávok kapnak majd a szegedi Kormányhivatalnál, ahová kiemelten küldhetik az ügyfeleiket a kérelmeiket tartalmazó mappákkal.
DEMOKRÁCIA KÖZPONTOK
Honosítás: félretájékoztat az RMDSZ?
Krónika, 2011. március 18. – Végh Balázs
Sok esetben félretájékoztatta a honosításügyben hozzájuk fordulókat az RMDSZ – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei szervezetének elnöke, a helyi demokrácia-központ vezetője.
„Sajnos a magyarországi hivatalnokok arról tájékoztatnak bennünket, hogy sokan hiányosan kitöltött kérelmekkel, rosszul összeállított dossziéval érkeznek hozzájuk. Azt vettük észre, hogy az RMDSZ rosszul tájékoztatja a kérelmezőket, akiknek így később újra ki kell tölteniük a papírokat" – részletezte Veres-Kupán. Hozzátette: már őket is megkeresték olyan személyek, akik az RMDSZ-nél hibásan kapták kézhez papírjaikat.
A demokrácia-központ vezetője ugyanakkor arról is beszámolt, hogy péntek délben ünnepélyes keretek között zárják le az ezredik kérvényezői mappát, de január eleje óta már több mint 3 ezer érdeklődő kereste fel őket. „Az általunk öszszeállított és lepecsételt iratcsomók teljesen megfelelnek a magyarországi követelményeknek, és az ottani ügyintézők továbbra is számítanak a munkánkra" – szögezte le az irodavezető. Ugyanakkor megtudtuk, ezentúl a nyíregyházi kormányablak is fogadja az állampolgárságot igénylő szatmári lakosokat. Az EMNT szatmári elnöksége által szervezett március 15-i megemlékezésen tiszteletét tette Vinnai Győző a nyíregyházi kormányhivatal kormánymegbízottja is, aki együttműködéséről biztosította őket.
„A napokban családommal együtt Nyíregyházán adtam le az állampolgársági kérelmet, és úgy tervezzük, hamarosan csoportos utakat szervezünk testvérvárosunkba. Már jelentkezett a Szentlélek-plébánia teljes, 60 fős gyülekezete, de újabb csoportokat is szívesen fogad a nyíregyházi kormányiroda. Városnézéssel, kulturális programokkal egybekötött eseménnyé tehető így a kérelmek benyújtása" – részletezte az irodavezető. Mint elhangzott, az állampolgársági kérelmek típusnyomtatványa nemrég részben módosult, de akik már leadták, vagy kitöltötték azokat, semmit sem kell újraírniuk.
Emellett azt is megtudtuk, hogy az elváltaknak a válást igazoló bírósági végzés mellett a házassági anyakönyvi kivonatuk másolatát is mellékelniük kell, mert magyar házassági okmányt is kapnak. Veres-Kupán közölte, a demokrácia-központ később is az állampolgárok rendelkezésére áll, és segít a magyarországi anyakönyvi ügyek intézésében, ugyanis minden anyakönyvi változást az ottani állami szervek felé is jelezni kell.
Ezren igényelték
Szatmári Friss Újság, 2011. március 18. – KARIKÁS ENIKŐ
Ma állítják össze a magyar állampolgárság igényléséhez szükséges ezredik dossziét.
A Szatmár megyei Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől, Veres–
Kupán Enikőtől a szatmárnémeti Demokrácia Központban megtartott tegnapi
sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy azok a román állampolgárok, akik magyarországi lakcímmel rendelkeznek a magyar állampolgárság/viszszahonosítás
igényelésekor egy ún. Személyigazolvány igényléséhez szükséges adatlapot
is ki kell töltsenek. A magyarországi lakcím alatt a tartózkodási engedélyt és
az állandó lakhelyet kell érteni, akiknek ez nincs, rájuk ez a művelet nem vonatkozik.
Akik az elsők közt kérelmezték az állampolgárságot
és nem töltöttek ki személyazonossági igazolvány– igénylést, ebből semmi hátrányuk nem származik — magyarázta az elnök. Továbbá a nyomtatvány kitöltésekor a családi állapotra vonatkozó adatok közlésekor az elváltaknál (a házasságot felbontó bíróság megnevezése, az ítélet száma, jogerőre
emelkedésének ideje) nem elegendő csak a válási okirat, a házassági levélre is
szükség van, mert előbbiben nem szerepel minden olyan adat, ami a magyar állampolgárság jóváhagyásakor a személy anyakönyvezéséhez szükséges.
Kormányablak
A határon túli magyarok honosítási kérelmének egyszerűsítése érdekében a
megszokott helyeken kívül (magyarországi anyakönyvvezetőknél; a bevándorlási
és állampolgársági hivatalban, és Magyarország külképviseletein) Magyarország
területén a kormányablak ügyfélszolgálatainál is be lehet nyújtani az egyszerűsített
honosítási eljárással kapcsolatos kérelmeket. Az EMNT megyei elnöke elmondta
azt is, hogy március 16–án a nyíregyházi kormányablakban elsőként ő és
családja adta be honosítási kérelmét, őket Dr. Vinnai Győző, Szabolcs–Szatmár–
Bereg Megyei kormánymegbízott fogadta.
Ami a szatmárnémeti Demokrácia Központban zajló munkát illeti, a január 3-i
nyitástól kezdődően 3 ezer érdeklődő fordult meg az Árpád (Vasile Lucaciu) utcai
épületben, ahol ma 12 órakor állítják össze a magyar állampolgárság igényléséhez
szükséges ezredik dossziét, s az ügyfél a Magyarnak lenni jó feliratú mappával kezében távozik az irodából. Ezzel nem ér véget az ügyfélfogadás, mert mint az elnök megfogalmazta „nem engedik el az ügyfeleik kezét", hanem segítenek a további ügyintézésben is, Nyíregyházára is szerveznek csoportos utat amennyiben igény van rá.
ROMÁNIA
A román külügyminisztériumba kérették a bukaresti magyar nagykövetet
MTI, 2011. március 17.
Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját, de a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, beszédben, szavalatokban sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás - mondta csütörtökön a román külügyminisztériumban a bukaresti magyar nagykövet.
Füzes Oszkárt aznap bekérették a bukaresti külügyminisztériumba, miután az előző napon többórás vita zajlott a román parlamentben az Orbán Viktornak tévesen tulajdonított mondatok miatt. Az ellenzék elítélő nyilatkozatot is el akart volna fogadtatni a testülettel, a kérdés azonban függőben maradt.
Már szerdán kiderült a tévedés oka: az Agerpres román hírügynökség Orbán szavaiként idézett néhány olyan gondolatot is, amely valójában nem szerepelt a miniszterelnök üzenetében. Bajtai Erzsébet, a nagykövet felesége ugyanis szó szerint felolvasta az üzenetet, majd attól jól elkülönítve megosztotta néhány saját gondolatát az ünneplőkkel.
"Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket. Ez a legfontosabb célunk" – ezt a mondatot idézte a nagykövet feleségétől az Agerpres, amelynek tudósítója tévedésből azt hitte, hogy az még az Orbán-üzenet része volt. A román ellenzéki pártok e forrás - nem pedig az eredeti Orbán-szöveg - alapján támadták a magyar miniszterelnök személyét.
Az ügy tisztázása érdekében kérették be a magyar nagykövetet, aki az MTI-nek elmondta, hogy egy államtitkár fogadta őt, aki hangsúlyozottan szívélyes és baráti légkörben úgy fogalmazott: a magyar vezetőknek tulajdonított nyilatkozatok egészen magas körökig hullámokat kevertek Romániában. Az államtitkár egyebek között azt kérte, hogy Magyarország tegye közzé Orbán Viktor üzenetének eredeti szövegét. Füzes Oszkár közölte, hogy ez már meg is történt. Hozzáfűzte: Orbán Viktor nyilatkozata fejezi ki a Magyar Köztársaság hivatalos álláspontját.
A nagykövet azt is elmondta: tudomása szerint a marosvásárhelyi ünnepségen elhangzott összes többi felszólalásban, beszédben, szavalatokban sem volt olyan megállapítás, gondolat, amely sértő lett volna a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve.
"Az államtitkár megértette és elfogadta ezt a magyarázatot, felhívta azonban a figyelmet arra, hogy bizonyos szavaknak - noha formálisan ugyanazt jelentik - más a 'kicsengésük' magyarul és románul" - mondta Füzes Oszkár az MTI-nek. A román külügyi államtitkár ugyanakkor biztosította a nagykövetet arról, hogy Magyarország és Románia kiváló bizalmi, stratégiai együttműködését ez az eset nem fogja hátrányosan befolyásolni, sőt - tette hozzá a nagykövet szerint a román tisztségviselő - ez az ügy voltaképpen le is zárult, hiszen a nyilatkozatok tényleges tartalmát tekintve ez az ügy tulajdonképpen "ki sem nyílt" igazából.
Az MTI kérdésére - amely feleségének a beszédére vonatkozott - a nagykövet leszögezte: a felesége által elmondottakban sem volt semmi olyasmi, ami bármilyen okból kifogásolható lenne a románok részéről. Lényegében arra a gondolatra összpontosította mondanivalóját, hogy a magyarság, a nemzet, a kultúránk megőrzése érdekében összefogásra, békés nemzetegyesítésre van szükség.
Az Agerpres csütörtökön Teodor Baconschi román külügyminisztert idézte, aki nyilatkozatában úgy fogalmazott: megismerve Orbán Viktor üzenetének eredeti szövegét, kiderült, hogy a román sajtóban "kiegészítések" jelentek meg. Emil Boc miniszterelnök már az előző napon nyilvánosan bejelentette, hogy az ellenzéki pártok által kifogásolt hírügynökségi idézet nem szerepelt a magyar miniszterelnök levelében.
Felesége tolmácsa miatt szív a magyar nagykövet?
manna.ro/krónika.ro, 2011. március 18.
A tévesen Orbán Viktornak tulajdonított mondatoktól való elhatárolódásra szólította fel Magyarország bukaresti nagykövetét a román külügyminisztérium.
Teodor Baconschi tárcavezető csütörtökön bekérette Füzes Oszkár nagykövetet, és csütörtök délutánra várja a nagykövet elhatárolódó gesztusát.
Az ügy kapcsán Füzes csütörtökön azt nyilatkozta: vélhetően összekeverték Orbán Viktor Marosvásárhelyen felolvasott üzenetét Petőfi Sándor egy ugyanitt elszavalt versével, illetve felesége beszédével – aki az üzenetet felolvasta. Azt azonban nem érti, hogyan lehet összetéveszteni ezeket.
A manna.ro-nak a helyszínen tartózkodó tudósítója szerint az MPP marosvásárhelyi megemlékezésén az ünnepi szónoklatokat a román sajtósoknak fordító tolmács nem tett különbséget Orbán Viktor felolvasott üzenete és aközött, amit már a nagykövet felesége, Bajtai Erzsébet tett hozzá. Megfigyelése szerint a tolmács munkája egyébként is sok kívánnivalót hagyott maga után.
Szerdán a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitáján órákon át nacionalista román-magyar politikai csatározások folytak az Orbán Viktornak tulajdonított mondatok miatt. Az ellenzék azt kifogásolta, hogy a román hírügynökségek tévesen tudósítottak Orbán Viktor március 15-i ünnepi üzenetéről, az eredeti szöveghez több más – egyebek között Erdély elvesztéséről – szóló mondatot is hozzáfűztek.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint elhangzott, hogy „Legyen Erdély és a magyar nemzet újra az, ami volt", a Hotnews.ro írása szerint már Erdély elvesztéséről beszél. Az ellenzék egy, az üzenetet elítélő nyilatkozat elfogadását követelte, ami a botrányos ülésen végül nem történt meg.
A vitán Emil Boc kormányfő higgadtságra intette a honatyákat, mint mondta, nem szabad első felindulásból hitelt adni a téves információknak, majd egy dokumentumra hivatkozva közölte: a magyar üzenet semmi olyat nem tartalmaz, amit az ellenzéki politikusok állítanak.
Ugyanakkor azzal vádolta meg az ellenzéket, hogy mindössze így akarják összeugrasztani a kormányzó Demokrata Liberális Pártot koalíciós társával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel a kormány megbuktatása érdekében.
A román külügyminisztérium tárcavezetője nyilvánosságra bocsátotta Orbán üzenetének nem hivatalos román fordítását, amiben valóban híre-hamva sincs azoknak a felháborodást keltő részeknek, amik a román sajtóban jelentek meg.
Kínos diplomáciai affér – Román–magyar feszültséget gerjesztett a nagykövet feleségének március 15-i beszéde
Új Magyar Szó, 2011. március 18.
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája.
A Boc-kormány talpon maradt ugyan, ám a román–magyar diplomáciai kapcsolatokat megviselte a bizalmatlansági indítvány szerda esti vitája. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövetet tegnap bekérették a román külügyminisztériumba és a parlament külügyi bizottságához, miután az ellenzék azt állította: Orbán Viktor magyar miniszterelnök „irredenta és románellenes" üzenetet küldött Erdélybe március 15-én.
Az Agerpresből idéztek
Amint arról beszámoltunk, Puiu Haşotti liberális frakcióvezető szerda este napirenden kívül követelte, hogy a parlament hivatalos állásfoglalásban ítélje el a magyar kormányfő szavait. Szociáldemokrata képviselőtársa, Radu Moldovan fel is olvasta a honatyáknak az irredentának és románellenesnek ítélt mondatokat: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt. (...) Más országok elvették tőlünk Erdélyt (...)".
A képviselő az Agerpres március 15-i marosvásárhelyi híradásából merítette az idézetet. Mint utóbb kiderült, a román hírügynökség tudósítójának tévedéséből, illetve Bajtai Erzsébet, Füzes Oszkár nagykövet feleségének marosvásárhelyi beszédéből robbant ki a botrány.
„Lélek diktálta szavak"
Orbán Viktor üzenetét ugyanis a Magyar Polgári Párt által szervezett ünnepségen a magyar diplomata neje tolmácsolta. Az ÚMSZ tudósítójának hangfelvétele szerint miután felolvasta a magyar kormányfő szövegét, Bajtai Erzsébet saját beszédbe fogott. „Az én lelkem is azt diktálja, hogy én is szóljak pár szót" – kezdte mondandóját a nagykövet asszony.
Bajtai egy Petőfi verset idézett („a székely hősöknek minden csepp vére gyöngyöt ér"), Kossuthra is hivatkozott, majd kijelentette: „Más országok ármányos szövetségén múlott, hogy elbukott a szabadságharc. És ez az, ami elvette tőlünk Erdélyt. De most lehetőségünk van arra, hogy békésen és demokratikus úton egyesítsük nemzetünket".
Beszédét a nagykövet asszony egy Wass Albert versre (Erdély Szabadságáért), illetve egy magyar dalra egyaránt emlékeztető mondattal zárta: „Legyen Erdély olyan, mint régen volt, legyen a magyar nemzet olyan, mint régen volt". Az Agerpres marosvásárhelyi újságírója a parlamentben is idézett tudósításában Bajtai Erzsébet szavait Orbán Viktornak tulajdonította.
Wass-vers vagy régi nóta?
„Nem akarom az Agerpres újságíróját bírálni, tudtommal jó szakember, de a hírügynökség jobban tenné, ha Marosvásárhelyre magyarul értő tudósítót küldene" – kommentálta tegnap az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár nagykövet a történteket. A diplomata tegnap a román külügynél, illetve a külügyi bizottság előtt is azt hangsúlyozta: Orbán Viktornak a határon túli magyarokhoz intézett üzenete fejezi ki Magyarország hivatalos álláspontját.
A parlamenti testület ülésén részt vett Teodor Baconschi román külügyminiszter is, aki azt kérte a magyar nagykövettől, határolódjon az Orbán Viktor üzenetét „kiegészítő", román sajtóban megjelent szövegrészektől – azaz Bajtai Erzsébet beszédétől is.
„Nem vitatkozom a román külügyminiszterrel, de nem határolódom el semmitől. Szerintem a március 15-i erdélyi ünnepségeken elhangzott összes többi felszólalásban, szavalatokban és a feleségem beszédében sem hangzott el a román nemzet méltóságára vagy Románia szuverenitására nézve sértő megállapítás" – mondta az ÚMSZ-nek Füzes Oszkár. Felvetésünkre hozzátette: Bajtai Erzsébet nem Wass Albert-idézettel, hanem egy régi magyar nótára utaló mondattal zárta mondanivalóját.
Markó józanságra intett
A parlamentben egyébként a kormánypárti politikusok már szerda este tisztázni próbálták, hogy az ellenzék tévesen idézte a magyar kormányfő szavait. „Itt van a kezemben Orbán Viktor hivatalos üzenete, és semmi nincs benne abból, amit neki tulajdonítanak. Ezért arra kérem önöket, hogy gondolkozzanak el mielőtt a hivatalos román-magyar kapcsolatokra árnyat vető nyilatkozatot erőszakolnak ki" – jelentette ki Emil Boc miniszterelnök.
Hozzátette: ha az ellenzék valóban „komolyan gondolta" volna a parlamenti nyilatkozat elfogadását, akkor az ülés elején kellett volna azt jelezni, nem pedig a bizalmatlansági indítványról való szavazás előtti percekben. „Beszéljünk egyenesen: ezzel az aljas, választási célokat szolgáló diverzióval akarnak viszályt kelteni a PD-L és az RMDSZ között, hogy megbukjon a kormány. Olyan történelemleckét kaptak Markó Bélától, amilyenben sosem volt még részük" – fogalmazott a kormányfő.
„Nagyon féltem mindazt, amit az elmúlt húsz év alatt közösen sikerült felépítenünk, mert tudom, hogy a történelem nem visszafordíthatatlan. Ezért elutasítok minden olyan – legyen az romániai vagy magyarországi - nem helyénvaló, veszélyes nyilatkozatot, amely eredményeinket veszélybe sodorja" – szólította józanságra a honatyákat Markó Béla miniszterelnök-helyettes is.
Ismét Alkotmánybíróság
Az ellenzék javaslatát végül elvetették, és sikerült megtartani a szavazást a bizalmatlansági indítványról. Emil Boc kormánya talpon maradt és a munkatörvénykönyv elfogadottnak tekinthető, ugyanis az ellenzéknek csak 212 szavazatot sikerült összegyűjtenie a kabinet megbuktatásához szükséges 236-ból.
A Szociál-Liberális Szövetség (USL) azonban nem hagyja magát: tegnap beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, mert szerintük a munkatörvénykönyv az alaptörvénybe ütköző kitételeket tartalmaz. A taláros testület március 23-án tárgyalja meg az ellenzék beadványát.
ERDÉLY
Magyarországi hagyományőrzőt bántalmaztak
Háromszék, 2011. március 18.
Március 16-án délután a Maros megyei Szászrégen közelében két ismeretlen a 935 AYN ideiglenes, piros rendszámot viselő fehér színű Fiat kocsival a dr. Kovács Péter 37 éves magyarországi állatorvos által vezetett jármű elé hajtott, megállásra kényszerítve őt.
A meglepett férfit kiráncigálták a kocsiból, többször is arcon ütötték, fenéken rúgták, és arra kényszerítették, kaparja le a jármű hátsó számtáblájáról a magyar felségjelt. Minden bizonnyal emiatt kötöttek bele. Egyik bántalmazója tört magyarsággal azt mondta, hogy azért verik meg, mert előző nap a magyarok "csúnyán viselkedtek" Kolozsváron.
Miután helybenhagyták, a két ismeretlen férfi Kolozsvár irányába hajtott el. A hagyományőrző solti állatorvos, a Magyar Hagyományőr Világszövetség tagja tíz éve rendszeresen részt vesz a felső-háromszéki március 15-i rendezvényeken, ahol díszes huszár egyenruhában feleségével együtt vonul fel. Megkeresésünkre telefonon elmondta: eddig soha nem fordult elő vele ilyesmi, egyszerűen nem jön, hogy elhiggye, ami fényes nappal lakott településen (Magyarfülpösön) vele történt. Az állatorvos nem tett feljelentést.
Fekete március emléke
Új Magyar Szó, 2011. március 18.
„Az erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal. Emlékeznünk kell azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, és hogy mindez többé soha ne ismétlődhessen meg" – hangsúlyozza tegnapi közleményében az RMDSZ.
„Az erdélyi magyarságnak nem szabad elfelejtenie 1990 márciusát: emlékeznünk kell az áldozatokra és az események kárvallottjaira, mindazokra, akik nem hagyták, hogy a magyar közösséget megfélemlítsék, és szembefordultak a támadókkal. Emlékeznünk kell azért is, hogy a történelem ne legyen visszafordítható, és hogy mindez többé soha ne ismétlődhessen meg" – hangsúlyozza tegnapi közleményében az RMDSZ. A szervezet ünnepi programmal tiszteleg a hétvégén az áldozatok, és a korabeli eseményekben résztvevők előtt.
Hagyomány a szolidaritás
Kelemen Hunor szövetségi elnök, Markó Béla miniszterelnök-helyettes és Szepessy László kabinetvezető holnap Marosvásárhelyen találkoznak az 1990-es marosvásárhelyi márciusi atrocitások során elhunyt Gémes István, Csipor Antal és Kiss Zoltán hozzátartozóival, valamint a sokévi börtönre ítélt és bántalmazott Cseresznyés Pállal, Szabadi Ferenccel, Juhász Ilonával.
Tizenegy éve működik az a szolidaritási alap, amely minden évben támogatást nyújt az áldozatoknak, valamint hozzátartozóiknak. Markó Béla az elmúlt években többször hangsúlyozta: az együttérzés és a támogatás nem csak a jelenlévőknek, hanem a számtalan névtelen áldozatnak is szól, mindazoknak, akiket a marosvásárhelyi események során bántalmaztak.
Apró szabadságharcok
Az RMDSZ nemrég leköszönt elnöke a közelgő évforduló alkalmából sajtóközleményt adott ki. „Minden évben a március 15-i ünnepi hangulatra nyomasztóan rátelepedik az alig néhány nappal későbbi marosvásárhelyi tragédia emléke. Márciusi ünnepünket mindjárt márciusi gyászunk követi, és szimbolikájában a kettő lassan összeolvad: szabadságharcra emlékezünk március idusán, és a mindennapi jogainkért vívott apró szabadságharcainkra emlékezünk március 19-én és 20-án. És ami 1990 márciusa után következett, az egyértelművé tette számunkra, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit mi magunk megszerzünk magunknak" – fogalmazott Markó.
A volt RMDSZ-elnök az etnikai párbeszéd és a kitartó jogérvényesítés fontosságát hangsúlyozta: „Az időközben eltelt húsz esztendő tanulsága, és bizonyítéka annak, hogy minden megszerzett jogunkat további apró szabadságharcok megvívásával kell megőriznünk. Megtanultuk azt is, hogy a kiütött szemért és bevert fogért nem jár hősi érdemrend, se a magyar, se a román nem fehér és nem fekete, és a bot meg a fejsze nem helyettesítheti a párbeszédet."
A hétvégi programsorozat része a Sütő András sírjánál szervezett tisztelgés: a közös emlékezésre szombat délelőtt kerül sor.
Egy provokáció utóélete
Háromszék, 2011.- március 18. – Burus János Botond
A március 15-i ünnepség kapcsán nem szokás felemlegetni a technikai részleteket, mert elvárásként fogalmazódik meg, hogy illendőbb az ünnepről érzelmesebb – legalábbis emelkedettebb – szellemi vonatkozásban beszélni.
Mégis: Csíkszeredában látványos, részleteiben összecsiszolt, hozzáértően koreografált megemlékezést szerveztek annak a pár ezer embernek, aki fontosnak tartotta, hogy kimenjen a Vár térre. Közös emelvényről mondott beszédet Tőkés László és Kelemen Hunor, és az alkalmat jó érzékkel nem használták fel aktuálpolitikai üzengetésre. Valamivel korábban közéleti személyiségek tették le a magyar állampolgársági esküt a főkonzulátuson, és Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes, Csíkszereda vendége, polgártársként gratulált nekik. Nem annyira a közéleti rangok és címek számítanak – sokak számára az a fontos, hogy olyan csíkiak járkálnak a város utcáin, akik már kettős állampolgárok.
Mindezek mellett Csíkszereda azzal került a figyelem középpontjába – látványosan megszakított híradókba, újságok kiemelt oldalaira, politikai és heccblogokra, sőt: Crin Antonescu, Victor Ponta és Puiu Hasotti parlamenti felszólalásába –, hogy egy gárdista-uniformisba öltözött fiatal az ünnep előestéjén Avram Iancut ábrázoló szalmabábut húzott fel egy akasztófára. Az egyszemélyes akciót lehet szándékos provokációnak, radikális megnyilvánulásnak, kisiklott lokálpatrióta performansznak nevezni. Szerintem csak gyermeteg. Egy nyolcéves ilyen kalkuláltan kegyetlen, amikor verőfényben hangyákat kínoz nagyítóüveggel.
A nem fegyveres radikális megnyilvánulásoknak tagadhatatlanul van valami furcsa vonzerejük. Láttam Európa fővárosában dél-amerikai szocialistákat tüntetni: ötvenkilós, tejeskávé-bőrű, nagy szemű lányokat, akiknek ordításától egyenruhájukba húzódtak vissza a kivezényelt rendőrök. Ismertem egy félvér buszsofőrt, aki a napi nyolc órája után tudatosan készült arra – könyveket vásárolt, tornázott –, hogy megöli Kadhafi ezredest, amiért kiűzte őt hazájából.
Egy szalmabábu nyakába istrángot kötni nem ilyen. Ezt az akciót nem lehet tartalommal megtölteni, teljesen függetlenül attól, hogy a történelem milyen figuráját személyesíti meg az akasztott. A szovjet díjbirkózók voltak ilyen sunyik, amikor fokhagymát zabáltak és kentek magukra mérkőzés előtt, és haraptak, ha nem figyelt a bíró. Avram Iancu felkötése legfeljebb arra jó, hogy kanalizálja a bozgorozók, a magyar szó hallatán aszfaltra köpők gyűlölködését. Ez a kisebb baj, mert – és ez igaz – a románok között ők már nem képeznek jelentős, voksokkal fejhető erőt. (Tegnap felhívott egy bukaresti barátom, azt mondta, vigyek neki ménesi bort. Meg hogy hülyék mindenhol vannak.) Károsnak igen, de túl jelentősnek nem tartom az éppen körvonalazódó diplomáciai botrányt sem, most, amikor a román parlamentben megszakították a munkatörvénykönyv körüli vitát, és helyette felfújt arcú szónokok kérik, hogy a kormány ítélje el Budapesten mondott, itthon alaposan félremagyarázott beszédéért Orbán Viktort. Elcsitul ez az ügy is, mint a többi.
Itt igazi, nehezen foszló sérelmet Csíkszereda lakosai szenvedtek. Ők a valódi megalázottak, és ezen csak keveset segít, hogy polgármestertől prefektusig, megyeitanács-elnöktől a képviselőkön át a kulturális miniszterig és az EP-alelnökig mindenki elítélte és sajnálta a megtörténteket. Ne értsenek félre, nem a magát ítélőbírónak képzelő, akasztgató fiatalember felelősségre vonását kérem. Ezt egyrészt megteszik a hatóságok, másrészt maga szakasztott embertelen büntetést a saját nyakába – gondoljanak mondjuk csak arra, hogy mostantól már nem tud születésnapján úgy felhívni senkit, hogy ne négyen legyenek a vonalban.
A történtek árát a város fogja megfizetni: az ezer reflexet igénylő mindennapokban ezentúl már azért is hátra kell tekintgetni, hogy ilyesmi többé ne történhessen meg.
Keresd a szónokot
Háromszék, 2011.- március 18. – Isán István Csongor
Nehéz ünnepélyes vezércikket írni egy olyan ünnep alkalmából, amelyről és aminek kapcsán már mindent elmondtak. A szerző nagyon könnyen közhelyeket sorolhat, és másnap, amikor nyomtatásban is viszontlátja, amit írt, elkönyveli magában, hogy ezt is meg kellett írni – de dicsőség nem jár vele.
Ezért valamiféle együttérzéssel is nézem a politikusokat, akik évről évre kiállnak az ünneplő tömeg elé (habár erre nem kényszeríti őket senki), és próbálják jól vagy éppen rosszul bejáratott hasonlataikat elsütni úgy, hogy azt karakánnak is, magyaros kiállásúnak is, ugyanakkor bölcsnek is értelmezze a nép. A rétori képességeikre büszkébbek pedig azt szeretnék, ha otthon vacsora közben a családfő kifejtené: az igen, az jó beszédet mondott, emlékezeteset.
Valahogy a nézőtéren állni és várni egy jó beszédet – egy olyant, amitől az ember akár csatába is elindulna (ha már a forradalomra emlékezünk) – könnyebb, mint kiállni és elmondani azt. Az elvárás ennek ellenére teljesen jogos, és nem kellene leszokni róla még akkor sem, ha ez a bizonyos beszéd ritkább, mint a fehér holló.
A jó beszédet a szónokok inkább a hosszú beszéddel helyettesítik, azzal, aminek legemlékezetesebb pillanata az, amikor végre vége. Ekkor mindenki felszusszan, és boldog, hogy elalvás nélkül túlélte.
A szónokok megpróbálják megfogadni azt a tanácsot, hogy a beszéd ne legyen túl elvont, tartalmazzon olyan elemeket is, amelyekre a jelenlévők fogékonyak. Így aztán tegnap Csíkszeredában hallhattunk a MOL Liga határon való átíveléséről és arról, hogy milyen jó székelynek lenni a román–magyar hokiligában – igen, ezt minden március 15-én nagyon fontos felemlegetni, mi több, kötelező kellene legyen a felemlegetése. De ha erről szeretnénk valamit hallani, akkor mondjuk hívjuk meg a Sportklub edzőjét. Vagy a csapatkapitányt.
Kaptunk buzdítást arra is, hogy kire szavazzunk (habár a jelenlegi szavazói morált nézve az is eredmény lesz, ha egyáltalán szavazunk valakire). Az autonómiára felesküdött politikusokat kell előnyben részesíteni. Ezzel szemben azt mondanám, hogy én inkább arra a politikusra szavaznék, aki, az sem baj, ha a mások esküit is, de valamit már valóra vált. Mert politikusi eskükkel több padlást is megtöltöttünk, cselekvő embereket kulcspozícióba viszont kevesebbet juttattunk, mint amennyire szükség lett volna.
Megint mások régebbi, már elhangzott beszédeket vesznek elő. Mintegy azt mondva: ha az előző rétornak jól állt, akkor nekem miért ne állna? Kicsit leporolják, és már hallhatja is az ünneplő tömeg. Erre a magyar narancsos filmbeli replika jut eszembe: inkább legyen kicsit sárga, kicsit savanyú, de saját.
Volt egy olyan beszéd is, ami külön kategória, mert egy nem mindennapi eseményhez kapcsolódik. A szónok abból kovácsolta szimpátia-tőkéjét, hogy elmondhatta, ő és társai valamit adtak a jelenlévőknek, mi több, mindenki kaphat belőle, aki kér. Nos, ez sem arról szólt, hogy milyen jó a szónok, hanem arról, hogy volt valami a zsebében. Mindez a szabadság, testvériség és főként egyenlőség jegyében.
Az ünnepről meg annyit, hogy a résztvevők méltósággal ünnepeltek, az, hogy olyan szép számban elmentek megyeszerte a rendezvényekre, reményt keltő. Talán idővel egy méltó szónok is kerül...
Rácz-ügy – A letartóztatás előzményei
Háromszék, 2011. március 18. – Iochom István
Érdekes adatokat és egyben új elemeket is tartalmaz a Kovászna Megyei Törvényszék március 12-i, 4. számú döntésének indoklása Rácz Károly előzetes letartóztatása ügyében. Az alábbiakban a letartóztatás előzményeire vonatkozó részleteket ismertetjük.
Ez év január 24-én Áda József írásban bűnügyi feljelentést tett Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester ellen azt állítva, hogy miután 2010. február 15-én aláírták a 3535. számú szolgáltatási szerződést a polgármesteri hivatallal, Rácz bizonyos pénzösszeget követelt tőle a szerződés „zökkenőmentes lebonyolítása" érdekében, miáltal a múlt év áprilisa és októbere között Áda havonta 4000 lej kenőpénzt adott át Rácznak. A brassói Korrupcióellenes Ügyészség munkatársai a feljelentést követő napon bírósági engedéllyel megkezdték a polgármester mobiltelefonjának lehallgatását, és megfigyelték a Rácz és Áda közötti ez év február 17-i találkozót, amikor is állításuk szerint Rácz újabb 3000 lejt vett át Ádától. Mivel március 7-én a polgármester 11 000 lejt kért Ádától, aznap 12 órakor a korrupcióellenes ügyészek bűnvádi eljárást kezdeményeztek Rácz Károly ellen.
A tettenérést március 11-én reggel 8 órára szervezték meg, amikor Áda József Rácz Károly Turóczi Mózes utca 10. szám alatti lakásának konyhájában átadott az ügyészek által előzetesen megjelölt tízezer lejt, amit az átadás-átvétel után pár perccel a házat és a benti beszélgetést figyelő és rögzítő ügyészek a konyhában meg is találtak. Az ügyészek által előterjesztett bizonyítékok között szerepel a pár nappal a tettenérés előtt elhangzott telefonbeszélgetés, melynek során tájékoztatta Ádát, hogy átutalták bankszámlájára a pénzt, amivel a polgármesteri hivatal tartozott a cégének (kb. 700 000 lejt), majd arra kérte, hogy személyesen is találkozzanak. Az ügyészek a február 17-i beszélgetés jegyzőkönyvét is csatolták, amelyből az derül ki, hogy Rácz átvette feljelentőjétől a 3000 lej csúszópénzt. Január 24. és március 11. között az ügyészek Rácz Károly valamennyi telefonbeszélgetését lehallgatták és rögzítették.
A törvényszéki döntésből az derül ki, hogy Áda állítására, miszerint havonta négyezer lej csúszópénzt adott át Rácznak, semmiféle bizonyíték nincs, csupán a feljelentő írásbeli nyilatkozata támasztja ezt alá. A telefonbeszélgetések jegyzőkönyveiből sem derül ki egyértelműen ilyesmi. A gyanúsított kenőpénz elfogadásért 3 és 12 év közötti börtönbüntetésre számíthat. A 2011/119/1097-es számú Rácz-iratcsomó március 12-én már 278 oldalt tett ki. Értesüléseink szerint a korrupcióellenes ügyészek nyolc vesztegetésgyanús ügyben folytatnak kivizsgálást Kézdivá¬sárhelyen.
Pártos ünneplés Erdély-szerte
Új Magyar Szó, 2011. március 16.
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Ünnepi hangulatban, de korántsem feszültségektől mentesen telt március 15-e Erdélyben. Több városban külön ünnepeltek a magyar szervezetek, Kézdivásárhelyen viszont egységesen hátat fordítottak a civilek a politikusoknak.
Marosvásárhely: párhuzamos megemlékezések
Több helyszínre is ünnepi rendezvényt szerveztek tegnap Marosvásárhelyen: emiatt kevesen jelentek meg a városi RMDSZ-tagszervezet és az MPP által szervezett megemlékezésen. Népesebb közönség csak a délutáni, megyei RMDSZ által rendezett ünnepségen volt. Az idei megemlékezést az tette különlegessé, hogy most először piros-fehér-zöld szalaggal díszített koszorúkat helyezhettek el az ünneplők a hadsereg tulajdonában lévő Görög-ház falára.
Itt emléktábla emlékeztet arra, hogy Petőfi Sándor innen indult a segesvári csatába. Andrássy Árpád, a 7-es Számú Általános Iskola igazgatója a tanulók és a pedagógusok nevében kérvényezte a hadügyminisztériumtól a koszorúzást, az illetékesek pedig, a magyar nemzeti ünnepre való tekintettel, jóváhagyták a megemlékezést.
Az RMDSZ szervezésében a székely vértanúk emlékművénél Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke nyitotta meg az ünnepi szónoklatok sorozatát, aki az összetartozás, a szülőföld iránti szeretet, a „feltöltekezés napjának" nevezte március idusának ünnepét. Traian Băsescu üzenetét Szabó Árpád, alelnök, míg Emil Boc miniszterelnök szavait Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta.
A megemlékezésen részt vett Füzes Oszkárné Bajtai Erzsébet. A magyar nagykövet felesége Schmitt Pál üdvözletét hozta, illetve felolvasta Orbán Viktor üzenetét. Bajtai hangsúlyozta: most a magyar nemzet „demokratikus egyesítése folyik", de ez a folyamat – emlékeztetett a szónok – ugyanakkor „harc is, amit békésen kell megvívni".
Csegzi Sándor alpolgármester a magyarság korszerű gondolkodását emelte ki beszédében, az elöljáró úgy fogalmazott: a történelmi viszontagságokon a haladó világlátás segítette túl a magyar nemzeti közösséget. Az MPP, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a református és az unitárius egyház, valamint a Siculitas Egyesület a Petőfi-szobornál külön ünnepelt. A rendezvényen jelentős számban vettek részt a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelképeit és a Magyar Gárda egyenruháját viselő demonstrálók is, akik árpádsávos zászlókkal tüntettek.
Kézdivásárhely: hitelüket vesztették
A Kovászna megyei kisvárosban a Gábor Áron téren népes közönség gyűlt össze a nemzeti ünnep tiszteletére: becslések szerint 10 ezer ember volt kíváncsi a helyi iskolák, a környező falvak és a 15. székely határőr-gyalogezred hagyományőrző csoportjainak a bevonulására. A kulturális műsor végén azonban, amikor a politikai szónoklatok kezdődtek, harmadára csökkent a résztvevők száma: vélhetően a napokban kirobbant korrupciós botrány miatt fordítottak hátat a civilek a politikusoknak.
A helyi önkormányzatot Szarvadi József alpolgármester képviselte, aki beszédében az egységet, a közösen kiharcolt eredményeket nevezte az 1848-as forradalom legfontosabb hozadékának, a jelen legfontosabb örökségének. Bardócz Csaba református lelkész, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kézdivásárhelyi elnöke a márciusi ifjak szellemét idézve 12 pontban foglalta össze, hogy 2011. március 15-én mit kíván Kézdiszék.
Beszédében utalt Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester korrupciós ügyére is, amikor kifejtette: „kívánjuk, hogy vezetőink ne a pártért és saját érdekeikért, hanem az emberekért, értünk cselekedjenek". Bokor Tibor RMDSZ-es szenátor a magyar nemzet szabadságszeretetéről és az összefogás erejéről beszélt. Sepsiszentgyörgyön mintegy hatezer ember ünnepelt, a kézdivásárhelyinél érezhetően derűsebb, bizakodóbb hangulatban.
Jelentős számú közönség kísérte figyelemmel az egész napos programsorozatot. Beszédet mondott Tamás Sándor háromszéki tanácselnök, aki a nemzetek közötti összefogás fontosságára, a lengyel–magyar barátság felemelő példájára és Székelyföld forradalmi örökségére emlékeztetett. Sajátos szempontból emlékezett Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki kifejtette: „miközben emlékezünk a harcban jeleskedő ifjak tetteire, sokszor megfeledkezünk azokról a nőkről, akik kitartóan hazavárták férjüket a harcokból, akik odaadták az utolsó kanalakat is a házból, hogy legyen miből Gábor Áron ágyút öntsön.
Azokról a nőkről, akik eltemették szeretteiket, akik megözvegyülten a forradalom áldozataiként éltek keserves életet, nevelték árva gyermekeiket, és akik a jövő nemzedékek számára átmentették a szabadság nemes eszméjét". Az elöljáró hozzátette: 1848-ban is fontos kérdés volt Erdély ügye, akkor is a nemzet politikai egysége lebegett mind a budapesti forradalmárok, mind a székelyföldi szabadságharcosok szeme előtt.
Most újra olyan időszakot élünk – fogalmazott az elöljáró – amikor, a 12 pontban megfogalmazott kérésnek megfelelően, egyfajta unió jön létre Erdély és Magyarország között. Most a kettős állampolgárság intézménye teremt hidat az emberek között.
Kolozsvár: kalács és tea
A Szamos-parti városban családias hangulatú ünnepség zajlott tegnap. A Biasini szálloda előtt László Attila alpolgármester szónokolt. „Sajnos nem mindig tudunk felhőtlenül ünnepelni. Mindig vannak, voltak és lesznek olyanok, akik szívesen zavarják meg mások közös örömét. Annak idején Petőfiék is szembesültek azzal, hogy forradalmi ünnepüket megzavarták, és nekünk kolozsváriaknak sem ismeretlen ez a jelenség.
De mi az ünneprontókat, zavargókat lenézzük és megvetjük. Ezen az ünnepen lehet megidézni és felidézni de beidézni, és felróni nem" – mondta a politikus, aki hangsúlyozta: senki sem szabhatja meg, hogyan ünnepeljen a magyar közösség. Kelemen Hunor kulturális miniszter üdvözlő levelét Molnos Lajos költő tolmácsolta. A tárcavezető levelében arra emlékeztette a kolozsváriakat: húsz éve szabad ünnep március 15-e, ám a történelmi évforduló üzenete elhalványulhat.
Az egykori forradalomnak új értelmet adott az 1989-es romániai rendszerváltás, Kelemen Hunor úgy véli, azóta az erdélyi magyarság a fennmaradásért folytatott küzdelemben él. A kolozsváriak a Deák Ferenc utcában levő Bem-emléktábla előtt is lerótták kegyeletüket tegnap: a résztvevőket egy szelet kaláccsal és meleg teával vendégelték meg a szervezők.
Szatmár: román–magyar béke
A román–magyar megbékélés jegyében zajlottak az ünnepségek Szatmár megyében. Erdődön szinte több román, mint magyar nemzeti szalagos koszorú került tegnap Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szobrának talapzatára. Huszonegy évvel az atrocitásokig fajuló etnikai zavargások után teljes egyetértésben ünnepelték a márciusi forradalmat a helyi románok és magyarok.
A koszorúzáson megjelentek az önkormányzat román tagjai, és a többségében román fiatalokból álló fúvószenekar Cacu Mircea karnagy vezényletével megzenésített Petőfi-verseket adott elő. A megyei tanács liberális alelnöke, Ştef Adrian is beszédet mondott, közösen koszorúzott a két magyarországi testvértelepülés, Szakoly és Napkor vezetőivel.
A megyeszékhelyen, Szatmárnémetiben Schönberger Jenő katolikus püspök és Kovács Sándor református esperes imájával kezdődött a megemlékezés. A helyi felszólalók mellett beszédet mondott Tilki Attila Fehérgyarmat polgármestere, a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke is. Az ünnepi hangulatot a Bartók Béla kórus fellépése, valamint a Harag György Társulat előadása biztosította.
Nagyenyed: diákoknak szólt
A civileké volt a főszerep Nagyenyeden: az ünnepi műsort a Bethlen Gábor Kollégium diákjai nyitották meg. A forradalom előtt tisztelgők meghallgatták a középiskolások számára kiírt Pápai Páriz Ferenc-pályázat értékelését. Szőcs Ildikó igazgató a magyar forradalom jelentőségét méltatta, beszédet mondott Kováts Krisztián megyei RMDSZ-elnök is. A kollégiumi megemlékezést Boros Emese népdalénekes műsora egészítette ki. A tisztelet virágait a vártemplomban található Széchenyi István- domborműnél helyezték el a résztvevők.
Székelyudvarhely: megköszönték
Tegnap a Márton Áron téren emlékeztek a székelyudvarhelyiek. Beszédet mondott Ladányi László, Hargita megye prefektusa, Bunta Levente polgármester és Mátyás Károly főesperes is. Koszorúztak a magyar politikai szervezetek helyi képviselői, a civil szervezetek tagjai, az iskolák, illetve művelődési intézmények vezetői is. Mátyás Károly katolikus főesperes beszédében kiemelte, hogy az emberi szabadság külön ünnepnapot érdemel.
Sokszor nehezebb feladat az egyéni szabadság kivívása, mint egy közösség szabadságáért harcba szállni – emlékeztetett az egyházi elöljáró – mert nehéz feladni az önös érdekeket. Bunta Levente köszönetet mondott a magyar államnak a magyar állampolgárság biztosításáért. A politikus úgy vélte: fontos, hogy úgy lehetnek magyar állampolgárok az erdélyiek, hogy nem kell elhagyniuk szülőföldjüket. Bunta kitért továbbá arra: a mindenkori magyar kormány felelős az erdélyiek egységéért.
Nagyvárad: pártos emlékezők
A párhuzamos ünneplés jegyében telt március 15-e Nagyváradon is. Ünnepi megemlékezést, koszorúzást tartottak a rogériuszi református templom melletti honvédemlékhelyen, Rulikowszky Kázmér síremlékénél, Nicolae Bălcescu és Szacsvay Imre szobránál, majd huszárok, cserkészek vonultak végig a Fő utcán a Petőfi szoborig. Az RMDSZ politikusai – Kis Sándor, a Bihar megyei tagszervezet elnöke, Bíró Rozália alpolgármester – az összefogás és a forradalmi örökség fontosságára hívták fel a figyelmet.
A magyar nemzeti ünnepen a helyi román politikai élet szereplői is képviseltették magukat, Traian Băsescu államelnök üzenetét Gavril Ghilea prefektus olvasta fel. Az EMNT is több helyszínen volt jelen: a szervezet által rendezett ünnepségek díszvendégeként Pelczné Gáll Ildikó európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke volt jelen Nagyváradon.
INTERJÚK, ELEMZÉSEK, PUBLICISZTIKA
Tovább él a nacionalizmus
Háromszék, 2011. március 18.
A szerda esti hőbörgéshez képest visszafogottabban, de tegnap is folytatódott a tévesen Orbán Viktornak tulajdonított üzenet körüli cirkusz: Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét bekérette a román külügyminisztérium, és felszó¬lították, határolódjék el a magyar kormányfő köszöntőjét kiegészítő mondatoktól.
Amit igencsak nehezen lehetett volna megtenni, hiszen, mint kiderült, a nagykövet feleségének sza¬vaival, valamint Petőfi Sándor Nemzeti dalának soraival tévesztették, avagy mosták össze a magyar miniszterelnök üze¬netét egy pontatlan román hírügynökségi tudósítás alapján.
Csakhogy kit érdekeltek egyáltalán a tények? Hiszen azok számára, akik a bizalmatlansági indítvány vitája során a leghangosabban kiáltották, hogy veszélyben az ország szuverenitása, területi egysége, akik a leghevesebben ostorozták a magyar állam vezetőit, és a két ország kapcsolatainak megromlásáról beszéltek, tegnapra mintha tét nélkülivé vált volna a játszma.
Lejárt a bizalmatlansági indítványról szóló szavazás, nem sikerült a magyar—román ügy kapcsán összeugrasztaniuk a hatalmon levő pártokat, kudarcba fulladt a kormánybuktatási kísérlet. Meg aztán ország-világ láthatta, mily nagyon védelmezik ők Erdélyt az irredenta magyaroktól — és ez bizony Romániában még mindig szavazatokat hoz a konyhára. És minden bizonnyal éppen ez a legelkeserítőbb tanulsága a szerda esti történéseknek: húsz évvel a rendszerváltás után még mindig eredményesen lehet kijátszani a magyar kártyát, a román pártok pedig még mindig csak a pillanatnyi érdekeiknek megfelelően viszonyulnak a magyar kérdéshez, politikai helyzetük függvényében egyik nap kisebbségbarátnak, másik nap nemzetféltő nacionalistának mutatkoznak.
De azon azért az RMDSZ régi-új vezetőinek sem ártana elgondolkodniuk, eredményes-e a kormányzati szerepvállalást mindenek fölé helyező, a román partnereket igen gyakran váltogató, ide-oda simuló, gyakran kettős kommunikáción alapuló politizálás, amelyet az elmúlt időszakban folytatott az érdekvédelmi szövetség, és amely, ismét bebizonyosodott, csöppet sem tette megértőbbé, érzékenyebbé a romániai pártokat az erdélyi, a magyar kérdés iránt. A román politikusok ugyanúgy üvöltöznek, ha autonómiáról hallanak, mint évekkel ezelőtt, és változatlanul nem tudják, mit jelent az önrendelkezés, a szövetség politikusai pedig továbbra is kínos magyarázkodásra kényszerülnek, valahányszor erről kérdezik őket Bukarestben.
Pedig rajtuk is múlik, hogy meddig él még Romániában a nacionalizmus
szelleme.
Volt egyszer egy magyar egyetem Marosvásárhelyen
Krónika, 2011. március 18.
Mint tudjuk, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem a kommunista korszak elején költözött át Kolozsvárról a Maros-parti városba.
A román állampárt sem tagadta a tudomány határokon való átívelésének szükségességét, mi több, megengedte, vagy talán inkább eltűrte azt is, hogy azokban a kezdeti időkben még magyar állampolgárságú oktatók is tevékenykedhessenek a marosvásárhelyi egyetemen: Obál Ferenc, Putnoky Gyula, Ludány György, Miskolczy Dezső, Vendég Vince, Haranghy László, Környei István, Krompecher István és Kasza László professzor. Az ő közreműködésükkel indult el magyar nyelven az orvos- és gyógyszerészképzés Marosvásárhelyen. Az itt elnyert okleveleket pedig világszerte elismerik azóta is. Ez azért nagy dolog, mert abban az időben ez volt az egyetlen, Romániában kibocsátott oklevél, amelyet enynyire megbecsültek. Ám nehogy úgy tűnjön, hogy nosztalgiázni akarok, netán visszasírni a kommunizmust, csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy a tudomány terjesztését még az elvtársak is támogatták.
Nincs oka továbbá senkinek sem arra, hogy gyanakvással, valamiféle hátsó szándék gyanújával tekintsen Az erdélyi magyar orvos- és gyógyszerészképzés múltja, jelene, jövője – Határokon átnyúló együttműködés bővítése a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzésért címmel Marosvásárhelyt megrendezett konferenciára. Ahogyan létezett egykor egy Szabad Európa Rádió – amelyen hál' istennek túlhaladt az idő, ugyanis, nomen est omen, közben megalakult maga a szabad Európa –, amelyről egykoron csak suttogni lehetett, mára már megvalósult, éppen csak meg kell tanulnunk élni ezzel a lehetőséggel, elfogadni, elsajátítani egymás kultúráját, együttgondolkodni a tudományok terén is.
Az emberiséget még mindig fenyegető betegségeket együttes erővel kell leküzdenünk, hiszen nincs magyar, román, francia vagy német kórokozó, csupán az általuk okozott betegségek, melyeknek szintén nincs nemzetiségük. Együtt kell dolgoznunk. A tudomány nem áll meg a határokon, de sajnos a kórokozók sem. Van egy olyan vírus, amely a sötétséget kedveli, ott szaporodik a legjobban és a mindenkori „izmusokat" okozta és okozza: szocializmust, sovinizmust, fasizmust, egyszóval olyan járványokat, amelyek magát a társadalmat, sőt az emberi lelket betegítették meg. Végső fokon leépítették a gondolkodást, megszüntették, aláásták az egymás iránti tiszteletet, megbecsülést.
Sok itt még a tennivaló, hiszen mindjárt új, demokratikusnak mondott korunk hajnalán látnunk kellett, miként vertük Marosvásárhelyen botokkal egymás fejébe a tudományt. Az oktatásnak ez a módja, reméljük, végérvényesen idejét múlta. A tudománynak nincs politikai hovatartozása, de ne is legyen soha! Mindezen gondolatok jegyében kívánjuk létrehozni azt a fórumot, amelyet kül- és belföldi, nyugalmazott vagy aktív egyetemi oktatóink tudása, odaadása alapoz meg és értékében gyarapít.
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem jelenleg multikulturális oktatási intézményként határozza meg önmagát. De legyen hála az egyre nyitottabb, demokratikusabb román társadalom adta lehetőségeknek, nem vágyálom többé az önálló magyar egyetemi karok létrehozása. Mint ahogyan azt is megértük, hogy idestova 80 év múltán visszanyerhettük magyar identitásunkat, állampolgárságunkat és mindezt a magyar és a román közgondolkodás pozitív átalakulása nyomán.
A Székelyföldi Vállalkozók Szövetségének egyik alapítójaként folyamatosan arra keresem a lehetőséget, hogy miként, milyen úton lehetne ebből a mélységes szegénységből kilábalni. Meggyőződésem, hogy ez csakis saját erőnkből, határozott összefogással lehetséges. Eleink is így vallották: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Már a kezdet kezdetén azt javasoltam, hogy – akár apáink, nagyapáink – mi is álljunk össze, minden erdélyi magyar adjon be a közös kasszába havi egyetlen lejt. Érdemes lenne kiszámítani, mit jelentenének 21 év után az így létrejövő tőkének csak a kamatai. Vagyis milyen lenne, ha most volna mihez hozzányúlni, ha például, ne adj' Isten, komolyabb népegészségügyi gondjaink támadnának. Azt vallom, hogy itt és most nem egymás ellenében, hanem egymásért kell élnünk és cselekednünk. Ha összefogunk, bármit elérhetünk. Akár eleink, akik téglánként gyűjtögették össze a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnáziumra vagy a marosvásárhelyi Kultúrpalotára valókat, úgy mi is összeadhatnánk például az önálló erdélyi magyar egyetem építőköveit. Ezért érdemes most lélekben építkezni, hogy eljöhessen az idő, amikor már állnak a falak.
Jeremiás László (A szerző a marosvásárhelyi konferencia társszervezője)
Kövér László: Az autonómia jogszerű, célszerű és korszerű
Központ.ro, 2011. március 18. – Biró Zsolt
Az autonómia jogszerű, célszerű és korszerű – fogalmazta meg Marosvásárhelyen Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke, aki a Kultúrpalotában vette át a Székely Nemzeti Tanács által odaítélt Gábor Áron-díjat. A székelyek örök szabadságvágyának helyszíne a Posta-rét – utalt beszédében a székely vértanúkra a házelnök. Az 1854. március 10-én kivégzett széki főparancsnokok története a negyvennyolcas szabadságeszmék továbbélését példázza. A székelyek szabadság és önrendelkezés iránti vágya lehetett az a titokzatos erő is, ami 8 évvel ezelőtt újraélesztette a Székely Nemzeti Tanácsot, hogy immár a XXI. század kihívásaihoz igazodva képviselje a székelyföldi magyarok önrendelkezés iránti vitathatatlan jogát.
Kövér László házelnöki minőségében először látogatott Erdélybe a március 15-i ünnepet megelőző napokon. Feszes programjának első állomása volt Marosvásárhely, ami jelképes üzenettel bír, hiszen a Kultúrpalotában szombat este minden széki küldött otthon érezhette magát. Kennedy elnök híres berlini mondatának analógiájaként („Ich bin ein Berliner") Kövér László is vásárhelyivé vált a székely főváros magyarsága szemében. A házelnök látogatása ugyanakkor az összetartozás üzenetét is hordozza.
Küldetést teljesített Kövér László, amikor tavaly november 19-én újabb téglát távolított el a megosztás mesterséges falából és az Ország Házát a Nemzet Házává emelte. Mindemellett kezdeményezője volt az állampolgársági törvénynek és a trianoni évfordulót a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánító jogszabálynak. Székelyföldi emlékművek, szobrok tucatja bizonyítja elkötelezettségét. Izsák Balázs szavaival: érti és érzi a székelyek gondolatvilágát. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke laudációjában úgy fogalmazott: rendkívüli emberek számára mindig rendkívüli feladatokat rendel a sors.
A díj átvétele után természetesen adódik a kérdés: mit jelent a kitüntettnek mindez?
– Beszédemben is igyekeztem megfogalmazni, de ezt nem olyan könnyű visszaadni, mert azon túl, hogy az embert barátai megtisztelik, még mindenféle múltbéli nagy emberekhez is hasonlítják. Ez megható és túl személyes, minthogy egy politikus közhelyszerű köszönetet mondjon válaszképp. Annyit mégis szeretnék megjegyezni, hogy nem vagyok én ehhez hozzászokva. Szülővárosom, Pápa díszpolgára vagyok és ezután a székely közösségtől kapni egy kitüntetést, igen nagy megtiszteltetés. Ez a díj az elkövetkező feladatokhoz is erőt fog adni. Ugye a politikusoknak vannak bizonyos előnyei, amit az emberek irigykedve figyelnek, de megadatott az is, hogy személyes meggyőződése és életfelfogása, lelkiismerete szerinti dolgok iránt is cselekedni tudjon ereje és képessége szerint.
A politikus tetteiről nem mindig kap visszajelzést. Különösen a nagypolitikában, országos, vagy ha úgy tetszik nemzeti ügyekben. Könnyebb a helyzete egy polgármesternek, aki nap mint nap találkozik emberekkel, beszélget velük, visszajelzést kap arról, jól csinálja-e vagy éppen nem jól. Az országos politikában viszont az ember, ha elrontott valamit, az rögtön látszik, ha jót sikerül cselekednie, annak eredményei évek múlva, esetleg még később érnek be. Ezért fogom fel ezt a díjat direkt visszajelzésként, kifejezetten bátorító gesztusként, ezért külön is köszönöm, hogy ebben részem lehetett.
-Jóérzéssel tölti el Erdélyben az embereket, hogy végre a nemzeti vonal kerekedett felül Magyarországon. Sajnos az elmúlt időszakban nem mindig volt ez elmondható. Mit üzen mostani látogatása Marosvásárhely és Székelyföld számára?
– Hivatalosan ez az első utam. Beiktatásom után már többször jártam itt, hiszen baráti szálak fűznek erdélyi, székelyföldi emberekhez. Remélem, hogy ezentúl is gyakran jöhetek majd. Most házelnöki minőségemben vagyok itt. Ami az üzenetet illeti, az március 15-e előtt néhány nappal mindenképpen az összetartozás gondolatát hordozza. Ez a világon élő magyarok mindenikének ünnepe. Magyarország hivatalos ünnepe nem ezen a napon van. Az államalapítás ünnepe augusztus 20-án van és húsz éve október 23-án is hivatalosan ünnepelünk. Az is igaz, hogy az 1956-os forradalom is túlgyűrűzött a mai Magyarország határain, de negyvennyolcban volt érzékelhető először a szó szoros értelme szerinti nemzeti egység. Minden egyes alkalommal, amikor egy magyarországi politikus a határokat átlépi, a határainkon kívül rekedt közösséget felkeresi, akkor az összetartozás üzenetét hordozza.
-Sajnos még erdélyi magyarok is gyakran aggódva hivatkoznak a jószomszédi viszonyra az erőteljesebben felvetett nemzeti érdekek hallatán. Nem tart attól, hogy az autonómia ügyének felvállalásával a hivatalos magyar politika olajat önt a tűzre?
– Voltak sokan a múltban olyan politikusok, akik úgy gondolták: meghunyászkodással, az őszinteség feladásával vagy éppenséggel a nemzeti érdek feladásával szerezhetünk magunknak jó pontokat, jó szomszédokat, barátokat, tisztelőket és szövetségeseket. Az önfeladás, a megalázkodás, a meghunyászkodás sosem hoz őszinte barátságokat és sosem ér el az ember így egy nemzettel vagy egy országgal szemben tiszteletet. Épp ellenkezőleg, a megaláztatásokat és a megvetést váltja ki abban, aki ezt kívülről nézi. Barátságokat és szövetségeket csak saját értékeink és igazunk tudatában és ennek képviseletében lehet szerezni. A politikában egyébként soha se mondd, hogy soha. Olyan nincs, hogy soha nem ismerik el az erdélyi emberek autonómiáját, vagy éppenséggel a felvidéki vagy délvidéki testvéreink önrendelkezését. A világ változik, ráadásul jó irányba. Persze sok tekintetben rossz irányba, de ebben az egyben a jó irányba. Azt bátran állíthatom, hogy a gazdasági problémák, válságok közepette, Európa fennmaradásának érdekében és az Európai Unión belüli fennmaradás érdekében is egyre világosabb, hogy össze kell fognunk szomszédainkkal is, vagy velük elsősorban.
Csak együtt tudjuk megválaszolni és megoldani azokat a nagy kérdéseket, amik az európai népek közössége előtt állnak, és ha ez így van, akkor előbb vagy utóbb az a bizalom is megszületik a különböző népek között, amely lehetővé teszi, hogy elismerjük egymás természetes jogait. Magyarország megpróbál jó példával elöl járni. Eddig is sokat tett ennek érdekében. Dacára annak, hogy nincsenek olyan népes kisebbségei, mint mondjuk a romániai magyarság, mégis megteremtette, Közép-Európában egyedülálló módon a kulturális autonómia intézményét, ennek továbbfejlesztése érdekében hajlandóak vagyunk bármikor bárkivel tárgyalni, vitatkozni. Most állunk az alkotmányozási folyamat előtt, amiben talán tovább is tudunk lépni. Meg fogjuk teremteni az összes magyarországi kisebbség parlamenti képviseletét. Az érintettek bevonásával, de szívesen várunk tanácsokat a hivatalos politika részéről is, vagyis a szomszédos államok részéről. Remélhetőleg előbb-utóbb feladják azokat a görcsöket, amelyek csak a politikusokban vannak, mert az egyszerű emberek szintjén ezek nem léteznek ilyen mélyen.
-Külpolitikai téren milyen mozgástere van a kormánynak?
– Fontos a nemzetközi közvélemény megnyerése, de csakis konkrét célok mentén tudunk lobbizni. Nem élhetünk abban a tévképzetben, hogy majd valaki megoldja helyettünk problémáinkat. Ugye a két világháború között a revíziós politikához megpróbáltak szövetségeseket keresni. Aztán jött az internacionalista rendszer. Kiderült, hogy ez nemcsak téveszme, de hazugság is volt. Csehszlovákia, Jugoszlávia vagy éppen Románia példája ékes bizonyítéka a nemzetiségek elnyomásának. Aztán jött az EU – amikor azt gondoltuk, hogy majd az Unión belül megoldódnak ezek a kérdések. De sajnos erre is van ellenpélda. A tanulságot viszont megfogalmazhatjuk: ki kell használni a kereteket, és ezen belül érvényesíteni jogainkat. Ha az autonómiára kérdezett rá, hát igenis van precedens bőven erre az EU-n belül. Ezekre hivatkozni lehet, de a kérést nekünk, pontosabban az itteni közösségnek kell megfogalmaznia, mi pedig ezt maximálisan támogatjuk.
Olyan politikai osztályra van szükség, amely nem csak választási szlogenként használja, hanem következetesen képviseli is az autonómia-igényt. Kérni kell, ahol lehet, tudatosítani kell ezt az igényt, akkor eredmény is lesz.
Erdély magyar népessége
Krónika, 2011. március 18. – Oláh-Gál Róbert
A statisztikai összeírások és adatok alapján egyértelműen kimutatható, hogy Erdélyben a magyar lakosság száma sohasem érte el a kétmilliót.
Paradox helyzet, hogy a magyarok számának három lokális maximuma volt az elmúlt században: 1910-ben, 1941-ben, valamint a kommunizmus éveiben Ceauşescu Romániájában, az 1980-as években. Persze abszolút számról beszélünk, az erdélyi magyarok maximális száma nagyjából 1 740 000 körül mozgott.
(Nagyon jelentéktelen eltérés, hogy ha Románia teljes területén vizsgáljuk a magyarok számát, akkor az 1977-es összeírás szerint Romániában 1 713 928 magyar volt, míg Erdélyben 1 691 048). Ez elgondolkoztató adat, hiszen az 1980-as évektől kezdtünk el fogyni, és miközben a Székelyföld területén a fogyás enyhe, addig Erdély többi régiójában a fogyás igen jelentős. Ezt igazolja a 2002-es összeírás és az utána eltelt nyolc esztendő.
Székely városoklélekszámának alakulása
A továbbiakban érdemes megvizsgálni három meghatározó székely város magyar lakossága számának alakulását. A Marosvásárhelyen történt összeírások sok érdekes adattal szolgálnak. Természetesen Marosvásárhely esetében – akárcsak a többi székely város esetében – meg lehetne különböztetni, hogy mikor csatolják hozzá a peremfalvakat, községeket, például Meggyesfalvát, Remeteszeget stb. Mi ezt nem vizsgáljuk külön, mert a lényegi tendenciát nem befolyásolja.
Érdemes egy kicsit visszapillantani Marosvásárhelynek, a két Bolyai városának történelmébe.
A Marosvásárhelyi Állami Levéltárban a Bolyaiak korából a következő évekből őrizték meg az összeírási könyveket (egy kis része hiányos): 1832, 1833, 1835, 1836, 1838, 1839, 1841, 1843, 1847, 1849, 1850, 1857. Eddigi kutatásaink alapján Bolyai Farkas csak az 1835-ös és 1843-as összeírási íven szerepel. Persze ha több összeírási íven is szerepelne Bolyai Farkas lakása, akkor abból pontosan megtudhatnánk, mikor lakott vele Bolyai János, milyen volt az anyagi helyzete, tartott-e háziállatot. Ugyanis ez akkortájt igen gyakori volt. Természetesen érdekel Bolyai Farkas szomszédsági környezete is, ezekkel az emberekkel naponta találkozott, részesei voltak életének, mindennapjainak.
Bolyai János név szerint, eddigi kutatásaim alapján, csak az 1847-es és 1857-es összeírási íven szerepel. Természetesen csak albérlőként, és nem tulajdonosként. Viszont vannak gazdasági összeírások és lakossági összeírások is, de bennünket most csak a lakossági öszszeírások érdekelnek. A különböző összeírásokból, népszámlálásokból kiderül: Marosvásárhely 7855 lakosából 1850-ben 472-en vallották magukat románnak, 6488-an magyarnak, 241-en németnek, 202-en pedig zsidónak. 1890-ben 669 volt a románok, 12 785 a magyarok lélekszáma, 1920-ban 3947 román és 23 178 magyar, 1948-ban 11 007 román és 42 435 magyar, 1977-ben 44 491 román és 81 234 magyar, 1992-ben 74 549 román és 83 239 magyar, míg 2002-ben 75 553 román és 70 108 magyar élt a városban.
Látható, hogy mind Csíkszereda, mind Sepsiszentgyörgy magyar lakosainak száma a kommunizmus idején ugrott meg.
A város infrastrukturális fejlődésében is ez a szakasz a meghatározó, ellentétben Marosvásárhellyel, ahol az infrastrukturális fejlődés Bernády György polgármester idején volt meghatározó. Látható, hogy az első világháború és a trianoni békediktátum után a magyarság száma egy kicsit megfogyatkozott, de utána újból növekedni kezdett. A második világháború még egy jelentősebb lakosságfogyást eredményezett, utána már csak az 1980-as évek utáni szakasz hozott igen számottevő csökkenést. A statisztikai előrejelzések azt mutatják, hogy ez a csökkenés csak fokozódik.
Összefoglalás
A Székelyföldön van az erdélyi magyarság bázisa. Itt a magyarság fogyása tíz év múlva is „csak" 93 százalékos, 20 év múlva 87 százalékos. (Ez megegyezik Csata István–Kiss Tamás előrejelzésével és a mi számításainkkal is.) Látható, hogy 10 év múlva Marosvásárhelyen és Csíkszeredában lesz a legtöbb magyar diák, míg 20 év múlva Csíkszeredában lesznek a legtöbben. Tehát igen jól tették a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem megálmodói, amikor Csíkszeredába és Marosvásárhelyre tették az intézmény legtöbb karának székhelyét. Maros megyében a fogyás 10 év múlva 86 százalékos, míg 20 év múlva 75 százalékos! Kolozs megyében még drámaibb a helyzet: 10 év múlva a fogyás 75, 20 év múlva pedig 57 százalékos.
Hol érdemes egyetemet fejleszteni? Hol lehet garantálni a diáklétszámot? Ezek az adatok a hosszú távú tervezésben segítik a válaszadást. Szeretném hangsúlyozni: ezek az adatok ellenőrizhetők a megyei statisztikai hivatal weblapján. (Mi olyan adatokkal dolgozhattunk, amelyek szerepelnek a hivatal honlapján. Ezért van az, hogy néhol 2008-ig, néhol 2010-ig vannak adataink. A következtetések levonásában viszont ez semmit sem változtat. Mindenesetre az előttünk álló népszámlálás igazolhatja, illetve korrigálhatja ezeket az előrejelzéseket.) A Csata István–Kiss Tamás könyvében közölt adatokat a legegyszerűbb lineáris trendszámítás is fényesen igazolta. Sőt Csata István és Kiss Tamás néhol pesszimistább is, mint a lineáris trend. Ez azért is helyénvaló, mert nem lineáris trenddel kellene, hogy számoljunk, hanem mértani sorozattal, illetve figyelembe véve a 2008. év végétől tartó gazdasági krízist, még rosszabbak lesznek a népesedési perspektívák.
(A szerző matematikus, egyetemi tanár, Bolyai-kutató)
Hivatkozások:
Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Teleki László Alapítvány, Pro-Print Könyvkiadó, Budapest, Csíkszereda, 1998
Csata István–Kiss Tamás: Népesedési perspektívák (Az erdélyi magyar népesség regionálisan tagolt előreszámítása húsz- és harmincéves időtávra), Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2007
Erdély nemzetiségi megoszlása
Év Összesen Román Magyar Magyarok aránya
1869 4 210 536 2 482 800 1 052 300 24,99%
1880 4 013 762 2 284 978 1 043 952 66,01%
1890 4 408 182 2 465 902 1 198 147 27,18%
1900 4 848 451 2 670 131 1 433 252 29,56%
1910 5 228 180 2 811 719 1 653 943 31,64%
1920 5 107 400 2 916 800 1 305 800 25,57%
1930 5 520 086 3 214 576 1 476 233 26,74%
1941 5 882 600 3 288 400 1 735 700 29,51%
1956 6 218 427 4 041 156 1 558 254 25,06%
1966 6 719 555 4 569 546 1 625 702 24,19%
1966 6 719 555 4 559 432 1 597 432 23,77%
1977 7 500 229 5 203 846 1 691 048 22,55%
1992 7 723 313 5 815 425 1 619 735 20,97%
2002 7 221 733 5 541 286 1 429 473 19,79%
Csíkszereda magyar lakossága
Év Összesen Román Magyar Német Egyéb összesen Zsidó
1850 961 0 914 12 35 0
1880 1597 7 1534 33 23 0
1890 1789 21 1708 34 26 0
1900 2858 52 2739 49 18 0
1910 3701 44 3591 45 21 0
1920 2675 268 1957 49 401 188
1930 4807 598 3796 71 342 253
1941 6926 32 6799 31 64 16
1948 6143 767 5280 13 83 69
1956 11 996 702 11 144 47 103 61
1966 8459 807 7601 19 32 11
1977 30 069 4818 25 031 87 133 15
1992 45 769 7488 37 924 73 284 5
2002 42 029 7274 34 359 48 2
Sepsiszentgyörgy magyar lakossága
Év Összesen Román Magyar Német Egyéb összesen Zsidó, jiddis
1850 3861 487 3189 37 148 56
1880 6221 31 5905 74 211 0
1890 6658 41 6448 92 77
1900 8125 52 7986 73 14
1910 9588 117 9263 170 38 0
1920 12 195 1364 10 317 205 309 280
1930 11 898 2211 9411 212 238 106
1941 15 585 100 15 116 244 125 3
1956 18 896 2317 16 308 102 169 75
1966 22 058 2550 19 405 81 22 1
1977 40 804 5812 33 975 149 868 31
1992 68 359 16 092 51 073 153 1041 18
2002 61 543 14 178 46 113 118 13
Erdély, a tehertétel
Krónika, 2011. március 18. – Puskás Attila
Olvasom a neves kolozsvári helytörténész, Asztalos Lajos Nem ismernek bennünket a románok? című írását a Krónika március 11–13-i számában.
Néhány megdöbbentő bevezető példája azonban nem függ össze az ismertséggel, sokkal inkább az érzelmi, indulati, lelki gorombaság példái, amelynek nincs köze a magyar ember ismeretéhez vagy nem ismeretéhez. Én a magam példájával támasztanám alá a probléma valódi „helyét" románjaink értelmi-érzelmi világában.
1964 nyarán börtönbüntetésem – amelyet „sovinizmus-revizionizmus" (?) miatt kellett elviselnem a kommunista katonai „igazságszolgáltatás adományaként" – lejáróban volt, tekintettel az áprilisban meghirdetett közkegyelemre. Tudtuk és türelmesen vártuk, hogy rendre mindenkit elbocsássanak. Utolsó heteimet egy kb. 60 fős zsúfolt cellában töltöttem, ahol egyetlen román volt a magyarok között. Megtettek cellafőnöknek, és tudtunkra adták, hogy csak románul beszélhetünk egymás között is. Amikor a politikai tiszt ezt hangosan kijelentette, cellafelelősi minőségemben azt válaszoltam, hogy ezt nem vagyunk hajlandók betartani. Néhány nap után kiemeltek és a büntetőépületnek számító, egykor Martinuzzi-kastély boltíves cellájába zártak kiszabadulásomig.
A hangsúlyos magyarellenesség már 1963-tól megmérgezte az egyébként bajtársias magyar–román rabkapcsolatot. Emlékezzünk a KGST ésszerűsítő, ún. zöld tervére, amelyet két leningrádi (szentpétervári) közgazdász dolgozott ki, s amely meredeken ellentmondott a gheorghiu-deji iparosításnak. (Romániának e terv szerint más államokkal együtt a mezőgazdasági termelésre kellett volna átállnia.) Azonnal hűvössé vált a két tagállam kapcsolata, és fokozódott a román elem hangsúlyozása. Megkezdődött tehát a börtönünkben is a történelemoktatás. Ennek elfogult, nacionalista jellegét csak fokozta az akkoriban megjelent – sok európai tudós által szerkesztett – Historia mundi című történelemkönyv, amely elvetette a kontinuitás kiagyalt elméletét. Iszonyatos volt a felháborodás. És az oktatást egyre inkább a román felsőbbrendűség mítosza jellemezte. (Erre csak rátett a később, 1986-ban megjelent háromkötetes Erdély történelme.)
Csakugyan igaz lenne, miszerint az a baj, hogy nem ismerik a románok (mert nem hitelesen tanítják nekik) saját és a szomszéd népek történelmét? Asztalos természetesen tudva állítja, hogy a románság – a középosztály és attól lennebb – nem ismeri saját és Erdély valódi történelmét. Holott erre ma már van lehetőség! A fiatal történésznemzedék reménysége, Lucian Boia könyvében (Történelem és mítosz a román köztudatban, Humanitas, 1997, illetve Kriterion, 1999) a történelmi valóságról olvasunk. „A román történetírásban ma olyan kritikai felülvizsgálat szükséges, amely nem kerülheti meg a képzeletbeli és a történelem közti viszony kérdését" – írja, mintegy történészi hitvallásként.
Érdekes román nyelvű, román történész írta könyvet olvastam II. Rákóczi Györgyről, aki úgymond „Vitéz Mihály után másodszor egyesítette a három román tartományt". Természetesen tudjuk, hogy a két román vajdaság fejedelmünk hűbérese volt, és valószínűleg senkinek meg sem fordult a fejében, miszerint román egyesülés történt volna (csakúgy, mint Vitéz Mihály, a császár zsoldosvezérének esetében sincs erről szó). Mátyás királyunk sem maradt folttalan, mivel a román származású királyunkat csak „népe", a moldvaiak győzték le...
Erdély majd százéves birtoklás után is a román közgondolkodás tehertétele.
A tanultabbak tudják, de ahhoz már több bátorság kellene, hogy be is ismerjék és tanítsák az igazságnak megfelelően történelmüket. Ehelyett a kiszorítás és a beolvasztás kettős stratégiáját emelték állami szintre. És sajnos olyan mértékadó személyiségek, mint a magyar apától származó francia államfő, Nicolas Sarkozy és a német kancellár asszony egyaránt kinyilvánítják, hogy a multikulturalizmus megbukott. Makacsul egybefogva az őshonosokat a frissen bevándoroltakkal. Nincs mit tennünk. A kollektív jogokról nem akar hallani Európa, csak olyan nyakatekert jogról, mint „valamely nemzetiséghez tartozó személyről".
És gyakran idézik ezek a farizeusfajták az Amerikai Egyesült Államokat, mintha nem ismernék a két földrész merőben más történelmét. Az erdélyi román ember nem olvas számukra, okulásukra általunk szerkesztett lapot, könyvet, Erdély történelme sem érdekli. Egy törvénye van: „ez itt Románia, ehhez tartsd magad, te bozgor!" Jól kimunkált tervük megvalósítása már Gheorghiu-Dej idejében kivitelezésre került. Először a magyar határ menti területeket népesítették be, hogy még a részleges határmódosítás gondolata se lehessen indokolt.
Olvasom, hogy Bihar megye magyar lakossága már alig 25 százaléknyi, Szatmárnémetinek talán a fele még magyar (ezt és a szomszédos magyar területeket kérte a párizsi békeszerződés aláírása előtt Gyöngyösi külügyminiszter Magyarországnak).
Miután ez az elrománosítás sikerrel járt, következtek a nagyobb városok (ún. „zárt városok", mármint számunkra) Erdély központi részén, különösen Kolozsvár és Marosvásárhely. Sikerrel járt ez is.
Amikor a Ceauşescu házaspár a nyolcvanas évek közepén elvette tőlünk a város- és faluneveinket is, következett volna a benyomulás a Székelyföldre. Itt tartunk jelenleg. Óriási hiba volt, mondják ők, a Magyar Autonóm Tartomány. Bizony az volt, azt előbb darabokra kellett szedni, mert igencsak otthonosan érezték ott magukat a magyarok. Igen, de eközben megfordult (csak amúgy 45 fokos szögben) a világ. Most más a stratégia: gazdasági-közlekedési-foglalkoztatási „kiéheztetés", ezzel párhuzamosan a hagymakupolás és anélküli honfoglalás és a mindenható globalizáció és liberalizmus, valamint a szabad letelepülés joga alapján, illetve a gyakran emlegetett és félelmetes hangzású diszkrimináció, természetesen az „elnyomott" románságról van szó. Itt tartunk jelenleg, s miközben mi, magyarok egymást marjuk, jelenlétünk százaléka lassan, de biztosan csökken. A Székelyföld elfoglalására tervezett stratégia bevált.
(A szerző a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei
szervezetének alelnöke)
Félreértelmezések arabokról, muszlimokról
Krónika, 2011. március 18.– Dr. Osman Mohamed
A Krónika napilap Szempont mellékletében Németh Csaba Forradalom Egyiptomban címmel megjelent érdekes cikksorozata nemigen tekinthető magyarázatnak vagy elemzésnek a témában, azaz az Egyiptomban és más közép-keleti országokban zajló forradalomról vagy népfelkelésről, hanem sajnos megismétli a helytelen forrásokból eredő megszokott félremagyarázásokat.
Az első tévedés a kifejezésekkel kapcsolatos. Helytelen például a Közel-Kelet használata, amely szó szerinti fordítása az angol nyelvben megszokott Near East kifejezésnek. Amikor Britannia tényleg nagy volt az Ázsiában, Afrikában, sőt még Észak-Amerikában is gyarmatosított területei révén, számukra könnyebb volt használni a közel és távol kifejezéseket a gyarmataik esetében, de ma már nem illik használni ezeket a gyarmatosító kifejezéseket. Ma már nemzetközileg elfogadják földrajzilag is helyes kifejezésként a Közép-Kelet (angolul Middle East) meghatározást, de sajnos a magyar nyelvű irodalomban és médiában ragaszkodnak a sértő kifejezéshez, a Közel-Kelethez.
Ugyancsak helytelen mohamedán vallásnak nevezni az iszlámot, mindez gyökeresen sértő kifejezés a muszlimok számára, hiszen ők nem hisznek abban, hogy Mohamed próféta imádói vagy félistenítők lennének. Ők azt szeretik, ahogy a Jóisten nevezte őket a Koránban: muszlimoknak. Az iszlám maga összetett szó: első szótagja, az „isztiszlám" odaadást, a második fele „szelámot," azaz megbékülést jelent, az összetett forma pedig odaadást és megbékélést Istennel – ezért nem illik, és a muszlimok számára ezért sértő használni a mohamedán kifejezést.
A második nagy félretájékoztatás összekeverni az ottani országokat és népeket, holott óriási területekről van szó, amelyek népessége vegyes etnikumokból és törzsekből alakult, más gyarmatokhoz tartoztak a közelmúltban. Egyiptom például brit, Tunézia francia, Líbia pedig – ahol most zajlik a felkelés – olasz gyarmat volt. Az európaiaknak nem lenne szabad az iszlám valláshoz kötniük minden problémát. Nem helyes összekeverni az iszlám vallást az arab fajjal: világszerte 1,6 milliárd muszlimból 300 millióan élnek a közel 25 arab országban.
Az Arab Liga alkotmánya szerint arabnak számít az, aki anyanyelvi szinten beszéli az arab nyelvet. Az arab országok lakosságának 15 százaléka keresztény – tehát nem minden arab muszlim, és nem minden muszlim arab! Az európai orientalisták jellegzetes hibája, hogy összekeverik, összehasonlítják az Európában használatos kifejezéseket és értelmezéseket a közép-keleti értékekkel. Németh Csaba szerző például „protestáns muzulmánoknak" nevezi a síitákat, a szunnita muszlimokat pedig „ortodox muzulmánoknak". Ez pedig helytelen, ezáltal leértékeli a köztük fennálló esetleges feszültséget. Lehet fordítva is „okoskodni". Én például írhatnám a közép-keleti sajtóban, hogy azért nem stabil a helyzet Romániában, mert az ortodox keresztény románok nem adnak rendes állampolgári jogokat a református keresztény magyar kisebbségnek.
Ez az állítás ugyanúgy helytelen és felháborító, mint ahogyan a filozófiatanár úr a vallásra próbálta hárítani. Hasonlóképpen tudnánk „filozofálni" a Nagy-Britanniában élő írekről, vagy kérhetném, hogy vallási alapon magyarázzák meg a szlovákoknak az ottani magyar kisebbséggel szembeni állásfoglalását. Azt szeretném, ha az orientalisták semlegesen és odaadással, nem pedig kritikusan és lenézően viszonyulnának az ottani helyzethez. Legyen példa számukra Germanus Gyula tanár úr!
(A szerző a Bihar megyei Iszlám Kulturális Közösség vezetője)
Hisztéria, kampány
Krónika, 2011. március 18. – Balogh Levente
Nosztalgikus, a 90-es évek elejét idéző hangulatba kerülhetett az, aki belepillantott a román parlamentben szerdán este lezajlott eseményekbe.
Az ellenzék úgy próbálta meg ellensúlyozni a bizalmi szavazás során rá váró biztos kudarcot, hogy egy olyan témát vett elő, amelylyel korábban sikerrel lehetett mozgósítani a román szavazókat: a magyar „irredentizmus" kérdését. A szekus diverziókat idéző hisztériakampány az elmúlt években románellenes performanszaival a figyelem középpontjába került szerencsétlen alak – akivel kapcsolatosan azért nem ártana végre megvizsgálni, pontosan milyen körök is állhatnak mögötte – „Avram Iancu-akasztása", valamint egy Orbán Viktor-üzenet ürügyén robbant ki, amelyet egybemostak egy másik, szándékosan rosszindulatúan értelmezett nyilatkozattal. Kezdeményezője pedig az a Nemzeti Liberális Párt, amely egyre lelkesebben lovagolja meg a szélsőséges nacionalizmus hullámait.
A lépésben az a döbbenetes, hogy a magyarellenes uszítást a PNL egyszerű politikatechnikai húzásként lépte meg. Úgy próbált éket verni a két kormánypárt közé, hogy etnikai alapon kísérelte meg összeugrasztani őket, mondván: ha a PDL nem szavazza meg a magyar irredentizmust elutasító nyilatkozatot, akkor magyarbérenc. Ha viszont megszavazta volna, akkor az ellenzék reményei szerint az RMDSZ fordított volna hátat neki. Nem így alakult – a PDL-nek a jelenlegi gazdasági helyzetben, amikor szinte egyedül Budapest áll ki Bukarest mellett, a legkevésbé sem hiányzik egy nemzetközi szintű magyar–
román konfliktus.
Az ellenzék pedig nagyon ingoványos talajra tévedt. Ha a magyarellenességre építi identitását, akkor kemény idők jönnek, azonban ebbe hosszú távon csak belebukhat. A mai romániai magyarság ugyanis már nem a 90-es évek megfélemlített közössége: számos jogot szerzett, és az autonómia szellemét sem lehet már fenyegetéssel visszazárni a palackba. Főleg úgy nem, hogy most anyaországa is mögötte áll, és deklaráltan a magyar közösség közérzetétől teszi függővé a kétoldalú kapcsolatok milyenségét. Márpedig Bukarest számára – lásd például a schengeni csatlakozás kérdését – továbbra is Budapesten keresztül vezet az út Nyugat felé. Arról nem is beszélve, hogy mára azért az átlag román polgár is tudja: attól, hogy a magyaroknak rossz, neki még nem jut több kenyérre a fizetéséből.
1990. március 15. – 2010. március 15. – Külön világok, értelmezések
Revista 22, 2010. március 19. – Rodica Palade
Öt halott és kétszázhetvennyolc sebesült. Sütő András elveszítette a fél szemét, egy libánfalvi parasztot pedig, aki a pap uszításának hatására szállt ki Marosvásárhelyen, tönkrevertek. A témát egy parlamenti bizottság elásta, ahogy csak tudta.
Húsz évvel ezelőtt, Budapesten, „mi, magyarországi és romániai értelmiségiek, akik március 19-én és 20-án egy olyan őszinte párbeszédre gyűltünk össze, amelynek célja visszaállítani a természetességet és a normalitást a két nép viszonyában, nyugtalansággal fogadtuk a március 19-én Marosvásárhelyen történt erőszakos és felelőtlen akciók hírét, amelyek nem tesznek egyebet, mint akadályozzák és kompromittálják a romániai társadalom demokratizálási folyamatát, és ebben az összefüggésben megzavarják az erdélyi románok és magyarok békés együttélését".
Ez az első mondata a közös nyilatkozatnak a találkozón, amelynek történelminek kellett volna lennie. Az értelmiségiek párbeszéde Budapesten kezdődött, és nem hiányoztak belőle a megbékélés kulcsfogalmai, mint például a „demokrácia", a „nyitott társadalom", a „határok légiesítése", a „multietnikus együttélés"; ám e párbeszéd, amely természetes módon szokásá kellett volna váljon, a marosvásárhelyi véres konfliktus nyomán felfüggesztődött; egy durva manipuláció eredményeként, amelyet rémhírekkel és nacionalista szövegekkel tápláltak, a magyarokat és a románokat elképzelhetetlen cselekmények elkövetésébe hajszolták.
Öt halott és kétszázhetvennyolc sebesült. Sütő András elveszítette a fél szemét, egy libánfalvi parasztot pedig, aki a pap uszításának hatására szállt ki Marosvásárhelyen, tönkrevertek. A témát egy parlamenti bizottság elásta, ahogy csak tudta.
Végül megalakult a SRI (Serviciul Român de Informaţii, Román Hírszerző Szolgálat), az „ellenálló" Virgil Măgureanu vezényletével. A decemberi véres forradalom és az 1990-es bányászjárások közé ékelődött marosvásárhelyi epizód jelzi a zsákutcát, amelybe Románia került több évre, Ion Iliescu vezetésével, a kétes ide-oda lavírozással Kelet és Nyugat között.
A Demokrata Konvenció és Emil Constantinescu elnök érdeme volt, hogy 1996-ban közös kormányzásra kérte fel az RMDSZ-t, véget vetve a volt csausiszta korifeusok által fenntartott nacionalista kényszerképzeteknek. Ma az RMDSZ a „legalkalmazkodóbb" és a leghosszabb életű hatalmon levő politikai alakulat Romániában. Markó Béla miniszterelnök-helyettes, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter.
És mint minden évben március 15-én, a kedélyek felborzolódnak: a Székely Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt „konkrét lépéseket tesznek Székelyföld területi autonómiájának szent ügyéért", vagyis a magyar nyelvet a románnal egyenrangú hivatalos nyelvnek kiáltják ki, március 15-ét pedig helyi érdekű hivatalos ünnepnek.
A román radikálisok (C. V. Tudor) újra hangoskodnak: a magyarok elveszik tőlünk Erdélyt. De mind kevesebben vannak azok, románok és magyarok, akik hisznek az ilyen mesékben. (Fordította Á. H.)
Cunami
Új Magyar Szó, 2011. március 18. – Gyulay Zoltán
A haza bölcse szerint a sajtó- (újmagyarul: média)törvénynek egyetlen mondatból kellene állnia: „Hazudni pedig nem szabad..."
Tudja-e valaha is ez a nemzet március tizenötödikét méltósággal megünnepelni? Méltón – nem méltatlanul. Miért, hogy valami mindig félresikerül, mindig beárnyékolja valami, valami disszonáns hang?
Hogy a Habsburg-időkben a Burg nem feltétlenül örült az emlékezésnek, azon nem csodálkozhatunk, még 1867 után sem volt kifejezetten kívánatos ünnep – jóllehet I. Ferencz József osztrák császár és apostoli magyar király (apostoli, amely főkegyúri jogot még a kommunista idők kollektív államfői testülete, a Népköztársaság Elnöki Tanácsa is gyakorolt, s csak a rendszerváltozás után, Antall József kormánya mondott le róla), szóval az utolsó előtti magyar uralkodó, az 1848/49-es szabadságharc leverője kegyesen engedélyezte Rákóczi fejedelem és Kossuth apánk újratemetését.
De valahogy a két világégés között, a Horthy-korszakban is amolyan megtűrt ünnepnek számított, s ezt a hagyományt valahogy híven ápolta a szocializmust építő Magyarország is.
Pedig hát voltak akkoriban – igaz, ímmel-ámmal megrendezett – központi ünnepségek, természetesen a Nemzeti Múzeumnál, hiszen a Jókai Mór nevéhez fűződő legenda ide helyezi és Petőfi nevéhez köti a forradalom idő- és kiindulópontját (mert Kossuth Lajos maga a március 4-i pozsonyi országgyűléstől számította), de ezzel le is volt tudva: csupán tanítási szünnap volt, munkaszüneti nap nem. (Az akkor volt egyetlen televízió ilyenkor keletnémet indiánfilmeket vetített, hogy a tanulóifjúságot a képernyők elé kösse.)
Aki kokárdát mert viselni – szüleimnek köszönhetően én mindig is, sőt: egy '56-os Kossuth-címeres jelvénnyel a közepén –, azt a rendőrség rendszerint vegzálta. Így nyílott lehetőségük a hetvenes évek elejétől a nyiladozó ellenzékieknek arra, hogy megrendezzék a maguk megemlékezését, a budapesti Batthyány-örökmécsesnél – ott, ahol az idén rendhagyó módon a fővárosi ünnepséget tartották –, s a már említett rendőrség előszeretettel gumibotozta meg a résztvevőket (mások mellett például Orbán Viktort).
A szerkesztőségbe akkoron látogatott el a rendszert ideológiai alapon kiszolgáló történész, akit nagy naivul megkérdeztem: nem lehetne-e a tüntetők vitorlájából azzal kifogni a szelet, hogy a „hatalom" tisztességesen megünnepli az évfordulót? Rám nézett régimódi szemüvege mögül, és én láttam rajta, hogy nem érti a kérdést. És ez számomra mindent megmagyarázott; akkor értettem meg végérvényesen – és máig hatóan – a hatalom működését.
Gumibotozás ma már nincs, hál' Istennek, a hagyományok azonban tovább élnek. Bár ma már március 15-e Magyarországon nemzeti ünnep, munkaszüneti nappal kombinálva, a hatalom mégsem tud vele feltétlenül mit kezdeni. A rendszerváltozás óta a Tizenkét pontból különösen az első domborodik ki, ennek alapkövét 1991-ben Budapest– két évtizeden át – főpolgármestere, a szabaddemokrata Demszky Gábor helyezte el, amikor a világba kiáltotta: „El a kezekkel a Magyar Hírlaptól!" (Azóta az is elveszett...) A sajtószabadság volt az idén is a mottó: a kormányoldal – mondhatnám természetszerűleg – önnön legújabb szabályozását vette a védelmébe, elítélve minden ellenhangot, Budapesttől Bukaresten át Brüsszelig, míg az ellenzék a kormány médiacunamiját utasította el.
Olyan provinciális benyomást kelt azonban mindez most, amikor a világ a Japánban történtek okán sokkal inkább önmagáért aggódik, armageddont kiált. A hármas tragédia, a földrengés, a cunami (szökőár) és az atomerőmű-robbanás olyannyira megviselte a nemzetközi közvéleményt, hogy már egyenesen nemcsak a szigetország eltűnését vizionálja a Csendes-óceánban, hanem világméretű hisztéria van kibontakozóban.
Líbiában pedig győzedelmeskedni látszik a népén az ellenségből baráttá, majd barátból ismét ellenséggé avanzsált diktátor, és Európa mégis szívesebben foglalkozik a magyar sajtótörvénnyel, mint a líbiai népet megmentő, Kadhafi-ellenes légtérzárlat elrendelésével.
Ceterum censeo: Deák Ferenccel értek egyet. A haza bölcse szerint a sajtó- (újmagyarul: média)törvénynek egyetlen mondatból kellene állnia: „Hazudni pedig nem szabad..."
Tanácstalanul
Új Magyar Szó, 2011. március 18. – Ágoston Hugó
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük. Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok" Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük.
Állunk, nézünk magunk elé bután: már megint nem értjük.
Nem azt nem értjük, hogy miként lehettek többen a sajtószabadságért tüntető „ellenforradalmárok" Budapesten, mint a kormányfő ünnepi orációját megtapsolók (pedig utóbbiak között lefizetett fiatalok is voltak, végre megint egy kis megrontás a puha zsarnokságtól!) – ezt nagyon is értjük. Hiszen ha mondjuk az 1848-as márciusi ifjak hirtelen feltámadnának, ők is a szabadságért tüntető tömegben és dobogókon lennének. Értjük azok tanácstalanságát is, akik az egyik oldalhoz szégyelltek, a másikhoz féltek csatlakozni; önmarcangolásuk megindító, de felesleges, hiszen – még lehet – mindenki pont oda áll, ahova akar, nem kell magyarázkodni.
Azt nem értjük, mit akart mondani a magyar miniszterelnök március 15-ikén, amikor kijelentette, hogy nem tűr el semmiféle diktátumot Brüsszeltől!? A sértésre, hogy az Európai Uniót párhuzamba állítja a szovjet birodalommal, külpolitikailag Orbán Viktor még nagyon sok választ fog kapni – felesleges azt nekünk minősítenünk. Isten őrizzen attól a szentségtöréstől is, hogy azt gondoljuk, minden magyarok miniszterelnökét annyira elragadta a hév, hogy már nem is tudta, mit beszél.
Ám ha ezt kizárjuk, akkor csak az a feltételezés marad, miszerint O. V. 1988-ban képzeli magát, és mint akkor az oroszokét, most az európaiak kivonulását követeli Magyarországról. Még mélyebbre hatolva forradalmi gondolkodásába: mivel az EU soros elnöke Magyarország és ő maga, ezáltal a saját kivonulását sürgeti. Vagy legalábbis kilátásba helyezi: nem engedi meg saját magának, hogy diktáljon saját magának! Ám félre az alkotáslélektani elemzéssel! Az elfogadott közös játékszabályok alapján az uniós törvények közösek, minden tagországra kötelező érvényüket nem lehet diktátumnak tekinteni. Tehát a legjobb esetben is a macsó kijelentés üres póz, másképpen fogalmazva marhaság.
Itthon az ünnepet régi kedves vendég bölcs szava aranyozta be. Azt értjük, hogy Semjén Zsolt számára a hely szelleme ismét serkentően hatott, és a híres nagyváradi peltzi napiparancsra emlékeztető direktívával összhangban kiadta az RMDSZ-nek, hogy mit kell tennie: fel kell hagynia azzal, hogy minden magyarországi párttal jó, konstruktív viszonyban akar lenni! Értjük, hogy Semjén és társai szerint az RMDSZ-nek csak a Fideszt szabadna elfogadnia. Azt nem értjük, hogy akkor viszont a magyarországi fő kormánypárt miért gáncsolja minduntalan az RMDSZ-t.
„Ha nem szeretsz, hát én szeretlek!" – ez nekünk túl bonyolult... És az ilyen felelőtlen nagyotmondásokból a felfokozott hangulatban még sok baj lehet.
|
